2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Örömmel. - Jelenik meg egy rosszat sejtető mosoly az arcán. Szinte számolni lehet azzal, hogy Ruth úgy adja elő a történetet és helyzetet a vélalánynak, hogy az minimum egy fúria hisztijével fogja felkeresni Uthert, hogy adjon némi magyarázatot. Eddig nem is gondolta volna, hogy az intrika ennyire szórakoztató is lehet! - Oké, ebben megegyezhetünk, a versenyhez lehet túl lusta lennék. - Mosolygó-évődő pillantással néz fel Utherre. Persze ha versenyhelyzet lenne, Ruth még jobban igyekezne, de lehet így is ezt fogja tenni, mintha lenne vetélytárs. Ezek szerint a többi lány nem elég erős, s ezt a helyzetet fenn kell tartani. Tetszik neki ez így, s az, hogy kvázi ő dirigál nekik majd így. Ugyanakkor azt is érzi, hogy Uther erősebb nála, s ez nem tetszik neki, így van motiváció a lustaság ellen. Különösek az emberek. Egyesek annak örülnek, ha becsületes, családszerető embernek tartják őket, mások abban lelik örömüket, hogy másoknak segíthetnek, örömet okozhatnak, s fáradhatatlanul varázsolnak mosolyt mások arcára, míg megint vannak, akik láthatatlan, de nélkülözhetetlen háttérmunkát végezve segítik mások munkáját, s bár a dicsőséget nem ők aratják le, maguk mégis boldognak és teljesnek érzik életüket. Csak egészen kevesen vannak, akiknek szíve arra a mondatra dobban meg örülve és vágyakozva, hogy gyilkossá teszik őt. Ruth a sors különös humora folytán ez utóbbi csoportba került, s ez, a derekán nyugvó kézzel, felidézve a korábbi érzékinek is beillő mozzanatokat, mely keveredik most a hatalom érzetével, a gyakorlatilag felrobbantott inferus égett hús és hamu szagával, s megtoldva Uther hitetlenkedő-elismerő pillantásával úgy tűnik megteszik mindazt, amit talán száz rúnával se érne el a hollóhátas fiú: Ruth kezd rajongani érte és ragaszkodni is őhozzá. Talán egyelőre jó ellenszere ez annak, hogy ne forduljon mestere ellen. - Sosem az erő a lényeg, vagy a tudás. Azt nehéz megtanítani, hogy mit kezdjenek a hatalommal és felelősséggel, amit kaptak általa. - Ez most jó lecke lesz egyelőre Ruth-nak is, szinte halálos mágiát adott a kezébe Uther, s vajon ezzel nem benzint locsolt a tűzre? - Yessir! - Épp csak haptákba nem vágja magát az utolsó ukázra, hanem csak fricskaként veti oda a katonai szót a srácnak. Figyeli a távozó fiút, s magában feljegyzi, hogy legközelebb el ne felejtse közölni Utherrel, olyan rúnaszárnyakat csináljon, amik kevésbé takarják el helyes kis fenekét - habár lehet ezt gondolatban meg is kapta a címzett "véletlenül" - majd ő maga a kastély felé fordul vissza, s elindul egy utolsó nagy levegővétel után. El kell raktározni valamit a hatalom érzetéből szűkösebb időkre. - Lumos... - Fényt varázsol a pálcája hegyére, hogy vissza tudjon találni és ne essen hasra egy gyökérben. Valahol még mindig ott érzi Uther érintését magán, ami most nem esett rosszul. Lehetnek neki is gyengébb napjai, na. Mindenesetre az ilyen érintkezéseket be kéne szüntetni, s meg kéne gyógyíttatnia a vállát is. Talán tényleg jó lesz holnap órák után megkeresni azt a Jasmine-t. Reméli, nem olyan, mint az a Jessamine, akkor lehet nem fogja a falat kaparni tőle Ruth.
- Még nem igazán számoltam be neki a terveimről. Ha úgy látod, tedd meg magad, és fedd fel a kiléted előtte. – Adom meg az engedélyt, Eileen úgyis van annyira öntörvényű, hogy úgy vélné, rá nem kell vigyázni, ám mit tehet ellene, ha Ruth a közelben marad? Megöli a vörös angyalt? Azt megnézném. Ruth bármennyire is kiforratlan, bámulatosan erős. Min ahogyan kiváncsi is egyenlőre, ezt joggal teszi. - Jól vigyázz, hogy mivel vádolsz. – Vetem oda a szavakat, miközben az állát emelve figyelem a reakcióját az infernus látványára. Míg a teretmény közelebb ér, van lehetőségem további kommentár hozzáfűzésére. – Ellenben igazad lehet. Te vagy a kötelék legerősebbje, ám nem szándékoztam belharcot kockáztatni. Ha csakis hasonlóakra vadászom, még versenyhelyzet alakul ki. Jobb úgy, ha én döntöm el, hogy kiben mit látok. – Pár pilanatra elhallgatok hogy mérlegelje a hallottakat. Azt, hogy biztonsági főnöknek neveztem ki, jövőben posztnak szánom, múltbeli döntéseimet nem kérdőjelezheti meg. Átadom a tudásomat, ami az általam kifejlesztett igét jelent, a hatás viszont szinte leírhatatlan, szükséges, hogy megvédjem kegyeltemet a felcsapó légnyomástól, amit ő maga váltott ki. Miközben szabad kezem a derekán pihen, hitetlenkedve fordítom felé a tekintetemet, sötét tincseim is az arcomba hullnak, ahogyan lefelé nézek. Talán még maga sincsen tisztában az erejével. Lejjebb engedem a szárnyat, amely szép lassan az éter martalékává válik, most nem lesz rá szükségünk. - Korántsem. Bölcs döntés volt részemről, hogy gyakorlatod tárgya eleve holt. Korai még, hogy gyilkossá tegyelek. Elkerülhetetlen, ám korai. – Nem adok magyarázatot, mit is kellett volna tapasztalnunk, ám a tekintetem magáért beszél, bőven túlteljesítette tudásával az alkut. Tanulni vágyott, s az csak abban lehet meg, aki már maga is átlényegült. Tulajdonképpen több annál, ami én vagyok. Míg én hosszú éveken át képeztem magam, szüleim és mentorom alapjait fejlesztettem tovább, a lány született sötét varázsló. Mintha maga a gonosz fogant volna meg felmenői ágyékában. Nem mondom, hogy veléjéig romlott, ám mindazon tudás birtokosa, amelyről sokan csupán álmodhatnak. A szíve helyén egy lángolóan izzó tégellyel. Gyönyörű a maga nemében, páratlan tudású főnix. S félő, mint olyan, ha túl sokat bontogatom a szárnyait, az eredetileg színjátéknak, bohózatnak tűnő előadás nagyon is komollyá válhat, s képes lehet legyőzni engem. Ezen még meditálnom kell. - Pontosan ezért nem teszik. Mindenkinek megvannak a titkai, amit nem ad át szívesen. Gondolj csak leány, mi értelme volna az erőnek, ha bárkire átruházhatnád? – Csóválom a fejemet. Úgy tűnik az erő nem párosul logikával. Arra még meg kell érnie. Távozni készülök, ám utolsó kérdésére még kaphat választ, mielőtt magára hagynám. – A rúnáknak a közhiedelemmel ellentétben ugyanúgy nincsen távolsági megkötése. Főleg, ha más mágiaággal kombinálod. Keresd fel Jasmine-t, s tedd a dolgodat. Keresni foglak, s elvárom, hogy olykor jelentést tegyél. – Gondolatban, ahogyan a logika megkívánja. Még finoman elmosolyodom, ahogyan eszembe jut, hogy találkánk elején még vágyat is képes voltam kicsiholni belőle. Az érzékisége jó kapocs lehet, hogy azon keresztül uraljam... Bólintok egy utolsót, s ismét magamra csapva a szárnyakat, a fák irányába távozom.
