2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mindkét lánynak könny szökik a szemébe. A korábbi énem alapján lehetnék érzéketlen, hiszen az elmúlt nyolc évet úgy éltem le, hogy a tetteim beszéljenek, mentem előre, tettem, amit helyesnek véltem. Az elmúlt hosszú órát tartalmai mégis átfordították, felismertették velem, hogy meg kell becsülni a jelent, nem lehet csakis eszközként tekinteni magunkra. Gyengéden Shanna vállára teszem a kezemet, bátorító mosolyom oly sok év után ismét az arcomon ül, mint egykor, ha a szüleim összekaptak valamin, én próbáltam a békítő fél lenni. – Rendbe fogsz jönni, és nem leszel egyedül. – Talán ez kicsit sok információ, és egyben féligazság, hiszen Jake többé nem jön vissza, ahogyan a szüleink sem. Shannának legalább ott van az apja, na meg mi, a barátai. Még Cody is, akivel tudom, hogy Shanna is jó barátságot ápol. Sikerült visszahoznunk, de Jake esetében nagyon úgy tűnt, hogy nem kísérthetjük meg a szerencsénket. – Labor. Máris jövök. – Vetem el az ötletet, Codyn kívül én sem ismerek felnőtt medimágust, ebből is látszik, hogy mindannyian pótolhatatlanok vagyunk. Gemma ha utánagondolna, talán eszébe jutna valami ismerős a minisztériumból, de úgy fest most mégsem ezzel akar foglalkozni. Akkor hát én is belehúzok, és méris keresem a labort. Remélhetőleg meglelem, ott véralvadás gyorsító, sebtisztító varázsitalt nézek. Shanna sebei súlyosak, de az én szemmel nézve nem tűnik halálosnak. Amennyire értek hozzá, minimálisan elegyítek kettőt, de nem kavarom fel őket teljesen, mert ennek majd a gyomrában kell kifejteniük a hatásukat, nem pedig a kezemben kéne felrobbanni. Nem vagyok éppen egy mestere a bájitaloknak, még egykori mardekáros létemre sem, mindig az elemi mágiák vonzottak, de Shannát aligha gyógyítja meg, ha kiégetem a sebeit. Mindenesetre hozok polyát, hogy fertőtlenítsük a ruháitól mentesen, ebben majd Gemmának kell ügyeskednie. Visszatérek, hogy letegyem melléjük a bájitalt, majd Gemma itassa, a sebtisztító gyolcs is ide kerül, én magam pedig nyitogatom a szekrényeket, hogy mielőbb találjak a lánynak valami váltó szerelést. Amint megvan, visszavonulok a fogadó szobába, hogy szóljanak, ha már jöhetek.
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Shanna rettenetes állapotban van, amikor beérünk. Könny szökik a szemembe, alig tudom visszatartani, hogy azok után, amin nem rég átmentünk most ne engedjek újra utat a sírásnak. Nem tudom, hogy mi történt vele, de hogy nagy a baj az egyértelmű. Halkan próbálom csitítani, hiszen most a beszéd is csak kiveszi az erejét, aminek semmi haszna nincsen. Pihenni kell, amíg Andrew talál valamit, amivel segíteni tudunk, hiszen én nem vagyok gyógyító, csak egyszerűbb varázslatokat alkalmazhatok, amíg időlegesen legalább szinten tartják, de több helyen vérzik és sejtelmünk sincs róla, hogy milyen jellegű és eredetű sérülései vannak, főleg hogy túl sok van. - Van egy labor, azt mondja van egy labor! - ismétlem el már kiáltva Andrew után Shanna szavait, mert biztos, hogy nem hallotta, hiszen még én is alig hallom azt, amit mond. Finoman simogatom a fejét, ami még mindig az ölemben pihen. Egy pillanatra bevillan a kép, amikor az életem gyökeresen felfordult a bátyámnak hála. Akkor is sok volt a vér, akkor is a szemem láttára haltak meg, akik fontosak voltak nekem. Ez nem történhet meg újra, egyszerűen nem lehet! - Siess kérlek! - tudom, hogy amúgy is ezt teszi, de mégis ösztönös, ahogyan újra a konyha felé kiáltok, hiszen a másodpercek most olyan lehetetlenül lassan telnek, hogy azt sem tudom hogyan tudom kivárni azt, amíg végre visszaér. - Csss, semmi baj. Néha mind azok vagyunk. Minden rendben lesz, megígérem! - nem tudom, hogy mit csinált és hogy mi történt pontosan, de azt sejtem, hogy milyen rémes lelki állapotban lehet egyébként is. Ez nem az a pillanat, amikor bejelenthetjük neki, hogy beszéltünk Jake-kel és hogy nem sok esély van rá, hogy valaha is visszatérne a kómából, bár nem tudom, hogy Shannában él-e még egyáltalán a remény. Nem mondom, hogy tökéletesen átérzem a fájdalmát, nem veszítettem még el szerelmet, de a szüleimet igen, és még gyászolni se volt lehetőségem, hiszen utána Mark egyszerűen bezárt. Azt hiszem azóta se tudtam az egészet normálisan feldolgozni. Talán most kerültem hozzá a legközelebb, hogy beszélhettem anyával és elbúcsúzhattam tőle. Bár Shanna is elbúcsúzhatna Jaketől!
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
A Troofin-házon nagyon durva védőbűbájok ülnek, de Gemma és Andrew járhatott itt korábban a házavatón, karácsonyi vagy húsvéti partin, vagy csak úgy látogatóban, és úgy tűnik, hogy a ház “megjegyezte” őket, ugyanis annak ellenére, hogy minden védelmi mechanizmus aktív, minden zárva volt, lényegében kattan a zár és nyílik is a kezük alatt. Olyan, mintha afféle titokgazdák lennének, kulcsuk lenne a házhoz anélkül, hogy fizikailag ott lenne a kezükben. Furcsán telik az idő, egyszerre rohan és áll, váltakozik a kínzó fájdalom és a sötétség. Az, hogy levertem valamit úgy visszhangzik a fülemben, mint egy csobbanó kavics visszhangja a kút mélyén. Alig adom a jelét annak, hogy magamnál lennék, amikor Gemma letérdel mellém és a fejemet az ölébe húzza. Az egész házban csak én és a familiárisom vagyunk ramaty állapotban, minden más érintetlen, már a közvetlen környezetünkön kívül, amit természetesen vérrel, verítékkel, korommal és kosszal mocskoltunk össze. Egészen addig, míg fel nem izzik a pálcáján a gyógyító mágia képtelen vagyok megszólalni, de a halványan derengő melegségre kinyitom a szemeimet, még ha csak vajmi kevés változás is látszik a sebeimen. - Gemma… - suttogom a lány nevét, egyszerre hálásan és meg is döbbenve. Értem jöttek? Észrevették, hogy eltűntem? Könny szökik a szemembe, a fájdalom, a meghatódottság, hogy itt vannak és egyszerre a szégyen, hiszen magamra hoztam ezt az egészet. A kérdését fel se fogtam, nem is tudok rá válaszolni. - Úgy fáj… A labor… - nyögöm érces, elcsukló hangon, de az elsiető fiú után kiáltani képtelen vagyok, így is alig préselem ki a szavakat. Jó helyen tapogatózik, a konyha mellett nyílik egy ajtó, ami persze közelébe se ér egy minisztériumi vagy roxforti labornak, de az az a hely, ahol Jake szokott a bájitalokkal és az alkimista szerekkel foglalatoskodni. Többek között miattam választotta az auror utat, de ez nem jelenti azt, hogy feladott minden mást, amihez tehetsége volt. Ott rá is találhat egy vitrines szekrényben a gyógyító bájitalokra, különböző esetekre, mérgezés, nyílt sebek, zúzódások, égések - már ha képben van a neveik, színek különbségével, de azt mindenképpen meg tudja állapítani, hogy a polcon egymás mellett sorakoznak az ilyen típusú üvegcsék. - Annyira... bolond voltam... - nyögöm újra, és a kezeim tapogatózva Gemma kezéért nyúlnak. Nem tudom, hogy ők tudnak róla, hogy Jake már a Szent Mungóban van, hogy egy Olyan fegyverrel lőtték meg, hogy talán örökre elveszítettem, de így se tudom visszatartani a szinte néma, de annál fájdalmasabb zokogást. Még az is fáj, ahogy a mellkasom emelkedik és süllyed... A könnyeim ugyan nem patakzanak, mintha a testem azt üzenné, hogy annyira kiszáradt, hogy ilyesmire nem tud folyadékot "pazarolni". Még soha nem látott senki sírni és nem is volt rajta a bakancslistámon, de ez az egész túlságosan elviselhetetlen.
- Dehogyis. A sorsszerűség, és a saját döntések két különböző dolog. – Rázom a fejemet. Sokkal inkább úgy értettem, hogy volt egyfajta végzet, én pedig holmi dacból ellene voltam, nem akartam, hogy csak azért legyünk szerelmesek, mert korábban már voltunk. Azt akartam, hogy ismerjük meg egymást, hogy kiderüljön hogy passzolunk egymáshoz. Ez már egy másik élet, nem tekinthetünk az előzőre úgy, mintha ennek a része lenne. Azok az emlékek már oly halványak, ha nem találkozunk egykori társainkkal, akkor talán nem is lennének. Itt inkább a közös szív, a meghozott döntések kezdték el táplálni a szenvedély lángját. - Ez nekem is egyfajta példa. Rossz és jó. Muszáj változatnom, ha nem akarok ide jutni, közben pedig.. igen, úgy fest, a béke hozhat egyfajta megnyugvást, ha van kiért élned. Ez nem lehet csak az önbíráskodás. – Bólogatok Gemmának, nem akarom elkapkodni a kettőnk dolgát, de oly rövid az élet, s egy összeköltözés talán még nem olyan nagy falat, amit nem bírnánk benyelni. Nem mondom, hogy máris házasodjunk össze, vagy vállaljunk gyereket, mert abban az a rizikó, ha az egyikünk odavész, a másik is. Nem félárvák lennének a gyerekek, hanem teljesen. Shannát, aki pedig a legjobb barátunk, mégsem kérhetjük fel amolyan keresztanyának, aki a helyünkbe lép, mert ő meg még auror is, sokkal veszélyesebb munkakörben, mint mi. Ám kezdünk már annyira összecsiszolódni, hogy már olyan furcsaságokon is gondolkozom, mint gyermekvállalás, ami mindenképpen korai, mégis annyi mindent át kellett most értékelnem. Igen, élni akarok, s boldog lenni. Végigsimítok Gemma kezén, amivel az enyémet fogja, s a rezidencia elé lépünk. Ám a nyöszörgésen kívül, csak némi csörömpölés. Feltételezem, hogy az ajtó mágikusan van zárva, ezért kár berúgni, de Gemma megoldja. – Nem késlekedhetünk, baja esett. – Lép bennem működésbe a nyomozó, a hangokból ítélve olyna körülmények kapcsoltak be, hogy azonnal segítenünk kell. Na ennyit a békés öregkorról. Beljebb hatolva szerencsére nem kell sokáig keresgélni, ám itt vége is szakad a mázinak, Shanna úgy néz ki, mintha megrágta volna egy sárkány, majd kiköpte őket. Amíg Gemma megpróbálja a lányban tartani a lelket, addig körbenézek, jártam már itt, arre indulok, amerre a konyhát, vagy kamrát sejtem. Bízom benne, hogy Shanna ott őrzi a bájitalait, vagy kötszereit. Legrosszabb esetben varázslattal is próbálkozhatunk, ám az előre elkészített medimágusi szerelések mindig erősebbek hatásukban. Amit csak találok, felpakolom, és elindulok befelé, de meg kéne mosni az arcát, megitatni, mielőbb ágyba fektetni, vagy rögzíteni. – Próbáld meg valamennyire ellátni. Cody most nem hiszem, hogy még munkára fogható. Ki az, akit ismerünk, medimágus, és nagykorú?
