2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem mondom, hogy én vagyok a világ legprofibbja vígasztalás terén, de egyelőre nem tudom, hogy Rocconak erre van szüksége, vagy csak néhány baráti jó szóra, netán hogy szórakoztassam. Ezért hát most a dobolás várhat, amíg kiderül, hogy mitől olyan fancsali a képe, persze azon kívül, hogy picit odaszólok a túlságosan divatos kinézete miatt, ami tudjuk jól mindketten, hogy nem jellemző rá... sőt egyikünkre sem, bár néha úgy érzem, mintha Diego azért előfordulna, hogy élvezi az efféle puccos stílust, vagy csak így szeret felvágni, a jó ég tudja. - Igen tudom. Cinkes, hogy mi a zeneterápiás köre lettünk volna, de sajnos pont az ezzel járó életstílus vissza el őt rossz irányba. Sejtelmem sincs, hogy valaha visszatérhet-e ehhez az életmódhoz egyáltalán, ha hajlamos... szétcsúszni. - én bizony simán kimondom nyíltan, hogy pocsék érzés, hogy pont a zenével próbálják őt segíteni, amire itt voltunk mi, csak hát sajnos mi túlságosan vakok voltunk, főleg a srácok, hogy lássuk mennyire nagy a baj. Mások kellenek hozzá, idegenek, hogy segítsenek neki és simán van rá esély, hogy sosem térhet vissza a bandába, mert akkor csak úgy visszaszippantaná ez az élet, aminek akár még a mostaninál is rosszabb vége lehet. Ő még egészen enyhe állapotban került be, láttam ott olyanokat, amikor nála voltam, akik valószínűleg csoda, hogy éltek és gondolom vannak bőven, akik ennyire sem szerencsések. - Mondtam Diegonak, hogy amikor fotózgatni jött nem úgy tűnt, mintha csak fotós lenne. De miért megy vissza Rómába? Tény, hogy ott melegebb van, de... - elakadok. Nem akarom kimondani, hogy nem volt neki elég fontos Rocco, mert nem tudom, hogy egyáltalán milyen szinten voltak. Meg aztán én ne osszam az észt szerelmi fronton, hiszen soha sem volt igazából senkim sem. Aki tényleg fontos volt nekem most itt ül a teremben, de mostanság már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ez nem valami felerősített testvéri rajongás volt-e, hiszen itt van Ashton, aki... Áh, na ez végképp bonyolult! Eljön majd egy koncertre, ott valaki elkotyogja neki, hogy engem a lányok érdekelnek, ami ugye nem is igaz, aztán fuccs az egésznek. - Rendesen elpusztítottad a készletemet haver! - kapom el az utolsó fánkot és majszolni kezdem, ezzel kicsit a kérdést is elodázva. - Nem is tudom, talán csak kicsit ki kell tisztítanom a fejemet. Túl sok gondolat... női izé tudod. Nektek könnyebb egy dologra koncentrálni, én csak akkor tudok kikapcsolni, ha verem a dobokat. - sóhajtok egyet és tovább majszolom a fánkot. - Egyre inkább úgy érzem, hogy az anyám nem sokáig bírja, hogy nem vagyo a jó kislánya és a napokban kaptam ezt... - előhúzom a gyűrött levelet a zsebemből. Látszik rajta, hogy már jónéhányszor elolvastam. A bátyám írta, ami végülis jó, hiszen hónapok óta az első hír róla. A levél néhány sora alapján jól van, de nem derült ki, hogy hol pontosan, csak hogy valahol Kenyában és az egész annyira macskakaparás, hogy nekem ebből totál nem úgy fest, mintha annyira jól lenne. Anyuéknak persze nem mutathatom meg, hiszen gyakorlatilag kitagadták, de akkor is aggódom.
Egy grimasszal forgatok szemet amikor a kinézetemet firtatja, persze tudom hogy nem rosszindulat van benne. Csak szívja a vérem - Egyszer öltözök ki, akkor is véget ér a világom egy része.. - emelem égnek a karjaimat, kezeimet, hogy aztán drámaian ejtsem le őket. Általában nem vagyok egy dráma queen de most nagyon érzem, hogy valami az agyamra ment. Egy kicsit hiányolom, hogy nem folytatja a gyakorlást, de ugyanakkor annyira egyenesen megnyilvánul a törődés Frankie felől hogy végül csak veszek egy mély levegőt, nagyjából olyan mélyet, mintha az egész teremből ki akarnám szippantani, és egy nagyjából ugyanilyen hosszú kilégzés követi. Még talán valami nyöszörgő-szisszenő sípolás is távozik belőlem. A szemeimet le kell csuknom ameddig tart mert érzem, ahogy sárkányosodik.. Nem akarom a frászt hozni rá a jégkék hüllő szemekkel, akkor sem, ha el lehetne ütni valami kamuval.. Hallgatok, azt sem tudom hol kezdjem végülis valahol mégis bele kezdek, közben a mutatóujjamra húzom az egyik fánkot és pörgetni kezdem. - Voltam bent Camille-nál. Egész jól fest ahhoz képest.. Bár amiket mesélt még sok idő lesz mire felépül.. Azt mondta zeneterápiás körbe került, hogy feldolgozza a veszteséget. - nem mondom, hogy nincs bennem féltékenység azzal kapcsolatban, hogy bent bezzeg talált csapatot akikkel zenél továbbra is.. De persze meg kellett értenem azt is, hogy ezt miért csinálja. Hogy számára ez a gyászfolyamat része. Amiatt csinálja, hogy képes legyen elengedni.. A mutatóujjamon pörgetett fánkot is betömöm a fejembe. Félig még teli szájjal folytatom - Aztán találkoztam ma Alex-al… - itt hallgatok egy jókorát, de valójában csak próbálom lenyelni a falatot, ami pillanatra esküszöm olyan mintha a torkomon akarna akadni. - Tudom, hogy be sem mutattam nektek, szerettem volna, csak úgy, amikor tényleg komolyra fordul.. De már mindegy. Vissza megy Rómába tanulni. - titkolni sosem titkoltam, hogy vele vagyok, de tény, hogy általánosságban volt hogy hajtottam a csajokat, nem csodálom, ha senki nem tartotta számon ki van épp mellettem. Végül a maradék két fánk közül az egyiket Frankie-nek dobom. Aligha hiszem, hogy nem fogja tudni elkapni. - És te? Hogyhogy így bevackoltál? - intek egy hanyag mozdulattal az ital-sütemény halmok felé, de nincs bennem lefitymálás, csak most ez a maximum motorikus mozgás amire képes vagyok.
Már épp lendül az első ütem, amikor meghallom, hogy nyílik az ajtó. Az első szó persze majdnem a számra is jön, afféle "Húzz el, foglalt!" megszólalással, de amikor meglátom az ismerős arcot természetesen nem zavarom ki annak ellenére, hogy megdézsmálja a kajámat. Inkább elkapom a cintányért, mert mint tudjuk jó sokáig ki tudja tartani a hangot, ha egyszer jó erőből megütötte az ember. - Hű, de puccosak vagyunk! - mérem végig hümmentve egyet. Furcsa érzés, de talán pár hónapja még más gondolatok is tolakodtak volna a fejembe, de most valahogy nem. Ezt magam is meglepetten tapasztalom, de aztán el is hessegetem az ezzel kapcsolatos lamentálást és inkább Roccora figyelek, aki látványosan pusztítani kezdi az én fánkjaimat. Elhúzom a számat egy pillanatra, de persze inkább csak szórakozom vele. Nem vagyok irigy, na meg igazából lehet, hogy nem is ettem volna meg mindet. Mondom, lehet! A felvetésére bólintok, bár őszintén szólva valahogy úgy érzem, hogy ha már itt van, akkor még sem kellene nekiállnom zúzni egyet, főleg mert nagyon úgy látom rajta, hogy valami... van. - Na mesélj mielőtt mindent felzabálsz! Mi a franc ez a szerelés? Előre hoztad az év végi vizsgákat ennyivel? - huppanok le inkább én magam is a mellette lévő másik fotelbe, megpörgetve a dobverőket az ujjaim között. Egyelőre még nem vagyok éhes, de a kezeimet lefoglalom a játékszereimmel addig is. A lábaimat lazán feldobom a fotel karfájára és elterülök. Hát igen ez jellemzően az a fajta ülési mód egy fotalben, amitől az anyámat kiverné a veríték. Otthon effélét nem igazán művelhetek, de nagyjából mindenhol máshol ilyen módon használom a kényelmesebb ülőalkalmatosságokat. A tekintetemet pedig kérdőn Roccora függesztem. Sok minden jött össze mostanában annyi szent. A turné, meg az új tag, meg Diegoval sincs minden rendben, én magam is látom. Túl sok a zűr a banda körül, pedig épp csak most kezdenénk befutni. Azt hiszem kezdünk felnőni, hogy ennyi minden van az életünkben, hiszenek jelenleg a világ is elég zavaros, pedig én aztán baromira próbálom magamat távol tartani a politikától, de van, ami ennek ellenére hozzám is eljut az újságokból. Szívás. Határozottan olyan érzésem volt karácsonykor, mintha még az apám olyasmit is pedzegetett volna, hogy nem kellene visszajönnöm a suliba. Persze ezt gond nélkül elengedtem a fülem mellett, nem reagáltam rá semmit és visszajöttem. De ez még nem jelenti azt, hogy tényleg ne hallottam volna a burkolt célozgatást. Gőzöm sincs, hogy mi lenne, ha azt mondanák, hogy menjek haza és punktum.
