2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Morticia Maganti Születési hely és dátum: 1978. január 14. - valahol Angliában Csoport: Mardekár Patrónus: Kobra Évfolyam (szak) 9. évfolyam (ereklyevadász) Képesség: Vámpír (harapott) Kiemelkedő tudás: Mágiatörténet – kiemelkedő, Sötét varázslatok kivédése – kiemelkedő, bájitaltan – tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Elég durva gyógyszereket szedek, folyton kontrollra kell járnom miatta, nehogy túladagoljam. Na, nem mintha mérgezésben akarnék megdögleni, akkor csak meg kéne kérnem Karent, hogy üssön össze nekem valami löttyöt, azt kész. Néha eszembe jut, de persze úgysem menne bele. Van, hogy elviselhető vagyok, egy-két hétig, aztán megint jön a szokásos „roham”, amikor olyan, mintha megőrülnék, mert valamiért mindenkit felrúgnék, vagy leüvölteném a fejüket, és igen nehezen tudom visszafogni magam, általában nem is sikerül. Nem szeretek egyedül lenni, de a hangulatingadozásaim miatt nem rendelkezek sok baráttal, de az a kevés bőven elég, csak viseljenek még el sokáig, különben kiborulok. Hogy kompenzáljam ezt a gyengeségemet, igyekszem erősnek mutatni magam, úgyhogy gyakran beszólok embereknek, és elismerem, sokszor elég bunkón viselkedem, de nem érdekel, ha másoknak szabad, nekem is.
Megjelenés
Nem vagyok kifejezetten magas, átlagosnak mondanám a testhosszomat, olyan 167 centi körül lehet, de pontosan nem tudom, mert mindenki mást mér, de őszintén szólva nem nagyon érdekel. Alkatom csontsovány, én magam is tudom, hogy nem normális ez, de a gyógyszerektől, amiket be kell szednem, nem tudok hízni. Úgyhogy általában vagy gyerekméretű ruhát szerzek be és alakítom át, vagy nagy rám, amit veszek. Feketében járok mindig, sose veszek fel mást, a hajam is fekete, és a sminkem is. Nem érdekel, ki mit gondol, nekem ez tetszik. Imádom az erős, feltűnő sminket, mert így észrevesznek a suliban, és mindig megbámulnak. Főleg a szemem miatt, ami a normálisnál nagyobbnak tűnik, pedig csak optika az egész. Bőröm hófehér, részben az alapozó miatt, részben pedig igazából is elég világos a bőrszínem, főleg mióta vámpír vagyok. Szeretem az ezüst vagy ezüst színű ékszereket, főleg a kígyósakat, karkötő, gyűrű, fülbevaló, minden jöhet. Persze csak mértékkel hordom, nem vagyok kirakati baba.
Életed fontosabb állomásai
Talán 16 éves lehettem, amikor a nevelőszüleim észrevették, hogy nincs minden rendben, leszámítva azt, hogy a mostohaöcsémet minden nap megtéptem, mert a kis rohadék folyton belém kötött, amióta csak odakerültem hozzájuk. Állításuk szerint mindig is fura voltam, már az intézetben is, ahonnan magukhoz vettek, nem voltam a többi gyerekkel, hanem inkább egyedül, és babákat fejeztem le unalmamban. Hogy miért mégis engem választottak annyi normális gyerek közül? Szerették a kihívásokat. Velem megkapták életük legnagyobb kihívását, azóta is küzdenek velem, és fognak is egész életükben. Négyévesen vittek haza magukhoz, akkor a saját gyerekük már hároméves volt, és állítólag mindig is akart egy testvért, de amikor engem meglátott, hisztizni kezdett, mert nem tetszettem neki. Hát nekem sem tetszett a kis majom, úgyhogy az volt a szerencséje, hogy nem kerültünk egy szobába. Én minden játékát kicsináltam, ő pedig folyton meg akart verni. Azért csak akart, mert