Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb

ϟ Ereklyeraktár
  Today at 15:17
Neal Charmaine




ϟ Az elveszett húgom
  Yesterday at 21:25
Oliver Bailey


ϟ Levéltári kincsek
  Yesterday at 16:43
Cody Armstrong

ϟ A Black Birds Tokyo-ban
  Yesterday at 16:29
Alicia Geller

A hónap posztolói
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Cody Armstrong
 
Luna Lovegood
 
Ivarn-vo Inor
 
Leticia Samuels
 
Jade Wilson
 
Grayson Paisley
 
Graves Matlock
 
Georgiana Findley
 
Statisztika

Összesen 575 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Sheree Parks

Jelenleg összesen 33317 hozzászólás olvasható. in 3113 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Lucas és Ruth

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Lucas Mordrake
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 71

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-02-22, 20:22


Ruth & Elaine & Lucas


[You must be registered and logged in to see this image.]


‒ Ő sok mindenkit nem szeret ‒ vontam meg a vállam egykedvűen. Ezúttal én se figyeltem az írásképemre, jobban lefoglalt a hisztiző Elaine szemmel tartása. A szellem szavaira megforgattam a szemeimet, és miközben Ruth felé fordultam, a kísértetnek adtam választ.
~ Nem akarlak megtartani magamnak, az emberiséget óvom tőled ‒ feleltem higgadtan, ügyet sem vetve a beintésére. Elvégre, épp elég volt, ha az én életemet keserítette meg, másokról igazán lehasználhatott volna, sőt, az lett volna a legjobb, ha szépen továbblépett volna a halálán.
Halványan elmosolyodtam Ruth kommentárjára. Lehetséges, hogy a későbbiekben utánajárok majd Amesbury-éknek, de ettől függetlenül, nem hinném, hogy bármin is változtatna az, hogy tisztában vagyok a családi hátterével.
‒ Látom, szeretsz túlozni ‒ nevettem fel némán. Elég volt a lányra nézni, lerítt róla, hogy nem volt egy szent. Talán félreismerték őt, nem értették meg, de abban biztos voltam, hogy sok olyan dolgot csinált már az életében, ami miatt nem lehetne a Hugrabug ház alapítójához hasonlítgatni.
‒ Akkor megkereslek, és ha addigra elsajátítom a nonverbális emléktörlést, elfeledtetem veled azokat, amiket tanítottam ‒ pillantottam rá valamivel komorabban, bár vélhetően a jövőben nem azzal fogom elfoglalni magam, hogy Ruth-ot ellenőrizgessem, de ha olyanom lenne, biztosan képes lennék szemmel tartani őt.
‒ Igen, van egy ikertestvérem. Ő földmágus, de valamennyire ért a tűzhöz is. Minimális szinten mindegyik elemhez értünk, valamihez jobban, valamihez kevésbé. Nekem a föld- és vízalapú varázslatok nehezebben mennek, de ha megerőltetem magam, akkor azok is mennek ‒ vontam meg a vállamat. Gyakran tűnődtem ezen, és mindig arra jutottam, hogy vélhetően a kiskorunkban eltalált varázslat az oka annak, hogy értettünk az elemi mágiához. Talán a képességeink meglettek volna akkor is, ha nem lettünk volna a szüleink hülyeségének az áldozatai, de biztosan korlátozottabb lett volna az erőnk. Na, nem mintha most a fizikai vagy a mentális betegségünk nem szabna gátat a bennünk lévő varázslatnak.
‒ Tény, ezek a saját magam által felállított szabályok ‒ biccentettem, majd nyűgös oldalpillantást vetettem Elaine-re. Nem különösebben érdekelt, amit mondott. Megszoktam már a sértéseit, így jó esetben ismét csak ignoráltam őt.
‒ Remélem, hogy nem ‒ jegyeztem meg. Furcsa volt, hogy mennyire megváltozott a lány arca pusztán attól, hogy hajlandó voltam neki segíteni. Talán mégse olyan menthetetlen, talán rajta még lehetett segíteni. Keserűen elmosolyodtam, amikor megjegyezte, hogy hozzam magammal Dont, s egy pálcaintéssel átformáltam a betűimet. ‒ Ő mindig itt van.
Eltettem a pálcámat, és egy intéssel elbúcsúztam a mardekáros lánytól, majd ismét a hegyvonulatok irányába fordultam. Nem tudtam, hogy mi lesz az eredménye ennek az egész tanárosdinak, de tényleg bíztam benne, hogy nem fogom megbánni.
~ Igazán nagylelkű vagy, hogy megengeded, hogy megöljem, de nem fogom ‒ válaszoltam immár Elaine, majd ellöktem magam a korláttól. Elnézést kértem tőle, holott nem éreztem magam hibásnak, aztán intettem neki, hogy menjünk innét. Lincoln már biztosan nagyon ideges volt. Ennek ellenére nem sietettem el a lépcsőzést, az írogatás sok energiát kivett belőlem, ahogy az is, hogy egyszerre őt akaratos nőszemélynek szenteljem a figyelmemet. Miután leértem, körbetekintettem a folyosókon, aztán elindultam valamerre, remélve, hogy összefutok valahol a testvéremmel.

//Én is köszönöm szépen mindkettőtöknek a játékot! Nagyon élveztem. Smile //


[You must be registered and logged in to see this link.] ϰ 498 ϰ [You must be registered and logged in to see this link.]



And you will be unstoppable
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Believe in yourself
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ruth Amesbury
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 228

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-02-21, 20:58


Lucas, Elaine és Ruth

pirománia

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Aha... Hát, ezek szerint ő sem szereti az írásképemet. - Úgy mondja, mint 1. aki nem is igazán hiszi, hogy más nincs itt jelen, csak valami istennőféle, 2. mintha a srácnak az írásképével lenne gondja, nem pedig a Ruth-ot mozgató erőkkel. Mindenesetre nem szentel ennek a kérdéskörnek több figyelmet.
- Tartsd meg ezt a jó szokást. - Kommentálja csak ennyivel, mikor kiderül, hogy a srác annyira cserediák vagy mifene, hogy nem is erről a kontinensről való, így nem hallott az Amesbury-kről. Remélhetőleg nem is fog utánuk kérdezni.
- És mi lenne a helyzet akkor, ha most megállapítottuk volna, hogy én egy áldott jó lélek vagyok, minimum egy Hugrabug Helga, megtanítasz a varázslatra, de később, valami folytán, letérek erről az útról. Akkor is rossz kezekbe kerül a tudásod... Egyébként mindketten? Te és a tesód? Van egy tesód, nem? - Kérdez rá, miután látta az összerándulást írás közben. Vajon emiatt nincs hangja ennek a srácnak? Attól tart, ez olyan rejtély, amit sosem fog tudni kideríteni. Örülhet, ha a tűzírásra megtanítja a fiú, nemhogy elmeséljen mindent eddigi életéből. Pedig lehet nem volna elvetendő ötlet a bizalmába férkőzni, mert hátha akad ott más varázslat is, amelyre érdeklődést tarthat Ruth. De csak szép fokozatosan, Lucas úgy nézi nem szereti, ha lerohanják őt. Lassabb ostromra kell készülni.
Az aláhúzott szavakra bólint egyet komoran, hogy akkor ezek szerint valami halálos kimenetelű baja van Lucasnak. Igazán aljas dolog Ruth részéről, hogy ezalatt arra gondol, hogy az az ostrom mégsem lehet olyan lassú, na meg hogy Lucas várható elpatkolása után Ruth azon kevesek egyike lehet, aki tudja ezt a varázst, bírja ezt a hatalmat. Baromira tetszik neki ennek a gondolata, de szerencsére ebből semmi nem látszódik rajta.
- Az ilyen morális kérdések nem voltak benne az elemista szakjelentkezés leírásában. - Jegyzi meg félmosollyal, de bólintása jelzi, hogy érti ő miről beszél.. vagyis ír Lucas, csak éppen elfogadni nem tudja. Olyan... mondvacsinált egy indok ez.
- Szuper! Akkor holnap! Nem bánod meg! - Vidul fel arca s tekintete egyszerre, ami egyébként sokkal jobban áll neki, mint állandó gonoszabb mosolya s tekintete, de ezt nem ő választja meg. Egyébként egészen úgy fogalmazott, mint aki biztosra veszi, hogy a srác igent fog mondani holnap. Mintha már most rábólintott volna, holnap pedig már az óra kezdődik.
- Üdvözlöm Don-t! Hozd őt is, ha akarod! - Búcsúzik ezzel Ruth egy pálcaintéssel oldva fel a mágikus zárat a torony ajtajáról, s ha tovább nem tartóztatják, akkor hagy immár egy kis békét Lucasnak. Legalábbis egyik részről, merthogy Don nagyon is valami szellemféle s nem kelta istennő, ebben biztos Ruth, hiszen érezte a szívébe markoló hideget. Habár az nem derült neki ki, hogy van-e tényleg szíve, de legalább nem dörgölte a srác orra alá a poént, hogy lám-lám, Ruth-nak van igaza, az istenek úgy tűnik mégis csak meghaltak! Valószínűleg nem lett volna őszinte Lucas mosolya.

//Köszönöm a játékot Smile Élmény volt Very Happy//


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-02-18, 23:14

Lucas & Ruth




~ Kerestetsz utánam? Látom, az eredményesség a középső neved ~ morgolódik magában, de nem felel, ahogyan a többire se. Már csak azért sem, mert a sarokban sírdogálás remekül kitölti perceit, így Ruth szavaira, kérdésére sem reagál, hiszen tette után egyből a sarkot választotta. De az azért nem kerüli el figyelmét, hogy a srác letagadja őt.
Megköszörüli torkát.
- Micsoda egy seggfej vagy. Arrogáns barom. Először vágyod, hogy bár másokra akaszkodnék rá, mikor megneszelik, hogy itt vagyok, akkor bezzeg egyből letagadod, hogy mindenképp megtarthass magadnak. Na szép. - mormolja, és a hatás kedvéért még be is mutat. Csak diszkréten, nőiesen.
Eztán hosszú ideig hallgat, az elhangzott, neki címzett kérdés már-már feledésbe is merül, sőt, mikor megszólal.
- Egyébként, üzenem neki, hogy van szíve, és hevesebben ver, mint a tiéd valaha is fog. - igen, még mindig duzzog. De végül halkan felsóhajt, ajkaira erőltetett félmosoly kúszik. - De persze holnap is kilökheted innen, hogy orvosold a helyzetet... - teszi hozzá, egész békülékenyen. Hogy komolyan gondolja-e, az nem derül ki.
Az újdonsült helyéről ettől még nem moccan. Nem, ahhoz előbb elnézést kell kérni tőle. Az... Az most jól esne a lelkének.
Vissza az elejére Go down
Lucas Mordrake
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 71

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-02-10, 19:57


Ruth & Elaine & Lucas


[You must be registered and logged in to see this image.]


