Főkarakter: KS
Teljes név: Katherine Elizabeth Swan
Születési hely és dátum: UK., London; 1968. 10. 31.
Csoport: Tanár
Patrónus: Farkas
Foglalkozás: Asztronómia professzor, díszfeleség
Jellemed kifejtése
Azt gondolom, hogy törhetetlen vagyok és soha, senki nem lesz képes megsérteni, megtörni. Senki megértésére, végképp nem szeretetére nincs szükségem. Sosem látni kétségbeesni, nemhogy sírni.
Legjellemzőbb tulajdonságaim: a pesszimizmus, kitartás, éles elme.
Bárkit, bármiről meggyőzök. Gyors felfogóképességem, éles eszem, intelligenciám pótolhatatlan munkatárssá tesz.
Sokirányú érdeklődésem, műveltségem, közlékenységem szinte kizárja, hogy a baráti összejöveteleken, szakmai ebédeknél, vagy vacsoráknál kínos csend telepedjék a társaságra.
Óriási az önuralmam és a munkabírásom, ez már fiatal koromban is felszínre került. Már sok kemény leckét kaptam az élettől, olyat, amitől más már összeroppanna, én viszont tanulok belőle, nemesedek tőle. Az élet már korán próbára tett...
Soha nem adom meg magam, inkább küzdök a végsőkig. Nem tudok sokáig egy helyben ülni.
Gondolataim képesek egyszerre több sínen is futni: egy időben hallgatok zenét, olvasok valamit, írok levelet - s közben beszélgetek. Az eszem vág, mint a borotva. Mindig valahonnan jövök, valahová sietek, és mindig késésben vagyok.
Folytonos ellentmondási kényszerem van, imádok vitatkozni. Nehezen megközelíthető vagyok, és csak ritkán mutatom ki az érzelmeimet. Sokan gondolják azt, hogy
'ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmei', de sajnos lényegében így van: nagyon kevés érzelmi oldalam van, azokat nehezen mutatom ki, de ha kimutatom, tökéletesen észrevehető.
A férfiak gyakran az
'izgalmas', illetve az
'érdekes' nők csoportjába sorolnak. Mágnesként vonzz az, amiről még nem tudok, amit még nem ismerek. Megbízható vagyok, de nem épp hűséges, ami a magánéletemet illeti. Rengeteg kapcsolatom volt, de mind csúfosan véget ért. Ha madár volnék, ágról ágra szállnék; ha eldobott kavics lennék, a víz színén kacsáznék; számomra csupán egy a fontos: nem leragadni, nem mélyre merülni.
Valaki egyszer azt mondta, olyan, mintha szüntelenül leendő köztéri szobromhoz állnék modellt: amikor szólok, higgadt vagyok, amikor cselekszek, átgondolt, amikor döntök, megfontolt. Minden szavamnak súlya, minden kijelentésemnek éle és sarka van. Vitába szállni velem nem érdemes. Aki versenyre hív, alulmarad. Erőm kitartásomban rejlik. Számomra mindig az Ügy az első, az Ember (legyen az bárki) csupán másodlagos. Céljaimmal oly' mértékben azonosulok, hogy egy idő után már magam sem tudom az általam képviselt ügyet a saját személyemtől különválasztani. A csúcsra tekintek. Közben gondosan a lábam elé nézek, hogy minden kis lépéssel előrébb és följebb jussak. A kitüntetés számomra nem jelent jutalmat - sem örömteli meglepetést, sem felmagasztosulást nem érzek, amikor a mellemre tűzik. Úgy tekintem, ha valaki, hát én megérdemeltem, s ugyan ki másnak járna, ha nem nekem?
Mindig komoly vagyok, mindig elszánt és a végletekig terhelhető. Meglehetősen nagyra törő vagyok. Elképzeléseimet tehetségemmel, eszemmel könnyen megvalósítom.
