2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Okés, tudom, hogy semmi jogom hepciáskodni a durva ébresztő miatt, elvégre valljuk be, tényleg megérdemeltem. Miután Astrid megszárított a szavai valamelyest beláttatták ezt velem. Valóban járt nekem, elvégre bunkón viselkedtem vele, és nem szabadott volna. Egy pillanatig csak ültem, magam elé bámulva, még mindig kicsit dühösen az ébresztés miatt, majd bólintottam, egyenesen a lány szemébe nézve. - Igen... Igen, tudom... És tök jogos. Bunkó voltam, és nem kérhetem, hogy ne haragudj rám emiatt. - Halkan megköszörültem ezután a torkomat, és lesütöttem a szememet, de még mindig nem akaródzott igazából felkelni. Mikor Astrid elfeküdt az ágyamon, én csak néztem, és gondolataim ide-oda lökdösték egymást a fejemben. Egyszerűen alig bírtam elhinni, hogy a lány, akivel már évekkel ezelőtt el kellett volna már kezdenem beszélgetni most az én ágyamon fekszik, alig egy kéznyújtásnyira mellettem. És nem mellesleg haragszik rám. Tök jogosan. Hogy lehettem akkora idióta aznap este? Tiszta hülye vagyok. Minden esetre most nem akartam, hogy észrevegye, hogy bámulom, ezért amint emlékezetembe véstem a képet, hogy az ágyamon fekszik, elkaptam róla a tekintetemet, és eldöntöttem, hogy de... Igenis elmegyek vele edzeni. És bár azt mondta, nem akar hozzám vágni semmit, kicsit még mindig tartok azoktól a gurkóktól, mégis feltápászkodtam és egy alapos, és kínos torokköszörülés után szégyenlősen megkértem, hogy forduljon el valamilyen módon, míg átöltözöm. Miközben látom, hogy a párnát az arcára teszi, én elkezdem leráncigálni magamról a pizsamámat, és úgy válaszolok neki. - Én sem tudtam... Nem is vagyok, csak.... Mindegy, szóval még reggel van, ne keress logikát. - Normál eseten nem voltam szégyenlős, de... Nos mint már említettem, ő Astrid. Én meg én vagyok. És nem akartam hülyét csinálni magamból. Bár már így is megtettem, de még jobban nem. Meg azt sem akartam, hogy azt higgye, bárki előtt csak lazán vetkőzök, szóval. Mindegy, ezt nem magyarázom ki. Tiszta hülyeség. - Előbb fojtanám meg magamat, mint téged bántsalak.... - motyogtam halkan, miközben a felsőmet vettem fel, és nagyon reméltem, hogy nem hallotta meg, vagy legalábbis nem értette. - Valljuk be, neked több okod lenne megfojtani engem. - mondtam immár hangosan, hogy értse is, mikor elkészültem, és jeleztem, hogy leveheti a fejéről a párnát. Mikor felpattan az ágyamról látom az arcán, hogy valamire gondol, de mivel vele ellentétben én nem vagyok jártam a legilimenciában értetlenül felvonom jobb szemöldököm, és megkérdezem. - Mi az? - Tényleg nem értettem azt a futó arckifejezést, de úgy látszott túlléphetett a dolgon mert elém tárta az edzéstervet, ami bevallom, kicsit megnyugtatott. - Nekem rendben. Legalább nem kell félnem koponyatöréstől, és lehet, hogy neked még talán bedobnom is sikerül. - egyezek bele javaslatába egy halvány mosollyal az arcomon, majd Astriddal az élen elindultunk kifelé a szobából. A klubhelyiségben felvette a seprűjét, és már indult is volna kifelé, de mielőtt kilépett volna a teremből, elkaptam a karját. Igazából nem akartam, hirtelen megfontolás alapján tettem, és nem is gondoltam át, mit akarok mondani, de rögtönöztem, hogy ne nézzen még jobban idiótának. - Figyelj, mielőtt lemennénk a pályára, szeretnék rendesen bocsánatot kérni a múltkoriért. Szeretném ha tudnád, hogy az a srác akivel a prefektusi fürdőben voltál, nem én voltam. Illetve igen, csak mégsem... Szóval én nem olyan vagyok.... - éreztem, hogy kezdek elpirulni, ami nem volt a terveben szóval gyorsan elengedtem a lány karját, és legyintettem egyet... - Mindegy, inkább menjünk edzeni... - motyogtam zárásképp, és folyamatosan az ajtót szuggerálva kinyitottam Astrid előtt, hogy előre engedjem, de mégse kelljen ránéznem.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Daniel 2015-07-28, 21:09
