2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egészen jó lett a kedvem így a végére, pedig milyen rosszul indult ez a nap. Unatkoztam, aztán Szido kiborított, de végül csak felfelé íveltek az események. Határozottan jobban érzem magamat, hogy megtudtam a kis titkát és attól is, hogy ilyen nagyon sikerült zavarba hoznom. Nem tehetek róla egyszerűen szórakoztat, amikor ilyen nagy hatással vagyok valakire és rá egyáltalán nem nehéz hatással lenni. Olyan kis cuki volt, de komolyan, ahogyan nem tudta kezelni a helyzetet és a saját reakcióját, pedig teljesen normális az ilyesmi, ezek szerint a sellőknél is, nekem pedig pont attól lett jobb kedvem, hogy még így is meg van az a hatás, amit eddig ki tudtam fejteni. - Naiv vagy. Attól még tisztelem magamat, hogy élvezem a hatalmat, amit mások felett gyakorolhatok, sőt... pont hogy ezzel tisztelem magamat még inkább. - nem tud kihozni a sodromból, ezzel legalábbis nem. Akkor is úgy viselkedett, mint egy szűzike, akihez még nem értek hozzá sosem. Vagy úgy fest, hogy valószínűleg ilyen módon nem értek még hozzá, de sebaj. - Akár be is vallhatod, hogy tetszett a dolog, ettől még nem leszel kevesebb. - tovább cukkolom persze, de nem várom el, hogy érdemben reagáljon is. A következő szavaira élesen felnevetek. Tényleg szórakoztat, amit mond és ahogyan. Még így is próbál kedves lenni és finoman fogalmazni. Sötét hatalmak... na az biztosan szórakoztató lehet. - Végül is ebben igazad van, szóval leszel az új játékom? De kell ám tenned is érte, hogy ne unjalak meg túlságosan hamar. - kislányosan összekulcsolom a hátam mögött a kezeimet és pár félkörös mozdulatot tesztek meg előtte forogva. Még talán jól is áll az ártatlan pislogás, csak két copf kelleme mondjuk oldalra, de azért annyira nem vinném túlzásba. Az már nagyon kislányos lenne és én azért sokkal jobban szeretek dögös lenni. - Pedig, ha durrbele, akkor aztán édes mindegy. - csóválom a fejemet, pedig sok pasi erről az életről álmodna, hogy rájuk másznak a csajok bármikor, csak mert valaki az apjuk. Ő pedig másra vágyik, hogy ne tudják kicsoda. Fura egy srác, nem csoda hogy nem a Mardekárba jár, nem is illene oda. Na nem mintha én oda járnék, pedig bepasszolnék a csapatukba, csak hát annál én okosabb vagyok. Azt azért még se vártam tőle, hogy megpróbál kioktatni, az ilyesmit már jóval nehezebben viselem, de megpróbálom lenyelni a békát, legalábbis úgy teszek, mintha megpróbálnám. Engem megmenteni... olyan nagyon idegesítő, hogy ilyesmiket mond és nagyon fáraszt már ezzel a nagy igazságérzetével. A "támadásom" viszont úgy fest, hogy legalább eléri a célt. Olyan kőkemény lesz megint, mint annak a rendje, talán még jobban is, mint első alkalommal, pedig most nem olyan kis visszafogott simogatást kapott és úgy fest, hogy ennek még jobb a hatása. Az viszont már meglep, amikor magához ránt. Meg is nyekkenek kicsit és azért valahol rám is hatással van az, ahogyan nekem feszül. Más, ha én teszem és a kezemben van, mintha... komolyabban érünk össze. Mégis állom a pillantását még pár másodpercig, amíg aztán rá nem jön, hogy mit csinált és szinte meg nem rettent a saját tettétől. - Hát ez... - esélyem sincs valami frappánsat még utánam szólni, mert úgy viharzik ki, mint a fene és egy másodperc múlva már csapódik is után az ajtó, én pedig csak értetlenkedve nézem. Az én tetteimtől nem rettent meg túlságosan, de a sajátjától furcsa módon annál inkább. Fura srác annyi szent, de a lényeg, hogy nagyon is hatást gyakoroltam rá és nekem most ez a fontos. Végül csak elmosolyodom, még a számat is megnyalom és nem sokkal később végül én is távozom a teremből. Végül csak jól alakult ez a nap.
//Muhahahaaaaa! Királyságos volt szerintem is, jöhet a kövi. //
Jó, elnézhetem neki, foghatom a kíváncsiságra, hogy annyira meglepődött a titkomtól, hogy szó szerint érezni akarta, hogy mi vagyok, és nem tudhatta, hogy az új helyzet számomra mennyire újszerű, az érintése vibrálóan hat rám, és meglepően jó. Még az is lenyelhető, ha ezek után ki akarta élvezni, hogy a hatalmában vagyok, és haladt tovább, hogy elérje a lényeget. Ott sem állt meg, még meg is cirógatott, amitől nem véletlen, hogy zavarba jöttem. Egyrészt ismeretlenek vagyunk, másrészt túl rosszak az emlékeim az ilyen rámenős mozdulatoktól. Még akkor is, ha valami elképesztően izgató volt ez az egész, és hozzáteszem, hogy Justice semmit nem tud róla, hogy a király fia vagyok, tehát úgymond nem a poszt miatt teszi. - Igen... mármint mi? Nem vagyok szűz, és kislány sem, de nálam nem így megy. Annyira furcsa, hogy én tisztelem a nőket? Te talán többnek érzed magadat, hogy ennyire magabiztosan fogdosol? Magaddal szúrsz ki, mert amúgy csinos, és aranyos lány lennél, megérdemled az értelmes bánásmódot. – Csóválom a fejemet, még ha egy pillanatra el is kapott a kísértés, egy vadidegen lánynak a mellét megfogni, de nem, azért ennyire nem vagyok kiéhezve, hogy egyből rávessem magamat, bármennyire is kacérkodik. Jó, azért az utóbbi pár hónapban nem volt senkim, mert meguntam, hogy szinte nem is érdeklem a lányokat ami a jellememet illeti. Úszkálhatok én bármilyen csinos koronában, a végeredmény úgyis az, hogy a leendő királyt látják bennem. Akkor meg inkább nem, hiába erősködik Justice, hogy ki kellene ezt használnom. Fenét, én nem így működöm. - Értelek Justice, téged imádnának lent a sötét hatalmak, akik apám trónjára ácsingóznak. Ezt bókként mondom, és azért az megnyugtató, hogy mással nem vagy ilyen. Megbántódsz, ha azt mondom, hogy olyan vagy, mint egy kislány, aki ha talál magának egy új játékot, teljesen rákattan? – Kérdezem végül elmosolyodva, jó, túl vagyunk a dolgon, de engem igazából a személyisége érdekel, hogy a titokmániáján túl vajon valóban érdeklem-e, mint ember, nem csak mint sellő, és hogy akar-e barátkozni, vagy ilyesmi. Úgy gondolom hogy a rosszkedve már a múltté, kicsit ugyan összezördültünk, de mégis nehezen fogok tudni éjszaka aludni, hiszen még mindig magamon érzem a kezét, csoda, hogy nem értem el már a puszta simogatásától a csúcsra, na de az elég nagy szégyen lett volna, akkor tényleg olyna, mitnha valami szüzike lennék. - Szó sincsen róla. Szeretek barátkozni, ez tény, de nem kell komoly kapcsolat. Meg kedvesség sem. Felőlem lehet durbelle, és csak rövidtávú, de igen, azért én érdekeljem, és ne az apám hatalma. – Rázom a fejemet. Ne gondolja már azt, hogy ilyen gyorsan kiismert. Való igaz, szeretek másokat megvédeni, és komolyan vágyom rá, hogy elfogadjanak, de azért nem tudom, hogy miért gondolja hogy valami hőslelkű vagyok. Szánom-bánom, bizony igenis volt idő, amikor felvállalta azt aki vagyok, a sóhajtozó sellőlányoknak beadtam a derekemat, és talán volt köztük, akit én érdekeltem, de mivel általánosítottam, ez nem is derült ki. Most csak ismerkedek a felszíni világgal, és attól, hogy Madisonnak segítettem, és kedves lánynak tartom, még nem vagyok én a nap hőse. A házválasztásom jelent valamit, mert a gyengébbek mellett azért kiállok, de romantikus alkatnak nem mondanám magamat, inkább csak óvatosnak, ezért lepett meg Justice belemenős stílusa. - Nem vártam, hogy gyorsan rábólintasz, hogy mentselek meg. Akit meg kell menteni, az sokszor be sem ismeri, úgyhogy... Majd kialakul, hogy téged mennyire kell megmenteni. – Mondom rendületlen nyugalommal, már amennyire ezt a közelében meg tudom tenni, hiszen nagyon is izgalmas ez a lány, mind a külsejében, mint a stílusában. Kissé sok, de izgalmas. Közelebb lép, amit nem igazán értek, talán suttogni akar valamit? Tudom, hogy bántóan szóltam le a stílusát, de azért csak nem fog megcsapni. Bár.. megérdemelném. Ehhez képest megnyikkanok, amint rámfog, hiszen még nem múlt el az előző gerjedelem, most egy pillanat alatt kőkemény leszek, és ösztönösen nyúlok a lányhoz. Nem a melléhez, az túlságosan fent van. A derekánál fogva rántom magamhoz, hirtelen nem is tudom, hogy mit teszek, és érezheti is a csipőmozdulatot, amit kivált belőlem, és úgy pont a szeméremdombját találom el. Hogy aztán fülig vörösödve engedjem el, remélem, hogy ő is megteszi velem. - Bocsáss meg, ez... – Fordulok sarkon, és villámgyorsan elhagyom a termet. Na ezt az egész titok kibeszélősdit nagyon nem így terveztem.
