2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem szeretném, ha most fogná magát és lelépne. Úgy se lesz komoly baja, erről gondoskodom, arról nem beszélve, hogy így egészen kellemes kapcsolatot tudok kiképíteni vele, bizalmat kelteni benne. Ha úgy vesszük ez a helyzet még kifejezetten kedvez is nekem, úgyhogy annyira nem is bánom, hogy végül így alakault. Bár jobb lett volna, ha eleve itt vagyok, de egyelőre úgy tűnik, hogy a kezembe helyezi az ügyet, innentől pedig úgy irányítnom, alakítom, ahogyan szeretém. Ha marad a versenyben, akkor egyébként sem lenne ideje rá, hogy nyomozzon, a szülei pedig ha nem jönnek ide, akkor nem tudja őket sem kifaggatni ugyebár. - Tudod mindig könnyebb beszélni, mint cselekedni, de én jobban szeretek cselekedni és... magam sem tudom, azt hiszem olyan erő és akarat van benned, amit édesapád soha sem tudott igazán elfogadni bennem sem. - finoman megvonom a vállamat, mintha csak ez valamiféle apróság lenne, pedig pont azt pedzegetem, hogy az apja egy részét soha sem szerette úgy igazán, óckodott tőle, mint ahogyan velem sem volt sosem jó kapcsolata. Azért úgy látom Christopherben is van egy hevesebb természet és az apja nyugodtságához képest ez tényleg merőben más. Az anyját nem ismerem olyan jól, de őszintén szólva erősen kétlem, hogy tőle akár csak kicsit is származhatna ez a jellemvonás, akkor a bátyám nem vette volna el. - Persze és azért valamennyit pihenj is, olyan módon persze, ami neked jól esik. - nem feltétlenül ágyban fekve, ahogyan itt várták volna. Nem ez az egyetlen formája a pihenésnek végülis. Aztán szépen hagyom, hogy kisurranjon, én pedig az ajtó felé veszem az irányt, hogy intézkedjem, kikérjem a papírjait és szóljak, hogy a szálláshelyükre juttassák el, mert Chris a távozás mellett döntött és nem volt semmiféle indok az itt tartására.
Megvonom a vállamat, ha dicsőséget mondunk, akkor már nehezebb tartani magam a véleményemhez, mert a kalandjaim a bestiákkal és az, hogy a sérüléseim hegeit nem tűntetem el soha, valahol azért van, mert menőnek tartom ezeket az emlékeket. Meg azért is, mert ha akárki rákérdez, akkor már is dőlnek belőlem a sztorik. Szóval végül is… talán én is a dicsőségért csinálom…? De ha igen, akkor most erről mélyről hallgatok, mert már van elég bajom, nem kell, hogy beégjek azzal is, hogy szidtam a sportolókat meg ezt a versenyt. - Köszönöm, ez így sokkal jobban hangzik. - nem folytatom, mert már megint vitázik bennem, hogy alaptalan ez a vád, vagy tökéletesen beleillik a képbe, ahogy Annabelle mondta. Nem tudom melyik a kettő közül, és csak akkor fog elválni, ha a nő utána néz az egésznek. Lehet, hogy kiderül, hogy valami teljesen másról van szó… - Tudod, Annabelle, egyáltalán nem értem, hogy mi van benned, amit bennem el kellene nyomni… Te vagy az egyetlen, aki nem csak a boszorkányra vagy a pályára fogta az egészet, hanem utána is néz a dolognak. - mondom, bizalommal a hangomban. Remélem, hogy vezet is majd az egész valahová, vagy legalább nem robban ki belőlem többé váratlanul. Csak arra koncentráltam, hogy kihúzzam Ginát a szemét orosz kezéből, ott álltam, mint egy szőke herceg, karddal a kezemben, aztán csak… BUMM. - Király, kösz! Akkor majd, ha van valami, ugye szólsz? Addig is... szia! - kapok az alkalmon azonnal, még egy vigyor is kerül az arcomra, aztán ahogy elfordul, már el is kezdem felráncigálni a ruháimat, magamhoz veszem a pálcámat, aztán egy perccel később már se hírem, se hamvam. Nem tudom, hogy van e hoppanálási tilalom a kórházon belül, így nemes egyszerűséggel az ablakon vetem ki magamat egy tompító bűbájjal érkezve a földre és spuri.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Annabelle Mitchell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-02-16, 14:03
Christopher & Annabelle
- Azt hiszem ebben sok sportoló nem értene egyet veled. Nem hiszem, hogy ők a közönség miatt csinálják. - ha már szórakoztatásként említi a sportot. Szórkoztatás lehet egy artista és a muglik között például ők is elég nagy kockázatot vállalnak a levegőakrobatikával, és ennek ellenére teszik nap napután. Egy sportoló viszont a siker miatt teszi, mert teljesíteni akar, meg akarja mutatni, hogy mire képes és nem pedig azért, mert szeretné, hogy mások jól szórakozzanak. Ez a verseny sem hiszem, hogy erről szólna elsősorban. - Hát persze, vannak kapcsolataim, szívesen utána járok, hátha kiderül valami és ahogy mondod akkor nem kell őket ártatlanul megvádolnod és tagadni sem tudnak. - bólintok neki és nem súlykolom tovább, hogy e mellett jobb lenne ha nem beszélne velük. Pont a miatt, mert ha a gyanú él benne vajon tudna e velük csak úgy kötetlenül beszélgetni, mintha mi se történt volna a háttérben? Nem, én ezt távolról se nézem ki belőle és remélem, hogy erre magától is rájön. Természetesen nem akadályozom, amikor úgy dönt, hogy szeretne innen lelépni. Végtére is, ha jól van, nem tarthatják bent. - Ha szeretnéd elterelem a figyelmet és ki tudsz surranni. A papírokat majd átküldik a lakrészetekre utólag. - még egy cinkos kacsintást is kap, miközben én is felállok és az ajtófelé indulok. Végül is könnyen megtehetem, hogy segítek neki lelépni. Na nem mondom, vagy vetem fel az ötletet, hogy vele tartok, egyszerűen csak biztosítom a kiutat és akkor nem itt kell bent rostokolnia. Azt pedig már csak remélhetem, hogy végül majd jól dönt. Jól... úgy is mondhatnánk inkább, hogy úgy, ahogyan én akarom.
Lassan bólintok, amikor a köntörfalazásról beszél, igazából ezzel jelezve, hogy ezt nagyon is értékelem. Én is szeretnék egyenes lenni, persze soha nem lelketlenül, képtelen vagyok a kegyetlenségre. Illetve nagyon, nagyon ki kell akasztasni ahhoz, hogy annyira megfeledkezzek magamról, de szándékosan soha! - Akkor is más életet menteni, vagy valami hasznosat csinálni, a biztonságodat kockáztatva, mint szórakoztatni. - szólalok meg újra, de valójában tudom, hogy igaza van. Lizzy lehet, hogy egy életre megsértődne, ha közölném vele, hogy az ő hivatása, a kviddicsezés, nem ér meg annyit, hogy a testi épségét rááldozza, míg egy auror vagy bestia befogós munkát fontosabbnak értékelek. De m,ost nem erről akarok vitatkozni, túlságosan kétségbeejt a gondolat, hogy a szüleim miatt robbant ki belőlem ez a valami most. És az, hogy ez vagyok én, az én részem, pedig olyan sötét, olyan más, olyan pusztító… Én soha nem akartam pusztítani. Persze, ha beszólnak odacsapok, de olyan szelíd vagyok mint az erdőszéli Bambi. Nem akarom megvádolni a szüleimet, és szörnyű a gondolat, hogy Annabelle szerint nem csak, hogy elkövethették, de még talán tagadnák is előttem az igazságot, de elültette bennem a gondolatot és bizonytalanul pillantok rá. Leül mellém, és újra annyira letört a kedvem, amit már Frida majdnem felemelt a bíztatással, hogy bizonyára csak a külső körülmények játszottak velem, hogy ezúttal jól esik a közelsége és nem zavar meg, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetben találkozunk újra. - Megtennéd? Talán jobb is, ha nem vádolom meg őket valami olyannal, amit el se követtek, ha nincsen bizonyíték rá, ugye? Biztosan rosszul esne nekik, nekem rosszul esne. - vallom be, aztán egy kicsit megrázom magam, mint valami csapdába esett állat. - Nem tudom mit akarok. Nem tudom látni akarom-e őket, nem tudom folytatni akarom-e a versenyt. De belefáradtam a betegágyba, ki akarok szabadulni innen. - mondom, és már keresem is a tekintetemmel a ruháimat. Ha egyszer azt mondom, hogy valamit biztosan csinálni akarok, akkor nem sokáig teketóriázom, semmi utolsó orvosi csekkolás, papírozás, értesítés a többieknek. Ha menni akarok, akkor fogom a cókmókom és megyek.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Annabelle Mitchell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-02-06, 11:07
Christopher & Annabelle
- Nem vagyok híve annak, hogy köntörfalazzak, vagy jobb lenne, ha azt mondanám, amit hallani akarsz és nem az igazat? Ez a lány bizonyára csak megnyugtatni akart. - ezzel is igyekszem azt erősíteni benne, hogy én legalább őszinte vagyok vele szemben, ahogyan talán nem mindenki az, mert attól félnek, hogy esetleg nem tud mit kezdeni az igazsgággal. Na persze a teljes igazságot nem fogja megtudni, maximum amikor már nem számít, hogy mit tud vagy sem, de vannak dolgok, amiket egyáltalán nem baj, ha tud, sőt. - A legtöbb hivatásos sportoló most vad vitába kezdene veled, hiszen számukra ez is ugyanolyan hivatás, mint bármi más. - kezdek bele lassan és óvatosan, mert látom én jól, hogy mennyire zokon vette a szavaimat. Tény és való, hogy két halott is halott, de balesetek akárhol és akármikor történhetnek és szoktak és fognak is. Persze mindig más, ha a dolgot testközelből érzékeljük, nem pedig csak olvasunk róla az újságban, mondjuk ha eleve vadidegenekkel történik. Utóbbi esetben maximum szomorkorunk, előbbiben pedig ugye jön a most látott indulat is mellé, pedig végül is nem történt baj, csak majdnem. - De megértelek, ezt neked kell tisztáznod magadban Christopher, hogy mennyit ér neked ez a verseny. - igazán nem szeretném én ráerőltetni a dolgot, az akaratomat, vagy a véleményemet, inkább csak szépen lassan próbálom a gondolkodását jó útra terelni. - Sokan tettek már sokmindent a saját gyerekükkel, de persze csak tippelni tudok én magam is. Viszont, ha mégis erről lenne szó, ahogyan mondod, ha képesek ilyesmire, akkor nem vagyok biztos benne, hogy egy kérdőrevonás elég lenne, hogy elmondják az igazat és ha tagadnak honnan tudhatod, hogy igazat mondanak. Esetleg... persze igazán nincs jogom beleszólni a családod ügyeibe, de megpróbálhatok utána járni. Ha ilyesmit tettek, akkor annak vannak nyomai, egyedül nem biztos, hogy képesek lettek volna rá. - leülök mellé, ha már kifordult az ágy szélére. Nem, annyira még nem vagyunk jó viszonyban, hogy mondjuk átkaroljam a vállát, vagy megszorítsam a kezét, hogy úgy nyugtassam meg, de így érezheti a jelenlétemet és hogy segítenék neki, ha tudok.
