2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
ég hogy egy-egy az állás. Az sokkal inkább egy-millió és természetesen az én javamra. Sokszor mentettem már ki azt a cuki fenekét a bajból és nem kértem értük semmit sem, szóval ... én nyertem. De nem fogom az orra alá dörgölni. - Az ivással kezdjük? Vagy ez szakmailag a tériszonyom legyőzésére van? - kérdem igazán kíváncsi tekintettel. Mert eddig én úgy tudtam, hogy az alkohol problémák, vagy épp az ivással kapcsolatos problémák nincsenek az életemben, habár ilyen barát mellett ... azt hiszem elég hamar eljuthatnék arra szintre is. No de sebaj, mert legalább most jól érzem magam, önmagam lehetek és nem kell megjátszanom, hogy jól vagyok. Mert tényleg jól vagyok. - Bíznom kellene benned? Egy fal tetején? Most gondolom csak viccelsz. - persze, hogy bízok benne. Talán ő az egyetlen, akiben megbízom úgy igazán. Ő és Astrid, de utóbbi elég elfoglalt mostanában. Sajnos. Jót vigyorgok azon, ahogy a fiú néz rám és csak a fejem csóválom. Micsoda őrült. - Takard el a szemeidet Evansdale, nem ér csillogni rám. Még félreérti valaki. - vonok vállat és játékosan elhúzom a számat. Undorító amit művel. Komolyan hogy képes a lányok ellen használni azt a cuki pofiját. Lehengerlő. Micsoda önbizalom, irigylésre méltó. Sosem leszek olyan, mint ő ... Azt hiszem lenne még mit tanulnom tőle. Nocsak, talán van valami, amiben én is korrepetálásra szorulok. Nevetni kezdek, mikor eszembe jut néhány régi, igen félreérthető szituáció ezzel az őrült mardis sráccal. Viccesen nézek végig magamon, kabátomon és meglepő arcot vágva nézek vissza rá. - Tényleg felöltöztem ... és nem vagyok meztelen sem .. nocsak. -közelebb húzódtam Nate-hez. Bíznom kell benne és magamban is, hogy nem fogok leesni, de komolyan hiányzik ez a tökkelütött. Mintha elsőtől fogva a részem lenne és most a távolságával megfosztottak volna valamitől. Vagy csak túlságosan belebonyolódom itt a fiú dolgokba. Elveszem tőle a az egyik pokrócot és leteszem magam mellé. Minek ide két pokróc? Felemelem aktuális párocskám pokrócát és inkább odabújok be. Vállat vonva mosolygok rá kissé félénken. Ez egy első az életemben. Még nem tettem ilyet szóval ... - És nem vagyok nyári gyerek ... télen születtem. - öltök nyelvet és iszok az üvegből. Még mindig borzalmas, de nem túl vészes. - Látod, ez a baj ... hogy már szinte egyáltalán nem vagy része. Annyi időt töltöttünk együtt. Mi történt velünk? - én szeretnék mindent vissza fordítani, csak hogy újra együtt lógjunk. Ő és én, mint az ikrek. A korrepetálással töltöm ki azt a maradék időmet, mit nem is olyan rég, még ő tett teljessé. Ez komolyan úgy hangzik, mint egy szerelmi vallomás, de nem az. Tudom, hogy nem vagyok szerelmes, vagyis hát nem belé. De a szerelmi életem kész káosz. Azt sem tudom mit akarok komolyan. Legyen az őrül kínzás, vagy kínozzam én tovább magamat? Hmm, micsoda dilemma. De nem érek rá agyalni, mert a drágám máris csikiháborúba kezd. Visítozok, kapaszkodok, hogy le ne essek. Élvezem persze, de NEM akarok leesni így szorosan belekapaszkodok . - Naaaate, állj le! Le fogunk esni! - kapaszkodom, csak kapaszkodom. Micsoda hülyeség ez a a tériszony! Most őszintén, ennek mi értelme? Félni a magasban, mikor az ember is a magasban van? Mármint a fej. Olyankor nincs semmi baj, csak akkor, ha a lábam nem ér talajt, vaaaaagy, ha olyan talajon állok, mely kissé ingatag. - Kiskomám, ha most jön az a rész, hogy szerelmet vallasz nekem, akkor menten leugrok és inkább nyakamat szegem. - ez is egy ostobaság, hisz ebből a magasságból nem lehet nyakunkat szegni. Mondjuk háromszor ekkorából már igen, de innen nem. Hála az égnek. Hogy baj lenne-e, ha tényleg szerelmet vallana? Fogalmam sincs. Nehéz lenne máshogy gondolni rá. Viszont ha jól gondolom, akkor most nem ez fog következni. Szóval izgatottan várom azt a vallomást, hogy ki is az, aki elhódította tőlem.
