2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egy heg miatt aztán sosem gondolnám csúnyábbnak, egyrészt mert az én apám ütöttte ezt rá, amitől sokszor lelkiismeretfurdalásom is van, ám ennél sokkal fontosabb, hogy már kiskoromban is kedveltem őt, úgy ahogy volt, és a sebhelytől még karakteresebb lett tőle. Mint ahogyan Thess esetében sem rettentem meg, sokkal inkább egyedinek tartottam őt. Persze Quinn az igazi, de tényleg nem értem őt, hiszen jól esik számára, ha bókolok, viszont máskor meg zavarba jön tőle. Nem tudom eldönteni, hogy vágyik arra, hogy tényleg közeledjek, vagy a közös múltunk inkább elriasztja. Főleg, hogy farkas is vagyok amit előtte őszintén felvállaltam. Nehéz ügy. Finoman elnevetem magam, végülis nem baj, ha mások előtt úgy gondolkozik, hogy nem tartják annyira csinosnak, hátha akkor több marad nekem, még ha csak barátság-ügyileg is. Viszont azzal, hogy le akarom nyugtatni, csak olajat öntök a tűzre. Én már tényleg nem tudom, hogyan kéne őt kezelnem. Jó, olyan régóta nem találkoztunk megint, hogy emiatt hatalmas dilemmáim legyenek, csak hát baj volt, hogy véletlenül megcsókoltam, most meg baj, hogy nem randiként kezelem magunkat. Láthatóan én is elszontyolodom, hogy nem tudok megfelelni. - Sajnálom, hogy ha csalódást okoztam. – Nem, nem fogok a kardoskodni amellett, hogy ez mégis randi. Vélhetően mindketten bénák vagyunk ebben a kérdésben, neki egy magabiztos srác kell, aki türelmes, viszont szenvedélyes, tud várni, de ki is mutatja, amit gondol, én meg csak csapongok. Teljesen logikus, hogy nem lesz ebből még barátság sem nagyon. - Azért kérlek ne terjeszd. – Fűzöm hozzá, én is oda tudok szúrni ha akarok. Nem értem, hogy miért kezdtük bántani egymást, valahogy nem vagyunk egy hullámhosszon, a sértett büszkeségem beszél most belőlem. Én azt hittem, hogy neki a barátság, és a bizalom jelent valamit, attól még folyamatosan dicsérem, és nem azért, mert rá akarnék mászni, tényleg kedvelem, akár még tetszik is nekem, mégis állandóan félreértjük egymást. Úgyse adná tovább, csak úgy mondtam. - Nem fontos, érezd jól magad. Boldog karácsonyt. – Bólintok, és eltűnök a tömegben, mintha nagyon fontos dolgom lenne, valójában amikor már nem lát, akkor felszaladok a szobámba, gyorsan átöltözök valami szakadt ruhába, és bevetem magam az erdőbe, hogy jól kibőgjem magam. Szánalmas vagyok...
Nem is tudom mások is mondták már, hogy szép vagyok, de azért ezt nekem nehéz elhinni. Nem azért, mert nincs tükröm, hanem azért, mert van egy baromi nagy heg a nyakamon és hát a szüleim elhagytak... Az ember azért csak okkal hagyják el a szülei, és minden bizonnyal ennek volt oka. Talán nem az én hibám volt, de nincs olyan gyerek, aki ne saját magát hibáztatná ilyen esetben nem igaz? Ha árva vagy... még ha az új családot jó és szeretnek is, az mindig okoz benned egy elég nagy törést, amit nem lehet csak úgy könnyedén rendbe tenni. - Igen, szerintem is mindenki vak. - bólintok egy félmosollyal, amiből azért sejteni lehet, hogy ez már inkább csak egészséges viccelődés. Jó-jó, nem arról van szó, hogy ha mások is mondják, akkor semmilyen körülmények között nem hiszem el azt, hogy szép vagyok... csak hát... nehéz elhinnem, nem tehetek róla. Talán majd idővel azért ez könnyebb lesz. Azért az... nem is tudom picit valahol mélyen rosszul érint, hogy olyan kategorikusan jelenti ki, hogy ez nem számít randinak, mert hát... oké, értem én, nem randi, de azért mégis csak rossz, ha ezt így az ember képébe is vágják hirtelen. - Oh... értem, én is valahogy így gondoltam. - azért azt hiszem most talán mégis érződik a hangomon egy cseppnyi csalódottság. Nem ilyen reakcióra számítottam, mégis ezt kaptam meg, ezért van hogy a tekintetem kicsit elidőzik a tömegen, mert valahogy talán jobb most, ha másokra figyelek. Ez nem randi és abban végül is igaza van, hogy nem lehet mindenki párban egy bálon, legalábbis nem úgy. - Ez azért akkor is elég félelmetesen hangzik... vérfarkasok, meg... minden, én félnék tőle, ha az lennék. - nem akarom ezzel megbántani, tényleg eszem ágában sincs, egyszerűen csak nem tudom hogy kezelném ezt. Így is mondhatni van elég bajom, szóval nem jönne jól, ha még egy vérfarkas átkot is a nyakamba kapnék. - Igen, hazamegyek majd, te gondolom akkor itt maradsz. De... majd a szünet után találkozunk még úgy is. - teszem még hozzá, mert hát szeretnék, azt hiszem ezzel legalább ezt is jelzem felé, hogy remélem, hogy tényleg így lesz majd. - Most viszont... nem haragszol meg, ha kicsit beszélek a barátnőmmel? Aztán majd visszajövök jó? - mert hát na nem feltétlenül kell egész este együtt lennünk. Szeretnék, de ott van Astrid is... azért érdekel, hogy mi van vele.