Atyaég, de nem örülnék, ha tudnám, hogy hogyan is gondol rám! De nem tudom, nyílt bizalommal és érdeklődéssel nézek a nagynénémre, mint aki már igazán világlátott, tehát sokkal többet tudhat a történtekről, mint bárki más. És ez így is van, csak nem tudom, hogy nem annyi miatt, mert a sok kalandozás kiokosította a világ dolgairól. - Tehát te is azt mondod…! Hogy ez a valami bennem van. Én is így érzem, de Frida azt mondta, hogy simán lehet, hogy csak a boszorkány átkozott el, vagy maga az aréna volt, ilyesmi. Már majdnem megnyugtatott. - felsóhajtok és újra a szőke tincseimbe túrom a kezeimet idegesen. A statisztikák nem igazán elégítenek ki, sőt, most elhivatott, talán egy kicsit ingerült tekintettel nézek rá meredten. - Csak ketten? Az emberi élet sokkal többet ér, mint az országok szórakoztatása vagy a dicsőség és a lehetőségek, amik megnyílnak, akár Lizzy is lehetett volna a harmadik a listán! - válaszolom vissza, tőlem kevésbé megszokott indulatossággal. De mondjuk nem is találkoztunk olyan sokszor ahhoz, hogy bármilyen viselkedésemet megszokhassa, azért ahhoz több idő kell. Így talán meg sem hökken a hirtelen temperamentumon, ami csak komoly sérelmekkor szokott kibukni belőlem. - Ha valaki a hivatásában vállal kockázatot az teljesen más, hiszen valami hasznosat tesz, egy megvadult állatot fog be, egy bűnözőt kap el, egy rég elveszett ereklyét szerez meg a jogos örökösöknek, megmenti az enyészettől. Ezek… ezek egyszerűen megérik. - mondom, bár az ereklyevadász részben kicsit bizonytalan vagyok, egy tárgyért se nagyon vállalnék kockázatot. Igazából az életmentésen kívül valószínűleg semmi másért. De azért bármikor képes vagyok azonnal bevetődni, meggondolatlanul, mindent félredobva, mert nem véletlenül vagyok a Roxfortban ott, ahol, a Griffendél szakon. Csak hát akkor is van egy értékrendem, amit követek, és a semmiért nem áldoznám fel a testi épségem, hiszen tudom, hogy egy elengedett csata hozzásegíthet a háború megnyeréséhez - akármilyen furcsán is hangzik ez. Kicsit összezavarodom, még az állkapcsom is idegesen megfeszül, ahogy most már kifordulok az ágyról, leengedem a lábaimat, és kihúzom magam, a karjaimmal megkapaszkodva a betegágy szélében két oldalt magam mellett. - Miről beszélsz? Azt hiszed, hogy a szüleim… a szüleim megkötötték az erőm egy részét, hogy könnyebben kezelhető legyek? - ismétlem, vagy inkább fordítom át a saját szavaimra, hogy jobban feldolgozzam a hallottakat. Az a rész se hangzik jól, hogy az obsúkurusok korán meghallnak, de az, hogy a szüleim ilyet tehettek ellenem még jobban megdöbbent. - Erre gyanakodsz és még mindig nem akarod, hogy ide hívjam őket? Talán így… ha tényleg ez lehet az oka, és látják, hogy mit tettek, akkor azonnal vallanának. De nem, nem hiszem, hogy ilyet tennének a saját gyerekükkel, ez abszurdum. - visszakozok hitetlenül megrázva a fejemet.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Annabelle Mitchell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-01-30, 11:44
Christopher & Annabelle
Gyerek még, nyitott és naiv és pont e miatt kell óvatosan fogalmaznom minden egyes szónál és mondatnál, hogy a végén úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan én szeretném, vagy minél közelebb ahhoz, amit szeretnék. Ezért is kellett azonnal idejönnöm, hogy ne én legyek az utolsó, akivel beszél. Ki tudja, hogy az edzője, vagy akár ha idekeverednek a szülei mivel tömnék tele a fejét. Utána már sokkal nehezebb dolgom lenne. - Olyasmi, ami ott volt benned és egyszerűen csak a segítségedre sietett. - folytatom a gondolat menetet óvatosan. Vajon a szülei tudtak erről? El kell döntenem, hogy mennyire keverem bele őket. Mondhatom, hogy biztosan tudták még akkor is, ha tagadni próbálják. Ők a családja, de az emberben megingatni a bizalmat nagyon könnyű, főleg akkor ha meg van rémülve attól, ami történik vele és kétségbeesetten keresi a válaszokat. - Utánanéztél, haltak-e meg már a verseny közben? Voltak súlyos sérülések az tény, de amennyire én tudom konkrétan még csak ketten haltak meg a verseny alatt és ők is merő felelőtlenség miatt. A Trimágus tusán többen veszítették az életüket, sőt halálos kviddics baleset is történt már sok-sok év alatt. - oh hát persze a verseny veszélyes, nagyon is, de neki nem esehet baja. Erről én gondoskodom, ha az edzője nem is tenne meg mindent, netán a verseny szervező. Tény és való, hogy nem egy egyszerű világverseny, de ennek ellenére láthatta mennyien jöttek el rá, milyen sokan jelentkeztek és vállalták a kockázatot. - Ezt csak te tudhatod. Az én munkám eleve veszélyes és lássuk be igen sok szakma van, ami az lehet, akár csak egy auror, egy ereklyevadász vagy egy bestiaszelidítő, minden áldott nap kockázatot vállal. - hát igen neki is rá kell jönnie, hogy idővel felnő majd és kilép abba a bizonyos való életbe és ha csak nem bólintérekkel akar majd foglalkozni, hanem komolyabb varázslényekkel, akkor igenis benne van a pakliban, hogy a munkája is kockázatos lesz majd. - Azt hiszem senki sem jelentheti ki, hogy mindent tud erről, az obskurálók még mindig sok kérdést vetnek fel, mivel legtöbbjük sajnálatos módon eleve ideje korán elhagyja a földi létet. Talán... persze nem tudhatom, nem voltam veled gyerekként, a szüleid tudhatnak erről. Talán gyerekként nem akarták, hogy olyan légy, mint én. Tudod a magunkfajták sokkal... hogy is fogalmazzak, bátrabbak és kíváncsibbak. Lehet, hogy jobban örültek volna neki, ha nem értesz a mágiához. - nem voltam ott és nem figyeltem eléggé, tehát ki tudja. Könnyen lehet, hogy elnyomták benne a mágikus tudást, vagy más történt, na de egy kis bogarat ültetni a fülébe, bizamatlanságot a szülei felé sose hátrány.