♫ My reflection ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ to gemma ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez azért így olyan, mintha nem lett volna választásunk, nem? - na ezzel nem arra akarok célozni, hogy most akkor nincs rendben a dolog, vagy nem kellene együtt lennünk, mert én is azt érzem, hogy ez így a normális és felettébb örülök neki, hogy változtatni akar az életén és nem folyamatosan a veszélyt hajszolni a szülei miatt. Jót elmondhatatlanul jól esett, amikor kimondta az sz betűs szót, még ha épp a halál torkában jártunk is. Egyszerűen csak tényleg olyan, mintha elrendelve lenne, hogy nekünk bizony együtt kell lennünk, pedig ki tudja, hogy mi lesz a jövőben. - Igen, örülök, hogy így látod most már és... hogy az édesapád megbékélt végül és tovább léped. Most már talán anyukáddal van. - apró mosoly, afféle bíztató, de mégis csak halvány, hiszen tudom, hogy milyen elbúcsúzni, én is csak nem rég tettem meg. Alig telt el néhány óra azóta, hogy anyát elengedtem. Nem mintha lett volna választásom, de még most is fájó visszagondolni az utolsó ölelésére. Persze szavam sem lehet, mert legalább ez megadatott. Sokaknak, akik elveszítik egy szerettüket nincs módjuk elbúcsúzni, ahogyan Shanna sem teheti meg. Talán, ha valami módon megtehetné akkor könnyebben lépne tovább, de nem volt ott velünk. - Talán... azt hiszem majd látni fogjuk, hogy jobb neki. - sóhajtok egyet megszorítva Andrew kezét, miután egyértelművé válik hamar, hogy Shanna nincs a Minisztériumban úgyhogy otthon kell megnéznünk. Nem tudom, hogy egyedül mennyire menne nekem, talán elég, ha Andrew az elején támogat, talán mindegyikünknek úgy lesz jobb, ha marad. Ez majd ott kiderül. Hamar egy hoppanálással a célnál is vagyunk. Andrew kopogtat, de nem hallatszik semmi válasz. Türelmesen várok én is néhány pillanatot azért még, nem fordulunk azonnal sarkon. - De hát akkor hol lehet? Remélem nem csinált valami butaságot. - kicsit oldalra lépek, hátha be tudok pillanatani valami oldalsó ablakon, amikor meghallom bentről a csörrenést. Andrewra pillantok. - Te is hallottad? Bemenjünk? - ő eddig éjszakai életet élt, én ellenben aurornak készülök és csak úgy gyakorlatilag betörni valahová... bár Shanna biztosan elnéző lenne, ha utólag mondanánk meg az okát. Azt hittük, hogy betört valaki hozzá. Jöhet hát a jól bevált Alohomora, ha nem kell komolyabb varázslat, de mindenképpen kinyitjuk az ajtót, hogy megnézzük mi a fene volt ez a zaj. Sok nem kell azonnal meglátom a földön fekső lányt, aki rettenetes állapotban van már innen nézve is. - Jesszusom! - a pálcám már egyébként is a kezemben van, azonnal hozzá ugrom, hogy mellé térdelve emeljem a fejét az ölembe. - Mi... mi történt? Betört valaki ide? - azért az már durva, ha betörnek a parancsnok lányához, hogy megöljék? Közben persze a pálcám már halvány fényben fel is izzik, ahogyan egyszerűbb gyógyító varázslatokkal próbálkozom. Az most a legkevésbé sem érdekel, hogy a ruhája mennyire ramaty állapotban van. Andrew nem olyan, aki a látványt "kihasználná" akármilyen módon is, főleg hogy Shannáról van szó.
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
A teleportrúna a házunkba hoz vissza, a Jake-kel közös otthonunkba, ahova már talán soha nem tér haza a férjem hozzám. Nem tudom, hogy hány órát heverhetek öntudatlanul a földön, véresen, de egyszerre tűnik egy örökkévalóságnak és egyetlen pillanatnak. Az elmém, ami máskor olyan aktív most teljesen üres, körbeölel a legfeketébb sötétség, amit el lehet képzelni. Körülöttem az egész hát csendes, ha nem adok partit, akkor semmilyen személyzet nincs itt, nem tartok cselédet vagy házvezetőt, hiszen főzni is olyan felesleges lenne, amikor az időm nagy részét a Roxfortban töltöm, ha a Minisztériumból egy ideje száműztek is. Senki sem talál rám, senki nincs, aki felkaroljon és meggyógyítson, egyedül vagyok a mozdulatlan viharmadárral, aki velem együtt kapaszkodik az életbe... - Jake... - nyögöm, ahogy lassan a tudatom felébred, de vele együtt a fájdalom is. A ruháim cafatokban lógnak rólam, számtalan vérző seb tátong rajtam, bár már mindegyiken alvadt vér ül és mozdulni se bírok. Soha nem értettem a gyógyításhoz a bájitalaim pedig elpusztultak a tűzorkánban és a csatában. Csak nyögök néhányat halkan, néhanyat hangosabban és lassan kinyitom a szememet, hogy lássam a vérben fekvő állati társamat mellettem, ahogy próbálja mozgatni törött tagjait, de neki se megy. Egyedül vagyunk, tehetetlenül, és érzem, hogy a fájdalom újra és újra a sötétségbe ránt, hogy az öntudatlanság mentsen meg attól, hogy elhatalmaskodjon rajtam a sikító zokogás. Újra és újra elájulok és felkelek, nyögve, végül már a büszkeséggel se törődve segítségért esdekelve, de a ház üres, még is ki találhatna rám? Nem hiszem, hogy haldokolnék, nem hiszem, hogy annyira súlyosak a sebeim, még is megfordul bennem egyetlen rövid pillanatra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha... Nem sikerült elkapnom Nox-ot, nem sikerült megtudnom semmit arrókl a fegyverről, ami annyi aurort kómába taszított és úgy érzem, hogy egyszerűen képtelen vagyok talpra állni és tovább létezni Nélküle. A hullámvasút ismét völgybe ér, és miután egy fél métert sikerült kúsznom és a kávéasztal terítőjébe megkapaszkodnom, nagy hangzavarral lerántva az üvegtálat, minden újra elsötétedik.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Olyan erősen lüktet benne a feszültség, hogy úgy érzem mindjárt beleszakad én pedig megértően és kicsit sajnálkozva fogom meg a kezét néha, vagy ölelem meg, hogy egy kis erőt adjak neki. - Senki sem tökéletes, főleg nem nem mindenben. Meg fogod majd találni a saját hangodat. - mondom neki még utoljára, ennél nagyobb bölcsességet sajnos nem tudok átadni. Mindig is sok barátom volt, kapcsolataim erre-arra, de igazi mély beszélgetéseim csak Jake-kel voltak. Hiába tudnék felsorolni egy tucatnyi barátnőt, legjobb barátot rajta kívül egyet se. Ettől függetlenül mindent megteszek, hogy Janette-tet támogassam és jobban érezze magát, még ha ez kimerül csak gyengéd tanácsokban, süteményben és ölelésben. - Nem hiszem, hogy az lenne a cél, hogy a helyünkre tegyenek valamit, a listán csupa fiatal szerepel, rangban még a létra aljáról kapaszkodunk fel. A zsarolás már inkább… - bólintok kissé, szomorúan lebiggyesztve a számat. A mai vendégek között Joyce-on kívül mindenkinek a családtagja az, aki ténylegesen magasabb posztot tölt be a Minisztériumban, és nem mi magunk, hiába mondanám azt, hogy mi vagyunk a varázsvilág jövője, ami a vezetést illeti, itt és most mégis csak fiatal felnőttekről beszélünk. Sok mindent hallottam és láttam már persze, az is lehetséges, hogy Grindelwaldnak egészen máshogy jár az esze, és tényleg el akarja venni az egész intézmény jövőjét, hogy könnyebben összezúzza. Nem tudom. Ezért szerveznek rá csapatot és ezért kell bemennie Joyce-nak, hátha rábukkannak a kapcsolatra. De mivel a saját ügyemben nem nyomozhatok, így csak annyit tudok, amennyit testközelből megéltem és amennyit lopva kihallgattam vagy kihúztam néhány ismerősből és ez nem sok. Látom, hogy elpilled és én se vagyok a legéberebb, így csak elmosolyodom és megrázom a fejemet, jelezve, hogy nem tesz semmit, aztán hátrahagyva a maradék süteményt a kistányéron felállok, felsegítem Janette-tet és elkísérem a vendégszobáig, aztán én is elvonulok a hálószobában, a takarítással szerencsére nem kell törődnöm, míg beszélgettünk a felfogadott személyzet mindent rendbetett és távozott.
