2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Brighton, Anglia egyik legdélebbi része. A környék letisztult, egészen rendezett, magasabb téglaépítésű bérházakkal tarkított. Ugyanakkor kifejezetten csendesnek nem lehetne mondani, hiszen nincs messze a nyaralóövezettől és annak minden velejárójától. Az utcáról belépve, egy folyosó után üvegkupolás aula fogadja az érkezőket, az egyik falon tele postaládákkal, a szemközti mentén pedig ízléses kanapékkal amik a földszinten praktizáló fodrászat váróját képezik néhány igénytelen, de annál látványosabb cserepes növény társaságában. Az aulából több lépcsőház is nyílik. A bal hátsót megcélozva egészen a legtetejére felmászva, az utolsó folyosón eltéveszthetetlül ott feszít egy magányos zöldre festett ajtó, mézfényű, lerácsozott kicsi, tejüveg ablakkal. Előtte a lépcsőházi korláthoz erősítve pedig egy sokat megélt Kellys Mountain Bike. A lakás az 58-as számra hallgat, az ablak felett akad kopogtató az ajtó mellett pedig csengő is. Belépve egy keskeny előtér fogad mindenkit aki ide téved. Ide lehet letenni a cipőket, felvenni a vendégpapucsokat, kabát, esernyő, táska mindenféle ami induláshoz, vagy érkezéshez szükséges lehet. Ebből kiindulva, az ember azt hihetné, hogy épp ugyanilyen pici lesz a lakás is. Azonban az előtér ajtanán is tovább jutva egy hatalmas, tágas, amerikai konyhás nappali tárul a szemek elé. A jobb oldali falat lényegében majdnem végig a konyha, foglalja el két ajtót leszámítva. Modernebb mugli felszerelésekkel vegyesen. Beépített sütő, mosogató gép, mosó gép, hűtő, fagyasztó, működő elszívó minden jó cucc ami kellhet. Az ablakhoz közelebb eső szakaszon az egyik konyhaszekrény ki lett szedve és a helyére egy raklapból össze szerelt fűszernyövényekkel tele ültetett mini veteményes kapott helyet, szépen sorban, felcímkézetten. A konyhát csak egy pult választja el jelképesen a nappali hatalmas terétől, amit akár ebédlőasztalként is lehet használni a hozzá tartozó bárszékeket birtokba véve. Az ajtóval szemközti falat hatalmas ablakok borítják, amik előtt végig párnázott ücsörgő húzódik és csak azon a részen szakad meg, ahol egy ajtó a nem túl széles, de a lakás külsőleges, látható hosszával megegyező erkényre nyílik. Az ablakok elé dísznövények vannak fellógatva, orchideák, meg néhány húsevő példány is. Persze csak a rovarokra veszélyes egyedek, semmi veszedelmesebb. Itt ott a sarkokat nagyobb méretű cserepesek töltik meg élettel. A mennyezet szegély menti fényeit azonban nem ledek biztosítják, hanem gondosan elszeparált, telepes foszforeszkáló gombák. A bal oldali falon egy ajtón át, lépcső vezet fel az abszolút tetőtérbe. Aminek a két végében egy egy szoba foglal helyet egy keskeny összekötő folyosóval. A tetőtér egyéb területét egy, az alsóbb szintre is leereszkedő üvegház birtokolja. Egyértelműen érzékelhető a térmágia hatása. Az ablakkal szemközti, lényegében a bejárat felöli oldalon a fürdőbe nyílik ajtó és egy plusz külön mosdóba. A fürdőnek egészen más jellegű hangulata van, mint a lakás többi részének. Ugyanis totálisan a török fürdőket idézi. Apró mázas mozaikcsempékkel van kirakva az egész amik mindenféle mintát formálnak. És azon kívül, hogy van egy kellemes szabású zuhanyzó fülke, van még egy áttört- faragott paravánnal leválasztott rész. A zárható paraván mögött pedig ott van egy padlóba süllyesztett kétszer két méteres hagyományos török seggáztató is. Ezen kívül pedig színes üvegű rézlámpások társaságában könnyíthet magán az ember. Vissza térve a nappaliba, a nyers téglafalak, egyhangú nagy felületeit, lényegében lépcsőzetes polcszerűségek, vagy épp hengerek törik meg, amik fura absztrakt divathóbortra is utalhatnának, de a beavatottak számára egyértelmű lehet, a házban van egy kisbestia is ami valószínűleg imád mászni. A lakásnak még akad két másik tere is, de azok mindenki elől gondosan le vannak zárva és csak úgy megtalálni sem igazán lehet. A nappaliban középen egyébként egy egész kanapékomplexum kapott helyet, egy méretben passzoló asztallal együtt.
A háló az emeleten van, így legfeljebb csak a felfelé vezető lépcső irányába tud elnézni Chris, de ha a nappaliban körül néz, kiszúrhat a szárítón vegyesen pasi és csaj cuccokat is. Szóval a kérdésre kapcsolok és egy kissé azt hiszem zavarba is jövök. Egy félszeg mosolyfélével ismerem be - Nem, nem törtél rám. Alex épp Bécsben van az édesanyjánál. És... nem a pasim.. - itt azért tartok egy apró szünetet - Alexandra. A barátnőm. - mondom ki amolyan "meglepetééés!~" arckifejezéssel. Azért kitoldom egy kis magyarázattal - Dany unokahúga.. Ez egy elég hosszú és helyenként abszurd történet… De ha nem vágod rá, hogy "de hát te meleg vagy!" akkor szívesen mesélek. - vonok vállalt félig meddig szórakozottan. Aztán még a tarkómat is megvakarom amikor arra tér ki, hogy utána még hónapokig "bolyongtam". - Iiigen... Simán haza mentem most a nyáron Noxhoz és teljesen földhöz vágott, mert azt hittem még ott lakom nála és kidobta az összes cuccomat.. a belső udvari üvegházzal meg mindennel együtt... aztán kiderült, hogy nem, csak van egy saját lakásom.. - mutatok körbe játszva, mintha minimum színpadon lennék de végül vissza ejtem a kezeimet az asztalra, félig a kávém köré félig csak úgy nyújtva. Azért amikor arra tér ki, hogy hányszor elmondtam kissé megütközve nézek rá. Amikor pedig szóba hozza az "apámat" pillanatokon belül zaklatottá válik az ábrázatom, főleg ahogy eszembe jutnak Gina sorai. És egy kicsit határozottabban vágok a szavába - Gargoyle. - aztán még halkan hozzá teszem - kérlek~ nem tehetek róla, nem viselem rá ezt a szócskát. Nem érdemelte meg. És soha nem is fogja. De amúgy hagyom, hogy befejezze amit mondani akart. Közben veszek egy nagyobb levegőt, legalábbis vennék, ha nem remegne meg. Mielőtt bele kezdenék azonban elkapja az alkaromat amire azért nem tudom nem rajta felejteni a szememet. A vonásain, úgy mindenén. Végül is megemberelem magamat és csak megcsóválom a fejemet. - Nem, nem veszem követelésnek. - megejtek egy mosolyt. - Igazából nagyon fura.. hogy az életemnek van egy olyan része, amire egyáltalán nem emlékszem. Amolyan.. megtörtént de mégsem. Befejeztem a harmadik évét a gyógyítónak de közben mégsem. Ha bele kérdeznél a záró vizsgámba, stand-up-comedyn kívül semmit nem tudnék mondani.. Pedig ott a papírom! - nevetem el magamat röviden halkan, kissé inkább idegesen mint felhőtlen jókedvből. Aztán valahol ellágyulnak a vonásaim. Főleg ahogy kettőnk kezére téved a tekintetem. Egészen lágyan nézek erre a nüansznyi kapcsolatra. Ha Chris tudná mennyit jelent az érintése, esélyes hogy pusztán a gondolattól zavarba jönne és nem hogy vissza húzná a kezét, még át is ülne valószínűleg a nappali másik végébe. - Amikor beléptem a lakásba, egy csomó gyerekcuccot találtam. Az egyik szoba gyerekszobának volt berendezve. Két gyerekre. Mint a jegyzeteimből meg néhány bevásárló listából kiderült, úgy számoltam a lakással, hogy Jade és a kicsik sokat lesznek itt... - elhallgatok, megcsóválom a fejem. - Annyira abszurd.. - egy pillanatra beharapom a számat és ezúttal inkább kinézek az ablakon, szerencsére jó a kilátás és bár csak távolabbról, de simán rálátni a tengerre is. - Mindig tudtam, hogy mit akarok és mint a megszállott hajtottam érte. Most viszont miután kikerültem a kórházból, csak annyira futotta, hogy végig stoppoljam Európát egy hangnyi knut nélkül és egy kisebb ámokfutást rendezzek... - hát nem vagyok büszke magamra mert a végére kezdett tényleg nagyon kaotikus lenni minden, ez igaz, de ha már elhagytam a cenzurát miért ne mondhatnék ki ilyesmiket is. - Beszedtem pár új fóbiát, valószínűleg töröttebb vagyok mint egy római-kori cserépedény, esélyesen nagyobb ribanc lettem mint néhány európai ország de.... -és itt ismét ránézek és a tekintetemben remény van leginkább, a jövőre nézve.. meg arra, hogy nem ítél el nagyon - De tele vagyok újra álmokkal, vágyakkal és célokkal. És őszintén örülök, hogy nem emlékszem milyen volt meghalni. Hogy nem emlékszem milyen lehetett ezekről lemondani.. - valahol úgy vagyok vele, hogy élni megtanulni sokkal nehezebb, mint a folyamat végére készülni. Hiszen mindenki tudja, hogy ha vége akkor vége... akkor már mindegy. De ha fejben vissza kellene fordítanom a folyamatot... bele se akarok gondolni. Jobb ez így és csak remélem, hogy nem is fogok rá emlékezni. Nem biztos, hogy teljesen Chris kérdésére válaszoltam, de ha a Goyle részére kíváncsi majd bele kérdez újra. Aztán tovább terelődik minden és Chris úgy csattan fel, hogy azon én is meglepődöm. De igazából jól esik, tudom, hogy csak engem védene. A kis ragdoll azonban már kevésbé díjazza a dolgot és úgy veti le magát a magas bárszékről, hogy ha nem lenne nehéz, stabil alja, simán feldöntené a francba. Bár az üléshuzaton így is ott marad a karma nyoma. Fújtatva pattog egy sort ameddig nem pattan valami bútornak aztán bemenekül a kanapé alá és onnan puffog még mint egy kis vipera. Épp mint amikor a parkoló kocsik közül kiszedtem. - Chris.. Semmi baj. Már vége. - mondom ki nyugodtan, valahol csitítóan. Aztán némi magyarázatot is adok - Mint említettem, rendeztem egy kisebb ámokfutást.. aminek a végén az Aranyvarjú szárnyaiba futottam. Ahol régen pultoztam...- teszem még hozzá, hiszen a hely angol, fogalmam sincs mennyit tud róla. - Nagyon rövid időre ugyan. De arra pont elég volt, hogy Quinnhez bármilyen hír eljusson rólam. Azt hittem nem jár már oda.. Aztán Alex egyik házibuliján felbukkant és belém állt. Össze balhéztunk és beépített a bárszékek közé, amiket ugyan le akartam cserélni már, de nem pont így képzeltem el a leselejtezésüket...- szusszantok egyet rezignáltan. Jelenleg egy kicsit olyan vagyok mint akit már semmi nem tud bántani.. pedig... - Aztán a bulin az egyik tag ütötte ki és kértem meg, miután oszlattuk a társaságot, hogy akkor most amneziáljuk... - akkor ott helyben, olyannyira rosszul érintett az egész, hogy elhánytam tőle magamat, de most... csak bele kortyolok a kávémba és kissé kifejezéstelen arccal nézek pár pillanatig. Akkor tér vissza belém az élet amikor őrá tereljük a kérdéskört és ahogy mesél nem tudok nem elmosolyodni. - Miért sikerült nyomorékra a leánykérés? - biccentem félre a fejemet. Noha azt meg kell hagyni, hogy a VMS-en minden is, nagyon spontán volt. Közben motoszkál bennem a kérdés is, hogy mi jót csinált Amerikában dee.. majd később.