- Rendben. De akkor Ms. Roxfort szépe miért nem tudhat róla, hogy én vigyázom riszáló lépteit? - Jó, hát nem rejti véka alá, hogy "kedveli" ismeretlenül is a vélát. Jessamine-t se bírja, bár nem ezért, hanem mert idétlennek tartja. Jasmine és Lioneah... Hát majd elválik, hogy Ruth lesz-e az, aki összetartja a kis csapatot úgy, hogy közben utál mindenki mást magán kívül, vagy lesz, akit megkedvel? - Azt mondanám, hazudsz. Nincs nálam jobb. - Emeli fel az állát engedelmesen, mégis büszkén, de kihívóan közelebb is lépve kísértő lidércként, még ha nem is akar semmit ténylegesen. Mint vadló, akit karámok közé kényszerítettek és most méregeti a karám túloldalán állót, aki elvette szabadságát, de nem az erejét és a szabadság emlékét, vágyát... és a bosszúra való vágyát. Ezzel talán meg is válaszolta a következő kérdést, ő erős, ezt tudja. Sosem tartotta magát gyengének, a józanság és megfontoltság már más kérdés. Az ismeretlen varázsige hatása őt is meglepi. Elcsodálkozva nézi a megjelenő rúnákat, a lángokat, és ekkor eltűnik a kép, mert eltakarja a látványt Uther rúnaszárnya. Nem is tűnt fel eddig, hogy van ilyenje is a srácnak. De most nem ez érdekli, szívesen kinézne, ha tudna a rúnaszárnyakon túlra, mi történik az inferussal? De már csak a végeredményt láthatja és mestere különös pillantását, amellyel őt nézi. - Mi az? Nem ez volt a normális? - Kérdez rá, mert hát Ruth-nak fogalma sincs róla, hogy minek kellett volna történnie. Amennyire sikeres ő a tantárgyakban, vélhetően ez is elmaradt Uther elvárásaitól, és korábban Ruthnak csak a mellénye volt nagy, hogy ő volt a legjobb választás, és most derült ki, hogy mégsem. Csak azt nem látja Uther szemeiben, ábrázatán, amit ilyenkor szokott látni tanárain: a csalódást, a lemondást, helyette a hitetlenkedést... elismerést? Nem tudja, nem szoktak rá így nézni, így csaknem teljesen ismeretlen érzéssel került szembe. - Sokkal népszerűbb lenne ez a tárgy, ha így oktatnák, vagy mondanák, hogy lehet velük ilyent is. - Kockáztat meg egy mosolyt, remélvén, hogy nem látta rosszul, s Uther tényleg nem csalódott. Hirtelen még a saját vállán égő rúnájához is ragaszkodni kezdett, hirtelen nem akarja, hogy Uther levegye. Mert ha leveszi, ha elküldi... akkor mire jó Ruth? Mihez ért? Az nem lehet, hogy alig valamivel jobb egy kviblinél. Éppen csak varázsolni tud, de azt is gyatrán. - Ez milyen varázslat volt? És hogyhogy működött ez így pálcára is, messziről? Úgy tudtam, a rúnákhoz közvetlen kapcsolat, kontaktus szükséges.
Vizsgáltatom a leányt, a sebén már túlléptem, pusztán az aurája érdekel, az a változás, amelyet kiváltok benne. Vágyik a tudásra, az elismerésre, ez nem meglepő, mardekáros. Ám nem ragad itt le, az enyémhez hasonlatos sötét aurát kíván magáénak tekinteni. Érzem, hogy szétárad benne a becsvágy, ez teszi olyan értékessé. Ahogyan mondani szokták, nem az erős, aki adja az ütést, hanem aki állja. Ruth olyan teremtés, hogy sokadszorra is képes felállni a padlóról, s be kell vallanom, ez igencsak vonzóvá teszi a számomra. Nem mint nőt, sokkal inkább az angyalok vezetőjének tekintem, akire majd a többieknek is fel kell nézniük, még a vélának is. - Az angyaloknak bármit, egy a célotok. Jasmine pontosan tudja, hogy ha hozzáküldelek, okkal teszem. – A hugrabugos gyógyító korábban áll a szolgálatomban, mint az éppen kinevezett biztonsági főnök, mégsem olyan szoros vele a viszonyom, szótlanul teljesíti a parancsaimat, abban a tudatban, hogy majd valami komolyabbnak is a részese lehet. Azzal, hogy egymás gondjaira bízom őket, magamról is hárítok felelősséget, nem kell mindenről tudnom, Ruth majd kontrollálja a csapatot. Neki kell eldöntenie, hogy miről szükséges információt szereznem, míg a vélalány ügyét én veszem kézbe. Szándékomban áll már a tavaszi csillagnász előtt egy közös találkát szervezni, amelyen mind a hatan részt veszünk majd. Talán az lesz az utolsó, ha terveim szerint nem érik meg a vérmágia végkimenetelét. Egyenként lobbannak majd lángra, hogy az amulett szívja el a lelküket, s megnyissa számomra azon kapukat, amelyeket évek óta ostromlok. Megéri majd az áldozatot. - Jól is teszed, mondj csak ellent, ezért tartalak. Mindazonáltal ez a döntésem végleges. Mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, te sem voltál az egyetlen választás? Ha más angyal is ki volt szemelve, ám én ragaszkodtam hozzád? – Mélyesztem bele töménykék tekintetemet, és az álla alá csattintok, hogy emelje már fel, hiszen győztesnek született. Ha csak rám néz, az nem elég. Pillantson az ég felé, mert kiválasztott. – Erős, józan, megfontolt. Te talán az vagy? Nekem nyersanyag kell, nem kész termék. – Olyanokra vágyom, akiket képes vagyok formálni, ellökni a saját képem alapján gyúrt ösvény felé, Jessamine még csiszolatlan gyémánt, aki azzá válik majd, akivé teszem. Georginana túl józan, éppen ez vele a gond. Mint ahogyan Lioneah is a saját démonai rabja, tökéletes választás. Kétkedőkre van szükségem, vadócokra, mint Ruth, nem magabiztos apácákra... Ellépek mellette, s teátrális mozdulattal hívom életre a lélektelen, oszladozó testet. A legtávolabb áll tőlem a csontok zörgetése, ami halott, az maradjon csak halott, ám a lány még nem elég erős, nem bízom benne, így bőven elég lesz, ha gyakorlatunkat egy védtelen, tudattalan testre korlátozzuk. A lány hiába keresi elméjében oly kétségbeesetten az igét, amelyet korábban tanulhatott, ez már az én varázskönyvem titka. Nem olyan, amit régi grimore-okból fordítottam le, én magam fejlesztettem ki. Túl gyorsan trillázza a varázsigét, nincsen benne sok hangsúly. A hatás szinte leírhatatlan, még jó, hogy hatótávolságon kívül vagyunk, hiszen minket is beteríteni a detonáció, amit az elvadult lány mágikus eszenciája vált ki. Lássuk: a lény testén az első szó hatására több rúna jelenik meg, majd a másodikra azok lángra lobbannak. Afféle vérző sebeket okozna a rúna, amely nem csak fájdalmas, elképzelhetetlenné teszi a varázslást, harcot, hiszen maga a vére lángol az áldozatnak, ám Ruth oly erővel rendelkezik, hogy az általam gondolt három rúna helyett, melyet belőle, mint kezdőből néznék ki, vagy tucatnyit idéz, lángok helyett pedig robbanás csap fel. Rúnaszárnyamat a lány elé tartva óvón takarom el, hogy a permeten túl a légnyomás se taszítsa el. Leengedve kezeimet hitetlenkedve mérem végig. - Jól van. Jól van... Megtetted az első lépést egy új világ felé. Lassabban, óvatosabban. A rúnák erejét sose becsüld le, mindig alázattal. – Mormolom, és tőlem igen szokatlan módon még mindig a meglepetés alatt állva, tágra nyílt szemekkel figyelem a holtból maradt hamut, amit még a fák lombja felé is sodor az esti szél...
