2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Hát… nem hiszem. Sok mindent meglehet tanulni, de vannak dolgok, amikkel születsz. – rántom meg a vállamat finoman. Talán igaza van Lunának, talán nem, fogalmam sincsen erről, csakis azt tudom, hogy nekem nem megy ez mindig. Néhány dolgot azért irigylek Lunától, ilyen ez a tulajdonsága, is hogy nem foglalkozik mások véleményével, míg én sajnos igen. - Híres fogó? – kérdezem meglepve, de szélesen mosolyogva. Nem ,híres fogó nem akarok lenni, szeretek kviddicsezni ,és nem is vagyok olyan szörnyen rossz, bár a legutolsó meccsen egy tragédia voltam. Mindenesetre nem akarok egész életemben kviddicsezni, nekem ez csak szórakozás és sport, nem pedig életcél. – Auror szeretnék lenni. – apám is az volt, és persze ez is benne van abban, hogy ezt a hivatást készülök választani, de… nemcsak miatta teszem. Jó vagyok Sötét Varázslatok Kivédéséből, és szeretem is azt a tantárgyat, és úgy érzem, hogy nekem ezt kell csinálnom. Nem a világot akarom megmenteni, csak… segíteni, tenni valamit, ami fontos. – Nem, én kérek bocsánatot, nem akartam, csak… élniük kéne. – nem akartam ezzel Lunára ráijeszteni, vagy bármi hasonló, csak… nem is tudom, ha a szüleimről van szó, akkor kitudok vetkőzni magamból. Nem akartam híres lenni, nem akartam, hogy ismerjenek, főleg nem azért, mert a szüleim meghaltak egy hatalom éhes őrült maitt. - Hát, öhm… köszönöm. – bólintok egyet végül zavartan mosolyogva. Nem vagyok valami jó sajnos abban a tekintetben, hogy eltitkolja az érzéseimet, elég könnyen zavarba lehet hozni. Nem szoktam hozzá a bókokhoz, régen otthon… erős túlzás otthonnak hívni Dursley-ék házát, de mindegy, a lényeg az, hogy tőlük egy kedves szót nem hallottam életemben, nemhogy bókot. Persze, azóta megváltozott minden, Sirius elérte, hogy a gyámom lehessen, azóta pedig minden más, jó értelemben más. Olyan emberrel vagyok, akit szeretek, aki ismerte a szüleimet, akiben megbízom, és aki nem néz engem gyereknek. Persze, gyakorlatilag az vagyok, de nem kell úgy óvni engem mindentől, mintha nem tudnám, hogy a világ nem olyan, mint egy gyerekmese. - Persze, de attól még… - attól még ilyet nem kéne. Soha nem voltam képes felfogni azt, hogy miért kell valakivel úgy viselkedni, mint Lunával, csak mert más. Persze, kicsit fura, de az utóbbi időben kicsit jobban megismerhettem, és azt kell mondjam, többet ér, mint sokan mások itt. – Luna, várj, túl… - gyors, nem is tudom vele tartani a lépést, elvesz valahol a tömegben, én pedig hiába nézek körbe legalább ötször, sehol sem látom őt. Talán ha visszamegyek az asztalokhoz majd ott megtalál, csak észreveszi, hogy útközben elhagytuk egymást, igaz?
- Végül is ez is gyakorolható, nem gondolod? - én legalábbis úgy gondolom, hogy az ember, ha akar, akkor sok mindenben tud változni, vagy fejlődni, szerintem ez még neki is menne, sőt úgy gondolom, hogy megy is, mert ha nem így lenne, akkor még ide se merte volna betenni a lábát, nehogy megrohanják a rajongók, vagy az utálkozók, vagy tudom is én. Persze nem tudja gondolom ezeket fejben annyira figyelmen kívül hagyni, mint én, de nincs is ezzel baj, nem lehet mindenki egyforma, akkor rendkívül unalmas lenne a világ. - És éppen ezért akár te is számíthatsz majd öreg korodra, vagy ki tudja, hogy nem leszel-e híres fogó, vagy nem az szeretnél lenni, ha felnőtt leszel? - igazából még csak nem is tudom, hogy van-e más célja. Bár azt hiszem mintha Harryt az aurorság is érdekelné, de annyira mélyen nem ismerem, hogy tudjam, hogy jól tudom-e, de majd most válaszol, ha szeretne. Igazából simán lehetne híres, ha akarna, bárki lehet híres, ha akar, csak kitartás kell hozzá és elég nagy akaraterő, talán egy cseppnyi szerencse. Amikor megemeli a hangját az arcomra visszavarázsolódik a mosoly. Nem rezzenek össze, vagy ilyesmi, szóval végül csak bólintok. - Jól van, bocsánat, akkor nincs haszna a haláluknak. - nem akarok én ezen összeveszni vele. Máshogyan gondolkodunk, ez nyilvánvaló, de nincs ezzel gond, nem kell mindenkinek egyformának lenni, igaz? Tudom, hogy nincs haszna a szülei halálának, legalábbis úgy biztosan, csak szimplán a jó ügy érdekében is felhasználhatná azt, hogy hírneve lett, de nem az én dolgom, hogy ebbe beleszóljak, megértem, hogy fájdalmasan érinti, hogy meghaltak, és nem is ismeri őket igazán. - Persze, hogy igazam lesz, kedves fiú vagy Harry, biztos vagyok benne, hogy bárki örült volna, ha elhívod a bálba és vele akarsz lenni. - mosolyodom el biztatóan és így is gondolom, amúgy sem szoktam soha valótlant állítani senkinek sem. Ő tényleg nagyon kedves, hiszen engem is elhívott és nem úgy néz rám, mint bárki más, és egyébként is figyelmes és még Griffendéles is. A Griffendéleseket általában kedvelni szokták, ha jól tudom, mert a többség szeret velük lenni. Bátrak és általában elég népszerűek szoktak lenni. - Oh, nem baj, tudod... nekik végül is rosszabb, ha azt nézzük, engem meg ez nem zavar különösebben. És... gyere, nézzük meg a fát közelebbről! - szépben be is veszem magamat a tömegbe, jó eséllyel gyorsabban mint ő, így aztán sikerül eltűnnöm a szeme elől.
