Sportpálya

Tárgy: Sportpálya 2019-03-27, 21:08

First topic message reminder :

|| hova sodor a szél? ||
~ Chris ~ Frida ~

A repülés kikapcsol. Nagy szerencsém van, hogy boszorkánynak születtem, hiszen így bátran hódolhatok ennek a szenvedélyemnek. Mugliként a szabad szállás lehetősége nem lenne ilyen könnyedén adott, bár hallottam már arról, hogy vannak mindenféle sárkányrepülők és egyéb szerkezetek, melyekkel hasonló élményben lehet része egy személynek. De nem. A seprűlovaglás azért mégis más.
Mivel ez egy verseny és mivel volt kviddics is, így lehetett is gyakorolni rá, hát úgy gondoltam, hogy a mai reggelemet azzal indítom, hogy kijövök a seprűmmel felszerelkezve és teszek pár kört ott, ahol a kviddicsmeccsre gyakoroltunk az edzővel. Aztán persze ez tervnek szép és jó volt, de nem lett belőle semmi, mert a nagy eszemmel szoknyában sikerült érkezzek és bugyimutogatás-ügyben a kamaszkori traumám miatt elég pipifaxos lettem, szóval.. szoknyában nem pattanok seprűnyélre, hacsak nem húztam alá az alsóneműmre egy rövidnadrágot. Ami ma reggel elmaradt. Így nincs más hátra, mint előre: a seprűmet magam mellé helyezem, letelepszem a földre és előveszem a táskámból a szálláson magamnak előre elkészített szendvicset. A majszolás minden bajomra gyógyír, éppen annyira, mint maga a sport. Tehát abbéli szomorúságomat, hogy nem repülhetek, mert ostoba voltam evésbe ölöm. Addig is telik az idő, s a friss levegőn vagyok. Nem olyan rossz ez, ha jobban belegondolok.
Lepöckölök pár morzsát a farmerszoknyámról, hadd lakjanak jól a hangyák is, majd a szendvics végére érve úgy nekibátorodom, hogy fittyet hányok saját szabályaimra (hiszen úgysincs itt senki, vagy legalábbis én nem látom még) és ledobva táskámat a földre mégis seprűre ülök. Nem repülök extrém magasságokba, de azért két és fél méter így is megvan a fix táv köztem és a talaj között. Célralanul róvom a köröket, s közben még énekelek is. Mert hát úgyse lát vagy hall senki. Nem igaz? Ha tudnám, hogy esetleg tévedek, bizonyára szana meg szét szégyellném magam.

