2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Megkérdezem apát, hogy tudna-e egy kicsit szimatolni. Nem azt mondom, hogy száz százalékig biztos vagyok abban, hogy találnak valamit, de ha megpendítem, hogy ez a rohadék Rosiet is hecceli per szórakozás, akkor tuti jobban ráfekszenek a témára. Nem úgy, mint Beau. Ő konkrétan le se szarta az egészet. - húzom el a számat a bátyám említésére. Imádom, a legjobb pasi a világon azok közül, akik a rokonaim, de nem sok jót tudok a Jenkins-üggyel kapcsolatosan a számlájára írni. Viszont az tényleg tuti, hogy a Rosie-kártyát kijátszva nagyobb aktivitás várható apuk részéről. Mert az nem lenne számukra hihető, ha azt mondanám, hogy nekem van összetűzésem vele, én félek tőle. Tudják, hogy milyen vagyok. az összetűzés még oké, de a félelem egész más lapra tartozik. - Hiszek neked, de ettől még szerintem csapjunk a lovak közé. - fordulok Gina felé hogy arra is reagáljak, amit ő mond. Végül amikor elkezdünk szétszéledni a vacsora után ígéretével, akkor azért futólag Kath mellé sertepertélek és egy "minden rendben lesz!"- t súgok a fülébe, majd csak olyan poénból módon még útba ejtem Corvust is és beleborzolok a hajába, mikor elmegyek mellette. - Már a fagyasztódást is kipipálhatod a macsóvá válós listádról. Menő, nem? - heccelődök, aztán indulok a dolgomra, bár szívesebben lógnék egész vacsiig a bandával, de sajnos van még más tennivalóm.
//Köszi a játékot
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyengélkedõ - hátsó szoba (1. emelet) 2021-08-03, 11:28
Őszintén, én kissé korainak érzem, hogy rögtön mindent a képébe toljunk, amit megtudtunk. Én még emészteném a dolgot, hogy egy jobb, és körültekintőbb tervvel álljak elő. Nem lehet mindent csak úgy elkapkodni. Még a gondos tervezés, és időzítés mellett is csúszhatnak be bakik. Gondoljunk csak a tanáriban tett kiruccanásra, vagy a mostani megjelenő libára, aki be akart mártogatni minket. Én szeretem a minimumra csökkenteni a kockázati tényezőket. Még akkor is, ha ez türelmet, és kivárást igényel adott esetben. Ugyanakkor megértem, hogy a többiek már nagyon szeretnének véget vetni ennek az egésznek. Különösképpen Kath. Ami azt illeti nagyon is megértem, talán nálam senki nem jobban, hogy mennyire nehéz lehet az ő helyzete. Amikor először kerültem árvaházba pontosan azt éltem át napi szinten, amit ő Jenkinstől. A félelmeink tárgyával pedig a világ legnehezebb dolga megbirkózni. Tudom én, hiszem még most is görcsbe rándul a gyomrom ha a nevelőtisztemre gondolok, aki éveken át bántalmazott, és rettegésben tartott. Az egyik felem nagyon szeretne annyi fájdalmat és szenvedést okozni neki, amennyit ő okozott. A másik felemet ugyanakkor megrémíti ez a vágy. A hidegvérű bosszúé. Nem akarom, hogy Kath lesüllyedjen Jenkins vagy akar az én szintemre. Még akkor sem, ha egy ilyen alakról van szó. - A pénz és a befolyás talán segíthet. De akkor is évekig, ha nem évtizedekig tart ilyesmit kideríteni. Néha úgy érzem, minél többet kutatok, annál messzebbre keveredek a saját múltamtól és a keresett igazságtól... - sóhajtok fel, és persze nem is folytatom ezt a gondolatmenetet. Nem akarom ilyesmibe belevonni őket. A törvényen kívüli kapcsolatokba, és kutatásokba pedig pláne nem. Ha hallanám Ben pszichomókusi gondolatmenetét vélhetően hangosan kinevetném. Nem. Itt szó sincs semmilyen előtanulmányról, vagy képzésről. Szakosodásról pláne. Egyszerűen saját magamból, és a megélt tapasztalatokból indulok ki. Az utcán csak a rögeszmék segítettek életben maradni. A tudat, hogy élnem kell. Nem szerencsés ilyesmiktől egyik-pillanatról a másikra megfosztani valakit. Amikor ide kerültem én sem voltam különb Jenkinsnél. Vagyis addigra már hamarabb támadtam, mint hogy engem támadjanak. Ha túl sokat bántanak előbb-utóbb visszájára fordul a dolog. És nekem is évek kellettek a változáshoz. És még most sem vetkőztem le minden akkori rossz szokásomat. Még mindig cigizek, és néha iszok is. Néha túl sokat is. Még mindig rosszul viselem az érintést. Idegenektől főként. - Nem mondtam, hogy őrült. Nem jobban mint én. De nekem is évekbe telt, hogy változni kezdjek. A rögeszméktől nem könnyű szabadulni. Ez tapasztalat. De próbáljuk meg. Hátha elindítjuk valamerre. Reméljük a jó irányba. - bólintok végül rá a vacsora utáni akcióra. Úgyis mindegy mit mondok, ha a többiek már döntöttek. Ezt a vonatot már nem tudom megállítani. Talán nem is akarom. Végső soron nekem is tele a púpom Jenkinssel és a bandájával. Az együttérzésem pedig elég könnyen elhallgattatható jószág. Ebben az esetben legalábbis. Végül lassan oszlásnak indulunk. Na nem a szó undibb értelmében. Csak elköszönünk, és irány a hálókörlet vacsoráig. Mondanám, hogy besorolok Kath mellé, hogy bátorítsam, de lássuk be, ebben elég szar vagyok. Így inkább Benre hagyom ezt a nemes feladatot.
Lassacskán távozáshoz készülődünk, igyekszem memorizálni, hogy mit tudtunk meg, és hogy mi legyen a haditerv. Logikusnak tartom, hogy Corvus dobja le a bombát, miszerint a vacsora után ő kezdemény valami beszélgetést, félrevonva az esetleges talpnyalóktól. Ám Ginának igaza van, mindannyian tudjuk, hogy Jenkins gázos lehet, hogy ha veszélyben érzi magát. Ahhoz képest, hogy a vöröske nem tartja magát pszichomókusnak, olyan okfejtéseket vezet itt le, hogy én, szintén medimágusként csak nézek. Lehet, hogy komolyan utánaolvasott a témának, míg én a fizikai sérülésekben vagyok jó. Lehet, hogy pont azért akar bizonyos értelemben más szakágat, hogy ne legyünk egymás konkurenciái? Végülis kis csapat vagyunk, nem hagytuk, hogy a többiek jobban a nyakunkra nőjjenek, így viszont jó lenne, ha mind az öten máshoz értenénk. Na de ha már a sors így hozta, nyilván nem beszélhetem le őt a gyógyításról. Inkább visszakacagok Maisie-Bee képébe. – Eredménye? Pedig nem volt ilyen célzat, csak besikerült. – Rázom a fejemet, mintegy meglóbálva Kathie kezét, akit a sajátommal fogok. Ő sincs szegény most a toppon a tündér dolog miatt, de úgy vélem, hogy biztosan van róla valami iromány, a nagybátyámnak is hatalmas a könyvtára, ezért ha nem találnék róla érdemlegeset a roxforti kötetek között, akkor bevetem magamat oda. Ráadásul az illető nagy utazó, nem csoda, hogy ha gyakorta magamra hagy, viszont rengeteg utikönyve van, amikben olyan feljegyzések születtek, hogy milyen furcsaságokkal találkoztak hősei a hosszú vándorlás alatt. Kathie természetesen az én szememben véletlenül sem furcsa. -Rendben, akkor most én is hajlandó leszek a kemény oldalamat mutatni, remélve, hogy van ilyen. – Bólintok elszántan, erőt kell merítenem a szüleim halálából, s bár Jenkins véletlenül sem tűnik olyan gonosznak, mint azok a testrablók, de az ember akkor tud magabiztos lenni, ha tud mire alapozni. Engem pont kikerült a szivatásokkal, de azt is mérlegeltem, hogy Kathrine-t mennyit bántotta, amikor még nem voltunk ennyire összenőve. Úgyhogy kézfogás, puszi-puszi, aztán megindul mindenki a saját hálókörletébe.
