2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-02-27, 22:04
Black Birds
Egy ezer wattos mosollyal nyugtázom, hogy bandánk verbuválója letett azon a bennem nem kissé pajzán gondolatokat ébresztő tervéről, hogy csörgődobozzak, illetve egyéb hangszerekkel kacérkodjak a színpadon. Nem mintha amúgy nem kacérkodnék szívesen akármilyen hangszerrel... Egy furulyát egyszer szívesen látnék... De ennek most nincs itt az ideje. Mármint a furulyához szinte bármikor jó az idő. Az időzítés. A... Ehhez nem a megfelelő az alkalom, Charity.
Én megpróbáltam. Tényleg. Keményen. - És ne gondolj többet, mert most kivételesen én sem teszem. Igyekszem idekoncentrálni, de ahogyan Noriko száját elhagyja a Bellára utaló pár szó... Magam előtt látom a szőke fürtök által keretezett finom vonású arcot. Érzem barátnőmet, pontosan úgy, mint a próba előtt - nem olyan sok idővel ezelőtt. Tudom, hogy halvány fénymosolya távozásom után elégedett vigyorrá szélesedett ki. Bella... Azt hiszem, sohasem fogok tudni elvonatkoztatni az efféle gondolataimtól, így úgy döntök, hogy ezentúl talán egyszerűbb, ha meg sem próbálom. Amúgy is hiába küzdök eggyel, azonnal jön a következő.
Színre lépnek a fiúk, és mivel nincsen szükségük a segítségemre, kíváncsi örömmel váltok át lelkes nézőbe. Abba a bizonyos típusú lelkes nézőbe. Amelyik... Még csak rá se gondolj. Majd egy koncerten leszek ekkora ribi, ne hozd őket zavarba már az elején. Hallgatok értelmesebb felemre, így lefelezve - ha-ha-ha! - lelkesedésemet, még mindig csápolva, merész beállásokból, néha sikkantva egyet tombolom végig azt a zenét, amitől amúgy a falnak megyek. Mert tudok kedves is lenni. Noel énekelhetne többet, és mindenképpen levetkőzhetné ezt a fajta visszatartó erőt, amely még benne van. Mardekáros, de... Nem vagyok rasszista, vagy klubházista, így igyekszem - még ha kurvára is nehéz - elvonatkoztatni ettől. És így... Asszem ő az első, akit nem utálok élből. Szóval innentől érdekel. És amúgy helyes. Bár valószínűleg nem bírj a fejem. A csendesebb, visszahúzódó fiúk szemében csak egy lyuk vagyok, ami már sok helyen járt, amiben nekik már nincsen érdekeltségük. Kíváncsi lennék, hogy valójában mit gondol... De akarom én ezt tudni? Érdekel, mit gondol rólam ilyen téren? Hát persze, hogy nem... Kacsingató Kacérfiú, a belevaló dobosunk, finoman is szólva... Majdnem odakiáltok neki, hogy "Ugyan már, ember! Csak ereszd ki a hangod, és a minden oké lesz!", de végül nem teszem. Nem az én feladatom koordinálni ezt. Továbbra is királyul dobol, de sajnálom, hogy nem hallhattam énekelni. És nem azért, mert hiszek abban, hogy titkos őstehetség e téren. Hanem mert tudom, hogyha ezt megtette volna, önmagán lép át. Elég csak ránéznem a végén, és dühös leszek. Ha bátor vagy s vakmerő... Igen, nem véletlen, hogy ide kerültem. És az sem, hogy mások máshová. De akkor is annyira jó látni, amikor valaki mer bátor lenni. Zach zenélése továbbra is ott van a szeren, bár a zeneválasztása miatt lenne pár szavam hozzá. És összességében? Tetszik. Egy csapat vagyunk, támogatnunk kell a másikat. Én nem leszek az, aki szívgörcsöt kap egy rossz hang miatt. A húgom sokkal előbb. Én csak élvezni szeretném, és hogy élvezzék a többiek is. hogy élvezze mindenki, aki látja, aki hallja.
Mikor az utolsó hangok is elhalnak, visítok egyet, majd nagyban, tenyércsattogtatósan tapsolni kezdek, míg fehér bőröm vörössé nem válik. Az ismerős, bizsergető érzés felpezsdít, még újabb lendületet hoz nekem. Hátradobom hosszú, kiengedett hajamat, majd csípőre tett kezekkel, Wonderwoman számára is irigyelhető pózban megállok a színpaddal szemben, előrébb lépve néhányat. - Király volt! - vigyorgok rájuk, majd jól leplezett kíváncsisággal lesek reakcióikat. Mert hogy egyszer lesznek ilyen rajongóik, az tuti. És inkább itt vörösödjenek el esetleg az én melleim miatt, mintsem egy koncerten egy idegen lányt nézve. Mert... Egy dög vagyok, aki amúgy jót akar. Fuck yeah!
Kwon.Chin-hae
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-02-27, 17:18
- A felvétel gagyi, mintha playback lenne, mint a béna mugli zenekaroknál! Viszont az jó, amit Noel mond. Ha mi bűvöljük meg a hangszereket, hogy jegyezzék meg az adott dallamot, amit rajtuk eljátszunk, akkor végülis mi játsszuk meg nem is. Aztán ha nem jó, még mindig lehet kukázni az ötletet! Meg nem is muszáj a gyerekműsorra ezzel menni még, tartogathatjuk még, csiszolhatjuk. - Veti fel, miután magához tért a pillanatnyi meglepettségből, hogy egész hosszan hallotta a Mardekáros srácot beszélni. Szívesen leragadna ennél a témánál hosszasabban, előadna rögtönözve több órás védőbeszédet, csak ne kelljen énekelni. - Ööö nem ismerem a számot! - Próbálja menteni a menthetőt, ami gyenge kifogás, főleg, hogy hazugság. Meg aztán akkor képesek lesznek valami másra átváltani, aminek ismeretét már nem lehet letagadni. - Jó, neked van hangod. Meg ha nem lenne, te elég csinos vagy hozzá, hogy elnézzük. - Jegyzi meg Noriko-nak, s hiába esik jól a kedves biztatása, nem férfi kivitelű primadonnaként kéreti magát. Észrevétlennek szánt lopott pillantás a Vörös Dögös felé, s hát mit van mit tenni, mint kiállni Zach és Noel mellé, mögé. Végülis, mindegy mi miatt ég be a csajok előtt. Mert nyúlbéla és nem áll ki, vagy a hangja miatt. A csajoknak imponál úgy is, ha egy srác vicces, nem? Reméli igaz lesz ez! Mindenesetre Chin-hae mosolya minden, csak nem őszinte. Így hát hagyja kibontakozni a két fiút, csak a refrénnél száll be a megbeszélés szerint, na de akkor úgy, hogy lehet erre még a két srác is hátranéz. A bárhang Chin-hae hangjához képest kellemes fülbemászó hang, ha meg fazékhangnak neveznék a lányok, az dicséretnek minősülne. Nem túlzott a srác, tényleg nincs hangja, de kemény férfiból van ő, végigküzdi a dalt, aminél rögtön kiderült, hogy semmiféle ismeretbeli hiányossága nincs. Azért arra törekszik, hogy az ő hangja csak halkan zavaró legyen a háttérben, ne tegye tönkre Zach és Noel egyébként király énekét. ~ Ez mekkora égés!~ A végén a finálénál inkább csak tátog, hogy érvényesülhessen a két srác, hogy aztán vöröslő füllel, lehajtott fejjel álljon, s véletlenül se pillantson fel a lányokra, főleg a Vörös Dögös felé ne. Hogy zavarban lenne? Ááá.. ~ Bár itt lenne "Sung-yeun". Azt hiszem, elégtétellel töltené el a sok cikis helyzetért cserébe, amibe miattam kerül.~
Tény, hogy nem én vagyok a csapatban a legbeszédesebb, ahogy az is, hogy nem vagyok kimondottan profi szereplés terén sem, mégis elvállaltam ezt az egészet, talán mert nekem is kell egy kis kihívás, vagy hát talán azért valahol a lelkem mélyén mégis csak szeretnék tartozni valahová és egy csapat erre pont jó lehet. Aztán majd meglátjuk, hogy mennyire leszek jó, vagy idevaló, mennyire tudok alkalmazkodni. Igyekezni fogok, annyi biztos, mert zenélni szeretek és csapatban játszani mégis csak jó dolog, elsőre pedig a csapattársak is jó fejnek tűnnek. Persze az én mentalitásomhoz többségük eléggé harsány főleg Chin-hae lelkesedése, no meg Charity kihívó viselkedése, de nem lehet mindenki egyforma. Én majd az a tag leszek a csapatban, aki mindig sötétben van, a háttérbe húzódik, nem foglalkozik sokat a rajongókkal és a fiatal lánykák majd pont e miatt lesznek oda értem... Álmodik a nyomor mi? Amúgy sincs szükségem rajongókra, épp elég nekem a nővérem, sőt... bőven sok. Pont miatta kell a zene, hogy levezessem a feszültséget. - És, ha vegyítenénk a kettőt? Úgy sem tudunk egyszerre több hangszeren játszani, viszont ahogy mondják a többiek felvehetnénk a dalokat más hangszerekre is, aztán azokat már időzítjük és egész jó nagy zenekari hangzásunk lenne, plusz jól néz neki a háttérben a plusz hangszerek önműködése. - az még a látványt is megdobná pluszban. És most meglepően sokat és hosszan is beszéltem, ami az eddigi hallgatásomhoz képest kimondottan nagy szó. Ezért hát csendben is maradok, amíg a lányok énekelnek és a további ötletek elhangzanak. Nehogy túlzásba vigyem és a végén még azt gondolják, hogy titokban fene nagy beszélőkém van, csak nem szoktam villogni vele. Azért a hullámzás nem áll közel hozzám, de egy szolidabb taps és gratuláció tőlem is belefér a lányok éneke végén. Egyébként is azt mondják, hogy a nők általában nagyobb arányban tudnak énekelni, jobban a vérükben van, viszont a pasik között, aki tud az tényleg elég ütős és különleges hanggal rendelkezik. A jó ég tudja, hogy ez mennyire igaz, csak ezt mondják, mindenesetre bólintok Zach ötletére. Az tuti, hogy a javasolt dalban rendesen ki lehet engedni a hangot, főleg az utolsó szakaszoknál, szóval érthető módon azért izgulok is kicsit. A gitáromat magamhoz véve kezdek bele, amikor rajtam van a sor. A végére egészen szépen belelendülök és kiengedem a hangomat. Azért arra is figyelek, hogy ne nyomjam el Zachet, hanem a hangunk szépen kiegészítse egymást, csak akkor erősítek rá igazán, amikor ő is megteszi, végül is ettől lesz duett a duett, nem attól, hogy versenyt énekel két ember, hanem attól, hogy egymást erősítik. A végére egészen sikerült kimelegednem, talán még kicsit ki is pirul az egyébként is rendesen világos bőröm, főleg ha még valami gratulációt is kapunk. Nem szoktam én mások előtt énekelni. Zenélni is állati ritkán, de az ének... viszont valahogy Zach minden pillantásával és gesztusával erősített, hogy ne fogjam vissza magamat és a végére sikerült is elérnie. Jó fontember, ez már nem is kérdés, belőlem legalábbis még így talán akaratlanul is, de a legjobbat hozza ki.
