2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valószínűleg egy-két óra is eltelik mire kezdek magamhoz térni a padon történt kis incidens óta, azaz, hogy elájultam. A sérüléseim most már emberibb állapotban vannak, hála a gyógyítás erejének és a saját képességeimnek is. Még akadnak horzsolások, de a durvább törés, a repedt bordák és az erős vérzés is mintha csak napokkal ezelőtt történt volna, legalább is egy átlag ember számára. Van azért előnye annak, ha az ember nem teljesen ember, bár persze ha átlagosabb vagy akkor durva dolgok is kisebb eséllyel történhetnek veled. Na persze megtehettem volna, hogy elmenekülök, hogy nem megyek bele a dologba, de nem tettem, mert annál azért nagyobb a büszkeségem és jó eséllyel nem mentem volna sokra vele. Ha miattam van itt, akkor nem fog csak úgy lelépni, ez holt biztos. - Maggie! - elég hirtelen ébredek fel, egy rég eltemetett nevet kiáltva. Mintha csak bevillant volna arról a végzetes napról néhány kép, amit elég jól eltemettem magamban, de félő, hogy Billy felbukkanása felszakítja azt, amit olyan ügyesen elnyomtam. Margaret, a kis szöszi Maggie képe ugrott be legutoljára, mielőtt még a tudatom az ébrenlétbe taszított volna vissza. Nem ülök fel hirtelen, de majdnem, így nem sokon múlik, hogy ne forduljak le a kanapéról, hiszen a kanapék általában nem túl szélesek. Kell pár pillanat mire sikerül tudatosulnia bennem, hogy már nem a padon vagyok, de nem is abban az erdőben és elég nagy is itt a csend, a sok illat és szag viszont... Elég néhány szippantás, hogy tüsszentés legyen a vége. Határozottan bántja az orromat a túlságosan sokminden a levegőben, a torkom is ki van kissé száradva, így egyből váltja is a tüsszentést egy intenzív köhögés roham is. - Hol vagyok? Emma? - rémlik, hogy vele találkoztam, azaz, hogy ő talált meg, és most már fel is igyekszem ülni, hogy felmérjem a terepet és nagyjából belőjem, hogy egyrészt hol vagyok, másrészt, hogyan kerültem vajon ide és hogy egyáltalán biztonságban vagyok-e. Azért azzal a nem túl jól hangzó eshetőséggel is számolnom kell, hogy esetleg mégis csak Billy jött utánam, elzavarta, vagy valami rosszabbat tett Emmával... esetleg eleve ott sem volt, csak képzeltem a vérveszteségtől, bár ez utóbbinak kevés azért az esélye, hiszen nem vagyunk kifejezetten jó viszonyban, hogy csak úgy felderengjen nekem valami lázálomban.
Észreveszem, ahogy megroppant a pad szerkezete, vélhetően csak azért, mert belekapaszkodott, és egy kicsit ez igazolja az óvatosságomat, hogy nem rohantam le azonnal és akartam elkezdeni gyógyítani, hiszen lehet olyan rossz állapotban van, hogy azonnal az ösztönei támadásba lendültek volna. Szegény borzalmasan fest, a zihálás egyértelműen belső sérülésekre utal, nem csak kimerültségre, annál túl mélyebbről jön a sípolás. - Ne törődj most ezzel. - vágom rá gyorsan, miközben elraktározom magamban, hogy ezek szerint van még egy sérült a környéken. Gyógyításra esküdtem, világ életemben kerültem az agressziót, úgy tartom, hogy semmire se megoldás, a gyilkosság meg főleg, hiszen annyi más módja van az igazságszolgáltatásnak törvényes úton. Ha pedig tényleg… tényleg nincsen más lehetőség, akkor is tegyék az aurorok, amit tenni kell, Wyatt pedig legjobb tudomásom szerint nem arra a szakra ment. - Jajj, istenem, mibe keveredtél? - szökik ki a számon, de leginkább azért engedek meg magamnak ilyesmit, mert a sebesülései olyan komolyak, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy nem figyel fel az aggodalmas szavaimra, ahogy lassan elkezd összecsuklani. Ahogy a szervezete jótékony álomba küldi, ami a fajtánknál tényleg az, ami, egy gyógyító álom, azonnal elkapom gyengéden a fejét és megtámasztva a tarkóját a másik kezemmel a testét mozgatva fektetem el a padon. Azonnal elkezdem feltépni a ruháját, ahol kell, hogy hozzáférkel elsősorban a mellkasához és a torkához, hiszen azt mondta fulladozik, ami igen komoly belső sérülés lehet. Ha egy borda átszúrja a tüdejét és összeomlik az egész… Elhessegetem a végkimenetelét, legalább is azt a részt, ahol érzelmekkel kötődnék a hirtelen pácienshez, és elkezdem számbavenni a legfontosabb teendők sorrendjét. Viszonylag stabil pózban van, első az erős vérzés elállítása, ha akad, és a következő már is a mellkasa. A pálcámmal felhelyezek egy lélegeztetőbuborékot az arcára, de a gyógyítás tekintetében az ösztöneimre hallgatok, és nem a pálcámra. Oyan rossz bőrben van, hogy nincs más esélyem, át kell ugranom néhány lépést a vizsgálaton és azonnal belevetnem magam a gyógyításba a képességemmel, hogy levegyem a nyomást a tüdejéről. Ha sikerül és a pulzusa és a légzése kielégítő és párnázott lebegtetőbűbájjal mozgatható, akkor a teljes ellátást és a gyógyítást nem itt a semmi közepén csinálom meg.
***
Néhány perccel, de talán órákkal később, ha a gyógyító álma úgy érzi, hogy az elméjének is szüksége van a pihenésre, Wyatt egy kissé dohos és gyógynövényekkelteli lakásban ébred fel, egy hirtelen fehér lepedővel lefedett, betegágyá avanzsált kanapén lefektetve. Erőteljesen érzi még, hogy a teste nem jött teljesen rendbe, minden porcikája fáj, még ha van, ahol fantomfájdalom is, és az érzékeny farkas szaglását elég erőteljesen birizgálja sűrű, szaggal telt levegő.