//Gondoltam, hogy zárhatunk, ha neked sem gond, még amúgy is van sok játékunk, és akkor Harry addig átsurranhat Astridhoz, amíg Luna felszívódott. De imádtam a játékot, ez alap. ^^//
- De ebben nem mindenki olyan jó, mint te. – mosolygok rá, és ez most bók akart lenni, nem sértés, remélhetőleg nem veszi annak. Tudom én, hogy nem szabad másokkal foglalkozni, mert csakis annak számít a véleménye, aki fontos, de… nekem számít mások véleménye, nem szeretem, ha mindenki csak azt látja bennem, ami történt velem, utálom, ha gyávának gondolnak, vagy ha éppen különcnek, mert nem vagyok az. Csak egy átlagos diák akarok lenni, és hiába mondják sokan, hogy milyen szerencsés vagyok, valójában cseppet sincsen így. Az életem maga a tökéletes csalódás, senki nem cserélne szívesen velem, azt hiszem, vagy ha mégis… nagyon rossz sorsa kellett, hogy legyen. - Igen, ebben van valami. Arról fessenek képet, aki…számít. – én nem számítok, én csak egy gyerek vagyok, akiről mindenki azt hiszi, hogy tett is valamit, de… de valójában nem. Alig voltam féléves, nem tettem én semmit sem, alig emlékszem arra az éjszakára, mikor minden megtörtént. Dumbledore professzor tényleg olyan ember, aki számít. Ő jelenti magát a Roxfortot, legalábbis az én számomra. Tényleg olyan ember, aki fontos, aki másoknak ad reményt és menedéket. Bölcs és erős varázsló, sokkal inkább róla kéne képeket festeni, mintsem rólam. Én csak Harry vagyok, ő pedig Dumbledore, az egyetlen ember, akitől Voldemort félt. – Mi? Nem, semmi haszna nincs a haláluknak! Élniük kéne! – nem emelem fel a hangomat, de komolyabban mondom ezt már. Ne mondja, hogy a haláluknak nagyobb haszna van, mint az életüknek. Ez nincs így, és soha nem is lesz így! A szüleimnek élniük kéne, mégis halottak, miattam, bizonyos szempontból én tehetek arról, hogy meghaltak. Akármi is volt az ok, amiért Voldemort úgy döntött, hogy meg kell öljön engem… emiatt haltak meg a szüleim, és a haláluk soha sem lesz hasznos. Ezt Luna nem mondhatja, de amúgy is, senki sem! Nincsen olyan halál, ami hasznos lenne. Az élet, az hasznos, a halál… nem az. - Hát, remélem igazad van, igazad lesz. – mosolygok rá. Talán csak idő kell, vagy… talán csak soha nem fog eljönni az a pillanat. Sok olyan embert ismerek, aki egyedül van, pedig már tekintélyes kort megéltek. Ott van Dumbledore, rossz lehet neki, hogy nincs mellette senki olyan, akire… több terhet bízhat, mint egy barátra. Dumbledore professzor jó ember, de van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy túlságosan is jót akar. Próbált engem is megvédeni dolgoktól, de hiába, és szeretném, ha sikerülne belátnia neki is azt, mint Siriusnak. Nem vagyok törékeny kisdiák, képes vagyok megbirkózni a bajokkal. - Nem az, csak… bunkók. Ha valaki nem olyan, mint ők, akkor meg sem próbálják megérteni. – na igen, ez a nagy baj, hogy egyesek képtelenek elfogadni azt, ami elüt az általánostól,márpedig Luna ilyen, ő miniden tekintetben elüt az átlagostól, de ez nem rossz, sőt, nagyon is jó, csak… néha kellemetlen is tud lenni, gondolom nem valami jó érzés az, hogy nincsenek olyan barátai, mint nekem Ron, vagy Hermione. Az én cipőimet békén hagyják, az övéit pedig elrejtik, és ez… nem valami szép dolog, sőt! Sajnálom emiatt, de Lunát nem érdekli a dolog, ő csak játékként fogja fel, és nehéz megérteni, hogy képes erre.
- Egy tökéletes világban így lenne, de sajnos nem abban élünk, így csak az marad, hogy nem kell foglalkozni vele, hogy mások mit gondolnak. - mosolyodom el finoman megvonva a vállamat. Én is ezt csinálom és elég jól megy, de azt hiszem neki sem esik ez annyira nehezére. Jó persze gondolom az elején nehezebb volt, de vannak barátai, akik szeretik és akik odafigyelnek rá, és ez a lényeg igaz? Ők pedig elfogadják olyannak, amilyen, nem érdekli őket, hogy ő Harry Potter, hanem egyszerűen csak Harry a barátjuk. Innentől pedig nem is szabad mások véleményével foglalkozni, maximum tudni kell szelektálni, hogy ki foglalkozik vele azért, aki és ki az, aki azért ami a neve. - Azt hiszem ez azoknak jó, akik másoknak fontosak, és jelképeznek valamit. - hát igen, mondjuk Dumbledore, ha valami történne vele, akkor azért igenis fontos lenne sokaknak, ha viszontlátnák legalább egy kép formájában, mert igenis lélekben ez megerősítené őket, de persze remélem, hogy erre nem lesz szükség. Az igazgató elég idős már, de még mindig nagyon jól tartja magát, szóval remélem, hogy nem lesz semmi baja még véletlenül sem. - Persze én ezt megértem, de tudod a haláluknak így nagyobb haszna is lehet. Ezt nem feltétlenül úgy kell felfognod, hogy a saját javadra használod, hanem akár másokéra, szerintem az is számít. - de persze megértem én, ha ő nem így van ezzel. Nem mindenki ugyanúgy fogadja el a dolgokat. Én is örülnék neki, ha élne az anyukám, de sajnos nem így van, de ott van apa, aki mindent megtesz azért, hogy ne érezzem a hiányát és pont miatta vagyok ilyen. Soha sem éreztem magamat rosszul mások miatt, mert apa mindig is elfogadott olyannak. A családunk kissé hóbortos, de mi így szeretünk élni és hát mindenki úgy éljen, ahogy szeret igaz? Nem zavar, hogy őt esetleg kellemetlenül érinti, hogy a mellkasára simítom a tenyeremet egy pillanatra. Nem viszem azért túlzásba, egyszerűen csak nálam ezek teljesen normális gesztusok. Mondhatjuk, hogy megragadtam egy gyerek szintjén sok tekintetben. Persze attól még tudok komoly is lenni, nem arról van szó, hogy nem, de úgy gondolom, hogy rossz dolog az, hogy az ember ahogy felnő elfelejti milyen az, amikor gyerek volt és megtehetett bármit, amit akart, hogy nem zavarta semmi, nem gondolkodott rajta, hogy mit mond más, vagy mit gondol róla. A felnőttek, vagy az átlagos emberek... túl sokat gondolkodnak. - Lehet, hogy még nincs is itt az ideje, hogy érts hozzá, és ha eljön az ideje, akkor érteni fogod, hogyan működnek a lányok. - biztatóan mosolyodom el. Harry tényleg egész más, mint én sok mindenben, ő azért sokkal bizonytalanabb típus, valahogy inkább kell neki a megerősítés, mint mondjuk nekem. Engem nem érdekel mások mit gondolnak, és valahogy jobban leszűröm a jeleket, ami neki viszont nem megy, de nincs ezzel gond, nem lehet mindenki egyforma nem igaz? - Nem tudom... tudod a legtöbbeknek kellemetlen a közelben lenni. - vonom meg a vállamat mosolyogva. Nem zavar ez azért különösebben, nem fogom tőle rosszul érezni magamat. Minden ember más. A bálba se valószínű, hogy elhívott volna valaki, ha Harry nem teszi, de ő kedves, és talán nem tudott elhívni mást.