Teszem, amihez kedvem van és amit tenni akarok és ez mindig így van, most is. Ő persze nem érti, de mi olyan nagy dolog ebben? Végül is nem szándékosan fogtam meg az ékességét, csak a halfarkát, de azt biztosan más is megtette volna. Nem tehetek róla, hogy egy érintés ilyen nagy hatással volt rá nem igaz? Az persze már más kérdés, hogy utána se vettem el a kezemet, főleg mert nem akartam. Igenis élvezem, hogy ilyen hatással voltam rá és szórakoztató, hogy ennyire nehezen sikerült kezelnie a dolgot. Egyébként is ez normális. Beindult, én pedig már láttam ilyet, sőt éreztem is, nem olyan nagy cucc. Nem vagyok egy olcsó kurva típus, nem bújok ágyba akárkivel - sőt eddig senkivel sem -, de ennyi még nem is olyan őrült nagy dolog. - Jesszus ne viselkedj úgy, mint egy szűz kislány. Jó volt, élvezted, nekem is tetszett, akkor meg? Cserébe szeretnéd megfogni a mellemet? Akkor jobban érzed magad? - vigyorog, az én pillantásom viszont ezúttal komoly. Ha ettől jobban érzi magát, hát miért ne? Végül is akkor kvittek leszünk és nem kell itt szégyenlősködnie. Nem nagy cucc. Nem veszem le a felsőmet, meg semmi, ahogyan ő se vette le a ruháját, de nem olyan őrült dolog, ha ő is megteheti, amit én. Persze tudom nem teljesen ugyanaz, de ne nyafogjon már nekem ennyit, mert a végén még tényleg megunom a dolgot. Egy ideig vicces, aztán már nem annyira. - Tudok titkokat, vagy elmondják, vagy máshogy, de szeretem őket és felhasználni is. Tudni titkokat hatalmat jelent, nem tudtad? Másokat pedig nem szoktam fogdosni, ne aggódj, de nem is találkoztam még mással, akinek halfarka van. Olyan rémes, hogy felcsigázott? - hát na nem fogtam rá csak úgy a farkára miért ne alapon, erről szó sem volt, csak ott hagytam a kezemet és kész. Nem értem miért kell ezt ennyire túlreagálni. Mintha ebből már az következne, hogy folyton pasik lába közé nyúlkálok. Ennyire azért nem vagyok kiéhezve, ez utóbbi általában inkább a pasikra jellemző nem? - Kezdem érteni. Tehát te az a lelkizős típus vagy mi? Kell valami komoly kapcsolat, valami kedves lány, aki magadért szeret és bla-bla... pedig mennyivel érdekesebb kihasználni azt, ha azt teszel, amit akarsz és azt kapsz meg akit akarsz. - komolyan nem értem. Értetlenkedve csóválom is a fejemet. Túlságosan jófiú. A legtöbb pasi oda lenne egy ilyen helyzetért, ő pedig ide jön azért, hogy ne tudják, hogy kicsoda és kapjon valami nagy csodás szerelmet... vagy ilyesmi. Hát fura egy alak annyi szent, akkor már értem miért van ennyire kiakadva, bár ezek szerint volt már dolga lánnyal, tehát volt akinek köze volt a kis ékességéhez. Még mindig azt mondom, túlreagálja. A kis átverésem után persze megint kiakad, amin már nem lepődöm meg. Végül is valahol ez volt a cél, egy kis játék és szórakozás, maximum már megint túlreagálja, de nem várhatta, hogy majd megnyílok neki és elmesélem életem szomorú történetét, ami miatt ilyen rettenetes alak vált belőlem. Amúgy se vagyok rettenetes, szóval ez már itt megbukott igaz? Nem is szólalok meg, amikor elindul az ajtó felé, az már jobban meglep, amikor végül mégis csak visszajön, az pedig még jobban amikor nekiáll kioktatni. - Hát te aztán... különös egy figura vagy. A hős megmentők járnak a Griffendélbe, nem csodálom, hogy az vagy, de engem nem kell megmenteni világos? Nekem jó így, szóval keress valaki mást, akinek megpróbálhatod megváltani az életét, az enyémet nem kell, amúgy se menne. - ha már ilyen nagyon erősködik, akkor ezúttal szándékosan teszem. Közelebb lépek hozzá, szinte összeér az orrunk, a levegő úgy istenesen szikrázik is. Nem csoda, kioktatott és az ilyesmit nem szeretem. És ezúttal szándékosan markolok rá. Nem erősen úgy, hogy fájjon, de azért úgy, hogy érezze nem érdekel a fene nagy bátorsága és nem tűröm, hogy valakinek ilyen nagy szája legyen velem szemben.
Azért alaposan el vagyok hűlve a merészségétől. Én a griffendélbe kerültem, és Madisonnak is megmondtam, hogy fejjel a falnak kategória vagyok, felkenném a falra azokat tapétának, akik neki beszólnak. Justice ellenben olyan merész, ami más kategória, én azért így ismeretlenül nem mernék senkinek a lábai közé nyúlni, ő pedig amint látta a meglepődöttségemet, még tovább is feszegette azt a bizonyos húrt, mintha csak az lett volna a célja, hogy az egekbe repítsen a puszta érintésével. Szép lány, de ezt nem néztem ki belőle. Most már látom, hogy szeret másokkal játszani, én viszont nem szívesen lennék a játékszere, legalábbis a módszer nincsen az ínyemre. Nem vagyok az a típus, aki csak úgy felizgul, és máris belemegy mindenbe. Sajnos attól még hatással volt rám, de még éppen időben hátráltam ki, és fel is hívta rá a figyelmemet, hogy csak az van, amit ő akar, nem dobná be csak úgy magát az ágyamba. Ez mindkettőnk szerencséje. Na nem mintha egyébként bajom lenne vele, végtére is leszámítva ezt a csábítós-zsarolós mentalitást, azért jó hallgatóság, de ami még ennél is fontosabb, ő sincsen teljesen toppon, ezért megragadhatom a lehetőséget, hogy én is segítsek neki. Na nem mondom, hogy ezzel kvittek lennénk, mert nem biztos, hogy rászorulna, hogy én legyek a társasága, a végén még hülyén érezné magát, hogy ő se tökéletes. Viszont abba nem szívesen mennék bele, hogy felhasználjon a céljaira a titkomért cserébe. Még jó, hogy nem mondtam el neki, hogy az apám a sellőkirály, még Justice beugrana a tóba, hogy értesítse a fajtámat, hogy már tudja a titkot, hogy fent kóricálok. - De... te meg kihasználtad, hogy pasi vagyok. Ugyan, ki nem élvezne egy ilyen simogatást? Ezt te tudtad, és ennek ellenére.. Jó volt, naná, hogy jó volt, és te tudtad, hogy jó lesz. Csak játszol itt velem.. – Rázom a fejemet zavart vigyorral, amolyan kettős érzés ez, mert nem szeretem, ha nem vagyok ura a döntéseimnek, ha nem én irányítok, de mellette igen, tetszett a dolog. És bár azért tette, mert sellő vagyok, de nem azért, mert trónörökös. A kiváncsiság hajtotta, nem pedig a poszt, azért ez haladás. Talán egyszer találok valakit, akinek tényleg én kellek. És bár tovább hajtogatjuk a saját álláspontunkat, mégsem tűnik úgy, mintha nagyon különbözne az álláspontunk, csak éppen nem ártana csiszolni is egymás irányába. - Komoly vagy Justice? Miért, neked ilyen sokan titkokat mondanak? És mindenkit így fogdosol? – Dobom vissza a labdát, nem akarom én megbántani, de ha itt nevet rajtam, akkor egye meg a saját főztjét, igenis általánosítani fogok. Lehetek annyira naív, hogy ne azt feltételezzem, hogy máris végigsimítanak a legnemesebbik részemen, és utána azt helyezik kilátásba, hogy még meg is kell tennem valamit a titokért cserébe. Meg különben is, hihetek benne, hogy ha amúgy gonoszka is, esetleg kivételt tehetek velem, és nem él vissza a kapott, hallott információval. Ezért is nem lököm el a kezét, csak rátettem a sajátomat, és amikor már az ő gondjáról beszélgetünk, akkor mégiscsak megfogom, azt hiszem azok után, hogy megsimogatott, ez már nem annyira zavarbaejtő. - Ha ilyen egyszerű lenne. Miért, te örülnél neki, hogy mindegy, hogy milyen a lelkivilágod, meg a külsőd, csak azért akarnak lefeküdni veled, mert a szüleid befolyásosak? Azt hiszem neked se lenne jó, amolyan kapcarongynak lenni. Ezt az előnyt nem akarom kihasználni. Lehet hogy másoknak ez lenne a kánaán, na nekem nem. Oké, volt egy-egy könnyen jött kapcsolatom ebből, de hosszútávon azért szar.. hogy csak valami árnyék kell nekik, egy jelkép, nem is én. – Rázom meg a fejemet, lehet, hogy tombolhatnék, kiélvezve hogy kelendő pasi vagyok, de nekem mégsem ez kell. Az ellenben nagyon is érdekel, hogy egy ilyen magabiztos lány miben szorul segítségre. Azt látom, hogy nagyon meglepi, hogy ennyire próbálom figyelmen kívül hagyni a gonoszkodását, és inkább segíteni neki, ehhez meg ő nem szokott hozzá. - Nézd Justice, ellenállt, ez egy dolog. Nagyon szép, és még aranyos is vagy, de lehet, hogy az illető fáradt volt, netán éppen kinézett magának valakit, vagy.. a pasik érdeklik. Annyi válasz van. Azért biztosan a nagy többségnek bejössz, és ez a lényeg. Milyen tárgyból van ez a beadandó? Hátha tudnék segíteni már most rákészülni, hogy megelőzd a javítást, és hivatkozhatsz arra, hogy nagyon rossz híreket kaptál, de vegyék figyelembe az utolólagos beadandódat, mert fontosnak érzed. Ha akarod, meg is írhatom helyetted, itt fent egészen jó a közérzetem. Az apád meg.. vele mi van? – Kérdezem kétkedve, nem is veszem észre, hogy mennyire át akar verni, csak amikor elneveti magát. Ha nem engedné el a kezemet, akkor én rántanám el magamat, de így, csak dühösen fújtatva mérem végig. – Hát te hihetetlen vagy. Ne édesezz már le engem Justice. Segíteni akartam, de rajtad nem is lehet. – indulok el az ajtó felé, hogy kisiessek rajta, és rávágjam, hogy magára maradjon a teremben, de az utolsó pillanatban mégis meggondolom magamat. Megfordulok, és visszalépdelek hozzá. – Te meg hülye vagy, sajnálom, de ezt így ki kell mondanom. Nem tudom, hogy miért vagy ilyen rideg, azt tetetve, hogy nagy kanállal falod az életet, de... érdekel. Nem akartalak megbántani, és ha kellek, akkor ott leszek, titkok nélkül is. Megteszek érted, amit csak szeretnél, nem kell zsarolni hozzá. Ha el akarod mondani a titkomat, akkor csak tedd, előbb-utóbb úgyis kiderül. De.. amit én látok, hogy igenis kedves lány vagy, ha bevallod, ha nem. Na nem mintha rád akarnám erőltetni, hogy add fel ezt a gonoszka... hozzáállást, ha neked így jó, hát aranyhal, nekem mindegy. Én nem ijedek meg tőled. – Méregetem pár lépésnyiről, mert bőven benne van, hogy minimum felképel a mondottak miatt, vagy akár belém is rúg, akár ezt is kinézem belőle. Nem vagyok én olyan, hogy mindenkivel barátkoznék, Madisonnak egyértelműen egy lelki társra van szükség, Justice-nak viszont valakire, aki mindig ugrik, ha kell, és látja benne azt, hogy van mit kezdeni.