// Természetes gyógyító, mazsolázva: Mély, de nem nyílt sebeket képes kézrátétellel gyógyítani. Nyílt sebeket is képes azonnal meggyógyítani, de ez nem vonatkozik a törésekre. Törött csontot is képes összeforrasztani, kisebb törést, tehát szilánkosra tört lábat minimális mértékben csak. //
Jól sejti, hogy nem vagyok a legjobb hangulatban. Tehetetlen dühömben még kissé a pad támláját is sikerül megroppantani, amibe kapaszkodom, hogy legalább le tudjak ülni és ne essek térdre. Ami még inkább zavar, hogy még a közeledő léptek zaját se hallom meg, túlságosan pocsék állapotban vagyok ahhoz, hogy koncentrálni tudjak más hangokra a saját zihálásomon kívül. Így nem csoda, ha még meg is rezzenek, amikor meghallom az egyébként ismerős hangot, de így is kell pár másodperc, amíg kitisztul az agyam annyira, hogy felfogjam, hogy ki is az. Ismerem persze névről is, de többet nem tudok róla, mindig is elzárkóztam attól, hogy komolyabban ismerkedjem bárkivel is, és csak azért, mert vérfarkas ez még nem változik meg hirtelen. Most viszont bármennyire is nem tetszik a dolog úgy fest, hogy kénytelen leszek elfogadni a segítséget, mert nem sok esélyt látok rá, hogy egyedül eljuték a kastélyig, itt a padon, vagy a pad alatt pedig még sem alhatok, maíg jobban leszek. - Összekaptam valakivel... de ő rosszabbul fest, biztosan. - az ego? Talán, benne van az is, hogy ezt hozzáteszem, de végülis nem számít, hiszen a választ megkapja. Verekedtem és sejtheti, hogy a másik sem átlag ember volt és hogy jó eséllyel nem pálcával mentünk egymásnak, hanem puszta fizikai erővel, hiszen a sérülések nem mágikusak, mind fizikai. Horzsolások, komolyabb sebek is persze itt-ott, hiszen amúgy nem lennék ennyire kikészülve. Elég sok vért sikerült veszíteni, a halántékomon is van egy szép nagy éktelenkedő vágás, kész csoda, hogy a szemeim épen maradtak, mert valószínűleg nem sokon múlt, hogy azon a tájékon nem kaptam valami komolyabbat és sejthető, hogy volt pár komoly esésem és zúzódásom, amik miatt belső sérülések is lehetnek, egy-egy törött borda pl. Mindenesetre egyelőre próbálok ülve maradni, bár határozottan nem megy könnyen. Egyre erősebben érzem, hogy zihálok, mintha kifejezetten nehzen sikerülne levegőhöz jutnom, talán egy törött borda zaklatja a tüdőmet, aminek nem tesz jót az ülés, vagy hogy próbáltam visszajutni a kastélyba. - Alig... alig kapok... - az utolsó szót már nem sikerül kimondani, mert ez az a pont, ahol a szervezetem úgy dönt lekapcsolja a villanyt, talán részben azért is, hogy nagyobb hatékonysággal tudjon önmaga gyógyítására figyelni és ne kelljen még a mozgással és a beszédde lis foglalkoznia az agyamnak.
Kíváncsi természet vagyok, kedves, nyílt, olyan típus, aki szeret mindenkivel jóban lenni, de ha valaki nagyon durván elutasítja, akkor azért egy bizonyos idő után ért a szóból. Nehéz megmagyarázni, hogy miközben mindig is kínzott a “falkátlanság” érzése, miért nem kerültem közel éppen Wyatthez, akivel háztársak vagyunk és közel egyidősek is vagyunk, és tudom róla, hogy vérfarkas, és még is... ez minden talán, amit tudok róla. Soha nem avatott a bizalmába, és nekem jött az egyetemi időszak, amin a különböző szakok diákjai hiába járnak ugyanabba az iskolába, hihetetlenül kevés közös tárgyuk van, ha más szakirányt választottak, nekünk például semennyi. Bármi is legyen, amiért évekkel ezelőtt elutasította a közeledésem, most a lábaim földbegyökereznek, ahogy a mesébe illő kis kosarammal és a vörös köpenyemmel kilépek az erdőből Roxmortsba visszavezető egyik elhagyatott utcából és meglátom egy padon, nem a legjobb bőrben. Ha nem gyógynövények lennének a kosárban, akkor valószínűleg a meglepettségtől hullanának a földbe, de így csak megszaporozom, sőt, futásra fogom a lábaimat, hogy pillanatokon belül mellé érjek. Egy sérült vérfarkason eluralkodhat az agresszivitás, így nem kezdem el azonnal fogdosni, felmérni a sebeit, hiszen úgy tűnik, hogy még öntudatánál van. Sietve lerakom a kosarat és letérdelek elé a földre, nem törődve a piszokkal, a ruhámmal, egy gyógyítónak ilyesmire nincsen gondja. - Wyatt? Figyelj rám. - mondom megnyugtató hangon, de olyan magabiztosan, hogy magamra vonjam a teljes figyelmét és tudjon válaszolni. - Nagyon rossz bőrben vagy és ellátásra van szükséged, ha el tudod mondani, hogy mi történt veled, az szuper, de ha nem, akkor csak hagyd, hogy tegyem a dolgom, amennyire itt és most a tehetségemmel képes vagyok. - folytatom, és csak abban az esetben, ha nem utasít el durván, elkezdem felmérni a sebeit. Nem a legideálisabb egy rozoga kis pad a város egyik legelhagyatottabb részén, de az az igazság, hogy meditécként láttam már sokkal rosszabb helyzeteket is, például tűzharc alatti gyógyítás, vagy éppen ténylegesen lángoló házból kivonni a sérülteket és… Ahhoz képest nem panaszkodhatok. Persze az arcom akármennyire türelmet és nyugodtságot sugároz, ahogy egy gyógyítónak illik, ott van benne egy adag aggodalom is, hiszen fogalmam sincsen, hogy mibe keveredhetett, nem avatott be soha az előéletébe és ez most igen rosszul fest.
Olyan vadul próbáltam figyelmen kívül hagyni az életemből minden zavaró tényezőt és beletemetkezni a tanulásba, hogy mintha az utóbbi hónapokban önként kikapcsoltam volna a hatodik érzékemet, ami vérfarkasként mégis csak a sajátomnak kellene, hogy legyen. Ezért történhetett meg, hogy ez a mai nap olyan meglepetéseket tartogatott, amikkel egyáltalán nem számoltam. Pedig az egész csak egy ártatlan bolti látogatásnak indul, aminek a végén úgy gondoltam, hogy levágom az utat és nem a főutca felé térek vissza a Roxfortba, de úgy fest, hogy ez egy rettenetesen rossz döntés volt. Hiába pedzegette az a Joyce, hogy van valaki, akitől tartanunk kell, valami farkas gazda, hiába szólnak már hónapok óta arról a hírek, hogy durva dolgok vannak folyamatban a varázsvilágban, én próbáltam az egésztől függetleníteni magamat és csak a saját dolgommal törődni. Erre felbukkan ő... akinek már élnie sem kellene, hiszen nem fair, hogy míg mind meghaltak ő mégis vígan éli életét és persze ezek szerint mostanság jutott el hozzá a hír, hogy én sem hagytam ott a fogamat kölyökként. Elég lassú volt a dolog, vagy ki tudja, hogy ő mit csinált ez idő alatt, de most nagyon úgy fest, hogy itt van és esélyes, hogy rám pályázik. Ilyen állapotban aztán végképp ajánlott lenne elkerülnöm a nagyobb utcákat, ezért is igyekszem az erdő felé venni az irányt, de muszáj leülnöm a legközelebbi kissé roskatag padra, hogy kicsit kifújjam magamat. Ha lenne időm, hogy összeszedjem az erőmet, hogy hagyjam a szervezetemet regenerálódni, ha nem innám azt a tetves farkasölő főzetet... Na igen ez is előny számára, hogy én timpítom a saját erőmet, míg ő a közelgő holdtöltének háta majd ki csattan, nekem pedig vagy két nap alvás kellene, hogy a rajtam lévő sebeket regeneráljam. Ahhoz viszont el kell jutnom a Roxfortba. Újra felállok, a lendülettől persze sikerül megszédülni. - Rohadt életbe! - morranok fel, de sikerül elkapni a pad szélét és állva maradni, majd végül újra visszaülni. Ő sincs sokkal jobb állapotban, kétlem, hogy ezek után utánam jönne, viszont még sem maradhatok itt holnapig, muszáj eljutnom az iskolába. Arra viszont jelen állapotomban esélyem sincs, hogy hoppanáljak, ahhoz túlságosan nagy koncentrációra lenne szükség.
