2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Die szavaira büszke mosolyra húzódik a szám. Való igaz, erre neveltük őt Sheskával, ő a mi fiúnk, ahogy Ari is a mi lányunk és a család ebben a világban mindennél többet ér, meg kell tehát, hogy védjük egymást, mert egymásból merítjük az erőt. Talán nem tudják, de… tartozni valahova a világ egyik legfontosabb dolga. - Nem szabad soha sem alábecsülni az ellenfelünket. Még a Daniel-hez hasonlók is képesek ártani nekünk. – néha a sírban is, halálukban, és ez az egyik legkellemetlenebb dolog, a fiamnak meg kell tanulnia azt, hogy mi a különbség köztünk és a gyilkosok között. Mi azért ölünk, mert így szolgálunk valami nagyobb és nemesebb célt. Soha nem kedvtelésből teszünk így. - Nos ennek az oka egyszerű fiam. Most először találkoztál ezzel az érzéssel, és tudod ez olyan, mint egy…vírus. Rosszul leszel tőle, gyengének érzed magadat, de amint kifeküdtem, jobban leszel, mint voltál. A vírussal ellentétben viszont ez megmarad és megacélozza a szívedet. – az érzések olyanok, mint egy érme, két oldaluk van, és az egyik nem létezhet a másik nélkül, de ez nem csak az érzéseknél van így hanem majdnem minden másnál is. Nem gyengeség ez, hanem erő, de csakis úgy kaphatjuk ezt meg, ha előbb kiérdemeljük, és az bizony fájdalmakkal teli harc. - Büszke vagyok rád fiam! Szembeszállni velem, hogy őt védjed… tiszteletreméltó dolog. – ezt így is gondolom, nem csak mondom ezt, büszke vagyok rá, ugyanakkor valahol talán mérges is,de… a büszkeségem ezt elnyomja, mert a fiam végre megérezheti azt, hogy az érzelmek milyen fajta módon erősítik meg az embert. Emiatt szállt velem szembe most is. – Azonban elfelejted, hogy ő a lányom, és ahogy téged, úgy őt sem áldoznám fel semmiért sem! Felkészítem őt, mert nem áll még készen arra a világra, amibe élnie kell majd. – erősnek kell lennie, erősebbnek, mint most, és ebben Die-nak is segítenie kell neki. – Neked pedig az a dolgod, hogy megvéd őt, hogy erőssé tedd, ahogy ő is azzá tesz majd téged. – ez nem parancs, a hangomban nem vélhető fel bármiféle jel, hogy ez az lenne. Nem, ez… meglátás, mert látom rajta, hogy szereti a lányom, de nem szabad, hogy ennyire védtelennek hagyja őt meg. - Nem is fog soha. Ő a családunk része. Vigyázz rá! – mondom mosolyogva, ahogy közben felállok és a fiamhoz lépek, megragadom a két vállát és mélyen a szemébe nézek. – Most lettél csak igazán férfi. Büszke vagyok rád! – megveregetem a vállát, majd hátralépek , és felkapom a vállamra Daniel élettelen testét. Pillanatokkal később pedig már ott sem vagyok. Eljött az idő, hogy a fiam érezzen.
-Ezzel én is így vagyok apám, a család mindenek felett! - Még szép, ebben a szellemben nevelt fel Rasmus és Sheska. A testvéremet minden áron megvédem még ha egy idegesítő kis csaj is aki nem látja még tisztán, hogy mi a kötelessége és ezt a terhet hogyan is cipelje, hogy ne legyen árnyék a feje felett. Életerős lány, ha csiszolódik elég hatalmas boszorkány lesz ahhoz, hogy megálljon a lábán, de most még csak egy kislány aki makacs és olykor ellenálló. Igen, hallottam a Keith gyerekkel való összetűzéséről is. Nem mondom, hogy büszke vagyok most rá, de csak a saját hibáiból tud tanulni. -Értettem apám! - Ettől azonban a véleményem nem fog változni. Az ilyen férgek csak taposást érdemelnek nem kegyelmet vagy éppen utolsó kívánságot, a tiszteletet meg főképp nem. Én nem kegyelmezek, nem tisztelem a csúszómászókat, nem vagyunk mészárosok, ez igaz, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki megérdemli az utolsó perceiben a tiszteletet, nem, ezzel nem tudok egyet érteni. -Apámnak bizonyára igaza van, de én gyengének érzem magam amióta csak megismertem, nem tudok koncentrálni semmi másra sem, csak arra tudok gondolni, hogy jól van-e, hogy nincs-e épp szüksége rám. Ez nem erősít hanem elveszi minden erőmet. - Makacskodom tovább. Egyelőre nem érzem azt, hogy eltölt az erő, hogy minden tökéletes úgy ahogy van. Szeretem Lena-t, ez kétségtelen, tudom, hogy így van, elég volt azokba a szemekbe néznem, hogy megbabonázzon. Ám egyelőre csak a féltés van bennem, a nyugtalanság, hogy elveszítem mikor még meg se kaptam. Apám nem tudom miről beszél, Ő ezt nem réti, neki ott van Sheska, egy oldalon állnak, egy család részei, egyek a céljaik, így egyszerű erőt meríteni egymásból, de én mihez kezdhetnék úgy, hogy titkolnom kell Lena előtt valódi kilétét és azt, hogy kik a családtagjai. Így a bizonytalanság marad örökrészem. Visszafogom magam, de csak azért mert tudom, hogy apám nem volna rest kiverni az összes fogam ha tovább ordítozom és tiszteletlen maradok vele szemben. Ám ez nem azt jelenti, hogy egyetértek a nézeteivel. Sőt, egyszerűen nem értek egyet azzal, hogy eltitkol előlem dolgokat, Lena most már az én ügyem is és nem fogom engedni, hogy bármire felhasználja ha ez a terve, ha kell megküzdöm vele, de Lena-t nem bánthatja. -Ha azt hiszi hagyni fogom, hogy bármire is felhasználja a céljaink eléréséért akkor téved! - Hangom már nem fenyegető, sőt, túl nyugodt, ez egy ígéret volt a részemről. Lena a védelmem alatt áll, legyen akár az apja vagy maga az úristen akkor sem fogom hagyni. Tisztelem, mert az apám,d e ebben az egy kérdésben nekem is van saját véleményem. -Értettem apám! - Hangsúlyozom ki az utolsó szót. Ha Lena elfogad engem és hagyja, hogy védelmezzem akkor meg is fogom azt tenni. Nem kell Őt felkészíteni semmire sem, ott leszek neki én és képes vagyok megvédeni. -Úgy érzem apám, Lena az igazi számomra és nem fogom hagyni, hogy kilépjen az életemből. - Határozott a hangom. Lena az enyém lesz!
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2015-02-13, 21:47
Diederik & Rasmus
Nem az a férfi, aki üt, hanem aki állja. De ütni se felejts el fiam!