Akkor viszont egy egy az állás. - Vigyorgok rá. - Mind a kettőnknek van valami apró stiklije, amit ki kell űznünk. Elleszünk ezzel egy jó ideig úgy érzem. - Vigyorgok még mindig, majd - mivel az előző kiürült - magamhoz veszek egy újabb üveget, és a lányra nézek kérdőn felvont szemöldökkel. - Na és? Nem bízol bennem? - Húzódom hátra, és belenézek a szemébe, persze, az én szemeimben ott van a huncut csillogás, ami miatt nagyon remélem, hogy tudja, húzom csak az agyát. Valaki, akinek tudom húzni agyát, van rá időm. Többet kellene megszöknöm. De, hideg van, nem vetted észre? Nem is értem, ha nem is tudtad, hogy hideg van, miért öltöztél fel ennyire? - Nevetek fel most már hangosan, majd oldalra fordulok a kosárhoz, csörgök, zörgök, matatok, és a kezemben egy kék pokróccal visszafordulok Zoehoz. - Na nesze, nyári gyerek. - Nyújtom át neki a textíliát. Figyelemmel hallgatom azt, amit mond, már már kissé ömlesztve, de próbálom kibogozni, mi mihez tartozik. Hát, nem semmi, mondhatom. - Neked aztán izgalmas egy életet van, még akkor is, ha nem vagyok mindig szerves része. - Utalva ezzel bajos időszakainkra. Hiányzik ám az az idő azért. Most már én is rájöttem, a suli nem csak abból áll, hogy bulizunk, csajozunk, meg csak bejárunk órára. Rendesen kell tanulnom, ha valamit el akarok majd érni az iskola befejezte után. Ő meg itt hetedikeset korrepetál. Zseni a drága. - Mi az, hogy velünk csak a baj van?! Ezt azonnal vond vissza, te kis...- és hát szegény lány, nem tudja meg mit akarok mondani, mert egy hirtelen - csintalan - ötlettől vezérelve, ujjaim támadást indítanak a csikis oldala ellen. Persze közben fogom a lányt, le ne zakózzon a falról. - Mégis mit kellene mesélnem? Velem nem történik semmi olyan, ami kiemelni való lenne. Élem a kis életemet. Tanulok, néha becsúszik az életembe egy-egy kapcsolat, de igazából semmi olyan, ami még soha nem történt volna. - Vázolom neki fel a semmi kis életemet, nem hiszem, hogy az a legfontosabb, hogy most állandó barátnőm van. - Bár...- kezdek bele kissé félénken, - lenne valami, amiben szeretném a tanácsodat kérni. Egy kapcsolatban mennyi idő múltán várható a következő lépcsőfok? - Annyira izgulok, mit mond majd, beharapom a számat, és már érzem a bizonyos fémes ízt, amit annyiszor megízleltem már ezen töprengve.
