2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szerencsére nincsen komolyabb hozadéka annak, hogy valaki az én falkámként akar bejutni, Shanna ügyes házigazdaként le is rázza a betolakodókat, de azért látszik rajtam, hogy alaposan elgondokozom rajta, hogy ki is lehet az, aki az én nevemben akar úgy beállítódni, mintha én magam hívtam volna ide a sokaságot. Elbambulva veszek el egy másik pezsgőt, közben pedig süteményt is majszolok, de jó lenne már valami vacsora is egyben, egész nap alig ettem, hogy több fogást is ki tudjak próbálni, de az istennek sem kezdődik ez az egész. Shanna elkezd beszélni, ráadásul elég komoly dolgokról, nem úgy tűnik, mintha az ünnepélyes hangulatot akarná kidomborítani, és mivel sokszor néz rám, gyorsan le is nyelem a falatot, s leteszem a pezsgőspoharat. Amikor befejezi a mondatot, kihúzom magam, ennyire nem hozhatott kellemetlen helyzetbe, hogy gyakorlatilag kiemel a tömegből, hogy mindenki engem nézzen. Megfordul a fejemben, hogy kihátrálok, gyorsan lelépek, netán átváltozom, de akkor csak magamra hoznám a gyanut, ezért inkább kellemes, mélyen búgó hangomon szólal meg. – A falkámat közel két hónapja feloszlattam. A családomra koncentrálok jelenleg, az apám gyengélkedik, így bárki is volt, már nem tartozom felelősséggel érte. Befolyásolhatták, de nem én voltam, nem áll érdemben a minisztérium ellen fordulni. – Azért felkészülök arra, hogy mondjuk tizen pálcát rántanak, de vélhetően alul maradnék, úgyhogy ki kell dumálnom magam innen. Végülis komoly támogató vagyok, csak nincsenek annyira megőrülve, hogy egy befektetőt veszítsenek el! Vajon a diáktársak, Janette, meg a többiek hogy reagálnak? Petra hátha kiment a helyzetből.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Petra: Számomra elég szokványos dolog egy-egy ilyen rendezvény. A diplomáciai protokoll meg is követeli, hogy minél több ilyenen vegyek részt, és bővítsem a kapcsolati tőkém. Noha ebben Shanna mindig is tehetségesebb volt. Joyce kérdésére és Josie megállapítására csak könnyeden tárom szét a kezem. - Nem tudom, hogy esetleg kit várhatunk még, ha van ilyen személy. Mindenesetre azzal egyet tudok érteni, hogy nem illik késni. – mondom kissé szórakozottan. Aztán időközben úgy tűnik a farkas probléma rendeződik, és az asztalra is felkerülnek a kis ültetőkártyák. Meg sem lepődöm Shanna ilyen irányú finom eleganciáján. Megkeresem a sajátom, és helyet foglalok, egy kis mosollyal körbe nézve, hogy kik is kerültek mellém. Aztán türelmesen várom, hogy Shanna a házigazda szokásos üdvözlő beszédét megkezdje. Ellenben ahogy belefog, mondatról mondatra lassanként tűnik el a kedves mosoly az arcomról, és komorulok el. Mivel csak nem rég érkeztem vissza az országba, ezért még nem értesültem a támadásról, amiről Shanna beszél. Így némi döbbenet fut át az arcomon, mielőtt végleg rendezném a vonásaim. Lehet a bácsikám tudott róla, és ezért nem akarta, hogy ma este eljöjjek? Tudom jól, hogy csak védeni akar, de ez akkor se jó így. Nem vagyok már 5 éves árva akire vigyázni kell. Ennél azonban fontosabb problémát vet fel egy esetleg Testvériség-vérfarkas szövetség. Noha az arcom kifejezéstelen marad, belül várakozással tekintek Joyce felé. Őszintén kíváncsi vagyok, hogyan reagálja le a történteket, noha egyenlőre nem teszek neki fel kellemetlenkedő kérdéseket. Azt megtette Shanna az utolsó mondatával, ha nem is éppen kérdő hangsúlyban.
---------------------
Janette: Shanna elegánsan feldíszítette az ebédlőt, és még az ültetőkártyák is a finom eleganciáról árulkodtak. Tudom, hogy e téren illene megkomolyodnom, és illene tanulnom tőle. A borzalmas leányneveldében is ezt várnák el tőlem. Erre a gondolatra viszont a hideg kiráz. Úgy érzem, hogy így is többet vettek el a szertelen gyerekkoromból, mint kellene. Legalább részben szeretném ezt pótolni szertelen egyetemi évekkel. Még ha akad is egy-két dolog, amit nagyon is komolyan veszek. Mint a család. Mosolyogva foglalok helyet az ültetőkártya szerint. Shanna köszöntő beszédébe viszont egészen bele sápadok. Sőt még a hajam is egészen kiszőkül, amit fal fehérnek tűnök. - Te jól vagy? És Jake, ő is jól van? Nem sérültetek meg? Jake ez miatt az ügy miatt nincs itt? - fordulok aggódva Shanna felé. Sőt fel is pattanok, hogy megtapogassam, hogy minden biztos rendben van-e, és megöleljem. Nem különösebben érdekel, hogy ki mit gondol erről, de Shanna már a családom. Aggódom érte, ahogy Jake-ért is. Nem akarom, hogy bármi bajuk essen. Hol van már a kislányos csalódottság, és sértettség, amiét Jake nincs itt. Csak semmi baja se legyen. Csak aggodalom van a tekintetemben. Mert hát a család az szent. Akárki is tört rá Shannára, akármiért, az meg fogja bánni. Nagyon meg fogja bánni.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Nagyon úgy tűnik, hogy az elküldésre tényleg visszavonulót fújnak azok az alakok, talán azért, mert már azt is megemlítettem, hogy még az ajtóm előtt állniuk is illegális, mert nem hívta őket a birtokra senki. Vagy azért, mert látták, hogy vagy húsz fiatal varázsló van bent, akik elkenik a szájukat, ha nagyon akadékoskodnak. Visszafordulok Joyce-hoz és kicsit összevonom a szemöldökömet. - Szívesen, de valóban tipped sincs? Joyce… - olyan, mintha valamivel vívódnék, mintha valamit még mondani akarnék neki, de végül visszanyelem és elindul vissza a többiekhez, akiknek lehetősége volt már az asztalhoz ülni, hiszen a felszolgálók már is elkezdték az asztalra helyezni a fogásokat. Egyáltalán nincsen szó arról, hogy valaki stílusosan vagy éppen stílustalanul késni szándékozik, egyszerűen nem tudok egyszerre két helyen lenni, de most, hogy a közjátéknak vége, készen állok. Nagy levegőt veszek, beszívom és kifújok még az előtérben, hogy minden idegességemet levetkőzzem, mire beérek a feldíszített terembe. Az asztalfőnél a helyemhez sétálok, egyébként mindenhol ott van a csinos ültetőkártya, így mindenki helyet foglalhat, nem kell azon filozofálni, hogy ki-ki mellé üljön úgy, hogy ne legyen sértődés, vagy különösebb nehézség. Tehát a helyemre állok, megvárom míg mindenki helyetfoglal, és csak azután veszem fel a pezsgőspoharat a jellegzetes kocogtatáshoz. - Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy eljött. Mint biztosan észrevettétek csupa olyan meghívott van, aki az elmúlt években lett beiktatva egy Minisztériumi munkakörbe, illetve az egyik szülője magas hivatalnoki posztot képvisel. - tartok egy szünetet, de a hangomon nem látszik, hogy most ez afféle önfényezés lenne és ez a csoport a világunk krémje és csak hencegni akartam velük, egyáltalán nem. - Azért hívtalak titeket ide, hogy figyelmeztesselek titeket rá, hogy fokozottan veszélyben vagytok, illetve vagyunk. Néhány hete a Minisztériumban megtámadtak engem, és nem csak bénító átkok repkedtek... Hanem halálos is. Habár úgy volt, hogy az egyik elkövető feladja magát, holtan találták meg. Azonosításkor és a háttérmunkák alatt kiderítették, hogy nem csak, hogy a férfit a a Testvériség bújtotta fel... de vérfarkas is volt. - habár eddig a tekinteteken végigsiklottam, most megállok és felveszem a szemkontaktust a társaság kakukktojásával. - És a bizonyítékok arra utalnak, hogy az a fiatal férfi a te falkád tagja volt, Joyce. Újra elhallgatok, hagyom, hogy leülepedjenek az információk. A nyomozás részleteiről szigorúan csak egyeztetés után lehet információt kiadni, így mindenkinek megdöbbentő lehet, hogy mindezt elmondom, de muszáj, mert mindannyian veszélyben vannak, és talán még Joyce-ot is bajba keverheti ez az egész, ha becitálják a parancsnokságra és megpróbálják rásütni, hogy tudta, hogy a férfi él és neki is benne van a keze, ebben az egészben.