Nem is akarok én hasonlítani senkire sem, inkább mások akarjanak hasonlítani rám. Az pedig külön élvezettel tölt el, ha sikerül valakire ráhoznom a frászt és úgy fest, hogy szegény fiú úgy istenesen meglepődött. Gondolom azt hitte, hogy egy esetlen lány majd a segítségére siet. Ha elmondja a titkát akkor eltátom a számat és kedvesen biztosítom arról, hogy nem mondom el senkinek, de... abban meg mi a pláne? A titkoknak az a lényeg, hogy érjenek is valamit és csak akkor van hasznuk, ha te döntöd el, hogy mit kezdesz velük. Ettől lesz ez a játék olyan felettébb izgalmas és ezért is szeretem annyira játszani. - Igaz, mondhattad volna, de túlságosan élvezted ahhoz... Hát nem lett volna rossz, ha már előre szólsz, hogy ne érjek hozzád? Amúgy is más is megtette volna, maximum nem így. Olyan butaság úgy tenni, mintha nem lett volna jó. - oh szerintem nagyon is tetszett neki, kár úgy tenni, mintha nem így lenne. Butaság azt bizonygatnia, hogy nem élvezte a simogatásomat és ez a mostani menekülés, ahogyan lepattan az asztalról. Ah... szóval valami prűd pasi lehet? A legtöbben nem szoktak így zavarban lenni, van aki élvezi, van aki olyan kis elutasító rettenet, mint a nem régiben faképnél hagyott Hollóhátas, de ő most kivétel, másképp reagál, mint az átlag. Arról pedig fogalma sincs, hogy pont e miatt nem hagyom csak úgy annyiban, na nem mintha egyébként hajlandó lennék. - Komolytalan? Komoly vagyok, komolyan jól szórakozom a zavarodon. Ha a helyemben lennél te is így lennél vele. - a mosolyom eltüntethetetlen, főleg a naiv szavakat hallva. Játék, hát persze, hogy az. Az élet erről szól, hogy játszadozunk, amúgy e nélkül rettenetesen unalmas lenne és mégis ki szereti unalmasan élni az életét? Én ugyan nem! Szeretek szórakozni és szeretem a titkokat is, de hát ezt elmondtam neki. Ő volt túlságosan naiv és nem figyelt a részletekre és persze nem nézett utána, hogy kinek mondja el, amit annyira nem bírt magában tartani. Tehát ha így nézzük, akkor egyértelműen csak is az ő hibája. - Akkor nem igen néztél még tükörbe, vagy csak az a tipikus önbizalom hiányos vagy, akit meg kell erősíteni. Jó pasi vagy... mi is a neved? És még sellő is. Szerintem ezzel a kombóval tarolhatnál. - naná, csak úgy fest, hogy nem elég tökös hozzá. Simán levehetne csajokat a lábukról. Az már az ő dolga, hogy miért tenné. Én nem azért játszom, mert bárkivel is ágyba akarok bújni, szó sincs róla. Én csak élvezem, hogy szórakozhatok, de ha neki más célja van, hát elérhetné. Sokan még az ijedt és naiv kis ábrázatára is tuti, hogy buknának. Még azt se veszem magamra, hogy ellöki a kezemet. Megbocsátó pillantást kap, de az meglep, amikor mégis megfogja a kezemet. - Szóval az apád fontos személy és te önmagad akarsz lenni? Milyen... butaság. Örülj neki és használd ki, ha az apád valami fejes, az mindig jó. - na igen én mindig is előnyként értelmeztem, hogy az apám nem akárki, mármint ami a pénzt illeti. Neki sok van, én pedig ezt szeretem kihasználni, mert az jó, ha mindent megkapsz, amit csak akarsz. Nem értem, hogy ő miért áll ehhez ennyire másképp. Ha nekem az apám valami fejes lenne a sellők között, hát tuti, hogy mellette lennék. Elég jó dolog lehet. - Szóval te tényleg segíteni akarsz nekem... - lepillantok a kezeinkre, mert már mindkettőt szorongatja és még masszírozgatja is a kézfejemet. Hát fura egy alak, főleg ezzel a nagy kedvességével. Érdekes... nem tudom egyelőre, hogy hogyan kezeljem, ezt még ki kell találnom, de... tudok rá vicces megoldást. - Hát tudod... igazad van. Szido csak a jéghegy csúcsa volt. Csak úgy ellenállt nekem, ami alapból is rémes, de közben meg... Nem sikerült jól a legutóbbi beadandóm és ez még semmi, az apám... - szünetet tartok és még az arcom is egészen gondterheltté válik egy pillanatra csak, hogy a színjáték tökéletes legyen. Sóhajtok egy nagyot, mielőtt folytatnám. -... nem hajlandó nekem megvenni a legújabb kiadású Látvány és Mágia könyvet, csak mert nincs rá ideje, hogy elmenjen Londonban a boltba, amit megírtam neki. Hát nem totál kiborító? - a végére elmosolyodom egyre szélesebben, hogy aztán egyszerűen csak elnevessem magamat. - Jajj édes, olyan cuki vagy, de komolyan. Még ki kell találnom mit adhatsz a titkod megtartásáért cserébe. - morfondírozva engedem el a kezét, ha nem tette még meg ő eleve, amiért megint csak szórakoztam vele. Persze vannak nekem is lelki mélységeim, de azokat nem ilyen egyszerű kihúzni belőlem.
