Aaron & Julian

Aaron & Julian

Figyelmesen hallgattam végig Aaron szavait. Nem mondom, hogy nem lepett meg, de közben valahol még is ilyen válaszra számítottam. Ilyenkor derül ki, hogy milyen sokat is számít az, hogy milyen családja van az embernek, hogy milyen környezetben nő fel. – Nem, egyáltalán nem – nevettem fel kérdését megválaszolva. – Viszont ezek alapján tényleg nem értem, hogy miért lettél hollóhátas. K*rvára intelligens és okos vagy meg minden, de basszus, rosszabb vagy, mint az egész házam együtt véve! – tártam szét a karom hitetlenkedve. Nem célom, hogy megsértsem, nem is annak szántam, de tényleg nem értem, hogy a Süveg mi alapján döntött nála.
– Nem hiszel a személyes varázsomban? – kérdeztem tettetett felháborodással, ugyanakkor vigyorogva. Nem mindenkinek adatik meg ez a képesség, erre születni kell. A kisasszonynak például egyáltalán nincs semmilyen varázsa, ezért is képtelen átverni, akármennyire is próbálkozik. – Nem szánom őt. – Még a feltételezés is sértő. Nem vagyok senkije, hogy érdekeljen szánalmas kis élete, de ha már veszem a fáradtságot, és rápazarolom az érékes időmet, hogy megszívlelendő tanácsokat adjak neki, az lenne a minimum, ha meg is fogadná őket. Láttam Aaronon, hogy egyáltalán nem egy egyszerű emléktörlő bűbájra gondolt, de ez az ő dolga, én lerendeztem annyival, hogy diplomatikusan bólintottam. Végül is, még csak tanulok aurornak, nem kell már most úgy is gondolkoznom. – Tudom, hallottam róla… – feleltem, miután végig hallgattam. – A dédapám rajongott Hitlerért, meg a humános módszereiért. Ezekbe őrült bele – teszem hozzá egykedvűen. Nem szoktam a dédnagyfaterről beszélni, apa meg aztán főleg nem. Mondhatni az öreg volt a család szégyene, és mindenkinek jobb, hogy meghalt. A halála óta görcsöl azon mindenki apa családjában, hogy egyik gyerek se örökölje a nagyszerű Tyrell Blackwood géneket. Bár nem értem apa milyen felindulásból adta nekem a nagyapja nevét, de ha emiatt lesz kattant a leendő gyerekem… – Akárhogy is, senki nem érdemel ilyen halált. Se azok az emberek a háború alatt, se ez a ribanc. – Lehet akármilyen jó haverom Aaron, attól még nem értek egyet az ilyen jellegű nézeteivel, és neki se kell az enyémekkel.
– Nem tudom – nevettem fel a feltételezésen. – De az tény, hogy inkább ijesztő, mintsem megnyugtató, amikor hirtelen belátja, hogy hülye és nekem van igazam – teszem hozzá röhögve. Mondjuk, olyan kor se ismeri el balf*szságát, helyette inkább átvált k*csög-üzemmódba, és megpróbál megsérteni, ami valljuk be, mindig sikertelen megmozdulás volt részéről.
– Hát az biztos – röhögtem fel. Silent tényleg annyit hazudott már életében, hogy nem tudja számon tartani. Nem egyszer keveredett már ellentmondásba, amiből aztán igyekezett egy újabb hazugsággal kivágni magát. Sikertelenül, jegyzem meg.
– Lehetséges – vonom meg a vállam. – De nekem ez a normális. – Sok mindent köszönhetek nekik, az a minimum, ha nem lázadozok egy többezer éves hagyomány ellen. – A te életed, te tudod – felelem. Eszemben sincs megmondani, hogy hogy viszonyuljon a családjához, egyszerűen neki ez a normális, nekem meg más.
– Ja, nulla-huszonnégyben – röhögtem fel. Nem vagyunk egyformák. Lehet, őt mindenféle pszichopata dolgok foglalkoztatják egész nap, hát engem meg a nők. – Miért, kellene? Van jobb, és fontosabb dolgom is, mint naphosszat tanulni – felelem vigyorogva.
– Örülök, és meg is becsülöm őket, de akkor is szar érzés, hogy az összes olyan emberek, akik fontosak az életemben és érdekelnek, egytől egyig ilyen elcseszett családból jönnek. Mint például Adrian. Vagy te. – Lehet, igaza van, és tényleg le kéne szarnom, mi van másokkal, de őt is majdnem olyan jó barátomnak tartom, mint Adriant, és ha őt nem szarom le, akkor Aaronnal miért tennék így?
– Igazad van, nem ismerlek. És valószínűleg nem is foglak soha teljesen megismerni, mert véleményem szerint, ez lehetetlen, nem csak nálad, hanem másokkal is, de ez most lényegtelen. Az, hogy ki vagy mi jó, az relatív. Szerintem jó ember vagy, még ha te, vagy bárki más is nem ezt gondolja. Vagyok annyira öntelt, hogy szarok a véleményükre, és ne haragudj meg, de jelen esetben a tiédre is. – Meg van a jogom ahhoz, hogy eldöntsem, kit tartok jó embernek és kit nem. És Aaron a szörnyű gondolatai ellenére is az. Tetszik neki, vagy sem.
– Fogalmam sincs – nevettem fel. – És még csak be se b*sztunk – teszem hozzá. Nagyon eltávolodtunk az eredeti témától, tettük mindezt úgy, hogy még az első pohár piát se ittuk meg. Itt valami nagy gond van, lehet, ki kellene vizsgáltatni magam. Vagy egy üveg gyógyító alkoholhoz fordulni.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

