2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Főkarakter: Luna Lovegood Teljes név: Noel Westmoreland Születési hely és dátum: 1980. június 14. London mellett Csoport: Mardekár Patrónus: Nincs (nem tudja megidézni alakká formálva) Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hetedik Képesség: Vélaszármazék Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - kiemelkedő, Seprűlovaglás - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Nehéz lenne elmagyarázni, hogy milyen is vagyok, ez abból is látszik, hogy amikor ide jöttem elsősként a süveg nagyon erősen vacillált, hová is osszon be és meglepő lehet, de a Hugrabug és a Mardekár között vacillált annyit, hogy a többi elsős csak meresztette a szemét, hogy tán ránőtt a fejemre, vagy mi a fene van. Hát nem nőtt rá, vitáztunk egy sort, mire végül kibökte a Mardekárt. A családom minden tagja ide járt, marha cinkes lett volna, ha én nem ide kerülök, még ha nem is vagyok kifejezetten szemétláda, de azért mondhatni vannak dolgaim. Szeretek szórakozni, nagy a szám, bár nem vagyok vezéregyéniség, de akarnak akik szívesen lépkednek a nyomomban, amit azért amúgy tudok ám élvezni. Titkon imádok gitározni, de nagyon, de erről nem sokaknak mesélek. Van nekem egy érzékeny oldalam, csak az elég titkos ahhoz, hogy ne meséljek róla senkinek sem. Nem vagyok oda a tanulásért, de amit szeretek az jól megy, mint a bűbájtan is. Pasi barátaim nincsenek sokan, kevesen viselik el a tényt, hogy az anyám véla, inkább a miatt barátkoznak velem, aki vagyok, a nevem a vonzó számukra. A barátaim nagyobb része lányokból áll, a pasik talpnyalónak számítanak inkább, sem mint barátnak. Van még egy apró kis hibám, azt hiszem ez volt a döntő a Mardekár mellett, elég gyakoriak a dühkitöréseim. Meg van ennek is a jó oka, a belső feszültség, meg ilyenek állítólag. Amikor bekattan valami, rám jön az öt perc, akkor aztán annyi, állati nehéz leállítani, a másik véglet pedig az egyébként nem durván erős, de létező pánikbetegségem. Nem bírom a pókokat, meg a mélységet, aztán ott van a víziszony... van egy kis defektem mi? Ez van, együtt tudok élni vele többnyire.
Megjelenés
Viszonylag magas vagyok a magam 187 centijével, de ez soha sem zavart. Már gyerekként is nyúlánk voltam, nem volt robbanásszerű növekedésem, meg semmi ilyesmi. A hajam barna, közép rövid, vagy hosszú, teljesen mindegy, úgy 4-5 centis átlagban, a tarkómnál van jobban felnyírva. A szemem is barna, mondhatni egészen átlagos a kinézetem, de ezen elég sokat dob az a tény, hogy hogy az anyám véla. Van egy kisugárzásom, amitől a lányoknak elég rendesen megakad rajtam a pillantásuk függetlenül attól, hogy nem vagyok egy díjbirkózó alkat. A testalkatom olyan közepes. Van rajtam izom, főleg hogy tavaly még a kviddics csapatban is benne voltam, ebben az évben viszont nem pályáztam, bár gondolkodtam rajta, ez akár még változhat is, ha év közben úgy látom van értelme, vagy kihullik valaki. A ruháim mint említettem elég lezserek, inkább a póló-farmer kombinációt részesítem előnyben, nem vagyok oda a túlzott eleganciáért.
