2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Szükség Szobájába gondoltam a szeánszot. Az elmúlt másfél évben itt találkoztak a többiek, amióta a jövőből visszatérő Winky elmesélt nekünk néhányat a ránk váró szörnyűségekből. Így mindazok nem történtek meg, de a manó úgy gondolta, hogy kovácsolódjunk össze, legyünk egységes csapat. Azonban más ezt elmesélni a társainknak, és megint más átélni. Harry ott volt velem, amikor az a bizonyos zöld csóva a mellkasomba csapódott volna, ám a kék pajzs felfogta azt, hogy a különös megmentő aztán végezzen a két sötét varázslóval. Igaz, egyik sem volt ereje teljében, hiszen Féregfark állítólag mindig is gyenge volt, a sötét nagyúr pedig éppen ujjászületni készült volna, ezt is megelőzte a manó. Azóta a rémálmok lassan csitulnak, de még nem múltak el. Az egy évnyi kviddicses távollét csak fizikailag edzett meg, lelkileg azonban hihetetlenül magányos lettem, és csak remélhetem, hogy most, hogy visszatértem, a barátaim mellettem állnak. A hugrabugosokat nem is akarnám most beavatni abba, amivel most készülök. Én ugyan soha nem voltam a részese Harry társaságának, de ők mindig is a figyelem középpontjában voltak, tőlük tudok csak segítséget kérni. Már annak idején sem gondoltam nagy mellénnyel arra a címre, hogy a Roxfort bajnoka, hiszen mindig a csapat erejében hittem. És remélem most eljönnek sokan, hogy ne egyedül kelljen elindulnom. Harrynek szóltam, mert ő ismeri vagy a fél griffendélt, és most bátor emberekre lesz szükségünk. Na persze szóltam még Lunának, aki hozzám hasonlóan kicsit ugyanúgy a peremén van ennek a társaságnak, mint Hollóhátas. Legnagyobb meglepetésemre majdnem egy tucatnyian érkeznek a koraesti órán, úgyhogy nem is tudom, hogy vágjak bele. A szobát amolyan gondolkozós, ücsörgős szobának képzeltem most, fotelekkel, kanapéval, és persze legyen benne kandalló is, de az arcomon látszik, cseppet sem vagyok nyugodt. - Ööö... hát sziasztok, köszi, hogy eljöttetek, nem is gondoltam volna, hogy Harry ilyen jó szervező. – Biccentek a Roxfort másik ex-bajnokának. Szeretek én beszélni, na de szónokolni? Az más tészta. Sután lehajtom a fejemet, beszédet kellett volna írnom. Jobb, ha belevágok. Freden állapodik meg a tekintetem, úgy tudom, hogy Kylie vele is beszélt, így talán nem lesz annyira nehéz dolgom. – Azért kérem a segítségeteket, mert van egy Hollóhátas lány, aki valóban Látó, nem úgy, mint Trelawney. Nem zakkant, nagyon is fontos dolgokat jövendölt, de hogy tanárokhoz rohanni az ilyesmivel, hát nem tudom. Viszont azt igen, hogy ti javarészt a saját szakállatokra oldotok meg mindent, ezért gondoltam, hogy hátha... Cho... eltűnt. Nem vagyunk már együtt, de gyakran látjuk egymást. Tegnapelőtt találkoztunk volna, de nem jelent meg. Nem akarok a házvezetőjének szólni, vagy pánikot kelteni, de nem jellemző rá, hogy csak úgy felszívódjon. Ezért gondoltam arra, hogy talán összefügg azzal, amit Kylie mondott. – Nem ülök most le, biztosan sok kérdésük lesz, csak hagyom, hogy emésszék a felvezetőmet. Ha minden úgy alakul, ahogyan magamban kigondoltam, akár hamarosan indulhatunk is. Bár biztosan lesznek kétkedők.
Csak toporgok egy helyben. Egyik lábamról a másikra állok, miközben hallgatom a körülöttem beszélő embereket. Cedric története igen furcsa, de viszont úgy vélem, hogy ha nem is teljesen, de valamilyen szinten biztosan igaz lehet majd a lány látomása. Hiszen a dolgok változnak, nem minden döntést úgy hozunk meg, ahogy az el van képzelve. Egy kicsit idegesebb leszek, mikor azt mondják, megtámadják a Roxfortot. Tudom, hogy ez a dolog nem fog semmi jóval járni, de abban biztos vagyok, hogy a mi társaságunk, a DS mindenképp össze fog tartani és harcolni fog az iskoláért ha kell. A mosoly nekem sem megy túlzottan Hermione felé. Most mindenki feszült, igazából egyáltalán nem lenne reális, ha most itt bárki is önfeledten tudna mosolyogni. A Voldemort által kialakított félelem még csak most kezdett el elülni az emberekben, most kezdett igazán kialakulni a béke, és abszolút nem hiányozna egy újabb másod Voldemort, egy újabb sötét fenyegetés. Nem értem, miért nem lehet békével meglenni egymást mellett... Kicsit elhúzom a szám, amikor Hermione válaszol a kérdésemre. Persze, már tudtam a választ, de azért jó lenne, ha nem történne semmi baj sem. Mondjuk ezen már túl is vagyunk. Hiszen Cho nincs meg... eltűnt. Kicsit elmélyedek a gondolataimban, és arra eszmélek, hogy az emberek el akarnak indulni megnézni a kunyhót. Persze én is indulok, Hermione mellé csapódom és kíváncsi tekintetemmel követem végig a szavait. -Én nem tudom, hogy mi lesz itt már megint... de az biztos, hogy ha időnyerőjük volt, akkor van egy besúgó a minisztériumban. Lehet, hogy nem is tudnak erről az egészről... ki tudja! - Teszem hozzá a lány szavaihoz az enyémeket. Mondjuk azt nem tudom elképzelni, hogy az igazgató ne szólt volna erről valakinek. George mozdulatára megrezzenek, majd megrázom a fejem és a vállam is megvonom mellé. - Mért, neked mi a véleményed erről George? Szerintem lehet benne valami... - Halványan elmosolyodtam, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy letámadom vagy hasonlók. Körülnézek, kíváncsi vagyok ki nem fog velünk tartani. Minden eshetőségre felkészítettem magam, azt hiszem.