[You must be registered and logged in to see this image.]Egy kicsit talán meg is lep, hogy a jégtündér komolyan vette azt, hogy összemehetne, de egészen bájos az aggodalma, szóval nem szólok semmit, főleg, hogy egyetértek, hogy a könyvek megoldást nyújthatnak. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki például kviddicsezik vagy prefektus, mindig is megvolt a kijelölt út nekem, amin végig kellett járnom, de ha egy kicsit is sikerült elszabadulnom az emberek közeléből, megtettem és legtöbbször egy könyv társaságában kötöttem ki. Még néha előlük is, pedig őket tényleg a barátaimnak tekintem, nem úgy, mint azokat, akik csak a nevem vagy a rangom miatt puncsolnának nekem. Csak megingatom a fejemet Maisie cukkolására, bár az azért még érzékenyen érint, ahogy felhozzák, hogy Benjamin mennyire kivállasodott és hogy Katherine szívét meg is nyerte vele. Persze tudom, hogy nem ilyen felületes okokból húztam a rövidebbet, mert én sokkal vékonyabb, szálasabb vagyok és egyáltalán nem olyan szokványos jóképű srác, de ez mellékes. Nem fogok az ellen ágálni, hogy segítsünk Jenkinsnek, még ha én se hiszem, hogy könnyen belemenne és emiatt változtatna, nem véletlenül kérdeztem vissza, kikérve mindenkinek a véleményét. Sok pillantás fordul végül vissza hozzám, Benjamin az elharapott mondattal, hogy én is szemétláda voltam, de én még is közéjük kerültem Jenkinssel ellentétben, aki vélhetően eddig soha nem jut el, aztán Katherine a... mivel is... - A kapcsolataim és a vagyonom? - billentem félre a fejemet Katherine-re pillantva, egyáltalán nem arra asszociálva, hogy a vérmágiámat hozza fel, amikor többször is megkértem, hogy erről nem akarok beszélni. Habár a házi tanítóim természetesen ahogy rájöttek azonnal köteleztek arra, hogy gyakoroljak, minél többet megtudtam róla, annál taszítóbbá vált az egész és nem igazán hiszem, hogy segítene, ha megkínoznám vagy a falhoz vágnám, mert hogy körülbelül eddig jutott a véridomítás tudományában, mielőtt a Mortimer házaspár eltűnt volna az életemből. - Az nem árthat, ha kihasználjátok a kapcsolataitokat a muglik világában. - biccentek Katherine nagybátyjára és Maisie bonyolult családfájára is, bár egy kicsit azért összevonom a szemöldökömet. - Nagybátyád? - szalad ki a számon, de nem firtatom tovább a dolgot, egyértelmű, hogy nem én vagyok az, akivel megosztja az egész életét, Benjaminnak bizonyára nem újdonság, hogy az árva lány életében felbukkant egy rokon, nekem az. Némán hagyom, hogy lebokszolják maguk között azt, hogy boncolgassuk a lelkivilágát Jenkinsnek, vagy sem, de az az igazság, hogy a társas kapcsolatokban nem jeleskedem és ez kiterjed arra is, hogy az emberek érzéseit se nagyon tudom nyomon követni. Szerintem erre az élő példa a friss tündérünk, aki mondjuk kevésbé vehemensen, mint Maisie a litániájával, de szintén ellenzi a finomkodást. - Szerintem az túlzás, hogy az őrültség határán lenne. Leválasztom a bandájától, lefegyverzem és onnantól annak ugrik neki szabad kézzel, aminek csak akar - mert úgy sem éri el. Nem hiszem, hogy egy életre tönkretennénk azzal, hogy a jó útra térítjük egy erőteljes rúgással. Nem leszünk szükségtelenül kegyetlenek, de nem fogunk tojáshéjon se járni, nehogy megbántsuk szegényt. Talán ha ötünkkel áll szemben, felteheted a kérdéseidet a nevelőszüleiről is. - teszem hozzá, hiszen nem arról van szó, hogy semmisnek veszem Gina pszichológiai dumáját, hanem arról, hogy én tényleg csak egy szemétkedő fiút látok, aki dühös arra, hogy nem aranyvérű, hogy kilóg a Mardekár soraiból - bár már számtalan a sárvérű a Mardekárban is -, hogy örökbe adták, de én soha nem láttam igazi őrületet a szemében. Vagy csak nem akartam látni, mert valaha a barátom volt. - Rendben. Vacsora után. - bólintok a lánynak, és ha mindenki egyetért, hogy egyszer és mindenkorra legyen vége, akkor távozok eltervezni, hogy pontosan hol is kéne az egészet megejteni.
// Köszönöm a játékot mindenkinek, akkor majd folyt. köv. Jenkinsestül! //
Simán komolyan veszem Corvus felvetését az összetöpörödésről. Eddig is voltak gondjaim a magasságommal, mivel nem nőttem túl nagyra, hiába, hogy a bácsikám elég magas, de amennyire anyára emlékszm még ő azért nem volt annyira. Lehet, hogy már nem növök ennél jobban, és bár tudok változtatni a magasságomon, ha akarok, az azért nem olyan. De, hogy még ennél is kisebb legyek... - Akkor már tényleg inkább nőjenek szárnyaim! - tényleg látszik, hogy picit megijedek az összemenés lehetőségétől, így hát hálás pillantást vetek Benre. Na igen, nekem eszembe se jut elsőre az, hogy olvassak a témában és a könyvek felé forduljak, bár ezt Madame Pomfrey is mondta, de persze logikus is. Többet kellene a tanulásra fordítanom az időmből, meg ugye a gyakorlásra is, csak hát valahogy sose kötött le az ilyesmi eléggé. Gőzöm sincs, hogy csinálja Corvus, hogy eminens tanuló, vagy Ben, hogy önszántából is imád könyveket bújni, netán Gina, aki mindent megjegyez. Nem csoda, hogy MB-vel könnyebben azonosulok, aki nem az a tanulás mániás típus. - De, ha meg se próbáljuk... A nagybátyám rendőr volt, lehet, hogy vannak kapcsolatai és mugli is. Esetleg írhatok neki, hátha tudna segíteni kideríteni valamit, vagy esetleg a... tudod... - Corvusra pillantok, hiszen ő azért képes machinálni a vérrel és igazából nem tudom, hogy pontosan mit tud a képessége. Mi van, ha valami módon érzékelni tudna rokonsági kapcsolatokat is? Persze csak tippelek, igazából nem tudom, de ha valahogy mégis kitudnánk deríteni, akár hosszabb idő alatt is, de mégis csak valami plusz ütőkártya lehetne a kezünkben, ha a fenyegetés nem elég. Gina hosszas kifejtésére azért elgondolkodom, de aztán amikor MB felcsattan egyetértően bólogatok. Én aztán tudom, hogy milyen Jenkins, a saját bőrömön nem egyszer megtapasztaltam, szóval hogy még mi törődjünk az ő lelkével. Az is becsülendő, hogy megpróbáljuk javítani a helyzetet és nem pedig eleve kirúgatni, vagy tudom is én. - Azt hiszem Maisienek adok én is igazat. Ha túl óvatoskodjuk lehet, hogy simán átlép minket, vagy átver valahogy és a végén rosszabbul jövünk ki belőle, vagy valamit kitalál hogyan keserítse meg az életünket, mert úgy gondolja úgyse ártanánk neki, mert mi vagyunk a jók. Szerintem is csináljuk, mondjuk a képébe, hogy tudunk mindent és fogja vissza magát, mert elmondjuk mindenkinek. - bólintok végül mintegy magamat is megerősítve, de azért Corvusra pillantok, hiszen ő az aki a legjobban ismeri Jenkinst. A legnagyobb eséllyel tudja megjósolni, hogy hogyan reagálhat majd, meg aztán ő maga is volt hasonló időszakban, még ha nem is ennyire durván csinálta, de talán jobban tudhatja, hogy mennyire támad vissza, ha elé állunk. - Akkor vacsora után letámadjuk? - pillantok még körbe, mert ha jól emlékszem erről volt szó a Gyengélkedő előtt, bár ott annyi minden történt, hogy már számomra is ködösek az emlékek, viszont ha a többiek is egyetérteken és közös döntést hozunk, akkor lehet, hogy jó ha lassan oszlatjuk a tömeget. Azt hiszem kell egy kis erőgyűjtés mindenkinek, nekem legalábbis biztos, meg aztán nem lenne rossz elnézni a könyvtárba is még előtte tündér ügyben.
//Szerintem alapvetően zááárhatunk, hogy ne ragadjunk örökre tavasszal. //
- Mi bajod van? Már lelkesedni se szabad? Te hoztad fel! - vigyorgok szemtelenül Corvusra. Szeretem cukkolni, tudom hogy sok vagyok neki és bár rá is játszhatnék az igazság az, hogy nem teszem. Csak egyszerűen tényleg ennyi vagyok és nem kevesebb. Nyilván megszokta már, csak néha elfelejtik a megszokást. - Látod, meg is lett az eredménye egy csinos és szupercuki barátnő képében. - húzom Bent a megvállasodása tárgykörében. Ezzel tulajdonképp egyrészt arra célzok, hogy jól néz ki, másrészt azt is beleveszem a mondandómba, hogy Kathet tökre bírom és nemcsak kedvesnek hanem szép lánynak is tartom őt. Persze nem tolom ennyire arcba a véleményemet, magamhoz képest elég röviden és velősen fogalmazom meg, de ettől függetlenül nem lesz kevésbé igaz. Oké, hülyeséget kérdezek. Az igazi szüleire gondoltam, nem azokra, akik örökbe fogadták, de mindegy, ez van ha nem fegyelmezem a nyelvemet és mindent számolatlanul kimondok, ami eszembe jut. Ha baromság, akkor is. - Jól van má', más is szokott tévedni. - öltök nyelvet cseppet sem sértődötten. Nem veszem magamra, egy laza vállvonással túllendülök a témán. Figyelmesen hallgatom Ginát, de a végére elfintorodom. - Imádlak, tényleg, de ez egy nagy lószar. Miért kéne a lelkével törődjünk, ha ő se törődik senkiével? Amúgy megb nem tudja ő sem bizonyítani, hogy nincs igazunk és mi sem tudjuk, szóval simán behaluzhatjuk, hogy ismerjük az igazi szüleinek a sztoriját. Elég népes és szerteágazó a családom, még hihető is, hogy muglikörökben sem teljesen süketek az infókra. Apám katona volt, messzire elér az ő keze is. Nem azt mondom, hogy nyomozzuk ki, bár az sew lenne elvetendő, de igazéból.. miért ne tartsuk sakkban azzal, hogy azt kamuzzuk tudjuk az igazat és elmondjuk mindenkinek, hogyha nem állítja le magát? Vagy mostg mi legyen? pszichologizáljuk meg? Abban elég rosszh vagyok, tuti előbb viszi el az instant agybaj, mint hogy szép lelki síkra térjen tőlem, de.. - tanácstalanul körbepillantok a többieken. Kezdem tényleg elveszteni a fonalat, hogy mi lenne a jó meg az etikus. Úgyhogy én amondó vagyok itt már más nem segít, csak a durr bele bumm!
