2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Szükség Szobájába gondoltam a szeánszot. Az elmúlt másfél évben itt találkoztak a többiek, amióta a jövőből visszatérő Winky elmesélt nekünk néhányat a ránk váró szörnyűségekből. Így mindazok nem történtek meg, de a manó úgy gondolta, hogy kovácsolódjunk össze, legyünk egységes csapat. Azonban más ezt elmesélni a társainknak, és megint más átélni. Harry ott volt velem, amikor az a bizonyos zöld csóva a mellkasomba csapódott volna, ám a kék pajzs felfogta azt, hogy a különös megmentő aztán végezzen a két sötét varázslóval. Igaz, egyik sem volt ereje teljében, hiszen Féregfark állítólag mindig is gyenge volt, a sötét nagyúr pedig éppen ujjászületni készült volna, ezt is megelőzte a manó. Azóta a rémálmok lassan csitulnak, de még nem múltak el. Az egy évnyi kviddicses távollét csak fizikailag edzett meg, lelkileg azonban hihetetlenül magányos lettem, és csak remélhetem, hogy most, hogy visszatértem, a barátaim mellettem állnak. A hugrabugosokat nem is akarnám most beavatni abba, amivel most készülök. Én ugyan soha nem voltam a részese Harry társaságának, de ők mindig is a figyelem középpontjában voltak, tőlük tudok csak segítséget kérni. Már annak idején sem gondoltam nagy mellénnyel arra a címre, hogy a Roxfort bajnoka, hiszen mindig a csapat erejében hittem. És remélem most eljönnek sokan, hogy ne egyedül kelljen elindulnom. Harrynek szóltam, mert ő ismeri vagy a fél griffendélt, és most bátor emberekre lesz szükségünk. Na persze szóltam még Lunának, aki hozzám hasonlóan kicsit ugyanúgy a peremén van ennek a társaságnak, mint Hollóhátas. Legnagyobb meglepetésemre majdnem egy tucatnyian érkeznek a koraesti órán, úgyhogy nem is tudom, hogy vágjak bele. A szobát amolyan gondolkozós, ücsörgős szobának képzeltem most, fotelekkel, kanapéval, és persze legyen benne kandalló is, de az arcomon látszik, cseppet sem vagyok nyugodt. - Ööö... hát sziasztok, köszi, hogy eljöttetek, nem is gondoltam volna, hogy Harry ilyen jó szervező. – Biccentek a Roxfort másik ex-bajnokának. Szeretek én beszélni, na de szónokolni? Az más tészta. Sután lehajtom a fejemet, beszédet kellett volna írnom. Jobb, ha belevágok. Freden állapodik meg a tekintetem, úgy tudom, hogy Kylie vele is beszélt, így talán nem lesz annyira nehéz dolgom. – Azért kérem a segítségeteket, mert van egy Hollóhátas lány, aki valóban Látó, nem úgy, mint Trelawney. Nem zakkant, nagyon is fontos dolgokat jövendölt, de hogy tanárokhoz rohanni az ilyesmivel, hát nem tudom. Viszont azt igen, hogy ti javarészt a saját szakállatokra oldotok meg mindent, ezért gondoltam, hogy hátha... Cho... eltűnt. Nem vagyunk már együtt, de gyakran látjuk egymást. Tegnapelőtt találkoztunk volna, de nem jelent meg. Nem akarok a házvezetőjének szólni, vagy pánikot kelteni, de nem jellemző rá, hogy csak úgy felszívódjon. Ezért gondoltam arra, hogy talán összefügg azzal, amit Kylie mondott. – Nem ülök most le, biztosan sok kérdésük lesz, csak hagyom, hogy emésszék a felvezetőmet. Ha minden úgy alakul, ahogyan magamban kigondoltam, akár hamarosan indulhatunk is. Bár biztosan lesznek kétkedők.
Fred varázslatát tátott szájjal bámultam végig, és amikor sikerült, akkor egy mosoly kúszott arcomra. Nem gondoltam, hogy testvérem ilyenekben is jó. Igazából én azt sem tudom, hogy ez pontosan mi volt, talán még túl fiatal lennék? A nagy csodálatból Ron szavai löknek ki, amikor már látom én is, hogy Harry és Hermione sehol nincs. Tekintetemmel keresni kezdem őket, hisz barátnőm az imént még karomba kapaszkodva állt mellettem, és most huss, már el is tűntek. Pálcáikat felveszem a földről, és kicsit aggódóan tekintek testvéreimre. -Én ezt nem értem... hová tűnhettek? - Rázom meg a fejem és gondolkodóan körbenézek, kicsit erősebben tapicskálok a földön, hátha van valami csapóajtó vagy akármi ott is, de nem fedezek fel semmit. Sem a falon, amin utána húzom végig kezem. A vicc, amit Ron mondd, csak egy egyszerű morgós tekintetet vált ki belőlem, mert kissé aggódni kezdek a barátaim miatt és úgy érzem, ez most pont nem a vicc ideje. Bólintok egyet arra, hogy induljunk tovább, végül is nem álldogálhatunk egy helyben csak úgy várva, hogy a sült galamb a szánkba essen. -Menjünk. Remélem nem most már nem tart sokáig. - Fintorodom el, egyre rosszabbnak tűnik a helyzet és nem tudom, vajon mi lehet a többiekkel is, akik a rengetegbe mentek. Rossz előérzetem van, de jó lenne, ha ez nem bizonyosodna be ennél is jobban. A járat végén Ron felmászik a csapóajtóhoz, ami természetesen zárva van. Pálcám előveszem, az ajtóra szegezem. - Alohomora! - Persze nem gondolom, hogy sikerülni is fog, főleg, ha az mágikusan van lezárva. Végső esetbe talán megpróbálhatnám a robbantó bűbájt, de kicsit bizonytalanul pislogok a fiúk felé, hátha nekik van jobb ötletük. Már nagyon szeretnék ebből az alagútból kijutni.
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-30, 17:27
Dumbledore serege
Nos már a kezdetek kezdetén a hideg futkorászott a hátamon ennek az egésznek a hallatán, de belementem, néha bátraknak kell lennünk másokért, ha már önmagunkért a gyáva nyulakat is megelőzzük. Lemászva Harry támogatásával az oldalamon elindulunk, de hamar utunkat állják a dementorok. Személy szerint csak odáig jutok, hogy felemelem a pálcám, mint elsődleges védvonalam és ennyi, kb itt ki is fújt a tudományom. Tudok varázsolni, naná, hogy tudok különben nem lennék itt, viszont az is igaz, hogy családom egyetlen elfuserált tagja vagyok. A legidősebb bátyáim sokra vitték, Fred és George a sok trükkökkel vált népszerűvé, a húgom pedig egyszerűen zseni, és Én? Na ja, és Én, ennyi, vége is, Én már valószínűleg csak azért kellettem, mert miért ne, elférek a családban. Semmi nem ragadt rám aminek kéne, ügyetlen vagyok, gyáva, szeleburdi, sikertelen stb stb. Fred varázslata menti meg a bőröm és a többiekét is a sötét szeretet faló lényektől. De alig ocsúdok fel már nem találom sem Hermione-t sem Harry-t. Fred, George és Ginny maradtak és Én... -Hol..vannak? - Nyögöm ki végül. Nagy kérdés még, hogy mi miért maradtunk itt? Annyira kesze-kusza minden és Én annyira értetlen vagyok. -Ez az egész olyan bizarr, a Weasley-k alagútja..na milyen lenne névnek? - Jó vicc, csak, hogy ebben az egészben egy csepp vicc sincs, Harry-ék eltűntek és még mindig nem tudjuk mi vár ránk a folytatásban. -Jó, menjünk, nem megoldás itt maradni és Én kezdek komolyan beparázni. kapni. - Ez a sötét és szűk alagút nem lesz a kedvencem úgy érzem, már most sem vagyok oda érte és minél hamarabb meg kell találni Hermione-t és Harry-t, hogy aztán megtalálhassuk együtt a többieket majd Cho-t, ahogy azt eredetileg terveztük. Remélem azért többen már nem válunk köddé... Az alagútban tovább haladva elérünk egy létrához. Igen, kétkedve vizslatom, ennyire azért ez egész mégsem lehet egyszerű. De ezt már csak a bajszom alatt mormogom. Végül belekapaszkodom az első létrafokba amit kezem elér és elindulok felfelé, a csapóajtó amit megpillantok felderíti arcom,d e hamar le is olvad a vigyor ahogy hiába rázogatom, tolom, az egyszerűen meg se mozdul. -Zsákutca. - Eszembe se jut, hogy pálca elő, varázslat és bumm, esetleg ezzel kinyílna, inkább visszaereszkedem a tesókhoz, na, virítsanak valamit, mert momentán nekem ötletem sincs...ha gondolkodnék lenne, de ezt most valahogy nem iktattam be.