Azzal a feltett szándékkal tartok a zeneterem felé, hogy ha bárki is tanyázik ott, azt kivágjam onnan és pillanatnyilag kisajátítsam magamnak a helyet. Csak úgy pattog körülöttem a levegő. Feldúlt vagyok és kezdek a határaimra érni, pedig én aztán nem arról vagyok híres, hogy ez bekövetkezzen. A csapatot csak hajtom, ahogy magamat is, de én is érzem, hogy kezdem őket megint elhanyagolni emberileg. Kezdek tőlük nagyon eltávolodni, pedig Camille kilépése után megígértem nekik, hogy vigyázok rájuk. Diegon viszont egyre inkább érzem, hogy ő is menne. Az itteni időjárással pedig épp annyira meggyűlik a bajom ahogy a Nápolyból, anyánk képében felénk kúszó felhőkkel.. Odakint is jó nagy felhőszakadás van, akkora, hogy Londontól Skóciáig ér az a rohadt eső.. Bár ha arra gondolok, hogy legalább lehűtött valamennyire, ameddig vissza értem a kastélyba, még akár úgy is vehetem, hogy jól esett. Nem mintha ez vissza tartana attól, hogy szinte izzó aurával tépjem fel a zeneterem ajtaját, és már majdnem nyitnám a számat, hogy kiparancsoljam akárkit is érek ott, de amikor meglátom Frankie-t igazából olyan gyorsan lenyugszom és megszűnik az aurámba sűrűsödött indulat, mintha szó szerint elvágták volna. Még egy kis megilletődött “Ó” is elhagyja a számat, de aztán csak becsukom magam mögött az ajtót. Magamhoz képest meglehetősen “ki vagyok öltözve”, ahogy öltönyben meg nyakkendőben feszítek. Bár azt nehéz lenne megmondani, hogy temetésről, vagy egy rosszul elsült randiról jöttem-e mert az ábrázatom alapján akár mindkettő is lehetne. Mindenesetre amikor meglátom a fánkokat és az italos témát automatikusan arra veszem az irányt. Frankie-vel nem erőltetem meg magamat, hogy angolul beszéljek, vissza váltok az anyanyelvünkre. - Nem baj ha veszek belőlük ugye? - kérdezek azért rá félig igazából utólag, mert két fánkot máris nagyjából egyben betömtem a fejembe. Úgy nyelem le hogy csak úgy koppan és közben az italosztót tekergetem addig, ameddig valami kevésbé gyerekbarát koncepciót nem ad ki és persze nem igazán foglalkozom a pohár gondolatával, lehúzom fenékig a “kancsóból”. Mielőtt vissza tenném az asztalra, vissza állítgatom. Magamhoz veszek még úgy négy-hat fánkot és a Frankie-vel szembeni szék-fotel-pihenősarokba vetem le magamat, de olyan elánnal, hogy csoda, hogy nem rogy össze alattam az a bútordarab. Lecsúszok annyira, hogy szinte feküdjek benne és a fánkokat egyszerűen a mellkasomra pakolom, mint egy kis bánat-tornyot. - Eskü csendben leszek. Már persze ha nincs kedved később jamelni. - vetem fel tele szájjal, egyben a tudtára adva, azt a hatéározott szándékomat, hogy maradnék. Én igazából mindig is szerettem hallgatni ahogy játszik. Annyi energia van benne és ráadásul a játéka számomra mindig is olyan volt, mintha a zenéink szívverését keltené életre vele.
Lássuk be a dob nem tipikusan az a hangszer, amit az ember bárhol gyakorolhat, vagy magával vihet, mint egy gitárt, vagy hasonlót. A tetejében pedig sokkal kevésbé "barátságos" hangszer, mint a zongora. A legtöbben legalábbis nem értékelik, ha a szomszéd szobában gyakorolsz és lenyomsz egy fél órás dobszólót. Valószínűleg öt perc után agyfaszt kapnak a zajtól, míg egy zongoraszólót a legtöbben szívesen hallgatnak akár háttérzajként is a tanulás mellé. Szóval, amikor a Roxfortba jöttem megpróbáltam utána járni a dolognak, hogyan oldhatnám meg, hogy gyakoroljak és ne kelljen hozzá elmennem mondjuk Roxmortsba külön próbaterembe. Belekerült pár hétbe anno, amíg sikerült végül a zeneteremben kialakítani egy dobsarkot. Persze azóta is egyeztetnem kell, hogy ne akkor jöjjek, amikor próba van, de legalább itt nem zavarok senkit sem, mert a terem eleve hangszigetelt, meg hát az alagsorban van viszonylag távol a lenti klubhelyiségektől. A mai napot is bizony arra szántam, hogy kipróbálok egy ötletet. Meg hát, ha már végre visszakaptam a dobverőimet, akkor pár attrakciót is begyakorolok. A dobolás ugyanis nem feltétlenül csak arról szól, hogy zajt csiholsz, hanem néha nem árt egy villantás, mondjuk dobverő pörgetés a levegőben, meg hasonlók, aztán persze a dobok sem egyformák és már régóta merengtem rajta, hogy a kollekciómat se lenne rossz bővíteni, egy-egy új formát betenni a készletbe és persze azokon is profin játszani. Néha nem rossz belevinni egy kis plusz extra hangzást a számainkba. - No ti itt vártok a sorotokra... - teszek le egy tálcát első körben, amit sikerül leegyensúlyozni az ajtón úgy, hogy ne borítsam le. Azt terveztem, hogy ha már nem jönnek ma próbálni ide, akkor elfoglalom nagyjából egész napra a termet. Mégis csak szombat van, sokan lementek Roxmortsba, én meg baromira ráérek. Ehhez viszont kell bőven kaja. A dobolás, mint tudjuk azért eléggé leterheli az embert fizikailag, ha aktívan műveli. Szóval a tálcán ott van egy újratöltőd kancsó, ami attól függ mivel tölti újra magát, hogy hogyan fordítod el az alját, aztán pár szendvics, meg néhány muffin. Tök jó fejek tudnak lenni a manók, ha az ember rendes velük, én pedig általában mindenkivel rendes vagyok. Lepakolok hát, magamhoz is veszek egy muffint, hogy aztán persze jól lenyalogassam a maszatos ujjaimat és a nadrágomra töröljem kulturált módon mielőtt a kincseimhez nyúlnék. A dobverőket még sem fogom összekenni! A gatyámat kevésbé sajnálom.
Ami engem illet, én csak szeretnék minél hamarabb túlesni ezen az egészen... Valamiért úgy érzem, Camillet senki se lesz képes pótolni, még abban az esetben sem, ha a világ egyik legjobb zenészét kapjuk kézhez az ismeretlen személyében. Elvégre, mindannyian gyermekkorunk óta ismerjük egymást, együtt alapítottuk a bandát és az, hogy ő kilépett belőle, elég keserű szájízt hagyott bennem a mai napig. Azzal pedig, hogy ma megtartjuk a "válogatót", valahogy annyira véglegesnek tűnik az egész... Innen már nincs visszaút, Camille nem gondolhatja meg magát, elvégre nem fogunk valakit az ő szeszélye miatt kipenderíteni. Hónapokon keresztül lett volna lehetősége visszatérni, mégse tette, a mai nappal pedig lezárul a türelmi idő. Pasqual pedig... Nos, nem állítom, hogy meglepett a húzása, hiszen valahol mélyen sejtettem, hogy ismét bele fog köpni a levesünkbe. Valahogy sose bír a vérével, ha arról van szó, hogy Roccónak összejöhet valami. Ahol csak tud, keresztbe tesz a bandának is, mivel ez az egyik olyan dolog, amiért nem kap anyánktól. Amint pedig észrevettem, hogy Rocco nekimegy, hirtelen összeállt bennem a kép és szinte szavak nélkül kitaláltam, miről is lehet szó tulajdonképpen. Mindenesetre, én megőriztem a hidegvérem, szóval segítettem anyámnak szétválasztani az ikreket. Ebben nyilván az is közrejátszott, hogy Pasqual - még ha nem is tudatosan -, de időt nyert nekünk. Időt arra, hogy Camille meggondolja magát. Igazság szerint még most is abban reménykedem, hogy az utolsó pillanatban beesik az ajtón és közli velünk, hogy vissza akar térni. Fogalmam sincs, hogy Frankie és Rocco mit szólna ehhez a fejleményhez, de én szívesen látnám őt viszont és rúgnám fel a meghallgatást rögvest. A kedvcsináló zenéket szívvel-lélekkel tolom végig, még abban az esetben is, ha némileg levert vagyok a történtek miatt és folyamatosan az zakatol a fejemben, hogy Camille nélkül már a banda se lesz a régi. Az új tag esélyesen csak akkor fog bekerülni, ha nem csak tehetséges, hanem mindannyiunk számára szimpatikus is, hiszen ki szeretne együtt dolgozni valakivel, akit ki nem állhat? Ez pedig némi extra kihívás elé állítja a jelentkezőket, olyasvalami elé, ami nem szerepelt az apró betűs részben sem. Elvégre, a Cherry Bomb nem csupán egy zenekar, hanem annál sokkal, de sokkal több. Négy ember álma, amelyet együttesen alkottunk meg még évekkel ezelőtt és amely - a kezdetekhez képest - igenis kezdi immár kinőni magát. Tény, ami tény, hogy ez az egész tagtoborzó sokkal inkább Rocco vágya volt, semmint az enyém vagy Frankié... Én valóban halasztottam volna a turné utánra, hiszen addig már nem sok időnk van, szóval egy új tagot elég kemény kihívás elé állítanánk az idő szűke miatt. Összecsiszolódni velünk, betanulni a dalokat, eljárni a próbákra, amelyek - az időpont közeledtével - egyre sűrűsödnek és egyre keményebbek. Ezt azért nem lehet félvállról venni... Kellően kitartónak kell tehát lennie az új tagnak, úgyhogy már most igyekszem én is kellő komolysággal és szigorúsággal állni a meghallgatáshoz. Mit ne mondjak, azért akad egy-két csinos lányka is, akiket már most tárt karokkal fogadnék, de igyekszem lehűteni a gondolataimat és igenis arra koncentrálni, hogy itt az alkalmasság a kritérium, nem a szexi dekoltázs.
Sürgök-forgok, téblábolok és sűrű bocsánatkérések közepette "menekülök" odébb, amint sikerül néhány embernek nekitolatnom, miközben szorgalmasan kattintgatom a gépemet. Tény, ami tény, elég ügyetlen vagyok még az emberek kikerülésében az idő alatt, amíg a kamera a kezemben van. Olyankor ugyanis nem figyelek semmi másra, csakis a pillanatra, hogy minél több olyan mozzanatot kaphassak el, amelyet végül megéri lehozni az iskolaújságban. Elvégre, ha a Cherry Bomb népszerűsítéséről van szó, mindenben benne vagyok. Na, nem mintha annyira rászorulnának az iskolán belüli PR-ra, de hát mindig jól jön egy kis ingyen reklám. Egy új tag berobbanása pedig elég sokat dobhat a hangulaton, főleg ha az a jelölt kellően jól is néz ki ahhoz, hogy már csak a fényképe révén lányok tucatjait vonzza be mágnesként a banda nyílt próbáira vagy éppen magára a fellépésükre. Látom én Roccón még távolról is, hogy kezdi elveszíteni a fókuszt és ahelyett, hogy a jelentkezőkre figyelne, inkább firkálgat. Persze, a jelöltek simán hihetik azt, hogy róluk jegyzetelget, de számomra elég sokat elárul már maga az arckifejezése is. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ha a Cherry Bombról van szó, mindent elég komolyan vesz, vagyis magát a válogatót se kezelné ennyire félvállról, de a fellépők nagy része, nos... kritikán aluli? Még az én botfülem is képes elkapni a hamis akkordokat vagy a nagyon béna próbálkozásokat és ez azért eléggé kedvét szeghette a srácoknak...