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyengélkedõ - hátsó szoba (1. emelet) 2021-07-17, 17:22
Azt nem mondom, hogy a humorom tökéletes, de még én is érzem, hogy Ben "Tündérkézése" a pillanatnyi helyzetnek szólt, és még kissé el is mosolyodom rá. Bár azt ugyan nem tudhatom, hogy Kath miként fogja értékelni tőle. Viszont a tündéres kérdésre az lenne a tippem, hogy Kath valamelyik felmenőjétől örökölte. A hagyományos genetikában sem ritka, hogy egyes tulajdonságok generációkat ugranak, mielőtt újra kifejeződnének. Minden esetre egyenlőre ez is csak légből kapott teoria a fejemben. Így egyenlőre nem osztom meg a többiekkel. Előbb majd utána nézek a könyvtárban. Szerencse, hogy a Roxfort könyvtára folyamatosan bővül az újabbnál-újabb érdekességekkel. Biztos találok erről a képességről is valamit. Nem is árt, ha képbe kerülök mindenféle lénnyel. Már csak gyógyítói szempontból sem. Noha még egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a gyógyító, vagy a bestiamester szakot választom-e. Mindkettő érdekel, és legszívesebben mindkettőt csinálnám egyszerre. Már ha létezne rá lehetőség. De néha még abba is hihetetlen belegondolnom, hogy mehetek egyetemre. Nem hogy abba, hogy milyen szakok vannak, és válogathatok is ezek közül. MB és Ben nem is önmaguk lennének, ha nem produlálnának valami rögtönzött műsort, amin már csak megszokásból is muszáj vigyorognom. Ben tényleg szedett magára, vállasabb lett, ami meg kell hagyni jól áll neki. Noha ezt amúgy sosem mondanám ki a szemébe. De attól még igaz. Én már nem állok neki kioktatni MB-t, hogy Jenkins-ék az örökbefogadó szülők. Ezt eddig is tudtuk. Viszont eléggé elkomolyodva hallgatom a többiek fejtegetését a témáról. Tulajdonképpen csak akkor eszmélek fel, amikor megérzem, hogy Ben átkarol, és közelebb húz. Mire Carnivora egy pillanatra megemeli a fejét, és érdeklődve néz Ben felé, de végül úgy dönt, hogy mégsem érdemel ekkora figyelmet a jelenet, és egyszerűen most MB ölébe ugrik fel, mert csak. Egy nyávogással adja a lány tudtára, hogy tessék őt most simogatni. Én viszont Ben és a többiek felé fordulok a válaszommal. - Bocs. Csak elgondolkoztam. Szóval Jenkins. - sóhajtok egy mélyet, és megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Lehetőleg nem barokk körmondatokban, de ez nálam nem mindig jön össze, mint tudjuk. - Azt gondolom, hogy igen ingoványos talajra tévedtünk ezzel az aktával. Corvusnak igaza van. Nem biztos, hogy képesek lennénk kideríteni, hogy kik az igazi szülei. A mugli gyámhatóság jobban őrzi az ilyen információkat, mint a koboldok a Gringotts aranyát. Vélhetően sosem fogjuk megtudni sem mi, sem ő, hogy kik voltak, és mért mondtak le róla. - arról nem is szólva, hogy akárkik lehettek. Számos dolog lehetséges. Egy éjszakás mugli tini kaland nem kívánt következménye, vagy talán aranyvérű volt egyik, míg a másik mugli csak a Rómeo és Julia kaland nem sült el jól. Az is lehet igaza van, és aranyvérű pár volt, valamilyen kilátástalan helyzettel, amitől csak így menthették meg a fiúkat. Bármi elképzelhető. Az utcán sok mocskot láttam. Egyszer a bandában volt egy csaj. Terhes lett, és a babát a bandafőnök egyszerűen eladta egy gazdag faszinak. Mostanra viszont ez cseppet sem számít. - A lényeg, hogy Jenkins rögeszmésen hiszi, hogy az igazi szülei aranyvérűek. Ha pedig megfosztunk valakit a rögeszméjétől, vagy éppen azzal szorítjuk sarokba, akkor az kiszámíthatatlan, és veszélyes lehet. A sarokba szorított patkány még a tigrist is megmarja. Néha van, hogy csak a rögeszméid tartanak életben, és óvnak meg attól, hogy megőrülj. - az utolsó mondat nem egyértelmű, hogy Jenkinsről, vagy rólam szól-e, de most egy pillanatra lehunyom a szemem mielőtt folytatnám. - Amikor szembesítjük, akkor meg kell gondolunk, hogy hogyan, mit és meddig teszünk. Elég egy meggondolatlan mondat, és ahelyett, hogy megállítanánk, csak még inkább elszabadítunk egy szörnyet. Nem tudjuk milyen a kapcsolata a nevelő szüleivel, mért vették magához stb. Talán abban is keresendőek az okok. Vagy, hogy mitől alakult ki ez a rögeszméje. Persze, ha felajánljuk a segítségünket az megoldás lehet. Amit vagy elfogad, vagy nem. De úgy kell ráerőltetnünk a változást, hogy ő ne érezze, hogy nincs választása, és csak belekényszerítjük valamibe, amit nem akar. Sajnos az én tudásom viszont idáig terjedt. Nem vagyok pszichomókus. Sőt mindig is gyűlöltem őket. - fejtem ki a véleményem végül a dologról. Ami alapján elég egyértelműnek tűnik, hogy a következő lépésben mindenképp sorra kerül az a szembesítés. De mindemellett kezet is nyújtunk az ősellenség felé. Mert hát sejtem én, hogy Noah nem magától lett olyan amilyen. Minden mögött áll valami. Engem az apám megölése, és az utcán eltöltött idő tett vaddá, és kezelhetetlenné mire ide kerültem. Én éppen csak kezdem feldolgozni a dolgot. Talán Jenkinsnek is van valami, amit ideje lenne feldolgoznia, és nem másokon levezetnie. Nem, Benhez hasonlóan nem vagyok naiv. Nem hiszem, hogy valaha csapattag lesz. De annyival is beérem, ha fegyverszünetet köt, mert belátja, hogy ennek így semmi értelme.
Reméltem, hogy Kathie nem veszi magára a viccelődést, mostanság olyan érzékeny, de ismer már annyira, hogy abban vagyok komoly, amiben kell, és abban vicces, amivel nem bántok másokat. Különben sem szoktuk egymást becézni szerelmesen, ez még nem alakult ki, ez a mostani is csak a poénnak szól, s annak, hogy együtt bizakodunk majd abban, hogy mindez nem valami sötét előjele annak, hogy rossz értelemben változik meg a teste. – Tudod, hogy ilyenkor mit szoktunk? Utánaolvasni. Vannak könyveim a speciálisabb fajokról, keresek róla valami infót. – Bólogatok bizakodóan, fél életemet a fotelben töltöttem, elég nekem egy fél szó, ami hivatkozik egy másik könyvre, könnyedén össze tudom rakni. És nem, nem félek egy cseppet sem, hiszen ha a tündérek valami állatias, emberekre veszélyes faj lenne, az már közel húsz év alatt a szemem elé került volna, de a mitológiai tündéreken túl a mesebeliekről olvastam csak, a varázsvilágban elképzelhető, hogy ezek variánsa fordul elő, aztán meglátjuk, hogy Katie milyen védjegyeket tud felmutatni a leírás alapján. Amikor beérünk a többiek mellé, Maise-re mázsás súlyként nehezedek, ő veszi a lapot, így győzedelmesen ülök végül ténylegesen arébb. – Már rám fért. Amilyen vékony voltam kicsiként. – Joviális vigyorral intek neki vissza, és valóban, a nyáron végzett kaszálás, a fizikai munka, amivel annak idején elkezdtem rendben tenni a birtokot, dobott rám vagy tíz kilót, és egyre vállasabb vagyok. Talán ha nem történik a tragédia, akkor is ugyanez a változás áll be, mégis így elő lett segítve a testi fejlődésem. Amíg Kathie Corvus karját beszéli meg, én is odapillantok az anyagra, s a talált infókra ráncolom rendesen a homlokomat. – Tudjátok, hogy én nem szoktam senkit elítélni, felnagyítani a hibáit, de ahogyan Kathrine-t és másokat is alázott éveken át.. Igen, vágjuk a képébe, de adjuk meg az esélyét, hogy segítünk. Azt aligha tudom elképzelni, hogy ő is a csapat tagja legyen, mint.. – Itt Corvusra pillantok, annak idején tényleg én voltam, aki kardoskodtam, hogy van még nála esély, de Corvus gyerek volt, formálható, és csupán ki kellett fejeznie magát valahogyan, főleg a sok Morganezéssel. Ám Jenkins már felnőtt, úgy vélem, hogy esetében tényleg késő. Csak arra lehet jó a dolog, hogy leáll, békén hagy minket, és másokat is. Ebből láthatják a többiek, hogy én is változom, már nem vagyok olyan naív hogy vakon higgyek bárkiben. Odalépek inkább Gina mellé, átkarolom a vállát, és közelebb húzom magunkhoz. – Én tudom, hogy sokszor untuk a barokkos körmondataid, és mostanság olyan szótlan vagy, de.. számít, hogy mi a véleményed. Szerinted?