Látszik, hogy nem valami előkelő úri családból származom. Felküzdöttem magamat, tehetségem volt... van és azért vagyok, aki, azért ismerik a nevemet, nem azért, mert valami rokonom, szülőm letett valamit az asztalra és a hátán kapaszkodom fel. Na nem azt mondom, hogy a jelenlévőkre ez mind egytől-egyig igaz, ha jól tudom Shanna is végiglépkedett a ranglétrán, de vajon ha az apja nem a Parancsnok lenne ugyanakkorát kellene lépkednie, mint így? Nem az én dolgom végül is, ezért Petrának is csak udvariasan biccentek a felajánlásra, hogy beszélhetek vele a húgom találáról, ami ugye esélytelen, hiszen évek teltek el azóta és ő sem az a valaki, ahogyan Shanna akivel megosztanám a nézeteimet és terveimet arról, hogyan is akarom kideríteni és persze megbüntetni azt, aki ezt művelte vele, a családommal... a kislányával, akiről valószínűleg az apja nem is tudja, ha pedig igen akkor még rosszabb. Én is követem hát Petrát, hiszen talán lassan rendeződik az ajtóban történt affér is és ehetünk, vagy valaki még jön, bár utóbbit nem tudom, hogy lesz-e még más, ahogyan azt sem pontosan miért is történt ez az összejövetel, mert kétlem, hogy egy békés baráti teázgatásról lenne csak szó, mert Shanna épp unatkozik. - Remélem már nem sokan, mert akkor inkább ne is jöjjön, aki ennyit késik. - ennyire még én is ismerem az illemet a nem nagy úri származásommal, hogy ha van egy időpont, amit megbeszéltél valakivel, akkor nem illik ennyivel később betoppanni, főleg ha nem is jelezted, hogy ez megtörténhet. Én tehát meg szeretném célozni most már az asztalokat, leülni, enni valamit és meghallgatni a házigazdát, hogy pontosan mit is szeretne.
Kicsit cikinek érzem, hogy Shannának magyarázkodnom kell, ráadásul még a múltamat is felfedni, de tényleg nem értem, hogy ki a jóanyám küldte rám azokat, akik a kísérőimnek mondják magukat. Szoktam inni, nem is keveset, de annyit sosem, hogy valami részeg deliriumban harapjak be egy féltucat falka-jelöltet. Így csak óvatos távolból figyelem, hogy kik azok, amíg Shanna rendezkedik, de még csak nem is ismerősek. Lehet, hogy az a farkasgazda külde utánam őket, afféle figyelmeztetésnek, hogy a sarkamban jár? Hát ez remek. Így csak fél füllel hallom, hogy mi történt Josephine testvérérel, ennyire nem olvasok bulvárt, hogy tudjam, milyen tragédia történt, ám miután lerendezte a hivatlan vendégeket, visszasorolok a többiekhez. A vérfarkasok pedig láthatóan csalódottan, de lelépnek, remélhetőleg nem lesz semmi folyománya a dolognak. – Köszi Shanna. Tippem sincsen, hogy ki küldte utánam őket. – Mondjuk ez nem teljesen igaz, számos ellenségem van, de azért mégsem vezetek róluk halálistát. Visszalépek hát Josephine és Petra kettőséhez, noha Shannára tekintgetek, hogy lesz-e valami program, megnyitó, gálavacsora, vagy bármi egyéb. Ismét behúzok egy italospoharat, de inkább már ennék valami finomat. Aztán ha nagyon uncsiba fordulna az este, legfeljebb felhívom Petert, hogy mentsen ki. – Miért, ki késik? – Tekingetek ismét az ablak felé, valami díszvendégre várunk még? Hátha mondjuk Petra tudja, eléggé kiterjedtek a kapcsolatai.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Petra: Német dilomata-aruror család szigorú precízitsában nőttem fel. Én pedig valahol félúton állok a két szaka között. Nehéz megfelelni mikét oldalon. Számomra mégis természetes, mondhatni a véremmé vált a protokoll, a magázódás, minden ilyen apró formalitás. Minden bizonnyal a neveltetésem okán. Persze Josie sportoló, és nem is német. Szóval érthető ha másként nőtt fel, és fura számára ez a dolog. Esetlegesen maga társaság. Egy kedves félmosollyal hallatom Josie válaszát. - Megértem. Ha meggondolnád, akkor keress bátran. – mosolygok rá. Igen. Ez nem éppen vidám társasági téma. Nem is fogom az este további részében felhozni vagy erőltetni. Mégis ott van a levegőben, hogy bármikor megkereshet, ha akar. Ha nem, akkor pedig remélem egyedül is képes lesz mindezt feldogozni. Vagy talál hozzá segítséget. Nem könnyű dolog. Sem a az életben maradt felnőtt rokonoknak, sem az árván maradt gyereknek. De inkább nem erről fogok beszélni. Egyenlőre inkább az ebédlőt, és az előételeket veszem célba. - Engem úgy neveltek, hogy a késés udvariatlanság a vendéglátóval szemben. Ennek ellenére mindig akadnak, akik váratnak magukra. - állapítom meg a nyilvánvalót. Minden társasági eseményen akadtak kései madarak. Nincs ebben semmi rendkívüli. Egyenlőre a vérfarkas és Joyce problémát félre rakom. Egyrészt szerintem Shanna képes egyedül elrendezni, ha hívatlan vendégei vannak, másrészt Joyce tud bánni a falkájával. Előbb-utóbb pedig az is ki fog derülni magától is, hogy mit forgat a fejében a farkaslány. Egyenlőre nem aggódom ez miatt túlzottan. Inkább veszek a már felszolgált előételekből és a jelenlevő vendégek felé fordulok kedves, udvarias, semmit mondó beszélgetéssel.
---------------------
Janette: Néha tényleg gyermeteg tudok lenni. Persze csak bizonyos körülmények közt, bizonyos emberekkel szemben. De hát Shanna családtag, így nincs semmi értelme, hogy ne mutassam ki az érzelmeim. Jelen esetben a csalódást, amiért Jake nincs itt. Persze értem én. Jake és Shanna dolgoznak. Önálló felnőtt életük van, és ebbe nem mindig férnek bele a gyerekes szeszélyeim. Még akkor sem, ha Jake a bátyámként igyekszik vigyázni rám, és meggátolni, hogy esetenként meggondolatlanságot kövessek el. Sikerül a bejárati ajtó környékére somfordálnom és elkapnom fél füllel, ahogy Shanna lepattint valakiket a partiról. Nem látom az ajtószárnytól, hogy kik azok, de pech. Így jártak. Ez egy zárt körű rendezvény. Gúnyosan elmosolyodom magamban. Szeretem Shanna stílusát. Nem időzök itt egy helyben tovább, inkább átsomfordálok az ebédlőbe, és ott is körülnézek a vendégek körében, miközben a legkisebb zavar nélkül veszek a felszolgált előételekből...
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Janie hiába nagykorú már, néha annyira gyermeteg, ahogy most is, mikor látszik, hogy csalódott. De mi már dolgozunk Jake-kel, és nem lehet ezt a szemére vetni… Persze nem részleteztem, hogy hol van, de számomra egyértelmű, hogy nem csak azért bojkottált, mert nincsen kedve egy ilyen rendezvényhez, sosem tenne ilyet velem. Ha megteheti, mindig mellettem van, hogy a támaszom legyen, együtt sokkal jobbak vagyunk az élet minden területén. Nem csak a munka fűz minket össze, olyan vagyunk mint a jing és a jang, egymásnak teremtett minket a sors. Na, de az ilyen beszéd a szerelmes csitriknek való, mi sosem mutatunk hatalmas romantikát a világ felé. Tökéletesen érthető, hogy Joyce még nem állt talpra a falkájának elvesztéséből, és az is, ha plusz egy fővel érkezik, de négy? A kis kíváncsiak kihallgathatják ezt a néhány szót, de aztán elindulunk Joyce-szal a bejárat felé, bár ő nagyon úgy tűnik, hogy teljesen rám hárítja a feladatot és csak távolról figyelne. A bejelentés, amit tenni akartam éppen a vérfarkasokkal lenne kapcsolatban, így ha azok tényleg erő erejével akarnak bejönni a házba, elég csúnyán meg fogják ütni a bokájukat. - Ennyi? Tehát semmit sem tudsz róluk, ugye? - kérdezem még utoljára, és egy egyszerű bólintás is elég. Még egy utolsó pillantást vetek Joyce-ra, aztán összenézek Dorine-nal, aki becsapta az orruk előtt az ajtót, aztán egyik kezemben a pálcám, a másikkal pedig lenyomom a kilincset és ajtót nyitok. Halványan felizzik a levegő, hiszen minden ajtónyitásnál felrebbennek a védőmágiák, amik persze nem csak akkor élnek, hanem folyamatosan. - Segíthetek valamiben? Nem? Tökéletes, akkor ideje távozniuk, mert ez egy zártkörű parti és már így is magánterületen tartózkodnak jogtalanul. - mondom a lehető leghidegebb hangomon, miközben végigmérem az alakokat - már ha tényleg kitartottak idáig és ott álldogálnak az ajtóban, nem vonultak vissza a becsapott ajtó után. A szememben eléggé ott villog az ellenszenv, amit Joyce-szal szemben nem viseltettem, de ezeket a vérfarkasokat nézve ott villoghat a szememben az avada. Hirtelen eszembe ötlik, hogy remélem már mindenki megérkezett és itt van bent, mert ha tényleg négy vérfarkas blokkolja a bejáratot, akkor azokon nem lehet csak úgy átsuhanni. A személyzet annyira nincsen képben, a vacsora asztalnál már simán elkezdik felszolgálni az előételeket nélkülünk, ami tekintve, hogy én vagyok a házigazda, igen érdekes, és nagyon kevéssé protokolláris.