Padma Patil
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-27, 21:01
Nekem sem tetszik, hogy csak ketten maradtunk, de szerintem ügyesek vagyunk, és meg tudjuk védeni magunkat. Így talán hamarabb előkerül Cho, akárki is találja meg. A biztonság kedvéért még jobban koncentrálok, mint eddig, hogy a legkisebb gyanús zajt vagy árnyat is észrevegyem, nehogy túl késő legyen lépni. Még szerencse, hogy útközben nem talákozunk a zajok forrásával, másfelé mehettek, de ezek szerint nem Harryék voltak azok. Pedig biztosan elindultak már a kunyhóból , a patrónus rég odaért. Amikor belépünk a barlangba, rögtön a fiúra esik a pillantásom, mert hát mégis csak ő van a középpontban. Ilyen kék szemeket még soha nem láttam, azt hiszem, nem is tudom, létrejöhet-e természetes módon ilyen szín. Amíg Lavender kérdezi, a falakat vizsgálom, közben igyekszem nem túlságosan eltávolodni, hogy ne kerüljek ki a pajzs védelméből. A fiú története meglehetősen szomorúnak hangzik, és eléggé sajnálom, feltéve persze ha igaz. A körülmények miatt egyelőre óvatosan mérlegelem, hogy mire mehet ki az egész. Már csak azért is, mert Roxmortsban gyakran járok, és biztos, hogy még soha nem láttam, már pedig egy kis faluról van szó. – Mivel tart itt téged? Ez valami varázskör? – szólalok meg én is. Még sosem láttam ilyen varázslatot, nem is olvastam róla, biztosan valami magasabb szintű dolog lehet. Egyáltalán, miért nem tudja megtörni? Ha valóban a faluból jött, akkor ő is varázsló, korából ítélve idősebb, tapasztaltabb, mint mi. Vagy talán sötét varázslat lenne? Ha a falakon nincs is semmi említésre méltó, de azt látjuk, hogy a barlangnak van folytatása, méghozzá lefelé. – Mi van arra? – mutatok az említett irányba. Talán szét kellene nézni ott is, de csak miután megbizonyosodunk róla, hogy van-e még valaki más a barlangban rajtunk kívül. Gyorsan elvégzem azt a bűbájt, ami megmutatja, hány ember tartózkodik az adott helyen. Jobb tudni az ilyet, mielőtt bármit csinálunk. Sajnos vagy nem sajnos, addig nem tudunk eljutni a lejáratig, amíg azt a derengést meg nem törjük valahogy, már ha valóban az a banya a gonosz, és nem a fiú, akit pont azért zártak be. Egyelőre nem tudunk mást csinálni, csak várni a válaszaira, abból többet tudhatunk meg, mivel Lavender minden fontos dolgot megkérdezett. Még gondolkozom rajta, hogyan lehetne megvizsgálni, milyen természetű dolog okozhatja a lila derengést.
o
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-27, 18:50
*Nem jó ómen pont arra menni ahonnan azok a fura zajok jöttek, de figyelmen kívül sem hagyhatjuk. Jó tudni, hogy mi az ami körülöttünk van, hogy tudjunk ellene tenni ha a szükség úgy hozza. Mindig jobb félni mint megijedni, és az egészséges félelem még sosem ártott senkinek, és inkább nevezném óvatosságnak. Elválunk Cedricéktől, bár talán jobb lett volna ha együtt maradunk, ebben az esetben senki nem tudja mi lenne a helyes megoldás. Ha együtt maradunk akkor nem tudunk meg semmit sem arról ami a zajt csapta és talán meglepnek minket csak nem tudom kik. Cedric szerint nem Harryék lehettek, tehát akkor más is van az erdőben rajtunk kívül, persze akár egy nagyobb állat is lehetett, köztudott, hogy az unikornisok a kentaurokkal ellentétben magányosan járják a rengeteget. Ez lenne a jobbik eset, de végül unikornis helyett egy nagyon kék szemű fiút találunk. Az arca egyáltalán nem ismerős, sosem láttam még a Roxfortban, ha kicsi lenne, mondjuk elsős vagy másodikos akkor még érteném is, de akivel több éven keresztül egy fedél alatt élek, azt legalább egyszer vagy kétszer már láttam. Talán nem tudom a nevét de megjegyzem az arcát, ezeket a nagyon kék szemeket pedig biztosan nem felejtettem volna el. Amikor Padmát kérem meg, hogy varázsoljon pajzsot vagy fényt, egy röpke pillanatra felé fordulok, hogy lássam ő felismeri-e a fiút, de értetlenül áll a barlang előtt ahogy én. Egy picit előrébb lépek, hogy a pajzs amit magunk elé varázsolok Padmát is védje és neki állok, hogy kiderítsem kivel állunk szemben. Padma pálcájának fényénél sokkal több mindent fedezek fel bár a figyelmem leginkább a fiúra korlátozódik. Mögötte a barlang lefelé lejt de körülbelül ennyit látok csak és az a derengés, olyan mint egy mágikus pajzs. A fiú nagyon elkeseredettnek látszik, de nem dőlök be neki, különben sem tudnám megölelgetni, hogy megvigasztaljam, a halvány derengés visszatart, meg persze a gyanúm is amit még nem igazoltam, de olyan mint egy bogár amit a fülembe ültetett valaki. Mi van ha ez egy csapda?* -Finn, még nem hallottam a neved. Én Lavender vagyok ő pedig Padma. Ki a húgod és milyen banya zárt oda be téged és miért? Ja, és nem láttál erre véletlenül egy fekete hajú lányt? Olyan szép mandulavágású szemei vannak. *Azt nem látni hogyan van oda bezárva, de mivel még mindig ott ül, gondolom nincs másik kijárat, mi csak a lejtőt látjuk, de hogy hova torkoll a járat azt nem. Akár több méter hosszú is lehet, de ugyanúgy pár lépésnyi is. A fejemet nem fordítom el, de körülnézek annyira amennyi a látásom perifériájáig terjed. Egyelőre nem fedezek fel gyanús dolgot, de Padma láthat többet is, ő biztosan jobban elfordul.*
Csak remélni merem, hogy ezzel a sokadik szétdarabolódással nem okozunk kárt Cho-nak (csónak?) és magunknak sem. Egy csapatként jöttünk, együtt több esélyünk lenne, most pedig apró nyomok után kutatunk a többedik szálon, szépen lassan búcsúzom el a társaimtól, aminek ki tudja, hogy mi lesz a vége. Azért Lavender és Padma a közelben vannak, lehet nekik szólni, számíthatunk egymásra, egy varázslattal jelezhetünk, ha úgy hozza a helyzet. Nem tudom, hogy a két lány mennyire jó közelharcban, végtére én az vagyok, de őszintén szólva féltem őket, hiszen Harryéket és a sok Weasley-t ott hagytuk az erdőszélen a kunyhónál, és nélkülük bizony nem tudom, hogy mennyi esélyünk lesz. Lunára pillogok, mielőtt szétválnánk, és odasúgom neki hogy legyen nagyon óvatos. Természetesen nem önzőzésből, hogy ne maradjak egyedül, csakis az ő épségéről van szó ennél a tanácsnál. Felsóhajtok, amikor eltűnik, és várom őt vissza, de mindez nem történik meg, s a házból legnagyobb riadalmam igazolódik be, amikor a szépség kilép elém. Egy pillanatra szájtátok, még az is megfordul a fejemben, hogy túl evidens lenne mindenkitől távol csajoznom, aztán eszembe ötlik mindkét barátom, Cho, akiért jöttünk, Luna aki most éppen ki tudja, hogy hol járhat. Ennyire nem lehetek magányos, és végtére is, hátha Kylie megjátszható, ha egyszer lesz bátorságom mondjuk randira hívni, és különben is, ez így túl gyanus lenne, a szép külső sokszor megtévesztő, így a kezemben tartott pálcát gondolkodás nélkül rá szegezem, a mosolyt nem viszonzom. - Ezt... ne! A barátomat keresem, fekete hajú, távolkeleti lány, Cho a neve. Merre találom..? És csak semmi gyanus mozdulat...! Luna! Luna! – Emelem fel a hangomat, le se véve a tekintetemet a vöröskéről, bármennyire is gerjesztőek ezek az idomok, a végén még kiderül, hogy csak valami álcabűbájjal hülyít. Jó, azért bámulatos, de én most nem ezért vagyok itt. Remélem Luna előjön az egyik bokorból, hátha csak rájött a hasmenés.
//Tiltott Rengeteg - A fülbevaló után Cedric & NJK Luna//
Luna elindul körbejárni a házat, egy idő után viszont Cedric azt hihetné, hogy visszatér a kiindulási pontra, de nem kerül elő újra és ha netán szólítgatni kezdené, akkor se válaszolna neki. A kis ház kéményéből békésen szállingózik felfelé a füst, miközben Cedric nézelődik, aztán mozgást is láthat, ugyanis az ajtó kinyílik és egy mese szép magas, vékony, vörös hajú szépség lépdel ki onnan. Bájos mosolyt villant a fiúra, láthatóan nem tűnik fenyegetőnek, sőt kifejezetten erős szimpátiát érez a Roxfort Bajnoka iránta. - Szervusz, hát te mi járatban vagy erre? Segíthetek neked valamiben?
//Tiltott Rengeteg - A fényt követve Lavander & Padma//
Padma a barlangot vizslatja. Átlag barlangnak tűnik első ránézésre, semmi többnek. A fala kő, a padló föld, láthatóan lefelé indul meg a föld alá, viszont a lilás derengés miatt nem tudnak beljebb menni, hogy jobban felmérjék. Mintha lenne ahol a fal kicsit csillognak, de ezt akár a mágia is okozhatja, aminek a fénye visszaverődik, végül is ki tudja. Lavander kérdésére a fiú felemeli rájuk lehetetlenül égszínkék szemeit. Szomorkásan pillant rájuk, mint aki már teljesen elveszítette a reményt minden iránt. - Bezárt ide, a gonosz banya és nem enged ki. A húgomat magával vitte és nem tudok kimenni, azt hiszem ti se tudtok bejönni ide. Eltörte a pálcámat. Finn vagyok, Roxmortsból. - újabbat sóhajt, a szomorú szemei láttán az ember legszívesebben jól megölelgetné, adna neki egy kis kakaót és betakarná meleg takaróval, hogy elmosolyodjon végre. Úgy fest már eléggé feladta, hogy kijusson a zárkából.
