2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Rózsakert egy eldugott kis helyen található, legkönnyebben kastély keleti oldaláról közelíthető meg. Már onnan tudhatod, hogy jó helyen jársz, hogy egyre több virágra leszel figyelmes, ami pedig egyáltalán nem megszokott a birtok ezen részén. Ha a virágokat követed, egyszer csak egy kavicsokkal felszórt kis útra érsz, ami a Rózsakertbe, másik nevén a Szerelmesek Parkjába vezet. Az egész területet bokrok takarják el a kíváncsi szemek elől, ez az egyetlen út ahol minden karcolás nélkül be tudsz jutni. Mindenfelé cseresznyefák vannak, rózsaszín virágokkal, melyek sosem tűnnek el róluk, és télen sem hullik le a fák levele. A fűből alig látszik valami a sok rózsa és néhány színes virág miatt. Ha tovább mész egy kis rétre bukkansz, melynek közepén egy kristálytiszta vizű tavacskát láthatsz. Mivel innen tökéletesen lehet látni a lemenő napot, napnyugtakor a tó vöröses-pirosas színt ölt fel, még romantikusabbá téve az egyébként is gyönyörű helyet. Ha közelebb merészkedsz a vízhez észrevehetsz előtte egy nagy, szív alakú követ. A kő mellett két penna van, amikkel írni lehet rá. Ugyanis amikor a mágikus pennák a kőhöz érnek az mintha puhává válna akár a vaj, bele lehet írni bármit. És amint elemeled az íróeszközt a szív alakú szikla ismét kemény lesz, másnapra pedig el is tűnik róla az írás. Sokak szerint ha valaki beleírja a saját nevét, és a szerelme is az övét akkor a szerelmük örökké fog tartani. Ez a varázslat csak ezen a kövön érvényes, máshol nem történik semmi ha egy sziklához illetve kőhöz érinted. A kavicsos út mellett fapadok állnak a diákok rendelkezésére.
Egész nap rettenetesen izgatott voltam. Egy kisebb fajta randit beszéltünk meg Luke-kal estére, a Rózsakertbe, de persze olyankor, amikor nagyon várok valamit, borzasztó lassan telik az idő. Próbáltam minden hülyeséggel lekötni magam, mint például megnézni az egyik barátnőmmel a pasijának a kviddics edzését, vagy elmenni a bátyámmal a Tiltott Rengetegbe, hogy vadászhasson egy kicsit. Egyébként mindkettőt utálom, főleg azt, hogy Ken vadászik, mert nagyon féltem, de persze nem hallgat rám, de ezek legalább lefoglaltak egy darabig, és így nem nézegettem az órámat félpercenként, csak tíz percenként. Aztán csak este lett, így miután gyorsan bekaptam a vacsorát, elszaladtam a szobámba, hogy mindennel elkészüljek időben. Mert hát ha randink lesz, akkor tripla annyi időt fordítunk a készülődésre, mint alapból. Vagy legalább is én ilyen vagyok, más lányról nem nagyon tudok nyilatkozni. Mindenek előtt megmostam a hajam, és amíg azt szárítottam, felraktam egy arcmaszkot, hogy szép tiszta, és puha legyen a bőröm. Halvány szürke, rövid ujjú crop topot vettem fel a magas derekú farmeremhez. Az egyik kedvenc, baba rózsaszín magas sarkúmat húztam a lábamra. A hajammal nem kezdtem semmit, mármint nyilván megfésültem meg ilyenek, de meghagytam a természetes hullámosságát, és kiengedve hagytam. A szememet kihúztam meg egy kis szempillaspirál. Tettem egy kis alapozót az arcomra, és egy halványabb rózsaszín rúzst használtam a számra. Sötétben úgy sem látszódik annyira a sminkem, így most nem is vittem túlzásba. A nyakamba a kis, rózsaszín kristályszívet raktam, amit Luke-tól kaptam Valentin napra. Magamra fújtam a kedvenc, rózsás parfümömet, felkaptam egy kötött, hosszú kardigánt, és késznek nyilvánítottam magam. A kastélyból való kilógást magas sarkúban, tökélyre fejlesztettem az évek során, így nem is adódott semmi probléma, pedig már jóval takarodó után vagyunk. Bár fogalmam sincs, hogy a takarodó szabálya vonatkozik-e ránk, egyetemistákra is, de biztos, ami biztos, inkább nem csapok felesleges zajt. Imádtam a Rózsakertet, és nem csak azért, mert imádom a virágokat, hanem azért is, mert még ilyenkor, télen is virágzik az össze, meg olyan kis romantikus a hely. Jajj, Luke olyan cuki, amiért ezt a helyet választotta a randinak! Egy kis dalocskát dúdolgatva indultam el a kert vége felé, mert az a leg eldugottabb rész, így kizárt dolog, hogy lebuknánk, hogy ilyen későn kint járkálunk. A kis tó mellett elhaladva, megállok egy pillanatra, mert olyan szépen csillog a telihold a víztükrön. Olyan mintha, ezüstből lenne. Rápillantok az órámra, és vagy tizenöt perccel a megbeszélt időpont után vagyunk. Tudom, hogy a lányoknak illik késni, de azért nem akarom megvárakoztatni, így sietősebbre fogom. A megbeszélt helyen azonban kellemetlen meglepetés fogad, ugyan is nem elég, hogy Luke nincs ott, de még egy tök idegen pasi ül a padon. Megtehetném, hogy ugyanazzal a lendülettel fordulok is vissza, mint amivel megérkeztem ide, de valószínűleg úgy is észrevett. Ha meg szerencsém van, és mégsem, akkor csendben odébbállok.
Ismételten csak későre jár bár nem sokkal vagyunk csak a takarodó után, de az a nyamvadt Fritz már megint engem ugráltat, mint felügyelő tanárt. Kíváncsi vagyok, hogy ha éppen McGalagony a felügyelő őt meri-e ugratni... Lehet nekem is csak közölnöm kéne vele, hogy elhúzhat egy melegebb éghajlatra és csak a tanári környékén lévő folyosókat kéne végignéznem. Viszont, akkor nem lenne esélyem kioktatni a diákokat, vagy akár csak megviccelni őket egy kitalált szabállyal. Volt már rá példa, hogy egy egyetemistának sikerült bemesélnem, hogy ők sem mehetnek le bármikor Roxmortsba csak engedéllyel a házvezetőjüktől. Szerencsétlenségemre éppen Griffendéles volt az a nyamvadt kölyök és másnap McGalagony rendesen kiosztott a tanáriban, hogy miket mondok én a diákoknak... De hát milyen hülyék ők, hogy elhiszik az ilyen marhaságokat! Nem is értem, hogy minek pátyolgatni őket, sokkal többre mennek, ha már most ráncba szedjük őket, amíg tart az iskola. Persze az én jó szándékomban senki sem hisz, talán már túl jól ismernek. Én viszont akkor is töretlenül töröm össze a gyengébb diákok lelkivilágát. Még szerencse, hogy auror szakon tanítok, legalább a gyengéje nem a terepen fog majd elhullani. Éppen sikerült leráznom a kvibli vénembert, szóval töretlenül haladok a birtok felé, hogy akár még csak véletlenül se fussak össze vele újra. Éppenséggel a Rózsakertbe tartok, mert miért ne? Ide csak nem tolja be a képét... Bár, a múltkor a virágágyásoknál is utolért, a mai napig nem értem, hogy kvibli létére hogyan talál meg mindenkit. Talán az a rühes döge csak egy animágus? Nem, nem, azt nem hiszem. Ahányszor már felrúgták, azaz rúgtuk, és megátkozták biztos, hogy visszaváltozott volna. Bár még így is érthetetlen a számomra hogyan tud ennyire törődni vele. ‒ Hjajj, a mai napra a munka letudva. ‒ Elégedetten és minél kényelmesebben helyezkedek el az egyik eldugottabb padon a Rózsakert végében, a kezeimet zsebre vágva, az egyik lábamat átdobva a másikon. A pálcámat is csak lazán magam mellé ejtem miután elvégeztem egy hőburok varázslatot, hogy azért ne a Gyengélkedőn kössek ki egy felfázás miatt. Azokra a szerencsétlen gyakornokokra még egy legapróbb gyógyító varázslatot sem bíznék, nem hogy egy gyógyfőzet kikeverését.
