2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Felröhögök hallva az ágyas sztorit. Persze, hogy megindul a fantáziám egészen másfelé, s nincs is bennem semmi szégyenérzet amiatt, mert ki is nyitom a gambámat és vihogva közlöm is. - A kisujját, mi? Még jó, hogy nem más kisnövését.. khm.. akarom mondani kinövését hagyta el. Egyértelmű, hogy mire célozgatok pikánsan. Nyilván nem tudom, hogy Cody kis nagy nagynövésű - és nem is érdekel - de ettől még ebben a szövegkörnyezetben annyira adta magát, hogy nem tudtam magamban tartani. Önkéntelenül is feldorombolok, mint egy macska, amikor elkapja a derekam. Jólesik ez a támasztás, meg az egész játékos közelség, s bár nem gondolok bele sokkal többet annál, mint ami, mégis egy hangyányit kacér szemöldökfelvonás is jár a mosolyom mellé. - Hááát.. oké. Ne mondd, hogy bármi jónak elrontója vagyok. egy életem egy halálom, a steaket mojírtó mellé meggusztálom. - vigyorgok ismét, faragva egy szánalmas rímet a játék kedvéért. Igazából nem tartom magam finnyásnak, szóval könnyen lehet, hogy még ízleni is fog ez a kombináció. Ha meg nem, akkor azt is simán a tudtára adom. Nem vagyok az a fajta, aki udvariasságból nem meri kimondani a dolgokat. Talán épp az ami a szívemen az a számon jellemem miatt adtam a fejem újságírásra. Ott legalább kiélhetem magam és még a szimatolás - khm.. nyomozás - és vájkálás is belefér. Ezek mind olyasmik, amik egy nem-újságíróban nem feltétlenül tisztelendő vonások, de szerintem a jó cikkhez elengedhetetlenek. - El kell szomorítsalak. De. Lehet. Sőt még ennél kibírhatatlanabb is lehet. Igazából még csak most kezd alakulni a felnőtt személyisége, vedli le a gyermekkor és az útkereső kamaszkod tojáshéját ő is, szóval amilyen hatások érik, azok befolyásolják leendő jellemét. És simán el tudom képzelni, hogy elmegy olyan irányba, amit ki s enéznél belőle. - fejtem ki nézeteimet. nincs nekem Lizzyvel semmi bajom amúgy, nem is ismerem nagyon, de másokat hasonló életkorban tapasztaltam már megváltozni és attitűdöt cserélni, szóval abszolút nem tartom elképzelhetetlennek nála sem az említetteket. - De ettől még az unokahúgod marad, a családod része. Amondó vagyok, hogy tudnál hatni rá, ha esetleg vissza akarnád terelni valami normálisabb útra. - vetem fel ötletnek. Ebben mondjuk nem vagyok teljesen biztos, de a remény hal meg utoljára. - Jófejség tőle, hogy meglátogatott. - jegyzem a nagynénjére, majd részemről el is van lapozva. A jófejség csak a látogatásban merül ki véleményemet illetőn, hisz annyira nem lopta magát a szívembe a nőci, de ez maradjon az én dolgom. Ismeretleül ítélkezni nem szép dolog, éppen ezért nem is hangoztatom. Akkor se tenném, ha nem lennének rokonok. - Remélem javult valamicskét az állapota. - utalok ezzel az edzőre, majd Christől elköszönve beveszem magam a szobámba, hogy lezuhanyozzak gyorsan, s átöltözzek valami kevésbé sportos, ámde annál bohémabb - tőlem megszokható - öltözetbe.
//Köszönöm szépen, imádtam! Reménykedem folytatásban is
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Csak viccelni akar, még is ahogy kiejti Cody ágyát egy kicsit bocsánatkérően pillantok rá, mint egy ártatlan kölyökkutya. - Az igazat megvallva annyira kiütöttem magam, hogy Cody hoppanált haza minket és befektetett az ágyába. Még a kisujját is elhagyta útközben, azért ő se volt józan. - kibukik belőlem egy kis nevetés, szóval együtt nevetünk, már ha erre a kis információra nem képed el teljesen. Engem sose zavart, hogy ki kinek az ágyában alszik, ha a haver ki van ütve, kötelesség befogadni. Hát akkor engem kellett összekaparni. Igazából mióta itt vagyunk a VMS-en mindig engem kell összekaparni. Nem a pia miatt, de Lizzy sérülése, a füstszörnyem és a sötétség robbanás is olyan csúnyán pofonvágott, mint még soha előtte. Nehéz így megtartani azt a kis lazaságot, amivel régen éltem a mindennapjaimat, csak szórakozva a haverokkal, mocin hasítva a bőrkabátban… Hol az a srááác? Ad egy puszit az arcomra, én pedig kicsit elvigyorodom és kihasználva az alkalmat kapom el a derekát, hogy megtámasszam miközben pipiskedik. Ugyan nem olyan sokkal alacsonyabb nálam, csak 10-14 centi lehet, de azért így még is könnyebb. - Dehogy, és akkor még nem ettél jó steaket, ha jól van sütve a hús, akkor omlik a szájban. Majd a mojito mellé… - vonom meg a vállamat, hiszen csak ötletelgetek, szélesítem a palettáját, de nem akarok ráerőltetni semmit. Az nem az én világom, bár az az igazság, ha most közölte volna, hogy vega, és hogy milyen jó ilyen-olyan tofut tud csinálni - igen, idáig terjed az ismeretem a vega kajákban -, akkor én simán kipróbálnám, ahogy mindent, amit egy jó barát ajánl. - Nem lehet valakinek ennyire kibírhatatlan az igazi énje. Vagy igen? - mondom ki simán leszólva az unokahúgomat, pedig nem olyan egyszerű, hiszen eléggé közel áll egymáshoz a családunk, pöttöm koruk óta rengeteg időt töltünk el együtt, hiába vagyunk Charlie-val néhány évvel idősebbek. Ugyan Annabelle kicsit úgy tűnt, mintha nem nagyon akarná reklámozni, hogy meglátogatott, a szüleimnek se akarta, hogy szóljak, vagyok olyan bamba szőke, hogy eszembe se jut elfedni a rokonságunkat Tita elől, főleg, hogy még találkozott is vele. Meg úgy amúgy se vagyok valami ász a hazudozásba, őszinte srác vagyok, szóval valljuk be, Annabelle felbukkanásának titka nagyon nagy veszélyben van. - Az apám legfiatalabb húga, szóval tényleg a nagynéném, nem valami random távoli rokon, akit csak jóindulatból hívunk annak. Lassan leülepszik minden és kicsit kezd kikopni belőlem az adrenalin, amit a futás adott, szóval mire eljutunk ahhoz, hogy rákérdez mi legyen, már csak kissé megvonom a vállam. - Menjünk vissza zuhanyozni és kérdezzük meg Sidney-t vagy a gyógyító palántákat, hogy van-e valami változás az edzőbá’-val. - mondom ki, de mintha csípőfogóval kéne kihúzni, annyira rosszul esik visszazökkenni a VMS-es mindennapjainkba. Rohanás, versengés, klopfolás, haldoklás, sötétség és titkos varázsló találkozók meg ki tudja még mi minden, amiről fix, hogy ahogy innen haza jutottunk, soha többet hallani se akarok. Csak legyen mindenki egyben a hazaútra… Az egyéb ötletre le se csapok, pedig igen magas labda.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-06-14, 19:20
Chris & Tita
Nem zavar, hogy le van izzadva. Nem tartom undorítónak, vagy ilyesmi, bár a zselétől azért messze van a frizurázottságának állapota. ezt az orra alá is dörgölném, ha hangos szóval villogna a zselés poénnal, de mivel nem teszi így én sem vetemedem ilyesmire. - Is. Akarod mondani a zene minősége is, nem igaz? - cinkelem kicsit azzal, hogy vajon mikre nem emlékezhet részegen. - De ne aggódj, ha nem ébredtél meztelenül Cody ágyában, vagy Codyval valaki másnak az ágyában, akkor olyan sokról biztos nem maradtál le, ami lényeges volna emlékügyileg. - nevetek rajta, s ha ő is nevet, akkor vele. Valójában cinkelem igazából, de ez mellékes, nyilván feltűnhetett már neki, hogy szeretem a humoros oldaláról ,egfogni az életet, de azért próbálok a sértőig nem elmenni poénkodásban. - És ha az lennék, az már rögtön válóok lenne az első csók előtt? - játszom a megdöbbentet, de nem sokáig tudom szívemre szorított kézzel adni a kerekszeműt, mert elnevetem magam. Hirtelen ötlettől vezérelten közelebb libbenek Chrishez és egy cuppanóst nyomok az orcájára. - Ne vágj már ilyen fancsali képet! Nem vagyok vegán, csak a véres-rágós húsokat nem szeretem. Ettél a szendvicsemből legutóbb. Tán csak nyúleledel volt? - öltök nyelvet rá játékosan, miközben odébb penderülök, ahogy vidám témáink is tovarebbennek egy pillanat alatt. Az érintése jólesik, mosoly szalad tőle az ajkaimra, bár mivel eddig is vigyorogtanm, mint a vadalma talán nem lesz kirívó az egész. De mit ne mondjak, cseppet se bánom azt a randizást, ha megvalósul, ha csak vicceltünkm vele akkor sem. Ötletnek is feldobott. - Sose volt még halálközeli élményem, de én úgy képzelem, hogy örülnék annak, hogy élek és nem változnék ebből az örömből harcimacává. Esetleg titkon mindig ilyen volt, csak sose mert felszínre törni a kedvesebbik énje fölé? Nem ítélkezem Lizzy felett, de nem szeretem azokat a lányokat, akik elfelejtik hogyan is kell emberi lénynek lenni. Értem én, hogy trauma, de akkor is.. idegen számomra egy ekkora pálfordulás, hacsak nem volt benne a hajlam már korábban is. - rendes tőle, hogy így törődik veled. - nyugtázom az Annabelle dolgot. Tényleg nem zavar, hogy ki lettem paterolva, bár szívesen maradtam volna még, de ezt megtartom magamnak inkább. - Milyen rokonságban álltok egyébként? - kérdezek rá, mert ez nem rémlik, hogy mondta volna. Aztán persze lehet, hogy buktam és mégis szóba került. - Amúgy most merre? Vissza a szállásra, vagy van egyéb ötleted? Nyilván futócuccban, izzadtan logikus lenne egy zuhanyt beiktatni minden előtt, de sose értettem a pasiagy tekervényeit, ergo inkább rákérdezek azokra a tervekre. Meg amúgy is.. a nyelvemet valószínűleg külön koporsóba fogják majd temetni, annyit vagyok képes jártatni a pofám. Feleslegesen. Is.