2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hamar visszatérek az asztalhoz a kért italokkal és én magam is leülök, hogy szépen szedjek magamnak. Apa nagyon ügyesen feltalálta magát anya halála után. Persze a mágia ebben sokat segít, de soha sem volt gondunk, megoldottuk együtt. Ő is megtanult főzni, ahogyan én is megtanultam önállóbbnak lenni, mert hát muszáj volt és úgy érzem megy is ez nekünk. Összeszokott kis csapat lettünk, akik jól megértik egymást, ezért is jövök minden szünetben haza, hiszen egyébként apa egyedül van, ami elég nehéz lehet neki, ezzel tökéletesen tisztában vagyok. - Ez alapvetően. Képzeld apa Miles még nem is ünnepelt igazi karácsonyt! A családja... nem igazán olyan. - magyarázom és remélem, hogy nem bántom meg ezzel, hogy ezt ilyen nyíltan mondom ki. Végül is apával szeretne dolgozni, akkor vannak dolgok, amiket jó ha tudnak egymásról és hát Miles szülei nem pont olyanok, mint mi, nem pont úgy állnak az élet dolgaihoz. Apa szeme is elkerekedik, bár még rág, így csak egy halk hümmögés az első, ami így megy neki. - Akkor majd most nálunk megtapasztalja milyen a rendes karácsony. - lelkesen bólogatok apa szavaira, hiszen én is pont ezt mondtam Milesnak. Persze ez nem teljesen ugyanolyan, mint egy rendes családi karácsony, de mégis csak több, mint a semmi és remélem, hogy kicsit meg tudjuk mutatni neki, hogy milyennek is kellene lennie ennek. Akár jövőre is eljöhet, főleg ha apával fog dolgozni, addig meg is ismerik egymást annyira, hogy miért is ne? - Akkor ezt megbeszéltük Miles. Szívesen látlak, a részleteket még úgyis megbeszéljük, most együnk, mert bár nem akarom az egekig dicsérni a szakácsot, de ez a hús valami isteni! - szórakozottan neveti el magát, én pedig akaratlanul is követem a témát, főleg észlelve a tényt, hogy összeér a térdünk Milesszal és csak a vak nem látná, hogy igen kissé mintha vörösebb lenne a megszokottnál és érzem is mintha zavarban lenne, bár ez persze fogható arra is, hogy apát nem ismeri még. - Nagyon finom lett, tényleg kitettél magadért és mi lesz a desszert? - oh tudom én, hogy lesz az is, hiszen érezni a friss süti illatot a konyhából. Valószínűleg most hűl épp és jó eséllyel anya egyik kedvenc karácsonyi receptje lehet. Na igen mi nem az a család vagyunk, akik szomorkodva emlékeznek valakiről, aki fontos volt. Még arra is van esély, hogy Miles hallhat történeteket anyáról, persze csupa vidámat, mert ebbe a házba az illik. Miles mosolyát persze viszonozom, annak ellenére hogy láthatóan tényleg zavarban van, de hát új neki a helyzet, így aztán nem csoda.
Egyértelmű, hogy Luna az egyik legokosabb lány a Roxfortban, és nem azért, mert hollóhátas, vagy mert sok könyvet olvasott. Ettől csak olvasottabb, műveltebb lenne. Valahogy belülről fakad, hogy lényeglátó, és ha nem is sikerül mindig tapintatosnak lenni, mégis ez a nyers őszinteség amit képvisel, sokkal inkább hasonlít arra, amit elvárnánk, elvárhatnánk bárkitől, akivel akár felszínes ismeretségbe kerülünk. Ráadásul már hozzám hasonlóan egyetemista, és ha ábrándos is a tekintete, már korántsem olyan dinka, mint ahogyan állították róla néhány éve, például már nincsenek padlizsán fülbevalói, és karalábé sincs a nyakában. Nehéz megszólalnom, amikor kimegy, de mégis megerőltetem magamat. Bízom abban, hogy valamennyire már megpuhította az öreget, és nem kell ajtóstul rohannom a házba. Az az érdekes, hogy akkor is érdekelne mindez, ha nem kéne őket felhasználnom a nyomozásomhoz, csak azért érzem magam kellemetlenül, mert már nagyon is kedvelem Lunát, holott eredetileg csak eszközként akartam használni. - Köszi, kedves tőled. És mindkettőjüktől, nagyon hálás vagyok a meghívásért. – Járatok most a két Lovegood között a tekintemet. Remélem az édesapja nem veszi észre, hogy egyre jobban odavagyok a lányáért, valahogy olyan érzésem van, hogy ez nem lenne túl jó ómen. - Nem hiszem, hogy az újságírás a pénzről szól. És engem ez tényleg nem zavar, mindenem megvan, amit az anyagi jólét jelenthet. – Azt, hogy más nem, az már egy másik kérdés. Ám felragyog az arcom, szívesen lennék gyakornok, és hátha akkor még Luna is be tud nézni a Hírverőhöz. Egyre égetőbb, hogy elmeséljem neki, hogy miről is van szó. Lehet, hogy nem kéne várnom az ünnep utánig, még ha mindent el is rontok. Ám olyan emberek között, akik önzetlenül maguk közé fogadnak, nem lehet helye hazugságnak. Először talán Lunának kéne adagolnom. – Nagyon köszönöm. És jó étvágyat. – Most már inkább ennem kéne, hogy valahogy elűzzem a borongós gondolatokat. Merő véletlenségből összeér Lunával a térdem az asztal alatt, ösztönösen elmosolyodom, ez a kis bolond mindig jó kedvre derít. Rávillantom a tekintemet, és inkább elkezdem megrakodni a tányéromat, s jó lenne, ha nem lennék ilyen vörös.
- Tudom, de az is valami, ha egy részét megkapjuk és azért biztosan vannak jó dolgok a te életedben is igaz? - kimaradt a karácsony, de valaminek csak kell lennie, ami azért mégis csak jó, még ha a családja nem is tartozik ide, vagy nem sok olyat tettek érte, ami igazán jó lenne, de mégis... azért remélem, hogy ettől még vannak jó dolgok is az életében, mert arra mindenkinek szüksége van és itt egy-két dolgot a karácsonyból most megtapasztalhat, amit otthon nem sikerült neki. Ezért is örülök, hogy tud tovább is maradni. - Persze, szívesen megmutatom, bár sok mindent hozok ki a könyvtárból, de azért akad néhány saját példány is. - na igen, sejtheti és a házunkból is látszik, hogy nem vagyok kifejezetten tehetősek apával. Végül is csak ketten vagyunk, apa pedig nem valami népszerű, a Hírverőt pedig szintén nem veszik olyan sokan, hogy abból nagy bevételünk lenne. Én már elfogadtam ezt, sosem panaszkodom és sosem érdekelt, ha mások furcsán néztek rám, mert nem hagyományosak a ruháim, sőt akad, amit én varrtam magamnak, vagy még anya régebben és hát mivel nem növök, mint a bolond gomba, sok minden egy kis átalakítással tovább is jó, mint ha hirtelen nőttem volna nagyot. - Ne aggódj, csak engedd el magad. - mondom még mielőtt eltűnnék a konyha felé, hogy az innivalókat én magam hozzam be, hiszen apa már így is épp eleget sürgölődött a konyhában. Egyébként is talán Miles számára is könnyebb az apámmal beszélgetni, ha nem vagyok ott a háttérben, hogy figyeljek, vagy így nehezebb? Nem tudom, de nem hagyom azért úgy se sokáig magukra őket, a kérdése után már vissza is térek, három poharat egyensúlyozva a tálcán, amit aztán le is teszek az asztalra, hogy én magam is leüljek. - Isteniek az illatok apa! - intek Milesnak is, hogy közben nyugodtan szedjen magának, amíg beszélgetnek mindenből, ami csak tetszik. Elég szép adag, ha nem jött volna el, akkor jó eséllyel ezt ennénk napokig, így talán hamarabb elfogy és nem unjuk meg teljesen. Aztán csendben is maradok, hadd beszélgessenek. - Igen, biztosan nagyon ügyes és érdekli az újság is. - teszem azért még gyorsan hozzá, hiszen csak a vak nem látná, hogy Miles mennyire zavarban van. - Oh igen Luna mesélte már, hogy érdekelne téged egy állás. Az az igazság, hogy... nem igen tudok fizetni, maximum gyakornokként próbálhatod ki magadat, de ha ez megfelel, akkor szívesen látlak a csapatban. - na igen apával nagyon hasonlítunk, hasonlóan elvarázsolt mosolya van, mint nekem, még úgy is, hogy látom rajta azért picit kellemetlenül érzi magát, hogy komoly témáról esik szó, már csak azért is, mert ugye az állás betöltéséért nem tud fizetni, de azt hiszem ezzel Miles is számolt, amikor érdeklődött a Hírverő felől. Nem vagyunk éppenséggel a Reggeli Próféta szintjén.
- Mind kimaradt. Tudom, hogy ez is olyasmi, amiről mindenki álmodik, de tudod Luna, a világ nem tökéletes, alig van valaki, aki mindent megkap, amit elképzelt. – Kedves tőle, hogy így pátyolgat, én vagyok a szemét, hogy akarok tőle infókat, ahelyett, hogy elmondanám neki, hogy ki is vagyok. Talán karácsony után, mert most már nem rontom el az ünnepét. Azt akarom, hogy bízzon bennem, de közben pedig egyre jobban kedvelem, és nem akarok neki ártani. Viszont most, már előre várom is a mézeskalács illatot, ha így beígérte. - Majd megnézném a könyveidet, kiváncsi vagyok, hogy miket olvasol. – Végülis mindketten a könyveket bújjuk, én papírra is vetem a gondolataimat, de inkább naplószerűen, a nyomozásommal kapcsolatban, így még újságírónak nem mondanám magamat, de ki tudja, a könyvtárban töltött évek mégiscsak olvasottá tettek, jó a fogalmazókészségem is. – Köszönöm Luna. Ez mind jól hangzik, meg az is, hogy nem leszek láb alatt. – A naplemente még romantikusan is hangzik, de egyértelmű az előbbi kapcsán, hogy ő inkább barátként gondol rám. Lehet, hogy még túl kicsi agyban, hogy eszébe jusson, hogy már nem kislány, és nőként is megnézheti magának az ember. De végülis ez mindegy, ha csak az infókat akarom tőle megszerezni? De mi van akkor, ha szeretném, hogy jóban legyünk? Ha valahogy meg tudom törni az átkot, és Lunával képzelnék el valamit? - Jól van, megpróbálom, de tudod nem vagyok egy túl jó társalgó. – Ez a gondolatom, és máris lehetőséget kapok rá, hiszen helyet cserélnek, Luna megy ki, én csak valami teát kérek, jó lesz az, hiszen tényleg átfagytam már a pár perces sétától is. Keresgélem a hangomat, de végül megszólalok, hogy oldjam a saját feszültségemet is. Ráadásul azért vagyok itt, hogy kicsit beépüljek. Vagyis inkább azért, mert vendégként meghívtak, s úgy fest valaki velem akar karácsonyozni. - Köszönöm szépen a vendéglátást. Belevághatok a közepébe? Luna említette, hogy talán tudnék segíteni a Hírverő szerkesztésében, ha nagyon ellepné a munka. Hoztam néhány próbacikket is, ha át szeretné nézni. – Most csak ennyit tudok kinyögni, azt már nyilvánvalóan nem teszem hozzá, hogy állatira tetszik a lánya, hiszen ezt még magamnak is bőven nehézkes bevallani, nemhogy bármelyik Lovegood-nak. Kissé meg vagyon szeppenve az öreg társaságában, már bánom, hogy nem vajsört kértem, attól talán jobban megeredne a nyelvem. Ám ha belegondolok, jobb így, mert akkor talán túlságosan is.
