2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Czikornyai és Patza könyvesbolt 2018-07-22, 17:01
First topic message reminder :
Czikornyai és Patza
A diákok itt szerezhetik be a tanuláshoz elengedhetetlen tankönyveket, melyek listáját az iskolai levéllel együtt kapják meg. Ebben a könyvesboltban sokféle érdekesebbnél érdekesebb könyv lelhető fel. A mennyezetig érő polcokon zsúfolásig vannak a könyvek, melyek mérete, anyaga és vastagsága is igen sokszínű. A híres szerzők dedikálásokat is tartanak, mint például Gilderoy Lockhart, aki később tanár lett a Roxfortban.
"Megbízni valakiben nem ugyanaz, mint a bizalmadba avatni."
A testvérem kifejezetten introvertált volt. Én hozzá képest extrovertáltnak számítok. De annyira megszoktam már hogy az ő arckifejezését viseljem, hogy ez bizony megtévesztő lehet. Természetesen hallom, hogy megköszönte, de csak oda intek neki menet közben, nem állok le csevegni. Mikor azonban a sorban megszólít, már nem tudom és nem is feltétlen akarom ignorálni a környezetemet úgyhogy felé fordulok. Rám mosolyog mint egy lelkes kiskutya és ez valamit megmoccant bennem. Bár semmi kifejezetten lovagias romantikát, de legalább még mindig nem lettem olyan érzéketlen mint az az idióta testvérem volt. Ennek örömére viszonzom a mosolyát bár az enyém inkább csak egy kajla kissé flörtre hajló szám sarkába megbújó valami. Arra, hogy nyújtja a kezét, csak lepillantok rá de végül elfogadom és ezúttal a mosolyom is szélesebbre húzódik. Gyengén szorítom csak meg a kezét, de határozottan. Nem akarom sem ledominálni sem össze törni. - Nepher Shaw. - válaszolom csak röviden. - Szívás ez a sorban állás. - mondom egyszerűen, közben valaki aki keresztül akar furakodni a sor közepén egy nagyobb halom könyvvel meglök én meg automatikusan fordulok fejjel a furakvó irányába és bár elég szilárdan szoktam állni a lábamon azért egy lépéssel közelebb lépek a lányhoz. Vissza fordulva, lepillantva rá csak egy játékos - Bocs~ -ot ejtek meg. Valószínűleg ő sem fog tudni annyira hátrálni mert elég sokan vannak körülöttünk. Mint a heringek... De amint helyre állt mögöttem a rend, vissza kilépek a személyes teréből.
A megoldatlan megoldása végül csak külső segítséggel sikerült, de ez egyáltalán nem zavart. Meglepődött arcot vágva fordulok a könyvtolvaj irányába, aki szerencséjére egyből vissza is nyújtja számomra a két kötetet. Zavarodottságomban még mosolyogni is elfelejtettem, s csak akkor kapcsoltam, mikor már továbbmenni készült a férfi. – Köszönöm szépen! – kiáltok utána, reménykedve abban, hogy meg fogja hallani és nem gondolja azt, hogy egy beképzelt bunkó vagyok. Azonban nem időzhetek sokáig, még rengeteg könyvet kell beszereznem. Szerencsére a többi megkereséséhez már igénybe tudom venni az egyik felszabadult létrát, így már a miatt sem kell aggódnom, hogy ehhez hasonló nehézségekbe fogok botlani. A többi elemi mágiával kapcsolatos tanulmányt egymás mellé felsorakozva találom meg, hiszen mindegyiknek ugyanaz a szerzője. Végül öt könyvvel állok be a sorba, fejben azt számolgatva, hogy mennyit is fogok pontosan fizetni. Időm mondjuk, mint a tenger, hiszen rengetegen állnak előttem, biztosan el fog tartani egy óráig is, míg kikerülök innen. Az előttem álló személy közben rájön, hogy elfelejtett valamit és visszafut megkeresni. Így kerülök eggyel előrébb, pontosan a korábbi megmentőm mögé. Az azért elég sokat árul el az eladók sebességéről, hogy ő még mindig itt tartózkodik. Mindenesetre mi lenne jobb az időtöltésre, mint a köszönetnyilvánítás megismétlése és egy rövid kis ismerkedés? A csendben várakozásnál és a fizetendő kiszámolásánál minden jobb. - Hé, szia! – szólítom meg most már sugárzó mosolyom kíséretében a srácot. – Az előbb nem biztos, hogy hallottad… de nagyon hálás vagyok a segítségedért. Szuper lehet ilyen magasnak lenni. – kezdem meg a bájcsevejt, s közben igyekszem az illemről sem megfeledkezni. - Oh, igen… a nevem Hestia. Hestia Lascaris. – nyújtom felé a kezemet határozottan. Nem tűnik egy extrovertált személynek, mindenesetre ez számomra sosem okozott problémát. Az introvertált emberek képviselik a legjobb hallgatóságot, nekem pedig bőven van mondanivalóm. Ehhez már csak az kell, hogy érdekelje is.