Mint általában az állatok közelsége, most a kis prücsök is nyugtatóan hat rám, bár elég szar belegondolni, hogy Cody társaságában sosem voltam ideges ezelőtt... Illetve egyszer, de hát ha az ember meggyászolta a barátját és újra előtte áll új testben, akkor elég nehéz percek alatt tovább lendülni, hiába páratlan az alkalmazkodási képességem. Kicsit megborzongok, amikor kimondja, hogy hiányoztam, a mellkasom elkezd sajogni és valahol egy bűnös érzés azt mondatja velem, hogy nem illik visszamondanom. De miért? Nekem is hiányzott, hogy a viharba ne hiányzott volna, olyan voltam a leköszönője után, mint a mosott szar hetekig. - Alex? A... pasid? Bocsi, hogy rád törtem, nem is vagy egyedül? - tippelek először aztán azonnal a háló irányába fordul a tekintetem, miközben a papucsok közül kihúzom a legcsicsásabbat és oda se figyelve felhúzom a lábamra. Szeretem kikészíteni a környezetemet a választásaimmal, de persze tudom, hogy Cody az utolsó, aki ténylegesen kiröhögne, hogy "jujj, ez lányos!". Remélem azért tényleg nem törtem rá úgy, hogy vendége van, mert tényleg nem a legalkalmasabb időben estem ide, de ő invitált be, szóval csak nem zavarok. Arra, hogy feltámadt és világot látott és már be is pasizott... nem pontosan tudom, hogy mit is érezzek, emésztem még az egészet az fix, hiszen el se tudom képzelni én akarnék-e bármit csinálni a testtel... ami nem az enyém. Mármint úgy intim módon. Levágódok a bárszékre és figyelem a gyakorlott mozdulatait valahol csodálva, valahol irigykedve, hiszen ahogy korábban szerintem már meséltem neki én lényegében soha nem diákmunkáztam. Bár nem halmoztak el minket a szüleink galleonok özönével, mindent megkaptunk és nem volt miért elkezdeni, inkább szórakoztam a haverokkal. Nekem kimaradt a kávégép és a bárpult, a felszolgálás és a hostesskedés meg minden ilyesmi, amiben valószínűleg a suli fele már kipróbálta magát. - De hiszen azután még hónapokig... hmm... - kerekedik el a szemem egy kicsit elsőre, aztán a magas homlokomon látványosan összevonom a szemöldökömet. Akkor halt meg, ezt értem, de akkor ez azt jelenti, hogy amit utána csinált azt nem is ő csinálta, hanem valami lenyomata, maradéka, mint a festményeken a mozgó történelmi személyek, akik valami olyasmik, mint az igaziak voltak, de még se? Cseppet bezsong a fejem ezektől a gondolatoktól, de lehet csak a fáradtság, mert rohadt korán indultam, szóval magam elé húzom a habos-babos extra édes kávét és elkezdek lassan beleiszogatni, nem roham léptekben, mert nem rohanok sehova, de azért öblös kortyokkal. Az egész történetet olyan erősen járja át a "fantasy", az az oldal, amit én annyira nem ismerek, hiszen nulla kapcsolatom van a világunkon túli mágiákkal, hogy csak pislogok. - Annyiszor elmondtad, hogy nem akarod, de most, hogy apád nem tisztelte meg az akaratodat és még is itt vagy... mit gondolsz? - kérdezek vissza, bár már így is bámulja rendesen a kávéját, látom, hogy annyira nem kellemes erről beszélnie, miért is lenne az? Ha van itt valaki, ha nincs, látom, hogy itt és most eléggé szenved, szóval eleresztem a bögrét, amit szorongatok és kinyúlok, hogy megszorítsam az alkarját. - Figyelj, ha nem akarsz mindenbe beleavatni, akkor nem kell, nem akarom kikövetelni belőled, ki tudja a hányadik vagyok már. - jegyzem meg, miután folytatja, de mindig meg-megakadva egy kis szünetet tartva. Csak megrázom a fejemet arra, hogy én nem kaptam levelet, pedig ezek szerint Shannával és Ginával is levelezett, persze, nem esett jól, hogy lényegében véletlenül ütköztek egymásba Titával és így tudtam meg, hogy visszatért, de... Mekkora önző kretén lennék, ha a szemére vetném ezt? Nem szenvedett még eleget? Egészen addig csendben hallgatom a továbbiakban, míg el nem jut Quinnhez, a sráchoz, akiről már a VMS alatt is beszélt és akit már hírből is fejbe tudnék vágni egy péklapáttal, de ahogy meghallom az új sztorit valami elpattan bennem. - Hogy mit csinált az a nyomorult? - szólalok fel erélyesen, ha nem lenne reggel és nem lennék fáradt akkor lehet egy eléggé hirtelen felcsattanással indítanék, de így is van bennem rendesen indulat. Valószínűleg hiába kedvel a vakarcs most ettől a kvázi kiabálástól a csendes beszélgetés közepette vélhetően frászt kapott. Amíg Cody rám néz bocsánatkérően - teljesen feleslegesen, hiszen Quinn elmossa az egész ügyet, hogy írt-e nekem vagy sem - addig én lenézek egy pillanatba, hogy mennyire ijesztettem el az amúgy is megtépázott kölyök cicát. - Bocs. De komolyan, még is mire fel keresett fel és kezdett el pusztítani? Nem amneziálni kellett volna, hanem ráhívni a rohadt aurorokat arra a szemétládára! - szinte morgással fejezem be a mondatot, a kezeim ökölbe szorulnak, ahogy a védelmező ösztönöm úgy körülbelül hatezerre kapcsol a tízes skálán. Általában hagyom élni a szeretteimet, nem szólok bele semmibe, azzal vannak, akivel akarnak, nem játszom a féltő bátyust, de ha valaki árt nekik, akkor elég rendesen el tud lepni a vörös köd. Nem csoda, hogy amikor megpróbálja rám, azaz ránk terelni a beszélgetést, akkor hirtelen nem is tudok mit mondani. - Meg vagyok, de... - akadok meg, aztán jön a gratula. - Köszönjük, nem rohanunk a közjegyzőhöz, de minden jó irányba haladt. Mondjuk kicsit nyomorékra sikerült a leánykérés pillanata, de végül is az egész olyan spontán volt a megismerkedésünkkel is a VMS-en, hogy azt hiszem jól summázza az életünket. - vallom be, egy kicsit kínosan, emlékszem mennyire ideges voltam azzal a gyűrűvel és hogy végül elhagytam és teljesen szétcsapva egy halálközeli élmény után infúzióra kötve egy italos üveg gyűrűjével kértem meg... Hát, mi a romantika, ha nem ez?! Látszik a tekintetemen, hogy habár büszke vagyok arra, hogy Titával vagyok, azért olyan kontextusban, hogy neki csak egy hónapja volt a "kikosarazás" azért kicsit kínosabb beszélni róla. Mondjuk, ha nagyon sokat kattogott volna, akkor nem lenne már is egy pasija, szóval gondolom csak egy vagyok a hatezer közül és túl spiláztam az egészet, amikor bepánikoltam a csókunk miatt, nincsenek itt hatalmas érzelmek a háttérben, csak szimplán jól éreztük magunkat és vonzóak voltunk... Mármint, még mindig jóvágású srác, sőt, talán ha el tudnék vonatkoztatni attól, hogy a régi Cody-t akarom látni benne, talán még jóképűbb is, de ez most mindegy. Pláne, hogy fejben még Quinnre eresztek egy hadseregnyi durrfarkú szurcsókot, hogy szétkapják rendesen.
Na jó Chris arcát látva azért elgondolkozom pillanatra de már kimondtam és nem fogom vissza szívni. Ori készségesen hagyja magát gyömöszölni. Szőre van annyi mint a veszedelem és kis hájat is elkezdett növeszteni emellett pedig a kölyökcicákra olyan jól jellemző gumicsontokkal van megáldva így Chris közeledését hangos dorombolással és totálisan folyékony halmazállapotra váltással méltatja meg néha prüttyög neki. "még humen még!" Beszédes fajta. Van egy olyan érzésem, hogy a beszélgetés során még elő fog kerülni egy ölelés valahol valamikor de a nyitányra most úgy érzem elég ennyi. Időnként végig rohan rajtam egy izgatott, helyenként kétségbeesett gondolatvonat de minden alkalommal hagyom kisiklani, mielőtt végállomást fogna. Nem akarok úgy járni mint Titaval, hogy amikor kibukott belőlem az igazság és színt vallottam, egy kisebb pánikrohamot kaptam, úgy hogy még az orrom vére is eleredt. A bemutatkozásra elmosolyodom. Istenem ez a hang... Nem tudok rá nem reagálni, de azért a látványos borzongást meg hasonlókat mellőzöm. Mégis csak egy szál kurva köntösben vagyok... - Jó újra látni - ..hallani is.. - Hiányoztál Chris. - és kezdem sejteni miért nem került a listára az ölelés... - Szerencséd van, mert Alex is mindent édesen iszik, úgyhogy van bőven szirup is meg tejszínhab is itthon. - mondom miután beljebb értünk. És jól sejti. Akad a fiókban amolyan normálisabb darab uncsi papucs is, meg olyan abszurd lila unikornis-sárkány is lépésnél villogó pozsgával és hasonlók. Amennyiben valami hasonló gumimaciszintű papucsot/mamuszt csap fel azért felé fordulva egy pillanatra megakad a szemem rajta, de el is engedem, hiszen Chris kellően szórakozott ilyesmihez és mint ahogy úgy önmagában a létezése a srácnak, ez is mosolyt csal az arcomra... Békésen elkezdem össze ütni a kávéját, meg magamnak is egyet ha már arra jártam. Egyébként a lövésnyom a kulcsontomnál ugyanúgy ott van, mint ahogy.. egy két másik hegem is "importálódott". De mint tudjuk Chris nem a megfigyelésről híres.. bár ez elég vicces összkép valakiről aki bestiákkal foglalkozik. Az izgalom mondjuk mindenre mentséget kovácsol. A kanapé viszonylag távol van, de amerikai konyhás a nappali, így simán le tud ülni a pulthoz egy bárszékre. A kávéját gyakorlott mozdulattal rakom össze habosbabosan, csak hogy jó legyen meg a magamét is. És mire felteszi a kérdéseket már fordulok is a pulthoz és letéve elé az éltető nedűt én is leülök csak a pult túloldalán. - Most tavasz végén, nyár elején valamikor. Az utolsó emlékem hogy felszállok az expresszre.. - egy kicsit azért elgondolkozom hogy hol is kezdhetném hiszen annyi minden történt. - Gina leveli alapján... Páran vissza mentek oda ahol a Roxfort expressz kisiklott átmentek a függönyön túlra és... össze szedték a darabjaimat... Gargoyle.. asszisztálásával.. - a név nyomán megfeszül az állkapcsom. - Aztán Goyle eltűnt a darabjaimmal.. - felfújom az arcomat és a kávéinkra bámulok, aztán a kezeimre.. Amiket még mindig nem szoktam meg teljesen. Össze préselem a számat egy pillanatra és inkább vissza nézek Chrisre. - Ez után egy mugli kórházban ébredtem, ahol azt mondták balesetem volt de a húgom hívta a mentőket.. - nyelek egy jó nagyot. És bár nyíltan beszélek most is, az érzéketlen könnyedség hamar elillan belőlem. - Shanna leveli alapján pedig az illető.. nincs az eltűnt varázslók listáján.. szóval gondolom mugli volt.. - beharapom a számat, bele iszom a kávémba. - Ne haragudj, hogy nem írtam, csak.. nektek eltelt két év, nekem viszont még a VMS nyara volt.. és csak ez a nyár telt el az akkor és most között.. - egy kis mosoly húzódik a szám sarkába - Nem rég kosaraztál ki, Jade nemrég hozta világra az ikreket, Rennessel a kongresszusra terveztük a prezentációmhoz az alapokat.. és Quinn nemrég fenyegetett szarrá a nevem miatt... aki azóta amúgy most a nyáron megtalált és amneziálni kellett mielőtt nagyobb kárt tett volna a.. bútoraimban meg bennem... meg ilyenek.. - elnézek a macskára aki a Chris melletti bárszéken tekereg és produkálja neki magát néha dorombolva a vállának törölve mindenét. bocsánatkérően vissza nézek rá és nagyon keresem a tekintetét. Azokat a gyönyörű kék szemeket... De egyenlőre nem mondok többet így is egy valag választ és információt zúdítottam rá szegényre. Bár a hogy vagyok kérdésre nem adtam egyértelmű választ neki.. Azt hiszem nincs is igazán. - És ti hogy vagytok? - aztán eszembe jut egy kis apróság - Amúgy.. gratulálok nektek! - közlöm egy mosollyal meg egy kis pohár emeléssel és persze arról fogalmam sincs hogy már gratuláltam nekik-áldásomat adtam rájuk-és még pénzt is hagytam nekik mintegy ha én nem lehetek az esküvőn valamivel támogassam már őket.. szóval ez is egy vicces trip.
A kis prücsökkel még játszogatok is oda se figyelve, mozgatva a lábfejemet amikor rátehénkedik, de nyilvánvalóan most már az ismeretlen ismerős köti le a figyelmemet. A mellkasom egyenesen szorít, ahogy végignézek rajta, ahogy próbálom benne Cody-t látni hiába máshogy néz ki, sőt, más a hangja is. Valahogy még az is más amilyen nyíltan beszél arról az évekkel ezelőtti buliról így ne csoda, hogy ki vagyok zökkentve és néhány pillanatra szertefoszlik az a népszerű srácos magabiztosságom és csak egy kicsit eltátom a számat. Valószínűleg már ennyi is elég lenne, hiszen senkinek sem reklámoztuk azt a kis hibát a mátrixban, de tovább folytatja és nem igazán finomkodik. Kicsit azért megtörik a kételkedő, de reménykedő tekintetem, amikor arról beszél, hogy ebbe a testbe van börtönözve és lehet az eredeti tulajdonosát ezzel el is pusztította, mert... Mert túlságosan ismerősen hangzik. Lehet, hogy nem egyenesen én pusztítottam el az ikerfivérünket, de nem élhetett bennem teljes életet és értünk áldozta fel magát, tehát... Lehet, hogy neki most nincs türelme az érzékenységre, de az én fehérre váló arcom elárulja, hogy egy kicsit kiakasztott és nem csak azzal, hogy tényleg ő az, pedig az is hihetetlennek tűnik. - Jó, menjünk be. - mondok csak ennyit, de nem azért, mert zavarna a szomszéd néni, nem hiszem, hogy akkora zajt csaptunk volna, hogy felkeltsük, inkább csak akart valami pletyit és azért bámult meg minket. Azért nem felejtem el a cuki dögöt és nem rázom le magamról vagy rúgom fel, inkább lehajolva felkanalazom a szétfolyó puhaságát és terápiás cirógatva indulok be. Amikor Cody elenged az ajtónál felcsap bennem valami feszültség, izgatottság, de hát annyi kérdésem van, hogy ez éppen meg sem lep. - Asszem belefér, ha az ember elhagyja feltámadás közben a filtert a szájáról, végülis jogos. - engedek végül egy szusszanással elengedve, hogy milyen formában is beszélt a testekről-lelkekről. Nem vagyok az a fajta, aki egy témán túl sokáig rugózik, bár az tény, hogy amikor a mexikói meccs és a gála után elmentünk kiereszteni a gőzt... Azon rengeteget kattogtam még, talán egészen addig a pontig, ameddig Tita meg nem csókolt és nem állt helyre a hitem abban, hogy akkor csak az alkohol tehette, hogy nem utasítottam el azonnal. - Christopher Brian Graves, szolgálatra jelentkezem. Mármint... Üdv az élők sorában, Cody. - sikerül a második kicsit kínosra és amikor nyújtja a kezét a szőrgombolyagot lerakom és bár elfogafom, de gyorsan el is engedem, hogy a VMS-es pacsira nyújtsam. Fordulóról fordulóra tovább fejlesztgettem a csapatban a sorozatot és aki nyitott volt rá azzal meccsek előtt mindig lepacsiztam. Ennél talán még jobb lenne csak úgy hagyni a kézfogásokat és jól megszorongatni, de tény, hogy magamhoz képest eléggé meg vagyok illetődve. - Kávét, sok tej, sok cukor, akármilyen szirupod van, mehet. - vágom rá, lehet, hogy néhány dolog rám ragadt az angoloktól, de a tea szeretete nincs közötte és a kávét is habos babosan tolom, persze nem várom el tőle, hogy legyen most itthon tejszínhabja meg valami csiricsáré dolog a tetejére szórva, csak legyen édes. - Ja, persze, már is. - rúgom le a cipőmet lazán, nem túl rendezetten a falhoz lökve, hogy a fiókot kinyitva azonnal lecsapjak a legabszurdabb darabra, legyen az rózsaszín vagy unikornisos, vagy akármi, ami nem egy átlagos darab. A nagyinál töltött karácsonykor is echte a rózsaszín köpenyt választottam. - Szóval... Mikor...? És hogyan? És... Hogy vagy? - bököm ki sorban, keresve a jó kérdéseket, de hát távol álljon tőlem a Hollóhát és az eredményes lényegretörés, csak mondom, ami eszembe jut, miközben levágom magam a kanapéra vagy követem egyenesen a konyhába, amíg kávét csinál. Én követem Cody-t, engem a vattapamacs, már csak az kéne, hogy őt is kövesse valaki, mondjuk... A familiárisom, de attól fixen frászt kapna szerencsétlen. Inkább nem hívom be, hagyom, hogy valahol a tetőn ücsörögjön a kilátásban gyönyörködve.
