2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A lendület tovább vihetne, és talán visz is, de már csak azt érzékelem, hogy a mágia teljesen lebénít! Ezért gyűlölöm ennyire az egész varázsvilágot. Ha a teniszben megsérülök, nem vagyok hajlandó medimágushoz menni, majd a mugli orvosok összefoltoznak. Már csak azért is, mert durva előnynek, tisztességtelen forrásnak ítélném meg, ha mindent meg tudunk oldani varázslattal. A testem börtönében még csak nem is káromkodhatok, hogy mennyire aljas szemétláda, hiszen így már teljesen bebizonyosodik, hogy ő már csak ilyen. Nem boldogít az sem, hogy sikerült ráesnem, mert utána a megaláztatás még durvább formát önt. Lehet, hogy az arcomat nem látja senki, de attól még igenis nagyon ciki. Bár nincs mit szégyelnem, de más az, ha én mutogatom magamat mondjuk Amara előtt, vagy ha csodájára jár a világ az adottságaimnak. Próbálok kikapcsolni, amíg el nem múlik a varázs, figyelmen kívül hagyva az esetleges nevetgélőket, hátha mihamarabb arra jár egy tanár, prefektus, vagy bárki, aki segítőkészen letakarna. Amint végre ura vagyok a tagjaimnak, azonnal eltűnök a színről. Szégyen vagy sem, igenis úgy érzem, hogy győztem! Igen, megérte, mert ki tudtam állni Amy becsületéért. Soha nem védtem meg senki erényét, de most igenis úgy érzem, volt értelme ennyit várnunk egymásra. Ő már úgyis látott ruha nélkül, még akkor is ha pironkodott, úgyhogy őszintén nem érdekel, hogy kitől mit kapok a jövőben. Úgyis a tenisz a fókusz, azon kívül kevés időt töltök az iskolában. A papírt természetesen visszaviszem a kedvesnek!
Vissza vonom. Nincs gerincem! Már eléggé szétszéledtek az emberek körülöttünk és a kiabálás sem tartotta vissza őket. Bradbury segítő kéz nélkül marad. Nem vagyok hajlandó bele menni az ősember módjára ütlegelős helyzetbe, így amikor eleresztik a többiek és lendül, szemrebbenés nélkül küldök rá egy sóbálvány átkot. Bár a lendület végett, valószínűleg a megdermedt teste fog eltarolni. De utána legalább már nem tud semmit tenni. Elborulok és hanyatt esve sikerül azért a bordámat bevernem. Tim rajtam landol, én meg csak undorodva mászom ki sürgősen alóla. Leporolgatom magamat és nézem a magatehetetlen srácot. Megigazítom a hajamat és körül nézek, mit is csinálhatnák vele… Mármint még úgy ezen kívül. - Nem könnyíted meg a dolgomat.. - mondom ki, aztán csak test lebegtető bűbájt alkalmazva az egyik folyosói páncél mellé állítom egy bűbájjal, hogy ne dőljön el mint egy zsák cement. Végig nézek rajta.. és bár kedvem lenne eltörnöm az orrát mégsem teszem meg. A sóbálvány átok egy elég rohadék átok voltaképp. Tekintve, hogy az áldozata végig magánál van, csak képtelen megmoccanni. Nézegetem egy pár pillanatig, aztán megjön az ihlet és egyszerűen lekapom a mellettünk lévő páncél sisakját és Tim fejébe nyomom. Elemelek egy pajzsot is, ami felér a derekáig és neki támasztom. A nadrágját, az alsójával együtt meg szépen egy pálca intéssel eltűntetem róla. Ácsoroghat itt egy szál seggben, a pajzzsal maga előtt, ameddig ki nem olvasztja valaki. Márpedig erre a folyosószakaszra holnap délig senki nem fog jönni újra! És őszintén szólva, az sem érdekel, ha ezért csúnyán kikapok utólag! Elégedetten vetek egy utolsó pillantást az összképre majd intek a srácoknak, hogy ideje lelépnünk. - Jah igen.. - torpanok meg és végülis elő szedem a könyvet a táskámból és a lába mellé ejtem. Kicsúszik belőle még az a rajz is, amit Sun-hitől kapott Amy karácsonyra… Már nem foglalkozom egyikkel sem. - Remélem megérte! - megpaskolom az arcát, bele vigyorogva a képébe és valóban ott is hagyom szépen.. Remélhetőleg.. az a rohadt szennylap amit iskolaújságnak neveznek, fényképes cikket kanyarít annak a kis torszülöttnek a lovagjáról!
//Köszönöm a játékot és bocsánat, hogy eddig elhúzódott
Timothy Bradbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2022-12-15, 08:59
Én még csak nem is lehetek az előítéleteim rabja, mert magántanulóként rettentő kevés időt töltöttem mindig is a Roxfortban. Ám ez a fiú teljesen olyan, mint azok a tahó nagymenők a teniszpályán, akik csak egózni tudnak, de nincsen mögötte semmilyen érdemi teljesítmény. Ismerem ezt a típust, csak a külsőségekre hajtanak, hogy minél többeket lenyügözzenek azzal, hogy is néznek ki, vagy hogy mennyire lehet őket bálványozni. Montreville eleve ezzel az udvartartással mászkál, még azt is kinézem belőle, hogy amúgy nem tudná megvédeni magát, hiába nagy a szája, hogy párbajozzunk. Lehet, hogy van valami istenadta mágikus tehetsége a felmenőitől, ez részemről ez most fizikai megtorlást kíván, nem az a lényeg, hogy ki mennyire ismeri a varázsigéket. – És most komolyan neked áll feljebb, amikor tanuk látták, hogy mit tettél? – Csóválom a fejemet, már igencsak felemelve a hangomat. Nem akarok én üvölteni, de ez az arrogáns alak kihozza belőlem az állatot. El is szabadulnak az indulataim, ütésre sarkalom magamat. Ugyan az állára célzok, valahogy mégis gyomros lesz belőle. Kemény fából faragták, sajog is az öklöm rendesen, pedig nekem aztán rohadtul figyelnem kéne arra, hogy az izületeimnek ne legyen semmi baja. Két erős kart érzek a vállaimon, a karomnál, és csak a levegőben rúgkapálok, mert a lendülettől máris indultam volna tovább. – Na ugye, hogy elvetted! – Most már végképp üvöltök, s abban a pillanatban, amint végre engednek – már ha engednek – anélkül, hogy pálcát rántanék, a korábbi lendületet ismét előhívva egész egyszerűen letarolom, mint egy birkozó, hogy magam alá temessem. Aztán lesz ami lesz, ha leszednek róla, akkor mindegy, de amíg lehetőség szerint én vagyok felül, beviszek néhány ütést. Lehet, hogy emiatt ki is csaphatnak innen, de őszintén szólva most teljesen elönti a vér az agyamat, nincsen idő, vagy esély gondolkozni.
Nem úszhatunk meg mindent és nem is számíthatunk mindenre. Ráadásul van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok lenézni azt, aki nem szimpatikus. Márpedig ez az önjelölt aranypáncélos meglehetősen üti a határt nálam. Ahogy én is nála.- Szerintem ne akarj semmit elképzelni úgy, hogy ott sem voltál! - bukik ki belőlem meglehetősen metszőn. Egyébként prefektusként nem éltem vissza a hatalmammal. Akkoriban valahogy nem voltam ennyire romlott. Akkoriban talán még valóban törődni akartam még Ginaval is.. Csak hát.. az évek alatt inkább engedtem a falkaszellem nyomásának. És bár igyekszem tartani a szerepemet, szeretnék is egyben lelépni innen. Megúszásra játszom.. vagyis.. játszottam volna, de kezd borzasztóan felcseszni! Ez azonban óvatlanná tesz és hiába vannak hirhedten jó reflexeim.. pályán legalábbis.. itt azért szemtől szemben egészen más a helyzet és sikerül meglepnie. Mielőtt bármit vissza válaszolhatnék, vagy a vállára foghatnék, hogy odébb tegyem az utamból gyomorszájon vág. Érezheti, hogy egészen szilárd izomnak ütközött, de attól még határozottan megérzem és kifut belőlem a levegő. A megmozdulására, azonban Dorian és Jay sem tétlenkedik, konkrétan mindketten neki mennek és a két vállánál fogva, két oldalról fogják hátra a kezeit arra kényszerítve, hogy ne tudja védeni magát és szabad prédává váljon számomra.. Én azonban nagylelkűen csak intek nekik, miközben elő húzom a pálcámat. - Eresszétek el! És ne avatkozzatok bele! - bár még kicsit fújtatok az ütés nyomán, groteszk kárörvendő vigyor húzódik a számra. - Lássuk Bradbury, hogy boldodulsz egy párbajban. Tudod.. ahol nem ősemberek módjára megy a harc! Ha legyőzöl, legyen.. vissza adom amit elvettem. - ismerem el ezzel végül a tettemet. És vetem fel számára a feltételemet és csak remélem, hogy nem ölöllel akarja folytatni.. bár ha mégis.. Akkor nincs más út mint bele állni! Tény, hogy gyáva vagyok, de nem teljesen gerinctelen.