- Egy rendes karácsonyt mindenki megérdemel. Finom mézeskalács illatra ébredni, csillagokat nézni, meg a havazást, hóembert építeni. Gondolom neked ez mind kimaradt. - na nem azt mondom, hogy én majd mindent pótolok számára, hiszen az amúgy is lehetetlen lenne, de egy kis karácsonyt szívesen viszek a mindennapjaiba, ha már eddig nem volt rá lehetőség és más nem tette meg. Ezért is gondoltam, hogy maradhatna legalább pár napot, hiszen úgy se nagyon siet haza, ahogyan azt elmondta már legutóbb is. Apával pedig minket nem zavar, sőt apa is szereti, ha van társaság, főleg ha még olyan is, aki ugyanúgy kedveli az újságírást, mint ő és még a Hírverő után is érdeklődik. Lássuk be az ilyen illetők elég ritkák. - Erre ugyan nem vennék mérget, majd meglátod hány könyvem van, de ha írásról van szó, abban biztosan te vezetsz. - javítom ki kicsit, hiszen én is imádok olvasni, bár tény és való, hogy én nagyon szeretem a gyakorlati megvalósítást is és ezért kevesebb időm jut arra, hogy olvassak, legalábbis időnként és főleg, ha jó az idő is, mert akkor nehéz rávenni, hogy folyton bent ücsörögjek. Végül is nem véletlenül érdekelnek a Legendás lények, a gondozásuk nem egy tipikus bent ücsörgő munka. - Biztos, hogy nem leszel láb alatt, de a két éjszaka tökéletes. Akkor apával is tudsz beszélni az újsággal, és még naplementét is nézhetünk a dombról és meg tudom mutatni a környéket is. - legalábbis remélem, hogy nem lesz ellenére a dolog, hiszen ahhoz azért sétálni kell majd egy sort a hidegben, de ha kell adunk neki meleg pulcsit, sálat, van dögivel és szerintem apa mérete nem sokkal nagyobb, mint az övé, meg hát ha az ember fázik akkor nem az számít, hogy mi mennyire áll jól igaz? - Szerintem oda lenne érte, ha kérdeznél, de persze nem muszáj ezzel kezdeni. Azt hiszem mindjárt kész is. - pillantok fel, amikor apa érkezik egyensúlyozva a tállal, amin már felszeletelve illatozik a kacsa, mellette köretnek krumpli sütve és egy jó nagy adag zöldség köret is van. - Mit hozhatok inni? Ha minden igaz van a hűtőben vajsör, de forralt bor is akad még, ha nem ittam meg mindet tegnap. - apa elgondolkodva simogatja meg a szakállát, hogy mi van még a listán. Úgy látom elég idősnek gondolja Milest ahhoz, hogy alkohollal kínálja, bár egyiknek se olyan magas az alkohol tartalma. - Ülj le, majd én hozom, már így is sokat dolgoztál. - Milesra pillantok, hogy mit hozzak neki, aztán ha meg van el is tűnök a konyha irányában, amíg apa lepakol.
- Eszembe se jutott, hogy akár nálatok is aludhatnék. Igazán kedves tőled, hogy te pedig eleve így gondoltad. Köszönöm! – Most minimum odapusszanték az arcára, kicsit megint olyan közel érzem magamhoz, mint amikor megpróbáltam eléállni a szemétkedő mardekárosokkal szemben. Azt nem azért tettem, mert fontos nyomok lehetnek nála, sokkal inkább azért, mert nagyon megkedveltem, s a bárki más számára furcsának tűnő lány nekem egyre inkább eszmélyi barát, sőt, nem is feltétlenül barát, el tudok veszni azokban az irrálisan nagy szemeiben. Ráadásul úgy tud mosolygni, hogy tudom, tőle aztán semmilyen gonoszkodást nem várhatok, sőt tapintatos, segítőkész lányka. Ezért is dilemmázom annyira, hogy nem kéne kihasználni. De most karácsony van, ezért félre is teszem a nyomozást, főleg ha még pár napig itt is maradhatok. Kifaggathatom ugyan az apját, ez jó lehetőség lehet, de szívem szerint inkább Lunával lennék most. - Az igaz, kettőnk közül én vagyok a nagyobb könyvmoly, ami durva ahhoz képest, hogy te vagy hollóhátas, meg még lány is. Mégis, a kviddicset már magam mögött hagytam, az írás és olvasás mellett érzem magamat leginkább otthon. – Na meg persze Luna mellett, de hát ez már kérdés, ezek után nem nagyon merek majd semmit sem csinálni, hiszen végül mégiscsak elhúzta a kezét. Érthető, hogy az apja miatt, hiszen már az is nagy szó, ha X. Lovegood befogad a házába néhány napra, biztosan meg van lepődve, hogy a szöszi hazahozott valakit, de talán Lunának igaza van, köztünk minden korai, és leginkább barátkoznunk kéne, nem pedig mást. - Ugyan, nem várok hálát, már az is tökéletes viszonzás, hogy elviseltek pár napig. Nem akarok láb alatt lenni, és jó lenne előre megbeszélni, hogy mikor megyek. Legyen mondjuk két éjszaka, az se túl rövid, se túl hosszú, és akkor nem kezd senkit nyomasztani, hogy mikor. Ha jól érezzük magunkat, akkor is ennyi legyen, legalább szép emlékként gondolunk vissza rá, de nem húzzuk tovább. – Persze ha hamarabb ki akarna dobni, az is benne van a pakliban, de akkor nem fogok megsértődni. Leülük inkább a kinézett helyre, remélve, hogy ott nem vagyok útban. Luna is mellém, amitől fülig ér a szám, de ezt gyorsan el kéne tűntetni, mielőtt a kedves apuka még ferde szemmel néz ránk. – Hogyne, szívesen kérdezek, de talán majd a karácsonyfa mellett, nem akarom már ezzel letámadni elsőre. Vagy hízelgő lenne számára, ha ezzel indítok?
- Oh hát nem erőlteted és amúgy is azt mondtad, hogy otthon nem az igazi, gondoltam egy igazi karácsonyod lehetne és nem csak egy ebéd. Lenne külön szobád is. - teszem még gyorsan hozzá, hiszen szó sincs róla, hogy pizsamában szerettem volna látni, de tényleg örülnék, ha maradna, hiszen neki is úgy lenne a jobb. Nem sok minden várja haza, ahogyan ezt már ő is felvázolta, akkor pedig jobb dolga lenne nálunk akár pár napot. Apa biztos vagyok benne, hogy nem ellenezné a dolgot és szívesen látja, amúgy is túlságosan sokat van egyedül itthon. Most persze itt a szünet és én is itt vagyok, de azért hárman még mindig jobb, mint ketten és egyébként is rengeteg kaja van! - Hát persze! Sőt van, amikor nem bírjuk és már napokkal előre megcsináljuk, de most próbáltuk kibírni, amúgy is volt sok más teendő. - majd a házban láthatja is, hogy minden csillog és fényes és hogy szépen ki van dekorálva a lakás. Van persze fagyöngy is, meg mindenféle girlandok és díszek, persze többnyire zöld és piros színekben, egy kis enyhe ezüsttel megdobva még. Minden évben más színekbe öltöztetjük az egész házat, meg persze a fát is és a kert egy jó részét, most épp megint erre a kombinációra tértünk vissza, részben mert tudtam, hogy jön Miles is és ez olyan... igazi karácsonyos. - Hogy én? Oh nem is tudom. Szeretek apának segíteni, de ez azért rengeteg munkával jár és én inkább a varázslényekhez értek jobban. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen kedves tőle a feltételezés és hogy úgy gondolja, hogy akár erre is képes lennék, de azért nem hiszem hogy menne nekem. Egyébként is Miles szeretne újságíró lenni, az is lehet, hogy hozzá még valami efféle is közelebb állna. Apa biztosan örülne, ha valaki többet segítene neki, mint amennyi nekem sikerül. Apa persze hozza a formáját, épp csak előbukkan a feje a konyha felől, de már tűnik is el, én viszont elveszem helyette Milestól az ajándékot, hogy ne maradjon ott úgy faképnél hagyva szegény. - Odaadom neki, majd megköszöni, ha készen van, de biztosan örülni fog neki és... köszi, hogy erre is gondoltál. - a mosolyom töretlen, ahogyan én is eltűnök egy pillanatra a konyha irányában. Még talán hallhatja is Miles, hogy kissé megdorgálom apát, hogy nem jött ki legalább egy kézrázásra, mert hát Miles azért nem olyan szétszórt, mint mi, vele másképp kellene viselkednie. Aztán térek csak vissza az étkezőbe. - Már csak pár perc és apa elnézést kér. Kissé... tudod sokfelé áll a feje, de majd üdvözöl rendesen, amint kész a kacsa. - magyarázom, közben én is ledobom magamat Miles mellé, apa majd velünk szemben ül le. Nem valami nagy a ház, inkább felfelé terjeszkedünk, az asztal is négy személyes, ami bőven elég kettőnknek, de így hármunk számára is megfelel. - Mármint milyen kérdésekre gondolsz? Az újsággal kapcsolatban biztosan lesznek, de hát arra készültél nem? - vagy is az írással, hogy mit szeret, mit nem, de apa rendes és jó fej, nem kell Milesnak e miatt izgulnia. Nem lesz olyan vallatás szagú ebben biztos lehet.
- Én nem.. Csak nem akartam erőltetni semmit. Tudod most én vagyok a vendég, és úgy tűnt, hogy ez egy ebédmeghívás. Nem jutott eszembe, hogy látni akarsz pizsamában is. Mindenesetre van nálam egy utazószett, és nem sietek sehova. – És nincs is hova. A barátokat már régóta magam mögött hagytam, a család pedig nem az én terepem. Anya most Európában van, az erőszakos nagyapámmal nem akarok még karácsonykor is vitatkozni, hogy erőlteti ezt az ereklyés dolgot. Szívesen megismerkednék Lunával, akár átbeszélgetett éjszakákról is szó lehet, de komolyan, egyre jobban idegesít, hogy valójában nem is őt akartam megismerni, hanem a családi titkokat. Ám előtte még nem tudtam, hogy milyen aranyos lány. Lehet, hogy jobb lenne inkább bevallani mindent, és hagyni a fenéne az egészet. Ha meghalok, hát meghalok, de ez valahogy olyan becstelenség. - És már megtettétek? Megvolt már a díszités? Még reggel? – Egészen jól hangzik ez az egész, tisztára úgy érzem magamat, mint Andersen Kis gyufaárús lánykája, aki csak az ablaküvegeken át vágyakozott normális család, és igazi szeretteljes karácsony után. Nyelek egyet, nehezen tudom az érzelmeimet kontrollálni. Lunával nem megy, hogy mogorván lekezelő legyek, hiszen minden pillanatomat édes varázslattá változtatja. Óég! - És gondolkoztál azon, hogy egyszer majd te lesz a Hírverő főszerkesztője? – Eszembe sem jut, hogy rám gondolt, hiszen Luna nem egy célozgatós alkat, őszintén kimondja, amit gondol, bár lehet, hogy mint eddig is, maximálisan tapintatos, és nem akar semmit sem erőltetni. Belépünk a házba, összerándul a gyomrom a finom illatokat érezvén. Az iskolai lakomák nem foghatóak ehhez az illatorgiához. S ott van ő, Mr. Lovegood. - Üdvözlöm. Miles vagyok, remélem nem okozok kellemetlenséget. – Miután az idősebb nyújt kezet, én nem teszem, ha ő sem, viszont a tértágított táskából egy dobozka finom, és drága szivar kerül elő, amit át is nyújtok. Ha nem nagyon szivarozós, a leveleket mozsárban le lehet őrölni, s pipába is tömhetőek. Rá van bízva. Amíg az apuka átveszi (?) és eltűnik a húst megnézni, addig nevetgélve próbálgatom a mamuszt. Méretre legalább jó, ha stílusra nem is. – Oké. Apukád egyébként mennyit tud rólam? Nem fog fura kérdéseket feltenni? Mármint az egyébként is hóbortos kérdéseken túl. – Mosolyodom el, róluk köztudott, hogy hóbortosak, de nem is tudom, ha nekem szegezi, hogy ne bántsam meg a lányát, mint pasi, hát kifutok a világból azt hiszem. Körbenézek, és leülök az egyik kényelmesnek tűnő székre, remélve, hogy Luna is majd a közelemben foglal helyet.