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Csak lazán megrázom a fejemet a szavaira egy mosollyal, a hajam pedig úgy röpül, mintha valami magyar pulikutya rasztaszerű fürtjei lennének, hiszen a nedvességtől teljesen összeálltak. Bár mondhatnám, hogy csak szimpla hajzselé hatást kelt, de nyilvánvaló, hogy izzadtság. - Hú, hát lehet hogy a zene minősége balladai homályba vész. - válaszolom őszintén, bevallva, hogy tényleg vannak üres foltok erre-arra. Valami rémlik, hogy az első színpadon valami irtó borzalmas volt, aztán mintha később egy fokkal jobb lett volna, egészen táncolható, vagy ilyesmi, de nem vagyok benne biztos. Lehet, hogy csak az alkohol lett elég ahhoz, hogy ne számítson. Az első reakcióm arra, hogy felkapja az orrát egy hatalmas szájtátás, szinte teljesen elfehéredek, miközben tőlem szokatlanul dadogva és megszeppenve buknak ki a számon a kétségbeesett szavak. - T-te nem szereted… a steaket? Ugye nem… ugye nem vagy vegán? - szinte suttogom az utolsó szót, mintha valami eretnekség lenne, hogy egyáltalán létezik ilyen csoport a világon. Jézusom mekkora taslit fogok a nyakamra, ha kiderül, hogy tényleg zöldevő és nem csak szórakozik. - Van, ami hiányzik, van, ami kevésbé. Annak a reményében jöttünk át ide Charlie-val, hogy kevesebb lesz a dráma, erre én hülye jelentkeztem ide és a többi már történelem.- húzom el a számat, megengedve egy röpke elkenődést. Minden ez a versenysorozat, csak éppen nem drámáktól mentes. Halálos versenyszámok, elátkozott edző, álomból ébresztett boszorka, portálnyaklánc, és persze ez a sötétség ami újra meg újra megmutatkozik bennem... - Persze, már mindjárt én is leszek a gyilkosod, nem? - kérdezek vissza egy kis nevetéssel, úgy tűnik, hogy nekem a legkevésbé se zavarbaejtő, ahogy egy kézfogással megpecsételjük a randit. Még egy kicsit futtában ki is kanalazok néhány tincset az arcából, csak úgy lazán megigazítva és a füle mögé tűzve egy kis mosollyal a számon. - Nem vagyok benne biztos, de Lizzy... majdnem meghalt. Még is mi lehetne ennél megrázóbb, ami ennyit változtatott rajta? - kérdezek vissza, hiszen az unokhúgom még csak tizenöt éves, még attól is sikítófrászt kaptam elsőre, hogy Gilly-re ráhajtott Dany, de hogy Lizzy botrányos viselkedése hátterében egy pasi legyen... csak nem. Örülök, hogy Tita nem vette olyan rémesen a szívére, hogy Annabelle kipenderítette, így nem is akarom hófehérre mosni, hiszen a kulcsmondatot kimondta, ami szerint én is élek, a család az első. Persze ettől függetlenül nem jó, ha bárki a családból a barátokkal bunkó, de mondjuk azt, hogy megbocsájtható bűn. - Azt hiszem azért akarta, hogy olyan gyorsan kettesben maradjunk, mert ő akart megnyugtatni és mellettem lenni, tudod eddig nem igazán volt az életem része, csak most keresett fel a VMS alatt. - mesélem egy bocsánatkérő mosollyal azért még, hogy elnézést kérjek és megmagyarázzan a nagynéném nevében is a dolgokat.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-05-27, 18:13
Chris & Tita
- Akkor az elég drága buli lehetett. Összeadva az italárakat. - vigyorgok rá. Túl vn tárgyalva, értem, hogy érti, hogy hogy értem és akkor ez így teljesne jó is. Kedvemre való a cseverészés, nem zavar, hogy froclizom, valahogy nem olyannak ismertem meg, aki megsértődne, sőt. Veszi is a lapot, így pláne kellemes. - A koncert amúgy jó volt vagy csak töltelékvernyák? Már persze ha emlékszel rá egyáltalán. - öltök nyelvet pimaszul a végén. A steak emlegetésére elnyomok egy fintort. Valójában kiráz a hideg még a steak gondolatától is, amióta egyszer túl véresen tették elém merő jószándékból, de az most teljesen mindegy. Belemenve a pocsékakcentusos játékba vérbeli angol sznob hangnemét felvéve igyekszem reagálni. - Ami magától integet le a tányéromról és összevérzi az ízlelőbimbóborzoló koncepciót az maradjon csak az óceán túlpartján, miszter! - felemelt fejjel pökhendin az égnek meresztem szeplős orrocskámat, de nem bírom soká, el kell nevessem magam. - Biztos nagyon érdekes LA. Sose jártam még Amerikában, de egyszer nagyon szívesen megnézném. Nem hiányzik? Nagyon más az élet amerikaiként, mint angolok között? Érdekelnek a kultúrális különbségek, azért is kérdezek rá nála. Meg legalább addig se gondolok arra, ami esetleg rossz érzésekkel tölt el itt a VMS alatt. - Mea maxima culpa Signor! - keverek latint és franciát (vagy olaszt? esteleg spanyolt? ez az uram szó mindig kifog rajtam, minden pergő nyelvben olyan hasonló), ha már a koktéloknál tartunk. Lazán rákacsintok, s kezet nyújtok a randi lefixálására. Így, hogy nem vesszük komolyan a helyzetet még csakj bele se pirulok a témába, pedig nem vagyok épp tapasztalt pasizós csaj, s eléggé zavarba is jönnék, ha jobban belegondolnék abba min is témázgatunk. - Úgy. Szóval akkor nem tagadod, hogy a bicska nyele áll kifelé belőled? - utalok vissza arra, hogy szarul néz ki, nyilván úgy is érzi magát, kár lenne tagadja. Codyval pedig bulizott is, ami felfogható búfelejtésnek, nem igaz? - Biztos, hogy csak a VMS az oka? Nem lehet, hogy valami más is van nála a háttérben? - találgatok, bár tény, hogy dunsztom sincs, nem ismerem Lizzyt annyira, de az a tapasztalatom, hogy a felszín alatt sokkal több lapul mindig, s ez nem csak sztorikra, hanem emberi változásokra is igaz. - Jah, nem, nem vettem magamra túlzottan, meg lehetg rosszul is láttam, de elég szúrós szemmel méregetett hol engem hol az ajtót, s ebből úgy vettem le arra céloz, hogy jobb volna, ha sürgősen távoznék. - emlékszem vissza a gyengélkedőn történtekre. - Nincs gond, a család az első. Nyilván aggódott érted és azért volt olyan, amilyen.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
- A gálán még vagy kétszáz emberrel, a koncerteken még vagy tízezerrel! - vágok vissza, egy kis mosollyal, hiszen ő is felnevetett a magyarázata végén, tehát nem gondolta komolyan a piszkálódást, ahogy én se ezeket a beton erős érveket. Csak úgy pörög a beszélgetés, egészen felszabadít...ana, ha nem lenne az a sok szutyok, ami a vállunkat nyomja. Hiszen az edzőbá még mindig nem tért magához és a legkevesebb fogalmunk sincsen, hogy mit csináljunk. - És ha igen? Talán nem szereted a steaket? Valakinek azért is meg kell dolgoznia, kisasszonyka. - jön a kontra ismét, egy borzalmas texasi akcentussal, aztán persze nem hagyom sokáig lógva. - Még szép. A legnagyobb macsó, egyébként egyenesen az Angyalok Városából, nem farm, ahol élünk. Tökre egyetértek, hogy ez az egész hülyeség, és kicsit talán látszódik is a fejemen, hogy csodálkozom, hogy ennyire ismeri a témát. Talán van tényleg valamiféle újságíró képzése is az Elemista szak mellett, amiről még nem mesélt? Persze, őt rakták ide firkásznak, de igazából nem is pontosan tudom, hogy a suliújságon kívül hol gyakorolhat még egy egyetemista, hogy újságíró akar lenni, hiszen ilyen, de még nagyon ehhez hasonló mágikus szak sincsen. Teljesen elképedek - kicsit talán túlságosan is - arra, hogy nem ismeri a mojitót és molyirtóval keveri, és a már megszokott