2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az alábbi jutalmakat eszeltük ki így az év végére. Szemezgessetek belőlük két bejgli evés között.
1. Karácsonyi kívánság: Kívánhatsz egyet Karácsonyra. Ha már sikerült átgondolni írj üzenetet nekem a fórumon róla. Reális kívánság legyen, esetleg több lehetőséget is bedobhatsz, hogy azért elbírálhassuk, netán ha túlzónak gondoljuk akkor adunk javaslatot, de légy bátor, hiszen ki tudja! Gondolok itt bármire, amit mondjuk gondolnál valamelyik karakterednek mint valami extra különlegesség. Nem konkrét képesség, vagy mágikus adottság, de akár ezeknek egy része, mindenkinek saját ötlete és ihletére van bízva, akár lehet ez különleges tárgy, állatfaj stb. tehát ami úgy alapvetően nem átlagos és általános az oldalon. Kivételt képez ténylegesen egy adott képesség, mágikus adottság, varázstárgy, ami egyébként jutalomként megszerezhető stb. Tehát nem arról szól a dolog, hogy kiválts egy dobást "ingyen".
2. Szerencse forgandó: Dobj itt helyben egy tíz oldalú kockával egy általad választott karakterrel. A karaktered az alábbi jutalmak egyikét fogja megkapni a dobás alapján, de a jutalom mindenképpen azé, akivel dobsz.
1-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és dobhatsz +20 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 2-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz +15 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.) 4-es dobás: Újra dobhatod a karakter két extráját (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. (Mindenképpen két különbözõt! Nem egyet kétszer.) 5-ös dobás: Plusz 3 IC hsz és a karaktered teljes újradobása +10 %-kal (tantárgy, képesség, familiáris, mágikus adottság). 6-os dobás: A karakternek, akivel dobtál +6 IC hsz, és újra dobhatod a mágikus adottságot, vagy a familiárisodat +10 %-kal. 7-es dobás: Plusz 2 IC hsz és két karaktered (ez, plusz egy másik választott) két képességének újradobása +5 %-kal (tantárgy, képesség, mágikus adottság vagy familiáris). Amennyiben nincs másik karaktered az 2 IC hsz helyett 6-ot kapsz. 8-as dobás: Újra dobhatod a karakter két képességét (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal. 9-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és egy másik általad választott karaktereddel dobhatsz egy képességre (képesség, tantárgy, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. Amennyiben nem rendelkezel multival ezzel a karaktereddel dobhatod a képességdobást. 10-es dobás: Dobj kétszer és a kettõ közül te választod ki, hogy melyiket kéred.
3. Varázstárgy: Dobj egy választott karaktereddel hat oldalú kockával. A karakter az alábbi varázstárgyak közül kapja meg azt, amit sikerült megdobni. Ha olyan tárgyat dobnál, ami az adott karakternek már van, akkor újra dobhatsz.
1. Az isteni közbeavatkozás arany medálja 2. Ezüst dobókocka 3. Szerencse amulett 4. A győztesek medálja 5. Mágikus adottság gyűrűje (Egy általad választott mágikus adottságot megkapsz 1. szinten. Ezt a mágikus adottságot mindentől függetlenül fejlesztheted, viszont minden szintjénél 5 % esély van egységesen, hogy új szintre léptesd.) 6. Mindentudás könyve (Egy picike, zsebbe simán beférő könyv, amit ha a tulajdonosa aktivál normál könyvméretűre nő. Ha a tulajdonosa rákoncentrál egy kérdésre valamilyen általános tudnivalóról, akkor a könyv arról fog leírást adni. A mesélőtől függ természetesen, hogy milyen szintű tudást birtkolhat a könyv, tehát nem bármiről, bármit. Naponta egyszer használható.)
4. Extra varázstárgy: Egy általad választott karakter megkapja az alábbi csak idén Karácsonykor szerezhető varázstárgyat: A Mikulás gyűrűje: A gyűrűt viselve szert tehetsz egy extra képességre, vagy mágikus adottságra, de a szerencse dönti el, hogy mi lesz az. Először dobj 6 oldalú kockával: Ha páros, akkor mágikus adottság, ha páratlan, akkor képesség. Válassz ki az adott listából tizet, így kizárhatod azt, ami egyáltalán nem egyeztethető össze a karaktereddel és végül dobj 10 oldalú kockával, hogy melyiket fogja tárolni a gyűrű. Végül pedig dobj az induló szintre is. Képesség esetén 6 oldalú kockával. 1-2-3: I. szint, 4-5: II. szint, 6: III. szint. Mágikus adottság esetén 10 oldalú kockával: 1-2-3-4: 1. szint, 5-6-7: 2. szint, 8-9: 3. szint, 10: 4. szint. Ezután az adott képesség, vagy mágikus adottság normál módon fejleszthető, mintha normál képesség/mágikus adottság lenne.