Black Birds & Noel
Dark side | Zenekari próba |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Egyelőre csak visszaveszem magam, csendesen üldögélek a helyemen és hallgatom a többiek ötletelését. Még nem mondhatnám, hogy teljesen felszabadultam és szerintem ez végül is kihatással van egy kicsit a dalolásomra is. Egy picit még ideges vagyok és mivel mostanság nem igazán énekeltem közönség előtt... hát elszokik tőle az ember. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszakerülök a lóra, sőt, ezek után már veszem a bátorságot és újra elkezdek gyakorolni, tovább foglalkozni a különböző zenei stílusokkal, zenékkel. Ha adja a szabadidőm. Mostanság túl sok mindent elvállaltam, valószínűleg néhány korrepetálást le kell majd mondanom. De ezért meg fogja érni. Nővéremre pillantok amikor kitör belőle a nevetés. Egy pillanatra csak felvonom szemöldökömet, de hisz mit is vártam volna tőle egy ilyen kérdésre? Aztán csak magamban mosolygok egyet, és meghallgatom rá Zach válaszát és örülök neki, hogy ilyen rugalmas. Kedvelem, azt hiszem. Igaz, még nem ismertem meg igazán, de hamarosan biztosan többet is megtudok róla, hiszen elég sokat fogunk találkozni ezek után. Na meg persze a többieket sem szeretném kihagyni. Talán Noel egy picikét furcsa még nekem, de nem ítélkezem első látásra, egyszer talán lesz alkalmam vele is beszélgetni és kiderül majd, hogy egész rendes. Ki tudja... Zachnek annyira nem tetszik az ötlet a megbűvölésről. Figyelmesen végighallgatom, végül is nem rossz érveket ad hozzá, de mégis csak maradok a saját véleményemnél. -Szerintem is megérne egy próbát. Végül is ha nem tetszik, akkor elvethetjük majd. - Jobb ha mindenki meglátja milyen lesz a végkifejlet és akkor abból tudunk aztán építkezni. Noriko felé fordulok, nagyon kedvesnek találom a lányt, kifejezetten olyan, akivel bármikor szívesen elbeszélgetnék bármiről. Ő ad választ kérdésemre, amire elmosolyodom és bólogatok hosszasan. - Ez szuper! Szerintem kutathatnánk egy kicsit az után, hogy mik a manapság legkedveltebb gyermekdalok és azokat átdolgozhatnánk. A kicsik úgyis odavannak a változatosságért. - Válaszolom inkább Norikonak, mivel úgy érzem, most már inkább csak ő foglalkozik ezzel a témával. Persze azért a többieket sem hagyom ki belőle, rögtön utána Zachre nézek, hogy hátha van valami hozzáfűznivalója a dologhoz. Rögtön ezután, elkezdünk énekelni, amibe megpróbálok beleadni egy kicsivel többet, mint az előtt. Talán jobb is voltam, ahogy Zach reakcióját látom, nem lehettünk valami rosszak. Kissé zavart vigyor ül ki arcomra és a fiúkat kezdem el figyelni, remélve, hogy mind belemennek majd az éneklésbe. Kicsit helyezkedem, aztán pedig figyelmesen hallgatom az elkezdett éneket. Biztosan szuperek lesznek, ahogy mi is.
z ilyet nem kellene titkolni – nevetek fel Zach szerénykedésére. Szerintem nagyon jó dolog, ha valaki sok mindenhez ért, és minél előbb derül ki, annál jobb. Az öltözködés-témán szerencsére hamar túljutottunk, már kezdtem attól tartani, hogy mindjárt az első alkalommal közellenség leszek, amiért ragaszkodom a kötöttebb stílusú fellépőruhához. Jó, persze, talán nem ezzel kellett volna kezdeni, vagy csak túl nagy sokkot váltott ki a megjelenésem, de akkor is fontos. Most azonban nem emlegetem többet, majd legközelebb, ha már közelítünk egy olyan fellépéshez, ahol nem árt úgy megjelenni. Chin-hae ötlete a megbűvölt hangszerekkel kapcsolatban nekem személy szerint nagyon tetszik. – Ez szerintem tök jó ötlet – jegyzem meg. Így senkinek sem kell túlvállalnia magát, sem egy hét alatt magas szintre fejleszteni egy új hangszerben való jártasságát. Rámosolygok Noelre és Jessre is, akiknek szintén tetszik az ötlet. Zachnek kétségei vannak, úgyhogy gyorsan hozzá fordulok, hogy megpróbáljam meggyőzni, miért is jó az ötlet. – Szerintem nem csalós, a muglik is így csinálják. Vagyis, nincs igazi nagyzenekaruk, csak előre felvett szimfonikus zenei alapra játszanak, és szerintem ez teljesen rendben van – magyarázom, majd vigyorogva folytatom. – Persze, ha már leszünk valakik, akkor játszhat velünk élőben szimfonikus zenekar is, ami nagyon menő, de odáig el kell jutni. – Egyénként teljesen optimista vagyok az ügyben, és egyáltalán nem gondolom, hogy Chin-hae megoldása csalás lenne. Valahogy meg kell oldani a hangszerek hiányát, és szerintem az is nagyon szép teljesítmény, ha valaki olyan ügyesen megbűvöli, hogy adott dallamokat játszanak hibátlanul. Persze, azért a maguktól játszó hangszerek ne legyen fent a színpadon, az szerintem is már túlzás lenne. – Szerintem jöhet nyugodtan – fordulok Charity felé, amikor a segítségét emlegeti. Akárki is az, ha ügyesen varázsol, nagy hasznunkra lehet, és miért is ne hozhatná el? Úgy látom, hogy a többség eléggé meglepődik a gyerekek előtti fellépésen, de szerintem ez olyan aranyos, és jó ötlet is. – Szerintem semlegesebb dalokat kéne játszani, esetleg egy-két felturbózott gyerekdalt. – Dobok be pár ötletet, aztán kíváncsian várom, nekik mi a véleményük erről. Majd elkezdünk énekelni a lányokkal, ami azért vicces az én számomra, mert én azért nem tartom magam énekes alkatnak. – Hát… szerintem belőlem ennyi bőven elég volt – jegyzem meg a végén, utalva arra, hogy lehet, hogy nem jó ötlet, ha besegítenék a vokálba fellépéskor. A másik két lány persze fantasztikus volt, mint mindig. Így hát nincs más hátra, mint hogy a fiúk is megmutassák, mit tudnak. – Naaa, nemár, én is bevállaltam, neked is menni fog, még jobban is – biztatom Chin-haet. Noelnek is igaza van, egymás között vagyunk, és senki sem neveti ki, ráadásul, tuti, hogy nincs mit szégyellnie, mert biztos ő is ügyesen énekel. Leülök az egyik székre, és várom, hogy elkezdjék.
Zachary Cross
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-02-12, 20:50
Lerakom a szék mellé támasztva az akkusztikus gitárt, és karbafont kézzel a falhoz támaszkodom. Határozottan tetszik, hogy megindult a társalgás a többiek között, elkezdenek beszélgetni, ismerkedni. Örülök, hogy elsőre mindenki komfortosnak érzi a közeget, az apróbb ellentéteken talán csiszolhatunk, vagyha nem, élhetünk velük együtt. - Tudok, csak eddig nem vágtam fel vele. Sokféle hangszert próbáltam ki, tanultam meg mélyebben, mert muszájnak éreztem a számok írásánál, hogy ne csak a szöveg legyen leírva, vissza tudjam adni a hangzást. – Visszafogott mosollyal reagálom le Noriko meglepett vigyorgását. Aranyos lány, mindennek annyira tud örülni, valahogy az ő kedvét semmi sem törheti le, talán csak az esőfelhők. - Ööö... nem. Ezt nem szeretném, de a többség dönt. Amit nem tudunk megoldani mi, az ne legyen. Az el tudom képzelni, hogy előre felvesszünk mondjuk plusz zenei hangzást, és mágiával játszuk elő őket a számok előtt, de csak mágikus háttértámogatás... az olyan csalós megoldás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz az ötleted Chin-hae. Többiek? Mit szóltok? Legyen, vagy ne legyen? – Nem akarok én már most konfrontálódni a dobosunkkal, de hát vegyük úgy hogy demokrácia van, az visz előrébb. Jó, nyilván Norikon és rajtam nagyobb a felelősség, végülis mi találtuk ki a banda alapjait, és ha valamiért nem tágítunk, akkor a többieknek is el kell fogadnia. De majd ez is megbeszéljük. Ám a mellém lépő Jessica is Noellel meg a dobossal ért egyet, hát megadóan bólintok, főleg mert a fiatal lány kedvese mosolya láttán úgysem akarnám a saját véleményemet erőltetni. Jó ez így, legalább valamiben egyetértenek. Tisztára mint a piszkos tizenkettőben, ahol csak egy dologban értettek egyet a fegyencek, hogy nem akarnak borotválkozni. A társaimnál viszont előremozdító lehet az egyetértés. – Nem gond Charity, tetszik annyira a hangod, hogy ne erőltessek mást. – Vigyorgok rá, ha már ennyire kinevette az ötletemet, nem vagyok szívbajos, hogy ilyesmin felkapjam a vizet. Azért vagyunk itt, hogy ötleteljük, tehát mindenki büntetlenül lehurroghatja a többiek felvetését. S bólintok neki, nyugodtan hozza a segítségét, végtére is nem titokban működünk, bővülhetünk háttértámogatókkal. A lányok elkezdenek énekelni, és nekem nagyon bejön az újdonság, Noriko mélyebb hangja háttérként, igenis tartom, hogy néha majd beénekelhetne legalább egy-egy sort. Charity kihívó pillantására felugrik a szemöldököm, mégis vigyorral válaszolok, ezt a lányt úgyse lehet lelőni. Végül belemegyek, hogy hullámozzunk egyet a lányoknak. Ám úgysem bírom ki taps nélkül, s felpattanok, ütemesen csapkodva össze a kezeimet. - Ez csúcs volt. Na akkor most mi! És te is, gyere, legalább a refrént. – Noelre pillantok, hiszen akkor marad az, hogy egy pasi duettet kell énekelnünk, odasúgom a srácoknak, hogy mire is gondoltam.. Én leszek Babyface, Noel pedig Stevie Wonder. És abból kiindulva, hogy a lányok hármasából a tesók főleg vokáloznak, nem zenészek, mi fogunk azért zenélni. Ezúttal én is akkusztikus gitárt hozok, Chin-hae pedig csak annyit énekel, amennnyit akar, tényleg jól jönne a refrénnél. Viszont dobolhat. Hát lássuk. Belekezdek a saját részembe, remélem majd Noel követ.
Az ember a saját érzéseit az énekléssel tudja a legjobban átadni a közönségnek.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-02-09, 19:12
Black Birds
Lelkesen bólogatok a legtöbb ötletnél; amikor nagyon nincsen mondanivalóm, akkor forró véremen felülkerekedve csendben maradok. Örömmel hallom, hogy a látványtechnika mellett alapvetően leteszi a voksát a csapat, a dobosunk tüzes ötletén fantáziám elég rendesen meglódul. Na várd csak ki azt a tüzet... - gondolom kajánul. Nem bírom ki, de a csörgődob és a nagybőgő hallatán kitör belőlem prüszkölve a nevetés. - Sajnálom - szabadkozok, miközben igyekszem visszanyelni a röhögőgörcsömet. Egyszerűen... Egyszer volt a kezemben csörgődob, és hát... Szerintem a részletek még az én mércémmel is elég intimek. - Bocsánat, de azt hiszem, hogy egyik sem az én világom. A gitárt szerintem egy hangulatos gyakorláshoz meghagyhatjuk, de egyébként... Azt hiszem inkább énekelek. - Nem tudom mit gondolnak rólam, de... Nem fognak semmi ilyen hangszert a kezembe adni. Révén, hogy húgom tud zongorázni, és amúgy is ott van Noriko... Nem hinném, hogy rám lesz szükség ilyen téren. - Legközelebb mindenképpen hozok pár példát, esetleg a próba elejére berángatom leendő segítségemet is, hogyha nincsen ellenetekre. Ketten jobban le tudnánk festeni, hogy mit szeretnék, bár még fogalmam sincsen, hogy tudja-e vállalni, csak hiszem, hogy igen. - Hát, nem éppen egyszerűen, de azt hiszem sikerült kimondanom, amit szerettem volna.