- Oh... máris mennél? Azt hittem... de persze érthető, ha van egy csomó dolgod, hiszen mindjárt folytatódik a tanítás és gondolom magasabb évfolyamon a házik mennyisége is nagyobb. - a meglepetésemet végül egy mosolyba igyekszem fojtani. Tényleg meglepett a dolog, azt hittem, hogy marad pár napot, engem cseppet se zavart volna és apát sem. Főleg ha valakit megkedvel és belemelegednek a beszélgetésbe, akkor kétlem, hogy könnyen elengedi majd, de persze sose lehet tudni hogyan alakulnak majd a dolgok, de ezek szerint Miles eleve úgy készült, hogy nem marad sokat, csak mára ugrott be, én pedig még sem tartóztathatom, főleg akkor, ha dolga van. Csak hát olyan szomorú, hogy még egy rendes karácsonya se volt sose, ami igazán kijárna mindenkinek. - Tényleg nagyon szeretem a sálakat. - találok gyorsan vissza magamhoz, főleg mert tényleg nagyon kedves dolog volt a részéről, hogy ilyesmivel lepett meg. Épp ezért is gondoltam, hogy marad pár napot, hiszen én nem tudtam készülni számára ilyesmivel. Persze egy finom ebéd és süti is akad majd, azzal nem lesz gond, de ő mégis csak ajándékot hozott és valahogy a kettő nem teljesen ugyanaz. Az viszont még mindig érthetetlen számomra, hogy nem volt sosem rendes karácsonya, sőt még csak azt sem tudja, hogy milyen is a rendes karácsony. Mégis a visszakérdezése kicsit belém folytja a szót. Nem is tudom hogyan lehet ezt elmagyarázni, főleg mert nem is mindenkinél egyforma. - Hű... hát leginkább attól, hogy boldog vagy és jól érzed magadat, de nem mindenkinél egyforma a karácsony. Mi apával fel szoktuk díszíteni együtt a fát este, együtt elkészítjük a vacsit és anyu hagyományos karácsonyi kuglófját és pudingját, aztán beszélgetünk, eszünk, énekelni is szoktunk. Van, hogy ha van ideje akkor apa húga is átjön a családjával és akkor többen vagyunk, de van amikor másnap jönnek. Aztán ajándékozunk, általában apróságokat, amiket szívből adunk, vagy mi készítettünk. Este meg a végén ki szoktunk ülni a tornácra takaróban forrócsokival nézni a csillagokat. Jó, ezt igazából nem csak ilyenkor tesszük, de ilyenkor valahogy más. - próbálom fejtegetni és persze a saját szemszögemből tálalni, hogy milyen is az a rendes karácsony, de láthatja rajtam, hogy azért így nem olyan egyszerű felvázolni a dolgot, hiszen nem törvényszerűen valamitől lesz jó a karácsony, inkább az adott érzéstől. - Elég változó, nekem az iskola mellett kevés időm van, úgyhogy az újsággal főleg apa foglalkozik, én inkább besegítek. Ezért is lenne jó, ha valaki lenne még mellette. - és ha már Milest érdekli a dolog, akkor miért ne lehetne mondjuk ő? De érezheti a szavaimból, hogy apa erről azért jóval többet tud majd mesélni, mármint az újságról és az írásról, meg úgy az egész menetéről és hamarosan sor is kerülhet rá, hiszen megérkezünk, én pedig már nyitom is az ajtót Miles előtt. Kellemes illatok terjengenek az konyha irányából, és egy pillant múlva apa bozontos üstöke is felbukkan a konyha ajtajában. - Mindjárt kész a kacsa! Addig üljetek le és viszek mindent. - hasonlóan széles a mosolya, mint az enyém és persze letagadni se tudnánk a rokoni szálat, de hát nem is akartuk sose. Én addig segítek Milesnak, hogy hová tegye a cipőt, kabátot. Remélem nem fogja magát furán érezni, hogy meg kell válnia a cipőjétől. Kap persze egy mamuszt, bár olyan cuki fajtát, aminek az elején farkas fej van, de jó meleg és az ő mérete pont, mivel alkalmazkodik a viselője lábméretéhez, sőt még a formához is, úgyhogy biztosan kényelmes lesz neki. Megmutatom hát az étkezőt. - Nyugodtan ülj oda, ahová szeretnél, senkinek sincs kijelölt helye. - biztatom, amíg én elsuhanok a konyha felé, hátha mégis csak kell apának is egy kis segítség.
- Igazán kedves tőled. Majd naplementénél is visszajönnénk? Szívesen. Úgyis estefelé indulok vissza. – Hiszen ez a logikus, nyilván nem ismerjük még egymást annyira, hogy itt is aludjak, ezt nem ajánlotta fel, meg nem is akaszkodnék rá ennyire. Egy karácsonyi meghívás tényleg aranyos, de elsőre elég lesz ennyire. Az apját így is megismerhetem, de vele kapcsolatban bőven vannak fenntartásaim, állítólag nagyon bogaras ember, lehet, hogy gyorsan el is küldd, akkor pedig Luna nem tud mit csinálni. Elindulunk az erdőcskében a lakjuk felé, nézelődöm, szép helyen laknak, a mi komor kastélyunk ehhez képest sehol nincs hangulatban. Nem is tudom, hogy anya miért ment apához. Esélyes, hogy a pénz miatt. - Átgondoltam, hogy miben láttalak a legtöbbet. Sálban. – Mosolygok vissza, ez azért elég sok lányra igaz, mivel ősztől tavaszig a Roxfortban elég csípős idő van, de úgy vettem észre, a sál tipikusan Luna ruhadarabja, szereti őket, melegítik, hát még ha színesek. Igaz, hogy olykor griffendéles színekbe öltözik a kviddicses drukkolás miatt, de akkor is hollóhátas, és ezzel sállal még inkább ki tudja magát fejezni. Ezzel talán kicsit kitárulkoztam, hogy szoktam őt figyelni, de amilyen ábrándos lélek, nem is biztos, hogy ezt szóvá teszi. - Nem nagyon. Talán párszor. Apa kutató volt, anya pedig mindig ilyen partykon volt, tehát nem nagyon díszitették a fát. Apa ismerősei, tudóskollégái átjöttek koccintani, kaptam valami lexikont. Ezek rémlenek. Mitől lesz valami rendes karácsony? Az ebédtől? – Próbálok tippelgetni, a roxfortos ünnepségeken a lakoma van központi témának beállítva, és mivel otthon nem tapasztaltam ilyesmit, ezért ezt látom különbségnek. – Érdekelt, hogy mivel foglalkoztok. Az édesapádnak jó kis tanulmányai vannak. Együtt szoktatok publikálni, vagy teljesen különböző az érdeklődési területetek? – A hírverőnél Luna szerkesztőnek van odaírva, jó pár cikket is írt már, de nem tudom, hogy mennyire beszélik meg, tehát a szöszi például mit tudhat az Ereklyékről. Jól esik, hogy elsőre nem húzza el a kezét, de megértem, hogy végül mégiscsak, egy kis érintés nekem elegendő volt. Bátorítóan bólintok, hiszen azért mosolyt kaptam. Na és most jöhet az apja!
- Végül is nincs messze, csak gondoltam előtte megmutatnám a kilátást a dombról, de végül is lesz még rá időnk majd délután. Akkor még szebb is, látni a naplementét! - válaszolok mosolyogva. Na igen, végül is egyáltalán nem sürgős és nem öltözött annyira fel, hogy most jó ötlet legyen. Azt hiszem az lenne a legjobb, ha igyekeznénk, mert a végén még átfázik és akkor majd érezni fogja, hogy itt azért tudnak hideg szelek fújni, hiszen nem városban vagyunk és még csak nem is olyan helyen, ahol sok a ház. Közel s távol nem igen él senki sem, így azért hidegebb tud lenni. A közeli kis erdő még úgy, ahogy felfogja a szelet, de ilyenkor télen még ez is csak alig történik meg, hiszen a lombjukat már rég lehullatták a fák. - Tényleg nagyon szép és meleg is. És szeretem a sálakat, úgyhogy eltaláltad. - teszem még hozzá hálásan mosolyogva. Én tényleg nem gondoltam ajándékra, azért lehet hogy kitalálok majd valamit, esetleg a könyveim közül adok egyet, vagy ha kicsit jobban megismerem akkor eszembe jut valami. Oké a süti, de az még sem olyan, még ha egyébként nincs is valami gyakran része benne és ezért számára nagyobb értéke van, mint mondjuk számomra. Persze tudom én, hogy kedves gesztus, de azért mégis csak nem ajándék számba megy, főleg ha valaki gyakran fogyasztja. - Ez olyan szomorú. Mármint... gyerekkorodban sem volt rendes karácsony? - hát ha jól sejtem akkor sem, akkor talán nem is tudja, hogy mi hiányzik neki, vagy tudta, csak nem az a típus, aki elismerné a hiányát valaminek? Könnyen lehet, hogy elfogadta, hogy neki ez jutott és kész és már nem igen tehet ellene semmit sem és nem is szokott foglalkozni azzal, hogy másoknak másféle életük van. Azért ez akkor is szomorú, még ha biztosan azt is mondja majd, hogy nem kell, hogy sajnáljam e miatt. - De hogy hogy a családomról olvastál? - pillantok rá kissé meglepetten, amikor pedig megfogja a kezemet még inkább meglep vele. Kissé kikerekedett szemekkel pillantok oldalra, de aztán elmosolyodom és nem húzom el a kezemet. Végül is nincs ezzel gond, csak meglepett a mozdulattal, mert hát erre nem számítottam és amikor már a ház közelében vagyunk előre megyek és elengedem a kezét. Hogy csak e miatt, vagy szimplán nem így akarok belépni a házba azt nem tudhatja. Azt végül is tudja, hogy eléggé... szoros apával a kapcsolatom, talán ebből kisakkozható, hogy miatta nem akarnám, hiszen a végén még furcsán venné ki magát a dolog.
Megrázom egy kicsit a fejemet, az lenne az igazán durva, ha mondjuk hó is hullana a hajamból a mozdulattól. Régóta nem vagyok cserfes alak, de Luna még ezt is kihozza belőlem. Mellette tényleg félre tudom kissé tenni a családi átkot, legalább néhány napra, amíg az ünnepek lecsengenek. A karácsonynak ugyan vége, de legalább ma itt lehetek, és talán újévkor is tudunk még egy kicsit találkozni. Aztán új fogadalmat teszek, valahogy visszahozom elsődleges szempontnak a családi tényezőket, és talán még Lunát is beavatom, lesz ami lesz. Talán elfogadja, hogy nekem fontos volt az, hogy ne keverjek bele senkit abba, hogy magammal rántsam az enyészetbe. Luna igencsak kalandos természet, bízhatok abban, hogy mellém áll ebben a küzdelemben. - Nem, semmi gond. Vagy olyan messze van a ház? – Tekintketek a háta mögé, nem is tudom, hogy miért ide sikerült érkeznek. Elképzelhető, hogy a birtokuk hasonlóan le van védve, mint a Roxfort, ahol nem is lehet térutazós mágiát művelni. Elképzelhető, hogy az apja üldözési mániás annyira, hogy egy ilyet meglépjen. - Én nem vártam semmilyen ajándékot, hiszen te vagy a házigazda, és a süti több mint gáláns viszonzás. – Nevetem el magamat, olyan kis édes, hogy most szégyenkezik, holott nála gondoskodóbb embert talán nem is ismerek. Türelmesen várok, amíg kibontogatja, amit hoztam, de legbelül mégiscsak izgulok, hogy vajon tetszik-e neki, gondol-e majd rám, amikor majd nem leszünk együtt, és a nyakában lesz a sálam. Igen, azt hiszem belőle még ez is simán kinézhető. – Nincs mit. – Kissé el is szorul a torkom, hogy puszit ad hálája jeléül. Igen, több van ebben a gesztusban, mint egykori barátnőimtől. Luna tényleg kedvel, pedig igencsak mogorva alak tudok lenni, de vele mégis minden teljesen más. Ezért is esz a fene, hogy a bizalmába akartam férkőzni, hiszen nem ezt érdemli. Ha mások is ismernék, legalább annyira, mint én, akkor biztosan több barátja lenne. Holott tudom, sosem akart megfelelni senkinek, a kamaszok pedig szemetek, és másokat szivatni jó. Bár tudnám, hogy miért. - Túlélhető. Nálam nem igazán szokott karácsonyozás lenni, ez most tényleg egyedi, hogy megünneplem veled. Egy kis fenyőágat díszítettem fel, anya valahol Norvégiában turnézik. Olvasgattam, méghozzá éppen a te családodról. De ne is ácsorogjunk itt, mondd nyugodtan az utat, tényleg kezd már hűvös lenni, és megkóstolnám azt a sütit. – Sorolok be mellé, és... némi félszeg pillantás után a kezéért nyúlok. Ha nem húzza el, hát miért ne foghatnám a sétánk alatt?