5. Szerencsehét: Egy hétig, tehát december 31-el bezárlóag minden nap Szerencsehétfő, minden nap dobhatsz egyet a Szerencsehétfő fórumába, minden nap +1-el, tehát ma +1gyel, holnap +2vel és így tovább. A pluszok felhasználását te döntöd el, ha az másik kategóriába mozdít át. Ez esetben az Ic-k nem számítanak, csak a rendes hétfői dobásnál, akkor az is hozzáadódik. Az összesítés majd egyben lesz a hét letelte után.
Határidő: Azért nem lenne jó, ha még egy hónap múlva jutna valakinek eszébe a dobálás, úgyhogy azért mégis csak úgy a tisztább, ha adunk meg valami határidőt. Lehetőség szerint azért január 1-ig mindenki tudja le a dobását és találja ki a karácsonyi kívánságot.
Ha bármi kérdés, óhaj-sóhaj van, akkor sikítsatok bátran és megbeszéljük.
az admin gárda nevében: Luna Lovegood
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
"3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.)"
Spoiler:

Abigail Smallwood carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Ha elképzeled, hogy ez az utolsó napod, azonnal rájössz, hogy mi a fontos és mi nem.
Julia Z. Troops carried out 1 launched of one (6 oldalú dobókocka.) :
Spoiler:
1. Az isteni közbeavatkozás arany medálja 2. Ezüst dobókocka 3. Szerencse amulett 4. A győztesek medálja 5. Mágikus adottság gyűrűje (Egy általad választott mágikus adottságot megkapsz 1. szinten. Ezt a mágikus adottságot mindentől függetlenül fejlesztheted, viszont minden szintjénél 5 % esély van egységesen, hogy új szintre léptesd.) 6. Mindentudás könyve (Egy picike, zsebbe simán beférő könyv, amit ha a tulajdonosa aktivál normál könyvméretűre nő. Ha a tulajdonosa rákoncentrál egy kérdésre valamilyen általános tudnivalóról, akkor a könyv arról fog leírást adni. A mesélőtől függ természetesen, hogy milyen szintű tudást birtkolhat a könyv, tehát nem bármiről, bármit. Naponta egyszer használható.)
Sorban akkor. Kívánság már meg van, kidolgozás alatt, Cosette obskurus voltát szeretném hivatalossá tenni és kidolgozni, csak neki, mint egy egyedi képesség.
Szerencse forgandó:
Spoiler:
1-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és dobhatsz +20 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 2-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz +15 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.) 4-es dobás: Újra dobhatod a karakter két extráját (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. (Mindenképpen két különbözõt! Nem egyet kétszer.) 5-ös dobás: Plusz 3 IC hsz és a karaktered teljes újradobása +10 %-kal (tantárgy, képesség, familiáris, mágikus adottság). 6-os dobás: A karakternek, akivel dobtál +6 IC hsz, és újra dobhatod a mágikus adottságot, vagy a familiárisodat +10 %-kal. 7-es dobás: Plusz 2 IC hsz és két karaktered (ez, plusz egy másik választott) két képességének újradobása +5 %-kal (tantárgy, képesség, mágikus adottság vagy familiáris). Amennyiben nincs másik karaktered az 2 IC hsz helyett 6-ot kapsz. 8-as dobás: Újra dobhatod a karakter két képességét (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal. 9-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és egy másik általad választott karaktereddel dobhatsz egy képességre (képesség, tantárgy, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. Amennyiben nem rendelkezel multival ezzel a karaktereddel dobhatod a képességdobást. 10-es dobás: Dobj kétszer és a kettõ közül te választod ki, hogy melyiket kéred.
Julia Z. Troops carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
2. Szerencse forgandó: Dobj itt helyben egy tíz oldalú kockával egy általad választott karakterrel. A karaktered az alábbi jutalmak egyikét fogja megkapni a dobás alapján, de a jutalom mindenképpen azé, akivel dobsz.