Daniel & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Jó, oké, beismerem, talán némileg eltúloztam a dolgot. Na nem az ébresztést, hiszen 9 órakor már igazán felkelhet, úgy hiszem, hanem a vödör vizet. Nem volt szép tőlem, érzek is némi bűntudatot, ahogy mérges arcát fürkészem, ezért is döntök a segítség mellett. Nem túl logikus lépés mindez tőlem, de talán magam se tudom igazán, hogy mit akarok. A pálca előkerül, majd pillanatok múlva a srác, utána pedig az ágya is teljesen megszárad. Látom rajta a csodálkozást, de valahogy most nem más érdekel, csak az, hogy vajon ő is haragszik? Minden joga megvan rá, én haragudnék a helyében, de halljuk hát tőle a választ. Nem mondom, hogy egyáltalán nincs igaza, így egy pillanatra félrenézek, de aztán lassan szép íriszeim visszavetülnek Danielre. - Úgy éreztem, hogy ez jár neked a múltkori után. – csak kibuknak belőlem ezek a szavak. Tényleg nem akartam ezt most, nem így, de… nem tudok ellenállni annak, ami elő akar törni belőlem. Finoman ajkamba harapok, majd inkább az ágy mellett döntök, így azon terülök el úgy, mintha ehhez minden jogom meglenne. Igen, haragszom még rá és rettenetesen megbántott, ezt pedig szeretném, ha ő is tudná. Később kellett volna mondanom neki, majd az edzés után, de nem lehet mindent tökéletesen megtervezni, nekem legalábbis nem, mert az úgyse jön úgy össze, ahogy azt én szeretném. Az pedig csakis háztársamon múlik, hogy ezek után van-e kedve még edzeni. Az ébresztő tudom, hogy nem sült el a legjobban, de véleményem szerint drasztikusabb is lehettem volna… Szóval akkor edzés? Látom rajta, hogy hezitál, hogy mintha zavarban lenne, és valahol sejtem, hogy miért, de egyben mégse. Múltkor olyan jól elvont Jenine-el, szerintem már rég elfelejtett, bizonyára már semmit se akar tőlem, így amikor megköszörüli a torkát, hirtelen pillantok fel rá… kissé azt hiszem, hogy túlságosan is elgondolkodtam, de ideje rá figyelnem. - Oh, nem tudtam, hogy szégyenlős vagy, főleg, hogy láttalak már fürdőnadrágban. – pislogok rá picit értetlenül, de végül vállat vonok, megfogom a srác kispárnáját és lazán a fejemre teszem, így tehát Dan is láthatja, hogy én jelenleg olyan vagyok, mint valami vak ember, szóval totál semmit se látok. Egyébként számomra egyáltalán nem volt negatív látvány a fiú, se a prefektusi fürdőben, se most. Annyira másképp néz ki, mint Perselus… de valamiért mégis a professzorhoz jobban vonzódom… jól el vagyok rontva, mit ne mondjak. - Szólj, ha kész vagy! Jah és ha lehet, ne fojts meg, jó? – ajkam mosolyra rándul, de csak minimálisan, majd csak türelmesen várok, hogy elkészüljön a fiú, amikor pedig mindez megvan, a párna visszakerülhet eredeti helyére, én pedig már fel is pattanok az ágyról. A seprűm a klubhelyiségben van, ott fogom majd magamhoz venni, ide nem hoztam fel, így csak a másikra sandítok. Hát… én sima ruhában fogok edzeni, de ez már igazán részletkérdés. - Ha gondolod, beállhatok őrzőnek, hogy tudj gyakorolni. Bár nem védek a legjobban, de talán ideiglenesen megteszi. – én nem érzem úgy, hogy terelőként gyakorolnom kéne és félő, hogy túl erősen ütnék a gurkó felé, amelyet Danielre irányítanék, így talán jobb, ha tényleg ő rá helyezzük most a hangsúlyt. Ha nem akar a szobájában tartani tovább, akkor én kilépek az ajtón, hogy a klubhelyiségben végre hozzám kerüljön imádott seprűm, ez után pedig bevárom a srácot, hogy együtt hagyjuk el a tornyot és sétáljunk ki a kviddicspályára.