Fészkelődök kicsit, és a pillantásaim nem igazán bizalmatlanok, inkább érdeklődők. Hiszen olyan magabiztosan beszél, mintha mindenre tudná a választ, én pedig úgy el vagyok veszve, mint valami nyomorult hajótörött egy lakatlan szigeten. - Mi más lehetett? - bukik ki belőlem a kérdés, aztán kicsit elgondolkozom, mikor elkezdi pedzegetni, hogy a szüleim megjelenése a verseny végét is jelentené. És talán a Roxforti pályafutásom végét is. Eszembe jut mindenki a versenyről, akihez közel kerültem, a Tiltott Rengeteg titkai, amiket még olyan szívesen felgöngyölnék, és Amy, akinek olyan jót tett a távolság hazulról, és ha én mennék haza, tuti nem engednék, hogy egyedül a Roxfortban maradjon, hiába vagyunk már mindannyian nagykorúak. Ameddig az én kenyeremen élsz, addig azt csinálod, amit mondok! Klisé, régimódi, de tényleg nem dolgoztam még soha életemben a megélhetésért, szóval a szüleim szava sok mindenben dönt. - Nem csak arról van szó, hogy félek. És a nem leányálom és a bármikor meghalhatunk között van még egy hatalmas ugrás, nem? - kérdezek vissza, de aztán kicsit megingatom a fejem, és elvetem ezt a dolgot. - Szóval csak ha azt nézzük, hogy az egyik serpenyőben a hírnév, meg minden van, a másikban az, hogy mindenkinek az életével játsszunk, ráadásul nem csak a pályán, hanem azon kívül is megy a kavarás… megéri ez az egész? - kérdezem, őszintén érdekel a véleménye. Nem véletlenül kerültem a Griffendélbe, nem vagyok gyáva nyuszi, ha csak arról lenne szó, hogy péppé verhetnek engem a nagyfiúk a pályán, ám legyen, ebbe eddig is belementem, de az egész verseny ennél sokkal komolyabb. - Nem akarom eldobni a versenyt, de egyáltalán nem értem, hogy mi történt ma a pályán velem, és legszívesebben felrúgnám az összes szervezőt, aki ilyeneket talál ki. - vallom be, egy kicsit dühösen. Valahova muszáj fordítanom az éledező energiáimat, ahogy visszatér belém a lélek a nagy sokk után. Eszembe jut a többi ügy is, az Elena nevű boszorkány, meg a másik, akit felébresztettek a többiek, és a sorozatgyilkos, akire a többiek találtak, de nem tudom, hogy hogyan hozhatnám szóba, vagy hogy van-e értelme. Annabelle olyan tájékozottnak tűnik mindenben, igazi világpolgári boszorkány, annyi kalandja lehetett az elmúlt években… Én meg tök hülyének érzem magam, hogy semmit se értek. - De mit jelentene pontosan, ha az vagyok? Akármikor kitörhet belőlem… valami? Mert valami ilyesmit éreztem, de én 11 évesen elkezdtem pálcával hadonászni, meg minden, szóval nem fojtottam el a mágiát, azt hallottam az ilyenek azokból lesznek, akik sose tanulták meg használni a pálcát, vagy ilyesmi. - mondom bizonytalanul, mert annyira nem biztos az infóm, soha nem olvastam utánuk, ritka az ilyesmi és még csak bestiának se mondanám, szóval nem feltétlenül a szakmámba vág, hiszen az obskúrusok még is csak emberek! Lehet, hogy olyan egyszerűek, mint én. Csak valami… valami történik és káoszba fullad az egész.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Annabelle Mitchell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-01-19, 14:01
Christopher & Annabelle
- Nem feltétlenül azt erősíti fel, amit használsz. Lehetett más is. - na nem akarom máris ráhozni a frászt, így is látszik, hogy be van tojva, de érdekel, hogy miket mondhattak neki vajon itt ,vagy akár a pályán, mert ha már van sejtése róla, hogy mi lehetett ez, akkor jobb, ha én sem játszom a teljesen tudatlant, azzal nem érnék el sokat, mint ahogyan annak se örülnék, ha nem jönnének csak úgy ide a szülei. Nekem nem tenne jót, úgyhogy le kell beszélnem róla, hogy ide hívja őket. - Persze teljesen megértem, hogy egy ilyen eset után a szüleidre vágysz a legjobban. Reméljük, hogy tényleg nem szedik ösze a cuccodat és visznek majd haza, ahol biztonságosabb neked.. végleg. - arra célzok persze, hogy el a versenyről, a Roxfortból, hiszen lássuk be itt akár komoly baja is eshetne, az unokatestvére is élet halál között lebegett. A szülei elég gyávák ahhoz, hogy ha idejönnek, akkor már holnap a kölyökkel együtt távozzanak és el se engedjék otthonról többet egy ideig, főleg akkor ha még azt is ecsetelni kezdik majd nekik, hogy micsoda sötétség tört belőle elő a pályán. - Nem mondta el neketek az edző, hogy ez a verseny nem egy leányálom? Elég komoly fickónak tűnik, kinézem belőle, hogy elmondta, hogy számítsatok a legrosszabbra. Mondtam neked legutóbb is, hogy ez veszélyes sport, de épp ezért, aki itt bejut a döntőbe, sőt akár még meg is nyeri... Olyan ajtók nyílhatnak meg előttetek a jövőben, amire nem is gondolnátok. Persze megértem, ha ennek ellenére félsz folytatni és inkább hazamennél a szüleiddel. Én nem is tudom mit tennék a helyedben. - mosolyodom el bíztatóan és bátorítóan. Mégis csak a mi vérünk csörgedezik az erejeiben és ha tényleg ott van benne akár csak egy kevés is a nagyapámból, akkor nem adja fel csak úgy itt a célegyenes előtt. Mi nem olyanok vagyunk! Nem riadunk el egy kis veszélytől, főleg ha a siker nagy jutalommal kecsegtet. - Obskurus? Nem mondom, hogy nem gondoltam erre, de az obskurálók igen ritkák és legtöbbjük már fiatalkorában egyszerűen nem képes magában tartani ezt az erőt és szinte szétrobbantja. Ha benned mégis ott lappangott ilyen sokáig... - most már odahúzok egy széket és leülök szépen mellé aggodalmas tekintettel. Hallott szavakat, ezek szerint valamennyi infoja van és biztosan utána fog járni, akkor már jobb, ha én mondok neki el minél töbet, ami fontos, de nem minden részletet tartalmaz. Remélem ez alapján is megérti majd, ha a szülei idejönnek és ezt nekik is elmesélik akkor biztos, hogy nem maradhat majd itt, nem fogják engedni.