borzalmas akcentussal, ezúttal vélhetően franciául kiáltok fel. - Sacrebleu (Szákröblő), kislány, még ezt az alapvető koktélt se ismered? Vésd be a naptáradba, ha visszaértünk ebből a rémálomból a valódi életünkbe, akkor irány az első szórakozóhely. Vedd fenyegetésnek, nincsen kibúvó a randi elől! - válaszolom, ezzel a randit lényegében egyértelműen megpecsételve. Igazából a randevú eredetileg amúgy is csak találkozót jelent, szóval egész életemben használtam akkor is, ha nem volt romantikus felhangja az egésznek. Tehát eszemben sincsen Titát szénné égetni, sőt, fel is ülök a hullámvasútra mellé, ami a témák vidám passzolgatása után a mélybe is szépen leereszkedik, és szívem szerint sikoltanék, de hát, mint tudjuk, ahhoz túl macsó vagyok. - Ha pedig már bele is dőltél a bicskába, akkor Cody-t hívd. - mosolygok rá jóval szelídebben, bátorítóan, érezhetően persze viccel elütve a kijelentés élét. Bicska. Él. Érted. - Gilly is észrevette, folyamatosan panaszkodik, de persze, voltak bent nálam mind a ketten, de akkor is nagyon más. Nem igazán tetszik, akivé válik, kicsit aggódom érte... - biztosítom azért először, hiszen azért az elég durva lenne, ha már a betegágyon se látogatná meg a rokonait, annyira elszállna magától. - Ennyire para volt? Bocsi a nevében is, biztosan nem gondolta úgy, csak a körülmények tették ilyen mufurccá a szitut. - védem, nem feltétlenül kardoskodva érte, hiszen hogy őszinte legyek még nem voltam annyira a toppon, mikor betoppant, így nem is pontosan emlékszem, hogy mennyire volt az a kipenderítés rosszindulatú.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-05-04, 10:03
Chris & Tita
- Hát most minek nevezzem? Te is pasi vagy és Cody is, az ilyet kanbulinak hívják, ha csak kettesben ittatok. - magyarázom úgy, mintha gyengeelméjűnek vélném. Persze a végén felnevetek, nehogy azt higgye, hogy komolyan azt hiszem róla, hogy hülye. Inkább figyelmesen hallgatom a magyarázatát arról az ominózus buliról. - Traktor? Szent ég! Csak nem farmerfiú vagy? Nem hiányoznak a tehenek otthonról? - bukik ki belőlem egy újabb nevetés. Nem tudom őt elképzelni, ahogy traktorral dzsal meg szalmabálákat pakol félmeztelenül a tűző napon. Nem mondom, a kép szexinek tűnik fejben, de a bőrszíne azért elég hóka ehhez a napon cserző munka együtteshez. - Ha nem lennél? - hangsúlyozom ki a ha-t szemöldökvonogatva. Bejön ez az évődés, nagyon kellemesen érzem tőle magam. - Van valami kitétel, hogy csak akkor nem ihatsz 21 alatt, ha nincs veled felelős személy, aki elmúlt már 21 és megveszi neked a piát. Ez olyan, mint a kezesség a hitelnél biztos. Bár jó nagy hülyeség, ha engem kérdezel. Az alkohol akkor is káros a fiatal, fejlődő szervezetre, ha nem egyedül isszák, szóval én így se engedném, de ezen nézeteimet most nem hangoztatom, nehogy gyöpös kis fruskának nézzen hirtelen. Felszalad a szemöldököm a fura nevű pia említésére. - Az valami levendulás szütty, vagy a molyírtóval keverem a hangzása miatt? Nem vagyok nagyon képben a koktélokat illetőenk, szóval nem is kell tettetnem az információhiányomat. - Akkor most vegyük úgy, hogy mojitos randira hívtál? - rákacsintok kis merészséggel. - Egyébként szívesen. - teszem még hozzá, s mivel annyira elengedtem magam ebben a beszélgetésben, hogy teljesen feloldódott bennem a távolságtartás görcse, nem veszem észre, hogy milyen direkt megjegyzést tettem. Pedig ha nem úgy gondolta, csak haverilag, akkor most szénné fogok égni, az tuti. Aztán persze előjönnek a kellemetlen témák, s a mosolyom derűssége is lohad, bár az azért vicces, amilyen fejet vág a citromos-mentás vizem ízére. - Ha így nézzük, akkor valóban sokkal jobban hangzik. Figyelmeztess, hogy legközelebb mielőtt bicskába dőlnék jöjjek inkább hozzád, máris jobb kedvem lesz. - eresztek meg egy hálás mosolyt felé fektemben. Jólesik, ahogy közelebb dől, a lökésen fel is kuncogok futólag. De mivel ezzel csak az én problémám lett elemezve, az övé még hátra van, azért nem átallom tudatni vele, hogy csupa fül vagyok. - beszéltél már erről vele? Elég fura lett, ez nekem kívülállónak is feltűnt már, de azt hittem, hogy csak a fejébe szállt a csapatvezetés így a gyakorlattal. Egyáltalán.. ők is voltak nálad a gyengélkedőn, mint az a nő, aki fionoma és kedvesen éreztette velem, hogy fölös kerék vagyok? - utalok Annabelle látogatására ezúton.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
- Kanbuli?! Csak úgy tapadtak rám a csajok, traktor kellett levakarni őket! - lódítok egy kilóméterest, hiszen arra emlékszem, hogy Cody ázsiai barátnője nagyon méregetett, sőt, még mintha táncoltunk is volna, de azért az, hogy csajoztunk volna elég erős túlzás. Főleg, hogy az este vége már egészen homályos, de ameddig megvan, addig jól éreztük magunkat. Az nem a tisztem, hogy megjegyezzem Titának, hogy Cody-ra inkább egy kis füves pasi nyomult rá, nem csajok, mert meleg, így inkább csak elsikkasztom ezt az információt, ha egyszer beszélgetés közben felbukkan közöttük az szuper, ha meg nem, akkor mit se számít. Jó nézni, ahogy nevet, ahogy jókedvet merít a közös emlékből, bár én nem tudom tovább folytatni, mert túlságosan nyom a meccsen történt eset. Amikor az edző összeesett egy világ (újabb) világ dőlt össze bennem. - Tök igazad van, én se nagyon iszok olyat, amitől csak ég a nyelőcsövem és legszívesebben összerázkódnék, ha nem lennék ilyen macsó keménygyerek. - csinálok úgy, mintha titkot mondanék el, mert hát fent kell tartani az imidzsemet, ami azt mondja, hogy egy bőrdzsekis bandázós nagyszájú srác vagyok, akire tapadnak a nők. Persze ez nagyrészt csak egy szerep, valójában inkább mindig az vagyok, amivel feldobhatom a hangulatot és kalandokba keveredhetek. - Lehet, hogy 21 évesen ihatnánk, de amcsiban az a fura, ha 15 évesen még nem söröztél. - mondom egy kis vállvonással. - Távol álljon tőlem, hogy alkoholizmus első lépcsőjére segítselek, de azért valamikor ihatnánk valamit, amit még nem próbáltál, hátha találunk olyat, ami ízlik. - folytatom, és ebben a percben iszok bele a kulacsba és minden tartásomat latbavetem, hogy a grimasz után az ital ne durranjon az arcába. Az nem lenne valami szép. Szóval nyelek, és azonnal felötlik bennem valami. - Például kezdhetjük a mojitoval. - teszem hozzá, hiszen az nincsen olyan távol ettől az ízvilágtól. - Na, akkor megválaszoltad a kérdést: ha te megsérülnél ki adna tudosítást a hazaiaknak? Biztos nem akarják, hogy összeklopfoljanak, hiszen belőlünk sok van, belőled pedig csak egy. - biztatom a lányt, miután leheveredjünk egy kicsit a vállammal nekidőlve, meglökve, persze játékosan, nem akarom, hogy azonnal kiterüljön, mint egy béka mellettem. Még ültömben minimálisan nyújtok, hogy biztosan ne jöjjön a görcs a vádlimba, bár abban biztos vagyok, hogy az izomlázat nem kerülhetem el. Észreveszem a pillantásait, így feltörik egy megadó sóhaj és megszólalok. - Úgy érzem, hogy az előző meccs óta egyáltalán nem vagyok itt fejben. Folyamatosan azon kattogok, hogy mi miért történt, és hogy megtörténhet-e újra, ráadásul Lizzy is kezd teljesen elvadulni, rá se ismerek. Mindig éltette a versengés, de most valami érzéketlen robotként parancsolgat mindenkinek és olyan fintorokat vág, hogy legszívesebben tarkónbasznám. - vallom be, pedig még soha az életbe nem bántottam az unokahúgaimat, bár amikor Gilly haját összekócolom az talán felé egy főbenjáró bűnnel.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-04-27, 22:24
Chris & Tita