1-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és dobhatsz +20 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 2-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz +15 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.) 4-es dobás: Újra dobhatod a karakter két extráját (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. (Mindenképpen két különbözõt! Nem egyet kétszer.) 5-ös dobás: Plusz 3 IC hsz és a karaktered teljes újradobása +10 %-kal (tantárgy, képesség, familiáris, mágikus adottság). 6-os dobás: A karakternek, akivel dobtál +6 IC hsz, és újra dobhatod a mágikus adottságot, vagy a familiárisodat +10 %-kal. 7-es dobás: Plusz 2 IC hsz és két karaktered (ez, plusz egy másik választott) két képességének újradobása +5 %-kal (tantárgy, képesség, mágikus adottság vagy familiáris). Amennyiben nincs másik karaktered az 2 IC hsz helyett 6-ot kapsz. 8-as dobás: Újra dobhatod a karakter két képességét (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal. 9-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és egy másik általad választott karaktereddel dobhatsz egy képességre (képesség, tantárgy, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. Amennyiben nem rendelkezel multival ezzel a karaktereddel dobhatod a képességdobást. 10-es dobás: Dobj kétszer és a kettõ közül te választod ki, hogy melyiket kéred.
Benjamin Morgan carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :

Adrien Meyers carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Our mistrust of the future makes it hard to give up the past.
2. Szerencse forgandó: 3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz(Cody) és dobhatsz még egy karakterrel is.(Wini)
Spoiler:
1-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és dobhatsz +20 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 2-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz +15 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.) 4-es dobás: Újra dobhatod a karakter két extráját (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. (Mindenképpen két különbözõt! Nem egyet kétszer.) 5-ös dobás: Plusz 3 IC hsz és a karaktered teljes újradobása +10 %-kal (tantárgy, képesség, familiáris, mágikus adottság). 6-os dobás: A karakternek, akivel dobtál +6 IC hsz, és újra dobhatod a mágikus adottságot, vagy a familiárisodat +10 %-kal. 7-es dobás: Plusz 2 IC hsz és két karaktered (ez, plusz egy másik választott) két képességének újradobása +5 %-kal (tantárgy, képesség, mágikus adottság vagy familiáris). Amennyiben nincs másik karaktered az 2 IC hsz helyett 6-ot kapsz. 8-as dobás: Újra dobhatod a karakter két képességét (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal. 9-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és egy másik általad választott karaktereddel dobhatsz egy képességre (képesség, tantárgy, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. Amennyiben nem rendelkezel multival ezzel a karaktereddel dobhatod a képességdobást. 10-es dobás: Dobj kétszer és a kettõ közül te választod ki, hogy melyiket kéred.
Winifred Hill carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
1. Az isteni közbeavatkozás arany medálja 2. Ezüst dobókocka 3. Szerencse amulett 4. A győztesek medálja 5. Mágikus adottság gyűrűje (Egy általad választott mágikus adottságot megkapsz 1. szinten. Ezt a mágikus adottságot mindentől függetlenül fejlesztheted, viszont minden szintjénél 5 % esély van egységesen, hogy új szintre léptesd.) 6. Mindentudás könyve (Egy picike, zsebbe simán beférő könyv, amit ha a tulajdonosa aktivál normál könyvméretűre nő. Ha a tulajdonosa rákoncentrál egy kérdésre valamilyen általános tudnivalóról, akkor a könyv arról fog leírást adni. A mesélőtől függ természetesen, hogy milyen szintű tudást birtkolhat a könyv, tehát nem bármiről, bármit. Naponta egyszer használható.)
Winifred Hill carried out 1 launched of one (6 oldalú dobókocka.) :
Nagyon nagyon köszönjük a szuper ajándék csokrot!! És ahogy Cedric is írta, mindenkinek nagyon köszönöm én is az eddigi és idei évi játékokat, meséket! Szuper hogy van az oldal és ennyi év után is talpon. A nagymesének is brutális húzóereje van.