Mint halnak a víz, nekem a feladat az életelemem. Ha megvonják tőlem, vagy erőm fogytán képtelen vagyok vele megbirkózni, úgy érzem, életem hiábavalóvá vált. A tétlenség megbetegít, a fölöslegesség érzése elsorvaszt. Negatív tulajdonságaim közül először a keménységembe, szigorúságomba, rugalmatlanságomba ütközünk. Emberi kapcsolataim - lekezelő, gőgös modorom, részvétlen, hideg viselkedésem, s pesszimista, zárkózott természetem okán - rendre zátonyra futnak. Szeretem a kalandokat, eléggé érzéki beállítottságú vagyok, szeretek flörtölni, szeretem az egy éjszakás kapcsolatokat.
'Tudom, hogy beképzeltnek tartanak. Valójában csak elfelejtettem, hogy kell kedvesnek lenni.' Lelkem mélyén gyakran bizonytalanság és gyanakvás honol: elérem-e azt, amire a legjobban vágyok? Szívósan, olykor kíméletlenül harcolok céljaimért.
Elsősorban szakmai elfoglaltságommal és társadalmi helyzetemmel törődök, érzelmi életem csak másodlagos. Életemnek az utóbbi területét alárendelem az elsőnek, s figyelembe sem veszem azokat a férfiakat, akikből hiányzik a törekvés, akik nem törekszenek nagyon jó anyagi körülményekre (vagy azokat már nem teremtették meg maguk), vagy rendkívüli hírnévre. Ambícióim igen cselekvővé és eredményessé tesznek, bár vannak pillanatok, amikor melankóliába süllyedek. Euforikus, túlpörgetett állapotaimból gyakran zuhanok hosszan tartó depresszióba.
Nem nagyon bízok másokban, a csodákban, az élethez sem fűzök nagy reményeket, nem egy pozitív életszemléletű ember vagyok. Néha szükségem van a tökéletes elvonultságra, hogy gondolkodhassak azokról a dolgokról, amikről amúgy nincs sem időm, sem kedvem a hétköznapokban. Lelkemet, igazi belsőmet, jellememet nem elsőre fedem fel, s nem is mindenkinek; csak kivételes emberek előtt tárulkozok ki, s nekik sem teljesen. Lelkemnek mindig lesz egy kis zuga, amit megtartok saját magamnak.
Mindig nyughatatlan vagyok, ám belső vívódásaimból semmit sem árulok el a külső szemlélődőnek.
Segítségem mindig jól jön, mivel a legtöbbször igen szakavatott vagyok.
Meg kell tanulnom őszintén kimutatni az érzéseimet, még ha ez kockázattal is jár, és tudomásul kell vennem, hogy a szeretet és a szerelem legalább olyan fontos az életben, mint a munka és a karrier.
Erős, igyekvő, kiváló támasza vagyok annak az embernek, aki törekvéseim szintjére képes emelkedni. A szívemhez vezető egyetlen út a szereteté és nagyon nehéz boldogulni velem, ha a vérmérsékletemmel teljesen ellenkező dolgot várnak tőlem.
Önmagamhoz is szigorú vagyok, gyakran magasra teszem a mércét, hiszen ez
'így természetes'.
Fontos számomra az otthon, de nem vagyok a konyha tündére, nem kedvelem a házimunkát és csak kötelességszerűen végzem. Bár nem mondtak még otthonszerető
'született feleségnek', általában azért rendben tartom a lakásomat.
Megjelenés
168cm és 49kg tömény szarkazmus vagyok. Sovány vagyok és csontos. Bőröm fehér és hibátlan, hajam hosszú és fekete, általában kiengedve hordom, de mindig kedv-, és alkalom-függő, hogy mit csinálok vele. Már, ha tudok vele bármit is kezdeni. Többnyire kócos, mert állandóan rohanok, és nincs időm ötször fésülködni egy nap. Amit a legjobban szeretek magamban, azok nagy, szürkés-kék szemeim. Bár ezek sem épp túl kifejezőek, nehéz belőlük olvasni és kissé elacélosodtak az évek során. Ritkán mosolygok.