Frida távozik, Annabelle marad, és a zavarom is, hogy itt üldögélek egy betegágyban, miközben valójában semmilyen látható sérülésem nincsen, csak kimerült vagyok. De aludni a szálloda ágyában is tudnék, megfigyelés nélkül, nővérek nélkül, hiszen csak rémálmok gyötörnek, más is túléli a rémálmokat. - Felerősíti, de én nem is használtam sötét mágiát. Csak Ginát akartam megvédeni és lefegyverezni azt az oroszt. - válaszolom, mert itt van a probléma, én nem is használtam semmilyen sötét mágiát. Azaz nem akartam, de valami még is csak kitört belőlem, ezt nem lehet letagadni. - Igazából… Éppen ide akartam hívni őket. Persze megnyugtatni is, hogy jól vagyok, de beszélni akarok velük. - válaszolom, ezzel tökéletesen ellentmondva annak, hogy olyan levelet írok majd, amivel otthon tarthatom őket. Hiányoznak, jó lenne, ha itt lennének, akkor már majdnem az egész családunk itt lenne, hiszen amikor Lizzy a halál szélén lebegett a lányok szülei is megjelentek és azóta se mentek haza. De hiába a rokonaim, még se a szüleim, velük nem akarok beszélni arról, amit a banya mondott. - Tényleg úgy gondolod, hogy van értelme folytatni ezt az egészet? Mi van, ha a következő versenyszámban tényleg meghalunk? - kérdezek vissza és nyilvánvaló, hogy már régen kiábrándultam a versenyből, egyáltalán nem érdekel, hogy nyerni fogunk-e. Az még igen, hogy a többieket érdekli, de… baromság ez az egész. - Olyan volt, mintha egyszerűen elvesztettem volna az irányítást, mintha valami kitört volna belőlem és semmi beleszólásom nem volt az egészbe… Nem akartam támadni, így semmiképpen, és ez a valami csak úgy kitört belőlem és letarolta a pályát. Forró volt és hideg egyszerre, de egyszerűen nem emlékszem semmi másra, csak sötétségre. Mintha… visszavonult volna az elmém valahova mélyre. - vallom be, aztán lassan hozzáteszem. - Amikor egyszer kicsit magamhoz tértem, az egyik medimágus azt suttogta a másiknak, hogy obskúrus, de nem igazán értem, hogy mire gondolt.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Annabelle Mitchell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-01-12, 14:41
Christopher & Annabelle
A lány szerencsére önként távozik, én pedig épp csak futólag biccentek neki közben, aztán már nem foglalkozom vele, hogy becsukódott mögötte az ajtó. Ezt a kis röpke közjátékot a puszival azért megjegyzem magamnak. Őszintén szólva nem jó, ha Christophernek túlzottan komoly kötődései alakulnak ki. Azt tudom, hogy szeret szórakozni, barátkozni, de addig jó, amíg ezek felületesebb kapcsolatok. Ha valakinek túlságosan fontossá válna az nem jelentene jót, akkor az illető, ha netán történnte valami előrelépés az ügyünkben még gondot is okozhat. Persze vannak rokonai, de lássuk be a szülei elég távol vannak, az unokatestvéreit pedig szintén nem látom folyton a fiú nyakán csüngeni, de valami komolyabb kapcsolat... nem tetszene. - Igen azt hallottam, hogy legalább győztetek, de nem szabad ezzel viccelni. Az a mocsár sötét mágia és felerősíti a sötét mágiát, ahogyan láthattad te magad is. - és érezhette is. Az ellenfeleiknek igen hasznos volt, őszintén meg is lepett a győzelmük, habár én magam is gondoskodtam arról, hogy Christophernek ne essen baja, legalábbis komoly baja semmiképp. Persze a boszorkányról nem tudok, aki szintén védte őket, akkor jobban érteném a győzelmük okát is. - Nem, ne aggódj, csupán vannak ismerőseim, egy barátom is ott volt a meccsen és mivel meséltem neki, hogy találkoztam veled azonnal értesített, habár valószínűleg hamar híre megy majd. Az ilyesmit gyorsan cikkezni szokták, úgyhogy jobb, ha mielőbb megírod azt a levelet. - mosolyodom el, hiszen a lány azt említette papírt és pennát hozna Christophernek, sejthető, hogy a szülei megnyugtatása végett írna nekik. - Jó is ha megnyugtatod őket, hogy felesleges lenne hirtelen ide utazniuk, csak kizökkentenének. Reméljük nem tiltanak el a versenytől, hiszen már közel a cél és akár nyerhettek is. - igyekszme finoman jelezni neki, hogy jó lenne, ha tényleg megnyugtatná az aggódó szülőket. Én sem akarok velük találkozni és neki is tudnia kell, hogy akár még el is jöhetnek érte, hogy elvigyék és persze erről is le kell őket beszélnie. Nem szeretném, ha hazamenne, az számunkra cseppet sem hasznos. - Ez a barátom elég furcsa látványról számolt be, te mit éreztél pontosan? Segítettek idebent? - azért meglepő lenne számomra, ha tényleg arról lenne szó, amire a nagyapa gondol. Persze ennek jó és rossz oldala is van. Egyrészt nehezebbé tenné a kapcsolatot közöttük, viszont tény, hogy egy jóval erősebb testet kapna, mint amivel eredetileg számoltunk.
Csak legyen igaza, csak legyen igaza. Ez a mantra jár a fejemben, miközben Frida beszél, és ahogy feláll, visszaül, én elmosolyodom és barátságosan megfogom a kezét újra, mintha ezzel azt jelezném, hogy azért nem kell most azonnal rohannia. És azt is, hogy… talán nem akarok egyedül maradni. Kijavítja a botlást a hentes és a bíra között, lassan megszólalok. - Ó. Nem mintha ez így sokkal jobb lenne. - gondolkozom el, hiszen ez azt jelenti, hogy a bírákat se figyeli vagy védi senki. Vagy csak nagyon rosszul csinálják, tehát mi se számíthatunk arra, hogy valami markos legény majd közbelép, ha felkoncolnának minket. Annyira beindul a mérgelődésbe, hogy egészen azt várom, hogy az arca lassan elvörösödik, mert elfelejt levegőt venni. Ha egy fokkal jobb kedvem lenne, akkor elnevetném magam, de így csak elmosolyodom hálásan, mert egyszerűen nem beszélhetne így, ha nem törődne velem. És nagyon jól esik a törődése. - Tudod, nagyon aranyos vagy, amikor kiakadsz. - szalad ki a számon ez a kis mondat, miközben a felszín alatt emésztem a hallottakat. Csak legyen igaza, csak legyen igaza, újra ezt ismételem magamban. Annabelle mint egy fürge angyal suhan be és lép az ágyamhoz, én pedig teljesen lesokkolok, bár nem tudom miért. Mármint, egyrészről ugye rokon, és mondta, hogy a környéken lesz mostanában, de másrészről még is csak most lépett úgy igazán be az életembe, így még mindig meglepő a jelenléte. - Annabelle! - sóhajtom szinte a nevét, és valóban nem veszem észre a kis közjátékot a kettőjük között. Elengedem Frida kezét most már, főleg, amikor a lány előzékenyen visszavonulót fúj. - Köszönök mindent előre is, utólag is, mindenhogy is. - mondom a távozónak, és ahogy hozzámhajol, hogy puszit adjon én is viszonzom, előredőlve a félig ülős-fekvős pózban a betegágyon. Csak akkor válaszolok, mikor már elköszöntem Fridától, egy kicsit fáradtan, egy kicsit nyomottan, de mosollyal az arcomon, a hajamba túrva az egyik kezemmel. - Hát nem ez életem legjobb napja, de azt hiszem az ellenfél még nálam is jobban megijedt. - próbálom kicsit viccesre fogni, de látszik a szememen, hogy nagyon be voltam illetve vagyok szarva ettől az egésztől. És ha maradandó kárt okoztam egy ellenfélben, vagy valaki belehalt ebbe az egészbe az… Az nagyon komolyan megtörne. - Honnan hallottad? Már is híre ment a lapokban? Apáék is tudnak róla? - kérdezem, miközben valahogy kezdem egyre inkább kényelmetlenül érezni magam az ágyban. Valószínűleg a következő viziten már el is engednek, de most úgy érzem magam, mintha csak egy drámázó fiatal lennék, nem úgy, mint egy beteg, akinek tényleg ágyban kell töltenie az idejét, hogy gyógyuljon. Eddig semmilyen vizsgálati eredménnyel nem álltak elém, hogy mi is történt a pályán, mi volt ez a sötét robbanás, és ha nem tudnak semmit, akkor inkább lépnék is le. Persze a testem nem egészen ezt mondja, mert a tagjaim zsibbadtak és kimerültek a felszakadt mágia mennyiségétől, ami kitört belőem. Ha sokat mocorgok, akkor még a fejem is zsibbad, mint amikor valaki a végkimerülésig edz és furcsa, szédült állapotba kerül.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-01-11, 21:51
- Sajnos ennyi erővel az lehetett parasztvakítás is. Ha tényleg ilyen rosszéletű dolgokat feltételezett rólad, akkor ő se lehet makulátlan, márpedig aki nem az, annak nem tudom mivégre érte volna meg áldásokkal jótékonykodni. - húzogatom a számat az okfejtés közepette. Nem akarom én Christ elkedvetleníteni, de igaztalanul valótáanság állításával nem is vidítgatnám. Amit mondok, azt mindet komolyan gondolom. Tény, nem vagyok nagy játékos, ami az összeesküvés elméleteket illeti, de itt kezdek azért lassan én is paranoiássá válni. - Máris hozom! - pattanok fel lelkesen, majd vissza is csüccsenek a fenekemre. Oké, én ígértem, hogy hozok levélírási kegyszereket, de valahogy nem akaródzik most azonnal távozzam. Inkább választanám a beszélgetés fonalának tovagörgetését. - Nemnemnem! - rázom meg a fejem. - Félreérthetően fogalmaztam. A hentes nem bíra, hanem a nő volt az azt hiszem, akit megmentettünk. Vagyis akit a pszichopata elrabolt és kikötözött. - öntök tiszta vizet a pohárba, vagy legalábbis próbálok, már amennyiben a téma engedi. - Őszintén szólva én csak szerettem volna elfelejteni az egészet, s nem beszélni róla auroroknak. Na meg egyébként is, volt az a rossz érzésem, hogy itt igencsak fekletén mennek a dolgok, az aurorokat pedig szintúgy nem ismerem, szóval cseppet se szorgalmaztam, hogy jelentsük, vagy ilyesmi. Ettől függetlenül lehet, hogy valaki megtette a többiek közül, nem tudom. - vállat vonok, kissé szégyenlősen. Talán hibás döntés volt, hogy a hallgatást szorgalmaztam, de már mindegy, nem igaz? - De ha az aréna hatással volt rád, akkor nem te voltál, hanem az aréna. Mindenkinek van jó és rossz oldala, vagyis jobb meg rosszabb. Az, hogy az aréna a sötétebbet erősítette fel benned, még koránt sem jelenti azt, hogy te magad volnál rossz. Ez csak egyfajta rusnya manipuláció lehet. Nem tudom, hogy ki a fenének éri ez meg, de nagy ganédomb, hogyha azt élvezi, hogy ártatlanokkal szívózhat. - morranok fel, enyhén belelovallva magam a mérgelődésbe. Szólnék mást is, de a kivágódó ajtón át érkező nő jelenléte és bűbájos nézése ajkaimra forrasztja a szavakat. Érzem én, hogy elefánt lettem a szobában, s nem kívánok az lenni. Pláne nem egy olyan nőszemély társaságában idézni, akinek ismeretlenül is felém áradó kedvessége anyámra emlékeztet. Van itt elég szívás a VMS-en, nem kell még a "drága édesanyám" fantomképe is. - Én azt hiszem, hogy ideje megkeresnem azt a pergament meg pennát. Visszajövök majd nemsokára velük. Nem baj, ha addigra elalszol, majd leteszem az éjjeliszekrényre. - mosolygok bátorítón Chrisre, majd gondolok egyet és felemelkedés után visszahajolok hozzá, s egy baráti puszit nyomok az arcára. A nő felé pedig biccentek. - A viszontlátásra, asszonyom. Szia Chris! - fordulok ezzel sarkon, s megyek a dolgomra. Amikor pedig már nem látnak, teátrálisan szemet forgatok. Undok perszóna.. remélem akkor látom legközelebb, amikor a hátam közepét.
