2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "...Never fade in the dark..."
Főkarakter: Daniel Mallory Teljes név: Lucas Starling Születési hely és dátum: London, 1978. december 7. Csoport: Griffendél Patrónus: Nincs Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. évfolyam Látványmágus Képesség: Nincs... Kiemelkedő tudás: Átváltoztatástan-Kiemelkedő; Bűbájtan-Tehetséges; Bájitaltan-Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Nem gondolnám, hogy átlagos srác vagyok, legalábbis abban az értelemben, ahogy az emberek gondolnák. A fiatalabbak többnyire félnek tőlem, a kortársaim furán néznek rám, az idősebbek pedig rosszallóan csóválják a fejüket, amikor csak meglátnak. Fogalmazzunk úgy, hogy a külvilág rosszallásának ellenére van egyfajta egyéniségem. De aki veszi a bátorságot, és szóba áll velem, aki hajlandó mélyebbre hatolni a felszín alá, tudja, milyen vagyok valójában. Alapjaiban véve nem vagyok egy gonosz, szőrösszívű, kegyetlen ember. Többnyire nem ártok másnak, vagy legalábbis nem szánt szándékkal. Eredetileg kedves vagyok, segítőkész, és jól nevelt, de az idő múlásával egyre inkább emberkerülő lettem, ami nem meglepő, ha nyitott szemmel járunk a világban. Valahogy elborzaszt, ahogy az emberek egymásról, vagy egymással beszélnek, ahogy építés, alkotás nélkül pusztítanak maguk körül. Végső mentsváram a világ elől a zene. Legtöbbször apámtól örökölt walkmanba dugott fülhallgató lóg ki a fülemből, és olykor-olykor csendesebb helyre vonulok, hogy saját hangszeremen játsszak. Szeretem az őszinte szavakat, és a még őszintébb dallamokat, és ha ez a kettő egyesül megvan a boldogságom. Szedett-vetett dalszövegeim is a többnyire a világ komoly dolgairól szólnak, az én nézőpontomból. Igyekszem kifejezni, mennyire másként látom a dolgokat, mint a többi ember, és mennyire ellene vagyok annak a viselkedéskultúrának, melyet mutatnak és képviselnek. Kevés ember van, aki meg akar ismerni, és még kevesebb, akiket beengedek a magam kis világába, de akiket a barátaimnak nevezek, azokért ölre megyek. Csendes, jóravaló srác vagyok, aki nem szól bele mások dolgába, mások életébe, de magamban mindenről meg van a véleményem, ha nem is hangoztatom. Kicsit talán depresszív megjelenésem hat a belső világomra is, többször vagyok szomorú, mint boldog, de azért egy.egy jó pillanatomban nem sajnálom a mosolyt az emberektől, akkor sem, ha tulajdonképpen meg sem érdemlik. Mert többnyire nem érdemlik meg, hisz csak fintort vágnak, és tovább állnak. De ez a mese már nem rólam szól. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ez a belső sötétség ne nyeljen magába, és meg tudjak őrizni egy darabot a vidám Lucasból, aki valaha voltam, de kissé talán túl érzékeny lelkületemet egyre romboló embertársaim nem nagyon szeretnék ezt nekem megengedni. Holott viccesebb tudok néha lenni, mint ők maguk.
Megjelenés
Mint említettem, az emberek többsége ferde szemmel néz rám, vagy félnek tőlem, amit javarészt külső megjelenésemnek köszönhetek. Tulajdonképpen szép arcú legény lennék, illetve az is vagyok, csupán egy időben rászoktam a sminkre, és nem sikerült még róla leszoknom. Sokak szerint feminin dolog sminkelni magamat férfi létemre, de a vastagon és feketén kihúzott szemhéjam arra is szolgál, hogy eltakarjam "lelkemnek tükrét", azaz a szememet, melynek írisze a zöld és a barna között játszik félúton. Szinte sápadt fehér bőrömet még inkább kihangsúlyozza a szemem körül húzódó sötét festék, és szénfeketére mázolt hajam, bár ez utóbbinak színét és hosszát előszeretettel változtatom, mikor olyanom van. Néha azt kívánom, bár metamorfmágus lennék, akkor sokkalta egyszerűbb volna éppen aktuális ízlésem szerint alakítani vékony szálú, de dús hajkoronámat, mint így, hogy sajna nem vagyok az. Mikor mosolygok kisfiúsabb az arcom, mint egyébként, pedig amúgy sincsenek túl markáns vonásaim, és az sem tesz érettebbé, hogy még csak nem is pelyhedzik az állam. De még ez a mosoly sem tesz vonzóbbá az emberek számára. Mikor a nyarat otthon töltöm a muglik mindig "emosnak" titulálnak, anélkül, hogy tisztában volnának szó valódi, mélyebb értelmű jelentésével. Pedig az öltözködési stílusomra senki nem szólhat egy rossz szót sem. Nem járok gót cuccokban, nem viselek jelmezeket, és kosztümös díszmajomnak sem öltözök be soha. Egyszerű, hétköznapi, fiatalos ruhát hordok, néha napján inget, mellénnyel, vagy bő pulcsit, melynek kapucniját előszeretettel húzom a szemembe. Nem vagyok teleszurkálva testékszerekkel, nem borítja bőröm minden négyzetmilliméterét tinta, olykor mégis viszolyognak tőlem az emberek, csak mert éppen a hajamat másként hordom, mint a nagy átlag. Összességében tehát: nem vagyok tömeggyártmány.
