2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Family above all"
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Vitalie Potter Születési hely és dátum: Nyugat-Anglia, Titkos Birtok, 1949. október 10. (+20 álomban töltött év) Csoport: Varázshasználó Patrónus: jégmadár Évfolyam (szak) / Foglalkozás: kriminálpszicho-mágus Képesség: fogékony a nyelvekre Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - kiemelkedő, Gyógynövénytan - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Elsőszülöttnek lenni pontosan olyan megterhelő, mint azt mindenki gondolná. Én voltam a "próba" gyerek, akire a szüleim rázúdították az összes hitüket, hogy majd én leszek a legjobb mindenben, és rajtam próbálgatták nevelői tudásukat, mely valljuk be, akkor még igen kevés volt. Az már viszont kiskoromban is nyilvánvaló volt, hogy az apám lánya vagyok ízig-vérig. Igazi irányító személyiségem miatt nem engedem, hogy bármi is kizökkentsen, és a legkisebb változásokra is érzékenyen reagálok. Szeretem, ha minden a maga rendje és módja alatt zajlik le, de ha esetleg befurakodna valami a gépezetbe, nem esek pánikba, és ugyanolyan precízen oldom meg a problémát, mint ahogy etikett órákon a villát fogtam. Sosem görcsölök a dolgokon, és hogy mit hogyan kell tenni, mindig azt teszem, ami úgy hiszem, hogy jó lesz, amit lehet negatív tulajdonságnak venni, hisz nem biztos, hogy ezzel mindenkivel jót teszek. Talán még anyám halála előtt voltak olyan pillanataim, amikor megesett a szívem egy-egy varázslón vagy boszorkányon, és az ő sorsukat a sajátom elé tettem, de miután a végzetes dolog bekövetkezett úgy döntöttem, hogy a családom érdekében ilyen nem lesz több. Tehát kedvesnek semmiképp sem vagyok mondható, inkább a határozott és célratörő jelzőket szeretem. Lehet, hogy bájos mosollyal fordulok feléd az első találkozás alkalmával, de jól vigyázz, mert ha rosszat teszel azoknak akiket szeretek, kísértetként ébredsz fel, egy késel a hátadban. Igazi kis tyúkanyó vagyok, nem szívesen engedem el magam mellől a húgomat, sem az öcsémet, és ha mégis, óvó szemeim akkor is kísérik őket. Ezt az egészet anyám halálára lehet visszavezetni, ahogy nagyjából mindet az életemben. Félek, hogy őket is elveszítem, és az én hibám lesz ez is. Mert bármennyire is mondják, hogy nem az én hibám volt az eset, én voltam az, aki titokban azt kívántam egy heves pillanatomban, hogy bárcsak eltűnnének a szüleim. Önmarcangolásomat azonban meghagyom magamnak és legtöbbször csak azok vehetik észre, hogy rossz a kedvem, akik igazán ismernek.
Megjelenés
Ne tévesszen meg egészen apró termetem és boci szemeim, egy igazi kis fenevad veszett el bennem. Karmaim ugyan még nem nőttek, ahogyan szarvaim sincsenek, de lehet, hogy csak a dús barna hajam takarja el őket. Azt hiszem nem is lehetne összetéveszteni senkivel, hisz mindenem megvan, ami a családban is mindenkinek. Hamvas bőr, enyhén pirospozsgás arc és igazi angol archoz illő arccsontok, melyek szépen kiemelik - a családban kivételes - kék szemeimet. Testalkatom nem mondható sportosnak, kifejezetten vékony vagyok, de ez nem az étel hiánya miatt van, hanem a gyors anyagcserémnek, aminek hála akármennyit és akármit ehetek, nem látszik meg rajtam. Így, mikor a nagyi - isten nyugosztalja! - még egyet rakott a tányéromra sosem ráztam meg elutasítóan a fejem, vagy húztam el a számat. Ami a ruházatomat illeti, a fekete elegancia írna le legjobban. Igazán nőiesen tudok öltözködni, és szerencsére a testemen minden pont ott kerek, ahol annak kell lennie, így nem szégyenkezek semmi miatt sem. Az anyámtól örökölt ékszereimet szoktam felhúzni, ha hivatalosabb eseményre készülök, de a karikagyűrűje mindig ott lóg a nyakamban emlékeztetőül.
Életed fontosabb állomásai
Megtette. Hihetetlen, de megtette. Én voltam az utolsó, pardon, az utolsó előtti, akit álomba helyezett, hisz rögtön utánam ő következett. Mielőtt lehunytam volna a szemeimet és egy hosszú és kimerítő álomba zuhantam volna a nappaliban lévő kényelmes kanapén agyamban végigpörgettem apám figyelmeztetését, hogy előbb el fog jönni ez a nap, mint gondolnám. És igaza lett, mint mindig. Éreztem, hogy a díszpárna a hátam alatt felveszi a testem alakját, ahogy azt is, ahogy a sötétség lassan elzárta a pilláim alatt keskenyen beszűrődő fényt. Az utolsó naplemente ragyogását, amit egy darabig látok.