- Csodás. Benned megbízom, ahogy ők is. A család tartson össze. És védjük meg egymást. -Die feladata, hogy most ott legyen és szemmel tartsa őket, amíg én nem tudok odamenni. Hamarosan viszont ez sem fog problémát okozni… a Roxfort egy bomba, és én tudom, hogyan aktiváljam… csak a megfelelő idő, és minden borul. - A tisztelet mindenkinek kijár, főként élete utolsó pillanatiban. Nem mészárosok vagyunk fiam! – nem ölünk, nem élvezetből tesszük, hanem egy célért, és eme cél elérése érdekében felül kell emelkednünk az olyan ellenszenves érzéseinken, mint amilyeneket Die is táplál Daniel irányába. Ő is csak ember… és mint minden ember, esendő. – Van különbség ölés és ölés között. Légy férfi! Egy harcos tudja, hogyan hozza el az irgalmas, tiszteletre méltó halált ellenségének. – és ezt neki is meg kell tanulnia. Nem vagyunk állatok, és éppen ezért emelkedjünk végre túl a kicsinyes érzéseinken. Több forog itt kockán, mint mi, vagy az érzéseink. - Nem, pont, hogy ez az, ami megerősít fiam! Ez az, ami megedz téged, ami akkor is erővel tölti meg majd izmaidat, mikor mozdulni sem tudsz! Van, akit csak gyűlölsz, mert tudod, hogy szerethetnéd is… ne akard ezt a sorsot. Egy nőnél semmi sem tud erősebbé tenni téged! – egy nő szerelme érleli a fiút férfivá. Akkor nő fel igazán. Nem akkor, ha ölt, nem is akkor, ha az iskolát elvégezte, csakis akkor, ha már szorított valakinek helyett odabent a szívében. A szeretet erő, és nem gyengeség azt ahogy sokan látják. A Nagyúr is azt hitte, hogy ez gyengeség, és végül ez okozta a vesztét. - Ne emeld fel hangod fiam! – dörrenek rá, és láthatja rajtam, hogy jobban tenné most talán, ha kicsit visszafogná magát. Ő a fiam, nem ölném meg, de sok mindent tudok, hogy helyrerakjam. Tán azt hiszi, hogy ez sérelem? Nem, nem az, inkább szerencse, egy csillag, amit nem hagyhatunk veszni. – Majd én eldöntöm, hogy mit szükséges tudnod, és mit nem! – vita lezárva, nem fogok erről torzsalkodni vele. Nem érti, nem értheti, mert fiatal és bolond, akinek elveszik az eszét a lány iránt érzett érzelmei. Ez nem baj, sőt, de most inkább csak hátravet minket, az pedig nem szerencsés. - Mint mondottam, nem tudhatja meg! Elfog jönni az az idő, mikor majd apja kilétét nem fedi homály, de addig… semmi nem változik meg. Megértettél? – nem mosolygok, a hangom durván és kegyetlenül cseng. Lenának dolga van, küldetése, veszélybe kerülne mindez, ha rájönne, hogy valójában ki is ő. Arról nem is beszélve, hogy nem érzem úgy, hogy csatlakozna. Még nem. - Sötét szenny? Hát ezt látod magadban? Anyádban és testvéredben? Bennem?! Ez a világ azoknak való, akik képesek túlélni! Mindenegyes tettemmel Lénát készítem fel, hogy túlélje! Neked ezt nem kell látnod, nem várom el, hogy észrevedd, de még egyszer meg ne halljam ezt! – sötét szenny… jó vicc, mégis mit képzel magáról? Nem mi vagyunk a sötétség, a fény vagyunk, ami utat fog törni a félhomályban és megvilágítja majd az eget. – Minden férfi életében csakis egyetlen nő létezik. A többi csupán csak az árnyéka. Ha úgy érzed, hogy Lena az, akkor ne kockáztasd meg azt, hogy elveszíted! – nem kiabálok vele, most kissé talán lenyugodtam, de ijesztő, hogy mennyire ért a fiam a felbosszantásomhoz.
Anyám és a húgom sose kértek a védelmemből, de tudom, nem azért, mert nem tartanak méltónak erre a feladatra hanem bizonyítani akarnak, hogy Ők maguk is épp elég erősek ahhoz, hogy meg tudják védeni magukat. Ez igaz is, de ahogy apám is mondta, egy férfira szükségük van, ha másért nem is, hát azért, hogy a háttérből tudjam óvni őket és akkor segíteni amikor szükségük van rá. -Semmiképp nem hátrálok meg, tudom a kötelességem, anyám és a húgom mellettem biztonságban vannak. -Tudom, hogy legszívesebben apám is mellettük lenne, érthető, ám ez egyelőre még nem lehetséges, persze tudom, hogy nem sok hiányzik és a Roxfort maga lesz a por és a hamu, de ennek még nem ma jött el az ideje. Apám szavai után úgy érzem magam akár egy kölyök akit lehordott az apja mert előhagyta a kisvasútját és más meg elgáncsolta magát, mert nem látta. Értem én ezt a tisztelet dolgot, de ez a féreg miért érdemelné ki eme jogot? Lehet kijár mindenkinek a választás, a tisztesség, tisztelet, de én nem érzem úgy, hogy ezek közé Daniel is tartozni. Nem érdemel mást csak halált, ez még akár megváltás is lehet neki. Nem úgy szól a mondás, hogy minden féreg a mennybe megy? Tévednék? Sebaj. -Elnézést apám, bár igaz amit mond, ez a féreg nem érdemli meg a tiszteletet! - Nem szokásom ellenszegülni Rasmusnak, tisztelem és szeretem, mert az apám és sokat köszönhetek neki, ám ezúttal mondjon bármit, ez az alak aki még férfinak sem nevezhető nem érdemli meg, hogy tiszteljem. Azonban Daniel halála után csak egy újabb, nagyobb probléma vetül fel és szinte közel állok ahhoz, hogy rosszul legyek, nem vagyok gyenge, de amit apám mond az teljesen ellent mond mindennek. Nem lehet ennyire kicsi a világ. -Én nem vagyok gyenge, ám akit szeretek az azzá tehet, a félelem attól, hogy elveszíthetem meggyengíthet. - Elég csak a kis, törékeny Lena-ra gondolnom, hogy minden védelmező ösztönöm bekapcsoljon és megpróbálja megóvni Őt. Egyszerűen azt akarom, hogy védve legyen és, hogy aki megvédi az én lehessek egyedül. -Nem volt fontos?? Mégis mi akkor a fontos, ha nem ez? - Kissé kikelek magamból, maga a tudta, hogy a lány akit szeretek a mostoha húgom, felkavarodik a gyomrom, egyszerűen rosszul leszek. Az apám fia vagyok, Ő pedig a lánya, hiába nincs köztünk vérségi kötelék, akkor is a testvérem akár csak Arielle. -Egy kósza kaland? és mi az, hogy nem tudhatja? Apám, el se tudja képzelni mennyire össze van törve a lány, úgy hiszi nem elég tökéletes és az apja ezért mondott le róla, saját magát hibáztatja holott nem tehet semmiről! - Itt már kissé túl vagyok a tűréshatáromon. Bárki bántja Lenát nálam felel, még ha az a bárki, a tulajdon apja is. Nem félek a következményektől. Ha Rasmus megakarja torolni a tiszteletlenségem hát állok elébe, Lena az enyém és Ő pedig elhagyta, bántotta ezzel. -Nem dobálózom én a nagy szavakkal, sőt, közelíteni sem merek Lena-hoz, nem akarom, hogy a sötét szenny, amit magamon viselek behálózza Őt. Ez a világ nem egy tündérnek való, Neki nem itt van a helye. Nem lenne biztonságban. Akárhogy is érzek nem lehetek önző, neki nem én vagyok a megfelelő. - Mondom kissé csalódottan, Ami igaz az igaz, nem tehetem meg, hogy közelítek felé. Túlságosan is fontos a számomra, hogy tönkre tegyem az életét.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2015-01-09, 20:03
Diederik & Rasmus
Nem az a férfi, aki üt, hanem aki állja. De ütni se felejts el fiam!