//Mr. Black háza után a föld alatt - Ron, Fred, George, Ginny//
Hermione még éppen el tudja varázsolni a patrónus bűbájt, a fény felcsap, a lények pedig ettől azonnal támadásba lendülnek. A következő pillanatban viszont Hermione fénye megszűnik, és amikor a Weasleyk hátranéznek már nem látják ott sem őt, sem Harry-t. Csak a pálcáik maradnak ott a földön, mintha minimum a föld nyelte volna el őket. Semmi nyomuk nem marad, ha netán ásni kezdenének akkor se találják meg őket a többiek. A pucér dementorok támadását Fred varázslata veri vissza, ahogyan egyszer ezt már sikerült megtennie. Szétrebbennek és visítva olvadnak bele a falakba, amit talán a dementorok nem tesznek mg, ebből látszik, hogy kicsit másfélék lehetnek. Mindenesetre az út felszabadul, a Weasley család fiataljai pedig tovább tudnak haladni. A járat végén egy felfelé vezető létrába botlanak. A létra egy csapóajtóhoz vezet, ami természetesen zárva van és egyelőre még nem igen lehet tudni, hogy hová vezet.
Padma Patil
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-24, 17:57
Az erdőben furcsa módon csökkenni kezd a kezdeti félelmem, bár nem lettem semmivel sem bátrabb, talán csak a társaság miatt van, velük biztonságban érzem magam. A kentauros dolog is oldja bennem a feszültséget kissé. Ugyanakkor folyton csak arra tudok gondolni, hogy ha Cho is bejött a rengetegbe, vagy behozták, akkor annak semmi jó vége nem lehet. Mármint… nyilván biztos életben van, de nem csak egy egyszerű eltűnésről lehet szó. Talán tényleg szólni kellett volna a tanároknak, és mellette nyomozni, de ezt így nem tudom. Remélem, semmi olyannal nem állunk szembe, amit ennyien ne tudnánk legyőzni. Végülis, sokan vagyunk, társaságunk nagy része elég bátor, ügyesek is vagyunk, és elég jól képzettek. A reccsenések semmi jót nem jósolnak, az első még csak a mókus volt, azt láttuk is, de a második már sokkal hangosabb. Nem szeretem, ha csak hallok valamit, de nem látom. Persze egymagam nem indulok el utána kutatni, de aztán Cedric felveti, hogy váljunk szét. Mi Lavenderrel nagyjából arra fogunk haladni, amerről azok a zajok jöttek. – Sok sikert, és ha baj van, üzenjetek – búcsúzom Lunáéktól. Azért remélem, nem lesz semmi, de mindenre fel kell készülni. A fényt követve egy barlanghoz érünk. Nem szólalok meg a rövid út alatt, mert nem akarom felhívni magunkra a figyelmet. Így is túl gyanús a csend, semmilyen zaj nincs már. Odabent egy fiatal férfi ül, nálunk nem sokkal tűnik idősebbnek, de elég furcsa, hogy csak ott ül, és nem csinál semmit. Persze nem szeretném, ha rögtön párbajozni kellene vele, de elég érdekes. Minden gyanús most, ami körülöttünk történik. Lavender kérdésére bólintok, és inkább a világítást vállalom magamra, sötét varázslatok kivédéséből kevésbé vagyok jó, ő viszont annál inkább. Kicsit közelebb megyünk az alakhoz, és Lavender már el is kezdi kikérdezni. Egyelőre csak figyelek, és óvatosan a barlang falát illetve a padlót kezdem el fürkészni, hogy nincs-e valami érdekes, vagy nem odaillő dolog. Első körben úgyis ugyanennyit tudtam volna kérdezni a fiútól, úgyhogy amíg válaszol, a környezetet mérem fel inkább.
o
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-16, 22:34
Tekintetem Harryre és Ronra emelem. Közelebb lépdelek, készen állva arra, hogy a bármikor én legyek a következő. Nem vagyok túlzottan ijedős, szerintem ez volt a fő ok, amiért annak idején a Griffendélbe kerültem. Sokszor ez a bátorság visz bajba. Hermione után mászom le én is az alagútba. Szemem lassan szokik hozzá a sötéthez, a kinn még égő pálcák fényéhez szoktattam magam. Miután a csapóajtó alól arrébb sétáltam, megkerestem barátnőm és mellé szegődtem. Kezem végighúzom a nedves, csúszós falon, majd elfintorodom. Pálcám szorongatom másik kezemben, készen állva bármire, bármelyik pillanatban. Egy csöppet megijedek, mikor Hermione megfogja kezem. Sötét van még idelenn és az én pálcámból jelenleg nem világit fény, nem láttam, hogy közeledik felém. Halványan, biztatóan elmosolyodom és megvonom vállam. -Fogalmam sincs, mi vár ránk itt... - Az ikrek felé fordulok és kicsit szélesebbre húzom mosolyom. Szeretem, amikor ilyen vicces dolgokat mondanak, de viszont nem mindig megfelelő az időpont az ilyesmihez. Az ikrekkel való konstatálás után megtorpantunk. Előttünk Harry és Ron sétált, szóval szerencsére nem kell valami óriási tömegen átpillantanunk. A fények lassan elalszanak, mindenki visszafontja a lélegzetét, amikor a dementorok megjelennek. A hideg átjár, egyszerre én is, mint gondolom a többiek is, boldog emlékek sorozatát kezdem felidézni magamban. Fejemben ott a bűbáj, de valahogy nem tűnnek támadónak az 'ellenfelek'. Tekintetem Hermione patrónusára esik, fejemben már nekem is ott a bűbáj minden mozdulata, kiejtése, de nem tetszem, mert úgy érzem, nincs rá szükség most. Arrébb állok, mikor Fred felszólal, elengedem magam mellett, értetlenül figyelve a történéseket. -Akkor ők végül is... nem bántanak senkit, vagy...? - Nem mondhatnám, hogy láttam már olyan dementort, aki ennyire nyugodtan álldogált egy helyben. Fredre téved pillantásom, közelebb lépek megfigyelve mit művel ott, a varázslat pedig nem ismerős, úgyhogy mindenképp kíváncsi leszek a kimenetelre, ha összejön egyáltalán. Pálcám szorongatom, nem mondhatnám, hogy jól érzem magam itt lenn.
George-dzsal ők lettek hát a sereg hátvédjei, utolsóként ugranak le a járatba, bár azt emberfia meg nem tudná állapítani, kettejük közül végülis ki volt a tényleges utolsó. - Otthonos. - Ilyen kell az Odúba is. - Állapítják meg körbenézve, miközben egyikük jobb híján a farmernadrágba törli a nyálkás nyirkosságot, ami tenyerén maradt a fal érintésével. Csak egyikük gyújt a pálcával fényt, s így haladnak szépen előre, miközben azt tippelgetik fennhangon, vajon milyen hosszú lehet ez a járat és hova vezethet, milyen irányba, mi lesz a túlsó oldalán? - Fel a fejjel lányok! - Beza', ez egy nyugis járat! - Lehet a kastélyba visz vissza, valahova az alagsorba. - Az! Lehet, hogy Piton hálószobájába jutunk ki! - Végre fény derül rá, hogy milyen sampont használhat! - Az ikrek szokásuk szerint nekiláttak mindenféle vidámítónak szánt hülyeséget összehordani, mikor látták, ahogy Hermione megfogja Ginny kezét. Azt ugyan nem hallották, miről szól a halk suttogás, de biztosan nem arról, mennyire várnak már egy új mugli-filmet a mozikban. Így Fred és George csak gyorsan összepillantott, s nekiláttak valami vigasztalónak szánt ötletelésnek. S inkább nem azt emelték ki, hogy nincsenek nyakukba potyogó férgek és ízeltlábúak a járatban, mert a végén Ronnak eszébe jutnak a pókok... - Mi a fennakadás? - Cho az? - Nyújtogatják nyakukat, mikor megtorpannak az előttük haladó lányok és valahogy mindenki nekiállt a pálcáját előre szegezni. Aztán már ők is megérzik mielőtt meglátnák, hogy ez bizony nem Cho... Fred is rögtön emeli pálcáját, magukban felidézik legnagyobb csínytevéseiket, köztük azt, mikor Roxfortos wc-deszkát küldtek haza a még nem iskoláskorú húguknak, vagy amikor miattuk kétszer is át kellett helyezni az iskolában a Gyengélkedőt, s felidézik a Mardekárosok képét is, mikor azok meglátták, hogy az asztaluknál minden evőeszköz és szalvéta Griffendél-színűre változik át, s a sültek oroszlánfogakkal és szájjal bömbölnek rájuk. Már-már félig vigyorogva hunyorognak a sötétség felé és látják, ahogy az kettéválik. - Ne máááár! - Fakad ki George, bár nem azért mert egy dementor helyett kettő van. - Látod! És te nem hittél nekem, hogy vannak pucér dementorok! Ha meglesz Cho, mehetsz is Hisztis Mirtill-nek szerenádot adni, ahogy ígérted, ha látsz egy ilyent... Ú, patrónust ne! - Mondja Fred George-nak magyarázva a helyzethez képest derűsen, miközben eloldalaz Ginny mellett. Hermionéhoz viszont nem ért időben, hogy megakadályozza a patrónus-bűbájt. - Ööö, ez legutóbb felhergelte őket, mikor Kylie-val találkoztunk velük. - Úgy érti, pánikra semmi ok... - Egészíti ki Fred szavait kajánul a háttérből George, miközben Fred eloldalaz Ronék mellett is, ráadásul eközben nem is a lényekre figyel, hanem a zsebéből előkotort csalizajgép egy kallantyúját töri le, s azzal felsértve tenyerén a bőrt némi perui sötétségporral kevert vérrel rajzolja meg a jelet, ahogy legutóbb Kylie is tette. Akkor kiderült, hogy vér kell hozzá, még ha szíve mélyén Fred irtózik is a vérmágiától. - Fulgliss! - Tartja előre kezét vér-írásos tenyerével a "pucér dementorok" felé, s nagyon reméli, ezúttal is bejön a varázslat, különben bajban lesznek...