Már azon a ponton voltam, hogy odahoppanálok Harry mellé, és én magam rángatom ki a térképet a zsebéből, mikor végre felfogta, hogy mit is szeretnék. Csak a szemeimet forgattam, és nem túl feltűnően kuncogtam magamban. Harry után Fredre sandítottam, és megráztam a fejemet, mint aki azt mondja: Tudom, hogy az én ötletem volt odaadni neki. Akkor legalább használja már valami hasznosra is. Majd ezek után egy félmosoly keretében visszafordultam Cedric-hez, és hallgattam, amit mond. Közben megpróbáltam nem túl feltűnően azt figyelni, hogy Harry és drága öcsénk találtak-e valamit. Az arckifejezésükből talán le tudtam volna szűrni, hogy mi történik ott kettejük között, de persze nekik háttal állva kellett pusmogniuk. Talán egy kissé feltűnő volt, hogy majdnem kiestem a kanapéból, úgy próbáltam nyújtóztatni a nyakamat, hátha megpillantom őket, így inkább visszahúztam azt, és reménykedtem, hogy egy bólintással, vagy egy fejrázással közlik velem is, hogy mit találtak. Ha jobban belegondolok, tök logikus volt, hogy ha talált valamit, akkor szól Cedricnek – akárhogy is fogja kimagyarázni magát, hogy hogyan találta meg Cho-t, vagy csak tovább áll ott, csöndben. Végre megfordult, viszont csalódnom kellett, mivel nemleges válaszra rázta a fejét. Kicsit lebiggyesztettem az ajkamat, mint egy hároméves, akitől épp elvették a csokiját. Ez aztán az igazi kaland! A tanárok bénák, a minisztériumi emberek fittyet hánynak a dolgokra, akkor itt a mi időnk, majd mi megmutatjuk, hogy a diákok sokkal ügyesebbek, rátermettebbek, jobbak és persze viccesebbek, mint a bekövesedett vén trottyok – most a fiatal tanároktól eltekintve. Izgatottan figyeltem, ahogy mindenki reagál arra, amit Cedric az előbb megosztott velünk. Valóban furcsa volt, hogy Cho nincs itt. Hogyan is lehetne itt, ha már egyszer eltűnt? Örök rejtély. Kylie barátunkat nem vonnám be a dologba, de hát a többiek tudják, amúgy is valószínűleg Cedric feladata lesz ezt a végén eldönteni. Közben a fiú arca valamelyest mintha felderülne egy pillanatra, mikor Hermione felveti az ötletet, hogy miképp lehetne Cho nyomára bukkanni, bár lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem. Végül úgy néz ki, elkezd mozgolódni a csapat. Felállok, elsétálok Fred-ig, rácsapok a vállára, és várom, hogy felálljon. Ha lustán fekszik ott, csak motyogok neki: - Tápászkodj már fel! Le akarsz maradni az év bulijáról? – Ha felállt, akkor pedig vigyorogva követem a többieket a testvérem oldalán. Besorolok Hermione mögé, épp időben, hogy halljam, amit mond. – Máris összeesküvés-elméleteket gyártunk? – kérdeztem a lány és az esetlegesen mellette sétáló Ginny közé dugva a fejem. Visszahúzom azt, majd vigyorogva megbököm Fred oldalát. – Látod? Mondtam, hogy jó ötlet lesz eljönni.
♫ Joke is our life ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Akkor mentsük meg!
Ginnyre pillantok, próbálok mosolyogni, ám ezúttal semmi biztató nem jön a számra. Cedricnek bizonyára igaza van abban, hogy komoly a baj, bár a jóslat ismertetése után sem kerülünk közelebb az igazsághoz. Jövőből jött alakok? Időnyerővel bármi lehetséges, de mégis... ahhoz kevesen férnek hozzá. Inkább lenyelem a csípős szavakat, amivel a jóslatokra reagálnék, mert ostobaságnak tartom, hogy ezek mentén haladva éljük az életünket. Nem hiszek a lét puszta és üres predesztináltságában, a tényben, hogy a döntéseink nem változtathatnak a végzetünkön. Hiszen annak idején a Jóslatok Termében mindannyian meghallgathattuk Trelawney jóslatát, aminek hála Harry árva lett, és ki tudja még hányan osztoznak a sorsában? És ha Dumbledore nem tévedett, amikor Harryt beavatta a titokba, márpedig ő ritkán tévedett, akkor Voldemort is döntött annak idején. A félvért választotta, és nem Neville Longbottomot. Ezek után magyarázza meg nekem valaki, hogy a jóslatok valóságalapját nem mi fektetjük le a fixációinkkal. - Nem hiszem, hogy ebből bármi jó kisülhet - bólintok suttogva a Weasley lány felé, és amint felemelem a fejem, megpillantom Harryt és Ront. A tömegnek hátat fordítva együtt hajolnak valami fölé, és még ilyen távolságból is tudom, mi lesz az eredménye annak, ha egyikük sem találja meg Chót a térképen.
- Cedric, szerintem az lenne a leghatékonyabb, ha két csoportra oszlanánk a kunyhónál. Az egyik csoport vizsgálhatná a kunyhót, a másik pedig a kunyhó környékét, így talán hamarabb rábukkanhatunk bármilyen nyomra! - nézek a fiúra, és úgy vélem, még ha nincs is ínyünkre ez a megosztottság, így matematikailag nagyobb az esély a sikerre. - Nem veszíthetünk több időt a meddő toporgással, ha Cho veszélyben van! Azzal a már elindultakhoz csapódom, remélve, hogy nem késünk el. Harryék mellé érve összevont szemöldökkel pillantok rájuk. Remélem, hogy Ginny követ, az ő robbantó-átka verhetetlen és azt hiszem, most alkalmat is kap majd arra, hogy használja. - Ha Kylie jóslata igaz, és valóban jövőből jött emberek támadták meg a kunyhót, akkor biztosan volt időnyerőjük, azt pedig csak magas rangú személy engedélyével lehet igényelni a minisztériumtól - magyarázom lehalkítva a hangom. McGalagony professzorra és az erőfeszítéseire gondolok, amint minden követ megmozgatott értem harmadévben. - Talán ezért nem jöttek ki az aurorok a helyszínre. Végül is ők is a minisztériumból kapják a parancsot. Őszintén remélem, hogy értik, mire célzok, bár még egyenlőre csak homályosan és görcsösen próbálok megoldást találni. Egy nyomot a történetben, egy pislákoló kanócot, aminek fényénél elindulhatunk.