- Igen, való igaz, ilyenek a nők… - csóválom meg a fejemet, de mosolyogva. Makacsok, de nem baj, így szeretem a lányomat és Sheskát is. Tudom, hogy megtudják magukat védeni, de sokkal nyugodtabban aludnék, ha tudnám azt, hogy ezen felül még Die is odafigyel rájuk. Össze kell tartanunk, főleg az ilyen időkben. – Ne is tántorítson el! Anyád és Ari is tudnak magukra vigyázni, de nem árt a férfi a háznál, és az most te vagy. – én nem tudok ott lenni, nem tudom ott megvédeni a családomat, legalábbis még nem, mert hamarosan a Roxfort már nem lesz akadály. Dumbledore ide, vagy oda, de a Roxfort elesik. - Mutass tiszteletet! Mindenki megérdemli az esélyt, hogy bátor emberként nézzen szembe a halállal. Egyesek élnek ezzel, mások pedig… nem. De mindenképpen add meg a lehetőséget nekik! – a legjelentéktelenebb ember is képes nagy dolgokkal szembenézni, az egyik ilyen a halál. A lehetőség adott, egy bátor ember keblére öleli a halált, nem fél tőle, sőt, rég nem látott ismerősként üdvözli azt. Voltam már a halál torkában, hogy tudjam milyen érzés az, mikor úgy hiszed, hogy életed utolsó pillanatait éled meg éppen, majd… legyőzöd azt, túljutsz rajta. A halál ott van minden pillanatban, nem kell félni tőle. - Rosszul hitted. Az az igazán erős, aki érez, aki mást mond, az csak szégyelli a gyengeségét. – érezni nem gyengeség, sőt… az mutatja meg csak igazán, hogy milyen erősek is vagyunk. Hinni valamiben, teljes szívünkkel, legyen az bármiben, vagy bárkiben, de jó dolog. Erőt merítünk belőle, így van miért harcolnunk, tudjuk mit akarunk nem csak szavakat mondunk a levegőbe, hanem harcolunk is értük, és a végén győzünk, és még édesebb lesz a győzelem íze így. Mégis milyen harcos az, ki nem hisz a célban? Mégis milyen ember az, aki azt hiszi, hogy az érzelmek nélküli élet megvédi őt? Előbb teszi tönkre, mielőtt még egy utolsót dobbanna a szíve. - Mert eddig nem volt fontos, hogy tudjad! – erről nem fogok vitát nyitni. Sheska sem olyan rég tudta ezt meg, mert eddig nem tartom fontosnak, hogy bármelyikük is tudjon róla, de most már tudnak róla, fogadják el és ne akadjanak ki. – Egy kósza kaland még akkorról mikor annyi idős lehettem, mint te, és ennek eredménye Lena. Azonban ő ezt nem tudja, és nem is tudhatja! Az összetörné. – ezt minden bizonnyal ő is tudja, és ha fontos neki a lányom, akkor észben is tartja azt, amit mondok neki. Lena fontos, nem kell tudnia, hogy ez így van, úgy sokkal inkább járhatja a maga útját, míg eljut oda, amit szánok neki. - Nehéz dolog olyan szavakat és érzéseket viselni a szíveden, amelyeket nem vagy képes kimondani, tudom. – ez mindig így volt, és mindig így is lesz. Ez soha nem könnyű, én is megküzdöttem vele. – Eltiltani? Ugyan…legyél vele! De ha bántod… ha csalódik benned és ezt nem heveri ki… nem akarod tudni, hogy mit teszek veled. A nagy szavakkal és érzésekkel nem dobálózni kell, hanem komolyan gondolni őket. Te komolyan gondolod? – talán nem foglalkoztam a lányommal, de nem akarom, hogy csalódás érje, főleg ekkora. Die legyen magában biztos, ha lépni kíván.
A mi családunk nem csak egy díszkivilágítás, mi összetartunk és nem csak mutatjuk ezt a nyilvánosság felé. Nekünk a hűség és a bizalom az építőkő. Eszem ágában sincs elárulni a családom, így vagy úgy, de megőrzőm a hűségem bármi is legyen, vagy bárki is legyen fontos a számomra, nem hagyhatom, hogy a családom útjába álljon. Apám gondosan építette fel a családunkat, hatalmunkat a bizalomra helyezte és mindeddig tökéletesen működik, erősek vagyunk, ügyesek és rafináltak, hát kell ennél több? Én ugyan nem harcoltam a Nagyúr katonájaként, de tudom mit tett és azt is tudom, hogy az a vakarcs tehet róla, hogy megbukott a hatalma, a Nagyúr bár erős volt, de nem volt benne meg az ami a mi családunkban, az összetartás, bizalom és valahol a szeretet is megbújik bár ezt nem hangoztatjuk mert a gyenge pontunkká válhatna. Épp ezért nem akarom elfogadni az érzéseket amiket Lena iránt táplálok, mert ez tesz sebezhetővé, Ő a gyenge pontom és ellenségeim örömmel okoznának nekem fájdalmat ha tudnák. Nem sodorhatom veszélybe. -Szerintem valahol Arielle is az, apám, nem igazán tűri jól, hogy vigyázok rá. Pedig sajnálatos módon bármilyen kis boszorka nem tud eltántorítani a kötelességem mellől. - Mosolyogva mondom apámnak. Mert tényleg így van, harcos húgom van, de van olyan makacs, mint az anyánk és van olyan rémesen idegesítő is amihez nem lehet hasonlítani semmit sem, de a húgom és szeretem Őt úgy ahogy van. -Ha már mást sem érez akkor nem mindegy neki? - Kérdezek vissza bár kissé szemtelennek tűnök, de már valóban untat ennek a féregnek a vonaglása, már maga a kín se tud felvirágoztatni, egy ilyen patkányt még megkínozni se érdemes, nem lehet benne élvezetre lelni, egyszerűen olyan, mint az egész heti szemét amit egyetlen egy söpréssel takarítanak el bármennyire is elburjánzott már. Kimondom a halálos átkot minek következtében végleg eltüntetem a föld színéről. Nem érzek bűntudatot, de elégtételt sem, mert ezzel ugyan a gond megoldódott, de nem volt semmi izgalom benne vagy harc, ez egyszerű kivégzés volt, mert a fickó nem volt elég tökös a visszavágáshoz. A halálával együtt hozok meg egy döntést aminek a végén talán összetöröm magam és a lányt is. De a család összetart, nem lehetek éppoly gyáva féreg, mint Daniel. Apám mellé ülök a farönkre és mikor kész meghallgatni el is regélem a dolgot amitől úgy érzem elárultam Lena-t, tudom, hogy a családom iránt tartozom hűséggel, de most mintha elárultam volna Lena-t és amit érzek az iránt a fiatal és törékeny lány iránt. A mosolyát nem tudom megérteni, arra számítottam, hogy kikel magából és árulónak kiált majd úgy végzem, mint Daniel, mert megérdemelném nem? -Azt hittem, hogy... - Egyszerűen a szavakat sem találom, apám megérti az érzéseimet? Teljesen összezavarodok, főleg akkor mikor azt mondja Lena a lánya. Idegességemben felpattanok a fáról és hajamba túrva fel és alá kezdek sétálni. -Ezt nem értem apám! Hogy volna Ő a lányod? Én...erről miért nem tudok? - Persze nem jogosan vonom kérdőre az apám, de úgy érzem Lena van olyan fontos a számomra, hogy legyen ehhez közöm. Kissé lehiggadva ülök vissza a rönkre, de arcom a tenyerembe temetem. -Fogalmam sincs, hogy ugyanúgy érez-e, mint én, úgy látom jól érzi mellettem magát, de nem tudom, hogy ugyanaz van-e benne, mint bennem. Apám, teljesen megbabonázott a lány..a lányod, én megértem ha eltiltasz tőle...nem tetszik a dolog, de megértem. - Sóhajtok. Minden vágyam eddig az volt, hogy megszerezzem magamnak, de ezennel végleg vége. És gyötrelmes a csata elvesztése, sose vesztettem még csatát, de most buktam a legnagyobb az életemben
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2015-01-04, 13:30
Diederik & Rasmus
Nem az a férfi, aki üt, hanem aki állja. De ütni se felejts el fiam!