Lelkesedésem némiképp megcsappan, amikor kiderül, hogy egy gyerekzsúron fogunk játszani. Száj kis 'o'-t formál, majd nem tudok nem vigyorogni. - Azt hiszem, még időben szóltál. Be kell szereznem pár... ruhát... - végiggondolva szekrényem tartalmát... Határozottan el kell mennem vásárolni. Kissé furcsállom a zene választását, de egy pillanatig sem habozok, azonnal az egyik mikrofonhoz lejtek. Éneklés közben hagyom érvényesülni két társamat is, elvégre ennek pontosan ez a célja; ám amikor rám kerül a szólónál a sor, egy cseppen sem fogom vissza magamat. Hiszem, hogy jó voltam; nem bírom megállni, és az utolsó hangok elhalásakor hatalmas tűzgömböt küldök a mennyezet felé, mely fodrozódó szélekkel lebeg el előttünk, vörös fénybe vonva minket. Természetesen kárt semmiben sem tudna tenni, de látványként megéri mindenképpen. Minél "hasztalanabb", annál egyszerűbb nagyobbra és "szebbre" varázsolni az efféle gömböt. Szerintem ezt akármelyik csapattag meg tudná csinálni. Miután fejemet elhagyja a láng, nem bírom ki, és dobosunk felé pillantva kacsintok egyet. Vállszélességű terpeszben állok, magassarkúmban, ruháim által megingathatatlan önbizalmat érzek magamban. És ez olyan jó. Visszateszem a mikrofont az állványra, majd kecsesen és puhán landolva, némi bugyivillantás közben lelépek-ugrok a pódiumról. - Ti jöttök! Mit szeretnétek énekelni? - kérdezem, majd ha megkérnek rá, akkor örömmel indítom el nekik a zenei alapot. Keresztbe tett lábbal, oldalt ülve helyezkedem el velük szemben, kihívó mosollyal fürkészve őket. Nézzenek ribancnak, nem érdekel. Ugyan ketten nem énekesek, ez ugyanolyan szereplés. Hogyha előttem menni fog ez nekik, akkor utána akármilyen ujjongó lánybanda előtt vissza tudják majd fogni érzéseiket, indulataikat inkább. Vagy talán csak hinni szeretném, hogy van a dolgoknak mélyebb tartalma. Talán.
Jessica Cartwright
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-02-05, 18:58
Teljesen beleélem magam az előadásba, és Charity művészkedése is tetszik. Mostanság nem voltam egy nagy szín ember, de ahogy kezd bennem újra feltöltődni az élet, újra a színek is megjelennek előttem. Most már nem minden fekete és fehér. Iszonyat gyorsan vége lesz a számnak, pedig még igazán folytattam volna. Igaz, kicsit zavarban vagyok még, de ez hamarosan el fog tűnni, egy picit fel fogok majd oldódni. A fellépési ruhára igazából nincs még mindig hozzáfűzni valóm, mivel én ide úgyis abban jövök amiben jól érzem magam, arra a kisebb időre, amire meg fellépünk, nekem is meg kell felelnem... szóval nem mondhatok nemet. De ki tudja, még lehet, hogy tetszeni is fog ez az egész beöltözősdi, Noriko cucca is elég király. Mondjuk magamtól nem vennék fel ilyesmit... sem olyat mint Char, de hát, ez vagyok én. A zongora említését nem bántam meg végül, hiszen ha nem is ide akkor egyébként is szerintem neki fogok újra látni. A nővérem megjegyzése nem különösebben érint, nem is tudom, hogy ő hogyan áll most ezekkel a 'régi' dolgokkal, de talán majd egyszer lesz alkalmam megkérdezni tőle, amikor beszélgetünk. Nem mintha sokat beszélgetnénk. Mostanában úgy érzem, egy kicsit talán közelebb kerültünk, de nem az igazi testvér viszony a miénk. Legalább is nem a mesebeli. -Orgona...? Fúúh. - Harapom be ajkam kicsit zavartan, még életembe nem játszottam olyan hangszeren. - Hát végül is megpróbálhatom ha kell, de nem ígérek semmit. Talán, nem lehet nehezebb a zongoránál sokkal. - Vonok vállat és egy apró mosolyt is kiszorítok magamból. Sokszor alulbecsülöm magam egyes dolgokba, de persze aztán kiderül, hogy rendben vagyok szinte mindennel, amiben bizonytalankodom. Igazából szerintem csak gyakorlás kérdése... de hát mi nem az? - Egyébként a megbűvölés nekem is tetszik, amin pedig tudunk, azon úgyis játszani fogunk mi... - Lépek oda Zach mellé, a bátorító mosolyra én is egy mosollyal válaszolok. Észrevehetően kezd megeredni egy kicsit a szavam, persze nem mindenben. Például a látványtechnikában annyira nem. Mert nem értek hozzá túlságosan és szerintem nem is ilyesmit fogok majd tanulni ha tovább tanulok. Nem mintha nem szeretném, csak ez az éneklős dolog egyelőre úgy néz ki, hogy nem az egész életemet fogja behatárolni, szeretnék más felé is kicsit kacsingatni e közben. De hát még olyan fiatal vagyok, hol van még a hetedik év! Nem nagyon zavar, hogy én vagyok itt a legkisebb, de félek, hogy ez miatt majd még lesznek galibáink a többiekkel. A hétvégi fellépésre kicsit elfehéredem, de nem akarom eltántorítani a többieket sem és magamat sem a véleményemmel, végül is ezek csak gyerekek lesznek, nem lehet olyan rossz, ugye? -Mit fogunk játszani nekik? - Azért a korosztály sem mindegy persze, de azt hiszem itt az ideje, hogy megpróbáljak pozitívabban állni az egészhez. A gondolataimat eltereli Zach ének kérelme, amire bólintok egyet és persze nem kell mondanom sem, hogy ismerem ezt a számot. Ameddig nem énekeltem, elég sokat foglalkoztam a mugli zenei stílusokkal, néhány tetszett is közülük, mint például ez a szám. Talán ennyi előnye volt annak, hogy nem használtam a hangszálaimat oly sokáig. Amint az alap elindul, visszaszámolok magamba és énekelni kezdünk, közben kicsit el is mosolyodom az egészen, olyan furcsa, hogy ezt meg tudom csinálni, hisz eddig egy ember mellett sem énekeltem nagyon rég óta. Persze, érdekel a fiúk művészkedése is.
wááóóh ◊ zene ◊ ruci[You must be registered and logged in to see this link.]
Egyértelműen rajtam kívül itt nagyjából mindenki bőbeszédű fajta, de hát nem beszélgetni jöttünk, hanem zenélni. Jó persze tény, hogy azért nem árt megbeszélni a részleteket is a zenekarral kapcsolatban, de azért túlzásba nem viszem a dolgot, a véleményezést. Egyébként is úgy néz ki, hogy a többségnek elég jó ötletei vannak, én pedig inkább csak gitározni szeretek és kész. Dalokat is szerzek néha nap, de nem vagyok az a típus, aki szeret a figyelem középpontjában lenni, de erre már biztosan rájöttek a többiek is. Ellenben elég jól pengetem a húrokat, hogy legyen itt helyem, a beszédet meghagyom a fecsegőbb típusoknak, hiszen itt van a vörös lány, az idősebb és persze Chin-hae, láthatóan mindketten elég nagy beszélőkével és lelkesedéssel rendelkeznek, hogy Norikoról és Zachről ne is beszéljek. Mi meg majd csak a zenével foglalkozunk a kis fiatalabb testvérrel, láthatóan ő is hasonlóan el van azzal a pár kósza mondattal, amit kiejt a száján és nem viszi túlzásba. Teljesen egyet tudok érteni az aggódó kérdésével is, miszerint reméli, hogy nem lesz hamar a fellépés. Azért én is aggódom kicsit... nem vagyunk még eléggé felkészültek, jobb azért nem elsietni az első beégést. - Ez egész jól hangzik, biztosan kölcsönadják a hangszereket és meg tudjuk bűvölni őket egy-egy dallamra akár. - ebben én is segíthetek, bűbájtanból elég jó vagyok, nem okoz gondot pár hangszert kicsit előre bejátszani. Megadjuk az alaphangot nekik és mondhatni betanítjuk nekik a szükséges dallamokat szépen. Aztán már ellesznek a háttérben, csak mindig kell az aktuális varázsszó, amivel aktiváljuk őket, mondjuk az adott dalok címei. Úgy tényleg egyszerűbb, ha nem kell új hangszereken megtanulni játszani, no meg ha nem pakoljuk tele a színpadot, mert azt se tudjuk hol mekkora lesz a hely. Már van egy dob, ami elég nagy helyet foglal, meg a szintetizátor és persze két gitár, akusztikushoz nem árt egy szék sem, ha lágyabb a dallam, úgy jóval kényelmesebb, meg aztán hely a vokálnak. - A tűz jól hangzik és a fények is, én is benne vagyok! - még egy halvány mosolyra is futja, főleg hogy előtte jegyzi meg Chin-hae a csörgődob témát. Mondjuk ebben egyetértek vele. Annál még a triangulum is jobb, kellemesebb hangot ad ki, ha már valami ütem jellegű háttércsengés kell esetleg, de a csörgődob... nem is igen illene a darkosabb stílushoz. Apropó nekem is be kell vásárolnom. Na nem a fekete miatt az sok van, de nem igen vannak extrásabb ruháim, mondjuk szegecselt... vagy cilinder. Na nem mintha ez utóbbi mondjuk illene hozzám, de majd megpróbálok valami szolidabb, de a bandához illőt keresni. Aztán a lányok kezdenek rá, én pedig csendben hallgatok. Majdnem a gitárhoz nyúlok alapot adni, de végül Zach varázsol pálcával. Az ujjam valahogy így is önkéntelenül mozog a székem oldalán, mintha csak így is benne lennék a zenélésben és hát így is van. Ha valaki elég fanatikus, akkor nem tud csak úgy elszakadni azért, mert épp nem ő van soron. Attól persze már jobban kitör a frász, hogy énekelni is kellene. Tudok, na de... mások előtt? Az már nehezebb feladatnak tűnik. - A dobosok úgy tudom általában ritkán énekelnek, de... azért megpróbálhatod, látod mindenki megtette, nem lesz gond. Így egymás között. - bátorítom, még el is mosolyodom, bár persze ezt biztosan más jobban csinálná. Ha kap mondjuk a dögös vöröstől egy-két biztató szót biztosan menten haptákba vágja magát és jönnek majd a dallamok ki a torkán úgy, hogy meg se nagyon tudja állítani. Nekem nem okoz azért nagy gondot, bár zavarban vagyok és a hangom is halk és ragaszkodom hozzá, hogy ne pálca adja a dallamot, hanem a gitárom, amiből azért erőt meríthetek és szinte elrejtőzhetem mögé. Úgy azért könnyebb.
Black Birds & Noel
Dark side | Zenekari próba |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Neki nincs gondja a darkos megjelenéssel, amennyiben a fiúk számára a csipkekesztyű nem elvárás, ellenben a jelenlévő hölgyeket szívesen elnézegeti bármilyen csipkében. Charity meg csak azt viseljen, de ez más kérdés, s jobb is nem ezen túráztatnia most az agyát meg a képzelőerejét, mert még a végén nyál cseppen az imádott dobjaira. - Az igaz, hogy több hangszer kellene a komolyzenei háttérhez. - Bólogat a felvetésre és közben gondolkodón néz körbe miután ő is meglepett pillantásokat vetett Zach-re, hogy tud hegedülni. - Ó, várjatok csak! Mi lenne, ha a zenekar többi része mágikus lenne? Ha megbűvölnénk őket, hogy akkor és azt játszanak, amikor és amit szeretnénk! Itt próbálunk, de a zeneteremben körbe vannak hangszerek, amit csak a sulis kórus használ alkalomadtán. Ha kölcsön tudnánk őket kapni, akkor senkinek nem kellene semmi plusz zenélést bevállalnia, kivéve ha tényleg kedve van hozzá. Csak ne hegedűt és csörgődobot! Az olyan... gagyi. - Osztja meg ötletét a többiekkel. Végülis, egy varázslókból és boszorkányokból álló zenekar miért is ne nyúljon a mágiához a zene során is? A hegedű meg zongora és efféle úgy is csak kiegészítés lenne, plusz dolog, az igazi tartalmi, lényegi vonalat ők vinnék ebben a felállásban, ahogy vannak. - Lánggal is! - Teszi hozzá Charity felvetéséhez, hogy milyen látványtechnikai elemeket alkalmazzanak, s a lángok elég menők meg darkosak, nem? - Csak mondjuk nem a gyerekzsúrra. - Vigyorodik el, mert azért el tud képzelni egy csapat visítva menekülő kisgyereket, kisiskolást - hány évesek is lesznek? -, habár ki tudja. Ha ilyen stílusú bandát hívnak, szavuk sem lehet. Felvetődik benne a kérdés, hogy Zach házvezetője tudja-e egyáltalán milyen zenét is játszanak? De világért sem kérdezne rá Chin-hae, ez így sokkal izgalmasabb balhénak néz ki! Aztán figyelme a három lányé, akik az ismert mugli-dalt adják elő. Chin-hae ismeri, nagy rajongója a mugli művészetnek is. Dobja mögül kilépve szemben helyezkedik el a lányokkal leülve a földre, s meg kell hagyni, kicsit megemelkednek szemöldökei, mikor Noriko-t hallja énekelni. Wow! Lassan kezd kisebbségi komplexusa lenni Chin-hae-nek, mert ő csak a dobjához ért. - Vuhúúúúú! - Mikor a lányok a szám végére érnek, rögtön kapnak is az ázsiai sráctól egy hullámozást, akár becsatlakozik ebbe a két oldalán ülő Noel és Zack, akár nem. Másnem egyszemélyben hullámoz. Viszont utána Noriko kérdő-érdeklődő pillantására széttárja karjait védekezőn. - Rám ne nézz így! Előbb megrajzolom a logónkat meg a plakátunkat, minthogy megpróbáljak bárki előtt is énekelni!
