2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Önelégülten elmosolyodtam, amikor összerezzent. Felháborító, hogy képtelen volt rám figyelni, amikor beszéltem hozzá. Megérdemelte volna, hogy hozzávágjak valamit az asztalról, de csak azért nem tettem, mert én egy finom hölgy vagyok, és minden akaratom ellenére olyannyira belém verték az etikettet, hogy ha olyat akartam volna csinálni, ami esetleg árthatott volna a család hírnevének, magamban már hallottam is anyám rosszalló hangját. ‒ Szívem, nem várok arra, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy annyira meg foglak törni, hogy magadtól fogsz megalázkodni ‒ pillantottam rá megvetően. Ő akarta, ő kérte, hát tessék, íme a legkiállhatatlanabb és felettébb bosszúszomjas énem. Pedig én úgy terveztem, hogy normális hangnemben elcsevegek vele, de a viselkedésével kiprovokálta azt, hogy tudatosan is idegesítő legyek. Elnézően elmosolyodtam. Hogy ez a pasi mekkora egoista! És milyen jól áll neki, ha mosolyog… Nem, hagyhattam, hogy elterelje a figyelmemet, és így hangos szusszantás kíséretében adtam hangot a nem tetszésemnek. ‒ Persze, persze, bilibe lóg a kezed, édes. ‒ Nocsak, most már felcsaptál jósnak? Hát, akkor mi lesz a mi kedvenc alkesz gyogyósunkkal, ha kitúrod a helyéről? ‒ Hogy honnan tudjam, hogy Trelawney szeretett iszogatni? Mondjuk úgy, hogy vannak ismerőseim azon a szinten, ahol a Szüksége Szobája található, és az egyiknek egyszer volt alkalma látni, hogy az öreglány üvegeket visz oda. ‒ Erre mondom azt, hogy ha nem fogod be, akkor a csinos kis pofidnak meg az öklöm fog fájni ‒ pilláztam ártatlanul. Szerencsésnek mondhatta magát, hogy valamilyen módon még mindig szerettem, ezért nem tudtam volna megütni. Vagyis, megtudnám, ha a beszélgetésünk alatt alaposan felbosszant, akkor talán meg is teszem. Szegényke, nem is tudja, hogy milyen erősen tudok ütni. ‒ Nos, drágám, te hoztad fel, hogy „csak” a harmadik pasim voltál, ebből nagyon is az jön le, hogy a szememre vetetted, hogy nem kavartam a fél iskolával, és micsoda megbocsájthatatlan bűn, hogy nem bújtam ágyba minden jött-menttel‒ fixíroztam a körmeimet, majd a Weasley-s dologra halványan elmosolyodtam. ‒ Valld be, hogy csak azért nem tetted meg, mert véráruló. Különben is, ha nem a vágyaid vezetnének, akkor nem vonná el a figyelmedet az, hogy egy csinos lány elsétál az orrod előtt ‒ intettem a bejárati ajtó felé, ahol a kis vöröske távozott. Igazán sajnálatos, hogy Julian képtelen volt koncentrálni arra, amit mondtam, ahogy az is, hogy megint csak azt hallotta meg, amit lényegesnek tartott. ‒ Szeretem Párizst, a parfümjeiket, a divatmárkáikat, a kultúrájukat. A nyelvükért annyira nem rajongok, a pasik rondák, a nők még inkább, azonban a Loire-völgy meseszép, mondtam is apunak, hogy vásároljuk meg az ottani kastélyt. Továbbá, a Riviérán le tudok barnulni, míg itthon csak akkor van egy kis színem, ha szoliba járok. Nem olyan rossz hely. Meg, inkább a franciák, mint a németek. De ha másik európai országot kellene választanom, ahol élnék, akkor az Belgium lenne ‒ vontam meg kecsesen a vállamat. Nem értettem, hogy Julian miért viszolygott ennyire a franciáktól, nem voltak olyan szörnyűek, de a belgákkal sokkal jobban szimpatizáltam. Azok a mennyei csokoládék! ‒ Ó, hát bocsáss meg, hogy kételkedtem benned! ‒ szólaltam meg gúnyosan, és a jobbomat a szívem felé tettem, hogy fokozzam a drámai hatást. Tényleg nem bámultál meg senkit Julian, tényleg… Hiszen az előbb ismerted el, hogy mégis megesett. ‒ Ezzel szimplán arra akartam utalni, hogy nehogy már te legyél felháborodva, amiért annyi csajod van, nekem meg csak három pasim volt. Továbbá, ne kérj számon azért, mert nem csak lányokkal barátkozom. Nekem is jogom van hozzá. Különben is, a haverodra meg sose voltam féltékeny, nem tudom, hogy őt miért kell belekeverned. És igen, csodálkozom, mert mint már említetted, nem voltam köteles beszámolni neked arról, hogy kikkel barátkozom. Ezzel a hisztiddel pont te bizonyítod be nekem, hogy marhára nem bíztál bennem ‒ feleltem valamivel higgadtabban. Miután elértem a hisztérikus hangmagasság csúcsát onnantól kezdve ismét csökkenni kezdett a hangerőm, és nyugodtabbá váltam. A kifakadására, miszerint semmi közöm a dolgaihoz, csak morogtam valami olyasmit, hogy teljesen más a két szituáció, de nem mentem bele egy újabb vitába. ‒ Gondolkozz el egy pillanatra, és idézd fel, hogy mégis hogy rontottam neked, ugyanis én nem így látom. De bocsáss meg, hogy érdeklődni mertem egy ígéret felől, sőt, bocsáss meg, hogy egyáltalán létezem ‒ forgattam meg a szemeimet. Persze, és még nekiállt feljebb… Pasik. Szörnyűek. Minek akarok én egyáltalán pasit? A válasz egyszerű: nem szerettem egyedül lenni. Igyekeztem közönyös maradni, mégis nehezemre esett elnyomni a meglepettségemet, akkor a végigsimított a kezemen. Azonban erős voltam, tartottam magam, még a pillantását is álltam, nem hagytam, hogy azt higgye, ezzel zavarba hozott. ‒ Feleslegesen nem töröm magam azért, hogy más szavakkal megfogalmazzam a mondandómat, és talán, ha a te szavaidat forgatom ki, akkor talán el is jut az agyadig ‒ válaszoltam unottan. Belefáradtam már abba, hogy azon dolgozzak, hogy Julianhez eljussanak a szavaim, mert nagyon úgy látszott, hogy vagy szándékosan szórakozott velem, vagy a nagy önimádattól nem volt hajlandó meghallani másokat. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, de inkább nem replikáztam, hanem ráhagytam a dolgot. Ha ő férfinek hitte magát, akkor éljen továbbra is csak a kis álomvilágában. Ilyesmikre gondoltam már tehetetlen dühömben, de közel sem gondoltam így. A meglepettségemet nem tudtam tovább elrejteni, amikor megcsókolta a kézfejemet, értetlenül meredtem rá, hogy ez most mire volt jó. Épp ezért nem is figyeltem arra, hogy sikerült megkarmolnom. Azonban, jobbnak láttam, ha magam mögött hagyom a nagytermet, mielőtt még egy újabb hisztit csapnék. Az utolsó szavaira, amikkel igyekezett megnyugtatni, csak halványan elmosolyodtam. Nem tudtam mit mondhatnék. Mondtam volna azt, hogy örülök annak, hogy a lány nem megfelelő számára? ‒ Hát, akkor minek viszed el? ‒ érdeklődtem valamivel szelídebben, majd akármilyen választ is adott, eszembe jutott, hogy eredetileg hova terveztem menni. ‒ Viszont, nekem be kell ugranom a könyvtárba. Tudod, Davies prof beadandója miatt, amit a Nyomozó, támadó és hatástalanító varázslatok elméleti órára kért ‒ magyaráztam, bár szerintem nem nagyon kellett emlékeztetnem arra a pasira, aki auror szakon tanított, és még sminkelte is magát. ‒ Te már megírtad? ‒ kíváncsiskodtam, és titkon reméltem, hogy rá tudom venni, arra, hogy kísérjen el. Semmi kedvem nem lett volna még egy a könyvtárban töltött magányos naphoz.