Lábaim hosszúak és vékonyak. Azért vannak domborulataim, szóval van min legeltetned a tekintetedet - de vigyázz, mert nem szeretem, ha sokáig bámulnak.
Öltözködésem egyszerű. Imádom a fekete, a kék és a vörös színt, a bőr holmikat és a magas sarkúakat, többnyire csinos ruhákat öltök magamra. A divat terén a klasszikus, hagyományos szabásvonalat kedvelem, ruháim megválasztásánál elsősorban arra ügyelek, hogy jól mutassanak rajtam, s csak azután érdekel a divat. Szeretem az egyszerű, sötét, főként fekete ruhákat, amelyek igen jól állnak nekem, kiemelik erőteljes személyiségemet és jellegzetes eleganciámat.
Ha közelebb merészkedsz, megérezheted a drága parfüm és a cigaretta édeskés-kesernyés illatát.
Életed fontosabb állomásai
'Képzeld el, hogy az idők kezdetén még nem voltak csillagok az égen. Képzeld el, hogy a csillagok nem azok, miknek gondoljuk őket. Képzeld el, hogy a távoli fények nem a messzi Nap sugaraiból áradnak, hanem szárnyunkból, midőn angyalokká változunk. Mindnyájunknak megíratott a sorsa és van egy világ, a miénken túl, ahol mindnyájunk lelke összekapcsolódik, a Nagy Terv részeként. A varázslat mindenütt körülvesz minket, csupán keresnünk kell. Fürkészni. Figyelmesen. Valójában az idő és a távolság sem az, aminek véljük. Tudnod kell, hogy egyik élet sem fontosabb a másiknál. És mindennek megvan a maga célja. Mindennek. Képzeld el, hogy mind a Nagy Terv részei vagyunk, melyet egy nap majd megértünk. És e napon, miután megtettük azt, amire csakis mi vagyunk hivatottak, felszállunk, és azokkal lehetünk, akiket a legjobban szerettünk. Újra egyesülünk, örök ölelésben. Képzeld el, hogy csillagokká válunk.
De rögös az út a csillagokig, ezt vésd jól eszedbe...'
A tökéletesség irigységet vált ki az emberekből. Ha valaki mindig csodásan néz ki, drága, elegáns ruhákban jár,
Chanel áztatja a bőrét, a haja ében feketén omlik márványszerűen tökéletes vállára, s ad előkelő keretet arcának, ékszerei mindegyike gyémánttal kirakott, és van neve, hírneve, mely megelőzi jöttét; ez mind irigylésre méltó. És az emberek többsége bármit megadna, hogy az ilyen emberek helyében legyen. Még a lelkét is eladná, megszabadulna minden javától, és vagyonától, hogy csak egy kis időre ezt az életet élhesse, és e javakat élvezhesse. A szépség, a tehetség, a hírnév és a jólét olyan dolgok, melyekre mindenki vágyik. És, ha emellé még van egy látszólag tökéletes házassága az illetőnek, az már szinte pofátlanságnak veszi ki magát, bárki szemében. A férj neves és nagy múltú aranyvérű család sarja, ki mögött szilárd családi és anyagi támogatás áll, emellett pedig maga is megteremtette már a megélhetéshez szükséges - sőt, annál jóval több - pénzt. Mindenki ismeri William Morrisont, aki a
Mágiaügyi Minisztérium külügyekért felelős minisztere.
És itt vagyok én... - nézek most a tükörbe, fürkészve a tökéletesen szimmetrikus arcot, az ében tincseket, melyek makulátlan, porcelánszerű arcomat keretezik. Gyönyörű vagyok. Ám van, ami nem tökéletes. Látszólag ugyan az, hibátlan, de én látok benne valamit. Talán egy repedést, a tökéletes lélektükrökön? Nem tudok ellene mit tenni... a szemeim. Bár kiemeltem a fagyosan kék íriszeket fekete szemceruzával, és szempillaspirállal, a tekintetem üres. Gyakran mondogatják, hogy a szem a lélek tükre, és ez milyen igaz. A nő, akinek megvan mindene, és még annál is több, tökéletes életet él, panaszra nincs oka, gyönyörű és művelt, ám a szeme másról árulkodik. Felfedi lelke üres, kopár mivoltát. Az én lelkemét...
