2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az üzenőfal karkateresen a Nagyterem melletti falon található. Egy méretes tábla, ahová cetliket lehet kitűzni, melyekkel üzenhettek bárkinek. A cetliket küldhetitek névtelenül is. Ez esetben a Pennát használjátok. A Penna belépési adatait elkérhetitek bármelyik moderátortól, admintól. Természetesen, aki szeretne karakterrel is írhat ide, ez esetben nyíltan vállalja az adott kari, aláírva a kis üzenetet, hogy ki küldte. Az üzenet tartalma gyakorlatilag bármi lehet és persze bárki olvashatja, aki épp arra jár. Persze azért a durvább dolgokat biztosan cenzurázzák a tanárok és leszedik onnan.
Részletesebb leírást az iskolaújságról ITT olvashatsz.
Alább pedig találhattok pár lehetőséget, amit sablonként használhattok. Természetesen bármilyen egyedi megoldást is bátran alkalmazhattok.
Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.
Kód:
[center][/center] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Parisienne' rel='stylesheet' type='text/css'>
Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.

Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.
Kód:
[center][/center] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Akaya+Telivigala' rel='stylesheet' type='text/css'>
Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.

Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.
Kód:
[center][/center] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Dancing+Script' rel='stylesheet' type='text/css'>
Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.

Itt hagyok egy pacnis verziót is annak, aki esetleg ilyet szeretne
Elvesztettem egy fogadást.. és el is vagyok ázva.. úgyhogy most neked üzenek. Csak hogy tudd, úgy érzem magamat a közeledben mint Ikarosz, aki túl közel repült a Naphoz. A kérdés az, vajon én is a tengerben végzem majd..? Szar lenne.. a vízi hullák nem túl vonzóak. :,) Te mit gondolsz ..........
//a margin-bottom:-160px - értékét változtatva lehet a szöveget fel-le tologatni a margin-top:-20px;margin-bottom:-158px - értékeit változtatva pedig a pacnit fel-le-jobbra-balra//
Kód:
[center][/center] [right][/right] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Dancing+Script' rel='stylesheet' type='text/css'>
Elvesztettem egy fogadást.. [strike]és el is vagyok ázva..[/strike] úgyhogy most neked üzenek. Csak hogy tudd, úgy érzem magamat a közeledben mint Ikarosz, aki túl közel repült a Naphoz. A kérdés az, vajon én is a tengerben végzem majd..? [strike]Szar lenne.. a vízi hullák nem túl vonzóak.[/strike] :,) Te mit gondolsz ..........