ejtettem, hogy nem mindenkinek fog tetszeni az elképzelésem a megjelenésről, de arra nem számítottam, hogy máris ekkora ellenállásba ütközöm. Szerintem akkor is ez a lényege az egész zenénknek, és nem kell ahhoz ismertnek lenni, hogy tükrözzük a stílust, amiben játszunk. Nyilván nem kell senkinek úgy kinéznie, mint nekem, ez egyéni dolog, és tudom, hogy sok mindenkinek nem tetszik, vagy saját maga nem venné fel, de lehet sokkal visszafogottan is megjeleníteni a darkos vonalat. – Persze, hogy a fellépésre gondoltam. A próbákon szerintem tök mindegy, és én is csak azért vagyok így öltözve, mert amúgy is így szoktam – válaszolok Noelnek. Ezek szerint elkerültük egymást eddig, ha még nem látott a folyosókon, de mindenképp tisztázni akartam, hogy nem azért nézek ki így, mert próbára jöttünk, hanem mert akkor is ilyen ruhákat hordok, ha épp nem kötelező az egyenruha. Sajnálnám, ha emiatt konfliktus alakulna ki a köztem és a többiek között, remélem, sikerült ezt a dolgot tisztázni. A lelkesedésem egyelőre nem csökken, és bólintok Zach megjegyzésére, hogy majd mindenki átgondolja később. – Te is tudsz hegedülni? Ezt vagy nem tudtam, vagy az információ eltévedt a fejemben – vigyorodom el. Jobb lesz elraktározni későbbre, mert tök jó darabok vannak két hegedűre írva. – Rendben, akkor maradok. Legfeljebb néhány szám erejéig tudok majd váltani – dobom fel ezt a lehetőséget is. Tetszik, hogy a zeneszerzésbe majdnem mindenki be akar kapcsolódni, így a számaink is sokszínűek lesznek, pont, mint mi. Lassan alakul az is, hogy ki milyen egyéb hangszert bír bevállalni. A színpadi megvalósítása nekem kicsit bonyolultnak tűnik, de ez majd a többi próbán eldől, addig nem akarom felhozni. – Szerintem is jó ötlet, ha látványtechnikát is viszünk bele – értek egyet Charityvel. Szeretem a szép látványvilágot, mert azok nagyszerűen tudják tükrözni egy dal hangulatát. A színekkel sincs semmi bajom, ha van benne harmónia, de ha dolgozunk rajta, az is pont illeni fog. Így, hogy ezeket végiggondolom, csak még jobban várom az első olyan próbát, amikor már nem csak ismerkedünk egymással, hanem készülünk a fellépésre. – Gyerekeknek játszunk? Hát ez csodás – csapom össze a tenyeremet csillogó szemekkel. Ez az egyik közös dolog bennem és az unokatestvéremben, hogy imádjuk a gyereket. Miért is pont most jut eszembe Natsumi? Attól még, hogy szeretjük a zenét és a gyerekeket, egy buta kis liba. – Ööö, tuti hallani akartok engem? – Nem arról van szó, hogy nincs hallásom, de én nem foglalkozom az énekléssel úgy, mint a másik két lány. Valamennyi hangom persze nekem is akad, de az énekelgetést meg szoktam hagyni másnak, én csak elég ritkán vetemedem ilyesmire. – Dancing Queen? – kuncogok, az együttes számain mindig sokat nevettem, olyan fura, és… vicces. Na, de hát ha muszáj, akkor muszáj, ha a többiek is készen állnak, elénekelhetjük. Az én hangom nem olyan magas, mint Charityé és Jessé, inkább mezzoszopránnak mondanám, szóval valahol pont középen. Mivel olyan téren nem képeztem magam, semmilyen klasszikus beütése nincs, pont az ilyen popdalokhoz való, mint amit most éneklünk, meg esetleg még a rockhoz tudnám használni, de szimfonikus metálhoz nem igazán, legfeljebb háttérvokálnak. Amúgy sem akarnék előtérben énekelni, oda pont jók a Cartwright-nővérek. Utána viszont alig várom, hogy a srácokat is halljuk énekelni, mert ott eddig egyiküknél sem merült fel, hogy szeretne. Pont ezért érdekel, milyen hangjuk van.
Zachary Cross
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-01-20, 19:02
Engem nem zavar Noriko stílusa, sőt.. Lényegében ketten találtuk ki a banda stílusát, és ha úgy alakul, hogy nem mindenki követ le minket, az sem baj. Végtére is nem lehetünk egyformák. Meg hát az is benne van, hogy még híresek sem vagyunk, a srácok lehet, hogy még túlzásnak élnék meg az egészet, szégyenlősek, vagy én nem tudom, de ha beindulunk, és lesznek fellépéseink, hátha bennünk is megindul valami olyan folyamat, amelyben el tudják engedni a gátlásaikat. Ezt én mondom...? Bizonyos tekintetben nagyon is szégyenlős művészlélek vagyok, viszont én a zenében nagyon át tudok szellemülni, és ha Noriko még ennél is jobban bevadulna, akkor is követném a világ végére. Na nem mint nő érdekel, ilyen téren mindig is magányos voltam, ő inkább a legjobb barát kategória, bár a fene tudja, hogy fordítva ő hogy gondolja. A női lélek valahogy olyan furcsa, számomra kiismerhetetlen. Annak idején Charity közeledésével sem tudtam sok mindent kezdeni, remélem nem bántódott meg, de hát végülis itt van, és ahogy nézem, éppen önmegvalósít ezzel a bomba külsővel, hiszen a srácok már őt vizslatják. Noriko szavaira bólogatok, habár békítőleg hozzáteszem a saját véleményemet. - Fontos, de majd kialakulunk. Ez még csak az első próbánk, majd mindenki ízlelgeti magában, a szobájában, hogy neki mi férne bele. – Kiosztom a kottákat, és nekiállunk játszani, az átszellemültségen felül azért olykor hátrapillantok, nem elég csak hallanom őket, muszáj, hogy teljes képet kapjak. Noha korai lenne még pontos következtetéseket levonnom. A vonalista két lány nagyon jól lekövet, még azt is el tudom képzelni, hogy ha már hangszert is bevállalok, egy-egy számot énekelhet bármelyikük, én megelégszem frontember szerepét betöltő 80-90%-kal. - Én a hegedűt be tudom vállalni. – Értek egyet a távolkeleti sráccal, most ugyan elég rockosra vettüka figurát, ám ha két stílust egyesíteni akarjuk, akkor jogos, hogy másféle hangzást is be kell iktatni. Lecsüccsenek a zongorára, amely most amúgy is szóba kerülhet, mögötte nem ül senki. – Maradj a billentyűknél Noriko, azt kár lenne kivenni, nagyon ügyesen játszol. – Harapom be a számat mosolyogva, ahogy alapítótársam a zeneszerzést is említi, magától értetődően bólogatok, nem is lenne jó, ha ez a rész csak az én lelkivilágomat tükrözné, végtére is a hangulat az egész bandáról kell, hogy szóljon. Ahogyan Noel is ezt vállalja be. – Köszönöm, számítok rád. A cél, hogy elfogadjuk a többiek gondolatait, és így valósítsuk meg az elképzeléseket. - Azért vigyorgok rajta, hogy a lantban is gondolkozik, azért nem kell most teljesen újakat tanulni. Karbafonon a kezemet, miközben a zongorán csücsülök, igaz, hogy Norikonak azt mondtam, hogy nem kell zongora, ám most eszembe jut valami Jess szavairól. - És... az orgona? Ha tudunk szerezni, meg tudnál próbálkozni vele? – Kérdezek rá, ha már odajött mellém. Bátorítóan mosolygok rá, belőle nem süt annyira a szex mint a nővéréből, ez a visszafogottság jobban a kedvemre való, bár ez én vagyok. Aki szintén kérdez, örülök, hogy mindenki ennyire kezdeményező. – Csörgődob Charity? Vagy ha már gitározni tudsz, nagybőgő? – Most még csak tippelgetek, nem akarok senkire ráerőltetni semmit. És nem akarom, hogy kicsit is rosszul érezze magát a múltunk miatt, ezért nyíltan a szemébe pillogok, holott eddig ezt ügyesen kerültem. – Biztosan. Szuper ötlet. A következő alkalomra hoznál példát, hogy véleményezhessük? – Kérdezek vissza, aztán anélkül, hogy leszállnék a zongoráról, továbbfűzöm a szót, ha már ennyire kérdezik. – A helyzet az, hogy a házvezetőm ismer egy kisgyerekes családot Roxmortsban, ahol szülinapozás lesz hétvégén. Van egy olyan érzésem, hogy McGalagony ezzel csak bátorítani akar minket, hiszen piciknek zenélni nem kihívás, de legalább egy kicsit szokjuk a dolgot, közönség előtt. Mit szóltok? Most pedig azt gondoltam ki, hogy meg kéne hallgatnunk a fiúkat, és lányokat külön. Zenei alapot kaptok lányok, de megmutatjátok az a mugli dalt? Az Abbától a Dancing Queent? – A pálcámból egy halk alapot varázsolok nekik, és intek a srácoknak, hogy üljenek le. Norikot is szeretném hallani énekelni, mert ha operai betéteket játsztunk majd, nem árt ha elkülönülnek a hangok.