Nem sokára itt van és kíváncsi vagyok, hogy vajon hogyan érezte magát otthon. Amit mesélt a családjáról, gondolom nem valami jól, de ennek ellenére az ünnepek alatt mégis csak maradt. Remélem, hogy nem azért, mert minket nem akart zavarni, hiszen nem zavart volna cseppet sem. A lényeg, hogy most mindjárt itt van és remélhetőleg jól fogja érezni majd magát, ha esetleg otthon nem is volt tökéletes az ünnepi időszak. - Szia! Hű, nem fogsz fázni? - nincs nagyon túlöltözve, és azért itt nélkül nincs kifejezetten meleg, már csak a környék miatt sem, hiszen nincsenek házak, a tisztáson pedig még csak fák sem, amik felfogják a szelet. Így aztán nem csoda, hogy én jól fel vagyok öltözve, de ő lehet hogy eleve jobban bírja a hideget. A puszit persze viszonozom, bár csokit nem ettem, de sütöttem reggel sütit és azt könnyedén átvehette a bőröm is, mármint az illatát, nem az egész sütit. - Oh, hát én nem készültem ajándékkal. - lepődöm meg, amikor átveszem a kis csomagot és persze azonnal ki is bontom, mielőtt visszaindulnánk. Felettébb jól esik maga a gesztus, ezek szerint nekem is kellett volna készülnöm valamivel? - Viszont sütöttem sütit, még szinte friss. - teszem hozzá gyorsan, hiszen az már kiderült, hogy szereti az édességet és hogy az anyja nem igen szokott ilyesmivel foglalkozni, így aztán gondoltam, hogy örülne egy kis friss édességnek olyan formában, amihez viszonylag ritkán jut hozzá. Közben a csomag is kibontásra kerül és felsejlik a szép sál is. - Hű, hát ez meseszép! Köszönöm! - mosolyodom el és ezúttal én emelkedem kicsit feljebb, hogy fel is érjem és adok két puszit hálám jeléül, de még mindig nem indulok, hiszen ha már ajándék, akkor ajándék. Gyorsan szépen a nyakamba tekerem, egyelőre csak rá a másik sálamra, hiszen úgyis nem sokára visszaérünk, addig ez így tökéletes lesz. Aztán indulhatunk is vissza, legalábbis én most már moccanok, közben pedig a kérdés is elhangzik. - Jól köszönöm. Apával voltam főleg. Tudod rossz neki egyedül itt egész évben, úgyhogy amikor itthon vagyok, akkor vele töltöm az időt. A barátim is otthon voltak, majd az ünnepek után úgyis találkozunk, úgyhogy te vagy az első vendég. - oh hát nem is vártam én el senkitől, hogy eljöjjön. Nevillenek is ott a nagymamája, aki egész évben egyedül van és idős is már, Harry-nek Sirius, akivel örül, ha együtt lehet, nem töltheti itt az idejét. Év közben van épp időnk együtt lenni, nem hiszem, hogy kell ezt még fokozni. Ilyenkor mindenki inkább a szerettei körében van. - És te? Nagyon szörnyű volt, vagy azért... túlélhető? - azért remélem, hogy nem volt neki annyira rossz a családjával tölteni az időt, vagy lehet hogy eleve nem is volt semmi ünneplés jellegű dolog, csak otthon volt valamennyit, aztán jött ide? Ha nem érezte jól magát azért megpróbálom majd rávenni, hogy maradjon nyugodtan és ne siessen haza. Minket cseppet sem zavar és apát is érdekli milyen egy Mardekáros, aki nem lenézően beszél az újságról.
A családom mint olyan, nem is létezik, hiszen az apám halott, az anyám pedig valami ünnepi turnén van, ezért az inason kívül aligha tudtam volna bárkit is megkérdezni. Nagykorú vagyok már, senki nem gátolhat meg, hogy elfogadjam Luna meghívását. Egyébként is meg akartam ismerni a mások által furcsának, különcnek ítélt apját, de különös módon a nyomozás, amelyet már évek óta űzök a családi átok kapcsán, Luna levelét olvasva mégiscsak háttérbe szorul. Tudom, óvnom, és védenem kéne, hogy ne is kerüljön a közelembe, de hátha mégiscsak meg tudom előbb törni az átkot, mielőtt még rám is átragadna. Vagy lehet, hogy az apám is így gondolkozott, s túlzottan elvarázsolta az anyámat ölelő csillogás, hogy képtelen volt az átokkal foglalkozni, csak mikor már késő volt? Bárhogy is legyen, a nagyapám most nem túlzottan nyaggat, így az ünnepet én is szeretném kivételesen jókedvűen ünnepelni. Hiszen az elmúlt három évben még karácsonyfát se állítottunk, olyan voltam, mint a Karácsonyi Ének mogorva öreg hőse, hogy azt sem tudtam, hogy éppen szenteste van. De nem ma. Ugyan már két nappal el is múlt az utolsó ünnepnap is, de most én is emelkedett hangulat voltam, hogy várnak. Luna volt olyan kedves, hogy legalább az ünnepet követő néhány napban találkozhatunk. Továbbra is leszögezem, fura, hogy így idegeskedek, szinte remeg a kezem, de mégis erőt veszek magamon, és útnak indulok. A megbeszélt helyen érek hát földet, kissé talán bizonytalanul, mivel itt még nem hoppanáltam, talán jobb lett volna seprűn jönni, de az elmúlt időszakban nem repültem, ezért nem a hideg szélben kell újrakezdeni. A kezemben karácsonyi csomagolásban valami ajándék. Elmosolyodom, amikor meglátom, az ő közelében tudok oldottabb lenni. Luna minden tekintetben különleges, nem az a kihívó fajta, de mégis a legkedvesebb lány, akivel valaha találkoztam. Közelebb indulok, én nem viselek se sapkát, se sálat, de nem fázom vészesen, csak egy hosszú kabátot, és alatta garbót látni, ezt viselem hát. – Szia. Nem is tudom, adtunk mi már puszit egymásnak? Ha nem baj, akkor adok. – Nyomok egy-egy puszit az arcára, és magamban meg kell jegyeznem, hogy finom illata van, lehet, hogy valami csokit evett, ezt bőven kinézem belőle. – Köszönöm mégegyszer a meghívást. Ezt.. neked hoztam. Sajnálom, ha bénán sikerült, nem kell hordanod, de ha mégis, biztosan jól áll majd. – Akár itt a tisztáson is kibonthatja, egy kék-zöld csíkos sálat találhat benne, aminek egy vászoncímer dísziti a nyaki részét, rajta pedig egy sajátos címetr, négy kockában a házaink címere, és a családjaink jelképe. – Hogy teltek az ünnepek? Volt nagy vendégsereg, vagy kettesben? – Lehet, hogy meglátogatta a griffendéles ismerősöket, vagy végig itt ült a Lovegood birtokon? Fura, hogy csak két hétig nem láttam, de máris hiányzott a szinte fehér hajkorona, és azok a nagy kék, ábrándos szemek.. Biztos valami bájitalt használ, hogy így felvidit mindig. Mondjuk nem lepődnék meg, mert állandóan együtt eszünk, amikor csak találkozunk. Valójában persze meglepődnék, ő nem olyan, de a lehetőség adott.
Minden bizonnyal végül a családja nem engedte, de azért reménykedem ez azt jelenti, hogy jól érezte magát családi körben és nem valami negatívat, hiszen nem sok jót mesélt a családi hátteréről és arról sem, hogy élvezné az ünnepet. Mindenesetre írtam neki levelet, miután a szünet kezdete előtt meg is beszéltük, hogy szívesen látjuk. Leírtam pontosan hol is lakunk és persze, hogy amennyiben már tudja, hogy mikor érkezik szívesen látjuk akár egy éjszakára is. Apa is szívesen megismerné őt, úgyhogy e miatt sem kell aggódnia, sőt ha gondolja elhozhatná néhány már megírt cikkét is, akkor akár arról is diskurálhatnak, de ha nem szeretne most munkát belekeverni a pihenésbe, akkor ezzel sincs gond, hiszen az a fő, hogy jól érezze magát. És persze leírtam, hogy nagyon várjuk, egy kis karácsonyi sütivel és a többivel, de számítson rá, hogy nálunk nem igazán minden... általános értelemben véve hagyományos. Így hát maradt a várakozás, amíg végül meg nem érkezett a levél arról, hogy karácsony után érkezik, a két ünnep között, mert csak így tudott elszabadulni. Nincs ezzel gond. - Nem sokára jövünk apa! - csukom be magam mögött az ajtót, ami persze szépen fel van díszítve, ahogyan a ház is, aztán a kis tisztás felé iramodom, ahová Miles ha minden jól megy érkezni fog majd. A ház közvetlen közelébe nem annyira biztonságos hoppanálni, mert itt sok a mágia és ha valami rosszul sül el... A nyílt terep a biztosabb és csak egy kis séta, amíg aztán visszaérünk. Annyira vészesen hideg sincsen, lassan ebéd idő, a nap süt, bár a fák között a távolban látni havat, de itt a tisztás környékén, sík terepen a nap elég jól felszívott mindent, még csak sár sincs, vagy locspocs. Így hát nincs mit tenni, sapka a fejemen, sál a nyakamban, a zsebemben a kezeim, amíg várakozom a kis tisztás szélén, hogy megérkezzen.
Harry életében a körülmények és a múlt miatt számtalan olyan pillanat akad, amiket szóról-szóra visszatudna idézni. De a különlegesség nem ebben a tehetségében mutatkozik meg, hiszen sokan vannak ezzel így. A furcsaság, ami megkörnyékezi őt az, hogy a Luna-val átélt percek minduntalan könnyedén jutnak eszébe, és nem kell mélyre ásnia. Sőt, mi több, egy-egy díszre a lány hajába, vagy egy-egy ruhadarabra is pontosan emlékszik. Szokatlan, hiszen Hermione, vagy Ginny ruhái közül nem igazán tudna a fejében képet alkotni. Pedig lehetne ráfogni, hogy csak azért, mert lány, ezért van ez a különlegesség, de nem. Valami más, és a mai nappal ez tisztává vált a fiú számára. Az elején tagadással küzdött, majd elutasítással, és jött az örök értetlenség, a felvilágosodás, és most, ebben a pár percben, ahogy a tóban elfordul a világ elől, már pontosan tudja, hogy mi a mélyen benne szántó érzés és miért nem ereszti el őt egy ideje a szőke lány mosolyának lemásolhatatlan képe. - Azt hiszem, hogy sokan mondanák most, hogy nincs hova fejlődnöm. - vigyorodik el a fiú, miközben olyan mondat hagyja el a száját, ami más szituációban, más emberrel, komolyan foglalkoztatná és bántaná, de most, a lánnyal, valahogy egészen másképp éli meg. Mintha Luna mellett kinevethetné az egész varázs világot és a róla alkotott képet - ez nyilvánvalóan a fiú kedvére van. A vízben a lány mindent elkövet, és Harry nagyon élvezi, hogy fölényes helyzetben van, ugyanis nem sokszor fordult elő, hogy ilyen kellemes érzés fogja el egy lány mellett, mint valamiben kimagaslóan jól teljesíteni, jelentse ez azt, hogy vízben birkózás. Nem is próbálta korábban Harry, nem volt kivel. Így az új élmény, sikerrel társul. És persze azt sem felejthetné el, hogy Luna okozza a boldogságot neki. - Akkor meg kellene tanulnom, hogyan varázsoljak tartós nedvességet a hajamba... - vigyorodik el a fiú, úgy igazán. Minden vicc, minden mondat boldoggá teszi, és arcáról lerí, hogy mennyire kiváltságosan érzi magát. És természetesen hiába tapasztalatlan és tapogatózik új vizeken, egyszerűen a humor egy új oldalával ismerkedik, és egyáltalán nincs ellenére, sőt, mi több, nagyon élvezi, hogy megismerkedhet ezzel az oldallal is. És persze Luna éles kacagása is boldogsággal tölti el, hiszen ennyire megfeledkezve magáról talán még sosem láthatta őt. És ez Harry-re is ráhúzható. Idővel Harry tenyere végig siklik a lány derekán és olyan ismeretlen hullámok törnek a fiúra, amivel nem tud mit kezdeni. Így csak mozdulatlanul áll a szőke lány előtt és próbál dűlőre jutni önmagával, miközben elveszik a pillanatban. A szívverése, a pulzusa egekben és még valami a gyomrában, amiről nem tudná megmondani, hogy mi lehet, annyira szokatlan. De minden véget ér egyszer, ahogyan ez a Harry számára kellemes, újabb érdekes momentum is. - Nem volt részem még lábmasszásban, de ha ilyen, akkor azt hiszem megtudnám szokni... - Harry hol maga elé, hol a lányra pillant, a tekintete sehol sem képes megállapodni, ami egyáltalán nem furcsa, hiszen számára olyan ismeretlen érzések uralják az utóbbi percekben a testét és gondolatait, hogy nem meglepő, ha nem képes uralkodni magán és észben ott járni, ahol fizikailag teszi. Vannak dolgok, amiket Harry magában emészt meg, és nem azért, mert annyira lehetetlen alak, vagy mert ne tudná szavakba foglalni, egyszerűen csak számára olyan komoly és fontos érzésekről van szó, amikről aligha tudna olyan szövegkörnyezetet alkotni, ami valósan ábrázolná azt, amit ő megél. Ahogyan a partra érve is. Inkább a ruháihoz lép, és elveszve magában veszi fel ismét a szemüvegét, meg a levetett ruháját. - Rendben. - jegyzi meg a lány felé fordulva, egy kedves mosollyal arcán, majd lerázva magáról a könnyebben lerázható cseppeket, megindul a lány felé. Bizonyos dolgokban nem fog tudni változni. A zavartság mindig meglesz benne a lány mellett, és ez után a közös elveszett pillanat után, bizonyos benne, hogy nem lesz képes elfelejteni azt, amit Luna kiváltott belőle. De a mosolya mögött folyamatosan visszhangzik fejében egy kérdés: Miért lenne ez baj?
