2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "My make-up maybe flaking, but my smile, still, stays on"
Főkarakter: Titkos Teljes név: Conall Lafayette Születési hely és dátum: Franciaország, 1953. oktober 31. (20 évet mágikus álomban töltött) Csoport: Varázshasználó Patrónus: Gepárd Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Előbb a francia, majd a brit mágushadseregben szolgált. Képesség: Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - kiemelkedő, Bűbájtan - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
A Lafayette-ek mindig vakmerő, harcias népség voltak, akik csak a bajt akarták maguknak. Én sem vagyok ettől különböző, noha mindig védtem a hugaimat, Liét mint igazi testvért, Primmel mintha másféle lenne a viszonyom, bensőségesebb, amit magam sem tudtam megmagyarázni, talán mert jobban kiváncsi voltam rá az idegen vér miatt. Ami engem illet, amolyan fejjel a falnak típus vagyok, nem sokat teketóriázom, ha tettekről van szó, rólam mondják azt, hogy először üt, aztán kérdez. Mintha tisztában lennék saját tökéletességemmel, csak nekem még gyenge sarkam sincsen, mint Akhilleusznak. A Griffendélbe jártam, mint a Lafayette-ek közül mind, de még az oroszlánok között is kiemelkedtem a tettvágyammal, miszerint nem ismerek lehetetlen a versenyekben, ám ez nem azt jelenti, hogy éltanuló lettem volna, hirtelen haragú stílusom szeszéllyel jár, gyakran változtatom az elképzeléseimet, amikor úgy vélem, más módon kell elérnem a céljaimat. Ez vagyok én. A kapcsoaltaim ilyen formán nem működnek, mert nem vagyok képes kompromisszumokra, megunom az aktuális lányt, aki szinte feladja a velem való hadakozást, mint ahogyan már én is képes vagyok kiábrándulni a női nemből, sekélyesnek tartom őket. Primhez gyakorta fordulok panaszkodva, miszerint semmi értelme az egésznek. A külsőm folytán nagy kedvenc lehetnék a lányok körében, de az arrogáns beszólásaim miatt egyszerre imádnak, és utálnak. Na igen, képes vagyok olykor egy jól irányzott bók helyett alaposan odarúgni, bárkivel is beszélek. Tisztelet? Ugyan, ne várják tőlem, hogy bárkit is tiszteljek csak a kora alapján, számomra a tettek beszélnek. Elli, az édes nővérem szintén a szívem csücske, vele azonban mindig testvéri volt a viszonyom, és sosem beszéltem neki arról, hogy Prim felé olykor furcsa, de mégis boldogító gondolatokat táplálok.
Megjelenés
A külsőm igazán végletes. Alapesetben rövid a hajam, szinte katonás, ilyenkor kemény tudok lenni, magabiztos a fellépésem, nem mondhat nekem senki ellent. Prim viszont szereti, hogy ha olykor megnövesztem a tincseimet, akár világosabbra színezhetem, mert imád játszani velük, beletúrni, mintha holmi baba lennék, ilyenkor készebb vagyok ellágyulni, a művészibb oldalamat elővenni. Miután a húgom a mindenem, elnézem neki ezt a szeszélyt, és a világ minden kincséért sem vallanám be, hogy mennyire jól esik az érintése, nem egyszer a karjaiban aludtam el. Végtére is a testvérek megtehetik ezt. Alkatom vékony, szálkás, minden izom tökéletesen kirajzolódik rajtam, ezért hajlamos vagyok egyel kisebb számú ruhákat felvenni, hogy odavonzzam a női tekinteteket, noha nem találtam meg bennük azt, ami igazán kedvemre való, így csak magamnak csinálom, legyezgeti a hiúságomat, hogy azt láthatom, hogy a tekintetek rám tapadnak. Járásom ruganyos, mozdulataimból árad valami erőteljes, tévedhetetlen magabiztosság, miszerint nem inoghatok meg.
Életed fontosabb állomásai
A birtok rózsakertjében sétálunk, Primmel, kezeink összekulcsolva. Amit ő még nem tud, én már biztosan átlátok, egyek az álmaink. Nem értem, hogy miért vele, miért nem Ellievel álmodok, legbelül úgy okoskodom, hogy a nővéremet már oly régóta ismerem, a szüleink igazi családként kezeltek minket, Prim ellenben más lánya, csak az apánk közös, s volt bennünk mindig is valami megmagyarázhatatlan azonosság, amelyet nem tudtunk hogy kezelni. Egyszerre vagyunk testvérek, s idegenek egymás számára, mégsem zártuk ki ebből a körből Ellit, tudtam a helyén kezelni a különböző érzetet. Úgy véltem, hogy nem választhatok kedvencet közülük, s az álom az csak álom, még ha osztozunk is Primmel ezen. Mert osztozunk. Erről kéne felvilágosítanom őt. Hiszen ahogyan telnek az évek, mi nem öregszünk, itt ragadtunk a lelkeink peremén befagyva, s mit sem tudunk Eleanor-ról, aki a valóságban ugyanúgy alszik velünk, egyszer talán ismét felébredhetünk, láthatjuk egymást. Végtére is állandóan boldog volt a mosolya, sosem kérdeztem rá, csupán sejtettem, hogy titkos utakon jár, mint mi Primmel. Na jó, talán annyira mégsem, mint mi, hiszen hárman vagyunk összesen, aligha hiszem, hogy neki is van egy rokona, akivel ennyire jól érzi magát. Sétánk végén az egyik kanapén bújunk össze, szorosabban, mint illendő lenne, de őszintén szólva ha mindez álom, miért ne köpnk rá?
