2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nem, miért is lenne? Nem jöttem volna ide prédikálni, ha én ezt tenném. - húzom fel kissé az orromat a már-már piszkálódó szavak hallatán. Én vagyok jelenleg az, aki számonkérhet, nem pedig ő, nem is értme, hogy jön ez ide, hogy még ő kérdezi meg, én nem szoktam-e önbiráskodni. A munkámat mindig is tökéletesen végeztem, elkötelezett vagyok és soha sem merült fel, hogy olyasmit tennék, ami szembe megy a szabályzattal. És nem is járom északánként az utcákat csak úgy emberek után kajtatva, akiknek úgy gondolom, hogy segíteni kell. Ennyi erővel minden rossz sorsra jutottat befogadhat és istápolhatja őket. - Úgy beszél, mint azok, akik próbálják ezt a rendszert megdönteni. - szökik fel a szemöldököm, hiszen kritizálja ezzel azt, amit én például szolgálok. És mégis akkor milyen lenne a jó rendszer? Egyszerű valamire azt mondani, hogy rossz, ha amúgy nem tudja helyette, hogy mi lenne a jobb és nem hiszem, hogy azok közül, akik időnként morognak magukban a legtöbb képes lenne mondjuk a vezetők helyébe lépni és annyi felé figyelni, amennyi felé ők. Talán elfogult vagyok, de abban is biztos, hogy akik most próbálnak előtörni a sötétből biztos, hogy semmi jót nem tudnak tenni a világunkkal, csak tönkretenni. - Levest? - no jó azért ezen így hirtelen meglepődöm, főleg hogy annyira határozottan jelenti ki majdhogynem, hogy ott leszek, mintha tényleg nem is lenne beleszólásom. Végül is ez is csak segítség és tudom, hogy jelenleg sok család van bajban, akiknél az esetleges pénzekereső most az ispotályban fekszik kómában és talán sosem tér majd haza. Ahol pedig mindkét szülő... Erre gondolni sem akarok, hányan válhatnak árvává rövid idő alatt. - Rendben van, aznap nem vagyok szolgálatban, beleférhet. - bólintok végül, bár nem feltétlenül azért, mert én szeretnék nagyon mesélni magamról, hanem mert talán így én is többet tudok meg a motivációiról, mert amit most mondott a vezetésről, meg a rendszerről cseppet sem tetszett. Mi van, ha titkon itt ilyesmiket csinál, embereknek segít, de közben ő is annak a szerevezetnek a része, akik megdönteni kívánják a jelenlegi világrendet.
- Erre nem lehet érdemi választ adni. Sem ígéretet. Ám más dolog segíteni, vagy önbíráskodni. Utóbbi nem kenyerem. Remélem Önnek sem. – A törvényes keretek adnak valamekkora mozgásteret, de vajon ez a Williams nyomozó ha ennyire agilis, mikor dönt úgy, hogy köp arról, hogy mik vannak leírva a szabályzatba, és a saját feje után megy? Most csak azért jött, hogy figyelmeztesse az éjszaka máztetőkön mászkáló alakot, de mi van, ha egyszer nála is elpattan a húr, és megöl valakit, aki rászolgált. – Tudom, hogyne tudnám, ennyire még én is nyomon követem az eseményeket. Nem az volt a lényeg, hogy én magam is tovább szítsam a feszültséget, de téved hölgyem; az adományok nem mindig jutnak el oda, ahol a helyük lenne. Egyre többen érzik: a rendszer rossz, elavult. Olyan kezekben van a döntés súlya, akik íróasztalok mögül döntenek. – Rázza a fejét, most már közelebb lépve. Őszinte kék tekintetében érdeklődés honol, az elmúlt években megtanulta felismerni azt, ahol sebzett, védtelen emberek nem tudnak magukért kiállni, hiszen ő maga is kész roncs, tudja, hogy mit kell keresni. A nő alkata délceg, határozott, tekintetében viszont van valami, ami a férfi talán úgy értelmez, segélykérés. Meglehet, ezúttal tévesen méri fel, hiszen előfordult már, de saját lelkiismerete rabja, ezért ott is segítene, ahol nem biztos, hogy kell. – Ha megteszem, hogy nem izgatom tovább a körzetét, legalább ígérje meg, hogy a napokban eljön velem levest osztani. Nem szeretem ugyanis, ha csak rólam tudnak valamit, ez kölcsönös kell hogy legyen. Ki is az a Williams nyomozó? És miért adta aurorságra a fejét? Holnapután, megfelel, ugye? – Kérdezi ellentmondást nem tűrő hangon, és az abszol-út végében az Ispotály előtti melegedőre gondol, az a legnagyobb, így ha nem emeli ki, csakis erre gondolhat.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Igazságszerint tényleg csak azért küldtek, hogy figyelmeztessem a fickót, hogy álljon le ezzel, amit csinál, mert a kelleténél nagyobb bajba keveredhet, főleg ha valamikor mégis csak úgy dönt, hogy tovább meny annál, mint amit most csinál és már nem lesz elég neki, hogy segítget az embereknek. - És mikor lép át egy határt vajon? Én értem, amit csinál, de ha valakinek ártanak, akkor is csak segít, ha közbeavatkozik? Ha jól tudom már nem ez a dolga. - bár persze nem tudom, hogy mi, de végül is megállok és nem indulok el, ha már elengedte azt a létrát és nem annyira sietősnek. Megpróbálom megértetni vele, hogy amit csinál összességében nem gond, de ha továbbmegy akkor már igen? Már nem auror, hogy egy esetleges utcai csetepatéba bonyolódjon, ha segíteni próbál valakin. Már csak egy szimpla közember, aki nem tehet meg bármit és főleg nem teheti azt, amit és amikor csak szeretné. A szabályok már kötik a kezét és ezt jó lenne, ha az előtt megértené, mielőtt bajba keveredik és már nem csak figyelmeztetnem kell majd. - Már mondtam, hogy önt. Parancsba kaptam, hogy jelezzem, hogy amit csinál jelenleg még nem probléma, de probléma lehet a jövőben. Biztosan tisztában van vele, hogy mennyire feszült a helyzet jelenleg és sejti, hogy senki sem túl nyugodt a Minisztériumban. Nem okos dolog valami éjszakai megmentőként az utcákat járni. Adjon adományokat, ahogyan mások is teszik. - teszem még hozzá. Veheti ezt jótanácsnak, parancsnak, vagy kérésnek is, ez már végülis nem feltétlenül érdekel, de az a fontos, hogy értse meg mielőbb, hogy amit most csinál, az egyszerűen hosszú távon nem működhet. A parancsnokságon így is túlságosan feszült mindenki és neki se lenne jó, ha véletlenül egy nálam jóval feszültebb aurorba sikerülne belefutnia éjszaka, vagy esetleg valakivel Grindelwald emberei közül és olyannak köpne bele a levesébe, akinek nem szabad. Ezzel részben tehát őt is védeni akarom, mégis csak valamikor auror volt.
A férfin is látszik, hogy kissé megszeppen, visszafogja magát, nem akart itt kardoskodni, de sikerült jól leugatnia a nőt, ami nem állt szándékában. Amilyen segítőkész volt az elmúlt években, most szinte kikérte magának a gyanusítgatást. Egyből felemeli a kezét, na nem azért, hogy megadja magát, inkább amolyan mentegetőzésként, s ellép a tűzlétra alsó fokától. Közelebb azért nem megy a nőhöz, aki láthatóan dölyfös kissé, mintegy magára emlékezteti, bár azt meg kell hagyni, hogy ő maga az utóbbi időben már alig mászkált bármerre egyedül, hogy ne kövesse újságírók hada, abban már nem sok érdemi nyomozás volt. – Sajnálom hölgyem, nem akartam kioktatni, vagy vagdalkozni, segítek, akinek tudok, és semmi több. – Azért nem akarja, hogy a nyomozó ilyen gyorsan sarkonforduljon, és most tesz néhány tétova lépést az irányába. – Nem számonkérni akarom, de mit keres errefelé? Elég jól ismerem már a környéket, talán útba is tudom igazítani. – Azért nem akarja a frászt hozni a nőre, akinek a szeme tiszta, és becsületes, amolyan igazság bajnokának tűnik, s nyilván a férfi meg légy a levesében, egy olyan körzetben tevékenykedik, ahol ez a Willams nyomozó lehet megbízott auror, s nyilván felel a közbiztonságért. Nem akarja, hogy gyanus alakok felhatalmazás nélkül rójják az utcákat. Jackson nappal az ingyenkonyhán önkénteskedik, de a hajléktalanszállók ötkor zárnak, és aki kimarad, lemarad. Így aztán meg is lehet fagyni a hidegben. Vagy olyan nyavaját összeszedni, aminek a szövődményei gyakran elhúzódó, fájdalms halált előznek meg.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Végül is, igaza van és nem is azért jöttem, hogy fogjam és bevigyem, hiszen egyelőre még nem tett semmit, de ugye ez nem jelenti azt, hogy nem is fog, vagy fel sem merülhet a lehetősége, esetleg a nagy embereken való segítés idővel nem csap át valami másba, amit valószínűleg senki sem szeretne megélni, talán ő sem. Én pedig pont azért vagyok itt, hogy figyelmeztessem, nem tehet meg bármit, amit csak akar, mert annak igenis következményei lehetnek, ha nem csak egy idős bácsinak ad enni és kíséri el éjszakára valahová. - Jól látja, épp e miatt ez most még csak egy szimpla figyelmeztetés és nem több annál. Csak, hogy tisztában legyen vele, ha valami komolyabbat visz véghez nem marad titokban. - oh nem fogok itt állni és kicsikarni belőle valami választ, hogy most már nem hősködik éjjelente az utcán. A szavai egyébként sem hatnak meg különösebben. Nem vagyok félős típus és egy auror munkája nem olyan, ami jellemzően 8-tól 4-it tart, mint sokaké. Nekem éjjel is dolgoznom kell, ha épp úgy hozza a lépés, nem számít, hogy mennyire veszélyesek az utcák. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi helyzetben igazából épp olyan veszélyes lehet nappal is, mint éjszaka, főleg azt nézve hány auror fekszik a Szent Mungóban jelenleg is kómában. - Ahhoz végképp igazán nincs köze hogyan és mikor végzem a munkámat, csupán figyelmeztetni jöttem. Tovább szép estét! - ezzel hátat is fordítok neki. Mehet tőlem a tűzlétrán, mint valami éjszakai besurranó. Ugrálhat tetőkön is, ez már nem az én dolgom, de jó ha tisztában van vele, hogy nem tehet meg bármit arra hivatkozva, hogy jót tesz, mintha az aktív aurorok nem pont ugyanezzel foglakoznának. Nem vagyok híve az önkéntes jótevőknek, főleg ha az illető régen maga is auror volt, mert ki tudja, hogy mikor dönt majd úgy, hogy mégis csak átlép egy határt és már nem csak idős embereken segít és nem ilyen formában, mint most is.