Én is köszönöm a játékot, rendkívül jól szórakoztam!!
Gyakorta történnek velem előre be nem tervezett események, meglepő fordulatok és azt hiszem ezt a mai napot is pont ide sorolhatom, hiszen nem gondoltam volna, hogy a végén még a tóba fogunk fürdeni, főleg nem ruhástul, de mégis így alakult. A kis tréfálkozás, a viccelődések és ez lett belőle, hogy most törölgetem magamról a vizet, a hajamból csak úgy ömlik és a ruhámat is kicsavarhatnám, Harry pedig nevet, ahogyan én is, miközben próbálom őt ráncigálni, hogy ő is hasonlóképp vizes legyen, mint ahogy én is. Rég nevettem, így igazán önfeledtem nem szoktam. Igazság szerint még apával is csak ritkán. Az arcomon gyakorta honol elvarázsolt mosoly, amit oly sokan ismernek, de a csilingelő kacaj, a harsány megnyilvánulás távol áll tőlem. Nem igazán tudom, hogy miért, talán anya halálához van köze, de most mégis valahogy egy olyan mélyen szunnyadó még gyermekibb énem bújt elő, amire nem számítottam. - Oh én nem akarok beképzelt lenni, meghagyom ezt a kiváltságot neked. - és küzdök tovább, de persze esélyem sincs. Nem fair, gyúrnom kellene? Gyengébb vagyok, alacsonyabb is és a tetejében még fiatalabb és lány, ez így egyben mind hátráltató tényezőnek számít jelen esetben, ezért győz megint, ezért tud elkapni és végül együtt kerülünk a víz alá, de legalább ő is vizes lesz, ez is valami. A célt elértem! - A szerény kedvesség és az alázat és... a vizes haj! - újra csak felnevetek, de nem tart sokáig, mert nem hagyom annyiban. Ha nem sikerült erőből, akkor majd legyőzöm őt taktikából, mert hogy legyőzöm annyi holt biztos! Ezért kerülök újra víz alá ezúttal szándékosan, hogy úgy húzzam le őt is. Kis hadakozásra kerül sor újra, míg aztán már végleg csurom vizesen próbálunk mindketten egy kis levegőhöz jutni. Vizes vagyok én is, időnként megtörlöm az arcomat, bár a hajamból is több pohárnyi vizet ki lehetne most nyerni. A pillanat pedig valahogy olyan, mintha néhány másodpercre teljesen befagyna, pedig hideg nincsen, sőt még mindig kellemes melegen, simogatón süt a nap, de valahogy mintha egészen leheletnyit megállna az idő is, ahogyan még pislogni is elfelejtve nézzük egymást és most először zavartan köszörülöm meg a torkomat magam sem tudom, hogy miért, hogy sikerüljön megtalálnom a szavakat és magamhoz térni. - Végül is olyan, mint egy... kellemes lábmasszázs. - visszatér a bájos mosoly az arcomra, amikor visszapillantok rá előtte törve a vizet, hogy elérjem a partot. Csak akkor tűnik el, amikor újra előrenézek, és amikor összeszedi a holmiját és épp nem néz a szemembe. Elgondolkodom, egyértelműen valahol máshol járok most, próbálom összeszedni a kusza gondolatokat, amik most még nem igazán értem, hogy mit jelentenek, a felbukkanó heves szívverést, amit talán nem a vízben való harc okozott, hanem valami más? A mostani zavart az utolsó megfagyott pillanatok után, a tekintetét, amitől most valahogy furcsábban érzem magamat a rám tapadt ruhában, mintha minimum csupasz lennék. Akaratlanul is átölelem magamat, mintha csak fáznék, pedig szó sincs róla, a karom mégis leheletnyit libabőrös. Újra meg kell találnom az elveszett hangomat. - Ha felmentünk keresünk száraz ruhát és megmutatom a könyveket is. Apa már biztosan nem sokára készen lesz az ebéddel is. - terelek, a saját gondolataimat is, mert egyelőre én magam sem tudom, hogy mi is ez az egész, ami most bennem zajlik és talán benne is? A megérzésem ezt súgja, a megérzés, ami már az elején is meg volt bennem, csak nem igazán sikerült értelemeznem és most valahogy világosabbá válik az, amit éreztem felőle.
//Köszönöm szépen a játékot! Annyira nagyon imádtam, hogy el sem tudom mondani, csodás volt! //
A fiú most először tapasztal szokatlanul meleg és bizsergető érzést egyes területeken. Minden kisebb érintésnek a rezdülése bejárja a testét és aligha nem a sejteken át eljut a szerveiig. Megmozgatja és felforgatja őt. A tüdejében játszik a bent tartott levegővel, hogy végül megsimogassa megfáradt csontjait. Különös és egyedi érzések kezdik uralni őt és az egész lényét. Folytonos kapcsolatba kerül a lány viselkedésével és mozgásával. Minden kontaktus meghódítja és lassan, nagyon lassan elfogadja, hogy változókat hozott az életébe az, hogy erre az utazásra indult ma reggel. Összeszorított szemekkel veszi az elé gördülő akadályokat, amik földre kényszerítik a racionális elméleteit kettejükről. Nemhogy eddigi elképzelései sem közelítették meg a valóságot, de most a valós pillanatok is elvarázsolják és Luna teljes mértékben átformálja a róla alkotott képet. Mindig is motoszkált a fejében valami ismeretlen vele kapcsolatban, de sosem gondolta, hogy egyszer majd ennyire elevenen és hirtelen éri őt el. Minden kósza gondolata körülötte forog és az ellentmondást gyökerestől szünteti meg benne, ahogy a vízben megpillantja a lányt. Képtelen megállni, hogy ne tegye magamáévá a látványt. Sűrűn néz végig a szőke zuhatagon, s kedvére pillant végig a nedves ruhákba bújt leányzón, csak később kapva észbe, hogy mit is művel. Jegelte fejében a negatív gondolatokat és hagyta, hogy a cselekedet magától értetődőnek tűnjön. Ijedten rándult össze, ahogy időnként összeértek a játszadozásban. Utat engedett a pajkosságnak, eleresztette a megfontoltságát, úgy, hogy mindeközben észre sem vette, mit tesz. Megfogja a lányt és erőteljesen a vízbe hajítja, mire megérkezik a bosszúhadjárat és intenzíven igyekszik a fiút is a felszín alá tuszkolni. - Adhatok leckéket. - vigyorodik el a fiú, miközben a lányra réved, és jobbra-balra ugrál a vízben, ahogy próbálja megtartani az egyensúlyát. Mindenféle máz nélkül kijelentheti magának mentálisan, hogy a nyarának legjobb perceit éli meg most a szőkeség mellett. Ahogy kalandoznak és játszanak túlmutat azokon is, amiken eddig sikerült felnevetnie. Végül hagyja magát a víz alá vonni. - Miért? Mi áll jól? - vigyorog Harry, miközben jobb tenyerével megtörli arcát, hogy lemossa a vízcseppeket. Szokatlanul felbátorodva érdeklődik, de nem riad vissza, nézi a lány választ várva, majd a kövekező szavakra gyomorból felnevet - Nem született még olyan boszorka, vagy varázsló, akinek sikerülhet... - nevetése nem hagy alább és csak reméli, hogy sikerül elérnie a kívánt hatást és a lány nem veszi komolyan a viccelődését. Hiszen ő erről a témáról komolyan sosem szólalna fel. - Köszönöm az elismerést, igyekszem... - vigyora lankad és mosolygássá fakul, újra arcát törölgetve, ahogy elszavalja ezeket a szavakat és lágyan elereszti a lány derekát. Harry rémülten veszi észre, hogy mozdulatlanul pillant rá a lány. Valami megváltozik, mert Luna arcára is hasonló arckifejezés ül, miközben nézik egymást, mozdulatlanul és csak a természet hangjai szólnak bele a tökéletes pillanatba. Harry leküzd egy gombócot és abbahagyja az arcának törölgetését. Rátör a vágy, hogy felszólaljon, de a lány megelőzi. Ajkai résnyire nyílásának ívje abbamarad és elmosolyodik, ám a lány köhintésre arra szolgál bizonyítékul, hogy őt sem hagyta hidegen az, ahogy intim közelségbe került a fiúval, jelentsen ez bármit is. Válasza felborzolja a idegeit, s kénytelen végignyalni az ajkain, amik cserepesre száradtak az elmúlt néhány perc alatt, majd szólásra nyitja a száját valami elképzelhetetlen csoda folytán. - Öhm, persze... A házban raktam le. - mondja a fiú egy lemondó mosollyal arcán, majd követi a lányt. Végig pillant rajta, ahogy elindul a part felé, és lassú mozdulatokkal indul meg utána Harry is. Túl sok kérdés bukkan fel a fejében ismét és akaratlanul sem tudja eltörölni azt az érzést, amit a lány derekára csúsztatott keze okozott benne. Mintha egy lelki törés történt volna, amitől sosem tud már szabadulni. - Nálam hasonlóképpen.... - motyogja, miközben lassan kievickél, és a letett szemüvegéért nyúl, hogy visszakaphassa éles látását. Felveszi, majd a pulóvere után nyúl és a nyakába köti annak két ujját. Csendesen végzi a cselekvést, túlságosan tapasztalatlan ahhoz, hogy tudja, hogyan törje meg a csendet egy ilyen szituáció után. Főként, hogy őt továbbra sem hagyja nyugodni.