Eleinte nem érdeklődtem ennyire ez a tantárgy után, de amikor már javában benne voltunk, kezdett sokkalta érdekesebb lenni és rájöttem, hogy elég király vagyok belőle. Mindig csak ezzel foglalkoztam, rengetegszer elolvastam a tankönyvet és egyéb könyveket, amik ezzel foglalkoznak. De még soha nem vettem a bátorságot, hogy komolyabban belevigyem magam a dologba. Vagy lehet, hogy csak azért nem, mert nem volt cinkostársam, akivel meg tudtam volna osztani gondolataimat. Az én évfolyamomról és házamból nem sokan érdeklődnek a Legendás Lények után, ezért kicsit nehéz volt barátkoznom is, hiszen sokakkal nem volt közös témánk. Most pedig úgy gondolom, Cyrával jön jártam. -Hát igen, nem szabadna, de mondjuk a legtöbben tesznek a szabályokra manapság. Amúgy pedig elhiszem, hogy nem tudsz egy helyben ülni, én sem tudtam volna eddig ha lett volna kivel megosztanom ezeket a dolgokat. Egyedül nem indulnék neki a Rengetegbe. - Néztem füzetembe, majd vissza felpillantottam a lányra. A mosolyt viszonoztam, és örültem neki, hogy egy véleményre kerültünk néhány dologban. Minden bizonnyal jól megleszünk, főleg, ha nem csak most tudunk majd erről beszélgetni hanem a későbbiekben is. Az biztos, hogy szeretnék még pár ilyen találkozót, mindent meg szeretnék tudni olyan különleges lényekről amiket ő ismer. Hamarosan én is belevágok a lehető legjobban ezekbe a dologba, persze csak amint végeztem a hetedik évemmel. Ennél jobban még nem vártam a következő tanítási évet mint most. Röviden felnevetek én is, majd miután megnézte a firkáimat, be is csukom a füzetet és leteszem magam mellé. Ezt mindenhová magammal cipelem, ha kell ha nem, ki tudja mikor lenne rá szükség. -Elég jó a vizuális memóriám, megjegyzek különleges dolgokat tárgyakon vagy éppen lényeken, és akkor ezeket csak azért, hogy ne felejtsem el majd később mindig lejegyzetelem. Szóval ha később komolyabban is el akarok kezdeni ezzel foglalkozni, szerintem nem lesz belőle gondom, ha így folytatom tovább. Nem szabad ellustulni. - Mosolyom hálás, hiszen örülök neki, hogy megosztja velem tapasztalatait, gondolatait, ebből már tanulhatok valamit, ami később hasznomra válhat. Amikor a kiméráról kezd beszélni, szinte libabőrös leszek, és rettentően izgatott. Mindkét opció tetszik, akármelyikkel is találkozunk, tuti élmény lesz és jó kis megfigyelés. - Szuper! Még unikornissal sem találkoztam. Róluk viszont egy csöppet többet tudok mint a másik lényről. - Elkezdem összeszedni a cuccaimat, könyveket a táskámba helyezem és még felemelem fejem Cyra utolsó mondatára. Lelkesen elmosolyodom és bólintok egyet, nem tudom ugyan mennyi lehet most az idő, de ez egy jó ötlet. -Akkor viszont én most elsietek kajálni valamit és átöltözni, és akkor fél hétkor találkozunk ott! Már alig várom! - Felkelek a padról, és Cyraval vagy nélküle elindulok a kastély felé, elsősorban a nagyterembe, ahol keresek magamnak valami kaját és utána pedig fel a hálótermekbe, átöltözni, felkészülni a nagy kalandra.
Megjöttem | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
Akár megszállottnak is hívhatnak, ahogy tetszik. Maga a Tiltott Rengeteg is egy olyan hely, ami békés, mégis megvan a maga ijesztő, félelmetes légköre. Az erdő édes illata és az a varázserő, ami odabent tombol teljesen levesz a lábamról. A varázslények sokasága pedig csak hab a tortán. - Nem véletlenül „Tiltott” Rengeteg. Senkinek sem szabadna oda belépnie, én mégsem tudok meglenni egyhelyben anélkül, hogy ne fúrná az oldalamat a kíváncsiság – ejtek egy óvatos mégis lelkes mosolyt. Nem tudom, hogy Hannah miképp fog vélekedni a szövegelésemről, főleg akkor, ha teljesen ellene van a szabályok áthágásával. Nekem sem kéne, tudom, de hogy lehetne nemet mondani egy ilyen lehetőségnek? Odahaza nem voltak ilyen remek lehetőségeim, én csupán be akarom érni a lemaradásom. - Oh, végre valaki. Azt hittem eddig csak én vagyok ezen a véleményen, örülök, hogy te is így gondolod – csillannak fel szemeim, s a korábbi mosoly csak még inkább kiszélesedik arcomon. Legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy valaki hasonló, mint én a különleges lények kapcsán. Kellemesen csalódtam. A kérdéseit nem letámadásként veszem, szórakoztatóak és szívesen mesélek bármiről, amit tudni szeretne. Már azzal jó státusza van, hogy szimplán egy varázslényekről szóló kötetet tart a kezében, innentől kezdve rossz boszorkány nem lehet. A rajz szó hallatán érdeklődő pillantásokat veszek a korábbi firkálgatása felé, s jobban szemügyre véve a képet húzódok közelebb. – Ez egy remek ötlet, és ahogy látom tehetséged is van hozzá, ügyes – bólogatok elismerő pillantásokat vetve az iménti rajzára. – A jegyzetek csak olyanok számára fontos, akik művészetből épphogy nem buktak meg, mint például én. – nevetek fel a saját bénaságomon. Sose volt jó kézügyességem, se ritmusérzékem, hogy akkor most teszem azt festő vagy táncos legyek. Beauxbatonsban is örültem annak, hogy a táncpróbákat túléltem. Balett… Mi más is lett volna. – Mindenesetre a képek és jegyzetek jól jönnek majd, ha netán élesben kellene összefutnod valamelyikükkel. Nem egyszer voltam gondban, amikor nem tudtam megkülönböztetni egy Antipoduszi Opálszemű Sárkánytojást egy szimpla őskövülettől. Szóval ezt jó észben tartani, sok minden hasonlíthat másra, mint amit korábban tudtunk az adott lényről vagy épp tárgyról, tojásról – magyarázom kicsit komolyabbra véve. Ha valóban a bestiamester szakon gondolkozik, akkor tisztában kell lennie egy-két fontosabb dologgal és a gyakorlati rész sem árt még mielőtt az adott szakra elkezdene járni. Egy mosollyal nyugtázom azért a kedves hangsúlyt, melyet az imént ejtett meg. Jókedvre derít, hogy valakinek a hasznára is válhat még a tudásom. - A pontos hollétét nem tudom. Hallottam egyes mende-mondákat arról, hogy a Tiltott Rengetegben már látta valaki, de azt hiszem az se biztos forrás volt. Ha mást nem unikornisok után fogunk leskelődni, hátha belebotlunk az egyikbe. – kacsintok bíztatóan. Ha nem is jönne össze a kimérás tervem, ott a B terv, miszerint unikornis lesre megyünk. – Az unikornisok ugyan emberkerülők, de a boszorkányokat jobban megtűrik maguk mellett, ezáltal nincs veszíteni valónk. – mosolygom. A füzete felé biccentek, hogy semmiképp se hagyja majd itt. – Illetve egy apróság. Este fél hét tájékán találkozzunk a klubhelyiségben, abban az időben már nem igazán mászkálnak odakint, könnyebben ki tudunk surranni majd. – javaslom. Nem lenne túl jó, ha rajtakapnának, pontlevonás és felelősség vállalás maradna a végére, amit akárhogy nézünk kellemetlen lenne.