A kód Lort illeti.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-11-04, 17:38
Sok kérdés merül fel, ami nem csoda, de őszintén nem értem, hogy miért van mindegyikre szükség. Cedric segítséget kért tőlünk, mert Cho bajban van, miért kell ezt nagyon megbonyolítani? Elmondja, hogy mit tud, mi meghallgatjuk, aztán megpróbálunk tenni valamit. Tudom én, hogy ott vannak a tanárok, de nem biztos, hogy minden esetben ők tehetik a legtöbbet, főleg hogy bizonyára sok teendőjük van és nem biztos, hogy mindig minden esetben el tudják dönteni, hogy egy kérdés valójában fontos, vagy nem. Lehetséges, hogy Choról nem is gondolják, hogy eltűnt és hogy Cedric ha nekik szólna akkor nem hallgatnák meg, mert esetleg nem hinnének neki, ahogyan ha jól tudom akkor Kylie is ebben a cipőben jár, nem csoda, ha most nincs itt, vagy ha nem a tanároknak szólt egyből, mert kit tudja, hogy lenne-e aki tényleg meghallgatná és esetleg hinne is neki és nem mint egy oktalan diákot tessékelnék arrébb, aki biztosan rémeket lát a miatt, ami történt vele a Trimágus tusa végén... Igen tudok róla, bár csak keveset és inkább pletykákat, de Harry elmesélte és én teljes mértékben hiszek neki, úgyhogy most is tudom Cedricnek igaza van és nem gondolkodom kérdéseken, csak segíteni akarok. - Talán több szem többet lát, hiába vizsgálták át a tanárok... lehet ott olyasmi is, amit nem láthat meg bárki. Vannak dolgok, amiket talán egy képzett varázsló nem is vél fontosnak... de talán mégis az. - pillantok Lavanderre. Jogosak a kérdései, bár én sem hiszem, hogy bele kéne vonni Kyliet, ha egyszer szegény ki van borulva. Cedric ismeri ezek szerint jobban, és ha ő azt mondja, hogy nem érdemes szegényt most ezzel bolygatni, akkor biztosan igaza van. Nem lehet egyszerű úgy élni, hogy olyan dolgokat is tudsz, amiket mások nem, főleg akkor, ha még csak nem is hiszi el mindenki, hogy tudod őket, mert azt hiszik csak elvarázsolt vagy... netán őrült. Én aztán csak tudom, hogy milyen ez. Ezért hát amikor Harry és Ron is elindul én sem tétovázom, hiszen segíteni szeretnék és bár sok jogos kérdés van, de azokat talán útközben is megbeszélhetjük. Besorolok Padma mellé, hiszen ő a háztársam és nem szeretném, hogy teszem azt egyedül kelljen mennie és Harry egyébként is Ronnal tart, gondolom Hermione is oda csapódik majd melléjük. Én magam sosem voltam az a nagy kalandozó, nem is viselkedem úgy, azt sem tudjuk, hogy mit találunk a háznál, vagy találunk-e valamit, de minden lehetséges nyomot meg kell vizsgálni és ha nincs ott semmi, hát tovább keresgélünk.
Sokan gyűltünk össze és sokan sok felől tudjuk megközelíteni az adott problémát. Jól hallhatóan rengeteg kérdés bukik ki mindenkiből én meg nem győzöm kapkodni a fejem. Igyekszem elraktározni az információkat és mentálisan felfedezni az összekötőket, zsákutcákat, a helyes megoldásokat és az esetleges lehetséges útvonalakat. Elmerülve a mélázásomban látom meg a szőke zuhatagot beosonni és szinte azonnal mosolyra görbül ajkaim vonala, ahogy megpillantom Lunát és készségesen intek vissza neki, hogy tudatosítsam észleltem megérkezését és örülök, hogy jelen van ő is. Bátorít abban, hogy még inkább tenni akarjak. Az ikrek bohókásak, elvidulva figyelem őket, csak akkor zökkenek ki elvarázsolt állapotomból, mikor George felől sanda pillantásban részesülök. Pár másodpercig nézem őt, hogy megértsem miről van szó - világ életemben rossz voltam a titkos beszédek megfejtésében - így mikor leesik a térképre való utalása, gyakorlatilag mentálisan tarkón csapom magam. Ron éppen ekkor érkezik meg, és miközben ő egy biccentéssel jelzi, hogy itt van én a fejemmel próbálok idétlenül billegni, hogy jelt adjak, hogy szükségem lenne rá. A rengeteg kérdés helyett úgy érzem Cedric-nek szüksége van rá, hogy közöljük vele, hogy nem számít a veszély, mellette vagyunk, ezért így teszek. Nyilván, aki idejött gondolt rá, hogy baj van. De persze mindig vannak okosok, akik vakmerőknek tartanak minket, tőlük kérdezném, hogy miért vannak itt? Cedric hálás pillantása mindent elárul, ahogy Ron szavai is. Elterelő manőverként vontatottan sétálva indulok meg kezeit összekulcsolt barátom irányába, majd mellé érve bököm meg a felkarját. - Pszt. - súgom oda Ronnak éppen annyira, hogy ő meghallja. A zsebemben lapuló térképet óvatosan húzom elő és egy 'inkább most ne kérdezd' pillantást vetek rá, ahogy hátat fordítva a tömegnek előhúzom a pálcám és suttogni kezdek - Esküszöm, hogy rosszban sántikálok... - hadarom el, háttal a többieknek, remélve, hogy Ron rám figyel és velem együtt gubbaszt a fal felé fordulva - Keresd Cho-t. - pillantok rá, majd óvatosan próbálom széthajtogatni a térképet, zajtalanul, ami lényegében sikerül, hiszen Cedric gyakorlatilag folyamatosan beszél - Én nem látom őt. - pillantok az ikrek felé nemlegesen rázva a fejem, majd Ronra, hogy ő látja-e. Ha nem, összehajtogatom és elmotyogom "A csíny letudva.' Miközben eldugom a térképet és elrakom a pálcám kényelmetlenül fészkelődöm, talán attól tartva, hogy látta-e valaki. Bízom benne, hogy Ron nem orrol meg rám, hogy eddig nem szóltam a térképről. Ha mégis, idővel kiengesztelem, de most Cho a legfontosabb. Miközben Cedric lelkesedése mintha csökkenne, rossz érzések kezdenek kavarogni bennem. Gyanús, hogy aurorok nem vizsgálták ki a kunyhót. - Ha úgy hiszed, hogy a kunyhónál találhatunk valamit, akkor nincs értelme vesztegetni az időnket. - vonok vállat könnyedén, miközben biztatóan Cedric felé fordulok, majd a pillantásom Lunát keresi valamiért megerősítésképpen. - Jössz, ugye? - pillantok sietősen a közvetlenül mellettem álló Ron-ra, majd félmosolyra húzott képpel próbálom némán közvetíteni, hogy újra nyakig vagyunk a slamasztikában és bizonyos, hogyha eljut a tanárok fülébe a kis expedíciónk híre, majd pontlevonásokkal járhat, kicsapással és esetleg az életünk kockáztatásával is. Hermione szavai jutnak eszembe; Hogy melyik a rosszabb arról azért vitatkozhatnánk...