Annyira más, mint Madison. A hugrabugos szőke lány egyértelműen az elejétől kezdve odafigyelt rám, barátkozott velem, ez a barna kis kaján csajszi pedig mintha csúfondáros lenne, játszana, és máris trófeaként jegyezné fel a titkot, amit tőlem kapott. Így én sem tudok rá barátként nézni, esetleg szövetségesként. De annyira irritáló, hogy így visszaél a külsejével. Igen, csodás, tényleg gyönyörű lány, mégis, nem tudom elképzelni, hogy mivel bosszantotta fel a másik srácot. Vagy... azt tudom elképzelni, hogy nem volt az illetőre hatással Justice ragyogása úgy, ahogyan rám? Na igen, az pech, és eléggé alááshatta a hollóhátas magáról alkotott képét. Na nem fogok én is kekeckedni, csak az esik rosszul, hogy vissza se fogja magát, és ilyen pofátlan módon ér hozzám. Nem vagyok én szégyenlős, de nem gondoltam volna, hogy ennyire direkt az, ahogyan ki akarja tapasztalni hogy mi vagyok. - Túlléped a határt. Én voltam a hülye, mondhattam volna, hogy semmit a kéznek. – Rázom meg a fejemet, elfúló hangon, holt sápadtan, amiből akkor is rájöhetne, hogy minden vér lefelé tolult, és most ismét koncentrálnom kell, hogy a férfiasságom visszanyerje eredeti állapotát, mert bár emberi lábaim vannak ismét, ettől csak rosszabb lett a dolog. Most már nem csak azt tudja, hogy sellő vagyok, hanem hogy időtlen idők óta nem voltam együtt senkivel. És különben is, van benne egy komoly pikantéria, ha egy lány tapogat egy fiút, és nem fordítva. Mégis, ellenállok, hogy kiélvezzem a dolgot, nem ezért vagyok itt. Talán ő is csak rosszkedvű, és valakin ki akarja élni azt, hogy milyen hatással van, valójában igenis jókislány, amilyennek gondolná az ember, ha rá néz. Ábrándos barna pillantás, szépen metszett ajkak, igen, azt hiszem Justice valóban nem arra született, hogy bárkivel is barátkozzon, talán nekem kell rá megtanítanom. Ezért van itt az ideje, hogy rászóljak, hogy húzza el a kezét. Ledobom magamat az asztalról, és elfordulok, hogy addig se kelljen rá néznem. - Ez egyértelműen úgy hangzik mint egy zsarolás. És ne mustrálgass, mert máris megbánom, hogy belerángattalak. Annyira rosszkedvűnek tűntél, segíteni akartam. Ahogyan magamon is, mert nem tudtam nem elmondani, de csalódást okozol, ha mindenből játékot csinálsz. Ennyire komolytalan lennél? – A bájos pillantáson azért mégiscsak halványan elmosolyodom, de aztán megrázom a fejemet, ez lány direkt eljátsza nekem a bohóchalat, akit úgyse lehet utálni. Na nem, én aztán nem hagyom magamat manipulálni. Arébb is lépek, szinte hátrálva, pedig nem kéne belemennem a cápa-delfin játékba. - Dehogy hiszem. Fel sem merült, én nem vagyok jó pasi. Te meg szép vagy, úgyis válogathatsz, naaa! – Húzom el az arcomat, amikor még oda is paskol, és jobb hijján még a csuklóját is megfogom a levegőben, de rájövök, hogy ez nem jó megoldás, mert még véletlenül megszorítom. Így csak arébb tolom, ismét, de közben ég az arcom. Eleget csábítottak lent a sellőlányok, akiket csábított a trón, de Justice erről mit sem tud, csak azt látja, hogy kissé ki vagyok éhezve az érdemi érintésekre, de mivel ő szinte hasonló, mint akik velem cicáztak, ez így nem lesz jó. Áh, azért mégsem hasonló, emberlányról van szó, akivel még teljesen újszerű az egész, tisztára úgy érzem magam, mint valami kezdő, de őt sem akarom megbántani azzal, hogy itt menekülök előle. Így mégiscsak megfogom az előbb ellökött kezét, és nem engedem el. - Nem tudom, hogy jobb-e. Ki akartam próbálni, mert a lentit már ismerem. Az apám túl... fontos személy, és nem akartam, hogy mindig úgy nézzenek rám, hogy az ő fia vagyok. Valaki kedveljen saját magam miatt, nem leszek senki árnyéka. – Rázom meg a fejemet, és azért meg vagyok lepve, hogy nem elég neki csak a titok, tovább kérdezget, holott ez már mindegy is lenne, mintha tényleg érdeklődne. Lehet, hogy a nagy magamutogatás mellett mégiscsak egy cuki lány, aki csak a felszínen önző? Nem is tudom. Azért én segítenék neki. - Az nem érdekes, láttam, hogy pocsék kedved van, és hátha kell egy barát, vagy mi. Nem számít, hogy engem belülről rág ez a titok, én nem maradok az adósod Justice. Ha nem érdekel az a másik pasi, akkor rendben van, de biztos, hogy csak ő a gond? Nem úgy van, hogy valami más miatt vagy ideges, és csak tetézte itt a dolgokat? Én tényleg nem adom tovább, nem kell értem tenned semmit. – Észre sem veszem, hogy már nem csak az egyik kezét fogom, hanem mindkettőt, és valahogy kiváltotta belőlem, hogy finoman maszírozom a kézfejét a hüvelyjkujjammal. Azért nem dörzsölősen, vagy csikisen, hanem amolyan puhán, megnyugtatóan. Aztán eszmélek, és lenézek, majd fel a szemébe, hogy nem baj-e. Legalább az ágaskodás elmúlt.
A naivitásán legszívesebben nevetnék, de tudom, hogy az nagyon csúnya dolog lenne, úgyhogy végül csak nem teszem meg. Na nem azért, mert csúnya dolog, hanem mert netán még elriasztanám és bármennyire is ki akarja adni a kis titkát, nem biztos, hogy a végén tényleg elmondaná, ha elvenném a kedvét már az elején. Én viszont imádom a titkokat, szóval muszáj megtudnom, hogy miről lehet szó. Ez van, túlságosan kíváncsi vagyok és ezért sok mindenre képes vagyok, akár még aranyos lánynak is tűnhetek, csak hogy elérjem az áhított célt, ezúttal a nagy titok megszerzését. - Talán mocskosnak is szánom. - mosolyogva rántom meg a vállamat. Végül is valahol az is akart lenni a megjegyzés, úgyhogy nem rugaszkodott el nagyon a valóságtól. Így lehet igazán jól tesztelni, hogy a másiknak mi a tűréshatára, bár azt hiszem esetében ezt már megtettem és nem szavakkal, hanem tettekkel. Igazán kíváncsi vagyok rá, hogy vajon, ha tovább folytatom a kis játékomat, akkor mit tesz. Vajon eltolt volna magától, ha nem húzom el én magam a kezemet? Simán el tudom képzelni, csak hogy megússz a dolgot. - Egyelőre még nem tudom. Mondjuk úgy, hogy elraktározom a lehetőséget és ha szükségem van rád, akkor majd meghálálod, hogy megtartom a titkodat. - bájosan mosolyogva pillantok rá, időnként szándékosan lejjebb siklik a tekintetem, hogy ezzel is csak még jobban zavarba hozzam, bár azt hiszem ennél sokkal jobban már nagyjából lehetetlen lenne. Az a baj, hogy túlságosan élvezem, ha mondhatni valaki tőlem függ. Egyszerűen jó érzés, amikor a kezedben van valaki... Na jó ezúttal ne szó szerint értsd, még ha amúgy így is van és ő szó szerint volt is a kezemben. - Azt hiszed ágyba akarok bújni veled? Oh drágám azért ne feltételezz túl sokat magadról. - kiszélesedik a mosolyom finoman még meg is paskolom az arcát. Örüljön neki, hogy csak azt, de akkor se vigye ilyen nagyon túlzásba a dolgot, hiszen nem akartam én rámászni. Egészen más dolog valakivel ágyba bújni és megint más játszani vele kicsit. Nem véletlenül nem az a hírem, hogy nagy ribanc vagyok, csak az, hogy nem épp jótét lélek, de nem szoktam csak úgy ágyba bújni másokkal. Viszont ha már felhozta azért mégis csak érdekel, hogy náluk ez hogy megy. Gondolom van valami módja, de nehéz elképzelni, hiszen mégis csak hal farka van, úgy hogyan... na értitek. - Jó hely lehet, de akkor miért jöttél el onnan? Jobb itt a felszínen az átlag emberek között? - nem értem pontosan, hogy miért is jó ez neki. Felfedezés, vagy kíváncsiság? Aztán majd visszamegy a jól megszokott közegbe, ha kitombolta magát? Mint a fiatalok, akik külföldre mennek felfedezni? A kérdése azért meglep, látszik is rajtam, főleg hogy nekem akar segíteni, miután én nem voltam épp a legjobb fej vele. Fura... nagyon fura. - Komolyan nekem akarsz segíteni? De hát te vagy bajban egy ilyen titokkal, főleg ha nem tudod magadban tartani. Én jól vagyok, mondtam, hogy a srác felhúzott, de te nem, úgyhogy szerencséd van. - na igen ő nem úgy reagált, mint a másik, akiről lepergett minden, én pedig az ilyesmit nem tolerálom. Nem ad rá okot, hogy máskor is játsszam vele, hiszen ebben nem volt semmi szórakozás. Ez a kis sellő fiú viszont sokkal érdekesebb, hatással van rá, amit teszek, ami még mindig imponáló, főleg hogy ilyen nagy hatással volt.