Protokolláris. Azt hiszem sose mondtam még ki ezt a szót még csak gondolatban sem eddig. Sportoló vagyok és nem pedig Minisztériumi alkalmazott, azt hiszem ez alapján nem csoda, ha nem vagyok eléggé... protokolláris és számomra egy efféle vacsorán a magázódás korombeliek részéről tényleg fura. Mások vagyunk, annyi szent, egyelőre nem is tudom, hogy pontosan mit is keresek itt. Shanna figyelő tekintetét mintha csak a hátamban érezném azóta, hogy beszéltünk annak ellenére, hogy kiment és intézkedik. Egyértelműen másképp vélekedünk arról mi a teendő a húgom ügyében, de kétlem, hogy változna a véleményem, vagy akár az övé. Így végül csak bólintok egy félmosollyal Petra felé, hiszen igen jobb lenne a tegeződés. A sajnálatát is konstatálom. A húgom meghalt, nem most történt, ezt már valamilyen szinten feldolgoztam. Petrát pedig nem is ismerem igazán ahhoz, hogy erről vele beszélgessek. Az pedig, hogy kiderült, hogy van egy unokahúgom szintén nem az a téma, amit ki akarnék beszélni magamból. Egyébként sem teregetem ki a családi szennyest annál jobban, amennyit megírtak az újságok, a kis lelkem mély bugyrait pedig végképp nem tárom fel csak úgy akárki előtt. A hasonlóság pedig közöttünk... nem is tudom, mi lenne a hasonlóság? A szüleit ezek szerint megölték, az én húgom pedig önként dobta el az életét. Az ilyesmi mindig űrt hagy az ember lelkében, mindig ott marad az örök kérdés, hogy mit tehettem volna, mire kellett volna jobban odafigyelnem? - Bizonyára megértenéd, de azt is minden bizonnyal, hogy ez nem olyan téma, amiről szívesen beszélek. A húgom eldobta az életét, de azóta évek teltek el, az unokahúgom pedig anya nélkül nő fel, és róla még csak nem is tudtam. Mit lehetne erről beszélgetni? - nem vagyok látványosan elutasító, de azért akad egy kis él a hangomban. Nem ismerjük mi annyira egymást, hogy ilyesmikről beszélgessünk, külön ezért amúgy sem keresném fel, főleg hogy épp elég dolgom akad mostanság. Ki kell derítenem, hogy mi történt, már csak a kicsi miatt is. - Talán még várunk egy-két embert, bár sosem szerettem, ha valaki késik. - teszem még hozzá az érkezőket említve és csak fél szemmel pillantok oldalra, hiszen úgy tűnik, hogy Joyce körül nincs minden teljesen rendben. Shanna ha valami diszkréten kezel, akkor annak minden bizonnyal jó oka van és láthatóan eléggé óvatosan hívja arrébb Joycet. Azért szó se róla, láthatóan kíváncsi vagyok, hogy miről is van szó és próbálok elkapni azért egy-egy szót, ha nem mentek távolabb verőlegényekről, meg vérfarkas falkákról?!
Szótlanul hümmentek, amikor családi tragédiákról esik szó, akkor valahogy mindig idegen a téma, mert bár véres a múltam, de tőlünk mindenki él, és virul, még a nagyszüleim is megvannak még. Annabelle az egyetlen, aki nem örökölte a vérfarkas gént, bár őt még kislány korában rituális szertartás keretein belül vontuk be a vérátokba. Így hát nem nagyon szólok a dologhoz semmit, csak elragadok egy porcukros, krémes süteményt, mert pokoli szerencsés génjeimnek köszönhetően úgysem hízom el, így hamarosan tömöm a fejemet, s az ujjamról nyalogatom le ami rajta maradt. Átmehetnék teljesen bestiálisra, de már idejekorán megtanították, hogy amikor az emberi bőrt viselem, akkor illik kultráltan eljárni. Ez a Josephine végül egész jól elbeszélget Petrával, úgy is festenek ők ketten, mint az egymás erejét próbálgató macskák. Vadmacskák. Érdeklődve hallgatnám őket, amikor Shanna félrehív, amitől majdnem visszaköhögöm a porcukrot. – Miii? Tudod, hogy szóltam, hogy kísérővel jövök. Egyébként régóta, de eddig mindig elhullottak, az új falkát pedig még nem kezdtem el kiépíteni. Rázd le őket. – Vonom meg a vállamat, ő a házigazda, én megadtam az állásfoglalást, bár azért tisztes távolból fogom figyelni, ki jöhetett utánam az aurorokkal megtüzdelt házba. Lehet, hogy kimehetnék én is leszerelni őket, de ha négyen is vannak, nem fogok itt nyílt túlerő ellen szembeszállni. Főleg, ha vérfarkasok.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Petra: Ami a bácsikámat illeti, tényleg nem volt elragadtatva. De ismer, és tisztel annyira, hogy rám hagyja az ilyen eseményeken való részvételt. Legalábbis, amíg nem megy a családom, és munkám iránti kötelességek rovására. Így nemet sem mondott a részvételre. Attól jobban tartottam, hogy a holnapi jelentés tételemnél nem pusztán a külföldön végzett munkám, de az este is terítékre kerül majd... Nem igazán hatott meg, hogy mit gondolhatnak rólam. Sőt, néha még direkt rá is játszottam a butus, elkényeztetett úri lányka szerepére. Sokan becsültek már alá ez miatt, és koppantak végül nagyot. Pedig sejthették volna, hogy nem véletlen kerültem a hollóhátba annak idején. Ezen felül a diplomáciában hamar megtanulod, hogy több legyet foghatsz mézzel, mint ecettel. Ha ettől simulékonynak, és hízelkedőnek tűnök, hát legyen. De valahogy mégis mindig elérem, amit akarok. Vagy ha más nem egy elfogadható kompromisszumot biztos. Néha úgy is, hogy a tárgyalófeleim azt hiszik az ő ötletük volt az egész, és micsoda remek is kompromisszumot, vagy egyezséget kötöttek. - Számomra inkább protokolláris, mint fura. Csak nem akartam illetlennek, vagy túl közvetlennek, és tolakodónak tűnni. De persze maradhatunk a tegeződésnél, ha így kényelmesebb. – mosolygok kedvesen Josephine-re. Természetesen olvastam az újságokat. Mégsem gondoltam, hogy Josie beszélne erről a témáról. - Azt hiszem, az hogy sajnálom a történteket, nem fejezi ki kellően, amit érzek, és gondolok. Talán nincs is ilyesmire megfelelő kifejezés. - fordulok őszinte együttérzéssel Josie felé. - Én is hasonlókon mentem át. A szüleimet egészen kis koromban ölték meg. A bácsikám és nénikém neveltek fel. Szóval, ha beszélgetnél, vagy bármiben tudok segíteni, akkor keress meg bátran. - teljesen komolyan gondoltam. Valahogy sokkal közvetlenebbnek, és emberibbnek tűnhettem, mint néhány pillanattal ezelőtt. El tudtam képzelni min mehetnek át. És az efféle ügyek mindig sokkal jobban megráztak a kelleténél. Talán a személyes tragédiám miatt, amit máskor oly mélyen eltemettem. Valóban nem fordult elő szinte soha, hogy a szüleimet említsem egy beszélgetésben. Az apró különbség, hogy annak a kislánynak az anyja öngyilkos lett, az enyémet pedig megölték nem sokat számított. Árva lett. Mint én. Ez pedig mindenképpen kifejezhetetlen tragédia, amit nem könnyű feldolgozni. Még ha melletted áll a családod akkor sem. - Shannát ismerve fontos, és ismert személyek. De valóban asztalhoz ülhetnénk már. - válaszoltam egy könnyed mosollyal. Amikor Shanna megjelenik újra, és magával invitálja Joyce-t, azért felszalad a szemöldököm, és egy pillanatig gyanakvó tekintettel nézek a páros felé. Lehet tényleg nem jó ómen, ha mi ketten egy helyre keveredünk. Mégis elengedem egyenlőre a dolgot, és inkább az ebédlő irányába veszem az irányt, kedvesen ráköszönve közben néhány ismerősre...
