2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az üzenőfal karkateresen a Nagyterem melletti falon található. Egy méretes tábla, ahová cetliket lehet kitűzni, melyekkel üzenhettek bárkinek. A cetliket küldhetitek névtelenül is. Ez esetben a Pennát használjátok. A Penna belépési adatait elkérhetitek bármelyik moderátortól, admintól. Természetesen, aki szeretne karakterrel is írhat ide, ez esetben nyíltan vállalja az adott kari, aláírva a kis üzenetet, hogy ki küldte. Az üzenet tartalma gyakorlatilag bármi lehet és persze bárki olvashatja, aki épp arra jár. Persze azért a durvább dolgokat biztosan cenzurázzák a tanárok és leszedik onnan.
Részletesebb leírást az iskolaújságról ITT olvashatsz.
Alább pedig találhattok pár lehetőséget, amit sablonként használhattok. Természetesen bármilyen egyedi megoldást is bátran alkalmazhattok.
Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.
Kód:
[center]<img src="http://alommuhely.hu/roxfort/kepek/paper-post-it-note-drawing-pin-clip-art-paper-background-731f70017e19f199eb3f95f56055a62b.png" style="width:350px;margin-top:-20px;margin-bottom:-160px;">[/center] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Parisienne' rel='stylesheet' type='text/css'> <div style="width: 300px;font-family: 'Parisienne';text-align: center; font-size: 25px; color:black;text-shadow: 1px 1px 8px black, 1px 1px 5px #420403;margin-left:80px;margin-top:-130px;margin-bottom:200px;">Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.</div>
Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.
Kód:
[center]<img src="http://alommuhely.hu/roxfort/kepek/paper-clip-post-it-note-clip-art-paper-craft-5891bee0c6e96a068727d634c613b5c2.png" style="width:370px;margin-top:-20px;margin-bottom:-160px;">[/center] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Akaya+Telivigala' rel='stylesheet' type='text/css'> <div style="width: 290px;font-family: 'Akaya Telivigala';text-align: center; font-size: 23px; color:black;text-shadow: 1px 1px 8px black, 1px 1px 5px #420403;margin-left:95px;margin-top:-250px;margin-bottom:300px;">Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.</div>
Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.
Kód:
[center]<img src="http://alommuhely.hu/roxfort/kepek/post-it-note-paper-clip-art-magnet-0c8509a6c5b95a55663d1099a41877d42.png" style="width:370px;margin-top:-20px;margin-bottom:-160px;">[/center] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Dancing+Script' rel='stylesheet' type='text/css'> <div style="width: 300px;font-family: 'Dancing Script';text-align: center; font-size: 23px; color:black;text-shadow: 1px 1px 8px black, 1px 1px 5px #420403;margin-left:85px;margin-top:-180px;margin-bottom:250px;margin-right:-30px;-moz-transform: rotate(-3deg);-webkit-transform: rotate(-3deg)">Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege. Ide jöhet az üzenet szövege.</div>
Itt hagyok egy pacnis verziót is annak, aki esetleg ilyet szeretne
Elvesztettem egy fogadást.. és el is vagyok ázva.. úgyhogy most neked üzenek. Csak hogy tudd, úgy érzem magamat a közeledben mint Ikarosz, aki túl közel repült a Naphoz. A kérdés az, vajon én is a tengerben végzem majd..? Szar lenne.. a vízi hullák nem túl vonzóak. :,) Te mit gondolsz ..........