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-11-01, 09:16
Dumbledore serege
Ez egy nagyon furcsa nap
*Először nem is értem miért ez a nagy összeesküvés, persze én mindent a legegyszerűbb oldaláról próbálok megközelíteni és bízom a házvezetőmben és Dumbledore-ban. Egyébként is ha nagy dologról van szó akkor mindig Harry trombitálja össze a csapatot, nem mintha azt gondolnám, hogy Cedric-nek nincs más jobb dolga. Trelawney-t régen kedveltem, hittem abban amit mondott meg a jóslatokban is, és szerettem az óráira járni mert érdekesek voltak, de aztán rájöttem, hogy mindig csak rosszakat jósolt, jót sosem, és egy idő után az egész nőt baljóslatok vették körül, már ahogy kinéz az sem egy normális látvány. Na jó mások szemében én is idétlen vagyok de már megszoktam, ez volt a másik ok amiért nem vettem komolyan Cedric hívását. Miért is kellenék én ide, ha Harryék itt vannak, meg az ikrek, Hermione pláne. Ők aztán mindig mindent megoldanak, eddig is így volt, az iskola nagy része csupán a háttérből figyelt vagy épp nem is tudott semmiről csak amikor már vége volt. Cho eltűnése komoly dolognak tűnik és ezért gondolom azt, hogy szólni kellene a tanároknak, de úgy tűnik a mindent megoldó csapat nézeteit már Luna is a magáévá tette. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy bárminek a megoldását tőlem várják, még ha csak részben is, tőlem sosem kérdeztek vagy kértek semmit, szóval ez újdonság és már csak ezért is izgalmas mindamellett, hogy az előzmények szomorúak és aggodalomra adnak okot. Az én kérdésemet Luna már meg is válaszolta, nem akadok ki azon, hogy nem is őt kérdeztem, ha együtt indulunk útnak, hogy megkeressük Cho-t, akkor tök mindegy ki szólal meg először, a végén úgy is közös nevezőre jutunk. Persze a kérdés még attól kérdés marad, miért mi akarjuk megoldani akiknek nincs akkora tapasztalatuk mint Dumbledore-nak. Egy diák eltűnése nem lehet kevésbé fontos mint a tanári teendők. Aztán ott van az a Roxfortos megtámadásos dolog is, azt még emésztenem kell, mennyi lehet belőle igaz? Cedric azt mondta „amennyire tudja”, szóval semmi sem biztos és eddig Mr. Black haláláról sem tudtunk. Miért hallgatta el a professzor? Fred vagy George kérdése, sosem tudom melyik melyik, tovább gyűrűzi a problémát. Tényleg! Miért nincs itt Kylei ha neki voltak látomásai. Az, hogy Cho miért célpont és mit tudhat, visszavezet Kylie-hoz, szóval mindenképpen odajutok, hogy a látó lány nélkül hova a fészkes fenébe indulhatnánk? Természetesen Harry-nek és Ronnak nincs kérdése, ők mindig fejest ugranak mindenbe, gondolom Hermione az aki állandóan agyal mindenen.* -Kylei….akkor volt mindez amikor nem mehettünk ki a suliból. Gondolom a tanárok mindent átvizsgáltak. Cedric miért olyan biztos abban, hogy Mr. Black meghalt? És ha Cho-nak köze van mindehhez, nem hagyhatjuk ki Kylie-t, neki tudnia kell, hogy hogyan kerülhetett Cho a képbe, nagy segítség lenne, hogy merre keressük. Ha meglátott valamit jó lenne tudni, hogy mit látott meg. Mégis mit nézzünk egy kiégett kunyhón, mit találhatunk amit a tanárok nem találtak meg? *Most viszont én agyalok, észre sem veszem, hogy hangosan mondom ki a szavakat, csak ülök magamban mert rám úgy sem figyel senki, eddig sem értettem mit keresek itt, és minden egyes felvetésemet az ujjaimon számolom. *
Mondhatnám, hogy meglep, hogy ennyien eljöttek, mégis, én, aki ennyire hiszek a barátságban, szinte természetesnek veszem, hogy ha segítséget kérek, kapok is. Már csak azért is, mert ha rajtam múlik, senki nem marad egyedül, mindenkire igyekszem odafigyelni, most jött el az az idő, hogy én szorulok segítségre. Harry nagyon sokakat ismer, és biztos vagyok benne, hogy nem a Kiválasztott-mizéria vagy a Trimágus-tusa kapcsán. Kedves fiú, sok a barátja, ismerőse, így magától értetődő, hogy követnek. Bár én is hozhattam volna a hugrabugos ismerőseimet, ám úgy vélem, hogy a sok griffendéles inkább Harry miatt van itt, a barátaimmal inkább hülyülni lehet, de nem igazán vettek részt a Sötét nagyúr ellenei harcban, s úgy vélem, most bátrakra, és okosokra van szükség, ezért hát Luna és Padma jelenléte is. - Pontosan nem tudom felidézni. Szegény Kylie oly zavarodott, úgy véli, hogy nem hisz neki senki. Amennyire tudom, megjósolta, hogy a Roxfortot ismét megtámadják. Majd nem sokkal később állítása szerint a jövőből jött alakok bombázták le Mr. Black kunyhóját, szóval a rendfenntartónk meg is halt. Kylie. – Az ikrekre sandítok, akik egymásra mutogatnak, ezen muszáj mosolyognom, ezúttal sem tudnak annyira komolyak lenni, hogy felvállalják a dolgot, de ez lényegtelen, végtére is itt vannak, segíteni szándékoznak. - Fogalmam sincsen Padma. Talán semmi. De bárhogy is legyen, azt hiszem Cho veszélyben van, és nem akarok tétlenül ülni, amíg ki tudja, hogy mi történik vele. – Már éppen válaszolnék Lavendernek is, amikor végre Luna átveszi tőlem egy kicsit a beszélgetés fonalát, amely mintha faggatózás lenne. Valahol jogos, hiszen mégiscsak én hívtam őket, de kétségbe vagyok esve, és nem szoktam griffendéleseket meg hollóhátasokat győzködni. Ez most nem vicc, nagyon is komoly. Szívem szerint már most indulnék, ám tudom, hogy nekik ez még nem elég. Luna szavaira bólintok, a tanárokat most ki kéne hagyni. Harry felé köszönetképpen bólintok, ha kevesebben lennénk itt, bizonyára odapattannék megveregetni a vállát már csak ezért a mondatért. Így marad a hálás pillantás. Akárcsak Ron felé. - Ööö... Kylie már így is eléggé ki van borulva a történtek miatt, nem akartam tovább terhelni. Még azt sem mondtam el neki, hogy Cho nincs meg. Azt hiszem nagyon zaklatott, és hát... igazából... amit tudott, megtett szerintem. Cho lehet, hogy meglátott valamit? – Vonom meg a vállamat, és látszik rajtam, hogy nagyon mélyen érint a dolog. Mintha a következő pillanatban fel akarnék pattanni, hogy máris menjünk. – Talán ha megnéznénk ezt a kiégett kunyhót... úgy tudom nem voltak aurorok, hogy kivizsgálják. Mondjuk ezt sem értem, hogy miért nem. – Vakarom meg tanácstalanul a tarkómat, de ha jobb ötletük van, én tényleg vevő vagyok rá, minden mindegy, csak Cho legyen meg. Az sem érdekel, hogy már nem vagyunk együtt, attól még a barátom.