Semmit nem tudok erről a lányról, csak amit ebben a pár percben leszűrtem. Igazi királynői szépség, egy nagy adag sértettséggel az arcán, mégis, ennek ellenére kész az új kaland kedvéért eldobja az előző rosszkedvet, és kiváncsian néz szembe azzal, ami történhet. Látok most rajta némi csalafinta huncutságot, amit még nem tudok azonosítani, viszont mindenkinek megadom az esélyt, hogy velem legyen tisztességes, másokkal bármit is tett. Különben is, rossz ember nem létezik, csupán eltérő motivációk. Bejött velem egy zárt terembe, pedig bánthatnám is, nem csupán lelkileg. Ez egy iskola, de kétlem, hogy mentes lenne az erőszaktól, és csakis angyalok járnának ide. Én tisztességes vagyok, de ez nem mindenkiről mondható el. Nem látok a lelkébe, hogy ő milyen lehet, így bizom benne, lesz, ami lesz. A kedves mosoly azonban nem győz meg, hogy további titkokat szolgáltassak ki, lehet, hogy valami cápa, csak aranyhal alakban. Jobb biztosra menni, már így is többet tud, mint kéne. - Igen, kifejezetten aranyos lánynak tűnsz, a te szádból valahogy olyan mocskosnak tűnik. – Döntöm oldalra a fejemet, nekem így utólag határozottan rossz emlékeim vannak az összebújásról, hírnévhajhász sellőlányokkal voltam eddig, és nem tudtam felmérni, kinek tetszenék úgy igazán, csak magam miatt. Még mindig kapkodom a levegőt, de ami a legfurcsább, nem lepődik meg ezen, csak mosolyog, szinte kiélvezi a helyzetet. Ennyire kezdeményező lenne? Vagy itt minden lánynak van annyi kurázsija, hogy ilyesmit tegyen? Végülis Madisonnak is volt pasija, lehet, hogy itt a többség nagyon szabadszellemű. Ez azonban kicsit sok nekem. - Igazán felbosszanthatott, örülök, hogy fel tudtalak vidítani. Kölcsönös egyeszség? Mit szeretnél, mit tegyek meg érted a titokért? – Jó, hogy ha nem zsarolás, akkor most valahogy szövetségre kéne lépnünk? Az ellen nincsen kifogásom, végtére is el akartam mondani valakinek a titkomat, és ha tovább gyötrődöm rajta, vele mindig fogok beszélgetni, legalábbis remélem. Róla nem tudok semmit, pedig igazán rám bízhatná, hogy ha úgy alakul, de kár előrerohanni, főleg, hogy az érintése sosem tapasztalt extázishoz juttat, félő, hogy nagyobb baj lesz belőle, ha nem hagyja abba villámgyorsan. Mégis vagyok annyira úriember, hogy nem utasítom el durván. Egy pillanatra mégis megugrok, ahogyan még cirogatja ott, ahol túl jó, véletlenül még a vállába is belekapaszkodok. - Eléég... ! – Azért itt egy kicsit csúnyán nézek rá, nem ezt vártam tőle, de hát így jár az ember, ha egy ismeretlennek osztogatja az észt. – A hálát ne így mutasd ki Justice, nem ez volt a lényeg. Beszélgetni akartam, nem ágyba bújni, egy emberlánnyal. Félre ne érts, fantasztikus érzés, mert még így nem... Nálunk a vízben teljesen más minden érintés, de ne vidd túlzásba. – Elfordítom a tekintemet, és le is csuccsanok az asztalról, odasomolyogva az ablakhoz, hogy csökkenjen egy kicsit az alsófelemben lévő rándulás, amely teljesen felvillanyoz. Miért kellett ezt csinálni? A kérdésre azért visszanézek a vállam felett. – Ugyanúgy. Van egy városunk, amelyet burok véd. Ott át tudunk alakulni bármikor emberi formára, és technikailag ugyanaz. De ezt hagyjuk, nincsenek jó tapasztalataim, és ezt most sikerült aláhúznod. Mindegy Justice, sajnálom, és nem akartalak megbántani. Figyeltél rám, és ez a fontos. Most én akarod rád. Nem tűnsz olyannak, aki rossz kedvű tud lenni, mit tehetnék érted? – Na nagyából már jobb a fegyvernek is, ezért nem vagyok zavarban, amikor visszalépek a közelébe.
Jó dolog, amikor valaki új az iskolában, mert nem ismer még, így aztán nem lesznek rólam előítéletei sem. Azért ez eléggé hasznos dolog. Kíváncsi vagyok rá, hogy vajon ő miért nem hallott még pletykákat rólam, pedig már jó ideje itt van. Talán csak más házba jár és ezért úszta meg, vagy... én úsztam meg? Igazából magam sem tudom, hogy melyik, de én jól jártam annyi biztos. A rossz kedvemet mindenképpen javítani fogja, hogy megtudok egy titkot és az is biztos, hogy ha elég jóféle titok, akkor még a hasznomra is lesz. Szeretem, ha lépéselőnyben vagyok, az azért kimondottan jó dolog és mindig ha tudsz valamit, amit mások nem, akkor nagyon is előttük jársz. Te uralod a sakktáblát, nem számít, hogy ki mit lép, mert a te kezedben van az adu és én imádom ezt a helyzetet. - Igen mindketten jól járunk. - főleg én persze, de ő ezt még nem tudja. A sokat mondó mosolyomból maximum csak sejtheti, de azért nem teszem olyan erőteljesen, hogy idő előtt leszűrjön belőle bármit is. Na azt azért nem szeretném. Mégis csak érdekel, hogy vajon mit akar mondani és a végén még képes lenne magában tartani, ami felettébb szomorúvá tenne. Most már tudni akarom azt a titkot és még többet is és ha most nem kellene visszafogni magamat, akkor biztos, hogy kapna valami frappáns választ, de így végül csak elmosolyodom erre, hogy tudom-e tartani a számat. Minden attól függ, hogy akarom-e, nem attól, hogy tudom-e, de majd meglátjuk,hogy mi lesz, meg hogy egyáltalán olyan nagy titok-e a titok, amit pedzegetett, vagy nem is olyan nagy dolog. - Csak tudod olyan kétértelmű volt, ha azt mondanám másnak, hogy a farkadat simogattam... hogy csodálkoznának. - na jó főleg a ő ismerősei, és ki tudja talán nem szeretné, ha tudnák, ahogyan azt sem, hogy az a farok miféle, de persze szándékosan csinálom, teszem kétértelművé és szándékosan nem fogom vissza magamat, mert nem akarom. Határozottan élvezem, hogy milyen nagy hatással vagyok rá. A férfiak egyszerű lelkek, nagyon könnyű elérni náluk dolgokat, főleg ha valaki nem úgy viselkedik, ahogyan először elvárnák. Ő is biztosan azt hitte, hogy egy visszafogott lány vagyok, hát... tévedett. - Oh hát nekem jó és a kedvem is jobb, már nem is érdekel az a kis mitugrász a társalgóban, te jobban érdekelsz, de a zsarolás olyan... csúnya szó. Inkább úgy mondanám, hogy kölcsönös haszonnal járó egyezség. - persze egyszerűen fogalmazva tényleg zsarolásról van szó, nekem pedig eszem ágában sincs hátrébb lépni, vagy elvenni a kezemet, pedig látom rajta, hogy nagyon ezt szeretné. Lassacskán már remeg, ha most nem halfarka lenne, akkor minden bizonnyal látszana rajta nagyon is, hogy milyen hatással van rá az érintésem. Szegény, halvány gőze sem volt róla, hogy kivel fut össze és kinek adja oda megőrzésre a kis titkát. Amikor visszaváltozik talán egy pillanatra azért meglepődöm mégis csak, de épp csak egy másodpercre, aztán lenézek a kezemre és csak finoman megmozgatom az ujjaimat, de nem húzom el őket a nemesebbik részéről. - Látod azt már szeretem, ha valaki kérlel, ettől is egyből még jobb a kedvem, igazán hálás vagyok. És... ne mondd, hogy annyira rémes. - kiszélesedik a mosolyom, ahogyan a keze elengedi az enyémet. Pár másodpercet még azért adok magamnak, csak mondhatni az hatalomfitogtatás érdekében, és a kezemet is szándékosan nem csak elemelem, hanem egy finom simító mozdulattal kombinálva húzom el végül. - Tehát a halfarkas épp olyan érzékeny, mint... Ezt jó tudni. - szándékosan pillantok oda, ahol a nadrágja látványosan dudorodik. Tehát egy sellőt könnyedén fel lehet izgatni csak azzal, hogy simogatod az uszonyát. - Furcsa... ti egyáltalán hogyan... tudod hogyan vagytok együtt? - van valami titkos rész, vagy mód? Nem tudom, ennyire nem értek az állatokhoz sem, hogy mondjuk a halak hogyan csinálják. Érdekes.