Valóban úgy látom, hogy enyhén szólva mindketten önértékelési gondokkal küzdünk, ki ezért, ki azért, talán éppen ezért is értjük meg egymást ennyire könnyedén, hogy képes vagyok akár keményebb titkokat is rábízni, mert úgy vélem, biztonságban lehet nála. Átérzi, hogy még nála is nyomorultabb a múltam, és ezek alapján hátha ki tudok belőle váltani valami gyengéd, anyai érzelmet. Kissé társaságfüggő vagyok, bár ráakaszkodni mégsem akarok, de nagyon olyan, mintha a lány kezdené pótolni Angelique-et. Azokkal az érintésekkel, a jótanácsokkal, a gyengédséggel. Vagy nem kéne mindig ilyen kétségbeesetten ezt keresnem benne is? - Oké Quinn... akkor fogadjuk el, hogy mindenki vak, hogy ha rólad van szó. – Félmosollyal válaszolok a megilletődött szavakra, pontosan értem, mire is gondol. Lényegében felületes világban élünk, és aki nem tökéletes szexbomba, azon már átlépnek, pedig én pont azért figyeltem fel már idejekorán is a különlegesen kék szemű lányra, mert volt benne valami törékeny báj, amely az enyémhez hasonlatosan nagyon érzékeny belsőt rejthet. Úgy véltem, hogy összeillünk, ám most, hogy felnőttünk, az elbaltázott csók ellenére is szép barátsággá fejlődhet, nem kell mindig úgy éreznem, hogy kell valaki, aki szeret, lehet azt barátságból is. Olykor az még bensőségesebb is. - Biztos hogy nem. Ha randiként kezelnénk minden ilyen bálos meghívást, akkor az este végére vagy nagyon sok párunk lenne, vagy nagyon sok pofon csattanna el. Kétlem, hogy a tanárok örülnének, ha frusztrált tinik lepnék el a sulik a szünetek utánra. Bár... biztosan vannak, akik ilyen minőségben jöttek el, de úgy összességében nem hiszem. – A hajsimítás valahogyan ösztönösen jött, nem is folytatom, végülis legyen most elég ennyi, a táncban könnyedén ki tudjuk fejezni azt, hogy ebben a pillanatban egymásra vagyunk hangolódva. Teljesen jól követ engem, és én is meglepődöm, hogy jól vissza tudom adni a tévében tanultakat, hiszen ott főleg a pasilépésre figyeltem. - Köszi! Nem, az erdő végülis a vadak helye, azért tiltott rengeteg. A kentaurok megvédik magukat, az egyszarvúak is. Más vérfarkasok is élnek az erdőben. Születettek is. A legelső alkalommal találkoztam velük. Engem nem is bántottak, még ember alakban sem. – Vonom meg a vállamat, nyilván nem csinálnék belőle rendszert, de nagy ritkán, olyan fél évente jó dolog lehet szabadon szárnyalni. – A szüleiddel mi a helyzet? Hazamész holnap? – Természetesen a nevelőszüleire gondolok, nekem nincsen hova hazamennem, addig amíg nagykorú nem leszek, ami még pár hónap, maradnom kell, Dumbledore a gyámom.
Astrid is mondta már, hogy lehetne egy kicsivel több önbizalmam, de az a baj, hogy... nem igazán vagyok én túlságosan jó ebben. Szeretnék, komolyan, jó lenne, ha többet tudnék gondolni magamról, de úgy nehéz, hogy a szüleim elhagytak. Ez azért minden gyerekben törést okoz, aki árva valahogy sosem érzi magát teljesen egésznek, hiába is próbálkozik a dologgal, pedig én tényleg szeretnék egy kicsit erősebb lenni, több önbizalommal, de ez sajnos nem olyasmi, amit erőltetni lehet, hiába, hogy ha tehetném... erőltetném valahogy. - Nem semmi baj, én csak... ezt nem szoktam meg tudod? - nem igazán szokott fiúkhoz közöm lenni, úgyhogy e miatt ez nekem zavarba ejtő, de attól még ugyanúgy jól esik nekem, tényleg. Kinek ne esne jól, hogy megdicsérik? - Dehogy! Nem erről van szó Jason, csak... nekem kéne ezt jobban kezelni azt hiszem, majd igyekszem, nem neked kell változtatni. - bátortalan mosolyt varázsolok az arcomra. Tényleg úgy gondolom, hogy nem neki kell változtatni, ő csak szimplán kedves, hogy dicsér és kedveseket mond, nem neki kell ezen változtatnia, pont hogy nekem kell elfogadni, hogy nem vagyok én olyan rémes, mint ahogy mindig gondoltam magamról, több vagyok ennél, csak ezt... tényleg nehéz felfogni. - Nem tudom, ez most randinak számít? - igazából én sem tudom. Végül is ez egy bál, én úgy voltam vele, hogy inkább azért hívott el, mert ez neki is jó, hiszen alig ismer még valakit, és így volt neki egyszerűbb. Persze nem csak párok jöhetnek el, hanem barátok is együtt, egyszerűen csak nem tudom, hogy mi milyen minősítésben jöttünk. Pont ezért lep meg, amikor végigsimít a hajamon, mert hát... ez most azt jelenti, hogy akkor igen, vagy... vagy mit jelent? A tánc viszont egész kellemes, persze így is félek, hogy hasra esés lesz a vége, de nagyjából azért sikerül tartani magam... fogjuk rá legalábbis. Egyszer lépek csak majdnem a lábára, de nem sikerül durván letaposnom szerencsére. - Köszönöm, te is ügyes vagy, sőt sokkal ügyesebb! - pedig ahhoz képest, hogy csak tv-ből tanult, tényleg nagyon profin csinálja, de komolyan. - Úgy érted, hogy kockáztatnád, hogy nem veszed be és... és nem félsz, hogy ártasz majd valakinek? - oké, azért kissé meglepnek a szavai, hiszen... azért ez veszélyes lehet. Rendben van, hogy Tiltott rengeteg, de ott is vannak állatok, kentaurok, akiknek árthat, vagy egy arra tévedő diák. Ez... elég rizikós nem?