◊ zene: Magic ◊ szószám: 509 ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is értem igazán, hogy eddig miért nem vettem a bátorságot és beszéltem vele. Hiszen nagyon kedves lány és tényleg elszánt ami a legendás lényeket illeti. Kérdésemre kellőképpen válaszol, én pedig egy mosollyal az arcomon csukom be a kezemben lévő könyvet és kapom fel a fejem a Rengeteg említésére. Akármennyire is bestiamániás vagyok, még a Rengeteg szélétől beljebb soha nem jártam az erdőben. Kicsit furcsa elgondolásaim voltak mindig is arról a helyről és talán még soha nem volt olyan partnerem, akivel igazán lett volna kedvem bemenni arra a helyre. -Tiltott Rengeteg? Én még nem láttam különösebb lényt egyet sem, na de nem mintha túlságosan bementem volna valaha is... - Biztosan megvan, hogy melyik lényt merre kell keresni, csak ez nekem még valahogy soha nem jött össze. Kicsit többet kellett volna tennem a helyzet érdekében és most, szerintem most jött el ennek az ideje. Nem bánnám, őszintén. Csak elmosolyodom lelkesen amikor igenleges választ kapok a kérdésemre. Valóban elszánt vagyok ezzel kapcsolatban, hogy jövőre ezt a szakot válasszam és ennek érdekében egy kis nyomatékosításra még szükségem van. Ezért faggatom olyan nagyon most Cyrát. De ahogy észreveszem, nem zavarja annyira mint ahogy aggódtam ezért a dologért. Ennek örülök. Csak iszom szavait. -Ebben teljesen egyetértünk! Én is pontosan így gondolom, hogy könnyebb őket megérteni... - Valóban. Nem csak úgy mondom mert be akarok vágódni. Nem igazán játék ez az egész, mert ha valakit abszolút nem érdekel a helyzet, akkor aztán jól eltolja majd az életét ha ezt a szakmát választja. Sokat kell tudni a lényekről és sokat kell majd foglalkozni is velük a későbbiekben. Ez pedig elég király. A sárkányok, azok amiket egyszer még tanulmányozni akarok! Alig várom már, hogy kijárjam az iskolát és világgá mehessek, lények után kutatni. - Hát még nem igazán kezdtem el jegyzetelgetni róluk, inkább rajzokat szoktam csinálni. Igaz, azokat is fel tudom később még majd használni erre a célra, bejelölgetni a fontosabb dolgokat... - Gondolkodom el azon amit mondd. Hangomból is hallható, hogy mennyire hálás vagyok neki, hogy ezeket a dolgokat elmondta nekem. Nincs sok bestiamester az iskolában és Cyra az egyetlen aki igazából ismerek. Mástól nem is tudtam volna tanácsot kérni ha most így belegondolok. Teljesen felkelti az érdeklődésemet amikor a kimérát kezdi el mesélni. Nem igazán tudok róla sokat, sőt, talán ha egyszer olvashattam róla valami apróságot akkor az már haladás. Elmerengek és bólogatok, de igazán akkor lelkesedek be amikor megkérdezi, hogy vele tartanék e. Próbálom visszafogni magam, de óriási vigyor jelenik meg az arcomon. -Még szép, hogy van! Út közben kicsit mesélhetnél nekem erről a lényről mert nem tudok sokat róla. Sőt, azt sem tudtam, hogy él itt a Rengetegben... - Hangom elhalkul a végére és tekintetem is gondolkodónak tűnik. Az biztos, hogy a füzetemet viszem magammal és ha látunk egy ilyen állatot, akkor gyorsan levázlatolom. Mennyire király lenne!
Megjöttem | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
Meglepetésként ér a leányzó hirtelen felbukkanása és épp elég ahhoz, hogy a korábbi hihetetlen ötletemen felülkerekedjen. Leköti a figyelmem, a köszönés pedig rátesz egy lapáttal, így egész biztos nem fogom faképnél hagyni, vagy épp tettetni, hogy nem vettem őt észre. Azok az idők elmúltak, nem kell a színjáték, se a bunkóság, csupán a rendes, normális énem… A kezében helyezkedő könyvvel meg is vesz magának, nem csak szeretem a különleges lényeket, egyszerűen imádom őket, nem csoda, ha azzal a kis regénnyel a kezében már le is vesz a lábamról. - Na, az szuper. Én csak tenni akartam egy kört, mielőtt a Tiltott Rengeteg felé veszem az irányt. – vonok vállat némi közönnyel, hisz’ nem olyan nagydolog ez. Sokszor szöktem már ki éjnek évadján csak azért, hogy a kedvenc fajaimat megfigyelhessem és a kis jegyzetes füzetembe leírjak róluk mindent. A viselkedésüket, a megjelenésüket, minden gesztust, amit kimutatnak. Az pedig, hogy Hannah-t is érdeklik ezek a csodalények, némi önbizalmat adnak a mostani tervemhez. A hirtelen jött kérdéshalmazra, elsőre meghökkenek, de amint elönti elmémet a bestiamesterséggel kapcsolatos dolgok, azonnal észbe kapok. - Pontosan. Imádom őket minden porcikájukkal együtt. – lelkes mosoly jelenik meg arcomon, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve le is huppanok mellé. A következő kérdésére elégedetten helyezkedek el, s teszem le kezeimet a térdemre, mialatt azt átdobom a másikon. – Tele van kalanddal és rengeteg türelemmel. Szeretem őket, mert sokkal egyszerűbb megérteni az érzéseiket, mint az embereknek. Bonyolultabb a kezelésük és a megközelítésük, de ha egyszer a szívükbe zárnak, onnantól kezdve megértheted milyen csodásak is ők. – magyarázom vigyorogva. Nagyon szeretek erről a témáról beszélni, így abszolút nem fáraszt le a kérdéseivel. Hiszen ez jelent számomra mindent, egy másik téma nem tudna ennyire lekötni vagy fellelkesíteni. Azért remélem, a túlzott imádatom nem fogja lefárasztani szegény Hannah-t, mert sok esetben túlzásokba esek, az pedig általában elriasztja a másikat és hirtelen valami nagyon fontos dolguk akad. - Van gyakorlati rész, de az csak azután, amikor már pontosan kiismerjük a lény viselkedését. Ez mondjuk benne van a könyvekben, de nekem mániám, hogy élőben is láthassam őket. Vezetek egy apró noteszt, amibe mindent összegyűjtök róluk és lefirkantok. Ha ezt a szakot választanád jövőre, akkor javaslom a saját jegyzeteket. – biccentek felé bátorítóan. Ami engem illet, örülnék még egy újabb tagnak. Nem vagyunk túl sokan, és a többség nem az én házamba jár, így sok az ismeretlen arc, a barátkozás meg újonnan nem az én asztalom. - Most például a kiméra keltette fel az érdeklődésemet. Főleg azért, mert nem sok infó van róla, csak annyi, hogy agresszív és a róla keringő históriák azt rebesgetik, hogy már ölt varázslót. Na, pont ez az, amiért én többet akarok róla kideríteni, puszta betűkkel a könyvekben nem sokra megyek. – sóhajtok fel némi csalódottsággal. Jó, jó, a könyvek is hasznosak, de ha meg van a lehetőséged rá, hogy élőben láthasd őket, akkor miért ne élnél vele? – Volna… kedved velem tartani? – oldalra billentett fejjel és már-már kiskutya szemekkel pislogok rá, meghazudtolva a koromat. Szeretném, ha valakivel első kézből oszthatnám meg az élményeimet és az adataimat. Egyedül se rossz, viszont ha van társasága az embernek, akkor sokkal jobb érzést kelt az egész akció. Remélem, nem retten el az ötlettől, mert azért akad egy-két rémsztori a kiméráról, ami sokaknak kényes téma.
◊ zene: Magic ◊ szószám: 530 ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Gondolataimba mélyedve ücsörgök és lapozgatok a könyvet amikor csak egy pillanatra nézek fel és megpillantok Cyra-t. Igazából örülök neki, mert már múltkor is akartam vele beszélgetni a varázslényekről. Akkor még nem voltam benne biztos, hogy ezen a szakon van, de aztán utána kérdeztem és lám, nem vétettem el a dolgot. Tutit van valami plusz képességem erre a felismerésre. Nem habozok, intek is neki, mire ő szerencsére odasétál hozzám. Szerintem nagyon kedves lány, már amennyire megismertem, és őszintén remélem, hogy nem fogok majd csalódni ebben. Sokszor ítélkezem gyorsan, aztán pedig nagyot csalódok, de úgy érzem, hogy egy bestiamestertől nem kell félnem. Hiszen... egy az érdeklődésünk vagy mi. Még gondolkodom a dolgon, de nagy valószínűséggel én is valami ilyesmit szeretnék kezdeni majd az életemmel. -Jól, köszönöm. Pihenek. Te? Mi járatban erre? - Érdeklődöm mosolyogva, miközben picit arrébb helyezkedem a padon és becsukom a kezemben lévő könyvet. Már ezerszer átolvastam és átlapoztam, szóval tudni fogom majd, hogy hol tartottam. Ez miatt soha nem aggódom. Cyra pillantása is egyből erre esik, igazából örülök is neki, hogy nem nekem kellett felhoznom ezt a témát elsőre. Kicsit mindig szégyenlős vagyok ilyen téren, nem is tudom miért... -Igen! Te bestiamesternek tanulsz igaz? Én is azon gondolkodom. Milyen? - Persze nem akarok olyan beválasztani majd, ami például egyáltalán nem kötődik ahhoz, amit szeretnék vagy éppen óriási csalódás lenne... ezért szeretnék előtte 'piackutatást' végezni erről az egészről. Cyra az áldozat, hiszen mást nem is igazán ismerek erről a szakról... Pár másodpercig hallgatok csak, elgondolkodom még kérdéseken. Talán nem kellene rázúdítani így egyszerre mindent, de nem igazán bírom ki, hogy ne szólaljak meg még mielőtt ő válaszolna az előző kérdésekre. -Sok hasznos dolgot tanultok? Van valami gyakorlati rész is? - Nekem talán az lenne a legfontosabb. A gyakorlat. Persze láttam már sokféle lényt, de mivel eddig még nem nagyon merészkedtem be az erdőbe ezért kimaradhattam rengeteg mindenből. Oké, azért itt a suliban nem sokan mondhatják el magukról, hogy találkoztak például kentaurral vagy akármilyen más lénnyel. Én szeretnék, tényleg. Akármilyen veszélyes vagy furcsa.