[You must be registered and logged in to see this image.]- Maisie-Bee. - mondok csak ennyit, de a tekintetem egyenesen ölni tudna, ahogy képtelen abbahagyni a felesleges csacsogást. Átfut rajtam, hogy egyszerűen elengedem a fülem mellett és nem is válaszolok, de aztán egy mély, színpadias sóhaj múltán még is megteszem. - Gondolom itt nincs konkrét színészképzés, de igen, a Látványmágus a logikus és hagyjuk. - zárom le gyorsan, kicsit talán érezni, hogy nagyon elzárkózom attól, hogy erről beszéljek. Alisonnak mondtam már néhány dolgot, akad, aki sejti, hogy bár a szüleim a sötét misztikumokat erőltették egész életemben, valójában sokkal szívesebben törődnék állatokkal vagy akár még... tanítanék is, ha egyszer Bex-nek, Adorának és Katherine-nek is én tanítottam meg a familiáris idézését. Jól esett magyarázni és jól esett látni a sikerélményüket is, ez pedig biztosan jelent valamit... Ha MB elterül akkor én még inkább belevetem magam a lapokba, hogy kiszűrjem az érdemlegeseket, mire beérnek a többiek. Bennem van a késztetés, hogy azonnal közöljem a Katherine-nel, hogy semmi bajom, de a tündérségről kezdenek beszélni, amire kissé összeráncolom a szemöldökömet. - Tündér... érdekes... inkább szárnyad nőjön, minthogy összemenj tenyérnyivé, nem? - gondolkozom el, mintha tényleg teljesen komolyan gondolnám az eshetőséget, hogy egyszer csak összemehet. Végül mikor Katherine rákérdez a karomra, ahogy az várható is volt, féloldalasan elmosolyodom bólintva. A fájdalom és a fagyás is teljesen tovaszállt, nem kell hogy emiatt marja magát, én vállaltam be. Persze többet biztosan nem fogom, elég volt egyetlen egyszer. Gina megszólalására a komplexusokkal kicsit még el is mosolyodnék, ha nem tudnám, hogy azért ennek hatalmas súlya lehet. Persze Jenkins azt hiszi, hogy az örökbefogadó mugli szülei elmarták az igazi szüleitől, szóval teljesen más a kettő, de ha azok után, hogy egész életemben aranyvérűnek neveltek és a sötétség hercege formára faragtak kiderülne, hogy nem is ők a szüleim... fogalmam sincs mit csinálnék. - Igen, nyilván. Itt van, hogy Callum Jenkins és Victoria Jenkins. - bökök csak rá, picit mondjuk azt is megállapítva, hogy ő se a legélesebb kés a fiókban. Végighallgatom Kath ötleteit és kicsit hátradőlve szállok magamba átgondolva az egészet. - Lehet, hogy az igazi szüleinek megtalálása túlmutat rajtunk vagy hónapokig elhúzódhat és nem akarom, hogy a mostanit folytassa bűntetlenül. Ha tényleg megbuktatják hatodik végén, akkor lehet, hogy még jobban el fog vadulni ahelyett, hogy magába szállna. Szembesítsük, de amellett, hogy az egyik pillérre azt helyezzük, hogy ha nem változtat istenesen megalázzuk, ajánljuk fel neki a segítségünket, ha hajlandó mostantól normálisan viselkedni. Nem akarok várni. Ti igen? - kérdezek végül vissza, ami már lehet a fejlődés jele. Hajlamos vagyok inkább közölni, hogy ki mit csináljon és mi legyen a haditerv és meg se kérdezni a véleményüket, amit persze aztán vagy követnek, vagy nem, hiszen nincs közöttünk "vezető", akinek nagyobb szava lenne a másiknál. Tudom, hogy nekem sincsen jogom azt mondani, hogy ez lesz és kész, ezért is nézek végig a többieken, várakozóan, hiszen olyan mások vagyunk. Az persze megint más kérdés, hogy mi van, ha segítünk meglelni a szüleit és kiderül, hogy két tinédzser mugli nem akarta megtartani és örökbe adták és vége is a történetnek, ahelyett, hogy valami epikus aranyvérű egymásra találás lenne.
Miután elköszönünk azért Ben szavaira halkan felnevetek. Tündér... milyen fura megnevezés, csak aztán nehogy idővel szárnyaim legyenek és úgy kelljen lekötözni, mert mindig elrepülök, csak ha csillámport szórok, mint Csingiling, na az tényleg nagyon fura lenne! - Vajon ez hogyan alakulhatott ki? - morfondírozok csak úgy magamban félhangosan, de igazából nem várok rá konkrét választ, hiszen Ben se tudhatja és Gina sem, és most amúgy is az a legfontosabb, hogy úgy fest nem fogok eltűnni végleg és meg van elvileg az akta is, amiből végre kiderülne néhány dolog. Már csak az a kérdés, hogy tényleg van-e benne valami hasznos, de hát a manó azt mondta, akkor reméljük tényleg igaza is lesz. Közben már tényleg betoppanunk a Szükség szobájába végre, ahol a többiek már az aktát nézegetik nagyon bőszen. Én sem állok neki olvasgatni, csak lehuppanok, főleg mert előbb MB kérdez és hát jól esik az aggodalma. - Jól vagyok úgy tűnik. Ez valami képesség. Azt mondta Madame Pomfrey, hogy tündér, ami furán hangzik nem? A végén még szárnyaim nőnek. - nevetgélek, de azért látszik rajtam, hogy okozott az új info egy kis feszültséget is bennem, hiszen muszáj lenne most már tényleg többet gyakorolnom és foglalkoznom ezekkel a képesség dolgokkal, mert ki tudja, hogy mikor szabadul el valami, amit aztán nem tudok rendesen irányítani. - Ugye már teljesen jól van a karod? - pillantok én pedig Corvusra és bár ott a nyelvem hegyén a kérdés, hogy nagyon fájt-e, de végül nem teszem fel. Kár a dolgot tovább bolygatni, főleg, hogy már láthatóan tényleg semmi baja nincs a karjának, akkor inkább tegyünk úgy, mintha nem fagyasztottam volna le annyira, hogy szinte pánikba volt esve szegény, amikor leléptek. - Gondolom Mr. és Mrs. Jenkins. Azt lenne érdekes kideríteni kik az igazi szülei. Ha ilyen ütőkártyánk lenne, főleg ha őt is érdekli... - morfondírozok, amikor kiderül, hogy mi is a nagy titok. Szóval a szülei nem az igazi szülei, hiába mondja annyit, hogy aranyvérű és aláz másokat, akik nem azok. Sosem fogom megérteni, hogy miért is olyan fontos a származás, pedig mint kiderült a Benedictek nem is olyan gyenge család, csak hát nekem igazából nincs érdemben közünk hozzájuk, meg aztán az anyukám mugli volt. De így legalább van egy mugli nagybátyám és engem cseppet sem zavar a dolog. - Vagy csak a képébe vágjuk, hogy tudjuk ezt, ahogyan megbeszéltük és mindenkinek elmondjuk, ha nem hajlandó normálisan viselkedni? - vajon zsarolással tényleg elérhetünk valamit? Ha nem sikerül, akkor mi van? Ha tényleg megtalálnánk az igazi szüleit és kiderülne, hogy rendes emberek, akik már régóta keresik és lenne egy nagy családi egymásra találás... Mi van, ha Jenkins attól válna normálisabbá, ha érezné, hogy vannak rendes gyökerei, ha ismerné az igazi szüleit, ha valami rendes családba kerülne? Hiszen Corvus is azért változott, mert... na jó, az ő esete azért kicsit mégis más, de igenis, ha ő változott, akkor lehet hogy tényleg Jenkins is menthető.
Corvus megjegyzése nyilván gúnyos akar lenni, vagy csak olyan tipikus Flint, de ahogy az már lenni szokott, nekem rendesen beindítja a nyelvemet. - miért, van olyan? Úgy értem, hogy varázsló-körökben. Úgyse tudom, hogy milyen szakra akarok tovább menni az egyetemen, esetleg mi lenne az, ami ehhez passzolna? Látványmágus talán? Mit gondolsz? Vagy valahol máshol képeznek színészeket? Összességében nem szeretnék innen elmenni, minden barátom a Roxfortba jár, meg a tesóim is, szóval.. visszavonom. Inkább nem is érdekel, ha máshol van színészképzés. De te amúgy milyen szakra mész? - árasztom el kérdéssel a monológom végére. Persze lehet, hogy már mondta, s esélyes, hogy alap esetben emlékszem is rá, de most annyira beszippantott ez az egész hevenyészett jövőtervezés, hogy kissé nehezemre esik elvonatkoztatni tőle. Belibbenve a szükség szobájába levetem magam a babzsákba, s hagyom, hogy Corvus nyitogassa az aktát. Én inkább szusszanok. Ben pedig amikor mellém telepedik és kis híján rám ül, akkor ahelytt, hogy nevetne arrébb taszaktanám, inkább elheverek a zsákon, mintha ugyanis éppen agyon lennék nyomva. - Híztál, he? - nyögöm mint akinek mázsás súly ül a mellkasán, majd a végén elnevetem magam. Mivel valószínűleg eddigre már előkerül mindenki, így én is átnyergelek az aktavizsgálatra, de előtte azért Kath mellé sündörgök. - Mit mondott Pomfrey? Mi ez? - kérdezem, mert érdekel, hogy mitúl tünedezett el hirtelen. Menő volt, de azért ijesztő is. Az akta adatai egészen addig nem érdekelnek, amíg az örökbefogadásra nem vetül a szemem. - Szóval tényleg sárvérű. Ez nekem nem gáz, de neki azért nagy szívás. Bár igazából lehet akár aranyvérű is, valószínűleg sose derül ki. Nincs valami arról, hogy hogy hívják az örökbe fogadó szüleit? Együtt élnek, mint egy szép nagy család vagy rejtegetnek csontvázakat a szekrényben?
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyengélkedõ - hátsó szoba (1. emelet) 2021-07-12, 13:17
Tényleg érdekel Kath új képessége. Szerintem nagyon érdekes, és izgalmas. Ezért, amikor Madame Pomfrey-t kezdem kérdezgetni az őszinte kíváncsiság hajt. Tulajdonképpen bele sem gondok, hogy Ben is itt van, és benne ezek a kérdések milyen további érzelmeket, és kérdéseket vethetnek fel. Azt hiszem empátiában tényleg nem én vagyok a csapat legerősebb tagja. Egyszerűen csak szeretném megérteni a dolgok működésének mikéntjét. Szóval ennek azért utána kell majd olvasnom nekem is a könyvtárban, ahogy azt a javasasszony javasolta is. Minek után elbocsátott minket végre, Kath, és Ben társaságában indulunk a többiek után. A folyosón végre kissé fellélegezhetek, hogy ebből talán nem lesz ennél komolyabb dolog. Furcsa módon jelenleg még az sem zavar, ahogy Ben átkarolja a vállamat. Talán egyszerűen csak kezdem megszokni az ilyen fizikai ingereket. Legalábbis egyesek esetében. Ha idegenekről van szó, akkor még mindig nem tolerálom különösebben az érintést. Nevezzük rossz berögződésnek. Na de most fontosabb dolgunk is van ennél. Őszintén remélem, hogy ez a sok hűhó Jenkins aktájának megszerzésére megérte. Így bár nem mondtuk ki, de a Szükség szobája felé veszem az irányt a két társammal, hogy beérjük a többieket. Bízom benne, hogy ők is oda vették az irányt találkozó pontnak. Az a hely elég biztonságos, és nincs szükségünk kéretlen fülekre, meg további bonyodalom forrásokra.