Ori úgy bújik Chris kinyújtva felejtett keze alá mintha nem kapna nyomorgatást éjjel nappal tőlem vagy Alextől, főleg az elmúlt időszakban.. A kis áruló.. Amikor Chris felegyenesedik, a macsek simán a lábára billen elvesztve az egyensúlyát, de nem zavartatva magát a cipőjén kezd fetrengeni.. oda vissza... Pislogok rá párat türelmesen amikor visszakozni kezd és időt kér, a mondandójából pedig sejtem mi fog következni. Rezzenéstelen képpel nézek rá. - Oh.. én megpróbáltalak már egyszer levenni a lábadról.. elég bénán és eredménytelenül - köhhintek egyet és a szám sarkában mosoly bújkál - De hát.. elő fordul. - vonok végül vállat meglehetősen könnyedén. Aztán azért a házfoglalós dologra kissé kelletlen arckifejezés villan a képemre. - Auch.. Azért remélem Elenaval még nem néztél össze.. - leszedem a kesztyűt a kezeimről és egyszerűen csak össze fogom a fehérneművel beszéd közben, terveim szerint simán a szennyesre dobom később - Amit kaptam, nem én kértem. Elvégre.. ki a tököm akarna valaki másba zárva élni...? - teszem fel neki a költői kérdést, amivel egyébként anno is találkozhatott tőlem azon a bizonyos gyengélkedői beszélgetésen, csak... egy totálisan más jellegű lényegesen megértőbb hangnemben. Hiszen a testvéréről volt szó. - Főleg azzal a tudattal, hogy az illetőt esélyesen kinyírtam.. - pillantok el oldalra majd vissza. - Amúgy.. biztos, hogy ezt a kérdez-feleleket idekint akarjuk megbeszélni? - átpillantok Chris válla fölött.. úristen.. most tűnik csak fel, hogy át tudok nézni a válla fölött.. az agyamon apránként eluralkodik egy nagyon furcsa pánik... ami ezer a tizediken tényezőből zsizseg össze - ... Oké, hogy én inszomniás vagyok és valamivel le kell foglalnom az időmet meg az agyamat de... A szomszéd nénit, aki csak simán nyugdíjas, inkább kihagynám a beszélgetésből.. - rá is intek az öreglányra aki az egy emelettel lejjebb de még épp az én ajtómra látó lakás ajtaja előtt ácsorog és nagyon néz felfelé.. Kérlelőn nézek Chrisre, hogy gyehrehmárbe lécccciiiii~ épp csak kiskutyaszemeket nem meresztek rá. - Jah igen... amúgy.. ne haragudj, ha rohadt bunkó vagyok.. csak annyi időt elcsesztem a kimondatlan dolgokon való rugózással, hogy.. jelenleg nem igazán megy hogy zárat tegyek a pofámra.. - mondom ki aztán gondolva egyet kezet nyújtok neki és meghagyom a pillanatnak az időt. - Cody Lysander Mortimer. Üdv újra itt Graves. - azért egy kis bizakodó mosoly a képemre kúszik. Hogy megkattantam-e egy kissé? Esélyes... Ennek örömére ha elfogadja a kezemet, épp hogy megszorítom, majd hátat fordítok és elindulok vissza a lakásba.. -Teát kérsz vagy kávét? - Meguntam a kint ácsorgást. Persze aztán az előtérben hirtelen szembe is fordulok vele már ha követett és felmutatom a mutató ujjamat mintha valami rohadtul fontos jutott volna eszembe, végül csak lemutatok egy fiókra - Húzz vendégpapucsot! - mondom ki nagyjából olyan hangon, hogy ha nem teszi meg, megnézheti magát. Ori persze követi Christ mint egy kiskacsa. Úgy tűnik ő lett az újdonsült humen aki szimpatikus számára...
Nem a csodálatos megfigyelési képességeim miatt szeretnek, szóval olyan apróságok, mint betört üveg egyáltalán nem tűnik fel aközben, hogy tépelődök a behárat előtt körözve, mint valami keselyű. Csak nálam pont az ellenkezőjéről an szó, nem hulla körül szándékozom legyeskedni, hanem éppen egy életre kelt barátra találni. Az ember menyasszonya még is miért hazudna ilyesmiben, jönne a kérdés, de akkor is olyan lehetetlen ez az egész. Amikor az ember gyászol akkor azért küzd, hogy előbb-utóbb kevésbé fájjon a másik hiánya, hogy lezárja az életének azt a fejezetét, elbúcsúzzon tőle örökre, most pedig... úgy tűnik, hogy az összes fájdalom teljesen hülyeség volt, mert itt van, újra itt van. Amikor egy kis szőrmók köszönt kicsit meglepetten hajolok le hozzá, egyik pillanatról a másikra felvéve egy babusgatós hangnemet. - Háttekivagy cicamaca? Megnyomorgassalak? - hajolok le hozzá és már nyúlnék is felé, egyáltalán nem zavartatva magam az egyértelműen látható sérülésein, amikor meghallom a wales-i szavakat, még ha arra esély sincs, hogy akármit értsek belőle. A kezem kinyújtva belefagy a mozdulatba, de az állatka így is beletud bújni, miközben a tekintetem a kilépő srác felé fordul a szétnyílt köntösével, gumikesztyűben és... bugyival a kezében? He? Először annyi jut eszembe, hogy lehet Jade is itt van és szét hagyta a cuccát, elég fura az a csaj, nehéz elképzelni, hogy két gyereket sikerült kinyomnia és életben is tartania, de tekintve, hogy egyelőre azt emésztem, hogy ez a srác tényleg az-e, akinek mondja magát, akinek Tita mondta, nem ez a legfontosabb kérdés. - Hé, ne olyan gyorsan. - jut eszembe végül felegyenesedni és mondjuk megszólalni a röpke szájtátás után. Egyértelműen máshogy néz ki, bár a göndör hajat ismerem, ahogy az alkata és a szemei is egészen hasonlóak, de ő akkor sem Cody. Nem az a Cody, akit ismertem, legalább is külsőre biztosan nem. - Biztos nagyon unalmas lehet már, hogy mindenki bizonyítékot akar, de... honnan tudjam, hogy nem csak valami házfoglaló vagy, aki neki adja ki magát? Csak azért, mert van egy cuki cicád nem veszel le a lábamról... - pislogok le egy kicsit a szőrmókra, aztán visszanézek a fura felszerelésben feszítő srácra. Amennyire érdekes hajnalban megjelenni a házánál, annyira érdekes, hogy ő mit csinál hajnalban gumikesztyűben egy bugyival a kezében. Kicsit idétlen, hogy itt az ajtóban ácsorgunk és nem akarok bemenni, miután másodszorra jövök el egy elég nagy kitérővel, ha azt nézzük, hogy a Roxfort északra, Brighton meg egyenesen délre van Londontól. Fogalmam sincs mire várok, mit tudna mondani, amivel hiszek neki, vagy hogy tényleg nem hiszek-e neki, de valamiért ideges vagyok és nem akarok azonnal a szélesre tárt ajtón elsétálni mellette.
A lakást valószínűleg csak akkor lehetne eltéveszteni, ha az ember annyira izgulna rajta. Chris legutóbbi ittjárta óta egyébként a mézfényű tejüveg ablak az ajtón be van törve... aminek meg van a maga sztorija, de amúgy minden a régi. A bicaj is ott pihen a korláthoz láncolva és látszik, hogy használatban van, legalábbis került rá kulacs tartó. Bár esélyes, hogy pont nem ezek az apróságok fogják lekötni a figyelmét. És nos nem, valóban nem arról van szó, hogy a postás nem találta volna meg, vagy a bagoly. Ettől azért kicsit összetettebb, hogy miért nem kerestem sem őt sem mást, de őt különösen nem. Orit megetetem és szépen neki is látok takarítani egy szál alsóban meg a selyemköntösömben meg felcsattintva két gumikesztyűt. Kaja után a kishaver simán oda ül az előtér ajtója elé és néha még a kilincsre is rámatatna. De hát még pici hozzá, alig négy-öt hónapos szóval sokra nem megy vele. Legalábbis gondolom én ezt nagy naivan... Épp a kanapé párnája mögül matatok elő egy határozottan női bugyiszerű dolgot amikor meghallom a nevemet valahonnan távolról.. Mivel Chris hangját hallottam, egy kissé kilel a hideg, de.. őszintén épp elég furcsaság történt velem az utóbbi időben és végig csaptam a nyarat elég brutálisan, nem is a legtisztábban.. szóval.. vannak azért utóhatások. De amikor épp figyelmen kívül hagyhatnám hallom, hogy kattan a kilincs és nyílik az ajtó. Ori pedig már huss volt nincseset játszik. - Ori! - kiáltok utána kissé bosszúsan, mostanában szokásává vált a kis hülyének a törött üveg helyén kituszkolnia magát két rács között és lelépnie a lépcsőházba ha épp nem figyelek és ki tud surranni a lábam mellett, de ez hogy magának nyisson ajtót új... Szóval.. Chris kintről válasz helyett egy picike, tépett fülű, fél szemű ragdoll cicát láthat amint egyébként pont őhozzá igyekszik és nála úgy meg is állapodna haverkodva. És engem, ahogy utána nyitom a belső ajtót walesiül méltatlankodva neki. A selyemköntösömet csesztem össze kötni..fogni, bármit elvégre, gondoltam ki a tököm lenne hajnal négykor/körül a lépcsőházban..? Mindkét kezemen gumikesztyű, az egyikben pedig női bugyit szorongatok.... De amikor meglátom az alakot az ablak helyén át, egyből belém is szorul a szó, a levegő meg úgy különösebben szerintem minden. Pillanatra olyan érzés fog el mintha az idő is kissé megállna számomra. Aztán újra indul bennem valami és pár pislogás után egy halk sóhajjal esik ki a számon - Chris..? - végül kapcsolok és egy torokköszörüléssel térítem magamat magamhoz majd nyitok neki ajtót. - Ömm.. kerestelek, csak jól elkerültük egymást.. azt hittem.. mindegy. - szélesebbre tárom az ajtót és kissé jobban félre állok - Gyere be! ~ legalábbis gondolom hogy be fog jönni és nem a küszöbön tartunk majd teadélutánt. A köntös a gumikesztyű meg a többi... nos kellően szórakozott vagyok hogy jelenleg pont leszarjam vagy megpróbáljak javítani az összképen. Egyébként nem csak hogy máshogy nézek ki, de a hangom is pár árnyalattal mélyebb és érezhetően egy másik ember hangja. Hiába ugyanazok a hangsúlyok, vagy úgy bármi.
Egy "kellemes" Vidámparkolás, egy jó kis Római nyaralás aztán el is váltak útjaink Titával, hiszen ő jelentkezett az Akadémiára én pedig egy hónapra haza utaztam, hiszen rég nem láttam már a családomat és az ottani barátaimat. Az időzítés sosem kedvezett nekem, hiszen Titát is sikerült megkérni szétcsapva, infúzióra kötve egy halálközeli élmény után egy üdítő fülével aztán echte akkor jött meg a levél tőle, hogy kivel is találkozott, amikor esélyem se volt időben visszaérni a reptérről. Cody-t nem találtam a lakásán, hiába jöttem vissza Los Angelesből, így lényegében már másnap vissza is fordultam, hogy egészen augusztus végéig ott legyek. Az egész olyan hihetetlennek és felfoghatatlannak tűnt, persze bíztam annyira Titában, hogy nem csak úgy a fantáziája szülte az egészet, de még is... Találkoztam mindenkivel, akivel kellett, anya, apa, rokonok, haverok, de azért az elmémben ott kaparászott a gondolat, hogy tényleg ő volt-e és tényleg viszont látom-e, hiszen Titával találkozott - még ha véletlenül is - nekem még sem adott semmilyen életjelet. Pedig biztosan nem arról van szó, hogy nem talált meg a postás, hiszen Titával végig leveleztük az egész Akadémiát, szegény elég cefetül kezdett. Amikor leszáll a repülőm talán illene azonnal elvonatoznom a Roxfortba és elrendezni mindent, de hát a szervezkedés meg pakolás, meg hivatalos dolgok sose voltak az erősségeim, inkább vagyok impulzív és a szívem most azt súgja, hogy próbálkozzak meg még egyszer. Vagy tíz percet csak állok a bejárati ajtónál, nézek ki a fejemből, próbálom felidézni, hogy egyáltalán jó helyen járok-e, de végül is mikor zavart egyáltalán, ha rossz helyre kopogok be? Erőt gyűjtve először három aprót koppantok, aztán kicsit talán türelmetlenül, ökölbe szorított kézzel három erőset ütök az ajtóra, persze attól nem kell tartani, hogy betöröm. - Cody. Cody! Cody? - szólítgatom, még ha a neve furcsa érzéssel is áraszt el. Hiszen meghalt, elköszönt tőlem, még levelet is hagyott, még a pálcáját is rám hagyta - csak tudnám, hogy hol és mikor kelt annak is lába?! -, nonszensz, hogy most máshogy néz ki és még is ő az. Ha elővigyázatosabb lennék, ami általában nem vagyok, még a végén azt hinném, hogy csak egy csapda arra apellálva, hogy erre biztosan eljövök. Hiszen így van... itt is vagyok... már másodjára, kicsit idegesen, kicsit reménykedve, kicsit leoltva magam, hogy minek reménykedek egyáltalán, hiszen abszurdum, de még is, ha Tita azt mondta akkor...
Az elmúlt hónapok.. Elképesztően mozgalmasak voltak. Titaval a találkozás pedig valamit újra elindított bennem. Vagyis inkább csak megerősített. Kellett ez a nyár mindenestül, hogy újra magamra találjak. Vissza akarok térni az életemhez. A barátaimhoz akik kvázi a családomat jelentették mindig is. Hiányoznak és az új emberek meg sem tudnak tapadni egy két kiváltságos kivétellel. Az elhatározás eredményeképp pedig egyenlőre úgy két kazalnyi elküldetlen levél hever a lakásban leginkább a nappali dohányzóasztalán, meg úgy körülötte.. Nyomorult fák. Nem mintha én nem ültetnék cserébe újat, vagy úgy mindent is.. Persze persze kell a lelkiismeret nyaldosás. A levelek között akadnak többszörösen újra írottak, már borítékban lévők és már elküldöttek. Az egyetlen levél amit azonnal meg tudtam írni az Jadenek szólt. Aminek pedig már úgy nyolcmillomodszorra álltam neki és még mindig nem jutottam semmire, az Chrisnek szól. Enyhén meglőve érezem magamat. Minden szempontból pedig Tita miatt esélyesen úgy is hallott rólam szóval semmi szükség nem lenne erre a levelezős körülményeskedős baromságra... És messze nem amiatt érzem így magamat, mert nem lenne neki mit írnom! Nagyon is lenne. De az agyam elkezdett szelektálni. Amolyan.. "biztosan jó mindent is leírnom?.." aztán ott visszhangzott nagyjából végig levélírás közben az is hogy "..megkérte Titat.." Emiatt pedig további hülyeségek jöttek fel amik egyre ritkították, cenzúrázták, vagy épp csak eltompították a soraimat... "jah és amúgy még mindig heteró szóval.. figyelj oda mit írsz le!!" Másfelől Alexel is ott kavarog bennem minden, hiszen együtt vagyunk... A sulikezdés a nyakunkon és bár egyenlőre nem teljes értékűen fogok vissza térni, de elég kreténül nézne ki, ha Chrissel a találkozást kihúznám a suliig. Szóval végül úgy döntöttem hagyom a picsába az egész levélügyet és megkeresem inkább személyesen, mindezt nem sokkal a Titas incidens után. A nehezítő tényező, hogy Chris sem volt otthon. Szóval teszek egy újra próbát terveim szerint a napokban, miután haza ért. A mai reggelem olyan mint eddig mindegyik. Felkeltem. Kiültem az erkélyre elszívni egy cigit, végig nézni a napfelkeltét és relaxolni az érkező repcsikre, ahogy húzzák az üzemanyagcsíkot maguk után. Alex jelenleg Londonban van, Angelanal és már onnan is fog tovább menni a suliba. Néhány cucca még a nappaliban a szárítón, megbeszéltük, hogy ami lemaradt azt elviszem. Vagyis.. szállíttatom a sajátommal együtt. A fejemben csak úgy zsizsegnek a gondolataim azt se tudom melyiket vegyem előre. A lakásra pedig ráférne egy utolsó rendrakás mielőtt nyílik egy új fejezet. Ori böki meg a magam mellett lógó kezemet és térít vissza a bambulásomból. Kajáért kezd törleszkedni meg fetrengeni. Én pedig a nem olyan nagyon messzi templomot meghallva felkecmergek, hiszen már négy óra! Hónom alatt a macskával, számban a lógó cigimmel, össze fogva a köntösömet bemegyek hát a konyhába, hogy asszisztáljak őfelsége reggeli rituáléjához.
