2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Csináltatok is neked majd egy szobrot. – mondom, ahogy viszonzom a mosolyát. Meglátjuk mi lesz, de az biztos, hogy sokkal többre képes, mint amit néha tart magáról. Elgyengülhet, de csakis mellettem, mert odakint, az ajtón túl már csak a hideg, kegyetlen világ van, ahol túl kell élni, felkészülni a harcra, ami mindannyiunkat elér majd. - Pont ez lett a veszte. Ha hagyta volna, akkor most talán ő uralkodna minden felett. Ő volt az, aki a vesztébe rohant. Félt, féltette azt, amije igazából még csak meg sem volt. – a Nagyúr kétségkívül egy erős varázsló volt, de ugyanakkor hataloméhes volt, kapzsi, és végül ez lett a veszte is. – Nem hiszek a jóslatokban. Senki nem mondhatja meg, hogy mit hoz a jövő. Azt mi alakítjuk. – én nem hittem volna a jóslatban, megöltem volna azt, aki ezt a sületlenséget mondta volna nekem. Mégis hogy tudta volna egy csecsemő megölni az egyik legnagyobb varázslót? Sehogy, csak a Nagyúr nem gondolkodott el azon, hogy pont így ad igazat a jóslatnak. Gyenge volt, kapzsi, hataloméhes, és nem bízott még csak a sajátjaiban sem igazán… megérdemelte a halált. – Akkor mit tegyek? Hagyjam életben? Ugyan, Dumbledore-ról mindenki azt hiszi, hogy legyőzhetetlen, ő egy valóságos szent, nem igaz? Megölöm, így szent lehet. Lejárt az ideje Sheska, és a mi időnk jött el. Dumbledore-ral együtt a reményt is megöljük a híveiben, és a félelmet, ami keletkezik a helyén, azt használjuk fel, hogy felemésszük őket! – megölöm őt, nem fogom életben hagyni. A Roxfort vele együtt esik majd le, és végre mindenki láthatja, hogy nem viccelek, komolyan gondolom minden egyes szavamat. Nincs már helye ebben a világban annak, amit Dumbledore képvisel, és én ezt be is fogom bizonyítani. Erős varázsló, ez tény, de én megölöm, mert még ő sem jelenthet akadályt azzal szemben, ami hamarosan történni fog. Vihar készülődik… és sokan fognak meghalni, akik ellenünk harcolnak majd. - Persze, tudom, de jobb szeretem az ilyen embereket én magam megölni. – egyszer lehet hibázni, de nem ilyen esetekben, és nem is Sheskával kapcsolatban. Aki elragadtatja magát valami ilyen butaságra, az számoljon akkor annak a következményeivel is, ami a halál. Az árulást nem tűröm, semmilyen téren sem. - A korom ellenére? Annyira azért nem vagyok öreg. – mondom mosolyogva. Nem is érzem magamat annak, sőt, erőm teljében vagyok, ennél erősebb talán soha nem voltam még. Butaság, hogy az ember fiatalon a legerősebb. Nem, mert az erő mit sem ér tapasztalat nélkül, nekem pedig már ebből bőven van. - Nem, nem tündérmesében élünk. Te és én, mi oldunk meg mindent. – ugyan, a szerelem önmagában mit sem ér, ha nem tesz érte semmit sem az ember. Sokan ezt elfelejtik. Ez nem csupán egy érzés, mi egy életen át lángol a szívünkben. Nem, ezt a tüzet táplálni kell, tenni érte, különben vele együtt halunk meg. – Akkor remekül szót értek majd vele, igaz? – mindig is így volt, és mindig is így lesz. Az én gyermekeim, a mi gyermekeink, szót értettünk velük akkor is, mikor a legnehezebb volt, főleg Arival, Die fiatalabb volt, mikor hozzánk került. Ari viszont olyan volt, mint valami vadállat, de most… egy báránybőrbe bújt farkas. - Ez lesz. Szabadok leszünk mind, ígérem! – erre esküszöm. Megfogom tenni, győzelemre vezetem a népünket, egy új kort hozok el, egy olyan kort ahol a mugli többet nem uralkodik, ahol nem bujkálunk, ahol szabadok vagyunk. Sheska szavaira csak mosolyogva bólintok és kicsit fészkelődök, hogy a takarót végül magunkra varázsoljam, így annyira nem lesz hűvös. – Már nem kell sokáig várnunk. Hamarosan… újra együtt lehetünk. – úgy újra, ahogy régen. És ennek a kulcsa a háború, amivel a szabadságunk vívjuk ki. – De most aludjunk, a holnap egyikünknek sem lesz könnyű! – nem csak azért, mert kötelezettségeink vannak, hanem mert egy újra kezdődik a hét, egy újabb gyötrelmes hét.
//Köszönöm a játékot, szuper volt, mint mindig ^^//
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2015-01-08, 21:23
- Én vagyok a nagy mennyiségű önbizalom mintaszobra. - szélesen elmosolyodom, de hát tudjuk, hogy nem gondolom én ezt így. Igazából nem számít, az a fontos, hogy az ő szemében minek látszom, nem pedig az, hogy másokéban, mások nem igazán érdekelnek. Persze tudom, hogy sok mindenre képes vagyok, hiszen eddig is sok mindent oldottam már meg az életemben, de azért néha én is lehetek magamban egy kicsit bizonytalan. - Egy jóslat miatt Rasmus. Te nem hiszel az ilyesmiben? - talán valahol mélyen azért megértem azt is, hogy Voldemort ennyire komolyan vette ezt az egészet. Mégis csak azt jósolták meg, hogy egy gyerek fogja elvenni a hatalmát... hogy az lesz a vége és végül valahol ez is történt. Annyira erőltette ezt az egészet, hogy elveszített végül mindent, de vajon ha hasonló jóslatot kapna Rasmus ő nem foglalkozna vele? Semmibe venné, mint lényegtelen apróságot? Én magam sem tudom, hogyan reagálnék hasonló esetben, hogy hinnék-e benne, vagy megpróbálnám kizárni az életemből az esélyét is annak, hogy teljesülhet. - Ha megölöd... sokan lesznek melletted, akik most még kételkednek, de sokan lesznek ellened, akik mellette álltak. Dumbledore halála... sejtelmem sincs, hogy mit válthat ki a híveiből. - azért sokan vannak, akik őt elég nagy valakinek tartják, akiknek a szemében Dumbledore szinte már jelképnek számít. Ha ez a jelkép elvész vajon a társadalmuk összeomlik, vagy plusz erőt ad nekik? Ezt azért jó lenne tudni, de félő, hogy csak akkor derülhet ki, ha majd oda jutunk. - Tudod, hogy én is meg tudom védeni magamat igaz? - tudom én, hogy milyen, ha valaki nálam próbálkozna, akkor jó eséllyel kitépné a szívét, de... azért én is le tudok ám koptatni bárkit, nem vagyok egy gyámoltalan típus. - A kor... ebben az esetben tényleg nem számít és a korod ellenére is... nagyon jó erőben vagy még mindig. - az arcomon elterülő széles mosoly jelzi, meg hát amúgy is tudja, hogy miről beszélek. Most is ugyanúgy el tud varázsolni, és teljesen kivégez, ha vele vagyok és ezt kell hanyagolnom minden egyes héten, amíg nem lehetünk újra együtt. Azért ez nem kicsit nehéz. - Szóval csak ennyi kell? A szerelem mindent megold? - nem hittem ebben, őszintén szólva sokáig abban sem hittem, hogy egyáltalán valaha is így érzek majd valaki iránt, hiszen lássuk be ő tényleg olyan valaki, akiért sokan vannak oda, én pedig még a saját szüleimet is cserben hagytam, de ő valami miatt más és ez jó... nagyon jó. - Okos és épp olyan makacs, mint az apja. - de nem mondom, hogy ez baj, nem olyan nagy baj. Hasonlít rá nagyon is és én épp ezért is szeretem Ariellet, egyáltalán nem hátrány ez számára. - Én is csak erre vágyom, szabadon sétálni bárhol és varázsolni, hogy ezen ne akadjanak fenn mások, hogy ne nézzenek ránk furcsán csak mert máshogy öltözködünk. - remélem, hogy egyszer tényleg esély lesz rá, hogy ez bekövetkezzen. Én pedig közben közelebb húzódom hozzá, a mellkasára fekszem, hogy kényelmesen elhelyezkedjem. Tudom, hogy arról volt szó, hogy nem alszunk, hogy együtt töltjük az időt, de... vele még az alvás is jobb, megnyugszom és valahogy békésnek érzek mindent, ez azért nem baj igaz? Az ujjaim finom köröket írnak le közben a mellkasán, egy halk jól eső sóhajt hallatok. - Kezd hűvös lenni. - azért lehet hogy nem árt majd az a takaró, mert hát no felöltözni nem akarok, de a végén még tényleg fázni fogok.
- És neked sem kell, hogy gondod legyen vele. Több vagy, mint mások. – és ideje, hogy ezt elhiggye és belássa, mert ez az igazság. Sokkal többre hivatott, mint hinné, több van benne, mint képzelné. Én meglátom benne mindazt, amit más nem. Az igazi erőt, ami benne lappang… bolond, aki alábecsüli őt. - A Nagyúr ostoba módon egy gyermek megölése révén akarta a hatalmát megszilárdítani. A saját hataloméhsége lett a veszte. – persze, hallottam pletykákat arról, hogy mi is történt aznap, hogy miért ment el Potterékhez és akarta megölni a csecsemőt, de még ha igazak is, akkor a Nagyúrnak elment az esze. Jóslatok… nem számítanak. Potter amiatt lett több, mert a Nagyúr megakarta ölni, ha hagyja, akkor most minden más lenne. – Dumbledore erős varázsló, ez kétségtelen. De öreg már, és nem legyőzhetetlen. Megölöm őt. – nem arról van szó, hogy nem tisztelem a vénembert. Oh, nagyon is, hiszen ő volt az, akit egykori uram is félt. Azonban én nem félek Dumbledore-tól. Tény, hogy erős varázsló és meghatározó alakja a társadalmunknak, de sajnos az egyik legnagyobb akadály is a szabadság felé vezető úton. Az én feladatom, hogy végezzek vele, és meg is fogom ezt tenni. Ellenben vele, én legyőzhetetlen vagyok, annak születtem! Dumbledore is befogja ezt látni. - De most már tudjuk. Ahogy mindenki más is, és az a bolond, aki ezt elfelejtené, az életével fog fizetni. – öltek már kevesebbért is embert, én is öltem már sok mindenért. Sheskáért is. Sok régi bajtársam hitte azt, hogy elvehetik tőlem… az utolsó hibájuk volt szánalmas életükben. -A kor nem számít, soha nem tudhatjuk, hogy mikor találunk rá arra aki…végigkísér minket az úton. – márpedig ő végigfog engem, ahogyan én is őt. Eleinte nem hittem volna, hogy ide fogunk kilyukadni. Már a legelején láttam benne valami különlegeset, de nem terveztem semmit sem. Szerencsémre azonban neki sikerült elcsavarnia a fejemet és magához láncolnia egy életre. - Csak szeretlek. – mondom mosolyogva neki. Nem ámítok, és nem is csalok, egyszerűen csak… magamat adom, és ez neki pont elég. Amúgy is, benne mindig is ott volt ez, a harcos, talán előbb-utóbb előtört volna ez belőle nélkülem is, de ebbe most bele sem akarok gondolni. – Kifogjuk. Nélküled ez nem megy. – persze, beszélek a fejével, de ő nem az én lányom, hanem a mi lányunk, és ennek megfelelően ketten kell, hogy utat mutassunk neki és megértessük vele, hogy mi is a legjobb a számára. Még fiatal, úgy változik, mint a szél, nekünk azonban erre nincs szükségünk. – De megfogja érteni, okos lány ő, ahogy az anyja is. – természetesen Sheskára gondolok. Nem különösebben izgat az, hogy kik voltak a vérszerinti szülei, mert most már mi vagyunk azok. A vérség igazán keveset számít. A neveltetés, na az már inkább. Nem az az anya, aki megszül, hanem aki felnevel. - Nem csak lenne,az lesz. Már csak idő kérdése minden… ezzel a viharral nem fognak tudni dacolni. – velünk nem, se Dumbledore, se a Minisztérium. Itt az ideje annak, hogy minden testvérünk és nővérünk oldalt válasszon, hogy felkészüljön. Mert nem lesz megalkuvás. Eljött az idő, hogy levessük láncainkat, és elnyomóink ellen forduljunk. – Győzni fogunk. Megteremtjük a világot, ahol nem kell a muglik elől bujkálva élnünk. Levetjük a láncainkat és a gyermekeink nem rabnak születnek majd. – hanem szabad embernek. Ezt megígérem neki, megígérem minden boszorkánynak és varázslónak. Eljött a mi időnk.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2015-01-03, 17:26
- Tudom én, hogy a magabiztosságoddal nincs gondod, sosem volt. - mosolyodom el. Tudom, hogy kell neki az én megerősítésem is, de ő már előttem is tisztában volt vele, hogy több, mint az átlag és hogy igenis sokkal többet ér bárkinél, nem kell ahhoz az, hogy még én is megerősítsem benne. Ő mindig is ilyen lesz, erős és határozott és én pont ezt szeretem benne annyira, vagyis ezt is imádom benne, ahogyan sok minden mást is. Igazából az egész valóját, ezért nem kellett vélnie, hogy ebben az egy évben bárki felkelti a figyelmemet, mert... arra esély sincs. Senki sem lehet annyira érdekes, mint ő, ennyire egyszerű ez. - Voldemort is ezt hitte, de nem sikerült neki. Azért még mindig sokan vannak, akiknek elég ha csak Dumbledore kicsit felemeli a hangját. - nem arról van szó, hogy félek az iskola igazgatójától, egyszerűen csak tudom azért, hogy mennyire erős, ahogy mindenki tudja. Talán őt még Voldemort is tisztelte valahol mélyen, nem is becsülte le soha. Azért még mindig elég sok auror van a pártján, elég sokan vannak, akik mellette állnak mind a mai napig, szóval óvatosnak kell lennünk és többen kell, hogy legyünk, mint ők. Ha már lépünk, ha harc lesz, akkor abból sikeresen kell kijönni, már csak a gyerekeink miatt is, a mostaniak és a leendőek sem lehetnek kitaszítottak a sikertelenség miatt. - Hozzád igen, mindig is hozzád tartoztam, csak volt idő, amikor még nem tudtunk róla. - amikor még nem ismertük egymást, de amikor meg volt az az első pillantás, akkor... onnan már nem volt megállás. - Már amikor megláttalak... tudom, hogy mennyire fiatal voltam még akkor, de tudtam, hogy te kellesz nekem. - akkor is ilyen volt, erős és határozott, kemény és kitartó és szerintem nincs nő, akit ne venne le ezzel a lábáról, de persze mással nem teheti meg, ahhoz túlságosan ragaszkodó vagyok. És az, hogy kitartott mellettem akkor is, amikor nem lehettem vele egy egész évet... tudom, hogy ezek után bármi történne nem tenne ellenem, nem hagyna el másért, akárki próbálná megkörnyékezni. - Könnyen elő tudsz belőlem csalogatni bármit, nem is tudom, hogy csinálod. - mellette tényleg nem érzem azt, hogy csalnom kell, vagy cseleznem, egyszerűen csak tudom, hogy mit kell tennem és kész. Nyíltan ha kell, akkor harcolva, mellette valahogy minden egyértelműnek tűnik és ez így a jó igaz? Valahogy ezzel egészítjük ki egymást, ő is erősít engem, ahogy én is őt. Külön-külön sokkal gyengébbel lennénk. A kérdésére csak egy csók a válasz. Igen, szeretem, ha igazam van, azt pedig főleg, ha ő ad nekem igazad. - Köszönöm! Ari fontos nekem, mégis csak mi mentettük meg, de még fiatal teregetni kell... mint engem is. Belőlem is kihoztad a legjobbat, tudom, hogy belőle is ki fogod. - mert ismerem már őt annyira, hogy soha nem adna fel semmit sem, és tudom, hogy a gyerekeink is miatta olyanok, amilyenek. Die erős és kemény, Ari is ilyen lesz, csak neki egy kicsivel még több idő kell, hogy igazán felfejlődjön, de tudom, hogy az is menni fog majd. Ő azért más, nehezebb megértetni vele, hogy néha a kötelesség nem annyira rossz, mint aminek hiszi. - Igen, mert a végén akkor is csak mi győzhetünk. Tudod... vágyom már erre, nagyon vágyom, hogy azt tegyünk, amit akarunk, amikor akarjuk... szép jövő lenne. - és nem számít, hogy ez a mi jövőnkben jön el, vagy majd a gyerekeink jövőjében, az a fontos, hogy elérjük, és tudom jól, hogy mindketten elég erősek és elég kemények vagyunk, hogy ne adjuk fel a vágyainkat, mert... egyszerűen csak nem szabad. Egyszer igenis szabadok leszünk majd újra, mert a világ így nem működhet. Túl sok a lánc, túl sok a kötöttség.