Meglep, amikor közelebb hajol, értetlenül szalad össze először a szemöldököm, majd nevetésben török ki, amint felhomályosít arról, hogy mi is a csízió. - És mi történt? Csajoztatok is vagy csak kanbuli volt? - én ugyan nem ítélkezem, vagy célozgatok semmire, lévén dunsztom sincs Cody vonzódási nemi jellegéről vagy úgy egyáltalán.. nem is érdekel. Felőlem mindenki azt csinál, amit akar, szíve joga. De azért sztereotipikusan a csajozás jut eszembe először arról, ha két srác együtt beiszik. - Eléggé füstölt a füle a pipától, arra emlékszem. - pörgetem vissza fejben az eseményeket, s jut eszembe Stansson ábrázata. - Szerencsétek, hogy olyan a bőrszíne amilyen, különben láttátok volna milyen, amikor vöröslik a chilipaprika. - pukkadozom még egy sort. Jólesik kiszakadni a kellemetlen érzések közül egy ilyen viccelődéssel. - Nem. Nem kóstoltam még olyan piát, aminek szerintem jó lenne az íze, abból meg minek igyak annyit, hogy berúgjak, ami nem ízlik? - megvonom a vállamat. Nem szégyellem, hogy nem ittam még részegségnyi mennyiséget soha. Én abban hiszek, hogy pia nélkül is jól tudom érezni magam, s tudok annyira dinka lenni józanul is, mint más részegen. A kérdésére elgondolkodom. - Nem mindenütt 21. A világ legtöbb országában 18 év a mugli nagykorúság korhatára, de a skótok például a varázslókorhatárt is megelőzik, hiszen náluk 16. Van még, ahol 19, s van ahol 20, asszem. De ne kérdezd hol, mert tuti fel nem bírom sorolni. A lényeg, hogy valamilrt nem ugyanaz a nagykorúsági korhatár és az alkoholfogyasztás korhatára ezeken a helyeken se. Vagyiks nem mindenütt. De hát te amerikai vagy, úgyis tudod. Nálatok is 20 évesen már nagykorú vagy, de csak 21 éves kortól vehetsz magadnak piát. Messze nem vagyok egy okoskatörp, de az érdekes tények mindig kedvemre voltak, így sok mindent megjegyzek belőlük. Messze nem annyit, mintha könyvből olvasnám fotografikus memóriával, de azért megy ez, nem olyan nehéz. - Hé! - öltök rá nyelvet, amikor elcsórja a kulacsom. Persze nem ugrok neki, mint egy áldühös mókus, de azért ennyit minimum megérdemelt. Amúgy remélem, hogy szereti a savanyút, mert most jut eszembe, hogy mentalevelet tettem a vízhez és a citromléhez, de a cukor az kimaradt, szóval a limonádé nem az benne, amire számítani lehet. - Na jó, de akkor miért kellett Hiro, vagy Frida, amikor Daniil elment? Hiszen itt voltam én.. - elhúzom a számat. mondjuk az is érdekesen jött ki, hogy Daniil helyett ketten jöttek, holott azért a srác nem volt akkora durranás, hogy két személlyel kelljen betölteni a helyét. Elég érdekesnek véltem már akkor is, meg azóta is. - Ez nagyon kedves tőled, köszönöm! - mosolyodok el, s még mielőtt nagyon végiggondolnám, ösztönösen hajolok hozzá közel, hogy egy puszit adjak az arcára. - Igazából tudósítónak jöttem, nem versenyzőnek, szóval valahol tökre alap, hogy nem számolnak velem. Nem is kéne várnom, mert cseppet se reális. Csak ezt néha hajlamos vagyok elfelejteni. - teszem hozzá magyarázatképp. Ledobom magam a pálya szélére, ne ácsorogjunk már itt, az olyan fura. Meg amúgy is, szépek a felhők az égen, hanyatt heveredve jól lehet beszélgetés közben bámulni őket. - Szóval.. - kérdő hangsúllyal mondom a szót, s feltételezem, hogy érteni fogja belőle a most te jössz, én beszéltem folytatást. Nem akarok erőszakos lenni, de.. na jó, a kíváncsiság égisze alatt azért néha hajlamos vagyok az lenni. Talán úgy, ahogyan most is. Nem kötelező beavasson, de ha szeretné, én tényleg itt vagyok, s meghallgatom. Ezt szeretném, ha tudná emígy.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Mikor jön a kérdés először meglepetten felszalad az egyik szemöldököm, aztán bizalmasan közelebb hajolok hozzá és suttogósra fogom. - De csak mert bízom benned, Tita... emlékszel, amikor a gála után másnap elkéstünk az edzésről Cody-val? Kiszöktünk az este egy fesztiválra és kicsit felöntöttünk a garatra... Azt hittem edző bá' kapásból kitekeri a nyakam. - szalad ki a számon, nem is átgondolva, hogy mit mondok. Hirtelen el is hallgatok, nyelek egyet, tekerjünk. Nem akarok Stanssonra gondolni, nagyon nem, és most ezt a vidám sustorgást is egy kicsit befelhőzi a férfi állapota. - Te nem voltál? Tényleg, ezt sose értettem, ha a varázsló nagykorúság 17, a mugli boltokban meg az alkoholfogyasztás pedig 21, akkor végül is hogy is van ez? - szöszmötölök még a gondolattal, talán csak azért, hogy a lelkem kiöntését még odázzam egy kicsit. - Ez egészen költői volt. - kerül egy elismerő mosoly az arcomra, ami talán nem üvölti annyira azt, hogy KAMUUU CSAK TEREEEL!, hanem tényleg úgy is gondolom. Nem értem honnan van ez a tehetsége, hogy mindig megjelenjen és megnyugtasson, amikor azt hiszem, hogy egyedül akarok lenni. Tudom, hogy jószándékkal jött, és hogy csak azért akarja, hogy kiadjam a lelkem, mert az valószínűleg tényleg segíthet, ahogy a Gyengélkedőn is segített a társasága, de... Még ott van az a de. Már elkezdte nyújtani azt a kulacsot, amikor elkezdtem ellentámadást folytatni a kérdésekkel, így nem hagyom, hogy sokáig mosolyjon vele, incselkedve kikapom a kezéből szóval a matatás nem menti meg a válaszadástól. Ahogy elkezdi mesélni, hogy mi is bántja megértően bólintok, hiszen minden egyes számnál reménykedik, hogy beválasztják aztán mégse. Lassan kortyolok a vízből és miután kész vagyok a szárítkozással a törcsit a kövi körnél csak igénytelenül a padok felé dobom és szerencsémre az egyik padra esik és nem éppen a deszkák közé. Úgy is megy a mosásba, minek finomkodni. - Egyáltalán nem vagy béna az edzéseken és tökre megértem, hogy szarul érzed magad miatta. Én a játékok nagyrészén aktívan részt vettem, és még így is pattogtam az idegességtől, amikor kispadra tettek. Nem vagy nyafka, teljesen normális, hogy bizonyítani akarsz. Lehet, hogy úgy érzed, hogy feleslegesen vagy itt... - itt kicsit elhallgatom, hiszen nem vagyok különösebben nyálas, de azért az a fajta macsó se, aki mindent magába tart, szóval egy kis szusszanás után folytatom -, de ez egyáltalán nem igaz, ha nemmaradtál volna, nekem nagyon is hiányoznál.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-04-27, 21:24
Chris & Tita
Halvány rebbenés csak, de viszonozom a kézszorítását hálásan, mielőtt elereszteném. Kellemesen érzem magam a társaságában a kezdetektől, így nem fokozza ezzel a mozdulattal iménti zavaromat, inkább csak jólesik. - Próbáltad már? Úgy értem nem bánatot fojtani, csak.. voltál már részeg? - lovagolom meg a témát elrugaszkodva attól, ahol tartunk épp. Ha ugyan van olyan, hogy tartunk valahol. Egyelőre úyis csak a terelés megy, legalábbis én úgy érzem, de mondjuk, nem emiatt váltok hirtelen témát, hanem mert ez jellemez. Csapongón tudok hullámozni egyik kérdéskörről a másikra, mint legutóbb is, amikor csak úgy random bedobtam, hogy van-e valakije, holott totál nem vágott az előtte feszegetett témák közé. Na az is egy cikis momentum volt. - Nem kell akarni, csak hagyni kell, hogy maguktól utat találjanak a szavak. Könnyebb lesz tőle sok esetben. Nem oldja meg a problémát, de kicsit elhiteti, hogy nem olyan nehéz, mert nem egyedül cipelik. - vonogatom vállamat, mintha csak hanyag megjegyzés lett volna tőlem, de azért figyelem a reakcióit. Érdekel, hogy mit árul el róla a felszín alól az, ahogyan reagál. Felveszem a humot fonalát, mert úgy érzem erre van szüksége, de mégis kicsúszik a számon a folytatás. Talán nem kéne, talán egy részem bánja is, de a nagyobbik részem örül annak, hogy kimondtam, mert így legalább Chris tudhatja, hogy számíthat rám, szívesen meghallgatom, ha esetleg a futás nem lett volna elég ahhoz, hogy feldolgozza azt, ami rágja épp. - Nem akartam tolakodó lenni. - teszem hozzá csendesen a mosoly lehervadása láttán. Nem visszakozom ennél többet, nem mondom, hogy vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit, mert nem akarom úgy venni. De azt szeretném, ha tudná, hogy nem akartam szöges bakanccsal a lelkivilágába gyalogolni azért. Bólintok, jelezve, hogy benne vagyok, felőlem sétálhatunk. Hagyom, hogy saját csendjébe burkolózzon, s én sem fecsegek, valahogy úgy vélem, hogy most ez a helyes. Amikor törülközik, én magam is felitatom izzadtságcseppjeimet, s már a hozott kulacs felé nyúlok, amikor elérnek szavi. - Ó! Dehát ez nem egyoldalú! - babrálom meg zavartan a kulacs kupakját. Tusé, mondaná a vívózsargon. Ha most kihátrálok ebből, akkor tőle se várhatom el, hogy beavasson. Sóhajtok hát, elhúzom a szám. - Haszontalannak érzem magam. Állok a pálya szélén, nézlek benneteket, drukkolok, de.. semmit se tehetek hozzá a sikerhez és ez zavar. Nem gondoltam, hogy ennyire béna vagyok az edzéseken, hogy még csak esélyem se legyen.. Persze Dumbledore küldi az újakat, nem látván mi van az edzéseken, szal a kettő nem függ össze valószínűleg, de én ezt nem tudom, szóval a problémám gyökere az az érzés, amit el is árulok. - Hülyeség, nem? Vannak sokkal nagyobb problémák itt, én meg ezen pörgök, mint egy nyafka kislány.