Bánom, hogy nyolc év kellet ahhoz, hogy összehozzon minket a sors, és megismerjük egymást. Nagyon jó haverok lehettünk volna, már elsőben is, de végül is nem panaszkodom, jobb később, mint soha. – Miért, milyen voltál régen? – érdeklődtem kíváncsian. Amikor először találkoztunk, vagy is jobban mondva, rám talált, egyáltalán nem ismertem. Természetes volt, hogy utána kérdezősködtem egy kicsit, de mindenki mást mondott róla, volt, aki bírta, volt, aki ki nem állhatta, volt, aki halálosan szerelmes volt belé, de volt olyan is, aki legszívesebben kinyírta volna. Egyszóval nem kaptam róla egységes képet, ezért is érdekel, milyen volt ő, mielőtt megismertem.
– A személyes varázsom megtette a hatását – vontam meg a vállam vigyorogva. De tényleg, én nem találkoztam még olyan emberrel, aki ennyire nem bírja tartani a száját, legyen szó a saját, vagy más titkáról. – Mindig mondom, hogy egyszer még bajba kerül a lepcses szája miatt, de persze leszarja, mert ő ezeket sértésnek fogja fel… – Fura pillantást vetettem Aaronra, az utolsó mondatát hallva. – Bármennyire is idegesítő a kiscsaj, remélem csak ilyen sötét a humorod – jegyzem meg. Nyilván én is legszívesebben kinyírnám, de ezek mind csak elméletben történnek meg, sosem jutok el odáig, hogy esetleg csak úgy ártsak neki, aztán módosítom az emlékeit, és nem is emlékszik rá.  Arról nem is beszélve, hogy nőket nem bántunk. Aaronban van valami, ami arra enged utalni, hogy ő képes lenne bántani a lányt, ha arról van szó…
– Lehetséges – nevettem fel az ötletén. Mondjuk végül is lehet benne valami, amellett, amit a kislány fő indoknak tart. Főleg, hogy az hülyeség, ennek meg legalább van értelme. Lehet Aaron poénból mondta az előbbit, de ha hallaná a szívszorító történetet nem így gondolná. Csak az a különbség köztem és a kis hollóhátas között, hogy én tudom tartani a szám. – Közvetlen ismerősöm nincs, de egy hozzánk járó, hetedikes csini lánynak ott dolgozik az anyja – vonom meg a vállam. – De őszintén? Szerintem rajta senki se tud segíteni. Az lenne a legnagyobb segítség, ha elzárnák négy fal közé, távol a civilizációtól. –
Miután megbizonyosodtam, hogy nem a szemem előtt fog meghalni, röhögve dőltem hátra. – Jó, az igaz – bólintottam egyetértően. – Néha képes elismerni, ha igazam van, de akkor bevágja a durcát, és úgy állítja be, mint ha én tehetnék arról, hogy buta – nevettem fel hitetlenkedve.
– Ó hidd el én büszkén vállalom, hogy kib*szott nagy seggfej vagyok – röhögtem fel. Tudok én normálisan is viselkedni, csak azt ki kell érdemelni, és eddig nem sok embernek sikerült.
– Ja, ha már mindenki másnak hazudik, biztos az a legkönnyebb, ha saját magának is ezt teszi. – Következő megjegyzésére felnevettem. –Ezt sosem vontam kétségbe – jegyeztem meg. Aaron tényleg nem véletlenül került a Hollóhátba.
– Hát a legtöbb aranyvérű család tartja ezt a szokást, nehogy keveredjen a tiszta vér, meg ilyenek. Nekem szerencsém van, mert oké, hogy a szüleim választják ki a feleségem, de nem kényszerítenek rám olyan lányt, akit nem bírnék elviselni. Másrészt meg, engedik, hogy azzal kavarjak, akivel akarok, és azt vigyek ágyba, hogy szépen fogalmazzak, akit akarok. Amíg nem csinálok nekik gyereket, leszarják – vonom meg a vállam egykedvűen. – Azért az szar lehet, hogy szarnak a fejedre – jegyzem meg. Eszemben sincs lelkizni meg ilyenek, az nem az én műfajom, főleg nem a pasikkal. De engem azért zavarna, ha a szüleim magasról tennének rám. Mondjuk, nála gondolom nem egyik napról a másikra történt a dolog, így nyilván hozzászokott. Az ő élete, ő tudja, mi a jó neki.
– Igazad van. Talán meg kellene látogatnom a suli pszichológust, hogy elengedjem a negatív energiákat. Azt mondják, jó nő… – vigyorodtam el. Ki kell használni minden lehetőséget, amíg még megtehetem.
– Nekem suli időben van a passzív pihenés – nevettem fel. Akkor van az, amikor egész nap csak döglök és csak azért mozdulok meg, hogy egyek, vagy nőzzek.
Csendben hallgattam végig, miközben a családjáról mesélt. Sajnálom Aaront, és elképzelésem sincs, hogy milyen lehet ilyen családban felnőni, ahol mindenki utál. – Most már komolyan én érzem rosszul magam, amiért engem szeretnek a szüleim és én is szeretem őket. Eddig csak olyan ismerőseim vannak, akiknek valami gáz van a családjukban… – nevettem fel zavartan. Nem azért mondom neki, mert fel akarok vágni előtte a tökéletes életemmel, csak tényleg fura, hogy senki olyannal nem találkoztam még, akinek olyan a családja, mint az enyém. – És nem tudom számít-e neked, de szerintem már most jobb ember vagy, mint a szüleid, vagy testvéreid. És ja, nem ismerem őket, de attól továbbra is fenntartom a véleményem. –

