2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "A félelemtől nem lehet csak úgy megszabadulni. Mivel mi magunk hozzuk létre, egyedül nekünk áll módunkban elengedni is."
Főkarakter: Titkos Teljes név: Lioneah McCaine Születési hely és dátum: 1980. július 5. Paisley, Skócia Csoport: Mardekár Patrónus: Puma Évfolyam: Hatodik Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Gyógynövénytan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Igazából valahogy egész életemben én voltam a kakukktojás. Talán tényleg kell minden családba egy fekete bárány, vagy csak... mindenkinél kialakul a jellem valaminek a hatására. Igazából én se voltam mindig ilyen, de túl sok minden történt, túl sokan haltak meg és túl sok... fájdalom ért, aminek hatására szép lassan felhúztam magam köré egy falat, amin már a testvéreim sem képesek áthatolni. Sarah és Sasha is sokat próbálkozik. Legalább Nicholas nem nyúz folyton, hagyja, hogy én oldjam meg. Nem vagyok velejéig romlott, csak... ki akarok törni ebből, a magam félelemei által szőtt börtönből, csak még nem tudom hogyan. Egyszerűen belém égett az az éjszaka, nem sokkal az után, hogy anya meghalt. Azóta is képtelen voltam feldolgozni és így reagáltam le. Keménységgel, cinizmussal és visszahúzódással. Talán a süveg is ezt érezte meg bennem, ahogy fogalmazott még régen, amikor elsősként ide kerültem... "Oly sok benned a dac, hogy ha kicsit is feljebb emelnéd az orrod bevernéd a plafonba." Akkor nem nagyon értettem mit akar ezzel, de van benne valami... az állam mindig magasan van, mintha a stílusommal próbálnám elérni, hogy soha senki ne nézzem rám újra... úgy, soha az életben senkit se érdekeljek annyira, hogy... Hagyjuk, rég volt, és úgysem érdekel senkit igazán.
Megjelenés
Nem vagyok valami magas, viszont mivel még nőhetek ez nem is számít igazán. Egy átlagos tizenhat éves magasságát érem el és kész, nem érdemes erre szót fecsérelni. A hajam barna, göndörödő, általában kissé fénytelen és soha sem túlfésült. Nem szoktam ezzel bajlódni. Az arcom kerek, és mindig határozottságos és komolyságot sugároz. Én és a mosoly... nem igazán férünk meg egy helyiségben. A tekintetem kemény és ne akarj velem újat húzni, mert hidd el azzal csak rosszul járhatsz. Fiúsan öltözködöm, nem viselek kivágott ruhákat és nem vagyok oda a színekért se különösebben. Az egyedüli kiegészítő, amit viselek egy nyaklánc, de az is az esetek nagy részében a ruhám alatt bújik meg. Egy medál, arcképes, szépen megművelt régi darab. Anya képe van benne, még akkorról, amikor nem fordult fel minden ennyire, amikor még nem a bátyámnak kellett átvennie a családfő szerepét és nem rá hárult a feladat, hogy úgy viselkedjen, mintha az apánk lenne. Hát... nem az apánk, és nekem nem parancsol!
Életed fontosabb állomásai
Mint már említettem valahogy mindig is kilógtam a családomból. Én valahogy komolyabb voltam már kiskoromban is, szívesebben játszottam kirakóval, mint babákkal, mert abban legalább volt valami kihívás. De persze soha sem voltam ennyire kemény jellem, ez más a változások hatására következett be. Nem kellemes élmény, hogy a szüleid eleve keveset vannak otthon, mert hogy fontosabb nekik az, hogy sötét varázslókra vadásszanak, mint a saját gyerekeik. Mindegy... nekem ez jutott, nem fogok már utólag siránkozni. Valahogy a testvéreim jobban tudták ezt kezelni, de én nem értékeltem, hogy az iskolai versenyekre nem jött el soha senki, maximum Nick ült be, vagy Sara, ha a nagyi elhozta őket. De a szüleim nem, utólag pedig a gratuláció... hát kár mondani, de nem sokat ért. Aztán mindezek után apa meghalt. Az előtti nyáron, hogy a Roxfortba mentem volna. Ez volt a hab a tortán... az első adag hab, inkább így mondanám. Megölték, ezt még én is felfogtam 11 éves fejjel, és azt is, hogy aznap mikor utoljára elment otthonról én a fejéhez vágtam, hogy utálom és ha folyton elmegy, akkor ne is jöjjön többé haza. Hát... nem jött. Csökkent a családi létszám. Sasha még fel se fogta mi történt, Sara nem tudom, de ő jól kezelte, míg Nick... hát ő se volt valami vidám, de támogatta anyát, az volt a dolga, tette, amit kell. Én pedig, valahogy úgy éreztem, hogy az én hibám, hogy elegem van, hogy én már mondtam, hogy hagyja abba és persze nem hallgatott rám. Szóval ezek után a Mardekárba kerültem, ez már csak hab volt a tortán, mármint ahogy említettem az újabb hab. Bezárkóztam, és már ekkor sikerült eltávolodni a testvéreimtől is kissé, de még nem annyira. Inkább tettem, amit kell, elfoglaltam magam olyasmivel, amihez nem kell társaság. A bájitalok, a gyógynövények pont jónak bizonyultak. Nekem ez megy, naphosszat várni a sötétben, amíg valami elkészül, mert nem érheti fény, vagy addig keverni az üstöt, míg már csak a csapzott hajad mögül is alig látsz ki... Persze ennyire semmi se ment könnyen. A suli évről évre felbolydult valami zűr miatt, és ez még csak a kisebb gond volt. Az a Harry Potter gyerek, meg a hülye haverjai... nem értem minek kell mindenkinek a hőst játszani!? Anya se volt képes leállni és... és mi lett a vége? Hát ez az... Miért nem értik meg, hogy valamikor le kell állni, abba kell hagyni, mert nem egy ember menti meg a világot.