- Igen, ez igaz, jó lenne, ha… nem az alapján ítélnének meg, amit látnak. – adok neki igazat mosolyogva. Ezt pontosan tudom, tudom milyen az, mikor meg sem kérdezik, hogy mit gondolsz, milyen ember vagy, sőt, nem is beszélnek veled egy szót sem, de máris leírnak téged valakinek, csak mert ismerik a nevedet. Nem szeretem ezt én sem, és nem arról van szó, hogy túl sok olyan ember van, aki nem tart sokra, mert nem érdekel, bebizonyítom majd nekik, hogy nincs igazuk, de nem a nevem miatt akarok lenni valaki, hanem saját erőmből szeretném ezt megoldani. A hírnév nem csak áldás, sokszor átok. - Ez szerintem… fura, olyan, mint valami örök élet, tudod? És szerintem az se valami jó. – nem, egyáltalán nem az, mert mégis kiakarja végignézni egy képkeretből mások boldogságát, ami neki már nem adódhat meg? Ha én meghalok, akkor jó lenne, ha nem csinálnának belőlem olyan festményt, mint ezek itt. Tiszteletem annak, aki csinálja, biztos erős és ügyes varázsló, vagy épp boszorkány, de én nem akarok ilyen formában az örökkévalóságig élni, mert az…. az nem jó, az nem rejt boldogságot, csak fájdalmat. Az elmúlás maga a fájdalom, de nem tehetünk ellene semmit sem, egy rohanó világban élünk, nem lassíthatunk. – Nem akarom használni. A szüleim meghaltak Luna, miattuk vagy híres, nem fogom a halálukat a javamra fordítani. – rázom meg a fejemet. Nem, ezt nem fogom soha megtenni, és nem baj, ha nem érti ezt meg, nem várom el, ugyanis a legtöbben pont úgy vannak vele, mint ő. Nem értik, mert nincsenek a helyemben, nem tudják milyen érzés az, mikor feláldozzák magukat érted, neked pedig azzal kell együtt élned, hogy miattad haltak meg. Mert lehet, hogy Voldemort küldte rájuk az átkot, de ha én nem vagyok… mindegy, ezen már túl vagyok, de a halálukat nem akarok a magam javára fordítani semmilyen formában. - Amit a szívem… oké, ez egy bölcs tanács. – bólintok kissé zavartan, mert hát elégé meglep, hogy csak úgy a mellkasomhoz érinti a tenyerét. Én visszafogottabb típus vagyok, ezt ő is pontosan tudja, nehezen rombolom le magamban ezeket a gátakat, ő pedig… szerintem benne nincsenek is ilyen gátak, nagyon közvetlen. - Én… nem vagyok az ilyen dolgokban jó, nekem ez annyira nem egyértelmű, úgyhogy irigyellek. – sok mindent el lehet rólam mondani, de azt, hogy értenék a lányokhoz… a bájitaltanhoz jobban értek, mint a lányokhoz sajnos. Voltak kisebb-nagyobb próbálkozásaim, főleg az utóbbi egy évben, de nem sokra mentem velük, mert hát igen, én vagyok Harry Potter, de a név nem minden, és ha mégis valakinek az lenne, akkor az… nekem nem kell. Nem egy név vagyok, hanem hús-vér ember, akinek vannak gondolatai és érzései, és jó lenne, ha ez valakit majd érdekelne, ha tényleg Harry Potter érdekelné és nem a Kis túlélő. – Miért lenne kellemetlen az valakinek, hogy te jössz el vele? Ez butaság Luna. – rázom meg a fejemet, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. Nem hinném, hogy bárki is szégyellné magát miatta, főleg nem úgy, ha igent is mond. Sokan vannak róla rossz véleménnyel, de ezzel nem kell foglalkozni, ebben ő a legjobb.
- Persze, de azért mégis csak jobb lenne egy világ előítéletek nélkül ugye? Tehát nem érdemes egy kalap alá venni minden festményt, vagy embert. - mindenki más, hozzá is akadnak akik rendesen állnak, vannak barátai, vannak olyanok, akik nem feltétlenül azért beszélnek vele, mert ő Harry Potter, csak azért, mert ő Harry egy Griffendéles, vagy egy fogó, vagy egy srác, aki jó SVK-ból, teljesen mindegy. Az embereknek sokféle jellemzőjük van, az nem jó, ha egy alapján ítélik meg őket. Lehet, hogy valaki nem beszél olyan sokat mint más, de mellette rendkívül jó a humor, csak épp az kisebb társaságban könnyebben előjön. Nem is lenne jó, ha mindenki egyforma lenne, nem szeretnék egy olyan unalmas világban élni. Pont hogy az egyediségektől leszünk érdekesek. - A mágikus festmények legtöbbje olyan különleges mágiával készül, hogy igen szinte már lelkük van. - úgy beszélnek, úgy gesztikulálnak, úgy reagálnak, mint az, akiről készültek és ez azért elég nagy dolog szerintem, tehát igenis akár azt is mondhatjuk, hogy lelkük van. Ha nem lenne, akkor nem lenne morcos, nevető, vagy épp zokogó festményszereplő igaz? Olyanok ők valahol, mint a szellemek, hasonlóak legalábbis. - Tudom, de nincs ezzel baj, csak tudni kell, hogy használd a javadra fordítva. - amitől nem lesz kellemetlen, de mondjuk minden bizonnyal, ha ő lenne aki felszólalna a házimanók jogaiért, akkor sokkal többen állnának mellé, mint valaki olyan mellé, akit senki sem ismer, tehát azért a hírnévnek is vannak előnyei. Érthető persze, ha néha szeretné, ha egyáltalán nem lenne, de jó dolgokra is használhatja, és ez azért nem olyan rossz. - Ne is érdekeljen Harry. Nem számít, hogy mások mit gondolnak, mindig csak az számít, hogy te mit érzel helyesnek, jónak. Az a fontos, amit a szíved súg. - mint tudjuk nem vagyok egy visszafogott típus, ezért gondolkodás nélkül teszem a tenyeremet egy pillanatra a mellkasára. Nincs ebben semmi, hiszen most mondta, hogy a barátjának tekint, ami tényleg nagyon kedves tőle. Nem sokan mondanak nekem ilyesmit és határozottan jól esik. De tényleg az a fontos, hogy ő jól érezze magát, nem számít, hogy mások mit mondanak. Én is tudom, hogy teljes így az életem, ahogyan van, nem fogok változtatni, mert mások nem értik meg. - Persze, hogy meg tudom érteni, és nincs ezzel baj, nem kell siettetni semmit sem, majd ha tényleg megtetszik valaki, akkor hívd el, mármint jövőre, bár addig még simán megtetszhet valaki. Egyébként szerintem lehet azt látni, hogy ki az, aki azért foglalkozik vele, aki vagy, csak jól meg kell figyelni a jeleket. - vagy ez csak nekem megy könnyen? Nem is tudom, nálam valahogy ösztönös. Talán e miatt is fogadom el könnyebben, hogy ilyen az életem, mások így állnak hozzám, mert régóta tudom, hogy ki mit gondol rólam és megtanultam nem foglalkozni vele. - Én? Nem. - rázom meg a fejemet nevet. - Eljövök én egyedül is és el is hívnék valakit, de... miért hozzam kellemetlen helyzetbe? - vonom meg finoman a vállamat még mindig mosolyogva. Nem lenne annak értelme és amúgy is azt hívod el, aki tetszik, vagy akivel jóban vagy, esetemben pedig ez a halmaz elég kicsi.