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Mindig is könnyedén átugrottam azon, ha valakit zavarba hoztam vagy valaki kínosan érzi magát, mert ezzel a lazasággal oldom fel a feszültséget. Valahogy úgy tapasztaltam, ha elkezdünk szabadkozni, hogy jajj, nem úgy gondoltam, jajj, semmi baj, akkor csak még tovább húzódik az egész tétova teszetosza tettelenség. Így hát a paradicsom vörös arcra se mondok semmit, ahogy arra se, hogy szabadkozik, csak futás közben kinyújtom a kezemet és bátorítóan megfogom a kezét, illetve ha borulna most én támogatom őt. Csak bágyadtan mosolygok, ameddig meg nem állunk a futással és tényleg képes vagyok a beszélgetésre. - Sosem értettem azokat, akik alkoholba fojtják a bánatukat, az aztán tényleg nem old meg semmit és csak öli az amúgy is ritka agysejtjeimet. - válaszolom, persze ezekből a szavakból lehet érezni, hogy nem gondolom olyan komolyan, hiszen velem is előfordul, hogy iszok, bár nem szomorúságból, hanem a buli hevében. Szóval azért olyan nagy keresztet nem vetek azokra, akik szeretnének menőnek tűnni a fájdalmukban és egy whiskey fölé görnyedve dünnyögik el az életüket a csaposnak. - Nem igazán tudom, hogy mit akarok mondani. Ilyen meg nagyon ritkán fordul elő velem, gondolom ezt kiszúrtad. - passzolom vissza a poénkodást egy mosollyal, aztán a hajlakk csattanóra kicsit én is felnevetek. Minden magabiztosságom és jókedvem beleadom, de annyit rugózik az egészen, hogy mindjárt elpattanok és oda a mosolygás és nevetés. - Sétáljunk még egy percet, aztán leülhetünk. - mondom, hiszen jót tesz, ha a futás után nem állunk meg hirtelen. Szándékosan hallgattam el a választ néhány kérdése elől, de mikor megkaparintom a kis törölközőmet és ledörgölöm magamról az izzadságot, először az arcomról, aztán a hajamról, majd szépen sorban nyak, kar… - Nem beszélhetnénk előbb rólad? Mindig én panaszkodom, és ha egyoldalú barátságot látok kiver a víz, nem tudnék tükörbe nézni, ha ilyen béna barát lennék. Téged is nyom valami. - terelem vissza a témát rá, és ha már a hajlakkom bocit, vágok egy kérlelő bociszemet, amiben nagyrészt ott van, hogy csak időt kérek, és fogok én beszélni, ha ennyire akarja, csak még… még ne. Ne mindig rólam legyen szó, meg a kínjaimról, meg a nyűglődésemről, hogy nem kéne itt lennem a versenyen. Főleg úgy szemétség ezt tolni, hogy tudom, hogy Tita nagyon szívesen játszott volna a számokban, de állandóan új emberek érkeztek és soha nem kapott helyet.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-04-15, 18:05
Chris & Tita
Örülök én annak, hogy úgy látom, mintha halványan elmosolyodna, de mivel a mosoly olyan hamar tovaillan, fél pillanattal később már nem is vagyok biztos abban, hogy láttam-e tényleg vagy csak odaképzeltem, mert szerettem volna, hogyha vidámnak látom. A gyengélkedő óta olyan magábafordult, hogy szinte akarattalanul provokálja belőlem elő a bazári majmot és az örökös szórakoztatót. - Persze, tudom én. - vágom rá egyből, mielőtt eljutnának a tudatomig a szavai, vagyis azon pontos jelentése. Amikor viszont leesik, akkor rajtam a sor, hogy kissé összeakadjak a lépésben. Persze nem feltűnően, nem botlok meg vagy ilyesmi, de ritmustalanná válok 1-2 pillanatra, míg összeszedem magam. Még jó, hogy a futástól egyébként is kipirultam - ezt utálom a sportolásban egyedül, na meg a fehér bőrszínemben. Mindig vörös leszek, mint a paradicsom, s ha nem lennének a szeplőim ez még idiótábban nézne ki - így nem cinkelem magam azzal, hogy belevörösödtem a bókjába. - Akarom mondani.. khm.. ez kedves tőled, köszi. - mosolygok rá. Nem akarom, hogy önteltnek tűnjek, abszolút nem tartom magam csini csajnak, szóval az előbbi csak a szokásos előbb dumálok aztán gondolkodom jellememből született. - Nincs ezzel semmi gond, a futás gyógyír tud lenni. Inkább ez, mint igyál. Futóholistává nem nagyon lehet válni, de alkoholistává annál inkább. - próbálom megnyugtatni azt illetőn, hogy szerintem nem gáz, ha így vezeti le a feszültséget. - De nem lenne jobb mondjuk.. megbeszélni valakivel? - dobom be enyhén oldalra billentett fejjel, megtorpanva kicsit. Ő is megáll, s felveszi a bohócszerepet. Egyébként tök vicces, fel is nevetek a hajas megjegyzésére, de tudhatná már ennyi edzőtábor és egyebek után, hogyha valaki nem megy a szomszédba humorral való elterelésért, az én vagyok. Ergo átlátok a szitán elég könnyen. - A hajad frankó, új stílus, melyet a Bocimegnyalta Hajlakk támogat, ugye? - öltök rá nyelvet nevetve. - De most komolyan, Graves! Kit akarsz átverni? Engem vagy magadat? - célzok ezzel arra, hogy velem igazán megbeszélheti, ha szeretné. Abszolút nyitott vagyok rá. - Sétálunk még, vagy letelepszünk? A változatosság kedvéért van nálam nassolnivaló. És üdítőt is hoztam. Le sem tagadhatom, hogy mindenem az evés-ivás. Hiába, a finomságok a gyengéim.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Majdnem orra bukok, és már éppen kezdem visszanyerni az egyensúlyomat, amikor a kezem Tita kezébe akad és ugyan egyedül is sikerült volna nem eltanyálnom, még is csak néhány pillanatra a kezét fogva egyenesedem fel. Elképesztően el vagyok kenődve, de azért a válaszára valami gyenge mosoly átfut az arcomon, még ha eléggé gyorsan tovább is suhan. A lelkem olyan kis törött, hogy nem tud olyan sokáig megmaradni a jó kedvem, egyértelmű, hogy azért is nem folytatom a beszélgetést, mert már nagyon belejöttem a futásba és nagyon mélyre is kerültem, amiből idő kell, míg visszatalálok a valóságba. Így hát futunk, vált-válnak vetve, és ugyanazt érzem, amit mindig, mikor Tita mellettem van, biztonságot, nyugalmat, hogy nem vagyok olyannyira egyedül. Én a kezdetektől versenyzőként érkeztem már az edzőtáborba is, de emlékszem, hogy volt olyan szám, aminél ugyanúgy vertem a fejemet a falba, mert a pályán akartam lenni és futni, ehelyett ugyan csapatba kerültem, de az átkosok közé. Amikor kikészítettem azt a mexikóit azzal a fekete füstlénnyel, hát, megmutattam mit tudok, de egyáltalán nem azt, amit szerettem volna. - Ja, nem, nagyon csinos vagy, meg minden. - mentem ami menthető, és miután megvolt a levezető pár perc séta, a pálya szélét célzom meg, hogy végre megszabaduljak a kellemetlen izzagságtól és ne csak a karomba töröljem a homlokomat. Az nem igazán segít sokat jelen állapotomban. Éppen visszaterelném a szót arra, hogy valójában tényleg úgy néz ki, mint akinek valami nyomja a lelkét, de megelőz, én pedig kicsit elhúzom a számat. - Hát… mentem pár kört. Mondjuk úgy százat? Nem is tudom mióta lehetek itt, egy órája? - tippelem meg, és kínosan ügyelek arra, hogy a futásról beszéljek, és ne arról, ami miatt így futottam ahogy, vagy ami miatt olyan vörös a szemem. Aztán megjátszott magabiztossággal sztrájkolni kezdek a sétában és egyszer csak megállok ott, ahol vagyok. - Már elnézést, én mindig menőn nézek ki, ha esik, ha fúj, a hajam még mindig tart. - és azzal a lendülettel beletúrok a természetesen teljesen átázott tincseimre, amikből igaz, hogy apró csillanásokkal szállnak szét az izzadtságcseppek, de meglehetősen ordas hazugság, hogy akármilyen szinten be lennének lőve és tartanának. Jellemzően nem szoktam terelni, se félrebeszélni, így most a nagy lazaságommal igyekszem elfedni minden drámát, ami dübörög bennem, hiszen léptennyomon ezzel terhelem.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-04-08, 21:36
Chris & Tita