- Mert nincs szükségem mások elismerésére, csakis a tiedre. Tudom, hogy több vagyok, mint mások. – sokkal több. Nem kell mások elismerése, nem kellenek a dicsőítő szavak, ahogyan azokon is csak nevetni tudok, akik folyamatosan csak alám ásni próbálnak. Különb vagyok, mint ők, erősebb, sokkal többre hivatott, ezért leszek én az, aki a seregink élén fog majd állni, aki egy új kor hajnalába vezeti majd a varázslókat. Én leszek az, aki vezeti őket, de együtt harcoljuk ki új, és jogos helyünket a világban. Eljött az idő, a mi időnk, és én hallottam meg először a sorsunk hívó szavát. Én, csakis én. - A sorsunk már előre megíratott. Minden lépéssel közelebb kerülünk a célunkhoz, minden egyes perccel nő a hatalmunk, minden nappal többen és többen vagyunk. Győzni fogunk, mert ez a sorsunk. – ezt tudom, ebben biztos vagyok és ebben hiszek is. Egyesek képtelenek hinni, és ez nagy hiba. Azt hiszik, hogy ez a gyengeség jele, de valójában ez különbözteti meg az erőst a gyengétől. Aki hisz valamiben, az harcol is valamiért, annak nem csak a túlélés fog a fejében járni, hanem a diadal mámorító gondolata és a vágyai ezen által való beteljesülése. Mindannyiunk szívében ott él a kép egy világról, ahol nem kell bujkálnunk… és ezt elfogjuk hozni. - Már hozzám tartozol. – ezt ő is tudja, és mindenki más is, aki egy kicsit is félti az életét. Sok mindenért öltem már embert, Sheskáért is, úgyhogy nem különben ráz meg a halál gondolata és látványa. Nem érdekel mennyire volt fontos Connor Sheska számára, mert most már itt vagyok én, Connor pedig nem más, mint egy letűnt emlék, egy árnyék csupán, mit eltaposok, ha úgy hozza az élet. Nincs olyan, hogy tartózkodás. Vagy velem van, vagy ellenem, és az utóbbi a halált vonja maga után. Ez egy olyan háború lesz, ahol oldalt kell választani, aki nem teszi az az ellenséggel együtt pusztul el. - Mindig is tudtam, mindig is ott volt benned. Én csak előcsalogattam azt, és végül bele is gabalyodtam. – mindig is ott volt benne a harcos, aki nem csak azért harcol, mert éppen azt kívánja az ura. Ő más, és ezt láttam már akkor is, bár eleinte nem terveztem, hogy végül ez lesz a dologból, de minden cselekvésem ellenére végül sikerült elcsavarnia a fejemet, én pedig előhoztam belőle azt, akinek lennie kellett. Ez a sorsa, hogy velem legyen, hogy velem együtt éljen és harcoljon. Ő neki kell a világom közepének lennie, a nőnek, akit magam mellett tudhatok. – Mikor nincs igazad? – pillantok rá mosolyogva. – Beszélek majd vele és visszaterelem az útra, amit járnia kell, ha esetleg letévedt volna róla. – a sorsunk elől nem futhatunk el, a végzetünk úgyis megtalál minket, ott van minden egyes pillanatban, és csak arra vár, hogy bekövetkezzen… és be fog, ezt megígérhetem. Az életünk bár kiszámíthatatlan, pontosan megtudjuk határozni sorsunkat. A végzet hívó szavát ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, olyan mintha maguk az istenek jelöltek volna ki téged földi követüknek. Mindenkinek meg van a maga sorsa és szerepe a nagy egészben, az enyém az hogy győzelemre vezessem a népem, és megfogom tenni. – És az ellenség az egyik legjobb tanító mester. – adok igazat Sheskának. Ott kell maradniuk, még ott, tanulni, megtudni mindent az ellenségről, az ő fejükkel gondolkodni és harcolni… sok hasznát fogják ennek venni, előbb fogják tudni mit cselekszik ellenségük, mielőtt még amaz tehetne bármit is. Legyőzhetetlenek lesznek. – Legalábbis addig, amíg meg nem halnak. Dumbledore, és az összes kis bizalmasa… halálra vannak ítélve. – botorság lenne azt hinni, hogy legyőzhetetlenek. Talán erősek, de én is az vagyok, a családom is az. Legyőzhetetlenek vagyunk, a vérünkben van, a sorsunk kőbe van vésve, és ez áll benne. Nincsen olyan ember ki az utunkba állhatna.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-31, 20:09
A szavaira csak bólintok egy aprót. Igen, ezzel tisztában vagyok, most az a fontosabb, hogy minél többet megtudjak, hiszen hiába vannak ott a gyerekeink, ők nem juthatnak feltétlenül annyira, mint én, ők nem tudnak olyan könnyen utána járni mindennek, mint én, hiszen nem a tanári kar tagjai, nem tudhatnak mindenről, amiről én igen. Egyelőre még maradnom kell, de már az is valami, hogy legalább találkozhatunk, azért az az egy év elég durva kínszenvedés volt, hogy mit ne mondjak, természetesen mindkettőnknek. - Igen, csak az a számít, és hogy én milyennek látlak, de... azért téged kevésbé kell biztatni. - ő azért jóval magabiztosabb és erősebb, mint én, ahogy én ismerem őt nem kell annyira sokat növelni az önbizalmat, van belőle épp elég. Mondjuk önbizalomból nekem is akad, csak valahogy néha magamban bizonytalanodom el, de szerencsére már itt van, hogy ilyen esetben segítsen és támogasson. Nem ártanák a családomnak, legalábbis nagyon remélem, hogy ilyesmi sose történik meg. Még nem volt rá példa, hogy olyan kemény helyzetbe kerültem volna, hogy nem az életem múlt rajta, de... nem is akarom kipróbálni, hogy vajon akkor mit lépnék. - Pedig néha jó lenne látni előre a jövőt. Nem magunkban kételkedem, nem abban, hogy elég erősek vagyunk-e... egyszerűen csak néha jó lenne biztosabbnak lenni. - jó jövőt akarunk adni a gyerekeknek ugye? A mostaniaknak és a leendőknek is, ehhez viszont tényleg az kell, hogy minél többet megtegyünk a jó élet érdekében. Küzdünk igen, de vajon ez elég lesz? Vajon tényleg sikerül majd győzni? Olyan jó lenne tudni, hogy a lépéseink előre visznek, vagy van, ami csak hátráltat, hogy kik törnek ellenünk és kikben bízhatunk meg igazán. Félek... néha tényleg félek, hogy a sok küzdelem ellenére végül még sem sikerül elérni az áhított célt, hogy hiába való lesz minden, hogy... végül elbukunk. - Tudom kedvesem és tudod, hogy én csak hozzátok ragaszkodom igazán, a többiek... egyszerűen nem számítanak, akárkik is voltak régen. - tudom, hogy kikre céloz, olyanokra, akiket ismertem, Connorra teszem azt, de nem fogok érte könnyeket hullajtani. Beszélek majd vele és akkor tudni fogja, hogy mi a helyzet, hogy egyetlen döntése mit hozhat a fejére, onnantól pedig már igazából nem az én dolgom, hogy milyen sorsra jut, mert megtettem, amit lehetett. Figyelmeztetni tudom őt, de megóvni nem. Tudom, hogy ha úgy dönt, hogy végül ellenünk fordul, akkor nincs más mód, vesznie kell mindenki mással együtt, a nagyobb jó érdekében. Az pedig nem kérdés, hogy ha a családom és bárki más között kell választanom, akkor biztos, hogy nem mást választok. - Ahogyan te nekem. Célt adtál, életemben először. Már tudom, hogy miért érdemes küzdeni, kiért érdemes tenni... régen ez nem volt meg, csak sodródtam az árral. - csak csapódtam oda, ahol épp jobb szél fújt, tettem, amiből jobban jövök ki, de mellette más lett minden. Egyszerűen tudom, hogy mit akarok, családom lett, olyanok, akik fontosak nekem, akikért harcolni érdemes és már tudom, hogy mit akarok a jövőtől. Tudom, hogy valami többet és jobbat akarok, olyan világot, ahol nincs elnyomás, ahol nem kell bujkálni és rejtőzködni, olyat, ahol minden sokkal jobb, mint most, és ez miatta van, ő az, aki megváltoztatott és harcossá tett. - De te jobban utat tudsz neki mutatni, ezt kár cáfolnod, úgyis igazam van. Die nyugodtabb természet. - ő rám is jobban hallgat, de ezt mindketten tudjuk. Nincs baj ezzel, talán igaz az, hogy a lányok az apjukhoz, a fiúk pedig többnyire az anyjukhoz húznak. Vannak persze kivételek, de nem hiába mondanak ilyesmit. Lehet, hogy ők nem a vér szerinti gyerekeink, de attól még így van, érzik az erőt az apjukban, amit én is, épp e miatt igazából nem haragszom én Arira, hogy inkább Rasmusra hallgat. - El... remélem. Muszáj még tanulnia, hogy fejlődhessen. Bármennyire és rossz dolgokat vallanak most az iskolában, azért jól képzett tanárok vannak ott, ezt majd Ari is belátja. - csak elmosolyodom a végére, miközben a kezem észre sem veszem, hogy szórakozottan jár fel s alá a mellkasán, miután felkönyököltem mellé. Jó érzés itt lenni és... valami iszonyatosan hiányzott.