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-16, 09:59
Dumbledore serege
Sikerül némi bátorságot magamba csöpögtetnem, de hogy ez az érzés ugyan meddig tart ki, hát nem tudom megmondani,d e tényleg. Most még úgy érzem vágjunk bele...aztán talán a vége felé, már inkább azon lennék, hogy bárhol csak itt ne. -Kösz. - Mosolyodom el és aztán lehuppanok a rettentően sötét mélységbe, hát mélyebbre számítottam, mert nem estem hasra. Harry rögtön követ, amiért azért hálás vagyok, de a hálálkodást magamban tartom, most még, majd, ha valami vad szőrős izé felakarna falni, akkor majd hálálkodom, hogy nem vagyok egyedül, addig elég kínos lenne. Szép lassan érkeznek a többiek is így elindulunk Harry-vel, mint oszlopvezetők, hogy legyen hely a leérkezőknek, mert hát két embernél több a nyílás alatt nem igazán fél el. Egy Lumost elsuttogva már látok is valamicskét a pálca fénye által. Bár a látvány, hogy is mondjam, nem valami elragadtató, sima fal felület, de nem az a természetesen göcsörtös, csak úgy megjelentem féle lyuk ez, inkább olyan, mintha valaki szórakozott volna valami ásógéppel vagy varázslattal és csak úgy mókából csinált a ház alá egy gödröt. Ginny és Hermione beszélgetésbe elegyednek, de nem értem miről, bár aligha járna bárki fejében is más, mint Cho és ez az egész kalamajka. Én sem tudok semmi másra sem gondolni. -A barátainkért bátornak kell lenni. - És ezt őszintén mondom. Ők is gondolkodás nélkül sietnének a segítségemre. Lehet, hogy a félelem mércém kritikán aluli, de képes vagyok azért összeszedni magam. Egyre jobban kezd hozzá szokni a szemem ehhez a fényviszonyhoz, de azért mégis csak jobb volna nem egy alagútban vagy miben sétálgatni. Megtorpanok a két fekete alak láttán és a hideg mely szinte magába kebelez olyan hirtelen mar belém. Dementorok, ez nem is kérdés, mivel sosem voltam valami őstehetség a patrónus bűbájjal inkább csak igyekszem kellemes dolgokra, emlékekre gondolni. Mint amikor anya leszidott, mert Fred-del és George-al apa hazahozott munkáját nézegettük meg alaposa minek következtében a frizbi elszabadult a házban és szét törte anya kedvenc porcelánjait...vagy amikor Harry-vel a megismerkedésünk napján a vonaton faltuk a sok édességet. Vagy amikor Hermione-val összevesztem valami hatalmas butaságon aztán mind a ketten hangosan felkacagtunk a dolog abszurditásán. A hugommal töltött idő, mikor meghallgatott ha volt valami panaszom, és nem nevetett ki. -Harry, jól mondja, át kell jutnunk. - Még, ha ez nem is kis feladat, de talán a patrónus bűbája Hermione-nak elég lesz arra, hogy ezeket az izéket távozásra bírjuk.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-15, 13:02
Ahogy leereszkednék, hirtelen megragadja a karom valami váratlanul. A döbbenettől először fel sem fogom, hogy Ron húz vissza, méghozzá ereje teljében. Némán, tátott szájjal nézem, ahogy úgy dönt ő lesz az, aki lemegy. Végül rendezem arcizmaim és még ha intéz felém egy pillantást, akkor láthatja a mosolyomat. Persze, eszemben sincs sok időt hagyni neki. Ha pókok lennének lenn, szüksége lesz rám. Közvetlen a gondolatmenetem után arra, kér, hogy fedezzem. - Erre kérned sem kell. - rázom a fejem nemlegesen elmosolyodva, majd mielőtt még eltűnne közelebb mozdulok - Én mindenképpen utánad megyek. - nem vagyok benne biztos, hogy Ron meghallja a szavaimat, de nem is törődöm vele, hogy felérjen a hangja, szinte automatikusan ugrom utána. Ron a legjobb barátom. Akármi is történne vele, bármi támadna rá, nem lennék szívesebben sehol máshol, mint mellette. Sosem felejtem el, amiken együtt keresztül mentünk. A troll, a kamra, vagy a vérfarkas. Ő ott volt nekem, és én mindig ott leszek neki. Épp ezért közvetlenül mellette landolok és sikerül oldalra billennem, így a karjába csimpaszkodva kelek fel és hallgatom, ahogy kiabál a fentieknek. Feltornázom magam és lesöpröm a rám ragadt port, vagy bármit, ami a sötétben rám tapadt, majd előhúzom a pálcám és világítok továbbra is, Ron mellett állva.
Ahogy mindenki leér, Ron-al indulunk meg elől. Természetes, hogy mellette haladok, majd a sötétben lépdelve hallom, hogy Hermione Ginny-vel beszélget, így úgy érzem van időm egy kicsit a barátomhoz szólni. - Elég bátran viselkedtél. - bököm a könyökömmel oldalba finoman - Büszke vagyok rád. - pillantok rá egy barátságos mosollyal az arcomon. Tudom, hogy nincs rá szüksége, hogy kimondjam, de azt akarom, hogy érezze, hogy észrevettem, hogy legalább valaki észrevette, hogy milyen bátor volt. Tudom, hogy az ő kiakadó mércéje valamivel lentebb van, mint az enyém. A pókfészekben ezt tapasztaltuk, épp ezért akartam szavakba formálni, amit gondolok róla. A járat örökkévalóságnak tűnik és elég kényelmetlenül érzem magam, mintha bezártak volna a sötétbe. Hűvös, különös érzés uralkodik el rajtam és Cho átveszi a gondolataimat. A fény egy idő után nem tör előre és ezért lassítok, ahogy jól hallva a többiek is. Kérdőn, résnyire szűkült szemekkel keresem ennek az okát, s mikor rádöbbenek, hogy miért történik, úgy érzem minden vér a lábamba ered, hogy ha futnom kell, azt gyorsan tehessem. Hermione hangja ijedt, és ebből nyerem a bátorságot. Most nem egyedül vagyok, így van esélyünk. - Talán ők az út őrei, és azt várják, hogy mi tegyük. - nem túl magabiztos a hangom, mintha a levegőbe beszélnék, de Ron felé fordulok egy pillanatra, majd hátra a többiekhez. Hermione oda küldi a vidrát és minden figyelmemet. A pálcám támadóállásba emelem és azonnal kutatni kezdek a boldog emlékeim között. Tudom, hogy sokszor elrontottam, ezért igyekszem anyára és apára gondolni, a nyáron együtt töltött időre Lunával, Ginny-vel a tetőn, arra, amikor Ron-al reggelig falatoztunk, és arra is, hogy Sirius meglátogatott és persze, mikor Hermione a nyakamba ugrott. A fejemben tartom az össze emléket. Mert tudom, hogy kelleni fog. - Gyerünk. - ejtem ki a szót, és várom a többiek hozzászólásait. Mennünk kell tovább, még ha az utunkat állják is...
Eszembe sem jut tétovázni, mikor a csapóajtó felnyílik. Már nem fordulhatunk vissza. Cedricéknek is szükségük van az információra, bármit is találunk odalent, az biztosan előre fogja mozdítani a keresést. Vagy éppenséggel egy új rejtélyt tár majd fel. - Gyerünk! - suttogom szinte csak magamnak, miközben a többiek után, de még az ikrek előtt, leereszkedem a járatba. Odalent áporodott, torokba maró szag fogad, és mikor feltápászkodva a vájat falába kapaszkodom, ujjaim nedves, csúszós köveket érintenek. Az előttem állók pálcájából hideg, mindent elömlő fényesség árad előre. Lélegzetem párafelhői pedig kacskaringósan úsznak előre.
Mennyi mindenbe keveredtünk már mi, így, együtt! Ginny mellé kerülök, megszorítom a kezét. Kicsit félek attól, mi várhat ránk az alagút végén. Félek Cho összeroncsolt testének látványától. Kifordult belektől. Rózsaszín, cuppogó agyvelőktől. Kíntól tágra nyílt szemektől. Reszketek, a puszta gondolatra is. - Ugye nem hiszed, hogy Cho van az alagút végén? - suttogom Ginnynek, ügyelve arra hogy a többiek ne hallhassák. Nem akarok gyávának, gyengének tűnni előttük. Nem akarok gyenge láncszem lenni. A világ ezekben a percekben semmi másból nem áll, csupán a csöpögő falakból. A kilátástalan járatból, ahol ki tudja, meddig menetelhetünk még.