Amikor megint elő jön, hogy a képessége lehet a ludas két kezembe fogom gyengéden az arcát és egészen szigorúan nézek rá. - Alex.. a képességednek, semmi köze ehhez a helyzethez. Nem te voltál a célpont. - igyekszem úgy kimondani, hogy kellő nyomatékot kapjon minden szó. Nem vagyok dühös, rá semmiképp, de muszáj megértenie. - Részeg volt, felidegesítettem és azt mondtam neki, engem már nem tud bántani... és akkor jelentél meg. - kurvára szégyellem magamat a történtek miatt és ez látszik is rajtam, de úgy érzem muszáj ezeket kimondanom - Quinn mindig is manipulatív volt. És mindig remekül ráérzett mivel tudna mégis bántani.. De ez az egész nem neked szólt. Te jelenleg csak eszköz voltál. - mondom ki a kegyetlen valóságot. Aztán miközben tisztogatom, lehelet finoman forgatom az álla alá nyúlva az arcát. - Őszintén szólva nem igazán érdekelt volna, ha az egész rajtam csattan, de ez... - nézem az arcát, érezhető, hogy kurvára bűntudatom van, hogy ez történt vele. - ..Nagyon sajnálom. - mondom még ki, aztán csendben maradok továbbá. Azt sem válaszolom meg amikor azt mondja, hogy jobb is hogy nem vagyunk együtt. Az egész végén pedig csak össze bújunk. Jelenleg túl sokkal több mindenhez nem is lenne erőm, sem fizikailag sem lelkileg. Sok gondolatot megtartok magamnak, ami nem a legjobb taktika, de nem érzem, hogy másnak szüksége lenne arra a viharra ami nagy ritkán össze sűrűsödik bennem. Fel fel jön bennem, hogy kimondjak dolgokat, de Alexnek idő kell, és egy kicsit most újra nekem is. Amikor pedig kimondja azt a szócskát, a szívem hatalmasat dobban. El sem hinné mennyire sokat jelent. Vicces, hogy mindkettőnknek mennyire jelentőségteljes és mennyire ritkán osztogatjuk. -Én is szeretlek. - a válasz messze nem reflexszerű. Tele van érzelemmel.
Nem állt szándékomban Cody előtt ennyire szétesni, tényleg nem, de azt hiszem, ez az a pont, amikor egész egyszerűen csak túl sok számomra minden. Anyám hülye ötlete a házasságról, Cody váratlan érzelmei irántam, most pedig ez... Egyszerre gyűltek fel bennem az érzelmek és Quinn képében robbantak az arcomba. Elég nehéz ennyi mindent csak úgy megemésztenem és még csak bele se gondolok abba, hogy Cody is eléggé megsérült és talán neki is szüksége lenne arra, hogy valaki meghallgassa. Mert itt és most bennem szakadt át egy gát és ömlik minden a nyakamba. A félelemmel vegyített fájdalom és a saját elcseszett életem valósága. Talán pont ezek miatt egészítjük ki egymást annyira... Mert mindketten sérültek vagyunk a magunk módján. Nem tűnik fel számomra Andrea pillantása, ahogy az sem, hogy a zene elhalkul, hiszen teljes mértékben leköt a saját nyomorom. Soha életemben nem hittem volna, hogy ezt fogja kiváltani belőlem egyetlen ütés. Maga a felismerés, miszerint ez a tag addig püfölt volna, amíg ott nem maradok... Nos, igencsak ijesztő. És ezek nem azok az ártalmatlan iskolai balhék, amelyekbe évről-évre keveredem. Nem, azoknál sokkal, de sokkal komolyabb. Itt nem számít a nevem, a házam, a korom, de még egy tanár se libben be, hogy véget vessen a bunyónak. Nincs semmi sem, ami kihúzna a pácból. Ha Rocco nem lép közbe idejében, Quinn kicsinált volna. - De mit érek vele, ha most meg rettegek? - zokogom a kérdést, miközben ő lágyan ringatva igyekszik megnyugtatni engem. Már maga a közelsége is bőven elég számomra, de mégis ez a mozdulat az, ami valamilyen szinten helyre tesz bennem valamit. - De mégis miért tette? - szipogom végül némileg nyugodtabban. - A képességem miatt? - pillantok fel végül rá a válaszra várva. - Mintha említettél volna valami olyasmit, miszerint belőled a női vélák teljesen más érzelmeket hoznak elő, mint más fiúk esetében - szólalok meg halkan, miközben igyekszem nyugalmat erőltetni magamra. Hát, nem egyszerű. Ezek után pedig pláne nem. - Ó! - buggyan ki belőlem a válasza hallatán a meglepett reakció, miközben már odakinn álldogálunk, én pedig figyelem, amint az alélt srácot ketten is közrefogják. A felsőm tiszta vér, köszönhetően az általa okozott orrtörésnek, de - Codynak hála - ismét teljesen rendben van az arcom és a gyomrom. - Talán nem is olyan kár, hogy te és ő már nem vagytok együtt - jegyzem meg egyetlen undorodó pillantást vetve Quinnre. Számomra azért elég meglepő, hogy Cody képes volt egy ilyen alakot szeretni. Még abban az esetben is, ha az már rég volt és a fiú nagy eséllyel nem ismerte az igazi énjét. Mintha lenne benne valami vadállatias... Nem egy kézzelfogható dolog, csupán olyasvalami, melynek okán az embereknek eszükbe ötlik, hogy talán ki kellene kerülni az útjából. Legszívesebben megkérném, hogy ne hagyjon magamra, de minden erőmet összeszedem annak érdekében, hogy ne fogjam könyörgőre a dolgot. Ha ez a Quinn valóban élete első nagy szerelme volt, akkor Codynak meg kell tennie azt a lépést, amellyel érzelmileg elhatárolódhat tőle. És csak reménykedni merek abban, hogy közte és köztem sohasem jön el ez a pillanat... Bár, személy szerint abban is teljes mértékben biztos vagyok, hogy nem lennék képes ártani számára semmilyen értelemben sem. Hallom, amint Cody rohamléptékben veszi az irányt a fürdőszobába, én pedig nem pattanok fel és sietek utána. Helyette a kanapén üldögélek törökülésben, teljesen átöltözve, amikor Ori felpattan az ölembe, majd dorombolva törleszkedni kezd. Más esetben ragyogó arccal babusgatnám, szanaszét szeretgetve a tépett fülű csavargót, de most ujjaimmal csupán automatikusan kezdem el vakarászni a füle tövét. Azért az arcomon még mindig látszik, hogy valami nagyon nincs rendben. Dany már messziről megmondaná rólam, hogy történt valami, még abban az esetben is, ha ennek már rég nincsenek jelen a külső nyomai. - Ennél szebb kérdést nem is tehettél volna fel a mai nap folyamán - mosolyodom el erőtlenül, noha egyébként tényleg örülök a gondolatnak. Ő és én, no meg egy forró fürdő... És az összebújáson kívül tényleg nem jut eszembe semmi más, hiszen a hangulat eléggé megcsappant ahhoz, hogy lelkileg is ráérezzünk az első közös alkalomra. Nem most fogunk petárdákat durrogtatni, annyi szent. Hallgatom, amint megengedi a vizet és figyelem, amint meggyújtja a lámpást. A romantikus oldala meg lesz a dolognak, de csupán látványra. Valahogy a hangulat Quinn óta nem az igazi... - Szeretlek - jelentem ki nemes egyszerűséggel, amikor a fejét a fejemnek dönti és ő talán át se érzi ennek az egyetlen szónak a jelentőségét, noha nagyon is van neki. Igen ritkán osztogatom és igen kevés ember számára. Daniel például élete folyamán egyszer-kétszer, ha hallhatta tőlem ezt, mások pedig annyiszor sem. Cody esetében viszont egészen könnyen gördül le az ajkaimról. A sóhaja hallatán ujjaim a kézfejére helyezem, majd gyengéden megszorítom, mintha kimondta volna az iménti gondolatát és arra válaszolnék: "De te vagy benne a fénypont..."
(Köszi szépen a játékot, a végszó elég nyálasra sikeredett Alexhez képest, de na... Folyt. köv., remélhetőleg )
Rocco lovagiasan oda figyel igen, hogy ne okozzon több kárt vagy fájdalmat. És igaz, hogy csak neki volt jelenléte közbe avatkozni, de igazából örülök, hogy ő volt és nem más. Quinnben annyi fizikai erő van mint egy bivalyban. Ha egy ütésből nem fekteti ki valaki, akkor lehet többen is épp olyan szarul jártak volna mint Alex. Nekem fel sem merül ilyesmin idegeskednem. Van épp elég más cserébe. Sejtem, hogy szegény mennyire megrémült. Rám az ő része miatt jött a frász. Igyekszem tartani, biztos pont lenni számára. Csak ezt sajnos nehéz, ha közben én is darabjaimra készülök hullani. Az én életemre állatira jellemző volt ez az egyszer fent egyszer lent, úgyhogy meg sem kellene lepődnöm, mégis megközelítőleg ugyanolyan szarul érint amikor elönt a szarhullám. Elég hamar elvonul mindenki, Andrea hosszan nézi Alexet de inkább úgy mint akiben valami kattant, semmit ellenségesen, undorodva vagy lenézően, de végül ő is lelép. Tényleg jobb, hogy mára zár a bazár és nincs tovább. A zenét is leállítják a srácok és hirtelen zuhan rám a fáradtság. De Alexet legalább igyekszem ellátni. Sejtem, hogy ki fog belőle törni minden és bevallom annyira nem bánom. Jobb ha most nem fojtja ezt le. Amikor átölel érezheti, hogy remegve veszem én is a levegőt, de vissza ölelem megtartva a tarkójánál mint egy kisgyereket. Bele bele simítok a hajába gyengéden. Azért amikor kiborul egy kissé megrándul az arcom és kell pár pillanat lehunyt szemmel, hogy rendezni tudjam magamat én is. - Alex... Shh~ csitítom és egy kicsit ringatni kezdem magunkat pár mozdulat erejéig. - Nem a te hibád. Elképesztően bátor voltál. - ismerem el, egyenlőre még nem eresztem. Jelenleg épp úgy szükségem van a közelségére mint neki az enyémre. - Tudom. De kérlek, ne emészd magadat! - hiszen tényleg nem rajta múlott. Nekem viszont megfekszi a gyomromat a bűntudat... - Nem gondoltam át, hogy így néz majd ki amikor végre megpróbálok kiállni magamért.. Nem hittem én sem, hogy rád fog szállni.. - mondom ki szinte suttogva. Elég vérszegényre sikeredik a vigasztalás, de ebben a percben nem futja többre. Mert tényleg nem gondoltam. Quinn a maga módján elég durván manipulatív volt mindig is. És tény, hogy nem zárkózott el attól sem, hogy fizikailag helyre tegyen embereket, de... ismerem a múltját.. és ennek fényében nem fér a fejembe hogy tehette ezt Alexal. - Négy hónapig együtt voltunk az utolsó évemben a VMS előttig. - mondom ki Alex kérdésére minden kertelés nélkül. - Quinn Perold. Az első olyan személy, akibe veszettül szerelmes voltam... Ő volt az, akivel a nem fontosnak hitt titkok miatt ment tönkre a kapcsolatom. és aki miatt vissza vettem a nevemet is.. - szipogok egyet megköszörülve a torkomat. Erről pont akkor ejtettem szót amikor a nevekről beszélgettünk még múlt héten, a titkokat meg még Róma alatt kitárgyaltuk mennyire károsak tudnak lenni, bár akkor ott nem reagáltam rá különösebben, mert pont nem akartam felhozni. Úgyhogy Alex emlékezhet és szépen össze kapcsolhat pár dolgot. Megköszönöm Rocco öccsének, hogy átveszi és igazából lemegyek velük. - Pár perc és itt vagyok. - csókolom homlokon és el is tűnök a srácokkal, hogy úgy egy negyed óra múlva rommá bőgött fejjel jöjjek vissza. A dupla ajtót becsukva pedig egyszerűen egy két pillanatig bírom csak érzem, hogy elkezdek szédülni és az irányt roham léptekben a fürdőbe veszem és kivételesen magamra is csukom az ajtót, ahol... nemes egyszerűséggel a wc fölé görnyedve el is hányom magamat. Köszönhetően a repedt bordáimnak ez nagyjából azzal jár, hogy üvöltve köhögök közben. Hála égnek a fürdő valamennyire hangszigetelt így Alexnek nem kell premierplan-ban hallgatnia. Ori idő közben elő tolta magát és Alexet kezdte nyúzni ha már ő volt ott. Miután tíz perce már csak víz jött belőlem, és kimerülten ölelgettem, vagy épp támasztottam a csészét inkább össze szedtem magamat és megmosakodva, kimosva magamat, meg rendet rakva a füriben kilépek az ajtaján. Felmérem a terepet, Alexet aztán kissé erőtlenül de felteszem a kérdést. - Van kedved össze bújni egy kicsit a kádban? - amennyiben igent mond, ezúttal nyitva hagyom az ajtót és félre csúsztatom hátul azt az áttört- faragott paravánt a leválasztott rész elől. És megengedem a padlóba süllyesztett kétszer két méteres hagyományos török seggáztatóba a vizünket. Két fürdőbombát simán bele vágok. Valami finom, könnyű, relaxos illatút. És a rézlámpásban is meggyújtom a mécsest. Ameddig telik a kacsaáztatónk Alex mellé telepszem egy üveg vízzel, neki is egyet a kezébe adva, akárhol is legyen. Fejemet a fejének döntöm, egy pár pillanat múlva pedig a vállára csókolok gyengéden. - Ne haragudj, most már itt vagyok teljesen. - mondom csendesen, vigasztalóan és finoman az arcára is kap egy puha puszit. Aztán magam elé bámulok végül csak iszom a palackból. Felsóhajtok. Nem kell kimondanom; benne van; "Hát ez a nap jól el lett baszva..."