Amit a nyár elején tartottunk volna meghallgatást végül nem sikerült és azóta az összes tervezett meghallgatásunk meghiúsult. Hiába vártuk azokat akik jelentkeztek, konkrétan senki nem jelent meg. Minden alkalommal más helyszínen tartottuk volna és mindig jelentkeztek új emberek, de hiába.. Minden egyes nyomorult alkalommal hoppon lettünk hagyva. Mivel mi a próbatermekben vagy a folyosókon vártunk az érkezőkre, nem igazán voltunk képben azzal, hogy mi történhetett.. Persze augusztus közepén, amikor össze ült a kis család kibukott, hogy Pasquale unatkozott túlságosan és a sárkány aurájával megfűszerezve a makacsabbakat is elküldte a francba. Minden alkalommal ott volt ő is és mivel ikrek vagyunk nyugodt szívvel újságolta mindenkinek, hogy a meghallgatás bocs de véget ért megtaláltuk az emberünket! Hiszen olyan volt mintha én mondtam volna… Diego tudja mi történt, hiszen ott volt ő is amikor újfent neki mentem annak a rohadéknak… Hiába ígértem meg a húgomnak hogy nem csinálok balhét, megint eldurrant az agyam.. Megint erősödött a feketebárány szerepem és megint közelebb kerültem ahhoz, hogy teljesen elvágjam magamat a családomtól. De miután sikerült lenyugodnom, felkerestem Frankie-t. Beszéltem vele és elmondtam neki, hogy mi történt. Számomra ő az egyik fele annak a családnak amit választottam. Együtt nőttünk fel, tud rólunk Diegoval. Már csak amiatt is, mert amikor kicsik voltunk rohadtul lebuktam előtte.. Már akkor is túl nagy volt az arcom és túl sokmindent megengedtem magamnak. Persze a legszigorúbb kisujjesküt neki is le kellett tennie. Ha valahogy kiderült volna hogy tud rólunk, anyánk lehet még azt is kitörölte volna az emlékeiből, hogy ismer minket, nem csak a titkunkat. És sajnos ez a kockázat még most is fennáll.
Mindenesetre, miután kiderült mitől vagyunk ennyire balszerencsések beszéltem a csapat többi tagjával és kikönyörögtem tőlük egy utolsó meghallgatást, annak ellenére is, hogy mindenki inkább húzott afelé, hogy mivel öt hetünk maradt a turnéig inkább mondjuk le az egészet vagy játszuk azokat amiket a nyáron írtunk és hoztunk össze három emberre hangszerelve.. Nem mondom, meglehetősen jól sikerültek azok a dalok is! Lehet hogy egy kettőt bejátszunk belőlük amikor oda jutunk. Mégis azt mondtam, hogy vágjunk bele, próbáljuk meg újra utoljára! A Roxfortba Pasquale már nem tud bejönni észrevétlenül így az esélyünket sem tudja elvenni ezúttal!
***
Szóval most itt vagyunk… Öt héttel a turné előtt. Mindent közösen raktunk össze az új emberek fogadására Frankie-vel és Diego-val. Mindenki hívhatott plusz embert pusztán vendégnek is. Üdvözlésként pedig egy rövid bemutatkozás után, lenyomtunk egy két három számot kedvcsináló gyanánt ameddig mindenki nagyjából megérkezett, aki jelentkezett. Ezt követően levonultunk és elfoglaltuk a helyünket a “zsűrik székében” a vendégek között. Általánosságban elég faarcom van minden kapcsán, most viszont azért próbálok magamból kicsikarni ettől többet is és még a nagyon rossz teljesítmények kapcsán se inkább kizónázni mielőtt elvéreznék a fülemen át… De kezdem úgy érezni, hogy Diegonak és Frankie-nek volt igaza.. Komolyan ennyire elkéstünk és már minden valamire való- varázs-előadónak tanuló alak pályára lépett?? Persze azon, hogy ne zónázzak ki Alex jelenléte sem segít, hiába csak fotózni van itt amit csinál is szorgosan, de végülis szerencsére csak a tekintetemmel követem erre arra, ahogy fotózgat.. Így annyira talán nem feltűnő. Hát ha eddig nem is gyakoroltam, most bizony olyan szorgosan imádkozom, hogy lassan feloldozást nyerek megkeresztelés nélkül is. A lábam folyamatosan jár, képtelen vagyok kikapcsolni. Lassan pedig azon kapom magamat, hogy nem is a meghallgatottakról írok, hanem egy új dalt kottázok a papírjaimra… Ritkán vagyok szét esve, vagy ha mégis, azt sem ennyire nyilvánosan szoktam kivitelezni, de az azt hiszem most egy ilyen pillanat.
A zene mindig is a lételemem volt. Most azért mégsem felejtkezem bele annyira meg nem is kezdem produkálni magamat ahogy színpadon szoktam, most közönség sincs akit hergelni kellene vagy bevonni bármibe. Most inkább a többiekre figyelek, meg arra amit csinálok. Bár így is van egy elég erős hangulatom, de tagadhatatlan, a gitárban Diego és Camille vannak otthon inkább. Vagyis Camille csak volt. Ez a rengeteg össze vissza hangszer amikor képes össze hangolódni és ráállni arra a dallamra amire kell, az egész vissza repít egy kicsit a nagyon múltba. Abba az időbe amikor még csak jammeltünk hülyülésből, vagy simán unaloműzésből a bandával. Ennek nyomán átjár mondhatni az Isteni szikra vagy ilyesmi és pár dologgal kapcsolatban megihletődök, ezeket az apró kis ihlet szikrákat pedig jól elraktározom. Minden kórusnak nagy hatása tud lenni hát még ha hangmágiával van átitatva. Megborzongok az egésztől. Közben valami beüt és a jelenet eléri a “katarzisát”. Ahogy “berobban” az egész automatikusan eltakarom az arcomat egy pillanatra, de sikerül kipislognom az előző látványt és már valami mesebeli réten is vagyunk. Ott ácsorogva, a hercegnő beszéde közben kezdem magamat feszélyezve érezni, de amikor kimondja hogy most akkor ébredjünk fel, leplezetlenül hatalmasat sóhajtok. Nem rosszmájúságból. Csak valahol megnyugszom, hogy tényleg csak egy álom volt az egész és sikerült a végére jutnunk. Ahogy magunkhoz térünk felülök és első körön végig nézek magam körül hogy mind megvagyunk-e. De amikor látom, hogy igen, szintén megkönnyebbülök. Az egyetlen amit önkénytelenül is megérintek és megmozgatom minden porcikáját az a bal kézfejem és az ujjaim. Jó hogy újra a helyén van és érzem is, hogy ott van. A zsebemet egyenlőre nem kezdem matatni. Cserébe Alex szavai kissé késve, de eljutnak hozzám. - Jól vagyunk. És Alba remekül helyt állt. - pillantok a kicsi lány felé elismerően amikor a nővére neki áll kiosztani a parancsokat - Legalább olyan talpraesett mint te. - mondok ennyit miközben felkelek a földről, nem titkoltan kicsit szívva a vérét Alexnak. Persze a többiek is kellően kitettek magukért. Miután már újra talpon vagyok és mielőtt lelépnénk azért még oda biccentek nekik és intek is egyet, elköszönésképp, de nem igazán foglalok szavakba semmit egyenlőre. Dorina üzenete elér még és válaszolok is neki nagyon röviden. - Holnap órák után, Roxmortsban. - az, hogy ennyire konkrét vagyok azt is megüzenheti a lánynak, hogy valóban lesz miről beszélnünk. A nővérekkel tartok a gyengélkedőre, meg.. Eddie-vel. Akinek a jelenléte valamiért egészen frusztrálóan hat most rám, de csak gyerek ő is és úgy is főleg Albaval foglalkozik. Sokkot azért nem kapok tőle. Bár egyáltalán nem érzem, hogy szükségem lenne a gyengélkedőre mégis visz a lábam és az, hogy most azért úgy jól esik Alex közelében lennem. - Csak beütött egy kollektív álomszerűség. De hidd el, jól vagyunk. - karolom át vállát. Innentől viszont igazából Albára bízom a mesélést, biztos, hogy nagyon lelkesen fogja elregélni mi történt.
//Nagyon köszönöm a mesét, szuper volt. A rímelés jól megdolgoztatottXDD örültem hogy félúton belinkelted a rímszótárt!!! Jó érzés volt ilyen kis chill mesén részt venni.