- De a jó híred most előrébb való, mint én. – igen, ez sajnos így van. Neki a Roxfortban van még dolga, körbe kell puhatalóznia, ki kell derítenie kikre számíthatunk és kiket kell megölnünk, hogy ne meglepetésként érjen, mikor a csatamezőn megpillantom őket. Éppen ezért nem szabad annak kitudódnia, hogy itt van most velem, ez nyilván nem vetne rá valami jó fényt, és fontos most az, hogy jó híre legyen, hogy a diákok is megbízzanak benne és adandó problémáikkal hozzáforduljanak. A Roxfortot már megmérgeztük, vírusként építettük be oda magunkat, és még ha sejtenek is valamit, tenni nem mernek ellene semmit sem Dumbledore és csapata. És ez a tehetetlenség lesz a vesztük. - Nem számít, hogy több-e. Csakis az számít, amilyennel látlak, igaz? – amit benne látok, és én nem látom őt gyengének. Biztos vagyok magamban, tudom mi a sorsom, tudom mit kell tennem, és hogy mikor kell megtennem, és az, hogy ő néha elbizonytalanodik még nem jelenti azt, hogy gyenge. Nem, nem az, ha az lenne, akkor nem lenne most itt velem, akkor nem vártam volna egy évet, hogy újra megérinthessem őt. Nem árulna el minket, ahogyan nem ártana nekünk sem, ezt tudom, és neki is tudnia kell, ezzel tökéletesen tisztában kell lennie. - Kik vagyunk mi, hogy előrelássuk a jövőt? – kérdezem mosolyogva. Nem lehet előre megjósolni azt, ami történni fog velünk, nincs olyan, hogy biztos pont a jövőben, a halál talán az, de az oly messze van, hogy foglalkozni sem érdemes vele. A jövő úgy változik, ahogy mi, a legapróbb döntésünk néha a feje tetejére fordíthatja az egész világunkat, olyan dolgokért vezekelhetünk, amit jelentéktelennek érzünk, vagy éppen háborút indítunk valami számunkra fontos, de mégis jelentéktelen apróság miatt. Az ember nem lát tovább a saját szeménél, kényszeríteni kell magunkat ,hogy meglássuk a világ csalóka látszata mögötti igazságot, hogy megvilágosodjunk és tisztán lássuk mindent. - Akkor jó, mert sok ártatlan fog meghalni, és sok olyan, akit ismertél. Ha rosszul döntenek. – és igen, ezek között ott van Connor régi…barátja is. Nekem minden harcra fogható emberre szükségem van, azokat akarom, akik képesek harcolni, akik nem félnek semmitől sem, de nem könyörgök egyiküknek sem. Ha nem élnek a kínálkozó lehetőséggel, akkor már csak a csatamezőn látjuk viszont egymást, méghozzá nem ugyanazon oldalon, és akkor…megölöm őket. Ez igaz Connorra, és minden olyan régi társunkra aki azt hiszi magáról, hogy igaz ügyet szolgál azzal, hogy elpártol mellőlünk és azok ellen harcol, kik közt régen élt. Ezt hívják árulásnak, ezt pedig halállal fogjuk megtorolni. - Talán igen, de… sokkal kevesebbnek érezném az életem. Akár tetszik, akár nem, te vagy aki táplálja életem lángját. – mondhatnám, hogy ő az a fa, aki táplálja életem lángját. A fa, amelyik gyönyörű, magasra törő és mindennél jobban érdekel engem. Életben maradtam ebben az egy évben, de nem volt könnyű, üldöztek, harcoltam, mindent megtettem, hogy előkészítsem azt, amit elfogunk hozni. Mindent megtettem, de nem éreztem magam elégedettnek, nem éreztem, hogy teljes vagyok, mert ehhez Sheska kellett, és amint végre minden akadály elgördült az utamból, már nem volt mi meggátoljon abban, hogy újra találkozzak vele, az istenek sem tehettek volna ez ellen semmit sem. – Ugyan már, hallgat rád is, de Ari nehéz eset. Ő… olyan, mint valami elszabadult erő. Utat kell neki mutatni, segíteni korlátozni az erejét, hogy készen álljon mikor szükség lesz rá. – Die és Ari sok tekintetben eltérnek, ami nem meglepő, hiszen nem vérszerinti testvérek, azonban mégis sok dologban hasonlítanak. Ilyen az, hogy hatalmas erő lappang bennük, de Die idősebb, más jellem, mint Ari. Ez nem baj, sőt, inkább sokkal jobb, de kettőjük közül inkább Ari az, aki nem fogadná el egykönnyen azt, hogy gyereket akarunk. – De idővel elfogja fogadni. A család… a családunk fontosabb, mint bármi más, igaz? Ezt ő is tudja. – legalábbis nagyon remélem, hogy tudja.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-27, 10:34
- Tudom, én is tudom. - mosolyodom el. Igen, több kellene, nekem is több kellene, ahogy neki is, de most még csak ennyi van nekünk. Jó esetben is hetente egy találkozás, ezzel kell beérni. Majd lesz ez jobb is, ha már minden meg van, ha már mindennek sikerült utána járnom, de azért ez mindig időbe telik, főleg olyan kényes helyzetben, mint a miénk. Bajom lenne belőle, ahogyan neki is, ha valaki megtudná, hogy találkozgatni szoktunk. Nem vetne rám jó fényt az iskolában, ha kiderülne, hogy vele vagyok, én is tudom, de pont ezért nem maradhatok sokáig, mert nem kellemes dolog titkolni, hogy mit érzel. - Ahogyan ez fordítva is igaz, bár neked azért ilyen téren több az önbizalmad, mint nekem igaz? - néha bizonytalanabb vagyok nála magammal, vagy a jövőmmel kapcsolatban. Nem egyszerű kezelni az életemet, túl sok benne a kudarc, vagy épp az ellentmondás, pedig én aztán igazán igyekszem magamat jobbnak látni, mint amilyen vagyok, csak hát... nem hiszem, hogy tényleg annyira jó lennék, de persze jó érzés, hogy ő így látja. - Jó ezt hallani, jó pár éve nem gondoltam volna, hogy bárki is meg tudna bízni bennem. - komolyan csak egy érintése is bizsergetően hat rám és rémes, hogy ezt napokra hanyagolnom kell, hogy nem lehetek vele sokkal többet, pedig nagyon szeretnék. Jó lenne érezni még több érintést, jó lenne vele lenni még sokkal többet, de tudom, hogy ezúttal sajnos nem lehet, ezt kell most kiélvezni és elraktározni egy időre. De azt tudja jól, hogy én is benne bízom meg egyedül igazán. Persze a gyerekekben is, de attól még főleg benne. - Tudod, hogy nem különösebben érdekelnek az ártatlan életek, miattad nem tennék semmi olyat, ami neked rossz, nem miattuk. - egy mosollyal rántom meg a vállamat. Tudom, hogy komolyan beszél, ahogyan én is. Nem teszek soha semmit, ami neki rossz lenne és mindketten tudjuk, hogy nem azért, mert nem akarom, hogy másnak rossz legyen, hanem mert neki nem ártanék soha és egyébként is miért lenne szükségem bárki másra, ha egyszer itt van nekem ő? A tökéletes mellé nincs szükség másra, ezért nem is merült fel bennem az elmúlt egy évben az, hogy másnál keressek társaságot. Válogatós vagyok, túlságosan válogatós, és nem ér fel vele senki sem. - Mert erős vagy és életben kell lenned. Ha nem lennék, akkor is életben lennél, te is tudod. - lehet, hogy én vagyok a józan ész, de az elmúlt egy évben is életben maradt, pedig ezek voltak az eddigi legnehezebb idők mindannyiunk számára és még sem lett belőle semmi baja, mert voltak mellette mások is, és mert önmagában is pont elég erős ahhoz, hogy életben maradjon minden körülmények között. Egy csókért pedig még csak reménykednie sem kell, hiszen egyértelmű, hogy bármikor magamtól is szívesen adom neki, sőt sokszor én magam kérem. De még így sem egyszerű ez, hogy együtt vagyunk kicsit, mert ki tudja, hogy mi lesz majd a gyerekekkel, ha én eljövök a birtokról. Ari... Ari nagyon makacs, tényleg nagyon, nehéz azért vele. - Majd beszélsz vele, legalább rád hallgat, ha már rám nem. Én úgy érzem az esetek nagy részében nem tudom meggyőzni őt, de... neked ez határozottan jobban szokott menni. - mert rá hallgat jobban, de nincs ezzel baj. Végül is ő a férfi a háznál igaz? Engem pedig nem zavar, hogy van egy falaki, aki erősebb és határozottabb nálam, sőt... ez igazából jó dolog, tényleg jó.
- Több, de… de nem elég. – nem, egyáltalán nem elég, nagyon messze van ez attól, de igaza van, sokkal több ez, mint az elmúlt egy év, én mégis többet akarok, és most akarom, pedig, hogy nem kaphatom meg, mert még dolga van ott, szükség van rá, de hamarosan már ennek is vége, és ezt kéne csak kivárni, de minél inkább közeledik a várva várt dátum, annál inkább türelmetlenebb és idegesebb leszek én emiatt. Tudom jól, hogy nem kéne, hogy nem tehetünk róla, mert így alakult az élet, nem mi szabtuk meg az irányát, de az ember mindig többet akar, nem éri be soha a kevéssel. - Szerelmes lennél magadba, ha az én szememmel néznél magadon végig. – húzom mosolyra a számat. Tudom én, hogy úgy van, ahogy mondja, csak néha szeretek féltékeny lenni, és még jobban szeretném, ha tisztában lenne azzal, hogy egy pillanatra sem hiszem róla, hogy ne lenne elég erős. Őseim szerint minden férfinak egyetlen nő mellett kell kikötnie és ott egy életen át lehorgonyoznia. Én megtaláltam ezt a nőt Sheska személyében, és azt akarom, hogy ő is tudja ezt. Történjen bármi, járjanak akármilyen sötét idők, én nem fogok mellőle elpártolni, ott leszek mellette, segítek ha kéri, és akkor is, ha nem kéri. - Tudom, éppen ezért te vagy az egyetlen, akiben tényleg megbízom. – mosolygok rá, ahogyan végigsimítok az arcélén. Persze, ott vannak még a gyerekek, Assar, bennük is megbízom, de ők is pontosan tudják azt, hogy Sheska van a legközelebb a szívemhez, benne bízom meg a leginkább, hiszen ő adja meg nekem azt, amire szükségem van, és hamarosan már nem leszünk hétvégékre és fogadókra korlátozva. Hamarosan eljön az az idő, mikor végre elfoglalhatjuk jogos helyünket ebben a világban, és akkor derül majd ki ,hogy kiben bízhatunk és kiben nem. Sheska pedig biztos vagyok benne, hogy mellettem áll végig, ő az én kősziklám. - Hacsak nem akarsz ártatlan életek végének a felelőse lenni. – bólintok mosolyogva, és láthatja rajtam, hogy nem vettem komolyan a szavait, de az enyémek már azok. Jól tudom, hogy nem keresne mást, az elmúlt egy évben sem tette, nem igaz? Én sem, kibírtuk, ezután is kifogjuk, és vannak már olyan elmések azok, akik ismernek, hogy tudják: Sheskával kikezdeni egyet jelent nyomorult életük végállomásával. Lehet hibázni, és ezeket tolerálni is lehet, de mikor ellenem intéznek ily módon támadást, azt nem tolerálom, hanem megtorlom, és a tettest családostul irtom ki ennek az életnek nevezett purgatóriumból. Van vétek, és van megbocsátás, de az már csak a vétek súlyosságától függ. - Mi lenne velem nélküled? Néha elgondolkodom még azon, hogy miért vagyok életben még mindig. – mondom széles mosollyal. Jól tudom, hogy néha hajlamos vagyok túlzásokba esni, sajnos ilyen a vérmérsékletem, hamar feltudom kapni a vizet, és ha ez megtörténik, akkor rendszerint meg is ölök valakit, Sheska viszont tudja, hogy kell visszafogni, hatni rám, hogy gondolkodjak és csak… aztán tegyem, amit tenni akartam. Viccet félretéve, hálás vagyok neki azért, hogy visszatart dolgoktól, mert már rég a végzet kezeibe futottam volna, ha ő nem lenne. Mi ketten már csak ezért is összetartozunk. A szavaira csak mosolyogva csóválom meg a fejemet, hogy utána közelebb hajolhassak hozzá egy csók reményében. Tudom, hogy nincsen ha, éppen ezért lesz elviselhetetlen az az idő, amit a Roxfortban fog még tölteni, de átvészeltük eddig is, több, mint egy éven át, menni fog ezután is, pár hónap már nem a világvége. – Nem tudom. – mondom őszintén, ahogy felsóhajtok. – Die már felnőtt, és erős is, hamarosan eljöhet, de Ari… neki még tanulnia kell, bár ezt semmiért sem ismerné el. Neki maradnia kell, végigjárni az utat, amit a bátyja is megtett. – természetes, hogy felnőnek, és ez egyszerre tölt el büszkeséggel és félelemmel, de én vagyok az apjuk, tudnom kell mi a legjobb nekik, Arinak pedig tanulnia kell még. Sokkal erősebb, mint a korabeliek, de ez nem elég. Ily formán, ha tovább marad a Roxfortban, megtanul az ellenség fejével is gondolkodni, ez pedig nagyon fontos.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-24, 14:26
- Tudom, de legalább már találkozhatunk időnként, ez is több, mint az elmúlt egy év nem igaz? - annál azért minden jobb. Amikor teljesen távol voltunk egymástól, mikor nem találkoztunk, még egy baglyot se válthattunk, ahhoz képest az is valami, hogy legalább hetente találkozhatunk, együtt lehetünk, beszélhetünk. Már rám sem figyelnek annyira, hogy ne tehessem meg, hogy néha legalább egy üzenetet küldök neki, ha valami tényleg fontos, és ennél csak sokkal jobb lesz, amikor tényleg a miénk lesz a világ és nem kell kicsit sem visszafogni magunkat. Tudom, hogy így lesz, mert ő igazán nagyon hisz benne és amiben ő hisz, abban hiszek én is. - Akkor sokkal inkább látom, amikor a szemedbe nézek, a tükör nem az igazi. - mosolyogva rázom meg a fejemet, tényleg így van, sokkal inkább magamat látom, ha úgy láthatom magam, ahogyan ő, ha a szemébe nézek és látom a csillogást, a rajongást, na az az igazi, akkor tényleg valami többnek érzem magam, mint mikor csak úgy magam vagyok, vagy a tükörbe nézek. De nem véletlenül mondják, az vagy, akinek mások látnak, bármennyire keveset gondolsz magadról, bármennyire keveset képzelsz, több vagy, ha mások többnek látnak. - Én sosem ártanék neked, még akkor sem, a nem lenne más választásom. - igen azért egy kicsit elkomolyodom a végére, de tudja ő, hogy így van. Nem ártanék neki és érte igenis képes lennék sok mindent feláldozni. Nem árultam el eddig sem, és soha nem is tenném meg ezt az életben. A legfontosabb nekem, senki más nem fontos annyira, mint ő, de ezzel tisztában van, tisztában kell lennie. Ahogyan ő bízik bennem, én épp úgy bízom benne, bízom... a bizalmában is. - Ezt el is várom, mert ha szükségem van rád, akkor ott kell, hogy legyél, még sem kereshetek mást, aki... segít rajtam. - szélesen elmosolyodom, de persze viccelek, ő is tudja. Olyan erősen sosem feszíthet a vágy, hogy ne bírjam ki, amíg nem ő segít nekem, hogy jobban legyek. Ezt az egy évet is átvészeltük, és bennem fel sem merült, hogy mást keressek helyette, mint ahogy ő is kitartott, amíg újra egymásra nem találtuk. De ez így működik igaz? Az igazi és tényleg erős szerelem ilyen, az ember egy kisebb akadály miatt nem hagyja el a másikat, hanem mindent leküzdenek együtt, mi... az egész világot legyőzhetjük együtt és újjá alakíthatjuk, ami majd tényleg megfelel nekünk is és a családunknak, ahol szabadon élhetünk és nem titokban kell tenni, amit akarunk. - Attól nem kell félned, hogy nem tartalak vissza, ha épp arra van szükség. Nem viselném el, ha bajod lenne, mert túlságosan forrófejű vagy. - mosolyodom el. Nem, azt nem fogom hagyni, hogy saját magának okozzon kárt azzal, hogy nem tudja magát kontrollálni. Egyszerűen néha muszáj. Tudom, hogy ő heves természet és ha rajta múlik, előbb üt, mint gondolkodik el a következményeken, de nem fogom végignézni, hogy e miatt esetleg a vesztébe rohan, vagy ezért kapják el a aurorok és kerül az Azkabanba. Nem, ha rajtam múlik, akkor visszafogom, még akkor is, ha esetleg ez neki nem tetszik, mert néha kell hogy ott legyek neki, mint higgadt gondolkodás, ha neki nem megy. - Nincs olyan, hogy ha, nekem mindig szükségem van rád, tudod jól. - nem is tudnék már nem mosolyogni mellette. Ezt az időt most tényleg ki kell használni, amíg végre együtt lehetünk kicsit, amíg tényleg együtt tölthetjük az éjszakát, aztán úgyis jön majd a reggel és nem nézhetek akármikor bele a szép kék szemeibe, nem simíthatok végig az arcán, vagy mellkasán, kénytelen leszek egyedül álomra hajtani a fejemet majd a birtokon... amit egyáltalán nem várok. - Tudom, már hamarosan újra együtt lehetünk. Utána járok mindennek, aminek kell, aztán... a miénk lesz a világ és mi is egymáséi újra. Szerinted a gyerekek maradnak az iskolában, ha eljövök? - kéne nekik, bár Die nem sokára végez, de Arinak van még bőven ideje, amit tanulással kellene töltenie, remélem, hogy meg tudjuk majd győzni róla, hogy maradjon és ne akarjon velem együtt eljönni.