Azután hirtelen megfagy a levegő. Én pedig nem tudom lenyelni a sikolyt, amikor a sötétből kiváló alakokat beazonosítom. Boldog emlékek után kutatva szegezem azonnal előre a pálcám Harry és Ron válla közt. Ám patrónusbűbáj helyett valami egészen más esik ki a számon. - Miért nem mozdulnak? - kérdem értetlenkedve, bárkitől, aki válaszolhat. Mi van, ha ez csak álca? Ám a csontig hatoló rémület és a mardosó hideg igazinak tűnik. Nincs jobb ötletem. - Expecto patronum! - suttogom a fagyos levegőbe, hangom megremeg, és arra a pillanatra gondolok, amikor nyári látogatásom alkalmával Harry mosolyogva zárt a karjába. Mikor Ginnyvel az Abszol-úton tekeregtünk. Ronra, ahogy az Odúban a szájába bűvölte a bonbonokat az anyja háta mögött. Apámra és anyámra, ahogy a konyhában mosogatnak és apa hangosan énekli a Hair betétdalait. Pálcámból kiröppen az ezüstös vidra, beragyogja a járat minden zugát, és a levegőben úszva a dementorok felé közelít. Visszafojtott lélegzettel várok, úgy remeg a térdem, hogy fogalmam sincs, meddig bírom még. Nincs jobb ötletem. Komolyan.
A kód Lort illeti.
Cedric Diggory
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-10, 20:04
Örülök neki, hogy Padma is előhúzza magából a bátrat, hiszen Lavender kiváncsisága és Luna örök közönye mellett nem lenne jó, ha a hollóhátas csajszit kéne állandóan bíztatnunk, hogy nem lesz semmi baj. Az idősebb Patil nővér egyébként tipikus nyomozó alkat, látszik már most is, hogy folyamatosan kattog az agya, mintha egyedül kellenie megoldani a rejtélyt, majd ha Cho meglesz, akkor biztosan Padma nyakába fogom varrni, hogy ő találta meg a legfontosabb nyomokat, hátha jól esne az önbizalmának. A mormotám pattogós ugrásokkal elment értesíteni Harryéket, így négyesben maradva folytatjuk, ahol hamar döntéshelyzet elé kerülünk, így Padmának, és Lavendernek javaslatot teszek, hogy támaszkodjanak egymásra, míg mi Lunával követjük a függőt. Remélem, hogy nem kell olyan messze eltávolodnunk, hogy légvonalban a fák között ne tudjak visszarohanni, ha nagy zűr lenne, igaz, Lunát sem hagynám egyedül. Nem áldozunk egy hollóhátast egy másikért. - Nem hiszem, hogy Harryék. Legyetek óvatosak. – Bólintok még a szőkeség felé nevetgéle a szavaira, hiszen vicces amit mond, aztán Lunával együtt megindulunk tovább kettesben, szépen lassan elfogy a mentőakció, és kis klikkekben keressük az exemet, akit buzgón remélek, hogy egyben van még. Bátorítóan lesek oldalra Lunára, pálcát a kézbe, és haladunk tovább. A függő végül egy házikóhoz vezet, ott döglik meg belőle a tájolás, ezért a földre esett ékszert a zsebembe nyomom, hogy majd visszaadhassam Cho-nak. Felnézek a házikóra, tisztára mintha Jancsi és Júliska lennénk, csak éppen az épület nincsen mézeskalácsból. - Na ne szórakozzanak velem... – Fakadok ki, tudtommal a Tiltott Rengeteg vadak fészke, nincsenek benne lakóépületek... Hümmentve vonok vállat, és odaosonok az egyik ablakhoz, hogy bekukkantsak, de csak ügyesen, hogy ne vegyenek észre, kommandós társamnak pedig swatos jelekkel mutatom, hogy járja körbe az egészet.
*Na igen, az idő mindent megszépít, a biztonság varázsa pedig feledteti a rosszat. Amikor szemben álltam a kentaurokkal, nem arra gondoltam, hogy az egyik milyen jóképű hiszen azzal voltam elfoglalva, hogy ne ájuljak el mikor megszólalt azon a mély, hidegvizű, karcos hangján. Ja, ráadásul ránk szegeződtek a nyílvesszők is, nem volt kellemes érzés, de kellemes melegben a szobám biztonságában amikor a többi lánynak meséltem, már egészen más volt a történet középpontja. * -Talán segítenek is. *Ez persze korántsem biztos, de nem is lehetetlen azok után, hogy élve és épségben kerültem ki akkor a rengetegből. Ám atól, hogy már jártam itt és Cedric is és Luna is, nem elenti azt, hogy nem fogunk eltévedni, a Tiltott Rengeteg nem véletlenül tiltott a diákok számára, a fák folyton máshol vannak, az ösvények elcsúsznak olyan akár a kastélyban a lépcsők. * -Inkább mint trollok, azok hangosabbak lennének, a kentaurok pedig dobbantani szoktak. *Biztosan nem a mókus volt az aki a reccsenéseket idézte elő, csak találgatni tudunk mindannyian hiszen látni nem látunk semmit. És akkor ott van az a fény is ami viszonylag messze van de majdnem arra ahol esetleg Harryék léphettek volna be az erdőbe, de elvileg és Fred üzenete szerint ők más alagutat találtak. Persze attól még kilyukadhattak ott is ahol a fényt látjuk.* -Nekem jó, vigyázzatok magatokra.! *Még egy kis mosolyt megeresztek Cedric felé, de ez önkéntelen, mert arra gondolok, hogy máris vagyunk olyan jó kis csapat mint Harryék, egész jól összedolgozunk. Elindulunk hát ketten a fénypont felé, amiről kiderül később, hogy kettő. Egy barlang bejáratánál vannak ahova eléggé bukdácsolva jutottunk el, hiába a pálcám fénye, az erdő galád és varázslatos, néha ott is volt egy-egy gyökér ahol a lépésünk előtt még nem láttunk, és beleakadtunk néhány indába is, aztán meg a hangos csend. Senki nem tudná megmagyarázni de tényleg létezik. Amikor a csend körülvesz, nincs beszélgetés, nincs madárcsicsergés, sem vijjogás, léptek zaja, a szél sem fúj és nem zörgeti meg a leveleket, mégis ott visszhangzik minden a fejedben. A bejáratot kékes fény veszi körül, mögötte ül valaki, de azt nem tudom, hogy fél vagy csak unatkozik, esetleg valamilyen bűbáj hatása alatt áll…vagyis ül. csak néz ránk a nagyon kék szemeivel de nem szólal meg.* -Én világítok te csinálj pajzsot elénk, vagy legyen fordítva? *Súgom neki hozzá hajolva, aztán ahogy végül Padma dönt úgy lesz, de mindenképpen belekarolok a lányba és megindulok a fiú felé.* -Szia! te ki vagy és mit csinálsz itt? Minden rendben?
//Tiltott Rengeteg - A fülbevaló után Cedric & NJK Luna//
A négyes szétválik, ki tudja, hogy ez mennyire jó, vagy rossz ötlet, de tény másképp nem vizsgálhatnak meg két jelenséget egyszerre. A páros a fülbevalót követi tovább, nagyjából tíz perc telik el mire a fülbevaló megáll a távolban és erőtelenül lezuhan a földre, mintha valami miatt nem működne tovább a mágia, talán csak nem tart örökké, vagy más hatástalanította? Mindenesetre egy kis házikót látnak meg immár egészen mélyen a Rengetegben. Furcsa jelenség itt a fák között, mert egyébkén takaros kis épületről van szó. Igazán szép, virágokkal kirakott, szép kertje is van. Nem túl nagy, de a tetejéről békésen száll felfelé a füst, mintha még talán lakna is ott valaki.
//Tiltott Rengeteg - A fényt követve Lavander & Padma//
A két lány követi a fény útját és nem telik sok időbe talán csupán néhány perc, amíg elérik a barlang bejáratát, ahol a fal mellett két fáklya is pihen, azaz inkább a barlang falán két oldalt felrögzítve, ezek adhatták a fényt, amit láttak és az az enyhén derengő mágia, ami a barlang bejáratán húzódik. Maga a barlang láthatóan a föld alá vezethet, legalábbis hegy az nincs mögötte, idővel egyszerűen megszűnni látszik, ellenben a kékes derengés öleli át a bejárat nagyjából 2x2 méterét. A közeledésükre viszont más is feltűnik ott. Egy jó kiállású fiatalember ücsörög nem messze a kékes derengés mögött, aki most felemeli a fejét, de egyébként nem nagyon moccan. Szomorú tekintetét emeli a lányokra, szemei élénk kékek, kellemes a kisugárzása, első ránézésre nagyjából 20-25 éves lehet, majdnem egyetemista korú, de egyikük számára sem ismerős.