Loki kígyós pántját egyenlőre megtartom Rocconál, de köszönöm a lehetőséget, majd Karácsonykor ha lehetséges átköltöztetem
A türelmem valahol már igencsak kezd megfogyatkozni ebben a kalandban, még ha valahol érződik is, hogy ez már a "végjáték" lehet. A Holló viszont elég idegesítő. Úgy természetre, beszédmodorra, és mindenhogyan. Talán egy kicsit maga ez a mese világ is kicsit sok számomra. Szóval, nem könnyíti meg a dolgom az sem, hogy így a végére egyedül maradtam. Valahogy magányos érzés. Na nem mintha különösebben meg tudna ijeszteni a madárember. Az apám sokkal félelmetesebb alak nála, ami azt illeti. A vulkán hőjét meg talán rajtam kívül egyedül ha Rocco lenne képes elviselni. Láttam Guido arcán azért, hogy rendesen leizzadt, úgy szó szerint, mielőtt eltűnt a csapóajtón. Valahogy most mégis bánom, hogy nem sikerült a többiek felé megmutatni a valódi énem, legalábbis a mindig, mindenkivel kedves, segítőkész, türelmes, és nagyon barátságos felemet, amilyen úgy az esetek 99%-ban vagyok. Ez a hely viszont azt hiszem mindenből a legrosszabbat hozza ki, talán az átok miatt. Talán, ha visszatérünk a saját világunkba azért kapok majd még egy esélyt a csapattól, hogy lássák, egyáltalán semmilyen szinten, semmiben sem hasonlítok arra Demonaszerű lényre, akit itt az arcommal kezdtek párosítani. Most viszont ideje a Hollóra koncentrálni. - Tényleg nem vagyok. - vonok vállat közömbösen, amikor a Holló megállapítja a nyilvánvalót. Én nem az ő Demónája vagyok. Engem érdekelnek az emberek, sosem voltam zsarnok típus. Ugyanakkor legalább részben működik a terv, amíg velem diskurál, addig sem foglalkozik Guidoval, és a többiekkel. Az sem hátrány különösebben, hogy elég jelentősen lebecsül. Bár a kis lángocska nem sokra elég, és viszonylag tényleg ügyesen tér ki. Én viszont kezdem unni ezt a macska-egér játékot. A következő pillanatban viszont kicsapódik a csapóajtó, és a többiek is felbukkannak valami jóleső dallammal együtt. A Holló látványosan lesz a zenétől rosszul, azt hiszem ez lehet a gyenge pontja. Így kihasználhatom a pillanatnyi gyengeséget, hogy véget vessek ennek az egésznek. Elveszem és Hollóra öntöm a saját lötyijét, amitől lilás köddel telik meg a tekintete. Hmm... érdekes. Aztán már jön a mágikus átalakulás, és máris egy sokkal szebb, kellemesebb környezetben találjuk magunkat. Csipkerózsika szavaira csak mosolyogva bólintok egyet. Jöhet végre az ébredés. Úgy tűnik, hogy a teremben csak pillanatok teltek el, ami talán valahol megkönnyebbülés. Én az öcséim társaságát keresem azonnal. Gondolom ők is megijedhettek, ahogy a többen elterültünk a padlón. De szerencsére vége ennek az egésznek. Bár valahol igen megnyugtató, hogy van logikus magyarázat Alison gömbjére. - Később még beszélhetnénk a közös titkunkról. - üzenem még meg mentális úton Rocco felé, mielőtt mindenki szét széledne, de lényegében jelenleg nem tartom fel ennél tovább. Azt hiszem mára ennyi próba bőven elég is volt. ------ Eddie közben már Alex mögött toporog, és aggodalmaskodik, hogy ugye nem lesz Albának semmi baja sem? Látványosan könnyebbül meg, amikor Alba magához tér, és ha tud, akkor még a másik oldaláról segít is neki felállni, miközben kérdezgeti, hogy minden rendben van-e? Illetve kifejti, hogy szerinte is meg kéne nézni azt a gyengélkedőt a biztonság kedvéért. Ebben most egyetért Alexszel. Szívesen el is kíséri a Maroni testvéreket. Bár tudja, hogy Alexnek nem megy valami jól ez a nővérkedés dolog, de ez talán lehet egy jó kezdő lépés, hogy belejöjjön. Talán Alba is enyhülhet valamit, ha látja, hogy Alex tényleg megijedt, és aggódott érte. Jó lenne, ha kibékülnének végre. Tényleg nagyon szorít nekik.
//Köszönöm szépen a mesét, és a jutikat is! Nagyon színes, és fordulatos volt! A mocsárgázok egész viccesek is, bár nem szegény Dorinának, és Rocconak. A +20 Ic-t Paulonak szeretném kérni. //
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Hát igen, még ha sejtette is esetleg Alba, nem avattam be, hogy kényszerből vagyok a musicalben és eszem ágában se lenne magamtól ilyesmit elvállalni, úgyhogy valahol nem csodálom, hogy megbotránkozik. Bár ha az én helyemben lenne, lehet, hogy ő sem lenne annyira lelkes, mint amilyen egyébként, viszont annak örülök, hogy most itt a végén nem röhög ki vagy valami, mert tényleg az egész éneklősdi nem az én terepem, és nem is vagyok magabiztos ilyenkor, már pedig kerülöm az olyan helyzeteket, ahol a gyengeségeimet fel kell fedni. A zenekarunk viszont tényleg irtó vicces, úgyhogy mire befejezzük az éneket-zenét, addigra egy vigyor azért csak megjelenik az arcomon, és muszáj lefelé néznem, hogy ne lássák, amikor elhangzik, hogy hercegnők vagyunk, mert már alig bírom a nevetést visszatartani. Én aztán tényleg jó kis hercegnő lennék. Azért azt elismerem, hogy a feltörő mágia még engem is lenyűgözött, durva, hogy ezt mi, vagyis hát a mi segítségünkkel hozták létre, és hogy ennyire erős. Következő pillanatban a padlón térek magamhoz. Feltápászkodok, és nézek körbe, keresem a többiek tekintetét, hogy ez most tényleg megtörtént-e, vagy csak álmodtuk, de ahogy látom, ők is hasonlóan zavartak, sőt, még a tanár is. Alba felkiáltására azért elröhögöm magam. - Jól megnőttél - jegyzem meg nevetve, és hát így hirtelen tényleg furcsa a normális méretében látni. De ebből arra is gondolok, hogy nem lehetett álom, ha emlékszem rá, hogy milyen kicsi volt. Egyelőre az sem foglalkoztat, hogy most akkor lesz-e musical vagy sem, a gondolatimba merülve hagyom el a próbatermet, ha végeztünk, mert ezen azért van némi agyalnivaló.
//Befutottam, köszi nagyon a mesét, élveztem, nagyon jó volt most Morticiával lenni, és neki kérem mindegyik jutalmat, hadd legyen meg emlékbe //
Nem különösebben zavar, hogy nem tudok énekelni, hiszen soha életemben nem képeztem magam ilyen téren és nem is értem különösebben, hogy Jade mit is hallott ki a hangomból a próbaének során. Azt hiszem, engem lepett meg a legjobban, amikor beválogattak a darabba, az pedig, hogy Pán Péter szerepét kaptam meg, aki nyilvánvalóan a legtöbbet van szerepeltetve és beszéltetve, egyenesen lesokkolt egy pár percre. Talán Adammel most többre menne a csapat, de hát ez van, velem kell beérniük. Persze, ha mindenkinek énekelnie kell, akkor eldobom a sípot és megteszem, ami szükséges, de amíg nem kötelező jellegű, addig igyekszem magam kivonni a forgalomból ilyen téren. A dal maga ismerős, mivel régi meséről van szó, én is láttam annak idején, habár sok részlet elég homályos számomra. Nem érdekelt különösebben, leginkább Vittoria miatt néztük meg mindannyian, de - lévén, fiúkról volt szó - végigökörködtük az egészet. A szövege nem is rémlik, de maga a dallam a mai napig ott cseng a fülemben, mivel Vittoria rengeteget dúdolta annak idején, néha az őrületbe kergetve vele mindannyiunkat. Mindenesetre igen váratlanul ér a zenénkből kiszabaduló erő, az pedig teljes mértékben meglep, amikor aranyszínben kezdünk el szikrázni, magamban pedig önkéntelenül is Alison ruhájára asszociálok, de nem kapunk új ruhát... Fogalmam sincs, mennyi idő telt el az egész óta, de a földön fekve térek magamhoz és a fülemben még mindig ott cseng Csipkerózsika hangja. - Áú... - szisszenek fel, hiszen a fejem borzasztóan hasogat, esélyesen beverhettem, amikor földet értem, de más bajom nincs, szerencsére. Körülnézve látom, hogy a kis bagázsunkon kívül senki más sem észlelte a történteket. - Szerintem elmegyek a Gyengélkedőre, megnézetem magam - jegyzem meg, voltaképp csak félvállról, hiszen mindenki más jól láthatóan még a történtek hatása alatt áll, különösen Alba. Mindenesre ezek után tényleg nem lenne rossz döntés Madam Pomfreyt is felkeresnünk...
Alex
Riadtan hőkölök hátra, amikor Alba a semmiből pattan fel, hiszen éppen fölé hajoltam, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele, de ezek szerint majd' kicsattan, úgyhogy egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem. Attól függetlenül, hogy csak pár pillanatig tartott ez az egész, mégis megijedtem és jó hogy aggódom érte... értük. - Hé! Óvatosabban! - fakadok ki azért ismét a szokásos stílusomban, amelynek nagyrészt az iménti felesleges gyomorideg lehet az oka. - És irány a Gyengélkedő! Fogalmam sincs, mi történt itt, de ha kell, én magam viszlek fel oda - pattanok fel én is immár álló helyzetbe, a lehető legszigorúbb tekintetemmel méregetve a húgomat. Távol áll tőlem ez a nővérke szerep, de azért kifejezetten élvezem is. Azért, ha már ennyire belejöttem, Rocco is kap részemről egy szigorú pillantást. - Te is! - szólítom fel. Hiába sárkány, mégis aggódom... - És menet közben talán el is mesélhetnétek, mi történt - teszem azért még hozzá, hiszen nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság... Szóval, ha Rocco is csatlakozik, akkor bevárom, ha pedig nem, abban az esetben Albának rágom addig a fülét, amíg be nem adja a derekát, Rocco irányába pedig eltátogok egy "Később találkozunk"-ot, amely mondat magában hordozza annak az ígéretét is, hogy alaposan ki lesz faggatva ő is.
(Loki kígyós pántját Guidónak kérem, a +20 IC-ét pedig Melinda Matthews karakteremnek És még egyszer nagyon szépen köszönöm a mesét, szuper volt )
Elsőre azt mondanám, hogy naná, nem is volt kérdés, de eszembe jut, hogy olykor tudok nagyképű lenni, mint azt ahogyan Etta is sugallta, s hogy jobban bírt engem, amikor jámborabb voltam, ezért most a szuperhős szett ellenére visszaveszek az arcból, és cukin biccentek egy aprót. Az embernek nem kell megtagadnia önmagát, csak mert boldogabbra fordul az élete. Lehet, hogy engem sokáig elnyomtak otthon, de talán ezért is alakult ki egy békésebb, törődőbb oldalam, amit kár lenne feladni. Nekikezdünk hát a közös muzsikának, Rocco elég képzetten nyomja, ha nem lenne ott Corvus a szívemben, akkor még nyelnék is egy nagyot. – Ugyan, semmiség, örülünk, hogy segíthettünk. – Illetődöm meg, hiszen úgy vélem, hogy inkább Guido mint Pán, vagy Rocco, mint Hook volt a vezető, ehhez képest valahogy mégis egy hercegnős sztori kerekedett ki belőle, amely engem állított középpontba. Mit ne mondjak, jól esik, sosem éreztem hasonlót, hiszen otthon szinte kuss volt a nevem, a Mardekárosok között pedig amolyan csatlós voltam csupán, most azonban rajtam a rivaldafény. Talán némi büszke mosoly is kiül az arcomra, ahogyan végül távozom az álomból, s felébredve azon kapom magamat, hogy borzasztóan fáj a nyakam. Fáj? Nem is fáj.. Tényleg olyan, mintha csak egy pillanat lett volna, amíg nem voltunk magunknál. Miközben összekaparjuk magunkat, bontogatom a levelet, s közben Albára villantok egy telifogas mosolyt. – Én is emlékszem rá. Ha álom volt, akkor valami közös. Nem volt semmi! – Szétnyitom a papírt, s lényegében könnyek szöknek a szemembe, sosem gondoltam az otthoniakra igazi családként, ehhez képest megismertem Eleanort, az apám ugye halott, de most úgy fest, hogy van egy nagybátyám is. Ő küldte volna a gyűrűt? Ezt el kell majd mesélnem Abbie-nek és talán Corvusnak is! Megtörölgetem a szememet, s elbúcsúzom a többiektől, hiszen ez tényleg nem volt semmi! A gömböt majd megnézegetem csendes magányomban! Anyával pedig beszénem kell, ez nem is kérdés!