Kicsi a bors, de erős, ahogy a mondás is tartja, én pedig elég csípős bors lehetek abban a bizonyos üvegben. Tény, ami tény, baromi pipa vagyok, szóval igen, csak úgy zúg bennem az adrenalin, habár a mozgásomon látszik, hogy még a járás is nehezemre esik, nemhogy valakit jól helyre tenni. Szóval, ha oda is érnék Quinnhez, sok kárt nem lennék képes tenni benne, maximum egy ejnye-bejnyét kinyögni, majd elterülni mellette, eszméletlenül. - Megütöm, eskü megütöm - fogadkozom erőtlenül, miközben Rocco lágyan visszatart, nyilván gondosan ügyelve közben arra is, hogy ne okozzon még nagyobb fájdalmat számomra. A gyomromat ért ütés nem volt valami kellemes, de a fejem és a pult találkozása még azon is túltett. Ráadásul, az sem hagy nyugodni, amit Codyval tett, aki csupán most tér magához. Legszívesebben odarohannék hozzá, hogy jól kiaggódhassam magam, de ebben visszatart a testem tiltakozása és az alélt Quinn látványa. Hogy én mennyire belerúgnék most egy isteneset! Amikor Cody magához ölel, automatikusan temetném az arcom a mellkasába, noha a mozdulat közben jelentkező éles fájdalom visszariaszt ettől. Inkább csupán arcom egyik oldalát hajtom a fentebb említett helyre, majd állom az ölelését. Érezheti, hogy azért elég rendesen remegek és ez nem csak a fájdalomtól, hanem a rajtam lassan úrrá lévő félelemtől is van. Mert - bármennyire is szeretek erősnek látszani mások előtt - én is félek. Most pedig olyasvalamivel találtam szembe magam sikeresen, ami egyáltalán nem egy hétköznapi jelenség. - Én nem hahagszom - motyogom megsemmisülten, el-elcsukló hanggal a karjai között. A buli feloszlatása ellen egyáltalán nem tiltakozom, hiszen a hangulat már így is gallyra lett vágva. A karaokénak közben vége lett és mindenki néma csendben figyel jelenleg is minket. Bezzeg Rocco volt az egyetlen, aki bármit is mert lépni az ügyben. Mindenki más csak szemlélte az eseményeket. Ez pedig némi indulattal tölt el legbelül. Talán jobb is, ha ma már senkivel se kell bájolognom, mert egyszerűen nem lennék rá képes. Rocco öccse felpattan az eddigi helyéről, majd készségesen segít kiterelni mindenkit a lakásból, végül azért még benyit egy-két helységbe, nehogy a végén még kiderüljön, hogy maradtak vendégek a buli feloszlatása után. Amikor mindent rendben talál, csak akkor segít be bátyjának a rendrakásban. Cody egy fénylő szempárral találhatja szembe magát, amikor szemügyre veszi az arcom, egy-két kósza könnycseppel. Nem sírok, de hihetetlenül félek, ez az érzés pedig egyre inkább elhatalmasodik felettem. Az iménti sokkhatás elmúlt, az adrenalin helyét pedig lassan, de biztosan kezdi átvenni a fájdalom. A testem határozottan remeg, ez már egyértelműen érzékelhető Cody számára is. A dühöngő Alexet egy hisztis picsa váltja hamarosan. Remek! Engedelmesen követem őt a fürdőbe, majd huppanok le a kád szélére és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megnyugodjak. Ez azért nem megy olyan könnyen, hiszen látom, milyen állapotban van Cody, ami eléggé megnehezíti a dolgom. Próbálok mélyen és egyenletesen lélegezni, de az emlékek újra és újra felszínre törnek bennem. Quinn arca, majd az ütése... Rettegek attól az alaktól, pedig nem is ismerem. - Áú! - jajdulok fel, majd kapom az orrom elé a kezem, amint rendbe tett. Határozottan jobb a helyzet, már ami a fizikai valómat illeti. Valamennyire a gyomrom is rendbe jön, habár enyhe fájdalom még marad utána. Nyilván kelleni fog pár nap, mire teljes mértékben kilábalok ebből a szennyből. Ennyit a romantikus esténkről... Miért vagyok ennyire pech-szériás? Azért, miután letörölte a vért az arcomról, óvatosan ölelem át a nyakát, majd kezdek el halkan sírni. A vállaim meg-megrázkódnak, miközben minden fájdalmam és ijedtségem könnyek formájában potyog a fürdő csempéjére. - Annyira sajnálom! - zokogom bele immár a vállába. - Én nem tudtam megakadályozni! - rázkódik meg a vállam az újonnan rám törő érzelmi hullámtól. - Olyan ostoba voltam! Azt hittem, ha közbelépek, akkor el fog menni - ismerem el hüppögve. - Nem akartam, hogy bántson... - nyelek egy nagyot, minden érzelmemet rázúdítva. Valamiért kutya kötelességemnek érzem, hogy akit szeretek, azt megvédjem. És Dany után Cody a második kudarcom ebben a tekintetben. Az pedig, ami a leginkább bánt ebben az egészben, hogy én nem tudom meggyógyítani őt, hiszen nincs se szakképzettségem, se képességem ezen a téren. Újabb haszontalan Alex-vonás. Annyira szánalmas vagyok, hogy az már szinte hihetetlen... A sírás után némileg sikerül összeszednem magam lelkileg is ahhoz, hogy ismét ki merjek menni vele, habár legszívesebben egész nap ezen a kis helyen kucorognék, biztonságban. Amikor elenged, hogy Rocco mellé léphessen, legszívesebben visszatartanám, hogy mellettem maradjon. Szükségem van a közelségére. Azt, miszerint Rocco és az öccse mágusok, egyelőre nem reagálom le, hiszen kisebb gondom is nagyobb ennél. Más esetben elcsodálkoznék rajta és kérdések tömkelegét zúdítanám a nyakukba, de nem most. Inkább hallgatok és karjaimat magam elé fűzve állok a helyemen, mintha ez a póz bármilyen védelmet is nyújthatna számomra. Rocco öccse eközben előzékenyen veszi át Cody szerepét a barom-cipelésben, hiszen ő is látja, mennyire rossz bőrben van a srác. - Honnan ismered? - szólalok meg halkan, Cody utolsó szava hallatán, majd lépek a srácok mellé. Amikor a tekintetem véletlenül Quinn arcára siklik, összerezzenek. Még így is a fenyegetést látom benne. - Ki a fene ő? - folytatom a faggatást, azzal a feltett szándékkal, hogy mindent kiszedek Codyból. Mégis ki ez az alak és miért bukkant fel itt? És honnan tudta, hogy Cody Cody? Elvégre, másik testben van, nem ismerhette fel!
Nos engem amikor bevág a bárszékek közé, néhány ripityára is törik általam és csak úgy csattan a hátam meg koppan a fejem. Feljajdulni sincs időm. Aztán pár pillanatnyi fülzúgás meg levegőkiesés jön meg a csillagok. És Quinn valóban felém indul meg, amikor Alex mégiscsak közbe avatkozik és el is lesz találva. Alexet valószínűleg az adrenalin állítja talpra Roccon kívül mert egy ilyen után esélyesen ő se sok levegőt kapna. Még csak akkor találok magamra, amikor Alex már azzal fenyegetőzik, hogy kitépi Quinn golyóit mire Rocco szelíden vissza tartja Alexet, bár benne van, hogy eleressze és a "természetre" bízza a vöröske "halálát". Feltápászkodom én is szisszenve az oldalamhoz kapva. Ide érzem, hogy az egyik bordám elrepedt. Kurvajó... Felállva még megtántorodom, de aztán Alexet meglátva hozzá megyek oda és egyszerűen megölelem. Persze az orrára vigyázok. - Ne haragudj.. - mondok ennyit [color:532c=ffcc00]- Rocco megtennéd, hogy mindenkit haza küldesz? - kérdem még, mire a srác biccent párat és az öccsének intve párat tapsol a levegőbe, nem mintha bárkinek a figyelmét még fel kéne hívni arra, hogy ide figyeljen. - Oké emberek vége a bulinak! Mindenki szépen fogja a cuccát, utolsó itókáját és induljon el haza. Akinek kell hívunk taxit. - a szívem a torkomban kapál és bár össze van szorítva az állkapcsom, remeg az állam és kurvára meg vagyok feszülve. Alex feje búbjának döntöm az államat, egy pillanatra még nézem ahogy elszivárognak az emberek és nézem Quinn eszméletlen valóját aztán Alex arcát a kezeim közé fogom és ránézve a lányra felmérem a károkat. - Gyere helyre teszem az orrodat. - mondom csendesen, lényegesen gondterheltebben mint amit eddig valaha látott tőlem. Ha hagyja elvezetem a fürdőbe és bár elő szedem az elsősegélyest, a kád szélére ültetve első körön a képességemet próbálom meg használni - Ha sikerül, ez most egy pillanatra, nagyon éles lesz. - mondok neki ennyit és sóhajtanék, de félúton elakadok benne a bordám miatt. A képességem viszont... láss csodát, épp annyi időre újra éled, hogy Alex orra hibátlanul helyre pattanjon és össze forradjon és a hasában is mintha valami ismét helyére került volna, rándulhat egyet valami. Bár a fájdalom még attól ott marad egy kicsit meg a vér sem tűnt el. Megvizezek egy köteg gézlapot és módszeresen elkezdem letisztogatni Alexről a vért. Alex vonásait nézem közben és a feladatomra koncentrálok, miszerint el kell látni, de a kezem meg meg remeg és időnként hatalmasat nyelek és tekintetem is borzasztóan szomorúvá és dühössé válik néha és a vállaim is úgy emelkednek időről időre, mint mikor síráshoz veszi az ember az első levegőt. Látszik, hogy brutálisan erős érzelmet próbálok faarccal és pár nyeléssel vissza szorítani és az is látszik, hogy rohadtul nem az váltotta ki belőlem, hogy megijedtem volna. De azt érezheti, hogy hálás leszek nagyon, ha most kicsit hagyja hogy... kvázi gondoskodjak róla, még ha ez annyit jelent is, hogy a vért törölgetem róla. Miután Alex tiszta többnyire felállok mellőle, kidobom a véres gézdarabokat és megmosom a kezeimet és az arcomat jeges vízzel. Aztán kifelé indulok a kezemet nyújtva neki. Ha adja, megcsókolom, kicsit sikerült megnyugodnom. - Sajnálom... - végül eleresztem és a nappaliban Roccohoz lépek, aki az öccsével karöltve épp pálcával rak rendet és pakol mindent a helyére. - Rocco figyelj csak... Kérhetek valamit? - Quinn még mindig ott fekszik, ahol hagyva lett. Vélhetően ez már nem az ütés, hanem a lenyelt alkohol mennyiségétől van. Oda lépek hozzá, leguggolok és azért csekkolom, hogy egyáltalán él-e még. Rocco oda lép hozzám abba hagyva a rendezkedést. - Mi legyen vele? - elkezdem össze nyalábolni Quinnt, de a bordám miatt ez nem megy olyan egyszerűen végül csak az után válaszolok, hogy már két oldalról sikerült felemelnünk a vöröst. - Vigyük le. Tegyük a fodrászat várójának a foteljébe, mintha túl sokat ivott volna. És... szeretném, ha elvennéd az emlékeit. Az összes emlékét rólam.. - mondom ki végül halkan, üres hangszínnel és még üresebb tekintettel.
Igen, magas a srác, jóval magasabb nálam, de engem soha életemben nem zavart az ilyesmi. Egyértelműen erősebb is, ez már első látásra feltűnik rajta, de vannak helyzetek, amikor az ilyesmi felett is jótékonyan képes vagyok szemet hunyni. Nekimentem én már Noah Jenkinsnek is, aki nyilván nem egy ligában játszik ezzel a taggal, de őt majdnem megagyaltam, akkor ezt a srácot is meg fogom, annyi szent. Felszegem hát az állam, az ujjaim ökölbe szorulnak és várom, hogy felém mozduljon. Itt és most a fürgeségem az egyetlen előnyöm és az, hogy akkorát lendítek a mogyoróin, hogy azok felcsusszannak majd szépen a gyomrába. Mindenesetre, nem áll szándékomban megtenni az első lépést, amíg egyértelművé nem válik számomra, hogy bántani akar. Vagy engem, vagy Codyt. Igazság szerint mindegy, ki is a célpont tulajdonképpen, mert amint akcióba lendül, én is azt fogom tenni. - Mi az, hogy ne most? - morranok fel a figyelmeztetés hallatán és továbbra sem áll szándékomban változtatni a terveimen. Ezek szerint nem Cody haverja... Hát, akkor nincs is itt semmi keresnivalója sem. Én pedig igenis ki fogom tessékelni azon a nyamvadt ajtón, mert az ünneprontókat nagyon nem csípem. Tök jó volt a buli, még a karaokét is kifejezetten élveztem, erre ez a tagbaszakadt figura bele szeretne rondítani ebbe az egészbe? Azért az a kedves mosoly a srác arcán egy röpke pillanatra elhiteti velem, hogy nincs itt az égegyadta világon semmi gond sem. Nyilván meggondolta magát miattam és ez valamiféle hamis biztonságérzettel tölt el legbelül. Nem készülök hát rá a következő eseményekre és pont emiatt érnek azok annyira váratlanul is... A Quinn nevezetű egyén már mozdul is, hogy megüssön, melynek láttán már Cody is akcióba lép, én pedig meglepetten pislogok párat, amikor a keze alig pár milire az arcom előtt tér le az eredeti pályájáról. Még döbbenten hátrálok is egy fél lépést, miközben magamban még csak emésztem a gondolatot, miszerint majdnem megütött... Engem! Ez most komoly? Komolyan képes lett volna bántani, amikor egyértelműen ő az erősebb és elég lett volna csupán eltolnia az útból? Miféle beteg játék ez? - Cody! - próbálom meg a fejelés után elvonszolni onnan legalább őt, szóval hátulról el is kapom a karját, de még mielőtt bármit is léphetnék, Quinn megragadja az ingét, majd bevágja a bárszékek közé, melyek közül némelyik nemes egyszerűséggel landol rajta. Amikor pedig észreveszem, hogy folytatná a gyepálást, bevágok elé, még mielőtt odaérhetne a feltehetőleg feltápászkodó sráchoz. - Hagyd ezt abba a.... - kezdek bele a mondatomba, de a következő pillanatban már repülök is az útból, vagyis szerény személyem annak érzékeli, amikor egy jól irányzott ütéssel beletenyerel a gyomromba, a fejem pedig közelebbi ismeretségbe kerül a pulttal. Hallom a reccsenést, amelyet igen élénk fájdalom követ, majd valamiféle ismeretlen eredetű melegség terül szét az államon és indul meg a nyakam irányába. Ó, baszódj meg! Rocco jóformán a semmiből bukkan fel és küldi Quinnt melegebb éghajlatra egyetlen ütéssel. Normális körülmények között pislognék ám rendesen, de itt és most semmi se normális. Pár perccel korábban még a többiek előtt énekeltem, most pedig... Hiszen még azt se tudom jóformán, hogy mi folyik itt, a fenébe is! - Az ohhom... - motyogom, miközben elfogadom Rocco segítségét és nagy nehezen talpra állok. A feladat nem egyszerű, hiszen a hasamban jelenleg is érezhető fájdalom miatt enyhén kétrét kell görnyednem, szabad kezemmel pedig az orromat tapogatom. - Ez a nyomohult eltöhte az ohhom... - Ami végtére is nem igaz, hiszen a pult tette, de aligha érdekelnek holmi apróságok. - Hát én kibelezem... - szedem össze minden megmaradt porcikámat, majd botorkálva indulok meg Quinn irányába, miközben azért Cody állapotát is felmérem látással. Persze, ha segítségre lenne szüksége, akkor előbb őfelé indulok meg, de ha boldogul egyedül is, akkor Quinn marad a célpontom, természetesen csak abban az esetben, ha ezt Rocco is hagyja. - Kitépem a golyóit és ledugom a tohkán... - morgom sötét képet vágva a szavaim mellé és ez bizony nem holmi üres fenyegetés részemről. Az arcom ugyanis szent és sérthetetlen, aki pedig egy ujjal is megérinti az engedélyem nélkül, az hasonló sorsa jut általam.