Látom rajta, hogy mennyire elkalandozik a figyelme, a gondolatai valahol máshol járnak, vagy épp pont itt csak más formában, amiről elképzelésem sincs? Na jó ez így nem teljesen igaz. Valami van, valami furcsa motoszkálás az elmém hátsó szegletében, amit egyelőre még nem tudok hová tenni, amit most még nem értek. Valami van a gondolataiban, ami szokatlan, amit eddig nem érzékeltem, de mivel amúgy sem ismerem az érzés, ezért nehéz bekategorizálnom. Arra sem emlékszem már, hogy a szüleim hogyan néznétek egymásra, hogy mit éreztek, amikor a másikra néztek. Régen volt, anya régen meghalt, akkor pedig még kicsi voltam, hogy felfogjam a pillantások jelentését, vagy egyáltalán emlékezzem rá és össze tudjam hasonlítani azzal, amit most Harrynél tapasztalok. Azt hiszem én magam is csak most gondolok bele igazán abba, hogy Harryvel milyen sok a közös pont bennünk, hiszen mindkettőnkről másoknak jól kialakított véleménye van, miközben sok esetben ezért nem tettünk sokat, inkább elterjedt a hírünk, és a többség, aki a szájára veszi a nevünket nem tudja, hogy pontosan milyenek vagyunk, mert nem vették a fáradtságot, hogy megismerjenek. Nem számít, engem nem zavar, bár őt talán igen, vagy régen zavarta. Mostanra már nem annyira, legalábbis nem érzem úgy, amikor ilyesmiről beszélünk. Ez így is van jól, nem szabad azzal törődni, hogy mások mit gondolnak rólunk, apa szerint soha sem ez számít. Az a fontos, hogy te elfogadd magad és jól érezd magad a bőrödben. Ne csak azért akarj valamilyen lenni, mert mások akkor majd jobban szeretnek, mert úgy elveszíted önmagad és végül teljesen üres leszel. A vízben pedig már nyoma sincs aggodalomnak, vagy kételyeknek mintha csak a finom hullámok mindent elmosnának. Ezért is szeretem ezt a tavat és a színtiszta vizét, mert mintha csak elmosna a lelkedről is mindent, ami zavar és letisztítja még a gondolataidat is. Hiába kerülök a víz alá mégis élvezem az egész szórakoztató helyzetet. Nevetek, ahogyan jó ideje nem. Tényleg nem szoktam. A nevetés valami olyasmi, ami nálam ritka. Gyakran játszik mosoly az arcomon, de a csilingelő kacaj még régen édesanyám jelenlétében volt gyakoribb, azóta valahogy... elszoktam tőle, már magam sem tudom, hogy miért. Most mégis vissza tér, ahogyan nevetve próbálom meg őt kibillenteni az egyensúlyából, miután még jól le is fröcsköltem. Én már tetőtől-talpig vizes vagyok, úgy a fair, ha ő is kap egy jó adagot. - Oh, akkor ezt még gyakorolnom kell. - nem tudnám és nem is akarom, hiszen ilyen vagyok. Sokkal jobb kedvesnek lenni azokkal is, akik nem kedvesek veled, mint hogy undok legyél azokkal is, akik próbálkoznak. Harry-vel pedig nem is tudnék undok lenni, főleg hogy az egész helyzet csupán játék, hiába nem tudok hatni rá és nem tudom kimozdítani az egyensúlyából, mert végül egyszerűen megadja magát és végül én is a víz alá kerülök megint. - Legenda, akinek a beképzeltség nem áll jól. - nevetve rázom meg a fejemet újra. Már aztán mindenemből csöpög a víz, de azt hiszem ennél jobban el sem ázhattam volna igazán. - De majd meglátjuk! A nagy Harry Pottert is le lehet győzni. - és itt merülök le a víz alá, hogy megmutassam. Csak csel kell hozzá, csak ismerni kell a terepet és persze tudni kell víz alatt úszni, így hát csak sikerül elérni a lehetetlent, lerántom a víz alá, mint egy lesből támadó cápa. - Ha egyszer más lehetőség nem volt, túlságosan erős vagy és legendás. - hasonlóan széles a mosolyom, mint az övé, miután már feljöttünk mindketten a víz fölé. A mosolyom mégis valahogy csökkenni látszik, ahogyan... nem is tudom, mintha kicsit lassulna minden, mintha a világ is megállna pár pillanatra, ahogyan elcsendesedünk és csak nézzük egymást ázottan és vizesen, időnként az arcunkat törölgetve, hogy a hajunkból előbukkanó vízcseppek ne a szemünkbe szökjenek. - Talán... ideje lenne megszáradni... Hoztál váltóruhát igaz? - nem is tudom, hogy miért kell az első szó után megköszörülni a torkomat, de mégis csak ez történik, erre érzem a késztetést, mert nem találom meg először a hangomat. Még szinte mindig érzem a kezét a derekamon és valahogy szokatlan és ismeretlen az, amit ez jelent nekem. A mosolyom visszatér, majd elrúgom magamat és a part felé veszem az irányt. - A cipőmben azt hiszem több az iszap, mint a tó fenekén. - teszem még hozzá menet közben. Újfent csak hasonlóan festve, mint előzőleg, hiszen teljesen eláztam, a ruha úgy tapad rám, mint annak a rendje, miközben én hosszú hajamból csavargatom ki a nem kis mennyiségű folyadékot.
A fiú talán most először nézi meg magának jobban a szőke lányt. És ennek egyszerű és levetkőzött oka, hogy rájött és elfogadta a tényt, hogy valami olyasmit kezdett jelenteni neki, amitől nem fog tudni szabadulni egykönnyen. A szétálló, szinte kócos szőke tincsek, amiket előszeretettel ölelt magához egy-egy ága egy szélesebb bokornak, a csibésszerű mosoly, ami időnként a porcelán bőrbe vöröslik. Olyan pontosak és finomak a vonalai, mint egy Huckleberry Finn könyv illusztrációi, sejtetőek. Harry azon veszi észre magát, hogy mentálisan rajzot készít a lányról, ahogy fekete mitizáló vonalakként táncol, a haja megszelídül és a fejében a lány vékony derekán egy férfi kéz jelenik meg. Érett-e vagy sem, azzal nem is foglalkozik. A szellemkörvonalak életre kelnek és varázslatosan elhurcolják a fiú gondolatait magukkal. És kiváltképp élvezi - de tudja, hogy sosem érintené meg a lányt ő ilyen finoman, és persze az is közrejátszik, hogy egyáltalán nem érzi úgy, hogy tudna táncolni. - Igen, egyetértünk. - bólogat lelkesen a fiatal férfi, majd egy bizonytalan mosoly ugrál ajkai ívébe, majd elbújik és így váltakozik szinte másodpercenként. Harry minduntalan élvezi, hogy a lánnyal több és még több közös ponton akadhatnak meg és fejthetik ki a véleményüket látszólag akadálymentesen. A fiú mindig is úgy vélte, hogy ő azon kevés emberek közé tartozik, akik nem élnek a hírnévvel olyan előszeretettel, mint gondolják róla. Túl sok felesleges figyelmet érdemelt és még több hamis szeretetet. Az igazi, a valódi kincseket mégis ezeknek köszönhette, így valamilyen szinten fürdött a negatív hullámban. Elvégre az, hogy megkapta magának Ron barátságát és aztán Hermione is melléjük csapódott, életének legfontosabb kötelékeivé nőtték ki magukat. És kettejük bátor és szerető viselkedése sosem nőtte volna ki magát Harry szemében, ha nincs mellettük annyi hamis. Percekkel később a fiú leveti szemüvegét és térdig gázol a vízbe a lánnyal a karjaiba. Csodával határos módon képes átkarolni és megszakítani a távolságot. És a kínzó, kellemetlen érzések ellenére boldoggá teszi őt, hogy ilyen közelségben érezheti a lányt, még akkor is, ha csak rövid időre, hiszen hamarosan a vízbe hajítja a szőkeséget. Másodpercekkel később azonban öröme a parton ledobott szemüvegébe siet, hiszen a lány nedves, tapadó ruhái magukra vonják a figyelmét és elég kellemetlenül érzi magát, amiért erre figyel. A hirtelen jövő fröcskölés és újabb játékos megnyilvánulásuk megnyugtatja személyiségének zavartabb oldalát. - Lényegében nem cáfoltad meg, mert azzal, hogy nekem akarod megmutatni, hogy milyen jó is ebben a vízben, megint kedveskedsz. - vigyorogva rázza a fejét a fiú, miközben egy helyben állva igyekszik kisebb rángásokkal egy helyben megmaradni. Persze időnként előre, vagy oldalra dülöngél a lány lelkesedése végett, de egyébiránt csak felvont szemöldökkel vigyorog a mellette aprónak tűnő lányra. Végezetül elkapja és magával rántja a víz alá a szőkeséget. - Igen, olyan tehetséges vagyok, hogy ráolvasással, pálca nélkül, némán is sikerül nekem, csak gondolnom kell rá. Legenda vagyok... - hepciáskodik tréfásan, miközben végig a lányra nevet. A nevetése melegséggel tölti meg a fiút és persze ő maga is jót derül a szituáción és az elhangzottakon is. Végül újabb fröcskölést kap, de egy még hangosabb és élénkebb nevetésen túl nem jutalmazza a lányt újabb bosszúval. Sőt, csak figyeli, ahogy a szőkeség lemerülve megközelíti és kimozdítja stabil állásából. A víz alá merülve kapja el a lányt és emelkedik a felszínre vele. - Azt hiszem Dursley-éknél hallottam erre egy remek kifejezést. - ereszti el a lány derekát finoman - Ez övön aluli volt... - rázza meg a fejét és széles vigyorral az arcán keresi Luna tekintetét, miközben folyamatosan őt nézi. Időnként egy-egy tenyerét végig húzza arcán, hogy lehámozza magáról a zaklató vízcseppeket, de egyébiránt mozdulatlanul nézi a lányt.
Egészen más lett volna ez a nyár, ha Harry nem jön el. Örülök neki, hogy megmutathattam neki ezeket az apróságokat, amik nekem fontosak, amiket talán mások nem tartanak ilyen értékesnek, amik talán mások szemében gyermetegek, de nekem nem és neki sem. A kis nyúlcsalád, a tó, a tisztás, a kis sziget, ezek mind-mind hozzám tartoznak, mind a részeim, kis darabok belőlem, amit megosztani valakivel nagy dolog, pont e miatt nem is osztanám nem olyannal, akiről nem tudom, hogy jól fog reagálni és mondhatni Harry átment a próbán, hiszen egy rosszindulatú rezdülése sem volt, sőt minden, amit éreztem irányából csak a jót sugározza felém, olyan pozitív érzéseket, amiket még nem igazán éreztem, maximum apámból, de... ezek mégis valahogy másabbak. - Ez így van jól Harry. Azt hiszem azok, akik túlságosan sok felé töredezik a barátságukat nem is érzik igazán át milyen az, ha valaki tényleg fontos. - soha sem hittem abban, hogy jó, ha sokan vesznek körül. Persze jó, ha vannak az embernek barátai, de ha sokakról mondja ezt akkor gyakorta igazából, amikor komolyan kellene neki valaki mégis egyedül van, hiszen az számít, hogy ki az, aki képes akkor is veled lenni, amikor tudja, hogy nem segíthet, de mégis ha kell csendben várja veled a vihar végét, mert annak valamikor el kell jönnie. Harry is olyan barát, aki nem retten vissza attól mások mit mondanak és ez az értékes benne, nem az, hogy van egy sebhely a homlokán, vagy hogy túlélt valamit, ez mind csak mellékes körítés, ami engem soha sem érdekelt. Épp ezért szeretnék én is több időt eltölteni vele az iskolában is, mert most is jól érzem magamat. Önmagam lehetek, nyugodt vagyok és egyszerűen csak békés érzetet ad, ha vele lehetek és úgy látom ezzel ő is hasonlóan van, kivéve az időnkénti érzékelhető zavarát, de azt sem éreztem egyszer sem negatívnak. Nem is gondoltam volna, hogy a mai nap végére majd ide jutunk, hogy itt állunk a tóban... vagy is ő áll, én pedig felhúzom a lábaimat és lassan tudatosul bennem, hogy tényleg a vízbe fog dobni, bármennyire is ellenkezem, na nem mintha olyan nagyon ellenállhatnék. Nem kell sok csobbanok a vízben. Hűvös, de kellemesen, engem pedig cseppet sem zavar az érzet, amit okoz, sőt kifejezetten jól esik. Csurom víz leszek egy másodperc alatt, és már így ázottan állok fel nevetve még mindig. Észre sem veszem a tekintetét, ahogyan elnyílik a szája, hiszen már azon jár az eszem, hogyan álljak bosszút, persze csak tréfásan, ahogyan ő is tette. Nem fair az, hogy csupán térdig gázolt a vízben, én pedig teljesen eláztam már. Vissza kell adni a kölcsönt és én nem is sokáig húzom az időt, megközelítem azzal a határozott céllal, hogy lerántsam őt is a vízbe, neki is kell a fürdés. Az első adagot még fröcsköléssel kapja meg, csak mert kedves vagyok és így lesz ideje szokni a víz hűvösségét. - Néha meg kell cáfolnom, hogy mindenki szerint kedves vagyok és túlságosan kellemes a víz, muszáj megtapasztalnod. - nevetek, ahogyan próbálom elrántani, de úgy áll, mint egy ideékelt oszlop. Nem is értem, hogyan csinálja, hiszen a kissé iszapos talaj enyhén csúszós, őt még sem lehet kizökkenteni. Valószínűleg, mert jóval magasabb és erősebb is nálam és én már egyébként is vizes vagyok, a kezem is csúszik, hiába küzdök rendíthetetlenül. Aztán már nincs esélyem ellenkezni, hiszen ő is moccan, és hiába én akartam felül kerekedni, újra átöleli a derekamat és velem együtt dobja el magát a vízben. Lassan nem is értem, hogyan jött ki ez a végére. - De csak, mert magasabb vagy és mert... biztosan előre vízhatlanná és tapadóssá tetted a cipődet. - a széles mosolyom leginkább arról árulkodik, hogy fenemód élvezem ezt az egészet. Általában inkább szelíd és visszafogott vagyok, most mégis a hangos nevetés az, ami jellemez újra és újra. Szokatlan és ritka, mégis ezt hozta ki belőlem. Újra lendül a kezem és fröcskölök, láthatóan nekem csak ez megy, aztán nagy levegővétel után merülök le a víz alá. Sokat jártunk ide a tóra, nem okoz gondot, hogy lentről közelítsem meg őt és a víz alatt kapjam el a lábát. Ha így sem tudom lerántani legalább egy pillanatra, akkor sehogyan sem. Persze túl sokáig nem maradok a víz alatt, de azért kicsit küzdök, hátha sikerül legalább meglepnem.