Meglepetten engedi el a tűzlétra alját, és lép ki az árnyékból. A nő, aki utána jött, ez a Williams nyomozó, ismeri őt, s a múltját, így kár úgy tenni, mintha a sötét elrejthetné, megvédhetné. Közelebb lép, arcán nem látszik elgyötörség, sőt, nagyon is csillog a tekintete, mintha valami komoly életcélt talált volna magának, ami ha nem is ugyanaz, mint korábban, de ettől még nem tűnik úgy, mintha ellentétesek lennének az érdekeik. – Senkit nem jogosít fel? Hölgyem, ismerem a jogaimat. Nincs kijárási tilalom, nagykorú vagyok, és oda mászkálok, ahova jól esik. Tudtommal az auror parancsnokság nem zárt le területeket Londonban, és még a birtokháborítás sem merült fel. Felelesges szócséplést folytatunk. – Nem vitatkozni akar, csak éppen nem érti, azért akarják lekapcsolni, mert indkolatlatlanul segít másoknak? Hogy bekísér egy szenvedőt az ispotályba? Ha ez bűn, akkor akasszuk fel az összes medimágust. Vagy talán az a gond, hogy nem az aurorok teszik mindezt? Ők amúgy sem tennék. Közelebb lép, de csak azért, hogy a nő háta mögé lépjen, de nem orv szándékkal, csak nézelődik, hogy a nyomozó valóban egyedül van e. Megfigyeli a sikátor kijáratait, de sehol senki. – Egy ilyen sötét éjszakán mint mondtam, a hölgynek sem kéne szolgálatot folytatni. Tudom, hogy erre esküdött fel, de nem kell ezt minden áron. Pihenjen, szedje össze a gondolatait, ne engem hajszoljon. Vannak valódi bűnösök, nem kell kereszteznünk egymás útját. – Ha arról nem is tudja lebeszélni, hogy óvja magát, legalább az ő tevékenységét ne bolygassa, hiszen ezzel nem árt senkinek, a segítségért pedig kár megróni. Hacsak.. nem valami más miatt van itt a nyomozó. Pont utána nyomozna? Valami régi ügye kapcsán? Nem, azokat már jobb nem bolygatni. Akit elkapott, azt elkapta, akit meg nem, majd megteszi más.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
A fickó számomra inkább csak most úgy érződik mintha így igyekezne kihúzni magát a felelősség alól. Menjek, meg veszélyes... auror vagyok, nekem nem veszélyes egyedül lenni este, hiszen pont az a lényeg, hogy fel kell derítenem a veszélyes ügyeket. Számomra a veszély eleve olyasmi, ami a munkámmal jár, tehát nem igazán van értelme arról beszélni, hogy most nem szabad itt lennem mert esetleg még valami bajom lesz. Ha csak nem kellen ezt most fenyegetésnek vennem a részéről, de amúgy nem úgy mondja, mintha erről lenne szó. - Tudom, hogy ki maga és milyen az előélete. Másik is szenvednek el veszteségeket, de ez senkit sem jogosít fel, hogy az éjszakát járja. Jeleneleg pedig jól meg kell gondolni, hogy ilyesmit tegyen az ember... Biztosan tisztában van vele, hogy veszélyes időket élünk egyébként is. - magyarázom neki tovább, mintha elég lenne csak egyszerűen meggyőzni arról, hogy hagyja abba. Persze ebben azért nem hiszek igazán, hiszen ha ez elegendő lenne, akkor nem csinálná már ezt eleve jó ideje. A Minisztériumnak se bökte eddig a csőrét a dolog, inkább csak most azért, mert egyébként is elég feszült a helyzet ahhoz, hogy ne kelljen még ilyen öntörvényű alakokkal is foglalkozni. - Nekem az is elég, ha annyit mond, hogy befejezi, ha ennek ellenére mégis kiderül, hogy nem mondott igazat, annak már komolyabb következményei lesznek. Mondjuk úgy, hogy ez még csak egy figyelmeztetés Mr. Humprey. - mondom tovább és nem, eszem ágában sincs hagyni, hogy lelépjen. Kérhet engem bárhogy, szép szóval, vagy csúnyával, de nekem most ez a feladatom és nem térhetek vissza úgy a Minisztériumba, hogy még csak nem is figyelmeztettem.
Elszakítja tudatát a tükröződő pocsájától, hiszen valóban érzi, hogy valaki figyeli. Ez nem természetfeletti képesség, sokkal inkább a több éves nyomozómunka, majd az árnyékban rejtőzésben kialakult térlátás, amikor minden szín megnyúlik, pólósai egymás kontrasztján vetülnek át, s ha moccan valami, annak jele van. A férfi meg tudja különböztetni, ha csak egy macska, vagy egyéb éjszakai állat, de ez most valaki más. Lassan fordul, bár a szavakból ítélve nem akarják bántani. – Az nem jó hölgyem, nagyon nem jó. Jobb lenne ezt inkább mindenkinek elfelejteni. – Suttogja félhangosan, és már ugrana a tűzlétra aljáért, de a nő tovább folytatja, ami megtorpanásra készteti, és behunyja a szemét, mielőtt megfordulna, átkozza a rossz sorsát, hogy most keresztezték egymás útját. Bárcsak máshogy alakult volna. – Nyomozó. Mások után kéne nyomoznia. A kirándulásokat majd én szervezem. A hölgy pedig inkább nappal járőrözzön. És ne egyedül. Nem miattam kell aggódnia. Menjen, és nem is találkoztunk. Kérem. – Könyörögni nem fog, hiszen nem csinált semmi rosszat, a vállat felett néz vissza, hiszen az ő arcát már ismerik, lévén a nő a nevén szólította. Ennyire óvatlan volna, hogy máris lenyomozták? Azért nem máris, hiszen az utóbbi két évben már ezt csinálta, afféle fekete angyalként, de nem gondolta, hogy ez bárkinek is szemet szúr. A nő csak menjen, foglalkozzon az igazi bűnösökkel, ha rálépett az aurorok magamutogató újára, mint ő egykor. Ennek a Williams nyomozónak biztosan megvan róla a véleménye, hiszen a lapok még hosszú hónapokon át csámcsogtak a Humprey család véres történetén. Hősünk pedig felejteni akar, semmi múltba visszarévedő nem érdekli most.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Kevés ember sok teendő, de nekem még is egy ilyen jelentéktelen feladatot adnak... nem is értem az egészet. Nem csoda, ha nem sok kedvem volt hozzá és ha eddig egyszerűen hanyagoltam az egészet és nem foglalkoztam vele, immár hetek óta, pedig azóta is jött be már néhány hír a pasasról, aki kommandózik az éjszakában, mint valami öntörvényű jótevő. A parancsnokságnak egy gondja van vele, mikor megy tovább, mikor megy majd messzebb, mint eddig? Mert egy idő után benne van a pakliban, hogy nem csak öreg fickóknak ad pénzt, ahogyan most is tette, hanem majd tovább megy és valakit helyben hagy, akkor pedig már biztos, hogy ügy lesz belőle... Egyelőre még nincs, annyit tudok, hogy figyelnem kell rá és hogy figyelmeztessem, ha nem áll le magától néhány hét alatt. Figyeltem és újabb is újabb kitérőket tett és még az sem biztos, hogy mindről tudok, mert nem ülök én sem egész nap a háza előtt, hosz figyelemmel kísérjem azt, ami történik körülötte. Van azért más dolgom is, vagy legalábbis keresek magamnak, mint hogy egy pasast figyeljek, aki még csak nem is csinált eddig semmi nagy galibát. Amikor körülnéz és végül nem mászik fel úgy döntök most lesz itt az alkalom, hogy elbeszélgessek szépen vele és megkapja azt a figyelmeztetést, meg a "Figyeljük magát" dumát, csak hogy észbe kapjon és visszatérjen szépen a saját kis civil életéhez. - Sötétben surranunk, csak úgy amikor kedvünk tartja? Tudja ezt hosszú távon nem tehetei meg, túl sok szemet vont már magára vele Mr. Humprey! - eddig is csendben követtem, a mágia sok mindenben segít, hogy ne szúrjanak ki, bár a fickónak lehet egy hatodik érzéka, ha mégis kiszúrt magának, de nem számít, most már én magam fedem fel a jelenlétemet egyébként is. És szépen elő is kerül az igazolvány, amennyiben nem próbál meg lelépni, vagy fogja menekülőre, mert akkor kénytelen leszek utána iramodni. Na nem mintha tett volna valami rosszat, legalábbis eddig, de nehéz a figyelmetetést elmondani, ha közben az illető elszalad. - Williams nyomozó vagyok és a Minisztérium szeretné jelezni ön felé, hogy ezek az éjszakai kiruccanások nem a legokosabb döntések a jelenlegi feszült légkörben. - a parancsnokságon kb. mindenki ideges, a Minisztériumban is. Máskor sem értékelik azokat, akik öntörvényűsködnek, de most még annyira sincs ennek helye és ideje. Olyan egyszerű lenne, ha megértené és elfogadná a dolgot, miért sejtem, hogy nem fog ez olyan könnyen menni?