- Ez… igaz, tényleg sokan vannak ilyenek, de ez nem feltétlen az ő hibájuk. – lehet nevelés, vagy más kérdése is, nem? Tudom, hogy az emberek gyakran csak azzal foglalkoznak ami a szemük előtt van, velem is ugyanez van. Mindig megkapom, hogy „Nézd, ott van Harry Potter!”, és ezt utálom, mert jó dolognak kéne lennie, hogy ismernek, de nem akarom, hogy ismerjenek, hogy így ismerjenek. A szüleim meghaltak, és bármit megtennék, hogy éljenek, hogy ne kelljen ott lennie annak a sebhelynek, hogy ne Harry Potter legyen a Kis Túlélő. Én tényleg kész lennék megadni bármit, mert… nem örülök annak, amit kaptam. - Lelkük? Ezek… festmények csak. – nem hinném, hogy van lelkük, bár kitudja, sokféle varázslat van, amit még nem ismerek, miért is ne lehetne, hogy az egyikkel éppen azt oldják meg, hogy legyen a festménynek lelke? Én csak… nem is tudom, nem gonosz akarok lenni, hanem sajnos sok mindenben még mindig elégé tájékozatlan vagyok. – Én soha nem akartam híres lenni. – ezt már jóval halkabban mondom ki. Na igen, talán az vagyok, de én erre nem vágytam soha, meglennék tökéletesen, és meg is akarok lenni tökéletesen, mert… végre nincs már mi nyomja a vállam, eddig mindig azt hittem, hogy majd nekem kell szemben állnom Voldemorttal, de most… nincs már, én pedig élni akarok úgy, ahogy szeretnék, és nem úgy, ahogy kell. - Igen, még szerencse. – a Roxfortban mindig is magas volt a színvonal, legalábbis mióta itt vagyok, így van, így hát a bál sem lehet soha rossz, igaz? Legalábbis szerintem, én így képzelem. – Ugyan ez… - semmiség, vagy hogyan is szokás ezt mondani. Nem kedves akarok lenni azzal, hogy a barátomnak nevezem őt, hanem tényleg a barátja akarok lenni ezzel, mert tudom, hogy nem beszéltünk olyan sokat, de én kedvelem őt, nem tartom lükének, ahogyan sokan mások, csak kicsit másként látja a világot, talán még jobban is, mint mi. – Értem, de… rólam sokan gondolnak sok mindent, már nem érdekel. – rántom meg a vállam. Eleinte foglalkoztatott, küzdöttem azért, hogy ne rossz véleménnyel legyenek rólam, de aztán rájöttem, hogy ez teljesen felesleges, mert nem tudom megváltoztatni a véleményüket és akármit mondok, könnyedén elsülhet visszafelé a dolog. – Ha ez volt kiírva, akkor így is van, de mindegy, jók, ez a lényeg. – soha nem voltam egy hatalmas tomboló, bulizó kamasz, de szeretem magamat jól érezni, ki ne szeretné? Nehezebben oldódom fel, főleg a tömegben, de hát majd megoldom valahogy, Luna is itt van, ő majd segít maximum. - Nem is tudom… nem igazán van ilyen, meg tudod… szeretném, ha nem a nevem miatt jönne el valaki velem, megtudod ezt érteni? – nem vagyok a nők kedvence, nem vagyok különösebben jóképű, ezt én is tudom, de azért olyan szörnyen ronda sem vagyok, igaz? Legalábbis nagyon remélem, mert nem szeretnék egyedül megöregedni. – És te? Vagy ti lányok nem hívtok el senkit se? – van olyan, aki igen, csak ezért kérdezem bár…Luna jött volna egyedül is, igaz?
- Talán, de azért elég sok az előítéletes ember, nem gondolod? Aki nem néz a külső mögé. Nem mindig nézik, hogy mi van egy név, vagy egy szokatlanabb jellem mögött. - komoly téma, de én mint mégis most is úgy beszélek róla, mintha a tegnapi hóesés lenne a fő téma éppen, pedig így van ez. Ő is tudja jól, hogy az emberek felületesek, elítélnek másokat csak azért, mert elsőre mit szűrnek le róluk. Ha valaki nem vidám mindig, akkor elkönyvelik morózusnak, pedig talán oka van rá, hogy ilyen legyen. Ha valaki kicsit elvarázsolt, elkönyvelik butának, pedig nem tudják, hogy miért áll az élethez a maga egyedi módján. És ott van ő is, akinek a neve jelent valamit, aki híres és a többség nem azt nézi, hogy ki is valójában, hanem azt, hogy ő Harry Potter. Neki kén a legjobb tudni, hogy milyen az, ha az alapján ítélnek meg, aminek elsőre látszol és nem az alapján, aki tényleg vagy. - Néha meg kéne próbálnod csak úgy a lelkük mélyére látni. - teszem még hozzá festmény témában, de persze nem erőszak. Nem kötelező barátkoznia a festmények lakóival, de talán pont hogy legtöbbjük azért áll így másokhoz, mert... mások is így állnak hozzájuk, szóval meg van rá az okuk, akárhogy is nézzük. - Pedig híres vagy, biztosan lesz majd, aki egyszer le akar festeni. - de persze ő tudja, hogy ha vissza akarja utasítani a lehetőséget, akkor majd így tesz. A mágikus képes létrehozása, amúgy sem könnyű feladat, nem is készítenek mindenkiről. - Biztosan, hiszen egyre jobb ötleteket találnak ki. - bólogatok, miközben még mindig a dekorációt nézem. Komolyan, mintha minden lépésnél észre lehetne venni valami újat, ezért sikerül még az asztalnak is majdnem nekimennem, de nem baj, Harry megmentett egy efféle balsikertől és ha netán mégis bekövetkezik, hát azt is túléltem volna. Egyébként egyáltalán nem tartom másnak csak, mert ő Harry Potter. Attól még ugyanolyan valaki, mint a többiek. Barátokra van szüksége, és ő is ugyanúgy szereti gondolom a sütit, vagy reggel sokáig lustálkodni, pont erről beszéltem egy név még nem jelent mindent, mögé kell látni. - Oh, ez kedves tőled Harry! - mosolyodom el. Elhívott a bálba és beszéltünk már párszor, de nem gondoltam, hogy a barátjának tart. Nem túl sokan vannak így ezzel, mert velem barátkozni általában hírnévromboló lehet. Bár az is igaz, hogy Harryt nem úgy ismertem meg, mint aki minden áron a hírnevet hajhászná és ez jó dolog. Adatott neki egy alap híresség, de ettől még nem szállt el és nem akarja minden áron még növelni is. - Harry, én tisztában vagyok vele, hogy mások mit gondolnak rólam, főleg mert általában nem is titkolják túlságosan, csak... tudod nem érdekel különösebben. Ha valaki esetleg nem így van vele, akkor azért nem hívna el, mert mások furcsállnák. Az emberek számára általában fontos, hogy mások mit gondolnak. - mármint a többségnek. Nekem nem, mert ha nekem épp kedvem van valamihez, akkor meg teszem és nem azon jár az agyam, hogy ez másnak mennyire tetszene. Nem számít. - Igen, tényleg nagyon jók. Azt hiszem a báli hirdetményen Black Ladies volt kiírva, ez az együttes neve. - olvastam és általában elég könnyen meg is jegyzem a dolgokat, szóval ez most sem jelent gondot. Közben persze minden bizonnyal a táncparkett felé indulunk. Nem erőltetem most rá Harry-re az egyedi táncstílusomat, csak... kivételesen alkalmazkodom a tömeghez, nagyjából. - És te miért nem hívtál el a bálba egy olyan lányt, aki tetszik? - mert biztosan van valaki és szerintem Harry Potternek bárki igent mondana gondolkodás nélkül, hiszen mégis csak híres.