Megjöttem | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
A bestiamester, mint szak, szerintem rendkívül hasznos és érdekes tud lenni. Megtanít bánni a különleges élőlényekkel, s segít megismerni a titkaikat, melyekkel közelebb kerülhetünk hozzájuk. A kis varázslényekkel teli felhőmmel együtt indulok el a suliból. Nem telik el nap anélkül, hogy ne agyalnék az újabb találkozásokról, melyeket a bestiákkal ejthetek meg. Mondhat bárki bármit, tisztában vagyok vele, hogy a ragaszkodásom egyes lényekhez már-már beteges. De nem érdekel. Ők azok, akik mellett nyugodtan el tudok ücsörögni, hozzájuk bújhatok, mert megértenek. Ahogy én őket… És sajnos sokan mágiával akarnak felülkerekedni rajtuk, nem pedig a puszta szeretettel. Pedig egy meleg szív sok másét meg tudja olvasztani. A rózsakerthez indulok, hogy kicsit kipihenjem a pár napja történt akció dús pillanataimat, amikor ugyanis sikerült összefutnom egy kentaurral. Nem volt veszedelmes, sokkal inkább kedves és érdeklődő. Mégis a XXXX osztályba sorolják őket, mint veszélyes lények. Nem is értem miért. Simán lehet bánni velük, csak át kell érezni a sorsukat, megérteni őket és ennyi. Sokkal egyszerűbb velük jól kijönni, mint például egy kimérával. Hallottam mende-mondákat egy varázslóról, aki ugyan legyőzte a bestiát, de azonnal szörnyethalt. Nem lenne szerencsés összefutni egy olyan lénnyel, aki még kommunikálni se tud a mi nyelvünkön, mégis, a kalandvágyam és a kíváncsiságom miatt talán lennék olyan hülye, hogy bevetem magam a tiltott rengetegbe, csak azért, hogy megtaláljam a kimérát. Gondolataimban elmerülve sétálgatok a rózsasorok között, miközben a korábbi ötletemen gondolkozok. Lehet tényleg meg kellene tennem. Elmenni a tiltott rengetegbe és megkeresni azt a bestiát. Hiába tartják számon XXXXX osztályúként, ami még varázslót is ölt, én meg akarom őt törni. A mi oldalunkra állítani őt, és nem érdekel, ha a sok szaki erről másképp nyilatkozik. Be fogom bizonyítani nekik, hogy a veszedelmes jószágok is tudnak együttműködni…érezni. Ezen agyalva lépegetek lassan, fürkészve a kék eget dugom felsőm zsebeibe kezeimet. Az idő egyre hűvösebb, az ünnepek pedig egyre közelebb kerülnek. Mély sóhajt hallatok, majd a következő pillanatban meglepetten pillantok a hang forrásának irányába. Az apró mozdulatra –integetésre- rögtön kiszúrom az ismerős alakot. Kedves mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy közelebb lépkedek Hannah-hoz. - Szia! Hogy vagy?– köszönök azért, miután sikeresen közelebb ballagtam hozzá. Nem tudom nem észrevenni a kezében lévő könyvet, melyet pár éve én is lelkesen lapozgattam. – Nocsak, téged is érdekelnek a varázslények? Ez tök jó. – mosolygok rá vidáman, hátha akad egy rövidke lehetőségem arra, hogy áradozzak neki a különleges, furcsa ötleteimről. Ki tudja, lehet belemenne a kiméra szemlélős tervembe.
◊ zene: Magic ◊ szószám: 391 ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az utóbbi két napban annyit tanultam, hogy nem is tudtam kijönni a szabadba. Végre eljött a hétvége, egy kis szünet, amit ki tudok használni ez alkalommal, hiszen jövőhétre egyelőre úgy néz ki, nem kell semmi beadandót írnom vagy tanulnom akármilyen felmérésre. A kedvenc legendás lények könyvemmel a kezemben indultam el a birtok felé. Persze azért felvettem fekete szövetkabátomat ruhám fölé, ami végre nem egyenruha, nagyon elég azt hét közben hordani. Már útközben kinyitom a könyvet, amit már vagy ezerszer elolvastam keresztbe, hosszába de még mindig csak többet és többet szeretnék tudni. Ha befejeztem az iskolát, persze a mesterképzéssel együtt, akkor utazni fogok, világot járni csak azért, hogy minél több varázslényt tudjak felkutatni és látni a valóságban is, nem csak a könyvben. Mondjuk sajnos ez még egy kicsit odébb lesz... de már tudom, hogy első dolgom valószínűleg Romániába vezetne, hiszen a sárkányok a kedvenceim mind közül. Velük szeretnék először foglalkozni! Első utam az udvarra vezet, majd a tóhoz és csak utána jövök a rózsakert felé. Kellett már ez a nagy kör séta. A rózsakert a második kedvenc helyem, itt mindig olyan nyugodt, és kevés az ember. Nem tudom miért... lehet hogy félnek attól, hogy tele van ez a hely szerelmesekkel? Mondjuk én még egyet sem láttam, de valami oka csak van neki, amiért kevés ember jár ide. Mondjuk engem aztán tényleg nem zavar. Ennek a helynek is megvan a hangulata, a maga varázsa és nekem ez tökéletes arra, hogy leüljek egy padra, majd a zsebemből előhúzzam a jegyzetfüzetem és a legendás lények könyvből a sárkányok résznél lévő képet kezdem el átrajzolni. Úgy gondoltam, hogy majd minden egyes lényt, amit meg szeretnék nézni le fogok rajzolni és meglátom a végén, mennyire lesz hivatalos a kép, ami a könyvben van róla. Aztán ki tudja, még lehet én is írok egy ilyen könyvet egyszer! Hú, de bulis lenne! Kis idő eltelik amikor felnézek újra és meglátom a közeledő Cyra-t. Nem olyan régóta ismerem a lányt, de megtudtam róla, hogy mire jár és engem igazán érdekelne ez az egész dolog. Azt hiszem itt lesz a megfelelő alkalom arra, hogy kifaggassam. Már ha ráér persze. Kezemet felemelem, intek neki. -Cyra! Sziaa! - Ha nem ér rá, úgysem fog idejönni, szóval nem mozdulok el a helyemről, csak figyelem a lány reakcióját. Remélem, legalább meghallott.
Megjöttem | Ruci | Zene| [You must be registered and logged in to see this link.]
Rózsakert... A szerelmeseknek ez az egyik kedvelt helye, itt szokták nyalni falni egymást a párok. Most azonban csendes az egész. Nem tudom mi okozza ezt, de ez nagyon ritka alkalom. Viszont teljes mértékig tökéletes ahhoz, hogy nyugodtan gitározzak egy picit. Kissé borongós idő van, de még csak kellemes kis szellő fújdogál csak. Mivel nincs túl hideg és épp hétvége van, egy szimpla fekete nadrágot viselek és egy szintén fekete pólót. A vállamon gitártokkal érkezek meg a rózsakertbe, majd letelepedek az egyik padra. Nyugodt mozdulatokkal előveszem a hangszeremet, majd elkezdem hangolgatni, illetve hozzálátok a bemelegítéshez.