Egyedül moccan a sötétben, mint valami macska. Miután körülnézett London késő esti utcáin, a célpontja az öregember, aki mintha valami tüdőbajos lenne. Egy tűzlétrán lemászik hozzá, s miután oly sokan elmentek mellette, ő lehajol, s a derekánál emeli feljebb a bácsit, hogy az legalább ki tudja köhögni magát. Valamit a fülébe suttog, és alányúl, hogy az öreg rá tudjon támaszkodni. Miközben együtt bicegnek, egy pillanatra a zsebébe nyúl, és egy kivesz belőle némi pénzt. Nem viheti elit szállodába, hiszen onnan kinéznék az illetőt, a munkásszállókon pedig tele van megannyi sötét alak piszkával még az ágy is, attól nem lenne jobb az öregnek, így egy olcsó panzió marad, ahol egy hétre való pénzt ad, és hogy etessék is a fickót. Nevet, elérhetőséget nem ad meg, mert majd ha kell, idenéz, de nem tud ezer felé szakadni. Az éjszaka még így is hosszú, s hideg, rengetegen éheznek, fáznak, a legjobban rászorulót majd magához viszi, hogy meggyógyítsa, de most még válogat, hiszen az egész el sem kezdődött. Ő maga nem volt éhes, eddig is teljesen rendszertelenül vett magához táplékékot. Megnézte az esti híreket, s már indult is. Ott is csak rémségeket hallani, de azért nézi, hogy tudja, merre kell indulnia. Nem bűnbandák után kutat, azt tegyék meg csak az aurorok, akik átlépik a rászorulókat, ahogyan ő tette egykor. A panzió elől halkan kifut az egyik sikátorig, ahol megtorpan, mintha valaki figyelné. Na most kéne menekülni. Nem hinné, hogy valaki gonosz les rá, hiszen alig van nála érték, és nem tűnik könnyű zsákmánynak sem. Valaki érdeklődő lenne? Mielőtt elkapná a tűzlétra alját, még a kukák mögé is benéz. Az egyik víztócsában mintha Shelley arcát látná, de megszokta már, hogy a képzelete így kegyetlen módon kel életre.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Aggódva kémlelem az eszméletlen lány arcát, aki egy külső szemlélő szerint csupán csak alszik, de én jól tudom, hogy jelen pillanatban sokkal több van a háttérben. Talán azon az ismeretlen helyen pont az életéért küzd, mert könnyen elképzelhető... Az átkok többsége kiszámíthatatlan, pont emiatt se szerettem volna visszaengedni oda, de egyszerűen hajthatatlan volt, én pedig beadtam a derekam, mert jobb ötlet nem jutott eszembe. Ülhetünk itt tétlenül is, de akkor Mia minden bizonnyal meghal, mert az általam alkalmazott védővarázslat nem tartott volna ki örökké. Talán csak évek múlva szűnt volna meg végleg, de akkor is megszűnt volna, azt pedig nem várhatom el a lánytól, hogy abban a tudatban éljen, hogy bármelyik percben összeeshet és meghalhat... Itt és most tehetünk még érte valamit, ami megmentheti az életét, de az, hogy egy medáltól függjön a létezése nem egy járható út. - Fenébe... - mormogom, majd bosszúsan dúrok bele a tincseimbe, miközben fel-alá kezdek el járkálni a szobában. Jelenleg nem tudok mást tenni, csak ülni és várni, de ez a legnehezebb dolog, amit csak tehetek. Elvégre, Mia a segítségemre szorul, van egy üzletem is, ami kifejezetten átkokkal foglalkozik, de éles helyzetben nem tudom használni a tudásomat? Ennyit érne a magolás és a kiváló bizonyítvány? Egy lány a szemem láttára hal meg és én semmit sem tehetek ellene? Igaz ugyan, hogy már így is gyilkos vagyok, de nem állt szándékomban még ennél is jobban gyarapítani a bűnlajstromomat. Erre most itt vagyok és azt várom, hogy valaki a szemem láttára haljon meg... Pillantásom a medálra siklik, amely jelen pillanatban is erősen pulzál, ezzel is jelezve, hogy valaki a hatása alatt áll. Törjem szét esetleg? Nem tehetem, hiszen abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy akkor Mia meghal és onnan már nem lesz visszaút. Mágusok vagyunk, de még mi sem tudjuk visszahozni a holtakat... Szóval, ha itt és most eltöröm a medált, akkor ugyanaz lesz a végeredmény, amire eddig is számítottam. A lány meghal. Az egyetlen megoldás az, ha én magam veszem fel és próbálom meg megtörni az átkot. Ebben az esetben Mia felébred, de akkor már én leszek kómában, viszont ebben nagyobb a tapasztalatom. Ötletem sincs arra vonatkozóan, mivel is kell szembenéznie, de talán nekem menni fog a dolog...
- Nekem ez nem elég! - emeli meg a hangját a Miával szemben álló lány és most tényleg látszik rajta, hogy kezd igazán türelmetlen lenni. Nyilván már évek óta vár a megfelelő lehetőségre és nagy eséllyel nem szeretné Mia miatt elszalasztani a dolgot. - Szemtől-szemben szeretnék vele beszélni, ehhez pedig szükségem van a testedre! Fenyegető lépést tesz Mia felé, majd megragadja a lány csuklóját egy kifejezetten erős mozdulattal. Nyilalló fájdalom futhat át a testén, de még mielőtt Victoria tovább merészkedne, minden elmosódik, majd Mia egy rántást érezhet a köldökénél, hasonlót, mint amikor hoppanál az ember, majd ismét az ágyban találja magát. A nyakék már nincs a mellkasán, de a csuklójában tompa fájdalom van jelen, és ha felemeli, észreveheti, hogy véraláfutásos csíkok jelentek meg rajta. Ezek szerint Victoria a másvilágon is képes sérüléseket okozni a fizikai testen. Mark azonban sehol, és ha a lány kikel az ágyból, észreveheti, hogy a férfi az előtt hever a padlón, eszméletlenül, nyakában a medállal, ujjai között egy kitépett lapot szorongatva. Ha Mia jobban szemügyre veszi, akkor az az igézet, amellyel őt is kiszabadította Mark egy időre a medál hatása alól, a kérdés már csak annyi, hogy képes is lesz-e alkalmazni a bűbájt, még mielőtt Markot bánthatná Victoria...