//Köszönöm a játékot! //
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Annabelle Mitchell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-01-11, 14:42
Christopher & Annabelle
A fenébe is, hogyan gondolhattam, hogy okos döntés, ha pont ezt a meccset hagyom ki? Tudtam, éreztem, hogy az a sötét mágia akár még hatással is lehet a fiúra, de csak azért, mert JED talált valamit, amiről úgy gonolta, hogy fontos lehet... És e miatt nem voltam itt, csak pár perce érkeztem azonnal indulva, hoppanálva, több lépésben, amikor meghallottam, hogy mi történt. Persze volt, akit megbíztam vele, hogy figyeljen rá, de mégis csak más lett volna, ha személyesen vagyok itt, talán... akár le is állathattam volna, így most minden bizonnyal aggódik, fél, attól tart benne volt ez az erő, ami kitört belőle és igen valószínűleg ez így van, de őt meg kell győznöm róla, hogy ne aggódjon, vagy hogy lehetőség szerint minél kevesebbeknek beszéljen róla, hogy mások azt higgyék ez nem belőle jött. A nagyapa persze örülni fog, hiszen ez jó, még jobb táptalajt jelent majd a számára, de a fiúnak erről nem lehet fogalma, egyelőre még jobb ha ugyanosan naiv és tudatlan marad, mint eddig. A fenébe is JED! - Az engem cseppet sem érdekel, rokonok vagyunk! - egy nővérke próbálja az utamat állni egy gyenge "vannak nála és nem lenne jó terhelni" felszólalással, de nagyjából esélye sincs és úgy sejtem van épp elég sérült a meccsek után ahhoz, hogy ne én legyek az elsődleges problémájuk, így simán becsukom az orra előtt az ajtót és amikor a bent lévő Frida és Chris felé fordulok az arcomon már nem az a határozottan ijesztő nézés van, ami a nővérkét is meghátrálásra késztette, hanem egy jó nagy adag aggodalom. Azért nem lököm félre Fridát, de egy pillanat alatt Christopher mellett termek az ágy másik oldalán. - Hogy vagy? Hallottam, hogy mi történt, biztos nagyon megijedtél! - persze azért az ágy felett Frida kap egy igen kellemetlen pillantást, épp csak futólag, épp csak úgy, hogy Christopher ne lássa, de egyértelműsíthető belőle, hogy nem igazán értékelem a jelenlétét, de egyelőre még szóban nem kérem meg, hogy távozzon, hátha rájön erre magától is.
- Volt egy ilyen… Arany-aura felvillanós izé, tudod, mint amikor egy pajzs életbe lép, de nem tudom, hidd el én is igyekszem csak a banyát látni, és nem hinni neki semmiben, de ez, ami most történt, meg a Mexikói… - kicsit nyűglődve húzom el a számat és a kezemmel beletúrok fáradtak a szőke hajamban. Szkeptikus, én is az vagyok, fogalmam sincs mit higgyek, ő se tudja. Hát jól állunk itt! Ülünk, mindegy. - Igazad van. Ide kéne hívnom őket. Bár lehet, hogy Lizzy és Gilly már elküldték a leveleket, sőt, Lizzy szülei is itt voltak, amikor ő kórházba került, lehet, még mindig itt vannak és beszéltek velük. De nem bízom a véletlenre. Köszönöm, ha szerzel pergament és pennát és elküldöd a levelet. - a mosolyom fáradt, de hálás, bár tipródok, hogy pontosan mit is kéne írnom. Sziasztok, valami sötétség kirobbant belőlem, most a gyengélkedőn vagyok, nyugi semmi bajom, csak mindenki másnak ártottam, beugranátok elmondani mi a franc történt? Vagy valahogy így. És vagyok olyan őszinte és nyílt viszonyban is, hogy bejátsszam ténylegesen ezt nekik. Legalább is én azt hiszem, hogy nincsenek titkaik előttem, nem is sejtem, hogy mekkora pofára esés lehet abból, ha szembesítem őket azzal, mit mondott a boszorkány. - Aztakurva… - összegzem néhány szóban, hogy az egyik bíra hentesként vágja le az embereket egy világversenyen. Hogyan fordulhat még is elő ilyesmi? - És valami aurorok nem is lettek bevonva, vagy mit tudom én? Vagy inkább lapítás van, hogy ne szökkenjen a hír, hogy mibe keveredtetek? Keveredtünk, mert ami velünk történt az se volt éppen tündérmese. - hallgatok el, és most az utolsó kérdéseit kell átpörgetnem és mélyen átgondolnom. Nem válaszolhatok annyit, hogy nem tudom. Illetve válaszolhatok, csak akkor nem jutok egy fikarcnyival sem előrébb. És jót tesz, ha van kivel megbeszélnem az egészet, Frida tökéletes hallgatóság, szinte a visszhangja a gondolataimnak. - Nem tudom. - bukik még is ki belőlem, akármennyire akarok okosabbat mondani. - Azt hiszem tényleg én voltam. Mind a kettő. Az elsőnél talán rásegíthetett valaki, ahogy mondtad, de a másodiknál az arénában… senki se varázsolhatott be, tudom, hogy Cody megpróbálta, láttam rajta a ragyogását, és még se érzett senki semmit. Ha valami kiváltotta, az az aréna, de mindenkire hatással volt. Csak rám… csak rám így. Csak előhozta, nem belém plántálta. Azt hiszem. Így érzem. Ettől rettegek. - mondom ki, a végén igen akadozva, ahogy megvallom nagy férfiasságomban a gyengeségemet. - De én semmilyen sötét körnek a tagja nem voltam, vagyok, leszek, kitörhet belőlem akármi, előbb ugrok ki az ablakon, minthogy ilyenekbe keverjenek! - tör ki belőlem ez már magabiztosan, kicsit felszívva magam egy kis daccal és életerővel. Így kell ezt, nem süppedünk le, nem depizünk be, harcolunk, ha az egész világ ellen is kell. Vagy magam ellen. Miért érzem annyira igaznak már a boszorkány szavait? Miért érzem úgy, hogy tényleg van bennem… valami? Ha nem érezném, akkor elhihetném Fridának, hogy biztosan csak átok volt, nem áldás, hogy behúztak a csőbe, manipuláltak, nem vagyok egy rakfós gyerek, megeshetne, ha nem érezném úgy, hogy az egészben… van valami.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2020-01-09, 18:15
- Megáldott? Hát, hogyha nála ilyesmi az áldás, ami veled előfordult, akkor elég furán értelmezi a dolgokat. - morranok fel. - Egyébként honnan tudjátok, hogy tényleg áldás volt? Tapasztaltak valami pozitív bizonyítékot erre a többiek? - teszem fel a számomra teljesen logikus kérdést. Nem arról van szó, hogy alapvetően gyanakvó természet vagyok, de ez az egész Varázslók Nemzeti sportja kezd olyasmi lenni, ami kinyitja nálam a paranoiakaput. - De esetleg.. most nem akarnál beszélni velük? Tulajdonképpen ráérsz, hiszen egyelőre úgyis a gyengélkedőn vagy.. Szerezzek egy baglyot neked, írsz levelet? Ha szeretnéd, szívesen elküldöm bagollyal helyetted. - ajánlkozom őszintén. Van valami olyan módszer is, hogy a kandallóban megjelenhetne a szülei arca és társaloghatnának a láng által, de mivel nem látok itt kandallót, ezért ezt nem javaslom. A hoppanálást, szintén, hiszen hát innen Fokvárosból azért nem lenne egyszerű. A hoppanálás ugyanis nem egyenlő a teleportálással, nem utazhatunk így kontinensnyi távokat. - Állítólag egy bíra a versenyről. Megmondom őszintén, hogy azóta nem kerestem meg. És hát igen, valószínűleg kihagytam, ugyanis az elején elég sokáig ájult voltam. Még szerencse, hogy a többiek nem hagytak sorsomra, hanem vittek magukkal. Felteszem ige, gyilkos volt. Vagy inkább hentes.. az amelyik emberekre utazik. Nagyon undorító volt. Hullaház, zombik.. mindezt valami manóküllemben előkeveredő fickóval körítve.. Nagy levegőt véve mindent elmesélek Chrisnek, amire emlékszem //vagyis hát ami benne volt a kalandban azt mindent elmondja Frida : D//. Még így is érzem, hogy hézagos, de azért tán haladunk valamerre. - De biztos, hogy azt te csináltad? Nem lehet, hogy valaki felerősítette a varázslatodat, hogy direkt megzavarjon? - elmélkedem. - Na azt mondjuk készséggel el is hiszem a látottak után. Elég sötét ez az egész így. De ugye nem arra akart célozni, hogy te is ennek a sötét körnek a tagja vagy csak épp még nem tudsz róla?
