2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az nem érdekel, hogy fogalma sincsen, hogy miként kéne viselkednünk egymással, vagy hogy mi a következő lépés, de az zavar, ha valami totál más fazon lovagol be hófehér lovon és csókol meg a tér közepén, mint akit eddig megismertem. Persze lehet, hogy ez is egy oldala, amit idővel majd megismerek, de most sokként ér, hogy eddig egy western kalandfilm volt az életünk, most pedig valami romantikus lányregénybe csöppenek. - Nekem már elég, hogy megfürödtél és nem vagy marhaszarszagú. - válaszolom, miközben a pálcájával elküldi a lovat, én pedig a keménységből kicsit visszaveszek. Végig simítok a frissen borotvált arcán, miközben a fejemmel a ló hűlt helyére biccentek. - Szegény állat, biztosan sokkot fog kapni a hirtelen térugrástól. Azt ne mondd, hogy apád farmján erre is kiképzitek őket. - ejtek meg egy kis mosolyt, megcsóválva a fejemet. Ahogy felkerül rá az ismert dzseki, és már lótalan, azonnal sokkal kényelmesebben érzem magam a valóságban. - Nem érdekel, hogy milyen voltál mással, és az sem, hogy nem leszel az év apja, főleg, mert Jackie-nek maximum az év bátyja lehetsz már. Az elmúlt héten csak életben maradni akartunk és egyelőre csak annak örülök, hogy ez sikerült. - válaszolom, ezzel talán biztosítom arról, hogy nincs szükség hatalmas elhatározásokra, bizonytalankodásra, arra, hogy hirtelen szőke hercegnek akarjon mutatkozni előttem, mert nekem erre nincs szükségem. - Mi lenne, ha nem akarnál már az első napon hatalmas mélységekbe menni, és ha bajom van, akkor majd szólok, mint mindig, és ha neked bajod van velem, akkor azt te is elmondanád? - kérdezem, kicsit vállatvonva, remélve, hogy kezdetnek ez tökéletesen megfelel. Soha életemben nem voltam az a típus, aki elítélne bárkit is, vagy követelné, hogy ki mit tett le az asztalra, és most sem leszek. Még csak egy hete ismertem meg, amikor gyönyörűen lesokkolt a munkanapom végén, aztán átcibált jó néhány megyén, most pedig az első igazi csókunk után már azon aggódik, hogy hol fogja elcseszni? Hülyeség, úgy is én fogom majd, meg se próbáljon ebben versenyezni.
Lejebb hajtom a fejemet, amolyan sután, mint akinek tényleg nem megy ez. Már nem az, hogy kimutassa az érzelmeit, hiszen az elejétől kezdve martuk vagy támogattuk egymást. Inkább a romantika, hiszen pontosan tudja, hogy milyen a múltam, ahogyan én is ismerem az övét. Végül halványan mégis elmosolyodom, előtte nem nagyon van értelme titkolózni. – Valóban nem láttam, én csak.. Így sikerült. Lovagolni szeretek, apám farmján mondhatni ez volt az alap. És azt akartam, hogy egy kicsit rendezettebben láss, de ez valóban túlzás. – Bólintok, és a kezét nem elengedve egy pálcamozdulattal küldöm haza a lovat a farmra, ez nem olyan komoly bűbáj, hogy nagyon rá kéne készülnöm, apáék majd gondoskodnak róla. A semmiből a dzsekim is előkerül, ez legalább ez ismert, megszokott pont a közös történetünkben. Fel is veszem gyorsan, hogy ismerősebb, konfortosabb legyen az érzés. A dzseki is tiszta, bár az ütött-kopott jellegét megtartotta. – A kalandunk, igen, így hívtam, én sem akarom, hogy véget érjen. Csak tudod Meg, fogalmam sincsen a hogyan továbbról. Jackie esetében már rájöttél, hogy nagyon is távol állok a hős lovagtól, vagy a felelős családapától. A szerelmi szálat illetően pedig hiába ribancoztad le az exet, én meg a másik fele vagyok, nem tudom hogyan kell odafigyelni, vagy megtartani valakit. Ez nem az én világom, és ilyen vagyok én. Elveszett, de veled.. valahogy mégis működik. – Felelem bizonytalakodva, hiszen összetartozunk, az nem kérdés, és kitalálhatjuk a történetünk következő szakaszát, ami az apja felkutatása lesz, de az is valahol jelzés értékű, hogy még ennyi idősen se futott sínre az életem. Lényegében elszaladnak mellettem az évek, érdemi eredmény nélkül.
El kell telnie néhány pillanatnak a karjaiban, amíg leesik, hogy ez az egész annyira szürreális élmény, hogy az valami eszméletlen. Eszembe se volt képentörölni, még akkor se, ha nem hittem volna, hogy a fejem hátracsuklott csak a csukottszemes pihenés közben és ez az egész egy képzelgés, de amikor a karjába kap és úgy folytatódik a csók, a kezeim pedig megtapintják a feltűrt ingjének az anyagát az egész kezd egészen valóssá válni és… Valami kattan. - Nem bánom a várakozást, de mi ez a szerelés? És a fehér ló? Láttál te már lovat az Abszol úton? - húzom fel a szemöldökömet és ugyan a kezét nem tolom el a derekamról, de érezni rajtam, hogy valami feszültség állt be nálam. Az elmúlt héten egészen máshogy viselkedett, nem volt semmi nyálas lányregény, csak mi voltunk, az életünkért küzdöttünk, és valahogy visszagondolva a marhabőgés közben a szalmabálák között összebújás sokkal igazibbnak és valóságszagúbbnak tűnt, mint ez az egész. Tagadhatatlan, hogy a fürdés, a borotválkozás és a tiszta ruha nem rontotta el, hogy mennyire jól is néz ki, de még is annyira más így az egész. - Én sem vagyok a szervezés bajnoka, de azt tudom, hogy nem akarom, hogy a kalandunk végével úgy érezd, hogy én vagyok a hercegnő, akit most elnyersz, még ha a jutalmat el is utasítottad, mert én… én nem ilyen vagyok. - mutatok végig magamon, aztán egy lendülettel a lóra irányítom a mutatóujjamat. - Nem vagyok Barbie baba és te se voltál egy Ken baba… eddig. - húzom el a számat, de a szavaim még ha negatívak is, a kezemet a drámai mutogatás után az egész testemmel újra felé fordulok, közellépve, a mellkasára helyezem a kezeimet tenyérrel lefelé és egészen komolyan, nyíltan nézek a szemeibe az én nagy szemeimmel. - Milyen vagy igazából?