Nem sok dolog van, amit úgy tényleg, isten igazán utálok, de ezek egyike az ébresztés. Főleg, ha az kellemetlen módon történik. Persze az ébredés az alvás velejárója, így hát muszáj, különben nem volna élet, de akkor is. Mikor kipattant a szemem, és megláttam Astridot az ágyam mellett... nos... mondjam, hogy öröm az ürömben? Bármennyire is tisztában vagyok azzal, hogy részéről ezt a csúfos ébresztőt igenis megérdemeltem, attól még nem bírom rávenni magam, hogy kevésbé tekintsek rá gyilkos szemekkel. Reggel van... Hétvége, és reggel. Bosszantó kombó. Miután megkaptam a választ, az időre vonatkozóan, felsóhajtottam. - Hajnalok hajnala... - motyogtam halkan, de azért igyekeztem úgy tenni, mintha nagyobb lenne a lelkesedésem. Közben persze magam sem tudtam eldönteni, hogy tulajdonképpen akarok-e Astriddal edzeni. Tény, ami tény, lehet, hogy nem járnék túl jól. Valószínűleg jelenleg nem engem tart a legjobb fej srácnak a suliban, valószínűleg haragszik is rám, és csak imádkozni merek, hogy nem éppen valamiféle bosszún töri a fejét. Bár szerintem esetemben már az is nagy bosszú, ha felébreszt legédesebb álmomból, de persze ő ezt nem tudhatja, annyira nem ismer még. Legalábbis nem emlékszem, hogy említettem volna neki valaha is, mennyire imádok aludni. Ergo, úgy veszem, hogy nem tudja. Félve teszem fel a kérdést, hogy miért is akar velem edzeni, éppen most, és hát így utólag belegondolva, egészen bugyután is hangzik. Ez van, reggel nem tudok értelmesen gondolkozni. Válasza némiképp megnyugtat, de ez nem változtat a dolgon. Felébresztett. Oké, oké, megérdemeltem. De... Felébresztett! Miközben éppen próbáltam magamat szárazra törölni, és éppen csukott szemmel súroltam a hajamat a törölközőmmel, hirtelen megszáradtam. Csodálkozva nyitottam ki a szememet, mert igencsak meglepődtem. Igen, tudom,varázsló vagyok. Ráadásul aranyvérű varázsló, ami még inkább rátesz egy lapáttal, ha meglepődöm a varázslat miatt. Mentségemre szóljon, hogy nem voltam rá felkészülve, hogy valaki szárító bűbájt alkalmaz rajtam, miután nyakon önt, nekem meg így reggel nem szokott eszembe jutni, hogy varázsoljak. Ilyenkor reggelente semmi nem szokott eszembe jutni. Persze, mikor megláttam a kezében a pálcát, már nem csodálkoztam. Bevallom, enyhén talán el is mosolyodtam. Megcsóváltam a fejemet. - Nem a víz... Az ébresztés... A víz még csak elmegy, na de hajnalok hajnalán a nyakamba?! - Igaz, mikor már végre sikerül mentálisan is, és nem csak fizikailag felébrednem, beismerem, hogy hülye dolog ilyen miatt morcosnak lenni, de ezt magyarázd meg egy medvének is, mikor a téli álma közben felébreszted, jó? Persze, mikor Astrid elterült az ágyamon - az én ágyamon, érted??? Az ÉN ÁGYAMON!!! Astrid! Az ágyamon. - az kellően megkönnyítette a döntésemet. Hát persze hogy akarok vele edzeni! A döntés megszületett. Viszont felkelni még mindig nehéz volt, sőt. Egy ideig csak pislogtam a lányra, mintha nem akarnám elhinni, hogy tényleg ő van itt mellettem a szobában. Na persze nem akartam hogy észrevegye, hogy bámulom, ezért nem is bámultam, csak egy kicsit néztem, de... Na jó, valaki most már árulja nekem szépen el, hogy hogy lehet valaki ennyire.... ahw... ?! Picit megráztam a fejemet, hogy kitisztuljanak a gondolataim, amik persze erősen ellenkeztek, de azért nagy nehezen feltápászkodtam az ágyról, hogy a ládámból előszedjem a kviddicstaláromat. Mielőtt elkezdtem volna átöltözni, eszembe jutott valami, ami persze addig sem kerülte el a figyelmemet... Astrid a szobában van... Jó, persze, látott már egy szál fürdőgatyában - óóóó borzalmas este.... - de azért na... Kicsit zavart ábrázattal megvakartam a tarkómat, és újra felé fordultam - persze nem tudta elkerülni a figyelmemet, mennyire kényelembe helyezte magát - és egy gyors torokköszörülés után megszólaltam. - Öhm.... Megtennéd, hogy... Szóval tudod... Becsukod a szemed, vagy valami? - megeresztettem egy félénk félmosolyt. Nem, alap esetben nem vagyok túl szégyenlős, de... Szóval ő Astrid... Én meg én vagyok... És... Áh, ez túl bonyolult. Szóval, hogyha megteszi amire kértem, gyors mozdulatokkal vedlek át a pizsamámból a kviddics-felszerelésembe, majd kezembe veszem a seprűmet, és most már kicsit bátrabb hanghordozással újra megszólalok. - Oké, asszem, kész vagyok.