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-18, 11:24
Frida & Chris
Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.
- Gondolhatod, hogy én el akartam küldeni a francba, de a gyógyító üvegcse, amit Lizzy-nek ígért betette a kulcsot. A többiek kiszabadították az elátkozott boszorkát és a banya tartva az ígéretét mindenkit megáldott, ha minden igaz… Én is azt ismételgettem, mint te, hogy csak kamu az egész, azonnal el is vetettem, nem mintha annyira ráértem volna, hogy beszéljek a szüleimmel. - vallom be. Tényleg az egészet csak süket dumának tekintettem, el akartam felejteni minél hamarabb, és örülni annak, hogy az unokahúgom az életveszélyes állapotból magához tért. Még jobban kihúzom magam és fészkelődök, amikor elkezd mesélni arról, velük mik történtek. Kicsit foghíjas az egész, de megpróbálok nem belevágni, kivárni, míg befejezi a történetet. - Tom arra kért, hogy csábíts el valakit egy hullaházban, aki végül el is tűnt? Na jó, tuti, hogy kihagytál pár lépést. Akkor az egy gyilkos volt, és még élve találtatok egy nőt? Hol van most? Ki a nő? - buknak ki belőlem a kérdések. Minket egy boszorka csalt ki, őket meg egy házimanó? Mi a franc történik ezen a versenyen? - Az összes számban kemények voltak az ellenfelek, de a mexikói meccsben volt az első ilyen… kitörés? Csak a futó szemét akartam kicsípni és füsttel megzavarni, erre, hát, tudod… - hagyom abba, mert azon már itt volt, látta, hogy egy füstszörny a földbe kente a mexikói srácot elég rondán. Cody is berohant gyógyítani, hiába az ellenfelekről beszélünk. - De a boszorkány még folyamatosan azt is emlegette, hogy a verseny csak egy alkalom, hogy valami sötét varázslókör egybe gyűljön és alvilági üzelmeket palástoljanak, vagy ilyesmi. - teszem hozzá, ezt mondjuk nem túl részletesen, mert amikor mondta túlságosan magam alatt voltam és egyre csak a banya torkának ugrottam, hogy takarodjon és nem akarunk alkudozni vele. Mekkora volt a szám! Hát, most itt a gyengélkedőben feküdve sokkal szerényebben gondolok vissza a helyzetre, miután még is csak megköttetett az alku és minden úgy lett, ahogy mondta. Sötét vér folyik az ereimben… Vagy igaza van Fridának, és átkot kaptam tőle átok helyett? Ez a gondolat kicsit felélénkít azért.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-17, 20:50
Nos, a helyzet nem könnyed és nem vidám, nem akarom még én is rombolni a kedvét, szóval csak óvatosan mesélek és annyit, amennyit épp szükséges ahhoz, hogy korrektül válaszoljak a kérdésére. Nem, mintha nem szívesen mondanám el, egy részem nagyon is kedvét lelné benne, mert tán megkönnyebbülést hozna, de.. nem most. Van az úgy, hogy az alkalom nem megfelelő. Inkább kérdezek ls nagy figyelemmel hallgatom a válaszát. - Rémlik, hogy elég nagy patália lett belőle, meg hogy igen rút egy asszonyszemély volt. - vágok közbe csak ennyit, hogy jelezzem igen, tudom kiről van szó. Mondhatnék egyszerű és tömör helyeslést is, de sose voltam szűkszavú fajta, hát most sem hazudtolom meg önmagam. - És mi lett az alkuból? - kerekednek el a szemeim. Nem akarok a szavába vágni, de eléggé megüti a fülemet mindaz, amit hallok. Azért hagyjuk már, hogy egy felnőtt nő diákokat kérjen és pláne verseny alatt ilyesmire. Felháborodásomban csak pislogok, mint hal a szatyorban. - Amilyen átkos kedvében levő valaki, nem is biztos, hogy igazatg mondott. Nem lehet, hogy most is csak megátkozott téged, mert beszólogattál neki? Mit mondott pontosan a családodról? Utána néztél azoknak, amiket pedzegetett? - szalad ki a számon megannyi kérdés. Nem aprózom el, így is visszafogom magam, hogy ne egyszerre akarjak mindenre rátérni. Nem lelkesedem azért, mert egy átkos boszi hülyeségeivel belemászott Chris fejébe, szóval a kérdések inkább azért áramolnak, mert titkon remélem, hogy rá tudom ébreszteni arra, hogy nem igaz semmi abból, amit mondtak neki. Hogy nincs miért maga alatt legyen.. bár igazából ha mégis igaz, akkor se tehet róla, szóval én biztosan nem ítélem el. - Hát kaptunk többen is levelet a gála után, amit mintha házimanó írt volna, s találkára hívott. aztán ott elszabadult a pokol. Bevallom én egy ideig ájult voltam, szóval nem tudom pontosan hogy kerültünk a helyszínre, de mintha valamiféle hullaház lett volna, ahol életre kelt egy test a boncasztalon.. nagyon beteg volt. Tom látott valami infót a fazonról, akinek a karmai közé keveredtünk, s megkért, hogy próbáljam elcsábítani, mert az ilyesmi a zsánere, de végül nem került rá sor, mert belesétáltunk a karmaiba, aztán még mielőtt tettleg elbánhattunk volna vele egyszerűen besétált a falba és eltűnt. De legalább a nőt meg tudtuk menteni, aki ott volt megkötözve. - részletesen leadom a drótot Chrisnek minden tekintetben arról, amire a manós kalandból emlékszem. Mondjuk a hátam kötzepére sem kívánom az emlékeket, de ez a hely nagyon bizarr kezd lenni, szóval ahzt hiszem hasznos lehet még a későbbiekre nézve az információcsere. - Én csak az átkozásos versenyszámra érkeztem.. előtte is voltak meredek dolgok? - kérdezek újfent. Próbálom összerakni a kirakós darabjait, de egyelőre csak egyre jobban futkos az egész VMS intézményétől a hideg a hátamon.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-09, 16:26
Frida & Chris
Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.