Életed fontosabb állomásai
Az egész azon a pocsék éjszakán kezdődött nyolc éves koromban, amikor szakadt az eső odakint. Vihar volt, nagy vihar, az ég is dörgött, én pedig féltem. Mégis csak nyolc voltam. Persze a szüleim visszazavartak a szobámba. Pontosítanék. Az apám, mert hogy az anyám nem volt a valódi. Az igazi anyám fiatalon halt meg, nem is igen emlékszem rá, nem tudom milyen volt, de a hangja van meg a fejemben tétován és képeket láttam a szőke hajáról, de semmi több. A mostohaanyám sokkal jobban passzolt mindig is az apámhoz. Ő is Mardekáros, mint ő, kemény és következetes és nem mellesleg volt egy tizenöt éves lánya is, aki mindig kedves volt hozzám, aki mindig figyelmes volt és... No azon az éjszakán is hozzá mentem, miután a szüleim kizavartak a szobájukból, hogy ne zavarjam őket, mert aludni akarnak. Maggie kedves mosollyal kelt ki az ágyból, hogy átkísérjen a szobámba és ott is maradjon velem. Féltem, én kértem meg, hogy maradjon, mert félek a villámoktól, attól, ahogyan a kerti tölgy veri az ablakunkat és a földszinti paletták újra és újra az ablakkeretnek csapódnak. Velem maradt, mellén bújt a kis ágyba, jó szorosan, mert kevés volt a hely. Ez még nem is volt furcsa, az viszont már igen, amikor a hátam simogatásáról egészen másra váltott át. Meglepetten pillantottam rá, amikor megéreztem a kezét ott, amit csak akkor fogdosok, ha fürdök, vagy a wc-re megyek ki. Az pedig még meglepőbb volt, ahogyan a testem reagált az érintésére. Egy mukkot se mertem szólni, főleg hogy megkért, hogy ne tegyem, hogy maradjak csendben, mert apáék nem örülnének neki, ha felébreszteném őket... Kezdetben csak ennyiből állt, időnként bejött hozzám éjszaka, főleg akkor, amikor vihar volt, hogy kedves legyen velem és szépen lassan elmagyarázta, hogy mit csinál és miért. Persze mindezt az ő beteg módján. Nem szólhattam senkinek sem. Azt mondta, ha megtenném, akkor baj lenne, elválasztanának minket egymástól. Én pedig nem szóltam, hagytam, hogy tovább menjen, hogy évek alatt egyre több minden történjen, hogy egy fél év múlva már azt várja el, hogy viszonozzam az érintéseket, hogy újabb fél év múlva már ne csak a melleit simogassam. Persze mindez csak a szünetekben volt lehetséges, én pedig a köztes időben hiányolni kezdtem a jelenlétét, hiszen nem értettem, hogy ez nincs rendben így. Évekbe telt, mire felfogtam, hosszú évekbe és pár beszélgetésbe, amikor már a Roxfortba kerültem, hogy ez így nem normális akkor sem, ha csak a mostohatestvérem. Azt hiszem már érted, hogy miért félek annyira a vihartól, hiszen rá emlékeztet. Egy éve mondtam meg neki, hogy elég volt. Előtte is elutasító voltam vele, egyre inkább. Azt mondta nem zavarja, ha év közben más lányokkal vagyok, de a szünetekben nem mondhatok neki ellent. Sőt az iskolában is volt rá példa, hogy meglátogatott Roxmortsban. Elegem lett, egyre inkább éreztem, hogy ez így nincs rendben, hogy csak kihasznál, használ engem és nemet mondtam. Onnantól csak rosszabb lett. Maggie túl sokat tud rólam, túlságosan könnyen tarthat sakkban, és húzhat csőbe, ha azt akarja. Mégis ellenállok, kibúvókat keresek. Már több, mint fél éve nem hagytam neki semmit sem, a nyári szünet nagy részét elutazva töltöttem, barátoknál, a suliban szerezett ösztöndíjat kiélvezve. Abban a pár hétben pedig kerültem, betegségre hivatkoztam, próbáltam kijátszani. Dühös... tudom... betegesen dühös, de akkor sem fogom engedni neki, hogy hatással legyen rám. Már nem. Tudja minden titkomat, de nem fogom engedni hosszú távon, hogy ki is használja őket, nem fogom hagyni, hogy elmarja mellőlem a barátaimat, és hogy ezt a beteges dolgot tovább művelje velem.