Utoljára mikor így összegyűltünk akkor a minisztérium tétlensége miatt tettük és, hogy saját magunkat képesek legyünk megvédeni ha már az iskolánkból papírok és tollak szervezett rendjét alkottak. Nem használhattuk a pálcáinkat, nem varázsolhattunk, hadsereget alkottunk és Harry segítségével sikerült nagy számban elsajátítanunk erősebb varázslatokat és lefegyverző bűbájokat is. Most úgy látszik valami hasonlóra készülhetünk. Harry szólt nekem, hogy Cedric számít pár emberre és mivel Dunmbledore seregének tagja voltam egykor hát legyek ott ismét. Egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy nem megyek el, Én az örök bajba keveredő Weasley, hát hogy hagyhatnám ezt ki? Most ahogy belépek a hangulatosan kandalló tűzzel megvilágított helyiségbe jó pár ember üldögél és várja, hogy Cedric beszéljen. Magam is izgalommal lépek beljebb és foglalok helyet. Harry-nek oda biccentek jelezvén érkezésem. Hermione és Ginny mellé helyezkedem és összekulcsolt kézzel hallgatom Cedric monológját. Addig a pontig nem sok minden ragad meg míg Cho eltűnését nem említi. Itt azért meglepődöm és ahogy körülnézek mások arcán is ezt látom. Sok kérdés záporozik a srác felé, mind jogos érdeklődéssel és persze értetlenkedéssel. Harry azonban mindannyiunk helyett válaszol. -Harry jól mondja, számíthatsz ránk, rám legalább is biztos. Megtaláljuk Cho-t. - Persze, ha valóban eltűnt és nem csak elutazott, mert nem tudhatunk semmit sem biztosra és ahogy észre veszem, itt senki sem tud semmit sem. Egyedüli kiinduló pontunk maga Cedric és az, amit tud. A húgom a bátyáim, a barátaim mind itt vannak, nem én leszek az egyetlen, aki kimarad ebből, na nem mintha nagy hasznomat vennék, de szokás mondani, egységben az erő! Legalább most nem áll felettünk a Minisztérium, mint valami borús felleg. Akkor muszáj volt rejtve tevékenykednünk, de most legalább egy ellenséggel kevesebb les ránk. Az összes dolog közül egyet nem értek, Dumbledore-hoz miért nem fordulunk segítségért? Mintha már valaki megkérdezte volna ugyanezt. Lehet, hogy sokan vagyunk, de az igazgató az egyik leghatalmasabb varázsló, mi mind együttvéve sem érünk fel hozzá még csak félig sem.
Fred.Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-10-29, 20:25
Cedric megkeresése az ikreket viszont nem lepte meg. Kylie előre megmondta. Na jóóóó, nem, ez nincs így. De hogy egymásra sem kellett pillantaniuk, úgy vágták rá egyszerre a határozott igen-t, na ehhez viszont senkinek nem kellett jóstehetség. Ha buli van, balhé van, abból az ikrek a világért sem maradnának ki. Ami a szobában való elhelyezkedésüket illeti, szerencsére van elég ülőhely, szóval lazán kisajátíthattak egy teljes kanapét. Fred az egyik végében ül lazán hátradőlve, mintha nem lenne semmi gond, George pedig kényelmesen elnyújtózva hosszan a kanapén, de mivel az rövidebb darab, hát a karfának háttal dől már neki. Jókedvűen integetnek minden érkezőnek, mígnem úgy tűnik, hogy mindenki ideért, s Cedric is belekezd. Mikor Cedric a beszéd azon részéhez ér, hogy Kylie-t említse, s az ikrek egyikére pillant, akkor Fred és George bámulatosan egyszerre mozdulva mutatnak egymásra. Bárkire is gondolt Cedric, na most már biztos nem tudja, ki is az. Viszont az egymásra mutogatáson kívül mindketten helyeslően is bólogatnak, hogy azért valami érdemi választ is szolgáltassanak a szószólónak. Bólogatnak mindketten, annak ellenére, hogy Fred nem biztos benne, hogy George nem kételkedik. Vagy lehet Kylie-ban kételkedik, de Fredben nem, így kitart testvére mellett, még ha hülyeség is. Vagy ha hülyeség, akkor lehet annál inkább. Mindenesetre rajtuk nem különösebben látszódik Cho eltűnése okozta döbbenet, vagy aggódásé. Ha teszik is bármelyik, jó pókerarccal csinálják. George Harry-re sandít kérdőn, amolyan megnézte-e vagy ha nem, hát érdemes volna megnézni a tőlük titkon ajándékba kapott Tekergők Térképét, hátha jelzi valahol Cho-t. Elvégre, a kastélyon belül is el lehet tűnni, ha valaki azt akarja. Fred pedig addig is a többiek hozzászólásait, kérdéseit figyeli, s csak a legvégén szólal meg ő. Ugyan szemeiben ott a szokásos csibészség, s ugyanazzal a lazasággal ül most is a kanapén, mint eddig, de a hangja és a stílusa magához képest komolynak nevezhető. - Két kérdés: hogyhogy nincs itt Kylie? És ha Cho eltűnése összefügg vele, akkor mit tudhat Cho, amiért ő is célpont lett?