Julian & Aaron

Aaron & Julian

Irigyeltem Carmen idegeit. Ezzel nem azt mondom, hogy Aaron idegesítő lenne, mert nem az. Csak én már lassan fél éve nem tudom milyen türelmesnek, nyugodtnak lenni. Mostanában a legkisebb hülyeség is fel tud húzni. – Jól van, azért csak óvatosan – nevettem fel. A nőket ismerve a legkisebb dolog miatt is képesek megsértődni, de ha Carmen eddig is elviselte a srácot, nem lesz probléma.
– Így van – értettem egyet röhögve. Tisztában vagyok vele, hogy a csajozási szokásaim nem épp szokványosak, de ki hogy szereti. Ahogy engem sem zavar, ha más balf*sz, vagy csak szimplán beéri kevesebb lánnyal, másokat se zavarjon, hogy nekem meg kell a változatosság.
– Hát jó, nem döglöttem bele az erőfeszítésbe, hogy kiszedjem belőle a nagy titkot – nevettem fel. De az is tény, hogy eleinte nem nagyon akarta megmondani. – Persze, hogy nem. Mondjuk nekem is azt mondta, hogy egy állatot, egy szóval sem említette, hogy patkányról volt szó, én meg nyilván nem egy patkányra asszociáltam – vontam meg a vállam. Mondjuk, szerintem én voltam ez egyetlen, aki kettőjükön kívül tudok a dologról. Következő megjegyzésére csak nevetve megráztam a fejem. Jó elismerem, a frászt hozta rám, de bolond is lenne az, aki félvállról venné ezt az egészet. A franc se tudja, mikor gondolja komolyan, és mikor szórakozik. – Akkor is megsértődött, amikor én is a Hugrabugba tettem volna, arról nem is beszélve, mikor megpróbált meggyőzni arról, hogy neki a házamban a helye, és én meg érthető okokból nem voltam hajlandó elhinni neki. Szerintem ő azt hiszi, hogy velünk van a baj, pedig épp hogy, vele nem okés valami – jegyeztem meg szórakozottan. – Mindenképp – bólintottam beleegyezően. – Németország amúgy is kimaradt eddig az életemből, legalább lesz alkalmam ott is szétnézni. – Az mondjuk elgondolkodtatott, hogy eddig szinte csak olyannal találkoztam, aki rosszban van a szüleivel. Most én vagyok a fura, amiért nekem jó a kapcsolatom velük?
– Hát pedig én halál komolyan mondtam – nevettem fel én is. Nyilván egy vajsörnél több kell, hogy kinyírjam magam, de akkor is jól hangzott. Nem állt szándékomban megfullasztani Aaront, de nem tehettem róla, hogy pont akkor ivott. Türelmesen megvártam, amíg biztos, hogy életben marad. – Jól vagy, haver? – kérdeztem kissé aggódva, de azért jól szórakozva a fulladásos röhögésén. – Hát de b*szod, ez lenne a normális. Közölné a fiújával, hogy hülye vagy b*zd meg, és ennyi. Már korábban is mondtam neki, hogy a legjobb barát, nem azért van, hogy minden f*szságban támogasson, hanem hogy megmondja, ha egy kicseszett idióta vagy. Egyet értett velem? Persze, hogy nem. De már meg se lepődtem rajta… – sóhajtottam fel. Sok mindenben azonos nézetet vallunk Aaronnal, örülök, hogy a barátságról alkotott véleményünk is egyezik. – Kösz, ezt jól esik hallani. Milyen jó lenne, ha ezt mások is belátnák… – Ahogy a Hollóhát is tele van idióta diákokkal, úgy a Mardekárba se csak az önző, mindenkin keresztülgázoló seggarcok járnak. Jó lenne, ha ezzel mindenki tisztában lenne, és hagynák francba a sztereotípiákat. – Na, igen. Meg hogy egy seggfej vagy – nevettem fel én is. Ha nem akarta volna tönkre tenni a kis tervüket, akkor valószínűleg sose találkoztunk volna. Vagy legalább is nem úgy, hogy barátság legyen belőle. – Hát rajtam nem múlik – vontam meg a vállam. Múltkor se én voltam ki a lányra, épp fordítva. De azóta elvileg minden okés köztünk, úgy hogy nem hiszem, hogy bármi probléma lenne.
– Szerintem ezt a pénz nem boldogít hülyeséget, is azok mondogatják, akiknek rohadtul nincs pénzük, csak valamivel nyugtatni kell a lelküket – ráztam meg a fejem nevetve. – És egyébkánt tökre igazad van. – Akinek van pénze, tudása, és megfelelő kapcsolatai, az bármit megtehet. És ha valaki ettől nem boldog, az nem normális. – Jól van, helyes – nevettem fel. Egy olyan lányt kár lenne veszni hagyni. – Aha, az – feleltem a barátnőmet érintő kérdésre. – Egyszer elmesélte, hogy hogy került ide a Roxfortba, de mással voltam elfoglalva, úgy hogy nem igazán emlékszem – forgattam szórakozottan a kezeim között a poharam. Nem csodálom, hogy Aaron kissé összezavarodott. Tényleg elég bonyolult a szerelmi életem. – Nem a menyasszonyom. Legalább is még. Meg eddig egyszer találkoztam vele, úgy tízpercre, szóval nyugodtan mondhatom, hogy egyáltalán nem ismerem a lányt. Szóval nem is csalom meg, meg semmi – foglaltam össze röviden ezt a menyasszony mizériát. – Oda? Soha – nevettem fel. – Ha fizetnének, se tenném be többet oda a lábam. – Szerencsére Adrian sincs oda különösebben Franciaországhoz, így nem fogja érzékenyen érinteni, ha ez kimarad az életéből. – Az lesz, hála istennek. Nem igazán vagyok oda a passzív pihenésért, nekem az a nyári szünet, ha minél kevesebbet vagyok otthon, és minél többet külföldön. – És mivel erre van módom, és lehetőségem, ezért szinte mindegyik nyaramat így töltöttem, és tervezem is tölteni. – Nem akarok túl indiszkrét lenni, de mi bajod van a szüleiddel? – kockáztattam meg a kérdést. Ha nem akar válaszolni, nem fogok belehalni. De ha meg elmondja, szívesen meghallgatom.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