Zene ¤ Megjegyzés: I'm glad you see it now ¤ [You must be registered and logged in to see this link.]
Összerezzentem. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen drasztikus módszerrel akarja majd magára vonni a figyelmemet. Viszont azt legalább elérte, hogy ténylegesen magamhoz tértem a kómából. Hát ja, ez van, ha az ember éjszakákba nyúló tanulásra kényszerül a jó ügy érdekében. A tanulás okozta fáradtság vagy ezerszer rosszabb, mint a másnaposság. Ezért sem véletlen, hogy sokkal többször vagyok részeg. Heather nagyszerű megjegyzésére, csak unottan megforgattam a szemem. Nagyon nem érdekel, hogy mi a véleménye, mert senkiére nem adok, na, majd biztos az egyik exem lesz a kivétel. A válaszára megvetően felnevettem. – El vagy tévedve, kislány. Arra vársz, hogy én majd térden állva könyörgök neked? Hát, akkor jó várakozást. Ismerhetnél már annyira, hogy ez sosem fog megtörténni. – Még mindig nem értem, hogy a fene baja van, hogy így hónapok után egyszer csak fogja magát, és letámad a hülyeségeivel. Eddig képes volt normálisan viselkedni, akkor most miért kell megint idióta, hisztis libának lennie? – Mint minden, ami velem kapcsolatos – vigyorodtam el. – Én meg előre látom, hogy nem lesz ebből semmi. – Nem voltam annyira magabiztos, mint aminek hangzott, de mindenképp megteszek minden tőlem telhetőt, hogy elkerüljem azon a nyamvadt bálon, mert utána már aztán nyomozhat, ha még mindig akar, mert ha eddig nem találta meg Silentet, akkor a bál után se fogja. Remekül szórakoztam az arckifejezésén. Élvezet volt látni, ahogy a csinos kis mosolyát felváltja düh. – Erre szokták azt mondani, hogy az igazság néha fáj – röhögtem fel. De amúgy nem értettem, hogy mit hisztizik már megint. Ő hozta fel ezt a két állatot, nekem magamtól nagy valószínűséggel eszembe se jutott volna. Megjegyzésére felvontam a szemöldököm. Sértő volt számomra az alaptalan feltételezése. – Nem tudom, miből gondolod, hogy a ribancokat szeretem, meg hogy én nem válogatok. Ha igaz lenne az idióta feltételezésed, hogy engem csak a vágyaim vezetnek, akkor már rég meg lett volna a Weasley csaj. Nála nagyobb k*rvát a suliban keresve se találsz, és ráadásul egy mocskos kis véráruló. – – Mióta vagy te is franciamániás? – Ragadtam ki megint a lényeget a panaszáradatából. Azt hittem, hogy csak Silenttel valami baj, de ezek szerint tévedtem. Minden lány oda van azért a gusztustalan nyelvért. – Amúgy meg egy csajt se bámultam meg, max csak vetettem rájuk egy pillantást. És ha sok barátnőm volt, akkor mi van? Egyiket sem csaltam meg, ahogy téged se. Azt meg főleg nem értek, hogy miért nyavalyogsz itt nekem, amikor egy kib*szott okot nem adtam arra, hogy féltékeny legyél. Egyetlen egy csajhaverom van, őt bemutattam neked, hogy még véletlenül se kezdje el elméleteket gyártani, ellenben te egy szót nem szóltál a kis franciáidról, és akkor most csodálkozol, hogy ki vagyok akadva? – túrtam a hajamba idegesen. – Ó, és még valami. Ha nekem nincs ahhoz közöm, hogy kivel mit csinálsz, és miről beszélsz, akkor neked sincs rohadtul közöd ahhoz, hogy kit viszek arra a nyomorult bálra. – Mi a francért kell felidegesítenie?! Látja, biztos, hogy látja rajtam, hogy fáradt meg nyűgös vagyok, akkor tegye már meg azt a kis szívességet, hogy legalább ilyenkor békén hagy, és majd letámad akkor, amikor nem egy élőhalott vagyok. Megjegyzését csak egy unott pillantással jutalmaztam. Ezek csak üres fenyegetések. Az a Heather, akit én ismerek, képtelen bárkinek is ártani. Az alatt a pár hónap alatt, amióta nem vagyok együtt vele, kétlem, hogy ennyire kifordult volna önmagából. – De még mennyire, hogy te tehetsz róla. Ha nem rontottál volna nekem, akkor én se lennék ilyen veled – ellenkeztem vele. Szórakozott mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy összefűzi az ujjainkat. Hozzá voltam szokva, hogy az exeim újra az életem részévé akartak válni. És őszintén? Nem lepődtem, meg, hogy Hezzie is beállt a sorba. Csak azt nem értem, hogy miért nem mondja ki, mit akar, minek kell felesleges köröket futni. Végig simítottam a hüvelykujjammal a kézfején, és elgondolkodva pillantottam rá. Ha nem lett volna olyan elviselhetetlen a vége felé, akkor lehet, még mindig együtt lennénk, mivel ő volt az, akivel a legtöbb időt voltam együtt. Nem tudtam, de igazából annyira nem is akartam elhúzódni, szóval a balkezemre támaszkodtam. – Milyen eredeti gondolatok – jegyeztem gúnyosan, és kapott hozzá egy ugyan olyan bájos mosolyt, hadd örüljön a drága. – Nem csak elméletben, kicsim – mosolyodtam el. Közelebb húztam a kezét, egy csókot leheltem rá, majd kihúztam a kezem az övéből, és elhúzódtam a lánytól. A körmeivel egy kicsit ugyan megcsikart, de nem volt olyan vészes, hogy ezt szóvá tegyem neki. A megjegyzésére egyetértően bólintottam. Ja, tisztában vagyok vele, de azért aranyos, hogy ő is belátja. Egyáltalán nem erre a válaszra számítottam. Ez annyira nem Heatherös volt. Nem tudom, hogy mi történ vele ez alatt az idő alatt, de eléggé megváltozott. – Egyáltalán nem jobb nálad, és ne aggódj, nem fog semmi se komolyra fordulni kettőnk között, mivel nincs is minek... – jegyeztem meg csendesen. – … legalább is részemről – teszem hozzá egy vállrándítás kíséretében. Valahol sajnáltam Heathert, mert úgy tűnik, tud ő aranyos is lenni, ha akar. De tényleg magának köszönheti, hogy szakítottam vele.
mai viselet ◊ zene ◊ Yes, I know. You are unique[You must be registered and logged in to see this link.]