Nem állt szándékomban ráhozni a frászt, így amikor pattan egyet, mint akit sejhajba lőtt az ármány, s még megpendít egy beugrós libellét is, melynek végül nem lesz elnyalás a vége, akkor azért én is megtorpanok, s kis sikkanással nyúlnék utána, nehogy eltanyáljon miattam. Végül mondjuk gyorsabban korrigál, mint ahogy én segítő kezet nyújthatnék, szóval ha bele is akadnak a mancsaim, akkor is csak valami suta performansz lesz az egészből, esetlen tapogatás a megtartás helyett, úgyhogy inkább vissza is húzom a kezeimet némi "szerencse, hogy nem estél el!" krákogást követőn, s inkább kényszerszülte mosolyt ültetek ajkaimra. - Egyelőre ez a nevem, de ha így kiabálsz, a végén felvehetem azt is, hogy Halláskárosult. - eresztek meg egy kis szemtelenséget, hátha ettől elfelejti azt is, hogy megijesztettem és azt is, hogy megfogdostam. Még jó, hogy semmi illetlen helyre nem kell nyúlkálni amúgy, ha meg akarod tartani valakit, így azért annyira nem cink az egész. Megkönnyebbülök, amikor folytatjuk végül a futást, s nem kell ezt a kínos mizériát folytatni. Szeretek sportolni, a VMS előtt azt hittem jó is vagyok benne, de így, hogy másodjára se kerültem be a csapatba, mert dumbledore mindig küldött a kiesők helyett valakit.. nos megkérdőjeleződött bennem a tehetségem, mondjuk úgy. Kicsit megcsömörlöttem a folyamatos drukker szerepétől, főleg mert a foci pont olyasmi lett volna, ami nagyon megy, s látva a franciák taktikáját még hasznosnak is minősültem volna, de.. hát maradtam a szélén, s pisloghattam, mint hal a szatyorban. Majd a mecvcsről írott cikksorozatban levezetem a fölös energiáimat, más úgyse jutott. - Öhm, persze. Miért, nem úgy nézek ki? - őillantok végig magamon levezető séta közben, némiképp pihegve, de azért nem halálosan kifulladva szedve a levegőt. - Oké, a lila talán nem annyira az én színem ehhez a hajhoz, de annyira csak nem lehet tragikus a kép. - teszek úgy, mintha humorral el lehetne odázni, hogy esélyesen sikerült leolvassa megnyúlt képemről a lelki diszkomfortérzetet. - És te? Leszámítva, hogy annyira vagy leamortizálva, mint aki kifutotta a lelkét is.. nos nem nézel ki valami fényesen. - kockáztatok meg egy következtetést. Annál jobban néz ki, mint ahogy a gyengélkedőn láttam, de igazán nem csillog benne az életkedv, szóval nem hiszem, hogy tévedek a nincs jól tippemmel. De persze tévedhetek is.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Nem veszem észre, hogy változik a környezetem: hogy egész pontosan Tita megjelenik a pálya szélén és elkezd bemelegíteni. Olyan mereven bámulok magam elé, hogy lényegében semmit sem látok, ami nem túl okos, vagy éppen biztonságos, de nem a csatatéren vagyunk, hanem egy kviddics pályán, egy gyakorló terepen. Ha a pályán körözve és bambulva nyírnak ki meg is érdemlem. Először még azt se veszem észre, hogy besorol mellém és igyekszik tartani az egyébként kényelmes tempót, mivel eddigre már mindenemből csorog az izzadság a szemeimet pedig elhomályosítja egy-két kósza könny. Szarul vagyok, lelkileg a béka segge alatt. Aztán egyszer csak realizálom és úgy megugrok, mint valami kretén kecskebak és majdnem pofára is esek. - Tita! - kiáltok fel, mintha vádolhatnám azzal, hogy szándékosan hozta rám a frászt. Sikerül végül megállás nélkül visszaszereznem az ütemet, de az első néhány másodpercben ahelyett, hogy bármi mást mondanék, a karommal próbálom letörölni az arcomról az izzadtságot. És a szememből kidörzsölni a könnyet, de igyekszem ezt férfiasan leplezni a mozdulattal. Nem mintha ettől eltűnne a szememből a csillogás, de amilyen régóta szedem a köröket, a fáradtságtől is lehet ez a tekintet. Csak suttyomban pillantok oldalra, hogy lássam az ő arcát, de nagyon úgy tűnik, hogy a mindig mosolygós sütis lány sincsen sokkal jobb passzban, mint én. A kényelmes tempó persze annak, aki nem naponta fut nem biztos, hogy olyan kényelmes, ráadásul ki tudja, már mióta vagyok itt, így olyan tizenöt perc múlva elkezdek lelassulni, az arcom teljesen vörös, patakogban folyik az izzadság és a hajam is úgy a fejemhez tapad, mintha a zuhanyból jöttem ki. Nem állok meg hirtelen, csak először kocogásba majd sétába szelidül a futás és még egy-két percet sétálva haladok, lerázva kezemet-lábamat menet közben. Lehet, hogy bírtam volna még tovább, de az is biztos, hogy akkor holnapra minden egyes mozdulat felért volna egy kínzással. Még mindig nem szólalok meg, gyászos az egész hangulatom és nem tudom, hogy mit mondjak, magamról nem akarok beszélni... - Jól vagy?- bököm ki végül, és ezt értheti úgy is, hogy a tempóm és a tizenötperc eléggé embertkívánó feladat, de úgy is, hogy lelkileg minden oké-e.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-04-02, 14:06
Chris és Frida
Nem tudok napirendre térni a történtek fölött. Amikor legutóbb itt voltam, akkor is a kétségbeesés szülte a kitelepülésemet és most is, bár most kicsit úgy vagyok vele, hogy a sportban is csalódtam, nemcsak magamban. Szerencsére vagy épp szerencsétlenségemre egyedül vagyok egy szobában, így nincs akivel megosszam a terheket, s bár alapvetően jó ez így, mert legalább nem kell senkinek az idegeire mennem, mégis elszigetelten, magányosnak érzem magam és így még nehezebben megy, hogy megbarátkozzam a kudarcokkal. Nyilván mindenkinek van nagyobb gondja annál, hogy lelkileg hogyan érzi magát egy elrontott rúgás vagy félrement átok miatt. Egy részem szégyelli is magát a picsogásért, de egy másik részem - az, amelyik elvesztette a húgát, a legjobb barátnőjét, a lelkitársát, a másik felét - igenis vágyik egy vállra, amin kibőgheti magát. Épp csak ez a váll a hideg földben pihen már hosszú hónapok óta, s én megint ugyanolyan egyedül érzem magam, mint a legelején. Egyszerű futócipő, futónadrág van rajtam, hozzá lila trikóval, s a derekamra kötött pulóverrel. Most nem szándékozom repkedni, így seprűre nincs szükségem, de egy oldaltáskában törülköző, víz, s persze egy kis vigasznasi azért befigyel. Már éppen ledobnám a táskát a pálya szélén, hogy elkezdjek bemelegíteni, amikor meglátom, hogy van itt valaki. Amíg közelebb nem ér annyira, hogy jól rálássak csak őt figyelem, majd amint realizálom, hogy ki az kissé kienged belőlem a görcs. Christ kedvelem, s nem is valami idegen - már amennyire nem idegen az, akit csak itt a versenyen ismertem meg - szóval a feszültséget kissé elengedve nekilátok a nyújtásnak, hogy ne bemelegítetlenül kezdjek futni. Majd ha ő még mindig rója a köröket, akkor egyszerűen megpróbálom felvenni a tempóját, s csendben mellécsapódni pár körre. Beszélgetni majd ráérünk az edzést követőn is. Most a futásé a főszerep.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2020-03-20, 13:46
Frida & Chris
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Mióta Fridával találkoztunk a pályán - egy másik életnek tűnik már! -, nem egyszer jöttem vissza kicsit levegőzni, még ha nem is mindig ültem seprűnyélre, még is valami megnyugtatott, ahogy visszagondoltam a kis piknikre, a süti-vadászásra, meg minden ilyesmire, még a verseny elején, mikor alig vettük komolyan a számokat. Azóta rengeteg minden történt, és ahhoz, hogy megemésszem szükségem van egy kis... futásra. Túl vagyunk az utolsó előtti játékon, és ahogy edzőruhában hasítom a köröket minden egyes körben a starton átszaladva egy-egy újabb fogadalmat tisztázok le magamban.
1. Nem hibáztathatom magamat... 2. Akármi is van bennem, nem fogok a barátaimnak ártani... 3. Megtettem mindent, ami tőlem tellett... 4. Rájövök, hogy mi van a háttérben, a saját és mindenki más érdekében... 5. Nem adom fel, ameddig nem derül ki, hogy ki mérgezte meg Lizzy-t... 6. Nem adom fel, ameddig nem derül ki, hogy ki a franc a felébresztett boszorkány... 7. Nem adom fel... Nem adom fel...
Hiába vagyok jó erőben, én se vagyok terminátor, így minden egyes körnél egyre jobban tapad le a hosszú hajam a homlokomra és a tarkómra és rövidesen olyan nedves leszek, mintha egyenesen eláztam volna, de nem állok meg, akármennyire kivörösödik az arcom és kezdek kifutni a lélegzetből. Bírom még, akármeddig is!
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2019-10-22, 12:56
Frida & Chris
Kell a kikapcsolódás és a szórakozás is, ahogy a desszertnek is van helye a étkezésben: miután jóllaktál értelmes dolgokkal, jöhet az édesség.