– Hát, asszem erre mondják, hogy jobb később, mint soha – nevettem fel. Most már csak arra kell figyelnie, hogy ne szúrja el. Egyébként direkt nem kérdeztem rá, a múltbéli dolgaira, annak ellenére, hogy amúgy érdekelne. Nem tartozik rám, szóval, ha ő úgy érzi, akkor majd elmeséli egyszer.
– Aha, kábé így – nevettem fel. Így röviden összefoglalva a szerelmi életem elég durván hangzik, de igazából Aaron jól ráérzett a lényegre. Amióta tudom, hogy mi a szüleim terve a házasságommal kapcsolatban, azóta igyekszek mindent megtapasztalni, minél több és különböző lánnyal járni, amíg megtehetem. Az jegyesség alatt, de az esküvő után meg főleg nem fogok félrelépni. Az aranyvérűek közül keveseknek van olyan szerencséje, hogy szerelemből házasodik. A legtöbb a szülők kölcsönös megegyezésén alapul, az enyém is ilyen lesz. De ettől függetlenül se fogom megcsalni a leendő feleségem, még akkor se, ha esetleg nem jönnénk ki túl jól. Ezért is jó, hogy ennyiféle barátnővel volt már dolgom, mert így biztos lesz majd olyan, akire, még ha kicsit is, de hasonlítani fog személyiségben Dawn.
– Igen, ez is igaz, de győzködnöm kellett egy kicsit, mire hajlandó volt megosztani velem ezt a hatalmas titkot. – Tény és való, hogy a lány megtörésében szerepet játszott az ellenállhatatlan varázsom, meg az is igaz, hogy már tényleg csak a legvégén vetettem be, mikor láttam, hogy hajthatatlan ez ügyben. Nem is volt meglepő, hogy nem bírta a „nyomást”. Meg amúgy is, köztudott hogy a lányok imádnak fecsegni. Ő is ilyen, még akkor is, ha annyira különbözni akar a többségtől. Nem mondom, hogy beszartam, mert az nem lenne igaz. Inkább maradjunk abban, hogy Aaron igen hatásos tud lenni, olyannyira, hogy az ember nem igazán tudja eldönteni, hogy most szórakozik, vagy tényleg komolyan gondolja. – Oké, haver. Komolyan, fejezd ezt be – röhögtem fel én is megkönnyebbülten. Nem vagyok egy ijedős típus, de Aaron tud valamit. Örülök, hogy vagyunk annyira jóban, hogy nálam csak poénkodik ezzel, és nem gondolja komolyan. – Az lehet, de mindketten nagyon jól tudjuk, hogy a kisasszony nem épp értelmes. Szóval továbbra is rejtély számomra, hogy mit keres ő a Hollóhátban... –  Elismerően bólintok, mikor a legilimenciáról beszél. Az egy igazán hasznos képesség, csak tisztelni tudom, azokat, akik profi szinten űzik ezt. – De van – nevettem fel. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekli a dolog, főleg mivel ezzel csesztem el a tervet, de hát, ha kíváncsi á, én rajtam nem múlik. – Valamikor gyere el hozzánk, szívesen megmutatom – ígértem meg neki.
Együtt nevettem fel Aaronal, amikor megtalálta bennem a lelki társát. Sok mindenben hasonlítunk, talán emiatt is lettünk ilyen jóban ennyire rövid idő alatt. – Igazad lehet, bár én nem nevezném átoknak. Inkább áldás. – Igazából egy illető kivételével nem is b*sznak fel, pont emiatt, mert szarok rájuk, így inkább elkerülnek, vagy jönnének segget nyalni, de nekem meg nincs szükségem ilyenekre, szóval mostanában azoktól is nyugtom van. – Nem is értem, hogy bírja meginni azt valaki. Ha választani kellene a vajsör vagy a halál között, én büszkén halnék meg – jegyeztem meg.
– Az idióta francia barátjára hallgat, szerintem a házam szívatása is tőle származik- Sőt tudod mi a legjobb? Hogy állítólag tisztában van vele, hogy a kis barátja pocsék tanácsadás terén, de ő még is hallgat rá, mert nem akar összeveszni vele és megbántani a kis lelkét – meséltem el neki, amit múltkor mondott nekem a lány.
– Jobb, hogy a Hollóhátban vagy, így nem vesztettem el a hitemet abban, hogy abba a házba értelmesek is bekerülhetnek, nem csak az idióták valami fekete mágiával… – Mindenki oda meg vissza van attól a háztól, hogy oda milyen okos és értelmes diákok járnak. Hát én egy kezemen megtudnám számolni, hogy az eddigi nyolc évem alatt, hány ilyennel találkoztam. – Bár azt sajnálom, hogy nem végül nem lettünk háztársak. Nem sok mindent köszönhetünk annak a lánynak, de azt minden képp, hogy, ilyen jó barátok lettünk – Elvégre, ha nincs a hülye kis terve a meghódításomra, akkor Aaron nem keres meg. – Most elvileg jóban vagyunk, szóval nem lehet belőle probléma – nevettem fel. Hezzie-vel állandóan veszekedtünk, de amióta talált magának végre egy pasit, azóta normálisan is eltudtunk beszélgetni, sőt még Ashlynnek is örült, amikor megtudta, hogy járunk.
– Na igen, ez az egyik legjobb az aranyvérűségben. Nem az hogy sok pénzed van, mert az tény. Vagy legalább is annak kellene lennie… – jutott hirtelen eszembe a nagyszerű Weasley-család. – Hanem az, hogy oda utazol, ahova csak akarsz. – Én személy szerint imádtam utazni, főleg más kultúrájú helyekre. Új emberekkel ismerkedni, új kultúrák megismerni, az egyik legjobb rész az egészben. – Részemről oké – mentem bele, hogy találkozhatnánk még a nyár folyamán. – Remélem, mikor legközelebb találkozunk, már lesz egy barátnőd, akit Carmennek hívnak – teszem hozzá halvány mosollyal. Tényleg szurkolok, hogy összejöjjön nekik. – Nem tudom. Ash most ment haza Kanadába a szüleihez. Ilyenkor az egész nyarát a családjával tölti, mert évközben nem szokott haza menni. Szóval nem hiszem. Már csak azért sem, mert anyáék mindenáron akarnak egy közös nyaralást a leendő feleségem családjával, hogy jobban megismerjük egymást, meg minden szarság, ami ezzel kapcsolatos. – húztam el a szám, már csak a gondolatra is. – Adriannal mennénk valahova, azt mondjuk, még nem tudjuk hova, de amíg ketten vagyunk és van pénzünk piára, nagy baj nem lehet – nevettem fel. – Még anyáék akarnak elmenni úgy nyaralni, hogy csak mi hárman, de az már a munkájuktól függ, hogy mikor, hogy eltudnak-e szabadulni úgy egy hétre, vagy sem, szóval ez még csak tervben van – fejeztem be a nyári tervek mesélését.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