Igazán hálás vagyok Shanna türelméért. Főként mert a bácsikám nem épp erről a tulajdonságáról híres. Nem igazán volt sokszor lehetőségem ilyen elmélyült, bizalmas beszélgetésekre. Leginkább egyetlen ember van, aki képes meghallgatni bármikor, bármiről is legyen szó, akivel igazán őszinte lehetek: Jake. Ő az egyetlen, aki mindig mellettem állt. Akinek képes voltam kiönteni a lelkem. Aki a metamorf tulajdonságom ellenére is mindig nyitott könyvként olvasott bennem. Most pedig ugyanezt érzem Shannával szemben is. Bizalmat. Talán azért is, mert neki pont olyan nehéz lehet, mint nekem. ezért megért. - Talán tényleg én közelítem meg rosszul. De mi van, ha nem tudom, hogy mit várjak el magamtól? Csak azokat az elvárásokat ismerem, amiken keresztül mások látnak. A bácsikám szerint tökéletes aurornak kell lennem. A nénikém szerint tökéletes háziasszonynak, és kifogástalanul viselkedő hölgynek kell lennem. A háztársaim szerint tökéletes méregkeverőnek kell lennem. Vagy csak simán tökéletesnek mindenben. - vonok vállat egy apró sóhajjal. Rengeteg elvárás. Én igazán próbálok megfelelni. Tényleg. Főként a családomnak, de néha úgy érzem ez egyenesen lehetetlen. Ellenben a Testvériséggel és Grindelwalddal kapcsolatban nem esik nehezemre egyetérteni. Auror családban nőttem fel. Jó tudom. Ezt meglehetősen sokat hangoztatom. Gyakran elég nagyképű módon. De azért hallottam, és tudok egyet s mást. Abból pedig senkinek sem származhat haszna, ha egy csoportnyi rebellis lázadó ártatlanok gyilkolászgatásába kezd a "Nagyobb jó" érdekében. Ez azért barátok közt is tébolynak számít. Szóval megpróbálok jó kislány lenni, és a változatosság kedvéért nem galibát okozni. Ámbár talán a kis apám utáni magán nyomozásommal ez nem is lesz olyan könnyen összeegyeztethető feladat. Igaz Shannának és pláne az apjának nem kell mindent tudni. Én csak meg akarom találni apám és kész. A Testvériség és az őrült elméleteik meg köszönöm szépen de hagyjanak békén, és különben sincs semmi közöm hozzájuk. Ámbár... mi van ha mégis? Ha az apám eltűnéséről is pont ők tehetnek? Ha náluk futnak össze a szálak... nem... ezt a lehetőséget nem akarom számba venni. - Ha az a lista ennyire fontos nekik, akkor ki kéne deríteni, hogy tényleg mit jelent. Mit akarnak a rajta szereplő nevekkel? Nem lepődnék meg, ha azok lennének, akiket el kell távolítani az útból, és új embert a helyükre rakni. Legalábbis auror/minisztériumi dolgozók esetében. De én... fogalmam sincs. Talán a bácsikám akarják zsarolni velem? - látszik, hogy tényleg aggaszt ez az eshetőség. Bár a bácsikámat nem olyannak ismerem, aki egykönnyen kétségbe esik. Még egy ilyen helyzetben sem. De ha az én életem lenne a tét... nem tudom mit tenne. Ebben esetben bármit kinézek belőle. És a bármi alatt semmi jót sem kell érteni. Viszont lassan kezdem belátni, hogy Shanna sem mondhat ennél sokkal többet számomra. Legalábbis most nem. Egyrészt mert nem nyomozhat a történtek miatt, másrészt mert gondolom az aurorparancsnokságon nem örülnének a szivárgó híreknek. Na, nem mintha bármi veszély fenyegetné, hogy bárkinek bármit elkotyogok. De az tény, hogy az információ hatalom. - Köszönöm, hogy itt vagytok nekem. Azt hiszem sok dolgot kell átgondoljak. - mosolyodom el. Tényleg jól esik Shanna biztató, bátorító támogatása. A kézfogása. Sok mindent kell átgondolnom. De az hogy vele legalább ezek egy részét megbeszélhetem segít. És így tényleg egy kicsit a hangulatom is jobb, mint a beszélgetés elején. Kissé fáradt pillantással dőlök hátra a kanapén. Még egy kisebb ásítás is elhagyja az ajkaim. Azt hiszem kezdek fáradni. De hát elég későre jár már...
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Türelmes vagyok vele, annak ellenére is, hogy már lényegében felnőtt, csak három év van közöttünk, de érzem, hogy arra van szüksége, hogy valaki megnyugtassa és mellette álljon, és nem kioktatásra, mert azt Jake apjától éppenséggel kap eleget. - Nem mondom, hogy nekem egyszerű. - szögezem le, hiszen tény, ami tény, apám a parancsnok és számtalanszor kaptam már irigyektől megjegyzést, hogy kivételeznek velem, mert már gyerekkorom óta bejárásom van a Minisztériumba, ha nem is a tiltott részekre, nyilvánvalóan, de sokkal többet láttam, mint amennyit az átlagos gyerekek. Így nyilvánvalóan sokkal több minisztériumi dolgozót is ismerek, és persze aurort is, és a kapcsolatokat ki is használhatom, ha akarom, de a helyemet kiérdemeltem és apám soha nem kivételezett velem, sőt. - Viszont azért érzed, hogy ilyen nehéz neked, mert az egészhez rosszul állsz hozzá. Nem számít, hogy másik mit várnak el tőlem, magammal szemben állítottam elvárásokat és csak az a fontos, hogy azokat megugorjam, semmi más. - válaszolom, és mint láthatja rajtam ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ellustulok és nem veszem komolyan azt életem. Megvannak a céljaim, az álmaim, és mindent megteszek, hogy jól teljesítsek, de magamért teszem, nem azért, mert mások ezt várják el tőlem. Én tudom, hogy ezt akarom, neki is tudnia kell, hogy mit akar, és amikor ezt magában leküzdötte, akkor a mázsás súly talán egy kissé felemelkedik a válláról. - Pontosan. Olyan módokat választ, amiket épeszű ember nem tenne és nem igazolhatja a tetteit a “jószándékkal”. Őrület az egész. - sóhajtok halkan, de örülök, hogy Janie komolyanveszi és hogy ugyanazon az állásponton vagyunk. Vigyázni fog magára, nem szimpatizál a Testvériséggel, ennél többet nem is kérhetek tőle, csak remélhetem, hogy tényleg nem lesz felelőtlen. - Egyelőre nem tudom, és pont azért, mert engem is megtámadtak nem is vehetek részt a nyomozásban, érintett vagyok. Fel kell készülnünk a legrosszabbra, inkább csalódjunk pozitívan, ha valami másról van szó. Az egyetlen kapcsolat, ami nyilvánvaló, hogy mindenkinek a listán köze van a minisztériumhoz, vagy a szülők, rokonok dolgoznak ott, vagy mi magunk, vagy éppen mindkettő. - válaszolom, hiszen a hűség nem lehet egyértelmű, Josephine is rajta volt a listán és ő felvállaltan a haladás útjára akar lépni és nem is itéli el úgy a Testvériséget, ahogy kellene, szinte már támogatja őket… Tehát jogos lehetne, hogy őt ez az egész nem érinti, mert miért ártanának neki, ha a pártjukon áll? Már amennyiben ez megvédi tőlük, mert a Nagyobb jó érdekében bármi beleférhet, még egy támogató feláldozása is, nem? Inkább ezeket nem is mondom ki hangosan, úgy is csak zsákutcába futnánk, egészen biztos, hogy nem fogunk a lakás nyugalmába rájönni, hogy miről lehet szó, de még a terepen se, hiszen erre vannak a felnőtt aurorok. - Jake megérti. És én is megértem. És mi is a családod vagyunk. - mosolyodom el, és elengedem a kezeit, amit bátorítóan szorongattam és ezúttal megölelem, hogy ezzel is kimutassam, hogy mi mellette állunk, akárhogyan is dönt és akármit is akar az életével. Az, hogy mire akartam szakosodni már egy messzi álomnak tűnik, hiszen mindig közbejön valami és a világ is rohamléptekben omlik össze körülöttünk én pedig készen állok bármire, ha hagyják. Kár, hogy ez jelenleg abban merül ki, hogy a házban tartózkodom vagy Vanessával vagyok a Roxfortban, esetleg a Roxforton kívül, amikor mehetnéke van. Teljesen jogosan persze, csak míg ő a szabadságra vágyik, addig én a világ megmentésén gondolkozom, és valahogy nincs egy ember jóléte egyensúlyban a világunkkal. Ezt a gondolatot azonnal el is hessegetem, mert túlságosan olyannak tetszik, mintha kész lennék feláldozni őt a nagyobb jó érdekében… Végül elengedem az ölelésből, csak figyelem és reménykedek, hogy jobban érzi magát, mint a beszélgetés elején.
Örülök, hogy látom a boldog mosolyt Shanna arcán. Vagyis inkább annak örülök, hogy boldoggá teszik egymást Jake-kel. Remélem egyszer én is találok majd valakit, akivel ennyire jól kiegészítjük egymást, mint ők ketten. Akivel én is ennyire boldog lehetek. Tudom, hogy a felsóhajtása nem nekem szól valójában, inkább az olykor kívülállók számára talán túlzónak is tűnő elvárásoknak, amiket a bácsikám, és a családom helyez a vállamra. De mit lehet tenni? Én ebben nőttem fel. Ilyen a családom, és én szeretem is ezt a fajta életet, még ha néha mások számára nem látható, és nem érthető terhekkel jár is együtt. - Shanna... Te hogy birkózol meg az elvárásokkal? Mármint neked sem lehet egyszerű, hogy az apád egyben a főparancsnok is, és ezért mindenki elvárja tőled, hogy tökéletesen teljesíts minden helyzetben... - nem is tudom, hogy miért kérdezem pont ezt tőle. Talán, csak szeretném tudni, hogy van valaki, aki megérti a problémámat, és akivel nyíltan őszinte lehetek. Akinek nem a mindig tökéletes Janette Troops-ot kell mutatnom, akkor is, ha belül már kezdek darabokra esni. Aztán Grindelwaldra terelődik a szó, és a kvázi sógornőm szavai megerősítenek a feltevésemben, hogy róla van szó, és a híveiről. Ez pedig már egyértelművé teszi Shanna vélekedését is róluk, mert valahogy számomra elképzelhetetlen, hogy ne a Minisztériumi állásfoglalást kövesse, és ne tartsa ő is veszélyes bűnözőnek őket. Minden esetre, amikor lerakja a tálat, hogy a kezemet szorítsa meg az valahol nagyon is jól esik. Talán mert már őt is a családomnak tekintem. Egy nővérnek, akihez fordulhatok, ha baj van. - Szerintem Grindelwald, és az eszméi veszélyesek. Úgy értem nem lehet valami "Nagyobb jó", ha azzal ártatlanok kerülnek veszélybe, legyenek akár mágusok, akár muglik. Nekem semmi bajom a muglikkal, de nem lenne senkinek sem jó, ha esetleg egy rossz felfedési akció miatt kitörne egy varázsló-mugli háború. - és számomra ez egy nagyon is aggasztó, és nagyon is lehetséges végkimenetelként lebeg a szemem előtt. Nem válna senki hasznára, ha muglik máglyán égetnének boszorkányokat, és varázslók taszítanának rabszolgaságba muglikat, csak mert megtehetik. Könnyen felborulhatna a jelenlegi viszonylag békés egymás melletti világrendünk. - Ne aggódj, legtöbbször a barátaimmal megyek mindenhová. És tudok vigyázni magamra. Troops vagyok. - ez talán egy hajszálnyit úgy tűnhet, minta önmagam akarnám meggyőzni róla, hogy a vezetéknevem egyben sérthetetlenné is tesz. Valójában tényleg azt gondolom, hogy a nevem segítségével sok mindent elintézhetek, és megkaphatok -olyasmit is, amit mások nem, vagy csak nagy küzdelmek árán kapnának meg-, és ez teljesen természetes is így, de tudom, hogy ez önmagában még nem tesz sebezhetetlenné. Így még a nevem használatával is okosan, és tökéletesen kell bánnom. Ugyanakkor az önvédelmi fogások az egyik első dolgot jelentik, amit egy auror családban megtanulsz. Sokan csak az elkényeztetett gazdag kis csitrit látják bennem, és fogalmuk sincs, hogy mi mindent tanultam az évek alatt a Troops kúria könyvtárában... Így nem félek pár Grindelwald csatlóstól, ha velük találnám szembe magam. De tudnom kell, ha rám vagy a családomra veszélyt jelentenek. - Szerinted mi mást jelenthetne az a lista, ha nem azt hogy ártani akarnak nekünk? Téged is megtámadtak. Talán tényleg azért lehetünk azon a listán, mert híres auror családunk van. - azt hiszem kezdem megérteni, hogy miért is mondta Petra rájuk, hogy őrültek, és nekem úgy tűnt, hogy ő is igencsak a minisztérium hű álláspontot követi. Talán pont a minisztériumhoz való hűség az egyik indítékuk? Ki tudja, mi járhat a fejükben, amikor célpontot jelölnek ki. Végül megint előtérbe kerül a pályaválasztás is. - Én is így gondolom. Szeretem, ha van kihívás egy feladatban. És van mit elemezni, boncolgatni rajta. De a bácsikám elég vaskalapos nézeteket vall a kérdésben. Ahogy az egész családunk. - szóval még semmi sem biztos. Lehet, hogy a családi elvárások erősebbek lesznek, és a végén aurorként végzem én is. Bár az izgalmas lehet, ha engedély nélküli veszélyes, és érthetetlen bűbájok után kell kutatni. Ezen a gondolaton szépen el is mélázok magamban kicsit...