Semmi szükség arra, hogy elmenjünk egy ispotályba, de még egy darabig köröztetem a lányt az éjszakába, ameddig észre nem veszi, hogy sehogy sem akarunk odaérni ahhoz a boszorkához. Az életéről kérdezem, a terveiről, az igazi jelleméről, persze mindezt olyan finoman, mintha tökéletesen elhinném az összes ferdítését, aminek egy jó részét akkor is észrevenném, ha nem tudnék egysmást az előéletéről. Nem tudja, hogy kivel áll szemben, s habár tényleg nem áll szándékomban sem rátámadni, sem egyébmódokon ártani neki, azért az óvatossága azt jelzi, hogy meg van a magához való esze. Még ha hosszú évek kellenek is ahhoz, hogy igazán kinője magát a lány, mutat potenciált, és én itt vagyok, hogy a kezdetek kezdetén megkössem ismerettségünket. Végig udvariasan beszélek, minden szavamat úgy válogatgva meg, hogy csak igazat szóljak, de elfedve a teljes valóságot, mígnem a kiválasztott Roxmorts-széli házhot nem érünk, amit általában azok látogatnak meg, akik nem akarják bejelenteni a sérüléseiket ilyen-olyan okokból. Vagy például azok az asszonyok, akik egy nem kívánt terhességet szeretnének megszakítani, és efféle morálisan megkérdőjelezhető kérdéssel érkezők. Az ajtóban elköszönök a lánytól, megköszönve, hogy ilyen jólelkű volt és a sikátorba bátran besétált, hiába volt egymaga, majd gyógyított és kisérgetett is, útjára engedem, és csak azután kopogtatok az ajtón, hogy az éj sötétjében már kikerül a látótávolságból - de mielőtt a javasasszony ajtót nyitna, én már el is hoppanálok és nyomom sem marad.
*** JÁTÉK LEZÁRVA ***
// Napra pontosan két hónapja nem érkezett válasz és a karakterem élete megy tovább(illetve a témára is szemetvetettek egyesek), szóval a játékot lezárom, ha egyszer aktívan visszatérsz talán egy másik alkalommal folytathatjuk. //
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2020-02-26, 11:11
Meliora & Alaric
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
A látható sérüléseim mind eltűntek, hát úgy tűnik, hogy MJ kisasszohny nagyon jó munkát végzett, így nem is lenne olyan meglepő,ha megcélozná a gyógyító szakot. - Az egy dolog, hogy mit szeretne a kedves mama és papa, de hiába a tehetség, ha másfelé húz a szív. - válaszolom egy kedves mosollyal, miközben enyhén húzva a lábamat bicegek mellette. - Természetesen. Egy idős asszony, azelőtt a Roxfort gyógyítója volt, de itt vonult nyugdíjba. - jön a válasz, aztán visszatérek a korábbi témához. Lényegesen idősebb vagyok a lánynál, harminc év, így hát ahogy haladunk eszemben sincsen rá támaszkodni, vagy hozzáérni, mert ugyan igen szépen karban tartott testem van és kellemes fizimiskám, akkor is tudom, hogy egy közeledő mozdulat és röpülne a paprikaspré átok a szemembe. Könnyűszerrel a lányom lehetne, bár ha nem lett volna olyan az életem, amilyen. - És ugyan milyen egyetemi szak vagy csak egyszerűen szakma érdekli kegyedet? Nem minden az egyetem, így nem akarom azt éreztetni, hogy továbbtanulás nélkül nincsen élet. Persze, ha a szülei ezt vallják, távol álljon tőlem szembeszállni a véleményükkel. - mosolygok, visszakozva, ha esetlen elhivatott egyetemista-pártiak. Olyan fiatalnak tűnik, gondolhatnám, hogy már el is kezdett egy szakot, de “az én koromban” mindenki gyermeknek tűnik, és inkább tűnik olyan hatodik-hetedikes diáklánynak. Akinek mondjuk semmi keresnivalója nem lenne Roxmortsban este, valljuk be. Lassan haladok, de nem idegörlően, csak egy kellemes andalgós tempóban.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Meliora J. Argent
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2020-02-13, 16:26
Jóval könnyebb volt a második lehetőség mellett dönteni, véletlen sem adnám senkinek sem a pálcámat. Ragaszkodtam hozzá, ahogyan ő is hozzám, azonnal tudtam, ahogyan megfogtam, hogy igen... ő lesz az én társam, aki még a halál után is velem lesz. Kérni fogom, sőt. Követelni fogom, hogy velem temessék el a pálcámat, bár ezen azért még kissé korai gondolkodni, beszélni meg pláne. Miután elvégeztem a varázslatot, figyelem, ahogyan a sebei kezdenek begyógyulni. Halványan elmosolyodom. - Ugyan, ez a legkevesebb. - azt már nyíltan nem merném kiállítani, hogy ezt ő is megtenné értem, de a szüleim próbáltak arra tanítani engem, hogy legyek kedves mindenkivel és segítsek azon, akin tudok. Itt hagyni meg a lehető legundorítóbb dolog lett volna, talán a legnagyobb ellenségemet se hagynám ilyen állapotban egy sötét sikátorban egyedül. Bár... ki tudja. Biztonságosabb volt hazudni a nevemet illetően, azért a biztonság a legfontosabb dolog a mai világban, ebben az időkben. - Anyámék mindig is szerették volna, ha gyógyító lennék. - kacagok fel, egy újabb hazugság, ami magától jött, mintha már erre lennék beprogramozva, hogy hazudjak. Kissé habozok, de végül elindulok vele. - Egyetlen gyógyítót sem ismerek errefelé... Ön legalább ismer valakit, akihez mehetne? - teszem fel udvariasan a kérdést.