Idő közben a csapat másik fele, ha neki állt átnézni az orvosi aktát, akkor abban meglepően sok lapot találnak. Az eleje tele van általános adatokkal, mint születési hely, idő, súly magasság. Gyerekkorában átesett általános betegségek megnevezése, korábbi sérülései és azok ideje. Mint ahogy azt Corvus sejtette is. Sőt itt szerepel az is, hogy macskaszőr allergiája van. Ám ami ezeknél sokkal lényegesebb, vagyis a kezdeti unalmas lapok után felkeltheti a kis csapat érdeklődősét, az egy örökbefogadási nyilatkozat, miszerint a Jenkins házaspárnak miután biológiai úton nem lehetett gyermeke, ezért egy mugli kórház újszülött osztályáról adoptálták a csecsemő Noah-t. Az örökbe adás titkos keretek közt zajlott, ezért az irat nem nevezi meg a vér szerinti szülőket, pusztán annyit ír, hogy lemondtak minden szülői jogukról, hogy a gyermek örökbe adható legyen. Ha pedig még tovább lapoznak az aktában, akkor találhatnak egy korábbi gyerekpszichológusi szakvéleményt is Noah alsós Roxforti éveiből, ami lényegében arról szól, hogy Noah rögeszmésen meg van győződve róla, hogy a szülei aranyvérű, befolyásos varázslócsalád tagjai, pusztán valamilyen csel, vagy kényszer hatására mondtak le róla, esetleg az álnok muglik valamilyen módon elrabolták őt az igazi szüleitől, akik várják haza. Így minden áron ki akarja deríteni a valódi vér szerinti szülők kilétét, hogy visszatérhessen az őt megillető társadalmi helyre az igazi otthonában, az igazi szülei oldalán, akiktől galádul elszakították.
Amikor odaérünk a Szükség szobájába, akkor csak levetem magam az egyik kényelmes babzsákfotelbe, és érdeklődve nézek MB és Corvus felé, hogy vajon megérte-e ez a a sok hűhó? - És még én vagyok komplexusos... - horkanok fel némi rosszindulatú gúnnyal, ha végre fény derül az akta tartalmára.
Azért azon, amit Gina kérdez, alaposan meglepem vele magamat is, hogy ekkorát pirulok. Én aztán mindent lazán, vidáman kezelek, de most valahogy beugrik az, hogy ha genetikailag örökölhető ez a tündér képesség, akkor mi van, ha nekünk is lesznek gyerekeink Kathie-vel? Amilyen szinten évekig nem gondoltam arra sem, hogy egy pár lehetünk, valahogy az elmúlt jó pár hétben minden felértékelődött. Hiába mondta Maisie, hogy a mi korunkban még semmi sem állandó, lehet, hogy ezen a héten ebbe vagy szerelmes, a következőn pedig abba, nálunk ez Katie-vel máshogyan alakult. Szépen fokozatosan találtunk egymásra, én lányként nagyjából senkit sem kezeltem, hiába gondolta Kath azt, hogy nekem vélhetően Gilly jön be. Valóban, nagyon kedvelem őt, iszonyatosan jókat leveleztünk, de semmilyen hatással nem volt rám a külseje, amit agyon szoktak mások dicsérni. Mégis, bennem az maradt meg, hogy Gilly kissé duci, vicces lány, akit jó haverként kezelek. Hiába érezte magát Kath mindig topisnak, elhanyagoltnak, van benne valami, amihez nem kellett gazdag ruházat, smink, vagy mély dekoltázs. Veszek egy nagyobbacska levegőt, hogy a pír tovatűnjön, a zavart nevetgélést is berekesztem, ahogyan végre indulhatunk. Én most az infó megszerzéséből csupán annyira vettem ki a részemet, hogy Corvus karját ellátva tereltem a madame figyelmét, de már nagyon kiváncsi vagyok, mi is állhat a mappában. – Na gyere tündérem. – Vicceskedek ismét, kézenfogva a leányzót, Ginának pedig a vállát fogva át, elindulunk kifelé, hogy beérjük a csapat első felét, akik már nyilván a szükség szobájában rohadnak. Miután magunk elé képzeltük a mi kis bulizós vackunkat, belépünk, megrohanom az asztalt, magam elé véve egy tálat, amiben chips van, s lehuppanok Maisie mellé a babzsák fotelbe. Szó szerint mellé, mert szinte az ölébe, mintha ki akarnám túrni, de csak hülyülök természetesen. Végre kissé leült a hangulat, csak semmi stressz, ismét kezdenek lenyugszani a kedélyek. – Na mit találtatok?
[You must be registered and logged in to see this image.]Hiába érdekel, hogy mi is történik pontosan Kath-tel, tartom magam az ütemtervhez és amikor ott az esély a távozásra MB-t követve, akkor élek vele,ég Jasmine-t is csak egy rövid szócsatára méltatom. Furcsa, hogy ennyire feljebbvalónak érzi magát mindenkinél, pedig még a prefektusi jelvényt se sikerült elnyernie, nem is aranyvérű, csak alaptalanul arrogáns. Megállok a lány mellett, nem kel annyira pisszegnie, mert úgy is kutatom a környezetet, hogy ezúttal ne lepjen meg minket senki. Amikor belémkarol lényegében csak eltűröm, de nem rázom le magamról. - Azért a színész akadémiára ne rohanj. Amikor eljöttem Madam Pomfrey már belekezdett a nyugtatásba, szerintem nemsokára elküldi őket. - válaszolok, aztán lepillantok a kezemre. - Rendben vagyok, teljesen eltűnt, nem tudom a krémtől vagy csak a varázslat hatóideje múlt el, de semmi bajom. - húzom fel a ruhámat, futtában megmutatva. A szükség szobája tökéletes főhadiszállás mindent megbeszélni, szóval némán én is arra adom le a voksom, hogy másszuk meg a következő emeletet a szeszélyes lépcsőkkel és ott várjuk meg a többieket. Azért amikor beérünk a tekintetem amivel a bejáratot vizslatom elárulja, hogy én is aggódom értük és várom már, hogy ideérjenek. - Mindjárt kiderül, Maisie, addig terítsd ki a mappát a földre, hogy megnézhessük majd. Gondolom a fele csak felesleges adat, hol született, mikor, név, súly, magasság, válogassuk ki az értelmes információkat, mire ideérnek. - vetem fel, szokásomhoz híven inkább közölve a dolgokat, mint szépen megkérve, de nem csak végignézem, ahogy csinálja, én is oda hajolok segíteni, még ha a tekintetem újra meg újra az ajtóra is szalad. Nem volt azért olyan rég az üvegezés és a pofon se... És furcsa módon már is egészen megszoktam, hogy Katherine és Benjamin együtt vannak, így hát nem csak a lányt várom, hanem mindannyiukat, a barátainkat. Ha ez az akció sem elég ahhoz, hogy elég fegyver legyen a kezünkben Jenkinst a helyére tenni, akkor semmi.
Azért talán tényleg kicsit aggódom mostanra már. Már nem kell arra figyelnem, hogy Corvus rendben lesz-e, mert már láthatóan jól van, így elég a saját bajomra fókuszálni, erre az eltűnögetésre, bár úgy fest, hogy a javasasszony szerint nincs komoly probléma, hanem ez tényleg valami képesség lesz, ahogyan Gina is mondja. Hálás pillantok Benre, ahogyan leül mellém és a maga laza jókedvűségével igyekszik megnyugtatni, ami elég jól megy is neki. Azért tényleg javul a helyzet és legalább már nem tűnök el folyton. - Szóval ezt is csak gyakorolni kell. - motyogom, mert hát e téren azért hadilábon állok a rászánt idővel, hiszen nem sokszor szoktam gyakorolni a képességeimet, pedig tudom, hogy kellene. Ha pedig bejön a képbe még egy, akkor még inkább szükség lenne rá. Madame Pomfrey azért türelmesen vár, amíg fecsegünk és Gina kérdezgeti, én pedig lógázom a lábamat az ágy szélén ülve és várom, hogy végre kiderüljön pontosan miről is van szó. - Olyasmi igen. Tündér képességnek hívják. Miss Benedict kiválóan ért a fénytöréshez, és mivel képes manipulálni azt így akár el is tűnhet a szemek elől. Nem túl gyakori képesség, hasonlóan a metamorfmágiához és sok gyakorlást igényel, hogy kitapasztalja mire képes, de biztosan menni fog majd. - pillant rám bíztatóan, bár én azért ebben nem vagyok annyira biztos, mert még az eddigi képességeimmel is néha hadilábon állok. Lássuk be Corvus karjának lefagyasztása is lehet, hogy hülye ötlet volt, hiszen mind féltünk, hogy esetleg komoly baja lehet miattam. Egy picit azért lebiggyed a szám és különlegesség ide vagy oda, nem vagyok túlágosan lelkes, hiába igyekeznek nyugtatni a többiek. - Köszönjük, akkor most már mehetünk is gondolom. - vetem fel az ötletet, amire a nő csak könnyedén bólint. Biztosan neki is van még dolga és elég nagy felfordulást sikerült csinálnunk itt az elmúlt kis időben ahhoz, hogy egy kicsit most már letegye a hátsóját egy székre és szusszanjon egyet. - A könyvtárban még nyugodtan utána nézhetsz, biztosan találsz róla információkat. - teszi még hozzá, aztán le is ugrom az ágyról, hogy Corvusék után siessünk, hiszen jó lenne megtudni, hogy mi is van abban az aktában, amit reméljük sikerült megszerezni. Szóval, ha sikerül őket utolérni, akkor jön egy kérdő pillantás és egy kissé aggódó tekintet, hogy Corvus tényleg teljesen jól van-e.