---------------------
Janette: Az energiámmal sosem volt baj. Vagy legalábbis, amíg abba a leánynevelő intézetbe nem kerültem. Említettem már hogy gyűlöltem? Semmit sem engedtek meg, ami kicsit is emlékeztet egyéniségre, vagy önálló gondolatra. Néha már annyira beszürkültnek éreztem magam, hogy abban is kételkedtem, hogy metamorf mágus vagyok-e még? Persze ha próbálgattam ezen képességem rögtön büntetést kaptam. Hát fair ez? Szóval végre kezdek visszatérni a színes önmagamhoz, és a régi energiáimhoz. És azt sem bántam volna cseppet sem, ha sikerül véletlen feldöntenem Shannát. Elegáns party ide vagy oda. - Jajj, ne... hol kódorog? Megmondhatod neki, hogy ezért még számolunk... annyira vártam már a találkozást... - rosszul esett, és kicsit megbántott voltam, amiért Jake nincs itt, és biztos lehetett benne, hogy ezt még a szemére fogom vetni. Nagyon sokszor. Persze Shannát ettől függetlenül nagyon szeretem, és szívesen meséltem volna neki is... De ekkor megjelent Dorine, és úgy tűnt, hogy Shannának valami fontosabbat kellett elintéznie. Szívesen rá kérdeztem volna, hogy van-e valami baj? De tudtam előre Shanna kitérő válaszát. Így inkább csak megértően bólintottam, amikor arrébb vonultak. Csakhogy én nem vagyok ennyire ártatlan, és megértő. Bár úgy tettem, mintha el akarnék vegyülni, ahogy a kvázi sógornőm javasolta, mégis igyekeztem néhány lépés távolságban maradni tőle... Vagy legalalábbis feltűnés nélkül követni a mozgását...
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Valószínűleg valójában sem az apám, sem Petra bácsikája nincsen elragadtatva a mai eseménytől, tekintve, hogy nem voltam hajlandó elmondani a pontos célját és meg sem hívtam őket, így kénytelenek voltak elkönyvelni annak, hogy bizonyára csak magányos vagyok négy fal között és kapcsolatokat akarok építeni. És mondjuk… van benne valami. De tisztelnek annyira, hogy eszükbe se jusson Petrának nemet mondani, hiszen direkt úgy időzítettem, hogy a meghívottaknak lehetőleg ne legyenek most kötelezettségeik. Felszolgálás van, pezsgő és bor, ízlés szerint, és vetek egy kedves mosolyt Joyce-ra, miközben a lány megköszöni a meghívást. Tényleg ő eléggé kakukktojásnak hat, hiszen ő lényegében az egyetlen, akinek a családja, vagy ő maga nem tartozik a Minisztériumhoz. Ahogy lépek kettőt már röpül is a karjaimba Janie, én pedig elkapom és visszaölelem, bár nem vagyok a fizikai erőmről híres, így hát az ment meg minket a lendületétől, hogy ő pedig abszolút nem nagydarab. Még pár kiló, vagy centi, és az elegáns partin nevetve dőlnénk fel együtt. - Micsoda energia! - hőkölök hátra, mikor elengedem és a puszikon is túl vagyunk. - Sajnálom, de Jake nincs itthon, csak én vagyok ma a házigazda. Nyugodtan ismerkedj, de ha szeretnél mesélni, én is szívesen meghallgatlak, csak… - folytatnám, de ekkor jelenik meg Dorine, aki a csengőkre válaszolt és aki egyébként azonnal a marcona fickókra vágta az ajtót, hogy márpedig meghívó nélkül várakozzanak csak, ameddig beszél a házigazdával, vagy megkeresi a kisasszonyt, akit emlegettek. Két lépéssel magára hagyom a majdnem sógornőmet és a nőhöz hajolva hallgatom a szavait, majd összeráncolom a szemöldököm. A házon erős védőmágiák vannak, csak úgy nem tudnak bejönni az ajtón meghívó nélkül, már a birtokra se kellett volna betenniük a lábukat. Tehát vagy valóban Joyce plusz egy fői - négyen?! - vagy erőszakkal törtek át a bűbájokon. Magabiztos mozdulatokkal suhanok vissza a hármashoz, és egy kedves mosollyal vonom félre Joyce-ot a többiektől. - Megbocsátanátok egy percre? - kérdezem, formalitásból, aztán a szőke vérfarkashoz hajolva halkan kérdőre vonom. - Azt állítják hozzád tartoznak, de természetesen meghívó nélkül nem léphetnek be a házba. Tényleg díszkísérettel érkeztél? Mióta vannak ilyen verőlegényeid, Joyce? - kérdezem, miközben lassan a folyosóra vezetem a csukott bejárati ajtóhoz, hogy lerendezzük a helyzetet. Még ha hozzá is tartoznak, akkor sem vehetnek részt a partin, nincsen helye gorulláknak, egyet megnevezhet kísérőjének, az bejöhet, de ennyi, nem több.
Értem én azt a jelentőségteljes pillantást Shannától, de különösebben nem hat meg. Mégis mit fog tenni, ha nem tetszik neki a gondolatmenetem, netán követ majd mindenhová? Azt valahogy kétlem, főleg ha nem akarják, hogy beleártsa magát mindenféle ügyekbe, aztán könnyen lehet, hogy tévedek, de egyelőre nem veszem komolyan ezt a pillantást. Az új arcok... hát nem is tudom, őszintén szóval ha jobban belegondolok gőzöm sincs, hogy minek jöttem ide. Nem vagyok abban az ismerkedős, jópofizós hangulatomban és sejtelmem sincs, hogy akarok-e bájcsevegni, hogy ez ér-e számomra valamit. A jó ég tudja, maximum eszek egyet, aztán valamikor félúton lelépek, ha már kezdem unni a banánt, akkor is, ha Shanna még úgy gondolja, hogy nem hagyná annyiban a dolgot és folytatná a beszélgetést ott, ahol félbeszakítottak minket az előbb. Azt hiszem abban egyet kell értenem Joyce-szal, hogy a Petra féle talpnyalás nekem is sok, mint ahogyan ez a magázódós hozzáállás is, mintha úrikisasszonyok lennénk, vagy mi a szösz. Nem csoda, ha kissé felszökik a szemöldököm az akkurátus beszéd hallatán. - Köszönöm, de talán igazán maradhatnánk a tegeződésnél, ez így annyira... Nem is tudom, nekem fura. - a kérdésére igazából nem válaszolok, nem is tudom sose tudtam erre mit lehet mondani. Jól? Nem, nem vagyok jól, de miért is kötném csak úgy ismeretlenek orrára a gondjaimat? Joyce felé fordulok, igen még mindig zavarónak érzem a mustrálását és őszintén szóval gőzöm sincs, hogy mi az oka, hogy itt van, ő aztán nem tűnik annak az úri kislánynak, mint mondjuk ez a Petra. - Egyelőre csak a családomnak segítek. Bárki olvashatta az újságban, hogy előkerült a pár éve öngyilkos húgom lánya, akiről eddig semmit sem tudtam. - nem köntörfalazok, végül is az újságok szinte mindent megírnak, úgyhogy aki egy kicsit is utána akar olvasni az már tudhatja, hogy mi van a háttérben, miért hagytam ott részben a sportot és ki tudja, hogy végleg, vagy sem. - De együnk, már érezni az illatokat! Tudjátok kik jönnek még? - őszintén szólva nem örülnék nagy tömegnek, de majd meglátjuk, hogy kiket hívott meg Shanna. Remélem ,hogy túl sok úri kisasszony, vagy fiú nem lesz. Ez a magázódás és túl komoly beszéd nem nekem való.
Mekkora egy nyalógép ez a Petra! Shanna nem is a főnöke! Értem én, hogy udvariaskodni kell, de kétlem, hogy az öreg Griffin ennyire elvárná, hogy Petra lépten-nyomon a minisztérimot dícsérje. Még szerencse, hogy én nem szorulok rá, hogy munkám legyen, mert kiráz a hideg attól, hogy bárki is a főnököm legyen. Van nálunk is hierarchia, de már születésem óta úgy kezelnek, mint a Brekinridge név örökösét, a vagyon kezelését. Így aztán én mondom meg másoknak, hogy mit csináljanak. A szüleim még mindig befolyásos, karizmatikus emberek, azaz vérfarkasok, akikkel nem árt jóban lenni, és persze az adomány, amit most is hoztam, az a meghívóm alapja. Nem megyek bele a minisztériumi csevegjbe, inkább hagyom, hogy Shanna távozzon egy rövid időre, hiszen telt ház van, nem várható el, hogy csak velünk foglalkozzon. Az iskolában is látjuk egymást, noha már egyikünk sem tanulni jár oda. Inkább kapcsolatokat ápolni. – Menj csak, köszönjük a meghívást. – Elragadok egy italt, ha esetleg van felszolgálás, bírom én az alkoholt, de feltételezhetően egy ilyen elit eseményen nem valami töményet szolgálnak fel. Érzem Josephine részéről a távolságtartást, ami valahol érthető, hiszen köztudottan vérfarkas vagyok, és mint olyannal, lehetnek fenntartások, hogy vajon mennyire vagyok vérszomjas, ölök-e embert, ilyesmik. Mégis megmosolyogtat a feszélyezettsége. – Ugyan, a hírneved magáért beszél. És mivel foglalkozol a visszavonulás óta? Edzősödés? Netán a sport közelében maradtál, és mezmárkákat népszerűsítesz? – Kérdezem csevegő hangon, azt azért nem nézem ki belőle, hogy beült volna valami aktakukacnak a minisztériumba. Szimplán híresség, azért van itt.