1. Karácsonyi kívánság: Még megálmodás alatt
2. Szerencse forgandó: Cody L. Mortimer
spoiler:
1-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és dobhatsz +20 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 2-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz +15 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.) 4-es dobás: Újra dobhatod a karakter két extráját (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. (Mindenképpen két különbözõt! Nem egyet kétszer.) 5-ös dobás: Plusz 3 IC hsz és a karaktered teljes újradobása +10 %-kal (tantárgy, képesség, familiáris, mágikus adottság). 6-os dobás: A karakternek, akivel dobtál +6 IC hsz, és újra dobhatod a mágikus adottságot, vagy a familiárisodat +10 %-kal. 7-es dobás: Plusz 2 IC hsz és két karaktered (ez, plusz egy másik választott) két képességének újradobása +5 %-kal (tantárgy, képesség, mágikus adottság vagy familiáris). Amennyiben nincs másik karaktered az 2 IC hsz helyett 6-ot kapsz. 8-as dobás: Újra dobhatod a karakter két képességét (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal. 9-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és egy másik általad választott karaktereddel dobhatsz egy képességre (képesség, tantárgy, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. Amennyiben nem rendelkezel multival ezzel a karaktereddel dobhatod a képességdobást. 10-es dobás: Dobj kétszer és a kettõ közül te választod ki, hogy melyiket kéred.
Cody L. Mortimer carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
I believe in the power of laughter and crying because both are the antidote to hatred and terror.
Mielőtt megint elfelejtem a karácsonyi kívánságot, mint tavaly, íme, már korábban beírtam az adminosba:
Csak annyi, hogy a karácsonyi kívánságom tuti az lesz, hogy valami előtörténetet kicsomagoló mese legyen. Sok a karim, nehezen tudok választani, ezért leszűkítettem hatra, ebből bárki kapja, nagyon örülök:
Roby, Zachary, Ashton, Troy, Dwight, Alison
Természetesen nem csak magamnak kérek, bármelyik mesébe bevonható plusz játékos^^
A többi jutit nagyon köszönöm a főadmin nagyasszonynak, de úgy általánosságban mindenkinek köszi, hogy idén együtt játszhattunk nagyon tartalmasakat. A többi jutit később dobom, de ha nem, Róz dec 30-án szólj rám
Majdnem minden tudásunkért nem azoknak
tartozunk, akik egyetértettek, hanem azoknak, akik nem.
Nos, mivel Enrique esetében még semmi sincs kőbe vésve és a szülei hátterét se fejtettem ki bővebben, így nála jól jöhet egy érdekes extra képesség, amit idővel majd felfedezhet magán De az RMA sem elutasítandó
Páros: RMA Páratlan: Képesség
Enrique Rivera carried out 1 launched of one (6 oldalú dobókocka.) :
Esetleg annyi segítség lehetne majd az adminisztrálásban, ha valaki ledobott mindent és kitalált mindent összesítse magának a határidő lejárta előtt és akkor csak azt az 5-6 hsz-t kell összerakni egy listába és mindenkinek beírni mindent. Én még erősen szülöm a kívánságot.
Amara Hope Wilson carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Képesség szintje: 1-2-3: I. szint 4-5: II. szint 6: III. szint
Amara Hope Wilson carried out 1 launched of one (6 oldalú dobókocka.) :
Spoiler:
Egy általad választott karakter megkapja az alábbi csak idén Karácsonykor szerezhető varázstárgyat: A Mikulás gyűrűje: A gyűrűt viselve szert tehetsz egy extra képességre, vagy mágikus adottságra, de a szerencse dönti el, hogy mi lesz az. Először dobj 6 oldalú kockával: Ha páros, akkor mágikus adottság, ha páratlan, akkor képesség. Válassz ki az adott listából tizet, így kizárhatod azt, ami egyáltalán nem egyeztethető össze a karaktereddel és végül dobj 10 oldalú kockával, hogy melyiket fogja tárolni a gyűrű. Végül pedig dobj az induló szintre is. Képesség esetén 6 oldalú kockával. 1-2-3: I. szint, 4-5: II. szint, 6: III. szint. Mágikus adottság esetén 10 oldalú kockával: 1-2-3-4: 1. szint, 5-6-7: 2. szint, 8-9: 3. szint, 10: 4. szint. Ezután az adott képesség, vagy mágikus adottság normál módon fejleszthető, mintha normál képesség/mágikus adottság lenne.

Nina Rae Smith carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Spoiler:
1. Az isteni közbeavatkozás arany medálja 2. Ezüst dobókocka 3. Szerencse amulett 4. A győztesek medálja 5. Mágikus adottság gyűrűje (Egy általad választott mágikus adottságot megkapsz 1. szinten. Ezt a mágikus adottságot mindentől függetlenül fejlesztheted, viszont minden szintjénél 5 % esély van egységesen, hogy új szintre léptesd.) 6. Mindentudás könyve (Egy picike, zsebbe simán beférő könyv, amit ha a tulajdonosa aktivál normál könyvméretűre nő. Ha a tulajdonosa rákoncentrál egy kérdésre valamilyen általános tudnivalóról, akkor a könyv arról fog leírást adni. A mesélőtől függ természetesen, hogy milyen szintű tudást birtkolhat a könyv, tehát nem bármiről, bármit. Naponta egyszer használható.)