- Azt hiszem értem, és ehhez az első lépés az, hogy megpróbálsz nem úgy viselkedni, hogy félniük kelljen tőled. Egy kicsit nyitottabban talán, persze nem mindenkivel, hanem akivel úgy érzed, hogy érdemes. - ha velem, hát velem, de megtehetné másokkal is. Lehetne mondjuk több barátja, nem olyanok, akik tartanak tőle, vagy akik mint afféle szövetségest kezelik, hanem olyanok, akikkel mondjuk tényleg jó viszont ápol és meg tudja velük beszélni, ha valami gondja vagy baja van. Fogalmam sincs, hogy ezt meg tudja-e valósítani és biztosan nehéz is lesz, ha egyáltalán meg akarja próbálni és még biztosabb, hogy mások sem fogják ezt könnyen és egyszerűen kezelni, hiszen már megszoktak tőle egy stílust és nehéz elhinni, ha hirtelen megpróbál másképp viselkedni az emberekkel, de egy próbát megér, főleg ha elhatározta, hogy igenis változtatni akar. - Fogalmam sincs pontosan, de... rossz dolgokat, hogy olyanok legyünk, mint ő, ártsunk másoknak. Apa pedig... szerinted, ha tényleg köze van a halálához, hiányzik neki? - költői kérdés, látszik, meg is rázom a fejemet rá. Nem hinném, hogy hiányzik neki, hiszen talán tényleg ő ölte meg, vagy minimum közre játszott a halálában és nem éreztem úgy, hogy igazán meggyászolta volna. Inkább, hogy örült, hogy lehullt az utolsó védőfal köztünk és végre azt tehet a lányaival, amit akar, vagy legalábbis... végre megpróbálhatja, mert hát azért ebbe nekünk is van beleszólásunk. Talán idővel a húgom is rájön arra, hogy nem engedhet neki mindent, és igenis ellen kell majd állnia, hogy meghozza a saját döntéseit, még ha ez baromi nehéz is. Nekem sem volt könnyű. - Ez nagyon jól hangzik, kedves tőled. Még úgy se tudom, hogy mi lesz, olyan sok jó versenyző volt, úgyhogy... - bizonytalanul rántom meg a vállamat. McGalagony hisz bennem, azért is nevezett a versenyre, de én még mindig nem hiszek magamban olyan erővel, mint ő. Tényleg nem tudom, hogy elérek-e ott valamit, de mégis csak jobb, ha Draco már előre tud róla, hogy ilyesmi is lehet majd a nyáron és nem pedig utólag hall róla, amikor aztán netán rosszabbul érinti, hogy egy hónapig nem nagyon tudunk még csak futólag sem találkozni, ha messze leszek. - Már ez is valami, ahogyan te is látod már ezt és... azt hiszem én is máshogy látok dolgokat. - és igen az ember változik, ha úgy érzi, hogy arra van szükség, hogy attól lesz jobb, vagy teljesebb ember. Bármi is történik soha sem csak az egyik oldal hibáztatható, mindig van bibi mindkét félnél, én is lehettem volna talán az elején is türelmesebb Dracoval és most majd leszek is, mert biztosan lesznek még hullámvölgyek, de legalább most azt látom, hogy ki tudunk jönni a völgyből is és akkor máskor is menni fog.
//Én is köszönöm szépen a játékot, isteni volt! Folyt. köv. nyáron! //
- Nem is azt, hogy elismerjenek. Nem tudom. Nehéz megfogalmazni. Arra, hogy ne féljenek tőlem úgy, mint régen, ahogyan mi féltünk a Sötét nagyúrtól. Így utólag visszagondolva pocsék érzés, hogy mire akart kényszeríteni. Most azzal is megelégednék, ha neked elmondhatnám, amit gondolok. – Rázom meg világos tincseimet. Azt hiszem így is tudok bandavezér lenni, vezetni a házat, a kviddicsvállogatottat, prefektus is vagyok. Jó, nyilván nem tudom megállni, hogy felkacagjak, ha valaki elesik a szemem láttára, vagy Hóborc fejbedobja egy spagettis tállal, de a látványos kínzásokról lassan már egészen lemondok. Ami mostanság kitöltötte a gondolataimat az Penny, róla nem tudok, még a kissé jogosnak tűnő griffendéles közbekavarás ellenére sem. Felhúzhattam volna az orromat, hogy ennyire pótolható vagyok, végülis komolyan leittam magam, de azon túl, hogy alaposan megfájdult a fejem, és van valami halvány emkékem róla, hogy macska alakban Lavender ölében dagasztottam, nem sokat tudtam levonni a dologból. Fel kell nőni, ha tényleg kell nekem. - És most az anyád mit vár el tőled? Tőletek. Neki nem hiányzik a férje? – Jó eséllyel nem, ha mondjuk ölte, vagy ölette meg. Penny nagyon is érzelmesnek, finom lelkűnek tűnik, amit lehet, hogy az apjától örökölt, ám az is lehet, hogy ennek hatására lett jobb ember, mintha ezzel is tisztelegne az örege előtt. Ebből a szempontból én szerencsés vagyok, mindkettő él még, testvérem nincs, igaz, sosem éreztem a hiányát. Ha Penny megkérdezi, hogy mit is szeretnék... hát abban tényleg benne van, hogy majd egyszer olyan családot, amelyben nem kell félnünk sötét varázslók zsarolásától, s rá kellett ébrednem, hogy nem is lehet az út, amelyben vagy engem fenyegetnek, vagy mi másokat. - Ha bejönne, én megvárnálak. Vagy ha nyáron lenne, akkor elmennék oda a közelbe, ahova te mész, és néha találkozhatnánk, ha van rá lehetőség. – Most szereztem vissza, naná, hogy ki tudnám várni, azzal a tudattal könnyebb is lenne, hogy nincs közöttünk akkora zűr, mint korábban. Ha pedig látunk rá esélyt, hogy jól sikerülnek a tanulmányai, tényleg elmehet egy hosszabb időre, ki tudja, talán még az is megoldható, hogy időnként lássam. Ellenben ha lecsúszik a dologról, akkor is értelmes megoldást lehetne találni arra, hogy ne kelljen otthon lennie egész nyáron. Még motoszkál valami a fejemben, de majd meglátjuk, hogy mi is alakul, végülis egy órája még hagyta magát mástól megcsókolni. Viszonzom a mosolyt, végülis szerintem sem mindegy, hogy valakivel együtt vagyok, aki szeretné meglátni bennem, hogy értékes is lehet. - Már változtak, csak még nem mondják feltétlenül ki. A régi gőgjük már annyi. Sosem fognak teljesen oldottan viselkedni, de készek lehetnek belátni, hogy nem kerülhetünk mindig mindenki fölé. – Ezzel igazolom azt, hogy már nekem sincsenek halálfaló terveim, ahogyan a szüleim sem a látszatra mennek majd rá. A délután hátralévő részét beszélgetéssel töltjük, továbbra is ebben az ismerkedős kiadásban.
//Köszönöm szépen, Penny nagyon cuki *.*//
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igen, tényleg elég rossz volt ez így, azt kár is lenne tagadni. Én se viseltem jól és nem is akartam, hogy így alakuljon, csak hát... egyszerűen az élet nehéz és finoman szólva is nehéz Dracon kiigazodni, főleg akkor, ha az embernek még épp elég más baja is van az életben. Meg hát, ha nem látom értelmét valaminek, akkor nem is igazán tudom, hogy kellene-e harcolnom érte. Jelen esetben ez egyértelműen őt jelentette, mert nem láttam azt, hogy olyan sokat akarna változni. Nem akartam, hogy gyökeresen tegye meg, csak... legalább próbálja, mint ahogyan most teszi. - Nem is várom, hogy teljesen alakítsd át magad és hirtelen bájos mindenki kedvence légy, és... mit szeretnél pontosan? Hogyan ismerjenek el? - mert a családja hírneve adott, de gondolom az egy alap és mégis csak az lenne az igazi, ha őt magát ismernék el, a saját tehetsége miatt mondjuk, és nem pedig azért aki, de ehhez meg kell dolgoznia és azért valahol muszáj rugalmasabbnak is lennie. Nekem is okkal van meg a kapcsolatom McGalagonnyal, mert sikerült kitűnnöm a tudásommal és megmutatni, hogy érek valamit és a családom nevét egyáltalán nem kellett felhasználnom ehhez. Úgy érzem, hogy ez az, amire az ember igazán büszke lehet, és nem arra, hogy mit tolnak alá családilag, én pont e miatt akarok a saját erőmből elérni célokat, még ha nem is nagy dolgokra vágyom, mint mondjuk Draco. - Igen tudom, de ezt a saját bőrömön tapasztalni... még ha csak sejtem is, azért nem valami kellemes. Apa volt egyedül, aki kiállt mellettünk mindig és nagyon hiányzik. - halkan sóhajtok egyet. Azért ez nem valami kellemes téma igazából, pedig igyekszem én túltenni magamat rajta, évekkel ezelőtt történt, de attól még ugyanúgy elég rosszul érint. Egyszerűen... jó lenne tényleg valami normális élet, ha az anyám nem üldözne tovább a dolgaival, mert nem akarok olyan lenni, mint ő és nem akarom azt sem, hogy a húgomat olyanná tegye. Egyszerűen nem értem, hogy ezt miért nem képes megérteni és miért erőlteti ennyire. Az a jó halálfaló, aki magától akar az lenni nem? Mit ér el vele, ha folyton nyúz miatta? - Nem tudom, őszintén szólva félek kitenni innen a lábamat, abban reménykedem, hogy bejön egy ösztöndíj és akkor megint elég távol leszek tőle... de ha nem... - bizonytalanul vonom meg a vállamat. Tényleg nem tudom, hogy mi lesz és hogyan lesz. Az anyám nem írt már levelet egy ideje, de ez nem tudom, hogy azt jelenti, hogy feladata, vagy hogy továbbra is nagyon forral valamit. Mindkét lehetőségre fel kell készülnöm, és inkább akkor a számolok a rosszabbal, talán ez esetben nagyobb esélye van annak, hogy nem jövök ki rosszul a dologból nagyon. - Nem várok nagy szavakat, köszönöm ezt is. - mosolyodom el, hiszen azért már az is nagy dolog, hogy eddig eljutottunk és én tényleg értékelem, hogy így áll hozzám, komolyan mondom. - És mit vársz, hogy mi fog változni majd a szüleidben? - vagy ő mit szeretne? Én nem tudok róluk sokat, maximum pletykákat, mint mások, hogy volt közül Voldemorthoz, de ebből sok a pletyka csak és nem tudom, hogy mennyi igaz. Talán nincs is hozzá közöm, de... mégis csak érdekel, hiszen hozzá közöm van, akkor igenis számít, hogy milyen a családja, főleg akkor, ha teszem azt egyszer majd megismerem őket.