Nem igazán értem, hogy miért van ennyire megilletődve, hiszen gyönyörű, legalábbis számomra, ráadásul még olyan kedves, angyali teremtés. Talán pont ez utóbbi miatt, hiszen egy nagyhangú, harsány lányban talán nem is tudnám meglátni, hogy milyen szép, meg hát azok a tipusok talán nem is annyira kedves. Érzékeny vagyok a múltam alapján, s megannyiszor odabújnék Quinn-hez, de nem teszem, őrzöm a barátságát, mert azzal a csókkal majdnem elrontottam mindent, inkább nem kockáztatok, mert nem akarnék egy ilyen kedves lányt elveszteni. - Nem akartalak zavarba hozni. – Sietek gyorsan a tudtára hozni. Csak azért nem hebegek, mert valakinek beszélnie is kell. Ahogy sejtem, mindketten eléggé visszahúzódóak és félénkek vagyunk, ám ha visszafogjuk magunkat, nagyjából csendben fog telni az egész bálunk, annak meg nem sok értelme lenne. – Még mindig nem tudom, hogy mi a helyes, de ne beszéljek? Inkább hallgassalak téged, nehogy rosszul érezd magad? – A vágásról biztosan Carl jutna eszembe, a szép sál szerencsére elfedi a heget. Nem érzem azt, hogy attól csúnyább lenne a lányka, pusztán rossz emléket idézne, amelynek én is része voltam. - De... akkor ez olyan, hogy mindenképpen randifélének kell lennie? Ne érts félre, szívesen vagyok veled, csak éppen nem akarom, hogy félreértsd. – Közelebb hajol, én pedig megint túllövök a célon, de nem tehetek róla, ez ösztönös, és megsimogatom a haját, akkor jövök rá, hogy ja a cipőmet akarta dicsérni, meg a félelméről beszámolni, úgyhogy gyorsan úgy teszek, mintha ne történt volna semmi. Pedig rém ciki a dolog. - Oh, te is? Ezt jó tudni... – Próbálok nem nagyon nyelni, hogy megint mekkorát hibáztam. Mondom én, nagyon rendes velem, én meg állandóan ráakaszkodom. Talán jobban járna, ha megkérném a barátnőjét, hogy szórakoztassa ő, én meg elhúzhatnék, mert szégyenlem magam azért, amiket teszek. Azért egy táncig talán még maradok, mert hajlandó velem égni, hogy megpróbáljuk ezt a bizonyos salsát. Félszegen mosolygok, és nagyot sóhajtva kérem végül a számot, hogy bele tudjunk kezdeni. Javasolok neki pár mozdulatot, lépést, és egészen ügyesen alkalmazkodik, ettől már én is bátrabb leszek. Azonos szinten vagyunk, féltem volna, ha sokkal jobb, vagy sokkal rosszabb, mint én, így tökéletes. - Nagyon ügyes vagy...! És... nem. Fájdalmas volt először, de végül megszoktam, felszabadított, hogy addig sem kell a saját nyűgjeimre gondolnom, viszont itt az iskolában kaptam egy bájitalt, és ez teljesen elnyomja. Bár ott a kisértés, hogy nem iszom meg, hanem inkább elmegyek a tiltott rengetegbe, ott nem ártanék senkinek. Mi a véleményed Quinn?
Sok esetben én is csak azért vagyok ilyen, mert valahogy próbálok megfelelni és inkább vagyok csendes és kedves, mint dacos és nagyhangú. Az nem megy nekem és nem is igazán áll jól, sőt jó eséllyel, ha túl sokan figyelnének oda rám, akkor nem is tudom, hogy mit tudnék kezdeni a helyzettel. Nekem jó így és őt tényleg sajnálom, hogy ennyire rémes élete volt, amit nem is tudom, hogy hogyan tudott kezelni eddig. Én azért örülök neki, hogy az én életem jóval könnyebb volt, jóval egyszerűbb mederben zajlott, annak ellenére is, hogy árva vagyok és voltak nehézségek, de most jó családban vagyok és azt hiszem ez a lényeg, nem ami előtte volt. - Oh, hát... köszi. - zavartan sütöm le a szememet már csak az elharapott bók miatt is. Tudom én, hogy kéne tudnom kezelni az ilyeneket, vagy legalább egy fokkal jobban, de nem megy. Astrid is mondta már, hogy szép vagyok, de valahogy ezt én még nem tudtam elkönyvelni magamban. Túlságosan csendes a természetem, arról nem is beszélve, hogy ha belenézek a tükörbe, akkor többnyire a vágást látom a nyakamon és nem mondjuk a kék szemeimet, amik amúgy is irreálisan világosak és tudom jól, hogy vannak olyanok, akiknek ez már túlságosan sok is. - Persze ebben igazad van, lehet olyan is, aki csak szimplán eljön és kész akár barátokkal, vagy ilyesmi, de... szerintem egyedül akkor sincs értelme. De ez a túlflancolt csuka azért jól áll neked, viszont... - kicsit közelebb hajolok - nem zavaróan közel - a hangomat is lehalkítom, mintha épp titkot akarnék súgni neki. - ... én egész este attól rettegek, hogy mikor esem hasra a magassarkúban. - csak hogy érezze, nincs egyedül, nincs gond vele, meg a cipőjével, szóval nem kell aggódnia, én se