Életed fontosabb állomásai
Igazából nincsenek fontosabb, nagyobb, meghatározóbb állomások az életemben. De nem is tudnám pár mondatban összefoglalni, hogy ki voltam, ki vagyok, és hogyan jutottam el idáig. Néha felmerül bennem a kérdés, hogy vajon egykori énem, mit gondolna rólam, ha látna, de mivel sosem tudom megválaszolni, csak elhessegetem a gondolatot. Mugli családból származom, tehát tizenegy éves koromig abba a hitbe ringattak, hogy varázslat csak a mesékben létezik. De régen volt már ez, és akkor sem volt fenékig tejfel az életem. Szüleim eleinte jól meg voltak egymás mellett, olyannyira, hogy mikor harmadik életévemet töltöttem még egy kistestvérem is született. De persze, mennyi lehet annak az esélye, hogy egy család ennyire idillikus maradjon, és annak mennyi lehet az esélye, hogy egy mugli családba egymás után két varázsló szülessen? Valljuk be, elég kevés. Apám csak pár évet bírt ki öcsém, Aiden születését követően, majd az első ringyóval lelépett, akit talált. Az egyetlen, amit rám hagyott, egy walkman volt, és pár kazetta hozzá. Mondhatnám, hogy akkor én lettem a férfi a háznál, de csupán öt, vagy hat éves voltam ekkor, így ez nem volna releváns kijelentés. De azt sem lehetne mondani, hogy ne értettem volna, ami körülöttem történt. Bár nem voltam felnőtt, érett, felelősségtudatos férfi, jobbára én gondoskodtam az öcsémről, mikor anyánk bánatában a sárga földig itta magát. Ezek voltak jobbára azok az események, melyek elindítottak saját önkifejezésem útján, és minderre csak még egy lapáttal rátett, mikor fényes nappal beszáguldott egy bagoly a nyitott ablakon nyolc évvel ezelőtt. Soha nem gondoltam, hogy varázslat tényleg létezik, azt pedig álmomban sem mertem volna feltételezni, hogy varázsló volnék. Ennek a híre kettős érzelmeket keltett bennem, tisztán emlékszem szinte a gondolataimra is. Egyrészt örültem, és alig vártam, hogy elhúzhassak anyám házából, és elkezdhessem a Roxfortban a tanévet. Másfelől féltem egyedül hagyni Aident, mert bár tudtam, anya mindennél jobban szereti őt, az elmúlt években nem ugyan az a nő volt, mint pici korunkban. Az élete szinte romokban hevert, és én csak annyit tehettem, hogy palástoltam öcsém előtt a kicsapongásait, és lerészegedéseit. Ahogy nőttem, gondolkodásilag megértem, egyre nyitottabban néztem a világot, egyre több mindent szívtam magamba, és minduntalan változtam. Olyan dolgokat láttam, és tapasztaltam ennek következtében, melyeket nem kellett volna, és ezek egytől egyig hatással voltak az életemre. Csakhamar kialakult a saját stílusom, melyet semmilyen tilalommal nem tudnának belőlem kiölni. Persze, az évek során szereztem barátokat, ez egy bentlakásos iskolában, ahol több száz diákkal vagy összezárva elkerülhetetlen, és éppen így ellenségekre is szert tettem. De a legtöbb ember egyszerűen csak irtózik attól a maszktól, amit magamon viselek, amivel megvédhetem magamat a világ mételyétől. Kialakult bennem egy egyéniség, ami külső megjelenésemen is megmutatkozik, és így vagyok önmagam, de a valódi érzéseimet mélyen magamba zárom, és egyedül egy dolog van, aminek segítségével őszinte tudok lenni, és egyedül egy dolog van, ami motiválóként hat rám. A zene.
A hozzászólást Lucas Starling összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-08-06, 12:43-kor.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lucas Starling 2015-03-20, 15:58
Elfogadva!
Amikor a jóravaló helyett alvajárót olvasok... asszem fáradok. A kari amúgy szerintem tök jó lett! Én a képe alapján valami nagyon darkos jellemet gondoltam, de végül is nem lett az egyáltalán, szerintem simán szerethető, még ha akadnak is azért visszahúzódó jellemvonásai, de ilyen előélettel ez nem is csoda. Arról már nem is beszélve, hogy sose lehet egyszerű elveszíteni egy szülőt, főleg ha az önként megy el, aztán kezelni azt, hogy az ember nem mugli, hanem varázsló, miközben az anyja nem éppen viselkedik anyaként... szóval nem irigyellek. Lényeg a lényeg, hogy szerintem tuti kis karit dobtál össze a pb választás is nagyon egyedi, nem egy tucat darab, úgyhogy le a kalappal újfent! Foglalózz, aztán sipirceljél játszani. Külön köszönet a profil kitöltéséért!
A kari amúgy szerintem tök jó lett! Én a képe alapján valami nagyon darkos jellemet gondoltam, de végül is nem lett az egyáltalán, szerintem simán szerethető, még ha akadnak is azért visszahúzódó jellemvonásai, de ilyen előélettel ez nem is csoda. Arról már nem is beszélve, hogy sose lehet egyszerű elveszíteni egy szülőt, főleg ha az önként megy el, aztán kezelni azt, hogy az ember nem mugli, hanem varázsló, miközben az anyja nem éppen viselkedik anyaként... szóval nem irigyellek. Lényeg a lényeg, hogy szerintem tuti kis karit dobtál össze a pb választás is nagyon egyedi, nem egy tucat darab, úgyhogy le a kalappal újfent! Foglalózz, aztán sipirceljél játszani. 