Ostoba fajankó volt, mégis így szerettem. Sőt, hajlandó voltam szemet hunyni néhány idegesítő tulajdonsága felett, azonban nem voltam már a barátnője, így nem tűrtem el a viselkedését. Csípőre tett kézzel, kissé oldalra billentett fejjel néztem a csaj után, akit Julian láthatóan megbámult, majd, hogy biztos legyek benne, hogy képes rám figyelni, előrenyúltam, és néhány centire az arcától csettintettem. ‒ Jó reggelt Csipkerózsika! Látom, még mindig nem az eszed uralja a testedet ‒ pillantottam rá lekicsinylően. Bár mit is vártam tőle… Pasiból volt. A pasikat pedig a gyomruk és a farkuk vezette, épp ezért egyiket se nevezném egy észlénynek. Julian meg aztán különösen ösztönember volt, ezt bizonyítja az is, ahogy a kiscsaj után fordult. Természetesen, én tudtam ki volt az, de semmi pénzért nem árultam volna el neki. ‒ Nos, legközelebb engem sem fognak majd érdekelni a problémáid, és térden állva fogsz könyörögni, hogy ne tegyem tönkre az életed ‒ feleltem kimérten, ártatlanul pillázva mellé. Ha így akart játszani, hát én benne voltam. De azt fogja kívánni, bárcsak baráti szinten törődött volna az érzéseimmel, mert félelmetes ellenség tudok lenni, ha akarok. ‒ Ez édes ‒ mosolyodtam el gunyorosan. Nagyon jól tudtam, hogy a kinézetem miatt kavart velem, nem pedig a (kamu)személyiségem fogta meg. ‒ Nos, ha megtudom, hogy nem találtál lovat, így beérted a szamárral, akkor hosszú-hosszú hónapokig ezzel foglak gyötörni, és már előrelátom, hogy mennyire élvezném azt ‒ varázsoltam egy gonosz mosolyt az arcomra. Már a bálon ki fogom röhögni, ha nem találom megfelelőnek a partnerét, ebben biztos lehet. Azonban az ezután elhangzottak eltorzították a mosolyomat. Szinte villámokat szórt a tekintetem, olyan dühös lettem rá. ‒ Nem vagy humoros, kicsit sem ‒ sziszegtem. Most leginkább a házam címerállatára hasonlíthattam. ‒ Drágám, az nem jelent semmit. Válogatós vagyok. Nem jövök össze akárkivel. Engem nem a vágyaim vezetnek ‒ fintorodtam el. Okkal nem voltam olyan picsa, mint a korombeliek. ‒ Azonban igazán sajnálatos tény, hogy te jobban preferálod a prostikat, mint azokat, akik nem jönnek össze mindenkivel, és normális párkapcsolataik voltak. Sajnálom, hogy genetikailag nem kódolták belém, hogy mindenkivel kavarjak. Akkor biztos jobban megfelelnék az igényeidnek ‒ tettem hozzá lekicsinylően. Bosszantott, hogy azt merte a szememre hányni, hogy ő csak a harmadik pasim volt. Örüljön neki, hogy csak a harmadik volt, és nem a harmincharmadik. De az ezt követő kifakadása némi elégtételt okozott a számomra. ‒ Lehet, hogy nem vagyok mugli, de ha úgy vesszük, akkor a varázslók főbűnei se közé tartozik a kommunikáció. Továbbá, igen, a barátnőd voltam. És te hány csajt bámultál meg, amíg együtt voltunk? Meg aztán… Azért lennék kétszínű, mert jóban lettem néhány francia sráccal, akikkel beszélgetni merészelek? Én okkal voltam féltékeny rád, hiszen nem tudom ki cserélgeti folyton a barátnőit. Ellenben nekem egyikkel sráccal sem volt olyan a kapcsolatom, amiért aggódnod kellett volna. Örültem, hogy valakikkel beszélgethetek franciául, kértem őket, hogy meséljenek az iskolájukról, viccesek, aranyosak és figyelmesek voltak. Tudod, Julian, mielőtt együtt lettünk volna, mikor együtt voltunk, sőt még most is voltak és vannak srác haverjaim. De különben is, nem vagyok köteles neked beszámolni arról, hogy kikkel mikor és miről beszélek. Szóval verdesheted magad, kombinálhatsz, de azt nagyon jól vésd az eszedbe, hogy sose kavartam mással a hátad mögött ‒ vágtam vissza. Észre sem vettem mennyire belovalltam magam a dologba, de igazam volt. Én néhány exével ellentétben sosem csaltam meg, hát ha valamiért, legalább ezért becsült volna meg. Szándékosan figyelmen kívül hagytam az egyik megszólalását. Nem volt mondanivalóm azzal a témával kapcsolatban. ‒ Annyira vak vagy és annyira nem ismersz, ha még mindig kételkedsz abban, hogy kellemetlen pillanatokat is tudnék okozni neked ‒ csóváltam lemondóan a fejemet. Ostoba volt, ha azt hitte, hogy az elfelejtett ígérete és azután, hogy kétszínűnek nevezett annyiban hagyom majd a dolgot. ‒ Arról nem én tehetek, hogy ellenséges a hozzáállásod. Elhiheted, hogy nem így terveztem ezt a beszélgetést ‒ vontam meg a vállamat. Elvégre, ha nem lenne ilyen utálatos, akkor alapból nem vágtam volna azokat a dolgokat a fejéhez. Legalább a reakciói szórakoztattak, amikor megfogta a kezem egy szórakozott szusszantás kíséretével összekulcsoltam az ujjaimat a kezén, és a helyében nem próbáltam volna szabadulni, mert akkor a körmeim némi fájdalmat okozhattak volna neki. Szándékosan bosszantottam, úgy döntöttem, inkább játékosra veszem a figurát, így hiába akart volna elhúzódni, először le kellett volna fejtenie az ujjaimat a kezéről. ‒ Nos, ennyi erővel, nem vagy se a haverom, se a pasim, se az apám. Innentől kezdve nem tartozik rád, hogy a francia, vagy éppen más nemzetiségű srácokkal mit levelezgetek ‒ forgattam ki a szavait, visszautalva a korábbi kibukására. Mellé még egy bájos mosolyt is társítottam, hadd legyen egy jó napja. ‒ Ó, igen, bocsánat. Elfelejtettem, hogy elméletben „férfi” vagy ‒ húztam el a számat, majd a kis megjegyzésére próbáltam jó képet vágni. ‒ Még mindig eszméletlen a humorod… Ezután lecsillapodtak köztünk a kedélyek, és jobbnak láttam indulni, vagyis csak ezt adtam elő, mert mindez egy remekül felkonferált színjáték része volt. ‒ De érdekel, nem csak önös érdekből… Nem csak azért izgat, hogy az a lány mennyivel jobb nálam, hanem azért is, mert ha esetleg komolyabbra fordulnának a dolgok, akkor tudjam, megérdemel-e ‒ vetettem rá szomorú pillantásokat, miközben átkaroltam magam, és még egy keserű mosoly is felbukkant az arcomon. Törődtem még vele annyira, hogy a legjobbat akarjam neki, és ha nem én voltam az, akkor legalább tényleg megtalálja azt, akit a leginkább passzol hozzá. A kérdésére megrándítottam a vállamat. Most mondjam azt, hogy ő volt Julian Blackwood, aki ha barátnőt akar magának, akkor akármikor szerez? Nem, ezzel hízelegtem volna az egójának, így nem feleltem. Tanácstalanul álldogáltam az asztalok között. Nem tudtam mit mondani. Egyszerűen képtelen lettem volna arra kérni, hogy legalább barátok legyünk.
Zene ¤ Megjegyzés: But, none of them are like me¤ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vigyorogva vállat vontam. Tudja, hogy tudom, hogy ez idegesíti, szóval akkor miért csodálkozik? Hülye lennék nem kihasználni, hogy húzhatom valamivel. Tettem volna még egy-két megjegyzést, de „megakadályoztak” benne. Egy hihetetlenül dögös csaj sétált el az asztalok között. Egy lányban engem először a haja, majd utána a szeme fog meg, így nem csoda, hogy elvonta a figyelmemet Heatheről, a különleges színű hajával. Nem minden nap lát az ember a vörösnek ilyen szép árnyalatát. Az arcát sajnos csak egy pillanatra láttam, de ennyi is bőven elég volt, hogy lássam, nem csak a haja szép. De nem csak előröl, hátulról sem volt semmi. Nem is értem, hogy eddig miért nem tűnt fel a lány. Pillantásommal egészen az ajtóig követtem, majd miután nagy sajnálatomra kiment, újra Heathernek szenteltem a figyelmem. – Ja, képes lennék kitalálni, csak tudod, nem érdekel, hogy mi bajod van – mosolyodtam el gúnyosan. – Én sem a nem létező humorod miatt szerettem beléd – vontam meg a vállam, hasonló elnéző mosollyal. – Kitudja? – jegyeztem meg sejtelmesen. Más se hiányzik nekem, mint hogy Silenttel csesztessen engem. Tényleg imádkozom, hogy nehogy megtudja, kit viszek a bálba, mert annak nem lenne jó vége. – Házimanónak szép vagy, kutyának meg engedetlen, szóval ja, nem vagy egyik sem. És csak annyit mondtam, hogy ne hisztizz feleslegesen. – válaszoltam türelmesen. – Hány pasid volt előttem? Kettő? Tényleg nagyon népszerű voltál – mosolyodtam el. Felháborodottan hallgattam, hogy még csak nem is próbálja megmagyarázni a dolgot. – Egy, nem vagy mugli. Kettő, a csajom voltál. Három, kib*szottul kétszínű vagy. Többször hisztiztél, amiért rá mertem nézni más lányokra is, erre te meg nyomorék franciákkal levelezgettél a hátam mögött. – Normális esetben nem lennék ennyire kiakadva, de ez most tényleg rosszul esett. – Majd meglátjuk – válaszoltam nyugodtan. Nem mondom, hogy nem tartottam tőle egy kicsit, de erről neki nem kell tudnia. Sajnos valószínűleg elkerülhetetlen lesz az, hogy összefussunk a bálon, de mindent megteszek, hogy minél később találjon meg. – Tőled, tündérke? – érdeklődtem vigyorogva. És már megint itt tartunk. Miért nem bír végre békén hagyni? Kizárt dolog, hogy olyan fontos lenne az az ígéret, mert különben biztos emlékeznék rá. – Ó, eddig fel sem fogtam milyen szerencsés vagyok – gúnyolódtam vele. Inkább ő érezze megtisztelve magát, amiért rápazarolom az értékes időmet. Amikor az ajkamnak nyomta az ujját, egy pillanatig csak némán néztem Heathert, majd megfogtam a kezet, és finoman az asztalra tettem. Megköszörültem a torkom, és elhúzódtam a lánytól. – Onnan, hogy nem vagy se a haverom, se a csajom, az anyám meg főleg nem. Innentől kezdve nem tartozik rád, hogy mit csinálok és kivel. – válaszoltam, miután visszanyertem a hangom. – Attól, hogy nincs köztünk semmi, még úgy nézek rád, ahogy akarok. De ne aggódj, ha netán megcsúnyulnál, egy pillantást se fogok rád vetni – vigyorodtam el. Utálom, ha ezt csinálja velem. Be kéne tiltani, és büntetni az érzelmi zsarolást. Szóval igyekeztem elvonatkoztatni attól, hogy ennyire szomorú. – Akkor meg ne érdekeljen, hogy kit viszek a bálba – vontam meg a vállam. – Mi ebben olyan hihetetlen? – nevettem fel. – Nem kapcsolatfüggő vagyok. – Egyéb igényeim kielégítéséhez nem kell minden áron barátnőt szereznem, pont ezért találták ki az egyéjszakás kalandokat.