♡
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2020-02-03, 13:43
Meliora & Alaric
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
Természetesen ellenkezni akart, és ez valóban érthető és természetes. Ha valaki egy ilyen egyszerű felszólításra kiadja a legnagyobb fegyverét, az egész egyszerűen buta. És jó tudni, hogy ez a lány itt előttem nem az ostobák közé tartozik. Birkából van éppen elég a világon, sokkal izgalmasabb farkasnak lenni. Amikor végrehajtja a gyorskötöző, gyógyító varázslatok az arcomon lévő zúzódások és vérzések varázsütésre felszívódnak, ahogy a lábamon a sérülés is kissé összehúzódik. Elismerő tekintettel nézek rá, miközben végigtapogatám a vértől kissé maszatos, de már sérülésektől teljesen mentes arcomat. - Szép munka, köszönöm. - mondom, kicsit megdörzsölve az arcélemet, aztán lassan felhúzom magamat álló helyzetbe, a mellettem lévő konténerre támaszkodva. Szerencsére eléggé a falhoz van tolva ahhoz, hogy ne guruljon odébb, így a gyógyítás után, ugyan bicegősen, de talpon vagyok és kiegyenesedek. Lényegében a lány fölé magasodom, hiszen több, mint húsz centiméterrel vagyok magasabb nála, és a testalkatom is inkább férfiasan széles, mint szálas. Persze nem háromajtós szekrény szinten, de ugyan látszik rajtam, hogy túl vagyok a negyvenen, még is csak nagyon jó kiállású férfi vagyok. - Goldheart… a név bizonyára kötelezi, kisasszony. - jegyzem meg, egy kedves mosollyal, a legkevésbé sem adva jelét, hogy ne hinnék neki. Miért ne tenném, hiszen ő sietett a segítségemre, mikor valószínűleg más csak tovább sétált volna. Vagy mondjuk aurort hív. - Sérülten hoppanálni elképesztően fájdalmas procedúra és már nem vagyok rákényszerítve a sietségre az ellátásban, szóval beérném egy Roxmortsi gyógyítóval. - válaszolom, és a pillantásaimmal kifelé tekintek a sötét sikátorból, majd a kezemmel intek is neki, hogy ha valóban el akar engem kísérni, akkor készen állok.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Meliora J. Argent
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2020-01-21, 22:05
Egy valamit biztosan megtanultam az életben, mégpedig hogy néha jobb félni, mint megijedni. Kellemes és jóleső ez a távolság, amit megtartok vele szemben, sosem lehet tudni, hogy az embere mire számítson. A helyzet úgy mutatja, hogy nagyon is áldozat, de ki tudja... itt Angliába kicsit máshogy mennek a dolgok, mint odahaza. Eszem ágában sincs odaadni neki a pálcámat, de az arcomra természetesen semmi sem ütközik, tökéletesen elfedem vele az érzéseimet és a gondolataimat, csak ha legilimentor lenne, csak akkor lehetne másként. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor folytatja, kérdésére végrehajtom a varázslatot, hogy valamivel jobb legyen a helyzete. - Remélem valamivel jobb. - őszinte vagyok, ha mégsem lenne jobban, azzal már nem tudok mit kezdeni, sosem adnám ki a kezemből a pálcámat. Szerelem volt első látásra. Nem féleszű, ezt jobb észben tartani, csak figyelem őt, ahogyan a nevetés átcsap valami másba. Egy megmagyarázhatatlan érzés, amolyan női megérzés miatt, de... érzem, hogy vele jobb vigyázni. Mikor elmondja a nevét figyelem őt és megjegyzem, Alaric Sinclair. - Meliora Jane Goldheart. - mutatkozom be végül neki, elég hihetően, mintha valóban ez lenne a nevem, hozzászoktam már a hazugságokhoz. - Akkor merre tovább? - szobrozhatunk itt tovább, de a statisztikák szerint a bűnözök mindig visszatérnek a bűn tetthelyére, emellett nem is lesz jobban, ha a szemét között fetreng a sebeivel.
♡
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2020-01-06, 09:56
Meliora & Alaric
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
Az iskolában pedig bizonyára repesnek, hogy egy hetedikes diák a sikátorok környékén kóvályog, de hát ez az én szerencsém! Az övé kevésbé, ha az egyik házvezetője mondjuk rákérdezne, hogy merre maradt el sötétedés után. Ámbár ha valaki betöltötte a tizenhetet talán már nem olyan szigorúak vele. Nem is tudom, az az igazság, hogy az én koromban egészen más volt a Roxfort és be sem fejezhettem a hetedik évemet, mert… Nos, ez egy egészen másik történet. Nem szándékozom lesből megerőszakolni, ezért valahol belül mulattat a távolságtartása és igen érdekesnek találom, hogy még is barátságosan beszél hozzám. Egy fáradt nyögéssel, már-már morgással emelem fel a kezem, hogy megtapogassam az arcom torzulásait, aztán megpróbálok felállni, de rövidesen visszapuffanok a fenekemre. - Azt hiszem az egyelőre nem opció. Esetleg kölcsön kaphatnám a pálcát? - kérdezem, de még mielőtt megszólalhatna újra szóval fogom. - Buta kérés, senkinek sem szabad kiadni a kezéből a pálcáját. Elvégeznél egy Ferulát, vagy inkább egy Hippokrax-ot, ha járatos vagy benne, kérlek. Nem hiszem, hogy biztonságos lenne megindulnom egy kis rögzítés vagy gyógyítás nélkül.Vagy hogy egyáltalán képes vagyok rá. - vallom be, kénytelen-kelletlenül. Lehet, hogy úgy tűnik csúnyán helybenhagytak és rosszul ítéltem meg az erőviszonyokat azokkal a fazonokkal, de hülye azért nem vagyok, és a kis “hogy is hívnak” csalogatásra halkan kiszakad belőlem a nevetés - bár egy rövid hörgés is, ami azt jelenti, hogy ne nagyon akarjak a helyzetemben kacagni, mert néhányszor talán gyomron és mellkason is rúgtak. - Az ifjú hölgy pontosan tudja, hogy nem mutatkoztunk még be egymásnak. De itt az ideje, és nagyon köszönöm a segítséget. Alaric Sinclair, a körülmények ellenére is örvendek a szerencsének. - nyújtom a kezemet, de amikor a pálcájának a fénye rávetül látszik, hogy töröltem az arcomról a vért vele és igen koszos, így visszahúzom és leejtve egy sóhajjal a ruhám oldalába törlöm, nem rázok kezet vele véresen, az biztos. - És a kisasszony pedig… ? - fordítom vissza a kérdést, amennyiben magától elsikkasztaná a bemutatkozást bizalmatlansági okokból. Persze még mindig hazudhatja valaki másnak a nevét, ahogy én is tehettem, ez mindig benne van a pakliban.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Meliora J. Argent
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-12-29, 22:34
Mindenki máshogyan tervezi az estéit. Vannak lányok, akik vásárolással, vannak akik kávézással, én pedig csak bolyongtam egészen eddig, mert az igazat megvallva azt se tudom, hogy hol vagyok. Aztán a másodpercek leforgása alatt kerülök egy dulakodás kellős közepébe vagy inkább a végébe és még egy kukát is felrobbantottam. Így utólag belegondolva egyáltalán nem volt jó ötlet, olyan büdös a szemét, hogy elmondani nem tudom és gusztustalan, de... most nem ez a lényeg. A visszakérdezésre csak egy helyeslő bólogatás, valóban segíteni szeretnék neki, az a kérdés hogy egyáltalán tudok e. A lumos után kicsit többet látok már belőle és egyáltalán nincs valami jó állapotban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mély együttérzés és empátia fog el, inkább egyfajta megértés van bennem, hiszen én is voltam "hasonló" helyzetben. Természetesen jól látszik, hogy mennyire meghurcolták, de nagyobb baja nem eshetett, bár ezt csak ránézésből nem lehet megállapítani. Most akkor hogyan tovább? - Ez a legkevesebb. - mondom semleges hangon, azért én sem vagyok hülye, hogy túlságosan bizalmas legyek egy idegen férfival egy sötét sikátorban. Eddig nem adott okot a gyanakodásra, de jobb résen lenni és megtartani a bizonyos távolságot. Pálcájára... vagyis a pálcájának vélt dologra pillantok és vissza az idegenre. - Szívesen elkísérlek a Mungoba, ha gondolod. - ajánlom fel neki barátságosan. Lehet nem ártana, ha megnézetné magát egy szakemberrel, az sosem szokott rontani a helyzeten. - Nem is emlékszem mit mondtál, hogy is hívnak? - nagyon jól tudom, hogy nem mutatkozott be...