Este volt, a cipőm sarka hangosan koppant a járda kövén újra és újra. Kiszöktem, mert nem volt otthon maradásom. Valahogy mindenki túl jól érzi magát folyton. Apa meghalt, immár három éve és itt a hülye nyári szünet, és én vissza akarok menni a suliba, ahol legalább nem zargat senki. Nem akarok otthon lenni velük, hallgatni, ahogy Sasha és Sara kergetik egymást és Nick agyára mennek. Egyszerűen... nem érdekel! Aztán csak a léptek zajára lettem figyelmes a hátam mögött. Talán már éjfélre járt, én pedig úgy döntöttem, hogy lassan elindulok haza. Hát... nem úgy történt, ahogy akartam. Az első fickó előttem jelent meg, magas, szőke, riasztó mosollyal az arcán. A másikat már nem láttam rendesen, mert ő volt az, aki a hátam mögé került és még az előtt fogta be a számat és kapott el, hogy elértem volna a pálcámat, amit aztán a velem szemben lévő el is tüntetett hamar. Talán valamelyik kuka mögött végezte, nem tudom. Nem is számít. Nem sokat fogtam fel abból, amit mondtak. Valami olyasmiről volt szó, hogy csak azt a feladatot kapták, hogy ráijesszenek... anyára. De mégis hogy, vagy miért? Zakatolt a fejem, és elég nehezen jutott el hozzám a tudat, hogy végül is mi az, ami történik. Sikítottam volna, megpróbáltam beleharapni a hátul lévő fickó kezébe, de egyszerűen nem ment. Tizennégy voltam, ők pedig ketten és sokkal erősebbek. Hiába vergődtem, esélyem sem volt ellenállni, csak... megtörtént. Iszonyatos mód fájdalmas volt, már valahogy az is, ahogy megszaggatták a ruháimat, ahogy lekerült rólam a nadrág és a többi is... Hajnal tájban mentem haza. Addigra már alig látszott, hogy kisírtam a szemeimet, addigra már csak az maradt, hogy piszkos voltam és zilált és nem akartam mást, csak visszamászni az ablakon, bebújni az ágyamba a takaró alá, és egyszerűen nem gondolni semmire... nem is gondolkodni.
Persze másnak megkaptam, hogy kiszöktem, hogy soha nem hallgatok senkire, hogy folyton csak szembe megyek az árral és ellenszegülök, és megkaptam a magam két hetes szobafogságát is. Érdekelt? Nem... Nem beszéltem senkinek sem arról, ami történt, higgyék csak, hogy kilógtam, higgyék csak, hogy ez az egész nem történt meg, akkor talán én is elhiszem majd. Rá egy hónapra megölték anyát. Talán érthető, ha újfent úgy éreztem, hogy az én hibám, és talán így is van, mert nem mondtam el, mert könnyebb volt így, és mert anya tovább folytatta, amit eddig. Végleg Nickre hárult minden feladat, hiszen a nagyi... hát ő nem beszámítható, én pedig csak még kevésbé törődtem innentől másokkal. Nem hiszem, hogy ez változni fog, már tényleg csak az tesz boldoggá, ha egyáltalán van ami azzá tesz, ha nyugton vagyok, egyedül a bájitalokkal, és nem zargat az ég világon senki. Szerencsére az emberek könnyen leszoknak róla, hogy kérdezgessenek, főleg akkor, ha folyton elküldöd őket melegebb éghajlatra.
A hozzászólást Lioneah McCaine összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-09-08, 15:45-kor.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah McCaine 2014-10-03, 18:38
Elfogadva!
Awww... drága kincsem, neked milyen nehéz életed, rossz sorsod van Ettől függetlenül nagyon köszönöm, hogy megalkotod őt, hiszen az egyik keresettem, nem Draconál persze, bár a mardis kötődéseknél lehetnek még érdekes játékok. A PB választás telitalálat, a szinésznő tényleg mintha mindig savanyú uborkát eszegetne... Tőled már megszokott módon igényes ET-t hoztál össze, szívsajdító, még olyan dolgok is belekerültek, amikről a megálmodásánál nem is agyaltam, szóval csak gratulálni tudok^^ Szóval mehet az avifoglalás, és a játék!
Ettől függetlenül nagyon köszönöm, hogy megalkotod őt, hiszen az egyik keresettem, nem Draconál persze, bár a mardis kötődéseknél lehetnek még érdekes játékok. A PB választás telitalálat, a szinésznő tényleg mintha mindig savanyú uborkát eszegetne... Tőled már megszokott módon igényes ET-t hoztál össze, szívsajdító, még olyan dolgok is belekerültek, amikről a megálmodásánál nem is agyaltam, szóval csak gratulálni tudok^^ Szóval mehet az avifoglalás, és a játék! 