Kelletlenül elhúztam a számat a kurta bocsánatkérése hallatán. Érezhetően nem volt őszinte. Legalább is, amióta a külvilág számára megnémultam, sokkalta érzékenyebb voltam mások hanglejtésére. Így sikerült arra a megállapításra jutnom, hogy ez a lány nem is gondolta komolyan, amiért elnézést kért, de annyira nem érdekelt, hogy a témán lovagoljak. Egy vállrándítással jeleztem, hogy nem érdekelt a dolog. Pusztán azt akartam, hogy ne gondolja, hogy világ életemben ilyen voltam.
Természetesen Elaine most sem hagyott nyugtot nekem, a folyamatos kioktatásai már kezdtek az agyamra menni. Néha már eltűnődtem azon, hogy ha megölném magam, akkor is hallanám-e, vagy akkor ténylegesen sikerülne megszabadulnom tőle. Azonban meglepetten pillantottam Ruth-ra, amikor sikerült rájönnie arra, hogy állandó társaságom volt abban a szellemlány képében. Az elmúlt másfél év során senkinek nem tűnt fel a viselkedésem, bár tény, jobbára senkivel nem is álltam le csak úgy „beszélgetni”.
‒ Csak Don. Szeret a magas helyeken és a tengernél időzni ‒ hárítottam. Talán, ha Elaine nem fecsegett volna állandóan, akkor lehetséges, hogy ténylegesen elért volna hozzám az istennő hangja. Legalább is, ha Belinust a csontjaimban éreztem néha, akkor nem lehetett volna akadálya annak, hogy Don a fülembe súgja a bölcsességeit. Elaine titkát inkább megtartottam magamnak, így is épp eleget kellett magyarázkodnom miatta.
‒ Nem ismerem őket. Amerikai vagyok. Különben is, az én szememben senki nem különbözik ‒ írtam fel a levegőbe. Szóval, a kisebbségi komplexusa mellettem biztosan nem alakulhatott ki, hiszen életemben nem hallottam még a családjáról. Csakhogy az utolsó mondata felkeltette a figyelmemet. A tekintetem hosszú pillanatokig időzött el az arcán, aztán visszafordultam a táj irányába. „Így hát már nem vagyok Amesbury.” Én pedig nem voltam többé se Dalais, se Ashworth. Nagyon jól tudtam milyen érzés így vagy úgy, de kikerülni egy családból, szerencsére, az ikertestvérem mindig mellettem volt, ezért együtt vészeltük át a nehézségeket. Nem fűztem megjegyzéseket a családjához kötődő viszonyához, különben is Elaine hisztijével voltam elfoglalva, így örültem, ha egyáltalán tudtam a diáktársamra figyelni.
‒ Nem kértem, hogy a hit, vagy a szeretet hajtson. Pusztán számomra az a fontos, hogy az a tudás, amit megszereztem, ne kerüljön rossz kezekbe. A tudásszomj is tud hátrány lenni, ha azért tanulsz, hogy minél hatalmasabb legyél. Nem akarom, hogy az erő, amelynek mindketten birtokosai vagyunk, ártson másoknak. Épp eleget ártott már ‒ ingattam a fejemet. Írásközben akaratlanul is összerándultam, amikor felvillant előttem a lángoló elmegyógyintézet képe, vagy amint a fülemben csengett a felrobbanó kazán hangja. Azóta se mertem kideríteni, hogy mekkora pusztítást okoztunk, okoztam ott. Csakhogy a lelkiismeretem elég sok baleset miatt gyötört, érthető, hogy nem akartam, hogy akár közvetve is közöm legyen még egy szörnyűséghez.
‒ Ezt nevelték belém ‒ rándítottam meg a vállamat. ‒ Ezt tanították, nincs másom csak a fivérem és a hitem. Mindig is ennyim volt ‒ firkantottam a levegőbe, majd Elaine irányába pillantottam, aki megint valami hülyeségre készült.
A lány szavai keserű mosolyra fakasztottak. Nem éppen így gondoltam, így hát szórakozottan írtam meg a válaszomat: ‒ Nem hinném, hogy a tűzírás megtanulása rendbe hozná az életedet, márpedig, én arra gondoltam.
Pár pillanattal később a mosoly lehervadt az arcomról, és olyan gyilkos indulattal fordultam a szellem irányába, hogy képes lettem volna másodjára is megölni őt. Szerencsére azonban a hozzá intézett szavaim elegek voltak ahhoz, hogy sértődötten elvonuljon.
Ruth kérdésére nem reagáltam, különben sem nekem intézte, de azért különös volt, hogy ennyire nem zavarta Elaine megmozdulása. Engem már attól kirázott néha a közelemben volt, akkor pedig még inkább, amikor „hozzám ért”.
‒ Rajtam nem lehet segíteni ‒ szögeztem le, és hogy nyomatékosítsam a szavaimat, kétszer-háromszor alaposan alá is húztam őket. Elég volt rám néznie, szörnyen festettem, és napról-napra fokozatosan éreztem, hogy a testemet fűtő lángok szép lassan felemésztettek. Gyűlöltem az orvosokat, nem is hagytam, hogy megvizsgáljanak, azonban egy valamit nélkülük is meg tudtam állapítani: nem leszek hosszú életű.
‒ Nincs semmilyen de. Hosszasan kellene olyan dolgokról magyaráznom, amikhez semmi közöd ‒ ráztam meg a fejemet. A hajamba túrtam, és hosszasan kifújva a levegőt azon kezdtem töprengeni, hogy miként mondhatnám meg neki, hogy miért nem lehetek a tanára. Nem én voltam a legjobb oktatójelölt, nem is értettem, hogy miért ragaszkodott ilyen makacsul hozzám, hiszen nem volt bennem semmi különleges.
‒ Mint látod, nem is tanári szakra mentem, hanem elemistára. Az nem az én dolgom, hogy a tanárok miket tanítanak, az annál inkább, hogy a jövőben mihez kezdenél a megszerzett tudásoddal ‒ feleltem. Magamban összegeztem azokat a dolgokat, amiket az imént megtudtam róla. Átértékeltem a dolgait, igyekeztem megértést tanúsítani az irányába. Talán az arcomra is kiülhetett a töprengés. A tekintetem elidőzött a távolban, szinte meg se hallottam a kérdést, de türelmetlenkedő hangsúlyt kiéreztem a szavai mögül.
‒ Holnap ugyanitt, ugyanekkor, és tanulj némi türelmet. Szükséged lesz rá, ha tényleg meg akarod tanulni ezt az írásmódot ‒ adtam be a derekamat. Csakis azért, mert valamilyen szinten tényleg a tudásvágy hajtotta. Az pedig, hogy mire használja majd fel… Reméltem, hogy az órák során lesz majd alkalmam megmutatni neki, hogy nem kell mindent erőszakkal kiharcolni.




[You must be registered and logged in to see this link.] ϰ 811 ϰ [You must be registered and logged in to see this link.]



And you will be unstoppable
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Believe in yourself
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ruth Amesbury
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 228

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-02-07, 12:15


Lucas, Elaine és Ruth

pirománia

[You must be registered and logged in to see this image.]