A fiú egyre letisztultabban kezdi elfogadni a rátörő hullámok okát. Ismeretlen, fogódzók nincsenek, de valamilyen különleges oknál fogva nincs is rá szüksége, hogy kapaszkodjon. Tudja, hogy egyébként is olyan alak, aki gyakrabban jön zavarba egy-egy lány társaságában, mert olyankor furcsamód elhagyja a griffendélesek híres bátorsága, de ez most más. Zavarba ejtő és kényelmetlen, ám mindezek ellenére mégis olyan új és különös, hogy a kellemetlenségek ellenére, mégis élvezi az érzést, amit a szőke lány jelenléte lobbant fel benne és gyakran kapja magát azon, hogy olyan kívánságai vannak, mint "Bárcsak megfagyaszthatnám ezt a pillanatot." És ez nem véletlen, ő is tudja. - Ahogy az is világos, hogy én annyival kevesebb ember mellett érzem csak igazán jól magam. - utal itt a lányra egy tekintélyes pillantást vetve rá széles mosoly kíséretében, majd eszébe jut Ron és Hermione. Pontosan, pár ember. És ő jól érzi magát így. A hírnevével lehet barátkozni, de a személyisége már egészen másként mutatja meg magát. És semmi bajt nem érzékel ebben. Ahogy azzal is tisztában van, hogy a lánynak igaza van. Sokan csak a neve miatt keresik fel és keresték fel eddig is. Tény, hogy jó érzés lehet egy híresség barátjának lenni, de Harry sosem gondolt magára úgy, mint egy közkedvelt hírnév hordozója. Inkább lett volna egy szürkébb diák szülőkkel, mint hírnévvel család nélkül. De sajnos ezt sokan nem értik meg. - Ennek őszintén örülök, Luna. - mosolyodik el a fiú fülig-érően. Észlelte a szavak komolyabb hangsúlyozását, de nem akarta, hogy most elvigyék ilyen irányba a beszélgetésüket. Pontosan ettől volt szép a kettejük kapcsolata, hogy lágy és érzelmes témák is megmártóztak a beszélgetéseik során, mégsem történt soha áttörés, a maga finomságában zajlott. És Harry éppen ezért élvezte a lány társaságát. Mert mellette kapta meg azt a gyengédséget, amire vágyott. Így érezte jól magát. És annak még jobban örült, hogy a lány szívesen töltené vele az idejét. Magában sokféle mondatot elszavalt ezzel kapcsolatban. Ron és Hermione nélkülözik majd őt, de nem bánta. Egyébként is néha úgy érezte, hogy azok ketten is saját utakat járnának és csak ő akaszkodott rájuk. Persze ez megint más kérdés. - Hát igen... - rázza meg a fejét elismerően a fiú. És belegondolva valóban nem. Akadnak páran szerencsére, akik a hírnév mögé tudnak és akarnak látni. Akár a lány, akár az ő esetében. És ez így is van jól. Egyébként is Harry mindig is úgy gondolta, hogy inkább legyen kevesebb barátja, de azok igazak, mint sok hamis, akik csak és kizárólag a neve miatt futnak utána. Egyszerűen erről szól az élet. Olyanokat kellene és lenne szabad beengednie, akik őszintén tudják őt értékelni és szeretni. Ahogy Luna is teszi, és ő is. Az utóbbi évek megtanították erre. Mióta tudja, hogy ki ő, azóta igyekszik ezt megtartani. Végezetül a tó partra érnek és Harrynek sikerül annyira elalélnia Luna látványán, hogy ezt észrevéve a lány megbillen. Harry alig bírja visszafogni a nevetését, ami előtör belőle. A lány lefröcsköli őt és ezzel felbátorítva a szemügetés és pulóverét levetett fiú megindul a lány felé, gondosan felkapva őt és a vízbe emeli. - Előre félek! - mond még ennyit a fiú, mielőtt őszinte nevetésbe kitörve a vízbe hajítaná a lányt. Meleg van, nem fél tőle, hogy miatta megfázik és abban is biztos, hogy tud úszni a szőke szépség. Amivel nem számol az az, hogy a lány végül felbukik a felszínre és a ruhái a nedvességre engedelmesen hozzá tapadnak -az eddig egyébként fel nem tűnő- formás alakjához. Harrynek elég ennyi, hogy ajkai elnyíljanak és megmerne rá esküdni, hogy a vörösségétől felhevült teste miatt gőzöl a víz körülötte. Próbálja a tekintetét elvonni és igyekszik leplezni zavarát egy gonoszabb vigyor kíséretében, miközben észleli, hogy a lány megközelíti őt. Tényleg igyekszik udvarias maradni és nem jelét adni annak, hogy mennyire kétségbe van esve. Kap egy újabb adagot az arcába, mire legalább észhez tér és még élénkebben kezd nevetni, mint azelőtt. - Tudtam, hogy megjegyzed, hogy úgy eszem, mint egy malac, de ezt így hozzám vágni, azért még tőled is elég nagy kegyetlenség... - vigyorodik el a fiú, majd hagyja, hogy a lány erőlködjön és megpróbálja a víz alá kapni. Tipeg-topog jobbra-balra, majd felnevetve megrázza a fejét és végül átöleli az apró erőlködő szőke derekát és elvágja magukat, hogy mindketten a víz alá kerüljenek. Pár másodpercig lenn maradnak, majd felengedi a lányt és utána ő is felbukkan a felszínre. - Ez kettő-null a javamra. - vigyorog a fiú, ahogy arrébb ficánkolja magát és lelkesen fürkészi a lány reakcióit.
A képességemről mit sem sejtek, egyszerűen csak néha valamelyest érzékelem, hogy a közelemben lévők milyen állapotban vannak, de ezt még csak nem is mindig tudom pontosan meghatározni. Harryvel is így van ez. Abban biztos vagyok, hogy jól érzi magát és az is több esetben esélyes, hogy zavarban van, de ez mellettem másoknál sem ritka, mivel közvetlen és nyílt típus vagyok és ez nem mindenkinek általánosan megszokott dolog, vannak akik ettől kellemetlenül érzik magukat, vagy netán jól, csak nem tudják hová tenni a dolgot. Nincs ezzel baj, mindenki más közegből származik és lehet változni a másikkal együtt, hogy jobban élvezd a közelséget, ahogyan Harry is láthatóan jól érzi magát itt. - Ez kedves tőled Harry, de te is tudod, hogy veled jóval többen szeretnének együtt lenni. - nem érzem én ettől magam rosszul, a mosolyom is ezt mutatja. Egyébként is Harrynek sincs valószínűleg tömegesen sok tényleg érzékes barátja, hanem azért több van köztük, aki csak a híre miatt van vele. Hallottam én azokat a pletykákat is, hogy voltak olyan karácsonyi bálok, amikor sok lány csak azért akart vele menni, mert ő Harry Potter, aztán persze voltak suttogásól arról is, hogy volt olyan, aki szerelmi bájitalt akart beadni neki, csak hogy belészeressen. Buta ötletek ezek, nem szabad effélével játszani, az ilyesminek magától kell kialakulnia. - Egyébként is az számít, hogy én kivel szeretnék több időt tölteni és én szívesen lennék veled. - tényleg így van, őszintén és talán most először egy fokkal komolyabban is mondom. Kedvelem Harryt nagyon rendes fiú és apa is kedveli. Ő nem úgy nézi a dolgokat, mint a legtöbben, valahogy mögéjük lát. Képes észrevenni minden mögött azt is, amit rejthet. Nem véletlenül van olyan közeli viszonyban Ronnal és Hermionéval, pedig tudja mindenki, hogy azért ők sem olyan átlagosak, hiszen Ron esetlen és Weasley, aztán ott van Hermione a maga tudálékosságával, mégis jó barátok, pedig milyen nagyon különbözőek. - Igen, tényleg butaság, szerencsére nem mindenki buta. - vannak, akik képesek látni azt is benned, aki vagy és nem csak, amit mások mondanak, vagy terjesztenek rólad és ez jó, ez tényleg jó. Ott vannak a barátai, vagy épp Ginny és Padma, kedvesek és nem azért barátkoznak valakivel, mert az, aki, velük én is el tudok beszélgetni gond nélkül, nem néznek rám furcsán, mint sokan. Harry sem, sosem és pont ezért kapja azt a puszit is, azért is hívtam el a nyárra, mert szerettem volna találkozni vele az iskolán kívül is és nem akartam, hogy két hosszú hónapig egy szót se váltsunk. Egy-egy bagolyváltás azért nem ugyanaz, mint ha élőben beszélhetsz valakivel, ha láthatod a mosolyát és hallhatod a nevetését. A tó parton aztán kicsit megkeverednek az események. Észreveszem, ahogyan néz engem, aminek a vége, hogy sikerül megbillenni és lefröcskölni őt is, aztán már képtelen vagyok abbahagyni a nevetést, amikor felkap, hogy a vízbe vigyen. Hiába húzom fel a lábamat, biztos vagyok benne, hogy nem fog sokáig tartani, hogy megússzam a tényleges bőrig ázást. - Te...te komolyan... - nincs idő odatenni még az utolsó szócskát, azt a gondolod-ot, hiszen hirtelen lendít rajtam egyet. Nincs nehéz dolga, a súlyom nem valami nagy, a magasságom sem, így aztán egy pillanat múlva a röppályám végén már a vízben találom magamat teljesen elmerülve, hogy aztán csurom vizesen emelkedjem fel kicsit közelebb már hozzá az eséstől számolva, ahol tudom, hogy teljesen leér a lábam. Cseppet sem vagyok mérges, ahogyan felbukkanok újra hallhatja a nevetést, és arra most nem is igen gondolok, hogy a bőrig ázásnak hála úgy tapad rám a ruha, mint annak a rendje minden formát megmutatva, még ha nem is vagyok még annyira idős, hogy minden tökéletesen kifejlődött volna, de azért bőven akadnak már idomaim, amiket így jóval határozottabban láthat, mint eddig. Ezzel viszont én nem foglalkozom, csak lehajolok, hogy hirtelen egy jó nagy adag vízzel bombázzam őt és fröcsköljem le. Nincs már rajta a szemüveg, nem fog neki megártani nem igaz? - Neked is fürdened kell, túl sok volt az alma! - szélesen mosolyogva közelítek hozzá azzal a határozott céllal, hogy lerántsam magammal a vízbe. Én már úgyis vizes vagyok, nem mindegy, de úgy a fair, ha ő is kap belőle. Friss és tiszta a tó, elég meleg van ahhoz, hogy még jól is essen a hűvös víz, bár valószínűleg ő az erősebb, de a lábán akkor sem áll meg a végtelenségig, ha elég ügyesen húzom, ha kell akkor elkapom a lábát, hogy ő is a vízbe kerüljön végül.