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Bólintok a szavaira, végül is minden és mindenki adat a mérleg nyelvén, teljesen igaza van. Jól esik, hogy azt mondja, hogy Jake-en látszik, hogy boldog és jól döntött, az arcomról lényegében levakarhatatlan a boldog mosoly, de hát még mindig friss házasoknak számítunk végül is, szóval nem csoda, hogy elfog a boldogság, ha kettőnkre gondolok. Amikor kell, akkor keményen elvonatkoztatunk a kapcsolatunktól, de családi körben azért el tudunk gyengülni. - Hülyeség. - sóhajtok fel kicsit a Troops-megjegyzésre, de egyértelműen nem neki szól, és ott van a hangomban az együttérzés. Én azért lettem az, aki vagyok, mert ez akartam lenni, és nem azért, mert apám elvárta - legalább is szentül hiszek ebben. Tehát vagy így van, vagy apám nem csak tökéletes auror parancsnoknak, de engem is csak észrevétlenül manipulált bele a sorsomba. Ráadásul annak ellenére, hogy igyekszem minden szinten jól teljesíteni az iskolában, már így is volt néhány ballépésem a parancsnokságon, amit akár aposztrofálhatnánk kudarcként is. Végső soron szétszedtek minket Jake-kel, pedig mindig úgy képzeltük, hogy egy csapatot fogunk alkotni mindig. Kicsit kihúzom magam és feszültebbé válok, amikor a Testvériségről és Grindelwaldról beszélünk, igyekszem persze tárgyilagos lenni, de mivel lényegében az elmúlt években az a társaság folyamatosan szembe ment minden Minisztériumi felhívással és most még az is kiderült, hogy tényleg a legendás sötétmágust követik… - Igen. - válaszolom röviden, még mielőtt kibukik belőle az a rengeteg kérdés. Lerakom magam mellé a tálat és a kezére csúsztatom a kezemet, hogy gyengéden megszorítsam. - Már egy ideje sejtjük, hogy köze van hozzájuk, mert néhány csatlósán felfedeztük Grindelwald jelét és a törekvéseik következményeit “a nagyobb jó érdekében” igazolták, ami… szintén egy híres szónoklata. - mesélem neki, bár nem tudok válaszolni minden kérdésére, de amit tudok és amit szabad, azt megosztom vele. A feltételezésekkel persze nem tudok mit kezdeni, hogy mi van, ha itt lesz, vagy ott lesz, hiszen engem még a Minisztériumban is képesek voltak megtámadni. - Egy ideig csak ne maradj egyedül, jó? Tudom, hogy nehéz lenne követni, hogy maradj a Roxfortban, lehet, hogy a lista nem is csak arról szólt, hogy ártani akarnak nekünk, nem tudunk még mindent, de ne kísértsd a sorsot a Zsebpiszokközzel és maradj szem előtt a barátaiddal. - tanácsolom, amit minden esetben mondanék, ha valaki nincsen biztonságban. A tömeg egy pajzs, amin a rosszakarók nehezebben törik át magukat. Bólintok a szakjára és a tervére, hogy hogyan is dolgozhatna be a minisztériumba. - Nagyon is hasznos. Amikor kilencedik elején kirándulást szerveztem a Parancsnokságra akkor én a kísérleti mágiákat és a varázshasználati főosztályt jelöltem meg, hogy olyanokat kapcsoljak le, akik a Minisztérium felügyelete nélkül veszélyes bűbájokkal próbálkoznak. Minél furcsább, minél érthetetlenebb, annál jobban szeretném megfejteni mi van mögötte. Persze még túl korai specializálódnom erre, fiatal vagyok, ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem kell minden aurornak ugyanolyan célokkal és érdeklődéssel élniük, nem vagyunk sorozatgyártott versenyseprűk. Érezni a hangomból, hogy még mindig kicsit a nagybátyja alatt vágom a fát, hogy olyanra akarja formálni, amilyen az ő ízlésének megfelel és ezzel abszolút nem értek egyet. Persze, velem is előfordult már, hogy felhívtam az emberek figyelmét az erősségeikre, gyengeségeikre, tanácsot adtam, hogy szerintem merre kéne folytatniuk, de olyan nyomást nem helyeztem a barátaimra, amilyet Janie érez a vállán. Na jó, talán, néha… de ha valaki szembesítene azzal, hogy kicsit talán hasonlítok arra a törtető férfira, biztos, hogy sok idő lenne, mire feldolgoznám.
Néha azt gondolom a kívülállóknak könnyebb. Akik nem értik meg, hogy mit jelentenek az elvárások, és kötelességek. Hogy minden pillanatban tökéletesnek kell mutatnod magad mások előtt, akkor is, ha legbelül azt érzed, hogy semmi sincs rendben. Mert hát nézzünk szembe a ténnyel, a dolgok javarészt nincsenek rendben. - Időnként mérlegelnünk kell a dolgokat, hogy helyes döntéseket hozzhassunk, nem? Talán Jake másképp döntött volna, ha nem vagy, és nem szeret beléd. De te, és a veled töltött idő, az ami őt boldoggá teszi. Nem kell ezt kimondania. Látom a szemében. Úgyhogy ő végül jól döntött. Én is szeretnék jól dönteni. - egyáltalán nem fura befejezni Shanna gondolatát. Ismerem Jake-t. Tudom, hogy mennyire szereti, és mennyire fontos számára Shanna. Így tökéletesen egyértelmű, és logikus döntést hozott. Még ha talán neki magának ezt nehezebb is volt meghoznia, mint azt sokan gondolják. De ők nem ismerik úgy, mint én. - Remélem. Elvégre egy Troops lány semmiben sem vallhat kudarcot. - nevetem el magam kissé kényszeredetten. Nem is tudom mi történne, ha véletlenül csorbát ejtenék a családi hírnéven. Kész katasztrófa volna. Ugyanakkor mérhetetlenül jól esnek Shanna biztató szavai. És mérhetetlenül hálás is vagyok értük. Ahogy azért is, mert itt önmagam lehetek, és nem kell a tökéletes Troops lány álcáját magamra erőltetnem. - Értem. - bólintok rá, hogy pont Shanna apja volt, aki szétszedte őket. Bár nem értem miért, és bár hangot is adhatnék ennek, értetlenkedhetnék, és háboroghatnék rajta, nem teszem. Auror családban nőttem fel. Így jól megtanultam, hogy a parancs az parancs. Az auror pedig követi a parancsokat. Pont. Így itt úgysem számít a véleményem. - Remélem ez hamar meg fog történni. - mosolyodom el kedvesen, biztatóan. Tényleg remélem, hogy hamar ismét egy csapat lesznek. Úgy igazán hatékonyak. Így egyszerűen veszek még egy süteményt. De tulajdonképpen már Shanna következő mondatai kötik le a figyelmem. - Grindelwald? Tehát ez az úgynevezett Testvériség valójában Grindelwald csatlósait jelenti? - kockáztatok meg egy következtetést. - Mit kell róluk tudni? Mennyire veszélyesek? Én nem félek tőlük. De fel akarok készülni. Nem élhetek életem végéig a Roxfortban. És ha mondjuk akkor bukkannak fel, amikor az Abszol úton békésen vásárolgatok? Mit tegyek akkor? Te mit gondolsz róluk? És Jake? - egyszerűen muszáj informálódnom. Elvégre az információ a világ egyik legnagyobb hatalmi játéka. Akinél van, az irányít. Sajnos most úgy fest, hogy én tudok itt a legkevesebbet. Ezen pedig változtatni kell. Talán Shanna lesz olyan jó, és ad néhány információ morzsát, amin elindulhatok. Még ha ez egyáltalán nem is jó, vagy vidám téma egy családi esti békés sütipartihoz. - Szeretem ezt a szakot. Mindig is szerettem bájitalokkal foglalkozni. Jól érzem magam egy laborban. És ha nem is terepi aurorként, de dolgozhatok a Parancsnokságnak bűnügyi technikusként. Hiszen sokszor az is fontos egy bűnügyben, hogy megtaláljuk és helyesen értelmezzük a jeleket, nyomokat, bizonyítékokat. Egy vércsepp sokat elárulhat például, de csak ha laborban megfelelő képzettséggel elemzik. Ez talán kevésbé látványos, és népszerű dolog, mint mondjuk letartoztatni konkrét személyeket, de ugyanolyan fontos lehet. Sajnos a bácsikám viszont nem így látja. - próbálom összeszedni Shanna kérdésére az ellenérveket is. De valahogy nem lesz egyszerűbb számomra a kérdés. Az egyik percben ezt érzem helyesnek, a másikban pedig azt...