Timothy Bradbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2022-11-27, 14:44
Én sem vagyok verekedős alkat, főleg mivel nem ismerem a másikat, nehéz így látatatlanban felmérni. Mégis Amara cuccai a tét, de elsősorban a becsülete. Nem gondoltam magamról, hogy lovagias alkat vagyok, de az is lehet, hogy csak mert eddig senki nem kellett úgy igazán. A furcsa mintákkal rendelkező naív szépség viszont nagyon betalált nálam, és Ramsey cinikus elnézést kérése egyértelműen csak bőszít, nagyjából már lila a fejem. Nem is akarok lenyugodni, olyan pofátlannak gondolom az egész stílusát. Nem azért, mert mardekáros, engem az egész varázsvilág nem érdekel. A muglik között is vannak ilyen flegma bunkók, de tekintve, hogy ott le tudom velük játszani a teniszpályán, s rendre én győzök, itt nem érzek semmilyen eszközt a kezemben. - Prekfektus? Balhék.. Sokkal inkább azt tudom elképzelni, hogy te magad okoztad őket, és csak visszaéltél a hatalmaddal? Mardekár? Kit érdekel? Engem nem egy címer idegesít, hanem az, ha mást bántasz.. – Nekem itt ne önérzeteskedjen, amikor több szemtanu is van, de nyilván Amara nem mondta volna magától. Aztán az is elképzelhető, hogy én tévedek, vagy bárki, aki látta, de azon túl, hogy az illető csak provokál, úgy tesz, mintha nem is ismerné őt, és úgy általánosságban is teljesen ártatlannak állítja be magát. Még a félreértést is bedobja, de egyszerűen nem tudok nem szűk látókörű lenni ebben az ügyben. Valahogy lerí róla, hogy tényleg az, amit most kigúnyol. – Na nem, nem hagyom annyiban, hogy lerázd magadról. Még annyi gerinc sincsen benned, hogy felvállalod. Gyáva! – Kiabálok rá, és amikor el akar mellettem lépni, akkor elé állok, s bár nem volt eltervezett a mozdulat, de lendítem az öklömet, és talán dühből, talán kemény elhatározásból, de ütök. Aztán más kérdés, hogy el is találom-e, de a szándék meg van. Bele sem gondolok, hogy netán ennek következménye lehet, főleg mivel ott vannak a segédei. Lesz ami lesz..
Egyenlőre biztosan nem áll szándékomban verekedésbe bonyolódni. És ami azt illeti.. magam is sortoló vagyok, ráadásul elég jó reflexeket tudhatok a magaménak, és párbajban is meglehetősen ösztönösen otthonosan mozgok.. mintha a véremben lenne. Aki ismer, az ezekkel tisztában van velem kapcsolatban, aki viszont nem.. Annak megeshet, hogy csak egy tenyérbe mászó selyemfiú benyomását keltem. Főleg, hogy ha tehetem én nem mocskolom be a kezeimet. Dorian, Timothy stílusára ha nem lennék itt simán kiprovokálna egy kiadós bunyót ezt tudom róla. De legalább van annyi esze, hogy nem pofázik közbe. - Nem tudtam. Én kérek elnézést.. - bukik ki belőlem bár a hangom nyugodt és az arckifejezésem is kompatibilis az előbb felvezetett szavaimmal. Keresztbe fonom a karjaimat és röptében úgy mérem végig újra miközben mondja a magáét. Ne aggódj Timothy Bradbury.. ezután emlékezni fogok rád. Meg a beteg hajlamodra azzal a féllénnyel. Mert hogy szegény Amanda.. aki Amara, a szememben nem több egy féllénynél. - Nos régebben sok balhénál felbukkantam, tekintve, hogy prefektus voltam. Biztos, csak össze kevertek valakivel… Hiszen a Mardekárosok mind ugyanolyanok nemde? - húzom fel az orromat és villantok egy amolyan “ezt nem hiszem el te is..” fejet. - Mindegyik csak csapatban gyengébbeket bántalmazó rohadék.. - mérsékelten van egy kis felháborodás a hangomban, mint akinek most kezdenek az önérzetébe taposni. Megeresztem a vállaimat és idegesen fújtatok, leengedem a karjaimat, mint akinek rohadtul elege van, hogy megint ráhúzzák a vizes lepedőt a sztereotípiák miatt. - Nincs közöm hozzá oké?! Körbekérdezek neked. De engem hagyjál lógva ezzel! - harapom össze az állkapcsomat szemforgatva, mintha csak azt akarnám bizonyítani, hogy tessék látod segíteni fogok, nem vagyok szararc annak ellenére sem, hogy ártatlanul vádaskodsz! De igazából nem nagyon akarok tovább beszélni erről, úgyhogy szépen kikerülve a srácot én le is lépnék… Persze, ha csak nem tartóztat fel szóval, vagy tettekkel..
Timothy Bradbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2022-11-10, 15:31
Azt talán nem mértem fel, hogy nem egyedül lesz, hanem díszkisérettel, ezért magamban hümmentek egyet. A francba, ezt egy kicsit elnéztem! Köztudott, hogy a mardekáros hiénák csordában járnak, ezt én is pontosan tudhatnám, ha fontosabb lenne a varázsvilág, mint a mugli sport karrierem. Mindenesetre megvetem a vállamat, dacosan felhúzom az orromat amolyan lesz ami lesz alapon. Végülis sportoló vagyok, nem üthet akkorát. Ha pedig igen, majd az arcomat védem, hogy ne sérüljön a marketing kampány, este ugyanis sajtótájékoztató. Apa meg is ölne, ha valami felszakadt szájjal állítanék be. – Gond, de nem hozzád beszéltem. – Jegyzem meg a haverjának, amolyan fújtatós szemforgatással. Nem szándékozom a túlerővel veszekedni, jobb lenne, ha a másik kettő elhúzna a fenébe. – Timothy Bradbury, ha nem tudnád. Amara, Amarától, nem Amandától. – Hihetetlen, hogy még a nevét sem tudják. Látják, hogy olyan ártatlan feje van még a rajzolatok ellenére is, és kipécézték maguknak. De ez az ügy nem lesz addig lezárva, amíg velem nem rendezték. Ha úgy gondolják, hogy ebben az esetben én vagyok az aranypáncélos lovag, hát jól hiszik! – Mivel a nevét sem tudtad pontosan, nem lep meg. Vagy csak hazudsz, mivel láttak téged.. titeket! – Fonom itt karba a kezemet azzal a titkolt szándékkal, hogy ha gyomron akarná vágni, akkor legalább valamennyire takarom magamat. Én nem vagyok holmi macska, hogy felborzoljam a szőrömet nagyobbnak láttatva a testemet. Vékony, szikár srác vagyok, akinek egy célja van; odaérve a labdáért átütni azt a hálón. Viszont nem értem a terelést, és az ajánlkozást, ha ez valami agresszor, akkor a túlerő teljes tudatában miért nem kezd el fenyegetőzni? Valami ravasz csapdát orrontok!
Békésen kiballagok, teremből. A délelőtti események még ott kavarognak bennem némi elégtétellel a gondolataim között. Amikor viszont valaki odaszól nekem, meg sem rezzenve, hiába tudom nagyon is miről beszél értetlen arccal nézek rá. Egyrészt végig mérem, hogy mégis ki a fene az illető, de őszintén szólva soha életemben nem láttam ezelőtt, legalábbis nem figyeltem fel rá. - Tessék? - kérdezek vissza ártatlanul. És amikor Dorian és Jay beérnek valóban megállnak mellettem, bár nem kérem őket. - Gond van? - kérdi Dorian a srác meg köztem járatva a tekintetét mire én szégyentelenül adom elő magamat, ezzel őt is bevédve, hiszen Dorian volt a kezdeményező. - Az úriember, bocs de mi is a neved? Szóval azt állítja, hogy elvettem valamit Amandától. - itt vissza fordulok Timothy felé - Ezzel csak az a baj, hogy nem is ismerem a szóban forgó hölgyet. És nekem nem szokásom csak úgy, ok nélkül elvenni más cuccait. De ha gondolod, körül kérdezhetek neked… az ügyben. - ajánlom fel nemes egyszerűséggel, mintha valóban semmi közöm nem lenne semmihez. A gondolataim úgy másznak felszínre akár a süllyedő hajó romjaiba kapaszkodó patkányok. A képlet egyszerű: Itt megpróbálom megúszni nyomokban “kedvesen” és segítőkészen a helyzetet. Majd valaki a mieink közül megteszi bűnbaknak… Az pedig, hogy kicsoda, majd még eldöntöm. Valamiért hiába látom a dühét, nem gondolok arra, hogy nekem esne, főleg hogy máris nem 1:1 az arány hanem 1:3... A verekedéseket egyébként magam is igyekszem elkerülni, vagy másra hagyni.. tolni. Ha tehetem inkább párbajozok. Elvégre mégiscsak varázslók vagyunk nem állatok! De ha esetleg lendülne az a bizonyos marék csont, nem fogok megfutamodni. Noha egyenlőre igyekszem békésebb mederben tartani a “beszélgetést”. Mindenesetre az alaposan meglep, hogy a kiscsajnak ezek szerint van valamiféle önjelölt lovagja.. Hát ez.. szánalmasan kiábrándító.