A hozzászólást Penna összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2021-10-23, 23:53-kor.
Szerző
Üzenet
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-10, 19:53
Megtalált!!!
De nem mondtam, hogy vissza is kapod. Lehet, hogy jobban kéne vigyázni a cuccaidra, nem? Mit adsz azért, hogy ne tapétázzam ki az iskolát a lapjaival? Amúgy... nem is rosszak... a srác tudja, hogy csorgatod rá a nyálad? Gondolom nem. Na, majd megtudja!
- A
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-10, 08:19
Kedves Mindenki ,
2003. február 13-a van, amikor e sorok iródnak. Holnap Valentin-nap, de lássuk be, cseppet sincs kedvem azon tűnődni, hogy melyik fiú mit küld majd holnap nekem. Ha kinézek a Roxfort ablakain, ugyanaz a sűrű sötét, fekete, szinte kátrányszerű eső esik, mint már lassan egy hete. Egyesek, az okosok azt mondják, ettől tűnt el a mágia. A muglik persze nem érzékelnek belőle semmit, nekik még a színe is átlagos, átlátszó, csak mi látjuk ilyen csúnyának. Talán azért, hogy még jobban lehangoljon, borongóssá tegyen. A familiárisaink ki tudja hol lehet, a festmények eltűntek a keretekből, a kísérteteket sem látta senki. Dumbledore igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy komoly időjárás mágusok dolgoznak azon, hogy a Brit-Szigetek felett terpeszkedő sötét felhőket elűzzék valahogy, de nem is értem, hogyan, ha ők se tudnak varázsolni. Bájukat vesztett vélák, lebénult kentaurok.. Mindenki depis, de legalábbis a legtöbben. Varázslóknak, boszorkányoknak születettünk az ég szerelmére! Ki vagy mi csinálja ezt velünk? Dumbledore azt is mondta, ne utazzunk haza, a szüleinknek is megvan most a baja, majd ő vigyáz ránk? De hogyan? Hiszen a mágiája nélkül ő is csak egy megfáradt öregember! Az iskola is csak egy kastély, minden védelem nélkül. Csoda, hogy nem omlik ránk. Végleg muglik maradunk? Ugye nem? Olyat is suttognak, hogy a mugli miniszterelnök egyeztetett Caremellel, hogy az ő fegyvereikhez értő aurorok, amíg tart ez a mágiamentes eső, dolgozzanak rendőrként, hogy legalább lekössék a gondolataikat. Talán ez jó ötlet, de ha nekem lenne lehetőségem, minden erőmmel azon dolgoznék, hogy megszüntessük ezt az állapotot, mert rémes! Nekem nem elég, ha csak egy-egy embernek van holmi mágikus adottsága, mert ők is alig tudnak magukból valamit kicsiholni! És holnap valentin-nap! Ugye szebb holnapra ébredünk! Nem kell nekem napsütés, csak legalább ez az eső álljon már el! Pletykacica
Kim Sun-hi
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-09, 14:41
Elveszett!!!
Tegnap talán az első emeleti folyosón elhagytam a vázlat füzetemet. Sok számomra kedves rajz van benne. Kérlek, ha megtalálod juttasd vissza nekem és ha lehet... ne nézegesd engedély nélkül, ahhoz túlságosan személyes. Előre is köszönöm! Ha tudom meghálálom valahogy ígérem!
Kim Sun-hi Hugrabug
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-04-13, 17:07
Kedves, Szemem! Óvatosabbnak kell lennünk. Ha nem vigyázunk lebukunk. Talán itt az ideje végleg elválnunk. Nélküled elvesztem szemem világát, de veled a valóságnál is többet láttok. Tudod, a fellegekben járok. Álljunk meg. Tartsunk szünetet a nyáron. Remélem, megérted. Talán talász jobb és kedvesebb embert, mint én.
Ne keress a szokott helyen!
J.
Katherine Benedict
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-03-10, 11:23
[szeptember]
Kedves Michaela! Tényleg? Nem tudtam, hogy tudsz rólam, én is csak véletlenül... de majd szóban. Persze várok, küldj egy baglyot, vagy keress a klubhelyiségben, ha felkészültél.
Katherine
Ui.: Nem tudom, talán a lányoknál, mert a bátyám Mardekáros volt.
A Series of Unfortunate Events
Misha Benedict
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-03-08, 20:24
Hát szia. Én vagyok Michaela. Pont téged kereslek ami azt illeti, és miattad is iratkoztam be. Még nem biztos hogy felkészülten, kérek pár napot. Családi vonás a griffendél? Próbálom emészteni a helyet. Tudsz egy hetet adni?

Katherine Benedict
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-03-07, 14:12
[szeptember]
Keresem Michaela Benedictet! Kérem, hogy aki ismeri, vagy ha te magad vagy az és olvasod ezt a felhívást, akkor keress meg. A Griffendélbe járok, ott sokan ismernek, főleg hatodikban. Katherine, szintén Benedict
A Series of Unfortunate Events
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-03-05, 20:12
Mélyen tisztelt Leticia Samuels Kisasszony! Bátorkodom ilyen módon megüzenni, hogy a szívem csakis az Öné! Tudom, hogy foglalt ezért fedje kilétemet jótékony homály, személyesen nem is zavarnám. Tudni kell, hogy Ön a legszebb, legvonzóbb s mindazonáltal férfiszívek bálványa kerek e nagy világon. Őszinte csodálója
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-03-05, 15:11
Kedves ER!
Elrejtek egy levelet, ahol megtalálhatod. De gyorsnak kell lenned, hogy ne más hozza el előtted és hogy megúszd ép bőrrel. A Fúriafűz törzsén van egy kis hasadék, ott fogod megtalálni holnap reggel napkelte után.
P
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-03-05, 14:45
Szia Idegenkereső! Titkos levelezőtárs? Nem hangnzik rosszul! Annyira azért mégsem titkos, ha itt mindenki olvassa. Jobb dolgom most nincsen, vágjunk bele. Eddig nem voltam nagy levelezőbajnok. Hogy is működik ez? Lehet, hogy szégyellős vagyok? ER
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-03-05, 14:38
Kedves Idegen!
Te is úgy érzed, hogy túl sok minden kavarog benned, de nem tudod elmondani senkinek? Mit szólnál egy titkos levelező társhoz? Mint egy napló, ahová mindent leírhatsz, csak választ is kapsz a gondjaidra és van kivel megbeszélned, hogy közben még se kell a szemébe nézned. P
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Üzenõfal 2021-03-05, 10:21
Üzenõfal