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Mindig is büszke voltam arra, aki vagyok, hogy az apám lánya vagyok, hogy milyen fiatalon milyen eredményesen küzdöm fel magam a ranglétrán, ezért tökéletesen megértem, hogy családon belül könnyebb beszélni a hibáinkról, mint idegeneknek. Mert tény, ami tény, hogy mi egy család vagyunk és mindenki más, aki kívülálló nem értheti meg ezt az egészet teljesen. - Igen, nagyon is hasznos, bár vitathatatlan, hogy mondjuk színésznőknek még hasznosabb. Megértem, hogy mindent mérlegelsz, a képességedet, Tilly-t, a család elvárását, Jake is lehet máshogy döntött volna, ha… - kicsit megakadok és elmosolyodom, egy kicsit ellágyulva. Ha én nem akarom olyan nagyon, hogy egy csapat legyünk, hogy együtt maradjunk az auror pályán is, örökre. Bólintok arra, amit kifejt Rennes-ről és a lányinternátusról, soha nem fogom megérteni, hogy miért emelték ki a Roxfortból és küldték el oda, hiszen borzasztóan hátravetette az életét és csak úgy egyszerűen - igazságtalan volt. Ezek után elvárni, hogy az aurorpályát válassza, miközben még a felzárkózással küzdd, hála nekik, hát… - Minden rendben lesz, fel fogod venni a ritmust, amiből kirántottak. - válaszolom biztatóan, hiszen nem véletlenül célozta meg a Méregkeverő szakot, biztosan szereti legalább is valamennyire, és ha az ember szeret és élvez egy szakot, akkor könnyebben legyűri a vele járó kihívásokat. Ahogy nekem se volt feltétlenül minden Aurortárgy a kedvencem, Jake-nek meg aztán főleg, mégis kiválóan helytálltunk. - Ő rendelte el, hogy ne legyünk együtt beosztva. - válaszolom egyszerűen, de nem haraggal sem a naivitása irányába, sem apám irányába. Inkább kicsit beletörődötten, hiszen ha valaki az aurorok kötelékébe akar tartozni, annak meg kell értenie a parancsot és követnie is. Persze ez nem jelenti azt, hogy megszűnök önmagamnak lenni és mindent elfogadok kérdés nélkül, de felismerem a bukott harcot, és ez éppen ilyen. - Nekem más kötelességeim vannak mostanában, de talán idővel újra egy csapatban leszünk. - teszem hozzá egy reménykedő mosollyal, de hát addig még sok idő telik el, míg Vanessát teljesen szabadon engedik a világunkban, vagy mondjuk megtaláljuk a módot, hogy hazajusson. - Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, őszintén. Ameddig a Roxfortban vagy nem kell aggódnod, csak nem lesznek olyan vakmerőek, hogy Dumbledore iskolájába be akarjanak törni. Hiszen Dumbledore és Grindelwald… - elhallgatok, talán nem meglepő, hogy Lumpsluck unokájaként nagyon is tisztában vagyok a varázsvilág történelmével és a hatalmasok kapcsolataival, hiszen a nagyapa mindig is elhivatottan gyűjtötte maga körül a befolyásos embereket és figyelemmel kísért minden nagy tettet. Nem akarom én kimondani, hogy már vagy öt indokot hozott fel amellett, hogy átmenjen az auror szakra, nem akarom én befolyásolni, de a mérleg nyelve egyértelműen arra billen. - Már elmondtad, hogy miért lenne hasznos aurorszakra átmenned. Mi szól amellett, hogy Méregkeverőként végezz az iskolában? - mutatok rá, és elveszek még egy süteményt, miközben fürkészően nézem a fiatal lányt.
Észreveszem azt a kis sóhajt Shannától. Igen, neki nem kell különösebben bemutatni a nagybátyám. Hiszen szinte együtt nőtt fel a családdal. Látott egyet s mást. Talán ezért is ennyire könnyű neki elmondani mindent. Amit teszem azt a suliban mások előtt sosem tennék. Ártana a hírnevemnek. - Na igen, Tilly-t képtelen vagyok elképzelni aurornak. Bármit mond is a bácsikám. Nem is tudom Shanna... - sóhajtok fel, és némi tanácstalanság ütközik ki az arcomon. Nem érzem úgy, hogy most el kéne rejtenem a valós érzelmeimet. -...talán mégis igaza van, és aurornak kéne mennem. Akkor talán megnyugodna és talán Tilly-t is békén hagyná. Elvégre metamorf mágus vagyok. Az hasznos lehet egy aurornak, ha be kell épülni. És inkább én mint Tilly. Én talpraesettebb vagyok. Ráadásul még így is hasznát vehetem a bájitaltan tudásomnak, mint Jake is. - ez leginkább úgy hangozhat Shanna számára, mintha önmagamat próbálnám erről meggyőzni. Mintha magamnak sorolnék fel érveket, hogy mért is kéne most a bácsikámra hallgatnom. A család ezt várja el. Ez a családi kötelesség. Ráadásul minden adottságom megvan hozzá. Nem úgy mint szerencsétlen Tilly-nek. - Jake-nek azért nem volt baja Rennes-szel, mert ő az utolsó éveit, nem egy lányinternátusban töltötte, ahol fontosabb volt, hogy illendően köszönj, mint hogy mi van a fejedben. Amíg alsóban Piton tanította a bájitaltant, addig nekem sem volt gondom, sőt nagyon is szerettem. De az internátusban a legbonyolultabb bájital, amit készíthettünk egy egyszerű sebfertőtlenítő folyadék volt, amit még egy mugli háziasszony is meg tudna csinálni, mert hátha gyerekeink lesznek, és akkor hasznos lesz. Egyszerűen, amikor visszajöttem úgy éreztem, hogy három évfolyammal feljebb járok, mint amire a valós tudásom elég lenne. - persze Shanna vélhetően mindezt már többször is hallhatta Jake szájából, hiszen a kedvenc unokatesóm rengeteg időt töltött azzal, hogy segítsen felzárkózni, és végre hozni a Rennes által diktált minimum szintet. Ezért pedig igen csak hálás vagyok Jake-nek. Ha ő nem kérdezett volna ki minden dolgozat előtt, és nem foglalkozott volna velem ennyit, akkor kétlem, hogy sikerült volna egyedül ennyi mindent pótolnom. Mármint szigorúan véve a tananyagra vonatkozóan. Az viszont tényként szögezhető le, hogy a Roxfort, és az leányinternátus elvárásai, és tanítási színvonala közt ég és föld a különbség. Ezért is volt ilyen nehéz visszailleszkednem ide. Valószínűleg sosem lettek volna ilyen gondjaim, ha nem kerülök el a Roxfortból. Hiszen negyedikig, az évfolyam legjobbja voltam bájitaltanból. Még Pinton is nem egyszer megdicsérte a munkám. Aztán pedig jött a mélyrepülés a leányinternátusban, ahol jobbára semmi mást nem csináltam csak büntetésben voltam ezért, vagy azért. - Mért nem kéred meg az apádat, hogy együtt osszanak be benneteket, hogy többet lehessetek együtt? - kicsit naiv, kedveskedő csacska kérdésnek hangzik ez most a számból. De tényleg szeretném, ha végre elég időt tudnának minden gond nélkül egymásra szánni. Megérdemelnék végre. Ráadásul kihasználhatnák kicsit, hogy Shanna apja a főparancsnok. Még csak nem is lenne olyan nagy visszaélős kérés. - Persze. - veszek mosolyogva a teasüteményből, és eltűnődve kezdek majszolni. - Talán azért is kéne a bácsikámra hallgatnom, hogy ne legyek teljesen felkészületlen, ha ezek a Testvériségesek, vagy kik, úgy döntenek, hogy jó célpontjuk lennék. Nem árt felkészültnek lenni, ha tudjuk, hogy vihar közeleg. Nem gondolod? - nézek fel végül kissé bizonytalanul Shannára, mintha még mindig magamat akarnám győzködni. Ezen pedig nem segítenek a ma esete elhangzottak sem...
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Picit felsóhajtok, amikor a nagybátyjára panaszkodik, tehát Jake apjára, nem egy egyszerű ember, ráadásul amiket Jake-kel tett, amikor kicsik voltunk… Soha nem fogok neki igazán megbocsájtani, hiába házasodtam be a családjába. Csak azért viselem el, mert Jake is megteszi, pedig ő az, akinek végig kellett mennie mindenen. Ráadásul ha őt kivágnánk az életünkből, akkor sérülne a kapcsolatunk Jake bátyjával és a húgaival is, akikkel együtt nőttem fel, testvéreimként szeretem, így nem kockáztathatom meg, hogy közénk álljon. - Nem lehet mindenki auror. Jake bátyja az lett, Jake is az lett, a lányokra is ezt az utat akarja erőltetni, pedig Tilly istenadta tehetség és köze sincs az auror szakmához. - sóhajtok fel újra, látszik, hogy kissé azért látszik rajtam a fáradtság, de csak egy leheletnyit. Én egyke voltam és minden álmom az volt, hogy kövessem az apámat az úton, de ez nem jelenti azt, hogy a Troops házban is így kéne mennie mind az ötüknek. Értem, hogy auror dinasztiát akarnak kiépíteni, de… Az akaratukat, a jellemüket elnyomni embertelenség. - Ennek örülök, és Rennes cseppet sem olyan borzalmas, ha hozod az állandó minőséget. Legalább is Jake-nek soha nem volt vele problémája. - mosolyodom el, bár az is igaz, hogy Jake-nek könnyebb dolga volt, mert egy évvel alattam járt és így mindig megkapta a jegyzeteimet, akit pedig Piton professzor elfogadott, sőt, még volt, hogy meg is dicsért és a mentoráltjaként kezelt, azt olyan tanácsokkal látta el, amikkel az egyetemen könnyen elboldogult. Persze az utolsó pillanatban eltérítettem attól, hogy alkimista vagy méregkeverő szakra jelentkezzen és utánam jött az auror pályára, de sosem adta jelét, hogy megbánta volna. Összetartozunk, mindig is összetartoztunk, csak fel kellett nőnünk ahhoz, hogy ezt fel is ismerjük. - Hm, hát… Kicsit furcsa, hogy mióta együtt lakunk kevesebb időt töltünk el, mint előtte. Az iskolában külön évfolyamon vagyunk, a parancsnokságon külön küldetésekre osztanak be minket, én többet vagyok a kastélyban, mint a terepen, ő pedig fordítva. De jól vagyunk, minden rendben. - mosolyodom el, nem adok okot arra, hogy aggódjon, hiszen tudom, hogy már amiatt is csalódott, hogy ma este nincsen velünk. Persze én is az vagyok valahol mélyen, de ha a kötelesség hívja, azt én mindennél jobban megértem. - Kérsz? - hajolok előre az asztalon sorakozó teasüteményekhez, hogy az ölembe húzzam a tányért és elkezdjek szemezgetni. Érdeklődve pillantok felé a színes hajával, pontosan tudom, hogy képes a külsejét megváltoztatni, ami egy aurornak, ha például beépített ügynök elképesztően hasznos, de ez felülírja azt, hogy valójában mit akar?