|| kiss me hard before you go ||
~ summertime sadness ~

Tárgy: Re: Sportpálya 2019-05-06, 12:02

Chris és Frida

Elnevetem magam attól, amit produkál. Nem gondoltam volna, hogy lesz valaki az életben, akinek ha azt mondom szívjon vissza valamit, akkor szinte szó szerint megteszi. Nagyon is szórakoztatónak ígérkezik ez így. Hirtelen nem is értem, hogy miért nem beszélgettünk eddig még. Hiszen hát a humorára felfigyelhettem volna már eddig is. A vicces személyek társaságát pedig egyébként is gyakran keresem. Pláne, mert nem elég, hogy nevetni lehet velük, de még úgy is vagyok vele, hogy amíg kacagunk és komolytalankodunk addig sem kerül sor arra, hogy előkerüljön az asztalfiók mélyéről a múltam elemzése. Vagyis hát a múltam legkellemetlenebb részéé.
Nagyra tátom számat és hatalmasra kerekítem szemeimet arra, amit mond. Teátrálisan csípőre csapom egyik kezem, hogy még teljesebb legyen a műsor, amit előadok műdöbbenet címén.
- Nahát! Már majdnem megdicsértelek, hogy milyen rendes srác vagy, de erre elrontottad. Nagyon ki akarod húzni a pálcát, igaz?
Eszemben sem lenne pálcát emelni rá. Nem csak azért, mert semmi okot nem adott rá, hanem azért sem, mert alapvetően nem vagyok egy olyasmi lány, aki szabályokat megszegve mindenkit bűbájokkal és rontásokkal fenyeget. Tudom én, hogy az iskola falain kívül csak akkor varázsolhatunk, hogyha végzett hallgatók leszünk, s bár már egyetemre járok, így tulajdonképpen nagykorú létemre meg is tehetném, mégsem akarom. Sem most, sem máskor. És egyébként is csak humorizálok Chrisszel, ahogy tippem szerint ő is velem. Ezért vigyorgok rá, mint pék kutyája a vizes zsemlére.
- Nálam mindig! – szalad ki a számon, majd azért ettől kissé elszégyellem magam, mert ha a másik nem is feltétlenül fogja érteni én mégis bevallottam, hogy különös vonzódást érzek az ételekhez, hiszen hát mindig van nálam valami harapnivaló. Mondjuk ez aligha tűnhetne fel bárkinek, hiszen olyan vagyok, mint azok az alkoholisták, akik titokban isznak. Csak étellel. Én zugevő vagyok az esetek többségében. De hogyha mégis elér a rajtakapottak balladája, akkor úgy teszek, mintha azért lenne nálam ennyi finom falat, mert szeretek megvendégelni másokat. Ez utóbbi egyébként igaz is. Nem vagyok irigy csak kényszeres. De annak meg oka van.
Odanyújtok egy szalvétába csomagolt sonkás szendvicset Chrisnek, s közben én magam is előveszek egyet. A táska mélyéről egy üveg limonádé is előkerül. Igaz, hogy poharam nincs, de talán csak nem finnyás egy üvegből inni velem.
- Jó étvágyat! – billentem meg felé saját szendvicsemet, mintha koccintásra emelt pohár volna. Már majdnem beleharapok, amikor kérdez, így evés helyett inkább válszolásra használom a számat. A szendvics ráér még.
- Ha szigorúan vesszük, akkor de, háromnegyed részig az vagyok. Ám ha azt nézzük mennyit éltem az országban vagy hogy hol születtem, akkor mondhatni egyáltalán nem. A szüleim minisztériumi diplomaták, az egész életünk egy folyamatos utazás. Egyébként honnan jöttél rá? – kérdezek vissza kíváncsian. Sose tűnt fel, hogy ízesebben beszélem az angolt, mint azok, akik sehol máshol nem éltek még Anglián kívül, de amúgy tényleg igaz. És mivel annyi sok kultúrával találkoztam már életem eddigi évei alatt, a viselkedésem sem tipikus britt. Tetszik, hogy rájött, de nagyon érdekel az, hogy honnan.
- Anyám egyébként Görögországból áttelepült család sarja, szóval a nagyszüleim görögök. Van ebben a családban minden. Vegyes, mint a mamutszar. Uh! – szám elé kapom bocsánatkérőn a kezem. Kissé bele is pirulok abba, ami kicsúszott fogaim kerítésén. - Bocs! Nem akartam elvenni az étvágyadat. Ez csak egy mondás.. izé.. na mindegy! – egy legyintéssel inkább elhessegetem a témát.
- Hogy kötöttél ki a Roxfortban? – kérdezek ezúttal én, meglovagolva a „ki nem brit” kérdéskört ugyanúgy, ahogy Chris tette az imént.

beauty code from ☽

|| kiss me hard before you go ||
~ summertime sadness ~

Tárgy: Re: Sportpálya 2019-05-06, 08:31

Frida & Chris

Kell a kikapcsolódás és a szórakozás is, ahogy a desszertnek is van helye a étkezésben: miután jóllaktál értelmes dolgokkal, jöhet az édesség.

Hát azért az pofára ejtős lenne, ha fogná magát és tovább röppenne. Oké, megteheti, de elméletben csapattársak vagyunk, nem valami random pasi vagyok, akit ha offol, akkor soha többet nem látja. Haverkodni jó, meg a csapatszellem kialakulásához is hasznos, ezzel senki sem vitázhat.
- Fszütty… - szívok vissza egy kis levegőt, fütyülés-szerűen csücsörítve. - Nem vagy feslett. A szégyentelen kis boszorka amúgy is jobban hangzik. - nevetem el magam, pedig már majdnem sikerült bűnbánó, tisztességes fejet vágnom. Látszik rajtam a lazaság, hogy nem kell ezeket komolyan venni egyáltalán. Ha kell, és feszült, akkor átkarolom a vállát és kicsit magamhoz szorítom, hogy naaa, nincsen para. Aztán lehet ettől csak még jobban frászt kap.
A kérdésére elsőre elképedek, másodikra felnevetek, harmadikra megrázom a fejemet.
- Nem kell, nem para, majd röppenek máskor. Amúgy is éhen halok. Van fölösleg? - csapódok le mellé a pokrócra és kezdem el éhes kiskutya szemmel bámulni a szendvicsét. Ki tudna egy ilyen pofinak ellenállni? Legalább is ezt gondolom magamban. Aztán lehet, hogy kívülről nem is olyan cuki a cukifej.
- Még nem beszéltünk valami sokat, de muszáj kiböknöm. Ugye te se vagy brit? Ebben a csapatban van egyáltalán brit? - kérdezem, picit nyújtózva és helyezkedve. Éppen csak fekete nincs a csapatban, pedig feketék még lehetnének is britek, de van ír, amcsi, orosz, meg Frida, akárhonnan is jött, éssatöbbi. Jobban hírdetjük a világ sokszínűségét, mint Amerika, pedig az tízszer akkora mint a szigetecske. Vagy nem tudom hányszor, nem sokat tanultam föcit, csak a varázslények élőhelyeit, de valahogy nem négyzetkilóméterre pontosan.

made by

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Tárgy: Re: Sportpálya 2019-04-23, 19:41

You can be amazing
You can turn a phrase into a weapon or a drug
You can be the outcast
Or be the backlash of somebody’s lack of love
.::. hangulat .::.