ár a napját sem tudom annak, hogy mikor beszéltünk Nate-el egy jót. Annak idején le se lehetett rázni minket a másikról. Sokan azt hitték, hogy mi együtt vagyunk. Kicsit vicces volt, ahogy találgatóztak, ahogy próbáltak rájönni, mi is van velünk igazán. Pedig csak barátok voltunk. Nem volt igazi családom, nem volt bátyám, vagy más testvérem. Viszont őt annak mondhattam. Mintha ikrek lennénk, majdhogynem egy napon is születtünk. Vicces visszagondolni, miket is műveltünk együtt. Folyton belevitt a rosszba és miatta kaptam büntetőmunkát. De megérte, mert jól szórakoztunk. A pontlevonás nem volt olyan vicces, de akkor is megérte. Végül felülök arra a kőfalra és erősen kapaszkodok egyik kezemmel. - Aki meg nem, azzal már nem is beszélsz. Meg velem sem. Ezen márpedig változtatni kell. - mosolygok a mellettem ülő srácra, miközben térdeimmel összefogom az üveget, szabad kezemmel pedig összekócolom a haját. Ez után gyorsan megfogom ismét az üveget, mert csúszik és persze nem akarom, hogy leessen. - Ezt a nyavalyát? Oké, meg lehet próbálni. - kacsintok, majd beleiszok a vajsörömbe. Hát még mindig nem valószínű, hogy alkoholista pályára állnék. - Lássuk csak ... Hogy miért is esnék le? Talán pont azért, mert te vigyázol rám. - lökök vissza kissé bizonytalanul, mert az egyensúlyom még mindig nem száz százalék. Viszont jó megint szórakozni vele. Hiányzott azt hiszem ez a hülyeség tőle. Kár, hogy eltávolodtunk egymástól. Ebben részben én is hibás vagyok, mert túl sokat vállaltam magamra. Több órát vettem fel, mint ami elő volt írva, ott vannak még a korrepetálások. Főleg azokkal vagyok elhavazva. Sok végzősnek van szüksége korrepetálásra egy-egy tárgyból. Mint például bájitaltan, vagy gyógynövénytan. Szóval igen, ha túl vállaljuk magunkat, akkor kevesebb időnk lesz a barátainkra. Természetesen odabújok Nate-hez. - Hogy hideg van? Nem mondod? - pedig olyan szép napnak indult. Bár becsapós az idő, hiszen süt a nap, de a levegő az elég hideg. Szeretem a telet, a tavaszt és mindegyik évszakot, csak ne lenne ilyen hideg. Naaaaagyon hideg. - Tudod, hogy velem mindig minden rendben van, kivéve amikor nincs. Egyébként csak Andrew megy az agyamra, beleszerettem valakibe, aki még csak észre sem vesz és tele vagyok a hetedévesekkel táblázva, mert sokan nem érik a tananyagot a vizsgák előtt. Szóval csak a szokásos. - vállat rándítok, majd iszok még egy kortyot. Nos igen, minden szokásos azt kivéve, hogy neki Theo-ról még csak nem is meséltem és lehet, hogy nem is ma fogom elkezdeni. Legalábbis nem részletekbe menően. - De hogy veletek, pasikkal csak a baj van. - forgatom meg viccelődve a szememet. Vigyorgok, naná hogy vigyorgok, hisz semmi okom sírni. Szép az idő, jó a társaság és most még a sör is jól esik. - Na de mesélj te is, mert kicsit uncsi csak magamról beszélni, mikor ketten vagyunk. - szépen pillogok rá, ahogy régen is tettem.
Vicces, hogy pont egy régi jó barátnőt sodort erre a sors. Na nem úgy barátnő, hanem mint barát barátnő. Olyan ő nekem mint egy nővér, bármikor bármit meg tudok vele osztani, meghallgat, mindent meg tudunk beszélni. Olyanok vagyunk egymásnak, hogy bármikor összebújhatunk, megölhetjük egymást, akkor sem fogja senki azt gondolni, hogy "húúúú, két szerelmes pár, mindig együtt jár..". Rá mindig számíthatok, bármi van. Most is olyan, mintha a szél szárnyán jött, hogy dumáljunk. Szeretem a humorát, pont eléggé szarkasztikus, hasonlít az enyémhez. - Miért kellene? Én szeretem így magamat, aki meg nem, az így járt. - mondom vigyorogva, mikor már odaért mellém, majd kinyújtom a kezemet, ezzel stabil pontot felajánlva a mászáshoz. Tudom, hogy