vagyok profi ebben a flancos ruhában, meg úgy általában a bálon. - Jól van próbáljuk meg, és ha esünk, akkor maximum együtt esünk. - mosolyodom el. Azért remélem, hogy nem nyaljuk fel a padlót, mert az ő cipője is veszélyes, meg az enyémben sem a legkönnyebb járni, táncolni meg... főleg olyat, amihez nem értek én sem, ő is csak tv-ben látta, de hát meglátjuk meddig jutunk el. Maximum majd nagyon rajta leszek, hogy teljesen kizárjam a külvilágot és ne figyeljek senkire sem, aki netán furán néz ránk az esetleg mozgás miatt. Nekem még egy sima keringő is kihívás lenne, nem hogy... egy salsa, azt se nagyon tudom, pontosan mi fán terem. - Oké, vágjunk bele! - igyekszem nagyon lekövetni a szavait, fel nem is nagyon nézek, csak főként a szavaira figyelek, meg a lábmozgásra, hogy ne nyaljam fel a padlót, no meg hogy ne lépjek rá a lábára, vagy valami még rosszabb, szóval nagyon igyekszem megoldani, hogy menjen ez a bizonyos salsa. Nem mondom, hogy profi vagyok benne, ő sem, de legalább nem esünk és nem megyünk neki senkinek, azt hiszem jelenleg ez is bőven nagy tettnek minősül. - De nem rossz az, hogy ez ural téged? Hogy... teliholdkor... nem félsz tőle? - értem én az érveit, de attól még igenis meglep és próbálok legalább amikor beszélek felnézni, így kis híja, hogy ne lépjek rá a lábára, de végül csak megúszom a dolgot. Nagyon közel volt, nagyon-nagyon.
Jó, de ha valaki úgy cseperedik fel, mint én, hogy csak a rosszat látja, kénytelen-kelletlen sokként éli meg, ha valaki ennyire kedves, és önzetlen. Tulajdonképpen Quinn-nek az arcára van írva, hogy nem csupán halkszavú, nagyon is galamblelkű teremtés, aki csak a békére, szeretetre vágyik, hogy ne legyenek a világban az apámhoz hasonlatos emberek, sőt, még talán nekik is képes lenne megbocsátani, legalábbis egy bizonyos szintig. Nem mondom, hogy mindenben az ő példája követendő, de motiváló erő lehet, az biztos. - Én azt gondolom, hogy nagyon szép felnőtt nő leszel, hiszen már most is látszik, hogy mennyire... – Nem fejezem be, nem is tudom szavakkal leírni, meg persze zavarba sem hozni. Biztos, hogy nem felejtette el, ami köztünk történt, mármint a csók, mégis oly kedvesen megbocsájtó volt ezzel kapcsolatban, mintha minimum a lekötelezettem lenne. Pedig nem csak azóta, a Carlos dologgal kapcsolatban is úgy érzem, nekem kéne érte tennem valamit. Ezért is hívtam el, próbálom szórakoztatni, hogy jól érezze magát mellettem, velem, hátha egy közepesen bátor srác táncba viszik, nem fogok haragudni. - Azért nem hiszem el, hogy egy ekkor iskolában mindenki pont talált volna magának párt, és ezen elindulva akkor a hálókörletben maradjanak? De mindegy is, én hatalmas mázlista vagyok, csak el ne csússzak ebben a túlflancolt csukában... – Mosolyodom el, nem nekem valóak ezek a báli cipellők, maradni szoktam a tornacipőnél, nem is igazán érzem azt, hogy ideillenék, de amíg erről Quinn nincsen meggyőzödve, addig tartom a frontot. - Partnerrel még én sem. Hát olyan tüzes, de ha nem sikerülnek a lépések, nem baj, én tudok nevetni magamon, ha te is. Legfeljebb eszünk utána szarvast, jó? – Felelem vidáman, kezd végre megjönni a csacsogósabb kedvem, most hogy látom, hogy nem esz meg, egészen jól el tudok lenni a társaságában. Egyikünk sem nagyhangú, mégis egészen természetesek tudunk lenni. A parkettre kisérem, és picit várunk, közben odaintek az énekesnek, odatátogom, hogy Salsa, vigyorogva bólint. Egész értelmes fickó. Látja rajtunk, hogy nagyon bizonytalanok vagyunk, ezért valami lassút dob be. - Semmi gond, ha csak egy egy sikerül. Na akkor csipőt ki. Mutathatom? – Nem saját magamon mutatom, hanem picit félős arccal, de az övére tapasztom a kezem, és mintha valami próbababázós díszlettervező, pakolászom. - ... és most előrelépsz, ja nem, az én vagyok, szóval te hátra, én előre. Forgás a karom alatt, jó lesz ez. Most helycsere, és átjössz ide a helyemre... – Magyarázom, most aztán vizsgázom abból, hogy mennyire jó tanár is lennék. Szerintem pocsék. Részletkérdés. A végén ezt az alap lépéssort ismételgetjük unalomig, közben a kérdése is próbálok válaszolni. – Nem tudom, talán mert ez az enyém. Ehhez nincsen köze az apámnak, ez csak rólam szól, és tulajdonképpen felszabadító, hogy ez az ösztönösen erős érzés szinte mindenről eltereli a gondolataimat. Mi a véleményed?