Harry bár lassan - de kezdte elfogadni a feltörekvő hullámokat, amiket Luna jelenlétében érzett. Különösen tekintett rá és mindig csodálta őt. Azonban, már fiatal felnőttként megérett benne a gondolat, hogy talán ez az érzés mélyebbről fakad, mintsem a varázslatossága iránti tisztelet és szeretet. Egyrészt benne volt, hogy a lány mindig is kedves volt neki és másrészt, ott lappangott benne a különös fizikai reakció minden alkalommal, ha Luna megérintette. Vörösbe öltözött teste-lelke és nem tudta volna levetkőzni ezt, akkor sem, ha akarta volna. De bizonyos idő elteltével, kezdte belátni, hogy nincs szó negatív dolgokról. Mind pozitív érzés, még a zavartsága is. - Ugyan. Az én hírem nem pozitív. Engem tartanak a nagyképű kölyöknek, aki a halált is kihívta, ebben semmi pozitívumot nem látok. De te különleges vagy, én meg elveszem ezáltal a többiektől az időt, hogy kiélvezhessék ezt. - újabb bók, de már nem vörösödik el, sőt inkább komoly a tekintete. Még talán komolyabb is, mint a szándék, amivel éreztetni kívánja, amit valójában érez. Mert így van. Érzi, és akarja, hogy a lány tudjon róla. Nem formálná szavakba, inkább célozgatásképpen juttatná el, egy borítékolt üzenetként. És egyébként is, tudja ő, hogy miként tekintenek Luna-ra, vagy éppen rá mások. De belenőtt, már nem foglalkozik vele. Ám a lány nevét nem kívánná rontani, éppen ezért szögezi le, hogy csak akkor, ha ő nem bánja, hogy többet látják a közelében. Kétségkívül úgy érzi, hogy szívesen invitálná magukhoz sűrűbben és többen, de nem akarja egyelőre a lányra zúdítani. Lehetséges, hogy ebben a pár napban is inkább negatív, - mint sem pozitív érzéseket vált majd ki a jelenléte, kár lenne előre terveket szövögetnie. Persze részéről adott, hogy örülne, ha közelebb kerülhetne hozzá és persze az apjával is jobban megtudná szerettetni magát, és persze ott van Sirius is, akit szintén szeretne nekik jobban bemutatni. Elvégre el kellene gondolkoznia azon, hogy találkozott e egyáltalán a Lovegood családdal mostanában. De ez mindegyis - elszomorítja, hogy Luna-t valójában nagyon is bántja mások gonoszsága, de végül sikerül kikeveredniük egy talán kellemesebb témánál. - Butaság. - jelenti ki a fiú egyszerűen, mert bár ő magam sem mutatja ki sokszor, pontosan abban a helyzetben van, mint a lány. Mindkettejüket hamarabb ismerik, mint gyakran ők saját magukat. Hamarabb tudják a szándékaikat és hogy mire mit reagálnak. Nyitott könyvekként gondolnak rájuk. És ez bosszantó, de miért is foglalkoznának velük? Miért adnának nekik örömet? Persze tagadhatatlanul zúgolódik a fiú és szíve szerint lepörkölné egy-két ember haját, ha tudná, hogy kik bántják lelkiekben ennyire Luna-t, de megmarad az önmegtartóztatásnál és inkább igyekszik elterelni a haragot a szívéből. Még a végén ő lesz az, aki fellázad a Roxfort ellen ... De a puszi, amit kap elnyomja benne a sötét érzéseket és nem is képes újra a haragra, vagy a negatív érzésekre koncentrálni. Inkább törődik azzal, hogy milyen kellemes érzés a szőke lány közelében lennie és élveznie az összefont ujjaikat, a meleget, a fák árnyékát és a lány kedvességét mindenek felett. Végül elérik a tisztást és annyira megbabonázza Harry-t a lány szépsége, hogy megfeledkezve önmagáról veszi tudomásul, hogy bizony nem maradt leplezetlen ez utóbbi pillantása és bizony Luna észrevette őt, mire talán pont ennek köszönhetően billen meg a szőke lány és zuhan a vízbe, lefröcskölve ezzel Harry-t is, aki meg jóízűen nevet az egész szituáción. Főként természetesen a lány helyzetét tartja mulatságosnak, de tagadhatatlanul saját magán is jót kuncog. - Nem lett baja. - még nevetve von vállat a fiú, ahogy végül lehúzza a szemüvegét és lerakja, rá pedig a pulcsiját. Bosszút kíván az előbbi manőver, így a fiú megindul a lány irányába és elérve őt, átkarolja és maga előtt emelve térdig gázol a vízbe. Nem gondol bele, hogy kevésbé lát jól, így megbukhat, ahogy abba sem, hogy mit szólhat a közelségéhez a lány, hogy mennyire ijedhet meg tőle, de már letudja magában, hogy egyébként is késő lenne ezen rágódnia. Élveznie kell a szituációt és persze a vérbosszút. Szavakba foglalja, hogy mi a helyzet, mire a válaszon még jobban mulat. - Ez kedves... - gondolja itt, hogy ő gyakorlatlan evő, majd lendít finoman a lányon és beljebb hajítja a vízbe. Biztosan tud úszni, és jóízűen nevet így a fiú nem tart tőle, hogy esetleg emiatt megorrol rá Luna. Elvégre csak szórakoznak, az idő is kellemes és egyébként is, a lány kezdte - alapon simán megtehette, amit az imént művelt. A vigyora nem lankad és a nevetése is időnként előbukkan. Boldog. Idén nyáron először, boldog.
Érzem én, valahol érzem azokat a megváltozott rezgéseket Harry felől, de még sem tudom pontosan mire vélni őket és valahogy túlságosan újak ahhoz, hogy értelmezni is tudjam. Kicsit talán olyan érzés fog el, mint amikor apa közelében vagyok, de mégis más, valahogy meghatározhatatlan és nagyon is új számomra. Viszont egyáltalán nem rossz, újra és újra mosolyt csal az arcomra, amikor a közelében vagyok és talán egyre inkább érteni tudom a zavarát is, ami a közelemben alakul ki, ami másoknál is meg van, ha közvetlen vagyok, de nála valahogy még erőteljesebb. A kérdése ennek ellenére is nagyon meglep és csak még inkább kiszélesedik a mosolyom, mintha már csak maga a felvetés is egészen abszurd lenne. - Engem miért zavarna? Annak több értelme lenne, ha esetleg téged. Tudod... a te híred mégis csak pozitív, talán a barátaid nem értenék. - hiszen tudom én, hogyan vélekednek rólam a legtöbben, azt is, hogy teszem azt mit gondol rólam Hermione és ő mégis csak közel áll Harry-hez, még ha egyébként van is annyira figyelmes, hogy nem mondja ki csak úgy előttem, hogy mit gondol, de én ettől még tisztában vagyok vele és talán a hátam mögött megtenné, talán óvná attól, hogy velem barátkozzon, mert én fura vagyok Lüke Lovegood, ahogyan a legtöbben a hátam mögött hívnak, mintha nem tudnék róla. Mégis jól esik, hogy Harryben furcsa módon az merül fel, hogy esetleg én ne akarnék vele több időt tölteni, pedig rá lehetne rossz hatással az, hogy velem van, kinéznék miatta talán, ki tudja. Az viszont nem is lehet kérdés, hogy szívesen töltenék akár náluk is időt, a szünetben most nyáron, ha úgy döntene, hogy elhív, vagy máskor. Persze apa talán nehezebben viselné, de az most még eszembe sem jut, hogy számára ez nem csak egy szimpla baráti áthívás lenne, hanem talán több is, hogy akár az ünnepekre engem és apát is áthívna, pedig ha tudnám csak még boldogabb lennék tőle. Harry elsők között volt, akik nem néztek ki a miatt, mert másabb vagyok, mint az átlag és kár lenne tagadni, hogy ez jól esik, mert bár nem mutatom ki, hogy bármi is zavar, attól még én is tisztában vagyok vele, hogy nem szép másoktól az, hogy eltüntetik a cipőimet, csak tudom, ha aggódnék miatt, ha rosszul érezném magamat, attól még nem lenne jobb semmi, sőt nekem lenne rosszabb. Azt is tudom, hogy igaza van benne, a hír semmilyen formában sem lehet pozitív, de mégis csak jobb az övé, mint az enyém, azt azért lássuk be. - Ebben igazad van Harry, nem is értem, miért kell másokat skatulyákba helyezni főleg úgy, hogy nem is ismerjük őket. - én sosem voltam ilyen, én mindig is előbb megismerni akartam valakit és csak utána formálok véleményt. Harryvel sem azért beszéltem, mert ő Harry Potter, sőt azért kedvelem, mert kedves és figyelmes, azért amilyen ő maga. A legtöbben csak azt látják rólam is külső szemlélőként, hogy furcsa vagyok, hogy a ruháim nem átlagosak, hogy a gondolkodásmódom is eltér a többiekétől, pedig miért lenen baj az, ha hiszünk a varázslatos dolgokban. Az emberek számára ez az egész világ hihetetlen és lehetetlen, ők sosem gondolnák, hogy léteznek sárkányok, unikornisok, akkor miért ne lehetne akár egy olyan része is a világnak, ami még nekünk boszorkányoknak és varázslóknak is ismeretlen és új? Csak hinnünk kell benne, hogy igenis létezhet olyasmi is, amit nem feltétlenül ismerünk, vagy értünk. Épp azért kapja Harry is a puszit, amitől látom, hogy újra elpirul, de érzem, hogy nem negatívan hat ez rá, egyszerűen csak tudom, ezért nem érzem úgy, hogy hiba volt. Megérdemli, mert kedves, a viselkedése miatt és kész. A szavaira csak mosolyogva bólintok. Igen, mindenki örül, én különösen boldog vagyok, hogy ilyen jól alakul ez a mai nap. Szeretek apával lenni, de azért nekem sem árt egy kis változatosság a nyári napokra és Harry társasága határtalan boldogsággal tölt el, csak talán az zavar meg kicsit, talán most először, ahogy engem néz és ahogy felfogom, hogy nem pont a tájat szemléli, amiről beszélek neki, hanem sokkal inkább engem és a felgyorsuló szívverésem egyszerűen kibillent az egyensúlyomból, én pedig végül a földön végzem, a lendületnek hála pedig a végén még a vízben lévő kezem épp Harryre fröccsenti a vizet, aki már velem együtt nevet. - A szemüveged! Bocsánat! - mégis továbbra is a nevetés kínoz, főleg mert nem látom, hogy igazán haragudni a fröcskölés miatt, sőt lekerül róla a szemüveg, majd rá kerül a pulcsi is. Egészen más az arca így, egészen új, sosem láttam még szemüveg nélkül, ahogyan még abban sem volt részem, hogy ezúttal ő legyen az, aki megtöri a távolságot kettőnk között és ő mászik bele az én aurámba nem is kicsit. Nem vagyok valami maga és még annál is vékonyabb, könnyű szerrel kaphat fel hátulról átölelve a derekamat. Ösztönösen húzom fel kicsit a lábaimat, de még így is érintik a hűvös vizet, amibe belegázolt velem. - Héj! Te ragadsz igazán, rajtad fogott ki az alma, nekem már van benne gyakorlatom. Harry! - nem visítok és nem is kapálózom, igazság szerint attól sem tartok, hogy tényleg a vízben kötnénk ki és ha mégis, hát kit zavar? Nincs messze a ház és tényleg kellemesen meleg van. Egyszerűen csak a nevetés az, ami nem marad annyiban továbbra sem, de annyi biztos, hogy ha úgy dönt, hogy én a vízben kötök ki, akkor neki is ez lesz a vége, mert biztosan magammal rántom, ha nem eleve együtt dőlünk el. És ha mégis a tóban kötünk ki, akár még át is úszhatunk anya szigetére, nincs túl messze.
//