A puha csókból lesz valami szenvedélyesebb, amit esetében meg tudok érteni, hiszen alaposan szeretethiányosak vagyunk, másfelől már eddig is úgy ismertem meg, mint aki megéli minden érzését. Nem is tudtam pontosan, hogy képen vág-e, vagy sem, de talán megismertük már egymást annyira, hogy tudjuk, összeillünk. A karomba kapom, szinte a levegőbe emelem, hiszen törékeny szépség, s hagyom, hogy belemerüljünk a csókba. Nem csupán holmi ismerkedésről van szó, ahogyan határozottan magához húz, tudom, hogy ez holmi felszínes vonzalom, hanem valami sokkal mélyebb, amiből még bármi lehet. Ez az érzés már nagyon régóta nem adatott meg számomra, leginkább a távírányítómmal kerültem közelebbi kapcsolatba. Amikor végre levegőt tudunk venni, akkor pillantok csak bele a gyönyörű szemekbe, hogy meg tudjak szólalni. – Sajnálom, hogy várnod kellett, de azt is akartam, hogy átgondold, mit is érzel. Ezek szerint valami hasonlót mint én. Viszont nem gondoltam tovább a dolgot. Nem nagyon tudok tervezni. – A derekán pihentetem a kezemet, mehetünk akár tovább a lóval, de hogy hova, azt még nem sikerült eldönteni. Felkutathatnánk az apját, de tarthatunk egy pár nap szünetet is, immár együtt, hiszen nem kell mindig rohanni. A kérdés csupán az, hogy mit akar ő.
Csendesen ülök a szobor talapzatának dőlve, a türelmetlenségemet a bágyadtsággal nyomom el. Lehúnyt szemmel süttetem az arcomat a nyári napfényben, de amikor meghallom a furcsa hangot, a lódobogást az Abszol út macskaköves útján, muszáj kinyitnom a szememet. Azért ez valahogy az egyszerű utcai zajok közül még is csak kiemelkedik. Teljesen meglep a látvány, főleg, mert alapjáraton is az összes kapcsolatom az állatokkal a kötelező legendás lények ismerete óra, de ennyi, sosem lovagoltam, nem volt se macskám, se kutyám, még a baglyom se teljesen az enyém, a Roxforttól kölcsönöztem mikor még oda jártam. Szóval mondhatjuk, hogy az állatokat se ismerem jobban, mint az embereket. Felállok a helyemről és néhány lépéssel közelebb lépek, miközben a hófehér paripán beüget Riley, mint valami herceg, a hófehér ingjében, én pedig nem bírom megtartani a szokásos flegma, nyugodt arcomat, lassan eltátom a számat a döbbenettől. - Ó, Riley… - lehelem a nevét, a szívdobogásom a fülemben dübörög, az fakó arcom megtelik élettel, jelen esetben rózsás pirulással, és a karjaiba omlok, szorosan, hogy végre, végre valahára az arcomat felé fordítva elcsattan az első csókunk. Lágyan, puhán kezdi, de én a finomságot csak a művészetemben ismerem, így egy pillanat sem telik belé, átfonom a karjaimat a válla felett magamhoz húzva és el sem engedem. Eszemben sincsen ellenkezni, annyi évig voltam egyedül, annyira mélyre temettem a lehetőségét is annak, hogy valaha párom legyen és boldogan éljek, míg meg nem halok, hogy most a rózsaszín köd úgy robban ki belőlem, mintha valami gusztustalan lányregény lapjai elevenednének meg… Az egész olyan álomszerű… lehet, hogy csak álmodom?
Hogy mit is csináltattam az elmúlt három napban, azt fedje a jótékony homály, de ahogy közeledik az este hat óra, nem jelenek meg, csak az utolsó percben, hiszen én hű vagyok az elveimhez, na meg a pontossághoz, ezt Megan jól megtanulhatta az elmúlt időben. A kellemes tavaszi időben nem zavarja meg semmi egyéb a lódobogást, hiszen Megan ezt hall az utolsó pillanatokban, mert legyen bármilyen giccses, egy fehér ló hátán tűnök fel. Vidéki fickó lévén megtanultam lovagolni, és mi lenne ennél látványosabb, mint egy paripa hátán megjelenni. Kifacsartuk magunkat, annyira futottunk, de a tempóm most lassú, kényelmes, csak akkor gyorsítok fel, amikor meglátom őt. Fehér, könyékig felgyűrt ing van rajtam, s egy vászonnadrág. Hajat mosni, és végre borotválkozni is sikerült. Amint odaérek a közelébe, lepattanok az állat hátáról, de kantárszáron tartom, ne szökjön be, bár engedelmesnek tűnik, ezért megéri kockáztatni. – Tudom, hogy nehezen nyilatkozom az érzelmeimről, de én is ezt érzem. Fontos lettél, fontosabb, mint bárki előtte. Nem érzem azt, hogy semmit sem ér az életem. Remélem nem gond, hogy megvárakoztattalak. – Itt most elengedem a kantárt, hogy átöleljem, egy pár pillanatig az utóbbi időben oly sokszor ködfátyolos szemekbe nézzek, és végül oly sok idő után, végre megcsókoljam. Lágyan, puhán, hiszen már nem sietünk sehova. Ha ő is így akarja.
Az elmúlt két éjszakát Roxmortsban töltöttem, ahol egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült megtartanom a lakásomat és az állásomat is, bár abban még nem vagyok biztos, hogy tényleg akarom-e. Időre van szükségem, hogy megemésszem az elmúlt hetet és addig jó lenne, ha nem húznák ki a seggem alól a lakást, amiben az elmúlt három évemet töltöttem. Kicsit emésztgettem azt is, hogy visszautasította a pénzt, és azt is, hogy éppen úgy jött ez az egész kaland, hogy lekéstem a találkozómat Nox-szal és nem olyan egyszerű felvenni vele újra a kapcsolatot, a legjobb az, ha előbb Cody-hoz fordulok és majd rajta keresztül, de őszintén… Nagyon szeretném tudni, hogy hol van a családom és mit tudott/tudtak meg, de egy napot úgy, ahogy van átaludtam a kimerültségtől. Hatot mondott és főteret, és mivel alapjáraton nagyon nem az erősségem az időben érkezés inkább már ötkörül itt sétálgatok fel-alá, ami nem is baj, mert elképesztően kevésszer látogattam el ide. A tankönyvvásárlás persze évente megvolt amíg diák voltam, a használt könyvek között, nyilván, de mióta nem járok a Roxfortba az életem Roxmortsra koncentrálódik, ahol egyébként majdnem minden megtalálható, ami itt is. Már alig hasonlít arra a kedves kis falura, ami majdnem tíz éve volt, amikor megérkeztem először a vonattal. Hiába a pénz az övemben, semmilyen csomag nincs nálam, az előző egy órát a szokások rabja szerint mindent a szemnek, semmit a kéznek elv alapján töltöttem el. Amúgy is fontban van a pénz és nem galleonban, és semmi kedvem egyedül bemenni a bankba és ügyet intézni míg átváltják egy részét és… valljuk be, tolom a felelősséget, a pillanatot, amikor tényleg tudatosul bennem, hogy mennyim van. Cody sokszor beszélt a régi birtokukról, arról, hogy árvaházat nyitna, hiszen annyira kevés van az árva varázsló palántáknak, vagy muglik közé kerülnek vissza nyaranta, vagy az egy szem Godrick’s Hollow icipici létesítményébe, ahol én is voltam. Meg is van a pénz egy részének a helye. Leülök a főtér közepére az egyik szobor talapzatára, felhúzott lábakka, a hátamat a hideg kőnek vetve, bár annyira melegen nem süt a nyári nap sugara, de még is jól esik, és csak várok hátrabillentett fejjel, csukott szemekkel, élvezve, hogy végre biztonságban vagyok és nem kell féltenem az életemet.