Az este finoman szólva is érdekesen, mégis egy részről nyomasztóan alakult. Ráadásul nem túl jó dolog, ha a társaságban neked van a legkevesebb fogalmad arról, hogy mi történik körülötted. Finoman szólva is utálom, ha én vagyok a mindenből kimaradó tudatlanka. Tehát muszáj lesz informálódnom erről a Testvériségről is, vagy kikről. Meg van a következő feladat a sleppem bizonyos tagjainak. Az egyik hatodikos kis csitri bátyja úgy tudom éppen most végzett auror szakon, és helyezkedett el a Parancsnokságon. És persze Dylan-t is kifaggathatom, ha úgy alakul. Persze csak ha nem tudok meg előbb mindent Shannától. Ez lenne a legegyszerűbb út, de nem tudom mennyit lesz hajlandó elárulni nekem. Ráadásul aggódom, mert Jake nincs itt. Ki tudja hol kódorog. Valami fura zsigeri rossz érzésem van, amit nem tudok elhessegetni, de fogalmam sincs, hogy mi ez igazán. Ha pedig holnap behívnak a Parancsnokságra kihallgatásra, az szintén elég jó ok az aggódásra. Fogalmam sincs, hogy mért lehetek célpontja ezeknek a Testvériségeseknek? De a baj, hogy lennének ötleteim, de ezek egy részét nem szívesen osztanám meg a bácskimámmal, Shannával, vagy az ő apjával. Szinte hallom, ahogy egyszerre dorgálnak meg, amiért a saját szakállamra kezdtem nyomozni az apám eltűnése ügyében. Erre pedig nincs szükségem. Így tényleg alig vártam már, hogy az utolsó vendég is elhúzzon végre. Tudom, hogy illetlenség ilyet kívánni, de szerettem volna végre kettesben maradni Shannával. Ezért valódi megkönnyebbülés, ahogy az utolsó vendég után becsukódik az ajtó, és Shanna végre csak az enyém. Boldogan engedem, hogy magával húzzon a nappaliba a kényelmes kanapéra. - Jól vagyok, csak a bácsikámmal nem túl könnyű mostanában. Állandóan azzal nyaggat, hogy hagyjam azt a bájital kotyvasztós marhaságot, és menjek aurornak, mint ahogy azt egy rendes Troops lánynak illik. Pedig próbáltam elmagyarázni neki, hogy én is részt fogok venni az aurorok munkájában, csak kicsit másképpen, egy laborban bizonyíték elemző technikusként. Meg sem hallgat. Szerinte azok nem "rendes aurorok". Hiába mondok bármit. Ezért megint összevesztünk. Pedig én nagyon szeretem őt, mintha az apám lenne, ezért nem túl könnyű. - azt hiszem, Shanna számára nem kell bemutatnom Jake apját. Fogalmam sincs, hogy mért öntöm ki a lelkem a sógornőmnek, de egyszerűen vele könnyű ilyesmiről is beszélni, ezt pedig jobbára csak Jake-kel szoktam. -Viszont a tanulással már elég jól felzárkóztam, hála Jake-nek. Már saját főzetekkel is kísérletezek, és az a borzalmas Rennes is az utolsó dolgozatomra várakozáson felülit adott. - újságolom szinte már vidáman. Nem titkoltan annak a gonosz banya Rennesnek az óráival gyűlt meg a legjobban a bajom az egyetemi képzésen. Nagyon sokat kellett küzdenem, meg tanulnom, hogy végre kivívjak tőle egy jó jegyet. Szóval számomra ez nagy dolog. - Na, és veletek mi újság? Ti hogy vagyok Jake-kel? - dobom vissza a labdát mosolyogva, mintha már el is felejtkeztem volna a Testvériséggel kapcsolatos kérdéseimmel. Pedig szó sincs róla. Csak nem akarom az egészet direktbe Shannára zúdítani, mert akkor szinte biztosan nem tudom meg, amit akarok. Arról nem is szólva, hogy mennyire aggódom most a családomért.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Nem tűnik úgy, hogy nagyon zavarba hozott Josephine az ellenvéleményével vagy az álláspontjával, szokásomhoz híven én meghallgatok mindent és mindenkit, hiszen ebből ismerszik meg, hogy kihez miben fordulhatok, kiben bízhatok. Ettől még nem változik meg a betonbiztos hűségem a Minisztériummal szemben, csak nem teszem fel a provokatív kérdést, ahogy Petra teszi, csak megfigyelem a reakciójukat. Nem akarom, hogy közöttünk és gyógyíthatatlan ellentétek robbanjanak ki, pont az ellenkezőjére szántam ezt az estét. Persze tervezhetek én akármit, mindig lesz olyan tényező, amivel nem számolok. Például azzal, hogy Josephine-t már olyan mélyen behálózta a Testvériség, hogy élből elutasítja a szándékomat, hogy segítsek neki. Ezzel nem számoltam. Kikisérem a volt kviddicsjátékost, Dorine még mindig lelkes tekintettel nyújtja át a kabátját, aztán visszatérek arra, hogy Joyce is távozóra fogja. Bólintok a lánynak, és mielőtt elmenne odalépek hozzá, hogy egy gyors puszival köszönjek el. Tudom, hogy kényelmetlen neki ez az egész helyzet, de legalább egy kevés ideje van felkészülni és megtenni az első lépést. Persze amennyiben tényleg egy falkatagjáról van szó és tudja is, hogy ki lehetett akkor esélye van mindent eltussolni és elvarrni a szálakat. De én nem hiszek a bűnösségében. Az este további része eseménytelenül tellik, olyan témákra szorítkozom, amiknek nincs köze a Minisztériumban történtekhez, csak néhol elejtve a Testvériség nevét, kíváncsian a reakciókra. Az estélyen felszolgált ételek páratlanok, mindenki, aki végigüli teli hassal, elégedetten távozik, persze nem lehet elfelejteni azokat, amiket mondtam...
Az utolsó embertől köszönök el az ajtóban, Janette-tel a sarkamban valószínűleg és ahogy becsukódik az ajtó odafordulok hozzá és egy mosollyal kézenfogva húzom a nappaliba, hogy leheveredjünk egy kanapéra. - Nem akarom, hogy az egész este a történtek árnyékában teljen. Mesélj, hogy vagy mostanában? - kérdezem, hiszen attól még, hogy nagyon nyílt, és szeret nálunk lenni, nem tartjuk állandóan a kapcsolatot és nem tudom pontosan, hogy mindig mi van vele. Jake-nek népes a családja, két húga és egy bátyja is van én pedig világ életemben egyke voltam, de amikor kicsik voltunk annyi időt töltöttem náluk, hogy olyanok nekem, mintha az én testvéreim is lennének, ahogy Janette is. Ráadásul most, hogy egy párt is alkotunk Jake-kel, férj és feleség vagyunk, még inkább egy család vagyunk.
Én nem éppen az érdekes szóval definiálnám az este eseményeit. Vagy inkább a felszínre bukkanó információit. Az aggasztó jobb kifejezés lenne szerény véleményem szerint. Noha, ebből az arcvonásaim mit sem árulnak el. A véleményemet pedig igen is tartom, hogy a Testvériség nem ép elméjű tagokból áll. Minisztériumhű kutya lennék, aki úgy ugat, ahogy a felettesei mondják? Meglehet. De ebben az esetben nem sok kell, hogy az ember belássa, hogy a terrorizmust nem igazolhatja semmilyen fennköltnek hangzó eszme. Így persze Josie véleménye, és beszólása kissé kínosra sikeredik. Annál is inkább, mert Shanna is az én véleményemen van láthatólag. Egy pillanatra összeakad a tekintetem Joyce-éval. Valószínűleg ez neki is kellemetlen lehet. Főként mert eddig, ha mástól nem is, de a politikától igyekezett távol tartani magát. - Szerinted mennyire helyes, és normális a nézeteidet és eszméidet ártatlanok kárára elkövetett terrorcselekményekkel hirdetni? - teszem fel a halk, nyugodt kérdést Josie számára. Nem a nézeteikkel van itt a fő baj, hanem az erőszakos tetteikkel. Mint ez a merénylet is, amiről épp értesültünk Shannától. De végül Josie gyorsan távozóra fogja, ami szintén elég kínos dolog, de hát ez van. Én a magam részéről maradok a vacsora végéig, aztán tervek szerint illendő időben elköszönök, és távozom majd. Remélhetőleg több kellemetlen szituáció nélkül. Az agyam jelenleg inkább a holnapi várhatóan nehéz napon jár, mint magán az étkezésen.
---------------------
Janette:
Sajnos felszólalásokhoz nem igazán tudok érdemben hozzátenni. Azt hiszem nincsenek meg hozzá a kellő információim. Jake figyelmeztethetett volna. Vagy beavathatott volna. Érzékelem én a kínosra sikeredett eszmecserét. A szőkeség szerint őrültek ezek a Testvériséges fazonok, és Josie szerint meg kéne ismerni a nézeteiket. Nos, fogalmam sincs melyiküknek lehet igaza, vagy mit kéne gondolnom. Így inkább bölcsen hallgatok. Próbálom rendezni inkább az arcvonásaim, hogy ne egy ijedt kislány benyomását keltsem. Nem vagyok én annyira elveszett, csak túl sokáig voltam távol azt hiszem. - Persze. Szívesen itt maradok. Már félig amúgy is otthon vagyok. - mosolygok Shannára. Ez talán egy pici utalás is lehet a kvázi sógornőm felé, hogy jobban érzem magam itt, mint a nagy Troops kúriában, ahol a bácsikám folyton azzal nyaggat, hogy váltsak szakot az egyetemen, és legyek család hű jó Troops-lány, és végezzek auror szakon. Hagyjam ezt a bájitalos marhaságot. Hiába magyaráztam neki, hogy bár nem ez a fő szakom, csak 1-2 szabadon választható tárgyat vettem fel, de ettől még ugyanúgy az auror-parancsnokságon fogok dolgozni. Csak kicsit más munkakörben, mint a terepre küldött aurorok. De mit lehet tenni? Ez a híres család ára. Én pedig mindettől eltekintve büszke vagyok a Troops névre. Minden esetre igen kíváncsi vagyok, hogy mit fog mesélni este Shanna erről az egészről, és mi az ő álláspontja róla. Szóval valahogy túl gyorsan tűnik el a vacsora a tányéromról, és legszívesebben minden vendéget elküldenék már, hogy kettesben lehessek Shannával. Persze tudom én, hogy az illetlenség lenne, így igyekszem türelmesen, és a kedvesebb arcom mutatva kivárni a dolgot...