- Ott a pont. - Ez mondjuk tényleg feltűnt neki, Uthernek nem erőssége a kérés. Úgy tűnik, ez a képesség szoros összefüggésben van az udvarlási ösztönökkel is. Nem zavartatja magát, hogy esetleg Uther megneszelte a hirtelen fellobbanó vágyat, és a mosolyból arra következtet, igencsak rájött. Nem tartja magát olyan álszent, szemérmes kis csitrinek, akinek emiatt szégyenérzetet kellene tanúsítania. Szerinte ez természetes, viszont ezt aligha mondaná Uther ígéretére, amit a vélelány felé tett. Ha tudna róla Ruth, Uther lehet tényleg kicsinálná őt, mert annyira kinevetné a fiút. - Legyen. Mit és mennyit mondhatok? Például erről, hogy hogyan szereztem, mit akartam eltüntetni, amit kitől is kaptam? - Kérdez rá, hogy a többieknek mit mondott Uther, nehogy elszólja magát Ruth. Amilyen csacsogósak a lányok... Azon viszont mosolyog, hogy Uther milyen képet vágna egy halom civódó nőn, akik ha sok időt töltenek együtt, talán a ciklusuk is összehangolódik, szóval lenne egy halom, agresszív nőtársasága. Lehet nem véletlenül fejlesztette ki a Hollóhátas ezt a bájitalt, amivel Ruth ciklusát is befolyásolta, legalábbis a hangulatát és az érzetét. - Áll az alku. - Egyelőre ez is megteszi, időt nyert, míg rájön, mivel tudna visszavágni egy esetleges nem kívánatos rúna ellen. Mert hogy a megállapodás csak Uther szívjóságán (igen, van olyanja is) múlik jelenleg, nem pedig józan belátásán, az is biztos. - Nem megkérdőjelezem, csak biztonsági főnöködként nem vehetem fél vállról a gyenge pontokat, nemde? Gia erős, józan és megfontolt. A húga naiv, lökött és fejben is gyengébb. - Vág vissza rögtön. Egyébként igen, úgy érzi, joga van megkérdőjelezni Uthert. Ez isten adta női joga! Erre fejlesszen ki a srác rúnát, ha tud. - Jó nagy bőrönddel jöttél ezúttal! - Kacag fel, mikor inferust említ Uther, s Ruth visszautal a Roxmortban történtekre, a táskába zárt majdnem-mumusra, ami igazából ott se volt. De mosolya csak addig tart, míg meg nem látja tényleg, az igazi inferust. A látvány hagyján, lehetne éppúgy képzelet műve, mint Roxmortsban, de a szag... Veszettül jó látványmágusnak kellene lennie Uthernek ahhoz, hogy a látványon túl az ilyen részletekre is ügyeljen. Márpedig Ruth orrát megcsapja még az oszlás összetéveszthetetlen szaga. Mégsem ez a fő baja. Amennyire tudja, az inferusokat ugyanúgy a patrónusbűbáj tartja távol, mint a dementorokat. De ő nem tud patrónust megidézni! ~ Oké, Ruth gondolkozz... Inferus, inferus... Tűz, persze, én vagyok a tűz! Incendio, Lacarnum Inflammare jó is lenne, vagy melyik volt az a másik, az Inflatus Cutis...?~ - Mi?! Infla... - Bezavarnak a gondolatokba Uther szavai és a kimondott varázsige beszivárgott Ruth gondolataiba. Egy kérdő pillantást vet a fiúra, de ezúttal nem áll neki megkérdőjelezni. Legfeljebb ha a varázslatból Ruth húzza kis a rövidebbet, majd lenyomja a pálcáját Uther torkán. És ellopja a kispárnáját, hogy jól átdörgölje vele ezt az élőholtat. - Inflatus Cutis! - Szegezi neki pálcáját az inferusnak és mondja ki a varázsszót. Kíváncsian várja, ebből vajon mi fog kisülni?