- Kíváncsian várom a jövőbeli ötleteid - feleltem a lánynak, ha már így szavamon fogott, hogy felkeres. Állok elébe, én bármikor benne vagyok ilyenekben, szakítok rá időt, ha kell. Az édességboltban a felém mutatott bogárra fura tekintettel nézek - hiába nem igazi, egyszerűen annyira élethűnek néz ki, mintha valódi bogarakat zártak volna a tárolóba. A Ginny kezében lévő is egészen úgy mocorgott, mint egy igazi, amikor felveszed és menekülni próbál. - Na jó - egyezek bele a tesztelésbe, és el is veszem a cukorkát. Még a tapintása is rettenet fura. - Az íze nem rossz, de... bakker, úgy roppan, mintha igazi lenne. Kell! - mondtam, akármennyire undi is. A kölykök imádni fogják. Sosem ettem még igazi bogarat, nem is tervezek - pedig hallottam már róla, hogy egyes országokban igazi csemege a muglik körében, de brr -, de az tuti, hogy az is ugyanilyen lehet az ízét kivéve. Ennek sima savanyúcukor íze van, az igazit pedig nem szeretném tudni. Végül ezt is, és többféle különlegességből is vettünk, szinte mindenből egy kicsit, hogy lehessen miből válogatni, aztán pedig a hagyományos kedvencek is sorra kerültek. - Szerintem megvan minden, amit akartunk - feleltem, de azért fejben sorra vettem, hogy mit terveztünk, és ebből végül mit vettünk meg, és arra jutottam, hogy sikeres akció volt, sőt tulajdonképpen felül is múlta a képzeletünket. - Úgyhogy menjünk - bólintottam rá. Fizetés után távoztunk az üzletből, és el is indultunk hazafelé. Örülök, hogy sikerült letudnunk ezt, és még jól is szórakoztunk közben. Már csak a reakciókra leszek kíváncsi...!
[You must be registered and logged in to see this image.]Örülök neki, hogy teljesen egyetértünk az eseményeket illetően. Legalább lesz valaki, akivel komolyan és odaadóan tudok szervezni, sőt, még közben teljesen jól ki is kapcsolódunk. Ez fontos számomra, a mostani hajtással és kviddics felkészüléssel kapcsolatban pedig főként. Kezdek belefásulni a dolgokba, és ennek nem lesz jó vége, ha így folytatom. - Lenne néhány ötletem, úgyhogy majd felkereslek, amikor lesz egy kis motiváció, megcsinálhatnánk párat. De persze... előbb tudjuk le ezt a nagyobb volumenű dolgot, ha már belevágtunk. - Kuncogok, hiszen nagyon előreléptünk ebben az egészben, aztán ki tudja, lehetséges, hogy majd ezután már semmit sem fogunk a hátunk közepére sem kívánni. Mondjuk amilyen motiváltan és nagy kedvvel vágunk bele, ennek igazán apró esélyét sem látom. Az édességbolt minden képzeletemet felülmúlja, még a mai napig akadnak olyan dolgok a varázsvilágban, amik ámulatba ejtenek. Ennek valószínűsítem az az oka, hogy fiatalabb koromban igen minimalista életet éltünk, és kevésre jutott, maradni meg aztán egyáltalán nem, így akkoriban igen nagy ívben elkerültem az efféle üzleteket. Persze ezt később igyekeztem bepótolni, és talán ez a motiváció is innen ered. Kuncogva, ám egy-egy alkalommal mégis elfintorodva lépek egyik helyről a másikra, a polcok melletti papírtasakok közül elveszek egyet-egyet, és a megbeszélt cukorkákból kérek nagyjából egyforma mennyiséget. - Megkóstolod? - Nevetem el magam, miközben Keith arca felé emelek egy bogár alakú cukorkát, amelynek a lábai is mozognak. Elnevetem magam. - Kell a tesztelés. - Remélem elfogadja, és ha véleményezte, a tárolók felé fordulok ismét. A lapát amivel adagolják a cukorkákat, varázsintésre lendül fel, majd pontosan kiadagol és ízlésesen elcsomagol nekünk mindenfélét. - Vegyünk azt is, szerintem azok elöl lesznek. A "különlegességek" nagyjából meg is vannak. - Minden percet kihasználok arra, hogy szemeimet megpihentessem ezeken a nagyszerű dolgokon, kreativitásom pedig fellendül, és ötletekkel teli indulhatunk vissza az iskolába. - Szerintem nagyjából meg is lesz már minden ami kell. Mit gondolsz, visszamegyünk? Este megcsinálhatnánk a díszítést amikor lefekszenek. - A legérdekesebb, ha váratlanul ér mindenkit ez az atrocitás, de azért mi szerintem ott fogunk bent ülni egész nap és nevetni az áldozatul esett diákokon.
Halkan elnevettem magam Ginny feltámadó lelkesedésén. Igaz, végig valami hasonló hangulatot áraszthattunk, de valahol ez tök érthető is. Biztos akad majd, aki annyira nem lesz elragadtatva a dekorációs ötlettől, mindig van egy-két ünneprontó, de mi legalább élvezzük és valószínűleg a többség is így lesz. - Azért ez nem hülyeség, tényleg lehetne gyakrabban - állapítottam meg. Általában ezeknek nagy sikere van, miért ne lehetne gyakrabban kezdeményezni? Mindig csak a kezdőlökés nehéz, utána meg beszállnak egy csomóan, úgyhogy ez azt mutatja, hogy igény az van, csak épp olyan nincs, aki magára vállalná, hogy akár ötletei is vannak és szívesen segít a megvalósításban. De egy kis noszogatás és itt a példa, hogy mi lehet belőle. - Ha nem is mostanában, meg így a szünetek előtt, de néha tuti mindenki örülne a hasonló ötleteknek. A kis dolgokkal is fel lehet dobni a mindennapokat, úgyhogy én benne lennék a szervezkedésben máskor is - jegyeztem meg. Persze nem a vizsgaidőszakok közepén kell lebonyolítani a legnagyobb projekteket, de akkortájt is be lehet csempészni egy kis izgalmat a mindennapokba, hogy egy pillanatra kizökkenjen mindenki a hajtásból. Egy kis jókedv, akár egy pillanatnyi is sokat jelenthet, ha épp a tanulnivaló fölött akar az ember meggebedni. Például egyszer láttam egy cetlit kiragasztva egy buszmegállóba, sima kézzel írt kis papírfecni, amin annyi állt, hogy "mosolyt fel" - nem tart sokáig megcsinálni, mégis az, hogy valaki vette a fáradságot, megírta kézzel és kiragasztotta, már egy tök szép gesztus, pedig tényleg nem került szinte semmibe. De az tuti, hogy megjegyzi aznapra, aki észreveszi. Egy ilyen kezdeményezés simán elfér nemcsak a klubhelyiségünk faliújságján, hanem akár a többi házzal lebeszélve a többieknél is, meg esetleg a kastély folyosóin forgalmasabb helyeken. Nem olyan nagy kaliberű, mint ahogy most feldíszítjük a klubhelyiséget, de amikor kevesebb idő akad, akkor megoldható viszonylag hamar és biztos lenne, akit megmosolyogtatna. Jesszus, még a halloweennak sincs vége, máris a következőn ötletelek. Az édességbolt sem okoz csalódást, sőt! Nem is jöhettünk volna jobb helyre. - Na jó, ezek nagyon királyak - állapítottam meg nézelődve a mindenféle üvegekben tárolt cukorkák között. - A szemgolyó kötelező - értettem egyet. Annyira élethűre sikeredett, hogy majdnem elgondolkodtatott, vajon nem ténylegesen valódi-e. Az tuti, hogy itt is, ugyanúgy mint a dekorboltban, lazán el lehetne tölteni egy fél napot a válogatással, de természetesen itt sem vásárolhatunk fel mindent, azaz marad az elv, hogy csak a legjobbakat szedjük össze. - Ez is eléggé menő - mondtam, amikor megfordulva mindenféle giliszta meg bogár formájú gumicukor fogadott az egyik polcon, amik ráadásul még kissé mozogtak is. Valószínűleg nem ugrálnak úgy el a szabad levegőn, mint egy csokibéka, de a giliszta eléggé tekergőzött, ahogy a bogarak lábai is mozogtak és csattogtatták a csápjaikat. Remélhetőleg amennyire látványosak, annyira finomak is, elég nagy égés lenne, ha nagy lelkesen bevásárolnánk, aztán kiderülne, hogy az ízük borzalmas, és kínosan ott állnának még egy héttel halloween után is a tálban, mert senkinek nem kellenek... de legyünk optimisták. - Vehetnénk pár csomag mindenízű drazsét meg hasonlókat is, hogy a nagy klasszikusok is előkerüljenek - vetettem fel válogatás közben, mert tuti lenne, aki sérelmezi, hogy ilyenek nincsenek.