Eközben az ajtóban kopogtat valaki, és ha a szobalány ajtót nyit, akkor négy magas, marcona tekintetű alak várakozik az ajtóban, méghozzá azzal a kitétellel, hogy meghívást ugyan nem kaptak, de hozzám tartoznak, velem jöttek.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Petra: Joyce hangos, felvágásos adományozására csak szemet forgatok. Ennek nem ez volt a módja. Persze akadtak aranyvérű családok, akik presztízs, és rivalizálós kérdést csináltak az adományozásból, hogy ezzel is mutassák mennyire felsőbbrendűek. Én a magam részéről ezzel nem értettem egyet. Persze nekem is van egy pergamenem, egy jelentékeny összeggel. Amin a farkaslány kedvéért sem fogok változtatni. Nem akarok gyerekes versenybe bocsátkozni vele. Inkább az est későbbi részében juttatom majd el feltűnés, és hangoskodás nélkül az ajtónyitó hölgynek, vagy talán egyenesen Shannának. - Tudod, hogy rád mindig kész örömmel szakítok időt. Főként ha apád és a bácsikám is úgy gondolja. Na nem panaszkodásképp. Imádom a munkám. – tény volt, hogy nem volt könnyű egyszerre megfelelnem a két említett férfi igen magas elvárásainak, és még az egyetem mesterszakának utolsó évi gyakorlatain is kitűnőre teljesíteni. Olyannyira nem, hogy holnap reggel egyszerre kell majd beszámoljak nekik az eddigi európai munkám eredményeiről, és már előre féltem ettől a találkozótól. Pedig alapvetően nem voltam szívbajos. - Nem téved. Igazán örülök, hogy megismerhetek egy ilyen tehetséges sportolót, mint Ön Josephine. Hogy van mindig? - fordulok egy udvarias mosollyal a sztársportoló felé ahogy Shanna bemutat minket, hogy kezet fogjak vele. A kérdés puszta udvariasság volt, de reméltem, hogy az este alatt nyílik majd alkalmam jobban megismerni. Aztán ahogy érkeztek a többi vendégek is sorban, velük is igyekeztem kezet fogni szép sorban, és üdvözölni őket, ha mást nem pár udvariassági szófordulat erejéig. Így Shannát sem tartottam fel abban, hogy a többi vendéget is fogadni tudja. Kíváncsi voltam, mikor jelenti be a házigazdánk, hogy minden vendég megérkezett. Természetesen a vendégek legtöbbjét már jól ismertem korábbról. Ez el is várható egy Rosemberg lánytól.
---------------------
Janette: El se tudom mondani mennyire örültem a sógornőm meghívásának. Vagyis kvázi sógornő, de nem volt titok, hogy így tekintettem Shannára, ahogy Jakere is a bátyámként. Tele lelkesedéssel érkeztem meg, igaz nem először jártam már itt. Elvégre többször is meglátogattam már őket. De a házuk minden alkalommal lenyűgözőbb, otthonosabb, és szebb lett. Ezt kár lett volna tagadni. Boldogan öleltem át, sőt szinte repültem Shanna nyakába, amikor megláttam, hogy két puszival köszöntsem. Mit sem törődve a többi vendég tekintetével. - Olyan jó újra látni. Hogy vagy, mesélj, mi történt múlt hét óta veled? Ez a ház minden alkalommal egyre szebb lesz, és egyre jobban tetszik, mondtam már? Na és merre bujkál Jake? Alig várom, hogy beszámoljak neki a legújabb eredményeimről a kísérleti emlékezet felidéző főzetemről! - lelkendeztem neki egy kérdésáradattal, mit sem törődve az illemmel, és protokollal, miszerint a többi vendéget is üdvözölnie kéne a házigazdának, ezért nem illik feltartani felesleges locsogással...
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Tökéletesen megértem, hogy mennyire zavarhatja, hogy a szülei eltitkolták a kisbabát, vagy ha észrevették Haley változását, hiszen ki tudja, ha az egyiket nem mondták el, talán a másikról is mélyen hallgatnak. Újra úgy érzem, hogy elutasít, igazából nehéz lenne másként venni, amikor közli, hogy mást tennénk, ha kiderül, hogy valaki tényleg az öngyilkosságba kergette… Már éppen kezdem felszívni magam, hogy megvédjem az álláspontomat és elmagyarázzam, hogy ha ott vagyok, ha nem, nem tehet semmi törvénybe ütközőt, de ekkor lépnek be a vendégek. Felállok, hogy köszöntsem őket, az arcomra egy kedves mosoly kerül, amit szerencsére még meg sem kell játszanom, mert Petra érkezik először, akivel amúgy is jó kapcsolatot ápolunk. Sose voltunk olyan tipikus barátnők, akik mondjuk bulizni járnának együtt, inkább tanulótársak és riválisok, akik éppen ezzel erősítették egymást. - Petra, örülök, hogy sikerült időt szakítanod ránk. És téged is örülök, hogy látlak, Joyce. - és ugyan utóbbi már teljes néven szólította Josie-t, még is újra megszólalok. - Petra von Rosemberg, Joyce Brekinridge bemutatom Josephine McCreeny-t. - intek egy finom fejbólintással mindig affelé, akit bemutatok, és közben még néhányan érkeznek - köztük csak néhány nevet említve: Janette Troops, Mark Carlyle (vagy Brooks már?), illetve többek között Nicolas McCaine is a listán volt, de egyelőre nem látom. A elmúlt évek senkinek nem voltak egyszerűek, és semmi sem kecsegtet azzal, hogy ezután egyszerűbb lesz. - Nyugodtan ismerkedjetek, addig üdvözlöm a többieket és lassan asztalhoz ülhetünk, ha nektek is megfelel. - mosolyodom el, és magukra hagyom őket, de közben a tekintetem újra Josie-t keresi, mert én nem tekintem a beszélgetésünket lezártnak. Ha nem akarja, hogy segítsek, mert követném a Minisztérium szabályait, a TÖRVÉNYT! akkor nagyon sötét gondolatok járhatnak a fejében. Ha nem lehetek mellette, akkor a nyomában kell lennem, hogy ne csináljon hülyeséget… És ez nem éppen ideális… Tehát ellépek a hármas mellől és minden szobába érkezőt köszöntök és elkezdek helyhez kísérni, hagyva a hármasnak néhány percet az ismerkedésre még.
- Talán bár így egyszerűen döntöttek helyettem. - kissé azért keserű a hangom, mert ki tudja, hogy bizonyos dolgokról korábban értesülök, talán most minden másképp lenne. Én is tölthettem volna több időt otthon de a szüleim is tájékoztathattak volna, hogy baj van, vagy vajon ők sem látták? Bár úgy tűnt nem igazán vette észre senki sem, hogy a húgom veszélyben van, azok sem akik a közelében voltak és ez így még dühítőbb. - De ez alapján, amit mondasz kicsit azért mégis úgy hangzik... És úgy sejtem nem is egyezne a véleményünk, ha kiderítenénk valamit... mármint, hogy mi a teendő, ha találunk valakit, akit hibásnak vélünk. - teszem még gyorsan hozzá, mielőtt feltűnne a másik két vendég is a porondon. Ezzel valahol azt akarom jelezni Shannának, hogy ő igenis auror, hogy más nézeteket vallunk és erősen kétlem, ha netán kiderül, hogy valaki csúnyán összetörte a húgom lelét és ezzel az öngyilkosságba hajszolta akkor Shanna tenne valamit, mert hogy mit lehetne tenni hivatalosan? Semmit, hiszen a húgom megölte magát, az ha valaki lelkileg bántotta a törvény szerint nem olyan bűn, ami bűntetést von maga után. Igyekszem viszont mostmár rendezni a vonásaimat és az érkezők felé pillantani, a kezemet nyújtani mindkettejüknek sorban. - Petra, ha nem tévedek. - de persze minden bizonnyal Shanna majd elsorolja a neveket, a másik szőkét, aki olyan látványosan méreget és a nevemet is tudja, ami ugye nem meglepő, én igazából nem is ismerem. - Ez kedves. Talán túlzó, de kedves, köszönöm! - villantok azért egy mosolyt Joycera. Na persze az ilyen körökben forgóknál tudom én jól, hogy gyakorta a szavak nem teljesen azt jelentik, amit te gondolsz, úgyhogy az efféle bókokat is mindig jó fenntartással kezelni.