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Először is nagyon szépen köszönöm a kigondolást, az admini gárda nevében erős túlzás, mert te találtad ki az egészet lényegében. Berakom így egyben, hogy lássam kinek mit terveztem, de nyilván az Amy-ssel mindjárt jövök másik hsz-ben.
1. Karácsonyi kívánság: Átgondolás alatt
2. Szerencse forgandó: Ninon Delacroix
Nina Rae Smith carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Spoiler:
1-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és dobhatsz +20 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 2-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz +15 %-kal képességre vagy tantárgyra. (Ha netán már mindkettõ meg van az adott karinál, akkor helyette dobhatsz familiárisra, vagy mágikus adottságra.) 3-as dobás: A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.) 4-es dobás: Újra dobhatod a karakter két extráját (tantárgy, képesség, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. (Mindenképpen két különbözõt! Nem egyet kétszer.) 5-ös dobás: Plusz 3 IC hsz és a karaktered teljes újradobása +10 %-kal (tantárgy, képesség, familiáris, mágikus adottság). 6-os dobás: A karakternek, akivel dobtál +6 IC hsz, és újra dobhatod a mágikus adottságot, vagy a familiárisodat +10 %-kal. 7-es dobás: Plusz 2 IC hsz és két karaktered (ez, plusz egy másik választott) két képességének újradobása +5 %-kal (tantárgy, képesség, mágikus adottság vagy familiáris). Amennyiben nincs másik karaktered az 2 IC hsz helyett 6-ot kapsz. 8-as dobás: Újra dobhatod a karakter két képességét (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal. 9-es dobás: A karakternek, akivel dobtál +2 IC hsz és egy másik általad választott karaktereddel dobhatsz egy képességre (képesség, tantárgy, familiáris vagy mágikus adottság) +15 %-kal. Amennyiben nem rendelkezel multival ezzel a karaktereddel dobhatod a képességdobást. 10-es dobás: Dobj kétszer és a kettõ közül te választod ki, hogy melyiket kéred.
3. Varázstárgy: Ninon Delacriox
Nina Rae Smith carried out 1 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Spoiler:
1. Az isteni közbeavatkozás arany medálja 2. Ezüst dobókocka 3. Szerencse amulett 4. A győztesek medálja 5. Mágikus adottság gyűrűje (Egy általad választott mágikus adottságot megkapsz 1. szinten. Ezt a mágikus adottságot mindentől függetlenül fejlesztheted, viszont minden szintjénél 5 % esély van egységesen, hogy új szintre léptesd.) 6. Mindentudás könyve (Egy picike, zsebbe simán beférő könyv, amit ha a tulajdonosa aktivál normál könyvméretűre nő. Ha a tulajdonosa rákoncentrál egy kérdésre valamilyen általános tudnivalóról, akkor a könyv arról fog leírást adni. A mesélőtől függ természetesen, hogy milyen szintű tudást birtkolhat a könyv, tehát nem bármiről, bármit. Naponta egyszer használható.)
4. Extra varázstárgy: Amara Hope Wilson
Spoiler:
Egy általad választott karakter megkapja az alábbi csak idén Karácsonykor szerezhető varázstárgyat: A Mikulás gyűrűje: A gyűrűt viselve szert tehetsz egy extra képességre, vagy mágikus adottságra, de a szerencse dönti el, hogy mi lesz az. Először dobj 6 oldalú kockával: Ha páros, akkor mágikus adottság, ha páratlan, akkor képesség. Válassz ki az adott listából tizet, így kizárhatod azt, ami egyáltalán nem egyeztethető össze a karaktereddel és végül dobj 10 oldalú kockával, hogy melyiket fogja tárolni a gyűrű. Végül pedig dobj az induló szintre is. Képesség esetén 6 oldalú kockával. 1-2-3: I. szint, 4-5: II. szint, 6: III. szint. Mágikus adottság esetén 10 oldalú kockával: 1-2-3-4: 1. szint, 5-6-7: 2. szint, 8-9: 3. szint, 10: 4. szint. Ezután az adott képesség, vagy mágikus adottság normál módon fejleszthető, mintha normál képesség/mágikus adottság lenne.
5. Szerencsehét: Simonetta