2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A hangszer talán megtévesztő lehet és vonzza a tekintetet, mintha az lenne mindennek a forrása és ereklyeként tetszelegne a mágus kezében, de lehet ez is csak egy trükk, mint az, ahogyan a varázsló pofára ejtette a srácokat a törött pálcával… A tüzeskedés a nézőtéren még Chris kiáltása után itt ott felbukkan, egyetlen “biztonsági” lohol a nyomában csak Kikinek, de őt is feltartóztatja amikor az egyik ponyvának elég a tartókötele és leszakadva, lángolva beteríti az utat előtte meg a nézők egy részét is. Senkit nem kell félteni, a legtöbb nézőnél is villan a pálca és vagy egyszerűen elhoppanálnak, felháborodott pénz-visszakövetelő fenyegetések közepette, de van aki vissza se néz inkább! De a leszakadt ponyva az utolsó jele Kiki-nek, úgy tűnik hallgatott Chrisre. Szerencsére elég érzékeny füle van a kis erszényesnek, így az üzenet könnyen célba ért. Chrisnek remekül sikerül kitáncikálnia a sárkányka elől. Elég nagy az aréna, úgyhogy van helye körbe cikáznia. A kreativitás lenyűgöző abban a szőke fejben! Az eredmény pedig magáért beszél, bár nem érzi, hogy miféle anyagot talált, szóval maradhat az elképzelésében és azonosíthatja FÜLZSÍRnak, valami történik és érzi ahogy átalakul valami szilárddá amit talált. És abból ítélve, hogy a sárkány rázni kezdi a fejét mintha víztől akarna megszabadulni és próbálja a hallójárata környékét matatni a “mancsával” tényleg történik... Valami. Ezzel együtt a mozgása is furcsává válik, a szemeiből kifut a vad természetellenes izzás, egyértelműen elzáródott a hallójárata, viszont szó szerint imbolyog egy kört, mintha részeg lenne, vagy a szárnyai elhúznák, vagy elfelejtett volna járni. Egyszerűen nem találja az egyensúlyát, hamarosan pedig el is hasal a homokban, az aréna fala közelében kissé ijedten, meglepetten “pihegve” vagyis inkább halkan hörögve sípolva. Van némi ideje össze gondolni, hogy hogyan is tovább. Az átkok záporozása is abbamarad, mert fontosabb lett a tűz megfékezése és a maradék ember és néhány egyéb varázslény kijuttatása meg a főnök ugrasztása, mint az átkozódás feléjük. Főleg, hogy néhány sötét mágust egyszer csak elkap egy egy vízcsáp és behajít az arénába, vagy lényegében úgy bárhova-csak repüljön-, van akit egy egy csáp a falnak repít és oda is fagyaszt. De egyik sem a brutális trancsírozós módon, inkább csak mindenki nagyon bibis lesz maximum. Nem sokkal később a varázsló alakjával is történik valami. Mégpedig olyan mintha valami a nyakába repült volna/ az arcába ugrott volna, de az is lehet, hogy mindkettő megtörtént. Chris a familiárisa felől egy adag “adrenalint” vagy némi hírtelen támadt félelmet/dühöt kaphat el amolyan “harci lázat”. Sejtheti, hogy valami bonyodalomba bocsátkozott… Mindenesetre a zene hírtelen szakad meg és kissé ijedten kezd hadonászni a láthatatlan zavaró tényezőivel viaskodva aztán az illúzió ami közvetítette teljesen szétfoszlik és megszűnik. Kicsivel később az aréna járatai közül többnek is a rácsára víz kúszik fel és fagyasztja olyan keményre a rácsokat, hogy látható a deformálódás és könnyedén kitörhetővé válnak. A rácsok kiiktatása után a járatokban emberek tűnnek fel és mondhatni “támadó állásban rontanak” az arénába. Christ meglátva pedig látszik rajtuk a bizonytalanság, mintha nem tudnák beazonosítani, hogy kinek az oldalán áll. Hiszen a kezében fegyver van, és a sárkány “leterítve” hever a falnál… A férfiak állnak elől, valamivel több nő is van velük, sőt egy két gyerek és két nagyon idős is. Összesen húszan vannak. De mondhatni mindenki “harcra kész”. Nincs rajtuk túl sok ruha ami talán zavarba ejtő lehet, cserébe mindegyiknek ott az ezüstkarkötő a csuklóján.
Kicsit megszakad a hősszívem, amikor úgy tűnik, hogy a fiatal sárkány inkább menekülne a fenébe, nagyon is jogosan. A fajtáját nem igazán ismerem, még ha hajaz is a kinézete a mennydörgőre, így nem igazán tudom megtippelni, hogy pontosan mennyi idős, de egyértelműen fiatal, még nem lépett tinikorba se talán. És már is ilyeneket kell átélnie... Hálás vagyok Kikinek a pajzsokért és ha lenne kiszögellés, akkor biztosan kiemelném a zsebemből és feldobnám, de az egyetlen ilyen, amit látok azok a támasz oszlopok inkább a nézőtéren vannak, ami pedig vélhetően védve van az itteni állatoktól - meg tőlem - és egyenesen arra hajítanám, ahonnan átkokat és támadásokat lehet várni. Vagy nem? Azért körbefuttatom a tekintetem mégegyszer van-e még támasztó gerenda a küzdőtéren, amire felmehetne, mert az egy dolog, hogy a saját életem veszélyben van, az meg egy másik, hogy Cody familiárisát nem szeretném a halálba vinni magammal. Jó, én se óhajtok itt megdögleni, de ez egy másik kérdés. A hangszerről fogalmam sincsen, hogy pontosan mit csinál, de egyértelműen varázstárgynak tűnik és amiatt üvölt fel a kissárkány, szóval azonnal felugrik a listám tetejére, mint célpont. Amikor egy szőke kisfiú képe jelenik meg a fejemben megrebbenek, próbálom kilökni és koncentrálni arra, hogy elindítsam a nyílat és kitérjek a záporozó átkok elől, ha esetlek Kiki ereje nem bírna el ennyi támadást. Ahogy elpattan a mágikus láncom szinte hörögve lélegzek fel, érzem, ahogy a varázserőm egy része visszaszáll belém, a vasbilincsből azért joggal következtetek arra, hogy a tündérségről van szó, ennyire szőke azért nem vagyok. A mókusnak sasabb szeme van nálam - a vándorsólymon keresztül pedig én is állat vagyok - és végigszaladva a karomon talál egy felfüggesztett kötelet, amin elrongyolhat, ami ismételten egy jó pont. A kilőtt nyílvessző ugyan nem fog senkit, amit elsőre a szőke agyammal annak tulajdonítok, hogy biztos akad valami fal közöttem és közöttük, de ennek ellentmond a tény, amikor meglátom, hogy nem csak a sárkánykomától vagy az átkoktól érkezik tűz, hanem a padsorok között is forró lesz a helyzet, annak pedig Kikinek kell lennie. - Hé, kölyök! - perdülök meg, amikor a sárkány még egyet üvölt és ezúttal felém indul meg és én várhatom a mennyei áldást a sárkánytűzzel. Nagyon elméleti szinten képes lehetek túlélni átkokat ÉS sárkánytüzet is, főleg, ha mondjuk a kölyöké gyengébb, mint egy kifejlett példányé, de valljuk be nem igazán szeretném kipróbálni, hogy igazam van-e, szóval azonnal elkezdek eltáncolni előle, miközben a furcsa tekintetét figyelem. Ezen a ponton már egyértelmű, hogy a hangszer belemászott a fejébe, az kevésbé, hogy mit kezdjek a ténnyel. - Kiki, keresd meg Cody-t, Nessát és a zene forrását! - kiáltom körülbelül egyenesen a nézőtér felé, ahol az utolsó láng lobbant fel, bár így szó szerint mindenki hallja, nem csak az állat, de mivel nem az én familiárisom így nem megy csak úgy irányítgatni. Mivel fogalmam sincsen hogy lehetne megtörni az elmebajt, amit a fiatal sárkányra hozott, aki az én szememben nyomokban sincsen már a fióka kategóriában. Lehet, hogy nem kifejlett és nem tölti ki az egész küzdőterét a cirkusznak, de hogy nálam sokszor nagyobb, az is biztos. Mivel már tudok teleportálni használom is, ha ki kell térnem előre, de arra nem visz a lélek, hogy csak úgy itt hagyjam és menekülőre fogjam. Ha úgy hozná a helyzet, hogy már nincsen más választásom és ez az ára, hogy visszajussak Cody-hoz és mind a ketten kijussunk, akkor talán... de még nem tartunk itt. Szóval el és felvillanok körülötte, miközben a vad agyalásom következményéül azt latolgatom, hogy túl tudom-e énekelni azt a rohadt hangszert VAGY... isteni szikra csap belém, bár más inkább baromságnak titulálná, de megpróbálom a sárkány FÜLZSÍRJÁT vagy akármilyen nedvét, ami a fülében van szó szerint megszilárdítani, hogy megsüketítsem, vagy tompítsam a fejébe jutó zenét, vagy ilyesmi. Még soha nem próbáltam ilyen anyagátalakítást, viszont kevésbé tűnik kockázatosnak, mint végigállni a sárkánytüzet, ha esetleg bedurvul és elcsíp két helyváltoztatás között. Egy próbát megér.
// Tündér teleportok minden támadás elől, legyen megkergült sárkány vagy átkozók.
Anyagmanipuláló 1-2: Egyszerűbb anyagokat át tud alakítani hasonló anyagokká (fát papírrá, téglát agyaggá, követ homokká). Képes összetettebb anyagokat átformálni, de még mindig csak hasonlóra. Tehát folyadékokat, vagy légnemű anyagokat is meg tud változtatni, de ezek nem lehetnek túlságosan bonyolult anyagok (vizet higannyá, gőzt ammóniává, stb).//
A sárkány fióka bár nem adja jelét annak, hogy megértette volna, lehetséges, hogy meglepettségében, hogy tényleg emberére akadt, vagy amiatt mert tényleg nem érti csak a szándékot Chris üzenetéből, de úgy néz ki inkább háttérbe húzódna. Kiki aktiválja a fizikális és mágikus pajzsot is Chris zsebében és kisandít annyira, hogy felmérje a terepet, valami olyan kiszögellést keres amire rá tud szökkenni és onnan tovább, főleg ha már Chris tüzeskedést javasol. A kis familiáris nagyon résen van. Talán csak érzékcsalódás, talán amiatt mert még neki van lapulva Chrisnek, szinte érezni ahogy vadul verdes a pici óramű benne is. A pajzsok aktiválódnak titokban, a varázsló elkezdi hergelni a közönséget, ahonnan a kántálás szinte csatazajjá-énekké áll össze. A varázsló kezében megjelenik egy hegedűszerű tárgy, de mintha lenne valamiféle fenyegető jellege. A sárkány fióka itt már szabály szerűen elkezd visszavonulni és a fejét rázva fujtatni. Most már nem csak füst van a pofája előtt de kisebb lánggömbök, szikrák is. Még a sérült szárnyait is maga fölé húzza. Mintha valami rettenetesre készülne amitől zsigerileg retteg… A varázsló játszani kezd a furcsa hangszeren, a sárkány pedig felüvölt, hogy fájdalmában, vagy amiatt, mert reméli, hogy a saját hangja kiszoríthatja a varázsló játékát az kérdéses de a hangja szinte rajtszóként hatol át mindenen. Bár Chris elméjében csak egy üvöltve esdeklő szőke gyermek alakja villan fel. Az események pedig felgyorsulnak, és pár dolog egyszerre is történik. Az átkok záporozni kezdenek abból a nyolc irányból ahonnan a legerősebben érezte a támadó rosszindulatot, kettő a sárkányba is csapódna, ha nem védené ki Kiki pajzsa azokat is mázlijukra.
Ahogy felhúzza az íjat a lánc elpattan ott ahol Whiskey előzőleg meggyengítette és egy kisebb villanással megszűnik a tündérmágiáját visszatartó varázslat is. A mozdulatát közben a mókus kihasználja és fürgén végig szaladva a karján, az íjon, a tetejéről rúgja el magát egy közelben lógó kötélre onnantól pedig eltűnik a szemek elől. És innentől valóban megindul a káosz. Tűzcsóvák kezdenek záporozni mindenfelé a közönségre ahol azért jócskán megindul a hőzöngés és a biztonságiak is mozgósítják magukat... Voltaképp még komikus is lehetne, ahogy a fürge mozgású cikázó kis lényt próbálják leszedni valami átokkal, a másik felük pedig a tüzet próbálja kordában tartani. Whiskey-nek sikerül a közönség soraiba szabadulni és bizony néha a padok alá is alá gyújt..
A kilőtt nyílvessző sajnos átsuhan a varázsló alakján így egyértelművé válik, hogy ez csupán egy illúzió csak. A varázsló valami biztos helyen van, sőt abból ítélve, hogy folytatja a játékot a különös hangszeren még az is megkockáztatható lenne, hogy vagy transzba esett, ki tudja? Ami kellemetlenebb, hogy a sárkány egy újabb üvöltéssel indul meg, de ezúttal Chris felé, mint akinek elvették az eszét. A szemei természetellenes fénnyel izzanak és most cseppet sem úgy néz ki mint egy rémült fióka.
Nagyon, nagyon felidegesít, hogy Cody nem moccan meg, nem beszél, nem int, nem csinál semmit abbana víztartályban, ahova dobták és szó szerint semmit nem tudok az ügyben tenni. Ahogy kidobnak a nézőközönségbe és felállok elkezdek a közönséghez beszélni nagy hangon, de szó szerint visszapattan róluk minden, sőt. Olyan rosszindulat hullám indul meg felém, amit még soha életemben nem tapasztaltam. Persze, kisebb léptékben volt már beszólás arra, hogy kinek az arca is néz vissza rám a tükörben, vagy arra, hogy Titával megszakítottam a jegyességem és mások szemében "undorító rossz útra tértem", de ezek nagyon gyorsan leperegnek rólam, egyéni kisebb mértékű esetek, amiket legrosszabb esetben is egy ököllel megoldok. Most viszont összekötött kézzel ezüst bilincsben állok egy aréna közepén, mindenki áhítozik a fájdalmunkra, vérre, hogy szórakoztassuk őket. Nagyon keserű érzés árasztja el a számat, csalódottság az emberekben, de közben megpróbálom felvenni a kapcsolatot az "ellenfelemmel" és felmérni a terepet. Szinte azonnal megesik rajta a szívem, látszik rajta, hogy kölyök sárkány még és egyértelműen nem csak egy mennydörgő, de még hibridnek se mondanám. Ahogy visszanéz a szemembe és elönt a furcsa érzés, ami különbözik a druida képességemtől a magas homlokomon mélyen kirajzolódnak a barázdák. - Nem foglak bántani. Ki fogunk jutni innen, együtt. - suttogom halkan, csak neki, csak magunknak, azonnal magamravéve a terhét az ő biztonságának is a sajátom és Cody-é mellett, ráadásul érzem, hogy még sokféle állat vár a "kivégzésre", a hős vérem lehet, hogy őket se lesz hajlandó hátrahagyni. Azt mondjuk nem értem, hogy mit vártak tőlem eredetileg, nem tudják, hogy ki vagyok tehát a sárkány sokkal, sokkal értékesebb nálam, csak nem akarnák, hogy tényleg megöljem? Ugye? Nem mintha akárcsak egyszer kezet szándékoznék emelni rá, csak már a gondolattól is forog a gyomromban a reggeli szendvics. - Kiki, pajzsot. Nem ellene, ellenük. - suttogom Whiskey-nek becézve, miközben megjelenik a varázsló, hogy "motiváljon" minket. - Tudsz tűzet fújni, ugye? Ha szólok, mehet a nézőtérre, az égre, bárhová, csak nagy káosz legyen. - szólok hozzá, aztán összeszorítom a számat és még egyszer összenézek a sárkánnyal, szó szerint kissé hátat fordítva neki, jelezve, hogy nem ő az ellenségem, hanem mindenki más, de lehet, hogy a nézőknek annyira nem esik le. Ruganyosan mozgok és lépkedek, számítva arra, hogy ugranom kell majd, ha ránk támadnak ösztönzésül, de remélem, hogy a kis cukormókus pajzsa kitart majd nekem és talán a mögöttem lévő sárkánynak is nyomokban. A fegyverek felé lépve próbálom felidézni a kis vörös íjász mániáját és leemelni nem csak egy kardot, de egy íjat is tegezzel, már ha egyáltalán ki tudom húzni és elég hosszú a lánc hozzá. Csak a célpontom nem a sárkány lesz, hanem a varázsló. Kezdődhet a káosz! - Most!