//Nagyon szépen köszönöm a mesét, fantáziadús volt, az biztos, ezer hála érte, és a jutalomért is. Mivel nincs választási lehetőség, Alisonnak mindent!//
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért az meglep, hogy Morticia ennyire nehezen veszi a kanyart, hogy énekelni kell, pedig mégis csak egy musicalben fog szerepelni, ahol gondolom szintén lesz énekes része, bár való igaz, hogy nem tűnik annak a tipikus színész palántának. - Majd segítek. - maradok mellette, miután megszereztem a mini csörgődobot. Hát ezt simán eltenném emlékbe, bár van egy olyan sejtésem, hogy erre nincs semmi esélyem. Belekezdünk a dalba. Azért nehéz nem megmosolyogni, hogy mennyire fura zenekart sikerült összerakni. A gitár és a csörgődob még viszonylag általános hangszer, na de a harmonika, a pánsíp, meg a xilofon... Nem pont szokványos annyi szent. Mindent beleadok, kiengedem a hangomat, ami azért szép, de persze még nem kiforrot és érezhetően gyerek hang, időnként pedig követve az ütemet megszólaltatom a csörgődobot is. Különös, de kellemes érzés, ahogyan végigszalad rajtunk a mágia és megérzem, hogy bizony most már újra megy a repkedés is. El is rúgom magamat a talajtól, hogy a csörgődobolás mellé időnként egy-egy repülő-forgó attrakciót is beszúrjak. - Azta! - tátom el a számat, amikor avarázslat mindenen végigsöpör. Azért ez elég menő és végre megszűnik a láva, amiről sikerült éneklés közben el is feledkezni. Csillogó szemekkel figyelem a hercegnőket, bár egy csepp irigység befészkeli magát az érzésbe, amikor Csipkerózsika Alisonhoz megy oda elsősorban. Azért igyekszem legyűrni magamban, főleg mert nem sokkal később magunkhoz térünk újra a teremben és már normális a méretem is. Remélhetőleg nem fejelek meg senkit, amikor felpattanok. - Hű! Ez valami állati volt! Most akkor álom volt, vagy sem? Én voltam tényleg Csingiling és ilyen picike voltam és voltak szárnyaim! - mutatom a kezemmel, hogy mennyire pici voltam és persze lelkesen hadarok, amit valószínűleg most nagyjából senki sem ért. Nem is nagyon nézem, hogy a gömb újra összeállt. - Ez valami gyakorló teszt volt ugye? A végén egy dal mentette meg a mesevilágot! - fordulok a végén már Jadehez. Nagyjából abban a hitben ringatom magamat, hogy valami feladat volt és bizonyára ő csinálhatta. Biztosan alaposan meglep majd, hogy még sem. A zsebemben egyelőre tényleg nem turkálok, ha csak nem Mickey mellett jelenik meg és dugja ki a fejét a kis kulcstartóval az épp egér alakban gubbasztó familiárisom.
//Agyaltam, hogy hagyjam Albánál a tárgyat, de végül arra jutottam, hogy Abigail Smallwood lesz a szerencsés, a kígyó illik is hozzá, mégis csak Mardekáros. Egyszer hátha elindul a Mortimer szál. A plusz 20 ic-t pedig Trinity Weasleynek szeretném adni.
A mese pedig nagyon szuper volt, nagyon élveztem! Tetszett, jól összeraktad, és Alba is jól vette a kanyarokat. Lesz még musicalas mese ugyeeee? //
Alba felolvassa a sorokat és a hangjegyek alapján a dallamot is be tudják lőni, főleg, amikor Rocco, mint zeneileg képzett végig énekli egyszer. Alba talál egy icipici bájos csörgődobot a méretében, Alisonnak pedig a kardja alakul át egy billentyűkkel ellátott klasszikus harmónikává. Guido egy pánsípot - bár aközben énekelni már nem is tud -, Morticia egy xilophont, Rocco pedig rutinosan ragad gitárt. A világ legmulatságosabb leg-szedettvedettebb bandája alakul, és még is, ahogy elkezdenek énekelni és használni a tárgyakat, a mágia viszi a dallamot és egyre erősebbé és erősebbé válik. Mindannyian elkezdenek olyan aranyosan szikrázni, ahogy néhány perccel ezelőtt Alison tette az üvegcipellős átalakulással, bár nekik nem lesz új hacukájuk. Alba szárnyai egy csapásra megszáradnak, nem kell taxiznia, könnyedén felröppenhet, sőt, még pereg is le a hártyás szárnyáról a por. Mintha valami epikus hangmágia indulna az útjára, a varázslatos energia elkezd ömleni felőlük és szó szerint látják, ahogy a ködösen kiüresedett tekintetek újra megtelnek élettel. Viszont a varázslat nem áll meg itt, minden hercegnő, minden indián, minden elveszett fiú, minden MÓKUS beszáll a kórusba és egy csapatként mindannyian megindulnak kifelé a csapóajtón a vulkánhoz, hogy tovább zengjék.
Dorinával szemben a holló megrázza a fejét, újra kicsit rosszindulatúan felnevetve. - Látszik, hogy nem az én királynőm vagy, a te tudatod eltűnik és visszakapom őt, ő pedig szabadon fog uralkodni. Kit érdekel, hogy a sok alattvaló mit gondol, ameddig követik a parancsainkat. - neveti a képébe, miközben ahogy Dorina közelít, úgy ő egyre jobban tér ki előle. - Csodával teli és csak a miénk. - válaszol végül csak ennyit, a tettetésre pedig a legkevésbé sem dől be. A kis lángragyújtás alapvetően semmire se lenne elég az ég világon, viszont ekkor csapódik ki a csapóajtó, amin Guido eltűnt és rengő erőséggel száll ki egy kellemes, erőt adó dallam. Már Dorinának erőt adó, mert a holló a fülére tapasztja a kezét, amiközben a lány így már könnyedén elveheti az üvegcsét és kipattintva rálocsolhatja az utolsó cseppet. A holló teljesen elveszti a kontrollt az átok felett, amit a dal elkezdett és a tekintete lilás köddel tellik meg, ami Dorinának újdonság, de a lentről érkező csapatnak - vagy inkább hadsereggé duzzadt tömegnek - már kevésbé!
Epilógus
A dal utolsó szavaival az egész környezeten végigszalad egy mágikus robbanás és egy szempillantással később már nem egy vulkán forrongó belsejében állnak, hanem egy kellemes, zöldellő, gyönyörű napsütéses és szivárványos egű hegycsúcson. Csipkerózsika lép oda hozzájuk, egészen pontosan Alisonhoz, akin még mindig ott a harcicipellő, de valójában mindannyiuknak szólnak a szavak. - Köszönjük a segítségeteket, nélkületek a Sohaország és lakói végleg elvesztek volna. Mindannyian egytől egyik varázslattal teli hercegek és hercegnők vagytok, igazi hősök. - mondja hálás, gyengéd hangon, mindannyiuknak előre kell hajolnia, hogy bizalmasan hallják egyáltalán, amit mond. Aztán egy mosollyal suttog újra. - Most pedig ébredjetek fel.
Az epilógus epilógusa
A diákok a teremben térnek magukhoz, a gömb, amit Amy olyan szerencsétlenül adott volna át Alisonnak a földön hever, de már nincsen összetörve. Jade és a többiek, akik a hátsóbb körökben ültek körbeugrálja mindannyiukat, egyértelműen nem érti, hogy mi történhetett, viszont mindenki úgy emlegeti, mintha csak pillanatok teltek volna el. Semi nyoma nincs a történteknek első látásra, de van aki pillanatokkal, van aki percekkel, van aki órákkal később észreveszi, hogy egy kis üvegcipellős kulcstartó került a zsebébe. Miután nagyjából összeszedik magukat Alison megtalálja a dobozba csúsztatott üzenetet is, ami talán megmagyarázza, hogy a mesében miért éppen ő volt Aurora és miért éppen ő kapta meg a varázslatos fegyvert és mágikus erőt.
Itt volt az ideje, hogy rád találjak. A nagyanyád csodálatos színésznő volt, Alison, minden főszerepet megérdemelsz, vedd el, ami jár. A gömb majd segít, hogy amit csak elképzelsz, valóra válthasd. Nagybátyjád, X. Y. Z.
UI.: Üdvözlöm édesanyádat
// Köszönöm szépen a részvételt, remélem élveztétek. <3
A gömb egy látványmágus tárgy, főként Alison képes ráhangolódni és elképzelni jeleneteket, akár gyakorolni, hogy mi hogyan nézne ki jobban, színeket, ruhákat, díszleteket próbálgatni, esetleg ábrándozni vagy ha elkalandozik, akár csillagképeket nézegetni, mintha minden hologramként megjelenne benne, de más ereje nem akad, szinesítő tárgy.
Jutalmak:
Morticia, Alba és Rocco (akik a legtovább és legszebben verseltek derekasan, számon volt tartva) esetében lehet választott karakter, mindenki másnak a mesén részt vevő karaktere:
Loki kígyós pántja (MSZ): Arany ékszer, hordható nyakláncként, karkötőként, fejpántként vagy felkarpántként. A viselője naponta egyszer megduplázhatja a szerencséjét, ezzel valószínűtlen helyzeteket is megoldva amikor már minden kötél szakad. A hatás maximum öt perc és a helyzet nehézségétől (vagy az ötlet abszurditásától) is függ, meséken a mesélő belátása szerint módosíthatja.
+ 20 IC választott karakternek.