Kicsit elvigyorodom, mikor egy percre zavarba jön, aztán viszonozza a megjegyzést. Igazából, ha mondjuk úgy szembe állok egy kamerával és lekap, ahogy vagyok, szerintem abszolút nem esek a tipikus jóképű kategóriába, de a túl erős szemöldök csontom, a túl éles arcélem simán visszahozom a stílusommal és a rengeteg mosollyal és nevetéssel, ami velem jár. - Áh, szóval még van egy húgod és egy öcséd? Ők is Roxfortosak? És mintha egy cseppnyi féltékenységet éreznék… Már nem azért, normális az, az én családomban képzeld az Ollivanderek a kis hercegnők, a szupersztárok, nem éppen én. - hozok egy személyes példát erre a kivételezés dologra. Persze a szüleim nyilván velünk törődnek többet, nem az unokahúgainkkal, de ha valami családi banzáj van, akkor Lizzy és Gilly a sztárvendég. És most jön az, amit mindenki várt, Frida önbizalma összeroppan és elkezd mindenfélét összehordani, csak úgy dől belőle a szó, én pedig szeretetteljes türelemmel hallgatom, aztán egyetlen egyet biccentek. - Oksa. - mondom, ami igen nagy kontrasztban van a monológjával, de sebaj, a lényeg, hogy továbblépjünk, és neki ne legyen kínos a szitu. Végre van pár perc felengedni a felkészülésen a következő számra és töltsük kínos befeszüléssel? Naaztmárnem. - Hmmm… süti… Csábítóan hangzik. De valahogy a hotelekben a látványosságokról van max brossúra, nem a cukrászdákról, szóval kicsit vak vezet világtalant, ha nekiindulunk a városnak. - nevetek egy kicsit fel, aztán egy apró hajdobással felé fordulok, abbahagyom a környezetünk fixírozását. - Szóval totál benne vagyok.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2019-10-04, 14:40
Chris és Frida
- Ó.. – illetődök meg a bóktól kissé, mert nem számítok rá. Mástól se számítanék, de egy olyan kaliberű sráctól, mint amilyennek Chris tűnik (tipikus nőfaló feje van, de persze ezt nem mondom neki, nehogy megsértsem a végén a kifejezés pejoratívnak is felfogható voltával, mert mi sem állna tőlem távolabb), így azért átszalad orcámon némi pír. - Köszi, te sem panaszkodhatsz a képedre. – teszem hozzá a viszonzást, bár elég nevetségesre sikerül így utólag, de mindegy, már kimondtam, jó lesz ez így. Magyarázkodhatnék, de azzal mindig inkább hetet-havat hordok össze, s nem könnyítem meg a helyzetem, szóval most kivételesen előbb jár az agyam, mint a szám és nem hozom magam nagyobb zavarba. - Nálunk mindenki biztos volt benne, hogy fiú leszek, elég fennhéjázó dolog szerintem, de annyira odavoltak attól, hogy egy „anya megérzi” – fintorogva formázok idézőjelet kezeimmel a levegőbe - az ilyesmit, hogy nem is kérdeztek rá a medimágusnál. Aztán persze jött a kopp. Elsőre és másodjára is. Harmadszor viszont sikerük lett, megszületett végre a család édes drága kicsi hercegecskéje. Pfujj. Na mindegy, hagyjuk is! – legyintek. Nincs jó véleményem sem az öcsémről, sem a szüleimről, de ezen senki se csodálkozhat, aki ismeri a családtörténetem. Galen a szent, minket Ericával pedig idegenek neveltek az édesszüleink helyett. Szép, mondhatom. Bár legalább a nevelőnőinktől megkaptuk azt a szeretetet, amire szükségünk volt, szóval azért erre a részére nem panaszkodhatok, mind rendes, kedves nők voltak. - Hát izé.. nem tudom, de megszoktam már, hogy mindenki mindent félreért, szóval érted. Egyébként meg hülye egy kérdés, mert lehet utána cinkelődni, hogy tuti rád akartam hajtani és azért kérdezem, pedig én merlinbizony, hogy nem! - jelentem ki hebegve, majd bár ideje lenne befogjam, mégis tovább folytatom. Megint eljött nálam a zavaromban állandóan pofázok ideje. - Már nem úgy értem, hogy nem vagy helyes vagy ilyesmi, meg hát ennyi erővel hajthatnék is rád, de egyáltalán nem vagyok az a ráhajtós típus, szóval ha van, ha nincs, én tényéeg csak szimplán érdeklődtem, nem kell megijedni. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy valami őrült, rajongó természetű fruska vagyok. Sokat pofázok, az igaz, de ahogy mondani szokták, amelyik kutya ugat, az nem harap. Elnevetem magam ezen a bokszoláson, könnyedebbé is válik a hangulatom, s még csak azon sem akadok így fenn, hogy mire kérdez rá. - Úgy nézek én ki, mint valami kalandor? – nevetem el magam. - Legfeljebb a sütispult körül kalandozok, de nem másfelé. Amióta itt vagyunk, még nem is ettem jó sütit. Van kedved utánanézni valami édességlelőhelynek a környéken valamikor?
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2019-08-26, 11:59
Frida & Chris
Kell a kikapcsolódás és a szórakozás is, ahogy a desszertnek is van helye a étkezésben: miután jóllaktál értelmes dolgokkal, jöhet az édesség.
Elkezd kicsit hebegni, én meg csak szelíden vigyorgok rá, megnyugtatóan, hogy ne stresszeljem fel csak azért, mert ami a szívén az a száján. Az én szememben ez jó tulajdonság, és soha nem zavart, ha valaki csacsog, sőt, én is elég csacsogós vagyok. Ha meg aközben dumálnék, hogy mások véleménye meg nem érdekel, az elég egocentrikus cucc lenne. És hiába vagyok magabiztos és török előre mint a Roxfort Express, azt nem akarom, hogy bárki önzőnek meg egoistának nézzek. Rendben vagyok magammal, rendben vagyok a testemmel, mázlista vagyok. Egy kis hullámvölgybe érünk, de szerencsésen átlendülünk rajta. - Dehogyis! Őszintén örülök, hogy csak a nevetek a hasonlóság, brutálisan ronda az a nő, neked meg csini kis pofid van. - szalad ki, minden gondolkodás nélkül a bók, és még csak meg se illetődök rajta, mint ahogy néhányak tennék, amikor leesik, hogy mit mondtak. Nem, én megállapítottam, hogy Frida nagyon csinos, ez tény, ez így van, nem puncsolok, csak elismerem. - Haha, srácot vártak? Nálunk is elég nagy meglepetés volt ez az ikerdolog, anyám nem nagyon akarta lelőni a poént a medimágusnál, szóval mindenre felkészültek. Jól tették, egy fiú, egy lány. - mesélem, nem esik le egyáltalán, hogy fiút vártak és hirtelen nőiesítették az azt jelenti, hogy egy lány nem is ér annyit mint egy srác. Szimplán biztos elnézte a medimágusuk, vagy valami. Végül is nem volt olyan biztos ez a tudomány húsz éve. Vagy igen? Kicsit se vagyok képben az ilyesmivel. Már nyitnám a számat, hogy válaszoljak a barátnős kérdésére, de jön az elpirulás és a pánik, és mint a hal szépen visszacsukom a szám. Nem akarom tovább feszíteni a húrt, hogy látványosan értetlenkedjek, hogy most min pattog, de egyszerű srác vagyok, és ahogy az ő száján és szöknek a szavak, az enyémen is. - Hogy lehet ezt félreérteni? Amúgy nincsen, ne feszülj. - ülök fel egy kicsit és játékosan a vállába bokszolok, aztán visszahanyatlok, a hátamon feküdve és a könyökeimen támaszkodva nézek fel rá. - Na és neked? Van kilátásba egy jó kis kaland? - kérdezek vissza, bár lehet inkább terelni kéne, mint tovább fűzni, ha ennyire égőnek érzi a témát. Én nem pattogok az ilyesmin, nem tett semmi rosszat, csak egy kérdés volt.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2019-08-13, 20:27
Chris és Frida
Nem bánom, hogy a játékos feddést nem veszi komolyan. Az hiányozna körülbelül púpnak a hátamra, hogyha még a végén itt megsértődne nekem, holott abszolút jól indul ez a kis cseverészés, jobban venné ki magát, hogyha így is maradna. Nevetése biztosít arról, hogy egyelőre eléggé jó úton haladunk. - Óh. Hát az kellemetlen lehetett. Nyilván senkinek sem egyszerű oldalt választani családon belül. Bár igazából nem is értem mi szükség van rá. Mármint.. nem konktéran a te családod esetében, mert hát nyilváén azt sem értem, de nem is akarok turkálni a szennyesben vagy ilyesmi. Csak úgy általánosságban mondtam! - hetet-havat összehordok, mert sikerül a bő lére eresztett véleménykifejtésem közepette rájönni arra, hogy elég hülyén veheti ki magát az, hogy szinte úgy beszélek bele a családi múltjéba, mintha tudnám is, hogy mi van vagy épp lenne hozzá közöm. Pedig tényleg távol áll tőlem az, hogy a családi szennyesben lomotoljak. Ezért is magyarázkodom a végére, bár igazából édes mindegy, mert újabb olyasmit sikerül kérdezzek, ezúttal a húgáról, ami megint csak nem hiszem, hogy az én dolgom valék. Érzem én, hogyha beletenyerelek valamibe, amibe nem kellene. Szinte nem csak képletesen is égetni kezdi a bőrömet az emlegetett testrészen a parázs, amire rányúltam, el is húzom a szám. Nem fájdalmasan - hiszen azért fájdalmat hallucinálni még nem tudok, de ha már itt tartuunk nem is szeretnék - inkább őszinte bocsánatkéréssel. Részemről igyekszem megjegyezni, hogy a testvéréről nem szabad kérdezzem. Remélem a nyelvem is rájön erre, s nem lesz ellene az agyam akaratának akkor sem, ha többször beszélgetünk. - Persze, érthető. Meg hát a lények amúgy is olyanok, amiket testközelből lehet igazán megismerni. - bólogatok egyetértőn, s közben igyekszem kitessékelni gondolatban az elefántot a porcelánboltból, melyet berángattam ide. Ebben segít az, hogy Chris visszacsatol egy más témára. Így kezd kevésbé keseredni a szám íze a ki nem mondott ne haragudjoktól. - Kahlo. Vagy Kalho, igen. Festőművész volt, ha jól tudom. De ezzel ugye nem arra akarsz célozni, hogy túl sok a szőr az arcomon? - próbálkozom egy vérszegény humorral, s hát kit cinkeljek, ha nem magamat? Nem zavar egyébként, hogy a vastag szemöldök szóba került, nincs bajom a magaméval, de ha volna se zavartatnám a nevem kapcsán előjövő témakapcsolás miatt magamat. - Őszintén szólva fogalmam sincs arról, hogy jelent-e valamit. Frederick akart lenni, gondolom, csak mivel én nem az lettem, amit vártak, így hirtelen nőiesítették. - megforgatom a szemeimet jelezve ezzel, hogy mit is gondolok az egész "csak a fiúgyermek az ember" mániájáról Mr. És Mrs. Herbsnek. S mivel ez megint olyan téma - csak ezúttal részemről - ami megöli a hangulatot, most én próbálok egy ugrással valami más felé szökkenni. - Van barátnőd? - kérdezem, de mire a végére érek, s leesik, hogy mi pergett ki fogaim kerítésén rögvest idejét érzem egy hatalmas elpirulás keretei között annak, hogy igazat adjak gondolatban Ericának. Mindig azt mondta, hogy jobban járnék, ha nem akarnék szökkenni friss témák felé. Úgyis mindig beégetem velük magam. - Jézus! Nem úgy értettem. Felejtsd el! - hebegem. A végén még azt hiszi, hogy ki akartam kezdeni vele.. Aw! Vércikivé kezd válni az egész, s naná, hogy megint én vagyok az oka.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2019-06-26, 21:34
Frida & Chris
Kell a kikapcsolódás és a szórakozás is, ahogy a desszertnek is van helye a étkezésben: miután jóllaktál értelmes dolgokkal, jöhet az édesség.