fura módon, ha hozzámért, elkapta a kezét, mintha áram rázta volna meg. Tizenegy éves koromban jött egy igen érdekes levél, amiben az állt, hogy boszorkány vagyok. Persze hülyeségnek tartottam az egészet, de titokban reménykedtem, hogy igaz, mert mindig is a boszorkányos filmeket szerettem, és sokat olvastam róluk. Aztán jött egy tanár abból az iskolából, ahová vártak, és ő elmagyarázott mindent. A nevelőszüleim nehezen értették meg, de kénytelenek voltak elfogadni. Nekem nagyon furcsa volt, hogy onnantól kezdve iskolába kellett járnom, mert addig otthon tanítottak, olyan agresszíven viselkedtem. Azt hitték, kinövöm, de nem nőttem, úgyhogy kénytelenek voltak kivenni egy év után. A Roxforttól ezért is tartottam, féltem, hogy ott sem tudok beilleszkedni. A négy ház közül a Mardekárba kerültem be, ahol elég sok beképzelt alakkal találkoztam, akik felvágtak az őseikkel, meg a pénzükkel. Sok kérdezősködés és utánajárás után sikerült rábukkannom, hogy ki volt az apám, de az anyámról nem találtam semmit. Úgy tűnik, az egész családom vagy meghalt, vagy eltűnt. Minden esetre az szerencse, hogy apám valami átoktörő volt, mert így nem utáltak ki a házamban, nem voltam mugliszármazású. Úgy igazán nem voltam jóban senkivel nagyon hosszú ideig. Nem szerettem egyedül lenni, de nem bírtam elviselni azokat, akik a csodás aranyvérű családfájukon kívül semmit sem tudtak felmutatni, de mégis irtó büszkék voltak, és azt hitték, valami királyok itt. Na meg itt is furának tartottak a kinézetem miatt. Első két évben még én is olyan voltam, mint a többiek, aztán harmadikra változtam meg. Azóta öltözködöm és sminkelem így magam, úgyhogy a régi énemre már szinte senki nem emlékszik, csak a jó memóriájú tanárok. Stílusváltásomnak semmi különösebb oka nem volt, láttam egy régi sorozatot a tévében, ahol hasonlóan néztek ki a szereplők, és nekem nagyon megtetszett a dolog. A nevemet is onnan vettem, mármint a Morticiát. Az igazi nevemről nem akarok beszélni, ki nem állhatom, úgyhogy meg sem említem. Azóta így hív mindenki, mióta csak betettem ide a lábam, kivéve a tanárok, de pont ezért nem jelentkeztem órákon sem, hogy ne szólítsanak fel. Később pedig sok-sok győzködés hatására, de meggyőztem a nevelőszüleimet, hogy megváltoztathassam a nevemet, úgyhogy már egy pár éve hivatalosan is Morticia Maganti vagyok. Persze nem mentek bele csak úgy, meg nem is az én nyomásomra, inkább az orvosoméra. Vissza is térnék az elejére. 16 éves koromban diagnosztizálták nálam a mániás depressziót. Én is észrevettem, hogy iszonyatosan hullámzik a hangulatom, de azt hittem, csak a tinédzserkori változások miatt. Aztán kiderült, hogy nem. Állítólag elkezdtem otthon nagyon fura dolgokat művelni, amikre annyira nem emlékszem, vagy nem tartottam furának, de azt tudom, hogy volt, hogy alig tudtam aludni, és egyszer majdnem megfojtottam a dög macskát, olyan hangosan nyivákolt. Nagy nehezen hagytam, hogy orvoshoz cipeljenek, nagyon sokszor kellett visszamennem, mire előállt ezzel a betegséggel. Úgy érzem, mióta tudom, mi a bajom, egyre inkább látom magam kívülről, milyen is lehetek, amikor erősen rámtörnek a dolgok. A normális periódusban nincs semmi gond, inkább az lehet a furcsa, amikor hirtelen átváltok a mániás szakaszból. Az egyébként borzasztó elviselhetetlen, olyankor túlérzékeny vagyok, egyik pillanatról a másikra kiborulok vagy dühös leszek, nem akarok semmit, nem akarok élni… A gyógyszereknek köszönhetően mostanában tompábbak a tünetek, de még mindig rossz. Állítólag jó páciens vagyok, és már nem tart sokáig a kezelésem. Hát remélem, mert nagy terveim vannak, amiket így nem tudok megvalósítani. Például fel akarom kutatni a vámpírt, aki átváltoztatott, hogy megtudjam, miért tette. 