mai viselet ◊ zene ◊ Don't worry 'bout me. There are lots of pretty girls in the world[You must be registered and logged in to see this link.]
‒ Pont erről ‒ húztam el kelletlenül a számat. Pasik! Kezdek abban hinni, hogy tulajdonképpen ők fordítva működnek, és ha azt mondom nekik, hogy ne csináljanak valamit, azért is megteszik. Lassan remélem kikiáltják őket külön állatfajnak, mert a legnagyobb barmokat cirkuszokban, vagy állatkertekben kéne mutogatni. ‒ Nos, igenis fantázia kérdése, ha olyan korlátolt vagy, hogy ne tudd magad egy olyan ember helyébe beleképzelni, akit állítólag ismersz. Ha erre képes lennél, könnyűszerrel kitalálhatnád, hogy mi bajom van ‒ cáfoltam meg az állítását. Én példának okáért ismertem már annyira, hogy tudjam, minek örülne a legjobban, vagy hogy milyen ruhában jelenjek meg előtte, ha az a szándékom, hogy elcsavarjam a fejét. A frizurámat is dacból hordtam napok óta feltűzve. Feltett szándékom volt ezzel is jelezni neki, hogy lássa, nem egy kirakatbábu vagyok, akit a kedvére formálhat. ‒ Felesleges a szellemi korlátoltságodért elnézést kérned, sose ezért szerettelek ‒ válaszoltam a szempilláimat rebegtetve. Még egy elnéző mosollyal is megjutalmaztam. ‒ Tudod, ha nincs ló, jó a szamár is… ‒ pillantottam fel a körmeim nézegetéséből. Elvégre, ha csökkent értelműekkel voltam körülvéve, akkor kénytelen voltam beletörődni a sorsomba. ‒ Te is így vagy a titokzatos partnereddel, vagy tévednék? Ajkaim gonoszkás mosolyra húzódtak. Nyilván volt valami oka annak, hogy nem verte a mellét azért, hogy milyen csinos lányt visz a bálba. Ennek három oka lehetett: a csaj vagy buta, vagy ronda, vagy buta és ronda. Mi másért tagadná ennyire? ‒ Drágám, nem vagyok se a kutyád, se a házimanód, hogy meg mondd nekem, mikor hisztizek, és mikor nem ‒ vetettem rá rideg pillantásokat. Talán korábban hagytam neki, vagy másoknak, hogy manipulálhassanak, de ma nem volt kedvem játszani a buta, naiv és önállótlan kislányt. Sose tetszett, hogy mások bele akartam szólni a dolgaimba, ezúttal pedig tőlem sem tűrtem el. A tekintetem ellágyult, és szórakozottan vontam meg a vállamat. ‒ Korábban sem voltam népszerűtlen, megesik, hogy az emberek csak később kezdik értékelni a jó dolgokat ‒ feleltem valamivel higgadtabban, és némileg egoistábban. Nem kellett félteni, nekem is volt önbizalmam, az más kérdés, hogy én nem éreztettem állandó jelleggel a felsőbbrendűségemet. Voltak olyan napjaim, a mai viszont elég hullámzó volt, ha az öntelt megjegyzéseimet vesszük figyelembe. ‒ Könnyen lehet ‒ kuncogtam. A fennakadásán jókat mosolyogtam. Csak nem féltékeny lenne? A kontyomból kihúztam egy hajtincset, és azt csavargatva feleltem neki. ‒ És akkor mi van? Tudtommal az emberi kommunikáció nem tartozik a muglik hét főbűne közé, de javíts ki, ha tévednék. Nem árultam el neki, hogy pusztán csak beszélgettem velük, hadd higgye azt, hogy flörtöltem azokkal a fiúkkal, vagy éppen szerelmes leveleket kaptam tőlük. Egyáltalán nem bántam a dolgot. Hadd főjön egy picit a saját levében! ‒ Ne aggódj, álmodozni fogok, de vigyázz kedves, az álmok néha valóra válnak ‒ feleltem szelíden, mégis minden szavamból gúny csöpögött. Ne higgye azt, hogy a kis csajtól távol tudna tartani. Ha én akarok valamit, akkor addig nem nyugszom, amíg meg nem kapom. Ezúttal pedig a cafkának a könnyei és Julian zavara után vágyakoztam. ‒ Szóval, kezdhetsz félni ‒ suttogtam halkan, mégis kihívó mosollyal az arcomon. Incselkedtem volna vele? Határozottan így tettem. Bosszantani akartam, féltékennyé tenni, és minden vágyam az volt, hogy rájöjjön végre, hiba volt szakítania velem. ‒ Ó, sajnálatos módon ma az emberiség nem tett ellenem semmi rosszat, ellenben te megfeledkeztél valamiről, így úgy vélem, a napi napon te vagy az a szerencsés fickó, aki a társaságomat élvezheti. A helyedben megtisztelve érezném magam ‒ magyaráztam, talán picit rájátszva a skót akcentusomra, ami annyi srácnak bejön. Elmosolyodtam, amikor közelhajolt hozzám, és egy pillanatra elfogott a vágy, hogy csókot lopjak tőle, de megembereltem magam. ‒ Miből gondolod, hogy nincs közöm hozzá? ‒ kérdeztem ártatlan ábrázattal, és amikor láttam, hogy elkalandozott a tekintete, gúnyosan elmosolyodtam, a mutató ujjamat az ajkainak nyomtam. ‒ Ejnye, Julian, hát nem te nem mondtad, hogy nincs köztünk semmi? Akkor meg ne nézz úgy rám, mint aki mindjárt levetkőztet ‒ ingattam a fejemet, majd hátradőltem. Vidáman csillogó tekintettel fürkésztem az arcát. Ezt jó jelnek vettem. A nagylelkűségére nem különösebben reagáltam. Ezt követően taktikát váltottam, és úgy határoztam, hogy inkább magára hagyom, hadd gondolkodjon, de a számításaim beváltak, és utánam jött. ‒ Tudod, inkább választanám a semmit, mint ezt ‒ fordultam meg, és összefontam a karjaimat magam körül. Ezzel tényleg nem vigasztalt meg. Tartottam magam a tervhez, igyekeztem minél visszafogottabbnak és szomorúbbnak tűnni. ‒ Igazán? ‒ kérdeztem tétován. ‒ Ez… Elég meglepő. Ezzel igencsak meglepett. Azt hittem, már rég kerített mást a helyemre, s mégis egyedül volt. Ez furcsa volt tőle. Úgy hittem, első dolga lesz keríteni valakit, aki betöltené a helyemet.