♡
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-12-22, 04:58
Meliora & Alaric
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
Berobbantja a kukákat, amire egy nyögés hallattszódik, de nem onnan, hanem tőlem, ahogy feljebb húzom magam a zajra. Nem dobja fel magát egy patkány se látványosan, de az fix, hogy elkotródott onnan, akármi is volt ott. Először a sötétbe bámulok bele, csak halványan látom az utca fényeinek körvonalát a lányon, de ez is elég ahhoz, hogy a helyzetét és az alakját kivegyem. - Segíteni? Ó! - szorítkozik vissza az előző kakaskodós megjegyzés, amit azoknak ejtettem volna, akik helyben hagytak, ha visszatérnek. Ahogy fény gyúl a pálcája végére felemelem a bal karomat beárnyékolni a Lumost. Nem olyan erős az a fény, de a hirtelen váltás miatt csak hozzá kell szoknia a szememnek. A ruhám koszos, látszik, hogy többször a földre löktek és ott is tartottak néhány rúgás erejéig, az ajkam felszakadt, az egyik szemem elszineződött és feldagadt, ahogy az arcom és a testem rengeteg pontja inkább vöröses-lila, mint egészséges emberszínű. De nyílt seb, ami vérezhet, az csak a felszakadt szám, mondjuk a sok-sok sötét folt is igen fájdalmasnak tűnik már ránézésre is. És ezt alátámasztja a nyögés, amivel minden mozdulásnál, amikor szeretnék felvenni egy méltóságteljesebb pózt, feltör a torkom mélyéből. - Az a két rohadék... Rosszkor voltál rossz helyen, Meliora. Ugyan az én szempontomból jókor. Ritka, hogy valaki nem csak továbbsétál. - kezdek beszédbe, miközben a már a szemem megszokta a fényt és most a vérző számat tapogatom, amire még mindig nem száradt rá a vér, elég hozzáérnem és újra megindul. - A francba... Eltörték a pálcámat azok a nyomorultak. - húzom el a számat bosszankodva, amire megint felszisszenek, hiszen a szakadás a számon húzódik rendesen. Néhány lépésre mellettem egy adag törött gally hever, azzal már sokra nem megyek.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Meliora J. Argent
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-12-19, 23:16
Bármennyire nevezhetünk egy országot, várost vagy helységet biztonságosnak a veszély az egy olyan tényező, ami örökre ott marad. Ahogyan a volt tanárom mondta a fény nem tud árnyék nélkül létezni és pont így helyt áll a fordított állítás is. Természetesen nem gondoltam, hogy bele fogok csöppenni éppen egy ilyen történésbe, mindig is szerettem az ilyeneket elkerülni, de az a két barom sokkal előbb felszívódott, minthogy bármit is tudtam volna tenni. Erőt véve magamon feltápászkodom a földről, leporolom magam és... olyan dologban lesz részem, ami különös, fura és... ismeretlen. A testem magától mozdul és magától cselekedik. Természetesen a pálcám, ami elve párbajozáshoz a legmegfelelőbb már a kezembe is kerül. Még mélyebbre kerültem a sikátorban és ezzel együtt a fényviszonyok is egyre rosszabbak lettek. Hangokat már hallom és nehezen, de kivehetővé válik előttem egy alak, gondolom az a szerencsétlen, akit az a kettő megtámadhatott. Férgek, az összes olyan ember egy féreg, aki nem tud egyedül kiállni a másikkal szemben és gyáva mód a kettő az egy ellen módszert alkalmazzák. Már éppen szóra nyitottam a számat, amikor a kukáktól érkező zajra leszek figyelmes, abba az irányba szegezem a pálcát. - Confringo. - ejtem ki a szót és hamarosan egy robbanás keretében papírfecnik és más darabkák kerülnek a levegőbe. Sosem voltam egy félős lány... kiölték belőlem, ahogyan sok mást az állandó sértegetéssel és bántásokkal. - Meliora vagyok, segíteni jöttem... Láttam a két alakot, legalábbis engem is fellöktek. - bár nem éppen igaz, nem céltudatosan közeledtem ide, csak ha már itt vagyok, miért ne segítenék neki. Tudom milyen szar ez a helyzet, egyedül azt tudom remélni, hogy nincs annyira rossz állapotban. - Lumos. - a varázsige után pedig fénnyel telik meg az addig sötét sikátor és úgy közelítek lassan a szerencsétlen felé.