[You must be registered and logged in to see this image.]Kicsit örülök azért neki, hogy most végeztünk a karrier témával, mert persze szívesen... nagyon is szívesen beszélek erről, és a barátaim megerősítése mindennél többet jelent számomra, de a mai napon szeretnék kicsit elhivatkoztatni ettől, hisz minden napom ugyan arról szól. Jól esik ez a kikapcsolódás, és a gondolat, hogy örömet - vagy épp rettegést - okozhatok a többieknek a házban, és most már csak erre koncentrálok. Elnevetem magam őszintén, amikor kilépünk a boltból és az édességek felé vesszük az irányt. Ez a pókos dolog tök jól hangzik, vizuális típus vagyok, így elképzeltem, ahogy az egyik másodéves banda belép az ajtón, majd a nyakukba zuhannak a pókok, csodálatos lenne! Biztos vagyok benne, hogy az első áldozatoknál ott fogok ülni az ajtóval szemben és lesni a reakciójukat. - Alig várom, hogy lássam, hogyan reagálnak rá az emberek! Hú, már nagyon várom, komolyan... - Úgy beleéltem magam, hogy még a lépteimet is gyorsabbra vettem, de persze nem rohanunk sehová, a boltban úgyis sikerül elbóklásznunk, a kirakat alapján ez is igen érdekesnek tűnik. - Igen, ez mindenkit felvillanyoz majd kicsit. Jó lenne többször ilyen bulikat tartani, meg hasonlókat, legalább nagyobb erővel vágnánk utána bele a tanév további részébe. Bár, mindjárt itt a szünidő, akkor úgyis mindenki feltöltődik a családdal... - Mindig is szerettem a Roxfortot, hiszen annyi lehetőséget ad számunkra, hogy jobbat nem is kívánhatunk az élettől. A ház amibe kerültem és ami a családomra is jellemző, mindig is tökéletesen illett hozzám, a második családomnak is mondanám őket, persze amióta az egyetemi szakokra járok, már vajmi kevés tőlünk fiatalabb diákkal ismerkedem, ami egy kicsit kár, hiszen biztosan sok új izgalmas arc került hozzánk. Majd talán ezen a Halloween bulin lesz lehetőségünk, reménykedem. Ahogy átlépem az édességbolt küszöbét, és a kasszánál álló kisebb tömegen átvergődöm magunkat, a választéktól nem is tudom, hol kezdjem. A bolt ugyan nem nagy, de az egyik oldalon a tábla jelzi, hogy egyszerű, mindennapi édességek vannak kihelyezve különböző magasságú, a bolt tetejéig érő polcokra üvegcsékben, ám hátrébb, dekorációk irányítanak minket egy sötétebb részhez, ami az ünnepre való tekintettel, különlegességekkel vár bennünket. Ahogy oda belépünk, szinte elámulok a választéktól. Igaz, eléggé zsúfolt itt is minden, nehéz lesz a választás, de vannak elképzeléseim azt hiszem. - Azta, ez jobb mint gondoltam, ez a szerencsenapunk. Nézd azokat a világító cukorkákat! Meg vannak szemgolyó édességek is, szerintem azt mindenképp vehetnénk. Jól mutatnának elrejtve valami népszerű csoki alatt. Brrr. - Nevetek halkan, a lelkesedésem egyáltalán nem lankadt, sőt, mint egy kislány, oly csillogó szemekkel lépek egyik részről a másikra, a különlegességektől pedig a nyálam is összeszalad a számban.
Igazán szerencsések lehettünk, hogy mindketten tudtuk, mit várunk a jövőtől leginkább, ahogyan ez a beszélgetésünkből kiderült. Van, akinek ez nem jön be, sokan egyszerűen időhúzás és "majdcsak lesz valami" címszó alatt tanulnak tovább, és csak tengnek-lengnek valahol az éterben különösebb tervek nélkül, sodródva az árral. Nem mondom, hogy ez kifejezetten rossz, elvégre igazuk van, valahogy biztosan lesz, és még mindig kitanulhatnak valami mást, ha időközben rájönnek, hogy mást szívesebben csinálnának, de azért jobb egy életképes elképzeléssel nekivágni a világnak. Szóval a szerencsés többség táborát erősíthettük. Ginny és a kviddics pedig egészen kicsi kora óta elválaszthatatlan társak, ezt már akkor láthatta mindenki, amikor kint ültünk a meccseken szurkolni a Griffendélnek - senki nem mondhatja, hogy meglepi, ez jobban fekszik neki, mint a rosszfiúk üldözése. Fricset is elég szépen kibeszéltük, de nem lehet elmenni a gondnok mellett szó nélkül. Még a legnagyobb jógyereknek is meggyűlik vele a baja legalább egyszer, de az biztos, hogy üde színfolt a kastély falai közt. Ha nyugdíjba vonulna, igaz, sokan fellélegeznének, de unalmasabb lenne az élet nélküle és a rusnya macskája nélkül. Az első boltot le is tudtuk (bár simán lehetett volna még bőven nézelődni a cuccok között, annyi minden volt besűrítve a polcokra), és meg is lepett, hogy mekkora sikerrel jártunk máris. Bár nem is tudom, miért, hiszen minden üzlet tömve van - talán arra számítottam, hogy kevésbé menő dolgokkal fogunk összefutni elsőre. - Akkor irány az édességbolt - mondtam, miután átadva a stafétabotot a lánynak ezzel kapcsolatban, el is döntötte a következő állomást. - A lufi jó ötlet - tettem hozzá, ahogy követni kezdtem. Pár másodperccel később eszembe jutott a pókokkal kapcsolatban, hogy hogy tudnánk őket feldobni azon kívül, hogy jól néznének ki. - Ha találunk pókokat, akkor a bejárat fölé rögzítve megbűvölhetnénk őket, hogy aki bejön, annak a nyakában kössenek ki - vetettem fel. Hacsak nincs ilyen egyébként is, de azt hiszem, egy varázslattal megoldható, ha mégsem. Bár... szerencsétlen pókfóbiásokra gondolva nem biztos, hogy fényes ötlet. Az is kérdés, hogy egyáltalán ezt az ünnepet hogy élik túl, szóval hátha nem a mi megbűvölt díszítésünk lesz az, ami végképp halálra rémíti őket. - Jaja, én is örülök - mondtam elmosolyodva. - Néha kellenek az ilyen kis extrák a hétköznapokba, főleg, hogy tulajdonképpen mindenkinek megvan a lehetősége, hogy kivegye a részét. A kicsik is például képzelem, milyen büszkék lesznek, még ha csak lufit fújni is segítettek. - Szerencsére volt annyi összetartás a házunkban, hogy ezt meg tudjuk oldani, elvégre a pénz is összegyűlt néhány nap alatt, pedig csak egy üzenetet tettünk ki az edény mellé. Lehet, hogy valaki csak néhány knútot tudott beleadni, de sok kicsi sokra megy, így is meglett egy szép összeg, amit most le tudtunk vásárolni a cél érdekében. A közösségi összefogások tök királyak tudnak lenni, ez most is kiderült számomra. Közben oda is értünk az édességbolthoz. Kíváncsi voltam, mit találunk - remélhetőleg lesz valami különleges, ami különösen jól fog mutatni a most vásárolt ijesztgetős tálban. De ha nincs ilyen szerencsénk, akkor a sima cukorka is teljesen megfelel.