Soha sem voltam rosszindulatú, valahogy mindig is inkább próbáltam megérteni másokat. Talán ez a miatt is van, hogy árva vagyok, hogy én sokszor éreztem úgy, hogy engem nem értenek meg igazán, hogy a szüleim eldobtak és nem kellettem, akkor valahogy nekem muszáj másokkal kedvesnek lennem, mert talán valahol az élet idővel visszaadja azt, amit másoknak adsz. Lehet, hogy ez buta és naiv feltételezés, hogy nincs az életben semmiféle sorsszerűség, csak az van, ami van, függetlenül minden tettedtől, de én azért valahol mélyen mégis csak reménykedem. - Ez igaz, valahol átmenet a kettő között. - mosolyodom el. Tény, hogy nem vagyok még felnőtt, de már kislánynak sem mondana senki. Gondolom valahol e miatt is volt az a csók, bár simán lehet, hogy csak hirtelen felindulásból történt. Nem akarok én azzal számolni, nem lenne semmi értelme. Elhívott a bálba is, aminek persze nagyon örülök, de ez is lehet, hogy csak afféle engesztelés, vagy ilyesmi a legutóbbi viselkedése miatt, szóval azért nem akarom én ezt túlságosan komolyan venni, nem is hiszem, hogy lenne értelme. - Egyedül? Nem igazán hiszem, hogy egyedül bármi értelme lett volna eljönnöm. Ez mégis csak egy bál, a legtöbben táncolnak, vagy mással vannak együtt, vagy ilyesmi, egyedül lófrálni... nem az igazi. - mert most jó lett volna, ha egyedül ücsörgök, nézem, ahogy mások szórakoznak, vagy tudom is én? Szendvicset eszem és sütiket kóstolok végig? Nem hiszem, hogy azzal jól éreztem volna magamat, szóval nem... inkább ezt kihagytam volna. - Salsa? Soha sem Salsáztam... bár mást se sok mindent táncoltam, úgyhogy ez nem olyan meglepő. Egyáltalán milyen? - bár gondolom nem lehet ezt csak úgy elmesélni, jó eséllyel inkább látni kéne, hogy tudjam miről is van szó és még akkor se biztos, hogy felismerném, ha mondjuk előtte még nem láttam ilyesmi. Igazából nekem az sem baj, ha nem táncolunk, nem fogok én ezen fennakarni, ha csak tv-ben látott táncot és otthon gyakorolta, nem biztos, hogy tényleg szeretné kipróbálni élesben, szóval...azt hiszem meglátjuk. Irány akkor sütizni, de aztán mégis csak azt hiszem bizonytalanul, de felveti újra a tánc ötletét. - Végül is... megpróbálhatjuk. - mosolyodom el. - De, ha... rálépek a lábadra, előre is elnézést kérek. Viszont esetleg előtte megmutathatnád legalább a lépéseket. - mert hiába indul el a zene, ha fogalmam se lesz, hogy mit kell csinálni, attól tartok, hogy abból nem sok jó sülhet ki. - Miért tartod jó dolognak? - nem bántó éllel kérdezek, fel sem merül, egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hiszen ahogyan tudom a legtöbben ezt nagyon negatívnak gondolják. A vérfarkas... átok, nem véletlenül ez a neve, és nem pedig áldás, vagy ilyesmi, meg ami fájdalmas harapás útján terjed, az eleve nem lehet jó dolog nem?
Őszintén szólva teljesen meg vagyok lepődve, hogy Quinn ennyire kedvesen, és megértően kezel még mindig. Az előbbi alkalmak alapján úgy voltam vele, hogy biztosan a háta közepére nem kívánna, fordított esetben én köszönni sem tudtam volna, nem hogy bálba menni az erőszaktevőm lelkironcs kölykével. Ő pedig még az eleresztett csókom után is pusztán engem sajnált. Hát van ilyen? Ő itt az áldozat, mégis engem vigasztal. Kicsit a sarkamra kéne állnom, és új életet kezdeni, hogy valami ténylegesen változzon is. Carl állítólag Angelique-kal együtt tizenhét embert ölt meg, úgy gondolom ez elég indok ahhoz, hogy ne tekintsem az apámnak. - Kislány sem vagy. – Viszonzom a mosolyt, igyekszem határozottabban fellépni, anélkül hogy átesnék a képzeletbeli ló másik oldalára. Azt hiszem azt megpróbálhatnám, hogy a barátja legyek, végülis minden emberi kapcsolatot el lehet kezdeni, és ha félbeszakad, folytatni. Amióta farkas vagyok, még jobban vágyom a társaságra, hiszen el is van nyomva, de a falkaösztön pulzál bennem. Nyilván Thess felé erősebben, de a lényeg, hogy a farkasos társas lények. Az orromat azért nem dugom oda Quinn-hez, hogy végigszaglásszam, érzékeim így is erősek, csupán nem változom át amikor feljön az átkozott hold. Néha eljátszom ugyan a gondolattal, hogy megszöknék, de vajon hova mennék? Semmi garancia nincsen rá, hogy nem küldenének rám aurorokat, ha elvadult farkasok mellett kötök ki. Köszönöm, inkább nem. - A barátnődről beszélsz? Hát azért kedves tőled, bár szerintem egyedül kár lett volna ezt kihagynod. Vagy ha nem érdekelsz senkit, akkor az úgy nem az igazi? – Nem megbántani akarom őszinte kérdéseimmel, tényleg érdekel, hiszen ismerkedni itt is lehet, nézelődni, nagyokat enni, és véletlenségből akár táncolni is, biztosan vannak még pártában maradt srácok. Egy szó mint száz, örülök, hogy eljött velem. - Csak egy tánc van, amit tudok, de ez a zene nem olyan. A Salsa. Valamiért az nagyon megfogott, sokszor láttam a mugli tévében, legtöbbször nem tudtam mit kezdeni magammal, és valahogy megtetszett. Partner nélkül ugyan nehéz volt, de körbetáncikáltam a pince keresztgerendáját. – Vonom meg a vállamat félszeg mosollyal, a hajam persze belehullik a szemembe, amit így ki kell söpörnöm. Egyértelmű, hogy nem erőltetném én azt sem, de ha véletlenül olyan taktust hallok, hát lehet, hogy felkérném. Biztosan oltári béna lennék, de a farkas mégiscsak kidagasztja a mellkasom, és önbizalmat erőltet. - Tudod mit... ? Kérjek egy ilyen számot? Hátha menne. – Egyenlőre ugyan ücsörögni, és sütizni indultunk, de ha rábólint a dologra, sokat nem veszíthetek, úgysem jött volna egyedül, talán nem pattan le, ha egy unalmas, és béna srácnak tart. Ez az esély egyébként is megvan. - Aha. Az. Mégis, talán jelenleg az egyetlen jó dolog az életemben. – Nem teszem hozzá, hogy rajtad kívül, mert erősen félreérthető lenne, és még véletlenül sem akarom zavarba hozni a múltkoriak után. Egyszerűen csak azt akartam, hogy tudja, elmondtam a legnagyobb titkomat, a barátomnak tekintem.