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hiába próbál a fickó győzködni, nem sokat ér el vele, bármennyire is igyekszik. Én már eldöntöttem, hogy megpróbálom és nem is nagyon vagyok hajlandó meghátrálni, így aztán hamarosan már ő nem tud semmit sem arról, ami történik, én viszont felettébb meglepődöm, hogy a megjelenő alak pont a mentorommal szeretne beszélni. Az egyértelmű, hogy vámpírharapás végezhetett vele, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy pont Mark és még abban sem vagyok biztos hogy ennek a lánynak köze van egyáltalán a nyakékhez és nem pedig csak megtalált valami átjárót és kapcsolódott a mi kis akciónkhoz, hogy rajtam keresztül térjen vissza az életbe. A szellemek azért alattomosak tudnak lenni, eszem ágában sincs csak úgy megbízni benne és főleg nem fogom önként átadni a testemet. - Szóval Victoria... és gondolom nincs közöd ehhez a nyakékhez igaz? Szívesen segítenék, de ez túl veszélyes... ha akarod megkérdezem tőle én, hogy miért tette. Te úgyis látni fogod, hallani, amit beszélünk, még ha ő nem is téged és akkor tudni fogod majd a választ. - vetem fel a lehetőséget. Ez a leginkább kézenfekvő, főleg részemről, hiszen tényleg nem szándékozom neki odaadni csak úgy a testemet. Az azért túlságosan veszélyes lenne, mert nem biztos, hogy vissza szándékozik adni, meg aztán ki tudja, hogy Mark hogyan reagálna, vagy netán a testem nem sokkolódna ha egy másik lélek venné át az irányítást. Nem vagyok annyira bátor, hogy ezt bevállaljam, ez holt biztos. - Inkább maradnék az eredeti ötletnél és beszélnék én Markkal, hogy miért tette... Talán összekevered valakivel... - azért nagyon remélem, hogy a fickó is tudni fogja, hogy ha túl sok idő telt el, akkor vissza kell helyeznie a nyakékre a védelmet, hogy visszamehessek. Bár kérdés, hogy képes lesz-e rá. Ha nem... lehet hogy itt ragadok végleg? Mira biztosan örülne, ha nem járnék többet a nyakára...
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
[color=darkgray] - Rendben, legyen... - egyezek bele, habár nem túl jó szívvel adom rá a szavam, de ha Mia számára ez ilyen sokat ér, akkor úgysem nyugszik, amíg nem tesz valamit az ügy érdekében. Ha pedig azt vesszük, akkor sokkal jobb, hogy mellette vagyok és ki tudom rántani abból a fura állapotból, melybe a medál hatása alatt kerül. Amíg itt vagyok, megvédhetem, de ha itt és most nemet mondok, vajon ki garantálja azt, hogy valamilyen úton-módon nem fog semmi őrültséget sem tenni, ha egyedül marad? - Az teljesen más, Mia! - vetem ellen, de nem emelem fel vele szemben a hangom, egyszerűen csak megpróbálom kissé jobb belátásra téríteni. Tudom ugyan, hogy mindez veszett fejsze nyele, aligha fog rám hallgatni, mindenesetre, igyekszem. - Egy auror felkészült és ráadásul nem egy átok sújtotta tárgy ellen veszi fel a harcot. Egy emberrel. Te viszont csak egy diák vagy, én pedig... - itt megcsóválom a fejem, hiszen nem szeretném kimondani a gyilkos szót, inkább el is harapom a további mondandómat. - Nem vagyok minden helyzetre felkészülve és ha esetleg bajod esne, annak én látnám a kárát. Az viszont továbbra is tény és való, hogy ugyan beszélek vele és ő is teljes mértékben tudatánál van, attól viszont még mindig a medál hatása alatt áll, vagyis talán tudat alatt az sürgeti a lányt annak érdekében, hogy kissé mélyebbre ásson a dologban. És ha tényleg ez áll a háttérben, akkor előbb-utóbb úgyis engednem kell, hiszen annak sincs sokkal jobb következménye, ha Mia esetleg nem képes teljesíteni azt, amire kéri az elbűvölt tárgy.
A lány, akivel Mia szembetalálja magát, egyre sürgetőbb képet vág, mintha arra számítana, hogy a hollóhátas puszta empátiából átadja számára a fizikai testét, ez viszont nem történik meg. A nevem Victoria – szólal meg, némileg keserű ábrázatot vágva, azonban világosan látszik rajta, hogy egyre sürgetőbb számára az, hogy testet szerezhessen magának. - A férfi, akivel jöttél... - a hangja megremeg, miközben egy önkéntelen mozdulattal nyúl a vámpírharapáshoz, majd folytatja: - Megölt engem. Én csak szeretném megkérdezni tőle, hogy miért tette. Kérlek... Az érzelmei talán őszinték, Mia számára azonban feltűnhet, hogy a drámai hang, melyet használ, kissé túlzóak, még egy ilyen komoly esetben is. A tekintete azonban mindent elárul, hiszen nem képes elrejteni a valódi szándékait: bosszút akar. Talán nem véreset, de mindenképp távolt kell őt tartani Mark-tól, különben a férfi rosszul jár. Mia azonban nem maradhat a végtelenségig ebben a világban, hiszen egyre gyengül. Fokozatosan bár, de el fog tűnni a szelleme. Ezzel ugyan nem adja át a testét a szőkeségnek, de ő is meg fog halni. Sürget az idő – jegyzi meg a Victoriaként bemutatkozott lány, amikor észreveszi, hogy Mia szelleme kissé haloványabb. - Életben maradhatsz, ha pár perc erejére kölcsönvehetem a tested. Öt perc. Ennyit kérek, nem többet. Mia azonban tudhatja, hogy ha beleegyezik és átadja a testét Vicky szellemének, akkor onnantól kezdve bármikor megszegheti a szavát és megtarthatja a fizikai testet örökre. Elvégre, ha egy holt lélek visszatér az életbe, miért lenne újra halott ismét? Oka van annak, hogy nem sok ember alkalmazta eddig ezt a technikát szeretteik vissza hozatalára. Hiszen ez az egész egy másik életet követel.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ha tényleg fontos, ha valakinek az élete múlik rajta, vagy... a megnyugvása... - vonom meg a vállamat. Végül is ez a szakma nem veszélytelen, ezt mindketten tudjuk nem igaz? Az embernek kockázatot kell vállalnia. Persze talán túl fiatal és túl naiv vagyok ahhoz, hogy átgondoljam ez nem a legjobb ötlet, de ez benne van a pakliban. Ettől még nem szándékozom meghátrálni, vagy épp ezért. Mindenképpen érdekel a rejtély és hogy mi van mögötte, ez egyszerűen nem kérdés. - Ez olyan, mintha egy aurornak mondanád, hogy biztos-e benne, hogy nyomozni akar egy veszélyes sötét varázsló után. - értem én az érveit, még ha nem is hiszem el, hogy ilyen komoly baj lehet. Egyébként is az embernek fontos, hogy hallgasson a megérzéseire és az én megérzéseim azt súgják, hogy nem lesz semmi baj, akkor meg miért aggódjam feleslegesen? Ha pedig mégis, akkor végül is itt van Mark, aki helyre tudja hozni, legalábbis reménykedhetem benne, hogy képes rá nem? Előzőleg is meg tudta állítani a folyamatot és végül visszahozott és még mindig össze vagyok kötve a nyaklánccal. Egyébként is az sem biztos, hogy nincs benne valamiféle védekező mechanizmus és ha megpróbáljuk elpusztítani, az ugyanúgy hatással lehet rám. Ezzel is számolni kell és minden bizonnyal ő is belegondolt, hogy azért a helyzet koránt sem olyan egyszerű, hogy csak megtörjük az átkot és kész. Akkor nem került volna hozzánk a nyaklánc, hanem megtette volna már más. Mégis amikor átkerülök most egészen más a helyzet, mint eddig. A lány nem tudom, hogy kicsoda, még ha a jelek alapján úgy is fest vámpírharapás lehetett a halálának oka, vagy legalábbis elszenvedett egyet, de attól még meghalhatott másképp is. Na, de előzőleg nem volt itt és azt sem tudom, hogy kicsoda és miért akar beszélni Markkal? - Miért akarsz beszélni vele és egyáltalán ki vagy te? Azért... a testrablás nem a legbiztonságosabb dolog... főleg ha nem tudom az okát. - rázom meg a fejemet és inkább megpróbálok körülnézni, a nyaklánccal foglalkozni, hátha látok így a másik oldalról valamit, amit odaát nem vettem észre a mondhatni való világban. A lányra nem figyelek oda minden áron, de azért szemmel tartom, hogy lehetőség szerint ne akarjon megszállni, amikor épp nem figyelek oda.