18 éves koromban egy gyakorlati feladat miatt Romániába utaztam. Ott történt meg a találkozásom a vámpírral. Valószínűleg épp be voltam, gyógyszerezve, mert nem igazán emlékszem arra sem, de másnap és igazából egész héten éreztem a változást, és akkor tudtam, mi a helyzet, amikor hirtelen a véren kívül semmit nem akartam jobban megszerezni. Nehéz azóta kontrollálni magam, mert eddig is előfordult, hogy rátámadtam emberekre, ha felidegesítettek, de most már a vér miatt is. Emiatt egyáltalán nincs sok barátom, olyan igazán jó barátom meg egy sem, mert senki nem tudja jól kezelni a dolgot. Karen sem, pedig vele van még így is a legjobb kapcsolatom, de ő sem tudja elviselni, ha rátámadok. Amikor viszont nincs semmi bajom, akkor nagyon jól megvagyunk. Pedig nem ismerjük olyan régóta egymást, mert ő csak hetedikben jött, és elég sokáig magának való volt, nem beszélt senkivel, én meg nem nyomulok rá olyanokra, akikről látom, hogy egyedül akarnak lenni. Idén történt, hogy véletlenül elkezdtünk beszélgetni. Már nem emlékszem, hogyan és miről, de kiderült, hogy egész jól megértjük egymást, vannak közös témáink, szóval ez tök jó. Ráadásul, szinte ugyanazt a zenét szeretjük, és nálam az egy jó pont, ha valaki bírja azt a zenét, amit én hallgatok. Énekelni is szoktam néha, leginkább magamnak, mert jól esik, de Karennek is tetszik állítólag, szóval akkor nem lehetek rossz. Még nem tudom, hogy ezzel akarok-e valamit kezdeni, vagy az ereklyevadászattal, amit csak azért választottam, mert izgalmasabbnak hangzott, mint a többi. Még szűk két évem van itt hátra, úgyhogy ezt kiélvezem, reszkessetek, idegesítő emberkék, rajtatok vezetem le a feszültséget!
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Morticia Maganti 2015-12-12, 18:23
Elfogadva!
No sorry a lassúságért, de itt vagyok csak adventi naptár is van, meg hétvége is, a kettő durva kombó nálam. Örülök, hogy élek na. A karid, hát húúú. A szemétől már alapból kiver a frász, akkora van neki, mint egy Barbie-nak, vagy anime szereplőnek, tuti hogy megijednék tőle egy sötét sikátorban, sőt még fényes nappal is. Tehát passzol a karihoz, mert rendesen kifacsartra csináltad meg, hogy nem elég az árvaság, meg a fogadott szülők, meg a kitekert nyakú babák és a mániás depresszió még egy vámpír is megharapta... szerencsétlen. Nem csoda, hogy nincs minden rendben ott a fejében és pech hogy a vámpír lét csak a fizikai sérüléseket gyógyítja az elme gondjait nem, de akkor már nem is lenne ilyen érdekes ugyebár. Szóval nem húzom az idődet, meg amúgy is odaég a bolognai, szóval el vagy fogadva, remek karit dobtál össze, mehetsz foglalózni, aztán vár a játéktér!
Örülök, hogy élek na. 
Nem csoda, hogy nincs minden rendben ott a fejében és pech hogy a vámpír lét csak a fizikai sérüléseket gyógyítja az elme gondjait nem, de akkor már nem is lenne ilyen érdekes ugyebár. 