Igen, van bennem valami segítő szándék is, hogy az ő kedvét is feldobom azzal, hogy fontosnak érezheti magát, hogy valaki rábízza a titkát. Nem csak az számít, hogy senki mást nem találtam, akinek féktelen türelmetlenségemben elmondhatom, így most kapóra jön, hogy még jót is cselekedhetek vele. A sötéthajú lány nem maga alatt van, hanem mérges, kedvetlen, egyébként azért nem úgy tűnne, hogy olyan elesett személyiség, inkább felbosszantották. Alaposan felhúzták az orrát, én aztán csak tudom, királyi vér vagyok, nekem is sajátom olykor a gőg, de kétlem, hogy a fentiek közül gyakori lenne, hogy a szülei koronás fők, de annak már utánanéztem, hogy itt is számít a vér, csak nem nemesi származásról van szó, hanem varázsló eredetről. Valahol a kettő összefügg, ezek az aranyvérűek többségükben igen vagyonosak. Számomra nem számít a pénz, lent a tó mélyén sem volt túl sok jelentősége, mi voltunk az egyetlen értelmes faj, és a városban mindenki tette a dolgát, és megkapta a jussát. Apám uralkodása csupán szóbeli hatalommal jár, amolyan döntőbírónak gondolnám. Viszont ez elég volt annyira, hogy tönkretegye az életemet. Justice mosolya bizakodással tölt el, csökken a gyanakvásom, remélve, hogy nem fogja továbbadni. Egyébként pedig muszáj kockáztatnom, annyira magányosan hordozom a titkomat, ami fontosabb most, mint a naivitásom. - Akkor elérem vele a célomat, meg még nekem sem kell magamban tartanom, tiszta haszon. – Bólogatok viszonozva a mosolyt. Alapvetően jólelkű, segítőkész sellő volnék, csak eddig nem volt kivel, mert mindenki tudta, hogy ki vagyok, látványosan kiközösítettek, így nem tudtam kamatoztatni azt, hogy megvédeném az elesetteket. Vagy pont ez tett ilyenné? Ha belegondolunk, Madisonon is próbáltam segíteni, meg Sammyn is, és most Justice kedvét is feldobhatom. Kezdem lassan elérni az igazi célomat. Átváltozom a lány előtt, és úgy látom ez mindkettőnket felzaklat, egyrészt legördül a szívemről a mázsás súly, másrészt tényleg jó érzés, hogy valakivel beszélhetek róla. - Egy napra legyen elég egy titok, majd haladunk, tudod tartani a szádat. - Bólintok, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz a tapogatása. Ez több okra is visszavezethető. Már nagyon régen nem ért hozzám lány, és valami olyan érzékiséggel csinálja, amit nem vártam. Másrészt átváltozva a lábam teljesen más érzékekhez szokott, a víz most sehol, közvetlenül engem tapint meg, mintha meztelen lennék, csiklandós, sőt, azt kell mondanom, izgató érzés, és valahogy erre nem gondoltam. De nem úgy tűnik, mintha zavarná a reakcióm, amin azért kicsit megütközöm, még levegőt venni is elfelejtek. - Most direkt kötözködsz? Igen, úgy hívjuk, hogy sellőfarok, uszony, nem másra gondoltam.. – Ahogyan beharapja az ajkát, még inkább zavarba hoz, és még csak vissza sem húzza a kezét, amit már nem értek, készen vagyunk, elég lett volna a látvány, de kitapasztalhatta az érintésével is, hogy ez nem átverés, erre tovább folytatja. Még szerencse, hogy ebben az átváltozott állapotomban nem látszik semmi fizikai jele, hogy gond lenne. Vagyis alaposan elpirultam, és még remegek is, de akkor is ha másvalamire gondolunk, az most még nem tűnik elő. - Te most zsarolni akarsz? Vagy hogy érted? Azt hittem neked is jó, ha nem rossz a kedved.. – És a másik srác titkáról már nem tudok beszélni én sem, ugyanis ahogyan a keze elindul felfelé, úgy meghökkenek, hogy csak na, ezt azért tényleg nem vártam volna. A másik két lányismerősömből kiindulva azt hittem volna, hogy itt ilyen bátrak a lányok. A karkötő a kezem ügyében van, ezt korrekttebb használni, mint magalázni azzal, hogy eltolom. Pillanat alatt változom vissza, ezzel viszont tökéletesen öngólt lövök, mert átváltozom ugyan, és emberi lábaim vannak, nadrággal, de éppen ott jár a másik „uszonyomnál” a keze, és érezheti, hogy az előbbi érintés, simogatás hatására bizony meglett a hatás. Nem tolom el még mindig a kezét, csak ráteszem a sajátomat. - Ne... Ez így éppen elég volt, kérlek.. – Csóválom a fejemet, és leveszem a kezét az övéről, remélem ő pedig rólam. Szép lány, az biztos, de hogy ennyire rámenős legyen a szavaival, és a tetteivel, ráadásul nem tudja, hogy a király fia vagyok, tehát nem feltűnésből teszi, ez azért érdekes fejlemény. Talán ha túl tudok lenni ezen, akkor visszakérdezhetek a másik pasival kapcsolatban, de most köpni-nyelni sem tudok.
Valami kell, ami egy kicsit feldobja a kedvemet és az, hogy valakinek megtudjam egy féltett titkát erre tökéletes lesz. Ha tudsz egy titkot, akkor előnyben vagy sokakkal szemben és a markodban tarthatod azt, akiről tudod azt a titkot, ami mindig előny lehet. Persze van, akinél ezzel az ég világon semmit sem érsz el, épp ilyen volt Szido is az előbb, mert csak morog magában és igazán még csak ki sem borul, az pedig... fárasztóvá teszi a próbálkozásaimat. Nem valami szórakoztató, ha csak próbálsz hatni a másikra, de nem érsz el vele semmit sem, hiszen mégis csak szeretek játszani. Ez olyan, mintha egy gyereknek két dobás után kilyukasztanák a labdáját, aztán csodálkoznának, hogy elmegy a kedve egy életre a labdázástól, vagy attól, hogy azzal az illetővel labdázzon, aki elrontotta a játékát. Hát őszintén szólva nekem sincs kedvem ezek után a benti sráccal foglalkozni. Persze azért még okozok majd neki kellemetlen pillanatokat, de kell valami, amitől egy fokkal jobban érzem magamat és ez majd olyasmi lehet, a kis titok, vagy nagy titok, akkor még jobb. - Ne aggódj, engem a titkok csak jobb kedvre derítenek, szeretem őket. - bátorítóan mosolyodom el és ha nem elég jó emberismerő, akkor nem fogja észrevenni a mosolyom mögött megbújó mondhatni éhséget sem, amivel már áhítozom arra a titokra. Hát persze, hogy én magam húzom őt egy üres terembe és az se érdekel különösebben, hogy bezárja ránk az ajtót. Ha akarok, akkor kijutok innen és megoldom, ennyi magabiztosság azért szorult bennem. Nem fog tudni megijeszteni, egyébként is a kíváncsiságom most sokkal-sokkal erősebb, mint az esetleges gyanakvásom. - Más titok azon kívül, hogy sellő vagy? Bele sem erek gondolni! - és a szemébe is alig nézek, hiszen már ez is önmagában elég nagy dolog. A srác tényleg sellő! Ez nem csak valami látványmágia, ahhoz túlságosan igazi és én úgy érzem, hogy muszáj megérintenem, sőt végigsimítanom rajta, hogy érezzem a pikkelyek hűvös érintését. Alig veszem észre, hogy meg is rezzen tőle, de amikor feltűnik akaratlanul is elmosolyodom, főleg azon, hogy hogyan kapkodja a levegőt szegény, vagy... épp hogy nem szegény? Legalább rá egyértelműen nagy hatást gyakorolok. Kiábrándító volt, hogy pár perce még semmit sem értek a bájaim, de komolyan... nagyon kiábrándító. - Intenzív? Érzékeny pont... a farkad? Ez így... elég furán hangzik bocs. - akaratlanul is beharapom az alsó ajkamat, de ha csak nem ő maga tolja el a kezemet, akkor egyelőre még nem húzom vissza, hiszen tényleg olyan erős és izmos. Meglepő. Még csak halat sem fogtam soha, de gondolom az nem pontosan ugyanilyen érzés. - Szóval ne mondjam el senkinek? Mit érne meg neked az, ha hallgatnék arról, hogy sellő vagy? - most már jóval sejtelmesebb mosollyal pillantok fel rá. Az eddigi rácsodálkozás sem tűnik el, de azért mégis csak visszaszökik a helyére a valódi valóm, vagy... pont az előbbi gyermeki meglepettség volt a valós? A jó ég tudja, de most a mosolyom nem mondható igazán bizalomgerjesztőnek, sőt szándékosan nem húzom el most már a kezemet, inkább csak közelebb lépve finoman szánkáznak le az ujjaim a pikkelyek között, majd felfelé majdnem a derekáig, ha már ilyen intenzíven hat ez rá. A kérdése mégis meglep. Tőlem nem szokták megkérdezni, hogy nekem mi a gondom, ez... felettébb szokatlan esemény. - Hogy én... áh semmi, csak kissé bunkó volt a srác, akivel beszéltem bent. Neki is van egy titka. - bunkó volt én mégis mosolyogva vonom meg a vállamat. Végül is ha mélyebben belegondol az ember, akkor volt rá oka, hogy úgy viselkedett, de én nem szoktam mélyebben belegondolni és engem nem igazán érdekelnek mások lelki nyűgjei sem. Egyébként is a vérfarkaskártyát már ellőttem, de ez... sokkal érdekesebb. Nem fogom kiteregetni, már csak azért sem, mert ki tudja, hogy mennyivel több hasznom származhat belőle, ha inkább megtartom magamnak.