A szavaira csak bólintok egyet. Bölcs döntés, bár ez nem is döntés, hiszen egyértelmű a dolog. Úgy neveltük fel Sheskával, hogy hűséges legyen, a saját képünkre formálhattunk mondhatni, de persze meghagyva neki az életét. A családom azon kevés ember közé tartozik, akikben a bizalmam feltétlen és töretlen. Die-ra pedig nagy dolgok fognak még várni, hiszen én sem élek örökké, az idő mindenkivel végezz, szépen lassan, de biztosan. Neki pedig készen kell majd állnia, hogy átvegye mindazt, amit ráhagyok. Ezért kell ezt a világot megváltoztatnunk. Én még emlékszem a régi időkre, szolgáltam a Nagyurat, az első sorokban harcoltam. Az én, és kortársaim tapasztalata elengedhetetlen, hogy győzedelmeskedjünk. - Az már biztos, anyád makacs, mint egy öszvér .– adok igazat a fiamnak mosolyogva. Ez nem baj, szeretem Sheskában azt, hogy ilyen, hogy erős, hogy nem kell folyton megvédeni őt, de sokkal békésebben alszok akkor, ha tudom, hogy valaki mégiscsak odafigyel rá. Valaki akiben bízom. - Ne ijeszd meg a halálra váró embert. Már mást sem érez, mint félelmet. Igazam van Daniel? – igazam van hát persze, mégis mikor nincs igazam? De Daniel-en még a vak is meglátná azt, hogy remeg, mint a nyárfalevél,amit persze meg is tudok érteni, hiszen jól tudja, hogy mit fogunk vele tenni. Nem csak engem árult el, hanem minden varázslót és boszorkányt. Mi pedig az árulást nem tűrjük, hanem megtoroljuk. Szótlanul nézem, ahogyan a fiam kimondja az utolsó szavakat, amik minden varázsló tudatában egyet jelentenek a biztos halállal. Vagyis nem, egy valaki túlélte, de még egyszer nem fogja. Daniel gyáva módon halt meg, és féregként élt, de meglehetősen hasznos féreg volt, és még ha nem is azt kaptam, amit tudni akartam, de mindenféleképpen hasznos dolgot mondott, amit meg is fogok fontolni. Ez őt már persze minden bizonnyal hidegen hagyja, isteneivel van már, mi pedig már túljutottunk azon, hogy vele foglalkozzunk. Die szavaira kíváncsian emelem fel a fejemet. – És mi lenne az? – nem hinném, hogy olyan dolgot akar mondani, amit már régóta titkol előttem, hiszen a mi családunkban nincsenek titkok. Azok csak széthúzást eredményeznének azok között, akik megbíznak egymásban. Titkolózni azok előtt kell, akikben nem bízol meg, vagy akiket megakarsz védeni. Ezért nem tudja Lena sem, hogy ki az apja. Némán hallgatom végig őt, bár lányom nevének említésekor mosoly suhan át az arcomon. – Fiam… ezen érzések nem a gyengeség jelei. Sokkal inkább ez erőd egyik legnagyobb és legbiztosabb megnyilvánulása. – nem butaság az, hogy csakis az az erős, aki képes érezni. Az érzelmeinkből nyerhetünk erőt, így van miért harcolnunk. A Nagyúr ezt képtelen volt megérteni, és érzéketlensége okozta a vesztét többek között. – Mindazonáltal értékelem azt, hogy őszinte vagy… kevés nagyobb tett van annál, mint mikor egy harcos előbb fedi fel szívét ,mintsem ellensége tenné meg azt. – összefonom az ujjaimat miközben gondolkodva pillantok rá. - Na és a… lányom, hogy érzed, viszonozza ezen érzéseidet? – igen, ezzel elmondtam neki, hogy Lena a lányom, de mint mondtam, a családban nincsenek titkok, feleslegesek.
-Nincs szándékomban Apám! - Mondom halál komolyan, az utolsó dolog volna az, hogy magamra haragítsam az apámat. Hűséges vagyok a családomhoz és meg sem fordulna a fejemben az árulás vagy bármi amivel csalódást és dühöt válthatnék ki Rasmus-ból. Tisztában vagyok azzal is, hogyha ellene fordulnék azzal a halálomat írnám alá. Az egyik leghatalmasabb varázslónak tartom és megtiszteltetés, hogy a tanítványa lehetek, soha nem fordulnék ellene, mert nem ezt érdemli azok után amit értem tett. Ő nem a biológiai apám, de teljes jogú apám ettől függetlenül, nekem pedig éppúgy meg van a feladatom ebben a családban, mint neki, védelmeznem kell anyámat és a húgomat. Csak bólintok szavaira, tudtam én, hogy apám megérti a szavaimat. A türelem épp oly fontos, mint a tudás, a harcképesség, türelem nélkül semmi nem működhet. Harcba nem indulhatsz ha nincs türelmed. Hiába van terv, ha nincs hozzá meg az a kis idő ami szükséges. Várni kell. Ez mindennek az alapja. Apám épp ezért az aki, mert mindennel tisztában van. Talán nem tűnünk többnek egyszerű gyilkosoknál, de többek vagyunk, sokkal többek, halálosztók akik könyörtelenek, de mégis tiszták és hősiesek, idővel ezt minden egyszerű ember befogja látni. -Anyám sose szerette, ha védelmet kapott maga mellé, makacs, de nem hátrálok meg, vigyázom rájuk ahogy eddig is tettem. - Anyám is erős, hatalmas boszorkány ahogy a húgom is, de minden hatalmas ember mellé kell pár alappillér akik támogatják, védelmezik őket, de csak annyira, hogy ezzel ne akadályozzák meg semmiben. A kastélyban nagyobb veszély leselkedik a családomra, mint bárhol máshol, így anyám akármit is mond, a védelmem alatt áll ahogy eddig is. Daniel kapja teljes figyelem most már. Élvezem látni a fájdalomtól eltorzult arcát. Megérdemli, egy áruló nem érdemel kegyelmet. Ahogy apám átveszi Daniel büntetését vigyorral az arcomon nézem végig ahogy az a féreg jajong a fájdalomtól. Még a pálcáját sem képes felemelni, szánalmas pióca. -Akkor nem fog sokáig levegőt venni. - Mondom komoly ábrázattal, meguntam a játékot, eléggé szánalmas próbálkozásai teljesen hangulatot romboltak nálam. Most már csak véget akarok vetni ennek az egésznek. Daniel továbbra sem hajlandó beszélni és végre megkapom az utasítást miszerint megölhetem ezt férget. Odaállok Danielhez, hogy az utolsó amit lát az a vigyor legyen a képemen. -Jó buli volt Daniel, de örömmel vetek véget neki. Avada Kedavra! - Daniel egy utolsót mocorog majd kihuny szemeiben a fény. Megfordulok és odalépek apám mellé, hogy helyez foglaljak én is a fatörzsön. -Apám, van még valami amit nem mondtam el. - Félelem nélkül mondom ki ezeket a szavakat. Tudom, hogy értelmetlen lenne magamban tartani. A család előtt nincsenek titkok, bármennyire is szeretném védeni a titkomat, nem tehetem, a bizalom a legfontosabb. -Apám, a Roxfortban megismertem egy lányt, gyengéd érzelmeket táplálok iránta, próbálom minden lehetséges módon megakadályozni, de nem megy. Nem tudom kiverni a fejemből. Tudom, hogy Ő az ellenség épp ezért nem tarthattam ezt titokban. A családhoz való hűségemből kiindulva a nevét is elmondom, Lena Youngmay. - Hallgatásba bonyolódtam mondandóm után, a büntetést megérdemlem, amit tettem veszélybe is sodorhatná a család terveit.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2014-12-22, 18:02
Diederik & Rasmus
Nem az a férfi, aki üt, hanem aki állja. De ütni se felejts el fiam!