Zene ¤ Megjegyzés:What if you found a pretty girl, but you broke up with her? ¤ [You must be registered and logged in to see this link.]
– Nem tudom, milyen gáz becézésről beszélsz, tündérvirág – vontam meg a vállam vigyorogva. Az egy dolog, hogy utáltam a beceneveket, de ha Heatherről volt szó, kivételt tettem. Ő volt az egyetlen, aki szóvá tette, ha nem volt elégedett egyik-másik becenevével, ezért is kezdtem egyre rettenetesebb neveken hívni. Egy ilyen alkalomkór született meg a Hezzie is, ami szerintem nem is olyan vészes a többihez képest, de ő még is rettenetesen utálja. – Ez nem fantázia kérdése. Ha fontos eszembe jut, ha nem, akkor ez van, bocs. – Van fontosabb dolgom is, minthogy az egyik exem sérelmeivel foglalkozzak, szóval folytattam az evést. – Dehogy. Fel sem merült bennem, csak még mindig nem értem, hogy minek barátkozol velük. – Na, igen. Ez is az egyik oka volt a szakításnak. Hihetetlenül elviselhetetlenek a barátnői, főleg amikor nem tudják, hogy mikor kell befogni és lelépni. Ezért is vagyok rohadtul szerencsés Adrianékkal, mert rájuk mindig, bármilyen téren számíthat az ember. Ha be kell fogni, akkor befogják, ha le kell lépni, lelépnek, és ha ki kellene deríteni, hogy az ex kit visz a bálba, kiderítik. Hála istennek nincsenek olyan jóban Heatherrel, hogy ha tőlük akarná megtudni a dolgot, nem mondanának neki semmit, vagy csak elég homályosan fogalmaznának ahhoz, hogy ne tudjon bármit is kideríteni Silentről. – Hé, nyugi van! – emeltem fel a hangomat. – Egy szóval sem mondtam, hogy ronda vagy. Csak korábban le se szartak, de miután szakítottunk, úgy tűnik növekedett a népszerűséged. – Nem is értem ezt a logikát. Mivel lesz valaki vonzóbb, ha én már átmentem rajta? Mondjuk, lehet tudják, hogy remek ízléssel lettem megáldva, és gondolják, hogy nem jövök össze valami selejttel. A Bullstrode-os megjegyzésén felnevettem. – Neki még a zsírleszívás is kevés lenne – jegyeztem meg gonoszul. – Mi? Várj. Te levelezgettél csigazabáló francia fiúkákkal, miközben mi együtt voltunk? – ragadtam ki a lényeget a mondandójából. Oké, hogy már nem vagyunk együtt, de azért szarul esne megtudni, főleg így utólag. Imádkoztam, hogy Heather még csak véletlenül se tudja elkapni Silentet, mert amilyen hiszékeny szegény lány, még a végén minden hülyeséget elhinne neki. Kénytelen leszek végig vele maradni, vagy legalább is szemmel tartani, mert ha arra kerülne a sor, el tudnám távolítani a két lányt egymás közeléből. – Álmodozz csak – mosolyodtam el végül. És akármennyire is hangzott a válaszom magabiztosan, kivételesen tartottam Heather szánalmas kis bosszújától, főleg mivel azt sem tudtam, mi a baja velem. – Nem tudom, mi bajod van ma, de örülnék, ha mást fárasztanál. – Hihetetlen mit összehisztizik ma itt nekem. Egész eddig a hangját nem lehetett hallani, erre most bekattan és nekem esik a hülyeségeivel. – Talán mert semmi közöd hozzá? – érdeklődtem gúnyos mosollyal az arcomon, és én is előre hajoltam. Pillantásom a távolság csökkenéséből és pasi mivoltomból adódóan akaratlanul is a szájára, majd a dekoltázsára tévedt, de még időben megembereltem magam, és igyekeztem másfelé terelni a gondolataimat. Ha nem kényszerből vinném el Silentet, hanem valaki mást hívtam volna el a bálba, akkor se mondanám meg neki. Ha annyira kíváncsi, elmegy a bálba és megnézni kit viszek magammal. – Tudom – vigyorodtam el. – Az is jobb, mint a semmi, nem? – vontam meg a vállam. A kérdésére csak egy halvány mosoly volt a válasz. – Ja, nincs most senkim. – Mondjuk nem is jelenti azt, hogy nincsenek lehetséges jelöltek, de ez majd idővel kiderül. Most leginkább a bált szeretném túlélni.
mai viselet ◊ zene ◊ As soon as I find a pretty girl, I won't be[You must be registered and logged in to see this link.]
‒ Tény, bár a gáz becézéseid nem szerepeltek azon a listán, amit szeretek benned ‒ vágtam vissza egy csípős megjegyzés képében. A mosolyom elnéző volt, mint mindig, amikor Juliannek szántam. Elnéző, szerelmes, vagy gúnyos. Másképp nem tudtam hozzá viszonyulni. Bosszantott, hogy kiscsillagnak hívott, de legalább a Hezzie-ről leszokott. A fenébe is! Hogy én mennyire gyűlölöm azt a nevet! Épp ezért nem is izgatott, hogy milyen nyúzott bámult engem. Biztos megint hajnalig bulizott a gyökér bandájával. A szememet forgatva csak ennyit mondtam: ‒ Szerintem szimplán nem bővelkedsz fantáziában, azonban nem fogom elárulni, hátha idővel rájössz ‒ rándítottam meg a vállamat dacosan. Sértett, hogy ennyire se emlékezett, hogy ennyire egy voltam a sok közül. Komolyan kezdtem arra gondolni, örülhetek, hogy egyáltalán a nevemet tudta. Még pedig ez igencsak sértette a büszkeségemet. Gazdag, bájos, elbűvölő és aranyvérű voltam. Elméletben megfeleltem a társadalmi elvárásoknak, tökéletesen hoztam a hülye libát, talán túlságosan is. Akkor hát mi volt a gond? Ám, hogy lássa mily’ nagylelkű vagyok, abbahagytam a sértegetését, és helyet foglaltam vele szemben. ‒ Te komolyan kinézed belőlük, hogy képes a fejlődésre? Mert akkor nagyon elvagy tévedve ‒ nevettem fel keserűen. Tudtam jól, hogy alkalmatlanok voltak bármi komolyabb dolog elvégzésére. Ostobák, naivak és hiszékenyek. Épp ezért ment már át annyi pasi némelyikükön, én azonban nem voltam ilyen. Én nem hagytam magam mindenkinek, és ha úgy is tűnt, hogy hagyom magam becsapni, korántsem volt így. ‒ Jaj, kérlek, ne nézz így rám! Nem vagyok olyan ocsmány, mint Bullstrode. Bár véleményem szerint inkább Bullshitnek kellett volna elnevezni, amennyi hülyeséget összehord, na, meg egy kis zsírleszívás se ártana neki… ‒ rivalltam rá, majd Millicentről kezdtem beszélni, aki szerencsére hallótávolságon kívül ült. Aztán eszembe jutott még egy gonosz megjegyzés, amit kuncogva sütöttem el. ‒ De az is lehet, hogy természetes szépségnek vallja magát, ezért nem zavarja a testsúlya. Ha most ki lett volna bontva a hajam, akkor bizonyára hátradobtam volna, csak hogy nyomatékosíthassam a szavaimat, azonban mivel ez elmaradt, így csupán összefontoltam az ujjaimat, és kitámasztottam az államat. A gúnyos szavait mézédes mosollyal hárítottam. Valahogy nem tudott a kis lelkembe gázolni. ‒ Nem, képzeld, nem csak ők. Egyetemista mardekárosok, hollóhátasok és griffendélesek. Továbbá a fivérem jóvoltából durmstrangos fiúk is, és még a Tusa óta levelezgetek néhány Beauxbatonsba járó sráccal is. Szóval, édes vagy, hogy azt hiszed, körülötted forog a világ, de koránt sincs ‒ mosolyogtam rá szelíden. Korábban is érdeklődtek irántam, azonban a Juliannel való szakításom tényleg sokat dobott a népszerűségem, és én mégis őt akartam visszakapni. Telhetetlen voltam, ez az igazság. ‒ Drágám, nem szükséges valóban cikis sztorikkal rendelkezned. Az emberek, főként a nők elég kreatívak, ráadásul olyan jól mesélők is, hogy könnyen beadnak másoknak hazugságokat. Ha pedig van egy kis esély arra, hogy a partnered olyan ostoba legyen, hogy ne tudja