Amikor Alex belép közénk Quinn arcán látszik a döbbenet - Alex ezt most ne! - szólok rá egyszerűen nem válaszolva a többire. Érezhető, hogy egyébként nemleges lenne a válaszom, de az is, hogy ismerem az illetőt. Quinn egyébként egy kifejezetten sármos nagyon jó kiállású magas srác, üti a kettő métert és tipikus sportoló alkata van. Igyekszem megőrizni a hangomban a nyugalmat, de Quinnek érzéke volt az ilyesmihez mindig is. És bár elsőre látszott rajta hogy Alexet maximum félre akarta volna tolni. - Téged lehet nem tudlak már bántani... - mondja ki egy kedvesnek szánt mosollyal lágy hangon majd Alex felé mozdul. - Nem! - szalad ki a számon egy dühös szisszenés és ugyan sokkal keskenyebb vagyok mint Quinn lökök rajta annyit, hogy a keze pár centire megy el Alex arca mellett. A lány bőven érezheti a lendület szelét. - Megőrültél bazd meg?! - mélységesen gyűlölöm a nők elleni erőszakot. És épp emiatt most bele is állok az arcába a srácnak felindultan és egymásnak is feszülünk, lök rajtam egyet - Mi van véded a ribancod?! - én pedig vissza kézből konkrétan megfejelem. Quinn orrából vér buggyan és nos.. vérszemet is kapva elkapja a felsőmet két kézzel és nemes egyszerűséggel bevág a bárszékek közé. Ha Alex a közelébe keveredett volna a srácnak véletlenül, nos nem igazán figyelve arra, hogy ki is az ellenfele a lány kaphat tőle egy istenes gyomrost... A nap megmentője azonban a semmiből elő lép és egyetlen állcsúcsra küldött balhoroggal Rocco kifekteti Quinnt. Majd miután megbizonyosodott róla, hogy a vörös ott is maradt a padlón Alexhez lép és ha kell össze szedi a lányt a földről.
Azért Cody mondata hallatán gyanakvóan mérem végig őt. Remélem, nem szeretne nekem ruhát venni... Teljesen felesleges, hiszen Galen pénztárcáját már alaposan kifosztottam ebből a szempontból és igenis tervezek visszamenni még Bécsbe a többi cuccomért is. Hogy mikor is pontosan, arról egyelőre fogalmam sincs, de majd... valamikor... egyszer biztos. - Ooo-ké - hagyom végül rá egy sóhajjal, majd engedem, hogy a srácok elraboljanak, amit - őszintén szólva - percekkel később már nem is bánok annyira. Az energia, ami átjár, amikor meghallom a tapsukat és a füttyöket... Andrea fancsali képét megpillantva pedig egyenesen a fellegekben érzem magam. Már nem is érdekel annyira Rocco, habár azért rajta is megakad a tekintetem egy pillanatra, amikor beáll a tapsolók körébe. Hamarosan visszatérek viszont Andreához, akinek majdhogynem a következő számot is éneklem. Az arcán helyet foglaló döbbenet minden pénzt megér számomra és még egy ördögi kis mosoly is szétterül a képemen. Láthatja rajtam, mennyire élvezem a helyzetet. És igen, felettébb kielégítőnek találom a szituációt. Ezt szárnyald túl, te beképzelt liba! Mindeközben azonban figyelek a pultra és Codyra is, aki előtt megjelenik az a nagydarab, vörhenyes hajú srác. Őszintén szólva eleinte nem izgatom magam rajta, hiszen ugyanolyan vendégnek tűnik, mint a többiek, habár, amikor Cody megkerüli a pultot és elé áll, valami egy pillanatra feléled bennem. Mintha egyfajta jelzősziréna lenne és esze ágában se állna abbahagyni azt az idegesítő vijjogást. Befejezem a számot, majd egész testemben megfeszülve figyelem a jelenetet. Nagyon nem szeretnék hülyét csinálni magamból, de itt valami tényleg készülőben van, érzem. - Nesze, fogd! - nyomom a mellettem álldogáló srác kezébe a mikrofont, majd vágok át az egybegyűlteken, akik a következő másodpercben már az újabb delikvenst buzdítják nótára. Egyelőre még nem tűnt fel számukra a pult előtti műsor, habár én is csak annak köszönhetem az éleslátásomat, hogy ismerem már Codyt annyira, hogy tudjam, mikor is van gond. Az a fenemód higgadt képe sokat elárul számomra, még távolról is. - Hé, tuskókám! - lépek be a nagydarab és Cody közé a lehető legszigorúbb nézésemet elővéve. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire lehetek fenyegető ebben a pillanatban, hiszen láttam már magamat kívülről, amikor testet cseréltünk Galennel. Egy cuki gömbhal vagyok ilyenkor, semmi több. Az elszántságommal viszont nincsen probléma, szóval nem aggódom. Nekimegyek én bárkinek, ha a helyzet azt kívánja. - Ez egy zárt körű rendezvény, pajtás - folytatom magabiztos hangon. - Szóval leszel szíves távozni innen - lökök egyet a mellkasán, na nem nagyot, de pont akkorát, hogy érezze, nem szívesen látott vendég errefelé. - Felteszem, tudod merre van az ajtó, hiszen azon jöttél be - Újabb lökés. - Na, gyerünk, mire vársz? - fújtatok egyet kissé indulatosan. Tisztán láttam rajta, hogy balhét akar, márpedig nekem eszem ágában sincs hagyni számára, hogy jelenetet rendezzen bármivel kapcsolatban is. Ez itt Cody lakása és az én házibulim, szóval mit is keres itt tulajdonképpen? Én nem ismerem, habár... - Te hívtad meg őt? - pillantok hátra Codyra kérdőn, miközben lassan, de biztosan kezd bennem éledezni ama gondolat, miszerint pont most készülök teljes mértékben lejáratni magam előtte. Mi van ugyanis abban az esetben, ha a srác tényleg az ő vendége és én csak félreértettem a helyzetet? Mert már megint előbb jár a szám, mint az agyam... Szokás szerint. Mindenesetre, egyelőre nem lépek ki közülük, hiszen tényleg úgy nézett ki, mintha neki szeretne menni Codynak ez a gorilla. Na, nem mintha nem vághatna félre az útjából fél kézzel, de lányokat nem verünk, nem igaz? Legalábbis Dany haverjai mindig is ezt az elvet vallották gyerekkorukban, szóval feltételezem, hogy mások esetében is pont ugyanez a helyzet.
- Tele vagyunk családi defektekkel. - ingatom meg a fejemet kedélyesen. A ruha ügyére biccentek - Ne aggódj miatta, legyen kényelmes a többit megoldjuk. - mondom mielőtt bosszút hirdetne, hogy az anyja mennyire bele tud tenyerelni mindenbe és mennyire rosszul időzítve. Így is elég feszült a helyzet Lidya körül és Alex hangulatát nagyon hamar le tudja rombolni, ha mostanában szóba kerül. Ami totál érthető is, de ma este nem akarom hogy különösebben bosszankodjon miatta. Andrea olyan szinten ébren tartja Alexban a versenyszellemet, hogy nem tudok nem vigyorogni a lelkesedésén. Szerintem velem utoljára a versenyszellem a VMS-en találkozott és azóta sem túl gyakori vendégem. Sokáig teljesen abban a hitben is éltem, hogy bennem nincs is ilyesmi. Ami fura, mert az alapvető életösztönök egyike de sebaj.. A vásznon pereg a kivetített szöveg, a háttérben pedig szól a hozzá passzoló dal alap zenéje, Alex pedig úgy énekel rá a kezdeti zavar után, mintha ezzel foglalkozna. Nem véletlen, hogy Rocco és a bandája is beáll a visszatapsolók közé és még pár lelkes elismerő füttyel is megtoldja. Alex elérte, hogy a srác ismét őrá figyeljen a többiekkel együtt akik köré gyűltek hallgatni. Az idilli pillanatba nekem egy vörös nagydarab srác zavar be és hirtelen kénytelen kelletlen fel kell szívnom magamat, hogy oké, itt van, felbukkant a semmiből... És? És akkor mi van?! Nem tehetem meg, hogy továbbra is fülem farkam behúzom. Már nem az vagyok akire emlékszik. Eszemben sincs megalázkodni neki és a bocsánatáért vagy a kegyeiért könyörögni... Nem Quinn.. Azok az idők elmúltak. És bár a vonásai, a hangja, ugyanúgy eszembe juttatják a pozitív dolgokat is, amik egy szempillantás alatt söpörnek végig rajtam és nyilallnak belém egy pillanatra de... de aztán azt kell észrevegyem, hogy a fájdalom ahogy jött, el is tűnt.. Kitöltöm neki a whisky-jét és elé is teszem. Majd az első sokkon túltéve magamat igazából nyugodtan, kedvesen szólalok meg. - Én is örülök, hogy látlak. Minek köszönhetem, a látogatásodat? - nézem ahogy felhajtja az italát, a poharat a pultra koppantja, türelmesen várok, hiszen fogalmam sincs miért van itt, mire végre megszólal. - Eléggé fáj, hogy nem kerestél. Azt hittem gerincesebb vagy. - A gerincem köszöni a helyén van. - Egy túlvilági tó mélyén rohad az igazi testeddel... Valóban.. a helyén van.. Kár, hogy nem maradtál mellette. - Mit akarsz? - sóhajtok egyet flegmatikusan szemet forgatva. - Még egy italt. - töltök neki. rajtam ne múljon. - Tudod.. csalódtam. Ugyanolyan kis ribanc maradtál mint voltál. Csak most ráadásul nem a saját testedet mocskolod. Mondd, hogy bírsz együtt élni magaddal.. ezzel a tudattal, hogy megöltél valakit.? - Kedves, hogy így aggódsz értem. De a hogylétem már nem tartozik rád. Most pedig megkérlek, hogy távozz! - teszek egy elbocsájtó hanyag kézmozdulatot. - Még csak most jöttem. És valakinek emlékeztetnie kell...- a szavába vágok - ...Oooh! Hogy önkéntes lelkiismeretként jöttél el hozzám. Ééértem már. Hát ez igazán nemes és nagylelkű.- bólogatok megvilágosodottan gusztustalan kis mosollyal affektálva. Kész valami elpattanhatott bennem mert most lett elegem és a türelmes egyszerű kérések szépen apránként alakulnak át, nyálkás kis simulékony válaszokká, nagyjából olyan éllel mint a mézzel leöntött borotvapenge. - Van egy hírem a számodra; Nem vagy már rám hatással Quinn. Tűnj el, és ne gyere a lakásomra balhézni mert kurvafárasztó. - Örülök, hogy ilyen stílust megengedsz magadnak. - csettintek egyet a nyelvemmel és a pultra támaszkodom két könyékkel, államat az össze fűzött ujjaimra ejtem és félre billentett fejjel rápislogok ártatlanul - Miért, milyen stílust szeretnél? - undorodva prüszköl egyet és bele iszik a második kör italába. - Tartsd meg ezt a kis kuncsaftjaidnak. Ők biztosan imádják.. - a szemeim megvillannak, egy arcizmom sem rezdül. Marad a képemen a negédes mosoly és a lágy hang is. - Komolyan, úgy gondolod, hogy tudsz még bántani...? Hát ez.. igazán aranyos.- Quinn állja a tekintetemet, de valamit megláthatott benne, mert hamarosan elkapja a sajátját és inkább csak felhajtva a maradékot aztán csak fejcsóválva lemondóan méregetni kezd. - Tudod egyszer baromira megérdemelnéd, hogy valaki átrendezze ezt az új csinos kis pofidat. - halkan, gúnyosan gyöngyözve felnevetek, aztán hirtelen szakad meg a tónus, mintha meg sem ejtettem volna. Felegyenesedek és úgy nézek rá majd kisétálok a pult mögül és egy italt körbe pördítve a poharamban megállok vele szemben. Felhajtom, leteszem a poharat, zsebre vágom a kezeimet és laza tartással állok előtte. - Oh Quinn.. - sóhajtok egyet unottan - Ha ennyire úgy érzed, hogy kijárna nekem a verés, tessék itt vagyok. Üss meg, rúgj belém, leszarom amit akarsz, utána viszont húzz a picsába! - Quinn felém lép, én pedig tisztában vagyok vele mi fog következni, mégsem kezdek védekezésbe, vagy lépek el.
- Dany évfolyamelső és - ahogy mondtátok - teljesen sügér a bájitaltanhoz. Ez afféle családi defekt - vonom meg a vállam szórakozottan. Lydia szerint minden rossz tulajdonságomat apámtól örököltem, mert az ő családja "sérült". Mindezt a következtetést pedig csupán annyiból vonta le, hogy muglik. Drága jó édesanyám ugyanis ki nem állhatja a varázstalan embereket. Csupán azt nem értem, hogy ebben az esetben minek feküdt össze vele, de mindegy. Rengeteg olyan dolog van, amit nem értek, Lydia agymenését pedig nem is akarom. Fura az egész nő úgy, ahogy van. - De jól szeretnék kinézni - húzom el a szám egy röpke pillanatra. Az első randink, már amit sikerült kivennem a szavaiból, ez az alkalom pedig megkívánja azt, hogy csinos legyek. - Jellemző, hogy Lydia még ennyire messziről is szabotál mindent - dohogok kissé mérgesen. Miatta húztam el a csíkot, miatta nem tudtam több ruhát eltenni és most miatta nem fogok tudni jól kinézni azon a fontos eseményen. Nem kényelmes ruhát szeretnék, hanem alkalomhoz illőt! Ez az egész vőlegényesdi elég szépen alátett a szerelmi életemnek... Az ajkaimra nyomott következő puszinak és ajakharapdálásnak köszönhetően ismét csak érik bennem ama gondolat, hogy tényleg fel kellene rángatnom és úgy igazán megadnunk a módját. A srácok egyébként is teljesen jól elvannak egyedül, észre sem veszik, ha kereket oldunk. Ebben csak az akadályoz meg, hogy a romantikus énem fenemód vágyik arra, hogy valóban romantikus legyen az első együttlétünk és ne csupán valami házibuli alatti vad szex... Az azért szerintem egyikünknek se lenne valami nagy élmény. Ahogy sikerült megismernem Codyt, ő is hozzám hasonló fura szerzet és pasi létére elképesztően érzelmes tud lenni. - Komolyan, és ha bejössz a... - itt azért belém fagy a szó, hiszen ennél a pontnál ragadják meg a karom és vonszolnak el a helyemről. Én pedig csakis azért nem ellenkezem erélyesebben, mert Andrea egyfajta riválisom, emiatt kérte legutóbb a csókot Codytól, amiért még mindig pipa vagyok rá. Azt hitte, ha nekem megtette, neki is meg fogja, hiszen ő sokkal jobb nálam mindenben. Nos, kis anyám, most pilláz ide! Felmosom veled a padlót és még ki is facsarlak, annyi szent. A kezdeti lámpalázat pedig éneklés közben felváltja valami egészen más. Kellemes izgalom járja végig a testem minden egyes porcikáját, miközben énekelek. Fogalmam sincs, hogy ezt mi is váltja ki bennem tulajdonképpen. Talán az, hogy olaszul nyomom, az egyetlen olyan nyelven, amihez kellemes emlékek fűznek? Elvégre, apám olasz és Dany az egyetlen a családban, aki nagyon közel áll hozzám a mai napig is. Ráadásul, imádom Olaszországot! Egy olyan ember számára, aki a rideg Bécsben nőtt fel, Róma tele van csodával az ott élő emberek egészen más temperamentuma miatt. - Ó! - nyílnak el csodálkozva az ajkaim, amint befejezem a szöveget, majd egy tapscunamival találom szembe magam. Szinte teljes mértékben el is feledkezem arról, hogy jelenleg egy házibuliban karaokézom, hiszen sikeresen hiteti el az agyam velem, hogy ez bizony kislány egy fellépés és... tetszel nekik! Ami nem is tudom milyen érzés... Furán ijesztő és baromi jó egyszerre. Szinte egyből el is kezdik kántáli, hogy "még", én pedig ezen felbátorodva markolom meg még szorosabban a mikrofont, nehogy valaki kitépje a kezemből. - Oké, ti kértétek - vigyorodom el szélesen az ováció hallatán, de azért egy kis meghajlást bemutatok, végül pedig büszkén egyenesedem fel. - A következő szám nagyon közel áll hozzám - vezetem fel végül, mint egy igazi előadóművész. És úgy őszintén? Élvezem, a fenébe is! - About time for anyone telling you off for all your deeds. No sign the roaring thunder stopped in cold to read - kezdek bele a dalba és most nyoma sincs a kezdeti izgalomnak. Minden egyes szavam tisztán cseng, remegés nélkül. Annyira rólam szól ez a zene, hogy valami hihetetlen! Ezért is vagyok hát képes teljes mértékben eggyé válni vele, akár csak az iméntivel és tiszta élvezettel visszaadni. A szemeim csillognak és ezúttal igyekszem a közönségemre figyelni, nekik énekelni. Mert úgy tűnik számomra, hogy nem csak a fényképészet az, amiben tehetségem van és erre ráébredni... Az önbizalom lassan, de biztosan bontogatja legbelül a szárnyait. Nem veszem észre a pultnál megjelenő srácot, habár ha így lenne, se tűnne gyanúsnak számomra. Cody exeiről még sohasem beszéltünk, hiszen abban az esetben tuti itt hagynék csapot-papot, hogy elhajthassam onnan a tagot. Ehelyett viszont énekelek és még csak nem is sejtem, mennyire nagy a baj.