♡
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-12-17, 11:04
Meliora & Alaric
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
A kisváros gyorsan fejlődik, a varázslat nem is kell mondanunk, csodákra képes, napról napra emelkednek az új utcák, új boltok, így nem nehéz eltévedni még úgy se, hogy Roxmorts továbbra is egy kisváros. Valljuk be, bátor gondolat, hogy egyedül az utcán az elszaladó gonosztevőket látva egyáltalán eszébe jut, hogy utánuk küldene egy átkot. Milyen bátor! Talán nem is a Mardekárban lenne a helye ennek a lánynak, hanem a Griffendélben? A vér az ujjain elkezd felszívódni, megszáradni, és ahogy követi a mágikus sugallatot az a sikátor mélyére hívja. Érzi, hogy a vér, ami vezeti, tehát a vér nem azé volt, aki elszaladt mellette, hanem az áldozaté. Már a főúton se volt túl jó a világítás, de itt aztán tényleg vak sötét van, csak nyögésekből, és a képességéből tippelheti, hogy merre van a sérült. Amit fény nélkül láthat az csak egy nagy konténer mellett fekvő rongycsomót, ami halványan mozgolódik. - Auch… - nyög fel az a rongycsomó, azaz én, miközben ülésbe húzom magam átfordulva, a hátamat a konténernek vetve, ami fel is nyikordult, a lábaimat pedig kinyújtom magam előtt. - Ki az ott? Visszajöttetek még egy körért? - kiált ki a mélyen zengő férfihang, aztán egy köhögésbe fuldoklik a kardoskodó megjegyzés. A következő pillanatban a sikátor másik falánál valami fürge szalad el, zörögve a falhoz dobott szemetek és kisebb kukák között, ezzel talán frászt hozva a lányra. Valahogy ilyenek ezek az árnyas sikátorok, minél sötétebbek, annál több a mozgás bennük.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Meliora J. Argent
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-12-17, 00:12
Csak egy kis magányra vágytam, leheletnyi gondolkodási időre, ezért is maradtam le a lányoktól. Mire észbe kaptam, addigra már sehol sem láttam őket, csak álltam az utcában és kapkodtam a fejemet, hátha felfigyelek egy ismerős arcra. Várhattam volna a csodára, arra is hogy megkeresnek, de nem voltak olyanok, egyáltalán nem, inkább csak nevetnek a hátam mögött, hogy biztosan eltévedtem. Igaz egy ideje már átjöttünk ide és itt élünk, de nekem ez a kisváros még mindig elég ismeretlen, egyáltalán nem tudom magam kiismerni, talán éppen ezért is tévedek olyan helyekre, ahova ajánlatosabb lenne nem megjelenni. Nem soká itt vannak az ünnepek és kénytelen leszek hazamenni, de nem abba a palotába, amit itt építettem fel, inkább abba a hatalmas semmibe, ahonnan származom. Ha megtudnák az igazat rólam, darabokra szednének, apró kis cafatokra, miközben a létező kezükben lévő eszközzel megerőszakolnának engem. - Remek. - ejtem ki halkan a szavakat a számon, mialatt tisztázódik bennem, hogy most már biztosan eltévedtem. Abba már bele se szeretnék gondolni, hogy hogyan jutok éppen egy sikátorhoz. Természetesen hallom a hangokat, amik dulakodásra utalnak, talán éppen ezért is indulok el a hang irányába. Másodpercek múlva pedig két sötét alak tűnik fel, akik sikeresen fel is löknek, mielőtt pedig rájuk tudtam volna küldeni bármit is, ők már el is tűntek. A kabátomra pillantok, vér... nem csak látom, de érzem is fémes illatát. - Csodás! - motyogom, majd felkelek a földről és... egy halk... egy nagyon halk belső sugallatra megérintem a vért. Elkezdem az ujjaim közt dörzsölni, majd lehunyom a szememet egy másodpercre. Mintha hívogatna valami, mintha éppen egy halk utasítást kapnék és a lábaim már el is indulnak maguktól.
♡
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-12-14, 00:45
Meliora & Alaric
Aki hisz a véletlenekben, az nem fogta fel a sors hatalmát.
Sötét éjszaka van, a hold és a csillagok vastag felhőréteg mögé bújtak, de ez Roxmorts fejlődő városát nem állítja meg. Hosszú évekkel ezelőtt ez a kis település olyan volt, mintha egy kedves középkori időutazást tennének a diákok, a Háromseprű, Mézesfalás, Zonkó csodabazárja…Hatalmas cégérek, telitömött kirakatok, cserepes háztetők kandallóján keresztül a kéményből gomolygó füst, békés, apró város. De most? Az új üzletek és lakások nőnek, mint a gombák, új utcák és utak épülnek napról napra, amiken már előfordulnak mugli autók - vagy legalább is a varázslattal átitatott hibridek, amiknek a technológiáját nem őrjíti és zavarja meg a mágia. Az egyetemi képzés kezdete óta Roxmorts kereskedelme dübörög, a felnőtt mágusok akármikor lejöhetnek valamit vásárolni, szórakozni, illetve rengetegen inkább itt vesznek ki lakást közösen, vagy éppen egyedül, a valós lakosság többszörösére duzzadt a rövid évek alatt. Ide gyűlnek a rokonok, szerettek, vállalkozók…
A nyugalmas éjszakát dulakodás hangjai, varázslatok villanásai és egy hörgő üvöltés zavarja meg az egyik sikátor mélyéről, de úgy tűnik, hogy a környéken vagy ennyire megszokott az ilyen, vagy ennyire begubóztak az emberek, hogy senki se veszi észre a hangokat. Az egyetlen egy fül, aki még is csak felfigyel egészen tisztán, az pedig nem más, mint fiatal lány, alig két sarok közelből: Meliora J. Argent
Pillanatok múlva már véget is ér az egész, és két sötét köpenyes vélhetően férfi rohan ki a sikátorból egyenesen a lány irányába, az arcukat csuklya fedi. Több, mint valószínű, hogy a ruhájukon valamiféle bűbáj lapul, mert a körvonalaik szétfolynak, nem lehet megállapítani magasságukat, testalkatukat, és az arcuk pedig végképpen láthatatlan. Nem igazán törődnek azzal, hogy kerülgessék, az egyik még durván meg is taszítja, hogy takarodjon el az útjából, és ezzel egy véres foltot hagy a lány kabátján, aztán tíz másodperc múlva elhoppanálnak mind a ketten.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Perselus.Piton
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-03-11, 00:43
Volt már rá példa, hogy nem idegesítette egy egy diák. De nem több, mint amit két kezén meg tud számlálni. húsz év alatt, az két évente egy diákot jelöl. Ez pedig már egészen rekord, hogy minden második évben akadhat egy kedvence a proffnak! És mindannyiszor be kellett látnia, Mad tud magára vigyázni, és bárkit le tud szerelni, és különben is! Így vagy úgy, mindig elismerte, ha nem is mindig hangoztatva, de magában mindenképp, hogy Mad egy kivételes személy és még ha a környezete felé Perselus táplál is egy jó adag féltékenységet, Mad miatt akkor sem kell aggódnia etéren. Kérdéses, most, hogy voltaképp távol lesznek egymástól, és Perselusnak még kevesebb alkalma, ideje, vagy legális pillanata lesz Maddel ez az érzés mennyire fogja benne kinőni magát, de remélhetőleg semennyire! Nem valószínű hogy a jövőben elkövetkező lopott perceiket ezzel kéne megmérgeznie. Akkor sem, ha ő Perselus Piton, a mérgek és bájitalok mestere! És bármilyen hihetetlen, nagyon is szereti a nővel ezeket a kitartott, próbára tett helyzeteket, játékokat. A tekintete sötét akár egy mélységes sötét kút, amibe igen könnyedén bele lehet esni. Élet és egyfajta mohó vágy fénylik benne. De most még állja egy kicsit. Hiszen játszanak. Az pedig, hogy Perselus kezei egészen jók... Nem. Nem a nem létező tapasztalatoktól. Akárki akármit mond, a bájitalokhoz is kell egy jókora kézügyesség. Finom motoros reflexek és koordináció. Különösen, mikor egyik kézzel alapanyagot adagol, másikkal a pálcájával végzi a keverési technikát és mindemellé még a leírásra is figyelnie kell. Különös elegy, mert ujjai vékonyak, csontosak és meglehetősen lazák, ugyanakkor van erő a kezében. Nos... valaminek legalább kifogástalanul működnie kell Perselusnál. És ha más nem is, akkor ez a kezei kell hogy legyenek. Az óvatosság társul egy gyengédséggel, határozottsággal karöltve meg már figyelemmel. Épp kellemes ideig nyújtva a masszázst, elereszti Mad talpát. Kezeivel végig simít a lábai külső felén, a combjain, és megállapodik a medencéje két oldalán. Végig néz az előtte elterülő látványon, le sem tagadhatná a gondolatait. Végig is simít lehelet finoman felfelé Mad köldökén át, hasfalán végig, mellein... Épp ilyen puhák a mozdulatai visszafelé is, csak hogy akkor nem áll meg a köldökénél és helyezkedik is, míg nem tud gond nélkül a nő alhasára csókolni. Majd egy időre eltűnik odalent...