Megjegyzés:
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Daniel 2015-05-21, 18:31
Daniel & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Meg tudom érteni Danielt, én is rendesen kiakadtam volna, ha a fiú csinálja ezt velem, bár úgy tudom, hogy ők szerencsére nem tudnak bejönni a mi hálókörletünkbe. Pfú, nem is tudom mi lenne fordított esetben, bár így is esélyes egy visszavágó a részéről, de mégis, megérdemelte! Én... csalódtam benne, még csak utánam se jött, amikor rosszul lettem, bezzeg egy számomra idegen csaj, Gin igen, szóval több dolog miatt is mérges lehetek. Az üres vödröt magam mellé teszem, a kvaff pedig a srác ölébe kerül. Na nem vágom hozzá teljes erőmből, azért van bennem annyi tapintat, hogy ésszel csináljam mindezt, amikor pedig végül megszólal, csak kipillantok egy pillanatra az ablakon, mintha a Nap állásából képes lennék megállapítani azt, hogy hány óra is van. - Úgy kilenc óra. - végül visszafordítom csinos pofimat Daniel felé és ahogy most nézem az ázott verebet, egy picit megsajnálom azért. Jó, lehet, hogy tényleg túl durva voltam, de mégse akarok most megbánást mutatni felé, inkább kijelentem azt, hogy mi a mai terv. Némi edzés, aztán ki tudja... talán én is megenyhülök a végére. A kvaffot amikor visszadobja, csak lazán elkapom, majd figyelem, ahogy a takar arrébb kerül... és még mindig azok a szúrós szemek. Jó, hogy nem képes ölni velük. Halkan sóhajtok, majd amikor már felül az ágyban, akkor dobom le magam én is arra, de odafigyelek azért rá, hogy ne a vízbe csüccsenjek és próbálok nem elkalandozni a másikon egy pillanatra se, hiszen így még egyébként nem láttam úgy hiszem. - Mert még eléggé új vagy a csapatban és bár jó vagy, de az edzés sose ártana. És nem akarok semmit se hozzád vágni, miért akarnék? - úgy teszek, mintha nem érteném azt, amire céloz, mert... mert nem akarok rátérni arra az estére. Kellemetlen volt a számomra, valahogy... tényleg nagyon nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. A kvaffot leteszem magam mellé - nem közénk, a másik oldalamra -, majd a pálcámat is előveszem a törölköző láttán és végül a fiúra mutatok vele, majd jöhet egy egyszerű szárító bűbáj, így pillanatok alatt minden nedvesség eltűnik Danról, majd pedig ugyanezt az ágyán is elvégzem azért. - Látod? Nem volt nagy dolog, nem kéne ennyire mérgesen nézned rám ez miatt. - dőlök végül hátra a puha ágyon lazán, mintha minimum jogom lenne hozzá. - Akkor összekészülsz vagy nem akarsz edzeni? - kezeimet fejem mögé teszem, úgy nézek fel a másikra, egyelőre még türelmesen. Nem akarok ismét fájdalmat vagy kellemetlenséget okozni, nem vagyok egy szemét csaj, ezt ő is tudja rólam és... kedvelem őt nah. Szóval jobb lenne, ha nem vesznénk össze, így próbálok én is javítani a helyzeten, de azért természetesen megérdemelte azt, amit kapott.