Amint kitárul az ajtó, már veszem is le a napszemüveget, s egy apró pergament húzok elő, hogy az ajtónyitó hölgynek adjak át. Nyilván tudják, hogy ki vagyok, de a pergamenhez fűzök némi magyarázatot, jól hallhatóan, hogy a többi vendég is pontosan hallja, Petrával az élen. – Hadd adományozzunk 1000 galleont az auror alapnak. Biztosan van helye, hiszen a felszerelés oly gyakran elkopik. – Aranyvérűek is vagyunk, ez tény, de nem minden család ennyire gazdag mint mi, így hát ezt sosem felejtem el hangoztatni. Varázsló és muglipénzben is roskadozik a bankszámlánk a pénztől, így ha csak nem hobbiból, de sosem fogom ismerni a kemény munka fogalmát. Jó befektetőnek bizonyultunk az elmúlt évszázadok során, így nem jöhet olyan recesszió, hogy elvesztenénk a felhalmozott vagyont, hiszen diverzifikálunk, megosztjuk a portfóliót, ha valami esetlen esni kezdene, ott a többi, hogy húzza az árfolyamokat felfelé. Én pedig győztes alkat vagyok, a magam egoizmusával szeretek mindenkit mögém utasítani. Nem hiszek abban amit egyes béna vetélytársaim mondanak, hogy nem árt, ha erős ellenfelei vannak az embernek. Egyrészt nem ember vagyok, másfelől toronymagasan kiemelkedni az igazi, hogy a többiek tudják csak, hogy hol a helyük. Ettől alfa az alfa. Így is napi szinten megküzdök a természetfelettiben a helyemért, így aztán azt nem felejtem el kiemelni, még ha ezzel célponttá is válok sokak szemében. Sebaj, inkább irigyeljenek és féljenek, semmint azt higgyék, hogy átlagos vagyok. Csak az idegesít, hogy most valaki a magunkfajtákra vadászik. Nem áll nekem jól az űzött vad szerepe. Ellenben ahogyan türelmesen végignézegetem a családi ereklyéket, freskókat Petra mellett, amíg ő kezet nyújt Shannának, addig én fürkésző mosollyal méregetem a sztársportolót. - Josephine McGreeny. Üdvözletem. Nem mindennap találkozik az ember élő legendákal. – Döntöm oldalra a fejemet hamiskás mosollyal. Ez az a lány aztán nyúlánk. Magasabb és vékonyabb picit, még én. Kiváló béta lenne. Akinek ilyen ruganyos a teste, annak a vérhold csak jótékony változásokat hozhat. Kiváncsi vagyok, hogy Shanna ezt afféle trófeagyűjtésnek szánja-e, hogy ennyi mindenkit hív meg a hírességek közül.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ismerem Joyce-t. Mármint annyira nem, mint kéne. De a vérfarkasokkal való kapcsolatai miatt igen nagy hasznot hozhat. Ezért volt már már például, hogy hagytam hogy a kanapémon húzza meg magát. És persze volt, hogy segített egy vérfarkasokhoz vezető nyomozásban. Kisegítettük egymást. De attól azért távol állok, hogy igazi barátnőnek nevezzem. Inkább egy jó kapcsolatnak. - Igazad van. De remélem azért ma nem lesz semmi zűr. Csak egy jó kis estély Shannánál. – az újrakezdésekre nem válaszolok. Bár valóban. Arról is híres a farkas lány. Vajon a mai este is egy ilyen jelképes újrakezdés lesz a számára? Ha igen, akkor vajon milyen irányba, és céllal vezeti majd? Persze erre azért nyilván nem kérdezek rá nyíltan. Előbb-utóbb úgy is ki fog derülni. Joyce csenget, és egy harmincas, a személyzethez tartozó nő nyit ajtót. Odaadom a kabátom, és ahogy több vendég is befut egyszerre, megvárom míg mindenkitől elveszik a kabátot, és együtt indulunk a kedves hölgy után, aki átkísér a halon, egy feldíszített nagyterembe. Érdeklődve pillantok körbe a különböző ereklyéken, sőt még a családfa ábrázoláson is elidőzik a tekintetem. Minden szép, és kifogástalanul elegáns. Nyilvánvalóan Shanna letisztult ízlését tükrözve. Meg kell majd dicsérjem, a lakberendező képességét. Lassan pedig ideje lesz nekem is egy társasági eseményt szervezni. Hiszen mostanában Shanna az aki ebben élen jár. Na nem mintha versenyezni akarnék ebben vele. Pusztán a kapcsolatok miatt így illendő. Ahogy végre megpillantom a házigazdánkat széles mosollyal lépek oda hozzá. - Szia Shanna! Örülök, hogy látlak. Igazán szép az otthonotok. - dicsérem meg egy mosollyal. Másik, már jelenlévő vendégének, szintén csak egy udvarias mosollyal biccentek. Meghagyva Shanna számára a bemutatás formalitását. Persze természetesen felismertem az újságokból Josephine McGreeny-t. A kviddics sikerei lenyűgözőek. Az apja a rejtelyugyi hivatal vezetője. A húgát látásból ismertem is, igen sajnálatos, ami vele történt.
Nem akarom elítélni, sem azt, hogy ilyen sokáig sikerült eltitkolniuk előle, sem azt, hogy ilyen sokat volt távol az edzések és a meccsek miatt, főleg, mert az iskolából se nagyon tudta senki, hogy pontosan mi történik Haley-vel. Talán bűbájokat használt, hogy leplezze, ki tudja? Hiszen még is csak hosszú idő egy terhesség, aztán a lábadozás, a babázás… Logikusnak tűnik, és fel is menti a lelkiismeretünket, ha ebben hiszünk, és nem azt ismételgetjük magunknak, hogy tudnunk kellett volna. - Talán csak óvni akartak, hogy pályán maradj, ameddig csak szeretnél vagy tudsz. - mondom halkan, miközben erősen gondolkozom, hogy én mennyit láttam egészen pontosan abban az időszakban Haley-t. Nem sokat, hiszen akkor kezdtem el az Auror gyakornokságot, emlékszem még mindig a napra, amikor csoportosan becsörtettünk és Saxon Digby körbevezetett minket a Minisztériumban. Saxon Digby… még mindig pofon vág, amikor eszembe jut, hogy a példaképemnek tartottam a minden idők legifjabb és ráadásul női auror parancsnokot, akiről kiderült, hogy elárulta az egész hivatalát! Mikor meghallom a hangját és a kérdését a kezem megmerevedik az övén, nem tudom megjátszani, hogy nem bánt meg, hogy felajánlom a segítségét, és annyi jut eszébe, hogy biztos nagyon ráérek. Lassan visszahúzom a kezem, de nem áll szándékomban játszani a hattyú halálát, hogy mennyire megbántott, inkább csak néhány pillanat hallgatás után kihúzom magam, a kezemet az ölembe ejtve. Ha nem esik neki jól az, hogy támogatni akarom, ha azt hiszi, hogy csak unalmamban vettem elő a húgának az ügyét, akkor kicsit nehéz bizalmasan beszélgetni és érzékenyen bátorítani. - Lehet, hogy igazad van. - mondom először egyszerűen, aztán egy sóhajjal folytatom. - Nem most kellene felajánlanom a segítséget, hanem akkor és ott kellett volna segítenem a családotoknak, ahol csak tudok. De akkor kezdtem meg a gyakornokságot és minden energiámmal azon voltam, hogy jól teljesítsek. - újra elhallgatok, hallatszik a hangomon, hogy azért eléggé szégyellem magam. - És valahol igazad van. Nem kapok egyáltalán küldetéseket a Minisztériumból mostantól, határozatlan ideig. De ez nem azt jelenti, hogy csak azért akarok segíteni, mert nincsen jobb dolgom. - mondom őszintén, aztán a pillantásaim az ajtóra szöknek, mert lassan elkezdenek szállingózni az emberek. Ténylegesen olyanok vannak meghívva, akik a Minisztériumban dolgoznak, gyakorlatoznak, vagy a szüleik dolgoznak ott. Az egyetlen egy kivétel Joyce, a vérfarkaslány.