"Megbízni valakiben nem ugyanaz, mint a bizalmadba avatni."
Bár már már a sulival végeztem egy "remek kalandnak" köszönhetően, ez nem tántorít el attól, hogy ne fejlesszem magam önállóan. Az egyetem megalakulásával, a hozzá tartozó könyv készletekre vonatkozó igényeknek köszönhetően a könyvesbolt lényeges változáson ment át az utóbbi hat évben. A munkámhoz amúgy is szükséges, hogy folyamatosan képben legyek a technikai újításokkal és persze a legrégebbi bevált praktikákkal is. Ennek érdekében most itt esz a fene, bár már épp mennék fizetni, de nem tudok a pénztárhoz jutni annyian vannak. Ennek köszönhetően az Elemi részleg felé kerülök, hogy azért mégis a sor végére jussak legalább. Az ábrázatom olyan mint mindig. Mosoly nélküli ragadozókra jellemző járással rugalmas hangtalan. Hogy milyen meggondolásból nem tudom, de talán csak mert látom, hogy mennyire küzd az a csajszi a könyvért egyszerűen menet közben leveszem neki és oda is nyújtom egy vissza fordulással, majd amint átvette nem nagyon várok, nem kezdek jópofizni, egyszerűen megyek tovább a dolgomra. Van még ma mit csinálnom. Talán kissé bele süppedtem a testvérem szerepébe, de mivel el akarom hogy üljön a vihar a fejem felől, így kénytelen vagyok csendben meghúzni magamat. Beállok hát a sorba mikor kikeveredek a polcok közül és remélem, hogy hamar kikeveredek innen. Nem szeretem ezt a tömeget...
Hestia számára nem csak a nyár kezdődött el júniusban, de az alapszakot lezáró vizsgaidőszak is. Már csak egy karnyújtásnyira van attól, hogy hivatalosan is elemi mágussá váljon. Természetesen utána a mesterszakot is el szeretné végezni, de ott már főként csak gyakorlati órái lesznek, s nem kell magát kínoznia az elméleti anyag bemagolásával. Szereti az elemi varázslatokat, nem erről van szó, egyszerűen csak nincs motivációja arra, hogy minden apró, számára jelentéktelennek tűnő dolgot megjegyezzen és visszamondjon a tanároknak. Őt sokkal inkább csak a produktívabb, mozgalmasabb órák képesek igazán megmozgatni. Viszont az előtte álló írásbeliket és szóbeliket nem kerülheti ki sehogyan sem, így be kell vásárolnia elemista tankönyvekből, hogy aztán jegyzeteket és tételeket dolgozhasson ki belőlük. Az Abszol úton található Czikornyai és Patza könyvesbolt erre a legmegfelelőbb hely. Amióta felvételt nyert a Roxfortba, mindig idejön beszerezni a szükséges tekercseket, könyveket és másolatokat. Még soha nem fordult elő, hogy itt ne lett volna valamilyen tankönyv vagy iskolába szükséges felszerelés. Felkészülten, egy hosszú jegyzettel a kezében érkezett, hogy aztán neki láthasson a reménytelennek tűnő keresgélésnek. - Elementál és gólem alapismeretek 1 és 2…- mormogja magának a könyvek címeit, majd céltudatosan el is indul az elemista témakör felé. Már nem teljesen ismeretlen neki ez a szekció, de azért még mindig tartogat a számára meglepetéseket. Hát hol is lenne a könyv két példánya, ha nem a könyvespolc egyik legmagasabb pontján. Fejét rázva pásztázza körbe a környezetét, egy szabad létrát keresve, de mivel csúcsidőben érkezett, így mindegyik foglalt volt. Igazából annyira talán nincs magasan, hogy ne érhetné el, ezért megpróbálkozik vele. Lábujjhegyre áll és ujjbegyeivel próbálja kapargatni a könyv alját, hátha csodák csodájára leesik onnan. Csak néhány centiméterrel született volna magasabbnak, s máris kevesebb gondja lenne. Őt azonban nem riasztja vissza a kihívás, kitartóan próbálja megoldani a megoldhatatlan feladatot.
