2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Az élet pont attól jó, hogy többre vágysz az alapvető szükségleteknél, legyen az a vágy akár egy új szerelem, vagy egy új pár cipő, mindkettő gyönyörű."
Főkarakter: Luna Lovegood Teljes név: Dasie Saint-Quentin Születési hely és dátum: Avignon, Franciaország, 1969. december 20. Csoport: Tanár Patrónus: Gólya Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Rúnaismeret tanár Képesség: - Kiemelkedő tudás: Rúnaismeret - Kiemelkedő, Átváltoztatástan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Könnyed, álmodozó és fesztelen, leginkább ezek a szavak jellemeznek. Olyan vagyok, mint a hűs nyári szellő, ami finoman simogatja az arcodat egy meleg napon, hogy felfrissülj. Olyan vagyok, mint a lágy gyermeki kacaj, ami mindenkit mosolyra fakaszt. Olyan vagyok, mint a lassan elvékonyodó vaj, ami puhábbá és ízesebbé teszi a reggeli pirítóst. Én magam vagyok a kellem és a lágy nőiesség, a finom esztétika és a gyengéd romantika. A viselkedésem mindig tökéletes, a beszédem lágy és dallamos, mindig törekszem rá, hogy ne bántsak meg másokat, hogy ne okozzak fájdalmat, mert fájdalmat okozni rossz. Mégis meg van a saját véleményem a világról, amit nem is tartok magamban, csak épp az előadásmódom soha sem vad, vagy agresszív. Az a típus vagyok, aki ha ne adj isten valakit nem kedvel és el akar küldeni azt is olyan kedvesen teszi, hogy a másik már magától megy, bár erre ritkán kerül sor. Szeretek elmélkedni és elememben érzem magamat, ha valakivel mélyebb témákról is hosszan elbeszélgethetek. Kedvelem a könyveket, a mélyen szántó gondolatokat és persze azokat az embereket, akik maguk is ilyenek, akik sok rétegűek, akiket kihívás megfejteni és megismerni. Szeretem a szépet, a művészeteket, magam is imádok énekelni, nem túl magas szinten, de hegedűn is játszom csupán a saját örömömre. Ne lepjen meg, ha egy meleg nyári napon egyszerűen mezítláb sétálva látsz meg az udvaron, hiszen mi sem jobb annál, mint hogy a finom, puha fűszálak csiklandozzák a talpadat? Igazi álmodozó vagyok, de az álmaim soha sem elrugaszkodottak, néha mégis elkalandozom gondolatban, elmerengek, hogy egy-egy helyzet hogyan alakulhatna még, azon kívül, ahogyan épp a valóságban alakul, ilyenkor néha kimondottan nehéz visszazökkenteni a valóságba, mintha nem is ott lennék, de aki ismer már megszokta nálam ezt az állapotot.
Megjelenés
Finom vonások, lágy mosoly, ami oly gyakorta az arcomat díszíti. Szeretek vidám lenni, vagyis inkább úgy mondanám boldog. Az ember azért él, hogy törekedjen a boldogságra, aki ezt nem teszi már régen elveszett. A hajam barna egyenesebb szálú, bár néha én magam teszek érte, hogy valamivel göndörebb legyen. A szemem is barna, a bőröm viszont rendkívül világos, amit időnként szándékosan hangsúlyozok ki erősebb színű rúzzsal. Nem vagyok valami magas, éppen sikerül elérnem a 158 centit, és erre magassarkúval sem igen erősítek rá. Elégedett vagyok magammal, nem gondolnám, hogy szándékosan változtatnom kellene a külsőmön. Mindenki pont úgy jó, ahogy van, okkal születtünk olyannak, amilyenek lettünk. Szeretem csinosítgatni magamat és szerencsére a testalkatom olyan, hogy szinte minden jól áll. A szoknyákat részesítem előnyben, jóval nőiesebb, mint a nadrág. Szeretek vásárolni, szeretek szép lenni és adok is a külsőmre minden esetben, amikor csak lehetőségem van rá. Nem vagyok az élénk smink híve, egyedül a rúzsaim azok, amik látványosabbak. Szeretem a színes ruhákat, főleg télen, amikor az idő se valami kellemes, és ezzel legalább feldobhatóak a szürke hétköznapok. Gyakorta viselek kiegészítőket, főképp fülbevalót, karkötőt, nyakláncot szinte sosem. Nem is tudom az évek során így alakult és már valahogy megszoktam, hogy a nyakam mindig szabad.