Heteket biztos, hogy nem várnék azzal, ha mosolyszünet lenne, és jobb kedvre kéne deríteni. Az borítékolható, hogy össze fogunk még kapni, mégis, ha egy pár vagyunk, akkor kutya kötelességünk valahogy utánamenni a dolgoknak. S ennek aligha van köze ahhoz, hogy Penny is aranyvérű, attól nem lesz sem okosabb, sem ügyesebb problémamegoldó, ez csak a szüleim mániája. Meg meg is sértődünk, majd valahogy megoldjuk, nem fogom még egyszer a griffendéles karjaiba lökni. - Ebben nem biztos, hogy igazad van Penny. Közkedvelt sosem akartam lenni, viszont vágytam arra, hogy elismerjenek. Most sem tudom elképzelni magam valami bájos mindenki kedvenceként. Veled viselkedek, és nem fogok direkt belerúgni másokba, de nem kell nagy társaság. – Volt egy bizonyos stílusom, ami miatt sokan inkább féltek tőlem, még azt is megkockáztatom, hogy utáltak, de ez nem zavart, így építettem fel az életemet, bőven elég volt, hogy az a pár ember követett, akiket én is fontosnak gondoltam. Mára már nem árt kissé feladni az elképzelésekből, és kiérdemelni azt, hogy legyen, akinek magam miatt vagyok értékes. Talán működhet. Ezúttal elmosolyodom, kissé hasonló a helyzet, mint amikor a karácsonyi bálon egymást etettük. Ha nem is ismételjük megy egy-az-egyben, az érzet arra emlékeztet. Amikor megbontja, a számba kapdosok egy kisebb darabot, amíg felvezeti a családi sztorit. - Aha. Mondanám, hogy meglepő, de mégsem az. Az aranyvérű vonalon évszázadok óta divat félreállítani, aki nem illik a képbe. Száműzetés, vagy ha muszáj, akkor gyilkosság. Nálunk nem volt ilyen, de a Black-eknél erőteljesen. Bella nénémről hallottál, saját kézből mesélhetne tapasztalatokat. – Ezzel nem megbántani akarom, csak azt fejezem ki, hogy sajnos ezen nincs mit megütközni. Jó, ha az embernek a saját apja hal meg, az biztosan földhöz vág. Tulajdonképpen így, hogy megtudok róla plusz információkat, már valóban érthető, hogy milyen akar mindenáron törekedni a boldogságra, és ha tőlem csak a negatív véleményeket hallja, akkor elmegy a kedve még az élettől is. - Mire számítasz most nyáron? Ha nem olvasod el, akkor lehet, hogy tervez ellened valamit? – Azért ezzel nem értek teljesen egyet, hogy nem olvassa el a levekeket, mert még mindig jobb lenne, ha tudna arról, hogy miket gondol az anyja, mintsem rettegni azon, hogy vajon mi lehet a háttérben. Igyekszem nem nyelni, és csúnyán nézni azon, hogy most megint egy srácot említ, éppen most takarítottam el az útból Christ, nem nagyon érdekel a téma, még akkor sem, ha ez a múlt. Vagy tekintsem a bizalom jelének hogy megosztja ezt velem? - Na igen, az én szüleim is megválogatnák, hogy kit vesznek be a családba. Szigorú szabályok, viszont az utóbbi időben ezek már kezdenek enyhülni. Beszéltem velük egy elég durvábbat, hogy ébredjünk rá, hogy nincs már kitől félni, éljünk a saját terveinknek. Nem azért vagyok veled, mert te vagy a tökéletes menyasszony, hanem azért, mert te vagy a tökéletes... kedves vagy mi. Ne várj tőlem nagy szavakat. – Vonom meg a vállamat most már vigyorogva, még ha viszonylag komoly témákról is beszélünk, árvaságról, de egy kis humort talán belecsempészhetek gúny nélkül.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Annyi biztos, hogy mi már elmondhatjuk, hogy sok mindenen mentünk át azért, hogy ez az egész jól alakulhasson, és igenis megküzdöttünk a kapcsolatért. Senki sem mondhatja, hogy nem így van. Remélem, hogy értelme is van a dolognak, de nem is szabad úgy hozzáállni, hogy tuti nincs. Meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő, meglátjuk majd, hogy mennyire tudjuk ezt megoldani, ő mennyire változik, én pedig mennyire tudok alkalmazkodni hozzá. Remélhetőleg pont annyira, hogy ne legyenek újabb olyan mosolyszünetes hetek, mint amire most volt példa. - Azt hiszem ez menni fog, nem hívlak nagynak és... szerintem tudnának mások is kedvelni. - én legalábbis biztos vagyok benne, csak ezt az arcát kell mutatnia, nem azt, amit eddig, és máris minden rendben lesz. Sokkal hűvösebb volt régen és igazából ő érte el azt, hogy rosszat gondoljanak róla. Szerintem, ha tényleg akarja, hogy kedveljék, akkor nem lesz itt az ég világon semmi gond sem, sőt... én tényleg kedveltem már akkor is, amikor még épp az undok fázisában volt. Nem mondom, hogy egyszerű volt a dolgom vele, de az talán tényleg unalmas is, ha valami túl könnyen megy, vagy akkor hamar ki is hűl, a jó ég tudja. Ezek után a csoki azt hiszem már csak egy újabb gesztus értékű lépés a részéről, aminek persze, hogy nagyon örülök, de mindenképpen az az igazi, ha majd együtt kóstoljuk meg, végül is mégis csak ő kapta eredetileg és most tovább adja nekem nem igaz? - Akkor jó, együtt fogjuk tesztelni, az biztos, hogy jól néz ki. - már csak a csomagolás alapján is, ami azért elég sokat számít, és nem hiszem, hogy egy olyan kaliberű nő, mint az anyja az ő gazdagságukkal valami értéktelen vackot adna a fiának, szóval már csak ebből is eléggé evidens, hogy biztosan drága bonbonról van szó minőségi csokival. - Nem tudom, csak... meghalt, azt mondták, hogy baleset egy rosszul sikerül varázslat, robbanás, de én nem hiszem, mert... tudod mindig ő védett minket anyától és erre hirtelen meghal? - halkan sóhajtok egyet. Nem volt ezt könnyű kezelni, de már elmúlt, nem most volt, hogy még mindig kiboruljak miatta. Nem is biztos, hogy jó a feltételezésem, de ettől még így érzem és nem tudnék az anyámban csak úgy megbízni és nem is akarok. - Folyton leveleket írogat, de el sem olvasom őket. Félek, hogy mi lesz nyáron, mert... még mindig azt akarja elérni, hogy olyan legyek, mint ő. Akárhogy... Tavaly nyáron... - újabb sóhaj. Pocsék témák, de ez is hozzám tartozik és joga van tudni, hogy mi történt velem, mert akkor tud megismerni igazán, be kell avatnom az életembe. Én is tisztában vagyok vele, de attól még ugyanúgy nem könnyű ezekről beszélni. - Volt egy srác, aki tetszett, odahaza, mugli, de kedves és találkoztam vele párszor. Anya pedig megfenyegette, ha nem megyek vele segíteni a nagyszüleimnek Franciaországba. - nem volt választásom és tudom, hogy amiket tettem olyasmik, amiket talán sosem fogok tudni rendezni magamban, de valahogy attól még muszáj kezelnem, mert nem süllyedhetek el az önsajnálatban, pedig voltak időszakok, amikor határozottan könnyű lett volna ezt az utat választani.