Látok a lány arcán némi gunyoros stílust, amikor karon ragadom, de gyorsan el tudom ezt oszlatni, ahogyan a titokról beszélek. Nem tudom, hogy mennyire lövök bakot azzal, hogy rá bízom azt, ami az életemet meghatározza, ennyi erővel jobban járhattam volna, ha Madisont, a barátomat rémisztgetem. Viszont őt tényleg nem akarom most terhelni semmivel, van elég baja azzal a mardekáros sráccal, és ezt különbenis nekem magamnak kell megoldanom. A barnahajú lány elsőre baromira rosszkedvűnek tűnik, és látszik rajta a mosolygás ellenére is, hogy majdnem bevágta maga mögött azt az ajtót. Lehet hogy mindketten jól járunk azzal, hogy ha egy idegennel beszélgetünk. Most ugyan nem vagyok olyan kedvemben, hogy én is elkezdjem faggatni, bőven elég, ha a saját nyűgöm lesz fókuszban, aztán ha nem reagál rosszul, talán még róla is beszélhetünk. Kivételesen önző vagyok, és saját magamról akarok egy kicsit beszélni. A titkot hallva azért látom azt a nagyon kiváncsi pofit, ezért bőven a lelkére kell kötnöm, hogy ne adja tovább, nem akarok pár napnyi itt lét után elhúzni. Biztos, hogy nem tudnék hirtelen másik varázslóiskolát találni, haza meg főleg nem mennék, úgyhogy igazi katasztrófa lenne. - Nem csak az.. látom te sem vagy a legjobb hangulatban, én meg itt erősködök. De köszi, akkor próbáljuk meg. – Mosolygok rá hálásan. Szerintem itt most tényleg képes valaki más bajával törődni, ez azért cuki vonás tőle. Már eleve utálom azt, aki megbántotta, lecsavarnám a fejét a nyakáról, de hát én ilyen vagyok, ahogyan Maddie-vel megbeszéltük, amolyan fejjel a falnak típus. A lényeg, hogy a hollóhátas lány jön velem, miután tisztáztuk, hogy akkor mutatok neki valamit, és nem letámadni akarom a termek egyikében. Tehát felcsüccsenek a tanári asztalra, és gyorsan leveszem a karkötőt, mert valami durván türelmetlennek tűnik. Nagyot sóhajtozva hajtom végre az átváltozást, valahogy olyan érzés, mintha meztelen lennék egy idegen előtt. Tulajdonképpen félig az leszek így, mert felfedem az igazi valómat, másoknak ehhez hónapok, évek kellenek, én pedig a rosszkedvű lányba fektetve minden bizodalmamat, kitárulkozom. És lám tényleg meglepődik. Azért már jó jel, hogy nem ugrik meg annyira, hogy az bántó legyen. Bár talán azt is megértettem volna. Sőt... még közelebb is lép, ettől már én nyelek egy nagyot, de hát igen, nem tudom, hogy mit vártam. - Az, igen... Van még más titok is, de az még ráér, legyen ez is egyenlőre elég.. – Mormolom, aztán enyhén megrezzenek, ahogyan hozzámér. Egy ember a halfarkamat simítja végig. Azt érezheti, hogy tiszta izom van a sötét felület alatt, mégiscsak a testem része. És azt is, hogy kissé kapkodni kezdem a levegőt, hihetetlenül szokatlan. Eddig mindig úgy voltam átváltozva, hogy a víz alatt, és ott meg nem ért hozzám senki, lévén elég magányos alkat voltam. Jó, azért akadtak sellőlányok az életemben, de egy ember azért mégiscsak más. Egyszerre csiklandozó, és felvillanyzó érzés. Megrezzennek a pilláim, nem tudom, hogy eltoljam-e, vagy engedjem tovább. – Bocsáss meg, ez.. túl intenzív. Akkor ugye nem mondod el senkinek? – Kérdezek rá nagy szemeket meresztve. Remélem nincsen annyira rossz kedve, hogy rajtam álljon bosszút valaki más hibájából. Ahogyan nézem a hatalmas barna szemeket, ahogyan kiváncsian tapogat, hátha jó emberről van szó, mert nagyon nem akarok most bakot lőni. Vissza kéne változnom, a karkötő ott a kezemben, de még valahogy... nincs kedvem, túl jó így, amit egyébként nagyon nem vártam. Furcsa. De jó értelemben. Lelkileg meg aztán végképp megkönnyebülés, hogy nem kell magamban tartanom. Végül mégiscsak rá kérdezek. – És te... mi volt a gond? Feldúltnak tűntél, ahogyan megláttalak kijönni onnan. Én tudok valahogy segíteni? – Mivel a többség most roxmortsban van, ezért nem sietek sehova, és ő sem olyannak tűnt, hogy ne érne rá. Legalább pár percig osztozhatunk most a kölcsönös leleplezésekben. Bár a lányok amúgy nagyon titokzatosak, lehet, hogy nem kapok viszonzást, végülis Madison is jól leplezte előttem a rossz kedvét. Justice sem tűnik kardszárnyú delfinnek, aki egyben lenyel, most hogy már a lekötelezettje vagyok. Ugye nem?
Talán csak azért nem teszek megjegyzést arra, hogy nem sikerült rendesen megtörölköznie, mert nem hiszem, hogy most elszaladna és pótolná a dolgot. Arról már nem is beszélve, hogy egyébként is láthatóan nem különösebben zavarja őt a víz, engem pedig jobban érdekel a titok, amit el akar mondani, mint ez az apró kis bökkenő. Szeretem a titkokat, szeretem őket tovább adni is, ritka az, amikor nem teszem meg, arra kell valami jó ok. Na persze nem csak úgy akármikor akárkinek, kell valami indok, valami ár, valami ami miatt érdemes tovább adni a titkokat, hogy hasznom is legyen belőle. Néha persze szimplán csak szórakoztató, ha felkeverem az állóvizet, de azért jobban szeretem, ha valamit profitálhatok is belőle. Esetében persze még nem tudom, hogy mi lesz a titok és hogy nekem mennyire lesz hasznos tudnom róla, de hát majd meglátjuk. - Jól van, nincs semmi baj, szívesen meghallgatlak, tényleg imádom a titkokat, ne rágd ezen magad. - csak nem kell tovább noszogatni, mert a végén még magát a noszogatást fogom megunni és azzal egyikünk se jár jól. Szóval csak abbahagyja végre és egyszerűen csak elmeséli nekem mi az a nagy titok. Aztán majd eldöntöm, hogy mit akarok kezdeni vele. Remélem, hogy tényleg elég érdekes és izgalmas lesz, mert ha nem... akkor nem állok jót magamért, de komolyan. Jó lenne végre valami tényleg izgalmas, mert a mai napom ezzel a kis nyafogó vérfarkassal... Egyébként is, ha valaki vérfarkas legalább legyen már erős és kemény, de ez a srác komolyan valami rémes! Attól se különösebben ijedek meg, hogy varázslattal zárja be az ajtót. Nem veszek én ennyire komolyan senkit sem, meg egyébként is megúszok mindent, amit meg akarok úszni, ez se lenne másképp. Elég ügyes boszorkány vagyok ahhoz, hogy ne okozzon gondot nekem ő sem. Kivágnám magamat, ha más nem, hát azzal, hogy ügyesebb és okosabb vagyok nála, arról már nem is beszélve, hogy még szebb is. Éljen az önbizalom! - Szóval? - kérdő tekintettel várok, hogy kinyögje végre, hogy mi a fene az a hatalmas titok, de helyette csak szöszmötöl, levesz valami ékszert, aztán meg vízzel szórakozik és... majdnem leesik az állam, amikor meglátom, hogy mi is az, amit annyira mutatni akart. Tehát nem elmondani valami nagy titkot, hanem megmutatni, hogy... a srác egy sellő? - Hű... az anyja! - rendesen elkerekedik a szemem. Láttam már sellőt, mármint futólag, de azokat a ronda fajtákat, amik nem túl barátságosak és a Fekete tó mélyén élnek, de ilyen változatot még nem igazán. Kell egy pillanat mire ráveszem magamat, hogy közelebb lépjek. Nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzá és mivel nem vagyok visszafogott alkat nem is merül fel bennem, hogy ne illene. - Ez a titok? Sellő vagy? Tudtam, hogy vannak a suliban olyanok, akik eltérnek az átlagtól, na de... azta... - muszáj kicsit megtapiznom, hogy érezzem, hogy tényleg igazi és nem valami varázslat csak, vagy tudom is én. És vajon hogyan fogja eltüntetni? Nem kéne, hogy érdekeljen. Nem is nyálkás, olyan hűvös és érdes, pikkelyes... egyáltalán nem rossz értelemben furcsa.
Még szinte tiszta vizesen trappolok, mert muszáj valahogy levezetni a feszültséget, ami hetek óta gyűlik bennem, de hát lássuk be, Madisonnak amúgy sem akarnám elárulni, hiszen van elég baja, másrészt ha kicsit is rosszul fogadná a helyzetet, azt hiszem az tökéletesen tönkretenné a barátságunkat. Madison annyira kedves, és bájos lány, igazán meg lettem volna elégedve a ténnyel, hogy a sellők között ő a legjobb barátom, de nélkülözni voltam kénytelen mindenkit, csak azért, aki vagyok. Nem attól lenne szerintem kiakadva, hogy milyen posztot töltök be a Fekete Tó mélyén, sokkal inkább az vágná ki nála a biztosítékot, hogy nem meséltem arról, hogy sellő vagyok. Ennek titoknak kell maradnia, és valahol nem is gondolok bele, hogy egyszer mégis kiderül, jobb így. Viszont valakinek el kell mondanom. Mivel a másik kis hugrabugosra tényleg nem bíznám, hiszen csak elsős, több ismerősöm még nincsen, az órákon általában odafigyelek, és külön szobám van, tehát még lakótársaim sincsenek. Nehéz ez így, de muszáj lenne találnom valakit, erre tök kihalt az egész kastély, mint a lagunák apálykor. Miért pont most jön a kitárulkozási vágy, amikor mindenki a faluban van? Sellőanyám! Idegesen fújtatva tördelem a kezemet, egészen addig, amíg meg nem látom a lányt, aki a mosolya ellenére tiszta idegnek tűnik, úgy bevágja az ajtót, hogy csak na, még ha enyhének is szánta, reccsen az egész tákolmány. Oh, a fene, biztosan le fog majd rázni, ha neki gondja van, nem fogja érdekelni az enyém. Forgatom a fejemet, de mivel sehol senki, az előbb még a korláton is áthajoltam, hátha látni vélek valakit, de még a festmények is alszanak a nagy punnyadásban. Így hát, ő vagy senki. Karon ragadom hát, de ne úgy, hogy fájjon. Még véletlenül sem tudnék fájdalmat okozni egy lánynak. Úgyhogy csak lazán megérintem, és félrevonom, de már erre is kapok egy furcsálkodó pillantást, méghozzá olyan királynői gőgöt látok csillogni a fekete szemeket, hogy esküszöm beajánlom magam helyett trónörökösnek. Áh, nem hiszem, hogy ez menne, emberek nem válhatnak sellővé, ahhoz valami nagyon komoly indok kell, hogy valaki sellőuszonyt kapjon mágia útján, anya többek között magába a királyba volt szerelmes, és össze is házasodtak. Az iménti lány túl csinos ahhoz, hogy hozzám lealacsonyodjon, így ez ugye fel sem merül. A mosolya ellenben most mégsem lekezelő, úgy látszik mégsem siet annyira, vagy a saját gondolatait is el akarja terelni arról, ami esetleg az előbb történt, amiért az ajtókat kellett csapkodnia. Egy pillanatra megingok, hogy talán nem a megfelelő emberrel próbálkozom, de végtére is mire számítottam? Hogy lelkendezve ugrik a nyakamba, amikor rángatom? De legalább mosolyog, és imádja a titkokat. Remélem megtartani, nem pedig visszaélni velük, khm... Azért ideges borzongás fut végig a gerincemen, de már nincsen visszaút. Halovány stílusban viszonzom a mosolyát, rajtam azért látszik, hogy nem tudom visszatartani a dolgot, lesz ami lesz. - Ne haragudj, hogy téged terhellek, nem találtam senki mást. Már... úgy értem, hogy nem te vagy a pótember, alig ismerek még itt valakit. Van, és muszáj elmondanom valakinek. – Vallom be zavarba jőve, most gondolom végig, hogy az egy dolog, hogy elmondom, de vajon ő mit fog reagálni? Kiakad? Tovább kérdezget? Egy titok kiadása többet is magával von. Most már nem tudok, és nem is akarok viszakozni, lesz ami lesz. Bemutatkozunk, és talán félreérthetően fogalmaztam, hogy vonuljunk el kettesben valahova, de a lány cseppet sem ütközik meg. Hát... ez romlott kagylót evett, hogy még csak nem is vág pofon? Vagy ennyire jófiú ábrázatom van? Áh, hiába mondta Maddie, hogy tapadni fognak rám a lányok, a külsőm inkább csak gyámoltalannak mutat, hogy mindenki megbízhat bennem? Rá kéne kötnöm a nyakamat egy óriáscetre, hogy letépjen, és valami markánsabb fejre cserélni. Óég! Tépelődve indulok el vele az egyik terembe, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Varázslattal, de remélem nem arra gondol, hogy most fogok erőszakoskodni vele. Vagy az itteni lányok olyan rámenősek, hogy eleve azt várják? Hm.. - Tudom, hogy sokkoló lesz, de... na mindegy, figyelj. És köszi. – Gondolkozom, hogy pontosan mi is legyen, aztán felülök a tanári asztalra, akkor biztosan nem fogok elesni. Lehúzom a karkötőmet, majd a pálcámmal egy vízcseppet varázsolok a magam alá húzott bokámra. És lám, villanás, és máris sellőuszonyokkal csapkodok. Megtámasztom magam az asztalon, hogy le ne essen, aztán a reakciókat.