// Whiskey képesség: Mágikus pajzs, pajzs. Chris cselekvés: Nem a legprofibb íjász, de Ginától tanult egy keveset a VMS alatt/óta. Még egy kocka:
Christopher Graves carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
Cody nem ad magáról egyenlőre életjelet. De Chris elég jól fel tudja mérni a távolságot és az irányokat, ameddig el nem veszik a sötétségben és meg nem lesz forgatva. A vas bilincs a rúnákkal úgy tűnik a tündér képességét majdnem teljesen lefogta, bár a lánca hossza majdnem egy méter, így van valamennyi mozgástere a kezeinek. Nos ő nem akar a sárkánnyal foglalkozni és úgy tűnik, hogy ez kölcsönös. Az “ellenfele” rémülten fújtat és bár ott van a gomoly a pofája előtt ami valóban arra utalna, hogy talán kész lenne, legalábbis védeni magát, mégsem támad. Sérült és még csak nem is egy kifejlett példányról van szó. Viszont így szemtől szemben Chris nagyon könnyen kiszúrhat minden eltérést, hogy valójában mennyivel másabb is mint egy menydörgő. Ebből is látszik, vele ellentétben a vadorzók, egyszerűen úgy tekintettek valószínűleg a zsákmányukra, mint egy hibrid sárkányra, ami eladható egzotikumként és jó pénzt hozhat.. ameddig életben van. Chris rögtön a kapcsolatot keresi és ahogy próbálja kiterjeszteni a druida képességét nagyon furcsa érzése lehet. Egyrészt, rádöbbenhet, hogy bizony elég sok állat van körülöttük, másrészt olyasmit neszelhet meg, amit előtte még sohasem tapasztalt. Mintha nem egy varázslatos fenevad felé tapogatózna, ráadásul ahogy a sárkány vissza néz a szemébe egyértelműen létre jön valamiféle röpke kapcsolat és mintha nem szavak formájában, de ott lenne a segítségkérés a sárkány felől. A bilincs miatt a tündér képességei még nem működnek, de minden más igen, bár hoppanálni így sem tud az arénán belül… Whiskey viszont ott van vele és ha szüksége van rá, vagy utasítja, nem fogja cserben hagyni.
Ami viszont még talán kicsit sokkoló lehet számára, vagy talán újdonság, hogy több irányból is erőteljes ártó szándékot érez. Nem csak azt, hogy a közönség élvezi, vagy hogy a fogvatartói valahol a sorok között kárörvendenek, minden meghatottság nélkül arra amit mond. Jószerivel csak még hevesebben kiabál mindenki vagy épp fújjog egy sort. Úgy tűnik van néhány irány ahonnan komolyan úgy érezheti, hogy bármikor érkezhet egy extra átok. Akár azért, hogy az ő viselkedését “moderálják” akár azért, hogy a sárkányt mozgásra bírják.. A fal még mindig ott van tőle nem olyan messze tele fegyverrel, közelharci és távolságiakkal egyaránt. A közönség viszont nagyjából el is hallgat egy időre amikor egy platformon megjelenik az aréna felett lebegve a varázsló alakja. - Hölgyeim! Uraim! Úgy tűnik az új bajnok kicsit makacskodik.. Mit mondotok? Ösztönözzük?! - a hangja átzengi a teret és a kérdésére a válasz ijesztően hangos kántálássá és ütemes dübörgéssé válik pillanatokon belül. Az ártó szándékról a megérzése pedig felerősödik nyolc irányból is.
//Hozzászólás végén dobj egy 10 oldalú kockával és dobj még egy Fizikum + Szerencse próbát
Whiskey odalapul hozzám elbújva, de ez nyomokban se elég ahhogy, hogy az égető hiánya Cody-nak mellőlem egy kicsit is tompuljon. Erővel kell koncentrálnom arra, hogy a tagjaimon ne látszódjon a feszültség vagy a reszketés, legalább látszatra illeszkedjen rám az oroszlán a Roxfortból, meg a Wampus az Ilvermornyból. Esküszöm, hogy nem az alapján választottam, hogy melyik a nagymacska, a gepárd patrónusom is csak egy véletlen egybeesés. Tegyük fel, hogy tényleg illik rám a bátor harcos jelző, bár jelenleg csak vicsorgó hülye vagyok, amikor a vérfarkas lepöccinti magáról a visszaszólásaimat és még az is közröhej tárgyává válik, hogy egy más vagyunk. - Meglátjuk, hogy ki a naiv, ha azt hiszitek örökké folytathatjátok ezt. - válaszolom, állom a tekinteteket, amennyire lehet, de állandóan újra és újra az "akvárium" felé fordulok, hogy Cody adjon magáról valami életjelet. A szívem a mellkasomban szinte őrjöngve ver, átgondolatlanul próbálok néha izomból kitörni, haszontalanul persze. A történetre a sellők hűségéről kicsit összezavarodottan nézek újra Cody irányába. Én nem akarom, hogy miattam kockáztassa az életét, nem akartam ráhozni a bajt azzal a rohadt csapdával se. Le kellett volna feszegetnem ott, ahol voltam és nem hazaszaladni vele. Hiszen tudtam, hogy mi az és hogy nem csak valami hobbivadászé, profi cucc volt. - Úgy beszélsz róluk, mintha csak állatok lennének, te undorító seggfej, egy mélytengeri kisbaba sellőbe is több értelem szorult, mint belétek. - mondom, miközben az alvadt véres késtől elhúzódom. Nem kényességből, egészen más okokból, de azt nem kell az orrukra kötnöm, ennyire még nekem is meg van a magamhoz való esze. Ahogy felemelkedem a ketreccel együtt megkapaszkodok és arra összpontosítok, hogy minél több részletet megjegyezzek, merre fordulunk, hány lépést haladunk. Talán örök optimista lehetek, de arra figyelek hogyan tudok kiszabadulás után minél gyorsabban visszajönni Cody-ért és a familiárisomért. Csak jó mélyen beszívom a levegőt, mintha futóversenyre készülnék vagy újra a VMS-en lennék, de ezúttal nem lesz lelkes integetés a nézőknek vagy sajtótájékoztató. Igen gyorsan bekerülök valami sötét ponyva folyosóra szóval teljesen mindegy mennyire figyelnék, pillanatok alatt zavarodottan koccannak össze a fogaim egy enyhe vicsorgás után.
Még ott van az arcomon a grimasz, amikor az egyik pillanatról a másikra a cirkusz/aréna közepére kerülök és ugyan talpra, pontosabban féltérdre esek, de így is kellemetlen zuhanással mutatkozok be. Leporolom a homokot a kezemből, hogy minél előbb talpra álljak és körbeforduljak, de nem úgy tűnik, mintha azonnal a sárkánnyal akarnék valamit kezdeni. - Élvezitek? Gratulálok! Gondolom akkor is ilyen izgalmas lenne, ha a saját gyereketek, testvéretek, vagy ti magatok lennétek rákényszerítve, hogy gladiátor harcot vívjatok, nem? - kiabálom, szinte hitetlenül, torkom szakadtából, kicsit azonnal rekedve. Rendben, hogy van egy-két seggfej, az orrvadászok, a szervezők, de a hangok alapján nem kevés a néző és az ilyenekből élnek, az ilyenekért létezik ez az egész. Nem mintha eddig nem lett volna az életemben néhány pofon, de most aktívan csalódok az emberiségben. Eszemben sincsen felkapni fegyvert, inkább a nyúlcipő, ha a fiatal sárkány enged a fenyítésnek és megpróbál megtámadni. Apropó... - Valami nem stimmel. Nem is vagy mennydörgő, ugye? - vonom össze a szemöldökömet, egyenesen belenézve az ijedt, szenvedő tekintetébe, éppen úgy, mintha egy emberrel beszélnék. Pedig fogalmam sincsen, hogy mennyi értelemmel nézek szembe, egészen egyszerűen minden varázslénnyel így beszélek. - Ráadásul... tényleg kölyök... - feszül ökölbe újra a kezem. Nem mintha sokkal jobb lenne, ha felnőtt sárkány elé dobnak, de azért még is csak könnyebben üt vissza az ember, ha a másik fél nem csak egy pánikoló fiatal. Tényleg nem vagyok hajlandó megtámadni, viszont azonnal kipróbálom, hogy minden mágikus képességem él-e, tudok-e hoppanálni/tündér teleportálni, a druida képességemmel kinyúlni a sárkány felé, és így tovább.
A cukormókus szerencsére nem macska, esetleges szőrgolyóktól sem kell tartani amiktől félre nyelhetne a kis jószág, de tény túlzásba sem vitte, nem lett belőle injektoros lángvágó pisztoly. Pont mert nem akart véletlenül sem kárt tenni Chrisben, de tény ha nem lenne sebezhetetlen, meg sem próbálkozott volna vele. Egyenlőre viszont inkább meglapul a zsebében. Ha idő előtt kiszúrják Chrisnél és elveszik tőle még annyit se tud segíteni neki. - Vicces fiú vagy. - rendezi le ennyivel a vérfarkas, miközben szórakozottan neki áll körözni, vagy csak mert valójában Chris nagyon is idegesíti ki tudja. Ahogy a szőkeség lopva megbámulja a Nundut, azt azonnal felfedezheti, hogy egy nőstényről van szó és mintha kissé püffedt lenne. A bestiamestere egy kopasz, zömök rongyos, matróz inget viselő tag, de semmi jellegzetesség nincs benne. Chris megdöbbenését egy színpadias vigyor és két lelkesen széttárt kar fogadja -Köszöntelek, a Vándorló Rémviadalban! - csettint egyet a nyelvével - Tudod, már lassan nyolcvan éve járjuk nem csak a szigetet. És eddig sem sikerült senkinek elkapnia minket. Aranyos.. Már már naív, ha azt hiszed, majd most rajtatok múlik bármi! - közben tényleg úgy gesztikulál mintha máris a porondra gyakorolná a felvezetést.
Arra viszont amikor Chris kiejti a száján, hogy a sellő a párja egyszerre fogja be mindenki és hallgat el egy pillanatra. Hogy aztán innen onnan gurgulázó rosszindulatú kacagások érkezzenek, vagy méltatlankodó, flegmázó puffogások, füttyögések. A varázslónk szórakozottan biccent párat - Hát ez.. megmagyaráz pár dolgot. - ez után viszont a vérfarkas úszik be a képbe, leállva a körözéssel.Cserébe a ketrece elé guggol Chrissel szembe és a kése pengéjével kezd szórakozni a rácsokon. - Tudod miért olyan rohadt egyszerű a sellőket elkapni és betörni? - teszi fel az egymillió dolláros kérdést - Mert az összes egy rohadt kis szerelmes idióta. - szánalom és undor van a hangjában - Kimásznak a szirtekre a párzási szezonjukkor, Holdat meg hullócsillagot nézni… Nekünk pedig elég csak az egyik felüket elkapni. A párjuk.. jön önként, mert bármit megtesznek értük. Mint a kezes bárányok olyanok olyankor. - játszott együttérzéssel sóhajt egy nehezet, hallgat egy pár pillanatra aztán közelebb hajolva kissé sikamlósabban folytatja, halkabbra véve - De ne aggódj a tiedért. Gondoskodom róla, ameddig neked dolgod van a sárkánnyal… - egy rövid kaján vigyort meg egy szemöldökemelést villant de aztán eltakarodik kegkocogtatva Chris rácsait a lassan száradásnak induló véres tőrével. Újra a varázsló kerül elé és a kezében már ott a pálca ismét Chrisre szegezve. Azonban a fiút nem éri átok és semmi ezúttal, viszont a ketrece felemelkedik a földről - Ideje színre lépned tündérke. - megindul egy fa lécekből, oszlopokból össze ácsolt, ponyvákkal borított sötét folyosó felé, a lebegő ketrec pedig követi egy darabig. A folyosó végét a teljes sötétség nyeli el és minden nesz minden lépés, beszéd elcsendesül, nem látni a varázslót sem. Eltűnt-e vagy ott van-e még? Az idő is egy kissé elmosódottnak érződik. Valószínűleg csak percek telnek el, de mivel a ketrec a levegőben van a vak sötétben és forog lassan de határozottan… így valószínűleg sokkal többnek tűnik minden pár percnél…
A következő pillanatban a ketreccel együtt Chris egy arénafélesében találhatja magát még mindig a levegőben, jól látható magasságban. Szinte robbanásszerűen jelenik meg ott ahova valószínűleg a porondmester parancsolta és úgy tűnik lemaradhatott mindennemű felvezetőről mert már csak a tömeg tombolása, helyenként lelkes dühöngése csaphatja arcba. A kalitkája alja pedig csapóajtószerűen nyílik ki, ő meg homokot foghat pár méter magasból. Az egyik irányba tőle, nagyjából harminc méterre egy fal van, tele fegyverekkel, meglehetősen különfélékkel. A másik irányban pedig egy határozottan menydörgőforma sárkányfióka. Súlyos mágikus bilinccsel a nyakában, ami időnként felizzik... Vélhetőleg “ösztönzés gyanánt”. A bilincs körüli sérülésekből ítélve egy ideje már rajta lehet.. Látványra pedig az egyik szárnya is meg van sérülve. A tömeg az öklét rázza és lassan eszét veszti.