- Kétségkívül. Ezt Eileen is meg tudná erősíteni. El szokásom venni, amire vágyom, ha nem tűnt fel. – A kuncogást nem osztom ugyan, mosolyom viszont annál beszédesebb. Ahogyan a vélalány esetében is képes voltam csiszolódni, addig Ruth-ot sem mindig úgy kezeltem, hogy az első perctől kezdve törjön meg. Úgy vélem, hogy olykor bizony a finomabb, manipulatívabb eszközök előbbre valóak a nyers erőnél, vagy éppen a csábításnál. Vagyok annyira egoista, hogy ha nagyon akarnám, a vöröskét magam alá tudnám gyűrni, semmi értelme nem lenne. Érzelmileg kötődne hozzám, s az utóbbi időben kizárólag a vélára koncentrálom ilyen távú céljaimat. Miután tisztáztuk kapcsolatunk mibenlétét, akár tovább is haladhatunk. Szövetségünk hosszútávúnak igérkezik, az ötök közül talán vele vagyok a legőszintébb, hiszen még a vélalány sem lát bele minden kártyámba a nyilvánvaló érzelmi kötődés ellenére sem. Ismételten nem vagyok hajlandó időt vesztegetni a türelmességre, már másodszor tartunk ott, hogy a bőréhez érek, csak most nem befurakszok a ruházat alá, sokkal tisztább módszerrel, egyszerűen vetkőztetem. Az erotikus visszajelzés nem kerüli el a figyelmemet. Bármennyire is elhatárolom a lelkemet az érzelmi megnyilvánulásoktól, kinek nem legyezgeti a hiúságát, ha vágy támad felé? Itt most csupán egy kósza fuvallatról van szó, amit csírájában fojtok el, az igéret szép szó. Sosem futottam felesleges köröket, így ha leszögeztem Eileen számára, hogy ő az egyetlen, akkor ez így is marad. Fordított esetben kétség sem férhet hozzá, hogy megölöm. A másikat csupán évszados kínra ítélem, ami az enyém, az az enyém. Talán bennem van a hiba, hogy alkalmat adok az angyaloknak arra, hogy a testi kontaktus, vagy az érzékiség fókuszba tűrésével érdekes gondolataik támadnak, ám úgy vélem, a szexualitás (s bármilyen sötét formája) belőlem fakad, kiírthatatlanul. Megmutattam volna Eileen-nek is, ha aznap nem annyira dacos, hogy hova járok. Talán Ruth vevő lesz rá. Nem mintha én magam ugranék fejest az orgiák birodalmába, ám a vélalánynak meg kell értenie, hogy a bujaság komoly fegyvertény a hozzáértők kezében. A finom bőr szinte életre kel az ujjaim alatt, ösztönösen reagál a lány akaratától függetlenül, amire nem tudok nem mosolyogni. Nem számít, hogy mit nem látok, a lelke már az enyém, minden más csak árukapcsolás. - Dicséretes hír, ugyanakkor... örülnék, ha mostantól a biztonsági szolgálat mellett felvennéd a kapcsolatot a többivel. Szükség van rá, hogy mielőbb egymásra hangolódjatok. Nem kívánok pálcát törni felettetek, ha egy adott alkalommal, amikor többedmagatokkal küldelek titeket, holmi sekélyes egymásnak feszülés alakul ki. – Nem gyógyítom meg itt és most, ellenben Jasmine fel fogja keresni, itt már el is indulhat a kötelékek kialakítása. Biztos vagyok benne, hogy a seb meg fog gyógyulni, s a vörös démon tanult belőle eleget, hogy milyen az, ha ellentmond. Jasmine kapott már komolyabb szankciót is, nem szokásom fukarkodni a kegyetlen bűntetésekkel. - Nos... bizonyára érdekes testgyakorlás lenne, ha be kéne váltanod a szavaid mögött bújó indulatot, ám legyen. Elegendő, ha nem szegülsz ellenem, addig nincsen több billog. – Nem kérdezek rá, hogy megfelel-e így, a rúna ugyan megtévesztően a vállán ül, de az elméjéhez kapcsolódik, így nem csupán hatalmam van felette, ha kívánom, megszüntethetem mindezt. Látványos lezárással. - Ha feltételeket szabsz már úgy gondolod, hogy jogod is van megkérdőjelezni a döntéseimet? – Érdeklődő pillantásom járja át a fejlődésben lévő leánytestet, törékeny, s tökéletes, ahogyan a többi választásom is. Nem pusztán a lelkükre lesz szükségem, korántsem árt, ha esztétikailag is kiváló látványt nyújtanak, nem véletlenül kezelem őket angyalként. A termékenységet hivatottak megtestesíteni, ha netán a konstelláció félresikerül, hát kész vagyok méhükből előhívni a leendő udvartartást. - Általam megismered majd, hogy miért a rúnák hatalma a legkomolyabb fegyver. Az elméd mélyén fortyogó lávát fogjuk segítségül hívni. Miután nem kívánok még tapasztalatlanságod miatt baklövésre kényszerülni élő ellenfél ellen, ezért infernuson gyakorolunk majd. – Finom intésem a fák közül egy oszlásnak indult tetem lépdel felénk darabos mozgásával. Szándéka nem támadó, engedelmeskedik a parancsnak. - Gyakorold a varázsszót. Inflatus Cutis. Remélem, hogy később a fejedbe tudod verni nonverbális változatát.
- Tehát pocsékul udvarolsz! - Kuncog fel Ms. Vélaszép kapcsán. Kétségtelenül van valami vibráló Utherben, ami megszólalt valamit egy nőben, kiváltképp ha ilyen közel áll, de azért valóban nem vágyik udvarlásra. Persze legalább joggal vághatna fel vele, hogy titkos találkákra nem sötét mágia okán jár össze vele, de az elcsípett gondolatfoszlányból arra következtet, jobb egyelőre ez a kapcsolat köztük. Ez kevésbé pusztítóbb, amire szüksége van Ruth-nak, míg meg nem erősödik. A tört nem most fogja Uther szívébe mártani. - Korrekt. - Csak ennyivel reagálja le Uther szavait. Mondjuk újat nem tudott meg Ruth, tisztában volt vele, hogy pengeélen táncolnak, főleg ő. Nem elég, hogy bármerre lezuhanhat, a penge súlyosan megsebezheti, mélyebben, mint a vállát érő seb esetén. Azt is tudta, hogy Uther is tisztában van viszonyuk ideiglenességével. Nem hülye a srác, s a Roxmortban megelevenedett idősebb-Ruth kiadásban csak a vak nem látta volna, mit is tartogathat a jövő. A kabát és a blúz kigombolása... Oké, nehéz nem gondolni mindenféle más szituációra, meg folytatásra, s Ruth még csak nem is próbál meg úgy tenni, mint akinek ne indult volna be a fantáziája. Egy pillanatra beharapja alsó ajkát. Tisztában van vele, hogy miként érdeklődik iránta Uther, vagy miként nem, de... hogy is mondják a muglik? A kémia az kémia. Végeredményben nem ellenkezdik a kicsomagolás ellen, nem az a szemérmes forma, ráadásul a melltartó rajta is marad, ennél többet meg még egy strandon is látna belőle Uther, miért takargassa magát. Hogy a hideg levegőre (bár nem fázik) vagy az érintésre fut végig rajta a libabőr, az már más kérdés, minden más változást e tájékon szerencsére elrejt az a bizonyos melltartó. - Túl jókislány a te vélád, nem volt mivel lefoglalni magamat. Más feladatot meg nem adtál. - A végén egy picit összeszorítja a fogait, épp a legérzékenyebb sebrésznél matat Uther. - Nem a kapcsolattal van a bajom, hanem a kommunikáció hiányával, pedig ez éppen ezt hivatott volna elősegíteni, nem? Soha többet ne merészelj rám bármilyen rúnát tenni a beleegyezésem nélkül. - Nem fenyegeti meg Uthert semmi konkréttal, mégis érezheti a férfi, hogy a fenyegetés még ott van, és megtalálná a lány a módját, hogy ott csapjon le, ahol az ifjú Hollóhátasnak is a legjobban fájna. Jól tud ápolni régi sérelmeket a lány. - Nem... túl kockázatos, pont ő? - Nem az a fő érve ez ellen, hogy az a lány éppolyan idétlenül tud felöltözni, mint az a Luna Lovegood az apjával egyetemben, s ott van még Jessamine virágmániája is, de a fő gond az, hogy a komoly és megbízhatónak tűnő Giához képest az a lány totál elvarázsolt naiva. Biztos nem volt nehéz Uthernek magába bolondítania... Pálcáját emeli sebéhez és rövid varázslatra új, tiszta kötés tekeredik a vállára, a sebre és visszagombolja ruházatát. Egyik gomb félremegy a blúzon, épp Utherre figyel és nem veszi észre. Annyi baj legyen. Ha visszafele lebukik valami tanárnál, prefektusnál vagy szobatársnál, ráfoghatja egy légyott következményeire. - Figyelek. - Jelzi Uthernek, hogy kész végre tanulni is, ehhez itt van az esze. Pálcája felemelve maradt.