Talán nem kéne itt lennem... talán, de nem érdekel, mert én igenis akarok, tényleg. Tudom én, hogy Jason nem tökéletes, de hát ki az manapság? Én sem vagyok, senki sem. Mintha csak mindenki kicsit defektes lenne. Astrid is ezzel a Piton dologgal, én meg... hát én főleg. Jasonnek pedig rémes élete lehetett Carl mellett. Én csak egy hétig voltam ott vele, de már az is kikészített, ő viszont éveken keresztül és még azt a keveset is elvette tőle, ami jutott volna neki, és ez rémes. Én azért ennél még mindezek ellenére is jobb lelkű vagyok. Nem utasítottam volna vissza, mert nem akartam ezzel megbántani, hiszen így is már épp eleget szenvedett nem? - Oh, hát... köszönöm, bár nem mondanám, hogy felnőttem, de... tényleg köszönöm. - mosolyodom el. Igen, most is kicsit úgy érzem, hogy többet gondol rólam, mint ami valójában igaz rám, vagy csak én gondolok mindig túl keveset magamról? Igazából fogalmam sincs, mert Astrid is többre tart, mint amire én magamat. Nem tudom, azt hiszem ez pont olyasmi, amin nem akarok én túl sokat gondolkodni. Itt vagyok, egy szép ruhában, bevállaltam és jólszeretném érezni magam, akkor remélhetőleg menni is fog igaz? - Nem hiszem, hogy bárki elhívott volna, Astridnak pedig van párja, szóval... jó eséllyel nem is jöttem volna, ha nem hívsz el. - mert az mennyire rémes már, ha egyedül jössz, aztán csak állsz a falnál és nézed azokat, akik jól érzik magukat. Szerintem még Astrid se tudott volna rábeszélni, hogy jöjjek el, mert nem éreztem volna jól magamat és minek egy szép ruha akkor, ha amúgy sem tudod kihasználni, tehát én is hálás lehetek neki, hogy egyáltalán felmerültem benne, megmentett attól a kellemetlen érzéstől, hogy amíg a legtöbben itt vannak táncolnak és jól érzik magukat én a klubhelyiségben, vagy mondjuk otthon vagyok egyedül. - Persze, én nem is erőltetem, ha nem szeretnéd, akkor egyáltalán nem is kell táncolnunk, csak ha van kedved. - mosolyodom el, és nem baj ez tényleg, látszik is rajtam. Nem muszáj táncolni, amúgy sincs benne semmi gyakorlatom és a végén még rálépnék a lábára, vagy rosszabb esetben totál be is égnék vele, azt meg aztán végképp nem akarom. Jó, ha inkább eszegetünk és iszunk valamit, meg beszélgetünk, abból tuti, hogy nem sülhet ki semmiféle kellemetlen helyzet igaz? Az viszont meglep, amit ez után mond Jason... mert hát persze tanultunk a vérfarkasokról SVK-n, de... ezzel most arra akar utalni, hogy? - Jó dolognak tartod? - történt vele valami, amit jó dolognak tart. Ez még eddig világos is lenne, ha nem arról lenne szó, amire most a szavai alapján gondolok, vagyis az utolsó mondat alapján. Azért picit elkerekedik a szemem, de lehet hogy rossz következtetést vontam le. - Úgy érted, hogy te... vérfarkas vagy? - hülye dolog, de mégis kicsit közelebb hajolok a pohárral a kezemben és még le is halkítom kicsit a hangomat, mintha most a világ legnagyobb titkáról lenne épp szó. Végül is... talán az is, számára tuti hogy nem olyasmi, amit mindenkinek el akarna mondani.