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ilyesmi miatt kockáztatnád az életed vagy akár a testi épséged? - kérdezek vissza egy komor pillantás kíséretében, melyből Mia egyből láthatja, hogy mennyire nem támogatom az ötletét. Nem tetszik ez nekem, tényleg nem, hiszen elképzelhető, hogy a lány még mindig a medál hatása alatt áll és úgy mondja ki a szavakat, hogy nincs is tudatában annak, miről is beszél lényegében. - Hátrahagynál mindent csak azért, hogy kiderítsd, mi van ennek a hátterében? Talán soha többé nem láthatod a családod... Gondolj bele, mekkora fájdalmat okoznál számukra, ha valami balul sülne el. Kegyetlen szavak ezek, de ha azt vesszük, akkor egy ehhez hasonló helyzetben érdemes őszintének lennünk. Nem hiszem, hogy Mia mindebbe belegondolt volna, hiszen elég lelkesnek tűnik innen nézve. Márpedig egy megbízatás sem éri meg, hogy eldobja miatta az életét. Természetesen, mindezek mellett talán azt is érdemes figyelembe vennem, hogy a lány volt az átok hatása alatt és talán – ismétlem: talán – igaza van. Lehet valami, amit nem vettünk észre, pedig igen fontos részlet lenne. - Holnap kaptuk volna meg a listát, de egyértelmű, hogy addig nem várhatunk – csóválom meg a fejem egy gondterhelt sóhaj kíséretében. Az átok valószínűleg előbb visszatér, meg egyébként sem érdekel már a munka, csak az, hogy Miáról levehessem a kötést. Ha ő most meghal, akkor komoly bajba kerülök, azt pedig egyértelműen szeretném elkerülni. Sok minden forog kockán és most az egyszer nem csak önző szándékok vezérelnek. Elvégre – még ha nem is mindig járok sikerrel – próbálkozom jobb ember lenni, mint amilyen eddig voltam. Néhány perc habozás után a nyakékhez lépek, majd feloldom rajta a pajzsot. Amikor a védelem eltűnik, Mia ismét visszakerülhet abba az élet-halál közötti állapotba, melyből előtte ragadtam ki. Most azonban némileg tisztábban észlelheti a körülötte folyó dolgokat, melyek a másik oldalon várják. A medál valóban próbálta felvenni vele a kapcsolatot egy fiatal nő képében, aki kísértetiesen hasonlít a lányra, annyi különbséggel, hogy pár évvel idősebb... Vicky jelenik meg előtte, akit Mia természetesen nem ismerhet, az azonban szinte nyilvánvaló, hogy a lány mondani szeretne számára valamit. A nyakán két apró seb látható, melyek minden kétséget kizáróan vámpírharapás nyomai. Mark harapásai, melyek kioltották a fiatal lány életét. - A tested... - rebegi, miközben lép egyet Mia felé. - Add át, beszélni szeretnék vele! A halott lány tekintete villan egyet, mozdulatai pedig egyértelműen arra utalnak, hogy ha Mia erre nem hajlandó önként, akkor elveszi erőszakkal. Egyelőre azonban még nem esik neki a lánynak, hanem vár, egyértelműen helyeslő választ vár tőle, hiszen engedélyre van szüksége.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Tudom én, de ha meg se próbáljuk csak elpusztítjuk és mégis fontos? - no meg nem tudhatja azt sem, hogy a megoldás megoldás lesz-e és egyelőre azt sem tudjuk lehet-e egyáltalán bármit is kezdeni ezzel a nyakékkel. Egyelőre csak az én sejtésem marad, hogy nem veszélyes, vagy legalábbis nem úgy és annyira, ahogyan Mark gondolja. Ez pedig legalább egy próbát megér. Egyébként is kitartó típus vagyok és ha már egyszer vállaltam ezt és én akartam átoktörő lenni, akkor nem igen van választásom, mint hogy megpróbáljam, különben el is vethetem a dolgot és próbálkozhatok helyette inkább valami mással nem igaz? - És nem kaptál valami listát? Hátha az kapaszkodó lenne. Bár, ha még sem átkozott tárgyak... félő, hogy szándékosan nem mondott volna róla sokat. - na igen, ha csak az volt a cél, hogy a varázslatok lekerüljenek a tárgyakról, akkor érthető ha a megbízó nem mondott sok konkrétumot, csak hát nem számolt vele, hogy mégis csak rájöhetünk valamiféle plusz turpisságra általam. De pont e miatt nem szabad csak úgy annyiban hagyni a dolgot és igenis ki kell nyomozni, hogy mi van a háttérben. - Oh én nem... nem rohanok sehová, csak tudni akarom, hogy mi folyik itt és persze, hogy hogyan lehet megoldani, ha valami rejtély, hiszen azért jöttünk. - azért rendesen zavarban vagyok, hogy megfogja a kezemet. Nem értem az okát, hiszen végülis a főnököm és egy idősebb fickó és egyébként is, most akkor mi van? Rendes tőle, hogy így aggódik, de én végül csak kissé zavart torokköszörüléssel sütöm le a pillantásomat és próbálok a nyakék kérdésre koncentrálni. - Tényleg meg szeretném próbálni, amúgy is muszáj nem? - pillantok rá újra, elszakítva a tekintetemet a nyakéktől és várok, hiszen rajta a sor, hogy feloldja a védelmet és meglátjuk visszatér-e az eddigi, azaz újra kidőlök-e és ugyanaz lesz-e az élmény. Viszont mivel úgy nem fogunk tudni kommunikálni, mást nem tehet, mint hogy vár és aztán majd felébreszt és meglátjuk, hogy mire jutottam az öt perc alatt. Elég kevés időnek tűnik, de azért egy próbát mindenképpen megér, esetleg visszaküldhet, ha mégis idő kell még, és ha egyáltalán nem veszi ki az erőmet, ha többször is próbálkozunk.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Én csak nem szeretném, ha bajod esne, Mia, ezt meg kell értened. Felelős vagyok érted, mint a munkaadód és mint magánember is – sóhajtok egy mélyet, miközben vetek egy pillantást a lány felé. Mintha csak Victoriát látnám egy egészen új személyiséggel. Ha most hagyom meghalni, akkor nemcsak, hogy bajba kerülök, de talán még ennél is nagyobb lejtőre kerülök lelkileg. Egészen eddig sikeresen visszafogtam a másik énemet az értelmetlen gyilkosságoktól, de mi lesz abban az esetben, ha már két lány halála szárad a lelkemen? Victoria óta azon vagyok, hogy helyrehozzam ezt a dolgot, de ha Mia is miattam veszti életét, mi marad nekem a bűntudaton kívül? Semmi. Most viszont megmenthetném az életét, de ő mégis megnehezíti számomra a helyzetet. Megértem, hogy nem hagyja nyugodni a gondolat, hiszen ez valóban szokatlan jelenség egy elvileg megátkozott tárgytól és talán egy lapáttal még az is rátesz az izgatottságára, hogy ez a munkánk, de ilyen hatalmas árat nem vagyok hajlandó fizetni érte. A lányt egészen megkedveltem a maga fura stílusával és állandó pörgésével együtt. - Fogalmam sincs... Gondolom, a munkaadónknál – vonom meg a vállam, miközben magamban azért elremegek egy imát, amiért nem készletben küldte el a medált. Ha jól tudom, voltak még társai is, de mind közül ez volt a legveszélyesebb. Ha most itt lenne a teljes kollekció, Mia minden bizonnyal látni szeretné majd, és megint agyalhatom ki, vajon mit tegyek annak érdekében, hogy ne kerüljön ismét az átok hatása alá. Köszönöm, de bőven elég volt egyszer átélnem ezt a bizonytalanságot. Még most sincs megmentve a helyzet, de időt bőven nyertünk. - Nem, nem lenne rendben – emelem meg kissé a hangom, habár arra vigyázok, nehogy ezzel a kelleténél jobban megijesszem a lányt. - Nem csak a felelősségről van itt szó, de én se szeretném, hogy meghalj – vallom be a dolgot, majd kezem lágyan a kézfejére csúsztatom és folytatom: - Fiatal vagy még, Mia, miért rohannál a halálba? - teszem fel komolyan a kérdést, miközben a pillantását keresem. Meg kellene csókolnom... Annyira emlékeztet Vicre, hogy egyszerűen nehéz ellenállnom neki. Ágyékomban pezsdítő vágy támad, olyasmi, amilyet rég éreztem utoljára, de végül az aggodalmam felülírja a pillanat varázsát. Elengedem hát a lány kezét, miközben igen erősen emlékeztetnem kell magam arra, miért is vagyunk itt voltaképp. - Ha biztos vagy abban, hogy meg szeretnéd próbálni, akkor nem tartalak vissza, de csak öt percet kapsz, nem többet. És erről nem vagyok hajlandó vitatkozni – szögezem le mindenféle ellenállást megelőlegezve, majd a fiókhoz lépek, melyben a medál lapul és kihúzom. Az ékszer még mindig ott csücsül, körülötte az általam létrehozott bűbájjal. Meg kellene szüntetnem, de nem vagyok biztos a dolgomban. Már ezt az öt percet is soknak érzem, elvégre Mia fiatal, nincs még teljesen kiforrva a mágikus ereje, nem hiszem, hogy ekkora nyomást kibírna a szervezete akár ennyi ideig is. - Felkészültél? - pillantok hátra a lányra, miközben előveszem a pálcám, hogy ha kell, megszüntessem a pajzsot, ezzel együtt pedig Miát is visszalökve abba a különös állapotba. Egyelőre habozom, de ha a lány biccent, akkor feloldom a bűbájt.