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-10-23, 20:52
Őszintén meglepett Cedric megkeresése, hiszen soha sem voltam jelentős tagja azoknak, akik fontosak, akik... efféle nagy kalandokba keverednek, mint amikről az itt töltött időm első három éve szólt. Fiatalabb vagyok a többségnél, de Ginny-t jól ismerem, tudom, hogy mik történtek az első években és ha most is valami hasonlóról van szó, akkor nem is lehet kérdés, hogy én is tenni és segíteni akarok. Azt Cedric elmondta, hogy másoknak is szól, és az esetleges jelenlévők közül még van is olyan, akivel nincs gondom, hiszen Harry jó barát teszem azt, de azért bőven akadnak olyanok is, akik tisztában vagyok vele, hogyan néznek rám időnként... gyakran, így talán nem csoda, ha némi kétségem van afelől, hogy van-e helyem itt, de ismeretes a kétségeim általában gyorsan elmúlnak és nem tulajdonítok nekik nagyobb jelentőséget. Az a fontos, hogy segíteni szeretnék, mert az hogy Cedric nagyon aggódik már akkor látszott, amikor először szólt, ezt pedig nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Egy leheletnyi, tőlem talán elvárható késéssel érkezem meg, de még így sem maradok le az ég világon semmiről, Cedric amúgy is gondolom mindenkit megvárt volna. Csendben lépdelek be, az arcomon most a jól megszokott ábrándos mosoly helyett az aggodalom jelei csillannak meg. Azért egy félmosollyal intek Harrynek, csak aztán keresek magamnak egy kis helyet az egyik falnál, aminek nekidőlhetek. Úgy is biztos vagyok benne, hogy lesznek majd kérdések bőven, hiszen vannak itt olyanok, mint mondjuk Hermione, aki szerint kérdések nélkül nem is igen tud létezni. Amikor meghallom, hogy Cho eltűnt csak még inkább elkerekedik a szemem és itt már én is előrébb lépek, de megvárom, amíg mindenki szól. Harry nem kérdez, de tett azért, hogy másik itt legyenek, én pedig a szavai hallatán azonnal küldök felé egy mosolyt. Egyetértek vele, nem a sok kérdés az elsődleges, hanem hogy Cedric tudja, hogy mellette vagyunk. - A tanároknak rengeteg a dolguk és néha nem látnak messzebb az orruknál. A klubhelyiségben senki sem említette, hogy Cho eltűnt, talán... megindokolta, talán a tanárok kaptak egy levelet és... azt hiszik csak hazautazott. Ez esetben nekünk kell megkeresni, nem igaz? - itt már Cedricre pillantok. Tudom én, hogy Lavandernek igaza van olyan téren, hogy szólni kell a tanároknak, de van épp elég dolguk, mi pedig nem ülhetünk csak úgy a hátsónkon akkor, ha eltűnt egy barát nem igaz? Mert Chot mind ismerjük, és sokan szeretik is, ha csak egy kicsit is tehetünk azért, hogy előkerüljön, akkor azt meg kell tenni. - Bármi jobb, mint ülni és várni a híreket. - én legalábbis a magam részéről szeretek inkább lépni, mint sem várakozni, főleg ha olyan valakiről van szó, akit még ismerek is. Persze a végére elcsendesedem, hiszen nem vagyok egy szószóló típus és még csak vezéregyéniség sem, sőt azt is tudom, hogy sokan vannak, akik nem kifejezetten éreznek irántam tiszteletet, elvarázsoltnak és furcsának tartanak, de most minden ellenérzést félre kell tennünk, ha egyszer baj van.
Reméltem, hogy ez az év eseménytelen lesz. Nem mintha számítana még Voldemort vagy a Halálfalói. Egyszerűen akartam élni az idei tanévet. Briliánsan kviddicsezni, új dolgokat tanulni, átmenni és megbukni vizsgákon, büntetéseket kapni, nyerni és elveszíteni pontokat a Griffendéltől, harcolni és megerősíteni a barátságokat. És a tipikus iskolai napok káosza között sikerült még legyőznöm a sötét gondolataim Voldemort-al, nem egyszer, hanem háromszor az eddigi év folyamán. Az utolsó szembesítés, pont a tanév kezdetén, egy elsős szavaiban forgott. Mégis úgy tűnt a csapást a teljes varázsvilágnak sikerült elkerülnie, legalábbis java részének. És most, hogy lenyugodva a jelen kiéleződni látszott, Cedric szavai vihart kavartak. A segítségemet kérte és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki szórakozik. Azután a sötét nap után egy része megváltozott és jobban hasonlítunk egymásra, mint hinné. Kaptam az alkalmon és körbe szóltam a csapatnak, hogy szükség van mindenkire, mert valami történt. Nem osztottam meg túl sok információt senkivel, elvégre úgy éreztem, hogy felesleges. Cedric a megbeszélt időpontban mindent elmond majd nekik. Csendben igyekeztem a megbeszélt helyre, s szívem vadul kalapált a mellkasomban. Próbáltam felkészülni minden lehetséges opcióra. Megérkezésem pillanatában egyetlen másodpercre megtorpantam, majd végül lemondóan egy határozott mozdulattal beléptem és a már benn lévő Cedric felé igyekeztem. Nem túl közel, de közelebb, mint a többiek. A tekintetemmel feltérképeztem, hogy kik jöttek el és egy barátságos mosolyt küldtem Hermione és Ginny felé. Tovább pillantottam a termen és Ron után kutattak szemeim, majd Cedricre figyeltem, mikor beszélni kezdett. - Hát köszi. - jegyeztem meg lényegében ennyit, mikor Cedric felém biccentett. Próbáltam mosolyogni rá, miközben egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyt és igyekeztem ráfókuszálni. Természetesen engem is érdekelt, hogy miért lettünk ide hívva, hogy mi történt a kastélyban. Cho eltűnt? Lényegében nekem ennyi maradt meg. A többiek megbombázzák Cedric-et kérdéssekkel. A legtöbb olyan, amire én is kíváncsi vagyok, így inkább csak kapkodom a tekintetem Cedric és az épp kérdező között. Nem értem egyelőre, hogy mi történt. Aki látta ezt, valamit még biztosan látott. És ez elég komoly dolog. Eltöprengve állok és próbálom a fejemben összerakni a képet. - Cedric, számíthatsz ránk. - fűzök hozzá ennyit, visszabiccentve az ex-bajnoknak, majd lemondóan körbe pillantok a termen. Nem kötelező senkinek, eddig sem volt az soha, de úgy gondolom, hogy mi éppen ezért vagyunk egy csapat. Megoldhatjuk az ehhez hasonló feladatokat. És belegondolva, miért ne lehetnénk hatékonyabbak, mint a tanári kar? Láttunk már rá példát, hogy hamarabb megoldottunk bizonyos eseteket, mint ők. Megpróbálhatjuk követni Cedric-et, én legalábbis biztosan vele tartok és segítem őt, akár a harcban, akár a felkutatásban.
Volt valami furcsa már a levegőben. Talán a túl nagy csend és nyugalom, ami mostanság körülvett minket. Kicsit megrémültem, amikor Harry mondta, hogy Cerdric hívat minket a Szükség szobájába. Nem szoktunk csak úgy összegyűlni és tanácskozni. Valami gond lesz, biztos vagyok benne. A megbeszélt időpontot nem felejtem el, hiszen ez járt egész végig a fejemben. Minden lehetséges variációt átvettem magamban, ami hirtelen eszembe jutott, de nem tudtam hogy mi lehet a baj. Táskámat a vállamra lendítettem és elindultam a már jól ismert úton a szobába. Szinte alig jártam erre, amióta nem használjuk már ezt a szobát. Negyedévesen voltam itt. Még nem is mondhattam azt, hogy olyan sokat tudok, nem ismertem sok varázslatot, de mégis itt voltam és harcoltam a többiekkel. Ha kell, most is így teszek majd. Annyi mindent átéltünk már, ezt is túl fogjuk élni. Amikor a szobába érek már többen is vannak. Tekintetem végigfut az arcokon, van, akivel még nem is beszéltem szinte soha. Mondjuk Cedricet sem ismerem. Ő idősebb tőlem és nem is volt alkalmam szóba elegyedni vele soha. Hallottam róla persze, hiszen ő is igen népszerű az iskolában. Lassan lépkedek be Hermione mellé. Szép kis számban összegyűltünk, a dolog kezd beigazolódni bennem. Igen... valóban valami baj lehet. Aggódó pillantást vetek Hermionera, majd végighallgatom én is Cedricet. Látó. Trelawney óráit soha nem szerettem. Furcsa és ijesztő az a nő, és nem utolsó, hogy szerintem -mint sokak mások szerint is- nem teljesen épeszű. Furcsa dolgokat szokott mondani, mutatni, és nekem mondjuk még egyik sem jött be, amit "jósolt". Sajnos kötelezőek voltak az órái, így aztán nincs kivétel. A gondolataim elszállnak a jóslástan óráról, amikor Cedric kiejti a száján, hogy Cho eltűnt. Felvonom szemöldököm, aggódó pillantásom továbbra is követi a fiút, majd arra vetem, amerről a kérdések érkeznek. Én nem tudok hirtelen mit mondani. Hiszen mindannyian feltették a legfontosabb kérdést. Mit látott a lány? Ez az, ami engem is igazán érdekel. -Nincs rá semmi esély, hogy valami boldog dolog szövődjön ki ebből, ugye? Annyira idilli volt minden mostanában. - Pillantok Hermione felé, és halkan, szinte suttogva mondom el neki bánatom. Persze a figyelmem nem terelődik el arról, hogy meghallgassam Cedricet. Félek, hogy vége lesz a szép időknek.