Annyira szívesen tolnám félvállról, hogy a bunyó része nem volt vészes, mert igazából egy darabig tényleg jól haladtam, és mindenki más is ügyesen teljesített, de akkor se lenne őszinte, ha elfelejteném, ami utána jött. Hiszen akkor is törtek a csontok, nem kíméltek minket, és ezért mi se kímélhettük őket, vagy kiütnek az első mozdulattal, kihasználva a könyörületességünket. Talán ha nem lett volna az a sötét robbanás, akkor is eltört volna bennem valami, de így… így menthetetlenül és visszavonhatatlanul magamba zuhantam. Látszik, hogy tényleg beletenyerelt valamibe, de ahogy mesél a többiekkel való kapcsolatáról, lassan újra sikerül rá fókuszálnom. Meghallom amit mond, de látom, hogy eléggé nehéz témára kormányoztunk, csak ez neki nehéz, és ez nekem. Szeretem, ha a környezetem jól érzi magát a társaságomban, de jelen esetben be kell vallanom, hogy leginkább esélyünk sincsen erre. Nyomorúságosan érzem magam, és nem tudom azt a vidám kevélységet sugározni, amit mindig. - Emlékszel arra a vén szipirtyóra, akit Cody látott még a futós meccsen? Aki miatt nem figyelt és Sidney berágott, hogy a kispadosok meg készenlétisek elmászkálnak és nem szurkolnak. Na, az. Néhány napja alkut ajánlott, hogy tegyünk meg neki egy szívességet, ébresszük fel valami régi riválisát, akire átkot küldött, de megbánta, és cserébe áldással erősít minket, és amikor beszólogattam neki egyre csak tolta a dumáját, hogy nézzek utána a szüleimnek, nagyszüleimnek, igazából a vérvonalamat, ezt a szót használta. - nagy levegőt veszek, beszívok és kifújok. - És ez a banya küldött átkot Stansson családjára is. Ezért nem versenyezhet már, valójában eléggé... a végét járja. Persze, hogy eddig a legkevésbé sem hittem neki, hiába ő volt az, aki egy szérummal segített Lizzy felépülésében is, de ez a mai… ez jelentett valamit… - hagyom abba a beszédet. Hogy pontosan mit láttam és mit éreztem… még azt hiszem nem állok arra a részre készen, néhány percig még minimum elodáznám. Viszont nem tudok titkot tartani. Utálok titkot tartani. Akkor is, ha szégyellem, hogy elfogadtam annak a boszorkánynak az üvegcséjét, és hogy a többiek teljesítették a kívánságát, el kell mondanom végre, hogy mi volt. És itt kanyarodunk vissza arra, amiket ő mondott az imént. - Erről pedig én maradtam le. Mi volt pontosan akkor? A manókkal meg a hentessel? Amikor utána találkoztunk mindannyian olyan furcsán viselkedtetek, de akkor lábadozott Lizzy és bevallom akkor és ott minden más egyik fülemen be, a másikon ki. - húzom el a számat, miközben lassan elengedem a kezét és feltolom magam az ágyban, hogy inkább üljek már, mint feküdjek. A gyengélkedő ágya el van bűvölve, így idomul az ülő-pózhoz és a háttámla jótékonyan megemelkedik.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-07, 09:00
Chris és Frida
Nem baj, hogy nem nevet velem, igazából mág az is elég, hogy egy kicsit úgy látom sikerült kizökkentenem abból a letargiából, ami eluralkodott rajta. Így már megérte idejönnöm, nem volt hiábavaló az egész. - Igen, szerencsére. Bár azért ez elég durva volt, kívülről nézve is. El sem tudom képzelni milyen lehetett benne lenni a sűrűjében! - szalad ki a számon. Mgbánom azonnal, amikor kimondom, mert ez nem az az út, amin elindultam. Koránt sem hiszem, hogy azzal majd továbbra is nyugtatólag hatok rá, ha azon lamentálok milyen rettenetes dolgot élt, éltek át. Így inkább reménykedem abban, hogy sikerül gyorsan túllendülnünk ezen, s nem akad meg a beszélgetés fonala. - Semmi feszkó nincs, csak nem ismerkedtünk össze igazán. Rajtad kívül eddig Tommal és Danyvel lógtam csak a szabadidőmben, később érkezőként szobát is egyedül kaptam, szóval a lányokkal való bandázás kimaradt, hacsak nem számítjuk azt, amikor a manók üzenete után eredtünk. De hát az minden volt, csak nem örömhömpöly, szóval.. hát na, ez van. - vonogatom a vállamat könnyeden, mert tényleg nincs semmi gond, nem vagyok én haragban velük, csak nem ismerjük egymást annyira, hogy úgy véljem éppen az hiányzik nekik, hogy én érdeklődjek a hogylétük felől. - Van egy kis nehézségem a lányokkal való barátkozásban. Tartok attól, hogy közelengedjem magamhoz őket. - teszek önkéntelen kitérőt, s vallom be mindezt, mely nagyon nem tartozik ide, de valamilyen módon mégis témába vágott, szóval, hát kimondtam. Aztán viszont inkább kérdezek, s figyelmesen hallgatom Chris válaszát. Szeretném megérteni mi zajlik le benne, s talán neki is könnyebb, hogyha beszél róla. Van, amikor könnyebb. Nem minden esetben, de azért néha előfordul. Hátha ez is olyan alkalom. - Lakat a számon! - imitálom a mozdulatot fél kézzel, ahogy bezárom ajkaimat, s a képzelt kulcsot teátrálisan a hátam mögé dobom. Kacsintani csak azért nem kacsintok, mert nem nagyon tudok, azt meg nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy grimaszkodok. - Sötét örökséged? - elkerekednek a szemeim. - Mégis miből következtetett erre? S mikor mondta neked? Hol? Ki? - egyszerre nagyon sok kérdést sikerül kimondanom, tudom, de őszintén érdekelnek a válasok. Van a hangomban némi felháborodás, de ez nem Chris állítólagos örökségének szól, hanem annak, hogy szerintem méltatlan ilyesmiket mondani valakinek, pláne az bosszant, hogy benne van a pakliban a megátkozás lehetősége is. Hát milyen ember tesz ilyet? - A meccs közben tudod mi történt veled? Éreztél belőle valamit, amiből úgy gondolod, hogy ez a sötét örökséged megváltoztathatott? Láttam, amit láttam, de zavaros volt. Gondolom, hogy neki is az, de talán ha beszélünk róla és boncolgatjuk, akkor sikerül összerakni a puzzlet. - Ez a hely mondjuk egyébként is kezd nagyon fura lenni. A gálán Hiroval találtunk egy újságcikket egy halálesetről, majd az a hülyeség a manókkal meg az elmebeteg hentessel.. ez az egész verseny nem is tudom.. rossz aurával rendelkezik. - fejtegetem elgondolkozva.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-06, 15:30
Frida & Chris
Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.
Fáradt, visszafogott mosolyok, ez aztán igazán nem én vagyok. Én mindent teljes szívvel szoktam csinálni, ha nevetek az egész testem nevet, ha dühös vagyok, akkor elszáll az agyam, érzelmes vagyok és heves, egyszóval temperamentumos. Most meg tiszta megtört és úgy érzem magam, mint egy nyolcvanéves, akinek vége az életének. Mikor máshogy fejezi be a mondatot nem nevetek vele, de azért egy gyenge mosoly megint kitelik, értékelem az erőfeszítését, azt meg főleg, hogy itt van mellettem és nem rohamoz meg kérdésekkel azonnal, nem látom a szemében a félelmet sem. Pedig én félek ettől az egésztől, félek magamtól. És nagyon jól esik, hogy fogja a kezemet, hogy van kibe kapaszkodnom. - Akkor mindenki jól van közülünk. Hála Merlinnek. - szakad fel belőlem egy kis feszültség, és ahogy a levegőt kifújom érezni, hogy halványan megremegek. - Miért hiszed, hogy nem vágynak a társaságodra? Lemaradtam valami feszkóról köztetek? - kérdezek vissza, egy kicsit talán túlságosan belekapaszkodva ebbe az apró megjegyzésbe. Addig se rólam beszélünk, nem arról, ami történt, amit tettem, akaratomon kívül. A sötétségről, ami bennem van, és hiába tört ki most, nem távozott. Tudom, hogy nem távozott! - Az az igazság, hogy… Néhányszor magamhoz tértem. Emlékszem, hogy voltak bent nálam, de nem volt erőm, nem akartam beszélni. De ezt ne mondd el nekik, nem akarok senkit vérig sérteni, hogy megjátszottam a haldoklót, miközben ők lerágták a tíz körmüket, jó? - ígértetem meg, pedig általában ritka egyenes ember vagyok, és nagyon nem hajlok a simliskedésre, de most ez más. - Nem tudom. - válaszolom egyszerűen, aztán mélylevegőt veszek. - Egy boszorkány azt állította, hogy van egy sötét örökségem, amit a véremben hordozok, én lehülyézem és elküldöm a picsába, aztán ez történik. Nem tudom. Most vagy megátkozott, mert folyamatosan pofáztam neki, vagy igazat mondott és… És nem az vagyok, aki lenni akarok, hanem valami egészen más. Többször megakadok, elhallgatok, újrakezdem, nem jönnek a szavak a számra, a gondolatok összekuszálódnak. Azt se tudom, hogy mennyit tud erről az Elenás mindenségről, az üvegcséről, amit másoltak a többiek, hogy Lizzy gyógyszerét is tőle szereztük, vagy a boszorkáról, akit felébresztettek az erdő mélyén. Ha semmit, akkor most nézhet, mint borjú az új kapura.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-06, 11:10
Chris és Frida
Nem is tudom miért lep meg az, hogy kimondja a nevemet, de mégis picit összerezzenek tőle, mintha nem számítottam volna rá. Pedig benne volt a pakliban, hogy felébred, miközben itt vagyok és nem is suttyomban akartam az ágya mellett ücsörögni, de talán még mindig a meccs sokkja alatt vagyok, vagy nem tudom. Mindenesetre amilyen gyorsan jött olyan gyorsan megy is a megilletődöttségem, s mosolyogva fordulok Chris felé. - Én vagyok. - tudatom vele, hogy nem téved és tényleg az ül az ágyánál, akit annak vél. Mikor megszorítja a kezemet, tükrözöm a mosolyát, s mivel nem úgy veszem észre, hogy zavarja a mozdulat, egyelőre nem húzom el a magamét, óvatosan ott hagyom, ahol eleddig is tartottam. Kicsit úgy bánok Chrisszel, mint a pillangóval, akit nem akarok elijeszteni, így még szinte levegőt venni se merek, fel ne rebbenjen. Ez az egész kézfogósai olyasmi, ami bár zavarba ejtő, de mégis van benne valami magától értetődő, szóval meglehetősen kettős érzéseim vannak miatta. Pláne, mert nem nő és férfiszerepben gondolok magunkra, hanem barátokként. Ami persze lehet, hogy erős, hiszen alig ismerem a srácot, de ez van, ilyen vagyok. Könnyen zárok a szívembe másokat. - Rendben van. Akkor én most.. - megyek, akarnám mondani, de folytatja a mondandóját, s biztosít arról, hogy az én társaságom nincsen terhére, így másképpen fejezem be megkezdett mondatom. - nem szólok senkinek. Elég ostobán hangzik ez így, fel is kell nevessek miatta, bár a helyzetből ez nem adja magát. De talán a nevetés ragályos lehet, s kicsit jobb kedve lesz tőle Chrisnek is. Mondjuk abból, ahogyan kinéz erre nem sok esélyt látok, de ettől még próbálkozni szabad. Megsimítom kezét, amikor megszorítja az enyémet. Egyre kevésbé zavartatom magam emiatt az érintés miatt, kezd természetessé válni. Vajon hogyha az öcsém nem olyan lenne, amilyen, akkor őt is így vigasztaltam volna rossz napjain? Sose fog kiderülni nagy valószínűséggel, s most nem is szeretnék Galenre gondolni. Chris kérdése visszaráz a jelenbe. - Nem tudom, hogy mi van az oroszokkal. Igazából a többiekkel sem nagyon. Mármint Cody és Gina kezelésbe vettél Eileent, Sidney zavartnak tűnt ugyan, de nem láttam rajta, hogy sérült lenne, ahogy Morticia és Lizzy is egyben voltak. Igazából nem hiszem, hogy bármelyikük vágyna a társaságomra, így nem kerestem fel őket. Vallom be Töredelmesen szegényes szociális hálómat itt a VMS-en. Valahogy nem jövök ki jól a lányokkal Erica halála óta, mindenkiben őt keresem és ez nyilván érződik.. vagy nem, csak egyszerűen önvédelmi mechanizmusból nem keresem a társaságukat, mintha nem akarnék a terhükre lenni. - Azt sem tudtam, hogy neked kell-e társaság, de.. olyan magányosnak tűntél így, hogy mindenki itt hagyott, szóval.. - hanyag vállvonással magyarázom ittlétem bizonyítványát, majd bár egyértelmű, hogy a válasza valami olyasmi lesz (vagy nem), hogy “rosszul”, attól még megkérdezem: - Hogy érzed magad?