Van egy olyan érzésem, hogy így lesz értéke a dolognak. Nem dobja magát a lábaim elé, mint sok másik lány, nekem is küzdenem kell érte, neki is megtanulnia kezelni engem. Meglehet, ez egy felnőtt kapcsolat eleje, és alapja. Nem tudom, hogy mi fog kisülni belőle, de ha fogösszeszorítva küzdök érte, és így úgy tűnik, hogy visszamosoly, azt már sikerként tudom elkönyvelni. Az nem a kultuszomnak szól, vagy éppen a hátteremnek, hanem annak, amit bennem lát. El tudom hinni, hogy az embert, és a pasit látja bennem, akivel jól érezheti magát. Már csak azért is több a jelentősége, mert nem az átlagos bájgúnárt hozom, mert bár nem ismerem azt a griffendélest, ezért csak remélni merem, hogy Penny az erőfeszítést is értékeli. - Kezdd azzal, hogy nem hívsz nagynak. Változni akarok, valami olyanra vágyom hosszú idő után, hogy ne csak egy bizonyos réteg kedveljen. – Értem arra, hogy Crakot és Monstrot már leépítettem év elején, mégis sok aranyvérű figyel rám. Pedig lehetne őket nem csak irányítani, barátkozni velük. Maradhatok a társaság központjában is úgy, hogy kezdünk lassan kinőni az állandó ellenségeskedésből. Potter iránt már elvesztettem az érdeklődésemet, mások tekintetében pedig már a családom sem annyira bántó, akkor én miért tegyem. Már nincsen Sötét nagyúr, nem kell bizonyítanunk. Itt az ideje, hogy azzal foglalkozzak, ami engem is érdekel. Többek között Penny. Én érkezem vissza elsőként, már megjelenik az első halvány mosoly az arcomon, hiszen a mosolyából úgy tűnik, hogy tetszem neki így. Lényegében végre egy pár vagyunk, lezárva a múltat. Biztos, hogy lesznek még döccenők, de megpróbáljuk együtt, és ha nem mennek a dolgok, akkor igyekszünk megbeszélni azokat. Bólintok, és amikor kinyitja a csokit, akkor én is török belőle magamnak. Azt hittem, hogy majd elrakja, és később eszi meg, de nekem így sem gond, még a végén kicsit meghitt is lesz így a sétánk. – Persze, miért is ne, szerintem nagyon finom. – Vetek rá egy elfogódott pillantást, és a számba tolom a falatka édességet, hogy meghallgassam a történetét. Gondolkozom azon is, hogy leüljünk majd a virágágyások közötti padok egyikére, de még jó a séta, a kviddicstől fel vagyok pörögve, majd hirtelen fogok összezuhanni. - Miért, mi történt vele? Most már kezdem érteni, hogy miért próbálsz kitörni a skatulyából. A halálfalós téma mint tudod, számomra sem ismeretlen. De inkább mesélj te. És most mi a helyzet az anyáddal? Most már felnőtt vagy, még mindig így kezel? – Kérdezek rá, és miután a csokit lenyeltem, ráfogok a kezére, amit most egyértelműen úgy látom, hogy megtehetem. Végülis ha egy pár vagyunk, még ha csak ismerkedünk is, ennyi belefér. Mintha előlről kezdtük volna az egészet, de bizonyos tekintetben mégis van már múltunk.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A szavaira csak lassan bólintok. Igen, tény, hogy ez az egész baromi nehezen ment, hogy rendesen megszenvedtünk érte, de így talán nagyobb az értéke is, mintha csak úgy az ember ölébe pottyan valami. Így már azt is tudjuk, hogy milyen összekapni, azt is tudjuk, hogy milyen az, amikor a másik rossz passzban van és talán máskor is tudunk kezdeni vele valamit majd, könnyebben megoldani a dolgokat. Én legalábbis mindenképpen ebben reménykedem és látom is Dracon, hogy ő is azt akarja, hogy ez az egész normálisan működjön, azt hiszem ez a másik fontos részlet. Egyszerűen csak szeretném, ha egy ideig minden simán menne majd közöttünk és nem lennének nehézségek, no meg rossz dolgok sem innentől. Hiszen a csókja finom édes, szeretném, ha tényleg jól meg tudnánk lenni egymás mellett, ez azért mégis csak fontos, másképp nem működik. Én is hibáztam ezzel tisztában vagyok, idő kell neki, hogy változni tudjon, de akar és én is akarok, nyitni felé és elfogadni az helyzetét, így pedig mennie kell, akárhány hullámvölgy lesz is még. - Én is szeretnék többet tudni, látni a felszín alá azt, amit mások nem tudnak a nagy Draco Malfoyról. - én eddig főleg csak a külső mázat láttam, azt amit mindenki más és szeretnék ennél többet. Valami oka csak van annak, hogy macskaként úgy viselkedett ahogy. Szeretetet akart és babusgatást és nem hiszem, hogy ez nem így lenne akkor, ha tényleg nem vágyna erre. Kétlem, hogy macskaként csak azért viselkedett így, mert az állati ösztön ezt hozta ki belőle, hiszen mondjuk McGalagonyt szerintem soha nem lehetne dörgölőző kedves kiscica. Láttam én már macskaként és akkor is ugyanolyan komoly és feszesen ül, mint bármikor máskor. De először még dolgom van, mielőtt jöhet a megismerési fázis. Beszélnem kell Chrisszel. Őt sem akarom megbántani, de sajnos itt most jó végkimenetel nincs, valakinek mindenképpen rossz lesz, de Chris jó eséllyel azért még könnyebben fogadná a dolgot. Hamar visszaérek, mégis csak sietek is és nem is lenne értelme ezt sokáig húzni, és azért még így is meglep azzal, hogy csokival vár. Jó értelemben persze, határozottan jól esik a dolog, még ha csak elfekvőben lévő bonbon volt is, amit talált. - Köszönöm, majd megkóstolhatjuk akár ketten is most, ha van kedved. - a rózsakertben csokit majszolva, egészen romantikus, nem olyan Draco Malfoyos, egyáltalán nem az és pont ezért jó. - Persze, bár elég problémás a családom. Anyám és az ő felmenői is is halálfalók voltak... vannak, még pontosan én sem tudom. Apám nem, ő rendes ember, nem is tudom, azt hiszem csak a pénze miatt foglalkozott vele az anyám. Ő védett mindig engem és a húgomat is, de sokáig nem tehette. Én... mindig úgy gondoltam valahogy anya tett vele valamit és... ő mindig is azt akart, hogy én is olyan legyek, mint ő. De én nem akarok Draco. Nem miattad ellenkezem mindennel, miatta. Nem akarok olyan lenni, hiába lettem Mardekáros, nem akarom elhinni, hogy ennek tényleg oka van. - halkan sóhajtok csak egyet. Lehet, hogy ez még így elsőre kicsit kusza, magam sem tudom, de... én akkor sem akarom igazolni, amit az anyám gondol rólam. Nem vagyok gonosz és nem vagyok halálfalónak való. Én csak... én vagyok és más akarok lenni, mint amit elvárnak tőlem.