A bezártság általában nem zavar, de most, hogy közben Cody-t kínozták, megverték, undorítóan beszélnek róla a tehetetlenség egyenesen kezd az agyamra menni és megőrjíteni. A madaram is amikor leesik neki, hogy az időfagyasztás és akármivel próbálkozik, a ketrecen belül marad, elkezd vijjogni és csapkodni a szárnyával dühösen. A kis mókus rossz állapotára megesik a szivecském, de sajnos egyértelműen Cody sérülései ütöttek rá vissza főként, szóval hiába akarnám druidaként vagy bestiagyógyító varázslatokkal helyretenni, familiáris, ami egy csöppet máshogy működik. Nyilván így nem próbálom kituszkolni se, főleg, ha mágia se engedi, de azért a rácsütlegelés akármennyire meggondolatlan és vélhetően haszontalan, akkor is kicsúszik. - Egy próbát megért, öcsi, köszi. - mormogom, amikor a tűzleheletet akarja használni a bilincsemre, bár nem mondom, hogy nem sikítanék fel, ha nem lennék sebezhetetlen, hogy ilyesmivel próbálkozik. Hiszen a képesség neve tűzlehelet, semmi se garantálja, hogy ne égetné le a fél karomat is vele egy félresikerült köhintéssel. Életemben talán kétszer láttam Nundut így miután végignézek a seggfejeken lopva megbámulom, de ezúttal nem ragad el a bestiamester szenvedélyem, az aggodalmam a helyzetünk iránt túl erős ahhoz. Csak megállapítom, hogy rosszul néz ki és hogy ki a bestiamestere, és már koncentrálok is azokra, akik Cody-t kínozták. - Jaj, bocsánat, ha megbántottam bárki érzéseit! A politikai korrektség tényleg nagyon fontos... - mondom vissza, amikor általánosításon kapnak, de nem tudom nem gyűlölettel bámulni őket, főleg a vérfarkast. Alapvetően egy cseppet se vagyok rasszista, még soha, senki fejéhez nem vágtam hozzá, hogy milyen fajú, hogy más, de azét a kés, a vér és az önelégült gonoszsága kicsit kifordít az alap nyugis jellememből. - Komolyan azt hiszitek, hogy csak úgy befoghattok akármit és akárkit és senki nem lesz a nyomotokban? - kérdezem, olyan agyameldobom hangon, még a fejemen is olyan egyértelmű a döbbenet, hogy az űrből is látnák. Mind a ketten olyan családi szálakkal és szociális hálóval vagyunk megtámogatva, hogy napokon belül egy hadsereg kopogtatna, amik között tán még olyan aurorok is lennének, akik a családjaink miatt tartanak minket szemmel. Ha egy Mortimer és egy Grindelwald egyszerre eltűnik... - Őszintén nem vagyok az alkuk híve és nem tudom milyen alternatív univerzumban csatlakoznék azzal a feltétellel, hogy a párom megcsonkítva rostokol majd egy akváriumba zárva. - szalad ki a számon, különösebben nem gondolva bele, hogy idegenek előtt még nem hívtam olyan rengetegszer Cody-t a páromnak. - Szóval mi lenne, ha azt mondanám, hogy inkább engedjetek el minket és minden foglyul ejtett állatot mielőtt egy egész hadseregnyi barátunk, családtagunk, auror ismerősünk kopogtat be felszámolni ezt az egész undorító helyet? - kakaskodom, de valószínűleg teljesen hiába. Soha, soha nem éltem vissza még azzal, hogy megkérdezzem, hogy "tudod egyáltalán kik vagyunk?" a családi hátterünkre vonatkozóan, de most majdnem a nyelvem hegyén van. Amit ajánlott a pasi, hogy csatlakozzak hozzájuk teljesen abszurd, szerintem ő is tudja, és a kimenetel mindenképpen az, hogy egy sárkány elé fognak bedobni, ami lehet épp ilyen nyomorult állapotban van, mint ez a szegény Nundu. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, ha én úgy döntök, hogy nem akarok ártani a sárkánynak, ellenben a sárkány nem éppen fogja vissza magát, hogy megtalálja a módot a sebezhetetlenségem áthidalásához, de valószínűleg perceken belül kiderül.
Chris teljesen jól gondolja, a familiárisa ketrece épp úgy mágikus mint az övé. Megcsipkedheti a rácsot, igazából ameddig nem mágiával támad neki a madara addig nem történik semmi. Nem csapja meg villám sem. De nem is tudja átszuszakolni magát a rácsok között. Ha pedig olyasmivel próbálkozna mint az időfagyasztás, igazából a ketrecen belül maga körül minden porszemcse megáll, de a ketrecén kívül semmi nem történik. A mókus amikor betúr mellé egy kéz kicsit felélénkül és végülis elő kúszik Chris vállára. De mintha nyomokban sántítana és a farka is szomorúan lóg csak. Az ellen felbukkanásával és a familiárisa szemén keresztül kibontakozó jelenettel a másik térségben pedig egyértelművé válhat, hogy igen nagy szarban vannak. És bizony pontosan ott, amiről a Bestisek körében annyi aggasztó történet szól. A csuklóján lévő vas bilincs sem égette szét a bőrét hála a sebezhetetlenségének. Így ha bele vág a rácsokba az azért elég hangos, de meglepetésére talán, még deformálódik is valamennyit az ütés hatására, a kezének pedig nem lesz semmi baja. Viszont nagyjából egy két másodperccel később a rács vissza ugrik mintha mi sem történt volna. A dühöngésére már azért felfigyel mindenki, főleg, hogy elve hozzá indultak. A cukormókus nem tudja elhagyni a ketrecet, hiszen őt is mágia alkotja, legfeljebb sipolós plüsst játszik, ha Chris megpróbálja kitessékelni, de csak neki ütközik egy láthatatlan erőtérnek. Szóval inkább marad a szőkeséggel és inkább a kezét össze tartó bilincsre, lánchoz mászik, hogy neki eshessen kicsi tűzköpetekkel. Viszont mivel az is mágikus bilincs így csak félig sikerül elpattintania egyetlen szemet és amikor oda lépnek Chris ketrecéhez inkább vissza iszkol a srác mellzsebébe.
A ponyva lekerül és a varázslón és a farkason kívül még pár tagot láthat és bizony azt, hogy a nagytestű lény ami körözött körülötte az bizony egy nundu. Elég nyomorultul néz ki, vélhetőleg nem jókedvéből van itt és ki tudja hogy van “féken tartva” hiszen nincs megláncolva mégis egy alakhoz orientálódik mindig. A farkas horkant egyet - Hmm igen.. Lehetnék. Mégis szabad vagyok. Veled ellentétben. - láthatóan annyira nem zaklatta fel, hogy egy mocsok szar alaknak lett nevezve. Tökéletesen tisztában van vele. De azért köp egyet a földre megvetése jeléül és a még véres kését megforgatja az ujjai között. A varázsló viszont széttárja a kezeit és a farkast le is inti kissé - Ugyan ugyan.. Nem szép dolog általánosítanod. Hiszen vérfarkasokból is annyi féle van mint emberekből. - dorgálja meg szinte atyaian Christ. De aztán úgy tűnik hajlandó végre lényegre is térni.
- Adok egy ajánlatot! - kezd bele és oda is libbent egy székféleséget magának a ketrec elé, hogy utána rátelepedhessen. - Sebezhetetlen vagy és birtokolod a tündérek erejét. - töprengve dörgöli meg az állát - A vadászatokkor sok hasznodat vennénk. Meg időnként a show-t is fel tudnád nekünk dobni, akárcsak ma is! - iktatja közbe egy előzékeny mosollyal előre vetítve a terveket. - Küzdj meg a sárkánnyal az arénában és csatlakozz a színes kis kompániánkhoz! És a sellődnek, ígérem jó sora lesz. Bár.. - itt villant egy feszült mosolyt a farkasra - Valószínűleg lábat már nem fog tudni növeszteni.. - biccent egyet szórakozottan mintha ez amúgy egy elhanyagolható tényező lenne. - De nem lesz belőle takarmány. Majd kap valami csinos akváriumot meg ilyenek. Mint egy kedves kis díszhal. Úgysem volt még kabalánk végülis. - persze minderről olyan könnyedséggel magyaráz, mintha neki amúgy tényleg pontosan ennyit jelentenének a sellők. - És természetesen láthatod is, ha ez a vágyad… - toldja még hozzá, de érezhetően van benne némi gúny afelé, hogy nem igazán érti Chris mégis hogy tud ragaszkodni egy féllényhez..
A csökött és béna és-akkor-mi-van visszaszólás már nem szalad ki a számon, mert Cody-t követve átoksorozattal engem is elér a sötétség. Ettől függetlenül az első gondolatom a zavarodottságban az, hogy ezt akarom elmotyogni, de végül inkább a srác neve jön a számra, még ha választ nem is kapok. A kezem rászalad a mellzsebemre ahonnan a cukormókus hangja szól és becsúsztatva a kezemet megsímogatom röviden, csak úgy biztosra menve, hogy nem képzelődöm és hogy nem zúztam össze a súlyommal, amíg átcipeltek. Meg persze hallottam már arról, hogy a familiárisok érezhetik, ha baj van a gazdájukkal, szóval ha nagyon nyomorultul fest, akkor pláne aggódhatok azért, hogy vajon Cody rendben van-e. A kapcsolatomon keresztül a sólyommal egyértelművé válik, hogy a vándorcirkuszban vagyunk, amiről a bestiások között is hallottam és az üzenőfalon is láttam róla hírt. Jól van, valahol várható volt, hogy lesz kapcsolat, de mi az istennek van ránk szükségük. Ha tényleg "bestiaként" akarják Cody-t szörnyek elé dobni én... nem tudom pontosan mit csinálok, mert még mindig kísért az a sötét varázslat, ami kirobbant belőlem a Mexikóiak ellen, de biztosan nem fogom tétlenül végignézni. A lélekállatom elkezdi csipegetni a ketrecet és próbálgatni, hogy mágiablokkolós-e, amire megvan az esély, hiszen varázslényeket gyűjtögetnek be nem sima verebeket ide, de aztán betoppan az ellen és érzem, ahogy mind a ketten megfeszülünk és bámulni kezdjük őket, a sellős edényeket és... egy pár úszót? Az árnyalatát és a karkötőt látva kihagy a szívem egy ütemet aztán az aggodalom és a düh fájdalmasan forrón szalad szét az egész testemben. Most kéne okosnak lenni, most kéne ájultat tettetni, hogy amikor kiszednek akkor vágjam őket pofán, de ehhez hidegvér és számítás kéne, ami jelenleg köszönőviszonyban sincsen velem. Dühösen vágok bele a rácsba, nem csak erővel, de mágiával is, bár ahogy a sólymomnál, úgy nálam is játszik, hogy éppen csak eltöröm a kezemet ahelyett, hogy bármi kárt okoznék ebben a szűkös ketrecben a ponyva alatt. Valószínűleg, ha nem az dübörögne bennem, hogy megcsonkították és megverték és a vérén csúszik akár még büszke is lehetnék arra, hogy betörte a fogvatartója orrát és annyi lelki ereje van, hogy még a földről is képes lenne odakapni, de jelenleg csak a vért látom a lelki szemeimmel és a fájdalmat. Az meg a másik, hogy már a madaram szemével is émelyítő a vér, de ha még hozzá is érek az teljesen ki fog ütni. - Mocskos rohadék banda, nem csak takarmányállatok vagyunk, hanem emberi lények. Nem csoda, hogy mindenki gyűlöli a fajtádat, farkas, a varázslények legaljabbika vagy, hogy ignorálod, hogy te is lehetnél a ketrecekben! - ömlik ki belőlem dühösen, minden számítás nélkül, de még azzal se törődve, hogy pontosan feléjük fordítva kiabáljak. Mindeközben, ha a zárkámból a pici familiáris ki tud bújni, hát biztosan kitessékelem, kerüljön vissza a gazdája közelébe minél előbb. Az az igazság, hogy annyira ellep a vörös köd, hogy még a Lélekállat kapcsolatom is megszakad mire azon keresztül elolvashatnám Cody üzenetét a kifröcskölt vízből. Viszont ez nem jelenti azt, hogy feltétlen veszett fejsze nyele és képes lennék ölre menni egy sárkánnyal, hiszen imádom őket - ahogy a legtöbb hozzám hasonló bestiás. Alig várom, hogy odalépjenek hozzám és a másiknak is eltörhessem az órrát ez pedig egyértelműen látszik a vörös arcomon és a szikrázó szemeimen, ha lehúzzák végre rólam a ponyvát.
//Úgy se működik majd a mágia és úgy is reccsen a keze, ha a Sebezhetetlenség is off, de azért: Anyagmanipuláló: Nagyon korlátozott mértékben a saját testét is tudja manipulálni, ilyenkor a keze vagy picivel keményebb lesz (kb. mint a tégla) vagy nyúlósabb (mint a gumi). (keményebb ököl) + Képes összetettebb anyagokat átformálni, de még mindig csak hasonlóra. (puhább fémrács) //
Legalább megpróbáltuk. Mindenesetre legközelebb nyomatékosabbnak kell lennem, hogy ne veszélyeztesse magát, vagy veszítse el a fejét, amikor esetleg necces helyzetben vagyok. Másképp nem biztos, hogy hatékonyan fogunk tudni összedolgozni. Pedig amúgy jó csapat vagyunk. Már tanúsítottuk is! Vagy lehet csak meg kéne erősítenem benne valamiképpen, hogy itt vagyok. De hogyan? Mintha mindketten zsigeri szinten rettegnénk attól, hogy újra elveszítsük a másikat.. Mindketten másképp de mintha mindkettőnkben benne lenne. Nem feltétlenül tudom hova tenni a sóhaját, de remélem amikor alkalmunk lesz rá, a tudtomra fogja adni, hogy több pozitivitásra lenne szüksége. Hiszen nincs ebben semmi rossz ha megmondja, sőt!! Jelenleg még kissé bele vagyok szorulva a saját seggembe és még mindig nem ritkítottam meg eléggé a napi dolgaimat.. Még mindig lenne mit bőven hátra hagyni! Hiszen már nagyon sok mindenre nem vagyok rászorulva.. Így pedig Chrisnek sem feltétlenül figyelek a kimondatlan dolgaira annyira mint kellene… Ráadásul eddig mindig amikor rá akartam terelni a témát egyszerűen elütötte a labdát, olyan messze, hogy az minimum Föld körüli pályára állt.. És szó mi szó, én sem erősködtem ezzel kapcsolatban, pedig lehet azt kellene! Bennem is bennem van, hogy jó lenne vicces, vagy izgalmas élményeket gyűjtenünk, amik egymásról (is) szólnak, arról, hogy csak simán jól érezzük magunkat együtt, de valahogy ezek eléggé kiszorultak, vagy ha meg is valósul, valahogy mindig többen vagyunk mint mostanában szeretném.. például a bestisekkel vagy ilyesmi.. Chris heves kérdésére furcsán villan a varázslónk szeme - Látom nagyon fontos a kis barátod… - De úgy tényleges választ nem ad Chris kérdésére. Engem a tag varázslata lever a lábamról és nem is tudok ellene hírtelen mit tenni, csak neki csattanok a csapda mágikus búrájának. Christ, amikor feltűnik neki, hogy még csak nem is tántorította meg, azért elsőre kissé meglepődik rajta, majd fürgén és időt nem hagyva neki, rászór mindent, míg végül mellettem nem köt ki szerencsétlen.