Nincsen rossz hangom, de azért nem is én leszek a következő Aguilera - aki csak kb 6 évvel idősebb nálam, hogyha jól emlékszem.. egy ideje nem követem már a mugli poptrendet. Erica halála óta nem érdekel semmi szinte, ami a Roxfort bűvkörén kívül esik. Sőt, hát a rossz nyelvek szerint (nem véletlenül és alaptalanul) az sem, ami azon belül - A varázsvilág lett az én menedékem. És ezt most nem bánom.
Most épp semmit sem bánok. Azt sem, hogy szoknyában, hangosan énekelve és önfeledten repkedek a kviddicspálya fölött. Már éppen teljesen megfeledkezem mindenről, s hangos kacagásra fakadok, amikor megüti a fülemet egy hang. Egy ismerős hang. A versenyről, a csapatból ismerős.
Először amiatt szégyellem el magam, s színeződik arcom rózsaszínre, hogy meglátott, majd pedig amiatt, amit mond. Utóbbi kissé lassan jut el az agyamig, de amikor ez megtörténik egy paradicsom halvány színűnek mondható hozzám képest.
Hogyha nem lennék ennyire olyan amilyen, akkor lazán tovább repülnék, nem foglalkozva azzal, hogy szólt. tehetnék úgy, mint aki nem látja azt, hogy a srác ott van és nem veszi a lapot, hogy hozzá beszél. Tehetnék, de én nem afféle vagyok. Inkább olyan, aki leszáll mellé, s talpig elvörösödve, szinte lángoló fülekkel a füvet pöckölgetve cipőorrával elneveti magát.
- Ha visszaszívod a feslettet, akkor igen. - húzom fel az orromat megjátszott sértettséggel, de még én is értem, hogy ez nem túl hiteles. Nem is akarom, hogy az legyen. Csak szeretném visszakapni a zavar helyett a könnyedségemet, s ez úgy megy, hogyha fecsegek.
- Egyébként persze, gyere csak. Vagyis hát itt vagy, szóval nem kell jönnöd. esetleg most arra céloztál, hogy vigyelek el egy körre? - térek vissza ahhoz, hogy nincs nála seprű, nálam meg van. Így, hogy valószínűleg simán alálátott a szoknyámnak már olyan mindegy, hogyha azért is "feslettnek" hisz, mert felajánlom, hogy pattanjon mögém és karoljon át a saját seprűmön. Mondjuk ezt így nem mondtam ki, na meg tovább se gondoltam, de amilyenek a fiúk.. Pff. Akármi is kisülhetg ebből az agyában. De már nem zavar. Ennél vörösebb nem leszek. És jobb, hogyha az éneklésem meghallásának egyértelmű jelét inkább nem veszem fel. Az még talán a lehetséges bugyimustránál is gázabb. Pedig ez tőlem elég nagy szó.
- Vagy menjünk vissza a szállásra a seprűdért? - a naiva is előbukik. Közben pedig leteszem magam a fűbe, ahol a szendvicsevést abbahagytam. A seprű pedig a pokróc mellé kerül. Innen nézek Chris felé. Van helye, nyugodtan csatlakozhat lazulni, ahogy mondta.

|| kiss me hard before you go ||
~ summertime sadness ~

Tárgy: Re: Sportpálya 2019-04-03, 14:06

Frida & Chris

Kell a kikapcsolódás és a szórakozás is, ahogy a desszertnek is van helye a étkezésben: miután jóllaktál értelmes dolgokkal, jöhet az édesség.