tériszonya van, direkt nem is mászok le, és azt is tudom, hogy ő szívesebben ülne a fal tövében, mint a tetején. - Persze, hogy tudom, ismerlek, mint a rossz pénzt. De valahogy ki kell belőled űzni ezt a nyavalyát, vagy nem? - vigyorgok, majd a vállammal finoman meglököm az ő vállát, ezzel jelezve, hogy direkt húzom az agyát. - Amúgy meg - meghúzom az üveget, mert egyrészt szeretem az italt, másrészt pedig kiszáradt a szám - miért esnél le? Vigyázok rád. - mondom, majd mint egy féltő bátyus, átölelem a vállát. Kortyolok néhányat az italból, mert viszonylag rég beszélgettünk tartalmasan, és nem a sablonos mizu? semmizu. párbeszédet akartam megnyitni, így amíg az üveg a számnál van, tudok gondolkodni azon, hogy vajon mi történhetett vele mostanság, mi az, ami fontos most az életében. - Hát, akkor te is fázhattál, mert én majd szétfagytam útközben. - vigyorgok, majd a hősmérséklet említésére összébb húzom magamon a kabátomat, nincs kedvem megfázni. - Egyébként minden rendben veled? Mostanság ritkábban láttalak. - érdeklődök hogyléte felől, bár az, hogy kevesebb időt fordítunk egymásra, az most tőlem is származik, beteg is voltam, sokat kellett pótolnom, illetve minden tanárra egyszerre jött rá a dili, hogy embertelen mennyiségű házi feladatot, és beadandó dolgozatokat találjanak ki, és adják fel a diákoknak. Persze, hiszen biztos nem emberek, képesek rá. - Minden okés az életedben? Vagy esetleg történt valami izgis? - csillan fel a tekintetem, mert szeretem a mások által mesélt történeteket hallgatni, tanácsot adni ezekkel kapcsolatban.
ár miért ne kóborolhatna egy hollóháti diák egyedül a kastélyban, vagy azon kívül. Járhatunk mi is tilosban anélkül, hogy bárkinek bármit is mondanánk. Most amúgy is szükségem van arra, hogy egyedül legyek. Kell egy kis magány, vagy társaságváltás. Oly rég voltam a régi barátaimmal. Habár nem úgy tűnik, hogy annyira hiányoznék nekik. Nem látom, hogy törnék magukat, hogy a közelemben legyenek. Mandy, Zizi és talán még Theo az, akik nem távolodnak el tőlem. Ennyire rossz barát azért csak nem vagyok. Vagy mégis? Nem, nem hiszem. Ledobom a jegyzeteimet az ágyra. Hátradőlök és egyenesen a mennyezetre bámulok, mintha lenne ott valami, ami elvonja a figyelmemet. Ugyan olyan fehér mint mindenhol máshol. Nekem mondjuk öld a szobám fala otthon, de nem a Mardekár miatt. Csak a zöld szín megnyugtat. Nyüszögök és mocorgok, majd egy hirtelen lendülettel lefordulok az ágyról és a padlón landolok. - Ááááh. - kiáltok halkan, inkább csak magamnak, mint másoknak, majd felülök és felhúzom a cipőmet. Menjünk már valamerre inkább. Kiszaladok a szobából, le a lépcsőn, át a folyosókon és ki a nagykapunk. Cél nincs, majd kilyukadok valahol. A végtelenbe mégsem mehetek. Hát oké, akkor legyünk rossz kislányok és mennyünk le Roxmortsba engedély nélkül. Még amikor csoportosan jártunk, akkor találtam egy jó helyet, ahonnan belátni az egész falut, látni a kastélyt és a Tiltott rengeteget. Csodás a kilátás, csak picit magasan van. Nekem meg picit tériszonyom van, DE mindent megér onnan lenézni. Az út első felét futva teszem meg, hogy ne érjen senki utol, ha esetleg kíváncsiskodna, hogy hova megyek. Amennyiben tanár látna, ellene nem tehetnék semmit, mert könnyű szerrel megállíthatnak ha akarna. Viszont mivel már jó messze vagyok a kastélytól, nem tartom esélyesnek, hogy utamat állják. Roxmortsba érve beszaladok az egyik sikátorba és nekidőlök egy ház falának, hogy picit kifújjam magam. Milyen rég is futottam már ennyit. Pedig anno rendszeresen futottam reggel és este is. Talán újra vissza kellene szokni rá. És magammal rángathatnám azt a