***
Csak a kellemetlen érzet van meg, de valódi sérülést nem szenved el a vastól. Kicsit amolyan fantomfájdalomnak hathat, de semmi olyan amit ne tudna kizárni. A cukormókus a szólongatásra épp csak megmoccan, de nem bújik elő. Nagyon nagyon halk rövid csipogást hallat csak, de mivel Chris mellzsebében kuporog lehet nem is hallani úgy belőle semmit. Egyenlőre mázlija van, senki és semmi nem reagál a motyogására, lehet miközben ki volt ütve is csinálta önkénytelenül és most annyira nem érdekel épp senkit. Amikor a lélekállat kapcsolatra koncentrál, az minden gond nélkül létre is jön. A sólyom egy fellógatott kalitkában van, viszonylag magasan. A helységben nincs más rajta kívül, legalábbis első blikkre. A falak pedig olyan mintha valójában ponyvából lennének. Viszont ha kicsit nézelődik, a szoba tele van régies formájú, kerekded, széles szájú agyag edényekkel. Azt is láthatja, hogy mindben úszkál valami, nagyjából mintha sok-sok-sok hal lenne bennük. Az összesnek jellegzetesen terrakotta színe van fekete festéssel és mindegyiknek sellős, szirénes, tritonos témája van. Csak hogy a “festmények” mozognak és bizony egészen zsúfoltnak tűnnek azok a képek... Ekkor a vérfarkas és a varázsló nyitnak be a helységbe. A vérfarkas lép be elsőnek. Az arca baloldala és mindkét keze tele vannak vékony, mély, össze-vissza “karcolásokkal”, mintha valaki borotvapengékkel szabdalta volna szét. Indulatosan egy kést csap le az asztalra, és egy pár, frissen lemetszett kicsi mellék úszót. - Még egy ilyen rohadt izgága halat!!! - fújtatja szinte habzó szájjal. Mire a varázsló megpörget egy jellegzetes ezüst karkötőt a mutató ujja körül - Kicsit túlzásba estél… Azt mondtam sebesítsd meg, hogy nehogy lába keljen.. - - Megsebesítettem nem??!! Megérdemelte amiért eltörte az orromat!! - vakkantja vissza miközben az arcát kezdi törölgetni és néhány pikkelyt is kénytelen kiékelni belőle, erre a varázsló a térdét csapkodva kezd el röhögni - Igeen… Szépen pofán is vert érte!! - kitöröl egy nem létező könnycseppet a szeméből, mire egy harmadik fogdmeg bevonszolja a cseppet sem ájult Codyt és lendít rajta egyet, hogy a pikkelyein, meg a vérén csússzon egy sort. Kótyagos és a kezein valami mágikus bilincs díszeleg, de úgy tekeredik össze egy kupacba mint egy felbőszített sebzett vipera és úgy méregeti a vérfarkast, mintha képes lenne neki menni. Aki hasonlóképpen nézeget és vicsorog vissza, de úgy tűnik tényleg nagyon nagy pofont kaphatott mert hiába jóval nagyobb darab emberi alakban is mint a gyógyító srác, nem igazán hajlandó a közelébe menni. Inkább marad a sebei tisztogatásánál. A varázsló viszont megunva a helyzetet ásít egyet és biccent a fogdmegnek - Na jó tedd a többi közé! Ha nem tudjuk betörni, jó lesz takarmánynak. - a vérfarkashoz lép - Te meg ne szenvedj már! Dolgunk van a másikkal is. Senki nem cseszheti el a show-t következmény nélkül!- miután a két tag elhagyja a helységet és mielőtt a fogdmeg bele szuszakolná a varázs-edénybe Codyt, az kiszúrja a sólymot és össze is szemez vele egy pillanatra, de már csak arra futja, hogy kifröcsköljön egy adag vizet a földre ami egy pár pillanatra egyetlen üzenetet ad ki.
Azt hiszem nem az erősségem, hogy kövessem a terveket, kár volt időt pazarolni rá egyáltalán. Kiugrik belőlem a felelőtlenség és csak az dübörög bennem, hogy túl sok ember és hogy túl távol kerültem Cody-tól. A pálca reccsenése ebben a szent pillanatban kellemes zene a füleimnek, de még többet jelent, hogy a srác megfogja a vállamat és azonnal enyhül minden rossz érzés, bár teljesen nem szűnik meg, de már sokkal, sokkal jobb. Egy pillanatra fel se fogom, hogy varázslat volt-e vagy szimplán jobban érzem magam, hogy itt van mellettem, hogy hozzám ér, de ez most nem is fontos. - A legrosszabb rémálmod! - vágom rá, mintha valami eszeveszetten rossz vígjáték vagy krimifilm szövegét idézném, de még én se tudom magam komolyan venni, nem hogy ő. Pedig igazán próbálok megfélemlítő lenni, meg erős, meg ilyesmi. - A hasznod... mondjuk elengedünk, vagy ilyesmi? - nézek rá egy kicsit csúnyán, de amikor hallom Cody dünnyögését arra is kicsit felsóhajtok. Változunk a sok tapasztalattal a hátunk mögött, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nyílt, gyógyító srác képe a fejemben amikor röhögve pózoltunk a kameráknak vagy elrohantunk koncertezni nem lenne a legszebb emlékeim egyike. Lesznek még szép emlékeink, az új, megváltozott életünkkel, de akkor is az a kép, az az énje örökre bevéste magát a szívembe. - Miért fontos az neked, hogy milyen családból származik? - ugrok bele a beszélgetésbe, mintha annyira számítana, de valamiért rossz érzéssel tölt el, hogy elemezgeti Cody beszédét. Én mindig csak annyit szűrtem le, hogy tájszólása van, hiszen wales-i és az én fülem az amerikai angolhoz van szokva vagy maximum az Ollivander íresebb jellegű beszédéhez, de hogy emiatt már is "régi család"-ról legyen szó soha. Mielőtt viszont bármit reagálhatnék, újabb megjegyzés jön aztán már átkok is megindulnak felénk, ami furcsa módon elsőre nem visz le a lábamról, többel kell nyakonlőniük, hogy térdre essek Cody mellett és csak belémszorul egy kétségbeesett nyekkenés, hogy ezt jól elszúrtam.
***
- Cody... Cody... - suttogom a nevét, amikor magamhoz térek első blikkre, de vagyon úgy tűnik, hogy egyedül vagyok, és úgy, hogy rondán összecsomagolva. Szerencsére nem vagyok klausztrofóbiás, de attól még nem szimpatikus ahogy nekinyomódok a falaknak a szűk helyen. Valószínűleg hamarabb felébredhettem, mint akarták, mert jó pár hangot hallok körülöttem, de a rohadt ponyva miatt látni nem látok semmit. Amikor megérzem az égető érzést a csuklómon halkan felszisszenek, de a legfurcsább az, hogy mielőtt nagy bajom lenne a vasbilincstől a sebezhetetlenség képességem megvéd, hiszen nem ez a kriptonitom, hanem az, ha vérrel érintkezek. Szóval a bőröm nem hagyja magát és soha nem is jut el a komoly sérülésig, hiába a tündér képességem gyengesége. Legalábbis remélem, mert ha a saját vérem serken ki és amiatt leszek használhatatlan akkor önként dőlök majd kardba. - Kishaver? - motyogom, a cukormókusra utalva, aki eddig a zsembemben volt, hogy vajon még mindig itt van-e velem. Próbálok keveset mozogni, hogy ne nagyon csörögjek és hallgatózni hátha meghallok valamit konkrétan, vagy be tudom azonosítani, hogy milyen állat trappol a közelben. A vas miatt helyet változtatni úgy se tudok majd, de azért megpróbálok így dobozba zárva is kitalálni valamit és az első azonnal az, hogy a Lélekállatomhoz forduljak. Hol van a sólymom? Hol van Cody? Hol vagyok én...?
// Sebezhetetlen szintképességek: III. Ellenálló mágikus támadásokkal szemben, tehát pl. egy avada kedavra számára nem halálos varázslat. A gyengéje kevésbé gyengíti az I. és II. szintű védelmét. Szerez sérüléseket, de ellenállóbb, mint egy átlag ember. Érzi a környezetében lévők (4 m sugarú kör) rossz, ártó szándékát. Pontosan meg tudja határozni, hogy ki az, aki rossz dolgot akar tenni. Ha többen is vannak ilyenek, akkor meg tudja határozni ki tervezi a legrosszabbat.
Vándorsólyom: Lélekállat: A gazda, ha akar és rákoncentrál lát a familiáris szemével, hall a fülével. //
Nem kicsit belém fagy minden ahogy meglátom Christ hogy lényegében túszt ejt és utána velem együtt le is lépünk. Aminek azért örülök, a szívem mégis a fülemben ver és próbálok nem sokkos arcot vágni, de az események gyorsasága és az adrenalin azért most elmossa a pókerarcomat. Kissé én is megszédülök, és egy furcsa belső émelygés fog el. Azért a zsupszkulcs és a hoppanálás egészen más élmény. Arról nem is beszélve, hogy nagyon gyorsan rögtönöznünk kell most valamit, ha nem akarunk még nagyobb szarba kerülni. Ahogy Chris földre löki a tagot, az csúnyán ráesik a pálcájára, ami bizony meg is roppan. Nem törik ketté, de hallani a reccsenést és amolyan “utolsó lélegzetes” sípolást a pálca irányából. Valószínűleg meg lehet még javítani, de azzal már nem fog itt és most átkokat sütögetni. Kiszúrom, hogy Chris nincs a legjobban szóval csak megérintem a vállát és máris érezheti, ahogy a feje hasogatása enyhül és el is tűnik nyom nélkül. De aztán el is eresztem és próbálom felvenni a fonalat noha a tag megelőz a kérdésekkel. - Mi a..?! Mi?! Ki a fenék vagytok?! - láthatóan őt is meglepte, hogy két másik emberfélét talált magukkal szemben. - Ti tűntettétek el a csapdát? - megpróbál közben feltápászkodni, de amint a pálcájára terelődik a figyelme még káromkodik is egy sort és rögtön megpróbál távolabb is húzódni tőlünk, mintha attól tartana, hogy így hogy most fegyvertelen neki megyünk. De aztán csak próbál lenyugodni - Oké mi hasznom van abból, hogy válaszolok nektek? - teszi fel a kérdést sikamlósan, amiből süt, hogy ha elég jó ajánlatot teszünk, simán lepaktál velünk. Viszont valahogy túlságosan magabiztosnak tűnik… Vagy tényleg csak ennyire nagy az arca. Az enyémen a halovány undor tükröződik arra, hogy hová kezd fajulni úgy mégis a világunk. - Kezdek emlékezni miért távolodtam el az emberektől… - mormogom az orrom alatt walesi nyelven amire a tag felkapj a a fejét - Nicsak! Jó régi családból származhatsz, ha még beszéled ezt a dialektust. - megsimítja az állát és méregetni kezd aztán Christ is felméri és a franc tudja igazából, hogy mi foroghat a fejében. De pillanatokon belül ki is derül, ahogy felkel a földről és elkezdi gondtalanul leporolgatni magát, aztán csak a szomorú sorsú pálcát nézegeti végül hetykén úgy hajítja a háta mögé mintha sosem számított volna valójában - ..Sosem értettem minek egy vérfarkasnak pálca.. - villant egy elnéző mosolyt majd elő villan a sajátja, de olyan gyorsan hogy nagyon reagálni sincs időnk. Máris mindkettőnket telibe vág egy kábító átok, de olyan erővel, hogy a másik csattanást a csapda mágikus búrájának fala adja ami menet közben aktiválódott alattunk. Ha lenne időm biztosan leesne, hogy a mókusom felől jött az a belső rosszullét és valószínűleg emiatt nem tudott már időben reagálni és lepergetni a csapdát… Lehet bele is hányt Chris mellzsebébe a tündérporttolgatás közben… Akárhogy is, mindketten elveszítjük az eszméletünket.
Chris egyedül térhet magához elsőre. Valami sötét szűk helyen van, épp csak elfér, a lábai szinte a nyakában kis túlzással. A pici tér kellően árnyékolt a sok ponyvától meg egy adag varázslattól. Penetráns szag nyomakodik az orrába, lehet ez ébresztette fel is. Ha nem kezd rögtön izgágáskodni, felfedezheti hogy néhány emberen kívül bizony van körülötte még valami a ponyvarétegeken túl. Valami, aminek nehéz lépte van és karmai. A csuklóin nehéz fájdalmas érzést érezhet, mintha égne a bőre, vagy legalábbis brutálisan kidörzsölte volna valami. Ha megmoccan pedig láncok csörrennek. Vas láncok.
- Mármint a mooncalfok? Vagy ez a kis gombszemű cukiság? - vigyorodom el kicsit, átfuttatva a kezeimet a puha kis cukormókuson mielőtt elválnánk egymástól és kicsit elkomolyodna az arcom. Nem olyan vészesen nagyon, mert még mindig rólam van szó, de azért a csapdából ítélve nem kezdő Bestiamesterek vadultak be a hegyekbe kipróbálni mit tudtak. Komolyan kell vennünk őket, egyértelműen vadorzók, bár az azért kérdőjeles, hogy tényleg tudnak-e valamit a mennydörgőkről, de mindenképpen jó lenne egy kicsit szabotálni ezt a gusztustalan állat-befogást, pláne a harcoltatásukat. Kimondottan rossz érzés elválni még akkor is, ha tudom, hogy így is látóhatáron belül vagyunk egymásnak, már úgy nagyjából, ha eltekintünk a láthatatlanságtól. Az adrenalin kellemesen megugrik, amikor majdnem lebukok, bár valójában minél több idő tellik el annál biztosabb vagyok benne, hogy nagyon nagy esélye van, hogy csak késleltetjük a lebukást és gyakorlottabb vadászok ők, mint mi. Ahova érkezik ott ugyan nem kerülök bele a csapdába, nem tart vissza attól, hogy tovább villanjak egy következő pontra, de akkor is életbe lép az egész és ebből tudom, hogy az elhelyezője is érzékelt engem rajta. Halványan leesik, hogy amikor a vadász zavarodottabb fejet vág, akkor Cody csinálhat valamit, de kicsit megakad az akciózás azzal, hogy rajtaütnek, a vadásznak meg megindul az orrából a vér. Nem vagyok valami professzinális abban, hogy milyen képességeket szerzett mostanában, de azt tudom, hogy nem csoda, hogy fájdalomokozás lett belőle, hiszen a vérmágiából úgy sejtem, hogy túl sok ártalmatlanabb dolgot ki se lehet hozni. Elszabadul a pokol a röpködő átkokkal, nekem pedig meggondolatlanul azonnal egyetlen egy fókuszom lesz, Cody. Valószínűleg az "egyszerű varázsló" tette le a csapdát, amibe beleléptem, mert mindenki más ráindul, még az is, aki az előbb majdnem kiszimatolt és most be is igazolódik, hogy vérfarkas. Nem totojázok lényegében egyetlen percet se, akármennyire körmönfont terv lenne, ha hagynám, hogy elkapják és visszakövessem őket a táborhelyükhöz, egyszerűen nem vagyok rá hajlandó. Inkább kámikáze módon rohanvást megindulok a "nekem maradt" varázsló felé, mielőtt leomlana teljesen az álcám, hogy megragadva vele együtt tündér teleportáljak, vélhetően ráhozva a frászt, és egy szempillantással később Cody mellett érkezzünk és hármasban teleportáljak tovább olyan távolra, amennyire csak az erőmből tellik. Tekintve, hogy még csak most kezdtük a csihipuhit, talán még két utassal is tudok annyit haladni, hogy legyen egy kicsit időnk lerendezni a dolgokat. - Mielőtt megkérdeznéd, hogy miért rángattalak volna magunkkal, azért, mert az egyetlen normális fazonnak tűntél, akivel talán még szót is lehet érteni átkok nélkül. Így van, vagy rondán melléfogtam? - hadarom gyorsan a férfinek, akit ahogy érkezünk, azonnal el is lökök, hogy Cody-val ketten magasadjunk fölé úgy, hogy pontosan tudom, hogy közben a familiárisom a maradék hármat a tóparti helyszínen telibe fagyasztotta, mielőtt utánunk fordult volna. Az van, hogy a szőke agyamból ahogy Cody-t kiszúrták kiszitálódott minden egyes terv, amit soroltunk és csak annyi maradt, hogy többen vannak, el kell menekülnünk, és hogy egy emberrel talán még elbírunk, ha azt elcibálom magunkkal. Mivel egymás után villantam egy csomót azért érkezés után még észrevétlenül kinyúlok a srácfelé támaszt keresve egy heveny fejfájást leküzdve, de azón kívül, hogy tudni akarom, hogy megsérült-e, megpróbálok szigorú pókerarccal nézni a "foglyunkra", hogy ne könyvelje el úgy, hogy gyenguszok vagyunk és kezdjen el azonnal bunyózni.