~ Kit érdekel, miért vagy néma?~ Persze, van annyi esze, hogy ezt ne mondja ki, mert ez aligha fogja elősegíteni a célját.
- Jah... bocs. - Azért kicsit kiérződik abban a kurta bocsánatkérésben a kelletlensége, jól sejthetően nem az a gyakran szabadkozó, mentegetőző és elnézést kérő fajta. Már ránézésre sem. Nem kerüli el figyelmét a megremegő kéz, de nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Biztos a némasága ennyire kényes téma a srácnak, hogy ezzel Ruth pont a depicentrumába lépett, vagy csak fárasztja az írás. Nem igazán érdekli, őszintén szólva. Azért a fújtatás, az erek kidagadása már tényleg indokolatlan, ennyire azért ne szívja mellre ezt a némaság dolgot a srác! Az újonnan felírt szavak viszont felkeltik az érdeklődését, s arrafelé pillant, amerre Lucas is, habár meglehet a szellemlány már nincs is ott.
- Tehát nem vagyunk egyedül. És ki a kis barátod? - Érdeklődik Ruth ezt a következtetést vonva le. Mondjuk nem tudja még, hogy egy alaktalan szellemmel van dolguk, vagy Lucas zakkant és meghasonlott személyiség és saját magával harcol, vagy valami harmadik lehetőség áll fenn? De erre ha kap választ, ha nem, az írásra fordítja tekintetét és visszapillantva Lucasra látszódik a hezitálás, mit is mondjon és mennyit? Tudja, hogy a srác nem régóta jár a suliba, különben másnem arcról ismerné már, hét év elegendő lenne ehhez. De azt se tudja, hogy amúgy angliai-e a srác, vagy sem, mennyire hallhatta Ruth családjának nevét?
- Amesbury vagyok. A családom tele kivételes tehetségekkel, s ha nem a Minisztérium kedvenc hű kutyái, akkor sikeres üzletük van az Abszol úton. Aurornak kellett volna mennem, de nekem nem jutott más tehetség, csak a tűz és a lángok. Így hát már nem vagyok Amesbury. - Foglalja össze a történetet elhallgatva, hogy egy valamihez még nagyon ért, s ami megrémisztette a családját is: az átkokhoz. De ha a becsvágy ilyen rossz dolog Lucas szemében, akkor az átkok is azok lennének esélyesen. Így hát marad a kitagadása történetének egyszerűbb változatánál, habár csak azért mondja el, hogy választ adjon a fiúnak, hogy lássa, ezzel kell boldogulnia, amije van, mert a gazdag és befolyásos család nem áll már többé Ruth mögött. A válaszért mondja el, de nem a részvét keltésért, nincs szüksége más szánalmára... Kivéve persze akkor, ha úgy látja, ezzel célt fog elérni a srácnál. Most ez a fejrázás neki szól egyébként vagy valaki másnak? Furcsa...
- Aha... és mit szeretnél, mi hajtson? Vakbuzgó hit? Emberbaráti szeretet? Tekintsd a becsvágyamat tudásszomjnak, saját házad fő erénye csaknem lehet bűn. - Nem véletlenül vannak az egyetemisták is házakban, és nem véletlenül kerülhetett oda Lucas, ahova. Habár ezzel a lassan idegesítő álszenteskedő dumával - párdon, írással - elmehetne Griffendélesnek is.
- Irigylésre méltó a hited. - Jegyzi meg újból, noha tudja magáról, hogy ő erre képtelen lenne. A hit ajándék, ahogy mondani szoktál, és ő sosem szokott kellemes ajándékokat kapni. Érdeklődve figyeli az írás gyors eltűntetését, tetszik neki ez is, ezt is szívesen megtanulná.
- Szerinted mégis mi a francnak állok itt, ha nem épp segítséget kérek? - Tárja szét karjait nem tudván megállni, hogy el ne mosolyodjon. Nem kis büszkeséget kellett ehhez valóban legyűrnie, miután saját próbálkozásai hasztalanok voltak, hiszen mondta is, hogy a könyvtárat feltúrta a titok nyitjáért, de nem lelte meg. Mit volt mit tenni, mint a fiú nyomába eredni és megkérni, hogy segítsen. Jó, oké, maradjunk őszinték: ráparancsolt, hogy segítsen. Mondjuk azzal a mondattal egyet fog érteni mélyen Ruth, hogy előbb Lucast kellene megmenteni, mert az egy bizonyos irányba lökött tűzbetűk, a mérges szusszantás és az élesen villanó szem egész biztosan annak a jelei, hogy valami nagyon nem okés odabenn. Lehet itt kellene elgondolkodni azon, hogy ha tanul a sráctól, lehet ő is megzakkan, de... Ruth-ot ez nem különösebben zavarná. A környezetét inkább, de a környezete bekaphatja.
Még a korlát felé sétálva éri a különös, de ismerős érzés: az a jeges, borzongató és szavakkal leírhatatlanul kellemetlen érzés, mely a mellkasát szorította. Szellem volna hát? A pillanatnyi meglepődés után elmosolyodik a rá jellemző fél oldalas mosollyal.
- Hát ez mélyen érintett. De talán sikerül fény deríteni családom egyik régi kérdésére: találtál odabenn szívet? - Teszi fel csendesen, fanyarul mosolyogva a kérdést, noha nem teljesen biztos benne, hogy tényleg jelen van egy szellem. A jelek erre utalnak, de akkor miért nem látja? Mert Lucas láthatja, vagy a szellem szemszögéből igazán komikus lehet, hogy Lucas teljesen más felé fordulva néz csúnyán. Mindenesetre egyelőre úgy van vele Ruth, hogy a szellem igazán nem tud ártani neki, habár nem díjazná, ha hosszabban vájkálna a testében szellemkezeivel, tehát a vörös hajú lány folytatta útját a korláthoz Lucas mellé.
- Na és te kértél segítséget már? - Kotyogja közben mikor az új írás megjelenik, mert nem tudta megállni, hogy félvigyorral vissza ne dobja a labdát. Komolyan olvassa a sorokat, s mikor odaér Lucas ahhoz a részhez, hogy felette sem akar ítélkezni, akkor szólal meg a törékeny rövid szünetben Ruth.
- Most jön a "de" rész, ha jól sejtem... - És nem csalódik, az eddig olyan bizakodásra okot adó indulás nem folytatódik olyan kedvezően. egyébként egy részlete igen érdekesen hangzik: ezek szerint lenne még más is, amit tudna tőle tanulni Ruth? Ezt jó lesz megjegyezni későbbre.
- Még jó, hogy a tanáraink nem így gondolják az oktatást, különben semmit sem tanulnánk. Bármit fel lehet használni rossz célra, még egy lebegtető bűbájt is vagy a talpas pohár varázslást házi kedvencből. - Mondana még valamit, de nem mondja végül, csak vállat von. Most fenyegesse meg a fiút, hogy vele vagy nélküle, de meg fogja tanulni úgy is, legfeljebb akkor jobb ha elkerüli őt Lucas ezentúl? Fenyegesse meg azzal, hogy ha nem tanítja meg, akkor Ruth bepöccen és a rossz dolgok, amiket tenni fog, az Lucas lelkén szárad? Bánja is Ruth, hogy szent-e a srác vagy sem. Igazság szerint, ha nem az, akkor még szimpatikusabb is lesz.
- Legyen... - Látszik, hogy nehezen egyezik bele abba az egy napba, ő most akar választ kapni. Valamiért úgy siet, mintha futótűz égne benne.
- Holnap ugyanitt ugyanekkor megfelel vagy csak üzensz majd a válasszal?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucas Mordrake
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 71

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-31, 04:02


Ruth & Elaine & Lucas


[You must be registered and logged in to see this image.]


