2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Ne engedjük, hogy félelmeink, vagy mások elvárásai végzetünk útjába álljanak. A végzetünket nem változtathatjuk meg, viszont próbára tehetjük."
Főkarakter: Titkos Teljes név: Wyatt Brian Delgado Születési hely és dátum: 1977. március 15. Carlisle, Anglia Csoport: Griffendél Patrónus: Fekete medve Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Kilencedik (Elemista) Képesség: Született vérfarkas (admini engedéllyel, a sokadik 1 százalékos éppen hogy nem után ^^) Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Átváltoztatástan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Fuss... fuss kis bogár, ha én jövök veled szembe a folyosón. Nem hiszem, hogy velem akarsz barátkozni és azt sem, hogy egyáltalán kommunikálni akarsz velem. Nem kifejezetten kellemes a jellemem úgy általában sem, de ha ehhez még hozzácsapjuk azt a mélyen nyugvó agressziót, amit a farkas vált ki belőlem... hát gondolhatod, hogy nem vagyok jó társaság. A legtöbben nem viselnek el hosszú távon. Inkább bajtársaim vannak néhányan, mint sem barátaim és főként az iskola vérfarkasaival ápolok jobb viszonyt, valahogy velük jobban meg tudom értetni magam. Ők tudják, hogy milyen ez, tudni hogy minden teliholdkor minden porcikádat átjárja a fájdalom, de közben mégis azt szeretnéd, ha ez megtörténne, mert ha iszod azt az átkozott löttyöt akkor olyan tompának és nyomottnak érzed magad, hogy a legszívesebben a legmagasabb toronyból ugranál le, hogy ne érezz inkább az ég világon semmit sem. A legtöbbeknek fogalma sincs róla, hogy ez milyen, milyen igazán egészen elhagyatottnak lenni, tudni hogy ez már soha sem fog változni és közben mégis vágyni a szabadságra az őrült tombolásra, hogy aztán mikor megint magadhoz térsz... szembesülj azzal, hogy mit tettél. Nem könnyű, semmi sem az nem? Ilyen az élet! Egyébként nem vagyok egy érzelgős típus, mondhatnám, hogy az érzéseknek híján vagyok, de ez így nem igaz, hiszen a düh, a harag nagyon is ott vannak bennem, csak épp a pozitív rész az, ami valahogy hiányzik, amit nem igazán tudok előhívni magamból, talán... pozitív oldalam szimplán nincs is.
Megjelenés
Szálkásan izmos a testalkatom, de ez minden bizonnyal a származásomnak is köszönhető. Viszonylag magas vagyok, egy centi híján megközelítem a 190 centit. A hajam sötét barna, szinte már feketébe hajló, sosem teljesen lenyírt, szeretem, ha van normálisan hajam, de nem annyi, amit már össze kéne fogni, vagy zavaróan a szemembe lógna. Általában némi borosta keretezi egyébként férfiasan kemény tekintetemet. A szemem is sötét, minden bizonnyal mindezeket anyámtól örököltem, már csak azért is ez a tippem, mert az apámról az ég világon semmit sem tudok. Az átlagos ruhákat kedvelem, főképp a feketét, szürkét, a sötétebb színeket. Nem igazán kedvelem a pirosat, de sajnos a házam miatt valamennyinek jelen kell lennie rajtam. Egyetlen kiegészítőt hordok csak, még pedig egy gyűrűt, állítólag ez az egy maradt meg az apámtól, mielőtt szó nélkül lelépett. El kéne adnom, állítólag ezüst, jó pénzt megérne, vagy csak simán be kéne olvasztatnom, de... valami hülye okból még nem szántam rá magam.
Életed fontosabb állomásai
Az ember életét a leggyakrabban az őt körülvevő személyek határozzák meg, ez természetesen esetemben sem volt másképp. No persze volt időszak, amikor szinte senki sem volt körülöttem... nem mondom, hogy nem akkor volt a legkellemesebb, mert ez esetben hazudnék, de mégis csak kellettek a más személyektől szerezett benyomások is... azt hiszem.