Igyekszem általában magabiztos lenni, játszva bíztatni. És a legtöbbször tényleg minden simán is megy. Ösztönös könnyedséggel jön. Élvezem zavarba hozni, vagy húzni amikor érzem, hogy vágyik rám.. Mélyen viszont megannyi kétségbeesett suttogás zúg az elmém hátuljában… Őszintén örülök, hogy nem nagytestvéri féltésből nem akar előre tolni csalinak. Furcsán érezném magamat, ha így hivatkozna rám. Igazolná azt a mélyen lappangó szorongásomat, ami miatt időnként még mai napig barát zónába rakom magamat számára. Nem mintha nem bizonyította volna azóta kismilliószor, hogy ez azért sokkal többről szól számára is. Remek kérdés hát, hogy mi miatt vagyok annyira rohadtul beijedve időnként, hogy mondhatni önmagamat meghazudtolva kézifékkel próbálok közeledni hozzá, mint aki még sosem csinált ilyet… Pedig.. rám aztán bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy most kezdtem, vagy hogy ártatlan lennék… Sosem mondtam ki, leginkább csak ignoráltam mélyre temetve, de igazság szerint a régi szarságok miatt mindig is kissé elhasználva éreztem magamat.. Szennyezettnek mondhatni, ami miatt úgy voltam vele, mindegy mit teszek magammal vagy hányszor.. mennyire vagyok épp fiatal, nem számított már. A lényeg, annyi volt, hogy végre én dönthettem akarom-e vagy nem és hogy kivel. Ez persze épp eléggé meg is részegített időnként. Nagyon nehéz volt tudatosítanom, hogy ehhez a testhez viszont ő sosem ért hozzá valójában… Még mindig küzdök ezzel. Igenis minden friss és ártatlan amennyire ez csak lehetséges. Az én értelmezésemben mindenképpen.. Ugyanakkor minden valahogy… Nagyon ijesztőnek is tűnik.. Már az amire Chrissel vágyom… Szorongok mint egy idióta.. Lassúzok vele, mintha elijeszthetném ha nem így teszek. Ahelyett, hogy csak kimondanám, hogy pakoljon fel az asztalra, vagy akárhova és csak akkor eresszen el, ha már szó szerint képtelenek vagyunk bármit újra kezdeni… Vagy egyszerűen a fülébe suttognám azt az apró könyörgést, hogy had kényeztessem a létező összes lehetséges módon… Akárhogy is.. van mit helyre raknom magamban még mindig mielőtt oda kerülünk, hiába zsizseg minden porcikám pusztán a közelében is. De ahogy senki más sem, Chris sem tud semmit erről az egészről. Nem mondtam el neki, hogy miért fontos épp a csigatempó, miközben lényegében folyamat elkalandozok mellette.. Csak annyit mondtam neki, hogy nem volt még egészséges párkapcsolatom… Amivel végülis hazudni nem hazudtam… Próbálom ezzel nyugtatni magamat…
***
- Csak meg ne igézzen a gyönyörű szemeivel.. - kontrázok egyet derűsen. Amikor megérinti a mókust, a mellkasomat elönti valami egyszerű öröm, a familiáris pedig pár pillanatra oda dugja a fejét, vagy épp nyakát aztán vissza helyezkedik, ameddig el nem lesz pakolva, amit engedelmesen vesz is. Szeretnék erős lenni, lélekben is. Folyamatosan igyekszem azon lenni, hogy ez lehetőségekhez mérten meg tudjon valósulni. Szeretnék olyan társa lenni, akivel azt érezheti jó döntést hozott és nem kell megbánnia, hogy Titaval vége lett egy stabilabbnak, tökéletesnek ígérkező, bizonyos szempontból zökkenőmentesebb jövőképnek.. Én legalábbis határozottan így láttam őket kívülről. Nem akarom, hogy azt érezze neki kell megjavítania. És bármennyire is magától értetődően és természetesen igyekszem tálalni az “újdonságokat” valahol ezzel kapcsolatban is bennem van a feszültség. Szép csendben.. mélységes mélyen.. Chrisnek mázlija van első blikkre, mert bár a nyomkövető érzésre valóban szembe néz vele, sikerül időben eltűnnie előle. A kellemetlenebb, hogy ahova érkezik, ott egy újabb csapda várja. Noha a mókus képessége időben aktiválódik így mondhatni vissza veri a mágikus csapda hatását és annak nem sikerül elkapnia Christ. Én mindeközben a szimatolónkra próbáltam rákoncentrálni, vagyis a vérére. Épp csak annyira, hogy a vérnoymása el”vakítsa” a szaglását.. Csak hogy akik leváltak a párosról egyszer csak mellettem bukkannak fel nem messze és utolsó pillanatban sikerül kitérnem a felém száguldó átok elől. A hírtelen mozdulat közepette viszont elveszítem a koncentrációmat a vérmágia kapcsán és sajnálatosan ripityára töröm az orrát így a távolból a nyomkövetőnek… Nagyjából mintha egy kővel zúztam volna le úgy néz ki még innen is… Pedig esküszöm semmi ilyen szándékom nem volt! Hallom az éktelen káromkodását. A mellettem felbukkant kettő egy pillanatra farkasszemet néznek velem, ahogy próbálják felmérni, hogy mégis miféle lehetek, csak így pálca nélkül, puszta kézzel. De már locsolom is őket nyakon egy bazi hullámmal, hogy aztán oda is fagyasszam őket ahol vannak épp én pedig sürgősen le tudjak lépni ha tudok… A nyomkövetőnek még hallom ahogy kiabál valamit az átlagosabb vágású varázsló figurával, de aztán csak hatalmas farkas alakot öltve célozza be az irányomat ő is…
Mindig olyan motorozós, gitározós, strandolós, szörfölős laza Californiai srác voltam, aki rohadt nagy részben vak arra, ami másnak egyértelmű, hogy mennyi elcseszett sors tömörült abba a napsütéses városba. A varázssulikban meg aztán még jobban védettebb területen voltunk és mindig olyan lelkesen kergettem a bestiákat, hogy semmi se rántott le. A legcsúnyább ármánykodás Stansson edzőbá' családi drámája és Elena volt, és persze... a tény, hogy a saját dédapám még mindig virgonckodva pusztít, de Annabelle csak maroknyi alkalommal keresett fel és inkább az aurorok lesnek rám, mintha valami sötét felleg lenne a fejem felett, a Testvériség semmivel se akart elcsábítani a sötét oldalra szerencsére - vagy egyelőre. Szóval ja, megéltem már egy-két dolgot, de még mindig nulla tapasztalatom van az alvilággal. Talán a nagytestvérek ösztöne szól belőlem, hogy afféle védelmezőként soha nem használnám csaliként és meg akarom védeni, de azért ennél több van mögötte. Nem kicsit - nagyon - rázott meg, amikor kiderült, hogy a vonatbaleset utáni élet valójában már csak egy fakó léleklenyomata volt és amikor elköszönt és meghalt valami súlyosat téptek ki a szívemből. Amikor pedig visszatért és újra közelkerültünk és a bálon újra láttam a lelkét a régi arcával nem kevés dolgot kavart bennem és még ha ez is kellett ahhoz, hogy végre lépjek, végre egyértelmű jelét adjam annak, hogy Titával vége és hogy elegem van az önámításból és a mantrából, hogy köztünk nem lehet több. Most pedig egyértelműen nem óhajtom ennyi se veled se nélküled után elveszíteni. A pír rákvörösre vált, amikor az összebújást és az átölelést emlegeti. Valahogy amikor elképzelem magunkat meztelenül ölelkezni nekem nincsen már benne semmi "csak". Nem tűnik egyszerűnek, nem tűnik ártatlannak, forrónak tűnik, izgalmasnak és egyenes útnak ahhoz, hogy átlépjük azt a bizonyos határt, amit még soha nem tettünk meg.
***
- Tudom is én. - mondom még én magam is zavarodottan, hiszen nem tudom, hogy miért olyan furcsa a haladásuk, de talán csak így néz ki felülről, ha valaki tapasztaltan suhan. Amikor a láthatatlanságot említi és visszatérek az itt és mostba a pálcámért nyúlok egy kiábrándító bűbájért. - Rendben, megpróbálok úgy osonni, mintha egy mooncalfnak udvarolnék. - ígérem, miközben egy kicsit megcirógatom a familiárist, hálásan fogadva a vállról indítható rakéta jellegét. Mármint, hogy a segítségemre lesz, míg a sólymom az égből követi le az ellen mozgását. A víznyalábra megint elismerően nézek, amilyen furcsa, annyira csodálatos, hogy miket örökölt meg az új életével és mivel a víznek is olyan élettelteli, gyógyító benyomása van, tökéletesen passzol hozzá a szememben. Az is lehet persze, hogy már azon a szinten vagyok, hogy bármit az égvilágon elfogadok, amivel csak előáll. Az biztos, hogy állandóan a nyitottságra edz, hogy mennyi mindenre képes és mennyi minden történik az életében. Nem mintha az enyém olyan egyszerű és nyugis lenne, bármennyire az volt a terv, hogy azért jövünk Angliába, hogy kicsit megnyugodjon az amerikai élet. - Plotty. - adom a hangot, ahogy rárakom a nyomkövetős bilincset a víznyalábbra, majd ahogy összenézünk mély levegőt veszek jelezve, hogy értettem, hogy ideje beindítani az akciózást. Amint ő elbújik, én használom a kiábrándító bűbájt, lehet, hogy sokszor megyek neki a dolgoknak a két szép kezemmel, de szerencsére teljesen süsü nem vagyok ebből se, csak teljesen átlagos. A familiárist mondjuk addig bebújtatom a zsebembe vagy a ruhám alá, mert nem birtokolja a láthatatlanság képességét és nem kéne, hogy amiatt kapjunk az arcunkba, mert róla lepereg a bűbáj. Amikor megjelennek a pálcámra forr a kezem és egyhelyben megfeszülve figyelem őket, ameddig nem muszáj, nem teleportálgatva. Amúgy is új még nekem ez a tündér dolog, elég cinkes, hogy valszeg ezzel születtem és ennyi ideig tartott, míg leesett, hogy miért van érzékem ehhez-ahhoz, de végül is az a lényeg, hogy eljutottam idáig. Végigmérve a két alakot az, amelyik a levegőben szaglászik úgy néz ki, amit a bestia körökben tapasztalt vén medvének mondanánk, elnyűhetetlen terepruházat, tasakok, eszközök, de még néhány kés is rá van csatolva, mintha készen állna akár háborúba is menni. Ettől függetlenül egyértelműen a szaglászás az, ami elsőre megijeszt. Vérfarkas? Vámpír? Egy ezredik különlegesség, aminek még nem tudom a nevét? A másikra alig figyelek és megfagy a vér az ereimben, amikor láthatatlanul a nyomkövető egyenesen a szemembe néz, legalábbis én úgy érzem, hogy azt csinálja, hiába lehetetlen és hirtelen átteleportálok a víz másik felére, ahonnan egyébként a lanyhatag szél fúj, szóval a figyelmét legalább elvonzom Cody közeléből és a víz felé fordítom. - Nem érünk rá egész nap, a következő viadal egy órán belül kezdődik és extra galleont kapunk, ha valami újdonságot villantunk a szörnyetegnek nasira. Merre jelzett a bilincs, az ég világon semmit se látni még egy mókust se. - szólal meg a másik és csak most mérem végig. Ő teljesen átlagosan van öltözve, olyan angol varázsló léptékben, hosszú talár, régiesebb szabású ruhák, láthatóan nem mocskolja be a két kezét, talán ő lehet az, aki inkább a mágiát hozza a csapatba, vagy éppen az alkudozást azzal, akinek el akarnak adni egy varázslényt és nem a bestiamester képzettséget. Próbálok figyelni, hogy érkezik-e még más, mert tényleg több alakot láttam és ha nagyon profik, akkor egyértelműen megpróbálkozhatnak klasszikus bekerítéssel.