Most itt vagyunk, holott sok évvel ezelőtt még az is nehezemre esett volna, hogy megszólítsam, Angelique hiába győzködött, erre nem tudott rávenni. Quinn nem tartja magát szépnek, nem is kihívónak, mégis olyan kis cuki, az én összetört lelkemnek igazán olyan pontja, aki fel tudja vidítani a napomat, ha csak látom, és ez régen is így volt. Pont ezért dühödtem be, amikor megtudtam, hogy Carl vele is erőszakodott. Valahol ekkor döntöttem el, hogy bármennyire is apám, ha egyszer kijön a börtönből, akkor jobb esetben is csak át fogok rajta nézni, rosszabb esetben életemben először nekimegyek, és addig ütöm, amíg el nem fáradok. Quinn túl nemes ahhoz, hogy bántani lehessen, ráadásul mint utóbb kiderül, már kislányként is molesztálni akarta. Annak ellenére, hogy én is egy labilis, lelki roncs vagyok, meg még rajta akartam levezetni keserűségemet, kedvesen kezelte ezt is, és a sokadik esélyt adja azzal, hogy még a bálba is eljött velem, úgy kezel mint egy rendes embert. - Nagyon jól a smink is igen. Nehéz nem észrevenni, hogy felnőttél, illik hozzád. – Nem tudom, hogy kicsoda Astrid, de amennyire sejtem, hogy a lányok mennyire megbeszélik egymás között, hogy mi volt a napi menza, biztosan átbeszélték azt is, hogy mi történt Quinn múltjában, és hogy én mint új szereplő, milyen kapcsolatba vagyok hozható a hollóhátas lánnyal. Azt hiszem igazán szégyelném magam, ha az említett barátnő szeme elé kéne kerülnöm, egyszer is elég volt átélni. - Nem baj, akkor is hálás vagyok. – Végülis jöhetett volna egyedül, vagy a barátnőjével, ő mégis rám szánta az estét, pedig biztosan sok magányos srác van, akik az egyedül ücsörgő lányokra vadásznak. Annyira azért van önbecsülésem, hogy nem sajnálatból tette ezt, talán az, hogy itt vagyok az iskolában, kontrollált körülmények között, és Thess talán felvállalja az alfa szerepét, lehet, hogy megnyugszom, és rájöhetek, hogy ki is vagyok igazán. Talán egy győztes, aki túlél mindent, míg mások beleroppannak már sokkal kevesebbe is. Azt hiszem többet is kéne még mondanom Quinn-nek, már így is eléggé sokkoltam, de rosszabb, hogy nem tudja a teljes igazságot. - Mindenképpen. Ahonnan én jöttem, ott rengeteg bál volt, de sajnos az sem volt elég ahhoz, hogy megtanuljak tisztességesen táncolni. Remélem nem baj. Talán a vége felé, akkor már nem érzem magam annyira... – Félmosoly, és besorolok mellé, ahogyan az italos pultok felé lépdelünk. Mindenképpen a mentes lék közül választok, nem tudom, hogyan lenne rám hatással egy igazán ütős ital, még ha a farkas állóképessége elég komoly, nem kockáztatok. Apropó, farkas. - A múltkor lett volna még mondanivalóm. Mindazonn túl, amit meséltem, amióta egyedül vagyok, történt még valami, amit talán mások átoknak fognak fel, én... egészen jó dolognak tartom. Tudod, hogy mi az a lycantropia? – Szegény Quinn addig terhelem, amíg össze nem roskad, de nem tudnék vele további hazugságokban élni. Ha tud mindent, annak fényében dönthet, hogy akar e még a barátom lenni, vagy sikítva menekül...
Hát szó se róla, hogy nekem is nehéz volt ezt az egészet megemésztenem. Egyáltalán nem egyszerű rájönni hogyan is kezelj valakit, aki történetesen annak a valakinek a fia, aki finoman szólva is ártott neked, szóval... nem könnyű a helyzet, de Jason sosem bántott és ő is csak egy áldozat volt. Olyan valaki, akit Carl bántott és kész csoda, hogy nem gyűlöli őt szívből. Azok után, amiket mesélt képtelen voltam rá igazán haragudni, egyszerűen nem ment, ha akartam volna, akkor se ment volna. Rendes srác, csak rossz dolgok történtek vele. Az, hogy megcsókolt... hát enyhén szólva furcsa volt és ledöbbentett, de ő sokkal rosszabbul érezte magát utána, mint én, szóval e miatt is inkább csak sajnáltam és nem tudtam volna haragudni rá, nem is lett volna indokolt. Ezért mondtam igent, még ha volt is egy enyhe zavarom, de szerettem volna jönni. Astridot is elhívták, szóval nekem is kellemetlen lett volna egyedül jönni, egyáltalán nem nézni be. - Oh, hát... köszönöm. A barátnőmnek köszönhetem, Astrid segített kiválasztani a ruhát, meg ő segített a sminkben is. - zavartan mosolyodom el, mert hát nem igazán az én érdemem ez a külső. Jó a ruhában nekem is részem volt, próbáltam azért olyat keresni, ami nem túl drága, ha már nem én vettem, vagyis nem az én szüleim. Nem akartam volna kihasználni a lehetőséget, hogy Astrid segít ebben. Puszit azért nem adok, de végül óvatosan belé karolok, hogy bemenjünk. A legutóbbi érintés is eléggé érdekesen sikerült, szóval... jobb, ha mondjuk úgy biztos, ami biztos, de óvatos vagyok ilyen téren, hiába, hogy most viszonylag sokan vagyunk, azért nem biztos, hogy jó lenne egy kellemetlen helyzet. - Lemondani? Nem... nem hívott el más. - rázom meg a fejemet és csak pillanatok múlva esik le, hogy ez most úgy is hangozhatott, hogy csak azért jöttem el vele, mert nem volt más, pedig ez nem így van. - De nem baj, örülök, hogy elhívtál. - teszem gyorsan hozzá egy mosollyal. Nem vagyok én népszerű, vagy ilyesmi, csak egy csendes lány, akit a legtöbben általában észre sem vesznek, de nem is baj ez. Nem akarok én más lenni, valahogy soha sem vágytam népszerűségre, vagy arra, hogy sokan figyeljenek oda rám. Zavarban lennék tőle, ebben teljesen biztos vagyok. - Szerinted... igyunk valamit? - az az igazság, hogy a tánctól azért kicsit tartok, mert hát... nem kifejezetten vagyok profi táncos. Nem gyakoroltam, nem jártam eddig bálokra, szóval... hát tartok tőle na.