Marissa Delgado - Az anya Anyám mugli származású, és hát ő maga is az, nem csoda azt hiszem, hogy nem tudott mit kezdeni... velem. Kezdetben még nem jött annyira hirtelen elő az, hogy mi is vagyok, az örökségem apámtól, de amikor kiderült. Valahol érthető, hogy egy olyan ember aki életében nem hitt semmiben, ami nem földhözragadt nem tudta kezelni azt az aprócska tényt, hogy a fia vérfarkas. Ettől még anyám rendes nő, nem mondom, hogy nem így van, talán a lelkem mélyén értem, hogy miért nem viselte el ezt az egészet, de attól még ugyanúgy nem vagyok boldog tőle. Ha öt évesen kiteszik a szűrödet... az azért nem a legélménydúsabb dolog.
Philip Mercola - Az apa Róla nem tudok semmit, igazából még csak a nevét sem. Emlékem sincs róla, csupán egy megporosodott képet láttam még pár évvel ezelőtt, de azt is csak épp egy pillanat erejéig, amikor beugrottam anyámhoz... Hát tudjátok az sem volt épp a viszontlátás mérhetetlen örömétől átitatott találkozás. Egyszerűen csak kérdeztem tőle egyet... az apámról, és ő természetesen nem mondott semmit. Ezt a képet mutatta meg, gyerekkoromból, talán pár hónapos lehettem, ott voltunk hárman, mint valami boldog család... Nevetséges még csak belegondolni is, de hát az egy kép, a képeken az emberek a jót mutatják és nem a rosszat. Szóval az apámról semmit sem tudok, él-e, hal-e, ki a jó ég, miért tűnt el, de minden bizonnyal miatta vagyok olyan, amilyen, hiszen amúgy miért lennék vérfarkas? Na persze időbe telt mire rájöttem, hogy mi is ez az egész, ami velem történik, de ez már egy másik személyhez köthető.
Skyler - A tanító Tehát öt voltam, amikor anyám úgy döntött, hogy nem bírja tovább a kezdeti megpróbáltatásokat. Már előtte is kezdték az idegei felmondani a szolgálatot, de aztán csak rosszabb lett. Elkerültem otthonról és persze nem volt éppenséggel egyszerű a dolgom. Azért tudjátok a gyerekek nagyon ügyesen fel tudják találni magukat, ha nincs más választásuk, no meg elég talpra esettek. Én talpra esett voltam, úgyhogy ha éhes voltam loptam, ha fáztam behúzódtam valahová, hogy kihúzzam a kemény teleket is. Na azért sokat nem kellett, mert az után, hogy hontalan lettem majd fél évvel találkoztam Skylerrel. Nem sok jobb dolog van annál, mintha egy igazi falka tagja vagy. Jó nem voltunk túlságosan sokan, ott volt Skyler, aki mint valami alfa fogott minket össze, és persze Tom, egy nálam pár évvel idősebb kölyök, Margaret, a mindig hisztis szöszi és Billy... no ő volt a legnehezebb eset és a legidősebb is négyünk közül, Skylernek vele volt a legtöbb teendője. Azért egész jól el voltam velük, de komolyan. Nem rossz tudni, hogy tartozol valahová, nem rossz havonta egyszer szabadon szelni az erdőket és nem figyelni semmire és senkire, csak hát... az élet szar... és mindig beüt a baj. Ez esetünkben sem volt másképp. Meg voltak a magunk szabályai, de Billy... mindig is mintha direkt akart volna bajt, mindig mintha direkt akarta volna a dolgokat máshogy csinálni és ennek meg is lett az eredménye. Akkor öltem életemben először. Skyler Billy-re bízott minket csak egyszer... hiba volt. Azt mondta olyan területre megyünk, ahol nincsenek emberek... na hát voltak. Kempingezők, nem is kevesen. Amikor reggel felébredtünk szó szerint minden tocsogott a vértől. Margaret kiborult, Tom azt hiszem enyhén sokkot kapott, Billy pedig... nem is értettem, mintha tudta volna előre. Ekkor ütöttek rajtunk, ma már tudom, hogy aurorok voltak, nem is kevesen. Skyler pedig úgy vágódott be közéjük, mintha csak nem is tudom egy villanással keveredett volna oda. Életemben nem láttam még ilyet... ahogy harcoltak, varázslatok röppentek, én pedig ott ragadtam, hiába mondta Skyler, hogy fussak. Nem futottam, valahogy a spontán mágia tíz évesen már elég aktívan tud működni, én pedig az egyik aurort úgy kentem egy kósza fához, hogy nem sok maradt a gerincéből... de hát gyerek voltam. Féltem, dühös voltam, bántatni akarták a többieket, a falkát. Másnap tértem magamhoz újra immár valami ismeretlen helyen, ágyban, ahol épp a sérüléseimet ápolták, mert volt az épp elég. Mint kiderült mindenki meghalt, mármint az auror is, akivel én végeztem, az a család, akik kempingeztek, Tom és Margaret... Skyler... azt mondták mindenki oda lett, csak épp Billyről nem tudtam semmit, de őszintén? Nem is érdekelt... akkor már nem.