Mérges szusszanással talán egy leheletnyit erősebben vágom be magam mögött az ajtót, mint az ne lenne árulkodó. Ez van, kellően ideges vagyok annak hála, ahogyan a kis vérfarkas viselkedett. Még neki áll feljebb, pedig az igazat mondtam róla. Az hogy titok... hát lássuk be az ő baja. Ha az embernek nincsenek titkai, akkor nem kell aggódnia, hogy valaki elkezdi terjeszteni őket. Vagy, ha elég jól őrzi őket, akkor se lesz baja belőle. Nekem is vannak titkaim, de odafigyelek rájuk annyira, hogy még véletlenül se tudjon róla senki sem, így aztán nem is kell azon aggódnom, hogy megbízhatok-e azokban, akik körülvesznek. Van annyi eszem, hogy nem mondom el nekik azt, amit akár ellenem is fordíthatnak, ez ilyen egyszerű és persze esélyt sem adok rá, hogy valaki esetleg észrevegyen miközben valami lebukásesélyes dolgot csinálok. Az ő baja, hogy nem gondolkodik előre és az is, hogy csak... olvasgat. Nekem aztán édes mindegy, találok majd magamnak valami mást, ami érdekesebb és ami egy fokkal jobban lefoglal. A mosoly nagyjából el is tűnik az arcomról, amikor az ajtó már csukva van mögöttem, de egy pillanat múlva már érdeklődés ül ki az arcomra, amikor meghallom a hangot. Arra azért kérdőn felszökik a szemöldököm, hogy csak úgy megragadja a karomat. Az a tipikus "Hogy képzeled?" pillantás, amit rá szórok, de úgy fest, hogy nagyon le van foglalva magával és nem veszi elsőre a célzást. Ismerős az arc egyébként. Az a dolgom, hogy minél többet tudjak minél többekről és ő még új a suliban, hát persze, hogy utána jártam már, hogy mire képes, hogy kicsoda, de alig vannak róla infok. Fura... már-már kíváncsivá tesz. - Végül is ráérek, van valami titkod? Imádom a titkokat. - elmosolyodom, ami talán elsőre nem fog neki tetszeni, vagy legalábbis nem tetszene, ha kicsit jobban belegondolna abba, hogy mire készül, de ez nem az én dolgom igaz? Úgy fest, hogy nem sok gyanakvás szorult belé, vagy túlzottan leköti a saját problémája. Végül is ez nem az én dolgom, szóval csak érdeklődve oldalra döntöm a fejemet. Legalább gyorsan kiverem a gondolataim közül a kis még biztosan mindig bent puffogó farkast. - Justice vagyok, ha ettől jobban érzed magad, hát gyere. - elindulok szépen a legközelebbi üresnek vélt terem irányába, hogy ha ennyire izgatott hát elmondhassa, amit szeretne. Nem hiszem, hogy velem kapcsolatos, akkor valószínűleg tudnék róla. Mármint, ha bejönnék neki és ez lenne a hatalmas nagy titok. Akkor vajon miről lehet szó? Talán még érdekes is lehet ez a délután, pedig eddig nem alakult valami jól. Kell valami, ami végre egy kicsit feldobja a kedvemet, mert a végén még komolyan unatkozni kezdek és azt őszintén szólva nem igazán szeretek.
Muszáj lenne már kicsit átváltoznom, mert vagy négy órán keresztül álltam a zuhany alatt, a társaim azt hitték, hogy régen belefulladtam a vízbe. Ki is mentek, magamra hagytak, azt hihették, hogy szerelmi bánat, vagy ilyesmi, pedig szó sincsen róla. Madison aranyos lány, de ő az, aki most ilyenben szenved, én még alig pár napja vagyok itt, a magas lányon kívül, akinek mint kiderült, Nadia a becses neve, nem nagyon volt semmi komoly afférom, hiába mondta Maddie, hogy majd milyen kapós leszek. Nem vagyok én elszállva magamtól, mert bár magas vagyok, és fogjuk rá, szimmertrikus az arcom, amit mások úgy vélnek, hogy csinos, nem sok mindent tudok felmutatni. Világos a hajam, és a bőröm, valahogy mintha valami északinak tartanának, pedig korántsem vagyok az, sokkal inkább vagyok roxfortos, mint bárki más, hiszen a Fekete Tó mélyén éltem vagy tizennyolc évig. Éltem, úszkáltam, és a bosszantó ténnyel szembesültem nap mint nap, hogy a király fiaként nem kiváltságos vagyok, sokkal inkább irigyelt, ezért afféle kitaszított is. Mégis most kicsit visszavágyok, úsznék a tóban, mert már fizikai fájdalmat okoz, hogy nem érzem az uszonyaimat, a lábam ugyan tökéletesen be van járatva, de ez a teljes megvonás... hát ez kész. A medált sosem veszem le, holott csak akkor lenne kockázatos, ha víz ér, mert nincsen rajtam, attól még nem változom át automatikusan, csak ha rám csöppen legalább egy vízcsepp. Szinte éget a vágy, hogy valaki más előbb lebukjak, bárki is legyen az. Tényleg, bárki! Madisont nem akarom ezzel terhelni, mert bőven van elég baja, Sammy meg még túl kicsi. Na és Nadia? Nem hiszem, hogy pont egy bepróbálkozó lánynak kéne elmondanom, aki bármikor továbbadhatja, hiszen lássuk be, ő nem az esetem, nagyon nem. Igaz, hogy szép lány, de valahogy nem érzem a kémiát, és nem vágyom arra, hogy csakazért legyen valakim, mert magamra erőltetem a dolgot. Így kilépve a zuhany alól felöltözöm, és kissé ideggyengén puffogva indulok el a folyosókon. Muszáj találnom valami érett, felnőtt diákot, akivel megbeszélhetem. Nyilvánvalóan idegen lesz. És senki! Hát ilyen nincsen! Roxmortsi falunap van, hogy mindenki elpályázott? A második emeleten járhatok, amikor látom, hogy egy lány lép ki a közös társalgókból, mintha felhúzta volna magát valamin. Hát nem biztos, hogy a legjobb megoldás, hogy pont őt választom, de senki mást nem találok. Mosolyog, de én azért ismerem már az ilyesmit saját magamból kiindulva, hogy milyen a sértett büszkeség. Lendületes léptekkel vágok be elé, és a karját fogva állítom meg. - Bocs... Nem ismerjük egymást, de.. ez most muszáj. Nem tudom nem elmondani, muszáj valakinek. Ráérsz? – Kéken lángoló tekintetemből látszik, hogy nemleges választ nem tudok most elfogadni, olyan égető most a kétség. Talán most félre tudja tenni annyira a saját nyűgjét, hogy elfogadja az enyémet. - Lance vagyok. Biztosan hülyén fog hangzani, de be tudunk valahova menni, ahol csak kettesben vagyunk? – Kérdezem most meg tőle, természetesen elengedve a karját, nem vagyok egy agresszív alkat, nem fogom rángatni, vagy ilyesmi. De ha ő nemet mond, hát akkor kiugrok az ablakon, vagy tudomisén. Várakozóan pillantok rá, de miután most tényleg sehol senki, mondhatni ő az utolsó esélyem.
Királyságos volt szerintem is, jöhet a kövi. 
//
Stronger 