Laza két héten át tépelődtem azon, ami történt, nem tudom visszaszívni, megmásítani. Ott, abban a pillanatban annyira szeretetéhes voltam, hogy még azt sem tudom, hogy a rossz múlt, vagy az elnyomott farkas volt a felelős, hogy valamit akartam. Valami többet, amel azt sugallja, hogy nem vagyok teljesen egyedül. Ezzel pusztán azt értem el, hogy még inkább kiderült, bebizonyosodott, hogy mennyire nem vagyok képes uralni a saját érzelmeimet. Amit eddig elnyomtam, az mostantól talán gátak nélkül áramlik. Quinn lehet a kapocs, amely miatt nem lehetek az, aki régen. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, talán nem is volnék képes ilyen mélységre, de a felszínes gondolatok folyamatosan végigszántják az elmémet, azzal kötöm össze, hogy ha őt látom, vele vagyok, talán megváltást nyerhetek, nem véletlenül ajánlottam fel, hogy megvédem mindentől. A bálra végül sikerült megkérnem, pillantásom biztosította, hogy talán nem lesz ismét olyan, amilyen volt korábban. Igent mondott, ezt pedig akár igéretes kezdetnek is vehetem. Az lenne a legjobb, ha valami testvérfélét, barátot látok majd benne, az elég erős kapocs, hogy összetartsunk, de annyira nem mély, amely miatt bántanám őt. Nem is tudom, hogyan érdemes egy Roxfortos bálra kiöltözni. A Beuxbatonsban minden annyira teátrális, túlzó volt, a selyemszínű dísztalároktól kezdve a lányokat övező bűbájokig, amely mintha hullócsillagot, vagy tűzijátékot jelenített meg. Vagy egyéb látványos, figyelemfelhívást. Megkérdeztem pár hugrabugos fiútársamat, a sima talártól a mugli öltönyig mindent sikerült lejegyzetelnem, az egyszerűség kedvéért maradok a fekete smokingnál csokornyakkendővel, amolyan James-Bondos stílusban, azzal nem lőhetek mellé, nagyon... Lelépdelek a hugrás lépcsőn, és gyorsan átvágok az előcsarnok felé vezető nagy grádicson, hogy annak aljában pillantsam meg őt. Stílusos lett volna, ha én várok rá, és látom meg a lépcsők tetején, ez így kissé furcsa. A smink határozottan jól áll neki, Carl perverziója most eszembe sem jut, de a lány most egyértelműen nőies. Pillantásomon túl nem merek bókolni, még zavarja jönne, vagy ismét megijedne tőlem. Viszont nem érdemli meg, ha tényleg szép? - Igazán... csinos vagy. – Lépek oda mellé, nem is tudom, hogy puszit kell adni, vagy a karomat nyújtani, enyhén esetlennek érzem magam a szituációban. Remélem gyorsan kitalálja helyettem, és be tudunk menni. – Örültem, hogy igent mondasz, túl sokáig húztam a dolgot, remélem nem volt kínos a többit lemondani.
Én és a bálok... konkrétan be vagyok tojva. Már a ruhámat is igazából Astrid választotta, miután én a boltban kapásból a legolcsóbb darabra böktem rá, ő pedig inkább úgy döntött, hogy a kezébe veszi a dolgokat és nem hagyja, hogy csak úgy tényleg a legrosszabb ruci legyen rajtam. Az se volt rossz, bár... az az ocsmány zöld szerintem se volt valami előnyös, de hát nem akartam én túlságosan sokat költeni az ő pénzéből az én ruhámra, még ha arról volt is szó, hogy benne vagyok, hogy megvegye nekem, hiszen az ő keretük azért sokkal ütősebb, mint a miénk. Végül ez a fekete hajtott darab volt, ami nekem is megfelelt árban és jól is áll. Na persze igazából még nem vagyok kifejezetten formás, hogy olyan sok mindent kiemeljen rajtam, de Astridnak hála a sminkem és a hajam is tökéletesen áll. Vettem szépen hozzá egy fekete szandit és most persze ennek hála minden egyes ajtó nyitódásnál a fagyhalállal küzdök, amíg várakozom, hogy Jason megérkezzen. Nem mondom, hogy nem lepett meg, hogy elhívott a bálba, főleg azok után, hogy ott hagyott egyszerűen csak az udvaron, de meg tudom őt érteni. Nem lehet egyszerű ilyen háttérrel csak úgy lazán létezni, nem egyszerű az élete, mint ahogyan az enyém sem. Persze azért a nyakamban egy a ruhához illő fekete sál van, csak egy vékony selyem darab, lazán tekerve, megkötve hátul, mintha csak a ruha tényleges kiegészítője lenne. Ennyi kell... képtelen lennék úgy idejönni, hogy az egész nyakam közszemlétre van téve, tuti, hogy minden megbámulna és azt nem viselném el. Nagyjából abban a pillanatban távoznék. Na, de a lényeg, hogy kérdés sem fért hozzá, hogy megyek vele szívesen, mert nekem nincs gondom vele. Oké az a csók eléggé fura volt, de gondolom majd... képes lesz idővel ezt a dolgot magában rendezni és akkor nem kerül sor máskor ilyesmire. Ez meg csak egy bál, legalább kivételesen nem egyedül jövök és mivel Astrid is talált magának párt, azért így sokka jobb, mint egyedül lófrálni. Lehet, hogy akkor inkább el se jöttem volna. A lényeg tehát, hogy keresek egy kósza padot és szépen oda csüccsenek le, amíg várakozom. A szoknyát persze vagy ötször igazítom rá a lábamra, mert ami kilóg az rommá akar itt kint fagyni, de... ahogy mondani szokták a szépségért meg kell szenvedni azt hiszem.