Az ember a saját érzéseit az énekléssel tudja a legjobban átadni a közönségnek.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-01-18, 17:40
Black Birds
Az első... Na jó, a második gondolatom az a dobosunkkal kapcsolatban, hogy a próba után biztosan bepróbálkozom. Bella ma este amúgy sem fog ráérni, szóval... Talán kicsit furcsán hathat ez elsőre, de kíváncsi vagyok (már csak azért is tudni akarom, mert persze én ne akarnám...), hogy tényleg bevállalós-e, vagy csak addig nagy a fa... szája, míg többen is vannak körülöttünk. Zenélni kezdünk, és annyira jól érzem magamat, olyan magasan szállok, mintha a Szárnyas Vadkanból szerzett gombát "kis finomságot" szí... Szóval mintha valami másról lenne szó. Nem is figyelek igazán arra - ami igazándiból meglepő, mert hogyha tényleg előadni akarok, akkor nem szarhatom le; és amúgy a saját érdekemben egy törtető, maximalista picsa vagyok -, hogy milyen az, amit csinálunk. A zene szenvedélyes, már lassan elfeledett íze magával ragad és egészen a mennyekig emel. Hármunk hangja a hangszerekkel együtt valami olyan részét dobogtatja meg a szívemnek, amiről azt hittem már nagyon régóta, hogy teljesen el is veszett. Örömmámorban úszva, megrészegülten fejezzük be. Egyszerűen képtelen vagyok kontrollálni magamat, pálcámat egy pillanat alatt előkapva egy nemrég tanult látványmágiás elemmel megspékelt bűbájt szórok ki a színpad elé, magasan a fejünk fölé. Pálcámból a szivárvány színeiben tündöklő szikrák ugranak ki, hogy aztán egymással a levegőben kergetőzhessenek egészen addig, míg az összes eggyé nem válva sisteregve elég. Ez amolyan... Nem tudom, miért csináltam. - Picit talán túl színes volt... - dörmögöm inkább magamnak, mintsem a többieknek, de csak később jövök rá, hogy valószínűleg tisztán hallották. Leesik, hogy ez a varázsige inkább tükrözi a hangulatomat, mintsem a bandát, szóval... Hülye vagy, kisanyám, ennyi. Nem értem, mitől ez a hatalmas belső elégedettség (nem mintha amúgy önbizalom hiányos és elégedetlen lennék), így hogy zavarodottságomat leplezzem gyorsan a többiek felé fordulok kedvenc ezer wattos hófehér mosolyomat villogtatva. - Szerintem szuper volt! - kurjantom lelkesen, majd vállszélességű terpeszben, csípőmet megbillentve, kezeimet derekamra támasztva állok meg és igyekszem beleszólás nélkül meghallgatni mindenkit. A csapatmunka... Nem feltétlenül az erősségem. Törtető vagyok, és megállás nélkül a középpont szeretek lenni, így némiképp önelégülten szólalok meg, miután végighallgattam mindenkit. - Fellépő ruha... Szerintem is elég csak fellépésre - mosolygok kedvesen Noelre. - Bár alapvetően... Nos, nem így fogok járni próbákra, igazándiból majdnem véletlen, hogy az egyenruhámban láthattok - hadarom kissé, mint egy nem túl fontos részletet. Közben Chin-re pillantok, és mit nem adnék azért, ha tudnám mit gondol! Igyekszem tekintetéből kiolvasni, hogy ez merre viszi a gondolatait: arra, hogy több, vagy arra, hogy kevesebb ruha lesz-e rajtam a jövőben. Csalódnék, hogyha nem érteném meg egy hunyorításból a válaszát, mert... Ribi... Húgom és a zongora, illetve maga a zongora erős ellenérzést vált ki belőlem. Imádom és utálom, valahogyan ez vonatkozik mindkettejükre. Sokkal inkább a jelentése annak egyben, hogy 'Jessica és a zongora' kavar fel, mint maga a hangszer. Utoljára valahol Londonban az utcán, egy kivénhedt, szerencsétlen pianínón szórakoztattam az arra járó jónépet kissé örömittas állapotban, de hogy a bandában zongorázzak... No way. Végül arra jutok, hogy egy csapat vagyunk, így kissé vonakodva nyögöm csak be: - Játszok én is zongorán, de nem hinném, hogy a bandában szükség lenne rám ilyen téren... - Miután kimondom jut csak eszembe, hogy ezzel talán súlyosan megsértem az amúgy gyönyörű és kedves lelkű húgom, de... Már kimondtam, ez van. Illet ha már hangszer... A nyári tivornyák a karaoke-n kívül mást is hoztak: a gitárt. Nem mondom, hogy hű de nagyon ügyes lennék, még sajátom sincsen... De magamat akármikor elkísérem vele. Bár gitárra sem hinném, hogy szükség lesz részemről... - Egy keveset konyítok a gitárhoz is, illetve... - szemeimet tágra nyitva jut eszembe legutolsó nyaram kedvence, amit az éppen e nyári aktuális barátomtól kaptam - Tudok szájharmonikázni. Bár... - rájövök, hogy kissé szörnyű véleménnyel lehetnek rólam. Az egy dolog, hogy a 'kurva' címszó lassan bélyegként süthető rám; de a másik az, hogy még hülyének is tűnök. Pedig nem vagyok az. Határozottan nem. - Szerintem inkább énekelek, azt akármikor, akármennyit. - Nem bírom ki, és elvigyorodom a végére. - Dalszövegek... Uhm, feldobásában, ha értitek mire gondolok, és a csapatnak tetszik az efféle dolog, szívesen segítek - mondom visszautalva a Freedom kezdeténél lévő magánakciómra. Noriko és Zach felé fordulok elsősorban, bár mindenkihez szól a kérdésem. A fellépés szónál még az addiginál is jobban felkapom a fejemet: - Mikor és hol? - kérdezem határozottan, egyértelműen lelkesedéssel. Ugyan addig még nagyon sokat kell dolgoznunk, de szerintem jó buli lesz. - Eszembe jutott valami: szerintem a zenén kívül fényekkel és füsttel, illetve egyéb látványos elemmel is feldobhatnánk a produkciót csak... A saját témájában - vigyorodom el kissé kínomban a szivárványom miatt. - Hogyha erre vevő a csapat, nagyon szívesen megszervezem a dolgot, lenne segítségünk is. - Mert hogy Bella szívesen segítene, az tuti. Persze vannak mások is, de barátnőm lenne az első, aki rohanna ajánlkozni, hogy még több időt tölthessünk együtt. Amúgy is tudom, hogy imád nézni zenélés közben. Igazából mindig - és nem mintha én nem így lennék vele.
Jessica Cartwright
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-01-16, 23:10
A dal elkezdődik, a ritmus ismerős hangzása pedig már rögtön a dal elején libabőrössé tesz. Milliószor meghallgattam már a Freedom-ot, de igazából melyik korunkbeli nem? Mindig van valami, aminek óriási sikere van, berobban és mindenki azt hallgatja heteken, akár hónapokon keresztül. Na, nekem ez a szám pontosan ilyen volt. Felemelő. Teljesen átadom magam a dallamnak, az éneknek, és Charityre pillantok. Hálásan elmosolyodom amikor bólint, hogy kezdhetem én nyugodtan. Valahogy úgy éreztem, most ennek így kell lennie, de azért kicsit félek, hogy el fogom majd rontani. Nagyon rákoncentrálok az elejére, sikerül is becsatlakoznom, picit halkabban kezdem, majd a refrénre rázendítek. Szemeim lehunyom, teljesen átadom magam a zenének. A fejemben csak ez létezik most. Olyan, mintha körülöttem megszűnne a világ. A zene és én. Mámorítóan jó érzés, amit már évek óta nem éreztem. Nem is tudom, hogyan bírtam ki eddig nélküle. A dal végén csak szélesen elvigyorodom, szemeim vidáman csillognak. -Ez tényleg elég király volt! - Mindenki vidámnak tűnik, amiért viszonylag jól sikerült összehoztunk ezt az egészet. Persze a sajátjában mindenki a legjobb, ezért ha tudjuk, hol kell belépni, hol kell belekezdeni, akkor nem történhetnek nagy problémák. Nem vagyok túl nagy beszédes ma, igazából talán azért, mert kicsit még félénken, bizonytalanul viszonyulok a többiekhez, hiszen ez az első alkalom... pedig igazán nem kellene, hiszen mindenki nagyon rendesnek tűnik. Odapattogok Zach mellé, leülök egy székre, hátradőlök és a hangszerek említésére inkább Noriko felé intézem válaszom. -Én zongorán tanultam, szóval ha az kellene, akkor felfrissíthetem a tudásomat. - Mert miért ne, az ének mellett egyébként is menne. Kisebb koromban oda meg vissza voltam azért a hangszerért, aztán mikor ide indultam teljesen feledésbe merült. Ahogy az ének is. A meghívás hallatán nagyot nyelek. Kissé még ideges vagyok az emberek előtt, fellépni meg uff, pláne. Évek óta nem énekeltem már mások előtt, sokat kell majd gyakorolnom nekem is, hogy menjen ez nagyobb közönségnek. Kissé zavarodott tekintetemmel hallgatom végig a biztatásokat, az ötleteket. -Váó, egy meghívás! Ugye nem nagyon hamar lesz? - Pillantok Zachre, majd a többiekre. Valójában mindenki ezt a kérdést tette fel, és én csak... nyomatékosítani akartam még egyszer a dolgot. Csak talán egy kicsit kevesebb izgatottsággal mint a banda többi tagja. Félek, szörnyű leszek, leégek és nem fogom majd tudni megcsinálni. Pedig nem a holnapi, holnaputáni napról van szó.
megjöttem ◊ zene ◊ ruci[You must be registered and logged in to see this link.]
A jó ég tudja, hogy mire is vállalkoztam pontosan. Lehetséges, hogy nem passzolok ide, de attól még maradni szeretnék. Majd valahogy alkalmazkodom, vagy legalábbis valamelyest. Meglátjuk, hogy egyáltalán mennyire sikerül. Azt nem tudom elképzelni, hogy kihúzzam feketével a szememet, de aztán a fene tudja, az is lehet, hogy még erre is képes lenne valaki rávenni, ha nagyon kitartó lenne. Egyelőre nem mondom biztosra, mégis automatikusan nézek magamon végig, amikor Noriko a farmert és a kockás inget emlegeti. Hát kockás ingem ugyan nincs, de tény, hogy nem nézek ki black metálos operaénekesnek sem... de nem gondoltam hogy már a próbákon is így kell indítani. Fekete göncöm azért van néhány, szóval az nem fog gondot okozni, de azért túlzásba nem vittem. Nem kezdek el a másik srácra mutogatni, hogy ő is elég egyszerűen van öltözve és rajta sincs cilinder, nem vagyunk már öt évesek, de na, nem tudtam, hogy már első alkalommal kell a szegecselt bőrnadrág. - A fellépő ruha gondolom elég lesz majd... a fellépésre. - a hangsúlyom a végén részben emelkedik, mintha magam sem tudnám eldönteni, hogy ez most akkor kérdés, vagy kijelentés akar lenni. Talán így van, talán magam sem tudom eldönteni, hogy melyiknek szánom. Aztán belekezdünk az első közös zenélésbe. Élvezem, egészen elvarázsol, már csak az összhangzás is. Azért azt érezni lehet, hogy mindegyikünkben ott van a zene, jó eséllyel tudnánk akár olyasmit is játszani, aminek nincs fix kottája, de persze ennyiből még nem tuti, hogy mindenkit meg lehet ismerni teljesen. Mindenesetre a dal végén látszik, hogy én is egészen belemerültem, az utolsó taktusoknál a szememet is lecsukom, mintha csak így még jobban áthallatszódhatna a dallam és végül is így is van. Persze nem én vagyok most sem a legbeszédesebb, de nem olyan vészes, mivel a fiatalabb vörös se kifejezetten nagydumás, ahogy sikerült eddig kivennem. Ezért is inkább csak bólogatok, hogy nekem is bejött a közös zenélés és tényleg jók voltunk, csak arra reflektálok, amit a többiek is mondanak. Tényleg nem lenne rossz klasszikus hangszer is, ha már operázunk is, bár őszintén szólva én azt sem tudtam, hogy milyen is lesz a stílus, csak hogy kell gitár, abban meg alapvetően jó vagyok. - Nekem a dalírás talán feküdhet, viszont nekem más hangszerem nincs. Gitár, a klasszikus verzió és az elektromos, talán más pengetős hangszert elkezdhetek elsajátítani... lantot? - az is azért hasonló, de egy fokkal lágyabb a hangzása és talán klasszikusabb is, de nem hiszem, hogy hirtelen profi szinten űzném mondjuk a hegedű megszólaltatását. Dalírásban viszont tényleg otthon vagyok. Van pár saját szövegem, amit én dobtam össze, talán még illenek is egy metálos hangzáshoz, mivel a legtöbb kissé mondhatni depresszívebb stílusú. - Gyakorlás Zach és menni fog, egyáltalán mekkora közönségre lehet számítani? - oké nem mondom, hogy nem izgulok én is már előre, de - még ha nem is látszik olyan nagy mértékben, mint pl. Norikon - én is izgatott vagyok. Hát na nem vagyok az a csapongó alkat, meg hát nehezen mutatom ki az érzéseimet.