- Hát, azért tesznek is azért, hogy így álljanak hozzájuk. – jegyzem meg. Na igen, azért bőven adnak erre okot a festmények, mert a legtöbbjük borzasztó idegesítő és goromba, néha már azért leteremtenek, mert megkérdezem tőlük, hogy merre kell menni. Már régóta járok ide, de néha úgy érzem, hogy elveszek, soha nem fogom magamat tudni teljesen kiismerni itt. - Áh, értem, bár én nem barátkozom festményekkel. Nem jövök ki valahogy velük. – rántom meg a vállamat. Nem is igazán akarok, valahogy… nem vonz a lehetőség, hogy legyen egy barátom, aki egy festményben ugrándozik össze-vissza, és közben arról tart nekem kiselőadást, amit ő nem is érthet, hiszen csak egy kép. – Azért én inkább mellőzném a képkeretek világát, ameddig csak lehet. – amúgy se festetném le magamat, az olyan… nem is tudom, hivalkodó lenne, én meg nem vagyok az, soha nem szerettem azt, ha kitűnök a tömegből, hiába mondták sokan, hogy élvezem a rivaldafényt. - Van egy pár. – helyeselek mosolyogva. Azért vigyázni kell rá, de nem baj ez, nem zavar különösebben, annyira meg végképp nem, hogy emiatt itt hagyjam őt egyedül. Vele jöttem, vele is fogok innen távozni, nem vagyok olyan, aki csak azért jön el mással, mert nem akar leégni. Akkor már inkább nem is jövök senkivel sem. – Reméljük, hogy jövőre is legalább ilyen jó lesz. – na igen, minden évben van bál, és minden évben egyre jobb és jobb, legalábbis én még nem volt olyan, hogy leszóltam volna a díszítést, és nem is lesz ilyen, mert gondolom direkt azokra bízzák az ilyen feladatokat, akik értenek is hozzá, és képesek ezt megszervezni. Figyelmesen hallgatom Lunát, és nagyon remélem, hogy nem a szokásos, te vagy Harry Potter szöveggel fog jönni. Igen, így hívnak, de a nevemen kívül és a sebhelyen kívül nincs bennem semmi különleges. Átlag diák vagyok, Voldemort meghalt, így már szerepem sincsen, ha… egyáltalán volt valaha is bármiben szerepem. – Luna, te is a barátom vagy. – mosolygok rá. Na igen, igaz az, hogy Ronnal és Hermione-val vagyok együtt a legtöbbet, de ismerem őket már elsős korom óta, viszont most egyiküket sem akarom zaklatni, mindketten jól elvannak, megérdemelnek egy estét, mikor helyettem magukkal és a párjukkal foglalkoznak. – Már miért lenne érthető? – tudom mire gondol, de ez szerintem badarság, miért ne tetszhetne valakinek pont az, amilyen ő? Tudom, hogy sokan összesúgnak a háta mögött a kárára, de azok csak hülyék, nem tudnak semmit sem, felszínesek és nincs bennük semmi értékelendő tulajdonság. – Néha hallom őket a Roxmorts-ban, ha lemegyek, de… a nevüket nem tudom. Jók, nem? – remélem, mert nem akarok én itt leégni, de néha muglinak érzem magamat, ha ilyen varázslóvilágbeli dolgokról van szó. Muglik között nőttem fel, hat éve már, hogy tudom varázsló vagyok, de még mindig elképeszt ez a világ újra és újra.
- Igen, kedves, sok festmény tud kedves lenni, csak sokan eleve negatívan állnak hozzájuk. - nem is kell mondanom, hogy elmosolyodom, mert hát a mosolyom töretlen, főleg, hogy még egy ilyen szép előadást is végignézhettünk, ami legalább jól sikerült, mert ha nem, akkor szegény tornászunknak még a kedve is rossz lett volna, ma pedig bál van, szép nap, amikor mindenki érezze jól magát, ne legyenek kivételek, lehetőség szerint még egy festmény sem. - Tudod mindegyiküknek van valami heppje, mondjuk nem szeretik a fényt, vagy a magas hangokat, netán... ha festménynek titulálják őket. De ha ezeket kiismered, akkor nincs baj. - és tényleg így van, a festmények is csak olyan mondhatni emberek, akik hiúk, vagy sértődékenyek lehetnek és vannak rossz napjaik, amikor ha valaki zavarja őket azt nem kifejezetten értékelik, de ez mindenkivel így van azt hiszem. Bizonyára Harry is pont kifogott olyan pillanatokat a festményeknél, amikor épp nem voltak a legjobb passzban és e miatt érezhette úgy, hogy nem néznek rá jó szemmel. - Nem is tudom, ennek is meg van a maga varázsa és mászkálhatsz a keretek között. Szerintem nem lehet annyira rossz. - vonom meg a vállam, még egy utolsó pillantást vetve egy kósza képkeretre mielőtt belépdelnénk a terembe. Igazából amúgy is elég különc vagyok most is, nem biztos, hogy olyan nagy dolog lenne, ha aztán meg festményként élnék tovább nem? - Oh, asztal! - igen, kicsit meglep, más távolsági adatokkal számoltam, vagy hogyan mondjam. De szerencsére Harry megáll, amivel engem is arra késztet, így nem azzal nyitom a bált, hogy felkenődök a szendvicsekre, ez azért mindenképpen nagyon kedves tőle. - Igen, szerintem is! Fantasztikus lett! - szeretem én a szépet, akkor is, ha esetleg van, aki mondjuk giccsesnek gondolja a túl sok színt, vagy a túlságosan látványos megjelenítést. Engem soha sem zavart, szeretem a színeket is és a látványos mintákat. - Persze, csak hát... - és itt fejtem ki neki, amit az egészről gondoltam, hogy minden bizonnyal majd szívesebben megy el a barátaival beszélgetni, csak nem akart egyedül jönni, hiszen még is csak ő Harry Potter és akkor biztosan összesúgnának a háta mögött. Nem zavar ez engem, mármint ha csak e miatt hívott el, hiszen legalább nem egyedül jöttem én sem, szóval nekem jó ez így. - Csak tudod gondoltam, hogy egy bálon az ember a barátaival van szívesen. - vagy mondjuk a párjával és én egyiknek sem gondolnám magam Harry esetén, szóval ezért is gondoltam így, annak ellenére, amit mondott. A kérdése pedig azt hiszem meglep, de végül visszatér a mosolyom és csak lazán megrázom a fejemet. - Pont engem? Hát... nem igazán, bár ez szerintem érthető. De akkor táncoljunk, egész jó a zene, ismered az együttest? - nem vagyok egy gyakran bulizó típus, úgyhogy róluk se sok fogalmam van, de Harry lehet, hogy gyakrabban jár Roxmortsban és így talán ismeri is őket, de az biztos, hogy elég jól játszanak.