Arielle O'Shennon - Az összekötő Nem mondanám, hogy jól ismerlek, a suliba is egy évvel később kerültél, mint én. Na igen... a Roxfort. Végül csak elmagyarázták nekem, hogy mi vagyok... ennek egy részét tudtam, a vérfarkasságot, de hogy amúgy varázsló is. Na ez azért új volt, és hogy varázslóiskolába fogok járni, ez még újabb. Az határozottan meglepett, hogy végül Griffendéles lettem, pedig nem igazán akartam beilleszkedni. Nem telt könnyen az első év, elszigetelődtem, hiányzott a falka és egyre erősebb lett bennem a düh... azok ellen, akik szétzúzták az életemet. Billy... az aurorok... de tisztában voltam azzal, hogy meg kell tanulnom uralni ezt, hogy ha tudok varázsolni könnyebb lesz ,ezért még azt a rémes Farkasölőfű bájitalt is bevállaltam, ami minden hónapban elnyomta a valódi énemet, a farkast... mintha csak valami hiba és betegség lenne... No de a lényeg Arielle, elsőben találkoztam vele először. Egyszerűen csak együtt kerültünk be büntetőmunkára, miután egyik nap az ebédlőben láttam, hogy konkrétan nekiment az egyik srácnak... de úgy szó szerint. Az első kis csaj ököllel akkorát húzott be a nála három évvel idősebbnek, hogy csak pislogtam. A srácnak azt hiszem eltört az orra, Arielle pedig sírva rohant volna el, ha nem kap a hátába egy átkot. Ezt pedig nem hagytam, nekimentem a srácnak, hogy akkor már a vele egy súlycsoportban lévővel kezdjen ki... szóval volt egy közös esténk. Nem mondom, hogy jól ismerem, de azóta már tudok róla egy s mást. Halálfalók közé tartozik, és idővel én is ezt akarom... mert a szabad lét érdekel, nem ez a kötöttségekkel teli világ, amiben most kell élnem, ebben pedig ő segíthet nekem. Megismertethet azokkal, akikkel kell, és ezért nagyon hasznos kapcsolat.
Gabrielle Mercola - A húg Nem ismerlek, még csak arról sincs fogalmam, hogy az apánk közös. Láttalak már néhányszor a folyosón és a szemed... a szemed az, ami vonz. Valami van benne, valamilyen erős és határozottság, láttam benne valami csillanást, valami ismerőset, amit nem tudok hová tenni, de eddig sem foglalkoztam vele és továbbra is ki tudom zárni magamból ezt a furcsa érzést. Ismerős az a szempár, mintha láttam volna már... talán pár éve egy kopott fényképen, ami egy boldog családot ábrázolt egy pár hónapos csecsemővel? Talán... de lényegtelen, csak egy Mardekáros lány vagy, épp olyan határozott mint Margaret, de talán nem annyira hisztis, ezt nem tudhatom.
A hozzászólást Wyatt B. Delgado összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-03-17, 13:15-kor.
Arielle O'Shennon
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Wyatt B. Delgado 2015-01-16, 16:16
Elfogadva!
Hát ez...*nagyot nyel* ...baszki...! Meg se tudok szólalni. Nagyon komálom én a darkos karikat, de olyan ritkán látok úgy igazán eltaláltat.. Mondtad, hogy majd akarsz velem játszani, de hogy bele is kerülök az ET-dbe, az tényleg nagy szó, köszönöm! A PB egyszerűen zseniális, akinek nem tetszik, az húzza le magát, meg különben is olyan durván illik az ET-hez, hogy na! Van benne egy kis Nyomorultak utánérzés, amit imádok, majd azon kell agyalnom Arimmal, hogy megsajnáljam, vagy nem kell, mert kőkemény fickó ő, és inkább macsóskodik védelemként. Tudom, hogy még vannak függőben lévő pontok, de én már önkényesen írok ide, mert csak. Kéretik mindenkit félredobni a kedvemért, és kezdőhszt írni