Keserűen elhúztam a számat. Be kellett látnom, az évfolyamtársamnak ebben igaza volt. Egyszerűbb lenne neki megtanítani a nonverbális varázslást, mint az én hangszálaimat helyrehozni, bár nem is akarnék újra beszélni. Néha megfordult a fejemben, hogy mennyivel könnyebb lenne az életem úgy, de már egészen hozzászoktam a jelenlegi állapotomhoz.
‒ Ott a pont, de kérlek, ne gondold azt, hogy alapból nem tudok beszélni. Mindez egy baleset eredménye… ‒ Azért mélyen bántott, hogy könnyedén feltételezhette rólam, hogy így születtem, amikor a némaságomat a kedves szomszédomnak köszönhettem. Mindenesetre, írásközben néha megremegett a kezem a dühtől, mert nem csak a szaktársam szavait találtam sértőnek, de Elaine sokkal durvábban szólt hozzám.
~ Én lennék önző? Elaine, biztos nem keversz össze magaddal? Ha elmondanád végre, hogy mit akarsz tőlem, segítenék rajtad. Így is a szüleim pénzén nyomoztatok utánad Amerikában… Hát mit akarsz még? Támasszalak fel?! A hülyeségeiddel meg kérlek, ne is fárassz! Sőt, tégy meg nekem egy szívességet, és tűnj el addig a közelemből, amíg meg nem tanulom azt, hogy miként zárjalak ki az elmémből ‒ A hangom, amelyet csak ő meg a többi kísértet hallott, vészesen csengett. Kívülről talán annyi látszhatott, hogy egy bizonyos pont irányába bámulva fújtattam, és a nyakamon kidagadtak az erek annyira erőlködtem, hogy ne ordítsam le a szellemlány fejét.
~Csendet! ‒ rivalltam rá Elaine-re, majd a vörös hajú lányra szegeztem a tekintetemet.
‒ Nem ellened irányul, vagy legalább is, nem teljes mértékben ‒ írtam fel valamivel hanyagabbul, miközben neheztelő pillantásokat vetettem a közelemben lévő sorscsapásra. Engem nem érdekelnek a házak, vagy a hozzájuk tartozó sztereotípiák. Az se izgat, hogy mardekáros vagy. Csupán magát a becsvágyat ítélem el, és meg akarom érteni, hogy miért lettél ilyen, és miért akarod a tüzedet felhasználni, hogy előrejuss a világban. Pontosabban, miért pont a lángjaidat akarod használni ‒ rándítottam meg a vállamat. Nem tanultam itt egész idő alatt, alig másfél éve tartózkodtam a Roxfortban, az egyetemen pedig annyira nem éreztem a házak közötti rivalizálást, bár lehet én voltam vak. Épp ezért, fogalmam se volt arról, hogy pontosan miért is kellene őt elítélnem azért, mert egy, mások által kevésbé kedvelt ház tagja volt.
~ Nem, életben hagyom, vagy megengedem, hogy te tedd meg ‒ feleltem Elaine-nek, és fel sem tűnt, hogy válaszadás közben megráztam a fejemet. Nehéz volt egyszerre két, párhuzamosan futó beszélgetésre koncentrálni.
Nem, nem lett volna jobb. Megéreztem volna, hogy nem vagy őszinte. Igazad van, értékelnem kellene, hogy nem hazudtál, de ettől még ugyanazt gondolom, amíg a becsvágy hajt, nem segíthetek ‒ égettem a levegőbe komor ábrázattal. Azt ténylegesen becsültem, hogy nem próbált meg rászedni, mint gyerekkoromban sokan mások, de nem akartam, hogy az ő nagyravágyása beszennyezze akár a saját, akár Belinus lángjait.
~ Szerintem, megkértelek, hogy fogd be a szádat! Különben se rosszindulatú, csupán tudni kell irányítani ‒ igyekeztem elhallgattatni a kísértetet. Talán túlságosan durva voltam vele, de másképp nem lehetett kezelni. Néha egyszerűen úgy éreztem, hogy megőrülök tőle. Az állandó kritizálása és kötekedése miatt pedig folyvást csak nőtt bennem a feszültség, amely a legváratlanabb pillanatokban szokott kitörni belőlem.
Érdeklődve hallgattam. Nem gondoltam volna, hogy másképp vélekedik majd a dologról. Azt hittem, kinevet majd, amiért hittem ezekben az ősi istenekben, de mégsem így alakult. Ezzel igencsak meglepett. Szerintem igenis élnek még, én legalább is, hiszek bennük, érzem őket, hallgatok rájuk. Tény, ezek az istenek nem túl segítőkészek, sőt az emberiség tett arról, hogy minél nehezebb legyen meghallani őket, de attól még itt vannak közöttünk. ‒ fejtettem ki a véleményemet, majd a következő szavaira összeráncolt homlokkal eltűnődtem. Talán félreismertem, talán Elaine-nek és neki igaza volt abban, hogy ítélkeztem felette. Óvatosan megráztam a fejemet, majd szabad kezemmel előre nyúltam, hogy eltüntessem a lángoló betűimet. Szimplán csak elvontam a lángoló betűk körül az oxigént.
‒ Ha annyira elveszett vagy, és azt akarod, hogy megmentsenek, akkor miért nem kérsz segítséget? Ennyire büszke lennél? ‒ érdeklődtem valamivel szelídebb tekintettel, de persze annak az átkozott, kotnyeles halott nőszemélynek megint sikerült felhergelnie.
~Mi lenne, ha befognád a szádat?! Mi lenne, ha mást gyötörnél?! Ha már ennyire gyűlölsz és megvetsz, akkor gyerünk, több száz diák van ebben az iskolában, akiket kísérthetsz anélkül, hogy látnának téged! Mit akarsz már tőlem? És Te nem ítélkezel? Minden egyes szavamat és cselekedetemet megkérdőjelezed! Mi lenne, ha először magadban keresnéd a hibát, és utána oktatnál ki engem? ‒ Élesen villant a tekintetem Elaine irányába, és a korábban felírt betűimet levegőben az irányába löktem. Habár halott volt, utálta a tüzet. Talán ezzel végre elhallgathattam őt, talán ezzel képes lennék megszüntetni a nyomást a fejemben, talán…
Felszusszantottam, nekidőltem a korlátnak. Nem bírtam tovább. Egyikőjüket se, se a követelőző stílusukat, se a kioktatásukat. Elegem volt mindenkiből. Azt kívántam, bárcsak végre betoppanna a fivérem, és elkergetné az élő és a halott démonaimat. A szenvedésből Elaine megmozdulása zökkentett ki. Igyekeztem minél értetlenebb arcot vágni, holott én láttam a lány betűit rángató szörnyeteget.
Elgondolkodva vándorolt a tekintetem Ruth és a személyes rémálmom között, ha választanom kellett volna, inkább a tűzmágust kívántam volna magam mellé, mint a kísértetet. Elaine szidalmait figyelmen kívül hagytam, egészen addig, amíg üvölteni, meg csapkodni nem kezdett. Kirázott a hideg, megremegtem, és lesújtó pillantással meredtem rá.
~ Ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül ‒ sziszegtem, és legszívesebben őt magát löktem volna le a toronyból. Amikor hozzáért a mardekároshoz, elsötétült tekintettel ordítottam le Elaine-re, holott a valóságban nem mozogtak az ajkaim. ~Elég volt! Takarodj! Inkább ő legyen a végzetem, minthogy te kergess az őrületbe! ‒ Akkor nem láttam Elaine könnyeit, de úgy gondoltam, hogy ha rendeztem a mardekárossal a dolgaimat, majd leülök, és elbeszélgetek a kísértettel is. Nem akartam őt megbántani, pusztán kiborított, és már én sem bírtam tovább azt a feszültséget, amelyet ő maga generált. Miután lehiggadtam, megfordultam, az egyik kezemmel a korlátnak támaszkodtam, a másikkal a lány elé írogattam a válaszaimat.
Ahhoz, hogy megmenthesselek, először engem kellene valakinek, így azt a kérésedet nem is tudnám teljesíteni. A világnézetemet nem akarnám rád erőltetni, a hitem meg… Ezt sulykolták belém annak idején, és rá kell jönnöm, hogy volt benne igazság, de nem irigylésre méltó. Megfizettem, megfizettünk érte. Azonban, ha tanítanálak is, nem fogadnék el semmit, és igyekszem nem ítélkezni mások felett, tehát feletted sem akarok. ‒ fogtam bele a magyarázatba, majd egy kis szünetet tartva folytattam. Ez a varázs nem, de szavak, amiket említettél… A szavaknak is van egyfajta ereje, bár tény, nem rám tartozik, hogy mihez kezdesz vele. De, tudod, félek attól, hogy ha ezt megtanítanám neked, akkor esetleg többet kérnél tőlem. Olyat viszont senkinek nem akarok tanítani, amivel ártani lehet másoknak. ‒ Épp eleget ártottam én azokkal a varázslatokkal, bár ezt már nem tettem hozzá, de talán ha a lány egy kicsit továbbgondolta volna, rájöhetett volna, hogy én sem voltam szent, bár amiket tettem… Nos, általában nem voltam tudtában annak, hogy miket műveltem. Az utolsó szavai azonban arra késztettek, hogy gondoljam át a dolgot. El kellett ismernem, tényleg odáig lehetett a lángokért.
A levegőbe írt kérésre halványan elmosolyodtam. Előhúztam egy zsebkendőt, megtöröltem az orromat, így ellenőrizve, hogy megindult-e az orrvérzésem a sok varázslástól, vagy még képes voltam-e fenntartani ezt a kommunikációt. Mivel a zsebkendőn nem vöröslött a vérem, ezért ez volt a válaszom: Kérek egy napot, hogy átgondolhassam.
Nyilván egy ilyen jellegű kérést meg kellett vitatnom a fivéremmel is, vagy valakivel, aki közelebb állt hozzám, elvégre, nemcsak arról volt szó, hogy tanítom-e a lányt tűzírásra, hanem arról is, hogy hajlandó vagyok-e felfedni előtte a gyengeségeimet, és megkockáztatom-e a rosszulléteket az órák során.




[You must be registered and logged in to see this link.] ϰ 1222 ϰ [You must be registered and logged in to see this link.]



And you will be unstoppable
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Believe in yourself
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-25, 23:00

Lucas & Ruth




Az égre szegezi a tekintetét. Kivételesen hallgatagon vár, de ahogyan hozzászólnak, úgy persze felel.
- Tudod, mi a te bajod? Na? Na? Neked semmi se jó, érted? Na, az a te bajod. Szörnyen egoista vagy. Rázd le, ha akarod, aztán foglalkozz csak tovább magaddal. Mit tudjam én, hogy.. Mondd neki, hogy szifiliszes vagy, és már kezd leépülni az agyad, ezért nem tudsz magyarázni. Meg beszélni. Szerintem el is hinné... - von vállat egykedvűen. Érezhetően bosszús kissé, habár hogy most épp min hergelte fel magát, azt lehetetlenség lenne megmondani.
- Másképpen... - ismétli a fiú szavát ciccegve, inkább csak magának, ahogy a fiú újra a levegőbe ír. Micsoda egoizmus ez már megint? Ő maga ostobaságnak látja ezt, igaz, önös érdekből: ha elismerné, hogy Lucas valamiben különleges, azzal azt is kockáztatná, hogy soha senki sem lesz, aki szintén látja őt, vagy aki segíthetne rajta.
- Szóval kilököd, és mehetünk? - csillan fel tekintete, ahogy a fiú végre azt mondja, hogy kezdi fontolóra venni a dolgot. Egyébként a lánynak meg igaza van. Ő maga is becsvágyó olykor - bár ezt nem hangoztatja azért. A kérdésre vállat ránt. - Szerintem minden tűz rosszindulatú. - közli nyersen, és leheletnyi türelmetlenséggel - Mert ki a faszom vagy te? - kezd kiborulni megint - Nem segíted ezt, meg nem segíted azt, mert milyen indok elég megfelelő, úgy mégis? Akkor ne dilemmázz, hajtsd el a francba végre, úgy ahogy van, indoktól függetlenül! Mit foglalkoztat, miért akar tanulni? Majd megoldja maga. - fakad ki, egy pillanatra el is fordul tőlük, hogy nyugodjék, addig is tüntetőleg réved az erdő irányába. Nem, mintha ott túl sok érdekességet láthatna, legalábbis semmi olyat, ami tetszene neki. Unalmas. - Ha a becsvágy hajtja is, őszinte. Az meg nem a te ügyed, ha a becsvágya idővel a halálba küldi, nem? - kérdez vissza végül valamivel békülékenyebben.
A következőkre csak a szemeit forgatja, de nem szól közbe. A fiú hozzá intézett szavaira csak vicsorog, és válogatott szitkok és káromkodások hadát zúdítja rá, magában mormolva. - Tuskó. - teszi hozzá, mikor a fiú arról magyaráz, hogy igazából mindegy, hogy áll a frizurája. Egyébként se haltam meg. De valamiért ezt mégsem mondja ki.
Úgy tűnik, eztán ismét hallgatásba burkolózik, határozottan sértettnek tűnik, de a fiú kifakadására odalép, és vadul csapkodni kezdi őt, noha ennek valós hatása aligha van, legfeljebb némi kellemetlen érzést kelt benne. - Utállak! - üvölti a képébe, majd leereszti kezeit, elfordul tőle. Eztán lassan megmoccan, hogy azokat a bizonyos betűket megsemmisítse, és valahol mélyen büszke legyen magára, hiszen sikerül! - Kilökném, ha tudnám, de látod? EZ MINDEN, LÁTOD? - visítja a fiúra, miközben Ruth elhalad mellette - MERT MÁS NEM LÁT, TE MEG EGY SZERENCSÉTLEN NYOMORÉK VAGY! - mégis, mivel érdemelte ezt ki?
Hirtelen lobbanó haraggal vonul Ruth után, hogy egyetlen, határozott taszítással lelökje őt a toronyból. Ujjai áthaladnak a lányon, furcsa érzést keltve: sokak számára ismerős, mikor hirtelen, ok nélkül kirázza az embert a hideg... Mérgesen húzódik vissza.
- Remélem, ő fog kilökni egy napon téged innen, hallod? Ez a lány lesz a jövőd, a végzeted! Kívánom neki. - dühöng, de szemei sarkában már könnyek csillognak, elvonul az egyik sarokba, hogy ott leüljön, s felhúzza térdeit.
Utálok mindenkit.
Vissza az elejére Go down
Ruth Amesbury
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 228