Hiába nem megy a verseny valami fényesen, legalábnb is elég rendesen szorongatják a tökeinket a sok döntetlennel, meg persze a bénázásommal - jó, kivéve a táncos körben, ahol úgy riszáltam, hogy még egy véla pasi is megirigyelhette volna -, a kedvem nem volt egészen elrontva, legalább is egy darabig. Jó, tök gyerekes ez a durcázás, de az, hogy a kviddicsben, amiről szóltam is, hogy nem vagyok ász, beraktak őrzőnek, miközben volt egy sztárőrzőnk Lizzy személyében, aztán most mikor futás van, amiben meg tényleg ász vagyok, kispadra kerülök… Na, nem esett jól, röviden. És ez az elképedt fejemről is simán leolvasható volt, amikor elkezdtük az edzéseket és kiderült, hogy ki milyen szerepet kapott. Azért full segfejbe nem mentem át, segítek a futóknak felkészülni, meg minden, csak hát, néha látszik a fejemen, hogy csalódottan elbambulok.
Nem sikerül világfájdalomképű srácot játszanom, amikor a lábam a kviddicspályára hoz, minden különösebb szándék nélkül, hiszen még seprű sem lebeg mellettem, de azonnal leesik, hogy szerencse üti a markomat végre. A szomorú grimasz eltűnik az arcomról, amikor meglátom a farmerminis boszorkányt körözgetni, aztán meghallom, hogy még közben énekel is.
Elsőre nem akarom megzavarni, csak vigyorogva nézem és élvezem, hogy mit sem tud rólam és ennyire elengedi magát. Nem vagyunk közeli barátok - még -, hiszen még csak fél éve csöppentem a Roxfortba, és azért valljuk be, hogy egyszerre kell megismernem egy hadseregnyi embert, miközben a Tiltott Rengetegbe szökdösök állandóan ki, hogy az amerikában nem őshonos bestiákkal pacsizhassak le. Hiába kötök gyorsan barátságot, mindenkivel azért még nem sikerült. De Frida kimondottan jófejnek tűnik, főleg így, magában, hiszen így látszik igazán, hogy kicsoda is. Aztán amikor már kellően kibámultam magam, és éppen fordulna a seprűjével felém, felemelem a karomat a magasba és integetek neki, közelebb sétálva.
- Nicsak egy feslett kis boszorka az égen. Szuper kis dal volt. - jegyzem meg, egy kis vigyorral, de a boldog fajtával, nem az az alattomos sunyi, hogy háh, amúgy gáz vagy és kiröhöglek.
- Mizu, csatlakozhatok? Mondjuk seprű az nincs nálam, de lazulni. - teszem hozzá, hátha inkább egyedül röpködne az égben. Nem bámulom meg látványosan a szoknyáját, vagy éppen az anyag hiányát és a kivillanó dolgait, de azért néha oda szalad a tekintetem. Ilyen az ember, ha illik, ha nem.

made by

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Tárgy: Sportpálya 2019-03-27, 21:08

|| hova sodor a szél? ||
~ Chris ~ Frida ~

A repülés kikapcsol. Nagy szerencsém van, hogy boszorkánynak születtem, hiszen így bátran hódolhatok ennek a szenvedélyemnek. Mugliként a szabad szállás lehetősége nem lenne ilyen könnyedén adott, bár hallottam már arról, hogy vannak mindenféle sárkányrepülők és egyéb szerkezetek, melyekkel hasonló élményben lehet része egy személynek. De nem. A seprűlovaglás azért mégis más.
Mivel ez egy verseny és mivel volt kviddics is, így lehetett is gyakorolni rá, hát úgy gondoltam, hogy a mai reggelemet azzal indítom, hogy kijövök a seprűmmel felszerelkezve és teszek pár kört ott, ahol a kviddicsmeccsre gyakoroltunk az edzővel. Aztán persze ez tervnek szép és jó volt, de nem lett belőle semmi, mert a nagy eszemmel szoknyában sikerült érkezzek és bugyimutogatás-ügyben a kamaszkori traumám miatt elég pipifaxos lettem, szóval.. szoknyában nem pattanok seprűnyélre, hacsak nem húztam alá az alsóneműmre egy rövidnadrágot. Ami ma reggel elmaradt. Így nincs más hátra, mint előre: a seprűmet magam mellé helyezem, letelepszem a földre és előveszem a táskámból a szálláson magamnak előre elkészített szendvicset. A majszolás minden bajomra gyógyír, éppen annyira, mint maga a sport. Tehát abbéli szomorúságomat, hogy nem repülhetek, mert ostoba voltam evésbe ölöm. Addig is telik az idő, s a friss levegőn vagyok. Nem olyan rossz ez, ha jobban belegondolok.
Lepöckölök pár morzsát a farmerszoknyámról, hadd lakjanak jól a hangyák is, majd a szendvics végére érve úgy nekibátorodom, hogy fittyet hányok saját szabályaimra (hiszen úgysincs itt senki, vagy legalábbis én nem látom még) és ledobva táskámat a földre mégis seprűre ülök. Nem repülök extrém magasságokba, de azért két és fél méter így is megvan a fix táv köztem és a talaj között. Célralanul róvom a köröket, s közben még énekelek is. Mert hát úgyse lát vagy hall senki. Nem igaz? Ha tudnám, hogy esetleg tévedek, bizonyára szana meg szét szégyellném magam.

|| kiss me hard before you go ||
~ summertime sadness ~

Tárgy: Re: Sportpálya