A Rémviadal Ketrecklubbal kapcsolatban hasonlóan érzek, még ha nem is ütközik ki rajtam úgy, mint Chrisen. És örülök, hogy ő kimaradt a valódi alvilággal való érintkezésből.. Hogy neki legfeljebb csínyeknek betudható “vandálkodás” jutott belőle és mondhatni.. ártatlan maradt ilyen téren. Időnként érzem Nox és a Varjú nyomait.. És valahol teljes zavart okoz a rendszeremben az egész.. Ha arra gondolok, hogy a múlt nyáron simán vissza tértem volna a Varjúba a suli helyett és csak nagyon kicsin múlott, hogy ne csak pultozni menjek vissza… Még mindig valahol szégyenérzet fog el, ha eszembe jut.. Nox pedig még mindig hiányzik valahol. Valahol meg… Így kellett lennie. Már épp megszólalnék és visszakoznék, hogy állatokkal szemben nem lenne probléma nekem, mert az állatok és a varázslények kiszámíthatóbbak mint az emberek.. De aztán csak a lélegzetvétel a mondandóra kifullad abban, hogy - Köszönöm. - természetesen Christ sem akarom ezzel előre tolni, szóval valami tervet megpróbálok fejben össze eszkábálni ameddig még van egy kis időnk. Noha a téma jócskán elterelődik. - Másabb mint az átlag halak pikkelye… De… majd megmutatom valamikor.. - adom be a derekam, így nem csodálom, hogy félre érti az ez után következő mondatomat. A pír az arcán viszont elő csal belőlem egy pajkos mosolyt - Hé.. csak annyi az ördögi tervem, hogy egy kicsit össze bújjunk. Semmit sem kell megtennünk amit nem akarunk. Csak át akarlak ölelni.. szabadon.. - vagyis igen, meztelenül. Csendesen mondtam ki, egyszerűen és őszintén. Persze, hogy számomra is jóval intimebbet jelentene ez az egész mint cukkolni a halakat.. De miért ne tehetnénk meg..? Vagy ez túl nagy lépés lenne már? Egy kicsit azért fejbe kólint ez az utolsó gondolat, hogy lehet kicsit előre szaladtam ezzel.. és lehet másképp jelent intimet egy ilyen helyzet mindkettőnknek…? Mielőtt alternatívát dobhatnék be, hogy ne érezze úgy, hogy hirtelen nagyobbat akarnék lépni a megbeszéltnél.. már késő és már valószínűleg nem derül ki mit gondolhatott volna, mert a sólyma riadót fúj, így beérem annyival, hogy “Naná!”. Elkapom a kezét és a vállánál fogva megtámasztom kicsit, nehogy nagyon elveszítse az egyensúlyát, amikor ő is elkapja a kezemet és kivárok. Szerencsére ismerem a lélekállat kapcsolat jelenségét így nem okoz semmiféle riadalmat, meg eleve elküldtük utóvédnek és felderítőnek az állatainkat. - Osztódással szaporodik? - viszont ahelyett, hogy ezt próbálnám meg felfejteni inkább a lényegre koncentrálok, mégpedig, hogy alig pár percünk van. - Ha láthatatlanul váltogatod a helyzetedet azzal még össze is zavarhatjuk őket, csak vigyázz nehogy újabb csapdába érj. Megpróbálok én is mozgásban maradni. - bár tény, hogy így nehezebb is lesz fedeznem, de úgy vélem a láthatatlanság mindenhogyan előnyt jelent. Itt már azért vissza irányt vett a mókusom és Chris vállára vitorlázik erősen megkapaszkodva a felsőjében, vagy ha van valami szíj rajta akkor abban, hogy amint szükséges pajzsot, vagy mágikus védelmet biztosítson neki. Tettre készen harci pózba is hunyorogja magát. A tó olyan közel van hozzánk, hogy kiemelek egy “víznyalábot” felénk, minden konkrét forma nélkül - Ideje elsüllyeszteni azt a vackot. - mondok ennyit és ha Chris “tovább adja” a víztömeg benyeli és ahogy vissza húzódik, magával is viszi a csapdát. Nyom és hang nélkül. Egy utolsó pillantással Chris tekintetét keresem, biccentek neki, hogy készen állok. Aztán el is tűnök a fák között, úgy, hogy lehetőleg a legkevesebb nyomot, törött ágat, rügyet meg mindenfélét hagyjam magam után. Szerencsére a természetjárás egész jól ment a gyakorlaton is, így annyira nem aggódom emiatt.. De bármi megtörténhet, azért az, hogy van egy amelyik osztódással szaporodik elég aggasztó.. De talán csak valami illúzióról van szó... A táskát jelenleg hátra hagyom egy biztosnak tűnő odvas fa rejtekében, ami miután hozzá érek a lényes emblémájához álcázza is magát és a környezetébe olvad. Ezt követően lekusshadok és készenlétbe helyezem magamat egy legalább nagyjából fedett részről, ahonnan rálátni arra a részre ahova vélhetőleg érkezni fognak a “vendégink”. Hamarosan pedig fel is bukkannak a jómadaraink, de négy helyett csak ketten vannak. Tehát szét váltak… Mindkettőnek pálca van a kezében és az egyik látványosan szimatol a levegőben.
Egy próbát megért azért a vérvisszatuszkolás, de az arcomra van írva az esélytelenek nyugalma. Habár az állatokat ellátom a Bestiamester tudásom legjobbjával, azért bestia-doktor nem vagyok, ember-doktor meg soha nem is leszek. Van az a rosszullét meg a fóbia a vértől, meg vagyok én, akinek konkrétan a kriptonitja és még a Sebezhetetlenség is semmivé foszlik, sőt, szinte visszanyal a fagyi, ha kibuggyant vér van a közelemben. Eszemben sincsen elítélni semmilyen újdönsült képességgel, csak érdeklődve, kicsit elpislogva hallgatom, ahogy mesél. A Rémviadal Ketrecklubbra azért látszik, hogy kicsit megfeszül a kezem, az értelmetlen állatviadalokat nehezen veszi be a gyomrom. Még az is kicsit furán jött le, amikor bébi-sárkányokat lovagoltunk és a játék hevében véresen egymásba (és belénk) kaptak, embertelen nagyon az egész. Nem sok közöm volt soha az alvilághoz, az egyik haverom, Ricky mindig bajba kevert mindkettőnket, de ez kimerült csínyekben, apróbb kihágásokban, ivás, firkálás a falakra, ilyesmi. Milyen rég nem hallottam már felőle se, túl nagy a csönd… Benne vagyok az átkozásban, még ha jobban szeretem is a két kezem használni, a tehetségem örökség, bár kicsit kérdőjeles, hogy a dédapámtól származtassam-e, vagy az ikerfivéremtől. - Hát, pedig mellettem soha az életben nem leszel csalinak odadobva, az biztos. - válaszolom, nem érdekel, hogy használ-e pálcát vagy sem, hogy tényleg nem feltétlenül harcias alkat. Akkor tényleg a fák közül fedezzen, míg én rohamozok be, de sehova sem lesz előretolva egyedül, az fix. Kicsit elképedve hallgatom a pikkelyes előadást, kevés időt töltöttünk el együtt úgy, hogy ő sellő formában lett volna, de annyi biztos, hogy felkeltette az érdeklődésemet, hogy amennyiben megtörténne, szemügyre vegyem miről is beszél. Alapvetően tényleg azt hittem, hogy csak egy szaruréteg, lepattintható, ahogy a halakról levakarják a pikkelyt kajálás előtt. Bár addigra a halaknak már kampeca és nem igazán tudják elmondani, hogy mennyire is fájt nekik a folyamat. - Szétkaszabolja? Még sose vágott meg pikkely, a sellőké extrásabb? - kérdezek vissza, de nem akad olyan rengeteg időnk és amikor a közös fürdésre vándorol azonnal lecsapok rá. - Naná! - bár még be sem fejezte a mondatot és én őszintén azt hittem, hogy az lesz a vége, hogy ő sellő formában lenne, hogy mutogassa mit is tud még. Mikor eljut a mármint részhez kicsit megilletődök, persze nem visszakozva, de halvány pír kúszik az arcomra, mintha az emberként együtt fürdés sokkal intimebbet jelentene nekem. Vagy neki is? Azt mondtuk, hogy nem sietünk el semmit, viszont minél több időt töltünk el egymás közelében annál nagyon a feszültség, ami arra a gondolatra, hogy mindketten alsógatyában - vagy anélkül??? - fürdőzzünk együtt csak még erősebben lüktet bennem. A vándorsólymom beleszuszakolja magát a mágikus kapcsolatunkkal az elmémbe, mintegy szólva, hogy oda kéne skubiznom és amíg ez megtörténik a kezem kinyúl Cody kezéért, hogy megszorítsam jelezve, hogy történés van, meg persze azért is, mert ilyenkor furcsán összezavarodnak az érzékeim, ahogy a sólyom szemére koncentrálok. - Négyen vannak. Vagy egy, aki osztódással szaporodik, valami nagyon furcsa bennük. Már közel járnak a táborhelyhez, alig pár percnyi előnyünk van elhelyezkedni. Készen állsz? - kérdezem, ahogy a tekintetemből kiveszik a révedés és már csak a bongyorka srácra koncentrálok. Nehéz volt megszokni az “új testét”, de minden egyes nappal egyre inkább mosódik össze az emlékeimben a régivel, mintha mindig is így ismerkedtünk volna meg. Persze néha akad egy-két hidegzuhany, mint azon a Roxmorts-i bálon, amikor megláttam, hogy a testéből a szelleme az “eredeti” alakjában kúszott ki. Na, ott megállt bennem az ütő több szinten is, és egyértelműen tovább erősödött bennem a védelmező ösztön és a ragaszkodás.
Ami a teázást illeti.. walesi vagyok, és gyógyító. Általában gyógynövényből készítek teát és kúraképp alkalmazottan iszom azokat. Esetenként a teakülönlegességekre repülök rá, de.. azoknak aligha van köze az angolteához… Szóval ezen biztosan nem vesznénk össze. Örülök, hogy amikor a véresebb téma felé terelődünk nem kezd el rossz szemmel méregetni. Kicsit elröhögöm magam arra, hogy mászassam vissza a vérét az embereknek. - Háát.. az a rész sajnos pont nem így működik… Visszatuszkolnom még senkibe nem sikerült, de ha meggyógyítom, legalább már több nem jön ki az illetőből.. - De a következő kérdésére egy kicsit lefittyed az inger, hogy a téma többi részét elvicceljem. - Simán megeshet. Ahogy te is, én is a természeti, druida varázslatokra tudtam ráhangolódni anno… Csak a gyógyító maradt meg.. És egy… fura kapcsolat a halállal kapcsolatos dolgokkal - mondom ki egyszerűen. Kicsit csendesebben, de azért nem kedveszegetten. Christ se akarom letörni. Ráadásul az utolsó gondolat olyasmi amiről érződik, hogy még nem tudom hová tenni, nincsenek hozzá téziseim, se más csak érzem, hogy ott van, talán ott is volt... De azért megejtek egy biztató mosolyt és megsimítom a vállát gyengéden. Ami pedig a felajánlást illetné, biztosan zsigerből elszólnám magamat, hogy az ő vérével igazából képességek nélkül több kedvem lenne játszani… Deee… a viadalok témájára terelődik a beszélgetés talán épp mindenki mentségére. - A Zsebpiszok közben volt a székhelyük. Mindig egy időre bezártak, aztán valamivel odébb költöztek és újra nyitottak valahányszor megpróbálták őket kifüstölni. A legutolsó újságcikk alapján a hely felszámolásra került végleg.. De aligha hiszem, hogy ez igaz lenne. Az ilyen szervezetek sosem tűnnek el teljesen.. - ismerem el. Majd tervezésbe és készülődésbe fogunk. Sikerül nem magamra csuknom a sátrat ezúttal. Örülök, hogy Chris nem látta azokat a bénázásaimat, időnként mennyire meggyűlt a bajom a gyakorlatra szánt, kimenős terepfelszerelésekkel. Nem mintha én nem röhögtem volna magamon az elbénázott alkalmakkor, de a legtöbbminden csak egyszer vicces. Hümmenek egyet, hogy ő már konfrontálódna és megpróbálom újra gondolni a túlóvatoskodásomat, hogy középutat találjunk. - Mit szólsz ahhoz, ha te átkozódsz én pedig fedezlek? - valószínűleg ebben a felosztásban mindig is jobban fogunk tudni együtt működni. Én védekezek, arra figyelek, hogy ne legyen bajunk, ő pedig a támadásra tud koncentrálni és mindent rázúdíthat az ellenfelekre. - Meg tudnánk oldani persze. - mosolyodom el - De legyen ez. Ez egyszerű és jól hangzik. - biccentek is párat arra, hogy akkor simán menjünk el a folyóig és ott kiderül minden. A pikkelyes okfejtésére azért gondolatban homlokon csapom magam - Igazad van.. A pálca néküliség miatt általában csali, vagy az elterelő szerepébe kerültem gyakorlatokon és most is kicsit ez jött elő.. De tök jogos. Emberekkel szemben nem akarok kockáztatni élesben. - Őszintén örülök, hogy emlékeztetett erre, mert simán bele sétáltam volna! Noha amikor a mezei pontyot említi felszalad az egyik szemöldököm. - Elképzeltem ahogy össze karolunk, megpörgetsz trillázva, az ellent meg leveri egy giga uszony ameddig össze vannak zavarodva… És máris kaptak egy mezei pontyot a pofájukba… - De inkább csak megcsóválom a fejemet, és kitörlöm a fejemből ezt a képet főleg, hogy megindulunk és a mókusom is elő bukkanva, hozzánk közelebb halad. A mi utunkat követi vagy épp előre megy nekünk. -Ööö.. - jön az artikulált válasz. - E-egy kicsit másabb. - zavarodom össze hirtelen. Főleg mert ha tehetem a sellőségem halfeles témáját kerülni szoktam és Chris előtt se villogok ezzel a résszel, nem úgy mint a víz irányításával. Ez amolyan… “fördőszobai titok” maradt nekem azóta, hogy azon az iskolai kiküldetésen látott, először és azóta utoljára úgy. Kicsit parázok a reakciójától, vagy hogy undorodna tőlem abban a formában.. Hiába tudom, hogy egyébként eszméletlenül elfogadóan és nyitottan áll mindenhez.. Azért egy halat szexinek találni már egy másik szint.. bár lehet csak amiatt érzek így mert az uszonyommal még nekem sem sikerült megbarátkoznom.. Hiszen én magam is.. “undinak” kezelem.. Ez csak most tudatosul bennem, hogy Chris vissza kérdezett.. És hirtelen felborul bennem valami; a vérmágia oké de a halfelem nem?! DAHEKK?! - Igazából.. inkább olyasmi mint egy varr, ami már legyógyult annyira, hogy nem okoz sérülést ha leszeded.. de azért érzed és.. kicsit kellemetlen. - mondom ki végül mintegy esélyt adva magamnak, hogy én is nyissak a témára. Igyekszem megállni, hogy engedjek a késztetésnek, hogy némi csönd után ameddig a familiárisainktól nem jön riadó, zsigerből tereljek. - Mármint.. amit már csak így elhagyok az csak ennyi.. Ami még hozzám van nőve az azért tud sérülés okozni.. De.. összességében érdekes is… - dünnyögöm félszegen - Ha vizes, akkor tök sima és olyan mintha.. egyben lenne az egész.. Kicsit kígyószerű.. de ha hülyén nyúlsz hozzá simán szétkaszabolja a kezed… Ha meg kicsit ki vagyok száradva, akkor meg képesek “felborzolódni” - macskakörmözök mert fogalmam sincs hogyan tudnám jobban leírni a jelenséget.. - Bár ezt már tapasztaltam erősebb érzelmi helyzetnél is.. - bele túrok a göndör tincseimbe és látszik, hogy kicsit errort okozott a téma. - Mmmamúgy.. Következőnek szívesen venném, ha együtt fürdenénk.. Mármint.. így emberként mindketten! - mutatok végig magunkon kicsit nyomatékosabban gesztikulálva talán a kelleténél, mielőtt félre értené. De aztán csak a szám sarkába kúszik egy kajla mosoly ahogy ránézek - Mit szólsz? - Nos akárhogy is, egy öt perc múlva a sólyma lélekállat kapcsolata aktiválódik és a szemein keresztül láthatja, amint a táborhelyünktől nem messze négyen bukkannak fel a fák között, de egészen furcsán mozognak, valószínűleg valamilyen álcázó varázs okozza az érzékcsalódást.. Vagy akik követik a csapda jelzését és a nyomokat sem egyszerű emberek lennének..?