-Jól teszed. Nagy dolgok várnak még rád, ne haragítsd magadra az isteneket. És engemet sem. – az utolsó szavakat már-már vigyorogva mondom. Tisztábban vagyok azzal, hogy nem fog nekem csalódást okozni, és nem fog magára haragítani. Nem tudom, hogy mennyire érdemes neki majd elmondani azt, hogy Sheska meg én egy saját gyermeken gondolkodunk. Nem félek attól, hogy féltékeny lenne, nem úgy neveltem, reményeim szerint inkább büszke lenne, és a születendő gyermeket testvéreként fogadná, védelmezné és gondoskodna róla ,ahogyan az egy testvérhez illik. Viszont erről még korai beszélni, és nem is illik most ide ezen téma, hiszen Daniel is itt van, rá ez nem tartozik. - Úgy van, ahogy mondod fiam. Mindegy mekkorát lépsz, ugyanoda fogsz kilyukadni! A türelem nem okvetlenül elutasítandó! – ezt sokan képtelenek megérteni, támadni akarnak, szüntelenül csak harcolni, és nem gondolnak bele abba, hogy mit hozhat a holnap. Én igen, bele gondolok, és jól tudom azt, hogy nem szabad mindent egyből akarnunk, lépésenként kell haladnunk. Előbb össze kell fogni az embereket, aztán leszámolnia az árulókkal, rendet tenni a saját világunkban, legyőzni azokat, kik ellenünk készülnének harcolni. Kis lépésekben kell haladnunk, és nem marad el a várt siker, a dicsősség, mikor majd minden ember a mi nevünket zengi. Ma még gyilkosok vagyunk, hamarosan hősökké válunk. - Rendben van. És akármit is mond anyád, vigyázz rájuk. A férfi mindig elkél a háznál. – mosolygok rá, még mielőtt nekiállnánk Daniel-lel foglalkozni. Való igaz, hogy Sheska azt hiszi, neki nem kell a védelem, de nagyon is kell neki is, akárcsak minden embernek, és ha én nem tudok ott lenni, hogy vigyázzak rá, és a lányunkra, akkor ez a feladat nem másra, mint Die-ra fog hárulni. Die feladata, hogy megvédje őket, Ari-nak pedig segítenie kell neki, ők ha összefognak sokkal erősebbek, mint hinnék. Így neveltük őket, hogy ne az ellenséget lássák a másikban, hanem a jó barátot, a testvért. A fiam szavaira nem válaszolok, csak felnevetek magamban. Na igen, Daniel finoman szólva sem viselkedik úgy, mint egy férfi, de hát benne nincs is meg az, ami bennünk, ő nem ezért fontos, hanem az eszéért, mert abban a ronda fejében igen sok dolgot őrizget, mi ellenségeinknek kedves, nekünk pedig így hát aranyat ér. Daniel gerince nem törik el, nem hallom a csontok törésének roppanását, de nem tud felkelni egy könnyen, és ha kell, hát egyesével töröm el minden egyes kis csontját, hogy beszélni kezdjen, mert nekem információkra van szükségem, és legfőbb ideje annak, hogy ezeket meg is kapjam. - Csak amíg szükséges. – válaszolom Die-nak, mielőtt még leguggolnék Daniel mellé. – Csakis rajtad áll, hogy mennyit kell szenvedned Daniel. Mondd el, amit tudni akarok, és megengedem, hogy meghalj! – várok néhány pillanatot, de végül a férfi csak dacosan megrázza a fejét, mire intek Die-nak, hogy folytassa, amíg Daniel el nem fárad az ellenállásban. – Egy utolsó esélyt kapsz Daniel. Mondd el! – nem tudom már hangosan beszélni, csak nyöszörög, úgyhogy közelebb hajolok hozzá, hogy halljam a szavait és mosolyogva húzódom el. – Megkímélhetted volna magad barátom. – csóválom meg a fejem mosolyogva, ahogyan megveregetem a vállát és felállok. – Öld meg. – mondom Die-nak, ahogyan hátat fordítok Daniel-nek és gondolkodva ülök le ismét a fatörzsre.
Mosolyogva bólintok apám szavaira. Igaza van, áldhatom az eget amiért ilyen anyám, családom van. -Áldom is a szerencsémet Apám, minden nap. - És így is van, sokat számít nekem, hogy egy erős, összetartó család része lehetek. Ezt a valódi apám mellett soha nem tapasztalhattam volna meg. Kitudja mit hoz még a jövő, de egy valami biztos, a mi családunk sziklaszilárd. Közénk semmi sem tud beférkőzni, még egy ilyen aljas pondró sem, mint ez a Daniel. Sőt, neki van talán erre a legkisebb esélye. -Igaza van Apám, de minden egyes kisebb lépés előrébb visz minket a célunkhoz. - Én így gondolom, lehet most csak megleckéztetünk egy áruló rohadékot, de ettől függetlenül a hatalmunkat is növeljük, az emberek félni fognak minket és ez jó. Had lássa mind, hogy a családunknak ellentmondani a halállal egyenlő. Az árulókat nem tűrjük, hisz ez okozná a gyengeségünket, mi pedig nem lehetünk gyengék. -Természetesen, tudom, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy családunk biztonságban legyen. - Számomra is az első a család. A hatalmat a család jelenti, az összekovácsolt egymáshoz hű család. -Ha látnék itt férfit.. - Motyogom magam elé, de természetesen engedelmeskedem apám szavainak. Nekem se az az izgalmas ha azonnal a halálba tudom küldeni egyetlen suhintással, abban hol a móka vagy az ellenfél félelme? Ezek a halállal együtt eltűnnek, én pedig nem halálosztó vagyok csak az igazság osztója. Kezében a pálcája és vakmerősége újra lángol, nagyon magabiztosa pálcájával, de persze nem a pálca teszi a varázslót, Ő még a pálcával együtt is csak egy beszari féreg, nem több. Megakadályozom, hogy rontást küldjön rám és elejébe is veszem a dolgokat, fájdalmas kiáltásai zene fülemnek. Apám mosolyából ítélve Ő sem élvezi kevésbé ahogy meg van büntetve az áruló bizalmasa. Persze a varázslatot félbeszakítom, nem akarom kivégezni, márpedig amennyire gyenge ez elkerülhetetlen. Apámnak adom át a következő kört. Daniel-nek esélye sincs apámmal szemben ezt már akkor láttam mikor átkot akart szórni és végül egy fának csapódott. Ha szerencséje van nem tört el a gerince ha pedig nincs szerencséje akkor is mindegy, élve nem fog innen elmenni, nem bizonyított, így hát halnia kell. Apám jelzésére megint csak én lépek elő. Vigyorogva közeledek a rémült pasashoz, ohh, igen, tudja már mi vár rá, ez tetszik. nyoma sincs már benne a magabiztosság, helyes, ez volt a cél. Újra elmormolom a tiltott átkot amitől teste ismét görcsben rándul össze. De hamar be is fejezem, hogy életben tartsam, gyenge, túl gyenge ahhoz, hogy életben maradjon. -Apám, meddig tartsam életben? - Már hallatszik a hangomon, hogy ez számomra kezd unalmas lenni, nincs benne szórakozás, csak a gyengeségét erősíti meg, nem ellenfél.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2014-12-21, 15:53
Diederik & Rasmus
Nem az a férfi, aki üt, hanem aki állja. De ütni se felejts el fiam!