//Mr. Black háza után a föld alatt - Harry, Ron, Fred, George, Ginny & Hermione//
Harry vagy Ron, amelyikük végül is úgy dönt érkezik meg először. Fred el tudja küldeni az üzenetet, amit Cedricék meg is kapnak természetesen, és már indulhat is le mindenki a mélybe. Ha varázsolnak fényt, akkor csak a kopár falakat látják. Az egyértelmű, hogy a hely nem magától jött létre, úgy készítették, de vajon milyen célból? És ki? Nem igen vannak leágazások, az út jó ideig egyenesen előre visz, egészen addig amíg furcsa módon a fény, amit ők hoznak létre nem világít már egy távolságnál tovább. Mintha ott valami blokkolná az útját, de nem látnak falat, semmit, csak a nagy feketeséget. Egy pillanat se telik bele, ahogy ez tudatosul bennük a feketeség megmoccan, mintha több darabra oszlana, történetesen kettőre és Fred számára igen ismerős "meztelen dementorok" alakja rajzolódik ki, akik már legutóbb se tűntek békésnek, de most nem moccannak, még.
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-09, 11:01
Dumbledore Serege
Láttam Én már sok furcsaságot, igaz a varázslat életem minden részét kitölti így a sárkányok, mesebeli lények, amik egy mugli számára hihetetlenek, nekem mindennaposak. Most azonban Én is vakargatom a nem létező szakállamat, hogy őszinte legyek. Cho eltűnése és ez az egész amibe most ismét belekeveredtünk, már nekem is okoz fejtörést. Eltudom képzelni mit okozna ez mind egy tudatlannak, hát egy hónapnyi gumiszobát biztosan. Az ajtón felvillant betűk és a rejtvény amire az Én okos bátyáim elég hamar rájöttek libabőrt csal a hátamra. Valami azt súgja nekem nem kellene lemenni oda, de ha nem megyünk akkor nagyon valószínű, hogy nem jutunk ennek az egésznek a végére. Meg hát mikor is adta fel Dumbledore Serege utoljára? Nekem ilyen nem rémlik egy sem. Lenyelem hát a rossz érzést ahogy mindig is szoktam és megpróbálok nem vacogni sem túl hangosan. -Harry! Megyek Én először. - Ragadom meg a karját. Eddig vagy hátvéd voltam vagy egy sarokba bújt gyáva nyúl. A kádhoz se mertem közel menni, hát akkor most nekem kellene lépnem nem? Csak nem lehet vészesebb ez a lyuk, mint a Titkok kamrájának bejárata volt. Maximum odalent csak lehorzsolom magam. Itt mindenki tisztában van vele, hogy sose voltam a bátorság szobra, nem is botránkoztak meg rajta, de mégiscsak egy barátunkról van szó és nem akarom kihúzni magam csak mert balsejtelmeim adódtak. -Harry, csak fedezz, kettőt nyikkanok, ha jobb lenne ha nem jönnétek utánam. - Idétlen vigyorra húzom a számat. A nyikkanás erősen takarja azt amit szoktam ha valami rám hozza a frászt. De a lányos sikolyomról inkább egy szót se. Szerencsére még nem sok mindenkinek volt szerencséje hozzá. Fred és George halálra cikiznének miatta. A lyuk vagy minek nevezzem széléről lógatom a lábam aztán egy csatakiáltást akarok hallatni, de valahogy így hangzik az egész: "Ohh, ááh, valami hozzám éééért!" Igazából semmi, vagyis rohadtul remélem, mert sikítani fogok. Lent sötét van, roppant sötét és ez nem igazán tetszik. De eddig senki nem falt fel, siker. -Gyertek! - Szólok fel Harry-nek. Kár, hogy a fenti világosság után nekem ez elég sötét itt lent, szokhatna a szemem már ehhez a fényviszonyhoz.
Fred.Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2016-01-08, 18:31
Benyitnak hát gond nélkül az ajtón, de rögtön meg is torpannak. Míg az elől haladó George az előtte álló Ginnyre pillog nagyokat és kérdőn, hogy azért állt az ajtóhoz,mert kifelé veszik az irányt, a kunyhó zsákutca, addig a hátul álló Fred meg ugyanilyen kérdőn néz felfelé, ahova a kád került. Mi a...? - Micsoda? - Kérdez rá George Ginny suttogására, de a hangosabban megismételt szavaktól sem világosodik meg, miről van szó. Lemaradtak volna valamiről. - Hűűű! - Most pillant fel George is a plafonra helyezett kádra. Már ahol még van plafon, de azt a kád megtalálta. - Aha, akkor azt is nézd! - Mutatja ikertestvérének a csapóajtót, amit Harryék éppen szintén szakértenek, mi is ez, hova is vezethet és leginkább: lemenjenek-e? - És a gödör? - Hé Harry! Ha nagyon zuhannál lefele mégis... - ... mond hogy Mollis, és célozz magad alá... - ...akkor majd párnára érkezel. - Mi addig üzenünk Cedrikéknek, hogy lemegyünk. - Azért itt kérdőn néz a többiekre, hogy mindenki követi-e Harry-t, amennyiben az elsőnek vállalkozó fiú nem hallat halálsikolyt leereszkedés közben vagy után. Mondjuk lehet akkor akarna mindenki igazán lemenni, hogy segítsen Harry-n. Zsebből papírt szerez és van itt elég szén meg elszenesedett ez-az, hogy az szolgáljon íróeszközül, hogy aztán az üzenetből papírrepülőt hajtogassanak és mágiával indítsák útra a Tiltott Rengetegbe Cedrikék felé. Talán még azelőtt odaér a fák között ügyesen lavírozó megbűvölt papírrepülő, hogy a másik csapat kettéválna. Meg hogy odaér gond nélkül. Az üzenet tartalma szerint Cedrikék megtudhatják, hogy találtak egy titkos alagutat a házban, és egy gyors névsort azokról, akik lemennek. Fred és George egészen biztos, hogy Harry után megy, de amolyan sereghajtóként, hátvédként utolsónak ereszkedve le és ha mindenki lement, senki sem marad, akkor valami nehezet helyeznek a csapóajtó felcsapódott ajtajára, nehogy bezáródjon mögöttük és odalent csapdába kerüljenek mindannyian.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-12-29, 20:38
A kunyhóban -vagy legalábbis annak maradványaiban- rengeteg bonyolult és megfejthetetlen dolog vár minket. A varázsvilág kiteljesedik előttünk, és megéli fénykorát. Túl sok a kérdőjel a fejemben, hogy tudjak józan gondolkodni. A sok kérdésnek köszönhetően szokatlanul kellemetlen érzés uralkodik rajtam. Arról szó se, hogy ott lapul bennem a kíváncsisággal a rettegés. Elvégre nem tudjuk, hogy mivel, vagy kivel állunk szemben. És Cho bajban van. Többen miattam és persze Cedric miatt vannak itt. És ez nem kevés felelősséggel jár, mármint legbelül. Megélem minden árnyalatát az aggodalomnak, de közben próbálok hasznos része maradni a csapatnak, mert nem akarok, hogy lássák, hogy tartok tőle, hogy Voldemort után már nincs lehetetlen és létezhet egy újabb sötét varázsló. De kár lenne bárkit megrémíteni, elég, ha magamban kavarognak ezek az érzéseim és megpróbálom lenyugtatni a feltörő hullámokat. Fred és George mondatára egy alig látható bólintás a válaszom. A tiltott rengeteg. Gyanítottam, hogy elkerülhetetlen lesz, hogy bemerészkedjen legalább a csapat egyik része, de azon túl nem foglalkozom ezzel. Leköt az ajtó, a kád, és persze a keret is a kezemben. Hermione varázslatára nem történik semmi, a kád nem mozdul, csak másodpercekkel később, mintha kilőnék. Tekintetemmel végig követem az ég felé, és még a pálcám is rászegezem a fénysebességgel emelkedő kádra, de aztán hirtelen újra lepillantok és így változik pálcám iránya is. A kezemben a keret rángatni kezd, így nincs választásom eleresztem, az pedig a padlóba csapódik. Lépek utána a lendület miatt, de lefékezem és csak lassú léptekben közelítem meg a lecsapódott keretet. Kissé elkerekedett arccal veszem tudomásul, hogy megjelenik egy csapóajtó. Minden lépésemmel közelebb kerülök a csapóajtóhoz, a pálcám végét ráemelve, és csak Ginny szavaira fordulok meg. - A.G.K., mint a kereten... - nézek rá elgondolkodva, majd a csapóajtóra - A kádat megtaláltuk. - pillantok Hermionera - És azt hiszem az alagutat is. - fordulok Ron felé - Hacsak... - egészen a peremére lépek az ajtónak, hogy jobban megvizsgálhassam. A szélére guggolok, hátha onnan könnyebben bevilágíthatom és megláthatok benne valamit. Ginny szavaira felpillantok rá vállam felett, még mindig a csapóajtó szélén guggolva, majd bólogatok vontatottan. - Akármi történt Cho-val, annak amit oda lenn találunk, köze van hozzá. Le kell mennünk. - nézek megerősítésre várva Hemrione-ra, majd Ron felé pillantok. Számomra nem kérdés, hogy én ugrom először, hacsak nem lök félre valaki. Cho természetesen mindenkinek fontos, de például tudom, hogy Ron nekem köszönhetően van itt, és Ginnyre és Hermionera is gondolok. Nem hagynám, hogy velük történjen valami, ha netalán várna odalenn valami. - Megyek én először. - nézek körbe ellentmondást nem tűrően -persze, lehet, hogy nem használ senkire, nem olyan fából faragtak, hogy ez sikeres hadművelet lehessen-, majd a szélére téve tenyerem, ha tudok, és nem akadályoz meg semmi, lemászom, ugrom.