- Igen, én is ezt mondom magadnak, mégis, rossz érzés úgy felkelni reggelente, hogy nem látlak magam mellett. – igen, ez volt az elmúlt egy év egyik leginkább fájó pontja. Úgy felnyitni a szemeimet reggelente, hogy bár álmomban ott volt velem, reggelre már eltűnt. De ez is tartott életben. A tudat, hogy még láthatom. Éreztem, hogy életben van, körülszaglásztam, és miután az Azkabanban nem volt, arra a következtetésre jutottam, hogy egyetlen helyen lehet, ahol biztonságban van. Itt. A Roxfortban, ahol a gyerekek is vannak. És nem csalódtam, itt találtam, akárcsak Pitont, vagy régi barátját Connort, akit legszívesebben fej nélkül látnék karóba húzva. - Te is ugyanezt látod mikor a tükörbe nézel, csak nem akarod elhinni. De akkor higgy nekem! – én nem hazudnék neki, és pontosan tudja azt, hogy minden szavam, minden gondolatom igaz, amit hozzá intézzek. Ő egy különleges nő, különb, mint bármelyik, és éppen ezért is vagyok biztos abban, hogy sikerülni fog neki. Nekünk. - Senki nem árthat nekem rajtad kívül. De benned megbízom. Lehetetlen lenne elérned, hogy ne így legyen. – pillantok rá mosolyogva. Már ezerszer volt lehetősége arra, hogy végezzen velem, mióta ismerjük egymást, és nem tette meg, igaz? Mentette már meg az életem, ahogy én is az övét, nála jobban senki sem szolgált rá a bizalmamra. Csakis azok árthatnak bennem, akikben megbízom, és a családomban, Sheskában ,töretlen a bizalmam, kikezdhetetlen. De megbízom Assar-ban is, ő is tisztában van azzal, hogy mi a szerepem ebben az egészben. Azonban azok az emberek, akik nem ismernek, ők nem is árthatnak nekem, és ha megpróbálják, meghalnak. - Nos, ha ez tényleg igaz, akkor egy pillanatra sem foglak magadra hagyni… - miért is tenném? Ő lesz a gyermekeim anya, ő a nő az életemben, az egyetlen ember, aki képes rám hatni. Tudja mit akarok, néha még csak beszélnünk sem kell, hogy tudja mit érzek. Ismer, kívülről-belülről, tudja mi jár a fejemben, és övé a szívem. Most muszáj, hogy távol legyünk egymástól, ezt követeli meg tőlünk a szükség, de már nem sokáig, hamarosan ismét együtt lehetünk, úgy, mint régen, nem állhat senki sem közénk. Ha mégis megpróbálnák, életük utolsó döntése volt az. - Bennem sajnos nincs meg az, mint benned. Én nem tudom magamat visszafogni, ha egyszer úgy érzem, hogy nem kell. Éppen ezért jó, hogy te igen. Életben tartasz. – sok mindent köszönhetek neki, többek közt az életemet is, hiszen sokszor segített nekem, segítettünk egymásnak, pontosan tudja milyen vagyok. Ösztönből cselekszem, nem szokásom hideg fejjel gondolkodni, azt teszem, amit jónak látok. Nem jelenti ez azt, hogy kegyetlen vagyok, visszatudom magam fogni… néha, de ha egyszer leszáll a köd, akkor addig nem tűnik el, míg el nem értem, amit akartam. Tudok toleráns is lenni, de van egy pont, mikor a tolerancia már nem segít. Erre találták ki az erődemonstrációt. – Még itt vagyok. És mindig itt leszek, ha szükséged lesz rám. – mondom mosolyogva, ahogyan átölelem őt és oldalra döntöm a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Szeretem a szemeit. Szeretem minden egyes testrészét, minden gondolatát. Sokan azt hiszik, hogy az érzelmek tesznek minket gyengévé, de valójában azok adnak igazán erőt. – De ez is csak egy nap. És ahogy te is mondtad, hamarosan már nem kell hiányolnunk a másikat. Csak ki kell várnunk, megküzdeni érte. Én pedig kész vagyok harcolni érted. – nem csak harcolni, ölni is, tönkretenni a világot, bármire képes vagyok érte, és ezt szerinte ő is pontosan tudja.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-21, 15:15
Elmosolyodom, amikor a sóhaj után kiböki, hogy mi is jár a fejében. Nem tudom megállni, hogy simítsak végig az arcán. - Én is irigy vagyok azokra, akik veled lehetnek, de sokat már nem kell sokat várnunk, nem akarok túl sokáig távol maradni tőled. - mosolyodom el. Így is van, tényleg nem kell már sok időt külön töltenünk tudom. Meg kell tennem mindent, ami fontos, de aztán vele akarok lenni, hiszen így is túl sokáig voltunk távol egymástól, és ez már igenis tarthatatlan. Egyébként is ott marad Die és Ari is az iskolában, hogy figyeljenek mindenre, ami fontos lehet, úgyhogy nem aggódom, ha én nem tudok ott lenni, akkor mindenről lemaradunk. Annak még mindenképpen utána kell járnom, amit Rasmus kért arról az aurorról, no meg ki kell derítenem Connor és Piton helyzetet, de a többit már talán a gyerekeinkre is bízhatom. - El is várom, hogy így gondolkodj rólam és ha te ilyennek látsz, akkor én is el tudom hinni. - hogy nem lesz semmi baj, hogy tényleg erős vagyok és egy gyerek nem fogja fenekestül felborítani az életünket. Biztosan felfogja valamelyest, de remélhetőleg azért még se teljes mértékben. Ha ő hisz ebben, akkor én is képes vagyok rá, hiszen benne bízom, így hát a szavaiban is ugyanúgy bíznom kell, no meg tudom, hogy bármi is történjen mellettem fog állni. - De én is épp annyira óvhatlak látod másoktól, ahogy tőlem óvtak, de majd figyelek rá, hogy ne árthasson neked senki sem. - én azért mindenképpen jóval gyanakvóbb típus vagyok, mint ő. Nehezen bízom meg másokban, még azokban is, akik egyébként elvileg velünk vannak, vagy hűek hozzá, de attól még csak úgy nem fogom az életünket a kezükbe helyezni. A bizalom drága dolog és én szinte senkinek sem adom oda, mert túl sokszor láttam már, hogyan támadnak hátba az emberek másokat, olyanokat is, akik sosem hitték volna, hogy megtehetik ezt velük, számomra pedig fontosabbak annál a szeretteim, minthogy végignézzem, hogy bárki is ártani merészel nekik. - Nem fog remélem is, főleg hogy állítólag a terhességnek van egy olyan szakasza is, amikor még kiéhezettebb leszek, mint általában, akkor pedig... szükségem lesz rád, nagyon is. - na nem mintha nem lenne szükségem rá máskor is, de akkor aztán főleg, és remélem, hogy tisztában van vele, hogy egy várandós nőnek nem lehet nemet mondani. Ha fagyit kér, akkor fagyit, ha viszont másféle élvezetekre vágyik, akkor azt kell megadni neki, bár őt nem úgy ismerem, mint aki ilyesmit vissza tudna utasítani, tőlem legalábbis, mert mástól persze kutya kötelessége. - Ahogyan nekem is. Még akkor is imádlak, hogy néha túlságosan forrófejű vagy. - belemosolygok a csókjába, csak aztán dőlök vissza a párnára. Jól laktam, és határozottan jól érzem magam, ezért is nem szólok pillanatokig egy árva szót sem. - Már most hiányzol, pedig még fel sem kelt a nap. - halkan sóhajtok egyet. Nem akarok aludni mégis fáradtnak érzem magamat. Közelebb húzódom hozzá, hogy odabújhassak. Igen, mellette bármikor lehetek gyenge, vagy törékeny, nem kell erősnek és keménynek lennem, aki minden más esetben vagyok és ez jó, minden nő erre vágyik nem igaz?