Black Birds & Noel
Dark side | Zenekari próba |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
emélem én is, hogy legalább a fellépések előtt meggyőzhető lesz a csapat többi tagja abból a szempontból, hogy öltözzenek hasonlóan, mint mi. Azt belátom, hogy az enyém talán túl extravagáns lenne, de Zach stílusa például teljesen rendben van, mindenkinek jól állna. – Én is – bólogatok komolyan a válasza hallatán. – Ebből nem vagyok hajlandó engedni – teszem hozzá nevetve, elviccelve a dolgot, de azért hallatszik a hangomon, hogy komolyan gondolom. – Fontos, hogy ha van egy adott stílusú együttes, az látsszon is. Szerintem nem lehet rockot vagy metált farmerben és kockás ingben játszani. – Persze ez csak az én véleményem, de szeretem megadni mindenek a módját, és ilyenkor a külső megjelenés, az arculat is számít. A kottát elveszem a kezéből, mikor átnyújtja nekem, és kíváncsian pillantok bele. Elvigyorodom, mert látom, hogy egyre gondoltunk, nekem is ez a stílus tetszik igazán, remélem, a lányok benne lesznek, mert nekik kell a hangot adni az egészhez. Noel talán tényleg nem érzi itt jól magát, de remélem, csak egyelőre. Minden esetre én hét ember helyett is tudok lelkesedni, úgyhogy energikusan pattanok a szintetizátor mögé, ha már a többiek is játszani kezdtek. Becsatlakozom, és látszik, hogy nagyon élvezem a dolgot, végre nem kell nyugton ülnöm meg egyhelyben maradnom, úgy ugrálhatok, ahogy nekem tetszik, és mindez eddig még sose ment a zene rovására, szóval valószínűleg emiatt most sem fogok rontani. – Szuper volt – tapsolok én is a végén. – Szerintem ahhoz képest, hogy ez az első alkalom, nagyon jól játszottunk együtt. – Nyilván van még mit fejlődni, meg összecsiszolódni, de menni fog ez hosszú távon, ha mindenki akarja. Chin-hae kérdését hallva kicsit elgondolkoztam, mielőtt válaszolnék. Általában ebben a műfajban a klasszikus részt külön szimfonikus zenekar játssza, és a metál részt meg arra az alapra játssza rá a zenekar. Tehát vagy keresni kell egyet nekünk is, vagy pedig megelégszünk annyi hangszerrel, amit tudunk. – Én játszom zongorán és szintetizátoron is, szóval egy hangszeren is megy mind a kettő. Hegedülni is tanultam, de az meg csak akkor menne, ha épp nem kell a billentyűknél lennem, szóval… – tárom szét a karjaim, és nézek körbe, hogy más esetleg tud-e játszani. Vannak olyan dalok, amik hegedűszólóval kezdődnek, de olyankor a hegedűs általában az énekes, mert neki könnyű a kettő között váltani. – Vagy esetleg fuvola sem lenne rossz. – Kíváncsian pillantok a lányokra, mert általában aki énekel, az valamilyen hangszeren kezdett korábban, hátha valamelyik pont hegedült vagy fúvós hangszeren tanult, mert még az is jó lenne. – A zeneszerzésben szívesen segítenék – fordulok Zach felé újra. Tudja, hogy nekem is van pár számom, amit még nem mutattam meg senkinek, mert egyedül nem vagyok biztos a dolgomban, de ha ketten vagy többen dolgoznánk egy dalon, az úgy más, mert összerakhatnánk az erősségeinket. A fellépés hírére viszont én is nagyon izgatott leszek. – Fú, ez nagyon jó hír – csapom össze a tenyerem, és ugrálok párat. – Ne izgulj, mert jók leszünk. Mindenki jó külön-külön is, egyben meg aztán verhetetlenek leszünk addigra – próbálom nyugtatni, és elvigyorodom, mert nagyon várom már, hogy játsszunk együtt egy igazi fellépésen, de persze addig még nagyon sokat kell gyakorolni.
Kwon.Chin-hae
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-01-08, 17:20
Mégiscsak lehet isten odafenn, mert ez a vöröske csaj nem egy álszent szemérmes kis lányka, aki feltüzeli a pasikat, akik aztán ha komolyabbat lépnének rögtön sipítozásba botlanak, hogy ja ő nem úgy gondolta! Az a kihívó vigyor, a kacsintás... Már megérte a zenekarba csatlakozni, még ha év végére ki is csaphatják, ha túl sokat hiányzik órákról. Aztán ha zenélés előtt kell bemutatkozás, akkor mondja ő is a nevét - miután magához tért a döbbenettől, hogy a két vöröske testvér -, és hogy hallgat a Kwonra is, bár az a vezetékneve, de a Chin is megteszi. Sosem voltak nagy elvárásai a nyugatiakkal szemben, bosszantó módon úgy is csak a legtöbb addig jut el, hogy valami "csincsencsung" neve van. Mintha kínainak nézne ki... Na de vissza a zenekarhoz, s a doboláshoz, ami közben tud arra is figyelni, milyen az összhatás, hogy Charity nyugodtan énekelhetne neki bármikor altatódalt - nem mintha a másik lánynak ne lenne gyönyörű hangja, talán még gyönyörűbb is -. Chin-hae a maga részéről baromi elégedett a csapattal és az összhangzással, igaz, mint mindent, ezt is fél szívvel csinál. Nem a lelkesedés hiányáról van szó, épp ellenkezőleg, olyan széles mosollyal ül ott, hogy lelkesedés hiányával senki sem vádolhatja. Éppen csak ebben is megelégszik a jelenlegi szinttel, mivel nincsenek hosszútávú tervei, s nem olyan mint Zack, aki igazi művészlélekként a tökéletest hajszolja. - Ha operai elemek is lesznek... nem kellene valami klasszikus hangszer? Mondjuk egy hegedű vagy nagybőgő, ilyesmi? Esetleg zongora? Ért valami klasszikushoz valaki a jelenlevők közül? - Szúrja közbe, mert a dob meg a gitár szép-szép, metálos meg minden, de ha jóra gondol, mit akar Zack, akkor kell valami még. Az amúgy is csak plusz lenne, még különlegesebbé tenné a zenekart. - Meghívás máris? Hova, mikor? - Lepődik meg, s magában már fontolgatja is, hogy oda el kellene hívni a szobatársát, szobatársait. Jó kis bulinak ígérkezik és ők olyan "tömeget" jelentenének a hallatók között, akik nem léphetnek le, bármennyire béna is Black Birds. Nem mintha ettől félni kellene.
Norikon kívül a többiek nem jöttek beöltözve, én legalább a fekete szegecselt bőrdzsekimben vagyok, és bakancsban. Nem mondom, hogy máris adjuk fel, hiszen van lehetőségünk összecsiszolódni. Meg nem volna túl okos lépés már az első teljesen zenekari próbából következetéseket levonni, kár lenne máris duóban gondolkozni. Talán most csak mindenki összenézi, hogy mit tudunk együtt. Azért Norikot majd meg tudom enni örömömben, hogy hozza a hangulatot, ami engem is jellemez, az a cilinder nagyon ott van a szeren. Látom a pillantásából, hogy belőlem is többet akar majd, így hevesen bólogatok, noha nem nevetek, csak egy halvány mosolyt engedek meg magamnak. - Nem tudom, hogy a jelentkezők mennyire akarják ezt, én nagyon. – Mormolom, és már azon tűnödök, hogy tényleg, nem érdekel, hogy ki mit mond, ha ezt találtuk ki, akkor végig fogjuk vinni az elképzelést. Meg azon is, hogy lehet, hogy eleve Norikonak kéne a szószólónak lenni, ha így fel tudja vállalni, hogy ki is valójában, én sokszor vagyok visszahúzódó, még ha vannak is vágyaim, hogyan kéne csapatként működnünk. Ám marad ez a felállás, majd meglátjuk. - Hoztam kottákat is. – Adok belőle neki egyet, miután elővettem a válltáskámból. Kicsit mély, van benne egy kis operaszerű dark metal hangzás, ahol majd a szólógitárosunk nagyon tud improvizálni. Az igazi ez a szám sok látványtechnikával lenne, füsttel, szélgéppel, végtére már én is növesztem a hajamat, nagyon nem nézne ki rosszul, ahogyan belekap a hajamba a szél, na meg a lányokéba is. Megjelennek a többiek is, szépen sorban, Charity után még a papok is megfordulnak, én azonban nem nézek be a ruhája alá, még bőven zavarban vagyok egy korábbi próbálkozásától, gyenge művészlélek vagyok az ilyen nyíltsághoz, azonban a hangja isteni, és az előadásmódja mindenképpen inspiratív mindannyiunknak. Na meg Jessica, a kicsi lány, akkora öröm tud belé szorulni, örülök, hogy árukapcsoltan ő is jött a nővérével. Noel esetében kissé elhúzom a számat, mintha ő nagyon nem érezné otthonosan magát, ám Chian-hae máris belecsap az ütőibe, és kezdünk is, így azonnal belekezdek az énekbe, és hátrasandítok a lányokra, hogy mennyire tudnak belépni. Figyelem a többiek játékát is, hatalmas ritmusbeli különbségeket észlelek, noha a hangzás nagyon jó, csoda, hogy nem robban szét tőle a folyosó. Előrenézek inkább, és hehúnyt szemmel énekelek, átadva magamat a zenének, már csak picit törődve a szólógitárossal. Az előbb majdnem abbahagytam, hogy odaugorjak hozzá, hogy „nem-nem-nem, ezt az ujjad ide, a másikat meg oda”, ám már a második versszaknál észreveszem, hogy mennyire élettel teli a játéka, és nem irányítható. Ha ki is találunk egy stílust, ő saját magát fogja követni, pont ettől szólógitáros, nem ráerőltethető semmi, és ami fontos, zseniálisan viszi a hangulatot, ezért a vége felé már hátravigyorgok, és a basszust kicsit kihagyva felemelem a hüvelykujjamat. Főleg, mert azt mondta, hogy majd az enyémet is megnézhetjük, hm... kezdeményező. A szám végül véget ér, a fejem fölé emelt kezeimmel tapsolom meg őket. - Fúha... lesz min dolgozunk, de ez... köszi. – Bólogatok, és leakasztom a nyakamból a gitárt, hogy egy székre üljek le, a többiek ha gondolják, félkörben csatlakozhatnak, hogy kis csoportterápiát tartva átdumáljuk az elképzeléseket. Én kezdem pár szóval. – Szóval... valami metálos hangzásra gondoltam, de operai elemekkel. A dobnak és a gitárnak nagyon erősnek kell lennie. Aki akar a zeneszerzésbe is beszállhat, segíthetünk egymásnak. Máris van egy meghívásunk, igaz, hogy csak ismerős, és bátorításként, úgyhogy izgulok, mint a fene.
Az ember a saját érzéseit az énekléssel tudja a legjobban átadni a közönségnek.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2016-01-02, 14:10
Black Birds
Magamban kaján örömmel nyugtázom, hogy azért egy picit sikerült meglepnem a bandát. Bár nem feltétlenül a jó értelemben, ez tény. Valamiért az, amikor először belépek valahová, és mindenki felém kapja a fejét, vagy legalább a szeme sarkából sandít rám rosszallóan… Isteni érzés. Annak a szabadságnak a felszabadító, mindent elsöprő érzete, amely nem csak körülleng, hanem mélyen belém ivódva sarkall végtelenül ostoba és vakmerő dolgokra. Mert hogy sok minden vagyok, de szürke kisegér nem, az hót tuti biztos. Dögös, kihívó vigyor ül arcomra a dobos tette láttán. Nem zavar, különben nem vennék fel ilyen ruhákat. Rám sandít, várja a reakciómat azzal a „tudom, mit tettem” fejjel. Rákacsintok, majd neki hátat fordítva indulok el lerakni a taláromat. Talán picit túl kihívó vagyok. Picit. Csak egy egészen csipetnyit. Egy acsarka bokányit. Ribanc.