- Oh, akkor így már mindent értek, kedves fickó, vagyis festmény ezek szerint. – na igen, azért ne fickózzunk le egy festményt, de ha valóban segít Lunának, akkor végül is nem lehet olyan szörnyű, mint a legtöbb festmény, amivel nekem sikerül összefutnom. Folyton csak zsörtölődnek, egy kedves szavuk nincsen, és semmibe vesznek, azt hiszik, hogy jobbak, pedig nem, és nem értem mire fel ez a hatalmas bizonyítási vágy, ha egyszer ők csak képek. Emlékszem mikor a Dáma énekesnek képzelte magát, és hogy megsértődött, mikor elárulták neki azt az apró kis titkot, hogy olyan a hangja, mint halottnak a csók. Szörnyű, és akkor ez még nem kifejezés. - Fura, én eddig csak a morcos és gonosz képekkel tudtam összetalálkozni. – mondom nagyon sóhajtva. Sajnos nem én vagyok a nagy kedvencük, de ez nem is baj, annyira azért nem sajnálom a dolgot, elvégre nem a világ vége, hogy pár kép nem szeret van ez így is, sokan nem szeretnek, vagyis nem szerettek, de azért remélem ez változott mióta Voldemort meghalt. Akkor még sokan jelzőkkel illettek, de most már nem, most már nem vagyok senki, csak egy diák, akinek van egy sebhely a homlokán, semmi különleges nincs bennem, nem is volt soha, csak… bemesélték maguknak az emberek. – Mi? Nem, én nem, azt hiszem. Fura lenne a tudat, hogy a halálom után egy képkeretbe zárva éljek. – még ha nem is konkrétan én vagyok az, de… biztos érti azt, amit mondok. Én nem akarok és kész. – Miért te igen? – meglepne, de hát Luna folyamatosan meglep engem újra és újra. - Csak óvatosan. – oké, vigyázok én rá, hogy ne menjen neki semminek se, van ilyen, kicsit még számítottam is erre hiszen mondták nekem, főleg Hermione, hogy Luna elég elvarázsolt tud lenni, de… megoldom én majd ezt is. Míg ő ámuldozik, addig én töltök neki innivalót a poharába és át is nyújtom neki. – Igen, Cho és a többiek kitettek magukért. – nem ismerem személyesen azokat, akik mindezt összehozták, de tudom, hogy két Griffendéles és két Hollóhátas diákról van szó, Cho-t ismerem, még Astridot is látásból, ahogyan persze a saját házamba járókat is, de ők már egyetemisták, nem igazán beszélek velük. - Ugyan, nincs mit, ezért jöttünk, nem? – többek között, hogy jól érezzük magunkat, és én nem fogok búslakodni, jó lenne, ha végre egy olyan karácsonyi bál is lenne, amit tényleg tudok élvezni, és nem csak a széken ülve bámulnám a tömeget szomorkodva a semmin. Ez volt eddig, ennek véget kell vetni. – Mi? Ez… butaság Luna, mondtam, hogy nem azért hívlak el. – mondtam neki, hogy nem erről van szó, én nem ilyen vagyok, tudom milyen az, mikor nincs párod, szóval… nem csináltam volna ezt vele. – Egyébként is, a többiek jól elvannak, nem akarok most belerondítani a dolgukba. – Hermione és Ron is elvannak, kijár nekik az, hogy most csak úgy kötetlenül jól érezzék magukat, és ne higgyék azt, hogy rájuk akarom erőltetni magamat, vagy hasonló, mert erről tényleg szó sincsen! – Na és te? Nincs senki, aki… elrabol mellőlem? – mert miért ne lehetne, igaz? Lehet, hogy Luna különc, de biztos van, akinek ezt tetszik.
Örülök neki, hogy Harry azért veszi a lapot, amikor oldalba bököm. Nem lenne jó a bál előtt még egy civakodás és hát mint mondtam vannak nagyon ellenséges festmények, akik konkrétan pokollá tudják tenni az ember életét, ha nagyon akarják, szóval jobban vigyázni és óvatosnak lenni, mert a végén az ember tényleg nagyon rosszul jön ki a dologból. Szerencsére értette, hogy mit akarok, így nem lesz baj ebből se a bálon, se máshol, Mr. Serald szereti az elismerést és tőlünk simán meg is kapja. - Igen, már elég régóta. Ő elég mozgékony és gyors, szokott segíteni megkeresni a cipőimet. Alapvetően kedves fickó. - mosolyodom el. Hát igen... néha a festmények kedvesebbek is tudnak lenni, mint az emberek. Bár azért vannak kivételek természetesen, de hát a kivétel erősíti a szabályt. Egyébként is a festmények lakói néha pont azért olyan mogorvák, mert nem figyelnek oda rájuk, én pedig általában szívesen meghallgatom a panaszaikat, még akkor is, ha egyébként a dolognak tudom, hogy semmi értelme. Egyszer az egyik hölgy a Piknikező kisasszonyok közül azért itatta az egereket, mert egy udvari bolond lelocsolta a ruháját, pedig hát mind tudjuk, hogy esetükben ez nem olyan rettenetes dolog, nem fognak megfázni és nem is lesz komolyabb bajuk, de ő tökéletesen kétségbe volt esve az eset után. Vagy fél órámba telt mire megígértem neki, hogy keresek valakit, aki kijavítja a hibát. - Ők is eléggé sok félék, vannak olyanok is, akik rendkívül visszafogottak, sőt még olyanok is, akik kifejezetten szégyenlősek. - láttam én már festményszereplőt elbújni a keret széle mögé, vagy egy asztal mögé, ami érthetetlen, hiszen azt hinnéd azért festették meg, mert szerette volna, ha megörökítik, ennek ellenére még sem volt kifejezetten a szereplés rajongója. Ők is sok félék, mint az emberek, hiszen mindegyikük valakiről készült, akinek volt valamilyen jelleme. - Te nem szeretnél egyszer festmény lenni? - pillantok újra Harry-re kissé elgondolkodva. Én filozofálgattam már ezen, nem tudom, hogy jó lenne-e festményként élni tovább, mondjuk ha már nem vagyok. Azért annak is meg lehet a maga érdekessége. - Hát persze! Egy baracklé rendkívül jól esne! - bólintok egy aprót, bár azért sikerül elkalandozni kicsit, aminek hála simán meg van az esély rá, hogy nem is veszem észre, mikor érünk el az asztalig, így jó eséllyel Harry-nek kell leállítani, hogy ne menjek neki, de hát... - Egyszerűen meseszép a díszítés igaz? - igen ámuldozom még mindig. A hópelyhek, a színek, a minták és a fa. Szeretem ezt az ünnepet, mert ilyenkor valahogy semmi sem számít túlzónak, mondhatni az a fontos, hogy minél több legyen a dísz, a szín és a csillogás. A beszéd alatt a baracklevemet kortyolgatom és időnként persze nevetek egy mosoly Harry-re. Amikor pedig a kezét nyújtja meglepetten pillantok rá. - Szívesen táncolok veled Harry, köszönöm! - a mosoly nem tűnik el az arcomról, és akkor szólalok meg újra, amikor szép tartással megfogom a kezét és a vállát. Gyakorlott táncos vagyok bár... azért apával mi kicsit máshogyan űzzük ezt, szabályok nélkül. - Tudod, meg voltam győződve róla, hogy azért hívtál el, mert nem akartál egyedül jönni és úgy gondoltam, ha már megjöttünk, akkor megkeresed azt, akivel lenni szeretnél. - teljesen lazán mondom ezt, még mindig a gondtalan mosollyal az arcomon. Oh, nem venném ezt én magamra, már az is nagy dolog, hogy elhívott a bálra és nem egyedül jöttem, szóval egyáltalán nem zavar engem, ha mégis úgy dönt, hogy mondjuk a barátaival szeretné tölteni az idejét.