Gyönyörű éjszaka, gyönyörű álom. Minden nappal egyre inkább értem, miért tartozik a hobbijaim közé az alvás. Persze, nincs alvás, ébredés nélkül, és általában erre az ébredésre igencsak rásegít egy kedves barát, legtöbb esetben inkább kedves testvér. Azonban ez a reggel más volt. Egyrészt hideg, és vizes. A szó legszorosabb értelmében. Másrészt ma egy különleges ismerős látogatott meg, hogy kegyetlen módon verjen ki az ágyból, és ő bizony nem a testvérem volt. Szerencsére. Iránta táplált érzéseimet még inkább megbonyolította volna, ha a testvérem lenne, de így szimplán csak egy elérhetetlen csillag volt, akivel álmodni szoktam. Fantasztikus. Ez még akár egy szép ébredés is lehetett volna, ha nem azzal kezdi, hogy a nyakamba önt egy vödör vizet. Naná, hogy felordítottam! Ki ne ordítana fel, mikor legérdesebb álmát adván arra riad, hogy leszakad az ég, és özönvíz tör be a Roxfort tornyaiba?! Szerintem mindenki ezt tette volna a helyemben. Aztán mindenki idegesen dadogni kezdene, ha meglátná az ágya mellett a merénylőjét, vödörrel a kezében, ráadásul széles vigyorral az ábrázatán! Köztudottan az a fajta vagyok, akit ha felébresztenek, harap. Na de így még nem ébredtem, és az ölembe érkező kvaff nyomán úgy megszeppentem, hogy még harapni se volt időm, vagy erőm. Bár vigasztaló a tudat, hogy legalább nem a gurkót vágott hozzám. Az kellemetlenebb lett volna a víznél is valószínűleg. De tényleg. Egy picit zavarodottan néztem a mellettem álló lányra, majd az ölemben heverő labdára, míg rövid hajamból észveszejtő gyorsasággal csöpögött alá a hideg víz, és folyt végig a tarkómon és a hátamon, majd megköszörültem a torkomat. – Mennyi az idő? – kérdeztem immár kissé visszafogottan, de hangomból még mindig ki lehetett venni, hogy nem, nincs ínyemre az ébresztési módszere. Sőt, maga az ébresztés nincs ínyemre. Reggelente mondhatni semmi sincs ínyemre, főleg, ha hétvége van. A hétvége azért van, hogy átaludjuk. Arról nem beszélve, hogy agyamban még mindig az a gondolat száguldozott oda-vissza, hogy mi van, ha azért időzítette a vízi támadást pont úgy, ahogy, mert belelátott a fejembe, mikor épp álmodtam. Na aaaz irtó ciki lenne. Minden esetre kicsit megnyugtatott, hogy nem említette meg a dolgot, így felmerül a remény, hogy talán… Taláááán nem alkalmazott legilimenciát az imént. De akkor is felébresztett! Az edzés gondolata viszont valamiféle új erővel töltött el. Idén kerültem be a csapatba, és szeretnék kitenni magamért, Astrid pedig jó terelő. Bár kicsit bennem van a félsz, hogy talán szándékosan kupán vág egy gurkóval, de azért tény, hogy rám fért volna a testmozgás. Nagy nehezen rávettem magamat arra, hogy lekúszmáljam magamról a csurom vizes takarót, és visszadobjam a kvaffot Astridnak. Felültem, de nem kezdtem el öltözni, csak szúrós, és vizslató pillantással fürkésztem merénylőm mosolygós arcát. Érzelmeim, és gondolataim viaskodtak bennem. Edzeni kéne. Igen, Astriddal lenne a legjobb edzeni. Astriddal, aki az imént felébresztett! Ráadásul valószínűleg még mindig haragszik a múltkori miatt, és mivel történetesen terelő potenciális életveszélyben lennék. Tudniillik nem tanácsos egy haragos terelő közelébe kerülni a kviddicspályán, mert könnyen koponyatörés lehet a vége. Továbbá semmi kedvem nem volt felkelni, bár ez mindegy volt, így is-úgy is meg kellett tennem, ha nem akartam megfázni. Mély levegőt vettem, és még mindig fürkészően kutatva a lány összes mikromimikáját gyanakvóan feltettem az első kérdést, ami eszembe jutott. – Mért akarsz te velem edzeni? Már csak mert, ha gurkót akarsz a fejemhez vágni, inkább kihagynám. Inkább vágd hozzám azt… - biccentettem a kvaff felé, amit ha elkapott az imént, valószínűleg a kezében tartott, ha pedig nem, akkor valahol a földön hevert. Közben muszáj voltam elnyúlni a törölközőmért, ami nem messze volt az ágyamtól, mert kezdett bosszantani, hogy a hajam csak csöpög, és csöpög, és csöpög, szóval gyorsan elkezdtem megtörölni. Komolyan. Remélem, soha többé nem lesz ilyen ébresztésben részem. Ennél még az is jobb, mikor arra kelek, hogy a szemembe süt a nap!!!