Tetszik, hogy Zach saját dallal is készült, és vulkánként perzselő vérem zubogva segélykiállt valami zenéért. Igazából mindegy, hogy mi, csak zene legyen. Bemutatásom után még egyszer körbevillantom hófehér mosolyomat, majd felderült arccal várom a Freedom kezdetét. Rongyosra hallgattam ezt a számot, nem is tudom, hogy miért tetszett meg. Á, ugyan, nem teljesen egyértelmű. Tökre fura, hogy szeretem, de komolyan. - Zenéljünk! – kurjantom, majd egy mozdulattal lendítem fel magam a kis színpadra, és ugyan csak az ajtó van igazándiból mögöttem, gyönyörű kilátást biztosítok a falaknak pár pillanat erejéig. Beállítom a mikrofonállványt, majd két kézzel, határozottan markolom meg a karaokebárokból oly’ ismerős alakú tárgyat. Hogyha bandában nem is, de bárokban nem keveset énekeltem az elmúlt években, főleg nyaranta. Amíg nem töltöttem be a tizenhetet, és nem varázsolhattam az iskolán kívül, el kellett ütnöm valamivel az időmet… Anya halála óta apa sokkal több távoli fellépést vállalt, így sokat maradtunk házvezetőnőnk felügyelete alatt. A nőci úgy volt kattant, ahogyan csak egy undok szipirtyó az lehet. Volt, hogy majdnem egy hónapig nem mentem haza, így Jessica egymaga élvezhette a vasszigort. Vagy nem tudom mit, csak engem nem bírt a banya. Csavargásom alatt régi mugli barátaimnál aludtam, és nem egyszer a muglik között a fűként ismert kábítószerrel is kísérleteztünk. Már belátom, hogy ezt talán kár volt, de… Egyszer élünk, nem? A fennmaradó időmet pedig karaokebárokban töltöttem, vagy valahol máshol, némi alkohol közelében az összes nyáron egészen ötödiktől. És hogy bánom-e? Nagyon mélyen igen, de amúgy meg… Nem. Egy kicsit sem. Lehunyt szemekkel várom a zenét indító dobot, majd ujjaimmal a fémen kopogva a fő ritmust, hallgatom, ahogyan a különböző hangszerek is bekapcsolódnak. Jessicával nem beszéltük meg, hogy kié melyik szólam, így nem sokkal az első sorok előtt bíztatóan felé nézek, hogy kezdje el ő. Talán azért teszem, mert akarok neki adni egy esélyt magamban… Nem tudom. Húgom édes hangjai tökéletesen beleolvadnak a banda többi részének zenéjébe, élvezettel hallgatom, miközben magamban megjegyzem, hogy ez aztán tényleg kurva jó. Annyit énekeltem régen ezt a számot, hogy még visszafelé is el tudnám mondani a szövegét és elénekelni a dallamát. Ugyan nem tudom, hogy a többiek hogyan fogják fogadni, de nem bírok magammal, így még a második szólam bekapcsolódása előtt elkezdem Jessnél halkabban és az ő sorai eredeti magasságánál egy fél oktávval lejjebb énekelni két ütemmel lemaradva a sorok kezdetének szavait. A Freedomnak gyönyörű szövege van, így az összes hangsúlyos szó még nagyobb volument kap – ami szerintem irdatlanul király. Persze, ez egy csapat – emlékeztetem magam – így ha szólnak érte, többet előzetes megbeszélés nélkül nem próbálkozok ilyennel - bár szerintem ezért van a próba. Számításaimhoz mérten, tökéletes pontossággal ejtem ki az utolsó újra elénekelt szót, majd kezdek bele óriási erőbedobással a saját részembe. Ugyan az állványt fogva állok a színpadon, de közben az egész bandával együtt kilométeres magasságban repkedek; szerintem legalábbis van ennyire jó.
Jessica Cartwright
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2015-12-29, 19:03
Kissé ideges vagyok ez a dolog miatt. Mi lesz ha mégsem válik be a hangom? Vagy ha csak simán nem fognak majd szeretni a többiek? Nem tudom...talán nem kellene ilyesmivel foglalkoznom most még. Mivel nem is ismerem őket. Általában eléggé naiv vagyok az emberekkel szemben, mindenkivel szemben. Most sem lesz másként, mindenkivel megpróbálok majd összebarátkozni aztán pedig meglátjuk, hogy ki hogyan fog reagálni erre az egészre. Siettem, egy pillanatra álltam csak meg az ajtó előtt és fújtam ki magam. Aztán beléptem. Azt hittem elkéstem, de Zach megnyugtat, hogy pontos voltam. Nem ellenkezem, elfogadom a kézfogást és besétálok a terembe, ami most egész királyul fest, így, ilyen bandaszerkókkal felszerelve. Jól érzem magam itt benn. Biccentek a bemutatáskor mindenki felé, és ugye elmondom, hogy hívhatnak Jessnek is. Kicsit izgulok, szóval ennek fényében látható rajtam az apró idegesség, de ez remélhetőleg gyorsan el fog majd reppenni. Mindenkit végignézek feltűnésmentesen, nem lógok ki nagyon a tömegből. Csendben maradok ugyan még egy ideig, de azért próbálok a cuccaimnak keresni egy üres kis asztalt vagy bármit és utána pedig a színpad felé indulok. Nem érek oda még egészen, amikor Charity belép az ajtón. A megszokott módon persze. Meg sem lepődöm rajta, csak halványan elmosolyodom és megrázom a fejem, de ekkor már a színpadon állok az egyik mikrofon mellett, ami szimpatikusnak tűnt. -Szia! - Intek a nővérem felé. Nem tudom, mennyire örül annak, hogy végül is én is itt vagyok, de remélem kicsit majd változik a kapcsolatunk útközben. Megvárom, még a többiek megbeszélik a dolgokat és mikor lesz egy kisebb szünet, amikor be tudok én is szólni akkor teszem meg. - Legyen úgy, ahogy a többiek szeretnék. - Nézek Zachre, majd a nővéremre, hogy sikerült e elhelyezkednie. Ismerem a dalt és ugyan ki ne ismerné ezt aki a varázslóvilágban született? Egyébként is, az miatt, hogy szeretek énekelni sok mindent megtanultam már kisebb koromban. Amikor Kwon belekezd, kicsit kiráz a hideg, libabőrös leszek és persze élvezem. Eddig minden rendben, remélem nem én leszek majd az, aki elszúrja. Mert kellemetlen lenne, az tuti.
megjöttem ◊ zene ◊ ruci[You must be registered and logged in to see this link.]
Annyi már biztos, hogy a csapat rendkívül vegyes. A nem sokkal utánam érkező testvérpár még egymástól is iszonyatosan eltér, nem hogy tőlünk. Zach olyan joviális alkat, ahogyan eddig felmértem őt, most is mindent kedves mosollyal kezel, pedig mondjuk a nyitottabb vörös csaj külseje enyhén szólva is mondjuk nekem kissé sok. Persze attól még a tekintetemet nem tudom nem odatapasztalni pár pillanat erejéig, de soha sem voltam az a típus, aki értékeli az ilyesmit. Az is kész csoda, hogy nem forgatom a szememet a dobosunk akciójára, amit a szoknya alá belesés érdekében művel. Én se vagyok vak, csak hát ennél jóval visszafogottabb típus vagyok, meg aztán a dögös vörös enyhén szólva is emlékeztet stílusra a nővéremre és az soha sem jó pont senkinek sem, nem csoda, ha kissé talán ferde szemmel nézek rá és nem, nem a dekoltázsát bámulom, csak futólag néztem meg. Sosem gondoltam, hogy jó az, ha valaki mindent megmutat magából, vagy mondjuk 90 %-ban, akkor hol marad a titokzatos sejtetés. Inkább villantok egy bátorító mosolyt a félszeg húgára, neki amúgy is láthatóan jobban kell a bátorítás. Reméljük, hogy ha már ilyen félős, akkor legalább ütős hangja van, mert a színpadra csak ki kell majd állnia valahogy. Azt nem tudom, hogy a nevemet be kellene-e dobnom, de Zach már talán tájékoztatott mindenkit arról, hogy ki kicsoda, viszont aztán Noriko neve is elhangzik, kicsit azért elgondolkodom, mielőtt finomhangolásképpen kicsit megpengetném a húrokat. - Noel. - igen én leszek a csapatban a szűkszavú, aki épp hogy csak bedobja a nevét felemelve egy pillanatra a pengetős kezét és már vissza is temetkezik a hangszerébe, ha nem is szó szerint. Inkább csendben várok, amíg leegyeztetik a lényeget, nekem nagyjából mindegy, hogy mivel nyitunk, elég sok dalt ismerek szerencsére, bár még nem pedzegettem meg, hogy akár az éneklés részben is részt vehetek, de mondjuk a férfi vokál gond nélkül sózható rám, ha arról van szó. - Aztán majd megpróbálhatjuk a dalodat is, engem érdekelne. - pillantok még Zachre, mielőtt elkezdené a dobosunk az ütemet ütni. Én is beszállok természetesen, amikor rajtam a sor. Ismerem a dalt, nem hiszem, hogy bárhol elakadnék. Már vártam ezt, remélem, hogy jól szólunk majd és azt is, hogy nem csak a kötelező sorok mennek majd. Az improvizáció fontos, az mutatja meg csak igazán egy zenészről, hogy jó zenész. Akkor lehet látni, hogy a szíved tele van ütemmel, ha csak úgy kotta nélkül is tudsz öröm zenélni másokkal együtt.
Black Birds & Noel
Dark side | Zenekari próba |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
- Ó, addig késhetek, szuper! - Vigyorog Zackre, de azt már csak gondolatban morogja hozzá egyáltalán nem vigyorogva, hogy legutóbb egyáltalán nem így nyilatkozott erről a srác, akkor éppen arról pufogott neki, hogy ilyen hozzáállással sosem lesz belőlük profi, blablabla, csak fél füllel figyelt Chin-hae. - Hello-hello! - Integet és köszönget az érkezőknek, mialatt csinál egy-két fel nem emelt kezes vállkörzést és nyakkörzést bemelegítés címén. Szemöldökei csak akkor emelkednek meg finoman, mikor az utolsónak érkező lány toppan be. Nem ért a nyugati lányok frizuráihoz, de feléjük egy ilyen édesen kócos haj nos, sok mindent eszébe juttat az embernek. Hát még az a kis szoknya... Nem bámulja meg feltűnően, mestere a lopott pillantással való végigmérésnek, s míg Zack belekezd a dumájába, addig ő helyezkedik, csak hogy kicsit szándékosan ügyetlenkedjen és leejtse az egyik dobverőjét. Ez legalább kiváló alkalom rá, hogy lehajoljon érte és felemelkedés közben a közelben álló Charity szoknyája alá kukkantson. Ha lebukik? Hát csak komisz-sármos mosolyt varázsol a képére és úgy néz a lányra a bocsánatkérés mindenféle fajtájának mellőzésével. Aki így öltözködik, ne is számítson másra a pasiktól. - Nézzük ki mit tud! Tartsátok a tempót! - Pörgeti meg kezeiben a visszaszerzett ütőit és rögtön belekezd a Freedom című számba. Természetesen ismeri. Mit ismeri, kívülről tudja! Úgyhogy kis rendhagyó gyors dobszólós felvezetést követően már rá is ismerhetnek a többiek a híres szám kezdő ütemeire.
agyon szeretem azt a zenei irányzatot, amit mi is képviselni fogunk, legalábbis egyelőre, mert azt nem tudom, a többiek mennyire lesznek oda érte. Nem ismerem őket, mind fiatalabbak nálam. Az viszont jó, hogy Zacknek tetszik, meg az ötlet is, aztán a többi még kiderül. Én szeretem kifejezni öltözködéssel is, bár hozzám rengeteg stílus áll közel, ezért keverni szoktam, mint például ma. Szóval arról szó sincs, hogy kiöltöztem volna, amikor szabad, akkor mindig hasonlóan nézek ki. – Köszi – vigyorodom el én is. – Te sem nézel ki rosszabbul – teszem hozzá nevetve, igaz hogy ő nincs úgy öltözve, mint én, de majd ráveszem, hogy koncertre próbálja ki, mert jól állna neki is. – Igaz, csak nem tudom, mennyire fog tetszeni a dolog a többieknek. Bár, ha már eljönnek, az is félsiker – vakarom meg a fejem ott, ahol épp nem takarja a cilinder. A dal hallatán felcsillan a szemem. – Hú, nagyon kíváncsi vagyok. Most már tényleg alig bírom kivárni, hogy mindenki befusson. – Türelmetlen vagyok most, mert szeretném látni a dalt, de amíg nincs itt az egész banda, addig nem lenne jó. – Te se aggódj, biztos, hogy nagyon jó lett. Érzem már így előre – veregetem meg a vállát biztatóan. Szép sorban érkeznek a többiek is. Elsőként a dobos érkezik meg, biztos láttam már, de nem tudom hanyadikos lehet. – Szia – integetek neki lelkesen, mert most, hogy az első ember megjött, még jobban felpörgök. Az ő öltözéke teljesen hétköznapi, lehet, hogy jól éreztem, hogy csak én öltöttem magamra ilyen extravagáns ruhát és kiegészítőket, de nem baj. Vannak még itt lányok is, talán majd ők. A következő érkező is fiú, integettem neki is, bár ő nem tűnt nagyon beszédesnek. Azért remélem, vele is jól kijövök majd. A harmadik befutó végre egy lány – mondjuk már csak ők ketten vannak. Azért örülök neki, hogy nem csak fiúkkal vagyok körülvéve, bár az is biztos szórakoztató lenne, de mégis más, ha tud az ember kikkel pletykálni szünetben. Szóval Jessicának hívják… mivel engem még nem ismer senki Zacken kívül, én is azt tervezem, hogy majd akkor mutatkozom be, ha mindenki itt lesz, úgyhogy egyelőre neki is csak integetek köszönés közben. Megérkezik az utolsó tag is, mintha azt mesélte volna Zack, hogy ő és Jessica testvérek, de nem tudom, elég különbözőek lehetnek. Minden esetre nagyot néztem az öltözéke láttán, én így biztos nem mernék emberek közé menni. Mikor mindenki elfoglalta a helyét, várom az alkalmat, hogy bemutatkozhassam én is, úgyhogy Zack kérdése után szúrom be a rövid megjegyzésemet, és egyúttal a véleményemet is. – Én lennék Noriko, kizárásos alapon – vigyorgok, és alig bírok nyugton maradni. – Én is örülök, hogy itt vagytok és hogy megismerhetlek titeket. Szerintem játszhatunk először, és beszéljünk utána. – Beszéddel nehezen kötöm le magam, és nem arról van szó, hogy nem vagyok kíváncsi, mit szólnak az ötlethez, csak először tényleg jó lenne hallani, ki hogyan játszik, aztán majd megbeszélünk mindent. Bár, ők talán előbb az utóbbit szeretnék, mert még nem tudnak annyit a dologról, mint én. Akárhogy is, várom, hogy ők mit döntenek.