[You must be registered and logged in to see this image.]Ha tehetném, legszívesebben mindkettőt csinálnám, de ez már most is jól látszik, hogy sajnos nem lehetséges. A sok edzés elveszi az összes energiám, az órákon nem tudok igazából koncentrálni, a feladataimat pedig nehéz összeegyeztetnem a kviddiccsel... így már jó ideje tudom, hogy ez nem fog együtt működni. Halovány mosollyal tekintek Keith felé. - Azon vagyok, hogy így tegyek. Remélem nem döntök rosszul. - Eddig mindig bejöttek a számításaim és nem hinném, hogy azzal amit szeretek és amiben jó vagyok balul döntenék, de persze azért egy minimális félelem ott lappang bennem, mélyen. Azért már nagyon várom, hogy végre eljussak arra szintre, hogy kiderüljön, bekerülök e egy csapatba vagy sem. Amikor erről beszélek, mindig olyan türelmetlen leszek. Persze most próbálom elterelni a gondolataimat, főként úgy, hogy nem csak rólam beszélünk, hanem Keithről is. - Igen, ez tényleg fontos szempont. Csak legyen így mindig. - Persze még van ideje a munkáig, de nem utolsó sorban ez tök jó, hogy amit választott, az illik is hozzá és komolyan szereti... a lehetőségek nyitottak manapság már egy egyetemet végzett hallgatónak, szerintem könnyen el fog tudni helyezkedni, a Roxfort is mindig azon van, hogy a diákjait segítse amennyire tudja. Felnevetek ismét a Friccs téma folytatásán. Mennyi borsot törtünk az öreg orra alá régebben! Most már néha kicsit szánom, szegény ahogy egy-egy alkalommal szenved és szitkozódik... nem lehet kellemes egyedüli gondnokként szolgálni a Roxfortot ennyi éven keresztül. Természetesen neki ez jó lehetőség volt, hogy egyáltalán ide bekerülhetett, kevés olyat hallani, hogy a kviblik varázslók között szolgálnak. ]i]- Igen, elég komoly, de hát szerencsés, hogy a Roxfortban lehet, szerintem ezért is viseli el a dolgokat másrészt. [/i]- Jó, azért nyilván nem teljesen ép az elméje, de ez már más kérdés, nem is fecsérelek el több szót rá, inkább visszatekintek a tárgyakra, az izgalmas dekorációkra és a kezembe gyűjtöm azokat, amiket biztosan meg fogunk venni. Látom már magam előtt, hogy milyen jól fog kinézni a klubhelyiség. - Oké, menjünk akkor tovább. - Miután sikerült mindent körbenéznünk és nekem körbefogdosnom, a kezünkben lévő tárgyakat kifizetjük és ahogy ismét kilépünk a Főutcára, körülnézek. Elmerengek kicsit Keith kérdésén, de hamar válaszolok, hogy haladjunk és talán még időnk is lesz arra, hogy feldíszítsük a klubhelyiséget. - Szerintem menjünk be az édességboltba, utána pedig a szembe lévő üzletbe, hátha találunk néhány gumipókot, ja meg kellene néhány fekete lufi is, tök jól mutatnának az ajtóban. - Szerencsére vannak elképzeléseim, sokat gondolkodtam rajta amikor megbeszéltük, hogy kidekorálunk. Mondandóm befejezése után már el is indulok a cukorkaboltba. - Örülök, hogy veled jöttem. Szeretem, amikor fel tudom kicsit rázni az embereket a klubhelyiségben, az ilyen alkalmak jó lehetőséget adnak. - Mindig is szerettem, amikor volt élet, buli, kis zene, hangzavar... rég szórakoztam már ilyen jól, mint például most ez a vásárlás alkalmával, és remélem, hogy a díszítésnél is hasonló élményekkel gazdagodom.
- Igen, gondoltam - feleltem. Szinte biztos voltam benne, hogy választania kell, bár egy időnyerő segítségével nagy nehezen megoldható lenne az egyeztetés, rendkívül fárasztó. Az viszont egyértelműen hallatszik a lány szavain, hogy eléggé elkötelezett, és szinte egyértelmű, mit akar. - Tedd azt, amit igazán jónak érzel. Bár úgy hallom, ezzel nem lesz gondod - mosolyodtam el halványan. Biztosan akadtak, akik nem így álltak hozzá és kéretlen tanácsokkal próbálták ellátni, vagy éppen befolyásolni. Ahogy a családját ismerem, ők biztosan támogatnák mindenben, de mindig akad valaki, aki túl okos. Még akkor is, ha elvileg a jó szándék vezérli, legyen az akár barát, akár egy tanár. - Én is. Mondjuk jelenleg az jobban számít, hogy élvezem, a többit pedig meglátjuk - mondtam. Jó-jó, nyilván az is számít, hogy meg tudjak belőle élni, de egy ilyen tervvel valószínűleg képes leszek úgy elhelyezkedni, hogy ne legyek később sem csóró. Természeti katasztrófák mindig akadnak, országon belül és kívül is, amiknek a csillapításában elkél a segítség, oda már a muglik tudománya aligha elég, a varázslótársadalom jól összehangolt munkája viszont életeket menthet. - Ja, szerencsétlennek évtizedek óta az összes diák az idegein táncol - nevettem fel. - Lenyűgöz, hogy még nem reccsent meg, de ha eddig kibírta, az valahol arról árulkodik, hogy nem is olyan rossz arc - jegyeztem meg. Az biztos, hogy kötélidegzete van az öregnek, én a helyében tuti nem bírnám. Bár az már egy másik dolog, hogy nem is így állnék hozzá, ahogy ő teszi. Közben szétnéztünk az első bolt dekorációi között, izgibbnél izgibb dolgokal találva. Imádni fogják a többiek, az biztos. Nincs felőle kétség, hogy a mi klubhelyiségünk lesz a legmenőbb az összes közül! - Hát simán fel is lehetne vásárolni mindent - állapítottam meg. De nyilván ezt nem tehettük meg, mert bár volt keret bőven, ahogy sokan adtak bele, attól még véges, és nem is giccselhettünk agyon mindent. - Szerintem ezeket simán vihetjük, aztán folytassuk - mondtam, és ezzel együtt el is vettem egyet az eddig kiválaszott cuccok közül. Lassan beállhattunk a sorba a pénztárnál; nem voltak sokan előttünk, de egy kicsit azért várni kellett, elvégre nem csak nekünk jutott eszünkbe ilyenkor mindenfélét bevásárolni, amivel feldobhatjuk a környezetünket. - Nos, merre? - kérdeztem, mikor fizettünk és kijöttünk a boltból az eddigi zsákmánnyal. Mehettünk a szomszédba is, de akár az utca másik felére szembe is, mindkét üzletben lehet valami érdekes a kirakat alapján, és ha már így megvettük az ijesztgetős tálat, akkor abba édesség is jár, azt is kell még szerezni.