Kérlek miután megírtátok az utolsó hozzászólást jelezzétek benne a végében, hogy mit kinek kértek és azután összesítek majd. //
Azt nem mondom, hogy össz szemezek a krokodillal utolsó pillanatban, de örülök, hogy az őshüllő-vagy mi végül mellénk állt. Én azért nem mondom, egy kissé megszenvedek a járatokkal, de igyekszem magmat össze húzni amennyire csak tudom és átszuszakolni, hogy a végére jussak utolsóként. Körül nézek elsőre hogy mi is történik, de látszatra elég nagy a baj. Alison különcnek ható megnyilvánulása, már a szóhasználat miatt komikus képet ad a lányhoz a szememben. Biccentek neki. Épp csak megrázom a fejemet, mire a szememből is eltűnik az élénk hűllő-kék szemszín és vissza áll a szokásos zöldesbarna seszínre. Mivel mindenki a falat nézi én is oda fordítom a figyelmemet. Felnézve pedig egy olyan történet elevenedik meg előttem, amit tudom, hogy nagyon kedveltem régen. Emlékszem, miután megnéztük együtt a húgommal mennyit szívtam a vérét azzal, hogy a koboldok léteznek és hogy a wc-ből másznak elő. Szegénynek úgy érzem megalapoztam az első traumáját, hogy biztosan ne merjen egyedül mosdóba menni. Azért Morticiara vetek egy együttérző pillantást. - Oh de… De ne aggódj, ez azt jelenti, hogy célegyenesben vagyunk! - próbálom bíztatni. Nem mintha igazából azt sugallaná, hogy rászorul. Elég motiváltnak tűnik. A hangszerekre azért valahol mélyen megcsillannak a szemeim. Sorra veszem ki mit választ én maradok annál ami mondhatni jól bejáratott számomra, még ha ez klisés is. A gitár tökéletesen megteszi, így is tükröznöm kell a mozdulatokat, és a balommal pengetni ezúttal, mert nehéz lenne hangokat lefogni egy szál kampóval. Persze ha nagyon nem jön be akkor maradok annál, hogy megpróbálom össze fogni a többieket és Albával, meg aki még énekel azokkal együtt vinni a dalt. Úgy, hogy a lányok hangja tudjon dominálni és a karcosságom össze tudjon csengni kísérőként az övékkel.
//“Benned ég a szikra s bár kinn sötét az éj, a szíved gyújtja lángra és árad ránk a fény.
Szerteszéled sok csúf rém, szertefoszlik a sötét a bűverő, mit szíved rejt, ezernyi hanggal árad szét.
Megtelik dalunkkal a lég, földerül hallatán az ég! Elszáll a bú, a gond a szíved öröm töltse el vidáman nézz az égre fel és énekeld a dalt!
Nem kell hősnek lenned csak őrizd ezt a fényt, hogy dallá váljon benned és űzze el az éjt!
Nem mondom, hogy életem kedvenc élménye marad a Hollóval való diskurzus. Mivel azonban nem látok le a csapóajtón túlra, és igazából nem tudom, hogy ott mi történik, vagy Guido mit is csinál tulajdonképpen és kikkel. Csak azt remélem, hogy igyekszik, és a többiek is megtalálják a módját, hogy csatlakozzanak hozzá(nk). Inkább előbb, mint utóbb. Nem szeretném, ha sziget veszélyes részein ragadnának. Esetlegesen egy krakenszerű szörnnyel. Bár amikor talán valami éneklés szerűt hallok lentről (ha felhangzik idáig), akkor azért picit megkönnyebbülök, hogy foglalkozhatom tovább a Hollóval. Nem lepődőm meg a reakcióján, igazából valami ilyesmit vártam tőle. Bár röhöghetne kevésbé fájdalmasan visító hangon is. A zongorázni tudó, zene kedvelő énemnek azért nem esik annyira jól ez a hang, amire csak megingatom a fejem. Nagy türelem kell, hogy ne változzak át teljesen, és tapossam össze egyszerűen a madárembert. - Jobb birodalom nélkül, de szabadon, mintsem egy zsarnokságra épülő birodalomban megfosztva a szabad akarattól. - vonok vállat. A zsarnokságról eleget mesélhetnék. Volt benne részem elég. A megjegyzést sem feltétlen csevegő szándékkal teszem. A Holló már így is tudja, hogy nem vagyok "önmagam". Vélhetően ezért is önállósította magát. Viszont beszéd közben lassan közelítek a Holóhoz, mint valami ragadozó állat, aki a zsákmányát látja benne. Főként amikor az üvegecséről kezd beszélni. Hmm... érdekes. - De tegyük fel, hogy belemegyek a játékba, milyen lenne ez a szép új birodalom? - teszem fel a kérdést, mintegy mellékesen. Gondolatban viszont megint a pusztításnál járok, hogy miként is vegyem el, és törjem össze az üvegcsét. Lehetőleg úgy, hogy magára a jómadárra is jusson belőle. - Kigyulladtál! - mutatok rá a holló ruhájára tetetett meglepetéssel, és ezzel az erővel már tényleg koncentrálok rá, hogy a képességem kis gyertyaláng méretű lángocskát hozzon létre a köpenyén. Igaz, ez akár sikerül akár nem, a következő pillanatban már rá is vetem magam a jómadárra, hogy kikapjam a kezéből az üvegcsét, és lényegében hátba verve vele rajta törjem el, vagy ha ez sem működik egyszerűen elejtem a földre. Tényleg kezd ez az egysíkú pusztítás unalmas lenni. Valahogy nem találom szórakoztatónak. De ha a Hollónak ez kell, hogy észhez térjen...
//Tűzmágus 1. szint: Gyertyaláng gyújtása egyszerű koncentrációval.
Sárkány II. szint Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen.//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Legyintek egyet arra, hogy maradjon köztünk a dolog, nem mintha lenne bárki, akinek el tudnám mondani. Nem sokan állnak velem szóba a suliban, szóval lesz jobb dolgom is, mint pletykálkodni, bár az tény, hogy nem tudok csak úgy egyik pillanatról a másikra napirendre térni a sárkánnyá változás felett. Indulunk hát a barlangba, és ha ez a kaland elején lett volna, biztosan sokat szitkozódtam volna amiatt, hogy kúszni kell egy szűk járatban, elég méltatlan helyzetben, de most nem érdekel, motivál, hogy hátha végre a végére érünk az egésznek. - Guido ott van lent - súgom előre Albának, majd továbbítom a többieknek is az infót. Nem tudom kivenni, mit beszélnek, de van ott rajta kívül más is. - Oh ugye nem - mormogom magamban, mikor a fény hatására kiszúrom a kottát meg a szöveget. Énekeltem már eleget ebben a hülye világban. Alba azonban sajnos kimondja, amire gondolok, így aztán sóhajtok egyet, de ha ez az ára… Mikor kimászunk, felkapom a kiscsajt, ha neki úgy könnyebb, aztán vadászok valami hangszert én is, mondjuk egy xilofon megteszi. - De szerintem az lesz - válaszolok a vulkánt érintő kérdésre, és hátrálok is pár lépést, se a fényt, se a forróságot nem szeretem. Ha a többiek rákezdenek az éneklésre, becsatlakozom én is, de nem mondom, hogy nem az jár végig a fejemben, hogy mennyire hülyén nézhetünk most ki. Remélem van hatása.
Mi tagadás, azért határozottan meglepne az az információ, miszerint Alison vitte be a kegyelemdöfést a kráken számára, habár az új ereje tekintetében... Mármint, ez a szuper-hercegnős mesehős vonal rengeteget dobott az esélyeinken. Bár, a csapatmunka is sokat számít, ha akár az egyikük is kiesett volna, abban az esetben temethettük volna magunkat és ezt a világot is. Mivel azonban minderről lemaradok, továbbra is a zárakkal és a hercegnőkkel foglalkozom, ami nem jár túl nagy sikerrel. - Ne... - sikerül még éppen ennyit kinyögnöm, de a szőke lány is hamarosan a társai sorsára jut, előtte még viszont makog valamit, ami vagy hasznos, vagy nem. Legszívesebben Dorina után iramodnék, egyelőre félretéve a bolondos dallamok problémáját, hiszen jó lenne meggyőződni arról, miszerint a lány jól van-e még és bírja-e a strapát, de még mielőtt ezt megtehetném, a társaim felbukkannak, nekem pedig egy hatalmas sziklagörgeteg csusszan le a mellkasomról, egyenesen a talajba csapódva. - Legyőztétek a krákent? - teszem fel az első kérdést, amely eszembe jut, hiszen emiatt maradtak ott, nem is lehet más a végkimenetel, ha pedig valaki időközben kérdezné, akkor megosztom vele/velük Dorina tartózkodási helyét is, ami nincs is annyira messze. A tekintetem azért mindannyiukat alaposan végigméri, nehogy valami komolyabb sérülésük legyen, amit az adrenalinlöket miatt esetleg nem vettek észre. Ha pedig sikerült e tekintetben is megnyugodnom, vetek én is egy pillantást az Alison kardja által megvilágított fal irányába. - Dorina a Hollóval van - válaszolom meg végül Alison kérdését, amint mindenki befut, beleértve Roccót is. - De ha ez a valami sikerül... - szólalok meg bizonytalanul. - Akkor vajon Demóna társa is megsemmisül vagy csak mi maradunk ki a csatából? Nyilván - ha igaz ez az énekesdi - visszakerülünk a saját világunkba, de nagyjából ennyi. A krákennek vége, a holló viszont marad és minden megy tovább, ahogy ő eltervezte, éppen csak nélkülünk. Sajnálnám cserben hagyni ezt a világot, de azért felveszek egy pánsípot és próbálgatom, na meg az Alba által mutatott és mondott szöveget is ismételgetem. Nem vagyok valami nagy karmester, a hangomat se mondanám jónak, ebben esélyesen Rocco lesz a nyerő, habár - ha már musicalből csöppentünk ide - nem is annyira meglepő, hogy ezzel ér véget a történet. Mindenesetre, ha a többiek a danolászás mellett döntenek, én is beszállok és teszem a pánsíppal azt, amit kell. Életemben nem játszottam még semmilyen hangszeren sem, szóval mást nem is igen merek magamhoz venni... Még ezt is csak nagy óvatosan szólaltatom meg, nehogy miattam legyen galiba.