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-18, 19:14


Lucas, Elaine és Ruth

pirománia

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Igen, feltűnt. De mégiscsak egyszerűbb egy beszélni tudónak egy nonverbális varázslatot megtanulni, mintha én akarnám veled megtaníttatni a beszédet. - Legalábbis Ruth így látja, persze itt még nem derül ki, hogy az egész világnézete ott hibás, ahol van - naná, még a világnézete is szar! Miért is lenne jó bármi, ami vele kapcsolatos? -, úgyhogy ő tényleg hajlandó lenne befogni a csipogóját, hogy megtanulja ezt a varázslatot. De addig is ő simán szóban beszél a sráchoz, mert így egyszerűbb. Különben is az ő lángbetűi sokkal tartósabban maradnak felvésve a levegőbe, így azért a hosszas beszéd egy idő után helyhiányossá tenné a tornyot. Mindenesetre nem gondolja Ruth sem, hogy ezt most gyors meg tudja neki tanítani Lucas, ha hónapok lennének, hát hónapok. Ruth igazán nem siet sehova. Figyel Lucasra, mi lesz a reakciója a tűz tápláló erőre adott válaszára, s közben csak egyszer téved Ruth pillantása Elaine felé. Igazából elpillant felette-mellette, hiszen a Mardekáros lány nem látja a szellemet, nem is hallja - pedig lehet egyetértene vele, hogy milyen kár, hogy valakit csak egyszer lehet megölni -, de azt látta és látja, hogy Lucas oda-odapillant oldalra, vagy arra fordítja a fejét. De aztán úgy dönt Ruth, nem foglalkozik vele, hiszen nincsen ott semmi, csak fal, meg oszlop, azon túl a roxforti birtok igen impozáns látványa. Visszatér hát tekintete Lucasra.
- Óóó, de komor az az arcocska! Már megint elítéljük szegény-szegény Mardekárosokat a becsvágyuk miatt! Pedig a ház kötelez, vagy mi is a mondás, nem? - Vág először ál-szomorú arcot picit ál-sajnálkozón le is hajtja hozzá a fejét, mintha ő csak áldozat lenne, hiszen nem ő választotta a házat, amiben van! Majd élesen villannak Lucasra a zöld szemek és csak lassan emeli fel újra a fejét.
- Talán jobban lett volna az a válasz, hogy a lelkesedés fűt, mert tudom, hogy elérhetem a céljaimat, tudom, hogy megvan bennem az erő, mely jobb teljesítményre sarkall, vagy ha azt mondom, hogy a lehetőség van bennem, hogy a képességeimet kibontakoztathassam? Mondtam volna, hogy leleményesség és bátorság elegye, ami csak a megfelelő alkalomra vár? Mondtam volna, hogy hit önmagamban? Szeretted volna, ha körmönfontabban fogalmazom meg, ha szépen becsomagolom a csúnya gonosz becsvágy szót, amit mindenki képmutatóan annyira elítél ebben a kicseszett iskolában? - Gúnyos mosoly jelenik meg ajkain a végén. Lám, már az őszinteséget se értékeli senki, csak akkor, ha olyant hallanak, amire vágynak, amit hallani akarnak.
- Csak mert nem hiszek, nem feltétlen tartom marhaságnak. De abban igen, igazad van, hogy nem hiszek. Az összes isten már régen meghalt, és a világunk maga a pokol. És hogy rosszindulatú lennék? Meglehet. A környezetünk is formál minket, s az enyém nem siet megmenteni. - Nem érződik csalódottság vagy keserűség a hangjából, ahogy harag sem, de megvetés igen, mely nem is igazán a fiúnak szól, hanem úgy az egész világnak. Elege van a képmutatásból, abból hogy folyton elítélik, mikor mindenki más keze is éppúgy benne van abban, hogy Ruth olyan lett amilyen. Ez a valóság, egy földi pokol, nem pedig cukros-rózsaszín álommese fehér paripás megmentővel. S ha a pokolnak szintjei vannak, hát egyre csak nyomják őt lefele, mígnem végül elérik, hogy célja is legyen a legmélyebbre süllyedni ebben, bármi vagy bárki is legyen ezért az áldozat. Talán erre is vágyik mindenki, hogy meglegyen a saját erkölcsi győzelmük.
Tűnődőn nézi, ahogy a fiú nekidől a korlátnak, de ezután hamar tereli a figyelmét a lassan tűnni kezdő első felirata - minthogy azóta ő szóban beszélt, nem lángírással -, amelyben az egyik szó betűi elmozdulnak helyükről. Egy pillanatra össze húzza szemöldökeit elgondolkodón Ruth. Különösnek találja és Lucasra pillant, aki szerencsére jó színész, mert meggyőzően hozza az értetlent. Talán csak egy újabb furcsa iskolai anomália? Ruth végül úgy határoz, hogy a fiú mellé sétál elhaladva az elmozdított betűk és Ellaine mellett is, s alkarjaival támaszkodik meg korláton.
- Nem kérem, hogy ments meg. Nem is kérem a világnézetedet, még ha a hitedet irigylésre méltónak is találom. Nem is kérem ingyen az oktatást. Nem kérem azt sem, hogy próbálj meg nem rosszindulatúnak látni. De szerintem egy ilyen varázs nem tud rosszindulatú lenni, legfeljebb csak a szavak, amelyeket írnak vele, ez meg már igazán nem a te felelősséged vagy terhed. De nem is azért akarom megtanulni, mert gonosz üzeneteket akarok hagyni az egész iskolában, hanem mert szeretek mindent, ami tűzzel kapcsolatos. Nem érdekel milyen tűz, milyen az eredete, van-e egyáltalán neki, csak tűz legyen. Így, ennek fényében mit mondasz? - Közben kezében tartott pálcával némileg előre mutat és a levegőbe egy rövid szó lángol fel: "Lécci!" Derűs vigyorral néz Lucasra, s úgy tűnik, a hangulatváltás nagyon jól megy Ruth-nak. Előbb még fenyegető volt, majd gúnyos, majd komor, majd komoly, s végül ez a vigyor... És vajh mi lesz a reakció, ha nemet kap?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucas Mordrake
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 71