- Mr. Serald? – körbenézek, de nem látok senki olyat, akire illene a név, és tanárt sem ismerek, aki ezen a néven lenne az iskolában, majd sikerül elégé meglepődnöm, mikor kiderül, hogy egy festményről van szó. Én nem vagyok jóban a festményekkel, régen elég sokat zargattam őket éjszakánként a pálcám fényével, és a legtöbbjük amúgy se kedvel valamilyen érthetetlen oknál fogva, de gondolom bennem van a hiba, ők csak festmények. Vagy talán pont ezért lenne bennük a hiba? Mindegy is, Luna oldalba bökése után persze elkezdek tapsolni, még mondom is a festménynek, hogy ez nagyon ügyes volt, bár… festményként könnyű ez. – Igen, köszönjük. – biccentek egyet én is. – Régóta ismered? – pillantok Lunára. Na igen, nem viselem valami jól azt, ha belemásznak a személyes aurámba, de nem olyan szörnyű azért, ha valaki olyan teszi, akit kedvelek, márpedig Luna ide tartozik. Ha mondjuk Frics tenné, na akkor lehet, hogy elégé zavarna a dolog, sőt, biztosan nagyon zavarna. Vagy ha Piton… na az lenne a halálom, de szerencsére ő is elkerül engem, és én is elkerülöm őt, nem akarom elrontani a kedvemet azzal, hogy akár egy pillanatra is rá gondolok. Na jó, ez már sikerült, de ez még nem olyan vészes, hogy rányomja a bélyegét az estémre. – Áh, értem, de a legtöbb kép ilyen, nem? – én legalábbis még nem futottam össze olyan képpel, aki ne lett volna hiú és fennhéjázó. Csak azért mert képek, azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, pedig néhány ecsetvonás és máris megkeseríthetjük az életüket, de ők persze erre nem gondolnak, ami nem is baj, miért kéne bármire is gondolniuk, ők csak képek, nem igazán tudnak olyat mondani, aminek hasznát is lehetne venni, elvégre mit tudnak ők az életről? Néha még én is úgy érzem, hogy semmit nem tudok, pedig én benne élek, bár még csak egy gyerek vagyok, de… próbálom megérteni mindazt, ami körülöttem folyik. - Szerintem hamar megoldja, nem akar minket sokáig várakoztatni. – mondom mosolyogva. Na igen, Dumbledore az ilyen dolgokat gyorsan leszokta tudni, hogy átadja az estét a diákoknak, és valószínűleg ez most is így lesz. – Iszunk valamit? – nézek rá kérdőn Lunára? Nem tudom ő hogy van az alkohollal, én személy szerint nem vagyok oda érte, de nem árthat most meg, igaz? Tudom, fiatalkorú vagyok még, de… most őszintén, az évben egyszer én is ihatok egy pohárral, nem? Mindegy, ha Luna nem iszik, akkor én sem, egyedül mégsem olyan jó azért. – Szabad? – nyújtom felé a kezem, mert hát.. nem bűn az, ha táncolunk, igaz? Elvégre ezért vagyunk itt. Vezetek én, sokat fejlődtem táncterén a Tusa óta.
Csak figyelem a befelé igyekvő párokat és ennyi. Nem aggódok én azon, hogy mikor jön meg Harry, még csak az órát sem figyelem, hogy mennyit várok, mert hát hová rohanjak? Ugyanakkor lesz vége a bálnak akármit is teszek, akkor meg nem teljesen mindegy? Maximum a beszédről csúszunk le, de lehet hogy az is kihallatszik eddig, ha nagyon figyelek és esetleg Dumbledore túlzásba viszi a Sonorust. De végül nem kell ilyesmin gondolkodnom, mert meglátom a közeledő Harry-t, aki szintén a lépcsők felől érkezik, csak a Griffendél torony az épület másik szárnyában van, de legalább ők is hasonlóan szokták már a sok lépcsőzést, mint mi. E téren azért a másik két háznak könnyebb a dolga, bár az óráik miatt természetesen nekik is fel kell menni. - Dehogy, azt hiszem, csak pár perce érkeztem, és addig is kedvesen elszórakoztatott Mr. Serald. - biccentek egy aprót a festménynek, aki épp a felem szemben lévő falon foglal helyet. Mármint maga a keret, mert a benne lévő akrobatacsoport egyetlen tagja, aki épp nem máshol jár jelenleg pont egy elég merész gyűrűmutatványt gyakorol, én pedig az utóbbi percekben azt szemléltem. És nagyjából ebben a pillanatban ugrik és érkezik le a földre, én pedig széles mosollyal tapsolom meg az attrakciót, ha kell, akkor finoman még Harry-t is oldalba bökve, hogy kövesse a példámat. - Igazán csodálatos volt uram, köszönjük a bemutatót! - finoman hajolok meg felé és csak aztán karolok bele Harry-be, ami nem is kérdés, miért ne tenném? Egyébként is kettőnk közül ő az, aki nehezebben viseli azt, ha az ember túlságosan belemászik az aurájába nem? - Mr. Serald nagyon hiú, szóval mindig meg kell őt tapsolni, még akkor is, ha nem sikerül tökéletesen az előadása. - még egy kicsit közelebb is hajolok, hogy Harry fülébe súgjam az infot, mert hát még elég közel vagyunk és nem akarok én megbántani egy festmény szereplőt sem. Elég csúnyán meg tudják nehezíteni az életedet, ha pikkelni kezdenek rád, mivel az iskola szinte minden szegletébe gond nélkül el tudnak jutni, tehát nem nehéz nekik követni téged és elég zavaró, ha állandóan csak csúnya nézéssel találod szemben magad. Tudom én, hogy milyen ez, volt már benne részem, azóta jobban figyelek a festményszereplők lelki világára. A dicsérő szavakra persze elmosolyodom. Tudom, hogy az itteni legtöbb lányhoz képes én nem vagyok valami nagy szám. Mármint apa szerint persze én vagyok a legszebb és nincs is e téren gondom magammal, de a ruhám inkább kis lányos, mint valami igazán lehengerlő lenne. De én ezt szeretem, szép, kellemes lágy rózsaszín és kényelmes is. - Te mit tippelsz? Dumbledore hosszan beszél majd, vagy pár szóban megoldja, mint tavaly? - fordulok felé, miközben befelé lépdelünk. Oké, azért akadnak páran, akik minden bizonnyal csodálkozva néznek ránk, hogy Harry Potter pont Lüke Lovegooddal jött a bálba, de én mint mindig ezekkel a tekintetekkel nem különösebben foglalkozom. Nincs értelme, változni nem fognak, én pedig szintén, akkor pedig édes mindegy, nem igaz?