Madeleine Eastwick
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-03-10, 22:53
Elég nehéz lenne számon tartani, hány férfi kollégája van vagy volt a nőnek, és mennyivel tart fent baráti, csevegő, kellemes viszonyt. Grayson fia sajnos nem a legjobb Bájitaltan órákon, de őszintén feltéve a kérdést, van olyan diák, aki nem idegesíti Perselus Pitont? Mert az ritka, mint a fehér holló, és jó, ha évfolyamonként egy akad, elvétve. Ettől függetlenül persze Mad igyekezett több ízben is kifejteni adott alkalmakkor Pernek, hogy nincs semmi aggódni valója, nem szándékozik senki mással sem összeszűrni a levet, csak néha kiengedi a gőzt, és cseveg, vagy szórakozik valakivel, vagy megisznak valamit. Szerencsére azonban nagy csörtékre nem került sor. Mad pedig kifejezetten élvezi azt a játékot, amit a férfival néha, főleg ilyenkor játszani tud. Szereti feszegetni a határait, hogy meddig mehet el, meddig tudja tartani magát a másik, mintha valóban egy macska lenne, aki egy kismadárral játszik, miközben le akarja vadászni. És a szája sarkában ott a mosoly, és smaragdzöld szemei is vészjóslóan, de gyilkos játékossággal villannak meg, ahogyan finoman ingerli a férfit, aztán nemes egyszerűséggel csak elnyúlik a pamlagon, és hagyja magát kényeztetni. Ha nem emberi alakban lenne, minden bizonnyal még dorombolna is hozzá, de így ezt most nem teszi meg. Egy kellemes nyújtózás után kezeit a tarkója alatt összefűzi, és élvezi a masszírozást, mert ami azt illeti, Pitonnak fura szokásai vannak, de egészen jó kezei. Amin Mad mindig csodálkozik, mert nem gondolja, hogy a férfi olyan gyakran gyakorolta volna, vagy olyan sok emberhez ért volna hozzá, és főleg nem véli úgy, hogy annyi nővel került volna össze, és mégis.. van valami kifejezetten jó a kezeiben, ami miatt nem csak hagyja, de élvezi is a masszázst.
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-03-10, 22:39
Ha már kisajátító szeretetnék tart, Graysonnal kapcsolatban odáig jutott, hogy szóban fejezte ki nemtetszését a férfival kapcsolatban. A mondandó azonban nem Mad hozzá állásáról szólt, vagy őt kérdőjelezte volna meg, egyszerűen gusztustalannak tartja a fickót valamiért és az, hogy szívesen bájcseveg Maddel Pitont valahol idegesíti. Többek között sajnálatos de tanár társa felé táplált ellenszenvéhez hozzá járul a fiának a mentalitása a bájitalórákon... De tény túlzásba nem vitte és már az is nagy szó volt, hogy Madnek kifakadt, akár csak egyetlen mondaton belül; Graysont legszebb kifejezéssel is egy tróger alaknak tartja. De különösebben mást nem tett szóvá és nem csak azért, mert közvetlenül nincs rálátása, más hogy viszonyul Madhez, hanem egyszerűen ha valami nem is tetszett vissza nyelte és fókuszált a nőre és a vele való viszony mélyítésére inkább. Ő is megértette, hogy nem a Mad körüliekre kell figyelnie, hanem a nőre magára. Hiszen ő a cél, nem más. Mindez ezt erősítette benne. Nem egy kamaszos rajongásra és kétségbeesésre épülő teperés nyilvánult meg, amivel csak taszítja a másikat. Most is ott van, hogy szereti a nőt lenyűgözni a maga módján, a maga modorában, apró cseprő megmozdulásokkal, viszont most valami egészen más motiválja, nem az a fiatalkori versengés. Hiszen tudja, hogy Mad már az övé és ez fordítva is igaz. Persze ezt újra és újra meg kell erősíteni valamilyen formában. És ez miatt is nehéz az elválás és ugyanakkor ez biztosítja egyfelől, hogy az útjuk újra találkozni fog. A talpmasszást kinyújtja ameddig csak tudja. Minden inger ellenére remekül állja a sarat és Mad kényeztetésénél marad, minden értelemben. Elvégre nincs is jobb mint az este újra kezdése, ébredés után...
Madeleine Eastwick
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-03-03, 21:44
Talán pont ettől más az ő szerelmük, és több egyfajta kamaszos hévnél és lelkesedésnél. Nagyon kiforrott és megharcolt valami, ami lassú érlelődés eredménye. Nem volt elkapkodott a kettejük kapcsolata, az már bizonyos, és talán pont ez adott alapot arra, hogy most ne szomorkodjanak. Mindketten felnőttek, valamilyen szinten kettős ügynökök is, a hatalom szolgálatában állnak, ki így,ki úgy, és hozzá vannak szokva a veszélyhez, az egyedülléthez. Ami szokatlan a számukra, aztán talán pont ez a meghittség, hogy nincsenek egyedül, hogy van, aki visszavárja őket, hogyha távolabbra mennek, hogy kicsit ki kell néha mozdulniuk az egyszerű én-gondolatokból. És ez Madeleine számára is furcsa és ijesztő volt a kezdetekben, főleg, amikor nem tudta, mihez is kezdjen a másikkal, meddig mehet el, az mit érez iránta, és ha érez, akarja-e ezt viszonozni. Nem csak Perselusnak volt ez belső harc. Most azonban, hogy megszerezte, nem akarja elengedni, és Perselus már-már kisajátító szeretete kifejezetten vonzza a nőt. Egy olyan hely ez, ahol nem neki kell dominálnia, és van valaki, aki a maga furcsa módján, de fellép érte, és ha túl sokat van valaki más társaságában, akkor bizony odamorrant. Mégsem sikerült ezt idegesítő mértékig elvinni, hogy megmérgezze kettejük kapcsolatát. Amikor pedig a férfi hirtelen feljebb emeli, akkor halk sikkantással hagyja magát, mert tény és való, hogy ez a fajta masszírozás kifejezetten jól esik neki. Kényelmesen dől hátra, nyújtózva egy nagyot, karjaival belekapaszkodva az ágy támlájába egy pár pillanatra, majd megfeszített izmait elernyeszti, és visszahull a férfi ölébe, meg az ágyra, onnan figyelve igéző zöld szemeivel a másikat. Szabad lábával pedig finoman cirógat végig Perselus mellkasán, lefelé, a hasán, alhasán..