megkülönböztetni a pletykát az igazságtól, akkor csak sajnálni tudlak ‒ ingattam a fejem egy pimasz mégis fölényes mosoly kíséretében. Tudhatná már, hogy ha annyira tönkre akarnám tenni, már rég megtehettem volna. Nem ismertem minden exét személyes, de némelyik kispályás volt hozzám képest. ‒ Ne sértegesselek? Hát édesem, akkor talán te se sértegess engem, és nem fogok a pici lelkedbe meg a méretes egódba gázolni ‒ nevettem fel gúnyosan. A Julian előtti pasimnak tetszett ez a lenéző kacaj, amellyel az ostobákat illettem. ‒ Hát akkor mi másért titkolnád a kilétét? ‒ hajoltam előre. Szerencséje volt, hogy az iskolai egyenruhámat hordtam, ugyanis az nem volt olyan mélyen dekoltált, hogy elterelhesse a figyelmét. Bár az egy icipicit bántam, hogy lusta voltam átöltözni, mert azért bizony kíváncsi lettem volna a reakciójára. Hosszasan ecseteltem neki, hogy velem mi a helyzet a partnerkeresés terén. Sejthettem volna, hogy annyira nem fogja meghatni a dolog. Ez kifejezetten zavaró volt. Tényleg semmi nem érdekelte velem kapcsolatban? Ez igazán szomorú volt. ‒ Igazán nagylelkű vagy ‒ jegyeztem meg sértődötten, és elfordítottam a fejem. Ez kicsit szíven ütött, de nehogy azt higgye, hogy ennyivel beérem. Azt csak lesheti, hogy ilyen könnyen feladom. Csupán más taktikára volt szükségem. Annak az idióta névnek a hallatán felment bennem a pumpa, és elégedetten húztam ki magam, ugyanis sikerült eltalálnom őt. Megérdemelte, főleg azok után, hogy még a kérésemet se volt képes figyelembe venni. Pechjére, addig már kieszeltem egy tervet, amely esélyes volt, hogy beválik. Visszavettem a liba-figurából, igyekeztem megértőbbnek, és beletörődőnek tűnni. Utat engedtem az elkeseredettségemnek, és őszintén bevallottam neki mennyire rosszul esik ez az egész. A lelkére akartam hatni. Egy manipulatív dög voltam. Hogy fokozzam az asztalnál előadott kis jelenetet, felálltam, és elindultam kifelé. Amikor a nevemen szólított, apró, de annál gonoszabb, számító féloldalas mosoly terült szét az arcomon, de gyorsan eltűntettem onnan. Tettem még előre egy-két lépést, majd megtorpantam, mint aki később kapcsolt. A magyarázatára lassan hátrafordultam, majd fanyarúan elmosolyodtam. ‒ Sovány vigasz ‒ feleltem halkan, majd összeráncolt homlokkal ismét végigmértem. ‒ Azt mondtad, ha megtehetnéd… Miért ne tehetnéd meg? Nem hiszem, hogy a Megszeghetetlen Eskü kötne téged bárkihez, vagy bármihez… Vagy tévedek? ‒ pillantottam rá résnyire összeszűkült szemekkel. Gyanús volt. Volt valami a háttérben, amit igyekezett eltitkolni, márpedig egy aurortanonc figyelmét nem kerülhetik el az ilyen apróságok, ám nem firtattam tovább a dolgot. ‒ De akkor értsem úgy, hogy nincs senkid? ‒ kérdeztem tétován. Mert, ha nem az új barátnőjével ment a bálra, akkor kivel? Mégis ki lehetett neki olyan fontos, hogy elvigye? Egyre jobban érdekelt a csaj kiléte, és abban Julian is biztos lehet, hogy ezúttal nem csak a baráti társaságomat (ami egyébként is három ház tagjaiból tevődött össze) fogom munkába állítani, hanem az ő haveri körére is rá fogok szállni.
Zene ¤ Megjegyzés: You don't have to be single ¤ [You must be registered and logged in to see this link.]
– Meg sok minden mást is, kiscsillag – vigyorodtam el. Viszont akármennyire is gondolkozom, nem jut eszembe, hogy mire kellene emlékeznem. Igazán segíthetne egy kicsit, vagy valami. – Nincs kedvem, fáradt vagyok – néztem rá nyúzottan. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha a tanulás mellett még egy kisebb parti is becsúszott volna. Akkor most nem csak rohadt fáradt lennék, de még rettenetesen másnapos is, ami tapasztalatból nem a legjobb kombináció. Bár lehet nem ártana, ha még a bál előtt csapunk a haverokkal egy bulit. A bálon, úgy sem fogok (annyit) inni, mert mégis csak egy lánnyal megyek, szóval muszáj valamikor összehozni, egy jó kis estét. Aztán, majd ha vége ennek a tanévnek, és nem lettek szarok az eredményeim, úgy beb*szok Adrianékkal, hogy azt se fogom tudni, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Mert hát, muszáj lazítani néhanap. – Akkor semmit sem változtak – nevettem el magam. A barátnői sosem az eszükről voltak híresek, na, arról meg nem is beszélve, hogy erre még büszkék is voltak. Válaszára felvontam a szemöldököm. Na, nem mintha Heather ronda lenne, mert nem véletlenül voltam együtt vele, de azelőtt nem volt annyira népszerű a fiúk körében. Szóval, vagy jó színben akar feltűnni előttem, vagy miután szakítottunk, hirtelen másoknak is feltűnt, hogy létezik. – Az a nagy tömeg két emberből áll, Danből és Theóból? – érdeklődtem gúnyosan. Egyik srácot se tartom nagyra. Az előbbi egy nyomorék, akit nem is értek, mit keres ebben a házban, az utóbbi meg egy sunyi kis törpe, aki csak Malfoy seggét tudja nyalni, meg a halálfaló apjával büszkélkedni. – Ez mind szép és jó, csak az az egy baj, hogy nekem nincsenek cikis sztorijaim. – Leszámítva ezt az elbukott fogadást, de minél kevesebben tudják, annál jobb nekem. Viszont, jó hogy szólt, mert így majd el fogom kerülni a bál alatt. Más se hiányzik nekem, minthogy a két csak nekiálljon hisztizni és egymást tépni, na, meg Silent esetleg még sírni is. – Ne sértegess! – kértem ki magamnak. – Egy hugrással szóba se állok, majd még pont az kellene, hogy elvigyem a bálba. – Hála istennek, még hátra van két ház, és kizárt dolog, hogy megtudja, kit viszek magammal. Ó, szóval az egyik terelővel megy. Gőzöm sincs, hogy ki az utánpótlás, de őszintén? Nem is érdekel, úgy sincsenek annyira jók, mint amilyen én meg Adrian voltunk. – Aha – reagáltam le unottan. Ha most ezzel az volt a célja, hogy féltékennyé tegyen, akkor szívás, mert nem jött össze. – Azzal mész, akivel akarsz – vontam meg a vállam. Haha, úgy tudtam, hogy utálja ezt a becenevet. Én magam fejlesztettem ki, amire büszke is vagyok. Viszont a bokán rúgás azért túlzás volt. Kérésére csak vállat vontam. Úgy hívom, ahogy akarom, már csak azért is, mert mint említettem, én találtam ki neki. A hirtelen hangulat váltásával nem tudtam mit kezdeni. Ő jött ide számon kérni rajtam valamit, amit régen megígértem neki, és akkor most neki is áll feljebb? De a francba is, utálom, ha valaki szomorú. – Heather – szóltam utána, és én is felálltam. – Csak hogy tudd, szívesebben vinnélek téged, ha megtehetném – adtam egy kissé homályos magyarázatot korábbi kérdésére. Mert ez igaz is volt. Nem szívesen akartam együtt mutatkozni Silenttel, és ez most nem feltétlenül az ő hibája. Egyszerűn csak, az az elvárás velem szemben, hogy csak aranyvérű boszorkányokkal állok szóba. Silenttel kivételt tettem, mert ezer százalék, hogy ő nem aranyvérű családból származik. Egyszóval nem örülnék neki, ha a szüleim fülébe jutna a dolog, de hát ki tudja, kinek járna el a szája.
mai viselet ◊ zene ◊ I would be, if I had one. But rightnow, I'm sexy, free and single[You must be registered and logged in to see this link.]