A szavaira először nem mondok semmit, csak szótlanul fekszem, és sóhajtok egyet. – Irigy vagyok én még a legapróbb és legügyetlenebb diákra is, mert még ő is láthat téged mindennap, míg én nem. – persze, féltékeny típus vagyok, ha róla van szó, haltak már meg éppen elegen amiatt, mert azt hitték, hogy csak viccelek. Nem szokásom ilyen dolgokban viccelni, ha azt mondom, hogy megölöm azt, aki úgy gondolja, hogy a helyembe léphet, akkor meg is teszem. Persze, sokan nem nézték ezt jó szemmel, a sajátjainkat gyilkolni nem volt okos döntés, de nem érdekelt, az árulást így büntetik, halállal, én pedig ezt úgy osztom, mint csak nagyon kevesen. - Különb vagy, mint mások. Erősebb, okosabb, szebb… nem lehet baj. – én bízok benne, és ez legyen éppen elég neki. Tudom, hogy nem lesz semmi gond, és azt is tudom, hogy bármit mondok, ő akkor is aggódni fog emiatt, gondolom ez egy elkerülhetetlen dolog, de minél kevesebbet gondol erre, annál inkább megkíméli ettől az ostobaságtól magát. Lesznek saját gyermekeink, erősek lesznek, hatalmasak, és egy olyan világot kapnak tőlünk, ahol többé nincsen megalkuvás, nincsen félelem, sem nyomor. Elnyomók leszünk és nem elnyomottak, a muglik pedig megfogják ismerni az igazi szenvedést. Úgy fognak élni, ahogy nekünk kellett oly sokáig. - Nem mondom, de nem figyeltem se rá, se másra. Magamnak akartalak, ők a szívük mélyén csak irigyek voltak. – okkal, mert nekem megvan az, ami nekik nincs meg. Az állandóság az életemben, a család, Sheska, és láttam a szemükben az irigységet, soha ne is próbálják meg azt hazudni nekem, hogy nem volt így. De Sheska már akkor is az enyém volt, és most is az, legyen akármilyen jó barát az, ki szemet vet rá, megölöm, nem érdekel, hogy mit tett értem, hogy mi volt régen… Sheska az enyém, és aki ezt képtelen tiszteletben tartani, az elárul, azt pedig megölöm. - Nem kiabálok el én semmit, így lesz. Tudom. – kívánom őt most, kívántam mióta ismerem, és ezután is így lesz, nem számít, hogy mi lesz. Sokakkal ellentétben én tudom milyen vagyok, ahogy azt is, hogy mit akarok, tudom a sorsom és elfogadom. Sheskát pedig akarom, most, holnap, örökké. – Pontosan, megoldjuk majd. Ha eddig eljutottunk… ez nem fog semmit sem változtatni a dolgokon. – mosolygok rá. Na igen, kibírtuk ezt az egy évet, akkor már pár hónap nem számít. Összeomlott minden körülöttünk, és most mégis itt vagyunk, háborúra készülünk, bírtunk mi már ki rosszabbat is annál, mint amit leír. Menni fog ez, ahogy minden más is. – Kutya kötelességem? Ennek könnyen eleget tudok tenni. – mosolygok rá, és még mielőtt visszadőlne a párnára, közelebb hajolok hozzá egy csókért. Jól tudja, hogy igaz, amit mondok, hogy a hibáiért is pont úgy odavagyok, mint az erényeiért. Nem tökéletes nő kell nekem, olyan nem is létezik, nekem Sheska kell. – Mi az? – pillantok oldalra mosolyogva, mikor megérzem magamon a tekintetét, most már én is a szemeit nézve. Azokat a tengerkék szemeket, amik rabul ejtettek már régen is, amit örökké magamon akarok tudni. Azt akarom, hogy az ő szemei, az ő tekintete kísérjen végig az életemen. Neki ez a kutya kötelessége. Örökké mellettem maradni.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-18, 12:27
- Szerintem ezt mindenki tudja, de ne légy féltékeny látatlanban mindenkire, akivel szóba állok, ha véletlenül nem azzal kezdem a mondatot, hogy a tiéd vagyok. - mosolyodom el. Tudom, hogy milyen ismerem már ennyire, és ő is tudja, hogy én ugyanúgy nem viselem jól ha más nők legyeskednek körülötte. Ebben nagyon hasonlítunk, de azért férfiként ő mégis csak jóval nehezebben viseli, ha mással váltok szót, még ha erre szükség is van a nagyobb jó érdekében, de azt tudnia kell, hogy soha nem tennék olyasmit, ami ellene van. Soha nem tennék olyat, ami árthat neki, vagy amivel bántanám. Testestül lelkestül az övé vagyok és aki ezt nem tudja, hát majd hamar rájön, hiszen úgysem hagynám senkinek sem, hogy úgy közeledjen felém, annak komoly következményei lennének, és bármennyire is jól forgatom a szavakat, azért a természetem is elég heves, ha arról van szó. - És csak e miatt ne lenne baj? - rázom meg a fejemet mosolyogva. El is várom, hogy ezt mondja, hogy nincs még egy olyan nő a világon, mint én, naná, hogy elvárom, de attól még baj igenis lehet, maximum tényleg megpróbálok nem folyton ezen gondolkodni, mert tudom, hogy az nem tesz jót, attól semmi sem lesz könnyebb. Ha túlaggódsz valamit, akkor pont hogy azért lehet végül baj, mert szinte már bevonzod magadnak a folyamatos gondolkodással, csak hát nekem ezt nehéz leállítani. Mellette megy, de amikor nem vagyok vele, amikor csak én vagyok... és ez most a kastélyban túlságosan is sokszor fordul elő, a gyerekekre pedig csak nem akaszkodhatok rá, hiszen Die szinte alig fiatalabb nálam, önálló döntései és tettei vannak már, egyre gyakrabban. - Látod ezért óvtak annyira tőlem. Biztosan féltek tőle, hogy magamhoz láncollak. Assar... ne mondd, hogy soha nem beszélt ellenem. - nem mintha zavarna, ez a mosolyomból is játszik. Mások suttogása nem tántoríthatja őt el tőlem, eddig sem ment és ezután sem fog. Szeretem és ő is túlságosan oda van értem ahhoz, hogy esély se legyen rá, hogy más nőt válasszon. Nem való hozzá olyan, aki gyenge, akit folyton csak védelmezni kell, mert önállóan életképtelen. Számára társra van szükség, tudom én jól, és e miatt nem aggódom, hogy másra kacsintgatna. Na jó... nem aggódom annyira, egészséges szinten persze igen. - Hát... legyen is így, de azért ne kiabálj el semmit. Majd biztosan nyűgös leszek és macerásabbá válik sok minden, de csak megoldjuk. Kibírtunk egy évet, pár hónapot is kibírunk, ha zűrösebbé válik igaz? - és hát majd összehozzuk. Nem akarok én eltávolodni tőle csak azért, mert mondjuk eljön az ideje, hogy gyereket várok tőle. Akkor majd megoldjuk úgy, hogy ez ne okozzon kellemetlenséget, vagy kényelmetlenséget még véletlenül sem, mert nem fogjuk hagyni. Túlságosan vágyom rá most is, pedig épp csak nem rég váltunk el egymástól, ez nem csökkenhet. - Igazad van, semmit, ha van is bennem bármi, ami nem tökéletes neked azt is kutya kötelességed szeretni. - még egyszer finoman belecsípek az oldalába, de aztán visszadőlök a párnára, és pár pillanatig csak szótlanul nézem őt. Rémes, hogy reggel vissza kell mennem a kastélyba, de... egy hét, hétvégén újra találkozunk, muszáj, nem bírnám ki nélküle.
- Tudom. És ezt mond el másoknak is. – pillantok rá mosolyogva. Ez az év… sok tekintetben szörnyű volt. Elvesztettük a vezérünket, szétestünk, sokan elmenekültek, kik pedig végig küzdöttek, bujkálásra kényszerültek mert üldözték őket, az igazi erő birtokosait. Olyan helyeken jártam, ahol még soha, sok mindent tanultam ezalatt az egy év alatt, és még többet szenvedtem. Egyedül voltam, a családom nélkül, Sheska nélkül, és bár megtehettem volna, hogy a könnyebb utat választom, nem tettem, mert tudtam, hogy még látni fogom, tudtam, hogy nagyobb tervei vannak velünk a végzetnek, semmint, hogy most szétválasszon minket. Legyőzhetetleneknek születünk, így is élünk, és ezt hamarosan mások is láthatják. - Nem lesz semmi baj. Nincs még egy olyan nő ezen a világon, mint te. – sikerülni fog, tudom, hiszek benne, és ő is higgyen magában. Nem szabad előre a rosszra gondolnunk, mert bevonzzuk azt, ha bennünk van a kétség, akkor sebezhetőek vagyunk, ezt pedig az ember és az élet is kihasználja. Tudom, hogy erős nő, és azt is tudom, hogy nincs még egy hozzá hasonló. Megértem az aggályait, bárki megértené őket, és szerintem ez sokakat kínoz, de még ha nem is sikerülne, akkor sem lesz semmi. Itt vagyok én, itt vannak a gyerekek. Mindenhogy csak nyerhet, ahogy én is. - Te tudod, hogy mire vágyom, nélküled… elvesznék. Minden értelemben. – szükségem van rá, és nem csak azért, hogy kielégítsen. Persze, ez is benne van a dologban, de nem bűn ezt bevallani. Szükségem van rá mindenhogy. Az eszére, a testére, a szívére… rá van szükségem, ő is tudja ezt. – Nem is hagynám! – nehezen szakadok el az ajkaitól mikor hátrébb húzódik, de sajnos levegőt is venni kell. Ebbe a nőbe szerettem bele, és nem tetszene az, ha megváltozna. Maradjon ilyen, gyönyörű és eszes, számító és vad, és ami a legfontosabb, maradjon az enyém, ahogy én is az övé vagyok. - Igen, értük tesszük, és magunkért. Mindenkiért. – de leginkább magunkért. Elegem volt abból, hogy bujkálok, hogy azt kell lássam, hogy varázslótársaim nyomorban élnek, szabályokkal megbéklyózva, mik a muglikat védik és nem őket. Hát milyen vezető az, ki előrébb tarja mások érdekeit, mint a saját népe érdekeit? Elég volt ebből, itt az idő, hogy üzenjünk a világnak. - Szegény mindenki. – vigyorgok rá. Na igen, ha ő nem lenne, akkor senki más, nekem ő kell, kevesebbel nem érem be, több pedig nem létezik annál, mint amit ő ad nekem már csak azzal, hogy itt van mellettem. És aki megpróbálja tőlem elvenni, legyen barát, testvér…. megölöm. – Ha akkor leszel, mint egy dinnye, akkor is ugyanaz a nő vagy, akit ma szeretek. És akit mindig is fogok. Nem lesz olyan, hogy nem kívánlak. Ahogyan olyan nap sem lesz, hogy nem érintettelek. – a gyermekemet fogja a szíve alatt hordozni, mégis hogy nem szerethetném azt? Akárhogy is lesz, én ugyanúgy kívánni fogom őt minden nap, ettől nem kell félnie. – Az olyan elcsépelt lenne. – rázom meg a fejem mosolyogva. Nincs tökéletes ember, de vannak, akik minden hibájuk ellenére azok. Ilyen Sheska, és más nem, csakis ő. Bármi van, bármi lesz, ő a Nő az életemben, senki nem pótolhatja. – Nagyon magabiztos vagy, de… mégis mi olyat mondhatnék, amit nem szeretek benned? – na igen, hiszen bármi hiba van benne, odavagyok azért is, mert ő ilyen, mert nem érdekel az a nő, aki tökéletes, csakis ő, márpedig belőle még egy nincsen, és soha nem is lesz.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-15, 18:54
- Ez nem is kérdés. Tudod, hogy nem tudok neked ellenállni. - mosolyodom el, és muszáj vagyok legalább egy röpke pillanatig végigsimítani a mellkasán. Hát mégis hogy a fenében tudnék ennek ellenállni? Képtelenség, komolyan az, főleg akkor, ha olyan sok ideig nem lehettünk együtt és most se lehet bármikor. Hetente, ha pedig netán dolga van, akkor csak még ritkábban, nekem pedig nagyon is szükségem van rá. A jelenlétére, az érintésére, mindenre, ami vele van. Iszonyatosan hiányzott és nem is tudtam, hogy mennyire addig, amíg nem voltam végre megint itt vele, amíg nem lehettünk megint együtt. Hiába, hogy nő vagyok azért iszonyatos módon feszített már a vágy, nekem is ugyanúgy szükségem van a kielégülésre, mint neki, és kellett már ez, egyszerűen jót tett nekem testileg és lelkileg is. - Jól van, nem kombinálom túl a dolgot... igyekezni fogok. - mosolyodom el. Tudom én, hogy igaza van. Ha túl sokat agyalunk rossz dolgokon, akkor hajlamosak vagyunk bevonzani a bajt és ez nem valami jó hozzáállás, szóval rajta leszek, hogy ne aggódjak már előre, amikor még csak nem is történt semmi, vagy legalábbis nem tudhatjuk. Elég majd akkor gondolkodnom, ha már tényleg megtörténik a dolog igaz? És persze akkor se kéne túlkombinálnom semmit sem. Itt lesz ő, segít majd és a kastélyban a gyerekek is mellettem lesznek, nem lesz baj. - És én ezt el is várom. Szükséged van az eszemre és rám is... senki sem tud úgy kielégíteni, mint én ugye? - előttem se ment senkinek, mert én ismerem. Tudom, hogy mire vágyik, kiismertem már ennyire. Kell neki az, hogy ha arról van szó, akkor vad legyek, de közben mégis csak megmaradok kemény és önálló nőnek, aki önmagában is képes megállni a helyét. Mellette elgyengülhetek, rá támaszkodhatok, tudom, de ő is tudja, hogy ha nem tud velem lenni, akkor sincs baj, mert nem vagyok egy elveszett lélek, sosem leszek. - Nem is akarok megváltozni. - muszáj kicsit közelebb tornászni magamat hozzá, hogy a kezeimbe fogjam az arcát és megcsókoljam. Utána játékosan lenyalom a szájáról azt a kis szószt, ami ott maradt a szája sarkában. Tudom én, hogy így szeretett belém, nem kell, hogy változzam, és neki sem. Imádom azt a vad és heves természetét. - Connor... igen készen, ha így kell lennie, hát így lesz. Én tudom, hogy azért tesszük, hogy jobb legyen a világ, hogy a gyerekeink már ne bujkáljanak. - mert olyan világra van szükség, ahogy úgy élhetnek ahogyan akarnak, ahol nem kell magukat folyamatosan korlátozni, mint ahogy most nekünk. Nem jó ez így, én is tudom, folyton csak félni, hogy ha valaki meglát minket, akkor az egész varázslótársadalomnak annyi. Nem... előbb kell lépnünk, hogy aztán igenis kénytelenek legyenek elfogadni azt, hogy a világ nem az övék, hogy vannak, akik többek, erősebbek náluk. - Szegény tornyukon állnál bosszút, ha... nem lennél elég jó? Szegény franciák. - mosolyodom el, de hát na nincs oka rá. Tudja, hogy milyen pillantással nézek rá mindig, ha csak látom. Néha komolyan nehéz megállni, ha túl sokan vesznek minket körül, hogy ne akarjak akkor is többet tőle, mint csak egy szimpla csók. Imádom, nagyon is és az adottságai pont tökéletesek. Passzolunk egymáshoz, jobban nem is passzolhatnánk, de hát ezt tudja jól, hallotta az imént még a nyögéseimből és a sikolyomból, hogy egyáltalán nincs rá panasz. - Azt elhiszem és el is várom. Néha komolyan bűn, hogy erre a testre ruhát kell felvenned, de... azt nem viselném el, ha más is látná. Majd Párizsban... hanyagoljuk a ruhákat. Persze ha... Nem félsz, hogy ha akkora leszek mint egy dinnye nem fogok neked annyira tetszeni? - mert hát ki tudja. Még csak így látott, tökéletes alakkal, vékonyan, de azért a terhesség sokat változtat egy nőn, nagyon sokat, és vajon neki ez nem lesz majd gond, nem lesz zavaró? Elnevetem magamat mégis, amikor az ágyra dönt, és nem tudom megállni, hogy ne cuppantsak oda az ajkaira, mielőtt még ledőlne mellém. - Héj! Nem azt kéne mondanod, hogy semmi rossz sincs bennem? - mosolyodom el, és újra csak játékosan belecsípek az oldalába. - Tudod, hogy úgyis legyőzlek, ha olyat mondasz, ami nem tetszik. - de persze a játékos mosolyból láthatja, hogy itt maximum csak egy vad birkózásra kerülhet sor és... talán nem is akarom annyira, hogy én győzzek benne.