Azért egy kissé meglep és felszalad a szemöldököm a homlokom közepére amikor arról nyilatkozik mennyire nem mer még szakácskönyvvel sem alkotni. - Pedig hidd el, bájitalt össze rakni sokkal nehezebb, mint ezt a gépet. Nem is értem, hogy lehet, hogy ahhoz kiváló érzéked van, de a kajákhoz ennyire alulértékeled a tudásod.... - aztán észbe kapok - jó mondjuk megmérgezni és jóllakatni az embert nem ugyanaz, de akkor is. - tárom szét a kezeimet szórakozottan. - Na nem baj, majd csiszolunk rajta. - mondok csak ennyit. Őszintén szólva szerintem a legtöbb minden megtanulható, már persze ha van rá hajlandósága az embernek. Látom hogy vadul pörgeti a kerekeit és nekem is eszembe jut, hogy Alex röptében pakolt és húzott el, de ha nagyon úgy alakul, még akár el is mehetünk nézni valami ruhát. - Tudod mit, elég ha kényelmeset választasz. - erősítem meg. Őszintén szólva nem sajnálnám tőle az új költeményt sem. De erről majd holnap ejtünk több szót. Legfeljebb úgy időzítek, hogy előtte elmenjünk nézni valami szép darabot. Ha már meglepetés, legyen bőséges. Amikor ő is kitér arra, hogy ma estére mit tervezett "felvenni" azért látszik az arcomon, hogy veszem a lapot és egy kicsit hosszabban nézek rá sokatmondó kajla mosollyal. - Alig várom. - egy puszit még kap az ajkaira egy leheletfinom harapással aztán egy nagyon rövid pillanatra a homlokomat az övének döntöm. - Oh komolyan? - kérdem a színdarabra. - Remélem látni foglak benne! - mondok csak ennyit egy bizakodó sóhajtással lelkesen. A főszerepről való lecsúszásra csak félre biccentem a fejemet - Ah akkor gondolom a Herkulest fogjátok elő adni. - eltűnődöm és valami miatt feldereng valami - Legutóbb a Diótörő volt ha jól emlékszem.. - aztán alig hogy felocsúdok Alexet már el is rabolják. Amikor Alex énekelni felvezeti, hogy mit is fog énekelni, szurkolok neki a háttérből. Amikor pedig énekelni kezd már Rocco is felkapja a fejét és még Andrea is vissza köpi az olívabogyót a martinijébe a megdöbbenéstől. Alex mindenkit lenyűgöz, részben mert tényleg állatira szép hangja van, részben meg... nos... mégiscsak félvéla. Néhányak nagyjából úgy néznek rá, mintha szirént hallottak volna.
És ekkor beúszik a képbe Quinn. A pultra könyököl és csak annyit mond. - Hallottam vissza tértél... a Varjú lágy ölére is... - láthatóan jól van a srác már és nem szomjas. - Egy whisky-t kérek! - mondja azért hanyag intéssel felém. Bennem meg... nos a szar is meghűl a legszebb szóval élve is. - Quinn... - esik ki a számon a neve egy sóhajjal és érzem ahogy a szívem ezerszeresére dagad és úgy kezdi verni a bordakosaramat mint egy kétségbeesetten verdeső kismadár a kalitkáját. Persze kívülről igyekszem megőrizni a hidegvéremet.
- Azt állítod, hogy ezt egy könyv alapján raktad össze? - vonom össze a szemöldököm, miközben értetlenül meredek rá. - Én még egy szakácskönyvet se merek kinyitni, nehogy elrontsak valamit, te pedig fényképezőgépeket szerelgetsz? - hüledezem kissé irigykedve. Nos igen, szerény személyem még a pirítósból is tömegszerencsétlenséget képes művelni. Egyszer próbálkoztam vele, de annak nagyon nem lett jó vége. Olyannyira, hogy aznap reggel éhen maradtunk, mivel apámnak rohannia kellett, Daniel konyhai tudása pedig elég erősen közelít az enyémhez. Mindenesetre, legalább a pizzarendeléshez értettünk... Az is valami. - Ó! - tátom el a szám a válasza hallatán, miközben igyekszem gondolatban összerakni azt a ruhát, amit felvehetnék. Cody pechére nem sok cuccot vágtam a bőröndömbe, főleg nem a csinibb fajtából... Csak pakoltam, ami a kezem ügyébe került, majd léceltem is le. - Oké, igyekszem - biccentek végül egyet bizonytalanul, habár a képemről elég egyértelműen lerí, hogy igen erősen kattognak azok a bizonyos fogaskerekek. Mindegy, ha más nem, akkor olyan sminket rittyentek a képemre, hogy még az is megfordul majd utánam, aki eddig rám se nézett. Ilyenkor azért jól jönne Gideon, ő tuti kikenne pillanatok alatt, de majd én is megoldom valahogy. - A ma esti viselet pedig... - halkítom le a hangom, miközben a lehető legcsábosabb mosolyomat öltöm magamra. - Nos, annyit megsúgok, hogy kedvelem a minimalista stílust - kacsintok egyet a srác irányába. Ebből azért már nagyjából vághatja, hogy mit is terveztem be kettőnk számára. Úgy rémlik, van pár szexisebb fehérneműm, amelyet magamra rángathatnék, de ha mégse, akkor maximum felveszek valamit, amit ő rángathat le rólam. - Remek! - lelkesülök fel az iménti szavaira, habár én magam sem értem, miért is olyan fontos számomra, hogy abban a szerepben is láthassam. - Igazság szerint jelentkeztem egy színdarabba - hozom fel a témát, ha már az éneklésnél tartunk. - Valami zenés darab lesz és az a Jade Wilson rendezi, akit te is ismersz - folytatom. - Megara szerepét szerettem volna, de őt elhappolták előlem - fintorodom el az emlékek hatására. Hát igen, még mindig baromira fáj. - Mert a csajnak annyira irtó jó hangja van - forgatom meg a szemeim bosszankodva. Én előre leszögeztem, hogy nem vagyok hajlandó közönség előtt énekelni, de készségesen felajánlottam a szavalás lehetőségét helyette. Elvégre, a csini pofim révén rengeteg embert bevonzottam volna oda, minek hát énekelni is? Megmondtam, négy fal és csempék kellenek ahhoz, hogy az én hangom szárnyalhasson. Ja, és totális egyedüllét. - Csak vigyázz, meg ne egyél - öltök rá nyelvet incselkedve, habár a tekintetem egy-két pillanatra az éppen pakolászó bandára siklik. Fogalmam sincs, mi ez a figyelem részemről Rocco irányába, hiszen én is tisztában voltam vele, hogy egyetlen éjszaka az egész és nem több. Mindenesetre, betudom ezt annak, hogy megszoktam már az ellenkező nem kitüntető figyelmét és most böki a csőröm, hogy valakit közülük ennyire hidegen hagyok. Igyekszem hát napirendre térni a dolog felett és ismét Codyra koncentrálni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem esnek jól számomra és jelentenek sokat a dicsérő szavai. Végre egy olyan dolog, amiben nekem is van tehetségem és erre baromi büszke vagyok ám! Felettébb felvillanyoz a gondolat és most az egyszer - életemben első alkalommal - nem a hibáimat keresem. Nem, Lydia elvei határozottan kezdenek leülepedni bennem és helyette Cody veszi át a szerepét. - Köszi - vetek irányába egy boldog mosolyt, de még mielőtt bármit is mondhatnék, már karon is ragadnak, én pedig értetlenül meredek egyik srácról a másikra. - Mi? - tátom el a szám a szavaik hallatán. - Én nem énekelek! - kezdek szinte azonnal tiltakozni, de amint megüti Andrea neve a fülemet, már nem is kell annyira rángatni. Lemosom azt a ribancot a pályáról! Mindenesetre - akár ellenkezem, akár nem - már penderítenek is a helyemre, majd nyomnak egy mikrofont a kezembe. Néhány másodpercig csupán pislogok magam elé zavartan, teljesen ledermedve, kezemben azzal a nyavalyával. Mégis mit kezdjek én ezzel? - Oké, én egy olasz számot fogok előadni - eresztem ki a hangom kissé remegve. Jó lett volna azért egy ital előtte... - Bella Ciao a címe - toldom még hozzá az infót, majd köszörülöm meg a torkom. - Ha lehetséges, ne nevessetek nagyon... Bár, akit elsőként hallok hahotázni, annak a fejéhez vágom a mikrofont, abban biztos lehet - gyűröm fel beszéd közben a felsőm ujját, majd kezdek is bele pillanatokon belül a szövegbe: - Una mattina mi son alzato - a hangom itt határozottan remeg és igyekszem egy pontra koncentrálni, hogy minden más zajt kizárhassak. De legalább az olaszom egész jó. - O bella ciao, bella ciao - kapok erőre a refrénnél és eresztem ki jobban az énektudásom. Kezdek belejönni, ez az! - Una mattina mi son alzato e ho trovato l’invasor - lelkesedem fel egy pillanat alatt és élem bele magam a szövegbe, itt-ott még egy laza, táncmozdulatra hajazó lépéssel is megtoldva. - O partigiano, portami via, o bella ciao, bella ciao, bella ciao,ciao, ciao! O partigiano, portami via, che mi sento di morir... Nem figyelek már senkire és semmire, hiszen annyira átélem a szöveget, hogy gondolatban szinte már nem is itt járok. A külvilág teljes mértékben megszűnik számomra, miközben a vérem egyre inkább dübörög az ereimben. A zuhany alatt is imádok énekelni, de ha közönség is van hozzá... Nos, az valami fenomenális!
- Persze. - nevetem el magamat egy kicsit, de nem Alexet nevetem ki. - Majd elő szedem őket és végigbogarászhatod. Az ami a nyakadban lóg, használt alkatrészekből lett össze vadászva és az egyik nekem sokat segített az össze szerelésében... meg úgy mindenben. - noha amivel én most példáztam, az csak magával a fényképezővel foglalkozott, és azért a média mint olyan, ettől sokkal de sokkal többől áll. Bár tény, hogy ha nem érdekelné a fotózás akkor veszett fejsze nyele az egész, valóban rohadt száraznak tűnhet számára. De majd úgy is látni fogja mi érdekli belőle meg mi nem. Azt tudom, hogy vannak mugli kurzusok de annyira nem mélyedtem el ebben a részében. A kérdésére rávigyorgok mint a vadalma - Majd holnap meglátod. - pechére, vagy épp szerencsénkre én nem vagyok Daniel és tőlem biztosan nem fogja megtudni, hogy mit tervezek neki. És ezt bizony még csak elő sem fogja tudni kutatni. - Dee... a legszebb és legkényelmesebb ruhádat vedd majd fel. ~ kacsintok rá somolyogva. A karaokera azért zavartan nevetem el magamat. - Egy kicsit később megcsillogtatom a nem létező énektehetségemet. - fogadkozom nagylelkűen. De érezhetően nem csak lerázni akarom, később valóban nagyobb hajlandósággal állok majd a vászon előtt, mikrofonnal a kezemben, hülyét csinálni magamból. Komikus régebben mennyire szerettem a mindenki bohóca meg mindenki lelkiszemetesládája szerepeket. Tök normálisak voltak és nem is vágytam másra. Megszokott volt, kényelmes, elbírtam és szerettem, hogy mellettem az emberek biztonságban érezhették magukat. Hát igen... Régi "szép" idők. Rocco amiatt sem Alexel van elfoglalva, mert a zenélés után azért össze rakják a cuccaikat annyira, hogy a buli további részében ne sérüljön semmi. És ez épp elég figyelmet és időt elvesz. Másfelől nos.. Rocco bármennyire jó arc volt múltkor, attól még érezhetően elég szabad életet él és nem csinál ügyet az ilyen egy éjszakás dolgokból. Úgy meg hogy Alex ráadásul kerüli is, főleg békén hagyja most. - Ugyan.. épp csak kóstolgatlak. - vigyorodom el pimaszul. Átvéve a gépet pedig elő is hívom a kis kijelzőjére Alex alkotásait. Egy két pillanattal később elismeréssel hümenek. - Azért ezek első shottra elég jók. Tök ügyes vagy. - megnézem hogy van épp beállítva a gép, de elégedetten bólintok párat egy mosollyal - Jó hamar ráéreztél. Nekem hetekbe telet. - ismerem el. - Ha megtelt, elmegyünk előhívatni őket. - bár még bőven van rajta hely szerencsére úgyhogy Alexnek bőven van lehetősége tovább próbálgatni. Épp nyújtanám vissza a gépet, amikor Alex mellé becsapódik a múltkori két meleg srác haverja és lelkesen le is csapnak a lányra közre fogva. - Most azonnal velünk kell jönnöd! Szükségünk van rád! Andreat felcukkoltuk, hogy ha mer énekelni, akkor te is fogsz. - aztán a másik a szavába vág - Nem hagyhatsz minket cserben! - néznek mindketten hatalmas szemekkel a lányra, majd se szó se beszéd szépen el is rabolják a bárszékről. Alexnek valószínűleg tiltakoznia nem lesz ideje.