- Erőteljesen kétlem, hogy a vélalány helyébe akarnád képzelni magad angyalom. – Csóválom a fejem rideg testtartással, holott a görök szobrászok, akik talán egyszer engem akartak volna modelnek, bizonyára odaragasztották a hamiskás, titokzatos mosolyt ajkaim tövébe, mely most is ott bujál. Eileen sem viseli könnyedén, hogy ő került a hálómba, figyelmem középpontjába, valahogy sosem voltam az a típus, aki gyorsan váltogatta volna a játékszereit. A véla bármennyire is lekezelőnek tekinti azt, ahogyan kezelem, magamhoz képes nagyon is megbecsülöm. Értékrendembe nem fér bele a gyengébbik nemmel való poligám évődés, nem az udvarlójuk vagyok. Sokkal inkább az izgat, hogyan tudom a tüzes tanítványt térdre kényszeríteni, letörni az akaratát éppen olyan szintre, amely még kezelhető, s megtartja személyiségét. Érzem hogy rést akarna ütni, ami meglepő módon sikerül, ám mindössze szitává tudja formálni, az abroncs alakzatán, eszenciájának mélységén nem változtathat. Mégis szinte könnyedén oszlik szét az elméjére húzott satu, ahogyan megnyílik. Oly közel állunk most fizikailag egymáshoz, ha akarna, tőrt márthatna a szívembe, ez azonban fel sem merül. Nem kap tőlem kinevetést az őszinteségéért, választ annál inkább. Komor aurám sötét hollószárnyként ölel hát kettőnket, mintha teljesen elszívná környezetünkből a fényt, s csupán arra a kis körre korlátozná, amiben állunk. Akár egy reflektor. - Ha félnék attól, nem téged választalak. Az angyalok között elegendő lesz egy labilis is. Ahogyan belédlátok, megeshet fordítva is, ezt ne feledd leány. Sosem állítottam, hogy túl fogod élni a tanításomat, mint ahogyan tudom, nem fogsz örökké szolgálni. – Óvatosan kinyúlok, és elkezdem kigombolni a blúzát, ha pullóverben lenne szelíd határozottsággal emelem magasba a karjait, hogy leemeljem azt róla. Nem a fiatal leánytest érdekel, ezt úgy vélem már korábban tisztáztuk. Érdekel, mit is művelt magával. Lehúzom a gyolcsot, amellyel átkötötte, és érdeklődve személgetem. A hideg ellenére sem fázik, auránk most összeforr az általa gerjesztett tűzben. Ha véletlenül ellenkezne, akkor sem tér vissza az abroncs, pusztán töménykék szemem szigorú pillatásával találkozhat, miszerint ne merészeljen azzal vádolni, hogy női erényét akarom leszakítani. - Ez érdekes... fordíthatnád másra is az energiádidat, Ruth. – Mormolom, és az átvérzett, átégett kötésdarabot a földre ejtem. Ujjaim pókszerűen járják körbe a sebszéleket, amelynek mélyén továbbra is ott ül a billog, amelyet ejtettem rajta. Izzik, nem hagyja magát eltávolítani, holott szelíden beépült volna a bőrébe, akár egy rajzolat, nem is érezte volna, pusztán a kapcsolat jótékony hatásait. - Ha nem akarod a kapcsolatot, szívesen véget vetek a dolognak. Vagy meggyógyítsalak? – Pillantásom itt olyan, mint aki nagyon mulat a dolgon, ám magától értetődő, hogy tőlem nem lehet kiszállni. Ha nem vállalja a feltételeimet... nos szemtanukat nem hagyok magam után. - Georgiana nem alkalmas. A testvére erősebb. Közénk való. Mondtam én, hogy elég lesz egy labilis. – Immár a háta mögül figyelem, ujjaimmal a haléntékain. – A gyógyítónk. Hozzá foglak elküldeni, ha megjön végre az eszed. Megtehetném én magam is, hogy kezelésbe veszlek, ám nem árt, ha egymásra hangolódtok. – Eleresztem most már, így a kép is eltűnik, s intek, hogy felöltözhet, hamarosan kezdetét veszi az áhított gyakorlat. – Túl sok kérdés, mindent szépen sorjában. Elemek lesztek. Öt angyal az öt elem alapján. Az ötödik természetesen az idő. – Előhúzom a pálcámat, nem mintha nekem mindig lenne rá szükségem, ám neki szükséges még a fókusz, így könnyebben tanul, veszi át a varázslatok anyagát.
- Persze. - Vágja rá olyan természetességgel, mintha Uther annyit kérdezett volna, hogy egy meg egy az kettő-e? - Enyhíti a kellemetlen érzést, amit a lekötelezettség kelt. - Hát bizony Uther így jár, ha fél tucat nőt akar összeszedni céljaira. Az bizony sok szeszéllyel jár... és sok udvarlással. A vidám élcelődést egymással aztán felváltja a jeges akarat szorítása, ami ellen nem próbál küzdeni. Na jó, ez így nem pontos. Próbál. Próbálgatja a határokat, keresi a gyenge pontokat. Nem is igazán a kitörés, a lázadás miatt, hanem hogy tudja, mire képes. Meg tudná-e tenni, ha akarná? - Rúnát tettél rám, s így másztál be a fejembe ott Roxmortsban. Csodálod, hogy a rúnáidat óvatosan kezelem? Vagy csak azt, ha megérintesz? Most is érezlek... Megpróbáltam a kapcsolatot megszakítani. Mágiával, ellenrúnával, tűzzel. Főleg, hogy akkor még nem tudtam, miféle összeköttetés ez közöttünk, mivel ezt elfelejtetted közölni velem. Nem félsz amúgy, hogy olyant látsz a fejemben, aminek nem örülnél? - Megdöbbentő az a nyugalom, amivel beszél. Félelem nélkül, düh nélkül, neheztelés nélkül. Szeme se rebben meg, ahogy farkasszemet néz az egyetemista fiúval. Mintha csak a kezét fogta volna meg Uther, hogy nem ereszti el, míg nem el mondja Ruth, miről van szó, pedig a lány is érzi, hogy ez a mentális szorítás más, sokkal veszélyesebb. Már csak az a kérdés, ezt vissza is tudná fordítani? Egy irányú ez a kapcsolat? Közben csak annyit tesz, hogy odébb mozdítja válláról a kabátot s a kötést, hogy láthassa Uther az égési nyomokat. Igazából a Gyengélkedőn hamar el tudnák tüntetni, de akkor valami mesét ki kéne találni rá, hogy szerezte, s most ehhez lusta volt. A fájdalom legalább emlékezteti, hogy legyen résen, ha Utherről van szó. Így résen van akkor is, mikor halántékához ér. Egy pillanatra megfeszül a teste, de végül nyugalmi állapotba ernyed vissza, talán a látomás hatására. Noha nincs előtte ténylegesen a kép, amit lát, szemei ide-oda cikáznak, mohón falják be a látottakat. Mohón, s telhetetlenül. - Ez így kevés, többet kell mondanod. - Ha már biztonsági főnök, mindenről tudnia kell. Mindent Ms. Vélaszépről, ki árthat neki, mi árthat neki, mit tehet magával, gyengeségek, erősségek, minden az ég világon. - Az ott nem Gia volt... A testvére lenne? - Kicsit ez meglepi. Valahol örült volna, ha Gia lenne az, meg ha őt kéne szemmel tartania (egyszerűbb is volna). Kedvelt szobatársnőre fenekére jobban vigyázna, mint a griffendéles csajéra. - És ki volt a negyedik? - Ismerős volt Jasmine alakja, de mégis ismeretlen. Nem Mardekáros, ebben biztos. - Tűz... mit tudok majd? És mit nem? A többiek is elemek lesznek? S az ötödik? - Sorjáznak a kérdések. Ó, nem fog ő felfordulni. Uther jól mondta: hívás ide vagy oda, Ruth magától jött, s láthatóan nem is kíván innen tágítani. S nem kell legilimencia ahhoz, hogy kiderüljön, Ruth-nak igenis ínyére van a kínált szerep, mi több hízelgő. De hol itt a csapda?