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Daniel 2015-04-03, 19:29
Daniel & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Tudom-tudom, rettenetesen gonosz dolog az, amire most készülök, de igenis megérdemli mindezt Daniel. Persze tudom, nincs jogom őt büntetni, hiszen csak jól érezte magát azon az estén, nekem pedig van valakim, de mégis... én azt hittem, hogy majd sokat fogunk beszélgetni egymással és hülyülni is, de valahogy nem alakult túl jól az az egész buli, legalábbis én nem éreztem igazán jól magam, Jenine pedig kifejezetten unszipatikus volt a számomra, örülök is, hogy nem kell látnom azt a kis ringyót, mert hát az. Lehet, hogy Gin is könnyedén mutogatta magát, de ő mégis más volt, ő kedves és szimpatikus a számomra, és nem is egy kislány, akinek még fejlődnie kéne ahhoz, hogy igazán pasizhasson. Na mindegy is, most nem akarok rajtuk agyalni, ugyanis tervem van a mai napra, aminek elejét Daniellel óhajtom eltölteni. Sokáig gondolkodtam azon, hogy vajon bemehetek-e a szobájába és felkelthetem-e, de végül úgy döntöttem, hogy miért ne? A szobatársai már elhagyták a szobát, ezt kifigyeltem, de ő még nem és reményeim szerint nem is töltötte máshogy az éjszakát, így egy jéghideg vödör vízzel a kezemben merészkedem fel hozzá, majd kukkolok be az ajtón. A fiú az ágyában pihen, a takaró rajta és jól láthatóan az igazak álmát alussza, mely mosolyt csal ajkamra, így lábujjhegyen kezdek el beljebb lépkedni, majd állok meg az ágy mellett. Nem húzom le róla a takarót, arra már felébredne, csak lassan emelem meg a vödröt a kezemben, a következő pillanatban pedig annak teljes tartalma a fiún köt ki, ki pillanatok alatt kifejezi felém nem tetszését, amit én vigyorogva, nevetgélve figyelek, miközben leengedem magam mellé a vödröt. Egyébként rajtam most egy farmernadrág van, farmerdzsekivel és fekete pólóval, lábaimon pedig egyszerű, fekete sportcipő. Hajam némileg hullámos, szemeim fekete szemceruzával és szempillaspirállal vannak kihúzva, de igazából semmi extra nincs rajtam... Vagyis, talán a nyakamban lógó kék lánc, amelyet még karácsonyra kaptam Perselustól. Szinte mindig rajtam van, nagy becsben őrzöm. - Jaj, ne légy már így kiakadva hétalvó! Ha nem aludnál ennyi ideig, akkor megúsztad volna a reggeli zuhanyt. - és már dobom is az ölébe a kvaffot, amely szerintem elég célzás arra, hogy mit akarok most csinálni és nem, nem érdekel, hogy vizes. Majd megszárítja magát és felöltözik, nem lesz itt probléma. - Ideje edzeni, szóval pattanj ki az ágyból, öltözz és húzzunk a kviddicspályára! - kacsintok rá játékosan, de nem fordulok egyelőre el, majd ha tényleg elkezd öltözni, akkor leszek csak olyan kegyes és fordítok hátat neki, igyekezve nem jobban zavarba hozni majd. Bár... talán nem is fog velem tartani, elég morcinak tűnik jelenleg, az is simán lehet, hogy elküld melegebb éghajlatra, de nem, talán azt nem tenné meg. Egyébként tettemet jól láthatóan nem óhajtom megmagyarázni, tettem, amit akartam, amihez kedvem volt mert... mert nah, ez az én dolgom.