Sok a kérdés és igen biztos, hogy egy idő után kényelmetlenül fogom érezni magam majd miattuk, kérdés, hogy mikor jön el majd ez a pillanat. Nem ismerem jól Shannát, épp csak futó ismertség van közöttünk a szüleink miatt. A húgomat jobban ismerte és e miatt persze érthető az érdeklődése is, de azt is tudom, hogy az ember azért soha sem vetkőzi le teljesen a hivatását, Shanna pedig auror és auror is marad. Nem csoda, ha sokat kérdez, nekem viszont tudnom kell, hogy mikor kérdez már túl sokat. - Három éves elmúlt már és csak... fél éve. - látom én a pillantását, sőt sejtem, hogy a válaszokkal is ha csak hozzávetőleg is, de tisztában volt, hiszen úgy tűnik, hogy nem lepődik meg, inkább azon a tényen, hogy ilyen sok idő eltelt mire nekem tudomásom lett a piciről. Talán már eleve védekezésképp, de tovább beszélek. - Tudom, hogy mit gondolhatsz, de sokat utaztam és keveset voltam otthon, főleg a halála után. A szüleim... könnyen eltitkolhatták. - na igen nem volt nagy kihívás, mert a testvérem halála nem ösztönzött arra, hogy újra és újra visszatérjek a családi házba, inkább voltam máshol és egyébként is sok volt az edzés, a versenyek és meg van a saját lakásom is. De persz bárki meglepődhet, hogy még csak arról sem tudtam, hogy a húgom gyereket vár. Figyelmetlen voltam? Meglehet. Azért meglep, hogy megfogja a kezemet együttérzése jeléül. Miért most? A húgom már meghalt három éve, akkor nem érdekelte a halála? A pici miatt? Persze mondhatná bárki én is csak most hagytam abba a sportot, miért nem korábban tettem? Pár pillanatot engedek neki, aztán elhúzom a kezemet és ebben a másodpercben csengetnek, így a válasz néhány pillanatig várat magára, amíg az ajtó irányába fordulok, de csak halk hangfoszlányokat hallok, ahogyan nyílik az ajtó, egyelőre magunk vagyunk. - Ne haragudj, de... Talán nem ad az apád elég feladatot, amivel elfoglald magad? - igen egy finom, vagy talán nem is annyira finom odaszúrás, ami igazán nem fair a részemről, amikor cska segíteni akar, ezzel én is tisztában vagyok, de Shanna auror, a Minisztérium majdhogynem az otthona és számára szentek és sérthetetlenek a szabályok. Egyáltalán nem hiszem, hogy jó lenne az nekem, ha a sarkamban lenne, ahogy mondja segítene kideríteni, hogy mi történt és ki az apa, mert kétlem, hogy Shanna tenne is valamit érdemben, ha ne adj isten kellene. A Minisztérium nem híve az önbíráskodásnak ugyebár.
Figyelmesen hallgatom, tökéletesen érthető, hogy a családi hátterével letette a lantot. Persze nem így kommunikálták le a publicistáknak, de aki tud Haley-ről, a kisbabáról, annak egyértelmű a helyzet. Még mindig kicsit összeszorul a torkom, amikor arra gondolok, hogy annyira összetört lelkileg, hogy talán öngyilkos lett… Talán, mert szeretnék abban bízni, hogy ennél erősebb volt. A tekintetem óvatos és kutató, nem csak azért, mert nem bízok a válaszában, vagy attól tartok, hogy elfed előlem valamit, hanem azért is, mert ha megneszelem, hogy kezdem túl feszíteni a húrt, akkor inkább abbahagyom a témát, enyhítek rajta, visszakozok. Ezzel a kötéltánccal alakítottam ki rengeteg kapcsolatot, tudnom kell, hogy mikor álljak meg, hogy még ne legyen a beszélgetés egy keserű feszültség a másikban. Hiszen nem hivatalos kihallgatáson van, hanem egy partiban. - Mennyi idős a pici és mikor tudtad meg, hogy létezik? - kérdezem halkan, kicsit összehúzva a szemöldököm. Ennyire nem tudott róla? Hogy lehet ezt nem észrevenni? Hiszen biztosan látszódott a pocak, aztán a baba születése után a kimerültség, vagy akármi, pontosan fogalmam sincs, de el se tudom képzelni, hogy ne vegyem észre, hogy valami gyanús a családomban. Vagy ilyen távol voltak az edzései, hogy haza sem látogatott egy évig? Kicsit félrebillentem a fejem, ahogy gondolkozom, és az ajkam szomorúan lebiggyed. De csak néhány pillanatra, mert ahogy meglátom a tüzet a szemében, újra kihúzom magam és a kezem a kezére csúszik, hogy gyengéden megszorítsam. - Ha elfogadod, akkor szeretnék segíteni. Haley érzékeny és visszahúzódó volt, de a barátom, és én is tudni akarom, hogy ki lehet a kicsi apja, és miért is történt ez az egész. Megérdemli az igazságot, és te és a családod is megérdemlitek. - ajánlom fel a segítségemet, ami nem tudom, hogy meglepetésként fogja-e érni. Azt mindenki tudja, hogy az apám egyre kevesebb lehetőséget ad nekem, hogy terepre menjek, azt kevesebben, hogy pontosan miért. De ha tudja, hogy a Minisztériumból nem kapok küldetést, talán nem lehet fura, hogy van időm a nyomozásra a húga halálával kapcsolatban. Viszont az is eléggé egyértelmű, hogy míg a velem szembenülő belehelyezkedik a Minisztérium szembeni vitákba, én továbbra is apám mellett állok, és minden erőmmel védem a rendszert. De egy ilyen tragédia erősebb a politikánál, ugye? A szememben van valami szomorú, ahogy Josie-ra nézek, tényleg sajnálom a velük történteket.
Újra csöngetnek, de ezúttal nem mozdulok, a kedves személyzethez tartozó harmincas nő nyit ajtót a vendégeknek szépen sorban, és mivel többen érkeznek egyszerre elveszi a kabátokat és egyszerre, szépen lassan kíséri át őket a hallon keresztül a feldíszített nagyterembe, körbe mutatva a modern ház némelyik aranyvérű ereklyéjét, emlékét, például a Griffin és a Lumpsluck család összekötött családfáját - hiszen Shanna nem csak a főparancsnok lánya, hanem Horatius Lumpsluck unokája.
Sofőrszolgálattal érkezem, pedig még nem is ittam, de így hivatalos. Hiába az esti időpont, napszemüveg van rajtam, hiszen mint tudjuk, ez is öltöztet. A gondolataimba mélyedbe ülök a hátsó ülésen a sofőr mögött, fel sem fogom a kinti fényeket. A hátrahagyott David foglalkoztat, s a könyvtárában talált anyag, amelyből aligha lettem okosabb. A farkasgazda Sophiát leszámítva még mindig bárki lehet. A magamfajta sosem lehet teljesen biztonságban, még egy ilyen estélyen sem. Éppen ezért kár idegeskedni, stresszelni, hogy mi fog történni, inkább élvezem az életet, amíg lehet, noha nem akarok meghalni, ma semmiképpen sem. Megvárom, míg a sofőr megáll, leparkol, majd kisegít a limuzinból. A vállamra terítek egy sötét sálat, mert bár nem vagyok fázós, ember alakban is úgy érzem, hogy bundám van, nem árt adni a látszatra. Kopogós magassarkú cipőm vadiúj, noha bejáratott típus. Aki ilyen szülők árnyékában nő fel, nem csak azt tanulja meg, hogyan legyen méltó örököse a farkas vérnek, hanem azt is, hogyan viselkedjen, ha útjai gyakorta a luxus milliőbe vezetnek. Felmérem kissé az érkezőket, akik hozzám hasonlóan a ház bejáratához igyekeznek. A számomra ismerősöknek intek, van az a kör, akik már afféle vetésforgóban hívják körbe egymást. Nálunk az aranyvér mellett a bőkezű támogatói oldal az, amit felemlegetni szokás. Ám az, hogy mellette a család született vérfarkasokból áll, nos ezt kevesen tudják. Ezek egyike a Rosemberg család sarja, Petra, akivel már volt néhány ügyünk, amolyan kéz kezet most alapon kisegítettem őt, máskor pedig ő húnyt szemet. És legyen bár született vérfarka az ember lánya, amikor egy korábbi lázadó bétám ellenem fordított mindenki mást, hát Petra kanapéján húztam meg magam, és végül ketten intéztük el a többi ordast. Megesik. - Szépjóestét Petra. Te is tudod, hogy leginkább a zűr hoz minket össze, akkor pedig mit erőltessük. Hisz ismersz, az újrakezéseimről vagyok híres. – Felelem sótlan kimértséggel, noha az ajkam tövében az udvarias mosoly ül. Csengetek, és az nem túl jó ómen, ha az aurorlány feltűnik valahol. Abból az egyikünk rosszul szokott kijönni. Márpedig nekem nincsen időm mellékzöngékre, lassan készülő, de biztos tervet akarok.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Végül is igaza van, nem érdemes valami kétszer elmondania, úgyhogy nem veszem zokon, hogy még várna a fátyol lelibbentésével, hogy pontosan miért is gyűltünk össze azon túl, hogy eszünk majd valamit. Azért a legtöbb ilyen kis estélynek, vacsorának van valami apropója, még ha nem is feltétlenül minden esetben nagyon komoly dologra kell gondolni ez alatt. - Egyelőre főleg mellettük maradok és időnként besegítek apának, vagy legalábbis benézek a Minisztériumba és teljesen a sportot se zárom ki az életemből, csak... valami más formát keresek a mozgásnak. - legalábbis egyelőre biztosan. Hogy visszatérek-e még valaha a pályára? Nem tudom. Kérdezték tőlem már interjúkban is, de mindig ugyanazt mondtam, ez még a jövő zenéje. Sok minden történhet, ami befolyásolja az életét, ahogyan esetemben a húgom halála, vagy a pici felbukkanása, akiről még csak nem is volt tudomásom sokáig. - Az emlékek igen... azok mindig fontosak. - bólintok, ahogyan az épületről mesél és hogy miért pont ide költöztek. Nem is tudom, jelenleg olyan távolnak tűnik számomra, hogy ilyen módon állapodjak meg, vagy akár maga a házasság, pedig idősebb vagyok Shannánál, de az életünk koránt sem hasonlít, néhány apró részletet leszámítva. És igen valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy ő nem az a bájcsevejes típus és hogy idővel már nem tavakról, vagy bútorokról lesz majd szó. Ezért csak bólintok és várom, hogy vajon mit is akar felhozni, amivel átléphet egy határt. - Auror vagy, azt hiszem nem kell, hogy meglepjen ez a kérdés és de el tudom képzelni, hogy öngyilkos lett. Sosem... volt olyan erős, mint amilyennek mutatta magát külsőleg. Anya szerint összetört és a halála előtt már csak árnyéka volt önmagának heteken át, aztán a pici is megszületett... Ha tudtam volna róla... - csak sóhajtok egyet, mert ha vele lettem volna, ha ott vagyok, ha anya szól, hogy jöjjek haza. Nem is lett volna kérdés, biztos, hogy megteszem, de nem kértek segítséget, így nem lehettem ott, hogy kirángassam a gödörből, ahogyan azt sem tudom... - Az apa... Sejtelmünk sincs, hogy ki lehet. - egyelőre. Talán igen, ismeri az embereket annyira, hogy láthat valamiféle elszántságot a szememben, hogy még nem tudjuk, sőt ki tudja, ha kombinál talán azt is sejtheti, hogy bár úgy vélem öngyilkosság volt, de tudni akarom az okát. Eddig hogy miért nem foglalkoztam vele? Könnyebb volt, hiszen lekötött a sport, a versenyek és nem került elő a pici sem. Most már csak miatta is tudnom kell, hogy mégis mi a fene lehetett, ami miatt a húgom önként eldobta az életét és itt hagyta a lányát árván.