-Pontosan. Áld a szerencséd, hogy ilyen anyád van! Én sem győzők köszönetet mondani az isteneknek, hogy velem van. – mosolygok rá a fiamra, mielőtt még egy rövid időre Daniel-re siklana a tekintetem. Nagyon nehéz a mai világban olyan embert találni magad mellé, akiben tökéletesen megtudsz bízni, éppen ezért nem mondhatok elégszer köszönetet, hogy egy olyan nő van mellettem, mint Sheska. Hamar meg kell tanulniuk azt, hogy az élet nem egy mese, nem létezik a boldog befejezés, ha nem teszünk érte. Nem fog az ölünkbe hullani minden, tennünk kell érte, harcolni, és ha elég erősek vagyunk, akkor elérjük a célunkat, valóra válthatjuk az álmainkat. - Ez igaz. De az ő halála egyelőre még csak erődemonstráció. – a hatalom még nincs a kezünkben, az a fajta hatalom nincs, amire szükségünk van, hogy megváltsuk ezt a romlott világot. Éppen ezért Daniel halála még nem ezt a célt szolgálja. Ellenszegült nekem, hadd lássák a társai mit jelent ez. - Helyes, el is várom fiam. Ők fontosabbak, mint bármi más, te is tudod ezt, igaz? A családunk érdeke az első, minden más másodrangú. – legyen szó arról, amire készülünk, akár a háborúról is. A világ darabokra fog hullani, és én ezt látni akarom, de nem fogom emiatt a családom életét kockáztatni. - Hagyd, hogy férfiként helytállhasson! – szólok Die-ra, még mielőtt bármelyikük bármit is tenne. Akármilyen erősek is vagyunk, és ellenségeink akármilyen gyengék is, nem szabad elfelejtenünk kik vagyunk. Meg kell nekik adni a lehetőséget, hogy méltóképpen haljanak meg, hogy férfiként fogadják a halált, harcos módjára. Egy erős ember képes megbirkózni a halál ölelésével. Államat a tenyerembe helyezve, a térdemen könyökölve nézem, ahogyan Oliver szóra nyitná a száját, de a fiam egyetlen pálcaintéssel megakasztja, és bármit is akart mondani, végül nem lett belőle semmi. Ez a baj a Daniel félékkel. Amint Die képzettebb lesz, meg kell tanítsam neki, hogy varázsoljon szavak nélkül. Mosolyogva nézem, és hallgatom végig, ahogyan Daniel-nek eltorzul a hangja a fájdalomtól. Sokan félreértik a főbenjáró átkok használatát. Azt hiszik elég csak kimondani, mint egy egyszerű varázsigét. De többről van szó, ezt akarni kell, márpedig erre csakis egy harcos képes. Erőt meríteni mások szenvedéséből. Ezért vagyunk mi mások. Képesek vagyunk megtenni azt, ami szükséges, még ha emiatt el is ítélnek egyesek. - Vedd magadhoz a pálcád Daniel! – rivallok rá, ahogyan egy intéssel a keze ügyébe küldöm a pálcáját. – Harcolj, próbálj meggyőzni arról, hogy hasznos lehetsz még! – várok pár pillanatot, amíg végül cselekvésre szánja el magát, és már éppen szóra nyitná a száját, mikor intek a pálcámmal és nekicsapódik a körülbelül két méterrel mellette lévő fatörzsnek. – Lassú vagy. Hogy bízzak meg benned, ha még magadat sem vagy képes megvédeni? – döntöm oldalra a fejemet, ahogy a kérdést intézem hozzá, és intek a kezemmel Die-nak, hogy gyötörje még egy kicsit. Egész nap tudjuk ezt csinálni, Daniel pedig messze nem olyan eltökélt, mint hiszi.
Valójában nem zavar az a jószág, úgy konkrétan csak nem találom a helyét, azonban látom, hogy apám számára fontos így hát eszem ágában sincs bármi olyat is mondani amivel megbántanám Rasmust. Végül is nekem is van egy állat a birtokomban akivel hasonlóan érzek. A kutyám aki a család mellett volt már mióta az eszemet tudom, öreg és megbízható. Kecske, kutya egyre megy, az ember örömét lelheti egy társban. -Annál nincs is jobb apám! Anyánkat senki nem érheti utol. - Viszonozom a mosolyát. Sheska épp annyira fontos nekem akárcsak Rasmus vagy Arielle. Egy család vagyunk, köt minket a hűség. Nekem hálásnak kell lennem amiért befogadtak és megadták a lehetőséget a számomra, hogy kiteljesedjek egy hatalmas család tagjaként. Daniel-re nézek ismét, a szája remeg a félelemtől. Mit láthatott apám ebben a féregben? Egy számító korcs nem több. Lehet van esze, de ez korán sem elég ahhoz, hogy túlélje a bosszúnkat. Az árulást nem tűrjük, a gyengék elhullanak az erősek megmaradnak. Ez egy ősi törvény. -Férgekből talál még apám többet is, mint kellene, egy eltaposott pondró nem nagy ár a hatalom fenntartása érdekében. - Egy gyilkos vigyort vetettem a majd behugyozott alak felé, szemében a rettegés olyan eufóriát okozott, hogy az elképzelhetetlen. Már szinte éreztem a kezemben a pálcát és vártam, hogy eljöjjön a pillanat amikor megmérkőzhetek ezzel a korccsal. -Ezzel egyet értek Apám! Anyámnak és húgomnak inkognitóban kell maradnia. Természetesen az életemet adnám a biztonságukért. - Ez így is van. Ha kell az utolsó véremig harcolnék a családomért. Mi összetartunk és épp ezért vagyunk olyan erősek. Nekünk nem kell megmutatnunk mire vagyunk képesek. A Roxfort nem tűnik veszélyesnek, de pont amennyire békés annyira veszélyes. Az én feladatom Sheska és Arielle védelme emellett az információk gyűjtése. Egy férfi vállán nagy a teher, de egy család édes tehernek számít. Arcomon megjelenik a vigyor ahogy Daniel szabaddá válik és kezében van a pálcája is. Mintha kicsit nagyobb biztonságot érezne, mekkora egy naiv ember. Még nem került velem szembe. Az egyik legjobb pálcaforgató vagyok. Sokan haltak már meg mert alábecsültek. -Ezt nagyon élvezni fogom Dan. Még mielőtt meghalnál könyörögni fogsz az életedért. De, mint mondtam, az apámmal ezerszer jobban jártál volna. - Kapom elő a pálcám és vigyorral az arcomon várom, hogy Dan léphessen először. Mikor meglátom, hogy készül az első átokra, már lépek is. -Mimble Wimble! - Gyorsan hatástalanítom az átkát, hogy aztán magam léphessek. -Crucio! - A tiltott átkok egyike. Dan lassan fájdalommal gyötörve kezd vonaglani a földön. Rángásait követően sikolyai is felhangzanak. Nem is számítottam másra. Az átoknak pár másodperc múlva vetek véget, nem akarom megölni, eszemben sincs, kínozni, játszani akarok vele, mint macska az egérrel. A rángások lassan múlni kezdenek, de a fájdalom hosszú ideg kínozza a testét. -Apám! Úgy hiszem most te következel, nem akarok minden szórakozást csupán magamnak, az önzőség volna. - Mosolyt küldök Rasmus felé. Bizony vannak még terveim, hosszú ideig életben tudom tartani Daniel-t.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2014-12-14, 11:12
Diederik & Rasmus
Nem az a férfi, aki üt, hanem aki állja. De ütni se felejts el fiam!