[You must be registered and logged in to see this image.]Mosolygok csak, hogy Keith teljesen egyetért az én nézeteimmel. Ezt szeretem a barátaimban, hogy lehetőség szerint mindig őszintén megerősítik a gondolataimat a jövőmre nézve. Persze aztán mindig érkeznek az aggódó kérdések is, hogy akkor mi lesz a szakkal és a többi, ez most sem maradhat el. Kicsit elhúzom a szám mielőtt még válaszolhatnék. - Hát, megmondom őszintén, hogy a kettő együtt nem hiszem hogy összeegyeztethető lenne. - Vonom meg a vállamat. Egy hivatásosnak valószínűleg rengeteget kell gyakorolnia, sőt, akkor már egyértelműen oda kell költöznöm ahol az edzések lennének, így kizárt, hogy az iskolában maradhatnék. Már gondolkodtam ezen valójában. - Főleg, ugye attól is függ nagy részben, hogy hova ajánlanak szerződést. Mert az iskola megköveteli, hogy mindig itt legyek, de így már nem tudnék. Úgyhogy ha kapok ajánlatot, azt hiszem megszakítom a szakot. Aztán ha kitesznek egyszer a csapatból vagy kiöregedem belőle, akkor is tudnék hasonlóval foglalkozni. - Mosolyodom el. Látszik, és hallatszik is hogy én tényleg ezt szeretném. Egyelőre csak rövid távra gondolkodom, de már megfordult a fejemben egy-két egyéb dolog is, ami a kviddics után következhetne. Meglátjuk. Figyelmesen hallgatom végig Keith meséjét is a saját szakjáról. Örülök neki, hogy ő szereti ezt, ő jót választott magának. - Szuper, nagyon örülök, hogy szereted. Remélem jövedelmező is lesz majd a jövőre nézve. - Hát az biztos, hogy az első 7 év után az egyetemi rész elég nehézkes, az auror szakot pedig ne is említsem, vért izzadtam néhány beadandóval és vizsgával, most, amióta pedig kviddicsezem, épp hogy csak átsiklok mindenen, ami természetesen nem tetszik egyes profoknak. Ez van. Örülök neki, hogy mindketten lelkesen belevetjük magunkat a dekorációba és kicsit tudunk nosztalgiázni is. A jövőben lesz majd mit mesélni a gyermekeinknek, családunknak ha kérdeznek a Roxfortos éveinkről, annyi minden történt itt... persze sok mindent legszívesebben elfelejtenék. Nem is gondolok ezekre a dolgokra inkább, csak elnevetem magam Frics neve hallatán. - Ó igen. Szegény. Csodálom, hogy még nem kérte, hogy elmehessen nyugdíjba. - Ha mi már nem is, de a kisebbek biztosan okoznak még neki némi fejfájást. Miközben beszélgetünk, a nézelődés sem marad el. Mindent amire rá van írva hogy ne nyúlj hozzá vagy csak saját felelősségre, azt jól megfogdosom. Ez az egyetlen olyan része az évnek, amikor szeret mindenki kicsit rettegni és izgalmas dolgokba bonyolódni. Alig várom, hogy felkészüljünk. A lámpást pedig magammal is viszem, az első dolog, aminek biztosan jó helye lesz a klubhelyiségben. - Wow! Ez is nagyon menő! Én biztos megijednék tőle. Szerintem vigyünk. Amúgy ha rajtam múlva, az egész boltot besűríteném a klubhelyiségbe. Kár, hogy ilyenkor ilyen sok jó cuccot árulnak. - Jegyzem meg, miközben megbökdösöm a mellettünk lévő, felakasztott apró csontvázat, ami táncolni kezd erre és nevetni. Én is elnevetem magam. - Mit gondolsz, vegyük meg ezeket aztán menjünk máshová is, hogy szétnézzünk? - Nehogy lemaradjunk valami még menőbbről. A legjobb kell!
Keith Maddox
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Főutca 2018-12-09, 14:51
Ginny & Keith
Érdeklődve hallgattam végig a lány terveit a jövőre nézve. - Valahogy mindig is gondoltam, hogy nem adod csak úgy fel a kviddicset - tettem megállapítást elmosolyodva. Azonban a dolog felvetett bennem egy újabb kérdést. - Az egyetemet ennek ellenére befejezed? - tettem fel. Nem úgy ismertem Ginnyt, mint aki csak úgy feladja a dolgokat, B tervnek még mindig jól jött az efféle végzettség, ha mégsem a terv szerint alakulnának a dolgok (de természetesen ne így legyen). De két ennyire különböző dologra koncentrálni egyszerre... az húzós. Mondjuk az jól jött, hogy iskolai kereteken belül is ekkora kultusza volt a játéknak, ami meg csak annak állt rendelkezésére, aki még diák volt. Nehéz ügynek hangzott ez, de tudtam, hogy Ginny okos és talpraesett lány, biztosan jó döntést hoz, amit nem fog a jövőben megbánni. - Szerintem nem is tudtam volna jobban választani - feleltem a visszadobott kérdésre. Mondjuk nyolcadikban még elég erős volt a váltás, a megugrott tananyag, az új tanárok meg hogy tök más az egész... de ahogy hozzászoktam, mindjárt elkezdtem élvezni. Szerencsére nem voltam gondban pályaválasztás előtt, sokakkal ellentétben addigra már nagyjából körvonalazódott bennem az irányvonal, mikor választani kellett, milyen szakon tanulok tovább, és nem is csalódtam a megérzésemben, hogy ez lesz a jó. - Néha elég nehéz tud lenni, meg egy-egy tanár keményen nyír is minket, de nyilván előre gondoltam, hogy nem csak játszadozni fogunk - tettem hozzá. Nem is nagyon fért bele, hogy ne