Rettentően bosszantott, hogy nem tudtam Julian kit hívott el a bálba, bár leginkább csak azért, mert reméltem, vagyunk még olyan viszonyban, hogy engem hív el. Hiszen nem hisztiztem, amikor szakított velem, sőt, teljes mértékben megértettem. Néha én se bírtam elviselni saját magamat. Akkor miért vártam volna el pont tőle? Az asztalnál ülve bámultam, de nem nézett felém. Szívesen megdobtam volna valamivel, hogy magamra vonjam a figyelmét, azonban nyugton maradtam. Figyeltem minden apró mozdulatát, az arcrezdüléseit, és sikerült arra a megállapításra jutnom, hogy a mai napon irtó lusta lehetett, ha alig volt hajlandó megmozdulni. Amint befejeztem a vacsorámat, a barátnőimet hátrahagyva elé álltam. Nem szokásom csoportosan odavonulni másokhoz. Nekem nem volt szükségem lelki támaszra, hogy meg merjek szólalni egy pasi jelenlétében. Lehet, hogy hülyének tartottak, de nem félénknek. Amúgy is utáltam a gyáva, visszahúzódó embereket, ha valakivel bajom volt, vagy éppenséggel csak el szerettem volna érni valamit, akkor nem vártam a csodára. Elvégre, a néma gyereknek az anyja se érti szavát… Szúrós pillantásokkal vártam, hogy a srácok végre eltűnjenek a színről, és szóba elegyedhessek az én édes drága exemmel. Rossz volt így gondolni rá. Tényleg szerettem vele lenni, épp ezért voltam dühös magamra, hogy hagytam elmenni ezt a pasit. Bájos mosoly kúszott az arcomra, amikor kimondta a nevemet. Nos, legalább erre emlékezett velem kapcsolatban. Azonban az kifejezetten bosszantott, hogy nem nézett rám. Fontolgattam, hogy elhúzom előle az ételt, sőt a válasza hallatán az is eszembe jutott, hogy fejbe csapom az előtte fekvő tányérral. ‒ Mindig is imádtam a humorodat, édes ‒ jegyeztem meg elnéző, némileg gunyoros mosollyal. Tudtam. Annyira tudtam, hogy kiment a fejéből! ‒ Azonban, én nem erre céloztam, szóval törd még egy picit azt az okos kis kobakodat. ‒ Hányingerem volt. Utáltam így beszélni, de hát ha egyszer elvárták tőlem, hogy úgy viselkedjek, mint egy elkényeztetett tyúk, akkor sajnos a szóhasználatukat is át kellett vennem. Nem is tudtam eldönteni, hogy szerencse, vagy épp átok, hogy még Julian sem látott át a kis színjátékomon, holott már nyolc éve ugyanazokat az órákat látogattuk, egy helyen éltünk és tanultunk. Keserű igazság, hogy ezen a helyen tényleg senki nem ismert igazából. Kicsit alaposabban szemügyre vettem. Fáradtnak tűnt, de ettől függetlenül ugyanolyan szívdöglesztő maradt. Nem tettem megjegyzést rá. Tudtam, hogy nem szereti annyira a kritikát, a bókoknak jobban örült volna, csakhogy jelen pillanatban eggyel se tudtam szolgálni neki. Mindenesetre, tőlem telhetően még egész normális hangnemben érdeklődtem meg nála, hogy akkor most is lesz vele a bálon. Azonban a kérdésemre kérdéssel válaszolt, tehát nyilván nem nagyon volt kedve beszélni róla. ‒ Nos, mondjuk úgy, hogy a „kis barátnőim” túlságosan hülyék, és csak azt jegyzik meg, amit hallanak, maguktól nem tudnak információt szerezni ‒ hajoltam közelebb, hogy senki ne hallja azt, hogy miket mondok neki. Annak ellenére, hogy kedveltem a barátnőimet, sok bajom volt velük, például azt nehezményeztem, hogy ilyen téren analfabéták voltak. Aztán hátradőltem, és a beszólására kacagva legyintettem. ‒ Ugyan, édes! Többen is elhívtak, nehéz volt választani ‒ feleltem nevetve. Ez jól esett. Valóban sokan elhívtak, és ténylegesen nehezemre esett a választás, ugyanis én naiv még mindig hittem benne, hogy Julian mégis elhív majd. ‒ Szóval, ne aggódj. Ott leszek a bálon. Így ha nem árulod el, hogy mégis kivel mész, hát majd ott megismerem. Aztán jó ex módjára cikis sztorikat mesélek rólad, vagy éppenséggel a lányt becsmérlem majd. Remélem, érzékeny lelkű, mert az olyanokat szeretem tönkretenni. Elbűvölő mosoly játszott az ajkaimon, míg a szememben valami gonosz tűz égett. Igen, kicsit féltékeny voltam, és ha elronthattam a partit a felbukkanásommal, akkor meg is fogom tenni, mert ennyire imádnivaló vagyok. ‒ Vagy ezért rejtegeted ennyire a lányt, mert valami hugrás kis nyomi, akit mindenki elől szégyellned kell? ‒ érdeklődtem a szempilláimat rebegtetve. Egy poharat is félretoltam az asztalon. Zavart az ott uralkodó káosz, és féltem, hogy leborítom a ruhámat, ha sokat hadonászok. ‒ Mellesleg, én az egyik volt kviddicsjátékossal megyek majd. Ha már ilyen szép kis csevegést folytatunk. Eleinte egy durmstrangos ismerősömet akartam volna behozni a suliba, de sajna pont vizsgákra kell készülnie, így aztán beértem ezzel a kis terelővel. Azt mondta, hogy ha több ideje lenne, akkor még mindig játszana, de Bestiamesternek készül, és azért az egyik elég kemény szak, szóval feladta a sporttal kapcsolatos terveit, de még ettől függetlenül is irtó helyes ‒ csacsogtam azzal a szándékkal, hogy némi féltékenységet ébresszek Julianben. Szerettem volna tudni, hogy egyáltalán érzett-e még valamit velem kapcsolatban. Hezzie. Most komolyan? Azt hittem, erről már leszokott. Villámló tekintettel meredtem rá, és asztal alatt a bokája felé rúgtam, aztán csak reménykedtem benne, hogy el is találom. ‒ Ne hívj így! ‒ sziszegtem. Ez nem a szokásos csajos hisztim volt, tényleg utáltam ezt a nevet. Amíg együttvoltunk még el is viseltem, de ő maga mondta, hogy már nem járunk, így nem illeti meg az a jog, hogy így szólítson. ‒ Képzeld, felfogtam. Beletörődtem, elfogadtam… ‒ Megenyhült a tekintetem. Szomorú voltam a dolog miatt, tényleg nagyon elszúrtam a dolgokat, pedig én nem így terveztem. Halkan felsóhajtottam, és az asztalra könyökölve, az arcomat a kezeimbe temetve válaszoltam neki. ‒ Csak reméltem, vagyunk még annyira jóban, hogy elhívsz. Tényleg szerettem volna elmenni veled ‒ pillantottam fel egy fanyar mosoly kíséretében. ‒ De hát akkor légy boldog az új barátnőddel… Nem is zavarlak tovább ‒ mondtam halkan. Nem akartam tovább hisztizni, fárasztó volt. Ráadásul nagyon jól tudtam, hogy azzal nem érnék el semmit nála, így hát felálltam, és lassan elindultam a kijárat felé.
Zene ¤ Megjegyzés: Be happy with your new girlfriend¤ [You must be registered and logged in to see this link.]