Véleményem szerint, egy barátság a kölcsönös bizalmon alapul. Hazugságoknak nincs ott helye, vagy hát legalább is nem kéne, akár milyen kis hazugságról van is szó. Minden esetre én nem tervezem átverni Aaront, örülök, hogy lett egy ilyen barátom, miért akarnám elcseszni az egészet? Meg amúgy sem vagyok hülye, nekem abból semmi jó nem származna, ha átejteném, sőt gyanítom, én járnék rosszabbul.
– De hát, ha már ilyen régóta ismeritek egymást, akkor hogy hogy csak most figyeltél fel rá úgy, hogy lehet is belőle valami? – nevettem fel értetlenül. Én a helyében már rég felszedtem volna. Emlékeim szerint, ugyan is, Carmen mindig is szép volt, szóval tényleg nem értem mi tartott nekik ennyi ideig. De hát végül is, jobb később, mint soha. – Ashlynnel? Nem nagy sztori. Egy közös barátunk bulit szervezett és ott találkoztunk – vontam meg a vállam. – Jól néz ki, megtetszett, ott helyben felszedtem, és a folytatás lényegtelen… – foglaltam össze röviden.
Igazából nem lepődtem meg, amikor kiderült, hogy tényleg ő volt az az, akiről a lány mesélt. – Nem akarta elmondani, de nem tudott ellenállni nekem – nevettem fel. – Amúgy most elvileg ki kéne nyírnod, vagy valami, mert azért nem akarta elmondani, hogy nehogy bajom essen – jegyeztem meg gúnyosan. – Érdekes módszereid vannak, de igazad van. Egy patkány élete semmit nem ér. – Amikor Aaron közelebb hajolt én is így tettem. – Inkább meg kellett volna köszönnie, hogy kinyírtad neki – nevettem fel. – Legilimentor vagy? Mindig meg tudsz lepni, Aaron – döbbentem meg kissé. – De egyébként megértem. Pár hónapja, én is rendes voltam vele, de jól tudjuk milyen, felb*szott, én meg elmondtam, hogy mit gondolok róla – vontam meg a vállam.
Egyetértően bólintottam a megjegyzésére. – Én mindig is leszartam, mit gondolnak rólam. Van néhány ember, akinek adok a véleményére, a többiek meg bekaphatják – osztottam meg vele az álláspontom ezzel kapcsolatban. – A vajsör csajos, én is utálom. Mondjuk én minden ízesített sört utálok. – Jobban bírom a töményebb italokat, de ha arról van szó, megiszom a sört is. Ami meg Londont illeti. Tényleg csak akkor megyek oda, ha nagyon muszáj. Mondjuk, ha valamiért be kell mennem a szüleim munkahelyére, vagy ha ott találkozok valakivel, meg, nyilván ha a suliba megyek.
– De, igazad van. Megérdemelné. – Ha ezt Adrian hallaná, nem lenne büszke rám, de most nem érdekel. Egyrészt, mert nem hallja, meg amúgy sem értheti meg, mert ő csak tíz percet töltött el a lány társaságában, másrészt Aaronnak igaza van. Én már csak tudom, hisz ugyan azt kellett átélnem, mint neki. Nem lepett meg a fiú reakciója, mikor megemlítettem neki, hogy valaki aurornak készül. – Mondtam neki, hogy felejtse el, és inkább keressen egy olyan szakot, ahol minél kevesebbet árt, de persze nem hallgat rám – forgattam meg a szemem.
– Tudod, hollóhátas létedre jobban elhinném neked, ha azt mondanád, hogy a Süveg a házamba akart beosztani, mint annak a lánynak – nevettem fel. Amikor ismertette a tervet, egyből beugrott valaki, aki több mint alkalmas lenne erre a feladatra. – Szerencsénk van. Az egyik exem pont erre a feladatra született – vigyorodtam el.
Én sem bántam, ha nem róla kell beszélnünk. Elvégre nem ér annyit. – Akkor, kezdjük egy sablontémával. Mik a terveid a nyárra? – dőltem előre, és felkönyököltem az asztalra.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