Hangosan felnevetek a csórizásra, ami kellően alátámasztja, hogy szuper kedvem van és nem veszem komolyan a szidást, amit nem is igazán szánt talán komolyan. A legkevésbé se szeppenek meg vagy kérek elnézést azért, mert ledadogósoztam, mert hát nincs itt, szóval nem fáj neki, és akkor is az, ha visszaszívom, na. Én fulladozok a nevetéstől, ő meg nevet a fulladozásomtól, aztán már azon nevetek, ahogy röfög, és eltelik egy pár másodperc amíg elcsendesedek. - Nyilván. - szólok vissza, most már csak egy kicsit felkuncogva, aztán végig vezetem a családfát. - A lányok anyja az apám húga. Van még egy nagynénénk, Annabelle, de ő kikerült a képből, mert még a születésünk előtt valamikor volt egy nagy családi balhé, és ő a nagyapánk pártjára állt, egyedül a gyerekei közül és levált. - mesélem, aztán a kérdésre egy kicsit elakad a jókedv meg a nevetés. Mintha egy láthatatlan lakat csattant volna a számra úgy nézek rá, aztán inkább a hosszabb kérdésnél szólalok csak meg. - Nem biztos, hogy tovább tanultam volna, lehet, hogy azonnal elmegyek gyakorlatozni és menet közben majd beletanulok valami jó kis szakmába, ahogy régen csinálták az emberek, hiszen ez az egyetemesdi nincsen olyan rég óta. - válaszolom, kicsit feszülten, aztán hirtelen ötlettől vezérelten vissza evezek egy korábbi témára. - Amúgy a Frida szép név, egyszerű, rövid, hangzatos. Van valami jelentése úgy az egésznek? Meg mintha lett volna egy vastagszemöldökös nőci ezzel a névvel… Csak arra emlékszem, hogy vastag barna bozót meg élénk színek. - zagyválok, újra lazaságot erőltetve magamra. Nem mintha szégyellném Amy-t, dehogy is, imádom, szeretem, akármit megtennék róla, de a története és hogy miért is kellett eljönnie otthonról, az még is csak magánügy és nem csacsoghatom csak úgy el. Meg amúgy se egy vidám sztori, amit most bedobnék az elefántszar, a dadogós, és a szendviccskoccintás közé.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2019-06-09, 22:34
Chris és Frida
Nem nehéz velem kijönni, de ez nem azt jelenti, hogy én nem jövok ki néha nehezen másokkal. viszont Christ illetően olyan könnyedén megy minden, mintha utoljára tegnap beszéltünk volna, s azelőtt is egész életünkben minden egyes napon. Kedvemre való ez a könnyedség, szimpatikus a jelleme, egy pillanatig sem érzem feszélyezve magam, ami kifejezetten üdítő számomra. Elnevetem magam attól, ahogy viszonozza a szendvicskoccintást. - Csincsin! - közlöm pohárösszecsengést imitálva, mert hát ha lúd, akkor legyen kövér, s ha idétlenkedünk, akkor tegyük nagyon. Így természetes. - Csóri Daniil, de izé vagy vele! - ciccegek tettetett rosszallással, mert hát mégse illik valakit dadogósnak nevezni még akkor se, ha az, amit egyébként Daniilről nem tudok így hirtelen hiába is gondolkozzam. Annyit nem hallottam beszélni, hopgy fel tudjam idézni tényleg dadog-e vagy sem, de jólesett kicsit odapörkölnöm Chrisnek. Pláne mert nincs is igazi felháborodás bennem, csak szívom a vérét kedélyesen. - Nem hinném, hogy átlagos volna, szerencsémre még egy Fryderykával sem találtam szembe magam. Na nem, mintha én olyan gyakran használnám így teljes "pompájában" - fintorogva formálok idézőjelet ujjmozgatásommal a levegőbe. Nem nagyon szeretem a nevemet, éppen ezért ha nemhivatalos helyen vagyok, akkor csak Frida Herbs-ként mutatkozom be mindenkinek, bár tény, hogy ezzel ellentétben állva az szimpatikus benne számomra, hogy különleges. - A Fridát sokkal jobban szeretem, de gyakorinak az sem épp gyakori. Mondanék még valamit a családom nemzetiségállományával kapcsolatban, de már ezzel is annyira leakasztom a mutatóját, hogy elfelejt nyelni is. A nevetés, melyre fakadok olyan hirtelen, hogy nem tudom a hangerejét sem szabályozni, így hangos is leszek meg nem éppen csajos is, mert nevetés közben kicsit fel is horkantok, amitől olyan, mintha röfögnék. Elég ciki, de most nem kapcsolok korábban, hogy moderálnom kéne magam, annyira viccesnek tartom a gusztustalankodását. - Bármennyire is máshogy tűnt én nem rajtad nevettem, csak veled. Érted. - szemtelenkedek tovább, amint megtalálom nevetéstől elfúlt hangomat. Nyilván rajta nevettem meg azon, ahogy a szendviccsel járt, nem is gondolom, hogy nem tudja. De ettől még jólesik kicsit kamupimaszkodjak vele. - Anyai vagy apai ágról rokonok? - értem ezt az Ollivander-lányokra. Vezetéknévből ez nem egyértelmű, szóvsal inkább kérdezek. Meg egyébként is érdekel. - Levegőváltozásra? Hogyhogy? - szalad ki a számon a kérdés még azelőtt, hogy eszembe juthatna, hogy tán nem illik feltennem, mert illetlenség és semmi közöm a húga dolgaihoz. Mindegy, ha már így esett vissza nem szívhatom, szóval csak remélem, hogy nem haragszik meg miatta. Mert amúgy tényleg érdekel. - Ha te dönthettél volna arról, hogy hol tanulsz tovább és nincs a képben se az Ollivander-rokonság sem a húgod szükségletei, akkor nem a Roxfortot választod?
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sportpálya 2019-05-22, 00:23
Frida & Chris
Kell a kikapcsolódás és a szórakozás is, ahogy a desszertnek is van helye a étkezésben: miután jóllaktál értelmes dolgokkal, jöhet az édesség.
Tudok én kis kretén lenni, ha kell, komoly is ha kell, menő is ha kell, jó, ez utóbbi akkor is vagyok, ha nem kell. Lényeg, hogy egészséges legyen az ember önbizalma. Jókedvűen vigyorgok a szóváltásunk közben, persze akkor, amikor éppen nem játsszom megmagam, és nem tátok szájat vagy vágok ártatlan kiskutya fejet. A dinamikánk magával ragadó, mintha mindig is ismertük volna egymást, pedig éppen csak a világ két másik felén éltünk. De hát ez vagyok én, alapvetően mindenkivel egész jól elszórakozom, persze vannak kivételek, Dany-fiút néha arconcsapnám egy péklapáttal, amikor Gilly-t tapogatja, de dolgozom az ügyön. - Király! - veszem át, minden megjegyzés nélkül, hogy van nála extra kaja. Hiszen én ennek csak örülhetek, már minek piszkálnám, hogy el fog hízni a végén. Karcsú, mint a nádszál, egészséges, egyen amennyit akar, én is azt teszem. Jó dolog is fiatalnak lenni, meg olyan aktívnak, mint én, így nincs olyan, hogy túl sok kaja. Ha már koccintani akar a szendviccsel, meglepem, vagy sem, de oda is érintem az enyémet és viszonzom a jókívánságot egy hálás köszönömmel. - Ja, hát nem tudom. Nekem itt mindenki fura. Az orosz dadogós srácnak a homlokára van írva, de nálad mondjuk valahogy más az akcentusod, mint az ittenieknek, meg hát… Fryderyka, fura egy név ez nekem. Aztán lehet itt tök átlagos, csak ördögi mákom volt, hogy betaláltam. - mosolygok egyet, olyan jókedvűen, hogy a csaj igazán nem gyilkolhat meg azért, mert lefuráztam a nevét. Mert hát az. Minden tizedik srác Chris, de a Fryderyka egészen más tészta. Már éppen kérdezném, hogy mi az a negyed, amikor magától folytatja. Emberemre találtam! Beszél, mintha nem is lenne más választása. - Azannyát. - kerekedik el a szemem, aztán olyan hangosan felnevetek, hogy a szendvics egy falatja esik ki a számon. Fúj. - Bocs. Ezt még életemben nem hallottam. De találó. Igaz azt hiszem a mamutot bármivel lehet helyettesíteni, de így volt igazán ütős. - vigyorgok, de most már úgy, hogy több falat ne szökjön meg. Befejezem a szenyát, mielőtt válaszolnék a következőre, elég undi volt az, hogy egy csócsált darab elvándorolt, nem kell több. Amikor az utolsó nyelés is megvolt, lazán hátravetem magam és a hátamon fekve a könyökeimre támaszkodva pillantok fel rá. - Hát, az unokahúgaim Ollivanderek, szóval annyira brutálisan nem nagy lépés, de igazából azért jöttem, mert a húgomnak levegőváltozásra volt szüksége, engem meg érdekeltek az európai varázslények, a Roxfortban meg indult Bestiatagozat, szóval… tudod, tökéletesen klappolt a dolog. - magyarázom, kicsit megvonva a vállam. Igazából nem értem még meg arra, hogy a csúnya nagy világban egyedül álljam meg a helyemet, jobb is, hogy még ráhúzok pár évet és szakosodom itt. Mondjuk eléggé valószínű, hogy bestia befogással és idomítással akarok foglalkozni, meg mondjuk egy sárkány specifikáció se lenne rossz, de a Roxfort tökéletes ezeknek a megalapozására.