Egy hosszú pillanatig csak nézem saját tükörképemet, és fürkészem az ismerős vonásokat. Szinte fáj a tökéletesség, amivel szemben ülök a sminkasztalnál. Aztán rúzst veszek a kezembe, hogy ajkaimra kenve megkoronázzam a megjelenésemet, e vöröses, pompázatos és élettől vibráló színnel. Majd láthatatlan palástba bujtatva testemet, melyre egyébként már pompázatos, karmazsin színű ruha simul, láttatva gyönyörű, nőies alakom minden egyes domborulatát,
Chanel parfümöt fújok nyakamra, mellkasomra és csuklóimra.
Az estély, melyet aranyvérű, felszínes barátainknak rendeztünk, már egy ideje kezdetét vette, ám én csak most jelenek meg e fényűző eseményen. Gyakran rendezünk bálokat és partikat, leginkább azért, hogy saját vagyoni helyzetünket fitogtathassuk és, mert így építhetjük az egész városra kiterjedő és az azt behálózó kapcsolatainkat. Ezek nem mély barátságok, sokkal inkább üzleti érdekekből köttetett ismeretségek. William Minisztériumi ismerősei vannak jelen, illetve az én munkatársaim is meghívást kaptak, a
Roxfort professzorai.
A báltermet rendezték be az esemény színhelyévé. A hatalmas, magas helyiségben a plafonra aggatott kristálycsillárokból hullik alá a fény, valamint a hatalmas ablakokon ömlik be a terembe az éjszaka ezüstös csillogása. A falakon világos bézs tapéta, bronzos mintákkal, valamint festmények tucatjai és lámpák sorakoznak. A terem egyik felében, a bejárattól jobb kéz felé hosszú, roskadásig pakolt mahagóni asztal, míg a baloldalon foglal helyet a zenekar. Öltönybe bújtatott varázslók és boszorkányok, bronzos tálcákon nyújtózó, kristálypoharakba töltött pezsgőkkel járják a termet, kínálva az édes, kissé száraz italt. A díszes társaságba vetve magamat, megragadok egy lángnyelv whiskyvel töltött kristálypoharat, és felszínes csevegésbe kezdek az utamba akadó ismerős arcokkal.
Éppen befejezek egy kellemes beszélgetést Kenway-el, és továbbállok, üres poharamat egy másik varázsló tálcájára helyezve, a többi ürült kristály mellé, hogy a kezembe vegyek egy másikat - ezúttal pezsgőset.
Tekintetem Williamre téved, aki éppen egy fehér szakállas, szemüveges férfivel beszél. Arcáról leolvasom, hogy nem cseverésznek, sokkal inkább Minisztériumi ügyek lehetnek terítéken. Nem is akarom megzavarni. Tudom, hogy nem kedveli, egyrészt, másrészt pedig annyira nem érdekel a politika, mint amennyire az őt érdekli. Ezen felül nincs kedvem díszfeleségként pózolni az oldalán, mikor azzal-, és akkor csalom meg, akivel-, és amikor csak tudom.
A tökéletesség, melyre oly' sokan vágynak, nem más, mint egy fertő. Egy csodálatos, vörös alma, mely belülről rohad. Egy takaros masnival átkötött, díszes csomagban lapuló fertő, a bűn melegágya.
Az életem minden, csak nem tökéletes.
'A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.'
Tuti nem tudnék ennyi mindent kipréselni magamból egy kari kapcsán, szóval le a kalappal! ^^ Hát szegény hölgyemény életét nem igazán irigyem, de legalább tanár a Roxfortban, az is sokat számít ám, nem kis dolog, még ha nem is olyan hű, meg ha, mint a férjéé. 
Minden tökéletes, ennél tökéletesebb nem is lehetne, ne felejts el foglalózni, pb-t, patrónust, tantárgyat, meg amit kell, aztán mehetsz is játszani. 