Timothy Bradbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2022-11-01, 15:16
Magától értetődő, hogy amikor az iskolában vagyok, akkor tartjuk a kapcsolatot Amarával. Wimbledon óta inkább a kisebb versenyekre járok, mert nem akarom megismételni a tavalyi térdbalesetet. Még mindig tartom magamat ahhoz, hogy csak mert varázslónak születettem, nem kell mindent mágiával megoldani. A vetélytársaimnak sem jut a misztikumból, nem lenne fair, ha én valami természetfeletti erőt használva úgy döntök, hogy csak úgy lerázom magamról a sérülést, s úgy teszek, mintha semmi bajom nem lenne. Nem, egy sportoló életének velejárója a sérülés, és a lábadozás. A szerelmet nem soroltam ide, legalábbis ezidáig, ami most mégiscsak elgázolt, s ebből nem is akarok meggyógyulni soha. Miután továbbra is magántanuló vagyok, lemaradok arról, hogy mi is történt a folyosón, csupán fél füllel hallom a klubhelységben, hogy a mardekárosok menőnek tartott Montreville figurája mit tett életem szerelmével. Ahelyett, hogy Amarát keresném meg és vigasztalnám, most elönti az agyamat az amúgy a teniszpályán teljesen jól levezethető adrenalin. Itt és most nincsen labda, sem pedig ütök, csak az a fickó van, meg én. Nem vagyok egy verekedős alkat, de akár arra is sor kerülhet. Talán számításba kéne vennem, hogy bár a sport a muglikat érdekli leginkább, de kijuthat az iskola falain kívülre is, ha botrányba keveredek, akkor aztán az apám iszonyatosan leszúrna. Nem követhetek el reputációs vétséget. Amíg várok, hogy Montreville órája véget érjen, próbálom lenyugtatni magamat.. Nem sok sikerrel, így is éles hangon kérem számon, amint kilép a teremből. Talán nem szokta meg, hogy valaki így teremre hívja. – Montreville.. ! Azonnal add vissza, amit Amarától elvettél. Most még szépen kérlek, de adj okot, hogy ne maradjak ennyire barátságos.. – Bennem fel sem merül, hogy varázslattal vegyem a vérét, ennél prózaibb módon a szart is kiverhetem belőle. Az más kérdés, hogy utoljára nyolc évesen verekedtem, az izmok pedig önmagukban mit sem érnek, ha amúgy ügyetlen, vagy avatatlan a helyzet. Az esetleges túlerővel sem számolok, noha az illető – akár a hiéna – csapatban portyázik.. Hát lesz, ami lesz. Én sem szóltam a griffes ismerőseimnek, mert senkivel nem vagyok annyira jóban, hogy mondjuk magam mellé, mögé állítsam. Karbafont kézzel, megfeszült, ugrásra kész tartásban várom a választ, a szemem villámokat szór. Megszoktam, hogy győztes alkat vagyok, mindenki rajong értem, és ez az önbizalom most talán a segítségemre lesz..
A srácokkal épp a Nagyteremből jöttünk felfelé reggel, amikor az egyik folyosón szembe jött a Wilson kiscsaj. Jellemző rám, hogy nem szoktam kezdeményezni, vagy ha mégis, akkor is el tudom tusolni mintha máson múlt volna minden. Vagy mesterien ott sem lettem volna. Hát most nem játszik az, hogy itt sem voltam mert végig néztem mindent, sőt még kelletlenül de nem bírtam, hogy ne vegyem ki a részemet a helyzetből.. Annyira adta magát. Pedig eredetileg nem állt szándékomban bele kötni, de Dorian-nek neki ment amilyen béna meg tesze-tosza. Hiába próbál folyamatosan laposkúszásban sunnyogni mindenhol. És hiába gondolja, hogy senki nem veszi észre. Idegesít! Az más kérdés, hogy ha nem lennének ilyen.. furcsa abnormális dolgai még egész helyes is lenne. Dorian-nek meg persze több sem kellett. Elvette a kiscsaj táskáját. Jay pedig neki állt cukkolni mire ugyanazok a fura rajzolatok jelentek meg rajta mint a testvérén.. Csak ezek még színváltósak is! Baszki.. szerencsétlen csaj. Bizonyosan egy genetikai aranybánya.. Tényleg jobban járt volna még azzal is, ha az anyja inkább egy Rengetegbeli bestiával kezd! Talán még akkor is nagyobb szerencsével tudna elvegyülni az emberek között. De így… a varázsvilágra van ítélve. Valójában szánom valahol mélyen.. Már amennyire az ember egy rosszul sikerült mutáció áldozataként, szerencsétlenül életben maradt állatot képes lenne szánni. És persze kíváncsi is voltam, hogy csak a színeit képes válzotatni, vagy valami más is kibukik.. mittudomén mondjuk mint egy vérfarkas esetében csak itt valami alien alak! Úgyhogy beszálltam a cukkolásba. Meglehetősen könnyen megtaláltam a gyenge pontjait. De azt hiszem mindig is érzékem volt az ilyesmihez.. Olyannyira, hogy még el is pityeredett.. Szegénykém! Aztán amikor Mason a földre borította a táskáját elő bukkant egy könyv, meg belőle valami papás-mamás rajz ami szinte azonnal felkeltette a figyelmemet. Úgyhogy el is vettem mindkettőt. Ez után lényegében ott hagytuk, had szedje össze a cuccait meg magát. És ment mindneki a dolgára. Jelenleg pedig egy végtelenül unalmas elméleti órán vagyok túl ami alatt a Wilson-tól elvett könyvet lapozgattam meg a rajzot nézegettem. Alapvetően elég jó rajz, szinte fényképszerű és az anyaga is különleges mert sem a gyűrődés, hajtás, sem más nem fog rajta. A könyv meg… teljesen ismeretlen nyelven íródott és még fordító varázslatokkal sem sikerült beazonosítanom.. Tehát tényleg egy kicseszett földönkívüli cucc.. És ezt vajon ő érti? Már csak a kicsengetésre leszek figyelmes, úgyhogy mindent bevágok a táskámba és megkönnyebbülten lépek ki a teremből, hogy vége és túléltem ezt is! Nem számítok kéretlen társaságra, hiszen a másik Wilson kölyköt se védi be soha senki amióta az apjuk lelépett. És ő is inkább pusztán a jelenlétével tartotta távol a balhét az ivadékaitól.. Nem is tudta volna másképp, hiszen nyilvánvalóan a Minisztérium minden mozdulatát figyelte. Ebben biztos vagyok. Szóval magabiztos léptekkel indulnék vissza a Nagyterem irányába az ebéd végett.
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2020-01-06, 16:42
Azt nem tudom, hogy mennyiben számít szupererőnek az átlag feletti IQ átlag alatti EQ-val párosulva. Mindenesetre az abszolút memória, és a tény, hogy én másodpercek alatt végzek fejben olyan számításokat, ami a normális embereknek segédeszközökkel is órákba telne, de minimum súlyos percekbe, az gyakran inkább hátrány, mintsem előny. Sokan hiszik, hogy szuper dolog szuper okosnak lenni. Nem az. Én már csak tudom. Ha nem találod az emberi hangot az emberekkel, és folyton furának, és kívülállónak érzed magad még a barátaid, vagy a sport csapatod tagjai közt is az nem szuper. A rémálmok, és az hogy képtelen vagy felejteni, még az is az elmédbe ég, és kísért, aminek nem kéne, az sem szuper. Átlagos vagy, és cserélnél velem, és a képességeimmel? Rajta. Tiéd lehet a szuper agyam, a gyógyítói, és öngyógyuló, valamit az állatokhoz kötődő képességem is. Lehet egyetlen nap után visszakérnéd a saját életed, és átlagos tudásod, és képességeid. Ugyanígy hátrány, hogy erősen hajlamos vagyok túlbecsülni a saját képességeim, és erőm, míg alábecsülni másokét. Ez talán adódhat a szegényes EQ-ból is. Nem tanultam meg helyesen felmérni az erőviszonyokat. Csak azt tanultam meg, hogy a magamfajtának még akkor is szélmalom harcot kell vívnia, ha már semmi esélye. Éppen ez a megszállott makacsság nem engedi, hogy feladjam a gólemmel szemben, és kitakarodjak a teremből. A gólem gyorsabb, mint számítottam. A testtömeg arányait figyelembe véve nem lenne szabad ennyire gyorsnak lennie. Általában pontosan saccolok ilyen téren. Most mégis meghazudtolja a számításaim ez az izé. Egy halk "fenébe" hagyja el az ajkaim, ahogy az üvegcse elrepül, és a kezem megég. Az égési seb bár fáj, gyorsan szinte pillanatok alatt heg nélkül tűnik el, mintha ott se lett volna. Én ellenben nem azt teszem, amit várnának. Nem térek ki a szörny elől. Inkább a bakancsos lábamat lendítem, és pofán rúgom a forró izét. Már ha van neki még olyanja. A fájdalom mit sem számít. A testem tele hegekkel, melyek tanúsítják idővel megtanultam némán tűrni. Egyszerűen elönt az adrenalin, a düh, és a gyilkos irányíthatatlan indulat. Megégek, és megsérülök? Persze. Mégsem számít. Majd meggyógyulok. Legfeljebb tovább fog tartani az átlagosnál. De nem adom fel. A következő pillanatban egyszerűen megdermed a gólem, és vele együtt minden és mindenki 5 méteres körzetben. Az kérdéses, hogy meddig marad így. Egy átlag ember nagyjából 5 percig válna szoborrá. De ez egy bizonytalan működésű