Még szerencse, hogy nem mondja ki amire gondol, mert ez a kecske bár ritka önfejű egy jószág, de kezdem megkedvelni. Mi tagadás, haszontalan egy állat, de nem is kell, hogy hasznát vegyem, én nem tartozom azon emberek közé, akik vadállatokkal veszik körbe magukat, mert féltik az irhájukat ellenségeiktől. Én megtudom magamat védeni. - Már nem kell sokáig várnod, mindjárt itt lesz. Már alig várom, hogy anyád ismét anyátok főztjét ehessem a fogadói koszt helyett. – mosolygok a fiamra. Na igen, nem rossz az étel ott sem, ahol megszállok, de mint minden más, csak akkor jó, ha a családoddal lehetsz, mi pedig most szétszéledtünk, de hamarosan ismét együtt leszünk. - Nagy kár érte, kedveltem őt, egy igazi féreg, de a jobbik fajtából. – csóválom meg a fejemet megjátszott csalódottsággal. Na igen, Daniel egy aljas, számító, gyáva féreg, de okos, és éppen ezért veszélyes, de nem rám, nem ránk, mert erősebbek vagyunk, ezért van ő itt megkötözve, és mert nekem semmi kedvem vele bajlódni, itt az idő, hogy a fiam is szórakozhasson. -Az aurorok között valami kór az, hogy olyan vakok, mint az öregasszonyok. Nem baj, ez a mi érdekünket szolgálja, kihasználjuk majd. Amúgy is, semmilyen körülmények között kerülhet bajba Ari és Sheska, ezt te is tudod, igaz? Vigyázunk egymásra, de én nem tudok ott lenni, így Roxfort falain belül te vagy az, akinek vigyázni kell rájuk, megértetted? – megértette ,ebben biztos vagyok, sőt abban is, hogy ez számára magától értetődő. A Roxfort hamarosan már nem fog semmi akadályt jelenteni, de jelen pillanatban nem tudok csak úgy kedvemre odamenni, így hát most ők vannak ott, ők a szemeim és a füleim, és Die a férfi, neki kell helyettem is vigyázni ott rájuk, mert a Roxfort talán csak egy iskola, de ellenséges terület, és az ellenség mindig éber, még ha a legtöbbjük bolond is. Dumbledore-t nem szabad alábecsülni, az öreg pontosan tudja, hogy Voldemort Nagyúr halála nem oldott meg semmit. - Örömmel hallom, és csalódottan is. – nem történt semmi különös, ez jó, mert így nem kell az ellenséggel számolnom, de rossz is, mert a vihar előtt a legnagyobb a csend, mint tudjuk, és mi nem egy könnyed kis zivatart szabadítunk erre a világra. Az égbolt valósággal pompázni fog az átkainktól, az istenek pedig velünk együtt harcolnak majd, ahogy a földön, úgy az égben is háború kezdődik majd, mi kíséri mi a hadjáratunkat. - Kelj fel Daniel! – intek neki, amint egy pálcasuhintással eloldozom őt, és a kezébe ügyébe dobom a pálcáját. – Nézzük meg milyen fából faragtak téged! – Daniel persze csak egy nagyot nyel, ahogyan bólint és feltápászkodik a földről. – Tied az első lépés fiam, tégy büszkévé. – mosolygok rá. Daniel most megtanulhatja, hogy kivívhatja a szabadságát, vagyis kivívhatná, ha letudna győzni minket, de nem tud. Senki nem tud.
Nem tart sokáig, hogy Apám nyomaira bukkanjak, szinte pofon egyszerű olvasni a jelekből amit hátrahagyott a számomra. Ám mások számára ez mind láthatatlan és érthetetlen volna. Meglátom a tisztást majd a két alakot és azt a kecskét. Apám kezd egy kicsit túlságosan ragaszkodni ehhez az állathoz. -Én se örülök kevésbé Apám! - Viszonozom a mosolyát és az ölelést is. -Az étel mennyiség megfelelő és még az ízvilága sem rémes, de az otthoni koszt az természetesen más. - Mosolygom apámra. Természetes számomra, hogy így szólítsam. Ő volt mellettem mikor kellett és mindent neki köszönhetek amivé váltam. Bár nem a biológiai apám ahogy a család sem az igazi családom,d e ki mondta, hogy csak a vérkötelék lehet valódi és erős? A családunk egy kicsit olyan, mint a kirakó, mindenhonnan össze vagyunk keveredve, de éppen ettől vagyunk erősek és legyőzhetetlenek, a hűség köztünk megtörhetetlen. Csak hálás tudok lenni Rasmus-nak amiért ennek a családnak egy oszlopos tagja lehetek. Letekintek a szinte már halálra rémült férfira. Közelebb lépek majd leguggolok mellé. Vigyort eresztek meg a rettegett képe felé. -Hát hello Daniel! Úgy látom kihúztad a gyufát haver. Tudod, apámmal még jobban is jártál volna, mint velem, Ő talán csak megölt volna, de én nem, jól fogunk szórakozni majd meglátod. - Úgy látszik apámnak szüksége van valamire ami ennek a nyomoréknak a birtokában van. Szinte hihetetlen, hogy még most se tanulták meg, hogy ennek a családnak ellenszegülni egyenlő a könyörtelen halállal. A titoktartás nem egy választható út. vagy dalolsz, mint a kismadár vagy a madarak fognak a sírod felett dalolni, lehet választani, tényleg minden a szabad választáson múlik. Daniel ezt ellőtte, neki már annyi, még ha beszél is, kész, nem több, mint egy volt senki. Leülök apám mellé a kidőlt fára. Gyorsan végig pörgetem az agyamban az elmúlt idők eseményeit. Felderengnek előttem a pillanatok amiket Lena-val töltöttem, de ezen kívül csak egy olyan dolgot találok ami talán érdekelheti apámat. -Az aurorok mozgásban vannak, úgy tűnik van valami az iskola körül, egyelőre nem tudtam rájönni, hogy mi, de fokozott az őrség. Kár, hogy nem látnak az orrukig sem, hogy maga a veszedelme van a falaik között. - Erre elmosolyodom, bizony, ott van Sheska, Arielle és én is. Semmi egyéb nem történt azóta, hogy legutóbb beszéltünk. Az aurorok általában nincsenek az iskolánál, a dementorok szoktak körbe szaglászni, de ezúttal valami másféle szimatot kaphattak ha már a szent auror brigád is beszállt. -Ezen kívül semmi érdemleges nem történt Apám! - Újra Daniel-re vándorol a tekintetem, csodálom, hogy mg maga alá nem csinált az öregfiú. Nincs bennem könyörület iránta. Elárulta apámat, titkai vannak, ez éppen elég, hogy meghaljon. -Kezdhetjük a mókát Dan? - Nézek utána apámra, remélhetőleg benne van a dologban Ő is, úgy az igazi ha nem csak egyedül én csinálom, még a végén túl hamar vége lenne a szórakozásnak.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2014-12-12, 18:18
Diederik & Rasmus
Az ember bármire képes, hogy megmentse a gyerekeit.