Túl voltam végre az egyik legnehezebb vizsgámon, amire kénytelen voltam tanulni, ha nem akarok megbukni, így kábé nem is aludtam semmit ezalatt a pár nap alatt, és ezt most igyekezetem bepótolni. Azt vettem fel magamra, ami épp a kezem ügyébe akadt, ami történetesen egy ing, póló és farmer volt. Fáradtan vánszorogtam le a nagyterembe vacsorázni. A reggelit és az ebédet egy az egyben kihagytam, mert inkább aludtam, szóval mondhatjuk úgy is, hogy én csak most reggelizem. A többiek már javában kajáltak, amikor én csatlakoztam hozzájuk. Arra sem volt erőm, hogy valami vacsorának valót válasszak magamnak, így inkább Adrianra bíztam a dolgot, aki „kedvesen” érdeklődött, hogy ne is egye-e meg helyettem, mire én csak fejbe vágtam, majd hajlandó voltam felemelni a kezem, és végre én is enni kezdtem. Alig kezdtem, hozzá az evéshez, amikor éreztem, hogy valaki kábé szemmel ver, de lusta voltam, hogy én magam járjak utána a dolognak, így inkább Adriannak adtam ezt a lehetőséget. Meglepődve hallottam, hogy az egyik volt barátnőm az, de nevet nem tudott mondani, viszont nem is volt szükség rá, mert már abból felismertem, ahogy mögénk tipegett. Adrianék, eleget téve a lány kérésének, felszívódtak, és őfelsége ledobta magát velem szembe. Nem néztem rá, mert valamiért a kaja fontosabb volt, mint az hogy mit akar tőlem. – Heather drága – mosolyodtam el fáradtan, de még mindig a tányéromat bűvölve. A kérdését hallva, azonban letettem a villát a kezemből, mert érzem, hogy nem fog egyhamar nyugtot hagyni nekem. – De – feleltem végül. – Elfelejtettem reggelizni meg ebédelni. – Tudom, hogy nem ezt a választ akarta hallani, de gondoltam, amíg reagál erre valamit, addig majd eszembe jut, hogy mi a problémája. Mert őszintén? Fogalmam sincs róla. Már egy jó ideje nem a barátnőm, miért kellene emlékeznem mindenre vele kapcsolatban. Meg egyáltalán mit akar tőlem ennyi idő után? Azt hiszem, elég világos voltam, amikor szakítottam vele, szóval nem értem, miért most jön ide, ha eddig nem tette. De egyébként szó se róla, még most is jól néz ki, szóval legalább nem hagyta el magát. Így, hogy ilyen közel ül hozzám, látom, hogy a szemét szemcerkával húzta ki, szóval biztos megint elhagyta a szemhéjtust. A haját meg felkontyolta, amit sose szerettem nála, mert jobban tetszett, ha ki volt engedve neki, így amíg együtt voltunk, nem is nagyon hordta feltűzve. A hisztijét hallgatva megmasszíroztam a nyakam és vetettem rá egy nyúzott pillantást. Most komolyan azért jött, hogy szemrehányást tegyen nekem olyan dologról, amihez neki semmi köze? – És a kis barátnőid azt már nem tudták kideríteni, hogy ki az a lány? – érdeklődtem gúnyosan. Ha nem tud túl sokat, akkor semmi kedvem neki mindenről beszámolni, főleg mivel tényleg semmi köze hozzá, hogy kit vagyok kénytelen vinni a bálba. – Azért vagy most ilyen hisztis, mert téged senki nem hívott el a bálba? – vigyorodtam el. Viszont ezzel a kis számonkérésével eszembe juttatta a legelső kérdését, miszerint mit felejtettem el. – Nézd Hezzie, nem vagyunk már együtt. Miért kellene mégis téged vinnem a bálba? – Tisztában vagyok vele, hogy utálja ezt a becenevet, de pont ezért is használtam előszeretettel, amikor anno sokat hisztizett, és hát ilyen dolgokat nem felejti el az ember. Azt is tudom (most már), hogy azt ígértem neki, hogy majd őt viszem a bálba, de ő tehet róla, hogy máshogy alakultak a dolgok. Nem kellett volna, olyan idegesítőnek lennie, és akkor még lehet, együtt lennénk.
mai viselet ◊ zene ◊ megjegyzés[You must be registered and logged in to see this link.]
A minap kismadarak csiripelték, hogy Julian elhívott valakit a bálra, és az a valaki nem én voltam, holott régen megígértettem vele, hogy engem visz el. Ha nem ringattam volna magam abba a hitbe, hogy ezt nem felejtette el, akkor nem is izgatott volna a dolog. Szabad ember volt, azt csinált, amit akart, és mégis bántott, hogy ilyen könnyedén elfeledkezett rólam. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy mégis kit hívott el, mert a Mardekáron belül senkiről nem tudtam, akinek elígérkezett volna, ahogy a barátnőim se hallottak semmit. Így hát a vacsora alatt folyamatosan őt bámultam, sőt inkább szuggeráltam, ezzel jelezni szándékoztam neki, hogy beszédünk van egymással. Amint végeztem az evéssel, felálltam, és a magas sarkúimban odatipegtem Julianhez meg egy-két haverjához. Csípőre tett kézzel álltam meg Adrian mögött, majd angyali mosollyal megszólaltam: ‒ Sziasztok fiúk. Megtennétek, hogy kicsit magunkra hagytok? ‒ kérdeztem bájosan, a de tekintetem inkább azt sugallta, hogy „Jobban teszitek, ha most azonnal eltűntök a színről”. Addig nem is nyugodtam, amíg egyedül nem maradtam az én drága exemmel. ‒ Édesem ‒ szólaltam meg, miután helyet foglaltam vele szemben. Ez nem az a kedveskedő megszólítás volt, sokkal inkább gúnytól csöpögött. ‒ Mondd csak, nem felejtettél el valamit? ‒ érdeklődtem, finoman utalva arra, hogy igenis emlékeznie kellene valamire. Egyelőre nem szóltam egy szót se, pusztán vártam, hogy válaszoljon, közben pedig az előttem heverő tányérokat fintorogva odébb toltam, hogy az asztalra könyökölhessek, és az államat a kézfejemen pihentethessem. Be kellett látnom, most is jól nézett ki. Igaz, nem érhetett a nyomomba, mert vélhetően még így is én kényszerültem arra, hogy többet készülődjek, noha ma legalább a ruhaválasztással nem kellett vesződnöm, mert az egyenruhámat hordtam. Azonban befonni, kontyba csavarni, és hullámcsatokkal rögzíteni a hajamat nehezebb vállalkozás volt, mint reggel gondoltam. Arról meg ne is beszéljünk, hogy valahová elkeveredett a szemhéjtusom, így hosszú perceken keresztül átkozódva kajtattam utána, azonban be kellett érnem egy szimpla szemceruzával. Szerencsére a kedvenc rózsaszínes szájfényem még megvolt, így nem kellett ál-hisztit rendeznem a többiek előtt. Halkan felsóhajtottam, és a kezeimet az asztalra fektettem, míg kiegyenesítettem a hátamat. Anyám allergiás volt arra, ha görnyedten ülök. ‒ Nos, kedves, hallottam, hogy valami ismeretlen csajszit viszel a karácsonyi bálra ‒ kezdtem még egészen csevegő hangnemben. ‒ Áruld el nekem kérlek, hogy mégis ki az a szerencsés lány, és miért pont másik házból valóval mutatkozol. Felesleges lenned tagadnod, tudod, hogy sok pletykafészket ismerek ‒ folytattam. Ezúttal némi rosszallás, neheztelés, féltékeny és düh keveredett a hangomba. Hiszen, most őszintén… Mennyivel lehetett az a csaj különb nálam, vagy a többi exénél? Mit láthatott benne, ami szerinte bennem nem volt meg? Meg sem fordult a fejemben, hogy nem önszántából hívná meg a szóban forgó csajt. ‒ Ó, és ezt nyugodtan veheted számonkérésnek ‒ villant vészjóslóan a tekintetem, de az arcom továbbra is nyájas, kifejezetten kedves maradt. Kíváncsi voltam a meséjére, vagy hogy egyáltalán emlékszik-e arra, hogy mit ígért nekem.
megjegyzés ◊ zene ◊ szószám: 471[You must be registered and logged in to see this link.]