vegyük komolyan, amit kell - néha egészen szórakoztató is tudott lenni az anyag, ami gondolom minden szak minden tárgyára igaz, néha viszont nem árt komolyan venni. Főleg, ha olyan álmokat dédelgetek, mint a természetikatasztrófa-elhárítóknál elhelyezkedni. Azért amikor az elemek úgy igazán összecsapnak, ott nem igazán van meg a helye a tréfának. Mivel már az első szembejövő bolt kínálata ígéretesnek tűnt, azonnal bele is vetettük magunkat a dolgokba. Ahogy elnéztem, a dekoráció nagy részét itt meg tudtuk venni, legfeljebb egy-két apróság miatt kell benéznünk máshová is. - Ó, igen, és általában Frics mindig azt a maradék haját tépte miatta... - nevettem fel. A diákok nagy része került már büntetésbe a mogorva gondnok és a mindentlátó macskája miatt, de egyszerűen képtelenség volt kihagyni gyerekként, hogy ne alkossunk ezt-azt. Így idősebb fejjel talán még kicsit sajnáltam is, hogy annyit szívott miattunk az öreg, de az is tény, hogy gyakran vissza is kaptuk tőle valamilyen módon a bajkeverés árát, hiába nem feltétlen akartunk rosszat. - Hmm, ha már ekkora híre van ennek a lámpásnak, talán elférne belőle egy a klubhelyiségben - állapítottam meg. A polcokon mindenféle érdekes dolgok sorakoztak, kezdve az egészen egyszerűektől kezdve a különféle bűbájokkal ellátottakkal is. Egy-két tipikus halloweeni motívummal díszített füzért is simán feltehetünk, ami különösebben nem csinál semmit, de jól mutat. Persze az érdekesebbek biztos nagyobb sláger lesznek, főleg a kicsik körében. - Ehhez mit szólsz? - kérdeztem egy nagyobb tál felé mutatva, ami mellett a egy felirat díszeleg arról, hogy csak akkor érintsd meg, ha mered. Természetesen azonnal megpróbáltam hozzányúlni, mire az eddig szellemeket ábrázoló minta átváltott egy kísértetiesen kacagó fejjé, és a hang sem maradhatott el. Ezután, ahogy elhúztam a kezem, átváltott a mintázata különféle csontokra. Tehát mindig mintát vált és közelítésre valami ijesztgetést vág be. - Simán el tudom képzelni egy asztalra kitéve tele cukorkával. Valaki elvenne egyet, aztán jön a meglepetés - jelent meg máris előttem, ahogy valaki tudatlanul bele akar nyúlni. Ha megvesszük, tuti fog egy-két vicces helyzetet szülni azoknak, akik először találkoznak vele, ráadásul azért a cukorka nem lesz konkrétan megszerezhetetlen, így a "csokit vagy csínyt" mugliszokásból mindkettőt sikerül teljesíteni vele valamilyen értelemben.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Főutca 2018-11-23, 13:46
Keith && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Örülök neki, hogy végre egy olyan embernek mesélhetem el a terveimet és a lehetőségeket, ami megért és támogat nem pedig kételyeket ébreszt majd bennem. Mosolyogva, reményekkel teli tekintek rá, bólogatva kérdésére. - Úgy döntöttem, szeretnék mégis hivatásos lenni. Nem mondom, hogy nem szeretem az auror szakot, de... a játék mindig húz magával, és az utóbbi időben alig tudtam koncentrálni a szakmára, nem is érdekelt igazán. - A játékban másnak érzem magam, ki tudom engedni az igazi Ginnyt és úgy vagyok igazán önmagam. Ez jelenti a lelkemnek a békét és még ha sokszor rizikós is, mégis izgalmas és a mámor, ami akkor önt el ha nyer a csapat, felülmúlhatatlan. Szeretném magam olyan híres kviddicsezőkhöz képezni mint Victor Krum és a többiek. - És te hogy érzed magad a szakon? Jó választás volt? - Nem igazán ismerem a többit, hiszen a barátaim jó része az auror szakra jár és hát nem is annyira informálódtam a többi után, pedig megtehetném egyszer, legalább ha valaki kérdezi, milyen szakok vannak tudjak válaszolni. Picit tényleg sokat vagyok elfoglalva magammal és az edzéssel, de hát ha erre van szükség, nincs mese. Lassan haladok a fiú mellett, szeretnék minden időt kihasználni mint a beszélgetésre, mint a vásárlásra. Az első bolt kirakatát megtekintve egyből belelkesülök, előre lépek és máris egy igen széles és kissé pimasz vigyorra húzodik az ajkam. Nem csak azért mert a kisfiúban egy kicsit önmagam ismerem fel, hanem csupán imádom ezeket a rejtélyes, de mégis izgalmas dolgokat ami a világunkat övezi. Mindig érnek meglepetések. Hamar észreveszem a Halloween díszeket, így Keith-tel együtt arra indulok. - Emlékszem régebben mennyi csínyt szerveztünk ilyen... apró dolgokkal amiket a Roxmortsban vettünk. Most valahogy elfogott egy deja vu. - Kuncogok és az egyik kezemmel felemelek egy töklámpást, körbefordítom, az alatta lévő pergament olvasom. - "Rejtélyes lámpás. Soha nem tudhatod, hogy mire készül." - Nevetek. - Azt hiszem ez az amiről beszéltek a múltkor a klubhelyiségben, hogy néha még füstöt is fúj, ijesztő hangokat hallat, meg ilyenek ... - Mik vannak! Persze a díszítéseken is megesik a szemem, egy elvarázsolt denevérfészket mindenképp vennünk kell majd!