mágia. Egyszerűen ellépek a gólem mellől, és zihálva roskadok le a familiárisom mellé a lépcsőre. Kell pár perc szünet, hogy úrrá legyek önmagamon. A dühkitörésemen. És úgy mindenen. Vissza kell szereznem a higgadt racionalitásom, és új terv kell a gólem ellen. A familiárisom pont ezt érezte meg, amikor befagyasztotta a gólem körül az időt. Legalábbis néhány percre. - Azt senki sem engedte meg. - közlöm hidegen felnézve, amikor realizálom, hogy egy ideje nincs nálam a táskám. Elvégre én sem turkálok az ő személyes holmijában. Illetlenség. Akármilyen hülyén is hangzik tőlem. A tekintetemben továbbra is csak a makacs elszántság tükröződik. Mindenesetre most alkalmas célpont lennék, ha a gólem idő előtt olvadna ki. Se tervem, se ötletem, se eszközeim, se figyelmem rá. Mégsem adhatom fel. Nem szabad. A termet betöltő égett hússzag ellenére sem. A foltokban kiégett ruháimon néhány régebbi sebheg is felsejlik, annak aki közelebbről meg akar nézni. A kisebb sebek maguktól is eltűnnek. A nagyobbakra a képességemmel segítek rá. Nem figyelek felfelé a gólemre. Van még elméletben úgy kettő, kettő és fél percem. Ami a táskám tartalmát illeti gyorsan rájöhet a prof, hogy ez egy többszörösen tér tágított táska. Sőt, mintha egy egész otthont rendeztem volna be benne, amiben akár sétát is tehetne. Van ott minden. Bár megtalálhatok elsőtől heted évig az összes tárgy összes könyve, többséggel egyetemista jegyzetekkel és könyvekkel van tele, jó néhány a könyvtár zárolt részlegéből való. Főként bestiamester, és gyógyító szakokról. A növény és állathatározóimat pedig akár már most is publikálhatnám tudományos munkaként, olyan magas szinten állnak. Jó néhány évi kemény munka. Ami az alapanyagokat illeti, szintén van ott minden. Egy kisebb de jól felszerelt gyengélkedő összes felszerelése, gyógyfőzete, alapanyaga. Sőt olyan bájitalkészítéshez használt anyagok is vannak, melyek csak a Tiltott Rengetegben találhatók, vagy épp a Zsebpiszok köz zugárusaitól illegálisan beszerezhető... És mindenkit biztosíthatok értek a felszerelésemhez. Főként a laborfelszereléshez. Hamarabb voltak gyerekkémcsöveim, és mikroszkópom, minthogy járni és beszélni tudtam volna. Viccen kívül. Ez szó szerint így volt. Sok idő, és kemény munka volt összelopni... izé beszerezni mindezt. Lépésről lépésre ment csak. Évek alatt kellett visszaszereznem mindazt, amitől megfosztottak gyermekként. Persze Cody és mindaz amit rám hagyott a halálakor nagyban felgyorsította, és kisegítette ezt a dolgot. (ilyen volt például maga a tér tágított táska, és a gyengélkedőre való felszerelés) Az olyan kiegészítő apróságokról nem is szólva, mint egy rövid kard, egy tőr, egy vadászkés készlet, íjak, íjpuskák, hegymászó felszerelés, kötelek, és karabinerek, terepi munkára szánt megfigyelősátrak, mindenféle rejtőszínben, megbűvölt távcsövek, fényképezőgép és objektívek. Megfelelő mennyiségű szárított étel és víz, amivel a vadonban akár hetekig is kihúznám. Az egyetlen személyes szembetűnő tárgy egy rajz Codyról. Róla, aki iránytű volt számomra az emberek között, aki biztatott, hogy jelentkezzek a VMS-re, szerezzek ösztöndíjat az egyetemre, akitől mindent megtanultam a gyógyításról. Akinek annyi mindent köszönhetek, és még sincs már köztünk nyár vége óta. Cody biztos leszidna ezért a hülyeségért is itt, de nem érdekel. Bár tenné meg. De tudjuk, hogy ez többé nem lehetséges. Ha egy pillanatig is azt hitte a professzor úr, hogy egy átlag hatodikossal van dolga, aki egy átlagos hatodéves szintjén van, akkor gyorsan rá kell jönnie, hogy mennyire is alábecsült. Vagy mondjuk úgy, hogy alábecsültük egymást, mert én meg gólemet becsültem alá. De feladni vele szemben nem fogom. Még ha nem is tudom, hogyan győzzem le, akkor sem.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2020-01-04, 23:03
Accipiter & Peverell
Ha Gina egyszerre fejszámol, figyel a gólemre ami egyébként egyáltalán nem olyan lassú és lomha, mint azt a kisasszony képzeli. Ha ezek mellett még azt is ki tudja saccolni, hogyan kéne szaltóznia ezen a terepen és hova érkeznie, hogy ne törje össze magát, hiszen a terem padjainak, asztalainak elrendezése, mint említve lett egy görög színház elrendezését idézi, tehát zárt és lépcsőzetes is emellé, akkor minimum rendelkeznie kellene valami szuper erővel. Az egyetlen amit kivitelezni tud, az az, hogy kitér, de megcsúszik, időnyerés gyanánt felemelheti a gólemet. Azonban azalatt az idő alatt, ameddig mugli tudományos magyarázattal próbál elő állni egy mágia alkotta lényre, és turkál a táskájában, sikerül kiszabadulnia a bűbája alól. Elvégre egy ilyen teremtményt nem azért hívtak életre, hogy egy hatodikos kiscsaj bűbája feltartóztassa. Továbbá az is erősen valószínűtlennek tűnik, hogy egy egész alkimista, kémiai labor legyen a táskájában. És főleg, hogy értsen is hozzá! Az is kellően megrendezettnek hat, hogy pont volt minden a táskájában ami kellhetett volna egy hagyományos üveg kémiai hűtéséhez és bomlasztásához. Az üveget sikerül kiszednie a táskából, de a gólem határozott és gyors mozdulattal csapja ki a kezéből, úgy hogy az jó messze kerüljön tőle. Történetesen felém passzolta, amiért Eliab fel is szökken és el is kapja könnyedén és meglepően gyorsan. És garantált, hogy az izzó üveg és a kezének a találkozása nem lesz kellemes. Csak nézem higgadtan a jelenetet és eszem ágában sincs bele szólni. Én megvárom, ameddig az általam idézett gólem végre hajtja a feladatát. Ha Miss Accipiter nem akarja megégetni magát, kitakarodik. Vagy tovább küzdhet. Annak azért illene eljutnia a tudatáig, hogy a gólem nem fog leállni, hiszen ezt mondtam is és nem is olyan egyszerű megszabadulni egy ilyen valamitől, mint azt a nagyon okos kis fejével gondolta volna! Miközben ő küzd, vagy épp menekül, legalább is biztosan távolabb akar kerülni a gólemtől, addig én Eliabhoz lépek és elveszem tőle azt a mugli kémiai anyagot. Szemrevételezve, egyetlen mozdulatot teszek csak a pálcámmal és Gina táskája mindenestül hozzám röppen olyan határozottsággal, hogy nehéz lenne odafigyelni rá, főleg, hogy továbbra is egy izzó, sebességét tekintve kiszámíthatatlanul gyors üveggólem az ellenfele. A többiek nem hogy félre húzódtak, de elkezdtek inkább lemenekülni a lépcsőzetes padokból körém. Senki sem szeretné, hogy egy adag fröccsenő üveg repüljön a képébe, vagy a nyakába.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Smells Like Teen Spirit ● ● Váratlan vendég, várral szemben ●
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2019-12-29, 00:17
Persze, hogy nem élvezhetem soká a nyugalmat. - Újra kell olvasnom azt a könyvet. Közelítsük meg újra tudományosan a problémát. - végig mérem az üveg ént. Ami persze máris szedne ki a padból de könnyedén térek ki előle. - Nem hagynál fejszámolni? - fintorgok rá egyet, miközben a háta mögé szaltózok. A VMS csodás előnyei. Hála az edzőnek, és Gilly pomponlány edzéseinek már olyan tornamutatványokra is játszi könnyedséggel vagyok képes, amikről még én magam sem hittem, hogy meg fogom tudni csinálni. - Az üveg amorf anyag. Ezért nem olvadási pontja, hanem lágyulási tartománya van. Úgy 1700 C°- körül. - első lépésnek jó lesz. Rászegezem a pálcám a hamis énre, mire a levegőbe emelkedik, és hígan folyó massza nem lesz belőle. Hűteni jelenleg nem lenne bölcs, hacsak nem irányított formába, de az kissé komplikált lenne. Bár nem megoldhatatlan. Ezért a másik irányba visszük a dolgot. - Az öreg mugli üvegfújó azt mondta gyerekkoromban, hogy nátrium-karbonáttal tisztítják meg az olvadékot, és viszik le az olvadási tartományt úgy 1460 fok környékére, miközben szén-dioxid reagál el a levegőbe. - a táskámhoz oldalazok, mely nyilvánvalóan tértágító bűbájjal van ellátva. Kiveszek egy közepes üveget, melyre a Na2CO3 felírat van írva. A tartalmát a levegőben úszó folyékony masszára szórom. Aztán jöhet az érdekes rész. Egy másik üveget is előveszek, erre a Mg felírat van írva. És itt jön a trükkös rész, amikor a mugli kémia, és az átváltoztatástan és bűbájtan alapok találkoznak. Az elegy szétvállik alkotórészeire. Jöhet az irányított hűtés, és a két nagyobb méretű törés, és kiszabadulás biztos speciális kémiai üvegekbe zárom a kétféle keletkezett anyagot. - A reakcióban mesterséges szilícium, és magnéziumoxid keletkezett. Előbbit talán eladhatnám a mugli feketepiacon. Vagyonokat lehet vele keresni. Ezek a folyamatok irreverzibilisek. Legalábbis elméletben.