- Mármérnelenne hercegnő barátnőd. - sóhajtom, de igazából kicsit felnevetve, egy szusszra. A VMS alatt, amikor kibukott, hogy az edzőbá' is valamilyen dél-afrikai herceg egy egész királyi családdal elegendő volt egy életre a kékvérűekből. Valahogy tőlem ez eléggé távol áll, a Los Angelesi lazázás volt az életem, de eskü az elmúlt három évben asszimilálódtam, ittam angol teát is... egyszer. A vérrel kapcsolatos dolgok meglepően nem iszonyítanak annyira, mint kellene, ahhoz képest, hogy mint kiderült, ha valakinek nyílt vérző sebéhez közelítek, vagy pláne ha rámfröccsen, akkor nekem annyi. Viszont ellenpólusnak ott van, hogy azok után, ami velem történt, ami a harmadik ikertestvérünkkel történt Charlie-val, hogy Cody visszajött egy új testben a halálból, én már tényleg mindent elhiszek és megértek. - Ilyet még nem hallottam, de akkor igazán rávehetnéd mindenkinél, hogy ha megkarcolja magát és ott vagyok a közelben másszon már vissza a gazdájába. - viccelem el kissé, de azért tényleg érdekel, hogy ez honnan az istennyilából született. - Ez is tartozhatott hozzá? - biccentem félre a fejem, de nem mondok nevet, még is egyértelmű, hogy a teste eredeti gazdájára gondolok. A sellőség is tőle jött, ki tudja, hogy ez a hajlam is ahhoz kapcsolódik, ahogy nálam némely képesség, adottság az ikertestvéremtől eredhet. Még az is felmerül bennem, hogy bedobjam, hogy gyakoroljon rajtam, bár lehet, hogy az nagyon para lenne, ráadásul tovább evezünk a szendvics csereberére, meg a pletykákra az orrvadászokkal kapcsolatban. - Ismerős is a név, mintha emlegették volna ezzel kapcsolatban, ők is állatvidalokat rendeztek? - kérdezek vissza, hiszen lehet, hogy bestiás körökben mozgok, de év közben az iskolában töltöttem az időmet, a szünetekben meg mindig jött valami, vagy hazalátogatás a szüleimhez, vagy a VMS, vagy egy kis utazgatás erre-arra, de elképesztően ritkán teszem be a lábam Londonba. - Ahh, igazad van, ha a nyomaimat követi akkor már is egyértelmű, hogy valamilyen varázslóval van dolga, pedig én már fejben készen álltam volna mindenféle tappancs meg karom nyomokat rajzolgatni a földbe, de így nincs értelme. - vakarom meg kicsit a tarkómat, ezt a részt nem igazán gondoltam át. Csak néhány pillanat, amíg Cody és a bűbájos túratáska összekapja magát és ezen a ponton azért kicsit megbánom, hogy vizesen rakjuk el a holmikat, remélhetőleg lesz alkalmunk előkapni és ténylegesen kimosni meg megszárítani, különben brutál undorító szaga lesz. Nadevissza a tényleges szituhoz. - Akkor legyen a folyó, bár én nem bánnám azt a mielőbbi konfrontálódást, mert az ilyenek igazán megérdemelnének egy-két taslit, vagy mondjuk átkot a képükbe, ízlés kérdése. - válaszolom, egyértelműen aktívabb típus vagyok annál, hogy a folyónál csücsüljek és csak a sólymon keresztül nézelődjek, de annyira nem vagyok fafejű, hogy szembemenjek Cody ötleteivel, aki tényleg megpróbál valamilyen hasznos tervet csinálni. - El tudjuk egyáltalán tűntetni annyira a nyomokat, hogy egy emberre számítsanak? Inkább csak csináljunk úgy, mintha a tónál sikerült volna leszedni, belevágjuk, ott pedig megszakadnak a nyomaink és megnézzük mit kezdenek vele. - pörgetem meg a dolgokat és kanyarodok vissza arra, amit itt csináltam volna, csak egy jobb helyszínen. A víz közelben Cody is sokkal nagyobb előnyben lesz, bár amikor a pikkelyek kérdése kerül elő kicsit elkerekedik a szemem. - Őőő… - kezdem egy izmos artikulált véleménnyel, aztán néhány pislogásig ennyi is tellik tőlem. Szerintem nem kéne felvonni a figyelmet arra, hogy az egyikünk sellő lehet, még a végén kitalálják, hogy elmész varázslénynek halfarokkal és te leszel a következő mutatvány. Kétlem, hogy mezei pontnynak néznék, ha ilyen profi csapdákat pakolnak le, bár ki tudja, lehet az észlény csak kiosztogatta a felszerelést és aki az állatért megy az csak egy béndzsa izomember. - fantáziálok, de aztán ez az egész csak ennyi, képzelgés. Fogalmunk sincsen, hogy pontosan hányan fognak megjelenni és tényleg azokról van-e szó, akiket felhoztam. Ahogy készen vagyunk a felcuccolással el is indulok az említett vízgyűjtőhöz és a sólymom a magasban figyeli a tábori területünket és a közeli ösvényeket, erdőket, hátha kiszúr valamit az égből, amíg mi haladunk, de egyelőre semmi gyanús. - Amúgy, ha lecsipeszelek a körmömből akkor az mennyire undi? Mert a pikkely is körülbelül ennyi neked, nem? - kanyarodok vissza, természetes, hogy ilyen felesleges dolgon kezd el kattogni az agyam, míg haladunk.
- Csak sellő. Más kultúrával, más értékrenddel. És amúgy hercegnő IS. - mosolygom meg széttárva a kezeimet. - Vagy lehet simán csak fétisem fura emberekkel körülvenni magam. - vonok vállat drámaian egy tréfa erejéig, hiszen valljuk be, szinte mintha tényleg gyűjteném őket.. - Nem, valóban nem. De ha már így alakult, próbálok előnyt kovácsolni belőle. - Sok olyan mágiaág van, amiben esélyesen nem merültem volna el soha az életemben.. így a másodikban sem, ha megmarad az, hogy tudok pálcát forgatni. Törés vagy passzív düh sem látszik már rajtam mint eleinte, sokkal inkább van bennem megbékélés. Bizakodás, kíváncsiság, tudásvágy... Chris szabadszelleműsége pedig számomra lehengerlő, élvezem, hogy ilyen és ezt sosem akarnám bekorlátozni vagy elvenni tőle. Valószínűleg rekord sebességgel távolodnánk el abban a pillanatban. - Hasonló… Egy ideje már kutatom, hogy hogyan lehet a vérrel kapcsolatos mágiákat a gyógyászatban használni.. Mondjuk a legtöbb nem épp azt a megközelítést firtatja ami engem érdekelne… De sikerült össze ollóznom ezt azt.. - mesélem az eddigi tapasztalataimat. Kicsit el is bambulok végig pörgetve, hogy mennyit is osszak meg. Már nem amiatt mert titkolnám, csak nem vagyok benne biztos, hogy Christ a folyamatok érdeklik annyira. Ettől függetlenül ha valami olyat fedezek fel, azt nyilván neki is elújságolom majd. - Valószínűleg ennek az egésznek a hozadékaképp, meg annak köszönhetően, ahogy a gyógyító képességem anno feléledt.. egy ideje már rá tudok hangolódni mások vérére.. Meg.. a sajátomra. Ami amúgy néhány helyzetben hasznos. - összegzem. Alapvetően nem feszengek a téma miatt, egészen természetesen jön. Hiszen tisztában vagyok azzal, bármilyen tudás is kerül a birtokomba, azt miképpen kezeljem. Általában óvatos vagyok az ilyesmikkel. A felajánlott szendvicsét elsőre tényleg vissza utasítanám, de aztán végül csak megköszönöm és.. a húst vissza szolgáltatva belőle megeszem. Miután pedig lemeccseltük ki mit eszik a maradék szendvicséből valóban tudunk foglalkozni a lényeges kérdésekkel is és inkább arra figyelek amit mond. Elég hamar vissza hozza a komolyságot a képemre. - Ez pont úgy hangzik, mintha a Rémviadal Ketrecklub éledt volna újjá… - vonom össze a szemöldökömet rosszat sejtve. Korábban már hallottam hírét a Varjúban, de nem tudtam, hogy hol van Londonon belül.. Aztán már csak cikket olvastam róla valami régebbi újságból, hogy felszámolták a helyet. A Varjas pletykák alapján híres volt arról, hogy az aurorok és a varázslény védők bánatára folyamatosan képes volt megújulni mindig vándorolva valamennyit... A lelkesedése hamar átragad. Végülis ez is egy kaland, nem minden életveszély és szenvedés! - Ez egy jó ötlet. Valószínűleg kellően össze zavaró lehet, hogy az aktiválódott csapdával valaki vér nélkül távozott.. Emberi nyomokat hagyva maga után.. - Bár gondolhatják úgy is, hogy valaki csak elcipelte, de akkor nem aktiválódott volna. - Kérdéses, hogy van-e időnk minden nyomot eltűntetni, egészen onnantól, hogy a bilincsbe bele estél, vagy inkább igazítsunk mindent a “folytatáshoz”?.. Ha lenne időnk mondanám, hogy álcázzuk egy izmos niffler “támadásnak”. Azok a kis lények amúgy is irreális súlyokat képesek magukkal hurcolni..- tűnődöm, bár félig inkább csak humorizálok ameddig járnak a kerekeim. Miután Chris is rendbe szedte magát és mindazt amiről úgy gondolja, hogy szüksége lehet, oda lépek a sátrunk fő tartóoszlopán lévő rúnakörös kapcsolóhoz és a megfelelő piktogramra állítom. Ami ezúttal egy nem túl nagy, egyszerű túrahátizsákot ábrázol. A szállásunk pedig szépen el is kezdi összepakolni magát. A dézsa kiönti magából a vizet, kiköpködi a bele dobált cuccainkat, és össze zsugorodik. A mindent bele ládánkból kibújik két faragott kar aminek segítségével mozgásra bírja magát és mindent bekebelez amit “sátori tartozéknak” értelmezhet. Mint a dézsa, a szennyesünk, a fekhelyünk, vagy a reggeliző asztal és a többi cucc.. Kilépek a sátorból kezemben a bilinccsel. Az egész sátor pedig pillanatokon belül össze csomagolja magát egy túrahátizsákká amit a vállamra is kanyarítok. - A druida képességed segíthet vissza állítani a természetes állapotot. Mintha itt sem lettünk volna. -Ha pedig szükséges, nálam is van célnak megfelelő főzet. - Ha csak itt hagyjuk, megszakított nyomokkal a bilincset, egyértelműen csapdát fognak sejteni… Ha elvisszük a közeli vízgyűjtőig, netán hagyjuk elmerülni… Egyrészt ennél jóval nyíltabb terepre tudjuk őket csalni és talán át tudjuk terelni a gyanút arra, hogy valamivel mégiscsak dolguk van... Hátra hagyhatjuk a sólymot és az erszényesem is, más más ponton, hogy rajtuk keresztül lássunk, de ameddig nem tudjuk kivel, vagy kikkel van dolgunk, ne kelljen konfrontálódást vállalnunk. - morfondírozok a környéket pásztázva közben a cukormókust magamhoz hívva. - És persze az is előny, hogy ha ugyanúgy csak egyikünk nyomai maradnak követhetőek. Illetveee.. - kicsit beharapom belül a számat. - Van nálam néhány pikkelyem.. Tudom.. tudom hogy ez undi.. De nemrég kicsit kiszáradtam és hát.. elhagytam néhányat.. Eredetileg meg akartam volna vizsgálni, csak nem jutott rá időm.. Szóval most amúgy még akár használhatjuk is. - dörgölöm meg egyik karomat a másikkal félszegen, de azért a felajánlás él.
- Én se vagyok különösebben zárkózott, de azt hiszem neked tényleg aranyból van a szíved. Az a lány... fura. - vonom meg a vállamat kissé, miután elmúlt a rózsaszín köd és újra elindultak a fejemben a fogaskerekek. - Jó dolog sok lábon állni, én se feltétlen használok mindenhez pálcát, csak a te esetedben nem igazán döntés kérdése volt. - felelem, érdeklődve hallgatva. Habár a felmenőimtől... egészen pontosan Grindelwaldtól örököltem tehetséget a párbajokhoz, kemény varázslatokhoz, a legtöbb varázslóhoz képest határozottan kétkezi a stílusom. Minden, ami másra mutat, inkább az ikertestvérem hagyatéka, aki olyan sokáig titkon bennem élt, míg fel nem áldozta magát, hogy Elenát legyőzzük. A sebezhetetlenség is azután mutatkozott meg, ahogy a tehetségem az anyagokkal kapcsolatban, a sötét varázslatok kivédésében... mind hozzá tartozott és mindet más-más arányban, de szokni kell. - Jaja, pont úgy. - bólintok a mágiára és arra, hogy valószínűleg nem dolgozik egyedül egyaránt. Bár ebben is vannak magányos farkasok, ahogy mindenben, Cody előtt én is főként egyedül jártam a tiltott rengetegbe, meg úgy mindenfelé, ami nem páros iskolai feladat volt. Nem azért, mert alapvetően magányos farkas lennék az életem többi területében, hanem csak mert általában eléggé függetlenül mászkálok és nem várok semmire és senkire, amihez kedvem van, csinálom. - A vérhez? Mint amikor vért vettél tőlem ás megvizsgáltál a VMS-en? - vonom fel a szemöldökömet újra, egyértelműen tisztázásra van szükségem. Én egyáltalán nem jövök zavarba se a vértől, se attól, hogy félmeztelenül mosdok és úgy ülök le mellé, de a háztartási bűbájokra egy kicsit köhintek, nem sok lelkesedéssel, mint aki nem is nagyon akarja megtanulni a dolgot, legyen biciklizés vagy agysebészet a bonyolultsága. - Hé. - szólalok meg, mikor a nagy bambulásban a szendvicséből kicsúszik a töltelék és az összetakarítása után a majdnem-üres kenyeret akarja megenni. Ahelyett, hogy hagynám, odanyújtom az enyémet, habár már jócskán ettem belőle, de legalább nem üres. - Te csináltad, ne hülyéskedj, edd meg inkább ezt. - adom oda, igazából nemleges választ el se fogadva, ha nagyon ellenkezne akkor is tovább tukmálom. - Undorító dolog, de hallottam már egy vadorzó csoportról, akik szó szerint egy tértágított cirkusz méretű show-ban engedik egymás ellen a varázslényeket. Azok a sátrak is hangszigeteltek, szóval nem lehetetlen, hogy mágiával leszigetelték őket, ha erről a bandáról van szó, ha nem. - feltételezem, hiszen annyira nem értek a hangmágiához, de arról a varázslócsoportról már hallottam. Korábban Londonban volt a székhelyük, legalább is egy részüknek, ahol rendszeresen viadalokat szerveztek, viszont azt felszámolta az auror parancsnokság és azóta folyamatosan vándorolnak, mondhatni. Eddig eszembe se jutott, hogy ők foghatták volna be a mennydörgőket, talán nincs is igazam, de... furcsa egybeesés, hogy körülbelül azután tűntek el, hogy Londonban bezáratták a helyet. Mikor végzünk én is elkezdek ruhát kapni magamra, a testem már meg is száradt, csak a hajam tapad le egy kissé nedvesen, de már az is félúton jár. - Biztosra mentek, ha a csapda után is mozgásképes a vad, akkor is megtalálják. Szépen idevezettem őket, de... ha már így sikerült, legalább házhoz jönnek! Mindent meg lehet fordítani. - vigyorodom el lelkesen, még a levegőbe is boxolok egy kicsit tettrekészen. - Kapjunk össze mindent gyorsan és hagyjunk kamu nyomokat meg a bilincset, aztán kiderül, hogy ki bukkan fel. Vagy van jobb ötleted? - kérdezek vissza, mert valószínűleg ezer meg egy buktatója lehet a dolognak, de talán ha ketten összerakjuk a fejünket, hogy mi mindent kell eltűntetni a bilincsről meg úgy a terepről, amit belaktunk, hogy ne bukjunk le azonnal, hogy csapda, sikerülhet. Aztán az is igaz, hogy ha ki is szúrnak minket akkor is képes vagyok szemtől szemben nyakoncsapni bárkit, aki ilyen aljas módon fogja be a varázslényeket a Lélekölő-hegységben.