– Nem. De gondolom, mindjárt megtudom – nevettem fel szórakozottan. Mondjuk az az ’eddig’ szó a végén, kicsit sem hangzott bíztatóan, de azért kíváncsian vártam a válaszát. Nem mondom, hogy nem lepett meg a válasza. Mert persze én is ezt gondolom magamról, de teljesen máshogy esett egy olyantól hallani ezeket, aki nincs belém esve, és azért teper ennyire, hogy minél hamarabb lefeküdjek vele. – Ez megtisztelő – válaszoltam még mindig kissé meglepődve. – És az érzés kölcsönös – tettem hozzá. Igaza van abban, hogy nehéz magunkhoz hasonló értelmes emberekkel találni, ebben az idiótákkal teli iskolában. Nem sok mindent köszönhetek a találkozásunk tárgyának, de azt mindenképp, hogy megismerhettem Aaront.
– Akkor nem lesz mellette unalmas életed – nevettem fel. Most hogy már azt is tudom, melyik szakra jár, nem tellett sok időbe, mire ténylegesen beugrott ki az a Carmen. Tényleg nagyon szép, csak a szőke haja miatt nem épp az esetem, annak ellenére, hogy egyébként a véla vére ellenére, igen csak vonzó a lány. Amúgy sem terveztem a közelébe menni, de így, hogy tudom ő Aaron kiszemeltje, biztos el fogom kerülni. – Minden esetre, remélem, összejön a dolog vele – mosolyodtam el. Aaron jó srác, megérdemli, hogy boldog legyen.
Kissé megnyugodva hallgattam a srácot, majd hirtelen eszembe jutott valami. – Kérdezhetek valamit? – kezdtem bele. – Te voltál az, aki megkínzott és kinyírt egy állatot? – Amikor a lány elmesélte azt a sztorit nekem, nem azt mondom, hogy egyből, de Aaron jutott az eszembe. És ezt az előbbit hallva, még erősebb a gyanúm, hogy akkor Aaronról beszélt a lány. Tényleg meglepett, amikor kiderült, hogy félig német. Mert oké, most hogy tudom, már feltűnik néhány dolog, ami azt igazolja, hogy van benne német vér, de előtte, tényleg meg sem fordult volna a fejemben, hogy teljesen brit a srác. – Egyébként ne érts félre, nincs semmi bajom azzal, hogy félig német vagy. Ha nem így innád a sörödet, valószínűleg sosem kérdeztem volna rá – magyaráztam. A legtöbben nem szeretik a külföldieket, vagy a nem teljesen briteket, főleg akkor, ha még a kiejtésükön is hallatszódik a származásuk. Én alapvetően nem vagyok előítéletes, de persze vannak olyan nemzetek, olyan emberek, akiket ki nem állhatok. De ezt a véleményemet is megtartom magamnak, hacsak rá nem kérdeznek konkrétan. – Hát Londonban az a legnagyobb történés, ha nem esik az eső. – Nem szívesen tartózkodom túl sokat a fővárosban, szívesebben vagyok otthon, Ipswichben. Igaz nincs akkora város, mint London, de mégis szebb, színesebb, és kevésbé unalmas.
Tudom, igaza van. És sem vagyok olyan, hülye, hogy kinyírjak bárkit is. De azért a gondolattal el lehet játszani, hogy milyen szép is lenne az élet, ha egyel kevesebben kezdenénk szeptembertől a suliban. – Az nem kifejezés – dörzsöltem meg a halántékomat. Egyes emberek szó szerint fejfájást tudnak okozni. Mondjuk érdekelt volna, hogy mire gondolt, de ha olyan lett volna, akkor úgy is elmondja, ezért nem is firtattam, hogy mi jutott az eszébe. – Az humánusabb, nem jár annyi szenvedéssel – vontam meg a vállam. – De tudod, kiben van még nálam is nagyobb igazságérzet? – vigyorodtam el már a gondolatra is. – A kicsike aurornak készül, hogy megválthassa a világot – közöltem vele. – Hát ja, és pont ez baj… – feleltem, majd én is beleittam az italomba.
Megkell hagyni, Aaron tényleg hatásos tud lenni. Ezek után eszemben sem volt tovább dühöngeni. Legalább is nem az ő jelenlétében. Azon kevés emberek egyike, akit nem akartam felb*szni. – Azt, hogy kib*szottul kegyetlen vagy, és ez tetszik – vigyorodtam el. Nem hiába ő a hollóhátas, ki más találna ki ilyen terveket, ha nem ő? – Ebony jövőre már nem lesz itt, ha minden igaz, és én nem tudok több embert, akivel jóban lenne. Szóval ebből a szempontból mindenképp egyedül marad. Ami meg a titkait illeti? Nekem elmondott néhányat, de mindről én sem tudok – Mondjuk nekem, azok nem voltak olyan, hű de nagy titkok, de neki igen, és most az a lényeg, hogy ő mit gondol.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