- azért még egy pár percig gyanakodva nézegetem a saját magam által kreált üvegeket. Még egyszer nem esek abba a hibába, hogy elhamarkodjam a győzelem kinyilatkoztatását. Pedig ha valamiben ebben nagy vagyok. Fejszámolásban úgy 4 éves korom óta nem tévedtem. A reakciókinetika magas művészetét pedig magától Pitontól tanultam el. - Oké. Ez érdekes kihívás. De ugye megérti, hogy szeretnék egy normális, átlagos órát végignézni, mint megfigyelő. Elvégre hogyan hozhatnék felelősségteljes döntést a jövőmről, ha nem tudom, hogy miről döntök? - a hangomban nincs semmi fellengzősség, vagy szemtelenség. Inkább egyszerű tényszerűség. A logikailag megfelelő döntés meghozatalához való vizsgálat céljából vagyok itt. A legkevésbé sem zavart, és bajt keverni. Azt már rég eluntam. Csak a rossz hírem nem kopik meg. Tulajdonképpen erre az egész cirkuszra nem is került volna sor, ha az óra elején nem szól hozzám a professzor úr, csak elkezdi leadni az anyagot.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2019-12-25, 17:50
Accipiter & Peverell
Végignézem rezzenéstelenül a mutatványát és a fellengzős, torz megnyilvánulásait. A homok gólem felizzik és elporlad elsőre, ő pedig vissza tud ülni és el tudja mondani amit akar. Szívem szerint oda mennék és a karjánál fogva magam dobnám ki. Másfelől még én lennék a rossz ha kezet emelnék rá. Elég volt a francia balhé anno! De erre az egészre nincs is szükség. A rúna amivel megtámadta a gólemet, ugyan a saját kezéről eltűnik mert begyógyul, de megvan a maga vissza hatása. A gólem újra össze áll, ezúttal azonban a homok izzó üveggé válik. - Azt látom, hogy nem kedvence, és ahogy látom, nem is tudja alkalmazni. Főleg a vérrel kombinált változatokat. - közlöm vele, hiszen a gólem anyagi átalakulása a lány által elsütött rúna eredménye. Az izzó üveg Gina éppen nem folyékony, de már képlékeny állapotában van, a mozgása könnyű, így eltörni sem lehetne. Hála az égnek, a bútorzat kőből van, így nem tud kigyulladni a hőtől, de attól még egy hús-vér emberre igen káros. Ha a valódi Gina most hideggel próbálkozna, esélyes hogy szétrobban. A szétszálló üvegrepeszek azonban nem tennének túl jót az egészségnek. A gólem továbbra is egy céllal mozdul, mégpedig, hogy a lányt kitegye. - A gólemek, azt teszik amire utasítják őket. Ha nem kapnak más utasítást; addig mennek, ameddig nem tettek eleget a parancsnak. - épp emiatt, jelenleg nincs szándékomban ennél az egynél többet életre hívni. - Újra és újra. - közlöm hidegvérrel, amiben benne van, hogy nem fogom leállítani. Konkrétan ha nem takarodik ki Gina a teremből, kénytelen lesz szembe szállni a gólemmel, ami mint mondtam, addig úgysem fog leállni, ameddig a lány el nem húzta a kis belét. Egye meg amit főzött magának.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Smells Like Teen Spirit ● ● Váratlan vendég, várral szemben ●
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2019-12-25, 16:57
Hogy mit képzelek magamról? Hát ez egy jó kérdés. Még magam sem tudom pontosan, mit felelnék rá. Tán egyszerre vagyok egy jelentéktelen, a Zsebpiszok köz mocskában fürdő senkiházi, és a VMS csapat tagja, a suli legtehetségesebb egyetemi ösztöndíj jelöltje. Furcsa kettősség ez. Mintha mostanában két eltérő életet kezdtem volna élni. De vajon tényleg lehetek egyszerre mindkettő? Súlyos kérdés ez, s most nincs időm az önmarcangolásra. Néha elgondolkodom mikor jött el a pont, ahol már a mások számára bizarr, ijesztő, tán egyenesen félelmetes, vagy kísérteties dologra én már csak unottan vonok vállat. Önmagam mása? Komolyan? Ez még egy pocsék mugli horrorban is elcsépelt volna. Ugyanakkor az ocelot a füle botját sem mozdítja a hasonmás felé. Egyszerűen ismét elfekszik a padlón nyújtózva, és ezzel kivillantva éles karmait, illetve egy látványos ásítással a hegyes ragadozó fogait. De lényegében ezen kívül nem tesz mást. Épp csak megmutatja, hogy veszélyes is lehetne, ha akarna. De épp nem akar. Na igen. Egy familiáris és annak viselkedése nagyon is sokat elárulhat a gazdájáról, már ha értő szemmel nézi valaki. Ha valakinek nagymacskája van, mint nekem és a tanár úrnak, nos az erős, szabad és kiszámíthatatlan, de legalábbis szeszélyes jellemre vall. Már önmagában is. Ami azért érdekes közös vonások is lehetnének. Az hogy Carnivora nem támad sem a másik familiárisra, sem annak gazdájára azt is jelentheti, hogy elég okosan felmérte, hogy nem tennének valódi kárt a gazdájában, ami meg a hasonmást illeti, vele Gina egyedül is el fog bánni... mintha ez nem először fordulna elő. S tényleg nem. Ahogy a hasonmás Gina kiemel a padból egy pillanatra mintha felizzana a jobb tenyerem és a hasonmás is, majd egyszerűen elporlad. Csak ekkor emelem fel a jobb tenyerem és fordítom a professzor úr felé. Egy amolyan védő rúnát láthat belevágva a tenyerembe. A másik kezemben pedig egy kis bicskát, aminek a pengéjén vér csillan. Ugyanakkor, mintha a mély vágás egyre kevésbé lenne mély, sőt teljesen el is tűnne szemmel láthatóan. A következő pillanatban már csak a teljesen ép bőrfelületen a vörös csík jelzi a rúna helyét, ami mostanra már kezd összemosódni. - A rúnamágia nem a kedvencem. Vannak akik jobbak benne, mint én. De néha hasznos. Főként, ha előre figyelmeztetnek. Persze vannak ennél jobb trükkjeim is.- nos igen. Nagyából az a pillanat, amikor leintettem a hollós lányt, és amikor mindenki elkezdett elhúzódni jelezte, hogy baj lesz. Miután megtettem azt a bizonyos kézmozdulatot el is rejtettem a kezeim a pad alá. Ha az utcán nősz fel, tudod, hogy mikor számíts támadásra, és a tolvajok keze gyorsabb az átlagosnál. Még csak le sem kellett nézzek a pad alá, hogy a kezembe vágjam a rúnát. Sőt inkább a prof. tekintetét tartottam, hogy eltereljem a figyelmét a kezeimről. Sima filctollat is használhattam volna, de nem. A vérmágia hatásosabb. Erről a rúnáról is a tiltott részlegben olvastam. Számomra nem igazán létezik a tiltott szó. Ami önmagam megvágását illeti, nos a legtöbben nem tennék meg. A legtöbben természetellenesnek tartanák. Ilyen az ember. Kerüli a fájdalmat. De én már rég nem adok effélékre. Egyszerűen visszaülök a helyemre, és előveszek egy jegyzetfüzetet. Miközben minden tekintetet magamon érzek. - Mivan? Figyelek. Talán folytathatnánk az órát a tananyaggal. Eleve ezért vagyunk itt nem? - teszem meg a magam ajánlatát. Még mindig érdekel az óra. Sőt egyre inkább érdekel. Lehet számomra unalmas klisé önmagam látványa, de más kevésbé intelligens ellenfelet összezavarhat. Hasznos lehet. Jó lenne megtanulni. Ki tudja. Egyébként sem bajt keverni jöttem ide, hanem tanulni. Igazából erre a kis közjátékra sem lett volna szükség. Csendben figyeltem volna végig az órán, ha nem szólnak hozzám. No meg aztán nem mindenki veszi jó néven a stílusom, pedig komolyan próbálok az órákon "jó kislány" lenni. Csak nem szokott sikerülni. Vagyis nem mindig. Persze tudom én, hogy ennél komplexebb varázslattal létrehozott gólemek is vannak. Olyanok is, amikre nem hatna egy ilyen egyszerű trükk. A Professzor minden bizonnyal idézhetne is ilyet, akár egy tucattal is, hogy kidobasson, és valószínű előbb-utóbb kifogynék az egyéb trükkökből is. De remélem eddig nem jutunk el.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2019-12-19, 23:34
Accipiter & Peverell