- Média-szakirodalom? - kapom fel a fejem, hiszen az iménti pár pillanatban a nyakamban lógó gépet tanulmányoztam elmélyülten. Valóban komolyabb darab, habár ehhez annyira még nem értek, szóval egyelőre csupán élvezem a kezdők szerencséjét, ha élhetek ezzel a kifejezéssel... - Erről is írtak könyvet? - kerekedik el a tekintetem egy pillanatra a csodálkozástól, hiszen el nem tudom képzelni, ki vetemedne ilyesmire. Elég száraz anyag lehet, ami az igazat illeti, még megemészteni is nehéz, de hogy könyvet írni róla... Ez nagyjából olyan, mintha én ülnék neki agysebészkedni. - De persze lehet róla szó - adom be végül a derekam, mivel minden ellenérzésem ellenére is érdekel a téma. Talán azok a kötetek se lesznek olyan unalmasak, mint azt most gondolom róluk. Elvégre, eddig a fényképezés se vonzott különösebben, Cody óta viszont ez is sokkal közelebb került hozzám. - Úúú, kapok meglepit? - pillantok rá izgatottan. - Mit? - csillan fel a tekintetem és szinte egyből elkap a lelkesedés. Imádom a meglepetéseket, főleg abban az esetben, ha még idő előtt sikerül kiderítenem, mi is az pontosan. Otthon addig keresem az ajándékaimat, amíg meg nem lelem őket. Vagy éppen addig járok Daniel nyakára, amíg ő el nem árulja magát. Itt pedig nincs szükség a szavakra, hiszen ismerem már minden rezdülését. Egy-egy kósza pillantás bőven elég számomra. - Ugyan már, tök jó buli lesz! - kontrázok rá meglehetősen élénken. Azért igenis érdekelne, milyen hangja van. Mármint, nekem így is tetszik, de na... Kíváncsi vagyok. - Különben is, majdnem mindenki részeg, nem hiszem, hogy annyira sokra emlékeznének másnap - pillantok körbe a kis társaságon. Az ugyan kifejezetten sérti a női hiúságom, hogy Rocco kb. észre sem vesz a múltkor történtek után, de végtére is megkaptam, amit tényleg annyira szerettem volna. Végre Cody és én együtt vagyunk, hurrá! Egyik kezemmel én is a pultra könyökölök, jobb tenyeremet pedig a tarkójára helyezem, hogy közelebb húzhassam magamhoz és elmerülhessek a csókjában. Mondhatnám, hogy megszoktam, de ez szerencsére koránt sincs így... Még mindig ugyanolyan érzéseket ébreszt fel bennem, mint a legutóbbi bulin. Ujjaim végül lágyan túrnak a sötét fürtökbe, de ahelyett, hogy sokáig belemerülnénk, nem sokkal később már szét is válunk. Talán jobb is így, mert ha tovább csókolt volna, minden bizonnyal felrángatom a szobájába. Amilyen vágyakat képes bennem gerjeszteni, még ez lett volna a legkevesebb. - Te kínzol engem... - sóhajtom végül, majd engedelmesen nyújtom át számára a gépet, hogy megnézhesse a felvételeket. - Nagyon amatőr még mind és próbáltam inkább az emberekre fókuszálni. Hááát... nem volt könnyű - ismerem el, hiszen mindenki mozgásban volt, nehéz feladat elkapni egy bizonyos pillanatot. Akad is hát egy-két homályosabb felvétel, habár néhány közülük még szerintem is egész jól sikerült. A bandáról készült képem például meglehetősen jól adja vissza egy olyan buli hangulatát, amelyen élő zene van. Mindenki egy pontba tömörül, Roccóék pedig nyomják a műsort. És szerény véleményem szerint még csak nem is annyira rosszul. Nekem legalábbis kifejezetten bejön a stílusuk. Időközben a srácok már hangolnak a karaokéra és néhány bátrabb jelentkező fel is pattan, hogy megcsillanthassa a tudását. Néhányuknak kifejezetten jó hangja van, szóval egy-két alkalommal még szórakozottan is dobolok a pulton ujjaimmal a ritmusra, miközben Cody a képeimet fürkészi. Nekem eszem ágában sincs énekelni, szóval amíg nem kényszerítenek oda, maradok a seggemen.
Igazából nem csak a péntek esték, hanem a hétvégék is bele tartozhatnak a házibulik szórásába amennyiben nincs épp valami más betervezve és persze a társaság még bírja szusszal. A héten azért már nézelődtem munkák után is és sikerült is ráakadnom a Dartmoor-i, Gyógynövény Rezervátum- és Pálcafa parkerdő hirdetésére. Annyira sikerült bele nyúlnom, hogy elvileg ezen a helyen melóztam már. Tehát.. az elmúlt két évemben valamikor tényleg felmondtam a Varjúban. Noxtól nem sok infót sikerült össze szednem, mivel ő meg valahol nagyon máshol volt ez idő alatt, Ivor meg... fogalmam sincs hol van szóval egyiket se igazán tudtam kifaggatni arról, hogy mégis mi a bánat történt. Mindegy! A rezervátumban azt mondták vissza várnak. Jelenleg őszintén szólva nekem ennyi bőven elég. *** Minek fenyegetném Alexet és tennék függővé bármit is a tanulmányi eredményeitől? Meglehetősen hülyén érezném magamat ha, most hogy sikerült megnyílnunk egy kicsit a másik előtt, hirtelen "nevelgenti" akarnám, főleg kvázi fenyegetést használva "ösztönzésnek". Bár az is igaz, hogy Alex nem minden fellobbant ötletének adok zöld utat, de ha ilyen van igyekszem megbeszélni vele, hogy miért nem. Noha túl sok ilyennel még nem sikerült elő állnia. A bulik kérdése volt az egyik legelső, ezzel kapcsolatban pedig bőven megbeszéltünk mindent, amihez sikerült tartania magát, meg a társaságnak is nekem pedig nincs miért szankciókat hoznom. Persze ezt ő ettől még érzékelheti úgy, hogy marhára engedékeny vagyok, de ez azt hiszem a közös "munkánk" eredménye. Juan bár sündörgött a pult körül egy sort, de ezúttal nem voltam vevő a célozgatásaira és le is passzoltam őket. Nekem egyértelmű, hogy ha alakulóban van valami fix, akkor nem állok le mással. Nyilván senki sem vakul meg vagy felejt el érezni és válik minden ingerre közömbössé hirtelen. De szerintem nem kell agysebésznek lennie senkinek ahhoz, hogy nemet mondjon másnak, ha van egy akit szeret. Roccot nem kell különösebben kerülgetnie Alexnak ugyanis épp ők adják a zenét és a néhány felvezető számuk után is a bandájával meg a többi emberrel van most elfoglalva. Annak kifejezetten örülök, hogy Alex rákapott a fényképezésre. Jó látni, hogy talált valami olyan elfoglaltságot amiben el tud merülni, élvezi és sikerélménye is van benne. A gép egyébként ami a nyakában lóg már egy komolyabb darab. - Örülök, hogy tetszik. - vigyorgok vissza rá, miközben épp valakinek az italát keverem - Talán annyira nem lelkesít majd, de tűzoltásnak fel tudok ajánlani média-irányú szakirodalmat. Van pár könyvem elfekvőben. - igazából azokat forgattam rongyosra én is amikor rákattantam a fényképezésre. De tény, hogy egy média-szak lényegesen interaktívabb és kevésbé száraz és még van kismillió előnye lehetne. - Amúgy tényleg lehetne. - hagyom jóvá némi gondolkozás után, hogy amúgy a Roxi simán elbírna még pár olyan tárgyat, ami közelebb hozza a két világot egymáshoz... De mélyebben most ebbe nem megyek bele. Arra hogy ne rúgjak be egy kicsit felnevetek - Nem terveztem. - ismerem el, de amikor kimondja hogy van egy meglepetése egy kicsit felélénkülök. - Ó! Azt hiszem ráéreztünk mert én meg holnapra terveztem egyet.. - hintem el egy kis torokköszörüléssel aztán a karaoke hallatán ismét elnevetem magamat halkan. - Neeem nem.. Rettenetes hangom van.. Vagyis.. jelenleg fogalmam sincs milyen, de lehet nem most akarom kipróbálni. - emlékeim szerint nem vagyok egy dalospacsirta és bevallom Alexel ellentétben még a fürdő akusztikáját sem használtam műteremnek az elmúlt időben deee... majd kipróbálom valamikor. Aztán kiadom az utolsó italt is és Alexhez húzódom oda a pultra könyököve hajolok oda hozzá hogy megcsókoljam. Bár nem áll szándékomban elkapkodni, ennyinél én sem szándékozom megállni, de az tény. Nem tudom megunni sem. - Mutasd miket lőttél~ kérem egy mosollyal elválva tőle. A szemeim csak úgy csillognak és vagy vaknak, vagy hülyének kell lennie, aki azt gondolja, hogy Alex csak dísz mellettem vagy valami alibicsaj.
Igazság szerint nem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Na jó, azt igen, hogy nem Rómában derült fény minderre és ő inkább elutazott, semmint velünk maradt volna még egy kis ideig, de ha ez kellett ahhoz, hogy ráébredjen arra, mi is van benne irántam tulajdonképpen, akkor jobb később, mint soha, nem igaz? Végtére is, nincs párkapcsolatom, amiből Codyért cserébe ki kellene lépnem, hiszen valamilyen hülye módon reménykedtem valami ilyesmiben. És egy úgymond "szakítás" után szüksége van némi időre az embernek ahhoz, hogy képes legyen túllépni a dolgon. Én pedig - azt hiszem - még akkor is abban a fázisban voltam, amikor megpattantam Bécsből. - Elég jól nézett ki - töprengek el egy kissé, miközben igyekszem magamban felidézni a nő arcát. - Utána azért már nem annyira, de azt hiszem, ez érthető, ha az embernek egy egész épület omlik össze a feje fölött... Még csak nem is sejtettem, hogy ő ismerné Codyt vagy bármilyen szinten is a vetélytársam lenne. Akkoriban a srác az én szememben csak egy levelezőpartner volt, aki elég sok érdekességet rejtegetett magában. Még semmi érzelem, semmi kötődés. Azt hiszem, pár bagoly fordultával később ütött be az a bizonyos krach... - Nincs semmi baja, nyugi - teszem azért még hozzá gyorsan, ha esetleg azt illetően is kérdezősködni kezdene. - Ezek után azért fenemód érdekelne az apjuk - jegyzem meg mintegy mellékesen. Időugrás? Nem semmi figura lehet, ha ez megy neki. Ááá, a fenéért érdekelnek engem a kétes figurák! Azért a csók gondolata igen erősen megkörnyékez, miközben mélyen a szemeibe meredek és az arcát fogom. Annyira élő, annyira igazi, annyira Cody... Még csak nem is hittem volna, hogy valakit képes leszek ennyire szeretni. Persze, ott van Daniel és a családom is, de az a szeretet más. A Cody iránti érzelmeim különböznek attól. Erősebbek, intenzívebbek, emberibbek. Ez lenne a szerelem? Az, amit anyám már évek óta kitartóan üldöz? - Igen, ez igaz - hagyom rá egy sóhajjal és biccentéssel a szavait, amikor a tegnap este történtek irányába terelődik a téma. Rocco és én... Nos, nem voltunk józanok, de szerelmesek sem és Codynak igaza van abban, hogy az ilyesminek meg kell adni a módját. Főleg abban az esetben, ha rólunk van szó. Mert ő az én hercegem vagy mifeném... - A szemem? - pislogok értetlenkedve, majd állok fel a helyemről, hogy a lehető legközelebbi tükörhöz lépve szemügyre vehessem magam. Semmi. Ugyanolyan mogyoróbarnák, mint eddig. - Nem, eddig még nem csinált ilyesmit - bököm ki végül, amint visszaülök a helyemre, némileg zavart arckifejezéssel. Még csak eszembe se jut megkérdőjelezni Cody szavait. Talán a tegnapi este egyik mellékhatása lenne? De hát nem ittunk semmi olyasmit sem és még a védekezést se vettük félvállról. Mi a fene folyik itt? - Nekem is volt néhány kitérőm, de valami idióta módon mindig nálad kötök ki - vallom be töredelmesen. Elvégre, lett volna hova mennem, de én mégis ragaszkodtam ahhoz, hogy őt keressem fel, miközben az elválásunk elég felemásra sikeredett.
Oké, azt hiszem, innentől kezdve a péntek esték lesznek a kedvenceim. Codynál házibulit tartani egy olyan biztos pont, mint az, hogy tuti eljön a szombat. Ő nem fenyeget a jegyeimmel és ígér be szobafogságot arra az esetre, ha esetleg ismét rosszul teljesítek év végén. Elég csupán előállnom az ötlettel és máris beleegyezik. Én pedig csillogó szemekkel és töretlen lelkesedéssel intézem a többit. A telefont már szerdán ismét befoglaltam és egész napos egyeztetést tartottam a haverokkal arról, hogy mégis mikor és hol, Michaellel pedig külön egyeztettem a házirendet is, hátha nem fogta még fel kellően a dolgot. A társaság a szokásos és valamilyen hülye oknál fogva Andreát és Juant se hagytam ki az összeröffenésből. Igazság szerint bízok Codyban annyira, hogy képes lesz uralkodni magán, habár mi ketten gyakorlatilag még nem tettünk semmi olyasmit sem, aminek köze lehet a testiséghez. Együtt aludtunk és kész, habár ezen határozottan szándékomban áll változtatni ma éjszaka. És pont emiatt nem iszom egy csepp alkoholt sem... Az romantikus esténket nem szeretném ilyesmivel tönkretenni. Rocco és a banda jelenléte nem zavar annyira, habár azért a srácot igyekszem kerülni. Ahelyett tehát, hogy elvegyülnék a táncolók között és az első sorban nyomnám a bugit, Cody gépével készítek pár amatőr fotót. Mindent lefényképezek, ami csak a szemem elé kerül... A banda, a haverok és igen, még Cody is a pult mögött. Mutatott ugyanis pár hasznos trükköt, én pedig egészen beleszerelmesedtem ebbe a hobbiba. A buli pedig bőven alkalmas számomra gyakorolni. Igazi kihívás... - Húh! - huppanok le végül az egyik székre a pultnál, majd fordulok szembe Codyval, nyakamban a gépével, ami ki tudja, mennyit is érhet. - Ez eszméletlen! - vigyorgok, mint a tejbetök. - Talán kérek egy ilyen masinát a szülinapomra Danieltől - hozom fel, Cody gépét megemelve kissé a mellkasom előtt. - Kár, hogy nincs média-szak a suliban - állapítom meg. - Jó lenne abba az irányba elmenni... Ezúttal nincs rajtam semmi más, csak egy hosszú, fekete naci, fehér felső, sportcipő és egy rövidebb farmer felső. Elvégre, ma csak egy pasit szeretnék magammal cipelni az ágyamba és Cody már félig így is az enyém, szóval nem parázok rá a dologra. Hozom a hétköznapi Alexet, aki bármiben elragadó és gyönyörű. Még így is én vagyok a parti csúcspontja! - Ne rúgj be, van egy meglepetésem estére - mosolyodom el sejtelmesen. Gyertyát gyújtok, megmasszírozom, berakok egy jó kis zenét, majd szedhetjük is szét a szobát. Igazság szerint főznék én neki szívesen, de a bulira készültem és talán jobban is jár, hogy nem az én főztömet eszi.
)
️️️️️️️️️