- Nem értem, hogy miért mindig veled álmodom. Miért nem apával? Miért nem Eli jelenik meg, vagy anya? Őket sose látom. Bár tudnám apa hogyan építette fel ezt az egészet! Te tudod? - Én se tudok többet nálad Prim, azt sem tudom mennyi idő telt el, vagy mi történt azóta odakint. - Szerinted lehet, hogy évek? Apa azt mondta ez feltétlenül szükséges, a bűbájok a birtok köré, amikben segítettünk neki és ez az egész álom, hogy rejtve legyünk, de még mindig nem értem miért. - Nekem sem mondott többet, talán Eleanor tud olyasmit is, amit mi nem, de lehet, hogy őt se avatta be jobban. - Talán igazad van, de kíváncsi vagyok már, hogy mi van odakint. Vajon sok minden változott? Ha rendbe jön minden, akkor felébresztenek? Azt sem tudom apa hogyan oldotta meg ezt az egészet, ki tudja, hogy itt vagyunk? - Biztosan jól átgondolta, hogy mindannyiunknak a legjobb legyen. Szeret minket nagyon és ezért óv ennyire, de ez mindig is így volt. - Tudom, de még mindig nehéz elhinni, hogy nem volt más megoldás. Hiányzik a kert. Az álmomban mindig ide kerülök, mindig itt beszélünk, de tudom, hogy te is csak az álom része vagy. Azt is tudom miért veled álmodom, de beismerni magamnak nehéz lenne... mert tudom, hogy nem kellene így gondolnom rád, de... Nem, ezt még itt sem mondhatom el neked... te vagy a kedvenc bátyám.
Nem mondtam el neki semmit. Az álomról, se rólunk. Hadd higgye, hogy ez csak az ő fejében létezik. Értek a bűbájokhoz. S a kötelékekhez. Van köztünk valami szoros kapocs, amely összeköt, túl a vérségen, képtelenek vagyunk egymás nélkül létezni, még álmainkban sem. S amit fejtegetett, úgy vélte, hogy mindez pusztán a tudatalattija. Nem lehet az, ahogyan az enyém sem mondatná ezt velem. Nem reménykedhetek benne, hogy Prim úgy gondol rám. Ez a valóság, összekapcsolódtak az álmaink, s így kész beismerni, hogy mi foglalkoztatja. Ahogyan engem is. Ám hagyom, hogy szabadon szárnyaljon a képzelete, nem fedem fel a valóságot, s nem azért, mert felébredne. A döntést ébren kell meghoznia, hogyan is álljon a kérdéshez. Csupán dédelgetem, óvom, hogy mikor eljön az ébredés perce, ott legyünk majd egymásnak. Bizonyos, hogy sokként éri majd, hogy mennyi mindent tudok róla. Talán furcsának, különösnek érzi az elmélkedéseit, számomra viszont egyre jobban tisztul a kép, csupán a döntések váratnak még magukra.
- Hiányzol, apa is hiányzik és anya és Eli. Az is lehet, hogy csupán pár nap telt el, vagy néhány hét és nem sokára felébredünk, jó lenne! Hiányzik a hátsó kert és a régi fa hinta, amit még apa tett fel kis koromban. Azt te is szeretted tudom! Hiába nyafogtál annyit, hogy mindig neked kell löknöd engem. Mégis csak te vagy az idősebb. - De engem Eleanor nem lökött, csak egészen kiskoromban, aztán már jobban érdekelte a tanulás és persze, hogy folyton utánad szaladgáljon. Túlságosan komolytalanul állsz az élethez Prim. - Nem lehet mindenki olyan eltökélt és határozott, mit ti. Én anyára ütöttem, apa pont ezért szeret annyira, ahogyan őt is. Tudom, hogy ti is szeretitek anyát, mindig kedves volt veletek és sosem próbálta betölteni az űrt, amit édesanyátok hagyott maga után. - Ebben igazad van, kedvelem Melaniet, mindig kedves, remek sütiket süt és téged is ő tud leginkább kordában tartani és persze Eleanor. - Hé! Nem fair, hogy folyton rajtam köszörülitek a nyelveteket, csak mert én vagyok a legkisebb. - Inkább azért, mert te kerülsz a leggyakrabban bajba. Ki veszítette folyton a legtöbb pontot a házának? - Nem az én hibám. Kedves vagyok és túlságosan könnyű bajba keverni, mert könnyen belemegyek bármibe. Nem tehetek róla. - Persze, könnyű mondani, de meg se próbálod visszafogni magadat. - Az nagyon unalmas lenne.
A kanapén hagyom, s a birtokról nézek kifelé álmomban, arra vágyakozva, hogy ez a látszatvalóság egyszer valósággá válljon. Ehhez azonban történnie kell valaminek. Valaminek, amely végre békét hozhat. Rálelünk valaha?