Nézek a lányra, hátam mögött össze fűzött kezekkel, hallgatom a szavait, arcizmom sem rezzen. Fogalmam sincs mit képzel magáról ez a kis mitugrász. - Szóval, izgalmas részre vágyik a tananyagból? - teszem fel a kérdést, már már szórakozottan figyelve az illetéktelent és közben a szám sarkában mintha valami megrándulna. A többi diák már sejti, hogy valami olyasmi fog következni, ami miatt Accipiter mellől kisebb körben mindenki elhúzódik. Nem láthatja a mozdulatot, mert a kezeim a hátam mögött vannak. Mutatóujjamat egyetlen apró mozdulattal vágom meg, elég mélyen de persze nem csontig, a hüvelykujjamon, szaki kelléként helyet foglaló karomgyűrűbe foglalt pengével. Az a pár csepp vér pedig épp elég ami a talpam alatti homokot éri. Mindez egyetlen, orron át vett mélyebb belégzés és kilégzés között lezajlik. Accipitert pedig valami szellő libbentheti meg. Aztán csönd. Lehetne gondolni, hogy csúnyán felsültem és nem jött össze a tananyag izgalmas részének bemutatása. De ekkor Gina mellett önmaga áll össze. Látszatra hús vér önmagának a mása. - Kísérd ki a teremből Miss Accipitert! - ugyanazt az elbocsájtó olaszos kézmozdulatot használom, mint amit a kiscsaj használt felém. Semmi szükségem rendbontókra és balhézó kis mitugrászokra. Ekkor a valódi Gina felé fordítja a figyelmét a másolat, a haja vége a mozdulat nyomán homokként porlik szét a levegőben, így feltételezni lehetne, hogy nem is lesz nehéz vele, vagyis önmagával elbánni. A gólem azonban a "kísérd ki"t nem igazán a kedves módon értelmezte, mert satuként ragadja meg a lányt a két vállánál össze fogva, kihúzza a padból felemeli, és bizony meg is indul vele lefelé, meg úgy kifelé a teremből. Az ocelot jelenleg nem tud mit tenni. A másolatban nem tud kárt tenni. Legfeljebb nekem jöhetne nekem, vagy az én familiárisomnak.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Smells Like Teen Spirit ● ● Váratlan vendég, várral szemben ●
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2019-12-19, 11:12
Nem mondanám, hogy sikerül észrevétlen maradnom. Sőt egyáltalán nem. Rögtön az első kapás kérdés nekem szegeződik, és a teremben az összes tekintet is rám, és a nagymacskámra. Ocelot erre a nagy figyelemre azért felül, és érdeklődve kezdi nézni a másik nagymacskát a prof. mellett. Nem mondom, igencsak szép, és tekintélyt parancsoló irbisz. Mielőtt válaszolnék az én tekintetem is elidőzik a hópárducon. Nem nagy titok, hogy zoológiában máris legendásan jó vagyok. Legalábbis a többiekhez képest. - Talán. Még nem döntöttem el. De ugye nem fog itt a tananyag szempontjából teljességgel irreleváns személyeskedő kérdéssekkel untatni? - ugyanazt a nyájas, mégis hideg hangszínt megütve, amit az imént a professzor úr is. Sőt talán még a hanglejtésemben is van valami kísértetiesen hasonló. Persze a mellettem ülő hollós lány próbál jelezni, hogy ez nem a megfelelő ötlet, de csak leintem. Na igen. Ők már kész legendákat hallottak az órai kritikus viselkedésemről, és a tanárokhoz fűződő kritikán aluli viselkedésemről. Ami valahol hízelgő, és szórakoztató is lehetne. De már nem az. A tekintetemmel inkább a terem apró részleteit szemrevételezem. Nem épp a szokványos elrendezés. Talán ezért is tetszik ennyire. A homokkal felszórt rész, és gyakorlópálya igencsak felkelti az érdeklődésem. Ellenben unalmat színlelve, egy jellegzetes olaszos gesztikulálással egybekötve szólalok meg ismét. - Nem ugorhatnánk az érdekes részhez? - a kérdésben épp csak egy leheletnyi provokatív pimaszság van. Valójában jelenleg inkább a tantárgy, semmit a tanár személye érdekel. Tulajdonképpen a tanárok csak az iskolához tartozó szükséges melléktermékek. Nem lehet őket kikerülni sajnálatos mód. Legalábbis igen körülményes. Néha pedig határozottan nehezítő tényező, ha autodidakta módon akar tanulni az ember. Tudom. Állandóan ezt csinálom. Ettől tartanak zseninek. De legalábbis a folyton okoskodó okostojásnak. Tulajdonképpen az egyetlen tanár, akivel viszonylag normálisan kijövök, de legalábbis megszoktam már, az Piton. Elég fura egy bizarr dolog mi? Hát az. Ámbár manapság azért próbálok önmagamhoz mérten is konszolidáltan viselkedni. A többi tanárral is. Kivéve Binnst. Vele nem tudok. Nem tehetek róla. Nem és kész. Szerintem még most is egész konszolidált vagyok ahhoz képest, hogy egy olyan egyetemista órán ülök, ahol 6. évfolyamosként bent sem kéne lennem.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2019-12-15, 23:07
Accipiter & Peverell
Már önmagában a terem sem épp hagyományos. A padok lépcsőzetesen helyezkednek el, akár egy ógörög színházban. Azon a részen azonban, ahol a színpadnak kellene lennie, egy hatalmas homokkal felszórt pálya van, gyakorlótér gyanánt, kétoldalt tiszta vizesárokkal. Azokon túl pedig mindenféle eszköz és különféle tároló ládák találhatóak. Mindegyik meg van jelölve. A padok lépcsőzetessége miatt nem igazán lehet elbújni, főleg a leghátsó- ezáltal a legfelső sorban. Mikor belépek a terembe pár perccel óra kezdés előtt, még nem látom kik jöttek el az órájukra. És mikor belépek még ők sem hallhatnak belőlem semmit. Csak egy kivételesen előkelő irbiszt láthatnak előre menni és a pálya szélén megállva az osztály felé fordulva leülni. Akik ismerik az állatot, azonnal abba hagyják a nevetgélést, pusmogást, meg úgy bármit amit ezelőtt csináltak. Megvárom a teljes csöndet és csak utána óra kezdéskor lépek magam is a nagymacska mellé. A szokásos öltözékemben vagyok. Végig nézek az osztályon mielőtt azonban bármit is tennék, vagy megkezdenék egy vörös vonja magára a figyelmemet. Utálom ha az óra nyitányában megakasztanak. - Későn becsatlakozó új hallgató? - szegezem neki a kérdést, a kelleténél egy fokkal nyájasabban. Azonban hiába a kedélyes hangszín, egy szemernyi melegség sincs benne.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Smells Like Teen Spirit ● ● Váratlan vendég, várral szemben ●
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Elemi mágia tanterem (IV. emelet) 2019-12-13, 17:12
A mai szép nap is érdekesnek ígérkezik. Na nem a 6. évfolyamos dupla mágiatörténet óra. Azt a tankönyvet már olvastam. Unalmas. Következésképp nem is kell a részvételemmel idegesítenem Binns professzort. Egyszerűen képtelenek vagyunk egymással zöld ágra vergődni. Ez így van már lassan 5 és fél éve. Na nem mintha én a magam részéről nagyon igyekeznék. Tőlem már az is jófejség, hogy hajlandó vagyok megjelenni a félévi és év végi vizsgán, és kitölteni hibátlanra. Sokkal fontosabb dolgokról is kell döntéseket hoznom a jövőmmel kapcsolatban. Például, hogy mely szakokon folytassam majd az egyetemi tanulmányaim. Egyenlőre erősen hajlok a Bestiamester-Gyógyító páros felé. De játszik még a Méregkeverő és Elemista szakpáros is. A fene egye meg, túl sok minden érdekel. Konkrétan minden, ami nem mágiatörténet. Az elég egyértelmű, hogy egyszerre négy szakon nem végezhetek. De kettő párhuzamosan simán bevállalható szerény zsenimnek. Csoda hát, hogy mostanság rászoktam, hogy inkább a mágiatörténet óra helyett a különböző egyetemista órákra lógok be, hogy felmérjem a jövőm szempontjából a leghasznosabb, és legérdekesebb tárgyakat? Szerintem nincs ebben semmi szokatlan. Egyszerű logikus realitás. Döntést hozni elvégre csak megfelelő mennyiségű, és minőségű információval lehet. Azt említettem már, hogy fura egy jószág az önbecsülésem? Egyszerre tartom magam a suli legnagyobb zsenijének, és a legjelentéktelenebb semmirekellő alakjának. Lenne rajtam mit elemeznie egy pszichomágusnak. Talán vagyok olyan jelentéktelen alak, hogy az utolsó padban ülve, egyszerűen nem vesz észre a kutya sem. Bár a pad mellett lustán heverő ocelotot kicsit nehezebb nem észrevenni. Na de hát ő meg hozzám tartozik. Ahova én megyek, oda ő is. Tegnap sikeresen megszereztem egy hollóhátas lány jegyzetét erről az óráról. Elementál és gólem formázás. Hmm... Egész érdekesen hangzik. A lány eddigi jegyzeteit olvasgatom csendben, amíg meg nem kezdődik az óra. Arra meg inkább ne legyetek kíváncsiak, hogy mit adtam az eddigi jegyzetekért. Megvannak a magam üzleti titkai. Ahogy a professzor úr megjelenik érdeklődve pillantok fel az olvasgatásból. Egyenlőre legalábbis. Nagyon remélem, hogy nem fog itt engem halálra untatni. Elég nehéz feladat hosszan fenntartani az érdeklődésem. Vajon neki sikerül majd? Ami a megjelenésem illeti, a szokásos bőr íjász alkarvédőim, egy bordó póló az elején az iskola címerével, a hátán az "Accipiter" és "VMS" feliratokkal, valamint sötét farmer, és régi nyúzott túrabakancs van rajtam. Még a ruházatomon sincs semmi olyan, ami felhívná rám a figyelmet. Egyenlőre legalábbis. De hogy ez így marad-e az óra végéig, na az egy más kérdés.