- Remélem mindig is ez lesz a vége. – mosolygok rá. Ennél jobban ugyan nem is végződhetne egy nap, és sajnos neki holnap vissza kell mennie, ismét távol kell legyen tőlem legalább egy hetet, és már ennek a gondolatát is utálom, szívből gyűlölöm, és örömmel fogom a porig rombolni a Roxfortot, legalábbis megölök ott mindenkit, aki úgy gondolja, hogy az utamba állhat, az utunkba. Nagyravágyó ember vagyok, mindig is az voltam, ezt utálták benne a szüleim az egyik legjobban, én pedig mindig is ezért voltam oda, hiszen nekem voltak céljaim, és erőim is ezeket megvalósítani, ők soha nem voltak ilyenek, gyávák voltak világéletükben. - Ez nem bizakodás, tudom, hogy így lesz. Megszülöd a gyermekünket, nem lesz semmi baj, ne ijesztgesd magad feleslegesen! – tudom, hogy nem lesz gond, tudom, hogy gyermekeket fog nekem szülni, és azt is tudom, hogy ha elhiheti magával, hogy baj lesz, úgy is lesz. Higgyen magában, higgyen bennem, és semmi gond nem lesz az égadta világon. Megvédem őt, ő pedig a gyermekünket, és a végén életet fog adni neki, és lesz egy gyermekünk, vagy több, akik a vérünkből valóak, akik a mieink, akiket úgy nevelhetünk, ahogyan Arit, és Die-t. Akkor leszünk csak igazán család, összefogunk tartani mindannyian. - Valóban, nem? Hát akkor visszaszívom! – mosolyodom el szélesen, és halkan fel is nevetek, mikor az oldalamba csíp. – Nemhogy buta nőt ,de más nőt sem viselnék el magam mellett! – ezt komolyan mondom és gondolom, ezt minden bizonnyal ő is tudja, tudnia kell, és ha eddig nem hallotta volna, hát most hallhatja. – De ne változz, így kellesz nekem. Te tartasz életben. – ő az, aki visszafog, akkor mikor kell, mert egyedül félő, hogy a meggondolatlanságom és a forrófejűségem miatt, a végzetembe rohannék, márpedig az még nem jött el, nincs itt az ideje, nem ez a sorsom. Amúgy is, legyőzhetetlen vagyok, dereng? - Mellettem is leszel. Sokan fognak meghalni, sok olyan ember, akit ismerünk, talán jó barátod Connor is… készen állsz erre? Lángokba fogjuk borítani a világot, megtisztítjuk azoktól a mugli férgektől! – de előbb… előbb végezni kell azokkal a varázslókkal és boszorkányokkal, akik úgy gondolják, hogy a jó oldalt szolgálják. Az ember azt hiszi, hogy az a jó, ha kevesen halnak meg, hogy azt kell választania, ahol kevesebb vesztesség érheti, de az igazság az, hogy ez nem így van, mert ha akarunk valamit, azért tennünk kell, soha semmi nem pottyan csak úgy az ölünkbe, soha semmit nem kapunk meg ingyen, mindenért tennünk kell. - El is várom, Párizs hamar elpusztulna, ha nem így lenne. – viszonzom a mosolyát. Nem szeretek hencegni, de tudom jól, hogy az adottságaim… jók, nagyon is jók, de ezt csakis Sheska tapasztalhatja meg, más nem, előtte talán voltak mások, de utána…utána nem volt senki, és nem véletlen, hogy egy évet vártam arra, hogy újra láthassam, pedig egyáltalán nem volt biztos az, hogy fogom egyáltalán még látni. De bíztam, hittem benne, és most itt vagyok, itt van ő is, és végre eljött a pillanat, a kettőnk pillanata, és többet nem lesz ilyen, nem szakadok el tőle még egyszer ilyen hosszú időre. – Ahogy akarod, elnézlek helyette téged is egész nap. – mosolygok rá, amint az utolsó falatot is sikerül eltüntetnünk a tálcáról. – Sok, nagyon sok látnivaló van a világon, amit még nem láttunk. – és akkor még ezzel is keveset mondtam, a világ mindig tartogat meglepetéseket és olyan dolgokat, amiket nem látunk, mindig van következő lépés, nem létezik az út vége. – Mondtam én olyat, hogy van benned bármi rossz? – nézek rá értetlenül, de mosolyogva, ahogyan arrébb teszem a tálcát, egészen pontosan a földre dobom, Sheskát pedig az ágyra döntöm, így kerülök fölé, és végül mellé, ahogyan az ágyra dobom magamat. – Akármi rossz is van benned, biztos vagyok benne, hogy azért is odavagyok. – hajtom oldalra a fejemet mosolyogva, ahogy ránézek.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-11, 15:42
- Mintha nem tudtuk volna mindketten, hogy így is úgyis ez lesz a vége. - hiába mondta volna az előtt, hogy feljöttünk volna a szobába, egyértelmű volt, hogy egy év után... egyikünk sem lesz képes hosszú távon visszafogni magát. Ma még az is nehezemre esik, hogy rászánjam magamat mondjuk az alvásra, ha már jól is laktunk. Netán... ledolgozhatjuk a felesleges kalóriákat, de nem is ez a lényeg, nem akarom a mai estét alvásra pazarolni, pedig tudom, hogy kénytelenek leszünk pihenni is, hiszen rá is biztos vagyok benne, hogy fontos teendők várnak még holnap és én sem mászkálhatok úgy végig a kastélyban a diákok előtt a folyosókon, mint valami élőholt, mert nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Nem arról van szó, kibírnám, de jó eséllyel meglátszana rajtam, akkor is, ha kávéval nyitom a napot és utána óránként újabb adaggal próbálom meg feldobni magamat. - Mindig bizakodó vagy, én pedig úgy érzem, mintha folyton kettőnk helyett is túl sokat gondolkodnék. - mosolyodom el. Na igen, ő valahogy könnyedebben csinál mindent, ösztönből úgy, ahogy épp jön, én pedig... mindent túlgondolok, de talán tényleg azért lehetünk most itt mindketten, mert mindkét megoldás jó, vagy mind kettő kell együtt, hogy igazán jól működjünk. Végül is átvészelte ő is ezt az egy évet, a Nagyúr eltűnése után nem esett kétségbe, sőt, és én is megoldottam azzal, hogy az eszemet használtam. Valahol tehát mindkét taktika jól működik. - Olyan nincs, hogy túlságosan sokat... ilyen nem is illik mondani. Nem viselnél el magad mellett egy buta nőt. - nem tudom eltüntetni a mosolyomat és azt sem tudom megállni, hogy két falat között ezek után ne csípjek bele az oldalába. Nem véletlenül én voltam az, aki elcsavartam a fejét, mert nem lenne jó neki egy olyan nő, aki nem használja az eszét, csak arra vár, hogy mások tegyenek érte, hogy mások mentsék meg, vagy mások gondolkozzanak helyette. Pont azzal varázsoltam el őt, hogy én nem ilyen vagyok, én önállóan is képes vagyok létezni, önmagamban is erős vagyok, de neki még is engedem, hogy védelmezzen, mellette mégis képes vagyok gyenge nővé avanzsálódni, ha néha arra van szükség és ettől leszünk mi olyan tökéletes páros igaz? - Így is kell lennie és nem viselném el, ha visszafognál engem valaha is. Melletted akarok lenni mindenben. - és mindig, ahogyan eddig is. Nem szeretek megülni valami védett helyen, ahol nem tehetek semmit sem érte, vagy azért hogy a ügyünk jó haladjon előre. Az nem én lennék, de ezzel ő is tisztában van. Úgy választott maga mellé engem, hogy tudja nem fogom vissza magam, ha arról van szó. Nem riadok vissza attól, ha komoly tetteket kell végre hajtani. Tény és való, hogy mindig ügyesen védem a saját életemet, de ez nem jelenti, hogy gyáva lennék, csak néha nem a szemtől szembe utat választom, ha nem az a legjobb döntés. - Egy szép nagy tornyuk? Én azért ismerek mást, ami szép nagy és engem sokkal jobb érdekel. - csintalan kis mosollyal mérem őt végig, és állapodik meg végül a tekintetem ott, amiről épp beszéltem, mert hát tudom én, hogy érti a célzást. Nem panaszkodhat ilyen téren, nagyon is tökéletesek az adottságai, de hát ha nem így lenne, akkor nem vágyakozott volna már annyi nő azért, hogy a karjai között alélhasson el, de ez csak nekem adathat meg, ha más meg is próbálná hamar ott vesznek. Botor döntés lenne rámászni arra, aki az enyém, de ezt elég sokan tudják. - Azért engem érdekel más is, a kis utcák, és azt mondják, hogy remek hajóik is vannak, de azért azt a tornyot is megnézhetjük. - sok a lehetőség és ki tudja, hogy mikor lesz újra lehetőségünk mondhatni... nyaralni. Háború közeleg, harc közben pedig az ember nem engedheti csak úgy el magát, főleg akkor, ha ő a vezető. Nekünk túl sok a kötelezettségünk, és még itt vannak a gyerekek is, de egy kicsit minden előtt, minden mellett elengedhetjük magukat. - Nem csak a jó dolgok miatt? Szóval vannak bennem rossz dolgok is? - kíváncsian mosolyodom el. Azért ez igenis érdekel, hogy mi az, amit nem lát bennem annyira tökéletesnek. Bár nem baj ez, senki sem lehet tökéletesnek, sőt néha a másik hibái is ugyanannyira vonzóvá tehetik őt, mint az erényei.