Lefeküdtem aludni... Ezen ugyebár nincs semmi meglepő, hiszen kedvenc hobbimnak áldoztam ezzel, és ez jó dolog. Az az álom... Az az igazság, azért szeretek a legjobban aludni, mert mindig olyan szépeket álmodom. Nem is biztos, hogy el tudnám mesélni, de azért megpróbálom.
Olyan volt az egész, mintha kívülről láttam volna önmagamat, mintha csak egy külső szemlélődő lettem volna a történések közt sodródva, melyek velem történtek. Furcsa érzés volt lebegve állni magam fölött, és nézni hogyan változik körülöttem a táj. Sokan voltunk, ott voltunk egy osztályteremben. Ott volt Bailey, Saya, de ott volt Alphonzo is, ami nem volt jó. De valami furcsa volt, mert nem feszült köztünk a húr, nem csak hogy nem szóltunk egymáshoz, egyszerűen semlegesként tekintettünk rá. Mintha nem is a legfőbb ellenségünk lett volna, hanem csak egy diák a többi közül. Egy galleont tartottam a kezemben, és arról beszéltem bőszen, hogy majd el fogom ásni, és több lesz belőle. Nem tudom, honnan szedtem össze ezt a marhaságot, hogy ha elássuk a galleont, több lesz belőle, minden esetben én szentül hittem ebben, miközben a többiek kiröhögtek. Aztán változott a tér. Kivittem a galleonomat, nem messze a fúriafűztől, hogy elássam. Nem volt nehéz, olyan volt, mintha előtte esett volna az eső, a talaj könnyű volt, semmibe nem tartott kikaparni egy kicsit, hogy beledobjam a pénzérmét. Befedtem, és felálltam, hogy szétnézzek magam körül. Egy kis ágat szúrtam a földbe, hogy megjelöljem hol van a pénz, majd visszamentem az iskolába. Nem is mentem. Szinte visszalebegtem, mintha képes lettem volna a levitációra csak úgy, magamtól, pálca nélkül. Ez persze a valóságban lehetetlen, de ez mégiscsak egy álom volt. Álmokban olyanok is megtörténnek, amik a valóságban kevés eséllyel. Például az, hogy miután fellebegtem a kastélyba szembetaláltam magam Astriddal. Jó, persze a lebegést leszámítva ez még meg is történhet, hiszen egy suliba járunk, és elég gyakran futunk össze, mert még háztársak is vagyunk. Az viszont nem valószínű, hogy valaha meg fog történni, hogy felkapom a földről, hogy megpördüljek vele, és közben magamhoz öleljem. Nem, ez határozottan csak egy álombéli kép, és valószínűleg sosem lesz valóság, levitáció ide, vagy oda. És már éppen több is történt volna. Éppen összeért volna a szánk, mikor...
- ÁÁÁÁÁÁÁÁHHH! - ordítottam fel, mit sem törődve azzal, felébresztem-e szobatársaimat. Nem tudnám megmondani, hogy a meglepődöttség miatt adtam ki a hangot, vagy a fájdalom miatt, mert olyan érzésem volt, mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna rám. Várjunk csak... Tényleg csöpögött rólam a víz, és az ágyam mellett ott állt... Astrid(?) ... Egy vödörrel a kezében. - Miii? Te mégis hogy...? Mi... Mi a frászt művelsz??? - dadogtam összezavarodottan, de legalább már kicsit visszább vettem a hangerőn. Aztán hirtelen eszembe jutott valami... Ő ugyebár legilimentor, ezt nemrég tudtam meg, de nem tudom, hogy álmokban tud-e turkálni, vagy csak a gondolatokban... Igyekeztem nem elpirulni a gondolatra, hogy lehet, hogy mindent látott/hallott, és értetlenül pislogtam rá. Hogy került ide? Miért öntött nyakon? Mit akar? Lehet, hogy tudja mit álmodtam, és direkt időzített így? Akárhogy is, ez egy bizarr dolog. Kellően bizarr. Viszont megmásíthatatlan tény, hogy ez volt életem leggyorsabb kényszerébresztője. Negyed pillanat töredéke alatt kipattant a szemem, és ezzel együtt elszállt minden fáradságom, az álom is kiröppent a szememből. Továbbá nem ártott volna átöltöznöm, szóval ha akartam volna sem tudtam volna visszaaludni...
///