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-10-22, 21:55
Dumbledore serege
Ez egy nagyon furcsa nap
*Igazából fogalmam sincs mit keresek itt, miért hívtak, persze Cedric nem Griffendéles, ő nem igazán ismer, biztosan csak azért tévedt el a meghívója mert én is abba a házba tartozom. Az is lehet, hogy az Ágyúgolyó futam miatt, bár ott sem lettem első és különösebb dologgal nem rukkoltam elő. Végül is mindegy, itt vagyok, eljöttem, megint Gerry nélkül. Kíváncsi vagyok miért hívta össze Cedric ezt a gyűlést, mi lehet az a nagyon fontos dolog amiért a Szükség Szobájába kellett jönni és nem mondjuk a kastély bármely más pontján lévő zugba. Akár Roxmortsban is összejöhettünk volna a hétvégén, a Három seprű vagy a Vadkan is remek hely. Jártam már itt, de nem túl sokszor és nem ilyen gyűlésen, azt sem tudtam kik lesznek itt, de persze nem voltak illúzióim. Hermione és Harry na meg Ron minden bizonnyal meg vannak hívva, ők semmiből nem maradhatnak ki, de tényleg, mindig ott vannak ahol történik valami és az rendszerint nem jó dolog. Lélekben felkészülnék a legrosszabbra, de úgy hiszem azon már túl vagyunk, Voldemort a múlté, már mindenki ki meri mondani a nevét, béke van és igazából nem hallottam semmit arról, hogy készülne valami. Persze attól még lehet, hogy igen. A szokásos elánnal érkeztem meg és néztem körül, hogy igazoljam a tippjeimet a résztvevőkről. Lehuppantam a kandalló elé a padlóra és keresztbe raktam a lábaimat és csak ekkor köszöntem mindenkinek, gyanús volt, hogy nem tettem meg mikor beléptem és a rám szegeződő tekintetektől már biztos is voltam benne. Kíváncsi voltam miről lesz szó, a térdeimre könyököltem és Cedricre néztem, persze még meg kellett várnunk míg mindenki ideér, csak aztán hallhattuk a történteket. Cho-t nem ismerem jól, sosem beszélgettünk, de megrendített az eltűnése. Azt viszont furcsálltam, hogy Cedric miért nem akar szólni a tanároknak, ők mindig segítenek, és minden bizonnyal gyorsabban megtalálják Cho-t mint mi, hiszen több tapasztalatuk van és jártasabbak a mágiában. Nekem is van kérdésem, több is.* -Mit mondott Kylie? Miért nem szólsz a házvezetőjének, vagy Dumbledornak? Ha holnapig nem kerül elő, úgy is rájönnek, hogy eltűnt. *Sem Kylie különös képessége nem izgat igazán, mármint nem tartom hülyeségnek, sem az, hogy Trelawney professzort dinkának tartják. Szerintem nem az, csak sokan nem értik meg őt, az nem baj ha valaki szétszórt és figyelmetlen, akinek látomásai vannak attól ne várjunk túl sokat az élet hétköznapjain.*
Nagyon meglepődtem, amikor meghallottam a meghívás célját. A konkrét történetet Parvati sem tudta elmondani, ő szólt nekem, bár végül ő maga nem jött el. Nem tudom, hogy információforrásának megbízása nem volt a magyarázkodásra, vagy úgy gondolta, itt úgyis kiderül. Rengeteg kérdést hagyott maga után, és igazából ez volt az egyetlen ok, amiért elmentem a megbeszélésre. Cedricet nem ismerem, mármint, tudom, kiről van szó, de soha nem beszéltem vele, vagy valami, úgyhogy tényleg csak azért vagyok itt, mert nem szeretem a megoldatlan ügyeket és a befejezetlen történeteket.
A terembe lépve elmosolyodom a jól ismert helyiség láttán. Most határozottan kényelmesebben van berendezve, mint amilyen a korábbi pár alkalommal volt. A már bent lévőknek köszönök, a közelebbi ismerőseire mosolygok is, majd levetem magam az egyik puffra. Nem szeretek késni sehonnan, de elsőnek érkezni sem. Most pont eltaláltam, mert amikor beléptem, még cak páran voltak ott. Mindenki hamar ideért, végül Cedric is befutott. Fészkelődtem egy ideig, majd kihúztam magam, és előredőltem, hogy jobban halljam, és rendesen értsem, amit mond. Az információ feldolgozása lassan történt, mert azonnal elkezdtem agyalni a dolgon. Cho eltűnése a jóslat között biztosan van összefüggés, különben nem mondta volna el ezt az egészet, de valószínűleg kifelejtette, mert bár nagyon figyeltem, mégsem hallottam. Illetve, az elhangzott, hogy talán van, de tovább nem mondta.