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-17, 14:26


Ruth & Elaine & Lucas


[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem tudtam komolyan venni a kérését hiába próbált meg fenyegetően fellépni. Ugyan volt benne valami, amitől viszolyogtam tőle, de ez nem jelentett egyet a félelemmel. Még utoljára szórakozottan végigmértem. Hogy tudnék segíteni egy olyan személynek, akinek a lángjai teljesen más természetűek, mint az enyémek? Arról nem is beszélve, hogy más módon varázsoltunk.
Oldalra fordítottam a fejemet. Elaine kényelmesen elhelyezkedett a korláton, és csodával határos módon, hallgatott. Szórakozottan jegyeztem meg neki. ~ Szerintem ez a csaj bolond, ha azt hiszi, tudok neki segíteni. Hogyan rázzuk le? És a gyilkosság nem opció ‒ szúrtam közbe. Nem akartam, hogy bárkinek is baja essen. Épp elég volt, ha időként a szellemlány rám erőszakolta a véleményét, és olyanokat tettem miatta, amit nem is akartam.
Még egy ideig Elaine-t figyeltem, majd lassan a lány felé fordítottam a fejemet. Milyen követelőző, milyen agresszív. Vajon engem mennyire láthatnak erőszakosnak?
Közönyös pillantásokkal illettem az évfolyamtársamat. Nem szerettem, ha fenyegetnek, sőt kifejezetten utáltam. A kérdésére megrándítottam a vállamat, és miközben írni kezdtem, félszemmel az önmagát lidércnek valló kísértetet figyeltem.
‒ Nem akarok segíteni, mert nem látom értelmét átadni a tudásomat, és azért nem tudnék, mert mint feltűnt másképpen varázsolunk ‒ ismételtem meg, hátha most már rádöbben végre, hogy nem olyan egyszerű elsajátítani azt a fajta varázslást, amivel éltem. Nem őt becsültem le, biztos lettem volna benne, hogy ha nagyon akarná, képes lenne rá. Csakhogy azzal is számoltam, hogy minél többet varázsolgatok egyhuzamban, annál rosszabbul leszek. Erről meg pláne egy magafajta lánynak nem kellett tudnia.
Megráztam a fejemet, amikor olyan egyszerűen kijelentette, hogy akkor nem szólal meg varázslás közben. Szerinte ennyiből állt az egész? Röhejes, hogy milyen könnyelmű kijelentéseket tett. Nekem hónapokba telt, mire egyáltalán megtanultam bármilyen varázslatot végrehajtani non-verbálisan, sőt még most sem ment minden. Egy Reparot képtelen vagyok előidézni, nemhogy én tanítsak meg valakit a szavak nélküli mágiára.
~ Kezdem átgondolni az ötletedet… Nehéz eset… ‒ szóltam Elaine-hez. Még szerencse, hogy vele mentális kapcsolatban álltam, így nem kellett még neki is varázsolnom, hogy közöljek vele valamit. Azonban egy pillanatra tényleg megfordult a fejemben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne kilökni innét a mardekárost, és utána semmi gondom nem lenne.
Reméltem, hogy talán, ha közlök vele egy-két információmorzsát, akkor lenyugszik, és végre békén hagy, de ehhez tudnom kellett, hogy honnantól kell kezdenem a történet elmesélését. Azonban, hogy bármibe is belefogjak, nem ártott, ha jómagam is tisztában voltam pár dologgal őt illetően. Így hát nem csoda, hogy milyen komor pillantásokkal illettem miután elárulta, hogy a becsvágy táplálja a benne lévő tüzet. Rosszallóan ingattam a fejemet.
~ Ugye szerinted se tudnám megtanítani neked a tűzírást? A lángjai velejéig romlottak. Meg aztán, miért segítenék bárkit is, akit csak a becsvágy hajt? ‒ Újabb pillantások, látszólag a semmibe. Nem érdekelt, ha bolondnak néznek, így is annak tartottak, azonban Elaine véleményére mindig kíváncsi voltam. Még annak ellenére, hogy néha gyűlölködőek voltak a szavai.
‒ Sok minden. Nem tudom teljesen elkülöníteni. Azt hiszem, a bizonyos dolgokban való hit, a természet és az ősi istenek tisztelete, az élni akarás meg egyéb számodra marhaságoknak tűnő dolgok ‒ vontam meg a vállamat miközben minden erőmmel azon voltam, hogy a bennem felsejlő gondolatokat és a véremben csörgedező tüzet betűk formájába öntsem. Ilyenkor sajnáltam, hogy a körülöttem lévő lelkek képtelenek voltak másokkal felvenni a kapcsolatot, mert ők tudtak volna tolmácsolni nekem.
Elvonatkoztatva a szellemektől, figyelmesen hallgattam a lány szavait, már-már elismerő pillantásokkal jutalmazva. Igaz, feltűnt, hogy többnyire olyan isteneket említett, akiknek nem túl pozitív a megítélésük, ezzel pedig ismét felmerült bennem, hogy tényleg tanítani akarnék-e egy ilyen személyt.
‒ Bel a Nap és a tűz istene. Hiszek benne, akárcsak Daghdába, Crom-Cruachban, Agronában és az összes többiben. A hitem feléjük irányul. Tisztelem őket, bár fanatikusnak nem tartom magam. Úgy gondolom, minden elemi varázslat tőlük eredeztethető, tehát a bennünk lévő tűz is Belinusnak köszönhető. Becsülöm őt, amiért megajándékozott a lángjaival. Azonban kétlem, hogy te hinnél bármelyikükben is. Téged a becsvágy hajt. Gondolom, bizonyítani akarsz valamit a képességeiddel, míg bennem ilyen téren nincs rosszindulat. Sajnálom, attól tartok, túlságosan különböző a világnézetünk, hogy tanítani tudjalak. ‒ Lassan írtam, egy-két mondatonként, majd szünetet tartottam, hogy elolvassa a szavaimat, és hogy azoknak legyen ideje elfüstölögni. Amint eltűntek, folytattam a magyarázatomat.
‒ De egyébként jól láttad, „druida-cucc” ‒ tettem hozzá sebtében. Szédülni kezdtem, így Elaine mellett nekidőltem a korlátnak. Ha továbbra is ilyen sokat akar „beszéltetni”, attól tartok, ez csak rosszabbodni fog. Ismét azon kezdtem agyalni, miként rázhatnám le a lányt, amikor a lidérc újfent monológot adott elő.
~ Nem vagyok retardált Elaine, felfogtam, hogy fenyegetni akar, de több kell ahhoz, hogy megrémüljek tőle. Azonban kérlek, hagyjál már a gyilkolási mániáddal! Ha annyira le akarod lökni, akkor tessék, szabad a pálya, tedd meg! ‒ morogtam magamban. Már kezdett az agyamra menni azzal, hogy minden második szembejövő embert ki akarta csinálni valami miatt. Majd amikor a tönkretett frizurájáról kezdett panaszkodni, megrökönyödött pillantásokkal illettem. ~ De hiszen halott vagy! Neked nem mindegy? ‒ fakadtam ki. Ráadásul, a tűz után a levegő volt a második kedvenc elemem, szóval már csak ezért magamra vettem. A mondandója többi részét meg figyelmen kívül hagytam, mármint azt a részt, hogy szerinte erről mit gondolnak mások.
~ Megmondtam, hogy nem lököm le. Lökd le te, ha annyira akarod! ‒ forgattam meg a szemeimet, és még bosszúsabb arcot vághattam, amikor már rám tett megjegyzéseket. ~ Tudod, Elaine, ha annyira nem tetszik, hát tanulj meg láthatóvá válni, és keress másik embert, akit a hülyeségeiddel zaklatsz! Szerinted, nekem élmény minden nap téged hallgatni? Marhára nem.
Teljesen kiborított. Jelen pillanatban, ha még lélegezne, akkor a saját kezeimmel fojtanám meg. Sajnálatos, hogy az életben csak egyszer tud meghalni az ember, de még inkább, hogy vannak olyanok, akik még a haláluk után is másokat zaklatnak.
~ Rosszra használja a képességeit. Bel nem értékelné, épp ezért nem taníthatom ‒ feleltem valamivel higgadtabban, majd az utolsó kis megjegyzésére megforgattam a szemeimet. ~ Tudom, kis milliószor közölted már velem. És ilyenkor mit is szoktam mondani? Hogy zargasd Lincolnt, mert ő úgyis inkább a földmágiát szereti.
Újabb dühös pillantásokkal illettem, amikor a lány varázslatát tette tönkre. Magamban hálát adtam azért, hogy ő volt az egyetlen elvetemült lélek a közelemben. Azonban igyekeztem úgy tenni, mint aki nem értené a dolgot, nem fogom elárulni egy vadidegennek, hogy milyen problémákkal küzdök. Ebben az iskolában Lincolnon kívül semmi nem tudott a képességeimről, és nem is terveztem elárulni azt akárkinek. ~ Ha ilyen „ügyes” vagy, hát hajrá, lökd le! ‒ válaszoltam Elaine-nek, elvégre, ha erre képes volt, akkor talán magától is tudná fejleszteni a képességeit, elszakadna végre tőlem, és békére lelnék. Igaz, nem akartam volna a mardekáros halálát, de elég volt egy értetlen, szadista nőszemély az életemben, azt a helyet pedig már betöltötték.



[You must be registered and logged in to see this link.] ϰ 1090 ϰ [You must be registered and logged in to see this link.]



And you will be unstoppable
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Believe in yourself


A hozzászólást Lucas Mordrake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-19, 15:36-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-17, 00:02

Lucas & Ruth




Ma jó napja volt. Legalábbis reggel még. Egészen addig, amíg Lucas be nem kattant, már megint, franc tudja, hányadszorra. Mármint ma elsőre. De ez a tény nem hatja meg, tekintve, hogy egyébként viszonylag gyakori jelenség, legalábbis a saját megítélése szerint.
Ahogy a fiú felfelé kapkodta a lépcsőfokokat, megemlítette neki, hogy követik. Sőt még azt is, hogy szerinte ki kéne löknie a csajt, innen még könnyű is lenne. De megtette? Naná, hogy nem. Úgyhogy most itt vannak, édes kettesben, mert persze róla szokás szerint már megint nem vesz senki se tudomást.
Egykedvűen felül a torony falának szélére, két kézzel megtámaszkodik maga mellett, jobb lábát keresztülveti a balon, és kedvetlenül réved ki a fejéből, hallgatva azt a kettőt. Nem is szólal meg egy darabig, csak, amikor Ruth utolsó szavai is elhangzanak.
- Hallod... Szerintem fenyeget. De ha gyors vagy, akkor van ott egy kilazult kő, nem sokkal mögötte, csapd fejbe vele, de úgy istenesen, locsogjon a vére, utána meg kihajíthatod a francba. Mármint le. Sose fognak rájönni, hogy előbb tört össze a feje. Amúgy lehet, a vérének is olyan színe van, mint a tüzének. - csacsogja - Amúgy... Nem tetszik ez a szél. Összeborzolja a frizurám. Mindenki azt hiszi, hogy szexy tőle, de egyébként meg úgy néz ki, mint valami griff-fészek. Gusztustalan... Na, lelököd már? Kezdek unatkozni, semmi érdekes sincs itt. Utálom, mikor azt képzeled, hogy menő dolog magányos hőst játszani. Mi a franc van itt, he? Nézni a természetet, nincs benne semmi. Mindig ugyanolyan... - panaszkodik. Szinte érezhetően kezdi felhúzni magát, bosszúsan ugrik le ülőhelyéről, hogy a lányhoz vonuljon. - Egyébként is, mi a fene különleges van a lángjaiban? Épp olyan tűz, mint az összes többi. Amúgy nem szeretem a tüzet. - kommentálja dühösen, miközben elkapja az egyik szót, melyet Ruth írt a levegőbe. A kérdéses szó betűit mintha hirtelen támadt szél cibálná, ahogy nekifeszül, ha élő lenne, bizonyosan kipirosodna arca, ahogy végül sikerül eloltania a lángot. Diadalittasan pillant a fiú felé, tekintetével üzenve: Látod? Azonban nem szól - kimerült.
Vissza az elejére Go down
Ruth Amesbury
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 228

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-15, 23:28


Lucas és Ruth

pirománia

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nevet. Valahogy erre számított első reakciónak, s nem láthatóan Ruth nem is zavartatja magát, csak hanyag elegáns mozdulattal teszi csípőre a kezét, dönti oldalra picit a fejét s a rá oly' jellemző féloldalas mosolyával kivárja a nevetés és a méregetés végét. Furcsa volt ez a méregetés. Komor, de kiismerhetetlenek maradtak mögötte a gondolatok. Nem érezte mögötte a már olyan ismerős lesajnálást, szánakozást, zavart félelmet, ahogy nem is volt vetkőztető méricskélés. Egyik se a megszokott dolgoknak. Fura. Tekintete a fiúról az írásra vándorol, ami felsejlik varázslata nyomán.
- Pedig fogsz segíteni, ez nem vicc. De ha már így fogalmaztál, akkor biztos te is vágysz rá, hogy megkérdezzem... - Színpadias sóhaj. Hát jó, ha kell ez, játsszák végig, ennyit Ruth is tehet a másikért.
- Miért nem akarsz segíteni és miért nem tudnál? - Na, essünk szépen túl a melodrámán, biztos jön egy nyálas, csöpögős, szívhez szóló sztori arról, milyen nagyot csalódott korábbi tanítási, segítési próbálkozásai során Lucas, meg egy humbug szöveg arról, hogy talán ettől lett néma és emiatt nem tudja. Na ez az, ami Ruth-t hidegen hagyja. Kicsit sem érdekli, hogy születése óta vagy valami gixer okán később lett néma Lucas, de ma jó kedvében van, így hajlandó lesz végighallgatni... vagyis végigolvasni. Reméli, azért röviden fog fogalmazni a srác.
Ruth írása az általa alkalmazott varázslat során nem nagyon derül ki, lángban álló nyomtatott talpas betűk, mint az újságokban, talán kicsit dőlnek balra, de az ő mentális állapotáról nem árulkodnak. Más kérdés, milyen lesz az írásképe, ha sikerül Lucastól elsajátítani azt a másikfajta mágikus tüzes írásmódot. Zöld szemei követik a kialakuló szavakat, néha be sem kell fejeznie Lucasnak, Ruth már tudja, mi lesz a szó vagy mondat vége, hiszen kitalálható, s közbe is duruzsolja a mondandóját.
- Ha ezen múlik, akkor majd nem szólalok meg, mintha néma lennék. Ennek sokan határozottan örülnének is. - Mosolyodik el, mert hát közbecsacsogása is azt jelzi, hogy amúgy nem szokott csendben maradni, csak ha akar. Ez pedig ritkán esik egybe azzal, amikor ugyanezt mások is akarják. Arra azért mondjuk felvonja egyik szemöldökét kérdően s visszapillant a srácra, mikor nem tudja elengedni a füle... vagyis szeme mellett, hogy nem értené meg. Oké, nem egy nagy talentum egy csomó iskolai tárgyban, mint a családja - bocsánat, egykori családja -, de azért nem hülye. S Lucas folytatja az írást, ami már mindjárt jobb. Szóval megpróbál segíteni, nagyon helyes! A kérdés viszont meglepi. Mi táplálja a lángjait? S kirázza tőle a hideg? Ezt még sosem kérdezték tőle, s sosem mondta senki a lángjaira. Habár ez némiképp magyarázatot ad arra, ahogy egyik-másik tanára is nézi a tűz-varázslatait, majd őt...
- Becsvágy? - Vonja meg a vállát. Hát no, nem véletlen lett mardekáros, nem? Nem tudja, mi táplálja, vagy mi volna a helyes válasz. Vajon a lángokat is az táplálja, ami őt? S vajon erre a legjobb szó a becsvágy volna... vagy egészen más írná le tökéletesen?
- Miért, a tiedet mi? - Kérdez vissza, ha már...
- Őt nem, csak párra emlékszem. Daghda, afféle főisten, meg a halálé és újjászületésé... - Vajon jelent valamit, hogy pont ez ugrott be neki elsőre? Hiszen annyi bájos kelta istennő van.
- Crom-Cruach, kígyó-, démonisten... Agrona mint háború-istennő... Csak nem valami druida-cucc ez? - Bök állával arra, ahol nemrégiben még Lucas tűz-betűi parázslottak a levegőben.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucas Mordrake
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 71