Mostanában sokat voltam úton. Csak nem rég értem haza Dél-Potsdamból. Még mindig nincs túl sok időm. Az auror gyakornokság és a diplomáciai utak összefűzése igencsak munka igényes feladat. Ráadásképp ott a családom, és a Roxfort egyetemi képzése is. A bácsikám pedig nem az az elnéző fajta, aki a tökéletesnél rosszabb eredményekkel megelégedne. Mondhatnám azt is, hogy nincs megállás, beszippantott a munka, és a felelősség világa, mint minden Rosemberget. A mai est azért talán azért kicsit kizökkent ebből a mókuskerékből. Mindig szívesen szakítok időt a baráti társaságra is, amikor csak tehetem. Kiváltképp ha az jó alkalom kapcsolatokat építeni. Bár ebben talán Shanna még nálam is előrébb jár. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a ma estére szóló meghívója. Igazából csak sejtésem van, hogy a meghívottak listája azokra a fiatal agilis személyekre korlátozódik, akiknek szép felfelé ívelő jövő jósolható Minisztériumi és Auror parancsnokságbeli karrierjükben. Igaz, én ezt egy cseppet sem bánom ezt. Az hiszem azon túlmenően, hogy találkozhatom a régi barátnőmmel, és ismerőseimmel, új kapcsolatok kiépítésére is alkalmas lesz ez a program. Egyszerű világos krém színű ruhát veszek fel az alkalomhoz egy hozzá illő magassarkúval. Diszkrét smink, és már indulásra is kész vagyok. Vetek még egy pillantást a meghívóra. Utoljára az esküvőn találkoztam Shannával, ahova meglepetésszerűen toppantam be. A szülei házban voltam már, többször is. De az új keletű Troops-Griffin házban még nem jártam. Így a meghívóra hagyatkozva hoppanálok a helyszínre. Nem is kell csalódnom. A rendezett szép kertrészbenben legalábbis, ahogy egy enyhe mosollyal az arcomon pillantok körbe. Lassu kecses léptekkel indulok el a néhány lépésre lévő bejárati ajtó felé. Már kívülről is igen tetszetős ház, vagy inkább kúria. A szemem sarkából azonban mozgást pillantok meg, és az irányba fordulok. - Szerbusz Joyce! – köszönök egy fél kedves, fél protokolláris mosollyal, ahogy felismerem a másik meghívott érkezőt. Cseppet sem lepődöm meg, hogy itt találkozok vele. Fiatal, határozott, és agilis személyiség. - Hogy vagy mostanság? Régen találkoztunk. - kérdezem inkább a másik lányt, ahelyett, hogy becsengetnék a házba. Bár azt nehezen lehetne megmondani, hogy ez valódi érdeklődés, vagy csak a szokásos udvariassági kör-e.
A nő biztosan örült volna annak a képnek, de így is éppen eléggé örül, hogy találkozhatott vele. Annál jobban nevelt, hogy bármi egyebet is felhozzon, és amúgy is ott vagyok mire átveszi a kabátot, tehát át is veszem a vendég kisérését. - Az apropóval megvárnám a többi vendéget, de egyébként főleg olyanokat hívtam meg, akiket már úgy is ismersz, nem lesznek hatalmas meglepetések. - mosolyodom el kedvesen, hiszen ha jól sejtem, akkor talán csak egy-két fiatalt nem ismer, vagy csak hírből. Hogy a pletykákból mi igaz és mi nem… Ami tény, az az, hogy Jake ma nem lesz itt mellettem. - Sajnálom, hogy nehézségek vannak a kicsivel. És mi mással töltöd még ki az idődet? Vagy mindig mellettük maradsz? - kérdezem érdeklődve, végül is egy három éves gyerekről beszélünk, biztosan nagyon aktív bár arról nem is tudok pontosan, hogy hogyan is fogják felnevelni. Ennyi idősen talán még elfelejti… Talán még elfelejti az igazi anyját, Haley-t. Ha úgy akarnák, hogy elfelejtse, és inkább az anyjuk legyen az, akit anyának nevez, vagy esetleg… Josie? Nem, abba biztos nem menne bele, ha jól tudom nincsen komoly kapcsolata és nem hiszem, hogy azért hagyta el a profi kviddics karrierjét, hogy főállású anyuka lehessen. - Köszönöm, igen, nagyrészt rám bízta Jake a berendezést, neki csak a hely volt a fontos. Tudod a családi kúriájuk egy tóparton fekszik és rengetegszer jártunk ki csónakázni, vagy csak úgy a mólókra, ahogy a Roxfortban is, szóval… Öt percre innen egy ligeten túl van egy kis tó, ami a telkünkhöz tartozik. - mesélem egy kis mosollyal, félrebillentett fejjel, látszik, hogy ezek mind kedves emlékek. Tényleg egy álomotthont alakítottunk ki, és büszke is vagyok rá, ez látszik. - Nem akarlak megbántani semmivel, szóval ha átlépek egy határt, csak szólj, rendben? - vezetem fel a következőket, mélyen a szemébe nézve, azzal a tipikus nyíltsággal és fürkészéssel, amiben olyan élesen kicsillan, hogy egy auror parancsnok lányával ül szemben, nem egy csinos partikat adó aranyvérű kirakatfeleséggel. - Tudom, hogy elkönyvelték Haley halálát öngyilkosságnak, és nem akarják elővenni, mert a parancsnokság túlterhelt a Testvériséggel és a varázsvilág lelepleződésével, de… Ugye te nem hiszed el, hogy csak úgy ilyet tenne? És az apa…? - itt tapintatosan elhallgatok és minden rezdülését figyelem, mert tényleg nem akarom, hogy a kérdéseim hallatán fogja magát, felálljon, és távozzon. Ha itt és most teljességgel elutasítja az érdeklődésem, akkor nincsen tovább, visszavonulót fújok. Tudok szemtelenül, lankadatlanul kérdezni, de csak gonosztevőktől, nem a barátaimtól. Jó, valójában Haley volt az, akit ismertem, akivel igazán jóban voltunk, Josie-val már talán túl nagy volt a korkülönbség, ezért annyira nem ismertük meg egymást, de akkor is Haley nővére és ez összekapcsol minket. Nem csak terelek, nem csak megjátszom az érdeklődést, tényleg őszintén tudni akarom, hogy mit gondol.
Aktuális viselet 