//a margin-bottom:-160px - értékét változtatva lehet a szöveget fel-le tologatni a margin-top:-20px;margin-bottom:-158px - értékeit változtatva pedig a pacnit fel-le-jobbra-balra//
Kód:
[center]<img src="http://alommuhely.hu/roxfort/kepek/post-it-note-paper-clip-art-magnet-0c8509a6c5b95a55663d1099a41877d42.png" style="width:370px;margin-top:-20px;margin-bottom:-160px;">[/center] [right]<img src="https://www.onlygfx.com/wp-content/uploads/2016/05/ink-stain-1.png" style="width:316px;margin-top:-20px;margin-bottom:-158px;">[/right] <link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Dancing+Script' rel='stylesheet' type='text/css'> <div style="width: 300px;font-family: 'Dancing Script';text-align: center; font-size: 23px; color:black;text-shadow: 1px 1px 8px black, 1px 1px 5px #420403;margin-left:85px;margin-top:-285px;margin-bottom:250px;margin-right:-30px;-moz-transform: rotate(-3deg);-webkit-transform: rotate(-3deg)">Elvesztettem egy fogadást.. [strike]és el is vagyok ázva..[/strike] úgyhogy most neked üzenek. Csak hogy tudd, úgy érzem magamat a közeledben mint Ikarosz, aki túl közel repült a Naphoz. A kérdés az, vajon én is a tengerben végzem majd..? [strike]Szar lenne.. a vízi hullák nem túl vonzóak.[/strike] :,) Te mit gondolsz .......... </div>
A hozzászólást Penna összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2021-10-23, 23:53-kor.
Szerző
Üzenet
Alex B. Maroni
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2022-10-06, 12:29
Sziasztok! Amatőr fotózásra keresnék modelleket gyakorlás céljából... Szóval, ha úgy érzed, alkalmas lennél erre a szerepre és szeretnél valaki más bőrébe bújni vagy egész egyszerűen csak segíteni nekem, akkor dobj meg egy üzivel és mindent megbeszélünk
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2022-10-05, 11:28
Vörösbarna... CNS... SP...
Remélhetőleg magadra ismersz, de lehet csak ahhoz értesz, hogy elgyepáld azokat hátulról támadva, akikkel a legnagyobb összhangra lenne szükséged. Talán el tudod adni a többségnek, hogy változtál, de én rajtad tartom a szemem, ez a dolgom, nem akarom azt látni, hogy az ujjaid köré csavarsz valakit és kihozod belőle a legrosszabbat...
Guido Rossi
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-11-20, 21:39
Köszönöm a fülest, Tori!
Cserébe szívesen látlak Duncan kocsmájában, a Kopoltyús Harcsában. Vendégem vagy egy pofa sörre Hétvégén gyere!
Ui.: Nem, nem ismerem azt a játékot.
Guido
Tori Seaver
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-11-20, 21:16
Guido!
Ismered a "mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga nálam van?" játékot? Ha nem, az se baj, buta egy játék, nem is tudom miért hoztam fel. A táskádat megtaláltam, Flitwick professzornál átveheted.
Tori a Hugrából
Guido Rossi
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-11-20, 11:18
Keresem!
Elvesztettem a táskámat, benne a beadandóimmal. Szürke színű, egyszerű iskolatáska, de ha más nem, a házi dolgozatokon ott szerepel a nevem. Ha megtaláltad, kérlek szólj! Utoljára az üvegházaknál láttam.
Guido Rossi/Hollóhát
Alex B. Maroni
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-31, 08:12
Kedves Eddie!
Melegen ajánlom, hogy sikerüljön. És igen, a délután három megfelel, addigra minden órámnak vége, úgyhogy ott foglak várni. Hozz magaddal pennát és pergament, majd keresünk egy üres termet.
Alex
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-30, 22:59
Gondolom, ha az egész iskola tudja, rohadt nehéz lenne kinyögni a falra, hogy cserébe odavágjam neked a kis vázlatfüzeted. Ha nem, hát nem, meguntam a játszadozást, jöjjön egy másik. Kifutólányra most éppen szükségem nincsen, de ez nem jelenti, hogy csak úgy visszaadom. Dolgozz csak szépen meg érte...
Tik-tak, harang kondul, a mutató tovább fordul, éjfélt üt már a toronyban, utat mutat a monogram.
Jó vadászatot! - A
Edmund Swann
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-28, 19:09
Kedves Alexandra!
Jó, jó! Igyekszem jó lenni. És szófogadó is, bár nem mindig sikerül. Szóval, mikor kezdünk? Nekem holnap kevés órám van. Találkozhatnánk délután háromkor az ebédlőnél? Vagy te mikor érsz rá? Természetesen viszem a könyvemet is.