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-03, 11:18
Frida & Chris
Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.
Furcsa érzés kerít hatalmába, amikor először lekerül Frida keze a remegő kezemről, aztán újra vissza kerül, mintha szomjaznék az érintésére és a támogatására, és abban a pillanatban, amikor elvette a melegét, ezerszeresen csapódna le rám a hideg. A szemem fókuszál, a homály feloszlik, és meghallva a hangját felé fordítom a fejem. - Frida…? - kérdezem halkan ezt a totál felesleges kérdést, mert amennyiben nem ment el teljesen az eszem két lázálom között vagy nem vakultam meg, egyértelmű, hogy a lány ül mellettem. Lepillantok a kezére, a kezeinkre, és gyengéden megszorítom, zavarodottan, de hálásan is egyben. - Ne, kérlek ne. Nem szeretnék társaságot. - vallom be, egy kicsit elhúzva a számat és elpillantok róla. Néhány másodperc eltellik, míg leesik, hogy mit mondtam. - Mármint rajtad kívül. Nem akarlak elküldeni. - teszem hozzá, és a szemem sarkából elkezdem méregetni az arcát. Az enyémen ott az aggodalom, de nem magamért, hanem azért, mert attól rettegek, hogy a mexikói meccs, és most az orosz meccsen előtörő sötétség meg fogja rémiszteni a csapattársaimat, barátaimat is. Ahogy az egyik nővért is megijesztette, ezért talált rám egyedül, és ezért nem törölgette senki a homlokomat, inkább békén hagytak. Egy obskúrus teljesen kiszámíthatatlan lehet, sose volt és talán sose lesz pontosan definiálva, hogy mi zajlik le bennük, mi zajlott le bennem. Talán csak a sár és a pálya hatása szabadította fel, talán innentől kezdve mindig ilyen… labilis leszek… A sötétség a véremben, amiről az az Elena nevű boszorkány beszélt… Szörnyeteg vagyok! Megfeledkezve magamról feszül meg az állkapcsom, ahogy összeszorítom, és ezzel együtt a kezeimet is ökölbe próbálom, de mivel az egyiket Frida fogja, így azt csak önkéntelenül megszorítom. Látszik, hogy vívódom és tépelődök a történteken, egy szóval: szenvedek. - Hogy vannak a többiek? És az... oroszok? - bököm ki végül, feszülten.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-02, 20:48
Chris és Frida
Nem is tudom, hogy itt kellene-e lennem. A meccset szinte csukott szemmel “élveztem” végig (vagyis legálisan másfelé figyeltem, s így azért nem hangzik annyira rettenetesen a dolog, mintha nem kaptam volna Sidneytől feladatot és csak nyafka kislányként nem mertem volna odanézni), mint valami gyáva, homokba dugott fejű strucc, s közben magamban imádkoztam a csapattársaim testi épségéért. Ha valaki a többi nézőtárs-csapattag közül hozzám akart szólni, csak makacsul ráztam a fejemet, s nem reagáltam semmire, ami történt. Gondolatban tövig rágtam a körmeimet. Igen, kissé rosszul kezeltem a helyzetet, de mindenkinek van gyengepontja. Az enyém épp az erőszak és a veszélyesség. S hát ez az egész meccs mindkettő volt. Örülök, hogy vége lett. Már voltam itt párszor, de mindig azt mondták, hogy alszik, ezért el is oldalogtam. Most viszont úgy voltam vele, hogy nincs itt egy medimágus sem, éppen ezért közelebb sétáltam Chris ágyához. Benedvesítettem egy rongyot az ágy melletti éjjeliszekrényen álló kancsóból nyert vízzel, s finoman áttöröltem homlokát, lemosva így róla az izzadtságcseppeket. A gyógyítók dolga lenne, de mivel egyikük sincs a közelben, így úgy határoztam, hogy nem vesződök a keresésükkel. Csak nem fog senki a szimpla törődésért az orromra koppintani. Nem gondolom át tudatosan a cselekvésemet, csak itt vagyok, a nedves rongyot az ágyrácsra terítem száradni, majd húzok magamnak egy széket az ágy mellé, s letelepszem rá. Az első rezzenésére ösztönösen nyúlok a keze felé, hogy ráhelyezzem sajátomat a kézfejére, ezzel próbálva csökkenteni remegését. Arra nem számítok, hogy magához tér, így amikor megtörténik kissé ijedten, szégyenlősen kapom el kezemet először, de végül látva zaklatottságát mégis újra megfogom a kezét. Nincs ebben semmi félreérthető, legyen már eszed, Frida! Az együttérzés nem bűnös dolog. - korholom magam. - Szia! Engedek meg magamnak egy vérszegény mosolyt, hogy valami kellemes mimika legyen már, amit Chris először lát, ha kinyitja a szemeit, s ne az aggódó tekintetemmel találja szembe magát. Van neki elég baja anélkül is, hogy traktálnám a magam nyűgjével. - Szóljak valakinek, hogy felébredtél? Szomjas vagy? Kedves hangon, csendes nyugalommal kérdezem, s közben észrevétlenül megpróbálom elhúzni a kezem, nehogy kínos legyen a kezdeti vigasztalás a végén.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A gyengélkedőn 2019-12-02, 12:52
Frida & Chris
Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.
Miután átkerülök a pályáról a verseny gyengélkedőjére, ahol levetkőztetnek, megtisztítanak, és új ruhákat kapok, még mindig nem igazán akarok beszélni és abban a pillanatban, hogy a nővérek vagy az orvosok már nem tartanak ébren valamilyen vizsgálattal, azonnal álomba erőltetem magam. Nem segít sokat, mert álmaimban is ott látom a sötétséget, ahogy körülöttem gomolyog, és a sötétségben felsejlik Elena képe, a Mexikói fiú képe, az Orosz képe, akinek majdnem leszakítottam az arcát, a nővér képe, aki reszkető kézzel ért hozzám - félt tőlem -, és... a saját képem. A sötétség mintha tükör lenne, olyan tisztasággal látom a vonásaimat, amik még is egy kicsit mások, mint amit általában viszont látok, valahogy idegenek, valahogy nem az enyémek, és még is... A kép mozdul, és a másik én a jobb kezét lazán a mellkasára helyezi, én pedig lepillantok a sajátomére, ahol a szívem helyén csak a sötét gomolygást látom...
A sötétség nem körülötted van... A sötétség benned van...
Izzadtan, lázálomból ébredek, ki tudja hány órával, hány látogatóval később és a fogaimat csikorgatva próbálom a plafont bámulva átgondolni a történteket. Még is milyen felmenőm lehet, akiről nem tudok? Honnan származhat ez az elfojtott sötétség, ha egyszer én ki lettem képezve, hogy használjam a mágiát, nem lehetek egy elfojtásból született obskúrus. Vagy elfojtottam valamit... valamilyen részt... valamilyen mágiát...? Azt, ami a véremben van, amiről a boszorkány beszélt. Zaklatott vagyok, és nem is nagyon tudom leplezni, a remegés ott van a kezemben, az izzadság hidegen ül ki a homlokomra és érzem, hogy az egész lepedőt magam alatt eláztattam az elmúlt órákban.
//
️️️️️
// 
//