Egy lovagi páncél mögött lecövekelek és Corvust várom. Amint megérkezik a látóterembe, körbepillantok és ha tiszta a levegő odapisszentek neki, hogy túl ne haladjon rajtam, majd nemes egyszerűséggel melléje csapődok és még bele is karolok puszta szórakozásból. - Na mit szólsz, milyen alakítás volt? Azért elég meredek dolgokba keveredtünk. Az a csapat egyetemista meg a javasasszony.. huh. Többiek szerinted mikor érnek utánunk? És amúgy, nem is kérdeztem. - fürkészőn pillantok rá - Jól vagy? A kérdésemben mintha némi aggodalom is lenne. Itt a falnak is lehet füle, szóval a dokumentumot nemhogy nem veszem elő, de nem is hozom szóba, inkább menetelek a szükség szobája felé lendületesen. Hacsak persze Corvus máshogy nem gondolja, mert ha megosztja velem, hogy merre kéne inkább mennünk akkor azért nem fogok olyan helyre vonulni, ahová nem jönnek a többiek. Őszintén szólva arra sem emlékszem, hogy megbeszéltük-e, hogy hol találkozunk. Hiába, gyakran elkalandozom. - Mondott valamit a madam Kath eltűnéséről? Mi lehet az? Ugye nem beteg? - kérdezősködöm közben más témáról. És ha tényleg a szükség szobája az, amit el kell érjük s sikerül attrocitás nélkül elérni is, akkor azért beengedem magunkat. Ha siekrül először belépjek, akkor lesznek nagy babzsákfoteleink is, amibe beledobhatjuk magunkat kényelmesen. Mindenkinek egy-egy, a később érkezőknek is jutva. És persze egy asztalon nassolni- és innivalók. Nem egy megfontolt helyszín, de egyrészt ennék valamit, másrészt a sok beszédtől megszomjaztam és harmadrészt rajongok a babzsákfotelekért.
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyengélkedõ - hátsó szoba (1. emelet) 2021-07-05, 11:52
Mit ne mondjak már én is nagyon szeretnék kívül lenni a gyengélkedőn, és végre megtekinteni azt az átokverte mappát. Jenkins igen megtisztelve érezheti magát. Ennyi hűhó egy ember baromságai miatt, ahelyett, hogy csak simán felrúgnák. Általában nem szeretem az erőszakos módszereket, de ez esetben szemet tudnék hunyni felette, amennyi mindent elkövetett már. De persze megkönnyebbülni se lehet, mert épp amikor Corvus és MB végre távozna jelenik meg a mardekáros liba. Már csak ez hiányzott a nyakunkba. Még a végén ez ront el nekünk mindent. Én meg már kezdem elveszteni a fonalat, hogy mikor kinek mit és mért kamuztam. Bár ha a Madame számára gyanús lenne a dolog, akkor is kivágnám magam annyival, hogy Kath első eltűnő mutatványa még tegnap volt. A mairól nem tudtam, amíg ide nem jöttek, de mivel ismétlődik, ezért elég ijesztő, és kivizsgálandó. Viszont a francnak van még jobban kedve belekavarodni ebbe az egészbe, amikor csak szép lassan el kéne szivárognunk innen. Nem hat meg semennyire a gőgös lekezelő nézése. Neki kell a segítség (bár kérdéses, hogy tényleg kell-e neki, és nem csak minket akar bemártani, mert sajt) nem nekem. Viszont MB-ben nem kell csalódni, Flinttel egész szép drámát rittyentenek, és lépnek le. S bár igyekszem, hogy az arcomra ne üljön ki a megkönnyebbülés, ahogy Maisie elviharzik, és Corvus utána. Ez ám a mű tini dráma. Ha most valami Hollywoodi kamasz nyálas tinisorozat író látna minket, is büszke lehetne. Végül úgy tűnik Madame Pomfrey sóhajt egyet, és ad néhány tablettát a mardekáros lánynak, hogy azzal el is küldje, hogy végre tényleg Kath-re és a fontosabb problémájára tudjon koncentrálni. - Tehát nem metamorfmágia, de olyasmi? Mint nálam, hogy tudom hívni az állatokat? Milyen képesség ez? Miért ilyen ritka? Genetikailag nem örökölhető? - kérdezem ezúttal tényleg érdeklődve a javasasszonyt. Bár az sem nagyon tisztázott, hogy ha mágia örökletes, akkor hogy lehetnek mugli születésű varázslók, és boszorkányok, vagy éppen kviblik. Ez szerintem roppant érdekes téma. Mármint a mágia, és a genetikai öröklés közti kapcsolat. Corvus szerint minden mugli ivadék felmenői közt volt legalább egy varázshasználó. De ez nem magyarázza a kviblik létezését. Ha Madame Pomfrey megválaszolja a kérdéseim akkor egy kedves, biztató mosollyal fordulok Kath felé, bár tőlem ez egész fura is lehetne. - Csak gyakorolnod kell, és ezt is megtanulod használni. Minden rendben van. - remélem ezzel azt is elérem, hogy az idős gyógyító kissé megnyugodjon, és végül minket is egyszerűen elenged ennyivel. És ha így van, akkor a gyengélkedő után a szükség szobája felé veszem az irányt. Bár különösebben nem beszéltünk meg találka helyet, de jelenleg talán ez lenne a legcélszerűbb, és legbiztonságosabb. Francnak se hiányzik a mardekáros rosszindulatú liba kémkedése.
Felkapom a fejemet, amikor a számomra ismeretlen mardekáros beérkezik, tényleg csak annyit tudok róla, hogy nagyon nem szimpi! Corvus viszont név szerint is ismeri, gondolom valami kapocs van köztük. A szőkeség nem veszi magára, hogy Corvus és Petra is durván beszól neki, láthatóan ő amolyan kiskirálylányként igyekszik uralni a roxfortot, ezért a lenéző pillantáson kívül inkább csak a javasasszonyt célozza be, mi csak annyit hallunk, hogy női dolgok. Hm.. Akkor azt nem is feltétlenül próbálom elképzelni. Nem tudom, hogy Kathrine-nek meddig kell még maradnia, de ha igen, akkor én medimágus gyakornokként vissza fogok jönni, amilyen gyorsan lehet. Ölelgetjük egymást a lánnyal, egyre szorosabb a kapcsolatunk, lassan azon túl, hogy egykor a legjobb barátok voltunk, kezdünk teljesen egymásra hangolódni a fizikai dolgokat illetően, már nem annyira furcsán zavaró egy puszi, vagy hogy megfogjuk egymás kezét. Egykor a szüleimre nagyon rá voltam cuppanva, megszokott volt, hogy beleültem az ölükbe, de most már nem tizenhárom éves vagyok. Másokkal szemben azért nem voltam annyira kezdeményező, a barátság nekem megmaradt azon a szinten, hogy kezet rázunk, vagy integetünk egymásnak. Talán Maisie-Bee volt az első, aki a csapatban ezt az ölelést kezdte el bevezetni, és ez végülis mindennapossá vált. Azért még a küszöbről hallom, hogy pont ő lesz a bűnbak, ezen még Corvus is kiakad. Szerintem mindez már csak a színesítése az előadásnak, hiszen a cél az, hogy megtudjuk Jenkins titkát, s buzgón remélem, hogy miközben én a kotyvalékot kevergettem, majd kentem a fiú karjára, sikerült valamit kiokoskodni. Végül úgy döntök, hogy Kathrine ölelése mellett mégsem indulok kifelé a többiekkel, a Madame-nek ki kell dobnia, különben is láthatja rajtunk, hogy amolyan bénácska módon, de egy pár vagyunk. – Csak nem. Én azt gondolom, hogy talán ez valami hasonló lehet Kathie, mint amikor valakinek érzéke van valamihez. Lehet, hogy olyan módon tudod megtörni a fényt, amire a legjobb bűbájosok sem képesek! – Csüccsenek le a Kathrine melletti ágyra, én aztán nem megyek ki innen. Még ha azért is jöttünk be, hogy szembeszálljunk az ellenségünkkel, amolyan másodlagos, de nem kevésbé fontos infót is megtudjunk: mi is Kathrine képessége!
[You must be registered and logged in to see this image.]Még akkor sem stílusom a pacsi, ha nem lenne még ott a fantomfájdalom és a vonakodás a kezemben, hogy mozgassam, de azért egy sóhajjal és fejrázással értékelem a viccét, mielőtt megindulnánk MB-vel kifelé, bár még fél füllel hallgatom Gina magyarázatát Kath eltünedezésére. Legszívesebben homlokon csapnám magam, hiszen azt mondja, hogy együtt voltunk és vitatkoztunk, tehát így már igen furcsa, hogy szakaszokban jöttünk be külön-külön és még játszották is, hogy jé, mi történt a karoddal? Mint mindig MB-t nem kell félteni, hogy valamit rögtönözzön, de én jóval lassabban reagálok és elsőre csak a szemöldökömöt ráncolom rá, bár ezt veheti a külvilág morcosságnak is, hogy elmondta az egészet. - Megmondtam, hogy nem köplek be, csak hallgatnd kellett volna Levieva... - nyögöm ki, persze direkt olyan hangosan, hogy teljesen érthető legyen a Madame-nak, vagy éppen a kekeckedő háztársamnak, aki már Alisont is kipécézte magának. - Screwberry, már csak te hiányoztál. Nem is tudtam, hogy gyógyító akarsz lenni, bár nem is különösebben érdekelt. Ha meg nem, akkor te mit is keresel is? Ne fáradj. Igazából az sem érdekel. - mondom a magam fölényes bunkóságával, de ő aztán tényleg megérdemli. Kicsit látszik rajtam a feszültség, nagyobb, mint maga az idegesség az ügy miatt, ezért még egy kis fogcsikorgatás után más is kiszalad a számon. - Amúgy is te inkább idejuttatnád az embereket, ha tehetnéd, nem? - de ezt már csak az orrom alatt mormogom, aztán felkapom a fejem Madame Pomfrey hangjára és csak kis bólintással gondolkozás nélkül elindulok az elszáguldó üstökös után, a farkasom pedig morogva csattintja Jasmine felé a fenyegető fogsorát ahogy elhaladunk mellette. Ha sikerül beérnem a lányt most már tényleg, akkor persze érdekel az a bizonyos mappa, de előbb óvatosan fel kell térképezni a környezetünket, mert azt is túl későn vettem észre, hogy nem tiszta a terep és Jasmine-nel szembekerülünk.