Miután letudtuk a kötelező udvariaskodást, lassan rátérhettünk, a lényegre, hogy miért is kellett idejönnie. – Megértem – jegyeztem meg vigyorogva. Nincs az az épeszű ember, aki erre vetemedve, tudván, hogy mi is várna rá. Ha már egyszer nem nézte levegőnek Ashlynnt, úgy gondoltam, én is érdeklődöm, hogy vele mi a helyzet ezen a téren. Tudtam, hogy félreérthető volt a megjegyzésem, látszott rajta, hogy is félreértette, ezért is javítottam ki magam gyorsan, mielőtt még magamra haragítom a szövetségesem. – Carmen? – gondolkodtam egy pillanatra. Mintha rémlene valami, de mivel nem volt dolgom vele - és ezek után nem is lesz -, csak sejtésem van, hogy ki lehet a lány. – Hosszú, szőke hajú és csini? – kérdezem végül. Van egy szőke és egész csinos évfolyamtársam, és mintha még a név is passzolna, de nem vagyok benne biztos. Aaron nyilván jobban tudja, ha egyszer ő akarja felszedni, meg, ha már régóta ismeri.
Nem lehet könnyen a frászt hozni rám, tekintve, hogy aurornak készülök, de Aaron tudja, hogyan hozza a szívbajt az emberre. Azért örülök, hogy nem gondolta komolyan, de meg kell hagyni, igen hatásos tud lenni. – Ez igazán megnyugtató – jegyeztem meg nevetve. Volt egy nagyon erős tippem, hogy kire utalhatott az előbbivel, de fölöslegesnek éreztem rákérdezni. Halványan elmosolyodtam, látva mekkora büszkeséggel tölti el, hogy német származású. – Nem tűnt fel, hogy akcentusod lenne – vontam meg a vállam. Hogy ez neki jót jelent, vagy sem, azt én nem tudom. – Megértem. London nem nagy szám – értettem vele egyet. Bár Berlinben még nem jártam, biztos sokkal jobb, mint London. Bevallom, brit létemre, nem igazán szeretem Angliát. Szívesebben vagyok valahol jó távol a szigetektől. Mindezek ellenére, egyébként büszke vagyok brit származásomra.
– Ja, azzal jót tennénk mindenkinek. – Nyilván nem gondoltam komolyan a dolgot, de ezért jól esett eljátszani a gondolattal. – Igazad van, de nem lehet összetörni a kis szívét, mert hiába van totál belém esve, akár milyen seggfej is vagyok vele, ha egyszer rohadtul nem ismeri el. Bízni meg nem bízik bennem, bár néha elgondolkozom, hogy bízik-e ő egyáltalán bárkiben is, ha egyszer mindenkinek csak hazudni tud – sóhajtottam fel, majd belekortyoltam a whisky-be. Ha nem lenne ennyire ellentmondásos, könnyebb lenne végig vinni az eredeti tervet, de mivel nem ez a helyzet… – Auror leszek, nem kínozhatok meg csak úgy valakit – vontam meg a vállam. – Az egyszerű tervek sosem működnek – jegyzem meg szórakozva, utalva arra, mennyire egyszerű lenne tényleg csak kinyírni. – Nincs – ismételtem meg. – És van valami elképzelésed? Mert én még mindig fel vagyok b*szva, ha csak eszembe jut… – Nem bánnám, ha kitalálna valamit, mert én végeztem a nehezét az előző tervnek, míg ő ki tudja mit csinált.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

Nem róttam fel Aaronnak, hogy késett. Miért tettem volna? Nem unatkoztam, jól elvoltam, míg vártam, ráadásul ez most csak valami véletlen volt, hogy korábban értünk ide. Meg amúgy sem a pontosságomról vagyok híres, a randikon nyilván előbb ott vagyok, mert úgy illik, de egyébként meg, ha minden jól megy, az utolsó pillanatban szoktam befutni. Ash udvarias mosollyal bólintott Aaron, szintén udvariasságán. Vannak ezek az úgynevezett udvariassági körök, amiket illik lefutni, még akkor is, ha rohadtul semmi kedved hozzá. – Köszönjük, mi is – mosolyodtam el én is. Mondjuk magamat ismerve, nem fog túl sokáig tartani. Ez a két hónap is csodaszámba megy. Lehet, ha nem jött volna be a vizsga időszak, meg az ő sérülése, amikor is nem találkoztunk olyan gyakran, már rég nem lennénk együtt.
– Próbáld ki, és megtudod – ajánlottam neki bíztató mosollyal az arcomon. Persze, tudom én, hülye lenne megtenni, viszont így elképzelni se tudja, miről beszélek. – Na, jól van, ennek örülök – feleltem jókedvűen. – Mármint természetesen nem a szakításnak, hanem hogy alakulóban valami – teszem hozzá, miután rájöttem, hogy eléggé félreérthetően hangzott az előző megjegyzésem. Az már csak magamban jegyzem meg, hogy Marietta nem volt egy szépség, így nem is baj, hogy már nincsenek együtt. – Ki a szerencsés? – érdeklődöm finoman. Nem akarok tolakodó lenni, ha úgy véli semmi közöm hozzá, akkor nem mondja meg. Nem fogok akadékoskodni, én, egyes exeimmel ellentétben, el tudom fogadni, ha valami nem tartozik rám.
Egyáltalán nem segített, hogy így bámult rám. Minek készül ez, vallatónak? Mert igen sikeres lenne a szakmájában, ha így tenne. Felrémlett valami, amit korábban meséltek nekem, de inkább nem kérdeztem, rá a srácnál, jobb nem tudni biztosra bizonyos dolgokat. Sőt, még a pillantását is kerültem, könnyebb volt úgy kinyögni a bajomat, ha közben nem látom - csak érzem -, hogy így bámul rám. Az sem segített, hogy miután végre elmondtam, amit akartam, úgy bámult rám, mint aki mindjárt megöl. Igyekeztem nem túl látványosan megkönnyebbülni, mikor kiderült, hogy annyira azért még sem zavarja, mint amennyire az előbb tűnt. – B*szki, ember! A szívbajt hozod rám – ráztam meg a fejem nevetve. Legszörnyűbb rémálmom vált valóra, amikor összekeverte a limonádét a sörrel. Hogy lehet az meginni? – Német vagy? – Ez valami megérzés, vagy nem is tudom, minek nevezzem, ha igazam van, és tényleg az, akkor már nem lennék annyira meglepve, hogy így issza a sörét.
– Ja. Nyírjuk ki – közöltem egyszerűen. Oké, hogy én vagyok az, aki aurornak készül, de pont ezért tehetné meg Aaron. Így nekem elvileg el kéne kapnom, de ő meg majd valami csoda folytán meglóg az igazságszolgáltatás elől. Végül csak megráztam a fejem. – Nincs B-terv. Bocs. – Elvoltam foglalva, na. Meg örültem, hogy nyugtom volt egy kicsit. Én végeztem a munka nehéz részét, megérdemelten nem foglalkoztam egy új terv összerakásával.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