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-10, 22:35


Ruth & Lucas


[You must be registered and logged in to see this image.]


A rémkép lassan szertefoszlott, és ismét a valóságban jártam. Évek óta voltak ilyen rohamaim, mégis mindig megviseltek. Eleinte azt hittem, hogy Elaine csinálja ezeket, de nem ő volt, és nem is a többi a kísértet. Elhessegettem a kínzó gondolataimat, és miután felírtam a kis köszöntő szövegemet a levegőbe, a tájban gyönyörködtem. Vártam. Vártam, hogy a szellemlány által jelzett illető felbukkanjon. Most, hogy kitisztult a fejem, szinte biztos voltam benne, hogy nem Quinn lesz az. Ő nem követne engem, amikor az őrület határán állok, továbbá, Elaine biztosan más jelzőkkel illetné.
A figyelmem hamar elterelődött a bejáratról. Bíztam benne, hogy időben jeleznek nekem, ezúttal pedig nem kellett csalódnom a nyomomban járó kísértetben. Ettől függetlenül kirázott a hideg, amikor hozzám szóltak. Lassan fordítottam oldalra a fejemet, majd amikor az említ lány a látóterembe került, felvont szemöldökkel pillantottam rá. Évfolyamtársak voltunk, s bár arról nem tudtam, hogy engem figyelni szokott-e, azt sikerült megállapítanom, hogy a lángjai rosszindulatúak voltak. Nem is tudnám megfogalmazni, hogy mi táplálta őket. Talán harag? Düh, elkeseredettség? Fogalmam se volt róla, de teljesen más természetűek voltak az enyémekhez képest.
Azonban nem írtam fel újabb szavakat a levegőbe. Spórolni akartam az erőmmel, különben is az arcom mindent elárult: kétkedést, gyanakvást és értetlenséget. De nem féltem tőle. Az erőm korlátjait olyan nem ismertem, csakhogy abban szinte biztos voltam, hogy ha idefent elszabadulnának az indulatok, akkor a véremben csörgedező tűznek nem tudnék gátat szabni.
Az ujjaim belefehéredtek abba, ahogy a pálcámat szorongattam, a környezetem ismét megtelt suttogásokkal, de korántsem voltak olyan zavaróak, mint az előbbi látomás.
Amilyen komoran méregettem a lányt, ahhoz képest éles váltás volt, hogy néma nevetésben törtem ki. Az egész testem belerázkódott. Segíteni? Én? Hiszen az általam ismert varázslatokat több, mint a kétharmadát nem tudtam végrehajtani, amit meg igen, az vagy azért sikerült, vagy halálra gyakoroltam, vagy éppen azért, mert elemi mágia volt.
Jó vicc. Azonban lenne egy-két bökkenő. A legnagyobb az, hogy néma vagyok, máshogy tanulok, mint te. Ha akarnék, akkor se tudnék segíteni . ‒ Halkan sistergett a pálcám hegye, ahogy a szavakat a levegőbe égettem. Nem volt olyan bonyolult dolog számomra, de annál kimerítőbb. Lassan formáltam a betűket, holott egyszerűek voltak, letisztultak, és szépen rendezettek. Egyszer azt olvastam valahol, hogy az íráskép milyensége is árulkodhat az ember mentális állapotáról. Az írásom alapján tehát nem voltam bolond.
Jótékonyan figyelmen kívül hagytam hát, hogy milyen stílusban beszélt, mert ha megint rám jönne valakinek a jóvoltából az ötperc, lehetséges, hogy tényleg kilökném a toronyból. Elmélázva figyeltem, ahogy felemelte a pálcáját. Nem éreztem félelmet. Ha meg akarna átkozni, hát tegye, a fájdalomküszöböm magas volt a korábban megélt kínok miatt, továbbá, ha kezet emelne rám, akkor azzal a saját halálos ítéletét írná alá, mert elveszíteném az eszemet.
Mint kiderült, feleslegesen aggodalmaskodtam volna. Elgondolkodva figyeltem, ahogy a lángjai betűkké formálódnak. Még mindig irtóztam attól a tűztől, amit ő használt, ez a tekintetemben is tükröződhetett. A szemmel követtem az ég felé szökő füstöt, majd lassan a lányra emeltem a pillantásomat. Nem mozdultam. Sose tűnődtem még el azon, hogy miként voltam képes erre a varázslatra. Annyiban biztos volt, hogy a tűz és Belinus iránti szeretetem és tiszteletem miatt választottam ezt a közlési formát, továbbá a némaságom után elfogott a vágy, hogy valami úton-módon tudjak kommunikálni. Én is egy könyvben olvastam először erről a varázslatról, de akármennyire is magoltam be annak a leírását, képtelen voltam végre hajtani. Magamtól kísérleteztem hát ki ennek a módját.
A hajamban túrtam, nem tudtam, hogy milyen válasszal rázhatnám le. Másképpen varázsolt, mint én. Kételkedtem benne, hogy képes lennék bármire is megtanítani.
Egy néma úgy boldogul, ahogy tud. Néha megesik, hogy másképp kell egy varázslathoz állnia ‒ kezdtem bele az újabb írogatásba. Reméltem, hogy nem tervezett sokáig „beszéltetni”, mert múltkor is megjártam, amiért túl sokat használtam a képességeimet. Bonyolult lenne elmagyarázni. Vagyis, kétlem, hogy megértenéd.
Abban az egyben biztos voltam, ahogy amíg én rögeszmésen imádtam a természetet, és tiszteltem a kelta isteneket, továbbá hittem, hogy tőlük nyerem az erőmet, addig a szaktársam teljesen másból nyerte az energiáit. Elég volt végigmérnem, hogy tudjam, más az életszemléletünk.
Nekidőltem a korlátnak. Megnyugtatott a hideg fém érzete. Megvártam, amíg a szavaim szertefoszlanak, majd ismét olyan játszi könnyedséggel írni kezdtem, hogy néha már attól tartottam, legyilkol a képességem miatt.
Megpróbálom elmondani, de előtte lenne egy-két kérdésem. Mondd, mi táplálja a lángjaidat, amiért kiráz tőlük a hideg? És ismered Belinust, vagy Belinost? ‒ érdeklődtem. Valahogy fel kellett neki vezetnem ezt a druidás dolgot, ahhoz pedig a vén Bel, a tűz és a Nap istene pont kapóra jött.
Vagy akár bármelyik kelta istent ‒ tettem hozzá tétován. Nem kellett pont Belt ismernie, csak az érdekelt, hogy volt-e valami fogalma a druidákról és a kelta hitvilágról. Én szentül hittem benne, és annak idején a szüleim is szentül hittek benne, hogy az őseim között akadtak olyan tudósok, papok és varázslók, akik abba a társadalmi rétegbe tartoztak. Ha pedig ténylegesen tőlük származtam, akkor sok minden értelmet nyert. Egyelőre azonban a tekintetemet a lányra szegezve vártam, hogy mondjon valamit, továbbá igyekeztem figyelmen kívül hagyni Elaine beszédét.
Nem akartam elterelni a témát, sőt, talán a lány ‒ nem emlékeztem a nevére ‒ nem is érti, hogy pontosan mit akarok kihozni a dologból, de esetleg később rájön majd, hogy a problémáját a saját szemszögemből akartam megközelíteni.



[You must be registered and logged in to see this link.] ϰ 866 ϰ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ruth Amesbury
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 228

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-10, 11:05


Lucas és Ruth

pirománia

[You must be registered and logged in to see this image.]