Eddie
Hella P. Davenport
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-28, 18:59
Kedves Vérfarkas Nővériség!
Bár én még nem vagyok vérfarkas, de szívesen találkoznék veletek. Úgy hiszem lenne miről beszélnünk. Érdekesnek tartom ezt a lovagrendet. És talán új falkára is lelhetek köztetek.
üdv, H.P.D.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-26, 20:14
Kedves C! Mázlid van. Mindháromból tudok segíteni. Hányad éves anyagra lenne szükséged és melyikkel kezdjük? Találkozzunk a következő hétfőn ötkor, a nagyterem bejárata előtt és keresünk egy üres termet. Fekete hajpánt lesz rajtam, hogy megismerj. Ne késs! Winifred
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-26, 19:46
Kedves Winifred!
SVK és rúnaismeret? Esetleg számmisztika? Ezekből kettővel hadilábon állok, a harmadikat pedig gyakorolnom kellene...
A részleteket megbeszélhetjük, ha esetleg benne lennél.
C.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-26, 19:36
Kedves C! Ha megírod milyen tantárgyból szeretnél korrepetálást, lehet tudok segíteni. Winifred
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-26, 19:25
Sziasztok!
Korrepetáló tanárt keresek magam mellé! Trollok kíméljenek! Ha esetleg lenne kedved délutáni magánórákat tartani, hagyj itt egy üzenetet.
C.
Kim Sun-hi
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-26, 15:31
A helyzetemet szinte mindenki ismeri. Ebben az iskolában nagyon gyorsan terjednek a pletykák, ezért is kérem, hogy ne szúrj ki velem jobban. Biztosan van olyasmi, amire szükséged van, amiben segíthetnék neked és közben mindenki jól jár és senki sem rosszul. Kérlek inkább ilyesmiben gondolkozz! Mindenkiben akad egy kis jó azt mondják, te sem akarhatsz igazán bántani valakit, akit nem is ismersz legyél A, vagy B, vagy tudom is én hogy hívnak.
Sun-hi
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-23, 20:01
Mintha nem is akarnád igazán ezt a vázlatfüzetet. Még annyi se szorult beléd, hogy a "helyzetedet" leírd, ha már ciki sztorid nincsen. Amúgy is meglepne, ha a tanároknak az lenne a legfontosabb, hogy egy elhagyott vázlatfüzetet megtaláljanak egy diáknak, de nyugalom, óvatos voltam az összes kis cetlivel... Remélem nem gondolod, hogy tényleg A-val kezdődik a nevem.
- A
Kim Sun-hi
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-20, 15:27
Nem hiszem, hogy lenne ilyenem. Kép biztos, hogy nincs, sztori pedig... Nem szoktam kínos helyzetbe kerülni. Nem ismersz engem, miért gondolod, hogy tettem bármit, ami ide lenne sorolható? Csak add vissza kérlek a füzetet! Nem érsz vele semmit, ha rosszat teszel mással. Hallhattad a pletykákat rólam, így is pocsék a helyzetem. Biztosan van más mód is, hogy visszakapjam. Nem lehetsz ennyire gonosz, kérlek! Én nem akarok bajt. Ha a tanárok is olvassák a falat akár le is bukhatsz és... és akkor te iszod meg a levét a fenyegetőzésnek!
Sun-hi
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-18, 20:39
Kedves Levelezők!
Az üzenőfal nyilvános. Bárki olvashatja a Roxfort falai között.
Legyetek jók! Üdv a vén, de nem denevér
Don’t let the past steal our present.
Alex B. Maroni
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-18, 17:05
Kedves Eddie!
Elsősorban, ne itt hangoztasd, mit tennél és kivel. Bárki láthatja. Másodsorban pedig az idegesítő definíciója: 13 éves kiskamasz. Ha nem fogadsz szót elsőre, másodjára már nem foglak korrepetálni. Kihajítalak, mint macskát sz*rni. Hozd el a tankönyveidet, amint fixáltuk az időpontot és a helyszínt, jelöld be, hol tartotok és abban az esetben már esélyesen bővebben fogok tudni nyilatkozni.