Zachary Cross
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2015-12-20, 14:59
Nem akarom én ráerőltetni a többiekre a stílust. Amit Noriko-val kitaláltunk, még nem kell, hogy mindenkit meghatározzon. Sőt, lényegében nem is feltétlenül húzható rá a zenénkre a gótikus stílus, hiszen az némiképpen depresszív, mi pedig inkább zúzósabbak, operásabb hangzásúak vagyunk, a fekete ugyan mindenkinek jól áll, de hogy mindenkinek azt kéne hordania, az nem kötelező. Az én körmeim sincsenek feketére lakkozva, nem vagyok olyan magamutogató, hogy pasi létemre kihúzzam a számat, vagy a szememet, habár elképzelhető, hogy egy-egy koncertre érdemes lesz megtenni. Olyasminek képzelem magamat, mint a Holló c. filmben Eric Drawen bandája, bár magyarázhatom ezt a mágus származásúaknak, akik aligha láttak egyetlen mugli filmet is. Miközben ellenőrzöm mégegyszer a hangszereket, befut az alapítótársam, nagyon extravagáns a szerelése, amin magától értetődően elvigyorodom, ő az, akivel nagyon össze van hangolva a zenei izlésünk. - Hoppá... ez aztán össze van rakva. – Méltatom, megfogva a kezét, de csak azért, hogy megpörgessem, hogy jobban lássam minden porcikáját. Na nem olyan zavarbaejtően, inkább mint zenésztárs, és haver. Elismerően bólogatok, emeli a hangulatot, de nagyon. Nem is számít, hogy ekkora elánnal érkezett, a látvány kárpótol mindenért, így nevetve vonom meg a vállamat. – Ugyan, örülök neked. Ne izgulj, nincsen veszítenivalónk. Írtam mára egy dalt, de hogy aztán nektek hogy fog tetszeni... inkább nekem van félnivalóm. – Bányászom elő a kottát, és ráncolom a homlomat. Ami az én fejemben jól hangzott, nem biztos, hogy a többiek is magukénak érzik. Ez benne a szép, lehet változtatni, lehet, hogy pont a vokálos lányok alakítják majd át, vagy Noel tesz bele egy gitárszólót. Nem vagyok diktatórikus, habár ez változhat, ha egyszer befutunk, érdemes lehet jobban összefogni a bandát. Nyílik az ajtó, jön a dobosunk, és valóban, éppen időben, még van is pár perce. Ennyire szabálymániás lennék, ha így megjegyzi? - Hali. Még túl kis pont vagyunk ahhoz, hogy gond legyen a késés. Majd ha lesz menedzserünk, meg ilyesmi, na majd akkor... – Emelem fel vigyorogva a kezem, hogy a levegőben csattintsuk össze. Ha én vagyok az érzékeny, ő valójában a vicces, aki a hangulatért felel, most sem hiszem, hogy hagyja majd leülni azt, és hogy növeljük is a tesztoszteronszintet, már érkezik is Noel, akivel csak simán kezet fogok. Tudom, hogy kell egy szólógitáros, ami szerettem volna én lenni, ám az ének egyébként is sok időmet, energiámat lefoglalja, belenyugodtam, hogy jó ez így. Vagy ha szükséges, akár a basszust én le tudom cserélni az akkusztikusra, így végülis nem fáj a szívem azért az elektromosért, s nem mutatom, hogy neheztelnék. - A lányokra. – Lassacskán mindenki elfoglalja a helyét, az ajtót célzom meg, hogy ott fogadjam a testvéreket. Vajon együtt érkeznek majd? Ugyan mindkettő griffendéles, de így iskolaidőben közel sem biztos, hogy az órák miatt mindkettő ugyanúgy ér rá. És éppen félkor, ameddigre meg volt beszélve, betoppan a kicsi. Bátorító mosollyal fogom kézen, és vezetem be a többiekhez. – Egyátalán nem. Pontos voltál. Srácok, ő is Jessica. – Mutatom be én is, igaz, én nem becézgetem, nem gondolom,h ogy ildomos lenne, kivéve ha majd ő is ezt kéri tőlem. Elengedem a kezét, hiszen zavarba nem akarom hozni, éppen csak oldani. Nem sokkal később érkezik is a nővére, akinek elgondolkodó, már-már szórakozott pillantással felejtem a tekintemet a brutálisan rövid szoknyáján, aztán ócsúdok, végülis én voltam az, aki meghátrált a dologtól, attól még pasi ösztöneim vannak. - Szia! Nem sokról, készülődünk. Szóval mindenki, Charityhez van szerencsétek. Köszönöm, hogy eljöttetek. Részleteibe menően még csak Norikoval beszéltem az ügyről, így nekiülhetünk most átbeszélni? Vagy csapjunk a lecsóba, és majd ha zenéltünk egy keveset, beszélünk? Legyen akkor a Freedom a Walpurgis leányaitól? – Kérdezek körbe, és Chin-hae-re pillantok, hiszen rajta áll, hogy elkezdje a taktust, a dobpergős indítás ott számít nagyon is.
Az ember a saját érzéseit az énekléssel tudja a legjobban átadni a közönségnek.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Black Birds - zenekari próba 2015-12-18, 19:43
(+18)
Black Birds
Orromon keresztül veszek egy mély lélegzetet a fülledt, meleg, elsötétített szobában; hogy aztán ’o’-t formáló számon át egy sóhaj kíséretében, a gyönyör hangjaival együtt távozhasson a levegő. A kimerítő orgazmustól az öröm mámorában úszva hanyatlok hátra a skarlát színű, puha, süppedős párnára, miközben barátnőm elégedettségemmel elégedetten, ujjaival mellbimbóm körül köröket lerajzolva fekszik mellém. Égszínkék, fényes szemei mohón villannak rám; szőke haja vége csiklandozza meztelen testemet, ahogyan közelebb hajol hozzám. Elég egy pillantás, hogy pontosan ugyanott folytassuk, ahol abbahagytuk – pontosabban sohasem hagytuk abba.
Úgy tűnik, mintha egy perc sem telt volna el; nyílik az ajtó. A velem hevesen smároló csajszi szobatársa, egy vallásos szende szűz lép a szobába, hogy aztán az összes könyvét a padlóra ejtve zavarjon meg minket. - Isabella! – ordítja az ajtóból, idegesítően magas hangon. – Azt mondtad, hogy már nem lesz itt! – A kis ribi barátnőd – teszem hozzá fejben, bejezve mondatát, miközben Bellával elengedjük egymást. – Direkt negyed órával később jöttem! – vinnyogja, mire úgy engedem el barátnőm karját, mintha az tüzes vas lenne. Mert hogyha a Visnyogó Szűzmária negyed órával később jött… Az órára nézek, és rájövök, hogy már negyed órája az első próbán kellene lennem…
Fekete, magas szárú bakancsom cipőfűzője szabadon ugrál, miközben a félig-meddig begombolt taláromban, „most-dugtam”-féle kócos hajjal, az amúgy is aktív testmozgástól kipirulva futok végig a hetedik emeleti folyosón. Pálcámra nagy nehezen sikerül rálelnem a belső zsebemben, így egy gyors nonverbális bűbáj segítségével futás közben cipőfűzőim szoros, rendezett csomóba tekerednek. Legalább hasra esni már nem fogok. Szinte meg sem állok a Szükség Szobája előtt, egy másodperc alatt megjelenik az ajtó, amit nagy hévvel lökök be. - Hello mindenkinek! – rikkantom életvidáman, ezer wattos mosollyal az arcomon. Pillantásom gyorsan hordozom körbe a tagokon, miközben mögöttem az ajtó becsukódik. Ujjaim végigszántanak hajamon, majd rájövök, hogy ezzel talán még rosszabbá teszem tűzvörös üstökömet, így inkább hagyom a fenébe a dolgot. Talárom kigombolva lóg a vállamon, ingem – nem mintha nem lenne elég nagy dekoltázsú – melltartóvillantósan feszül telt kebleimen. Nyakkendőm megkötve (de csak azért, mert a csomót nem szedte szét Bella, miközben levette rólam), de lazán lógva takar ki valamennyit a HD minőségű panorámámból. Rövid, nagyon rövid szürke-fekete kockás szoknyám viszonylag a helyén van, bár a harisnyámat és a zoknimat nem volt időm felvennem, így bőr bakancsom rendkívül idegesítő módon mezítláb húztam fel. Szemeim – mint szinte mindig – vastagon feketével vannak kihúzva felül és alul egyaránt. Ajkaimon vörös rúzs maradéka virít; magamban hálát adok az égnek, hogy Bella száján nem volt semmi sem, így nem lehetnek rúzsfoltos nyomok alabástrom bőrömön. - Elnézést, késtem – szólok némi megbánással. Szavaimat mindenkinek intézem, bár inkább Zach felé beszélek. Hogy mit csináltam? Arról inkább nem szeretnék beszélni. Nem valószínű, hogy elhinnék, hogy a Látványmágia története című agyrothasztó előadáson voltam, ahol egyébként lennem kellett volna, mert meg fogok bukni, ha így folytatom. Ne most. Húgom látványa felkavar, elég nehéz megemésztenem, hogy egy bandában fogunk énekelni. Gyerekként anya vele többet foglalkozott, talán egyedülálló szopránja miatt. Nekem sosem volt olyan magas hangom, mint neki, bár azét én sem panaszkodhatok. Ugyan mindkettőnknek meg kellett tanulnia játszani egy-egy hangszeren – egy mugli zenetanár anya mellett nehéz lett volna másképp -, de miután nekem egymagam kellett volna gyakorolnom, és anya inkább neki segített… Hiába volt neki szüksége rá akkor korából kifolyólag, nem tudtam elviselni, így amikor a Roxfortba kerültem, szinte teljesen felhagytam a zongorával. Révén „előadóművésznek” készülök, ahogyan az egyik egyetemi tanárunk mondaná, mindenféle szereplésből csak profitálhatok. Hogy minek jelentkeztem? Mert csak, nem tudom. Szeretek énekelni, és nem igazán volt lehetőségem a suliban erre, így bulinak tűnt. Elnézve a bandatagokat egy egészen egyedi, a maga módján különleges, remélhetőleg zeneileg is szuper csapatba kerültem. Személyesen pár szónál jobban testvéremen kívül senkit sem ismerek, de első ránézésre annyifélék vagyunk, ahányan tagjai a Black Birds-nek. És ez szerintem így van jól. Mindenki más, ahogyan minden feladat is, amelyet be kell töltenünk. - Miről maradtam le? – kérdezem, miközben a futástól kimelegedve ledobom taláromat az egyik sarokban lévő, használaton kívüli mikrofonállványra. Határozott léptekkel indulok el a felállított kis színpad és szerelék felé, hogy ellenőrizzem a saját mikrofonállványom magasságát és a vezetékek csatlakozását. Nem mintha a kedvencem lenne, sokkal jobban szeretek mászkálni és ugrálni éneklés közben; de majd kiderül, hogy mi lesz a feladatom. Minden ki fog derülni időben. Szokásomtól eltérően, várakozással tele, figyelemmel fordulok bandánk verbuválója felé, hogy végre kezdhessünk. Vérem forr az éneklés és a zene gondolatára is, arcomon vad, ősi, eltörölhetetlen, kihívó, elszánt vigyor ül.
◊ zene ◊ ruci