Nagyon örülök, hogy Lavender nem bántódott meg. – Akkor jó – mosolyogok én is megkönnyebbülve. Jobban kellene vigyáznom néha, miket beszélek. Aztán megalakul a mi kis csapatunk, szerintem nagyon jól fogunk együtt dolgozni. Nézem, ahogy a patrónus a kunyhó felé siet. Így legalább a többiek is értesítve lesznek, és biztos utánunk fognak jönni, elvégre rutinos Rengeteg-járók tartózkodnak odabent, amennyire tudom. Azon viszont meglepődöm, hogy rajtam kívül mindenki járt ott. Bár Lunán talán annyira mégsem, tudom, hogy ő van annyira kíváncsi és bátor is, hogy bemerészkedik, de azt persze nem tudhatom, mennyire messzire ment. Lavender megjegyzésére egyenesen fel is nevettem, sok mindenre számítottam, hogy megmarad egy ilyen kirándulásról, csak a jóképű kentaurokra nem.– Akkor hátha most is látunk párat – jegyzem meg vigyorogva. Nem lenne ellenemre pár jóképű kentaur. Amúgy a kíváncsiság mindig bennem volt, hogy vajon mi lehet bent, de sose mertem bemenni. Viszont most mégis társaságban lennék, ráadásul, a többiek már jártak bent, biztos ismerik is egy részét, és még nappal is van, úgyhogy biztos nem lesz baj. Úgyhogy Cedric szavaira már sokkal magabiztosabban tudok válaszolni. – Igazad van, és veletek megyek én is. – Ha már eddig eljöttem, nem most fogok visszafordulni, és persze bízom bennük, együtt pedig nem lehet bajunk. Négyen vagyunk, és elég képzettek, szóval meghalni tuti nem fogunk. Megyünk egy darabig, és akkor látja meg Lavender a mókust. A reccsenés a frászt hozta rám, de mikor arra néztem, amerre ő, és láttam, hogy tényleg csak egy mókus, akkor megkönnyebbültem. A többi reccsenés viszont hangosabb, talán mások is vannak itt rajtunk kívül? – Olyan, mintha emberek lennének, nem? – kérdezem a többieket, mert ha állatok lennének, akkor az morajló lenne, de ennek a valaminek két lába van, szóval ha nem is ember, akkor más varázslény, de szerintem sem kentaur. Amikor Lavender felhívja rá a figyelmünket, én is meglátom a fényt a távolban. – Igazad lehet… – jegyzem meg a kérdésére. Talán tényleg utánunk jöttek, és akkor a reccsenések is tőlük származtak. Cedric felveti, hogy váljunk ketté, és mi Lavenderrel kövessük a fényt, ők meg mennek a fülbevaló után. – Én benne vagyok – nézek a griffendéles lányra, és ha ő is, akkor együtt indulunk el a fény irányába. Igyekszem halkan menni, hogy ne csapjak nagy zajt, mert ha mégsem a többiek azok, akkor időben lenne jó észrevenni.
o
Cedric Diggory
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-12-29, 12:31
A függő elindul a tiltott rengeteg felé, a mormotám pedig tipikus rágcsálós ugrásokkal a kunyhó irányába, hogy szólhassak a többieknek, merre is vagyunk, ha keresnének. Tartom, hogy több szem többet lát, bízom benne, hogy Harry a barátaival szintén találhat valamit, ami a segítségünkre lehet. Cho ugyan már nem a párom, mégis örökké szeretni fogom, barátként, és nem viselném el, ha bármi baja esne. Sőt, már esett is, ám talán még van lehetőségünk további zűrök nélkül kihúzni a szószból. A három lány ellenben igen bizonytalannak tűnik, nem hagyhatom, hogy kicsit is meginogjunk. Azt hittem, hogy majd mindenki elmegy a hálókörletébe felszerelkezni, ehhez képest máris indultunk, és ha nem tudunk valamit varázslattal megoldani, elég nagy zűrben leszünk, hiszen a pálcánkon kívül nincsen más nálunk, még élelem sem. Szívesen odapattannék Padmához, hogy az álla alá nyúlva kicsit felemeljem a fejét, hogy több önbizalma legyen, ám alig ismerem, főleg látásból, és végtére is azért jött segítsen, nem azért, hogy bizalmaskodjunk. Bőven elég már az is, hogy Lavender nem szökken arébb, amikor a vállára teszem a kezemet. Én már csak ilyen közvetlen vagyok. Mosolyogva bólintok neki, hogy tetszik neki a mormotám. - Igen, jártam már. Nem mondom, hogy veszélytelen, azért is hívják Tiltottnak. Most nincs választásunk. Kivéve ha visszafordul aki akar, nem akarom én erőltetni. – Felelem Padmának, közben vigyorogva hallgatom Lavender sztoriját, hát mindenki ennyire bátor? Jó, ő végülis Griffendéles. Ez a mai eset azért mégiscsak más. A dolog főleg engem érint, Cho az én barátom, Lunáé, no meg Harryé, a többiek miattunk vannak itt, nem is értem, hogy Marietta miért nem jött, lehet, hogy elutazott, és nem is tud a barátnője eltűnéséről. Mivel nem akarom megszűnteti a követő bűbájt, Lunának intek, hogy varázsoljon fényt, miközben meglepődöm cseppet, hogy ő is járt már az erdőben. Egy fiatal szőke kislány... ábrándos tekintettel, tipikusan áldozat. És még mindig él, ez benne a csoda. A fénypontot illetően ötletem támad. - Nem tudom, hogy mennyire csali. Én követem a függőt Lunával, ti nézzétek meg azt ott. Ha bajban van valaki, küldjön fel egy Lumossolemet. – Utalok a fáklyabűbáj nagy testvérére, azt azért messziről is fogjuk látni. Lavender és Padma jó párost fog alkotni, remélem nekik is megfelel, míg én viszem magammal a másik hollóhátast. Remélem, hogy előbb utóbb csak találunk valamit. Ha a lányoknak is jó így, akkor folytatjuk az utunkat immár kettesben.
Különös. Ezen gondolkodom egész hosszan, hogy vajon mitől lehetett ez, mi történhetett, hogy az ajtó visszaállt a helyére. Talán a kád, amikor felfordítottuk? Nem tudom. Odalépek, egy pár percig csak nézegetem és hebegek habogok a többiek felé. Majd Harry a nevemen szólít, arra megfordulok. Ekkor repül fel az a kád, és feltűnik, hogy a képkeret is kissé rakoncátlankodni kezd Harry kezében. Nem várom meg a végkifejletet, ismét visszafordulok az ajtó felé, megérintem de csak egy pillanatra, hiszen a következő pillanatba az ikrek vágtatnak be rajta, kinyitva azt. A hátam mögött hallottam a csapódást, de nem fordultam meg, mert felvillanó szavakat észleltem az ajtón is. -Alagút, gödör, kád... - Suttogom magamba, elgondolkodom egy pillanatra és mikor sikerül végre összeraknom megfordulok és odalépek a többiek mellé, akik valószínűleg a csapóajtóval vannak elfoglalva éppen. - AGK! Alagút, Gödör, Kád! Ez villant fel az imént az ajtón. - Belenézek a mélyedésbe, nem látom az alját. Kicsit elhúzom a szám, csak nem lehet olyan nagyon mély! Pálcám hegyéből még mindig világit a fény, ezért arra felé irányítom én is. Nem látni semmi eszközt, amivel le tudnánk menni. -Biztosan nem valami mély, ha már ez egy alagút... lemegyünk? - Teljesen biztos vagyok benne, hogy alagút, egyértelműnek tűnik. Az is, hogy mi sem ússzuk meg, hogy a rengetegbe menjünk, ahogy Cedric-ék is. Vajon mi lehet arra, hogy ennyire oda próbál minden vezetni minket? A többiekre pillantok, én nem megyek le elsőnek, az biztos, de valaki után már bevállalom.