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- De mégis látsz rá esélyt ugye? Akkor... mi van, ha itt is erről van szó? Én nem éreztem veszélyesnek, sőt... mintha inkább segítséget kért volna. - teszem még hozzá, bár ahogyan most is néz rám biztosan újfent csak értetlen tekintetet fogok majd kapni és persze tuti, hogy nem fog egyetérteni velem, pedig azt mondja, hogy lehetséges, akkor hát miért is ne? Igenis nem éreztem fenyegetőnek és ez lehet, hogy nem egy rossz átok, vagy szimplán nem is átok, csak félreértették a nyakláncot és az átkozott tárgyak közé került. Sőt, mi van akkor, ha esetleg az összes többi sem veszélyes és Markot átejtették? Azért az sem kizárt. Ő ismeri a megbízóját, én nem, de az agyam kattog és rajtam fejtette ki hatását ez a varázstárgy, mégis csak nekem van róla több sejtésem, hogy milyen is volt a hatása. Az ember átkozott tárgyak befolyása alatt persze megváltozhat, az értékítélete is, de én nem érzem úgy, hogy erről lenne szó. - Igen... tudom, de ha ez egy készlet része, akkor lehetséges, hogy annál is fontosabb, mint amit eddig gondoltunk. Hol van a többi része? - persze tisztában vagyok azzal, hogy akár meg is halhatok, de Hollóhátas vagyok, akinek ragaszkodnia kell az elméleteihez, akinek bíznia kell az eszében és ha az eszem azt súgja, hogy nem veszélyes ez a medál, vagy legalábbis nem úgy... akkor úgy gondolom meg kell próbálnom. Nagy levegőt veszek, mert tudom, hogy ez még így is veszélyes lehet. Ha az átok nem negatív, vagy nem is átok, talán a medálhoz tartozó többi varázstárgy nélkül másképp funkcionál. - Én akkor is azt mondom, hogy meg kellene próbálni. Tudom, hogy veszélyes, de... ha akarod aláírok valamit, hogy önként vállaltam, vagy ilyesmi. Így rendben lenne? - nem akarom, ha netán attól tart, hogy ő kerül e miatt bajba, akkor rajta legyen a nyomás. Én vállalom, hogy megpróbálom és ha mégis baj lenne, akkor nem őt vonnák felelősségre e miatt. Végül is gondolom ez is fontos információ lehet, de egy próbát akkor is megér a dolog. Lehetséges, hogy nem járunk sikerrel és persze, ha baj van még mindig megpróbálhat gyorsan reagálni, felhúzni újra a pajzsot, vagy elpusztítani a medált és akkor talán nem lesz majd semmi baj, de egy próbát mindenképpen megér. Ha pedig sikerrel járunk és igazam van, az is lehet, hogy valami olyan rejtélyt sikerül megoldani, amit a nyakék egyszerű elpusztításával örökre megsemmisítettünk volna és soha sem derült volna fény az igazságra.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Tessék? - kérdek vissza kissé értetlenkedve Mia felvetését hallva, hiszen erre tényleg nem számítottam. Nemrég tért magához egy ilyen súlyos átok hatása alól, most pedig ilyeneket mond... Meglepett? Eléggé. Végül – kis idő múltán – válaszolok a kérdésére: - Igen, van – felelem óvatosan, miközben a kezemben tartott egyik kötetet kezdem el lapozgatni. Azért néha-néha vetek egy fürkésző pillantást a lány arcára, magamban azon töprengve, vajon komolyan gondolta-e a kérdést. - De ezek nagyon-nagyon ritka esetek, Mia. Az átkok többsége veszélyes az emberre nézve, nem sok olyan akad, amelyet más céllal hoztak volna létre. És általában halállal is végződnek és igen, akad olyan is, amely annyira a bűvkörébe vonja az embert, hogy az hülyeségeket tesz és mond. Jó, amit Mia felvetett nem teljesen logikátlan, de még életemben nem találkoztam olyan átokkal, amely másért jött volna létre. Tényleg nem. De a lány elméletileg most nem áll az átok hatása alatt, úgyhogy ezt nem tulajdoníthatom a medálnak. Az most is elzárva fekszik az egyik fiókban. - Ketten együtt kétszer annyi kötetet tudunk átlapozni, ergó gyorsabban is végzünk – szögezem le a véleményemet, miközben gondolataimban az előbb felhozott témát igyekszem kivesézni. - Ha találsz valami érdekeset, szólj, ne tartsd magadban... Igen, én vagyok a szakember, de ez nem jelenti azt, hogy ekkora nyomás alatt nem hagyok.figyelmen kívül dolgokat. Nem veszek észre mindent, főleg akkor nem, ha egy halom kötetet kell átlapoznunk, ráadásul még az időnk is vészjóslóan kevés. Jó, ebben azért nem lehetek biztos, de amilyen szerencsém van, nem sokáig marad a pajzs a medálion körül. Mia azonban segíthet nekem abban, hogy gyorsabban letudhassuk a dolgot. Bízom abban, hogy a Süveg okkal osztotta a Hollóhátba, elvégre ebben az esetben neki ez nem jelenthet túl nagy gondot. - Egy gyűjtemény része – felelem szórakozottan, miközben egy vastagabb könyvet lapozok át ebben a pillanatban. - Sok tulajdonosa volt már, kézről-kézre vándorolt, de csak mostanában lehetett megátkozva. Egy-két évtizede. A többi tárgy máshonnan származik. Európa, Délkelet-Ázsia, Afrika. Vannak köztük értékesek és olyanok is, melyeken fillérekért túl lehet adni. És tényleg, ennek valóban nincs sok értelme. Tegyük fel, hogy tévedsz – csukom be óvatosan a könyvet, hiszen gondolatban én is rájövök, hogy az elméleti sík ide vajmi kevés lesz. - Megszüntethetem ugyan a medál köré vont pajzsot, de abba bele is halhatsz. Ezzel tisztában vagy, igaz? Hajlok én a lány által javasolt megoldásra, elvégre jelenleg semmi más nem jut eszembe. Átnyálazhatjuk a könyveket, de kétséges, hogy bármit is találunk benne. Az pedig idő, abból viszont nem sok van nekünk. Oké, a medál köré vont pajzs megszüntetésének ötlete sem szimpatikus számomra, hiszen így visszaküldöm Miát abba a kétséges világba. De mégis mi mást tehetnénk? Üljünk és várjunk, hátha berepül a megoldás az ablakon?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdek magamhoz térni, bár még a szavai nem teljesen jutnak el hozzám, főleg nem a tényleges értelmük arról, hogy ha nem semlegesítjük az átkot, akkor meghalok, csak szépen lassan fogom fel, amit mond, de még mindig nem értem teljesen a dolgot. Ráncolom is kissé a homlokomat, ahogyan szépen felülök az ágyon. - Ez... biztos? Van rá példa, hogy kiderül valamiről, hogy nem is veszélyes úgy, ahogyan gondolják. Mi van, ha... tévedsz? - elszakítom a tekintetemet a medáltól. Nem éreztem semmi rosszat és azt sem, hogy ennek rossz vége lehet, ő mégis azt mondja, hogy akár meg is halhatok? És ha a medál fontos, ha mondani akart nekem valamit, ha valami egészen másról van itt szó, mint amire ő gondol? Azt tudjuk, hogy minden tárgy veszélyes, ami attól a megbízótól van, de mi van akkor, ha esetleg még sem? - Hogy én? De... te értesz hozzá jobban, nem pedig én. Neked ez a munkád. - kerekedik ki a szemem, amikor már könyvvel a kezemben ülök az ágyon és lapozgatni kezdem. Tényleg tőlem várja a megoldást, amikor ő az, aki elvileg az átoktörő és elvileg neki kellene tudnia megoldani az efféle problémákat nem pedig nekem? Mindenesetre lapozgatni kezdek, de még mindig nem tudom, hogy mennyire lehet tényleg veszélyes ez a medál, ezért pár perc múlva mégis csak megállok. Mi van, ha tényleg meg fogok halni? De, ha így lenne akkor ez miét nem rémiszt meg jobban? Mi van, ha ez is arra utal, hogy Mark téved, csak mert én valahogy... érzem, hogy nincs igaza? Vagy ez a tagadás, nem akarom elismerni, hogy komoly a baj? - Pontosan mit tudunk a medálról? Kié volt? És a többi holmi? Én... tudom, hogy ennek semmi értelme, de nem érzem úgy, hogy veszélyes lenne. Tényleg nem. - teszem még hozzá, pedig tudom, hogy jó eséllyel csak ennyivel nem fogom tudni meggyőzni őt, bármennyire is szeretném. De hát akkor sem tudom, hogy mégis mit kellene tennem, hiszen egy könyv nem ad válaszokat és én sem tudom pontosan mi a megoldás és ha ő sem... Vagy el kell pusztítani, vagy nem is tudom, de nem biztos, hogy pusztán az elég lesz arra, hogy befejezzük a dolgot. Akkor viszont mégis mi lenne a kézenfekvő megoldás egyáltalán? Egyszerűen gőzöm sincs és úgy még nehezebb gondolkodni hogy eleve nem vagyok benne biztos tényleg annyira veszélyes ez a tárgy.