- Már ott tartunk már, hogy, hogy udvarolnom is kell a lekötelezettjeimnek...? – Horkantok fel gunyoros pillantással, az összeköttetésnek köszönhetően nem is kell észrevennem az enyhe tikkelést, végigszalad elméme n az inger, amelyet fájdalmas pókhálója ránt. Az alhasi fájdalat korrigáltuk, nem onnan eredhet a kín. Kontaktusunk még igen fiatal, nem érzem át teljesen teste rezdüléseit, nehéz az azonosítás. - És most szépen elmondod, hogy mi történt.. – Elmém eddig gyengéden matató ujjai most saruba fogják az akaratát. Nem kényszerítem térdre, ám éreztetem, hogy ott az abroncs, amelyet ha összeszorítok, suvickolóbűbájjal sem fogom tudni kimosni elegáns ruházatomból a ráfröccsenő agyvelődarabokat. Tudni akarom, bántották, vagy magával tette volna azt? Mindkét eset elfogadhatatlan, retorzióért kiált. Hiába édeleg, nem őszinte. Igaz, én magam is úgy tartom, a sötét varázslók módszere az árulás, ám részéről túl korai kezdet lenne. Kiszedem belőle, ez ilyen egyszerű. Mosolyát fagyos pillantásommal törlöm le. - Valamit tisztázzunk pulykatojás. Azért vagy itt, mert itt akarsz lenni. Ha nem fogadod el a feltételeimet, akár fel is fordulhatsz. – Felelem negédesen, a gunyorosság, a szarkazmus az én asztalom, és ha a tiszteletlenségnek akár a szikráját is érzem felőle... nos törött állkapoccsal valóban nehéz szájalni. Én bántani egy nőt? Dehogy... meg fogja tenni, saját magának, ha ráébred, hogy amit én tennék vele, az rosszabb a halálnál. Nem vágom, hogy engedelmes öleb legyen, határozottan tetszenek pikáns megnyilvánulásai, ám tudja a határt... - Nem lesz rá szükséged. A ma leckén túl a főbb feladatköröddel fogsz megismernedni. Nem vagy egyedül, idejét éreztem, hogy a tanítványok magányos tanításán túl valódi szövetséget kovácsoljak. Angyalokból, mint te magad. Egyikőtök kiválóan ért az előbb említett palackozási eljárásokhoz, nem lesztek többé magatokra utalva. – Közelebb lépek, és ahogyan az előbb felvezettem, ideje elmélyülnünk abban, hogy mi is lesz a szerepe ebben a gigászi sakkjátszmában, amelynek tétje gyakorlatilag lelkek ezrei. Köztük a sajátjaink. Pár pillanatig hagyom, hogy mögé kerülésem folytán felém pillantson. Végül a háta mögül finoman a haléntékaira csúsztatom mutató, és hüvelykujjam, hogy felvázoljam a látomást. Magát láthatja egy ötágú rúnakör csúcsán, amelyen további négy leány foglal helyet a különböző szegleteken, míg én középen kontrollálok. Vad tűz veszi körbe a látomásbeli Ruth alakját, amely egyértelműen az elemi erőt szimbolizálja. - A mágikus ötös számot választottam. A vélára vigyázol, de nem parancsolsz neki. Megvéded akár még saját magától is, ha szükséges, tőlem is. A másik hármat összefogod. A biztonsági főnököm leszel, boszorkány. Tiéd lesz a hatalom, amelyet a pusztító tűz szimbolizál... - A szellemalakokban felismerheti Eileent, Lioneah-t, Jessamine-t, és Jasmine-t. Érdekes, hogy a két utóbbi lány hugrabugos, és még névre is igencsak hasonlítanak. Talán nem véletlen...
- Azért néha tényleg kedveskedhetnél, a nők szeretik az ilyent. - Vonja meg a vállát, amely mozdulatot azonnal meg is bán, ahogy a fájdalom az alhasa helyett sokkal élesebben nyilall bele a vállába. Oda, ahol a rúna van, és a seb a kötés alatt. Egy pillanatra megrándul a szeme erre, de nem nyikkan meg s nem fintorodik el. - Ó, tudtam, hogy te is élvezed azt, ami köztünk van. - Évődik Utherrel, ám ezt már nem lehet mosoly nélkül megállni, s a mosoly a legjobb jégtörő. Amit a szer nem tudott megoldani, azt a mosoly elkezdi, kevésbé ellenséges a sráccal Ruth, még ha nem is borul még a nyakába és megmarad a sajátos stílusa. - Tényleg? Nahát, meg voltam győződve, hogy füttyentést hallottam a fejemben, hogy jöjjek ide. De örülök, hogy ezt mondod, már kezdtem attól tartani, hogy egy újabb rúnával farkat növesztesz nekem, amit csóválhatok. Viszont ha eldobod a pálcádat, szívesen visszahozom. - Gunyoros félmosolyba húzódnak ajkai, főleg a szövetséges és apa szó hallatán. Egyiknek sem érzi a fiút momentán, de nem is tudná megmondani, mely szó írná le helyesen és pontosan a kapcsolatukat. - Kedves tőled, hogy megismertetnél ezzel... de együtt lehet ezzel élni, meg majd beszerzek egy bájitalos szövetségest. - Kacsint hozzá egyet, amíg még látja Uthert. Jó dolog, hogy női panaszai nem kínozzák most, s ilyen görcsök idején az ember lánya ezerszer is azt kívánja, hogy következő életben férfinak szülessen. Inkább él pár évvel kevesebbet, hogy ne borítsa fel a statisztikákat, csak legyen problémamentesebb élete. De összehasonlítva a másik úttal, amit ráadásul olyan csábítóan susognak a fülébe... nos, nem kétséges, mit választ. - És a világ felkészült rá? - Hangzik a magabiztos válasz, s önkéntelenül is fordítja fejét Uther felé oldalvást, hátra pillantva, mintha csak az illat, a sötét aura vonzaná. Uther is érezheti Ruth illatát, megintcsak inkább a hajából áradóan, semmint a bőréből és megint csak olyan nehezen megfoghatóan, csak így egészen közelről, ahogy a fülébe suttogott. Ruth kíváncsian vár, mi fog most következni?