Keith Maddox
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Főutca 2018-11-18, 14:56
Ginny & Keith
Alig hogy meghallotta a hangom, Ginny már felém is fordult, és kétségeimre is választ adott, amivel megnyugtatott, hogy nem én késtem el. - Akkor jó - feleltem halvány mosollyal. Ezután láttam, hogy kicsit mélázik a kérdésemen, ami meg se lep. Rég beszéltünk, biztos sok minden történt vele, ráadásul a mi újság az a kérdés, amire események tömkelege közepette is nehéz tud lenni válaszolni csak úgy. - Akkor mégiscsak hivatásos kviddicsező leszel? Vagy marad hobbinak, amit még kimaxolsz a sulis években? - érdeklődtem. Tudtam, hogy ugyanúgy húzta a szíve a kviddicshez is annak ellenére is, hogy elkezdte kitanulni az auror szakmát. A kettő meg nehezen fog menni a későbbiekben, ha igazán komolyan szeretné űzni, így kíváncsi voltam, mi is a helyzet, ha már így megemlítette, újra elkezdte jobban foglalkoztatni a sport. Közben lassan el is indultunk valamerre, hogy ne csak itt az utca közepén álljunk, így közelebbről is szemügyre vehettük a feldíszített kirakatokat. - Csak a szokásos. Tudod, sokat kell tanulni, néha leugrom Roxmortsba, semmi különleges - vontam vállat. - Huh, talán induljunk el sorban, úgy mindegyik sorrakerül előbb-utóbb - ajánlottam, ez így egyszerűbbnek tűnt, mintsem oda-vissza haladni. A csontvázzal díszített bejárat, amire Ginny mutatott, megmosolyogtatott. A kirakat üvegén át úgy láttam, van itt még bent más is, ami jól jöhet a díszítéshez, ha nem túl drága. - Itt biztos lesznek jó cuccok, szétnézhetünk máris, ha gondolod - mondtam. Ha beleegyezett, előreengedtem az ajtóban, és belevetettük magunkat a halloweeni dekortárgyak tömkelegébe. Jópáran voltak a boltban, elvégre nem csak ünnepi, hanem más dísz- és ajándéktárgyak is sorakoztak a polcokon. Egy nyolcévesforma kissrác éppen azzal szórakozott például a szülei mellett, akik az eladóval társalogtak, hogy egy üdvözlőlapot nyitogatott, ami minden nyitásnál más szülinapi köszöntőt kezdett el verselni vagy énekelni. Kicsit távolabb kiszúrtam a tököket, szellemeket, csontvázakat és mindenféle rémségeket ábrázoló tárgyakat meg füzéreket. Ez lesz az, ami nekünk kell.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Főutca 2018-10-18, 15:24
Keith && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Nagy öröm volt, amikor sikerült megszavazni és némi pénzt gyűjteni arra, hogy idén kicsit kidíszítsük Halloween alkalmából a kubhelyiséget. Emlékszem még amikor az évfolyamokat jártam, volt több Halloween ünnepség is, különböző "magán" bulik, sokban részt vettem, de soha semmit nem élveztem úgy, mint a dekoráció készítést. Annak pedig különösképp örültem, hogy egy olyan emberrel megyek el, akit kedvelek és még beszélgetni is tudunk a bevásárlás ideje alatt, nem kell némán ácsorognom és kínosan éreznem magam. Mostanában sokszor fordult elő velem ilyen, nem tudom mi okból kifolyólag. Hasonlóképp Keith-hez, én is a könnyű utat választottam. Ugyan voltam annyira buzgó, hogy lesétáljak Roxmortsba és ott is szétnézzek pár üzletben, de szó mi szó, tényleg nem túl nagyok a lehetőségek, és valószínűleg mindketten egyetértünk abban, hogy a legjobbat akarjuk a háznak és ahhoz pedig valóban az Abszol útra kell elmennünk. Ezért érkezem hamarabb a megbeszélt célhoz, mint a fiú. Kedvenc Griffendéles sálam már most a nyakam köré van tekerve, hiszen hűvösödik az idő, nem szeretnék megfázni, hiszen folytatni akarom a gyakorlásokat a kviddicshez ameddig még lehet. Régi kabátomat összehúztam magamnom, táskámat pedig visszatoltam közben a vállamra, mert mindig lecsúszott. Idegesítő. Mosolyogva fogadom amikor mellém lép. Látszik arcomon tökéletesen, hogy mennyire örülök neki, meg annak is, hogy ezt csináljuk. - Szia! Áh, dehogy is, nemrég érzkeztem! - Legyintek egyet, miközben jobban felé fordulok, majd végighallgatom kérdését, amire kicsit el kell gondolkondom. Főként, hogy mikor találkoztunk utoljára- és mi az amit már tudhat, nem szeretem ismételgetni magam. - Hú, hát nem is tudom mikor beszélgettünk úgy igazán. Sok minden történt velem. Az utóbbi időben sokat foglalkozom megint a kviddiccsel. - Mesélem nagy beleéléssel. Fejemmel intek egyet, jelezvén, hogy meginduljunk az egyik irányba. - Na és veled? Mit gondolsz, melyik üzletbe kezdjük? Látom itt már kezdenek ráhangolódni az ünnepekre... - Kezemmel az egyik üzlet tetején lógó csontvázra mutatok, ami táncol és egy kalapot lenget maga előtt. Nevetnem kell kicsit. Nem is tudom, mikor kapcsolódtam már ki utoljára.
Ugyan még nem érkezett el a halloween, épp ideje volt már a klubhelyiséget egy kicsit hangulatossá varázsolni. Mindig csak a nagyteremet díszítik fel, bármiféle ünnep is jön, így sikerült kitalálnunk néhány szintén "felháborodott" háztárssal, hogy ezúttal a Griffendél klubhelyisége sem maradhat ki a buliból. Ehhez nemrég összeszedtünk egy kevés pénzt mindenkitől, aki benne volt a dologban, csak úgy becsületkasszásan, de mivel igencsak sok mindenkinek tetszett az ötlet, ha néhányan csak pár knútot is tudtak adni, végül egész szép összeg összegyűlt, úgyhogy lesz dekorációnk bőven, és abból sem a leggagyibb fajta. Már csak valakinek el kellett mennie megvenni, és ugyan az alsóbb évfolyamosok közül is belelkesedtek jópáran a dolog kapcsán, ők kizárt volt, hogy megejthessék a bevásárlást, így ez mindenképp ránk, egyetemistákra maradt, akik szabadon elhagyhatták a kastély területét, és be tudtunk iktatni egy ilyen kiruccanást. A feladat végül Ginnyre és rám hárult, amit nem is bántam, elvégre majdnem annyira vártam a halloweent minden évben, mint a karácsonyt. A Weasley-lánnyal pedig könnyen megtaláltam a közös hangot, elég régóta is ismertük egymást, ráadásul mióta mindketten nekikezdtünk az egyetemnek, kevesebbet beszéltünk, ezúttal ezt be is pótolhatjuk. Roxmorts bár jó hely egy délutáni kiruccanásra, aki pedig először jár a faluban, az akár több napot is simán el tud tölteni ott unatkozás nélkül, azt be kellett látni, hogy nem fogunk tudni összeszedni mindent, ami kell. Egy-két az ünneppel kapcsolatos tárgy egész biztos akad mondjuk a Dervish & Durranban, vagy épp Zonkó Csodabazárjában, de attól nekünk több kellett, így London meglátogatása tűnt a legcélszerűbbnek. Az Abszol úton egész biztos találunk mágikus tárgyakat dögivel, ha pedig kevésnek éreznénk, a mugli áruházak is tömve vannak már ilyenkor mindenfélékkel, azon már nem múlik, hogy át kell váltanunk a pénzből valamennyit a muglikéra. Megbeszéltük, hogy már Londonban találkozunk a mai nap. Hétvége volt, időnk többnyire tengernyi az egyéb találkozókat meg az órákra való tanulást leszámítva, de legalább az nem kötött le minket, hogy a padokat koptassuk. Annak ellenére, hogy a levegő kissé hűvös volt, az évszakhoz képest szépen sütött a nap, úgyhogy nagyon úgy tűnt, jó napot választottunk. Ugyan a Roxfortban nem lehet hoppanálni, megoldottam azzal, hogy elhagytam a birtok területét néhány lépéssel, onnan meg már szabad volt a terep. Pillanatokon belül máris az Abszol úton termettem. Nem volt akkora a tömeg, mint tanévkezdések előtt, így nem tartott sok időbe, amíg kiszúrtam Ginnyt. Háttal állt nekem, de biztos voltam benne, hogy ő az. - Ginny! - szólítottam meg a lányt azonnal, ahogy odaléptem hozzá. - Szia. Remélem, nem vártál rám sokat - mondtam, bár nem hiszem, hogy késtem vagy rosszul emlékeztem volna az időpontra. - Mi a helyzet veled? - kezdtem azonnal társalgásba, nem is emlékeztem már, mikor volt alkalmunk rendesen beszélgetni utoljára, amikor nem csak futólag találkoztunk. Délutánonként hiába találkozhattunk volna a klubhelyiségben vagy a könyvtárban, ezt sikerült hanyagolnunk, és sajnos nem ő volt az egyetlen példája annak, hogy mióta elkezdődtek az egyetemi évek, régebbi barátságok szorultak a háttérbe azokkal, akikkel nem azonos szakra mentünk.
)