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Szörnyen kétségbeejtő érzés az a pár pillanat, amíg nem történik semmi az ige kimondása után... Mia még mindig ugyanolyan állapotban van, semmi sem változott és noha jól tudom, hogy ehhez is idő kell, mint minden máshoz, akkor is aggódom. Egy diák élete van a kezemben, és igen, sikerült már gyilkosságot megúsznom, de ez mégse ugyanaz a helyzet, mint az volt annak idején. A szüleim megérdemelték, de Mia egyértelműen ártatlan áldozat csupán. Hatalmas bűntudatom lenne, ha az én hibámból veszítené el az életét, ez nem is vitás. Sokan szörnyetegeknek tartják a vámpírokat és még azzal sem számolnak, hogy nekünk is van egy emberi oldalunk, pedig igenis jelen van. Elvégre, mielőtt megharaptak volna, én is ember voltam... Megkönnyebbülök azonban, amikor a lány végre magához tér, majd zavartan köszön is egyet, mintha mi sem történt volna. Már nem fogom hát olyan görcsösen a pálcám, de azért az aggodalom nem tűnik el teljesen az arcomról, hiszen még mindig nem vagyunk túl a kritikus ponton. Mia ugyanis továbbra is az átok hatása alatt áll, ez teljesen nyilvánvaló lesz számomra, ahogy a lány pillantása ismét a medálra esik. Egyszerűen képtelen elszakadni tőle, továbbra is az ereje alatt áll. - Aha... - nyugtázom egy apró biccentéssel a lány szavait hallva, majd a táskámhoz lépkedek, végül előpakol belőle pár vastagabb könyvet. - Figyelj, Mia, nincs sok időnk. Húztam egy mágiasemmisítő kört a medál köré, hogy magadhoz térhess, de az átkot nem sikerült levennem róla. Gyorsan találnunk kell egy végleges megoldást, különben meghalsz. Az utolsó mondatot már a lánnyal szemben állva mondom, ő viszont még mindig nem figyel rám, továbbra is az ékszert keresi a tekintetével, ami felettébb aggasztó. Előkapom hát a pálcám, végül a medált egy fiókba lebegtetem, így legalább az nincs szem előtt. Csak remélni merem, hogy Mia ráhagyja a dolgot és nem akarja majd mindenáron ismét magához venni a medált. - Talán van még pár óránk, szóval nem lenne túl nagy hátrány, ha nekiesnénk ezeknek – nyomok egy kötetet a kezébe, végül én magam is leülök az ágy végére. Innen a lányt is szemmel tarthatom, ha esetleg valamilyen okból kifolyólag mégis magánakcióba kezdene. - Tudom, hogy nem ezzel szeretnéd tölteni az utolsó óráidat, de most az életed a tét. Beleszállsz a kutatásba vagy ölbe tett kézzel várod, hogy mi lesz veled? Esetleg elmegy még utoljára bulizni egy nagyot, ha már úgyse érheti meg a reggelt, annyi azonban bizonyos, hogy én ebben nem fogok asszisztálni számára. Rám most várnak a könyvek és a temérdek mennyiségű kávé... Nem mondtam ugyan Miának, de ez a varázslat nem kiszámítható. Talán még évei vannak hátra, mire megszűnik az őt védő pajzs, de ugyanúgy benne van a pakliban, hogy csak órák vagy percek kérdése, hogy ismét vegetáló állapotba kerüljön. Fogalmam sincs, mindez az átok erősségétől függ, egy mezei ártást könnyen lehet ilyesmivel semlegesíteni örökre, de ez... Nem, ennek erősebbnek kell lennie. - Mondjuk, te talán tudsz valami jó megoldást – vetem még fel, elvégre Mia hollóhátas, ráadásul, attól hogy diák, még tudhat olyasmit is, amit én nem. Hiszen a Roxfortban mindig minden változik, talán már bement egyszer valamilyen kutatómunka miatt a könyvtár zárolt részlegére és olvasott ilyesmiről valamit. Az én diákéveimben még ott sem voltak komoly átkokról szóló könyvek, de talán azóta már szereztek be párat. Főleg az egyetemi képzés miatt.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igen furcsa dolog így kívülről szemlélni az eseményeket, sőt... nagyon furcsa, de van valami különlegesség benne, főleg hogy nagyon úgy fest az kis akcióm semmit sem ér, hiszen Mark nem igazán reagál arra, hogy felemelem a medált. Lehet, hogy azt hiszi, hogy ez is az átok része? És mi van akkor, ha nem is valami átokról van szó, hanem ez valami más? Mi van, ha... Na ekkor érzem meg a rántást, majdnem olyan mint amikor hoppanál az ember, bár abban még nem volt olyan sokszor részem, de volt már rá példa. Most viszont egyértelműen olyan, mint amikor visszarántanak valahová és aztán elsötétül minden, amikor pedig megint én vagyok már érzem, hogy zúg a fejem, ami jó eséllyel annak a jele, hogy... Igen az ágyból szemlélem az aggódó fickót, aki épp a varázslatot hajtotta végre, amit nem rég még odakint lebegve nézhettem végig. Fura... már csak azért is fura, mert egyáltalán nem volt rossz érzés, sőt mintha még azt is mondhatnám, hogy jó volt. Felkönyökölök és a szememet dörzsölöm, ahogyan lassacskán tényleg magamhoz térek. Nem szédülök különösebben és a zúgás a fülemben is elég hamar kezd elmúlni, mintha nem is lett volna. Akkor nem hiszem, hogy ez valami túlontúl komoly dolog lenne igaz? - Öhm... hello! - bököm ki, de pár pillanat múlva már fel is ülök és újra a medálra pillantok, ami még mindig ott hever az asztalon, ahová gondolom visszaejtettem, amikor a rántás visszahúzott a testembe és már nem emeltem fel, mint az előbb. - Hű... hát ez... Valami eszméletlen volt! Képzeld kívülről láttam magamat, mintha lebegnék és valami szellem lennék. Ez lehetett az átok része? Fura, mert nem is volt annyira rossz, sőt... Szóval, hű! - hadarom, néha kissé elakadva az infokat és valahogy erős a késztetés, hogy újra magamhoz vegyem a medált. Olyan nagyon erős a késztetés. Észre sem veszem, hogy nem is nézek Markra, ahogyan beszélek, hanem egyértelműen a medált szuggerálom, még mindig, mint aki képtelen levenni róla a szemét. A kezem ugyan még nem moccan, de nagyon erős a késztetés, hogy utána nyúljak és magamhoz vegyem. Vajon tényleg annyira nagy bűn lenne újra kipróbálni? Mi van, ha nem is átok van rajta, hanem valami más jelentősége van, amit nem is lehet másképp megtörni, csak mondhatni belülről?
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Semmi hatása a főzetnek, habár nem is számítottam másra, egyszerűen csak megpróbáltam valami kapaszkodót keresni a dologban. Ez volt az egyetlen olyan dolog, amely talán ér valamit, de lelkiekben azért megpróbálom felkészíteni magam arra, hogy Mia talán élete utolsó hibáját követte el nemrég. A szemei továbbra is abban a furcsa fényben izzanak, nem tisztult a pillantása, mintha nem is engem nézne, hanem valami teljesen más, nem evilági dolgot. Biztos is vagyok abban, hogy semmit sem fog fel az itteniből, most teljesen máshol jár. - Mia! - emelem meg a hangom, mintha ezzel képes lennék kizökkenteni a jelenlegi vegetatív állapotából, majd megragadom a vállát és enyhén megrázom. - Fel kell kelned! Ébredj! Léteznek csodák, de nagyon úgy néz ki, hogy azoknak nem itt és nem most jött el az idejük. Több bájital nincs nálam, csupán egyszerű főzetek, melyek fájdalmat csillapítanak és hasonló nyavalyákra vannak tervezve, de átkok ellen egyáltalán nem jók. A lány azonban sürgős segítségre szorul, nem várhatok sokat, mert a végén még mindent kockára teszek. Elvégre, mindenki tudja, hogy velem volt utoljára, hiszen ezt nem titkolhattuk el, főleg nem egy diák esetében, akin nagy eséllyel még a nyomkövető-bűbáj is rajta van. Elmenekülhetnék a halála után, de semmi kedvem ismét szökevénnyé válni. Főleg, ha belegondolok abban, hogy a testvérem mennyire örülne a dolognak... Nem, ezt a boldogságot nem szerzem meg számára. Mia rám lett bízva, én pedig nem hagyom cserben. - Kérlek... kelj fel... - suttogom, majd elengedem a vállát, minek hatására ismét a párnára huppan a feje, miközben komolyan gondolkodóba esem. Mia szereti a hozzám hasonlókat, márpedig a harapásom erőt adhat számára, legalább arra, hogy leküzdje az átkot. Ezt még egyetlen egyszer sem próbáltam ki senkin sem, hiszen az általam megharapott emberek elég hamar a másvilágra jutottak, hiszen egyszerűen képtelen voltam erőt venni magamon és megállni a vérivással. De mi van, ha nem a vérét innám, hanem a mérgem juttatnám a szervezetébe? Nem, ez képtelenség, nem tudnám megtenni semmilyen esetben sem. Amint megérezném a vére illatát, szinte abban a pillanatban elveszteném az eszem és megölném. Képtelen vagyok kontrollálni a saját erőmet, számomra ez nem megy, de Mia itt haldoklik előttem, komolyan képes lennék végignézni mindezt? Ezt az ötletet azonban elvetem magamban, hiszen nem szeretném, ha újabb ember vére tapadna a kezemhez. De akkor sem halhat meg! A medál, amely minden gond okozója, eközben a levegőbe emelkedik, én pedig döbbenten pillantok rá. Addig rendben van, hogy mágikus tárgy, varázslattal átitatva, de még soha életemben nem tapasztaltam ehhez hasonló jelenséget... Pont emiatt nem is gyanakszom arra, hogy