Szerettem volna csak a barátja maradni, amíg az iskolában vagyunk. Olyan szépen ki volt találva, hogy a tanársegédem lesz, képesek leszünk tűrtőztetni magunkat, ám erre semmi esélyt nem látok a saját szemszögemből. Akárhányszor meglátom, már a torkomban dobog a szívem, és csak kivételes önuralmamnak köszönhetem, hogy nem kezd el feszíteni a nadrág, nem veszem mélyebben, szaporábban a levegőt, holott nem csak a fizikai vágyról szól mindez, már szerelmi téren is rendkívül nehéz úgy tennem, mintha nem keresném állandóan a pillantását, vagy simítanék végig a haján. Tudom, hogy ez most sok, és gyors, sosem arról voltam híres, hogy valamit képes vagyok józanul végiggondolni. Connie sokáig vigyázni próbált rám, már nincs itt, Sheska pedig a leendő gyerekével van elfoglalva, így minden aggályt félretehetek, és tudom, hogy együtt akarok lenni Dorothyval bármi áron. Azért van benne annyi, hogy nem akarom tönkretenni az életét, ám biztosan meg lehet valahogy oldani, hogy ne tudja meg senki. Kár lenne még egy-két évig várni, amíg egybe nem kelhetünk. Azon agyalok, hogy rengeteg egyetemista felnőttként jön hozzánk vissza, és hogyan mondhatnák meg egy huszonévesnek, hogy mit kezdjen a szerelmi életével? Végülis Dorothy már nem gyerek. Részrehajlásról meg már csak azért sem beszélhetünk, mert nem az én szakomra jár, csak plusz kreditért vette fel az elemi mágiát. Ráadásul ha valahogy elmondanánk az öregnek, hogy ez a helyzet, hátha tenne kivételt. Lerendezem gyorsan a manó kérdést, hogy aztán választottammal tudjak foglalkozni. Még ruhán keresztül is selyes a bőre, és folytatnám már lejebb is, hogy ne csak a válla legyen érdekes, hanem akár a finom ruganyos keblei, amiket meg is ízlelnék, ha úgy alakul. - Na ja, neked aztán még vasakarattal sem lehet ellenállni. – Zúgom a fülébe, hogy amikor már szembevagyunk egymással, és nagyjából a lábai köré kerülök, már ne mosolyogjak, hanem nagyon is komolyan, szenvedéllyel telve keményen mérjen végig. Végigtáncoló ujjaimmal ismerkedek a nadrág vászon anyagával, vélekedésem szerint nagyon kezd feleslegessé válni. - Nem akarom, hogy csak így, hogy kényelmetlen legyen neked, viszont várni sem akarok holmi puha szállodai ágy kedvéért. Viseld el. – Hajolok közelebb, Dorothy igazi vagány lány, aki rengetegszer dolgozott már terepen, a gyönyör vélhetően több lesz mint az, hogy netán állnunk kell majd közben. Még az sem biztos, hogy egyátalán meddig jutunk, minden el fog dőlni útközben. Igaz, ha már ilyen döntésre jutottunk, esélyes, hogy félúton megrekedni öreg hiba lenne, amin a saját vágyaink hajszolása közben úgyis kénytelenek lennénk átlándulni. Lekapja a felsőjét, és csak a melltartó marad. Valóban nem öltözött ki nagyon szexisen, ám mozdulataiban, kisugárzásában mégiscsak minden kétséget kizáróan az. Letükrözöm a módszerét, rajtam felülről már nem véd semmi. - Az életét adná értem. Nem lesz baj. – Már nem is kell igyekeznie, hogy megszabadítson a ruhámtól, így csak a meztelen felsőtestemet simogathatja. Itt felemelkedek, megoldom a farmer gombját, ha már ilyen előzékeny, akkor lehúzhatja ő mindennel együtt. A látvány bizonyára meglepő lehet elsőre, fiúja már volt, férfi meg még nem az életében. Nem kezdek kaján vigyorok gyártásába, inkább magammal húzom, ha megszabadított a ruhámtól, én is megteszem az övével, hogy aztán nemes egyszerűséggel felültessem az asztalra. Csak aztán a szálkákkal vigyázzunk. Végigmérem miután egy szál semmiben vagyunk. - Nem is tudtam, hogyan vagy képes várni ilyen sokáig. – Lépek ismét a lábai közé, így azért már jóval egyszerűbb dolgunk van, hiszen az előbbiekben megoldottam a melltartó pántját is. Most mégis az ajkához térek vissza, nem szabad azon stresszelni, hogy sietnünk kell. A puhán ruganyos melleket még csupán érintőlegesen simítom végig.
Egyre inkább elbizonytalanodom most, hogy itt vagyunk. Fogalmam sincs, hogyan fogjuk tudni tartani magunkat, hiszen olyan közel van, de mégis úgy kell viselkednünk, mint egy diák és egy tanár és ez annyira... valahogy iszonyatosan nehéznek tűnik. Szeretnék vele lenni rendesen, szeretném megölelni, szeretném, ha megölelne és megcsókolna. Ez a távolságtartás egyszerűen fizikailag fájdalmat okoz. Próbálok inkább a javításra koncentrálni, hátha úgy könnyebb, de hát így is úja és újra felpillantok, hogy... hülye dolog, de megnézzem ott van-e még, vagy legalább lássam. Ennyivel végül is jobb ez, hogy legalább láthatom, mint amikor csak a levelét olvasom, vagy szimplán csak ábrándozom róla, de azért még sokkal jobb lenne, ha hozzá is érhetnék, vagy érezhetném az ő érintését. Túl sokat akarok igaz? Meglepetten pillantok fel, amikor tapsol egyet, majd megjelenik a házimanó, akinek enyhén szólva is elég kimondhatatlan neve van. A kíváncsiságom csak nő, amikor beszélni kezd vele a manóval, majd az ajtó záródik és úgy néz ki, hogy most tényleg ketten maradunk. Csendben figyelem a tekintetemmel, ahogyan közelebb jön és a keze a vállaimra csúszik. Kár lenne tagadni, hogy egyre hevesebben ver a szívem minden egyes mozdulatánál. Azt hiszem ez érthető, mégis csak - bár már alig - de benne van a lebukás esélye és közben iszonyatosan akartam, hogy a közelemben legyen. - Mindketten gyengék vagyunk. - nem csak ő az, én is, mert eszem ágában sincs nemet mondani. Hiába van bennem a félsz, hogy rossz vége lehet, de nem tudnám azt mondani, hogy álljon le. Élvezem, ahogy végigcirógatja a nyakamat, aztán a heves csókot hasonlóan hevesen viszonozom. Oldalra fordítom a fejemet és a hajába túrok, hogy rendesen magamhoz húzhassam. Már most kissé szaporán veszem a levegőt, amikor aztán hirtelen megfordít a székkel együtt és leguggol velem szemben a lábaim között. Nagyot nyelek, főleg a szavait hallva. - Én nem... nem akarok ellent mondani neked... nem is tudnék. - halkan sóhajtok fel, ahogyan a keze besiklik a felsőm alá. Tiltott ez az egész, nem szabadna csinálnunk és rossznak érzem magamat azért, mert e miatt csak még inkább izgató az egész helyzet. Komolyan rossznak érzem magamat, de nem érdekel. Kicsit előre dőlök a széken és egy hirtelen mozdulattal lekapom magamról a felsőt, a pulcsit és a blúzt is, mindent, csak a melltartó marad a maga sötétkék mivoltában, enyhén csipkés darab, pedig nem készültem rá, hogy ez nem csak egy szimpla tanársegédi tevékenység lesz majd. - Ugye a manód... tényleg megbízható? - a házimanók nem tesznek a gazdáik ellen, ezzel tisztában vagyok, csak aztán ki tudja, hogy nem tör-e ránk valami. Nagyon remélem, de ha így is lenne, nem tudnék most neki ellenállni. Finom ösztönzéssel húzom fel, és állok fel én is, hogy újra rendesen ölelve csókolhassam le és igyekszem levenni róla a felsőt. Láttam már a strandon és... látni akarom még, sőt mi több érinteni a meztelen felsőtestét. Igaza van... muszáj, nem játszhatunk el egy plátói kapcsolatot még több, mint egy évig, lehetetlen.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Tanársegédkedés
Nagyon könnyű volt úgy megbeszélni a dolgokat, hogy ott voltunk Dél-Amerikában, ahol nem kellett vizslató tekinteteknek megfelelni, ahol udvarolhattam, megcsókolhattuk egymást, eljátszhattuk, hogy akkor majd távkapcsolatban fogunk élni, és amikor találkozunk, mások életét éljük. Ez mintha egyátalán nem működne. Az órákon, a folyosón, bárhol képes vagyok átnézni rajta, barátként kezelni, vagy ha el kell mennünk mondjuk Roxmorts-ba inni. Ám amint ketten vagyunk, egyből rámtör a vágy, ahogy belenézek a borostyánszín pillantásba, s bár nem egy darab húsként kezelem, mégis azonnal meztelenül látom magam előtt. Túl mélyen égett belém a bikinis képe, s ahogyan ölelkeztünk, hogy szinte mindenünk összeért. Tudom, hogy én vagyok számára a tiltott gyümölcs, a rosszfiú, mondanám, hogy ezt nem akarom kihasználni, de a francba is, hát hogy ne akarnám? Nem csak megfektetni akarom őt, beleestem amennyire csak lehet, és ha rövidesen nem lehet enyém, felrobbanok a feszültségtől, nem csak a fizikai vágytól. Mivel ő már leült az asztalhoz, eszembe jut valami. - Aokin... – Tapsolok egyet, és megjelenik a házimanóm, akiről nem lehet megállapítani, hogy lány vagy fiú, ám a történet kedvéért pontosítsuk; előbbi. Udvariasan megkérdezi, hogy miben segíthet. – Az ajtó előtt őrködsz, amíg nem szólok. Ha bárki keresne, elmondod, hogy Sanders professzor egy roppant labililis varázslaton dolgozik, és türelmet kér. Nem engedsz be senkit, ismétlem senkit, legyen az maga Dumbledore. Megértetted. Ha valaki nagyon erősködne, jössz, és a kisasszonyt visszaviszed a hálókörletébe anélkül, hogy bárki látna titeket. Megértetted? – A manó bólint, és elpukkan. Ahogyan kértem, lezárja a termet, most lesz egy hosszabbacska időnk, hiszen eleve szóltam a tanári karnál is, hogy dolgom van, bírják ki nélkülem egy darabig. Odasétálok az asztalnál ülő lányhoz, és finoman a vállára teszem a kezemet, hogy gyengéden határozott maszírozásba kezdjek. Nem érdekelnek a kifogásai, most nem. - Hagyd azt. Nem fogom nélküled kibírni. Megpróbáltam, gyenge vagyok. Legalább egyszer kell ez most nekem. – Hajolok oda, és finoman elkezdem végigcírógatni a nyaka vonalát, éppen annyira, hogy ne legyen csiklandós, inkább gondolatébresztő. Félig behajolok, hogy lássam az arcát, és egy keményebb csókot is kap tőlem. Igen, egy olyat, hogy szinte koccanjon a fogunk, nem számít. Nem az időtényező miatt vagyok a szokottnál kapkodósabb, a manóm tökéletesen ura a helyzetnek, s ezúttal Dorothy esetleges riadalma sem hat meg. Így a kérdésre sem felelek. Egész egyszerűen a csók után elengedem őt, hogy székkel együtt perdítsem meg, és gugoljak le a lábai közé. - Tudod, hogy nem fogok könyörögni, hanem megbüntetlek, mint rossz diákot, ha nem engedelmeskedsz... – Hajolok most ismét felé, hogy megcsókoljam, és becsusszantom a hasa irányából a pulcsija alá az ujjaimat, hogy ott is megsimogassam. Nem érzem azt, hogy kockázatot vállalnék azzal, hogy ezt teszem. Tudom, hogy bejövünk egymásnak és nem azt mondom, hogy most kell megtörténnie, de valamit csak adhatunk egymásnak.