- Köszi! – Felelem Morticának, miközben együtt nézzük, hogy a kráken elsüllyed. Egészen jól megúsztuk sérülés nélkül, csapatmunka volt, úgyhogy én is elismerően bólogatok a többiek felé, hiszen Alba többek között a könnyen felsérthető pontokat is mutogatta. Ha van rá esélyünk, hogy hazajussunk, akkor ilyen szépen kell összedolgoznunk. Rocco vitte persze a nehezét, én bele sem gondolok, hogy a sárkány nem az itteni alakja, hanem tényleg át tud változni. Ezen azért eltátnám a számat, ha nem a víz alatt lennénk. Főleg mivel meg is kér, hogy ez maradjon köztünk. Bólintok egyet neki, s szóban is kifejtem a véleményemet. – Kussolni fogunk. – Vidám mosollyal úszom tovább, hiszen úgy fest, mindenki jól van, s be kell kúsznunk abba a fura járatba, remélhetőleg ezzel már tényleg az utunk végéhez közelítünk. Egészen élveztem a megpróbáltatások ellenére is, ráadásul itt ez a csodakard, aligha hiszem, hogy elvihetem a mi világukba. Alba és Morticia után jóval lemaradva sikerül átkecmeregni a járaton, látom, hogy a kislány nagyon el van képedve, így értetlenkedve rá is kérdezek. – Na mi a helyzet, miről maradtunk le? – Kérdezem a lányok, hogy aztán én is észrevegyem az írást, amit fordítva kell értelmezni, illetve a hangszereket. Énekelni ugyan szépen tudok, de a hangszerek tekintetében már lehet, hogy bajban lennék.. Nyelek egy nagyot, ahogy közelebb lépek, s megnézem, hogy az új ruhámnak van-e valami része, ahova el tudom süllyeszteni a kardot, de akár neki is támaszthatom a sziklafalnak. Alba egyszerű, de nagyszerű módon választ, ebben nekem is őt kéne másolnom.. Botfülem nincs, hiszen remekül énekelek, de hogy mit kéne nyomni, vagy ütni, az már nem az én világom. Talán valami billentyűs hangszert próbálgatok, ahhoz nem kell erő, és a kottát ismerve képben lehetek, hogy lassan de biztosan mit kéne nyomni, hogy megfelelő hangot csiholjunk ki belőle.. Próba szerencse! Aztán ha mindenki össze tudja hangolni, megpróbáljuk együtt énekelni, és zenével kísérni.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért elég rendesen meglepődöm, amikor meghallom Rocco hangját a fejemben, mert hát a szája nem mozog és elég közelről szól a hang, nem távolról, ahogyan kellene, de lassan már nem is kellene mindenen meglepődnöm azt hiszem. Elég sok a meglepő fordulat ma ezzel az egész sárkánnyá változás dologgal, meg úgy ámblokk. Inkább megyek előre, amikor leérünk a barlangba, hogy felmérjem a terepet, ha már a többieknek kúszni kell. Ebben az esetben legalább van haszna, hogy ilyen pici vagyok, mert jó eséllyel a repkedés már nem megy azért olyan könnyen, mint eddig. Amikor kijutunk azért rendesen elképedek elsőre, főleg hogy meseszereplőket látok, sőt még hercegnőket is és épp szegény Hamipipőke dől ki utolsónak. Nagyre kerekednek a szemeim. Ha a Mama ezt látná! Mennyit mesélt nekem ezekből a mesékből és én mindig újra és újra kértem őket. Nem csoda talán, ha lefagyok néhány pillanatra, ami idő alatt a többiek is jó eséllyel beérnek minket Morticiával. Néhány másodperc tehát, hogy feleszméljek. - Úgy néz ki énekelni kell. Benned ég a szikra Bár kinn sötét az éj. A szíved gyújtja lángra. És árad ránk a fény. - nézek a fal felé, vagy mutatok arra Alisonéknak is, ha netán lemaradtak volna az infóról, vagy nem szúrnák ki egyből maguktól. Közben nézem a szöveget, olvasom félhangosan visszafelé és igyekszem a hangjegyekhez passzintani, amíg ki nem szúrom a hangszereket is. Igazából sosem tanultam hangszert pengetni, de azért megnézem magamnak, hogy mifélék vannak tündérke méretben. Ha nem megy a repülés, akkor bizony megkérem Morticiát, hogy vigyen, ha itt már normális a közlekedés. Ciki lenne, ha rohanhatnék a többiek után innentől és még akkor is mindig lemaradnék. Megnézem hát magamnak a hangszereket, de mivel nem játszom igazából egyiken sem, így nem látom értelmét olyat venni fel, amihez komolyabb tudás kell. Keresek egy triangulumot, vagy netán csörgődobot, ezekhez ritmus érzék kell és nem komoly hangszeres tudás. - Az ott a vulkán lehet? - húzom be kicsit a nyakamant és halkra váltok, mintha minimum attól félnék, hogy ha kimondom hangosan, akkor az egész lávafolyam vagy ilyesmi úgy, ahogy van a nyakunkba szakad. Aztán már dúdolgatni kezdem a dalt, ha mindenki választott hangszert, hogy együtt kezdhessünk neki. Vajon tényleg egy dallal hazajuthatunk és mindenkit hazajuttathatunk?
A holló szinte fájdalmasan felrikoltva neveti ki Dorina kérdését. - Senki nem akarja, hogy visszatérj oda, birodalom nélküli királynő vagy, kitaszított, üldözött. - mondja, megengedve magának szemtelenkedést, talán azért, mert látja, hogy ez nem is az ő Demónája és amikor az igazi visszatér, úgy se fog emlékezni a pimaszságára. Az átokfelhő kérdésére elővesz egy üres, koponya kupakos üvegcsét, aminek az alján csak egyetlen csepp méreg maradt. - Éppen csak annyi, hogy az egész szigetet újra alkothassuk a semmiből, egy cseppel se több. - válaszol csak ennyit, de Dorina sejtheti, hogy talán ha összetöri az üvegcsét és a hollót éri a folyadék, talán belekavarhat a varázslatba, hiszen ő indította el, hozzá kapcsolódik.
Guido amint közelebb kerül és elkezdi gond nélkül nyitogatni az ajtókat észreveszi, hogy ugyan az elején még segítségért kiabáltak neki, most a tekintetek egyre üresebbek, sőt, mágikusan lila és zöld színben ködösödnek el, ahogy minden egyes rabul ejtett meseszereplő egyre jobban elveszíti önmagát. Nem is igazán tudnak reagálni a szavaira, egy szőke kontyos, kék ruhás fiatal lány még utolsó erejével küzd az eszméletéért, de már így is csak annyit tud kinyögni. - A dal... énekeljetek... - és az ö tekintete is kiüresedik, mint a többieké, hogy csak hümmögő, zümmögő zavart, jellemtelen masszává avanzsálódjanak. Viszont, mire nagyon kétségbeeshetne, befut a vízalatti csapat.
Rocconak sikerül visszaszereznie a kampót és a mentális üzenet is célbaér. A ketyegő krokodil még visszanéz, de aztán eltűnik a tengerben és összerakhatja a képet, hogy bár az igazi történetben ő a rosszfiú, most érzékelte, hogy az igazi ellensége a Kráken és nem Hook kapitány. Alba, mint a leggyorsabb, hiszen piciként ő lekocoghatja a távot míg mindenki más kúszik, és Morticia, mint második a vámpír kifinomult hallásával elsőként állapítja meg, hogy tényleg egy afféle szellőzőben lehetnek, mert a végén egy teremben emberek zavart, összefolyt beszédét hallják, köztük Guido-t, akit megismernek. Amikor Alison megjelenik és "felkapcsolja" a varázskardot az engedelmesen elkezd világítani és a kis járat falán ahogy haladnak egy kotta rajzolódik ki vésetszerűen, hangjegyekkel. Úgy tűnik, mintha a szótagokat éppen a másik irányból vésték volna és ahonnan jöttek, az a kijárat, az a vége, de szép lassan össze lehet olvasni visszafelé a hangjegyek alatti szótagokat.
. fény a ránk á-rad És . láng-ra gyújt-ja szí-ved A . éj az sö-tét kinn Bár . szik-ra a ég Ben-ned
Alba és Morticia még pont elkapja Hamupipőke utolsó szavait, amit Guidonak intéz, mielőtt minden meseszereplő, aki abba a terembe volt bezárva, ahova érkeznek, eszetlen salátává nem változik. Már nem szó szerint, csak a tekintetük üresedik ki. A járat végén, ami egy asztallal volt elfedve még egy halom hangszert is találnak, abszolút mindenfélét, még tündérke méretűt is. Azonnal látják, hogy Dorina nincs itt és hogy egy csapóajtó vezet felfelé, ahonnan dől be a narancssárgás fény és a hő.
Azért nem mondom, hogy egyszerű lenne a helyzet. Sárkányként legfeljebb kétszer mentem neki másik sárkánynak… Egyszer az ikremnek, aztán közvetlen utána anyám jött nekem, hogy az ikremről leszedjen… Utóbbi mondjuk nem volt egy hosszú kör.. Mrs Vivanti jött, látott és győzött.. Azért az egy egészen más szint ahol ő tart. Az más, ha az ikremmel össze balhézok mert egy seggarc.. de az anyánk az anyánk marad… Ebből fakadóan mondhatni, hogy sárkányként nem vagyok hozzá szokva a fizikai harchoz, azért egészen más érzés, mint emberként helyre tenni azt akinek épp “szüksége van rá”.. Mindenesetre igyekszem azon lenni, hogy Alison gyenge pontot találhasson és ne sodorjuk el nagyon. Aztán már csak abból tudom, hogy sikerült neki, hogy a kráken szorítása elenged. És valóban ott van bennem az egyszerűbb megoldásra a késztetés… hogy elvegyem az emlékeiket… de azt az előtt kéne, hogy vissza érünk, pálca nélkül viszont erre esély sincs szóval… Marad az, hogy majd megkérem őket ez maradjon közöttünk.. Az valahogy még nekem is kissssé átlátszó lenne, ha a mesére akarnék mindent ráfogni. Ennyire senkit nem nézhetek hülyének. Nem mondom, hogy nem ment fel bennem az adrenalin, így egészen addig, amíg vissza nem alakulok, a krokodil ketyegése fel sem tűnik. A kampót átalakulás előtt előszedem és ha sikerül a vízben elkapnom még az emberré vedlés közben akkor a helyére rakom, aztán a többiek után lököm magamat. Alisonhoz érve elér az üzenete és biccentek is neki - Jól köszi. - de további gondolatot már csak akkor fűzök hozzá, amikor beérünk mindenkit - Majd.. ez maradjon köztünk.. Négyünk között, ha lehet. - a tekintetem találkozik Albáéval és látom én, hogy mi jár a fejében. Amire azért megejtek egy félmosolyt és kaphat vissza egy mentális üzenetet egy szolid “kopogtatás” után: “Talán… lesz pár válaszom” Vissza fordulva azért keresem még egy pillanatra a ketyegő krokodilt és ha látom neki is csak biccentek, akár érti akár nem. Aztán tovább úszunk/megyünk. Bár ahol szűkössé válik a helyzet azért egy kicsit kényelmetlenül lárvázok a többiek után, tekintve, hogy én vagyok a legnagyobb még valószínűleg úgy is, hogy Alison a cipőkkel harcos amazonná nőtt. Örülök, hogy nincs klausztrofóbiám de még inkább örülök, amikor végre kikeveredünk a szűk járatból. - Azért kíváncsi lennék mégis hogyan tuszkoltak ide mindenkit… - dünnyögöm rosszmájúan, de inkább hallgatok, hogy Morticia tudjon hallgatózni. Alison kardja pedig remélhetőleg tényleg képes valami nem tűzalapú fáklya-alakot felvenni, hogy fényt csiholjunk.