A tetőre érve egy pillanatra felvonja szemöldökeit némi meglepettséget árulva el - habár a srác nem láthatja-, mikor meglátja a háttal álló fiút és a szöveget mellette a levegőben égni, majd elhalni. Ezután kényelmes lassúsággal - elég volt úgy is eddig sietni, hogy tartani tudja a lépést a sráccal, akit mintha dementorok vagy minimum egy vérfarkas űzött volna, úgy futott -, nem sietve zárja be az említett módon az ajtót maga után és nem teszi el a pálcáját. Nem gondolkozik el azon, honnan tudott érkezéséről a srác. Talán meghallotta, vagy észlelte korábban is Ruth figyelmét, így aztán tényleg nem meglepő a feltűnése. Aztán azt sem szabad kizárni, hogy a srác blöfföl, fogalma nincs ki jött fel utána, de ezzel akár el is bizonytalaníthatná. Nem volna rossz húzás.
- Nem kell félned, én lovagias vagyok, csak szemtől szembe támadok. - Lucas is érezheti a Ruth hangjában csendülő iróniából, hogy ez közel sincs így. Sőt, ami azt illeti, álnok módon lesből támadva, leginkább hátba, na az az ő műfaja. A lovagiasság hülyeség, meghagyja a becsületmániásoknak, akik ha veszítenek emiatt, legalább tudnak mivel vigasztalódni. Az ostobák.
- Tudást, tőled. S te segíteni fogsz. - A kérések udvarias megfogalmazása sem lehet a vörös hajú lány erőssége, mert ez sok minden volt, de kérés nem, hanem kijelentés. Azon emberek sajátossága, akik nem szokták az ellentmondást jól viselni, s ez inkább a környezetüknek fáj, semmint nekik. Azon emberek sajátossága, akik így vagy úgy, de megszerzik, amiről úgy gondolják, hogy jár nekik. A következő pillanatban már emeli is a pálcát, talán a hangjai figyelmeztetik is Lucast, de feleslegesen. Nem a fiút vette célba, némileg mellé, elé célzott egyetlen egy intéssel, s a levegőben szavak kezdenek megformálódni apró kis lángokból, de egyszerre villan fel az egész. Nem olyan, mintha pálcával rajzolta volna fel a levegőbe, a varázslat a gondolattal van összekötve, amire gondolt, az jelent meg többé kevésbé az ő írásmódjához hasonlóan. Sötétben jobban olvasható lenne, élt is ezzel a remek dramaturgiai lehetőséggel, mikor Dariusnak ígért be egy fenyegetést nemrég a Tiltott Rengetegben. A szöveg tartalma viszont ezúttal nem fenyegetés, csak egy rövidke kérdés: "Hogyan?" Majd lobban egy nagyot és már csak némi ég felé szökő füst marad a varázslat nyomán.
- Ez a tűzírás benne van az egyik könyvben, még ha nem is egyszerű fajta. A tied viszont egyikben sincs, a zárolt rész könyveiben sem. Hogyan csinálod? - Lép közelebb eggyel, hacsak nem rezelt be a pálcamozdulattól a srác annyira, hogy támadjon.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucas Mordrake
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 71

TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth 2016-01-10, 01:38


Ruth & Lucas


[You must be registered and logged in to see this image.]


Megint rémálmaim voltak. Örültem, ha két órát aludtam, az éjszaka javát átvirrasztottam, és próbáltam száműzni az elmémben a felvillanó képeket. Természetesen sikertelenül. Elgyötörten mentem le reggelizni, de szinte egy falatot se bírtam leerőltetni a torkomon, hiába hallgattam a testvérem unszolását. Idővel már el sem ért hozzám a hangja. Nem hallottam mást, mint egy lány vérfagyasztó sikolyát, amely hol erősödött, hol elhalkult. Mindennek a tetejébe kísértetiesen hasonlított a sarkamban loholó szellemlány hangjára.
Igyekeztem tartani magam, de az előttem felcsapó lángok, a tűz ropogó hangja, ahogy a fabútorokat falta, a sikolyok, és a levegőben vibráló rémület egyszerűen nem hagyott nyugodni. Nem láttam tisztán. El akartam menni a lángok közeléből. Az én lángjaimtól. Olyan ismerősek voltak. Nem tudtam honnan, mégis arra ösztökéltek, hogy fussak, meneküljek, mert az útjára bocsájtott zabolázatlan erő még a teremtőjét se kímélné.
A rémképek végigűztek a kastélyon. A fivérem pedig ha követett is, egy idő után biztosan szem elől tévesztett.
Nem érzékeltem sokat a környezetemből. Jó formán semmit. Vert a víz, a pulóverembe beleizzadtam, a homlokomon is gyöngyözött a veríték. Fogalmam sincs hol jártam, de a kezemet a hideg kőfalnak nyomva támasztottam ki magamat. Szédültem. Égett faillatot éreztem mindenhonnan. Lángok. Mindenütt lángok. Nem volt kiút, se menekvés. Féltem. Ez még inkább összezavart. Nem féltem a tűztől, hiszen a barátom volt. Akkor mégis volt az a kellemetlen érzés, ami a torkomat szorongatta?
Továbbra is felfelé tartottam. Levegő után kapkodtam. Pánikroham lett volna? Franc tudja. Mindent vörösben láttam. Azt hiszem, elérhettem a rohamnak a csúcspontját, vagy egyszerűen csak Elaine hangja talált utat hozzám. Amilyen gyorsan jött ez a rémálom, olyan lassan akart megszűnni. Először csak a sikoly halkult el annyira, hogy meg is értsem, amit ez a bolond nőszemély mondott. Követett valaki. Mégis ki olyan elvetemült, hogy egy bolond nyomában eredjen?
Szuszogva megálltam a lépcsősor tetején. Ekkor hallottam meg, hogy valami vörös hajú lány jött utánam. Quinn lett volna? Nem, ebben erősen kételkedtem. Jelenleg nem érdekelt az illető. Azért megköszöntem Elaine-nek, hogy figyelmeztetett, majd odabotorkáltam a korláthoz. A hideg levegő segített lehiggadni, ahogy az is, hogy a testemben felgyülemlett forróságot átvezethettem a fémkorlátba. Csoda, hogy nem olvadt meg a belőlem kiáradó, magas fokú hőtől.
Amint kitisztult a fejem volt alkalmam az engem követő alakkal is foglalkozni. Eleresztettem a fülem mellett Elaine megjegyzését, miszerint lökjem ki a csajt a toronyból, azonban arra kértem a szellemet, hogy ha a lány felért a toronyba, akkor szóljon nekem. Előhúztam a pálcámat, és a levegőbe a következőt írtam: Számítottam rád, remélem, nem akartál semmivel meglepni.
Alá pedig valami ilyesmit: Mit akarsz?
Annyira nem izgatott a dolog, mint esetleg kellett volna. Nem hozta rám a frászt. Fel sem tűnt, hogy eddig bárki bámult volna, az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg irigykednének rám, vagy segítséget akarnának. A pálcámat ugyan nem tettem el, de amíg vártam hátat fordítottam a bejáratnak, és végigfutattam a tekintetemet a birtokon. Rossz helyre menekültem. Igazából választhattam volna a természetet is. Némán felsóhajtottam, majd a gondolataimba merülve, szinte megbabonázva bámultam a tájat. Tudtam, Elaine úgyis jelez nekem, azt ő se akarná, hogy komolyabb bajom essen. Meg különben is, amíg a távoli hegyvonulatok vonalán pillantottam végig, vagy épp az udvaron lézengő diákokat figyeltem, addig se ezen a furcsa vízión töprengtem.


[You must be registered and logged in to see this link.] ϰ 530 ϰ Remélem, kezdésnek megfelel. Smile ϰ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ruth Amesbury
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 228

TémanyitásTárgy: Lucas és Ruth 2016-01-09, 19:21


Lucas és Ruth

pirománia

[You must be registered and logged in to see this image.]

A tetőre érve egy pillanatra felvonja szemöldökeit némi meglepettséget árulva el - habár a srác nem láthatja-, mikor meglátja a háttal álló fiút és a szöveget mellette a levegőben égni, majd elhalni. Ezután kényelmes lassúsággal - elég volt úgy is eddig sietni, hogy tartani tudja a lépést a sráccal, akit mintha dementorok vagy minimum egy vérfarkas űzött volna, úgy futott -, nem sietve zárja be az említett módon az ajtót maga után és nem teszi el a pálcáját. Nem gondolkozik el azon, honnan tudott érkezéséről a srác. Talán meghallotta, vagy észlelte korábban is Ruth figyelmét, így aztán tényleg nem meglepő a feltűnése. Aztán azt sem szabad kizárni, hogy a srác blöfföl, fogalma nincs ki jött fel utána, de ezzel akár el is bizonytalaníthatná. Nem volna rossz húzás.
- Nem kell félned, én lovagias vagyok, csak szemtől szembe támadok. - Lucas is érezheti a Ruth hangjában csendülő iróniából, hogy ez közel sincs így. Sőt, ami azt illeti, álnok módon lesből támadva, leginkább hátba, na az az ő műfaja. A lovagiasság hülyeség, meghagyja a becsületmániásoknak, akik ha veszítenek emiatt, legalább tudnak mivel vigasztalódni. Az ostobák.
- Tudást, tőled. S te segíteni fogsz. - A kérések udvarias megfogalmazása sem lehet a vörös hajú lány erőssége, mert ez sok minden volt, de kérés nem, hanem kijelentés. Azon emberek sajátossága, akik nem szokták az ellentmondást jól viselni, s ez inkább a környezetüknek fáj, semmint nekik. Azon emberek sajátossága, akik így vagy úgy, de megszerzik, amiről úgy gondolják, hogy jár nekik. A következő pillanatban már emeli is a pálcát, talán a hangjai figyelmeztetik is Lucast, de feleslegesen. Nem a fiút vette célba, némileg mellé, elé célzott egyetlen egy intéssel, s a levegőben szavak kezdenek megformálódni apró kis lángokból, de egyszerre villan fel az egész. Nem olyan, mintha pálcával rajzolta volna fel a levegőbe, a varázslat a gondolattal van összekötve, amire gondolt, az jelent meg többé kevésbé az ő írásmódjához hasonlóan. Sötétben jobban olvasható lenne, élt is ezzel a remek dramaturgiai lehetőséggel, mikor Dariusnak ígért be egy fenyegetést nemrég a Tiltott Rengetegben. A szöveg tartalma viszont ezúttal nem fenyegetés, csak egy rövidke kérdés: "Hogyan?" Majd lobban egy nagyot és már csak némi ég felé szökő füst marad a varázslat nyomán.
- Ez a tűzírás benne van az egyik könyvben, még ha nem is egyszerű fajta. A tied viszont egyikben sincs, a zárolt rész könyveiben sem. Hogyan csinálod? - Lép közelebb eggyel, hacsak nem rezelt be a pálcamozdulattól a srác annyira, hogy támadjon.




A hozzászólást Ruth Amesbury összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-10, 11:04-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Lucas és Ruth

Vissza az elejére Go down

Lucas és Ruth

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Tornyok :: Csillagvizsgáló-torony-