*Padma bocsánatkérésére csak vállat vonok, nem gond ha félreértett, nem bántott meg vele egyáltalán. A titkok és különös történések ellenére is rámosolygok, mert látom, hogy kellemetlenül érzi magát.* -Ugyan, nem gond, tényleg. *Aztán csak hümmögök és inkább a kutatásnak szentelem az időt, ahogy a többiek is. A Tiltott rengeteg felé vezető nyomok izgalmasnak és veszélyesnek tűnnek, viszont már áthatott Cho eltűnésének légköre és inkább szavazok arra, hogy menjünk amerre a nyomok vezetnek minthogy visszamenjünk a tanároknak szólni. Az imént hoztam meg a döntésemet mikor Gerard várható keresgélése miatt aggódtam. Padma nem csalódik ám nem is lelkesedik a varázslat eredménye láttán mint én, az én arcomra azért kiül egy vigyorgás, épp csak nem tapsolom meg Cedricet. Jólesik mikor a vállamra teszi a kezét és a szavaival szinte összehozza a bandánkat, Padma is mellette voksol, egyszóval az összes kedvemet meghozták.* -Nem lehetünk hanem leszünk is! *Jelentem ki határozottan és továbbra is vigyorogva, bár az, hogy épp a rengetegbe készülünk az ellenkezőjét kellene kiváltania belőlem. *-Én már voltam, nem mentem túl messzire de találkoztam egy kentaurokkal is. Nem bántottak, tényleg sőt, az egyik kifejezetten kedves volt és irtó jóképű. *Ezt a tényt nem sokakkal osztottam meg, inkább csak a szobatársaimmal és Gerard tud még róla, meg persze Cormac és Alexis, de nem hiszem, hogy ők eldicsekedtek azzal bárkinek is, hogy a Tiltott Rengetegben jártak. Persze gondolom mint minden titok a diákokról már a tanárok fülébe jutott, csak épp nem kaptak rajta minket ezért nem is tudtak megbüntetni. Nem én vagyok az egyedüli aki járt már a rengetegben, Luna is bevallja, na persze biztosan nem azért ment oda amiért én, kalandot keresni és mert tilos. A thesztrálokról már hallottam, de nem láttam egyet sem, olyan mintha nem is lennének. Apa mesélt róluk, de még ő sem látta őket, ő is úgy hallott róluk mástól, mint én tőle. Ezek után persze kicsit jobban felnézek Lunára, nem mintha eddig semmibe vettem volna. Helyes lány, csak kicsit….álmodozó, mintha nem a földön járna.* -Helyes patrónus*Mosolyogva nézem Cedric mormotáját amint elszalad Harry-ék felé, mintha nem is a legsötétebb és legveszélyesebb erdőbe készülnék. Felemelem a pálcámat de még nem idézem meg a pajzsot, csak ha beljebb leszünk. Inkább lumossal készülök, mert néhány fányival beljebb már sötétség lesz, a fák lombjai annyira sűrűek, hogy semmilyen napfény nem hatol át rajtuk, olyan mintha éjszaka lenne vagy mondjuk a derengés előtti hajnal. Nem sokára szükség is lesz fényre, így lumost idézek és annak a fényében látom meg a mókust, közvetlenül a reccsenés után. Utóbbira még nem ugrok, olyan volt mintha valamelyikünk egy száraz ágra lépett volna, nem is figyelem merről jött a hang.* -Ott egy mókus! De cuki!*Lelkesedem tapsolva, a pálcám hegyén a fénykör megremeg. Aztán jön a nagyobb reccsenés ami már képes letörölni az arcomról a vigyorgást.* -Gondolom ti is hallottátok. Ez nem mókus volt, nem is lopakodó kentaur. *Egy pillanatra felrémlik bennem egy görnyedve osonó kentaur, de annyira mulatságos, hogy azonnal el is vetem. Inkább a zajra figyelek, de a mi irányunktól távolabb fényt pillantok meg. Apró, nem mozog és különben sem arra van amerre a mi fülcsink száll, olyan mint az én pálcám a lumossal csak nagyon messze van. Talán Harryék is bejöttek az erdőbe, tőlünk távolabb és őket látom.* -Ott, arra. Harryék lehetnek?*a fénypont felé mutatok de nem állok meg mert a fülbevaló is tovább lebeg előre.*
Padma kérdésére Luna igennel válaszol. Róla lehet tudni, hogy jár olyan helyeken is, ahol mások nem igazán. Nem azért mert rosszban sántikál, szimplán csak kíváncsi természet és nem úgy gondolkodik, mint az átlag. A thesztrálokat is emlegeti futólag. A kis csapat aztán elindul a fák felé, hogy kövessék a levegőben lassan előre haladó fülbevalót. A Rengetegben talán még egy kis fényre is szükségük lesz, ugyanis a sűrű lombkoronának hála ide ahogy beljebb haladnak egyre kevesebb fény fog beszűrődni. A fülbevaló békésen lebeg előre, amíg meg nem hallják úgy egy perc múlva az első reccsenést. Ki tudja, hogy mi közeledik, de egyértelműen közeledik. Lavander egy mókust lát meg az ágak között szaladgálni, de az, ami feléjük tart nagyobbnak tűnik, legalábbis a reccsenések alapján. A távolban halovány fénypont tűnik fel, más irányban, mint amerre a fülbevaló száll.
//Mr. Black háza//
Hermione varázslatának hatására nem történik semmi sem. Legalábbis az első pillanatokban, mintha semmiféle reakció nem történne, aztán mégis csak megmozdul az egész kád. Megremeg kissé, hogy aztán olyan erővel reppenjen fel a nem létező plafon felé, mintha minimum kilőtte volna valami. A helyén csak a padló marad, ahol újra az a három betű fénylik fel, Harry kezéből pedig a képkeret minden áron ki akar szakadni és a padló felé venné az irányt. Ha elengedi, vagy már nincs ereje tartani, akkor oda csapódik be, a betűk együtt izzanak fel a padlón pedig megjelenik egy csapóajtó. Ginny keze az ajtóra kerül még az előtt, hogy az ikrek gond nélkül bejönnének rajta. Az ajtó nyitásakor a csapóajtó is egy könnyed lendülettel enyhe porzással csapódik fel talán épp a frászt hozva azokra, akik a közelében álltak. A képkeretet nem lehet leszedni róla, ellenben az ajtón még Ginny láthatta ezúttal az felvillanó szavakat: Alagút, gödör, kád Egyébként odalent elsőre vak sötét van, nem vezet le lépcső, csak a lyukat látni, fényvarázslattal kb. olyan másfél méterre saccolhatják a mélyedést, amit találtak, láthatóan valamerre vezet innen egy járat, egyértelműen a rengeteg irányába.
Fred.Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-12-27, 18:13
Az ikrek széles vigyorral veszik tudomásul, hogy hirtelen több szúrós pillantást tudhatnak magukénak Fred ízetlen viccének hála, de nem is ők lennének, ha ezen megsértődnének vagy visszább vennének. Aránylag diszkréten vigyorog Fred - azaz csak füléig ér a szája, nem ér körbe a fején - mikor hallja Ron félelmeit szőrös lábú pókokat illetően. Ez is Frednek köszönhető, aki anno Ron plüss maciját pókká változtatta, s a bűnbánat erősen hiányzik belőle. Nyakukat nyújtogatják Harrynél lévő képkeret felé, ami ebben a pillanatban izzik fel. Az ikrek egymást böködik könyökükkel, mert George a keretet nézi és annak furcsaságára akarná testvére figyelmét felhívni, míg Fred azért böködi George-ot oldalba, mert épp mutatná neki pálcája fura viselkedését: nyitott tenyerében a pálca minduntalan a kád felé akar gurulni és vélhetően le is röppenne Fred tenyeréből, ha utolsó pillanatban el nem kapná mindig. Végül Fred nyer hosszabb távon, mert a keret ugyanazokat a betűket villogtatja, így nem nagyon várakoznak tovább az ikrek, mennek is megkerülni a házat, hogy benyissanak az ajtón, hogy a kádhoz menjenek. Nekik speciel nem tűnik fel, hogy az ajtó ott volt-e vagy sem, s Ginny-t sem hallják. - Cedric-ék az erdőbe mennek, skacok! - Ezzel a mondattal nyit be a hirtelen megjelent ajtón Fred... vagy George. Leginkább mindketten.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-12-20, 17:27
Befelé haladva egyre több negatív hullámerejű gondolat csap át a fejem fölött, és egyáltalán nem könnyítik meg a higgadt gondolkodást. Túl sok okos ötletem nincs, ezért feleslegesen nem akarok senkit nem fárasztani az elméleteimmel, így inkább némán botorkálok bennt. Lassú, szinte döcögő léptekkel lépek, mikor reccsenés fogad és megtalálom az összetört képet. De nem sokáig tudok ezzel foglalatoskodni, mert a kád felé vonják a figyelmem. Ami már önmagában elég okot ad a találgatásokra, hát még az, ami alatta lehet. Ron, Ginny és Hermione is körbe állják, így én is megközelítem és kissé megemelem a pálcámat, ha történne valami, készen álljak rá. Pontosan tudom, hogy a kád a legfontosabb ebben a momentumban, de szóvá kell tennem, hogy a keret, amit találtam ismerős motívumokkal van tele. És várnám a válaszokat, már épp Ronra pillantanék, mikor a kezemben a keret aranyszínben izzani kezd. Az ujjaim a szélekre húzódnak, hogyha a varázslat fájdalommal járna kevésbé kapjon el. A betűk sorban kezdenek fényleni, ezért közelebb emelem az arcomhoz, hogy jobban követhessem. - Azt hiszem, hogy mondani... - kezdek bele, de elakadnak a szavaim, mikor újra az A' betűhöz ér a vibrálás felpillantok - A. G. K.? - nézek körbe, majd leeresztve a pálcám újra a keretre figyelek. Egyáltalán nem értem, hogy mit kereshetett itt, a motívumok miért ilyen ismerősek és miért kezdett el a kezemben vibrálni. A keretet nem rakom le, csak a pálcám emelem meg, mikor Hermione elmondja az igét. Egyszerűen nem történik semmi, és én ezt nem értem. Ginny ellép tőlünk és a tekintetem már az első lépésnél magára vonza, és bár nem látom hátulról, hogy mit néz, követem. - Ginny... - suttogom, alig hallhatóan, majd a kérdésére megtorpanva állok meg mellette és nézem meg magamnak az ajtót. Elmélázva nézem, majd vállam felett hátrapillantok Hermione-ra és Ron-ra kérdő ábrázattal. - Én ezt nem értem... - emelem fel derék magasságig a keretet és tekintetem rajta, majd az ajtón pihentetem, próbálva összerakni fejben, hogy mi történhetett, amikor a lábunk alá érkezik Cedric patrónusa, a mormota. - Gyanítom ezzel üzenni akart. - pillantok a többiekre egy halovány mosollyal, majd az ajtó felé lépek, hogy megnézhessem alaposabban.