Madame Pomfrey-n látszik, hogy már nagyon szeretne egy kis nyugtot, szóval tényleg a nyelve hegyén van, hogy mindeni mást is kizavarjon magán Katherine-en kívül. - Nem érdekel a belviszályuk, oldják meg egymás között, én itt dolgozni próbálok. - válaszol még oda, bár valószínűleg egy párbajon kívüli támadást és azt a ronda sérülést nem söpörheti csak úgy a szőnyeg alá örökké, de most nem az a prioritás, hogy azonnal jelentse, hanem az, hogy válaszoljon az aggódó lánynak, aki mindjárt szívrohamot kap. - Nem veszélyes, kedvesem, ha megtanulod kezelni. Ez egy egészen más képesség, igen ritka, de nem példátlan. - válaszolja neki, miután megfogja a fiatal lány kezét, nyugtatólag meglapogatva és végigsimítva, de még mindig nem bökte ki, hogy miről is van szó. Nem valószínű, hogy drámai szünetet tart, inkább az, hogy belefeledkezik abba, hogy jól megnézze magának a lányt és a villanásait, ahogy elhalványul és újra megjelenik.
Amikor Corvusék végül távozni próbálnak, nem sokon múlik, hogy ne pattanjak le én is az ágyról, hogy most már jól vagyok, úgyhogy mehetek is, de megpróbálom felidézni a bácsikám kissé aggódó tekintetét. Igaza van, hogy muszáj lenne gyakorolnom és ha ez most megint valami új képesség, ahogyan Gina is mondta, akkor igenis nem hagyhatom csak úgy annyiban és muszáj megtudni mi ez. Akármennyire is érdekel, hogy mire jutottak Maisieék, hogy mi lehet az aktában. - Kösz! - ölelem meg szorosan Bent, még ha Maisie is küldte, akkor is jól esik az ilyen irányú támogatás és határozottan örülök neki, hogy nem vagyok egyedül ezzel az akármivel. Gina kérdését hallva tehát én is a javasasszonyra pillantok, hogy vajon mit mond erre. Tényleg lehet a metamorfmágia továbbfejlődése, vagy ez valami más, valami új, amit megint meg kellene tanulnom kezelni? Közben viszont megint bonyolódik a helyzet, mert egy lány nagyon igyekszik beleköpni a levesünkbe és visszatartani a távozni készülő párost, pedig tuti, hogy jobb lenne ha minél előbb végre ajtón kívül kerülnének, mielőtt még lebukunk. Azon pedig végképp kissé elkerekedett szemekkel pislogok, hogy MB magára vállalja a fagyasztást lényegében helyettem, bár tény, hogy jelen helyzetben gyanúra adna okot, ha kiderülne, hogy én voltam. - Na, de Levieva! - szökken fel a javasasszony szemöldöke is és csak kapkodja a fejét a kialakult tinidrámát látva és hallva, de szerencsére alig jut szóhoz, így aztán MB tényleg gond nélkül ki tud szaladni a teremből. - Merlin szakállára... Menjen utána Flint, mielőtt még újabb őrültséget művel ez a lány. - sóhajt egyet, a másik lányt meg megpróbálja figyelmen kívül hagyni és inkább Ginára pillant. Hümment párat, megfogja a csuklómat, hogy megnézze a pulzust és tovább tanakodik láthatóan magában, mintha csak lehetőségeket sorolna fel fejben. - A metamorfmágia tudtommal nem okoz láthatatlanságot, ellenben... - elhallgat, ami rettentő idegesítő, de nem tehetek mást, mint hogy feszülten figyelek és várok, hogy végre kibökjön valamit, főleg hogy jó lenne minél előbb a többiek után menni és kideríteni, hogy mire is jutottak hátul. Meg persze gratulálni MB-nek a csodálatos alakításáért, hiszen még sírt is! - Akkor ez valami más lesz Madame Pomfrey? De ugye nem... nem veszélyes? - na jó, túl sokáig gondolkodik és én most már tényleg kezdek aggódni, hogy mit is akar mondani. A végén még kiderül, hogy ez valami kóros és a végén teljesen el fogok tűnni, vagy szellemmé válok, vagy tudom is én. Jesszus! Minél tovább húzza a lényeget, annál rosszabb gondolatok tolakodnak be a fejembe.
Szeretnék én is minél előbb kívül lenni már a gyengélkedőn, éppen ezért Corvusszal karöltve már meg is indulok, szóval az ölelésemet Kathnek csak Bennel küldöm el. Bár az érkező mardekáros kígyó beleköp a levesünkbe és maradásra késztet, szóval ennyi erővel beiktathattam volna azt a bátorító ölelést jómagam is. - Oké, igazad van! - emelem fel megadón karjaimat széttárva, mint aki most lett rajta kapva valamin. Remélem a többiek nem fognak azonnal elsápadni és szívrohamot kapni, s ismernek annyira, hogy eszemben nem lenne ennyivel feladni az akciót. Viszont szerintem gyanús lenne, hogyha elkezdenénk hevesen tagadni, szóval egy más útra lépek. Corvus felé fordulok, mint aki valami nagyon komolyat készül neki mondani. - Ne haragudj, tudom hogy megígértem, hogy titokban tartom, de mostmár olyan mindegy. Nem baleset volt, ami Corvus karjával történt! Én fagyasztottam meg, mert haragudtam rá és hirtelen felindulásól ráeresztettem egy varázslatot, amit az egyik egyetemi elemista tankönyvben olvastam. Tudom, hogy gyerekesen viselkedtem és felelőtlenül, de olyan nagyon rosszul esett, amikor azt mondta, hogy nem tud engem úgy szeretni, ahogyan én őt. Nyugodtan tessék megbüntetni madam Pomfrey, de én.. én inkább nem akarok itt maradni tovább! - lesütöm bűnbánón szemeimet, próbálok valami nagyon szomorúra gondolni, de jelenleg csak a vöröshagyma jut eszembe, ami megríkathatna. Pár kóbor könnycseppet azért sikerül kisajtoljak magamból, felnézek, hogy láthassák is, amint letörlöm azokat, majd se szó se beszéd elszaladok, mint aki tényleg nagyon meg van bántva s arra készül, hogy kisírja magát valahol. Remélhetőleg sikerül eljussak a szükség szobájáig az előadott performansz után. Ha nem, akkor pedig.. na majd az akkor eldől, ha bebizoinyosodik, hogy nincs sikere annak, amit összehoztam az imént.
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyengélkedõ - hátsó szoba (1. emelet) 2021-06-28, 21:29
Amikor Kath azt mondja, hogy próbál hosszabban eltűnni, akkor csak bólintok rá, és máris megyek, hogy valahogy eltereljem Madame Pomfrey figyelmét MB-ről. Őszintén kissé bűntudatom is van amiatt, hogy hantázok neki, és még bajba is keverek egy másik lányt. De az illető elég undok, szóval megérdemli. Ha másért nem a gonoszkodó megjegyzései miatt. Ráadásul amúgy sincs itt, úgyhogy nem fáj neki, ha bemártom. Legfeljebb lesz néhány kellemetlen perce legközelebb a javasasszonnyal. De ennyi simán belefér. - Igazad van. Ez sértés volt a rókákra nézve. - értek egyet hevesen MB-vel. Valóban a rókák legalább helyes kutyafélék. Az a lány meg... hagyjuk. Nem is érdemel szót részemről. De legalább úgy tűnik, hogy a terv beválik, mert Madame Pomfrey mindenkit kiterel hátulról, és rövid időn belül el is bocsátja Corvust, és Maisie-t, miközben már Kath villódzásával kezd foglalkozni. - Tudja Madame Pomfrey az úgy volt, hogy a birtokon sétáltunk lent, és éppen arról vitatkoztunk Flinttel, hogy mennyire is számít az aranyvér meg a származás ilyesmi, amikor Kath egyszer csak magától eltűnt. Akkor is elég magas volt a pulzusa. Nem lehet, hogy ez valami új tovább fejlődése a metamorf mágiájának? - mesélek el egy kamu sztorit. Bár igaz, ami igaz, Corvussal elég gyakran össze tudtunk kapni ezen a témán régebben. Így egy ideje a béke érdekében hanyagoljuk egymás jelenlétében ezt a dolgot. Szóval ez így egyáltalán nem hihetetlen fikció. És persze rögtön bele is szővöm a saját elméletemet a dologba. Amire azért őszintén kíváncsi vagyok, hogy mit fog reagálni a tapasztalt javasasszony. Sőt, éppen megkönnyebbülten felsóhajtanék, hogy MB és Corvus sikeresen elhagyhatja a tett színhelyét, de akkor mert mért is ne, állít be egy mardekáros szöszi, és rögtön Flintnek esik. - Akármilyen meglepő ez egy gyengélkedő. Flint azért volt itt mert megsérült, de már távozni készült. Hacsak nincs valami krónikus bajod, akkor neked is javaslom ugyanezt, hogy a valódi betegekkel foglalkozhassunk. - vetem oda nyersen a szöszinek. Szeretném már mielőbb MB-t és az aktát ajtón kívül tudni. Igazából egyre inkább magunkat is. Még egy mű cirkusz, pedig erre már semmi szükség nem lenne. Én meg kezdek lassan attól tartani, hogy túlzásba esünk Madame Pomfrey-nál, és ha végleg elveszti a türelmét, akkor mind nagy bajban leszünk. Más szóval remélem, hogy a javasasszonynak elege van annyira, hogy simán elküldje a mardekáros lányt, ha semmi konkrét panasza nincs. Úgy értem sérülés, vagy betegség. Momentán türelmetlenségemben én is szívesen megoldanék egy betört orrot neki, de ez most nem lenne a legjobb ötlet, így erősen igyekszem visszafogni magam. Ez az egész gyengélkedős herce-hurca kezdi erősen próbára tenni az amúgy is se sok türelmemet, és az idegeimet. Hogy mit meg nem teszünk Jenkins miatt. A helyében igen megtisztelve érezném magam. Azon egyenlőre nem mélázom, hogy honnan tudhatja a lány, hogy rosszban sántikálunk, de ha megszabadultunk a gyengélkedőről, akkor utána járok majd ennek a libának. Tuti az ő füle mögött is van valami vaj, annak ellenére, hogy most mennyire keményen játssza meg magát. Na, várj csak aranyom, várj. Sorra kerülsz még te is a tervben. Ha jelenlegi helyet megoldódik. - MB kísérd el Flintet, hogy biztos ne legyen megint semmi fagyos balesete. - nézek most a háztársamra jelentősségteljesen. Közben pedig azért fohászkodom, hogy Madame Pomfrey is egyetértsen, de legalábbis úgy lássa, hogy túl sokan vagyunk itt, és Corvuséktól legalább meg kéne szabadulni.