Kicsit talán korábban is érkeztünk a kocsmába, de mindegy, így legalább biztos lesz helyünk, ha Aaron is befut. Nem tűnt fel mikor jött be a srác, csak amikor már az asztalnál volt. Mondjuk ez érthető, volt jobb elfoglaltságom is annál, hogy percenkét az ajtót szuggeráljam, hogy vajon mikor lép be Aaron. Amint megjött, felálltunk Ashlynnel, én azért, hogy kiengedjem a lányt, ő meg azért, hogy haza menjen összepakolni az út előtt. – Szia. Ashlynn Rennolls – mutatkozott be ő is a fiúnak. Örültem, hogy önállósították magukat, nem szeretek bemutatni embereket egymásnak. Csak akkor szólok közbe, ha előre látom, hogy kínos lesz, ha egyik se szólal meg. Bár se Aaron, se Ash nem a félénk kategóriába tartozik, így nem is volt mitől tartanom. Aaron kérdésére bólintottam. – Aha, már két hónapja – válaszoltam, miközben magamhoz öleltem a barátnőmet. – Na jól van, nem is zavarok. Örültem a találkozásnak, Aaron – mosolygott rá a fiúra, majd felém fordult. – Légy jó, Julian. Írok, ha oda értem. – Miért jön mindenki ezzel? Mintha én bármikor is rosszul viselkednék… Megöleltem, megcsókoltam, majd miután távozott, visszaültem az asztalhoz.
Látva a mosolyát előre tartottam attól, hogy mit szándékozik mondani nekem. Kérdését hallva felnevettem. Arra nincs kifejezés. – Minden kapcsolatban eljön az a pont, amikor rájönnek, hogy még sem illenek egymáshoz. Nos, ez nálunk még az elején megtörtént – jegyeztem meg vigyorogva. Azt szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Azt hiszem, mi vagyunk a tökéletes ellenpélda. Nem hiába mondják, hogy a kivétel erősíti a szabályt. – Egyébként ti megvagytok a barátnőddel? Mariettával, vagy mi is a neve? – érdeklődtem. Emlékszem még annak idején, tiltva lettem a barátnőjétől, de mint később kiderült, nem az esetem, így nincs mitől tartania.
Én akartam erről beszélni, de most hogy végre felmerült a téma, nem is tudom, valahogy nem szeretném megosztani vele. Levettem a kalapot, letettem a székre, és beletúrtam a hajamba. – Asszem elcsesztem – nyögtem ki végre, amit már hónapok óta akartam. – Nekem minden sikerül, nincs olyan, amire ne lennék képes, de ezt elcsesztem. K*rvára elcsesztem. Hidd el, én megpróbáltam. Egy ideig tök jól is ment minden, de aztán van az a pont, amikor már nem bírod tovább… – fakadtam ki fojtott hangon, mert azért ez nem tartozik másokra. Ez az egész dolog sértette a büszkeségem, ezért is zavart ennyire a dolog. Egy hajtársa húztam le a pohárban lévő whiskeyt, és várakozva pillantottam Aaronra. Igazából most tűnt csak fel, hogy mit is rendelt magának. Limonádé meg sör? Ugye nem akarja össze keverni? Az kábé felérne egy szentségtöréssel. Sört tisztán, vagy sehogy. Mondjuk ez minden piával így van.

Julian & Aaron

Aaron & Julian

Nem olyan rég, na jó, igazából elég rég, megbeszéltük Aaronnal, hogy lemegyünk a Három Seprűbe sörözni egyet, aztán közben megbeszélni, hogy hogy is állunk bizonyos dolgokkal. Főleg én forszíroztam a dolgot, tekintve, hogy valószínűleg elcsesztem, amivel meg lettem bízva. Na de a lényeg, hogy közben bejöttek a vizsgák, és mivel én az utolsó pillanatra hagytam a dolgot, azaz huszonnégy órából huszonötöt tanulással töltöttem, meg gyanítom ő is tanult egy keveset, nem került eddig sor a találkozásra. Tanév végén, a hazautazáskor futottunk össze, azután a két hónap után először, - előtte többnyire szerencsétlen Jaredet használtuk bagolynak - és újra megbeszéltük, hogy találkozni, sörözni kéne. De most már az időpont is megvolt, a suli utáni első hétvégét céloztuk be. Akkor még nincs neki semmi dolga, és még én sem utaztam el nyaralni.
Hál’ istennek rohadtul meleg van, kemény 23°C van, ami itt a rohadtul meleg kategóriába tartozik. Szóval ennek megfelelően nem öltöztem túl. Egy terepmintás rövidnadrágot vettem fel, krémszínű inggel és fehér sportcipővel. A hajamat belőttem, megborotválkoztam, fel tettem egy kalapot és készen is voltam, elvégre nem randira megyek, vagyis csak részben, de nem kell túlzásokba esni kinézet terén. Ashlynnel együtt jöttünk el a faluba, jóval korábban, az Aaronnal megbeszélt időpont előtt, hogy kicsit együtt is legyünk, mielőtt elutazik a szüleihez. Hősiesen végig jártam vele, az összes csajos boltot, mert mindenhol minden áron akart venni valamit, vagy saját magának, vagy az otthoniaknak. Egyszer sem panaszkodtam, volt kivel edzeni a tűrőképességemet, szóval senki nem mondhatja rám, hogy rossz pasi lennék. Egyik értelemben sem.
Mire végeztünk az összes üzlettel, volt még egy kis idő a találkozóig, de jobb ötlet híján, beültünk a Három Seprűbe. Legalább így biztosan lesz helyünk Aaronnal. Egy sarokban lévő asztalt választottam, ahova le is ültettem Ash-t, én meg mentem venni magamnak egy üveg Lángnyelv whiskey-t, a barátnőmnek pedig egy korsó vajsört. Az italokat fogva leültem az asztalhoz, majd Ashlynnel beszélgetve, meg miegymást csinálva, vártam Aaronra, hogy megérkezzen.