- Köszönöm, hogy te is kimondod. Téged. Minket. Kettőnket. – Még nem engedem el, a derekát fogom, újabb csókra most nincsen szükség. Bízom benne, hogy lesz még rá lehetőség, most valóban az a megoldás, hogy megismerjük egymás mélységeit. A csókja több, mintha csak szánalomból adta volna, az a cirógatás, az a szenvedély, amely átitatta, egyértelműen arról szólt, hogy bármennyit is veszekedtünk, martuk egymást, valamit érez irántam. A mosolyán ezúttal én is mosolygok, és fel is sóhajtok egy nagyobbat, fintor sehol nincsen, sokkal inkább úgy nézek ki, mint aki egy komoly meccsen van túl, de az utolsó percben mégis elkapta a cikeszt. Igaz, nem kéne mindig a kviddicshez kapcsolnom a dolgainkat, de hát nyerésben vagyunk könyörgöm, miért is ne tenném? Penny igazi főnyeremény, de be kell látnom, hogy ettől még egy érző lélek, akit máshogy kell kezelni, mint ahogyan eddig tettem. A lélekkel együtt a test is jön, és ha tetszünk egymásnak, akkor valóban egy pár lehetünk, nem holmi időszakos csókolázásokban kimerítve a lehetőségeinket. - Nem lesz egyszerű, de ha tetszel, válallom, és meg akarlak ismerni én is. Annyi mindent nem tudunk még, most egészen kiváncsi lettem. – Vallom be az igazat, végülis minden előttünk áll, lényegében olyanok leszünk mint egy elsőrandis pár, azzal a különbséggel, hogy ha arról van szó, már ki tudjuk tölteni a kínos csendeket azzal, hogy ne filózzunk rajta, lehet e csókot lopni, hanem meg is tegyük. Talán Lavendernek igaza volt, nem illünk össze, de ezen változtathatunk, ha tudunk a másik felé nyitni. Nem azért akarok Pennyvel lenni, mert aranyvérű. Azért érdekel, mert szép, és kedves, és mint kiderült, jól is csókol, de érdekel a lelke is, talán jobban passzolunk egymáshoz, csak éppen eddig nem sikerült minderre fényt deríteni. Legalább eljön rá a lehetőség, hogy megbeszéljük, hogy itt fogunk találkozni, miután lerendezte a griffendélest, végülis neki nem kell rendbeszednie magát, ő gyönyörű. Nem akartam kierőszakolni, hogy most akkor döntsön máris mellettem, ám ad a dolognak egy esélyt, és kétlem, hogy ha nem sikerülne, akkor visszatáncolna. Tisztességes, messzemenőkig. Nem szabad kajánkodni, vagy elképzelni, hogy most mit érezhet a srác, ez nem párbaj volt. Lépjünk túl a dolgon, és utána sem kell büszkélkedve közlekedni Pennyvel. Nem valami trófea. - Oké, akkor itt, és találunk valami jó kis helyet. – Bólintok, aztán ahogyan megbeszéltük, már intézem is az átvedlést, méghozzá rohamléptekben. Nem fújok ugyan magamra parfümöt, csupán az alap higéniára megyek rá, a borostám is marad, végülis most nem túl nagy. Tisztálkodom, és friss ruhát veszek, mégis... jó érzéssel tölt el, ahogyan a tükörbe nézek, ez igazi randinak tűnik. A csokit felmarkolom, és már sietek is vissza hozzá. - Köszi. Ezt neked hoztam. Anyám küldte, elvileg összeragad tőle a szád... annyira édes, viszont nem töltött, nem olvadós... Na ezt most túlmagyaráztam. Szóval a tiéd. – Nyújtom át, nem kell most kipróbálnia, elég, ha majd később felbontja. Eszembe se jut, hogy felhozzam a másik srácot, nyilván nem viselte túl jól, ahogyan annak idején én sem, ráadásul én ártottam a lánynak, ő viszont még azt sem. - Akkor... elmeséled a családi...zűrt, vagy mit? – Fogok rá az ujjaira, ahogyan megindulunk a szépen gondozott virágágyások között. Nem cél, hogy átváltozzak romantikus herceggé, mint ahogyan az sem, hogy mindenben egyetértsünk. De legalább beszéljük meg, ahogy kérte, az párrá kovácsolhat minket.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A szavaira csak halkan sóhajtok egyet. Igenis rájöhetett volna erre előbb is, de tudom ne várjak el túlságosan sokat tőle, mert azzal nem érek semmit sem, ha túl nagyok az elvárások. Én csak... jól esik persze, hogy amit mondd, még jobban esett volna, ha a rossz részeket is kihagyjuk. - Jól van Draco. Tudom megpróbálhattam volna én is türelmesebb lenni, de nehéz volt. Lehet, hogy túl sokat vártam el tőled, túl rövid idő alatt, ezt sajnálom és... az a lényeg, hogy már sikerült eldöntened, hogy mit is akarsz. - hogy sikerült ide is eljutnunk, igen ez a fontos. Képes ő a változásra és képes rá, hogy jobbá váljon. Nem akarom, hogy ezt feltétlenül csak miattam tegye, hanem maga miatt is, mert akarja a változást, mert szeretné, ha jobb ember lehetne, én pedig szintén ezt akarom. Az újabb szavakra már nem is hiszem, hogy kellene mit mondanom, többet érnek néha a tettek, egy mosoly, amivel megmutatod, hogy te is úgy gondolod, mint a másik, hogy jó az, ami történik, hogy változtatni akar, és igenis jobb lesz majd minden. Persze biztos, hogy lesznek még zökkenők és biztos hogy nekem is lesznek rosszabb napjaim, amikor mindent nehezebben viselek és minden baj lesz és... gond, de majd együtt igyekszünk javítani mindkettőnk hibáin. Első körben teszem azt a tényleges ismerkedéssel, mert ez is azért nagyban kimaradt eddig. - Hát akkor pótoljuk ezt. Megismersz és én is megismerlek jobban, hogy ne csak azt lássam, aki a felszínen van. - mert ő sokkal több ennél, nem csak egy Malfoy, hanem igenis vannak értékei, nagyon sok, csak nem tudja ezt olyan könnyen beismerni, főleg nem tudja megmutatni. Nem is csak azért, mert túlságosan mélyen vannak, hanem azért, mert neki könnyebb volt azt hiszem úgy élni, ahogyan eddig tette. Megfelelt az elvárásoknak és kész, nem bonyolított túl semmit sem, pedig pont ezzel tett mindent azzá, legalábbis közöttünk. - Jól van, elhiszem. - bököm ki. Nem akarok én szándékosan belekötni minden szavába, szó sincs róla, talán csak a rossz dolgokért való elégtétel igénye ez, vagy a jó ég tudja. De nem tart tovább, amikor már a csók következik. Igaza van, nem akarok én rosszat neki, sosem akartam. Csak vele akarok lenni, tényleg csak erre vágytam eddig is. Nem tudom én sem, hogy miért, de a csókja is egész más, mint az apró kis puhatolózás, amit Chris művelt. Annál nem éreztem igazán semmit, itt viszont meg van a pezsgés, a szenvedély és... pont e miatt volt olyan rémes az, ahogyan a Valentin napi bulin viselkedett, pont e miatt fájt annyira. És pont ezért nehéz elszakadni most tőle, még ha csak egy rövid időre is, de igaza van, rendbe kell szednie magát, ahogyan nekem is van elrendezni valóm. Nem akarok én bántani senkit sem, és elég nagy szemétség lenne tőlem, ha ezek után valakitől Chris visszahallaná ezt, vagy bármi mást. - Itt találkozunk és... mondjuk leülhetnénk egy igazán szép helyen, a falu messze van. - és oda ő még csak nem is mehetne le elvileg most. Én pedig nem vágyom oda annyira, hogy ne bírnám ki itt, szóval akkor irány az emelet. Meg kell keresnem Christ és csak az után térek ide vissza, hogy már beszéltem vele, még ha iszonyatosan nehéz is volt a dolog. Mint mondtam nem szeretek másokat megbántani. Hamarosan újra kint vagyok, ahogy letelt az idő. Egy halk sóhaj azért még hallatszik, ahogyan meglököm az ajtót. Draco már ott van és... - Jól áll így a hajad. - szabadon és rakoncátlanul, nem úgy beállítva, ahogyan kell. Nekem így sokkal jobban tetszik. Aztán csak szépen megfogom a kezét. Nem akarok Chrisről beszélgetni vele, remélem, hogy ezzel tisztában van. Nem ide való ez most. Csak szépen sétáljunk el a célig, nyugodtan és békésen, aztán majd... lesz időnként átbeszélni mindent amit kell, mert bőven van mit.
A Rózsakert egy eldugott kis helyen található, legkönnyebben kastély keleti oldaláról közelíthető meg. Már onnan tudhatod, hogy jó helyen jársz, hogy egyre több virágra leszel figyelmes, ami pedig egyáltalán nem megszokott a birtok ezen részén. Ha a virágokat követed, egyszer csak egy kavicsokkal felszórt kis útra érsz, ami a Rózsakertbe, másik nevén a Szerelmesek Parkjába vezet. Az egész területet bokrok takarják el a kíváncsi szemek elől, ez az egyetlen út ahol minden karcolás nélkül be tudsz jutni. Mindenfelé cseresznyefák vannak, rózsaszín virágokkal, melyek sosem tűnnek el róluk, és télen sem hullik le a fák levele. A fűből alig látszik valami a sok rózsa és néhány színes virág miatt. Ha tovább mész egy kis rétre bukkansz, melynek közepén egy kristálytiszta vizű tavacskát láthatsz. Mivel innen tökéletesen lehet látni a lemenő napot, napnyugtakor a tó vöröses-pirosas színt ölt fel, még romantikusabbá téve az egyébként is gyönyörű helyet. Ha közelebb merészkedsz a vízhez észrevehetsz előtte egy nagy, szív alakú követ. A kő mellett két penna van, amikkel írni lehet rá. Ugyanis amikor a mágikus pennák a kőhöz érnek az mintha puhává válna akár a vaj, bele lehet írni bármit. És amint elemeled az íróeszközt a szív alakú szikla ismét kemény lesz, másnapra pedig el is tűnik róla az írás. Sokak szerint ha valaki beleírja a saját nevét, és a szerelme is az övét akkor a szerelmük örökké fog tartani. Ez a varázslat csak ezen a kövön érvényes, máshol nem történik semmi ha egy sziklához illetve kőhöz érinted. A kavicsos út mellett fapadok állnak a diákok rendelkezésére.
| Ruci | Zene| 
//