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-02-24, 22:13
Ugyanitt, ugyaninnen. Ezek a gondolatok benne is visszhangot vetnek, a mikor kérdése azonban sajnos megválaszolatlan marad. És igen, talán nehezebb lesz ez a fajta távolság tartás, mintha egyszerűen nem látnák egymást az egész végéig. Mint két idegen. Kollégák, minden egyéb nélkül... Szomorú búcsú ez valójában. Mégsem hagy egyik sem utat a szomorkodásnak. És ez így van rendjén. Se ruha, se levegő. Fejben is igyekszik mindent kizárni, nem gondolni mindarra ami várhat rá. Minden bizonnyal Perselus ennyire még sosem volt a jelenben. Mellkasa hangtalanul kissé szaggatottan emelkedik és süllyed, ujjai Mad hajába tévednek, maga felé fordítja az arcot felfelé és pillanatokig csak nézi a vonásait. Hüvelykujjával megcirógatja Mad alsó ajkát, állát, mutató ujja külső felével. Végül nyel egyet és Madet egy picit felhúzva fordít a helyzeten. Puhán érkezteti a nőt a hátára, feneke pedig a Perselus ölébe kerül. Egyik lábát, lazán nyújtva a vállának támasztja és átkarolva Mad másik lábának talpát veszi kézbe. A látvány ami elé tárul igazán megindító minden értelemben a számára és ez az arcára is kiül, meg másutt is érezhető. A vállának támasztott lábának bokájára csókol, aztán csak lazán masszírozni kezdi a kezébe vett talpat. Rá fér Madre is a figyelem és egy kis kényeztetés, úgy, hogy közben mégis érvényesül, hogy igen bensőséges közelségbe kerüljenek, maradjanak.
Madeleine Eastwick
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-02-24, 20:44
Nem is akarja tudni, hogy hol lesz az a bizonyos találkozási pont. Azért választotta ezt a helyet, mert innen mindketten el tudnak tűnni, nem figyeli senki, hogy a férfi éppen honnan érkezik, bár nem tudja, figyelik-e már őt, vagy majd akkor kezdődik meg mindez, ha belépett. De nem kérdezte, hova kell mennie a másiknak, és nem is akarja, hogy elmondja. Ha elkezdené, esélyesen leállítaná, mert több szempontból is veszélyes lenne a dolog. Ez a férfi dolga, és Mad nem avatkozik bele a férfi dolgaiba. Be kell érnie annyival, amennyit tudhat, és azzal, hogyha mindennek vége, akkor talán egy ugyanilyen romos, mocskos várban fogják ugyaninnen folytatni. Szerencse, hogy egyikük sem jó alvó, és éppen ezért még rengeteg idejük van a hajnal első fényeiig is. És ahogy a nő érzi, a másik nem akar megbeszélni dolgokat, nem ellenkezik, sőt. És amiért kicsit mintha elnyújtott lenne a nő minden mozdulata is, az ugyanazért van. Bár nem lesznek elszeparálva, de az együtt töltött idejük minőségileg teljesen más lesz. Nem lesznek mások egymás számára, mint két idegenek.. ezért Madben van valami, ami arra sarkallja, hogy amíg lehet, ne legyen köztük semmi. Se ruha, se levegő. Ahogy eldől a férfivel, kezei annak mellkasára siklanak, finoman cirógatva a hamuszín bőrt, majd apró csókokat hint a férfi nyakára, majd a mellkasára. Milyen szerencse, hogy egyikük sem az a kifejezett harag tartó - a másikkal szemben legalábbis.
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-02-24, 18:42
Egyértelmű bizony! Még van idejük bármire jószerivel. Nincs megszabva mikor érkezzen meg, Csak, hogy a nap folyamán jelentkezzen egy megadott helyen. A találkozó helyzetéről egyébként nem tett említést Madeleine-nek. És hogy épp mire használják a fennmaradó időt, az rajtuk áll. Az ében pálca hamar az ágy melletti kis méretű komódon végzi. A csók, a közelség, meg a finom érintések nem közömbösek számára, sőt. Kezei a nő derekára csúsznak, csók közben ölelve magával húzza, eldől vele. A mozdulataiban benne van, ami az este folyamán is benne volt: Mintha hosszú időre ezek lennének az utolsó együtt töltött óráik. Ami valahol igaz, valahol pedig mégsem. Hiszen kifejezetten elszeparálva nem lesznek. És valóban Madeleine előtt nem igazán volt része ilyen figyelemben. És ő sem tudott igazán ennyit megosztani magából mással. Mad derekáról a combjaira simít kezeivel közben kitartja a csókot. Az ő váruk. Az ő rongyos kis viharvert fészkük. Recsegő padlódeszkákkal, már bőven cserére szoruló ágymatraccal... De mégis az övék most.
Madeleine Eastwick
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Külső utcák, sikátorok 2019-02-24, 17:37
A puszta feltételezés is mintha sértené, de ennek annyira kifejezetten nem adja se jelét, se hangját, egyszerűen csak finoman felvonja egyik szemöldökét, és végül gyilkosan villannak meg szemei, miközben egy hosszabb csókot lehel a férfi ajkára, majd a fülébe súgja. - Ajánlom is.. - mármint, hogy ne felejtse el, de jelen helyzetben ez minden bizonnyal teljességgel egyértelmű a férfi számára is. Ami meg a paranoiát,és az esetleges megbeszélnivalókat illeti.. Mad nem zárkózik el tőle, de tény és való, hogy jelenleg máshogy van még elfoglalva a férfivel, szívesebben használja ki a helyzetet, kezével érzékien cirógatva annak hátát, vállait, miközben még mindig kifejezetten közel tartózkodik hozzá az ágyban, és reméli, hogy egy kis időre a férfi lerakta a pálcáját is ismét. Persze, ha Perselus belevág a komolyabb dolgokba, vagy beszélgetni akar, Mad meggyőzhető, és nyilván figyelni fog rá. Addig azonban kiélvezi az ő kis varja társaságát. Más úgyse fogja értékelni a férfit ennyire egy jó darabig, és talán előtte se értékelte ennyire.. ki tudja?