Hopsz, ez az este igazán érdekesnek bizonyult. Egyrészt ki kell derítenem, hogy ki az anyám akar úgy tenni, mintha az én falkám tagja lenne. Aztán meggyanusítanak azzal, hogy az egyik korábbi falkatagommal összejátszom a gyilkosság ügyében. Végül Josephine nem kicsit hozza kellemetlen helyzetbe a házgazdát. Elgondolkozva hallgatom a beszélgetésüket, néha összenézve Petrával, már nekem kínos az összeszólalkozás. A politkából mindig ügyesen kimaradtam, de most mintha tényleg hatalmi játszmák csapdosnának a fejem felett. Végül intek az elviharzó lánynak, aztán leteszem a poharamat. Még elköszönök Petrától, mert úgyis látjuk egymást majd még az este során, és lezárom Shannával a beszélgetésünket. – Rendben, akkor nem várom meg a beidézést, hétfőn reggel a minisztériumban kezdek, és leadok egy vallomást, jegyzőkönyvbe lehet venni, aztán ha felmerül valami, támogatom a nyomozást. Köszönöm, hogy diszkréten kezelitek, nem vágyom rá, hogy a családom nevére árnyék vetüljön. – Ezt magánemberként, és vagyonos nemesként is mondom. Bár a családom nem aranyvérű, ettől még van nevünk, és hátterünk, hogy másokat befolyásolni tudjuk, kár lenne ezt az elméleti tekintetélyt elvitatni tőlünk azzal, hogy vér tapad a kezünkhöz. Még ha így is van, a protokoll szigorú, nem térünk el tőle. Mindenesetre nem távozom, vacsorára jöttem, úgyhogy eltűntetem a pillangókat a gyomromból, hogy oldódjon a feszültség, s helyet foglalok az általam kijelölt helyen, remélve, hogy az est hátralévő részében már nem történik semmilyen incidens.
//Köszi szépen a játékot!//
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Vegyes a fogadtatás, ami teljességgel érthető, hiszen a megjelent társaság is igen vegyes, talán csak egy a közös bennük, hogy mindannyian a listán szerepelnek. Petra többnyire higgadtan kezeli, és Minisztréium hűen a Testvériséget a lehető legrosszabb színben említi, amivel és mélységesen egyet is értek, nem úgy, mint Josie. Átvillan a kviddicsversenyző lányra a tekintetem, ahogy közbeszól, és néhány pillanatig csak hallgatom mindenkinek a válaszát, különösebben nem beleszólva, hiszen ilyen helyzetekben igaz a mondás: hallgatni arany. - Az este végén elmesélek neked mindent, amit tudnod kell, Janette, talán az lenne a legjobb, ha itt töltenéd az éjszakát. - fordulok a házasság révén unokahúgomnak tekintett lányhoz, aki a legkevésbé van képben. Fiatal még és nem különösebben követte a világ dolgait, főleg abban az iskolában nem, ahonnan átkerült a Roxfort egyetemi képzésére végül. Joyce magabiztosan közli az igazát, és gyengéden biccentek a szavaira. - Köszönöm Joyce, biztos vagyok benne, hogy értékelni fogják a segítőkészséged. Akkor járhatunk az egész ügy végére a leghatékonyabban, ha mindenki együttműködik a kihallgatásokon. - jegyzem meg, persze egyelőre még Josephine se néz ki úgy, hogy magát a kihallgatást megtagadná, hiszen a Minisztérium a Törvény, a varázsvilág vezetése, nagy slamasztikát húz a nyakába az, aki egy végzést semmibe vesz. Nem szimpatikus, ahogy védi a Testvériséget Petrával szemben, és az sem, hogy hirtelen távozóra fogja, pedig a vacsora még csak most kezdődik, de legkevésbé sem akarom, hogy fogolynak érezzék magukat. - Amit tudnotok kellett, elmondtam, lássatok hozzá a vacsorához, remélem nem nyomta rá a bélyeget az étvágyatokra. Ha megbocsájtotok kikísérem Josephine-t. - szólok az egész asztaltársasághoz és állva maradva csatlakozom a távozó fiatal nőhöz. Az ajtóig némán kísérem, és mivel Dorine éppen felszolgál a többiekkel, én veszem elő a kabátját a gardróbból és nyújtom felé. - Köszönöm, hogy eljöttél. Tudom, hogy nem érzed valósnak a veszélyt, mert azt hiszed a Testvériség eszméivel szimpatizálva ez megvédhet tőlük, de ha valamilyen okkal a listára kerültél, nem tudhatod a szándékaikat. Nem akarlak meggyőzni semmiről, csak vigyázz magadra, mert az imént egy csoport vérfarkasra vágtam rá az ajtót és tessékeltem ki a birtokról. - mondom el még az utolsó kis monológot, és az információkkal már azt kezd, amit akar. - És sok sikert a húgod ügyéhez. - teszem hozzá, mivel a beszélgetésünk folyamán többször is rámutatott, hogy eszében sincsen a segítségemet elfogadni, majd elköszönök tőle és visszatérek a többiekhez.
Nem tűnök úgy, mintha meg lennék riadva a fenyegetés, vagy a kihallgatás miatt, amit most Shanna bedobott. Akkor viszont kissé megrándul az arcom, amikor Petra őrülteknek titulálja a Testvériségieket. Tény, tesznek olyasmit, ami radikális, de a jelenlegi világrend nem jól működik, másképp pedig hogyan lehetne változtatni rajta, ha nem radikálisan teszik? Az apám révén nem meglepő, ha rajta vagyok egy ilyen listán, főleg hogy nem ismerek senkit sem a Testvériségből, szimplán csak a nézeteikkel szimpatikázok és ezt bár hangoztattam már, de ez nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy ne elsősorban az apám lánya legyek, vagy ismert sportoló, akinek a halála megrázná az embereket. - Csak, mert nem ismered a nézeteiket pontosan, még nem nevezhetek őket őrülteknek. - húzom ki magamat és ezen a ponton el is tolom magamat az asztaltól. A fiatal lánynak meg fogalma sincs az egészről, mégis minek hallgatnák ki, ha azt se tudja miről van szó? És akkor innentől mind félelemben élnek majd, mert nem tudják, hogy mikor is ki árthat nekik? Én vagyok itt a legidősebb, és úgy fest, hogy én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy nem ilyen életet kellene élnünk, ahol korlátoznak, ahol túl sok szabály mondja meg, hogy mit tehetünk és mit nem, ahol... ha a húgunk megöli magát, nem tehetünk semmit, hogy bűnösöket keressünk. - Köszönöm Shanna a meghívást és a figyelmeztetést is. Amikor megkapom a levelet, meg fogok jelenni a Minisztériumban, de most mennem kell. - ezúttal már fel is állok az asztaltól. Tudom, hogy félbemarad a beszélgetésünk Shannával, de őszintén szólva nem is tudom, hogy akarnám-e folytatni, hiszen mit mondhatna? Segítene kiseríteni ki miatt halt meg a húgom? Az ő módszereivel igaz? És ha kiderül az igazság mi lenne? Semmi, hiszen Hayley önként vetett véget az életének, ténylegesen nem okolható érte senki sem, a szabályok szerint nem kapna bűntetést az, aki miatt esetleg történt. Én pedig épp e miatt nem szándékozom követni a szabályokat. Lehetséges, hogy a Testvériség is épp e miatt hoz radikális döntéseket, mert nincs más lehetőségük rá, hogy változtassanak, mert a Minisztérium úgy sem hajlana rá, hogy bármi más legyen, mint most. Ha tehát nem tartóztat kifejezetten senki, akkor egy gyors köszönés után szándékomban áll távozni.
Kitágult pupillákkal hallgatom Shanna beszédét, ám közben igyekszem nyugalmat erőltetni magamra, hogy elkerüljem a lincshangulatot. Nem azért hívott ide, és egészen baráti kapcsolatban is vagyunk ahhoz, hogy most itt letartóztassanak. Ha ártatlan is vagyok, a családom, egy egész hordányi vérfarkas kelne a védelmemre, ami akár háborúhoz is vezetne. De nem, tudják rólam, rólunk, hogy bejegyzett farkasok vagyunk, és őrültség lenne nyíltan gyilkolnunk, hiszen egyértelmű gyanusítottak lennénk. Ez afféle iratlan szabály, hogy nem keverjük veszélybe a családot. De ha valamelyik falkatagom lehetett, azért részben én is felelős lehetek, noha már jó ideje magányos az utam. Meglepetten kapom oldalra a fejemet, hogy Josephine a védelmemre kel, noha róla azért tudni, hogy szimpatizál a testvériséggel, amibe én nem ártottam magamat. Tulajdonképpen még el sem döntöttem, hogy hogyan vélekedjek róla, nem igazán érdekel a politika, noha tény, hogy egyre jobban körbeveszi az életünket. – Állok elébe a kihallgatásnak, nincsen ilyen irányú rejtegetnivalóm. Ha szükséges, információkkal segítek, ha valóban az egykori falkám tagja lehetett az illető. – Húzom ki magamat, és kihívóan nézek körbe, egy Brekinridge nem alkuszik, nem fogok úgy tenni, mint aki egy kicsit is megijedt. Lehet, hogy alfának, falkavezérnek nem vagyok alkalmas, de vannak elveim, és lassan elkezdem kitalálni, hogy mi akarok. Petra viszont őrültnek nevezi a testvériség csoportosulását, ami már csak azért is érdekes, mert Josephine a másik pólus, és most ezek elképzelhető, hogy jól egymásnak esnek. Annnyival jobb nekem, legalább nem rajtam vannak a tekintetek, amit máskor egyébként élveznék is. – Sajnálom Shanna, hogy megpróbáltak megölni, ahogy eddig is, mostantól is támogatlak, amiben kell. – Bólintok immár semlegesnek tűnő ábrázattal. Még azt is átgondolom, hogy szóljak e otthon, mert apa még a végén velem jön, vagy tucatnyi sztárügyvéddel, és a sajtóval állít be, akkor aztán tényleg olyan lesz, mint valami tévés valóságshow. Nem, egyedül megyek, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Elveszek még egy pezsgőt, és várom a vacsorát. Kissé sűrűnek kezd tűnni az estély.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Petra: Az ember sok mindent várna egy ilyen estétől, de az ilyen fordulatokat talán mégsem. Janette azonnal felugrik, és Shanna-ra árasztja aggódó kérdéseit. Persze még fiatal, tapasztalatlan, és impulzív. Nincs ezzel semmi baj. Majd beérik. Azonban Shanna szavai jobban elgondolkodtatnak. Persze. Megint a Testvériség keze van a dologban. Nem ártana már az egész bandát úgy ahogy van bevágni az Azkabanba. Sajnos valami azt súgja ettől olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez pedig baj. Ahogy az is, hogy ők írtak listát rólunk, hogy kiket kell eltenni láb alól? Mióta lettek ők a vadászok, és mi a préda? Ez kellemetlen kérdéseket vet fel. Persze ez a hír láthatóan nem érint meg annyira, mint a metamorf kislányt, aki egész belesápadt ebbe az egészbe. Joyce azt állítja, hogy feloszlatta a falkáját, és nem áll érdekében ez az egész. De vajon meddig marad ez így? Mármint, ha hihetünk a magyarázatának, és igazat is mond, én nem úgy ismerem, mint aki sokáig tervek nélkül lézengene. Szerintem már dolgozik egy új falkán, és új terveken. Bármilyen tervek is legyenek azok. És ha már itt tartunk, bár egyenlőre úgy tűnik, hogy ő is sikeresen haragította magára a Testvériséget valamivel, de ha az érdeke úgy kívánná, akkor vajon nem állna be közéjük? Joyce esetében sosem tudni, mi jár a fejében. Éppen ezért vetek rá egy fürkésző pillantást, de végül nem teszem szóvá a gondolatmenetem. - Bárki, bármilyen indokkal kiérdemelhette. Mind ismert családok tagjai vagyunk, széles ismeretségi körrel. A munkánkról, vagy egyéb tevékenységi köreinkről nem is szólva. Ha az apád napokig hallgat ki, akkor sem tudnék elég alapos, és kimerítő válaszokat adni neki erről. A Testvériség kifacsart, őrült és átláthatatlan logikájáról nem is szólva, amiben bárki, vagy bármi lehet célpont. Minden esetre elég aggasztó ez a lista. - már így is jelenésem van Shawn Griffin-nél, és a bácsikámnál. Nem hiányzott még ez is. Célpont lennék? Ez lehet azért, mert titokban kutatok a szüleim gyilkosai után. Lehet azért, mert a munkám során sok nemzetközi együttműködési nyilatkozatot írtam alá az Angol Aurorparancsnokság nevében a külföldi megfelelő bűnüldözési szervekkel számos országban, ami jelentősen nehezítheti a terroristák helyzetét. De csak azért is mert híres és gazdag a családom. Vagy talán mind közre játszik. Ki tudja? Arcomon tisztán látszik, hogy komolyan eltöprengek a hallottakon, olyannyira, hogy még a feltálalt főételről is elfelejtkezem.