kis morci mardekárost is. Körülnézek magam körül. Szárnyas vadkan és mindenféle rémes alak ... Ideje tovább menni. Még néhány utca, sikátor, temérdek ház, boszorkák és varázslók. Ilyenkor a kocsmai törzsvendégek vagy mennek törzshelyükre, vagy onnan támolyognak haza. Aki nem az utcán alszik, ugye. Én meg úgy elkóboroltam, hogy észre sem vettem, hogy már majdnem a falu határában vagyok. Felpillantok a távolban már látszó kőfalra, ahol egy ismerős alakra bukkanok. Ahogy közelebb megyek hozzá az az alak egyre világosabban rajzolódik ki előttem. Elmosolyodok, ahogy meglátom a kezében az üveget. - Te semmit nem változol. - kiáltok oda hallótávolságból. Mosolyom szélesebb lesz, ahogy megállok a fal alatt. Tényleg fel akarok oda ülni? Behunyom a szemem, mély levegőt veszek, majd felmászok Nate mellé. - Csak le ne essünk innen. Szent Merlin, ugye tudod, hogy tériszonyom van?! - felé fordulok és elveszem tőle az üveget. Ha már volt olyan kedves és megkínált., majd beleiszok a vajsörbe. Nem a kedvencem, de kóstoltam már sokkal szörnyűbbet is. Szóval ez még egész finomnak is mondható. - Kb az a szél hozhatott ide, ami téged is. - vigyorgok, miközben egyik kezemmel azért kapaszkodok a fal tetejébe.
Nem tudom, mit kezdjek magammal. Egyszerűen tényleg, a gondolataim megfagytak, csak bambán lesek ki a fejemből, pont úgy nézhetek ki, mint egy élőhalott. Csak megyek, sétálok, gépiesen visszaköszönök azoknak, akik biccentenek, vagy intenek, de magamtól semmi speciális effektet nem mutatok. Hiába kóborlok a kastélyban fel s alá, akkor sem vagyok döntésképes, így egyik titkos átjáróból a másikba sétálok, majd csak kilyukadok valahová, nem lehet végtelen út. Az átjárók végén egy gyümölcsös tálat ábrázoló festménnyel találom szembe magam, a helyiségben nincs semmi más, csak ez a portré. Megcsikizem a körtét, lenyomom a kilincset, majd a konyhában találom magam, ahol a megjelenő manók sütit és más, sok-sok féle édességet próbálnak rám tukmálni, aminek egy részét udvariasan elfogadom, a többit mosolyogva tolom el, és az egyik manónak leadom a rendelésemet, miszerint jó pár üveg vajsörre lenne szükségem. Hogy minek ennyi, azt még egyelőre nem tudom, de a sivítós kis manó már hozza is a zsákot, amibe - tippem szerint legalább nyolc üveg italt rejtett. Megköszönöm, és már sokkal élénkebben, elindulok a vadkanos kapuk felé, inkább Roxmortsban fogyasztom el motyóm tartalmát, mint hogy Piton rám találjon, miközben békésen iszogatnék. Bár még az ok nem fogalmazódott meg bennem, annyi biztos, hogy amint megérzem az első korty ízét, felengedek, és búm odalesz.
Próbálom elkerülni a népszerű helyeket, szombat délután van, a Három Seprű, de még valószínűleg a Szárnyas vadkan is nagy valószínűséggel tömve van. Na meg persze, melyik kocsmáros olyan nagylelkű és engedékeny, hogy engedje a máshonnan hozott ital fogyasztását? Szerintem egyik sem, mellesleg magányra van szükségem, és addig addig gyalogolok az egyre szűkebb sikátorok és kis utcák tömkelegén át, míg nem a falu határába érek. Felülök egy kőfalra, és onnan nézek vissza a száztornyú kastélyra, ahonnan most konkrétan épp elmenekültem. Kibontom az első üveg vajsört, meghúznám az üveget, de mégsem teszem, mert látom, hogy valaki közeledik felém, még van pár ház köztünk, de vészesen fogy a távolság. Rámosolygok, mert felismerem Zoe-t, és amikor már hallótávolságon belülre ér, megpaskolom magam mellett a kőfalat, és megkínálom egy üveggel. - Na, hát téged meg mi szél hozott erre? Ki gondolta volna, hogy ennyi kanyar és elágazás után pont ugyanoda lyukadunk ki? - vigyorgok rá, majd most már tényleg meghúzom a vajsörös üveget.