Mia szelleme, vagy lelki kivetülése lenne a tettes, hiszen fogalmam sincs, mi történik a lánnyal jelenleg odabenn. Az elméjében vagy a másik síkon, de bármi is legyen a neve a túlvilágnak, nem hagyhatom, hogy magával ragadja. A bőröndömhöz sietek hát, majd kapkodva elkezdek keresni egy könyvet, ami korántsem a legegyszerűbb feladat, hiszen szinte minden mozdíthatót magammal hoztam, az pedig szinte természetes, hogy a kötet a legalján van... Jellemző, de talán most nem is Miával kellene foglalkoznom, hanem a medállal, hiszen a lány amiatt került ebbe az állapotba. Persze, ez is kockázatos, mivel fogalmam sincs, mit is kellene pontosan keresnem, mivel még nem volt időm jobban átvizsgálni az ékszereket. Valami átoktörő varázslat kell, ez teljesen világos számomra, de mi lesz akkor, ha sikerrel járok? Mia szervezete bírni fogja egyáltalán a fájdalmat? Mert ő és a medál összekapcsolódtak, ebben teljes mértékben biztos vagyok. - Ez az! - egyenesedek ki, kezemben immár a vastag kötettel, végül szélsebesen lapozni kezdem. Olyan megoldást keresek, amely a lehető legjobb Mia számára, hiszen nem hagyhatom, hogy belehaljon ebbe az egészbe. Végül találok is egyet. Átmeneti ugyan, de kezdetnek tökéletes, később ráérek végleg elrendezni a dolgot. A fejezet szerint, ha egy mágiasemmisítő kört rajzolok a medál köré, akkor az átok lekerül Miáról, addig legalábbis bizonyára, amíg a védőburok megvan, de amint az megszűnik, Mia ismét ebbe az állapotba kerül. Nincs azonban időm arra, hogy a legjobb megoldásokat keressem, helyette a pálcám a medálra szegezem, majd kimondom a varázsigét: - Circulus vitiosus! A kör megjelenik ugyan a lebegő medál körül, halványan vibrálva, de az, hogy Mia szervezete miként reagál erre, számomra még erősen kérdéses. Ha magához tér, sokkal nyugodtabb leszek, kissé higgadtabban kutathatunk a megoldás után. Nem sok időnk lesz ugyan, de sokkal jobb, mintha továbbra is magatehetetlenül feküdne az ágyban, nem igaz?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Minden elsötétül egyik pillanatról a másikra, én pedig már nem vagyok magamnál és a lejátszódó eseményekről sem tudok, így nem csoda, hogy amikor lassan nyitogatni kezdem a szememet úgy fest az ágyon fekszem és Mark aggódó tekintettel magasodik felém. Épp mintha valamit öntene a számba... Álljunk csak meg! Hogyan láthatom úgy, mintha kívülről nézném, ahogyan valaki valamit épp önt a számba? Értetlenkedve ráncolom a homlokomat, azaz próbálom, de a homlokom ránctalan marad, ahogyan én is ott maradok az ágyon fekve és nem moccanok, hiába önti Mark a számba azt az italt. Fura egy érzés, mintha kiszálltam volna a testemből és így kívülről szemlélnék mindent, de az mégis hogy lehet? A tekintetem auromatikusan a medálra siklik, amit végképp nem értek. Olyan érzésem van, mintha csak megállíthatatlanul vonzana magához, ezért végül oda... túlzás lenne, hogy megyek, inkább hussanok, vagy mit is művelek és furcsa módon amikor a kezem közelít hozzá meg tudom fogni. Mark ebből csak annyit láthat, hogy a medál magától a levegőbe emelkedik, a testem ellenben még mindig eszméletlen állapotban hever az ágyon. - Hahó! - köszörülöm meg kissé a torkomat, kipróbálva, hogy vajon lehet-e hallani bármit is belőlem, hiszen a medált meg tudom emelni, de amikor megpróbálom meglökni a poharat, ami ott pihen az éjjeli szekrényen, na akkor az ég világon semmi sem történik, tehát az biztos, hogy még mindig nincs minden rendben, meg hát amúgy is jó lenne, ha visszakerülnék a testembe, mert e a jelenlegi állapot eléggé... fura. Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmi egyáltalán létezhet.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez csupán egy harmatgyenge próbálkozás volt részemről – vonom meg a vállam, mintha mit se számítana ez az egész, de azért egy pillanatra felvetődik bennem az a kérdés, hogy esetleg a vámpíroknak van-e valamilyen telepatikus képességük... Nem hiszem, habár azt meg kell hagyni, hogy mostanában túl sűrűn trafálok bele egy-két olyan dologba, melyekről sejtésem se lehetne normális esetben. Megkérdezhetném ugyan Miát, hátha olvasott erről is valamit valamelyik vámpírokról szóló könyvében, de igen hamar elhessegetem magamtól ezt az ötletet. Láttam én az étteremben, mennyire képes lelkesedni egy témáért, talán jobb lenne, ha inkább hagynám az egészet. - Mindenképp külön, egyenként vizsgáljuk meg őket – biccentek egyetértően a lány szavai hallatán. - Konkrét határidőt nem kaptunk, de számodra azért az iskola sem pont egy hanyagolható szempont. Nekem van időm, mint a tenger, ez a foglalkozásom is, számomra nem jelentene hátrányt, de egy ekkora állomány felmérése évekbe is telhet... Az is eszembe jutott, hogy időszakos munkára szerződök le vele. Most felmérjük az állomány egy részét, majd egy másik időpontban egy másikat. Néhány ékszerről levesszük a rontást, azokat már használatba is veheti, vagy azt csinál vele, amit csak szeretne. Elvégre nem hiszem, hogy a megrendelőnk szívesen venné, ha mindennap betoppannánk hozzá éveken keresztül. Vannak ügyfeleim, akikhez rendszeresen járok, velük is így oldjuk meg a dolgot, ha túl nagy az állomány. Ezek természetesen régiségkereskedések, itt az ékszerek és bútorok nagy részén nincs semmiféle átok, de fő a biztonság. Elég hülyén nézne ki, ha az egyik vevőt megverné egy kétajtós szekrény. Szó szerint. Mindenesetre, néha azért még én is elcsodálkozom magamban, hogy mennyien képesek azt hinni, hogy egy ilyen munka pillanatok alatt megvan. Hát nem, hiszen átok és átok között sok különbség lehet, nem ajánlatos csak úgy fejest ugrani a munkába. - Szám szerint nem tudom, ez majd holnap derül ki – felelem a lány kérdését hallva, miközben nem is figyelek oda arra, hogy mit is tesz Mia. Nem szoktam magammal gyakornokokat vinni egy ehhez hasonló munkára, talán pont emiatt is leszek figyelmetlenebb, mint egyébként lenni szoktam. Még a beosztottaim is párban dolgoznak, hiszen felnőtt embereknél is fennáll annak a veszélye, hogy elcsábulnak egy-egy darab láttán és könnyen az átkok hatása alá kerülhetnek, ha nem figyelnek oda rájuk. Én viszont itt és most elkövetek egy alapvető hibát, melynek egy fiatal lány issza meg a levét. - Hm? - fordulok meg kissé gyanakodva, amikor a beszélgetésünkben hosszabb szünet áll be. Nem ismerem túl régóta Miát, de ő csacsogó fajta, ami leginkább azt takarja, hogy képtelen semmit se közölni azzal, akivel egy szobában tartózkodik. Annál nagyobb a rémületem, amikor a lányt a padlótól pár centire lebegve pillantom meg, mely cselekményéért egyértelműen az iménti nyakék a felelős. Szinte ösztönösen sietek felé, hogy még időben elkapjam, még mielőtt a padlóra esik. Szerencsésen landol a karjaim között, miközben szemének színe izzó vörösre vált, pont olyanra, mint amilyenben jelenleg az ékkő is szikrázik. A legnyilvánvalóbb megoldás talán az lenne, ha összetörném a nyakéket, mert egyértelműen összekapcsolódtak Miával, de akkor jó eséllyel a lány is meghal és én is bukok egy fontos ügyfelet. - Oké, csak tarts ki... - fektetem őt az ágyra, miközben magamban abban reménykedem, hogy a medál nem veszi át a teste felett az irányítást és nem készteti semmi olyasmire sem, mellyel ártana másoknak. A táskámhoz sietek, kinyitom, majd egy bájitalt veszek elő belőle, amely leginkább az ehhez hasonló, speciális esetekre való. Átkokon még nem próbáltam, de mindig van nálam egy-két fiolával, ha baj történne. Visszasietek a lányhoz, kinyitom a száját, majd óvatosan beleöntöm az italt, végül megszólalok : - Ezt most meg kell innod, rendben? Csak nyeld le, nem lesz semmi baj... És hirtelen eszembe jut, mi is lenne abban az esetben, ha a lány itt és most vesztené életét. A tragédiának hamar híre menne, főleg ha az én újdonsült családom hírnevét veszem alapul. Az örökségemet és a cégemet is elveszteném, márpedig ez a kettő a legfontosabb számomra. Ezek miatt számítok valakinek, szóval Mia elég nagy bajt hozna rám, ha minden balul sülne el.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
|| 