---------------------
Janette: Láthatóan könnyebbülök meg, hogy Shanna és Jake is jól vannak. Sőt kedvenc unokatesóm nem is ebben az ügyben nyomoz. Minden esetre elmondhatatlanul jól esik a biztató, nyugtató kézfogás, mosoly. Végül is visszaülök a helyemre, de láthatólag még mindig elég sápadag vagyok. Vélhetően eléggé sokkoltak a hallottak, de van annyi önuralmam, hogy tudjam, hagynom kell Shannának, hogy a többiek felvetéseire, kérdéseire is reagálnia kell. Engem azonban nagyon elbizonytalanít, és nyugtalanít ez az egész. Sőt. De egy Troops erős, és szívós makacssággal megáldott. Szóval azért sem tántorodom el semmitől. Sőt kifejezetten bosszú álló fajta vagyok, ha a családomról van szó. A tettesek nem fogják megúszni, hogy Shanna veszélybe került miattuk. - Testvériség? Kik azok egyáltalán, és mit akarnak tőlünk? - vélhetően a társaságból én rendelkezem a legkevesebb információval a témában, és eléggé összezavarodott arcot vágok. Sokáig éltem külföldön, és Jake nem igazán avatott be a nyomozásaiba. Vagyis egyáltalán nem. A bácsikám még úgy sem. Talán így akartak távol tartani a bajtól. Ahogy az apám is. De ha így van, akkor lehet, hogy ezeknek a Testvériségeseknek vagy kiknek van köze apám eltűnéséhez? Lehet miatta lettem célpont? Vagy azért, mert mostanában túl sokat, túl sok helyen szaglásztam apám volt dolgai után, hogy megtudjam az igazat? Persze az is lehet, hogy egyszerűen túl ismert auror családból származom. De akkor az összes unokatestvérem és rokonom is célpont lehet, hiszen mind aurorok, vagy annak készülnek. Tulajdonképpen még én is vettem fel a fő szakom mellett auror tárgyakat az egyetemen, és nem nagy titok, hogy bizonyíték elemzőként akarok dolgozni az auror parancsnokságon, ami leginkább a Shanna által "háttérmunka" címszó alá tartozik, de akkor is szerves része egy nyomozásnak. Tulajdonképpen éppen eléggé zaklat fel ez a dolog ahhoz, hogy szinte azonnal be akarjak lépni az Aurorparancsnokságba, ha csak gyakornokként is. Tudom kell, hogy mi a fene folyik itt? Látnom kell olyan aktákat, amikhez most nincs hozzáférésem. Elég a tétlen ücsörgésből. Talán meg kéne kérdeznem Shawn Griffin-t, ha már rokonok lettünk, hogy létezik-e valamiféle auror-gyakornok képzési program? Vagy csak arról, hogy tudnám segíteni a nyomozásokat legálisan egyetemistaként is?
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Janie azonnal felpattan szinte, amivel nem lep meg, tudtam, hogy aggódni fog, de amint látszik élek és virulok. Bár tudnám ekkor, hogy még mit hoz a jövőnk, mert teljes nyugalommal rázom meg a fejemet, jelezve, hogy Jake-nek semmi baja, és hogy nem is ebben az ügyben van távol. A minisztériumban sok ügy összefügg, de azért talán nem az összes, így nem csoda, hogy Jacob máson dolgozik. Én álltam az asztalfőnél és az egyik oldalamon volt a kvázi sógornőm, így csak megfogom a kezét és egy bíztató mosollyal nyugtatom meg szavak nélkül, hiszen nem csak magunk vagyunk és másoknak is van éppen elég kérdése. Joyce elmondja a védőbeszédét és mielőtt válaszolnék rá Josiet is meghallgatom, hiszen minden vendégem azért van itt, mert számít a véleménye és hallani akarom mit szólnak hozzá. Egy kicsit elmosolyodom, bólintva a volt szaktársam szavaira, de tudom, hogy a válaszomnak nem fog örülni. - Igen, még a támadás alkalmával megtudtam, hogy a Testvériség bújtotta fel és azt is, hogy nem ő az egyetlen vérfarkas, aki melléjük állt, és hogy nem én vagyok az egyetlen célpont, egészen pontosan… mindannyian a megadott listán szerepeltek. - fejezem be a nyomasztó hírrel, nyilván ez a kijelentésem azoknak szól, akik meghívót kaptak tőlem, nem azoknak, akik párként kísérték el őket esetleg. Mindenkinek, még a diplomata Petrának is. Mindenkinek, még a kis izgága Janie-nak is. Mindenkinek, még a vérfarkas Joyce-nak is. Mindenkinek, még a Testvériséggel szimpatizáló Josie-nak is… - A holnapi nappal mindenki kap egy Minisztériumi behívót kihallgatásra, hogy felfedhessenek minden kapcsolatot, amivel kiérdemeltük a figyelmüket. De a mai nap még teljen el nyugodtan és finom ételek között. Elmondtam, amit el akartam mondani, és akármennyire groteszknek tűnik a helyzet, vagy akármennyire mehetett el mindenkinek az étvágya, egy sóhajjal intek Dorine-nak, hogy kezdjék meg a főétel felszolgálását. Az, hogy éppen vérfarkasok kopogtattak be hozzánk a mai napon talán vészjósló is lehetne, ha nem került volna rájuk minisztériumi nyomjel abban a pillanatban, hogy engedély nélkül átlépték a bűbájokkal ellátott birtok határát. Az asztal nagyrésze húsz és harmincéves között helyezkedik el, kivéve Janette, aki minden tekintetben a legfiatalabb és a legbohóbb is, így miután leülök aggodalommal a tekintetemben nézek rá, hogy miként viseli, hogy célkereszt került a háta közepére.
Én vagyok itt a legidősebb és bár az apám tényleg Minisztériumi fejesnek számít, mégis igen kevés időt töltöttem az utóbbi években ott. Végtére is sportoló vagyok... voltam és csak azóta, hogy letettem a lantot fordul elő, hogy időnként betérek a Minisztériumba, de nem olyan mértékben, hogy ilyesmiről tudomást szerezzek, mint hogy Shannát megtámadták. Persze gondolom nem is verik nagy dobra, hogy a Testvériség már ott tart, hogy ezek szerint gond nélkül be tudnak jutni egy lássuk be elég jól őrzött helyre és persze akárki lehet, aki éppenséggel az ő emberük. Épp e miatt kissé hümmögök csak első körben és Joycera pillantok. elég jó védőbeszéd szó se róla, gondolom bizonyítani is tudja, hogy már nincs meg a falkája, bár azt nem hiszem, hogy semmi köze az illetőhöz. Csak a szava dönt. - Gondolom, ha úgy vélnék, hogy közöd van hozzá, nem itt kaptad volna ezt az infot, hanem egy kihallgató szobában... - teszem azért hozzá részben a lány védelmében, részben a realitás talaján maradva. Shanna mégis csak az auror parancsnok lánya, akit ezek szerint megpróbáltak megölni és erősen kétlem, hogy Mr. Griffin ne tett volna semmit, ha úgy véli, hogy Joyce erről az egészről tudhat valamit. Családi háttér ide, vagy oda. Ha a lányáról van szó gondolom nem az a legfontosabb, hogy esetleg kinek okozna gondot egy kihallgatással. - Egyébként bizonyított, hogy a Testvériség keze van a dologban? - pillantok újfent Shannára. Végtére is nyílt titok, hogy én azért igenis valahol osztom azt a véleményt, hogy a varázsvilág túl van korlátozva, hogy a fejesek mindent eldöntenek helyettünk mit lehet és mit nem. Volt már néhány nyilvános nyilatkozatom, ami miatt persze különösebben nem tartok attól, hogy valaki pont nekem akarna ártani. E téren tehát nem ijedtem meg Shanna szavaitól. Ő persze nagyobb veszélyben lehet, na de én... nem hiszem. És persze simán beletudom látni azt, hogy csak lazán a Testvériségre kennek akármit, hogy rosszabb színben tűntessék fel őket, csak mert mások a nézeteik, mint a Minisztériumnak és ugye tudjuk jól, hogy az elég nagy bűnnek számít.
Aktuális viselet 