- Ha én lennék a cukrosbácsi, nem tőlem akarnál tanulni, nemigaz? – Kérdezek vissza joviális öregembert utánozva, majd teátrális mozdulattal meghajolok, majd amikor felnézek, ismét régi önmagam vagyok, a hideg, érzéketlen, ám angyalaim iránt elköltelezett vezető. Ő most már az enyém, s őszintén meg tudom csak vonni a vállamat, ha odavetett csontként éli meg, ha törődöm vele. - Sosem felhagyni vele, hogy dacolj velem. – Nem is kérdésként, tényként sugallom. Valahol egy így helyes, nem csupán a tanáruk, első ellenfelük is vagyok egyben, a feltétlen hűség mellett érdekes testgyakorlásnak bizonyul, ahogyan ellenem feszülnek, próbálgatják a határaikat. Nem is sok értelme lenne egy az iskolához hasonlatos rendnek, amely tiszteleten, s nem becsvágyon alapul. A tisztelet pusztán dogmatikus eszmét sugal, amely nem segíti el a motivációk valóra váltását. Pontosan tudom, hogyan is működik a női test, a gyöngyházfényű bájital nem csupán az időszakos jelleggel feltörő görcsöket teszi semmissé, lényegében kikapcsolja a kellemetlen testi-lelki ingert. Kellemetlen? Valaki egy életen át vár rá, hogy anya legyen, azt viszont erőteljesen kétlem, hogy Ruth lenne az. Ha mégis, volnának elképzeléseim, miféle teretményeket fogok elhelyezni a méhében. - Jutalom? – Kacagok fel élesen, talán először, amióta megismertük egymást. – Nem a kutyám vagy leány. Te is adsz nekem, még ha nem is vagy tudatában annak, hogy mire leszel majd képes. A szövetségesed vagyok, nem az apád. – Ez sarkítás, hiszen egy szövetséges nem parancsol, sokkal inkább kér, ultimátumot ad, ám végső soron nagyon is igaznak érzem, amit sugallok. Léte sokat fog számítani a jövőben, s ezért addig teljeskörűen beavatom az életembe. - Most két út áll előtted. Ha úgy véled, a jövőben is szeretnéd elkerülni az érzést, megismertethetlek vele. A másik nem függ az elsőtől. Megismertetlek a saját belső valóddal. A tűz, amely fel fogja majd emészteni elleségeidet. – És persze a saját lelkedet is, ezt már teszem hozzá. Közelebb lépek, besorolok mögé, és odasuttogom a füléhez. – Előbb az elmélet. Felkészültél arra, hogy megmutasd a világnak, hogy ki is vagy valójában? – Illatom így közelről kellemesen férfias, mégis a sötét aura az, amely áttéved a lányra is, a közelemben megnyugvás tölti el, magabiztosság, hogy nem veszíthet...
- Előbb rúna, most bájital. Sértőek az ajándékaid, mondták már? - Megvető mosollyal pillant le a tenyérre és a fiolára. Hűség? Miután rátett egy rúnát a lányra, amellyel ide késztette őt. Jó, jött volna magától is, de nem is várta meg Uther, hogy ez kiderüljön. Megvásároltnak érzi magát, s ezt egy bájital se tudja lemosni. Ráadásul még az se biztos, hogy ez egy jó vétel volt. ~ Ebben a pár napban...?~ Gondolkodik el egy pillanatig a szavakon. Miféle pár nap? Míg gyógyul a sebe a vállán? Honnan szerzett róla tudomást Uther? A rúna jelzett vajon neki? Megmagyarázná azt a meleg, bosszantóan kellemes érzést, ami azóta jelentkezett, hogy a hollóhátas ilyen közel van hozzá. Aztán elkapja a fiú pillantását, s egyszeriben világos lesz, mire gondol. Szemei zöldje most a sötétben, a pálcák varázsfényénél is jól kivehető módon kapják meg a haragvó tenger színét. Ez olyan női magánügy, amihez senkinek semmi köze, pláne nem egy idegen srácnak. Különösen, hogy Uther még nem került be a "barát-de-sosem-dugnék-vele" kategóriába, ami elvenné a másiktól azt, hogy férfiként is tekintsen rá. - Ez nem a hűségért jár, hanem jutalom a bizalomért és az ostobaságért. - Kapja ki dühösen Uther kezéből a fiolát, lepattintja a tetejét, bánja is ő, hova esik az avarban, s felhajtja az italt. Nem szagolja meg, nem kóstolgatja. Felhajtja kisujjig, ahogy az erős rövideket szokás. Ha ez itt a végét okozza, úgy sem fog nyugodni, míg visszatérő szellemként az őrületbe nem kergeti Uthert. Ilyenekre számítva az ánizsos utóíz egészen meglepő, de beletelik egy hosszú percbe - mialatt szúrósan nézi a fiút - míg felismeri, hogy az alhasát érintő szúró fájdalom megszűnt. Nincs már belenyilalló fájdalom, se az érzet, mintha derekánál felső teste le akarna válni a teste többi részétől. Mondjuk sosem volt ez állandó, csak fel-felbukkanó érzés, de most mégis érzi, hogy olyan, mintha késsel elvágták volna az egészet. Tényleg jobb így. - És most? - Nem fogja megköszönni a bájitalt, sőt, gondolkodik, hogy ő is kedveskedjen a másiknak valami hasonló kéretlen és kétes ajándékkal. Az ingerültsége csökkent, de a bizalom nem növekedett ezzel, s még kell egy kis idő, mire leveti magáról a pokróc-stílust, úgy is mondhatnánk, hogy a tüzet nem olyan könnyű kioltani. Ez persze nagyban múlik Utheren.