– Pontosan mi az összefüggés a kettő között? – teszem fel a kérdést. Hasonló, mint amit Hermione kérdezett, de mégsem ugyanaz. Nagyon aggódtam az események miatt. Chót sem ismertem annyira, de nem tűnt olyannak, mint aki csak úgy lelép, vagy nem megy el egy találkozóra. Valami biztosan történt vele, ami nem lehet véletlen, hiszen nem ma tűnt el, hanem két napja. Nagyon furcsa ez az ügy, remélem, sikerül a végére járni, mert annyiban igazat adok, hogy nem kellene ezzel rögtön tanárhoz fordulni, nem vennék komolyan… A másik, ami felkeltette a kíváncsiságomat, az a jövendölés volt. Furcsa, hogy tényleg léteznek igazi Látók, és szívesen megismerném, nem is értem, miért nem találkoztam még vele, ha a háztársam. Bár Parvati szerint Trelawney is az, én nem osztom a véleményét ezzel kapcsolatban, úgyhogy örültem volna, ha Cedric azt a lányt is magával hozza, de talán később még összefuthatok vele.
o
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Tiltott Rengeteg titka 2015-10-22, 16:48
Cedric becsületes, megfontolt és tisztességes, nekem csupán ennyi garanciára van szükségem ahhoz, hogy menjek, ha a helyzet úgy kívánja. Igencsak meglepett, mikor a Szükség Szobájába hívta az egykori DS tagjait, de a Roxfortban, amely Hagrid szerint a legbiztonságosabb hely a világon, nem most először - és nem is most utoljára - vagyok tanúja furcsaságoknak. Nagyobb furcsaságoknak is, mint Cedric üzenete.
Belépve a Szoba jól ismert arca tárul elém, a színes puffokkal, fotelekkel tarkított hatalmas terem, melyet könyvespolcok árnyéka szabdal és minderre baljós vagy éppen megnyugtató fényt sugároz a kandallóban lobogó tűz. Ideálisnak nevezném, ha nem lennék biztos abban, hogy baj van. Hallom a fejemben Ront, amint az égre függesztett tekintetével még nagyobb nyomatékot igyekszik adni a szavainak: "Ne parázz már, Hermione! Mennyi mindent túléltünk már, nem igaz? Mi olyat mondhat Diggory, amitől kinyiffanunk?" Mindig lefegyverzett vagy az őrületbe kergetett ez a lezser hozzáállás, és ezúttal nem is győzött meg. Ha Dumbledore Seregének minden - vagy minden elérhető - tagját mozgósította a hugrabugos fiú, kizárt, hogy a prefektusi fürdő jelszavát feledte volna el.
Már állnak odabent, nem is kevesen, de a csönd teljes lesz, amint Cedric megszólal. Figyelmesen hallgatom, először, amint Harry szervezői vénáját méltatja, utána pedig, amikor a hollóhátas Látóról beszél. Épp kezdeném szkeptikusan összeráncolni a szemöldököm, mert a jóslástannál nagyobb kamut akkor sem tudok elképzelni, ha Trelawney-nak semmi köze éppen az ügyhöz - ám ekkor Cedric rátér a lényegre. Cho eltűnt. Elakadó lélegzettel kapom jobb kezemet a szám elé.
Ez borzalmas! De miért hiszi Cedric, hogy Cho eltűnése összefüggésben áll bármilyen jóslattal? Ráadásul ezt a jóslatot mi, többiek - vagy legalábbis én - nem ismerjük. - Milyen jövendölésről beszélsz, Cedric? - kérdem felocsúdva a borzalomtól letaglózott állapotból. - Fel tudnád idézni pontosan? Ha a többiek tudják is már, miről van szó, nekem válaszokra van szükségem ahhoz, hogy érdemileg hozzátehessek bármit az ügyhöz. Ha pedig Cho eltűnése nem függ össze Kylie szavaival - annál jobb.
A Szükség Szobájába gondoltam a szeánszot. Az elmúlt másfél évben itt találkoztak a többiek, amióta a jövőből visszatérő Winky elmesélt nekünk néhányat a ránk váró szörnyűségekből. Így mindazok nem történtek meg, de a manó úgy gondolta, hogy kovácsolódjunk össze, legyünk egységes csapat. Azonban más ezt elmesélni a társainknak, és megint más átélni. Harry ott volt velem, amikor az a bizonyos zöld csóva a mellkasomba csapódott volna, ám a kék pajzs felfogta azt, hogy a különös megmentő aztán végezzen a két sötét varázslóval. Igaz, egyik sem volt ereje teljében, hiszen Féregfark állítólag mindig is gyenge volt, a sötét nagyúr pedig éppen ujjászületni készült volna, ezt is megelőzte a manó. Azóta a rémálmok lassan csitulnak, de még nem múltak el. Az egy évnyi kviddicses távollét csak fizikailag edzett meg, lelkileg azonban hihetetlenül magányos lettem, és csak remélhetem, hogy most, hogy visszatértem, a barátaim mellettem állnak. A hugrabugosokat nem is akarnám most beavatni abba, amivel most készülök. Én ugyan soha nem voltam a részese Harry társaságának, de ők mindig is a figyelem középpontjában voltak, tőlük tudok csak segítséget kérni. Már annak idején sem gondoltam nagy mellénnyel arra a címre, hogy a Roxfort bajnoka, hiszen mindig a csapat erejében hittem. És remélem most eljönnek sokan, hogy ne egyedül kelljen elindulnom. Harrynek szóltam, mert ő ismeri vagy a fél griffendélt, és most bátor emberekre lesz szükségünk. Na persze szóltam még Lunának, aki hozzám hasonlóan kicsit ugyanúgy a peremén van ennek a társaságnak, mint Hollóhátas. Legnagyobb meglepetésemre majdnem egy tucatnyian érkeznek a koraesti órán, úgyhogy nem is tudom, hogy vágjak bele. A szobát amolyan gondolkozós, ücsörgős szobának képzeltem most, fotelekkel, kanapéval, és persze legyen benne kandalló is, de az arcomon látszik, cseppet sem vagyok nyugodt. - Ööö... hát sziasztok, köszi, hogy eljöttetek, nem is gondoltam volna, hogy Harry ilyen jó szervező. – Biccentek a Roxfort másik ex-bajnokának. Szeretek én beszélni, na de szónokolni? Az más tészta. Sután lehajtom a fejemet, beszédet kellett volna írnom. Jobb, ha belevágok. Freden állapodik meg a tekintetem, úgy tudom, hogy Kylie vele is beszélt, így talán nem lesz annyira nehéz dolgom. – Azért kérem a segítségeteket, mert van egy Hollóhátas lány, aki valóban Látó, nem úgy, mint Trelawney. Nem zakkant, nagyon is fontos dolgokat jövendölt, de hogy tanárokhoz rohanni az ilyesmivel, hát nem tudom. Viszont azt igen, hogy ti javarészt a saját szakállatokra oldotok meg mindent, ezért gondoltam, hogy hátha... Cho... eltűnt. Nem vagyunk már együtt, de gyakran látjuk egymást. Tegnapelőtt találkoztunk volna, de nem jelent meg. Nem akarok a házvezetőjének szólni, vagy pánikot kelteni, de nem jellemző rá, hogy csak úgy felszívódjon. Ezért gondoltam arra, hogy talán összefügg azzal, amit Kylie mondott. – Nem ülök most le, biztosan sok kérdésük lesz, csak hagyom, hogy emésszék a felvezetőmet. Ha minden úgy alakul, ahogyan magamban kigondoltam, akár hamarosan indulhatunk is. Bár biztosan lesznek kétkedők.