- Már nem kell sokáig várnod, mindjárt itt lesz. – nyugtatom Danielt, aki minden bizonnyal nem igazán nyugszik meg ettől, de nem baj, nem is az a lényeg, hogy nyugtot találjon magának. Már neki is mondtam, hogy oldalt kell választania, és ha nem velem van, akkor hogyan bízhatnék meg benne? Ő is pontosan tudja, hogy mit gondolok a bizalomról. Ritka madár a bizalom a mai világban, éppen ezért olyan embereket keressek magam mellé, akik megbízhatóak, akik az átlagnál is nagyobb szerepet képesek vállalni, és aki nem kíván élni ezzel a lehetőséggel az… nem igazán fogja megélni azt a kort, hogy az unokáival játszhasson. - Örülök, hogy itt vagy fiam! – mosolygok rá, ahogyan felállok, hogy megöleljem és megveregessem a hátát. – Nézzenek oda, mint egy óriás. Gondolom nem kell megkérdeznem, hogy jól etetnek-e. – mosolyodom el. Nem a véremből való a fiú, de mindig is úgy neveltem, mintha a vérem lenne, éppen ezért fiamnak szólítom őt, és el is várom, hogy apámnak hívjon. Azt vallom, hogy nem fontos honnan származunk, csak az, hogy mit gondolunk, hogy kik nevelnek fel minket, márpedig apja helyett apja voltam Die-nak, úgyhogy a családom része, éppúgy, mint Ari. Gyerekek még, de hamarosan, hamarabb, mint hinnék, már ők is ott lesznek a sorainkban. De most még itt kell lenniük. A Roxfortban. - Remélem nem puhultál el, mert Daniel számít rád. Igaz? – a kérdést már a delikvenshez intézem, aki persze csak nyöszörögve rázza a fejét, mintha érne ezzel valamit. Én megmondtam neki. Csinálhatjuk ezt kétféleképpen, és az egyik választás igen…fájdalommal teli, de hát ő emellett tette le a voksát, ez ellen nincs mit tenni, ő döntött, és már nem másíthatja meg. Meghal, vagy beszél, bár jobb lenne, ha eltudná kotyogni azt, amire kíváncsi vagyok, és csak azután halna meg. Ő egy nagyon fontos, mégis nagyon gyenge ember, akinek bár van bátorsága, most meghalhat könnyen miatta. – Gyere, ülj le! – bökök a fejemmel a kidőlt fa törzsére, ami azzal a kivágott fatönkkel vagy szemben, amin én ücsörögtem eddig, Daniel meg pont közöttünk van. Én gyorsan kényelembe is helyezem magamat, gyorsan leellenőrzöm a kecskét, nem lenne jó, ha meglépne. – Bármi fontos még mielőtt foglalkoznánk Daniel-lel? – akármi, amit fontosnak tart, hogy megosszon velem, elvégre részben azért van a Roxfortban, hogy információkat szerezzen, fira, hogy egy diák mennyi mindent tudhat. Ott van ő, Ari, Sheska… szinte minden tudok általuk, ami ott folyik, de sajnos ez szinte semmi, mintha a Roxfort is elhinné, hogy itt a béke. Dumbledore ennyire nem ostoba.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Diederik & Rasmus 2014-12-08, 21:49
Rasmus & Diederik
Apám üzent nekem, nyomokat hagyott ahogyan ezt szokta mikor találkozni kíván velem. Ezerszer biztonságosabb ha saját nyomokat hagy mintha üzenne egy bagollyal, a levél bárki kezébe kerülhet, a szavakat bárki hallhatja, de a saját jeleket csak én ismerem és Ő. Nem lenne jó a számunkra ha bárki is tudna a kapcsolatunkról, ez nem vetne jó fényt a jövőre, de azonnal megismerkedhetnék az Azkabannal. A nyomok bonyolultak, persze nem nekem, kölyök korom óta dolgozom azon, hogy ezeket értsem, hogy minden egyes apró jelzésből következtetni tudjak, ez a dolgom, a megfigyelés. Bár ezúttal fogalmam sincs miért hívat apám. Hisz nem olyan régen találkoztunk, ezúttal nem értem az okát, talán történt valami amiről még nem tudok, vagy esetleg újabb feladatokat kapok? Bármi is legyen meg kell jelennem nála, ez a kötelességem, hűséget fogadtam és ez mindennél jobban számít. Nyomról nyomra haladok, a legkisebb feltűnést sem akarom kelteni, hisz itt a falnak is füle van. Az erdő, a mező, bármi rejthet veszélyt, fenyegetést a terveinkre. Kíváncsian várom miért ez a hirtelen hívás, általában 3 hetente találkozunk és akkor számolok be azokról a dolgokról amiket megtudtam vagy éppen amire gyanakszom. Apám nem szokott tréfálni ilyesmivel, ha hív akkor csak is komoly dologról lehet szó és ebben nem csak Ő, de én sem ismerek tréfát. A mező lassan feldereng előttem és meglátom a család kecskéjét, valahogy mindig is irritált az a szőrpamacs pedig nem olyan régen megszokott vendég. Apám körvonalai is feltűnnek és egy másik alaké is, felismerem Daniel-t, láttam már és igen tenyérbe mászó képe van. Odaérek, végig mérem a férfit majd apámon áll meg a tekintetem. -Apám! - Üdvözlöm. A férfi láttán felcsillan a szememben valami. Úgy tűnik számomra, hogy ezzel az alakkal lesz dolgom. vagyis remélem, az utóbbi időben kicsit elpuhultnak érzem magam a tennivalók nélkül. Az iskola nem más, mint egy hely aminek semmi értelme sincs. Kötelességeim odakötnek, de semmi több. A hamuval egyenlőnek szeretném látni az egész Roxfortot.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Diederik & Rasmus 2014-12-05, 19:12
Diederik & Rasmus
Az ember bármire képes, hogy megmentse a gyerekeit.
- Ne nyöszörögj, nem akarlak megölni. Még nem. – villantok meg egy mosolyt a fűben fekvő, megkötözött alak felé. Na igen, nem ölhetünk meg mindenki folyton, hova jutna akkor ez a világ? Vannak emberek, akik sokkal hasznosabbak élve, mint holtan, és Daniel is ezen egyének közé tartozik. Nem egy tipikusan erős varázsló, sőt, alig konyít valamit a harchoz, de okos, és tudja azt, amire nekem szükségem van. Viszont nem akarja elárulni , és ez már nagyon is nagy baj, és olyan eszközökhöz kell emiatt nyúlnom, amiket nem nagyon fog élvezni. Nevezhetjük kínzásnak is, de ez erős szó rá, Daniel-t nem olyan fából faragták, mint aki túl sokáig húzná, ha igazán megakarnák kínozni. - Ott maradj! – rivallok rá a kecskére, aki a fűt legelészi pár lépéssel odébb Daniel-től. Nevet még mindig nem sikerült neki adni, de nem is kell, ez egy kecske, és csak azért nem dobtam még ki, mert… nem is tudom, majd kifogom, egyelőre még nem volt rá szükség. Nevezhetjük ajándéknak is, egy ajándékot pedig illetlenség kidobni, igaz? Nem éppen egy szokványos házi kedvenc, és elég idegesítő is, de egy dolog embert ölni, és egy védtelen állatot, akit egy borzasztóan nevetséges tolvaj tulajdonított el a gazdájától, mert nyitva volt a karám ajtaja. És, hogy miért vagyok itt? A válasz egyszerű. Várom a fiamat, megfog találni, ügyes gyerek, csak követnie kell a nyomokat, amit nem nehéz, fiatalon megtanulta már, biztos vagyok, hogy itt a nyomomra fog tudni akadni. Itt az ideje, hogy elszakadjon egy kicsit a könyvek monotonitásától és lássa mit is tesz az igazi erő. Mert Danielt nem lehet csak úgy néhány könnyű is átokkal szóra bírni. Nem, meg kell neki mutatni, hogy mennyire is tud fájni az élet, ha nem működik velünk együtt. Aztán eldöntöm megölöm-e, vagy sem, attól függ mennyit kell vele foglalkozni, hiszen az idő drága, nekem pedig kevés van belőle mostanság.
//