Nem gondolom úgy, hogy azért osztogatom a rúnát, hogy meg tudjon bárki is szabadulni tőlem. Nem billog ez, sokkal inkább az összetartozás jele, amely segítségével megvédhetem pártfogoltjaimat, s tudhatom, merre járnak. Egyértelmű, hogy Ruth lesz a legfőbb bizalmasom, mert benne van meg az a sötét, pusztító erő, amivel könnyedén kiegészíthetjük egymást. A tűz eleme lesz az övé, tanítását is ezen nyomvonal mentén kívánom megkezdeni. Azt, hogy miért is pont a ciklusa csúcspontjára időzítettem a mai találkát, hamarosan meg fogja tudni, addig pedig kellemesen elszórakozom a felőle áradó szitkokon, amiket nem is biztos, hogy kiejt, ám rezdülései finoman tapogatózó csápjaimat keresztezik. Mint a pókháló, amelyet elég pusztán érinteni, a pók érzékelni fogja, hogy légy akadt bele. Türelmesen várakozom, amíg az angyal meg nem érkezik, s az épülő titkos társaságon tűnődöm. Annyira mások ők öten, nem tudom, hogy engem gyűlölnek jobban, netán saját magukat. Egymásról még nem is tudnak, Jasmine egy kissé régebb óta van beavatva a terv egy részébe, Ruth pedig pusztán annyit, hogy óvnia kell a vélalányt. Egyikük sem áll még készen, hogy tudatában legyen, mire is vállakozik. Lioneah elkapott egy olyan mondatot, amely alapján mindez az életébe is kerülhet. Fiatal még, s mégis úgy tűnt, megértette. Már az az odavezető úton kell őket végigterelnem. Kiterjesztem belső, sötét tudatomat, hogy a közeledő lány elméjét cirógassam vele, s ő hamarosan fel is tűnik. Komor mosollyal bólintok, s minden bevezetőt mellőzve ruházatom belső bélésébe nyúlok, ahogyan legyűrjük a kettőnk között feszülő távolságot. Mikor felé nyújtok a tenyerem, ujjaimat kibontva apró fiola rejlik benne. Tartalma gyöngyházfényű folyadék. - Ajándék. A hűségedért cserébe. Pusztán ebben a pár napban segít, ám hosszútávú gyógyírt is adhatok. – Pillantok le a méhe felé, egyértelműen a ciklusával kapcsolatban. Itt a közelemben talán nem fázik annyira, sőt, azért érezheti, hogy a jelenlétemben mintha a vállát illetően forróság járná át. Elemi, és nem nemi értelemben. Magabiztosság fut végig minden idegszálán, amit nem biztos, hogy még ért, ám tőlem alig egy lépésnyire máris érezhető a változás. A felvetésre csupán nemet intek. - A tanításodat titok övezi, a vélalány nincsen beavatva abba, amely majd köztünk fog történni. – Fonom karba kezeimet, és egyértelműen azt várom, hogy hajtsa fel a folyadékot. Ha megteszi, ánizsízt tapasztal, és görcsös fájdalma, ingerültsége azonnal semmivé lesz. Mintha a különös bájital semmissé tenné azt, amit érez, mintha egy átlagos napja lenne a nőiességét illetően. Ennek fizikai jele is van, tisztának érzi magát az ágyékánál is.
Az elmúlt napok azzal teltek el, hogy rájöjjön, miképp tud megszabadulni a rúnától. Számos könyvet átnyálazott ezért, megpróbálkozott varázslatokkal hasztalanul és még a Gyengélkedőn is volt egy köre, aminek folyománya egy kötés lett a vállára. Ám a rúna makacsabbul kitartott, mint Ruth. Részben azért is adta fel (egyelőre) a próbálkozást, mert akkor meghallotta a hangot. Nem is biztos benne, hogy hallotta a szó klasszikus értelmében, mégis tudja, hogy nem hallucinált, nem képzelte. S valahogy az információ tartalma miatt azt is kizárná, hogy megint csak játszott vele Uther. Talán nem is szánta azt az információt Ruth "füleinek". Kérdés, vajon tudja-e, hogy Ruth is tudja? Egyelőre kivárt a rúna leszedésével. ~ Naná, hogy ma kell...~ Szokása szerint puffog, miközben át-átlép valami fűcsomón vagy kiálló gyökéren, vagy a fene tudja micsodán, nincs is kedve megnézni, csak felrugdosná. Ma az egész világ az ellensége. Ugyan sejtelme nincs arról, hogy Uther valami rejtélyes okból szándékosan időzítette a találkát a ciklus ezen napjára, de Ruth közel állt hozzá, hogy beintsen gondolatban az elhívásra, és tovább kucorogjon egy fotelban egy bögre forró teával és egy jó könyvvel. Hogy ilyenkor sétafikáljon kinn, ráadásul a Tiltott Rengetegben. Nem, nincs olyan nő, aki ennek örülne, úgyhogy csak duzzogva pillant az irányba, amerre a rúna által Uther készteti, hogy haladjon tovább Ruth. Már eléggé benn jár az erdőben, hogy egyrészt korom sötét is legyen, másrészt emiatt megkockáztasson egy kis mágikus fényt, hogy orra ne bukjon. Idáig különösebb gond nélkül eljutott, nem bukott le. Eltelik egy kis idő, mire Ruth lépteinek neszeit hallhatja meg Uther. A lány kevésbé hatásvadász módon közlekedik, habár nem látta a fiú módszerét, hogy ezt közölhesse is vele. Fekete bokacsizma, mélyzöld némileg vastagabb harisnya, feket rövidnadrágot látni a derékig érő fekete szövetkabát alatt, aminek gallérját felállította. Nem is igazán a hideg ellen, az amúgy is úgy tűnik, Ruthnak nem nagy ellensége, hanem inkább hogy jobban takarja a nyakánál is látható kötést. - Szia. - Köszön Uthernek, de tömörsége és hangsúlya kellően kifejezi, hogy ma esti világutálatának tárgya a férfi, s a ciklussal ekkor járó ingerültség ma jó eséllyel Utheren fog csattanni, ha igazságos ez, ha nem. Ha rászolgál(t), ha nem. - Azt hittem, ő is itt lesz. - Pillant körbe röviden, hátha mégiscsak meglátja Ms. Vélaszépet. Ha itt lenne, hajlandó lenne nagylelkű lenni és megosztani közte és Uther között minden ellenszenvét és haragját.
Bízom benne, hogy a friss bukott angyallal minden rendben van, amennyire érzékelem kegyeltjeim helyzetét, Eileen még él, Ruth nem ragadtatta el magát arra, hogy szétcinálja azt, akit elvileg védenie kéne. Nem tudom, hogy ily rövid idő alatt milyen kötődést sikerült belőle kicsiholnom, ám az is meglehet, hogy ha tett volna valamit, nem értem teszi, pusztán azért, mert veszélyben érezte volna leendő hatalmát. Méltóságteljesen suhanok a fák felett, rúnaszárnyaimat az alkonyat kellemesen elfedi. A nap sugarainál nem szoktam ilyesmivel kérkedni, teljesen felesleges, hogy a tanárok megneszeljék, hogy mire vagyok képes. Találok magamnak egy kellemesebb tisztást, ahol lesz helyünk gyakorolni, szükség esetén varázsköröknek is teret adhatunk. A vöröshajú angyal igéretesnek tűnik, remélem minél tovább ki tudom majd szipolyozni, testét-lelkét. Önként vállalkozott a dologra, s amilyen határozott volt, szinte követelte a tudást. Most majd kiderül, mennyire bírja a terhelést. Míg legutóbb a lelkét vettük célba, most felmerülhet, mennyire ellenálló az az álca, amelybe a külső jegyeit csomagolta. Az erdőbe nem szándékoztam túl elegánsan öltözni, a mugli öltözet viszont maradt. Kényelmes széldzseki, bőrcipő, és vászonnadrág. Sötét színekben, nem pusztán a divat megfontolásából, így könnyebb elrejt az éj.Táskát ezúttal nem hoztam, a pálcám, s a mélyre rejtett áldozati penge elegendő lehet. Itt burkolózom csendes várakozásba, a lányt bizonyára idevezeti a bőrébe égetett rúna, amellyel direkt kontaktusba kerültünk.