- Legközelebb majd akkor előbb mondom. – mosolyodom el. Tudom én, hogy nem mondja komolyan, pontosan tudja azt, hogy a történtek ellenére is így gondolkodom. Elfogult vagyok vele szememben, akárcsak minden férfi az asszonyával, és bár hivatalosan nem fűztük össze életünket, ez nem is szükséges. Sokan azt hiszik, hogy csak akkor létezhet valami, ha mindenki tud róla és mindenki elismeri, ha papírokkal támasztják alá, de valójában ez nincs így. Hinni kell benne, az az igaz, amit annak gondolsz. Egy gyenge ember elfogadja a sorsát, azonban az erős ember, ha elfogadhatatlan neki az, amit kapott, hát megteremti a saját igazságát, a saját sorsát. - Nem lesz semmi baj, tudom. – nem lesz vele gond, nem lesz velem gond, nem lesz egyikünkkel sem gond, se Ari, se Die nem fog emiatt semmi rosszat érezni, mert teljesen felesleges, minden bizonnyal ők is tudják, hogy előbb-utóbb elfog jönni az a pillanat, mikor gyermeket nemzünk. És ha mégsem, hát beszélek a fejükkel, nincs olyan, hogy ellentmondanak nekem, az apjuk vagyok, még ha nem is a véremből valóak, úgy neveltem őket, a tiszteletet elvárom, akárcsak a hűséget. Nincsenek kivételek, aki elárul, azt csúnyán megbüntettem, és nem kap második esélyt. Ebben az életben ilyen nincs, azzal gazdálkodunk, amink van. - Mindenedet szeretem. Bár néha… talán túl sokat használod az eszed. – nem mondom ezt komolyan, ő is láthatja az arcomon. Az óvatosság nem rossz dolog, de egy ponton túl már zavaró, mert ebben az életben nincsen győzelem kockázat nélkül, én pedig majdnem mindent kész vagyok feláldozni azért, amiben hiszek. A családom, Sheska, és a gyerekek, ők azok, akiket nem áldoznék fel, mindenki mást viszont igen, hagynám őket a célért veszni. A sorsunk már rég eldöntetett, és hiába hisszük, hogy mi vagyunk a sorsunk kovácsai, csak magunknak hazudunk. Eldöntetett már rég az, hogy történelmet fogunk írni, hogy vérrel írjuk, és hogy felemelkedünk. - Ne is. Együtt élünk és halunk, ahogy régen, ahogy mindig. – ebben az egy évben sem kerestem más ágyában vigaszt, igaz? Eddig se tettem, most se fogom, és ezután se. Én megtaláltam a nőt, akit asszonyomnak nevezhetek amíg el nem ragad tőle a sorsom, de ez nem ilyen egyszerű, sokan próbáltak már megölni és sokak bicskája tört bele ebbe. Az én sorsom, az én életem nem holnap, nem is két hét múlva fog véget érni. Háborút hirdettem, a mi saját keresztes háborúnkat indítottam el. Felkorbácsoltam a vihart, felszítottam a tüzet, és látni fogom, ahogyan minden felemészt a világon. - Tudom. – bólintok egyet mosolyogva a szavaira. Tudom, érzem, hallom. Tisztában vagyok vele, és ez így is a jó. Megölöm azt a bátor embert, aki azt hiszi elveheti őt tőlem. Nem érdekel, hogy gyerek, vagy öreg az illető, az sem, ha véletlen kerül oda, áldozatok mindig vannak, és nem mindegyik bűnös. Vannak dolgok a világon, amikhez a végsőkig ragaszkodom, aminek az elvesztésébe már belegondolni is fáj, éppen ezért kész vagyok annyi vért ontani értük, amennyit csak kell. Sheska ilyen, nem vehetik már el tőlem. A Roxfort falai sem tartanak ki örökké, nem gátolhatnak meg, hamarosan ismét együtt leszünk, pont úgy, ahogy régen. - Ez nem baj, állítólag ott minden megvan, amit keres az ember. És van egy szép nagy tornyuk… - mosolyodom el. Na igen, az emberek fele csak azért akar oda eljutni, mert felakarnak odamenni, és ha idemennénk, felfogunk, előttünk nem lesz olyan, hogy lehetetlen. Amit akarunk megteszünk, vagy elvesszük másoktól, nincs más alternatíva. – Most már létezik. Szeretlek. És nem csak a jó dolgok miatt érzek így, és vagyok itt. Itt vagyok, akármi is történjen. – ha a világ is próbál meg közénk állni, legyőzöm, megvédem, őt, magamat, mindent, ami mi vagyunk.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-07, 11:25
- Nem az, de... tudod mégis csak hatásosabb, ha ezt nem azután mondod, hogy kellemesen kielégültél és már talán éhes sem vagy... semmilyen szempontból. - mosolyodom el. Persze csak viccelek, tudom én, hogy akkor is elfogult lenne velem szemben, ha nem most mozgattuk volna meg jó keményen az ágyrugókat és nem most ennénk, hogy visszahozzuk az elhasznált kalóriákat, de egy kicsit jó is az ilyen komolyabb témákat egy kicsit elviccelni, főleg azok után, hogy olyan sokat voltunk távol egymástól. Nem lenne jó most még pár percet sem rossz érzést szülni akár csak egy rosszkor született mondattal is. - Dehogy! De neked már ott van... kettő is, nem hiszem, hogy miattad ne lehetne, de ha még sem lehet, akkor itt van nekünk Ari és Die. - mosolyodom el. Ha még sem lehet közös gyerekünk, akkor nem lehet és kész, nem érdekel. Csak azt nem szeretném, hogy ezzel neki okozzak csalódást, mert láttam én jól a szeme csillogásában, hogy mennyire szeretné, láttam, hogy mennyire örülne neki, ha bejelenteném, hogy ott növekszik bennem a kettőnk közös kis utódja és nem akarom, hogy végül mégis csak az derüljön ki, hogy lehetetlen. Azért mégis csak más egy vér szerinti gyermek, mint olyan, akit örökbe fogadtál, és ezzel most nem Arit és Diet akarom lekicsinyelni, hiszen szeretem őket, de... nem hordhattam egyiküket sem a szívem alatt. - Szóval szereted az eszemet is igaz? Bármennyire is visszatartalak időnként a túlzó óvatossággal. - tudom én, hogy nem így gondolja. Az óvatosság soha sem lehet túlzó, az olyasmi, ami fontos része az életnek. Azért vagyok itt, azért vagyunk itt mindketten. Ha nem lennék óvatos, akkor most nagy bajban lennék és nem lehetnék itt vele. Akkor jelenleg az Azkaban lenne az otthonom és ha onnan kellett volna kihoznia, akkor annak is komolyabb következményei lettek volna, szóval... kell az, hogy én így gondolkozzam, kell az, hogy óvatosabb legyek időnként, mint ő, nagyon is kell. - Szeretlek, csak téged és sosem tennék olyat, ami ellened van... bármi is lenne a következménye. - nem, neki nem tudnék ártani és nem tudnám elárulni semmilyen módon, főleg nem egy másik férfival, akkor sem, ha annak komoly következményei lennének, akkor sem, ha... az életem múlna rajta. Csak ő van nekem és csak ő számít, senki és semmi más, ezt pedig tudnia kell, remélem, hogy tényleg tisztában is van vele. És tudom, hogy ő is így van ezzel, nem lenne olyan indok, ami miatt végül arra jutna, hogy más ágyában keressen vigaszt, és remélem, hogy nem is hinne el rólam soha hamis pletykákat. - Szeretlek... komolyan, szinte már kínzóan. - lehelek egy lágy csókot az ajkaira, csak aztán nyomok be a szájába egy falat... hát valami iszonyatosan finom és omlós húst. Nem rossz azért itt a kaja, pedig az ember azt hinné, hogy egy ilyen hely nem pont arra megy rá, hogy étel téren nagyot nyújtsanak. De örülök neki, hogy elintézné, még ha nem is lehetne, de mégis el tudunk menni együtt, egy kicsit távol mindentől, csak hogy ne legyen más, aki zavar, amíg... végül már hárman térhetünk vissza. Szeretném kihasználni az időt majd amíg még együtt lehetünk, még ha egyelőre még az sem biztos, hogy elmehetünk, hiszen ki tudja, hogy egyáltalán sikerül-e teherbe esni. - Ez olyan... lányos dolog igaz? De talán pont azért érdekel, mert mindenki mást is. Kíváncsi vagyok miért vannak annyira oda érte. - talán az elején ő is pont e miatt érdekelt, mert vad volt és erős és mert sokan néztek fel rá és engem ez igenis kíváncsivá tett. És persze végül megmutatta, hogy mi az, amiért annyira oda vannak mások és én is beleestem végül a csapdájába, amit egy kicsit sem bánok. - Néha úgy érzem, hogy túlságosan is szeretsz... ha ilyen létezik egyáltalán. - talán ez kicsit félelmetes is, mert bármit megtenne, ami nekem jó, de attól még félthetem ettől, hogy akár ebbe olyasmi is beletartozhat, ami... butaság lenne, és én nem akarom őt elveszíteni, az egyetlen igazán erős és biztos pont az életemben.
- És bűn elfogultnak lenni? – lopva pillantok rá, mosolyogva. Nem az, persze, hogy nem az, ő is pontosan tudja. Nem rossz ember, csak azt tette, amit jónak látott, mindenki ezt csinálja. Én arra készülök, hogy tömegekkel végzek, ha szükséges, akkor rossz ember lennék? Nem, csak megteszem azt, amit meg kell, mert nem fogok tovább tétlenül ülni és hallgatni, ahogyan rajtunk nevetnek. Ugyan, itt az ideje annak, hogy az igazi erőt végre megtapasztalhassák. Felnyitjuk a szemüket, a saját vérükkel festjük vörösre az utcáikat. Ez már korántsem játék, korántsem egy aprócska kis szikra. Nem, ez egy láng, ami hamarosan erdőtűzzé válik, és körülölel majd mindent a tűz. - Akkor nem lesz. – döntöm oldalra a fejemet, hogy láthassa, komolyan gondolom a szavaimat. Ha nem lehet, hát nem lesz, de emiatt nem fogom őt elhagyni. – Na és ha miattam nem lehet? Elhagynál? – én őt nem. Persze, akarok gyermekeket tőle, de ha nem kaphatom meg ezt, hát nem kapom, nem fogom emiatt büntetni őt, hiszen nem tehetne róla, de… hiszem, hogy ez nincs így, hiszem, hogy lehetnek gyermekeink. Éppen elég ő nekem, több, mint elég, miért hagynám el valami olyanért, amiről se ő, se én nem tehetünk. Nagy csapás lenne, ez igaz, de nem olyan csapás, ami végzetes lenne. - Másnak nem ment. Különben nem itt lennék. Egy dolog szeretni egy testet, és más szeretni azt is, ami a testbe van zárva. – mosolyodom el halványan. Nem, nem azon múlt, hogy tudta mire van szükségem. Emlékszem, hogy az elején nem terveztem semmit sem, pusztán vonzó volt, de aztán ahogy telt múlt az idő, rájöttem arra, hogy több van benne, mint amit a felszín látni enged. Volt benne valami megmagyarázhatatlan gyönyör, ami vonzott magához, mint fémet a mágnes. Ez ő, a varázsa, ami megfogott és megtartott, hozzá láncolt, és ha tehettem volna valamit ellene, akkor sem akadályoztam volna meg ezt. - Megmutattad, de nem árt, ha újra és újra hallom. – ha róla van szó, akkor a végletekig önző és irigy tudok lenni. Legszívesebben minden férfit egyenként ölnék meg, akivel előttem volt, Connort pont emiatt soha nem kedveltem, de mivel Sheskának láthatólag fontos volt, nem bántottam, viszont a kocka fordulhat, hiszen most ellenségeink közt tanyázik, és ha megtudom, hogy nem velünk van, hanem az ellenséggel,akkor megölöm, és mosolyogva, boldogan fogom megtenni. Nem személyes, pusztán csak a gondolatát is utálom annak, hogy valaha is érintette azt a nőt, akit csakis én érinthetek. Tudom, előttem volt még, ahogyan nekem is voltak hasonlók előtte, de… nem gond, ha így érzek, igaz? - Nem, nem tehetnénk meg. – mosolyodom el, a szemeit fürkészve. – De ez miért érdekelne minket? – megtesszük, akár szabad, akár nem. Ha róla van szó, különösképpen, ha rólunk ,akkor nincs olyan, mi akadályt jelenthetne nekünk. – Beszéllek majd Assar-ral, és a kölyökkel, rendben tartják majd a dolgokat, míg vissza nem térünk. – erre valók a bizalmasok, márpedig kettőjükben tökéletesen megbízom. Die a fiam,hiába nem a vérem. Nem az számít, hogy kinek a véréből való, hanem hogy ki nevelte, és mi neveltük fel, ő a mi gyerekünk. Assar pedig olyan, mintha a fivérem lenne. - Párizs… ki hitte volna, hogy odavágysz. – húzom mosolyra a számat. Na igen, sokan vágynak a felhőtlen romantika városába. – De rendben, akkor oda elfogunk látogatni. Én oda vágyom, ahol éppen vagy, az a fontos, hogy neked jó legyen, én egy istállóban is jól érzem magamat, ha ott vagy mellettem. – mondanom sem kell, hogy nem bírok nem mosolyogni. A lényeg az, hogy együtt legyünk, az úti cél… az már csak részletkérdés.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-05, 14:20
- Elfogult vagy, most adtam meg azt, amire vágytál... kétszer... persze, hogy elfogult vagy. - mosolyodom el, de ezt most nem mondom komolyan úgy igazán. Jól esik, amit mond, még ha igaz is, hogy elfogult, de azzal, aki fontos nekünk legyünk is elfogultak nem igaz? Ő pedig fontos nekem és viszont, akkor érthető, ha talán egy kicsit többet, vagy jobbat gondol rólam, mint ami egyébként tényleg igaz. Egyébként is ezzel még talán el is éri, hogy én is így gondoljam, hogy én is többnek érezzem magam, mint ami igazából vagyok, és ez bőven több, mint amit adhat nekem. El tudom hinni mellette, hogy nem vagyok annyira rossz ember, mint amilyennek az élet az eddigi cselekedeteim alapján beállított. Sok hibát követtem el ez sajnos igaz, de ellene nem fogok, az új családom ellen nem fogok. - Tényleg nem hagynál el... bármi is történne? Mi van, ha nem is lehet sajátunk? Mi van, ha miattam nem lehet? - igen is félek ettől, mert láttam, hogyan csillant meg a szeme, amikor említettem ezt az egészet, amikor csak egyszerűen felhoztam. Láttam és pont e miatt félek egy kicsit, mert talán nem tudom teljesíteni a vágyait. Itt van nekünk Ari és Die, de ők nem a közös gyerekeink és én igenis meg szeretném őt ajándékozni sajátokkal is, akik tényleg belőlünk vannak, akik a kapcsolatunk gyümölcsei, akik tényleg összekötnek minket az örökkévalóságig. Ha pedig ez nem lehetséges... csalódni fogok magamban és talán ő is bennem. - Szóval csak ennyin múlt? Kiismertelek és tudtam, hogy mi kell neked. És, ha ez másnak is menne? - nem volt vele nehéz dolgom, azt azért mindketten beláthatjuk, bár nem szó szerint csavartam el a fejét, egyszerűen csak megtetszett nekem és először csak szimplán ennyi volt benne. Érdekelni kezdett a tapasztalt és nálam sokkal többet tudó halálfaló, akire sokan felnéznek. Hát persze, hogy érdekelt, és nem volt túlságosan nehéz dolgom, hogy elérjem, hogy én is érdekeljem őt. Szerencsére eleve nem az unalmas nőket szerette és hát... én annak aztán végképp nem mondanám magamat. Már az elején is meg volt ez köztünk, a vad szenvedély, ami máig sem csillapodott és nem is csillapodhat soha. A szavaira nem tehetek róla, de elnevetem magamat. Soha sem árulnám el és ez nem csak azt jelenti, hogy a céljai elérésében, hanem semmilyen módon sem, ezért olyan abszurd maga a feltételezés is. - Más terével? Az én terem csak a tiéddel találkozhat, másé nem érdekel. Megmutattam már, hogy mennyire így van igaz? - ő nekem a minden, ő nekem a tökéletes, akkor miért akarnám ezt elrontani mással? Elég ügyes és taktikus vagyok, hogy ha el akarom érni a céljaimat, akkor azt el tudjam máshogyan is, és ne kelljen hozzá női praktikákat is bevetnem, vagy legalábbis egy szint felett semmiképp sem. És hát lássuk be azóta, hogy megérkeztem bizonyítottam neki, hogy mennyire vagyok oda érte, tehát kétsége sem férhet hozzá, hogy nem lennék képes mással így viselkedni, soha és ugyanezt nem adnám meg másnak. Connorral sem izzott köztünk soha ilyen erős vágy, pedig vele még elég fiatalon voltam együtt, és azt hinnéd, hogy a szenvedély is csökkenhet a kor előrehaladtával, de ennek cáfolására pont Rasamus az élő példa. Ő azt cseppet sem lett visszafogottabb, csak mert már nem húsz éves. - Megtehetnénk? Eltűnhetnénk egy időre csak mi ketten? Szerinted tényleg? - tudom, hogy sok teendője van, amit itt kellene hagynia, de... már sok mindent vészeltünk át, talán tényleg ezt is lehetséges. Itt van Assar, bízik benne és Die is elég idős már és kemény legény, nem hibázna. Szeretnék eltűnni egy kicsit, hogy az utolsó heteket már tényleg együtt töltsük, hogy egy kicsit még kettőnkről szóljon, mielőtt itt lesz a baba. Szörnyű vagyok, már most olyasmiről gondolkodom, ami talán nem is lehetséges, nem kéne ezzel elszúrni az egészet. - Nem is tudom. Te hova vágynál? Mondjuk valamilyen csendes helyre, valami kellemesen melegre. Tengerpart? Párizs... sosem jártam még Párizsban. - állítólag szép hely, állítólag a szerelmesek városa, bár fogalmam sincs, hogy a magunkfajtákhoz mennyire illene egy ennyire puccos és könnyed hely.