Edmund Swann
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-18, 16:48
Jelige: Jó pénzért bármit.
Kedves Alexandra!
Mit értesz azon, hogy idegesítő? Becsszó próbálok nem az lenni, csak a nővérem meg ne tudja, hogy bukásra állok. Hamarabb fojtana meg, mint a denevér! De szívesen kibabrálnék a gonosz vén Varjúval! Csak, hogy érezze, milyen rossz is nekünk miatta. Szóval, mikor és mivel kezdünk?
Eddie
Alex B. Maroni
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-18, 15:54
Kedves Eddie!
Nos, baromi nagy mákod van, mert én nagyon értek a bájitaltanhoz és engem is utál a vén denevér, szóval össze is foghatnánk akár ellene... Mindenesetre, szívesen vállalom a korrepetálásodat, amennyiben nem vagy olyan idegesítő, mint a többi 13 éves kamasz... és szót is fogadsz. Ha ezeket a feltételeket képes vagy figyelembe venni, akkor kérlek keresd Alexandra Maronit és megbeszéljük a részleteket. Jelige: Jó pénzért bármit.
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-18, 00:17
Elvesztettem egy fogadást.. és el is vagyok ázva.. úgyhogy most neked üzenek. Csak hogy tudd, úgy érzem magamat a közeledben mint Ikarosz, aki túl közel repült a Naphoz. A kérdés az, vajon én is a tengerben végzem majd..? Szar lenne.. a vízi hullák nem túl vonzóak. :,) Te mit gondolsz Graves?
Joyce Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-17, 17:00
Roxfortos lányok! Ez egy teljesen hivatalos, legális felhívás. Ezúttal nem kell szégyelnetek, ha úgy hozta az élet, hogy vérfarkasok vagytok. Egyre bővülő nővériségünkbe keresünk akár születésük óta, akár harapott farkasokat, hogy egy összetartó lovagrendet hozzunk össze. Első körben nyugodtan engem keressetek! Nincsen hierarchia, ez nem egy falka, egymásra vagyunk utalva, segítünk, akinek jól esik, hiszen az a cél, hogy a társadalom szemében egy kicsit javítsuk a rólunk kialakult képet. Azért tartunk össze, hogy együtt, közös állásfoglással dönthessünk a varázsvilág dolgairól.
Farkas farkasnak farkasa.
Edmund Swann
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-17, 14:47
Sziasztok! Tudom, hogy szinte teljesen esélytelen kérdés, de van köztetek valaki, aki kicsit is ért a bájitaltanhoz? Tudjátok, engem eléggé utál Piton. És most megint feladott valami dög hosszú esszét, valami izéről.A nővérem meg tuti megöl, ha megtudja, hogy megint Borzalmast kaptam. Szóval esetleg tudna valaki segíteni rajtam? Esetleg megírni azt a házidolgozatot? Üdv, Eddie UI. jah... amúgy harmad éves Griffendéles vagyok.
Penna
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-14, 20:06
Jelige: Ez a vázlatfüzet főnyeremény
Valahogy most jobban élvezem ezt a kis Üzenőfalazást, van egy olyan tippem, hogy a többi diák is, nem is értem miért, micsoda kis keselyűk... Kezdjük azzal, hogy a következő feltűzött üzeneted életed legkínosabb képe és legkínosabb sztorija lesz, mit szólsz? Mennyire akarod visszakapni? Mi van, ha azt mondom, hogy ez lesz az ára?
- A
Kim Sun-hi
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üzenõfal 2021-10-12, 15:01
Nem tudom ki vagy A, de kérlek inkább találkozzunk személyesen és biztosan megtudjuk valahogy beszélni. Az a vázlatfüzet fontos nekem és te nem érnél vele semmit, ha megrongálnád, vagy megmutatnád bárkinek. Nincs sok mindenem, de amit tudok megadok érte, vagy ha kell megteszek, csak mondd meg, hogy mit akarsz! Kérlek...