- Szívesen. – Felelem pacsira nyújtva a kezem, de ez csak a vicc része, a poén az lenne, ha Corvus azzal a kezével csapna bele, amelyik az előbb éppen majdnem elfagyott. Otthagyom a fiút, megindulok vissza Kathrine-hez, de elsiklik mellettem Maisie, aki odasutyorog a fülembe. Bólintok, hogy természetesen átadom az üzenetet. Összevillan barátnémmal a tekintetem, valahogy ő mindig mostohahugi kategória volt nálam, aki anyáskodik felettem, de hogy bármikor is szerelmes lett volna belém? Mert hát mi a szerelem? Lehet, hogy csupán vonzódás volt, tetszettek neki a vicceim, vagy én nem tudom. Egyszer már a göndör hajamat is bókkal illette. Mert hát én nem felejtem az ilyesmit. És mégis, nálam az jobban ütött, amikor Kathie a saját sálját adta oda a koripályán, amikor majd’ megfagytam. Ettől még szeretem Maise-t, és igenis meg kell vallanom, ahogy idősödünk, egyértelműen valamilyen egzotikus szépség válik majd belőle. Viszont az ő családja igen népes, nem rám van szüksége, ha bárki meg akarja védeni az erényét. – Köszöntem! – Járatom a pillantásomat a javasasszony és Corvus között, hogy aztán a fiút otthagyjam MB-vel, s meginduljak a saját kiszemeltem felé. Eddig mázlink van, az egyetemisták lekoptak, más most nem érkezik, legalábbis ezen a ponton még. Odalépek Kathie-hez, aki talán már nem villódzik annyira. – Jól vagy? Maisie-Bee küldi! – Hajolok oda egy ölelésre. Mások előtt azért mégse megyek tovább, Corvus társaságában igyekszünk a kézfogásra koncentrálni a szerelmi vonalat. Én magam egyébként is nehezen szántam rá magamat, hogy színt valljak, nem megyek át hirtelen macsó latin szeretőbe. Nekem a szüleim jelentették a világot, még barátkozni is nehezen sikerült az elején, hiszen más dolog kártyázni, s megint más jó hallgatóságnak, tanácsadónak, pajtásnak lenni, nem hogy ilyen zűrös, romantikus érzéseket is táplálni, mint ahogyan MB olyan könnyedén veszi. Kathie mellé lépek, amikor egy szőke lány lép be a gyengélkedőn, látásból nagyjából képben vagyok vele, Jasmine Srewberry az, a mardekárból. Bár nem aranyvérű, de dúsgazdagok, és hihetetlen fent hordja az orrát, mert rengeteg kapcsolatuk van. Láthatóan meglepődik a tumultus kapcsán. – Flint.. Miben sántikáltok? Madame, bármit is színlelnek, biztosan kamuznak. – Emeli fel a hangját, és mintha játszaná a rendőrbírót, szigorú képpel indul meg a javasasszony felé, hogy bármit megtorpedóz, amiért itt vagyunk. Honnan tudhat vajon arról, hogy itt leszünk? Járatom az agyamat, nem lehet, hogy amikor a tanáriban voltunk, akkor az a brigád, aki szintén be akart oda törni, kihallgatta, hogy a gyengélkedőre megyünk majd?
[You must be registered and logged in to see this image.]Tény, hogy egyáltalán nem érdekelt soha a gyógyítás, bár ez nem jelenti azt, hogy örülök annak, hogy éppen olyan képességek ébrednek bennem, amik sötétek és pusztítóak... a vérmágia, a párszaszájúságom, a furcsa iszony, hogy tűző napsütésben nem tudok normálisan koncentrálni és a sötétet jobban kedvelem... Esküszöm nem csak játszani akarom a különc "rosszfiút", hanem tényleg így érzem magam jobban, de ki-ki azt gondol amit csak szeretne. - Kösz, Benjamin. - mondok azért ennyit, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem csak a varázslat szívodott fel, hanem a kotyvalék is gyorsabban enyhítette a fájdalmamat és kezdett el gyógyítani. Arról fogalmam sincs melyikük szedte össze az alapanyagokat és keverte ki, de most mindegy is, a Karvaly kimarad a a köszi körből. Biccentek a bíztató szavaira a többiekről, valójában mindannyian kiemelkedőek vagyunk a magunk módján, talpraesettek és életrevalók, még ha a csapatunk olyan valótlanul is jött össze és olyan színes, amilyen. Kicsit még el is mosolyodom, éppen csak egy leheletnyit, mielőtt Benjamin elindul visszafelé, hogy előkerítse a javasasszonyt és elbocsájtást nyerjek. Mire visszaér MB-vel addigra a karom lényegében teljesen rendbejön, és mivel eddig sem voltunk olyan távol Katherine-éktől lazán felmutatom a lánynak, afféle jelként, hogy ideje megnyugodnia, vége a szenvedésemnek. Azt nem mondom, hogy egyhamar újra felülnék erre a hullámvasútra, de ahogy mondta Pomfrey, megmaradok, a karommal együtt. - Hé, Levieva, megy ez magamtól is, nem a lábamtól búcsúztam majdnem. - jegyzem meg, amikor a lány a maga hiperaktív, nevetgélős módján akar engem kifelé terelgetni, pedig erre semmi szükség. Bár engem is érdekel, hogy mi történik Kathrine-nel, tudom, hogy nagy baja úgy sem lehet a Gyengélkedőben, ezért egy utolsó szolid pillantást vetek csak a hátrahagyott hármasra, aztán minduntalan levakarva magamról MB-t, ha belém akarna karolni vagy a kezemnél fogva húzni indulok meg. - Sikerült az akció? Láttátok mi van beleírva, vagy csak gyorsan elraktad? - kérdezek rá, amikor már kellően távolra kerültünk és biztos vagyok benne, hogy senki se figyel ránk. Mindannyian ismerjük a szükség szobájának titkát, szóval azonnal arra indulok, hogy zavartalanul nézhessük meg a mappát, míg a többiek rájönnek mi az a villódzás - a türelmesség nem a legnagyobb erényem, ha már majdnem a kezeim között van az információ, szóval nem igazán gondolok arra, hogy együtt kéne megnézni.
Próbálom én irányítani a dolgot, de egyelőre még nem megy. Végülis eddig akármilyen képesség bukkant elő, mindig idő kellett, hogy ráérezzek, csak ez most valahogy még a megszokottnál is nehezebben megy. Remélem, hogy nem kezd el tényleg túl sok lenni, ahogyan Ben is mondta. Van az embernek valami határa, amit ha átlép, akkor már komoly baja lesz? Remélem, hogy nincs ilyen és nem lesz baj, de egyelőre próbálok türelmesen várni, ami nehéz, amikor a javasasszony lelép és megnézi,hogy mi folyik hátul. - Megpróbálok hosszabban eltűnni... szólj neki! - súgom oda Ginának, hogy legyen oka visszahozni ide a javasasszonyt, aki épp MB-t zaklatja a kérdéseivel. Ben is látom, ahogyan hátraindul, de láthatóan legalább már Corvus rendben van, aminek őszintén örülök. Vetek rá még egy mosolyt, amikor épp látszom, de igyekszem tényleg felszívódni egy hosszabb időre, hogy Ginának oka legyen hívni Madame Pomfreyt. Így kevesebb kérdést tud feltenni legalább. Azért nagyon ráncolja a homlokát, ahogyan Maisiet méregeti. Láthatóan azért nem tetszik neki a felfordulás, de a lány olyan profin hadar, hogy úgy fest azért nem nehéz átejteni. - Jól van, jól van Levieva, elég lesz. Tudom, hogy akárki hasába lyukat tud beszélni, de erre most igazán nincs időnk. - méregesen fújtat egyet és kijebb tessékeli a lányt, hogy aztán visszacsukja a szekrényt és lehetőleg ne lássák, hogyan csinálja. A kulcsot szépen elpakolja valószínűleg most már jobb helyre, aztán sietősen vissza is tér először még Corvusékhoz. - Most már megmarad Flint, elmehet. Szép munka volt Morgan! - Ben még egy elismerő biccentést is kap, de aztán már terelgeti is ki őket a nő, bár Ben még persze maradhat, ha szeretne a másik ágyhoz átmenni, ahol én már tényleg alig látszom, csak néhaa szinte a körvonalaim villannak fel. - A teljes láthatatlanságot még varázslattal is nehéz elérni, de ez... - ráncolja kissé a homlokat és láthatóan erősen gondolkodik, hogy mitől lehet. Megpróbálja kitapogatni a kezemet és megnézni a pulzusomat, ahogyan Gina is mondta, hogy magas. Időnként hümment egy kicsit, majd Benre pillant. - Hol voltak pontosan és mi történt Benedicttel mielőtt elkezdett villogni? - közben azért igyekszik kitapogatni, a homlokomat nézegeti, én pedig csendben várom, hogy mit tesze, de közben mégis csak figyelem, ahogyan MB és Corvus távoznak. Legalább már biztos, hogy nem okoztam maradandó sérülést és ez is valami, aztán persze jó lenne mielőbb lelépni, mert engem is érdekel, hogy mire jutottak ott hátul. - Néha azért sikerül irányítani. - bököm ki végül, igyekezvén koncentrálni, hogy néhány percig újfent látható maradjak. Azért az is számít, hogy kezdek megnyugodni, hogy minden rendben van és nem lett komoly baja Corvusnak sem és a lányokat se kapták rajta hátul a turpisságon.
// 