Életed fontosabb állomásai
Franciaországból származom, a szüleim egy neves francia varázslócsalád tagjai, azaz értelemszerűen az apám, de anyám sem utolsó boszorkány. Nem mondanám magamat aranyvérűnek, de lehetséges, hogy az vagyok, sosem végeztem pontos családfakutatást, hogy a felmenőim között akadnak-e esetleg muglik is. Nem is számít, nem gondoltam sosem úgy, hogy ez annyira számítana. Igazság szerint az életem nem volt bonyolult, édesanyám mindig arra nevelt, hogy igazi kisasszony legyek, aki figyel az elesettekre, aki finom és nőies, de közben kiáll a saját véleménye mellett és ha kell, akkor meg tudja védeni magát. Ez utóbbi ugyan nem teljesedett ki mágikus erőben, mert valahogy a pálcás, gyors varázslatok sosem feküdtek nekem annyira, de kiválóan értettem már fiatalon is a rúnákhoz, a bájitalokhoz és szerettem is ezekkel foglalkozni, ez mai napig sem változott. Ellenben a nyelvem csípős és mindig tudom, hogy mikor mit kell mondani, hogy kiálljak magamért. Iskolaként a Bauxbatonst végeztem el, ami a francia származásnak köszönhetően teljesen érthető is. Életem nagy részét itt töltöttem, mármint francia honban. Szeretem a szülőországomat, de kérdezhetnéd, hogy akkor vajon miért hagytam el, az viszont nagy ugrás lenne. Az iskolámat tehát jó eredményekkel végeztem el, sosem volt rám panasz, nem vagyok az a típus, aki nagy kihágásokat követne el. Ellenben az iskola után jött az első fekete leves. A szüleim akkor jelentették be ugyanis, hogy még egészen kis koromban, a születésem utáni első néhány évben egyezséget kötöttek... rólam volt szó igen. Az egyezség abból állt, hogy amint elérem a megfelelő kort hozzámegyek az apám cégével rivális vállalat alapítójának velem egykorú fiához. Hát... nem mondom, hogy a hír nem ütött szíven. Az,a mit anyám egész életemben tanított most porba hullni látszott. Erre igazán nem számítottam és nem is tudtam, hogy mit tegyek. Hetekig tartott a harc a szüleimmel. Mindent mondtam neki, fenyegettem őket, hogy eljövök, hogy elszököm, hogy ott hagyom őket. Nem azért, mert más volt a pakliban, nem volt más fiú, de mégis... szerelem nélkül házasodni, milyen dolog ez? És hogy végül minden jól alakult-e? Nem mondanám, vagy nem úgy, ahogy gondolnád. Nem tehettem mást, belementem a családomért, azért mert nem akartam elszökni és egyedül maradni. Egyszerűen... tényleg nem akartam. Nem volt mit tenni, jöttek a családi ebédek, megismertem Mauricet. Igazság szerint kedves fiú volt, tényleg. Azt hiszem szépen fokozatosan meg is kedveltem, talán még szeretni is tudtam volna, ki tudja. Sosem derül ez már ki, ugyanis a pár hónap alatt lezajlott nagy szervezések után eljött az esküvő, csak épp... ő nem jött el. Őszintén szólva magam sem tudom, hogy nagy kő gördült-e le a szívemről, vagy inkább úgy éreztem magamat, mint aki pofon vágtak. Tizenkilenc éves sem voltam még és ott hagytak az oltár előtt. Nem volt valami kellemes érzés, sőt... egyenesen összetörtem. Nem miatt, a helyzet miatt. A családjaink újra harcba szálltak, hiszen megszegték azt, amiben megállapodtunk. Maurice elszökött. Számára volt más, egy lány, nagy szerelem és én irigyelni kezdtem azt a lányt. Nem Maurice miatt, ne gondold! Egyszerűen csak azért, hogy valaki képes volt erre miatta. Viszont ez az egész arra ösztönzött, hogy változtassak. El akartam jönni, először csak világot látni, utazni, hogy kiszakadjak és hogy ne kelljen látnom a lesajnáló, sóhajtozó tekinteteket, akik sajnálták, hogy így megjártam. Világot láttam és nem is volt ez annyira rossz, mint gondolnád. Persze voltak közben futó kalandok, de olyanok, amik nem tartottak sokáig, amik ott maradtak idővel, ahol találtam őket. Én pedig végül Angliában kötöttem ki. A borús és komor Angliában, amit még mindig nem tudtam igazán megszokni, pedig immár több, mint egy éve a Roxfortban tanítok. Állást kaptam a jó eredményeim miatt, és a továbbképzés is sokat segített, hogy tanár lehessek. Szeretem ezt a munkát és persze tartom a kapcsolatot a szüleimmel, de a saját életemet élem, saját fizetésből és már biztos, hogy nem mennék bele olyasmibe, amibe gyerekfejjel. Azóta eltelt majdnem tíz év, már a magam ura vagyok és élvezem!