Ahogy csukva tartja a szemét a csók után és az arc amit vág, ellágyulva mosolygom meg egy pillanatra. Aztán a tettek mezejére lépek. A dicséretét bezsebelem derűsen. - Remek tanárt sikerült találnom. - Ami a sellőséget illeti, tavasz elején derült ki, ahogy nála a sebezhetetlenség. Nekem lényegesen sokat könnyített a helyzeten, hogy a Roxfortba települt egy sellőképviseleti iroda. Így valójában messzire nem kellett mennem a kérdéseimmel, noha az ott felfedezett helyzet miatt az Irvinekkel, inkább annyira nem erőltettem, hogy oda járjak. Ray-el pedig valahogy... Nem igazán sikerült egy hullámhosszra kerülnünk. Az ember imádata a világból kikergetett kissé. Úgyhogy ameddig Calistaval nem botlottam össze egyedül szerencsétlenkedtem. - Bevallom.. Időnként nem bánom, hogy pálca nélkül maradtam. Sokmindent kaptam cserébe amit fejleszthetek... - Amikor megmutatja a karistolát amiről beszél és felvázolja, hogy mi lehet az, elgondolkozva nézek rá. Nem érintem meg újra. Akkor sem, ha a karistolás nyomán semmi nem történne. - Érdekes, szóval csak olyasmire reagál amiben, vagy akiben van mágia.. - dünnyögöm félre biccentett fejjel. Én inkább így értelmezném azt amire ki akar lukadni, de persze meghagyom a lehetőséget, hogy kijavíthasson. - Nem túl jó hír, az ilyenek sosem egyedül dolgoznak.. - állapítom meg amikor profinak titulálja a kérdéses vadorzónkat. A vissza kérdezésre megingatom a fejemet zavartan - Nnem teljesen.. - és ameddig mosdani megy rágni kezdem a számat, mert úgy érzem színt kéne vallanom. - Ennek igazából a vérhez van köze. - bököm ki egészen szűkszavúan, bár nem pont úgy mint aki pironkodna rajta vagy szégyellnivalót vallott volna meg. Közben elnézem ahogy mosdik.. nem mondom, hogy nem köt le a háta vonala és tereli el a gondolataimat egy kissé, de azért igyekszem témánál maradni. - Ha szeretnéd majd mutatok pár háztartási varázslatot. Egyik sem egy agysebészet. - vetem fel egy mosollyal, hiszen a mozdulatot és az igét meg tudom neki mutatni. Arra viszont, hogy vizesen ül asztalhoz egy kissé megkésve reagálom le a köszönömét egy halvány pírral. Csak nézek rá pár pillanatig nagyjából úgy, mint egy Apollo szoborra amit most emeltek a temploma előtt, de mielőtt a kajámra koncentrálhatnék a szendvicsemből tökéletesen kicsúszik a tojás, meg úgy minden és az ölemben köt ki. Szomorúan nézek a reggelim egy része után, szusszantok egyet némán elgyászolva, aztán elkezdem összetakarítani magamat. Közben hallgatom Chris elmélkedését - A mennydörgők meglehetősen zajosak. Aggasztó, ha annyira el tudta, vagy tudták rejteni, hogy a hangjukat se hallani már jó ideje. - rosszabb esetben nem bírtak velük és.. elhallgattatták őket. Lehet holtan több hasznot hoztak mint élve.. De akkor jogos a kérdés, mi van még itt ami miatt ilyen csapdát pakoltak ki? Betolom a maradékot ami nem ment kárba, leborítom a gyümölccsel meg a vízzel, aztán megmosakszom én is csak kisebb léptékben. A hegymászós nadrágomra meg a sokat látott bestis bakancsomra váltok, hogy ne legyek tökig maszatos meg kajától “illatos”. A reggelizős cuccomat pedig nemes egyszerűséggel Chris futócucca mellé dobom.. Jelenleg engem sem érdekel jobban, pedig egyébként meglehetősen szeretem a rendet és a tisztaságot. Inkább a csapdához cirkálok vissza és nem az összecsapós részénél megfogva megnézegetem újra. Aztán felegyenesedve egy kissé bele dermedek a mozdulatba - Ó a francba…! - csúszik ki a fogaim között, majd Chris felé fordítom amit felfedeztem - Jelző és nyomkövető jelölés is van ezen a vackon.. Mi a fenét vadásztak vele..? - Chris nem láthatta, mert pont azon az oldalon volt amit nem tudott volna ha akar se maga felé fordítani úgy, hogy a kezére csukódott. És amúgy sem feltűnőek. Aztán kattan bennem az is, hogy a kérdés még hagyján, de ezek szerint mi is szarban vagyunk!
Amikor azt emlegeti, hogy ezzel ülök asztalhoz azért kiszakad belőlem egy kis nevetés és megnyugszom, hogy nem hoztam rá túlságosan a frászt. A sebezhetetlenség csak a VMS után jelent meg és mivel csak nem rég "ismerkedtünk meg újra", kvázi elég új hír ahhoz, hogy esetlegesen elfelejtse egy-két pillanatra. Halkan nyögök, miközben szétfeszítjük a vasat, nem azért, mert fáj, csak az erőfeszítés miatt, de elég gyorsan leszedjük. A futástól és a tanyálástól rendesen megéheztem, szóval egyértelműen bólintok, nem akarok most azonnal visszafordulni és rohanni vissza a tett helyszínére. Amikor a mellkasomra támasztja a kezét elfog az a tinédzser fiús izgalom és előrehajolva viszonzom a csókját, ha elhitte a vizes-füves kifogásomat, ha nem. Nem húzódom el egyáltalán, amikor elnyújtja az afféle üdvözlést, sőt, amikor elválunk néhány pillanat erejéig még úgy mosolygok csukott szemmel, mint valami jóllakott óvódás. Aztán csak kinyílik a szemem, hogy végül elkezdjen vizet előkészíteni nekem. - Hű, rengeteget fejlődtél. - dicsérem meg azért, mert nem egyszerű folyamat volt, hogy eljusson idáig. Nem olyan egyszerű levadászni sellőket úgy, hogy kezdetben fogalma se volt, hogy kié a test vagy úgy arról, hogy mi történt a VMS és aközött, amikor ténylegesen elköszönt az árvaház megnyitóján. Annyi minden történt velünk együtt és külön is, hogy legalább három könyvet meg lehetne tölteni vele, de szerencsére még így se sikerült összetörnie az életnek és most itt vagyunk... végre itt vagyunk. - Szerintem tovább extrázták, hogy csak varázslényekre csattanjon, látod azt a karistolást ott az alján? - veszem fel újra és fordítom felé a most már ártalmatlan vasat. - Vagy hülyén fogalmaztam, nem számítok én varázslénynek, csak tudod, egy random őzre vagy nyúlra semmi se történt volna. - javítom ki magam, nem igazán feküdtem rá, hogy az embereket a képességük alá hova sorolnák, de szerintem még a minisztérium se tette le a voksát ebben. - Kimondottan vadorzónak tűnik. És profinak. - hümmentek, de aztán arra figyelek, hogy miért rándult is meg, vagy változott meg hirtelen a tartása. - Bevillant? Valamilyen látomás? - vonom össze a szemöldökömet, hiszen ez most új, persze a keresztfiáról jár a pletyka, hogy látnok, de Cody-nál még nem tapasztaltam ilyesmit. Mindenesetre végre lerakom és elkezdem lefejteni magamról a vékony futó pulcsit, a pólót, kilépek a cipőmből, leveszem a zoknim, a nadrágom... lényegében egészen alsógatyára vetkőzök. Minimálisan hüvös van azért a skót hegyekben még nyáron is, szóval a libabőr kiül a bőrömre, miközben megmosom az arcomat, a kezemet, meg a lábamat, amiről kicsit felcsúszott a nadrág tanyálás közben. A ruhákat simán a földre dobom, amíg végzek, azután meg bele a langyos vizes lavorba "áztatni". Körülbelül eddig terjed a háziasságom, hogy nem hagyom a földön. Lecsapom magam oda, ahova a kajákat készítette, hogy megköszönjem, amit készített és neki is essek, kicsit elfelejtve, hogy érdemes lenne felöltöznöm, mert újra és újra átjár egy kis hűvös szellő amíg teljesen meg nem száradok. - Takarmány, hmmm... Lehet, hogy ugyanaz után kutatunk és az eltűnt sárkányokat keresi ő is... vagy egyenesen eteti már, mert befogta őket. Ha minden igaz magyar mennydörgők voltak a hegyekben, a talált tojás is cementszürke, erre utal, de azok főleg kecskét, juhot... meg embert esznek. Azért azt kétlem, hogy szándékosan embert akart elkapni, de na. - agyalok egy kicsit, hogy milyen ehhez hasonló mágikus jószág lehet itt, ami egy sárkány ínyére lenne. Unikornisok, niffler, puffskein... na az túl kicsi ehhez, graphorn meg túl nagy, kneazle, vagy... - Valami különleges mágikus diéta, tudja tököm. Már, ha tényleg a sárkányoknak akarták takarmányolni a csapdába esettet és nem valami tök másról van szó. - nyújtózkodom egyet, hogy aztán visszatérjek az evéshez. Talán még az a tökfej mooncalf beleférne a kecske-juh, de mágikus kategóriába, de szerencsétlenek olyan aranyosak. Mondjuk minden állat aranyos, még se adok répát a thestralnak vagy én se mondok le a steakről, akármilyen cuki egy skót felföldi.
Ami azt illeti, aki ágyról ágyra vándorolt, az pont én voltam… Utólag, mélységesen örülök, hogy nem abban a szeretetribanc korszakomban gabalyodtunk össze. Azt pedig Chrisnek is kiköhögtem még az első hónapokban, hogy soha nem építettem még fel egyetlen egészséges kapcsolatot sem. Soha nem volt úgy alapja ..Az intimitás meg… Finoman szólva, a kezdetektől meg volt b_va nálam.. Bár ebbe nem mentem bele vele. De szerencsére ezzel az egésszel is alapjaitól elkezdett átalakulni a viszonyom. A testemmel is. És sokminden kipörgött már, tavaly ősz óta, Mrs. Delight közbenjárásával. Szóóóval mindketten igyekszünk nem eltolni, mindkettőnknek vannak újdonságok és szerencsétlenkedünk időnként.. És igazából, imádom. Erről pedig őt is igyekszem biztosítani és játékossággal, türelemmel bátorítani. Szerencsére a kezdeményezéssel sosem volt problémám és mivel vele biztonságban is érzem magam, egészen közlékeny kezdek lenni. Testbeszédben is. - A szívem, köszöni megbírja a 250 bár nyomást is már.. - grimaszolok egyet, de azért tényleg rám hozta a frászt. Persze a grimasz nem neki szól továbbra sem. Az éles tárgyak miatt sem kell aggódnia, csak a tányérokat és rajtuk a mindennel megtömött jókora tojásos szendvicseket tartottam. - Ha nem sikerül leszedni legfeljebb ezzel ülsz asztalhoz.. sitcom-ba illő pillanat lenne… - szusszantok miközben megtalálom a pöcköt amiről beszél. - Oh, másik modellnek néztem hirtelen, jó hogy mondtad. - ismerem el, tényleg megzavart, hogy a kezéről kell leszednem. Tudom, hogy sebezhetetlen, de ettől még nem fogok vállat vonni arra, ha történik vele valami. Végülis sikerül lepattintani/feszíteni közösen és nálam beüt valami, de ahogy a vállamhoz ér, segít vissza térnem, úgyhogy bólintok neki, bár nem túl meggyőzően. Inkább a keze után nyúlok. Megosztja a “koordinátákat” én pedig biccentek párat. - Nézzünk rá mosdás és reggeli után! - dobom fel az adott labdát. Nyilván a kezén a csapdával, futásból félúton, nem feltétlen az volt az elsődleges, hogy körbe tanulmányozza a terepet vagy bármit… Azért amikor arra hivatkozik, hogy csak vizes volt a fű kissé kételkedő mosolyt csal az arcomra, de nem teszem szóvá - A lényeg, hogy nagyobb bajod nem lett. - inkább csak a szívére támasztom az egyik tenyerem és megcsókolom… Egy kicsit talán hosszabban mint indokolt lenne, de még pattognak a buborékok az agyamban. Aztán csak meglapogatva a mellkasát válok el tőle - Mna jó, inkább megcsinálom a vized, mert soha nem fogunk asztalhoz ülni.. - ellépek tőle és elő szedek a sátori-mindent is bele- ládából egy mini dézsát, ami amint földet ér, felveszi a valódi méretét. A sátor melletti vízgyűjtőnkből, pedig némi koncentrálás árán átirányítom a vizet. Hiába a nyár, azért szépen esett errefelé éjszaka. Calista-nak hála ezzel a vízmennyiséggel már többnyire boldogulok. Megkavargatom néhányszor, javítva egy kicsit a hőmérsékletét. - Kész. - jelentem be elégedetten csillogó tekintettel és át is adom neki a terepet, közben hallgattam amit a csapdáról mondott. Hümmentek egyet amikor a végére ér és elgondolkozva nézek rá. De ha észre veszem a tekintetét, megosztom vele a gondolataimat. - Az orvvadászok stílusa még mindig pofátlan és felcsesz. A vadászok körültekintőbben szoktak csapdát állítani és célzottabban, főleg ha valami veszélyes vagy kártevő tévedt a területre… De ez.. Ebbe bárki és bármi bele eshet.. - megcsóválom a fejemet, hiszen Chris az élő példa rá - Egyébként az akasztott meg, amikor eldobtam, mintha bevillant volna egy nagyon is valósnak tűnő kép egy bele esett állatról.. Mintha csak pár napja történt volna. - ismerem el és közben önkénytelenül is megdörgölöm az egyik lábszáramat a másik lábfejemmel. A vadászok munkájával nem volt bajom sosem. Hiszen jó esetben a vadász része, egy egy terület körforgásának és annyit vesz el, amire szüksége van, cserébe kismillió dologra odafigyel az adott területen. Téli takarmányozás, populáció-territórium, kártevő “karbantartás”, elhullott állatokra odafigyelés, beteg fák jelölése és jelentése, orvvadászat után járás, vagy megelőzés… és még úgy kismillió más.. Ezek a varázslények esetében persze kiegészülnek mindenfélével, vagy sokkal specifikusabbak, de a lényegen nem változtat. Egyenlőre nem térek vissza a csapdát megvizsgálni. Még megvan az étvágyam és nem akarom elveszíteni. Úgyhogy inkább befejezem a “kemping” reggelink felterítését.. szóval a szendvicsek mellé egy egy nagy bögre, turmix szintűre zúzott gyümölcs-lé-cucc is kerül és friss forrásvíz külön. Persze nem abból, amelyikben megfürödtem. Miután mindennel megvagyok a tekintetem vissza téved őrá, akármit is csinál épp és egy kicsit elbambulok. - Egyenlőre nem tudom miért, de olyan érzésem támadt, hogy a vad, vagy bármi amit elejteni akartak azzal a vacakkal.. Igazából a csalinak… vagy a “takarmánynak” való..