- Pontosan azt hiszem. Több van benned, mint hinnéd, és talán te nem látod, de én igen. És nagyon tetszik az, amit látok. – a szülők… nem számítanak. A család, ahova születünk, nem számít semmit sem. Senki nem választhatja meg sajnos azt, hogy hova születik. Mindenkinek két családja van. Az egyiket kapja, a másikat ő alapítja, és mondanom sem kell, hogy ezek kettő közül csakis a második számít. Te döntöd el kit akarsz magad mellett, hogy tőle akarod-e a legtöbbet. És én így érzek, akarom Sheskát, ahogyan azt is, hogy a gyermekünket hordja a szíve alatt. Ő elárulta a családját, és jól is tette, máskülönben nem lenne itt velem. - Nem kell félned tőle. Akármi lesz, itt vagyok, számíthatsz rám, nem hagylak el. – sejtem azt, hogy mitől fél, de nem kell, ez csak egy butaság. Tudom azt, hogy gyermeket fog nekem szülni, ahogyan azt is tudom, hogy nem fogok soha másként nézni rá, akármi is történjen. Vannak már gyerekeim, ez igaz, de ők nem kaptak soha annyit a figyelmemből, mint Ari, vagy Die. Pont azért mert ők egy olyan kapcsolat hozadékai voltak, aminek nemhogy jövője, de igazából még csak jelenje sem volt. A mostani helyzet ennek az ellentétje. Tudom, hogy van jelenünk, ahogyan azt is, hogy jövünk is. - Nem is tudtam. De nem is foglalkoztam vele. Túlságosan is jól értettél hozzám. – mosolygok rá. Elcsavarta a fejemet bizony, és sokan voltak akik azt mondták, hogy tartsam magam távol tőle, mert ebből csak a baj lehet, de én ezt meg sem hallottam, csak az irigységet láttam a szemükben, amiért velem osztotta meg az ágyát, és nem velük. Férfi vagyok én is, Sheska pedig pontosan tudta azt, hogyan kell bánnia egy férfivel. Nem tudom mik voltak a tervei, de minden bizonnyal ő sem hitte volna még a legelején, hogy itt fogunk majd kikötni egymás mellett. - Tudom. – nem árulna el, igaz? Hiszek neki, miért ne hinnék? Régen is hittem, sokan azt mondták, hogy rosszul cselekszem, de végül nekem lett igazam, az enyém lett, és végeztem azzal, akinek ez nem tetszett. Persze, nem nézték ezt jó szemmel, de nem érdekelt, senkik voltak, gyalogok egy sakktáblán, a Nagyúr pedig gond nélkül áldozta őket fel. Senki nem mondhatja meg nekem, hogy miért áldozzam fel az életemet, ez a döntés csakis az enyém, mindenki saját maga vet számot az életével, és dönti el minek szolgálatában akar elesni. Én döntöttem, és mindenki, aki részese akar lenni az eljövendő világunknak, ugyanígy kell döntenie. - Csak ne találkozzon más terével. – vagy ágyával, gondolom ő is pontosan tudja mire gondolok. Már megkaptam sokszor azt, hogy önző és irigy vagyok, de ez csak néhány esetben van így. Ha a hatalomról van szó, nem vagyok az, pontosan tudom mit a hatalom az emberrel, ott voltam, mikor a legnagyobb közülünk elbukott, csak mert sokat akart, és nem bírta már el. A hatalom egyetlen embernek túl sok, meg kell osztani, és mivel mindenki magának akarja, az egyetlen megoldást a totális anarchia, a káosz. A káosz igazságos, csak az marad benne életben, aki elég erős, a gyenge pedig elhull. - Ha ezt szeretnéd, hát… így lesz. – bólintok egyet mosolyogva. Eltűnni… a vége felé. Pont emiatt keresem az olyan embereket, akik érdemesek a bizalmamra. Elindítottam valamit, viszont nem fogom egyedül végigcsinálni, nem fogok minden hatalmat magamhoz ragadni, és nem akarom, hogy összeomoljon minden nélkülem. Ha én eltűnök bizonytalan időre, akkor is kell legyen ki emlékezteti a mieinket arra, hogy mit teszünk és miért. – Na és hova akarnál menni? – annyi hely van a világon, és mindegyik pusztán csak egy gondolatra van tőlünk. Egy gondolat, és már… ott is vagyunk.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Sheska - Egy hét múlva 2014-12-02, 15:26
A kérdésére csak megrázom finoman a fejemet. Meggyőzni arról, hogy nélküle legyek képes élni? Ezt tényleg nem gondolhatja komolyan. Nem lennék rá képes, egyszerűen... esélytelen. Tényleg ő jelent nekem a világon mindent és nem tudnék úgy dönteni, hogy elengedjem önként, az képtelenség. A válaszára viszont először elmosolyodom, csak aztán komolyodom el mégis. - A saját életemet féltve hagytam meghalni a szüleimet... mégis azt hiszed, hogy én vagyok jobb nálad? - persze az azért más helyzet volt. Az életem múlt rajta és azt érte bármikor feláldoznám most. Akkor még gyerek voltam és úgy se mentettem volna meg őket, csak olyan sorsra jutok, mint a bátyám, vagy talán még rosszabbra, csak hát ne mondjon nekem olyat, hogy jobb vagyok nála, mert szerintem nem igaz. Mindig is sokkal durvább elvei voltak, mint nekem. Ő elvekért harcol, álmokért, én inkább csak érte. - Akarom, ez nem is kérdés, de... azért egy kicsit akkor is félek tőle. - már csak attól is, hogy egyáltalán sikerül-e, mert mi van, ha nem? Neki van gyereke, neki van kettő is, tehát esetében ez egyszerű, menni fog, de én... Biztos, hogy alkalmas vagyok rá? És láttam a szemében, hogy örült annak, hogy felvetettem, mindezek után, ha esetleg még sem sikerül, akkor mi lesz? Mennyire lesz vajon csalódott, ha nem lehet még sem gyerekünk? Tudom, hogy ott van Arielle és Die, de azért mégis csak az lenne az igazi, ha lennének sajátjaink is, mégis csak akkor érezném igazán jól magam, ha működne ez is közöttünk, nem csak minden más. Csalódnék magamban, ha nem lehetne, hatalmasat. - Ebben igazad van, bár... azért te sem tudhattad, hogy nem bolondság-e bízni bennem, csak mert elcsavartam a fejed. - mosolyodom el. Tudom én, hogy nehéz eset vagyok és biztosan voltak, akik azt suttogták a fülébe, hogy nem szabad, hogy jobb, ha inkább távol tartja magát tőlem, de ő nem hallgatott rájuk, ám miért ne lehetnék én a kivétel? És egyébként is más az, hogy én nem bízom sokakban, mert én őt féltem, nem akarom, hogy hátba támadják. - Nem, veled sosem tennék ilyet. - remélem legalábbis, hogy nem. Nem szúrnám hátba, ha az életem múlna rajta, akkor sem, mert sokkal fontosabb nekem, mint amennyire Connor valaha is volt, és tudom, hogy ez nem hangzik valami jól Connor szempontjából, de... azt hiszem ez most igazán nem érdekel. Ő lehetséges, hogy más utat választott, mint mi, akkor pedig főleg édes mindegy. - Azt nem is engedném, tudod, hogy ennél azért sokkal akaratosabb vagyok. Kell nekem a saját tér. - nem hagynám, hogy máshogyan kezeljen, vagy hogy visszafogjon e miatt. Kell nekem az életterem, kell nekem az, hogy úgy éljek, ahogyan szoktam, ahogyan szeretek, mert e nélkül nem bírnám. Vele akarok lenni, ez egyértelmű, de én is csak olyan vagyok, mint bármelyik madár, ha lenyesné a szárnyaimat, azt hosszú távon nem élném túl, akkor sem, ha az én érdekemből teszi, akkor sem, ha a kicsi miatt tenné. - Talán egy rövid időre a vége felé... nem lenne rossz. Szeretném, ha velem lennél és nem csak intéznéd a fontos ügyeket. - nem akarom, hogy csak folyton várnom kelljen rá, amíg ő folytatja tovább, amit elkezdett, de én nem tehetem, és nem mehetek vele, mert nem tenne jót a hosszú utazás, amikor már a baba bármikor jöhet. Nem tudom, hogy ez működhet-e, nem tudom, hogy félre tudja-e tenni akár csak egy rövid időre is a kötelességeit, de... szeretném.
- Nem lehet meggyőzni, igaz? – mosolygok rá. Ez… jó, örülök neki, elvégre mégiscsak ezt akartam hallani valahol mélyen, nem igaz? Nem fog elveszteni engem, és én sem őt, erről gondoskodni fogok, ez az egy év… volt a tűzpróba, és átvészeltem, nem kerestem mások társaságát, megvártam míg idejutok, megvártam míg vele lehetek. – Nem. Én önző vagyok, de te jobb vagy nálam. – ezek csak szavak, nem fog soha bekövetkezni az, amiről beszélünk, nem fog soha eljönni az a pillanat, hogy választanom kelljen köztük. És ha mégis, megoldom, mindannyian élni fognak, nem fogom hagyni, hogy elvegyék őket tőlem. Ha valaki megpróbálja…igen szörnyű halált fog halni. - Már miért lenne? Ha akarod…elfogadod azt, ami változással jár. – ha esetleg attól félne, hogy féltékenyek lennének… felesleges, nem hinném, hogy ez bekövetkezne, és ha mégis, akkor megoldom, ők is pontosan tudják hol a helyük és mit engedhetnek meg maguknak. Toleráns tudok lenni, de mindent én sem tűrök el. Egy gyerek…megváltoztatja majd az életünket, főleg az övét, ez kétségtelen, de ha akarja, akkor elfogadja ezt a változást, és azt mondta akarja, talán hazudott volna nekem? Nem hinném, azt… láttam volna, ismerem már talán annyira, hogy tudjam mikor hazudik és mikor mond igazat. Fura az, mikor arra vágyik az ember, amitől az egyik legjobban fél. - Először rólad is ezt mondták, és nézd meg hova jutottunk… - értem én, hogy nem bízik másokban, ez jó, de… de bíznia kell bennem, és mindabban, amit tenni fogunk. Jól tudom, hogy az elején bennem sem bízott meg, de most már nem csak bízik, de hisz is bennem, igaz? - Hisz nem szúrnál hátba, igaz? – megbízom benne annyira, hogy ne gondoljak erre, pedig pontosan tudom azt, hogy Connort is elárulta, pedig minden bizonnyal neki is azt mondta, hogy soha nem tenne ilyet. Engem viszont nem adott ki, és bár nem az élete múlt rajta… hiszem, hogy nem adna ki. - Miért is ne? Ha nem akarok elszakadni tőled, akkor nem is fogok. – minden csak döntés kérdése, én pedig döntöttem, és ezen döntésemet senki sem húzhatja keresztbe, főleg az élet nem. Ha valamiért küzdesz a végsőkig, és elég erős vagy, megvédhetem, és én ezt szándékozom tenni. A szavait csak mosolyogva nyugtázom. Nem szeretem azt, hogy a Roxfortban van, túlságosan messze tőlem, de egyelőre ez fontos, mert olyan információkhoz juthat, amikre szükségünk van, de nem állítom, hogy szomorú lennék, mikor távoznia kell majd onnét. Életem egyik legboldogabb napja lesz az, mikor visszatér hozzánk, hozzám. - Ezt nem ígérhetem meg, te is tudod. De nem foglak bezárni egy szobába, erről biztosíthatlak. – a gyerekemet fogja várni, nem ígérhetem meg, hogy nem féltem majd jobban, mint amúgy. Nem szokásom hazudni, főleg nem neki. Nem fogom bezárni őt egy szobába, de nem is akarom, hogy túl sokat kockáztasson. Jobb szeretném őt biztonságban tudni. - Eltűnni? Erre vágynál? – a világ nem dőlne össze, az összedől magától is, nem kellek hozzá én. Pusztán csak annyit akarok, hogy helyesen cselekedjünk mikor ez bekövetkezik. Háborúra készülünk, és a háború nem gyerekeknek való, főleg nem babáknak, de nem mi választjuk az idejét meg. A fiúnk már egy olyan világba fog születni, amelyet mi uralunk majd. Az örökségünk az övé lesz.