//Sárkány I. - Képesek bárkivel gondolati úton kommunikálni (oda-vissza). Mentális ellenállás van ellene, de ha már valakit ismernek küldhetnek számára egy egyéni jelet, mintha afféle kopogtatás lenne, amit a másik felismer. - Albának üzi-üzi
Azt hiszem Guidoval könnyen sikerült egyetértésre jutni. Legalábbis abban, hogy nem születtem taxi szolgálatnak. Nem is most kívánom elkezdeni. Nem is feltétlen az értelmi szintbeli képesség kérdése miatt, ami mondjuk egy szárnyas ló és köztem van. Inkább van arról szó, hogy sárkányként ennek sokkal mélyebb jelentése is van. Olyasmi, amit nem egy fiúval fogok megosztani, akit életemben először látok. Guido megpróbál a csapóajtónak utána járni, én pedig úgy döntök, hogy a Hollóval foglalkozom. Ezúttal legalább valamennyi sikerrel. Mondjuk. Úgy fest végre hajlandó beszélni, bár a mondandója a legkevésbé sincs az ínyemre. Persze nem is számítottam ilyesmire. Viszont talán a hitben, hogy úgysem tudjuk megfordítani a dolgot végre közlékennyé vált a madár barátunk. Mondjuk nekem a legkevésbé sincsen kedvem elfeledve magamat újjászületni valami mesevilágba. - Mi történt az eredeti királyságunkkal? Nem térhet egyszerűen vissza mindenki a saját világába? - tudom, hogy elég nevetségesen hangzik a kérdés. De ennél amnéziásabbnak úgysem hiszem, hogy nézhetne, és jelenleg nem is érdekel a rólam alkotott véleménye. Annyira nem vagyok naiv, hogy azt gondoljam válaszolna a "Hogyan állítsuk le ezt az egészet?" kérdésre. De talán így is elkotyog valami érdekeset, ha elég ideig beszéltetem. Sőt talán egy kis időt is nyerek Guidonak, és a csapat másik felének, akik még nincsenek is itt. De előbb-utóbb csak követniük kell minket. Főként, ha túl akarják ezt élni. Azért nem lenne rossz valami módon figyelmeztetni őket, de kétlem, hogy Rocco még mentál üzenet-vevő hatótávolságon belül lenne vagy mi. Egyáltalán nem tetszik a lila füstköd sem, ami elég átokszerűen kezd terjedni felfelé a vulkánból. Bár csak sima láva lenne. De sosincs ennyire egyszerű dolga mesék hőseinek nem igaz? - Impozáns átokfelhő. Hogy hoztad össze? - toldom még meg a dolgot egy megjegyzéssel, és kérdéssel. Közben pedig a helyszínen kezdek körülnézni. Ha az a köd egy lilás folyadékból jön a lávából, akkor a folyadéknak is jönnie kell valahonnan. Figyelem a Hollót, hogy nem kotyog-e ki valami hasznosat. mondjuk egy varázstárgyról, ami ide röpítette, és életbe léptette az átkot, és amit elpusztítva talán maga az átok is semmisé válna... Mondjuk egy amulett, tükör, varázskönyv, varázspálca... bármi. Elvégre legtöbbször a fő gonoszoknak is ered a hatalmuk valamiből a mesékben. Nem csak úgy hatalommal születtek, mert akkor le se lehetne győzni őket. Márpedig tudjuk, hogy a mesék szeretik a Happy end-eket. Esetleg, ha ez valami szer hatása, amit a vulkánba öntöttek, akkor kell lennie egy ellenszernek is... Úgy fest manapság elég egysíkúan kezdek gondolkodni a pusztítás irányába. Nem teljesen tudom, hogy a magának ennek a szituációnak, a stressznek, a mesevilágnak, a rám került Demóna szerepnek, vagy mindnek az összhatásaként. Ettől még nem különösebben tetszik ez a felismerés. Bár tenni sem akarok ellene semmit, leginkább csak magam mögött hagyni ezt az átkozott káoszt.
//Sárkány - II. szint: Képesek a bőrüket megerősíteni, hasonlóan, mint sárkány alakban. Ez kívülről nem látszik, de erős védelmet nyújt fizikai behatások, támadások ellen. Maguk köré idézhetnek egy tiszteletet parancsoló aurát, aminek hatására az, akivel beszélnek sokkal könnyebben nyílik meg nekik, ad ki információkat, mintha csak a felettesének gondolná a sárkányt.//
₪ Dallam ₪ ₪ "Az életben a játék az egyetlen dolog, ami komoly." ₪
Legyintek egyet arra, hogy maradjon köztünk a dolog, nem mintha lenne bárki, akinek el tudnám mondani. Nem sokan állnak velem szóba a suliban, szóval lesz jobb dolgom is, mint pletykálkodni, bár az tény, hogy nem tudok csak úgy egyik pillanatról a másikra napirendre térni a sárkánnyá változás felett. Indulunk hát a barlangba, és ha ez a kaland elején lett volna, biztosan sokat szitkozódtam volna amiatt, hogy kúszni kell egy szűk járatban, elég méltatlan helyzetben, de most nem érdekel, motivál, hogy hátha végre a végére érünk az egésznek. - Guido ott van lent - súgom előre Albának, majd továbbítom a többieknek is az infót. Nem tudom kivenni, mit beszélnek, de van ott rajta kívül más is. - Oh ugye nem - mormogom magamban, mikor a fény hatására kiszúrom a kottát meg a szöveget. Énekeltem már eleget ebben a hülye világban. Alba azonban sajnos kimondja, amire gondolok, így aztán sóhajtok egyet, de ha ez az ára… Mikor kimászunk, felkapom a kiscsajt, ha neki úgy könnyebb, aztán vadászok valami hangszert én is, mondjuk egy xilofon megteszi. - De szerintem az lesz - válaszolok a vulkánt érintő kérdésre, és hátrálok is pár lépést, se a fényt, se a forróságot nem szeretem. Ha a többiek rákezdenek az éneklésre, becsatlakozom én is, de nem mondom, hogy nem az jár végig a fejemben, hogy mennyire hülyén nézhetünk most ki. Remélem van hatása.
A hozzászólást Morticia Maganti összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2023-08-18, 20:30-kor.
Itt és most tényleg nem lenne szokatlan az sem, ha Dorina és Rocco sárkánnyá alakulnának. Nem egy mindennapi látvány, azt be kell látnom, ahogy azt is, hogy ezekből a "lényekből" csak úgy árad valami megfoghatatlan fenségesség. Mindig is a sárkányokat tekintettem a varázslények koronázatlan uralkodóinak. Hatalmasak, erősek, tekintélyesek. Képeken is lenyűgöző látványt nyújtanak, de élőben egész egyszerűen letaglózóak. Ha nem gyógyítónak készülnék és nem kellene minden egyes napomat vagy a tanulásnak vagy a pultozásnak szentelnem, abban az esetben mindenképp ezeket a lényeket tanulmányoznám. Még kész szerencse, hogy nekem eszem ágában sincs egy sárkány alakját felvenni, ha már a csapatunkból két embernek is sikerült... Elég hamar kiderülne, miszerint itt kell lennie valaminek a háttérben. Soha senkit se kérnék meg arra, hogy más alakot öltve vigyen a hátán. Még abban az esetben sem, ha az illető egy animágus. Nem. Valamiért nagyon idegen számomra az a gondolat, hogy ráüljek valakinek a hátára. Egy thesztrál még teljesen rendben lenne, de Dorina teszem azt, már más tészta. Elvégre, emberi tudata van és ha én itt és most elrepítetném vele magam a vulkánig, az egyenesen olyan lenne, mintha valamiféle eszköznek tekinteném. Pedig sem őt, sem az állatokat nem tekintem annak. Minden létezésnek célja és ennél fogva értéke van, Dorina pedig esélyesen nem fuvarszolgálatként született erre a világra. Természetesen nem áll szándékomban túl sok időre magára hagyni a lányt, szóval igyekszem a lehető leggyorsabban véget vetni ennek az egésznek. Ráadásul, a csapóajtón túl lapulhat a megoldás kulcsa is... Magamban azért reménykedem abban, hogy a holló nem árulta el végleg Demónát és hezitálni fog azt illetően, hogy végezzen-e a volt úrnőjével vagy sem. Ezzel pedig igen komoly időt nyerhetnénk magunknak. Óvatosan indulok meg a lépcsőn lefelé, habár szerencsére nem kell sokat haladnom annak érdekében, hogy megpillantsam, kik is adták ki az iménti hangokat. A szívem dobban egy nagyot a mellkasomban, majd a rácsokhoz és kalitkákhoz sietek és mindet megpróbálom kinyitni, hogy azoknak a "lakóit" szabadon engedhessem. - Segítenetek kell! - szólalok meg rekedten, hiszen a fullasztó hőségtől kezd kiszáradni a torkom. - Demóna megpróbálja megmenteni ezt a világot, de nem vagyok biztos benne, hogy egyedül boldogulni fog... - hadarom, ide-oda járkálva a cellák és kalitkák között, sorban próbálva kinyitogatni azokat. - Meggondolta magát és nem szeretné elfoglalni ezt a világot, de a Holló ellene fordult - próbálok meg magyarázatot adni a miértekre, hogy vajon Pán Péter miért is segítene pont Demónának. - Meg kell akadályoznunk a terveiben - teszem még hozzá, magamban abban reménykedve, hogy akit sikerült kiszabadítanunk, az a mi oldalunkra áll és a segítségünkre lesz.
//
Ruci 