Amikor lehetett, eljöttem a bálba, és többé kevésbé még élvezni is tudtam, bár az is igaz, hogy nem mindig voltak azok a partnereim, akiket ténylegesen szerettem volna magam mellett tudni. Ronnal úgy kellett párt vadásznunk a bálra az első alkalommal és végül elégé gyatra estére sikeredett az egész, ő és Hermione összekaptak egy kicsit, aztán óval idő előtt mehetünk is vissza a klubhelyiségünkbe. Azóta szerencsére ilyen gondok nincsenek, talán végre Ron is szerzett magának egy rendes talárt, én maradtam az öltönynél, egyszerű mugli öltöny, de ennél jobb most nem volt a szekrényemben, igazából azt sem tudnám megmondani, hogy mikor is vettem. Nem igazán tudtam kit hívjak el, nem nagyon foglalkoztam a bállal az év során, de végül is arra jutottam, hogy elhívom Lunát. Ennek van két egyszerű oka. Egyrészt kedvelem őt, másrészt valószínűleg nincsen párja, mert a legtöbben nem éppen úgy állnak hozzá, ahogyan megérdemelné, és ne menjen pár nélkül a bálba. Azért jobb vagyok, mint a semmi, igaz? Legalábbis merem ezt remélni, mert ha tetszik neki valaki, és előtte hívtam el, akkor hát… sajnálom, komolyan, de nem muszáj ám velem lennie egész este, tényleg nem, nem haragszom meg, volt már erre példa, és maximum…előbb megyek lefeküdni, nem olyan nagy dolog ez. - Szia Luna, örülök, hogy eljöttél. Ugye nem vártál rám sokat? – mosolyogok rá, mikor megérkezem. Végül is miért ne jött volna el, ugye? Nem mintha olyan nagyra lennék magammal, könnyen lehet, hogy nálam sokkal jobb partnereket is talált volna az estére,és abban sem vagyok biztos, hogy áhítozott ezért akárki is. Mármint régebben talán, de most nem vagyok én senki, Voldemort meghalt, egy egyszerű diák vagyok, pont ugyanolyan, mint mindenki más. Szóval ha valaki ezért áhítozott volna, hogy elhívjam, akkor ezt most benézte, és teljesen felesleges áhítozni is, mert… nincs mire, nem vagyok különleges, soha nem voltam, csak… jó volt a marketingem úgymond. – Köszönöm, és te is nagyon jól festesz. – dicsérem meg mosolyogva, mert igaz, ami igaz, jól néz ki Luna, bár a bálon ez a lényeg, igaz? Mindenki jól szeretne kinézni. – Mehetünk? – pillantok rá kérdőn, ahogyan odatartom neki a karomat. Nincs ezzel semmi baj, karoljon csak belém nyugodtan, elvégre azért vagyunk itt, mert meghívtam, igaz? Szóval akkor érkezzünk is együtt, ez a dolgok rendje.
Igazság szerint nem számítottam rá, hogy eljövök a bálba. Mármint persze elnéztem volna azért, mert nem riadok vissza attól, ha netán egyedül kell jönnöm. Maximum nem jöttem volna az elején és elfoglaltam volna magamat a nassolnivalókkal, esetleg elbeszélgetek Ginny-vel, ha épp ráér, de ennél több nem kell. Sosem voltak nagy igényeim és ahogy a papa mondta mindig is, ha valami nem pottyan az öledbe, még nem jelenti azt, hogy nem kaphatod meg. Egyszerűen a bál is ilyen, eljöhetsz attól, hogy nem hívtak el, de végül mégis. Harry kedves, azt hiszem a barátomnak mondhatom, bár minden bizonnyal lett volna más, akit elhívhat, talán csak pont lecsúszott arról, akivel jönni akart, de nem fogok én bánkódni, ha majd teszem azt úgy dönt, hogy inkább megkeresi azt a valakit. Az a lényeg, hogy végül is eljöttem nem igaz? Megkóstolom majd a bólét, meg a szendvicseket és talán lesz valamilyen különleges sütemény is, no meg a karácsonyfa tuti, hogy mesés lesz, ha most is Flitwick foglalkozik a díszítéssel. Nem vittem túlzásba a kiöltözést, nem igazán vagyok az a döglesztő típus, csak egy egyszerű rózsaszín már-már kislányosan fodros ruha van rajtam, amiről erőteljesen hiányzik mindenféle mély dekoltázs, vagy ilyesmi. Egyébként is tizenöt vagyok, még nem is rendelkezem efféle adottságokkal, és amúgy is elég vékony a testalkatom, szóval talán soha nem is fogok, de nem is hiszem, hogy illene az ilyesmi hozzám. Az előcsarnokban beszéltük meg, hogy találkozunk, nem messze a Nagyterem bejáratától. Egyre többen érkeznek, én pedig csak ábrándos mosollyal lesem a szép ruhákat, és a bent hangoló zenekar kezdődő dallamaira nem tudom megállni, hogy időnként ne dúdoljak egy-egy csendes strófát. Nem nagyon foglalkozom a furcsálló tekintetekkel, gondolom bőven akadnak, akik nem tudják, hogy vajon mire, netán kire várok, de hát... ez az ő dolguk, engem nem különösebben érdekel, hogy ki mit gondol. A lépcső felől végül feltűnik az, akire éppenséggel vártam, az arcomon kicsit szélesedik a mosoly, afféle üdvözlő verzióba megy át. - Szia Harry! - talán csak neki is egyszerűbb is, ha nem valaki olyat hív el, aki amúgy is ezért áhítozott. - Rendkívül elegáns vagy! - még egy kis pukedlit is mellékelek, de egyelőre még nem moccanok. Nem tudom, hogy mennyire szeretné, hogy tényleg úgy tűnjön, hogy együtt érkezzünk, nem karolok belé csak úgy, nehogy kényelmetlenül érezze magát.
De imádtam a játékot, ez alap. ^^//