Színek és hangok kavalkádja fogadott, de minden olyan gyors és vibráló volt, hogy csak egy-két dolgot fogtam fel. Felismertem néha egy hangot, vagy egy megjegyzést, egy illatot és érzést, de el kellett telnie egy kis időnek, hogy kitisztuljon egy kissé a fejem és át tudjam adni magam az álmoknak. Aztán rájöttem mik is ezek. Körülöttem az emlékeim kavarognak, mintha csak hívogatnának, hogy válasszak közülük. Hangosan voltak és színesek, így az elsőért kaptam, ami a kezem ügyébe került, csak legyen már vége ennek a zajnak, és ennek az ideges vibrálásnak, melyet a levegő hordozott magában, és olyan volt, mintha elájulnék, mégis teljesen magamnál voltam. - Hé! Kifelé onnan! - a saját hangom volt, mégsem én beszéltem. - Ennél nyilvánvalóbb helyet nem tudtatok volna keresni? Az egész szárny füstöl a kis bájitalotoktól! - felismertem a jelenetet. Az első évem prefektusként, és rögtön a második napomon találtam pár szabályszegőt. - Nem is csináltunk semmit! - a védekezés hiábavaló volt, hisz a füst pontosan ebből a mosdóból jött, és a bájitalhoz tartozó kellékek is ott hevertek szanaszét. Látványosan forgattam meg a szemeimet, hogy tisztában legyenek vele, mit gondolok róluk. - Na, irány szépen felfelé a házvezetőtökhöz - tártam ki az ajtót előttük, mire szenvedős arcot vágtak, mintha csak egy mandragóra gyökeret tartottam volna az orruk elé. - Miért van az, hogy neked van a legkirályibb családod és ezzel együtt az egyik legszemetebb is vagy? Ja, persze, megvan - bökött rá a prefektusi kitűzőm mellé, ahol a zöld-ezüst Mardekár szimbólum volt látható - Biztos nagyon büszkék rád.
Mintha kilöktek volna a testemből, hogy egy új helyen és új időben újra egyesülhessek vele, ilyesféle érzés volt a következő. A színek megváltoztak, ahogy az illatok és érzelmek is. Minden sokkal sötétebb lett, ha csak egy árnyalattal is. - Biztos ebben, Miss Potter? - a pályaválasztó tanár szigorú arca olyan volt mint egy keselyűé, aki a következő falatra vadászik, és engem szemelt ki. Álltam a tekinteté amennyire csak tudtam, még egy apró mosolyt is megengedtem magamnak, hogy tudja: nem félek tőle. - Minden bizonnyal tisztában van vele, hogy mekkorák az elvárások a kriminálpszicho-mágusokkal szemben. A bejutás az Akadémiára szinte lehetetlen, a bennmaradás pedig még nehezebb - oktató hangja cseppet sem ingatott meg. - Természetesen elvégeztem a megfelelő kutatást, de ez továbbra sem bizonytalanít el. Tudom, hogy be fogok jutni - hangom acélosan csengett, pontosan úgy, mintha tudnám mit csinálok, pedig az igazság az, hogy mélyen megrendített, hogy nem bíz bennem, és azt mondja, hogy nem fog sikerülni. Már csak ezért is meg kell tennem. - Rendben van, Miss Potter. Mindjárt hozok önnek egy jelentkezési lapot, a felvételi időpontja pedig... gondolom ezzel is tisztában van - gúnyos mosoly szélesedett el csontos arcán én pedig egy pillanatra megrendültem, de gyorsan visszaszereztem higgadtságom. - Természetesen.
Lágy, bizsergető érzés járta körbe a testem és töltötte meg a mellkasomat, ahogy a következő helyre ugrottam. Egy bagoly huhogása vetett véget a kellemes csöndnek, ami egy levelet tartott a karmai közt. Kivettem a karmaiból, majd megkínáltam a kezemben lévő süteménnyel, amit lelkesen el is kezdett majszolgatni. Egy mosoly szaladt az arcomra, mai azonnal leolvadt, amint kinyitottam a levelet. A kézírást rögtön felismertem, ahogyan a lényegre törő szavakat is. "Haza kell jönnöd!" Tudtam mit jelentenek, de nem akartam elhinni. Eddig biztos voltam benne, hogy ez a drasztikus lépés elkerülhető, de most, hogy ilyen közel van, amit apám üzenete is sugall nincs visszalépés, nem lehet már meggondolni magunkat. Észre sem vettem, hogy a lap szorongatása közben mélyen beleharaptam az alsó ajkamba, csak a fájdalomra eszméltem fel. Jobb kezemmel megfogtam a nyakamban lévő gyűrűt, majd megszorítottam. - Eljött az idő, anya. Vigyázz ránk!
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Vitalie Potter 2016-01-19, 08:25
Elfogadva!
A legidősebb Potter lány, éljen! Én se hittem volna, hogy lesznek még Potterek és azt sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan gazdára is találnak, de lám tartogat még meglepetéseket az élet. A karaktered nekem nagyon-nagyon tetszett! Igazi nagytestvér lett, aki a legkomolyabb és aki vállalta a feladatot, hogy vigyáz a testvéreire, átveszi az édesanyja szerepét, amikor ő már nincs többé és úgy fest, hogy sikerült is neki. Céltudatos és határozott, az biztos, hogy Harry felnézhet majd rá, ha találkoznak, talán még Hermionénél is jobban fog tartani majd az esetleges haragjától, ha valami nem úgy megy, ahogyan akarja. Nagyon szépen felépítetted az előtörténetedet, nekem tetszett az emlékekre való felosztás, szívesen olvastam volna még akár több kis részletet és visszapillantást is, na de majd a játéktéren pótolod! A jellem és a kinézet is tökéletes összhangban van a karakterrel, akit felvázoltál nekünk, úgyhogy nem is hiszem, hogy tartóztatnom kellened téged, ha egyszer semmi hiba nincs a lapodban. Suhanj, szaladj foglalózni, aztán hamarosan vár az ébredés! Potterek egyesüljetek!