Állati nehéz ez az egész, igazából nem gondoltam volna, hogy majd ennyire nehéz lesz. Persze nem tudom, hogy akkor mégis mi a fenét gondoltam, hiszen lássuk be ez az egész helyzet így baromi bonyolult. Én ki akarom mutatni most is, hogy hiányzik, hogy fontos nekem, de még sem tehetem meg csak úgy nyíltan, egyszerűen nem lehet. Még rá mosolyogni is félek kicsit, mert mi van ha abból többet látni ki? Vagy ha annyira próbálom elrejteni, amit érzek, hogy majd pont e miatt látszik meg? Baromi bonyolult rendbe tenni a saját érzéseimet őszintén szólva, és közben attól tartani, hogy valaki bejön és meglátja hogy épp úgy nézek rá, mint aki már rég levetkőztette a szemével, vagy sőt mi több mi lenne akkor, ha a nyakába vetném magam és akkor abból lenne valami komolyabb gond? Pedig nagyon... nagyon szeretném! Annyira jó volt az ünnepek alatt együtt lenni, hogy el se tudom mondani, és most meg úgy kell tenni, mint egy tanár és a tanársegédje, csak simán távolságtartóan és visszafogottan, pedig egyáltalán nem erre vágyom. És csak szimplán javítsak dolgozatokat... hát jesszus, ez egyáltalán nem könnyű feladat! - Rendben, akkor megpróbálom most befejezni, hátha máskorra van más, ami fontos. - na persze attól még ha most nem sikerül az is jó, ha van alibi alap, ami miatt vissza kell majd még jönnöm máskor is, szóval ezzel sincs nekem különösebben problémám. Szívesen vagyok vele, még ha így baromi nehéz is meglenni mellette és általános dolgokról beszélgetni, mint két szinte idegen. - Igen, szerintem menni fog, bár mostanában... sok minden eléggé elvonja a gondolataimat. Vagyis nem sok minden csak egy, de azért próbálok koncentrálni. - halványan mosolyodom csak el, hiszen tudja, hogy miről van szó, kiről pontosabban. Elég rendesen elvonja a figyelmemet általában, pedig én nagyon igyekszem koncentrálni a tanulásra, de nem mindig megy. Néha csak szimplán a gondolataim kalandoznak el, máskor egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne olvassam át újra a titkos leveleket, amiket persze ügyesen elrejtek, hogy még véletlenül se találja meg senki sem. - Te milyen eredménnyel végezted el a sulit? - mert ő is ide járt, bár akkor még tudom, hogy nem voltak egyetemi szakok, de ha felvették ide tanárnak most főleg ilyen előélettel, amiről mesélt, akkor biztos vagyok benne, hogy elég jó tanuló lehetett, egyébként biztos, hogy nem kapta volna meg csak úgy ezt a lehetőséget.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Tanársegédkedés
A bajok ott kezdődnek, hogy ha Dorothy nem öltözik szexisen, akkor is meglátom benne a nőt. Az arcában, a mosolyában, a szemeiben. Eddig csak a tengerparton láttam lenge ruházatban, mégsem az volt a lényeg, hanem a mi kis titkunk. Az a titok, amely minden lány, és nő fölé emeli, akkor is, ha tökéletesen fiúsnak akar tűnni, mint most. Nem tud elszakítani a tudattól, hogy a szája attól még fedetlen, és nekem kéne betapasztani. Most is oda ugranék hozzá, ha nem tudnám, hogy mennyire felelősségteljes. Ő az a lány, aki teljessé tesz, még ha nem is kaphatom őt meg, akkor is él bennem a gondolat, hogy talán majd egyszer. Nem is feltétlenül az, hogy ágyba bújjunk, sokkal triviálisabban kimondva: hogy ő legyen a párom. Biztos vagyok benne, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik beleesnek abba a helyzetbe, hogy tanár diák viszonyba keveredünk, Astrid arcán ellenben nem láttam túlzott meglepetést, sokkal inkább mintha drukkolt volna annak, hogy álljak a sarkamra, és harcoljak azért, akit szeretek. Olyan romantikus gondolat, ő már egyből a szerelmet sugalta, pedig Dorothynak még nem is mondtam ilyesmit. Egyenlőre maradunk annál, hogy belép a terembe, én meg próbálok elvonatkoztatni, megmaradni a tanár szerepkörben, abból aztán baj nem lehet, de mégiscsak sikerül kiböknöm, amit érzek, nem mintha várnék bármit is. Visszamondja, hogy ő is, viszont látom, hogy nagyon hivatalos, még a szavak ellenére is. De legalább mondta. Hát az is valami. Nem tehetek viszont úgy, mintha nem én ajánlottam volna fel ezt a lehetőséget, nem félhetek attól, hogy egymásra ugranánk, meg kell tudni tartani a távolságot, viszont a közelséget is. Megköszönörülöm a torkomat, és közel lépek hozzá, hogy köszöntsem, bár ez nem jár semmiféle fizikai érintéssel, csak mellé lépek, hogy az asztalhoz kisérjem. A mosolya ekkor jut el hozzám, és még a szeme csillogásából is látom, hogy valamit adni akar, de többet nem szabad. - Elég lenne hétfőre, de nem lenne jó, ha elvinnéd, maradjanak csak itt a terembe, ha nem végeznél most, akkor vissza tudsz jönni, ha van időd. Köszönöm a segítséget. – Barátságos mosoly, végülis a dolgozatok igazán alibiszámba mennek, ha mégsem jutna rá idő, akkor hétfő hajnalban megcsinálom az egészet. Azért legalább kezdje el, aztán biztosan ki akarnék találni valami programötletet, hogy ne csak itt ücsörögjünk. A tanársegédemet mégiscsak kezelhetem úgy, hogy nem feltétlenül kell a tanteremben lennünk. - Ez az első egyetemist éved Dorothy, hogy állsz a vizsgákkal, rendben leszel? – Ülök le valahova a közelébe, hamarosan viszont tényleg elkezdem a saját varázslatom előkészületeit, hogy majd a későbbiekben ha még van kedve, elmehessünk egy kicsit beülni valahova.
Tényleg nehéz ez. Egyszerűen bonyolult kitalálni azt, hogyan kellene úgy viselkednem, hogy ne látszódjon, hogy próbálok valamit titkolni, de az se tűnjön fel senkinek sem, hogy bármi van közöttünk. Nem akarom a túlzott látszat mutatással felhívni magamra a figyelmet, pedig van rá esély, hogy sikerül majd, csak hát baromi nehéz megtalálni azt a bizonyos aranyközéputat, főleg hogy akárhogy is nézzük tilosban járunk. Nagyon is tilosban és egyelőre még nem tudom, hogy mégis... meddig fogjuk ezt így tudni végigvinni, főleg hogy nekem nincs benne egy cseppnyi gyakorlatom sem. Én a jó kislány vagyok, nem szoktam olyasmit tenni, ami ellenkezik a szabályokkal. Jó persze néha előfordul, én sem vagyok teljesen tökéletes, de elég ritkán, most pedig enyhén szólva is nagy szabályt hágok át. Connor idősebb nálam és még tanár is, ha mindez kiderül annak durva következményei lennének rá és rám nézve is és pont e miatt félek annyira az egésztől. Nem akarom, hogy miattam rúgják ki, pedig minden esély meg van rá, ha kiderülne ebből bármi is. - Oké, akkor maradok a szimpla sziánál. - mosolyodom el. Szokni kell ezt még, de idővel tuti, hogy könnyebb lesz, vagy pont, hogy még nehezebb, ha vele kell lennem főleg még így a suli időn kívül is? Főleg a levelei után... azért talán érthető, ha határozottan nehéz rendeznem magamban mindent, amit... érzek, vagy épp gondolok. Ha benyitna valaki, nem láthatja meg csak úgy a tekintetemet, vagy az övét, túlságosan sokat mutatunk most is. - Rendben van, szóval dolgozatok. Reméljük, hogy jól teljesítettek a srácok. - és remélem, hogy olyanok, amikkel tudok mit kezdeni. Lássuk be, nem én vagyok a legprofibb elemi mágiákból. Oké, azért nekem is megy, de Crystal jött erre a szakra, nekem az varázstárgykeresés sokkal jobban megy, de jó eséllyel, ha nálam fiatalabb diákok dolgozatait kell kijavítanom az azért menni fog, remélhetőleg legalábbis. Már épp az íróasztala felé indulnék, hogy összeszedjem a dolgozatokat, amikor megszólal. Megtorpanok és kell pár pillanat, amíg sikerül egyáltalán újra rávenni magam, hogy legalább pislogás szintjén valami mozdulatot produkáljak. - Én is szeretlek, de ezt... itt nem lehet... itt nem, bárki bejöhet. - bárki és bármikor, nem mondhat ki csak úgy ilyesmit nyíltan, egyszerűen nem lehet, nem szabad. Mégis láthatja rajtam, hogy a szívem megdobbant és hogy a mosolyom is szeretetteljesen villan felé, csak aztán indulok meg tovább, hogy kényszerítsem magam, hogy leüljek az asztalhoz, és legalább magam elé húzzam a papírokat. - Ezek mind holnapra kellenek? - próbálok visszatérni a hivatalosabb hangnemhez, de baromi nehéz, főleg ha nekiáll itt előttem még varázslás címszó alatt erőt is demonstrálni.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Tanársegédkedés