Hibáztam, de mit tehetnék azon túl, hogy bocsánatot kérek tőle? Igenis ettől még úgy gondolom, hogy muszáj elfogadnia, hogy a dolgok csak akkor változnak, ha változtatni próbál rajtuk és ehhez arra van szükség, hogy nyisson mások felé annál jobban, ahogyan most teszi. Tudom, hogy eljátszottam a bizalmát úgy érzi, de senki másnak nem mondtam el és nem is mondanám, pedig vannak barátaim. Missynek se beszéltem az egészről, de... Tudom én, hogy felesleges a kifogás, és most ennél többet nem tehetek, de legalább végül megtalálom a hangomat, ami már azért mindenképpen nagy dolog ahhoz képest, hogy eddig a stílussal és azzal, hogy ki ő egyáltalán eléggé sikerült megint éreztetni velem, hogy egy senki vagyok, mint ahogyan évekig annyira igyekeztek ezt elhitetni velem. - Tudom... - ezt már inkább csak magam elé motyogom, hiszen Corvus szépen faképnél is hagy. Azt hiszem az is valami, hogy azt mondta ez valamiféle közös feladat legalább és nem csak arról van szó, hogy nekem kell tepernem azért, hogy megbocsásson. Nekem is nehéz volt elfogadni, hogy nem rossz ember és igenis pont Ben volt az, aki erről igyekezett meggyőzni, tehát Ben rendes srác és nem tenne semmit senki ellen, Corvus ellen sem, ebben teljesen biztos vagyok és remélem, hogy ő is tudja valahol mélyen, hogy talán azért olyan hatalmas nagy hibát még sem követtem el, mint amennyire most érzi. Azt nem tudom, hogy mi a következő lépés, de azt hiszem egyelőre a legjobb megoldás az, ha egyszerűen hagyom, hogy magában rendezze le ezt az egészet.
[You must be registered and logged in to see this image.] Egyre jobban összetörpül, harapdálja a száját, kétségbeesik, nekem pedig kezd szépen leesni, hogy mit is csinálok éppen. Főleg, amikor felhozza azt, hogy miket is csináltunk vele, az állandó inzultálások, a srácok a lökdöséssel, hogy bántottuk, mert könnyen megtehettük, mert kicsi volt és gyenge. És most bár nem olyan kicsi már, és nem is olyan gyenge, ugyanúgy bántom és megfélemlítem. Hagyom, hogy beszéljen és nem múlik el a haragom, de az indíttatásom, hogy tovább folytassam ezt a veszekedést, beletapossak és újra meg újra rávegyem, hogy megalázkodva bocsánatot kérjen igen. Hagyom, hogy kihúzza magát, hogy megtalálja a hangját, hogy előttem változzon meg a riadt kislányból egy dacos fiatallá és… Realizálódik bennem, hogy én mindig is ezt akartam. Minden bántással csak rá akartam mutatni a gyengeségére, és azt akartam, hogy túllépjen rajta. Persze ez most éppen vajmi kevéssé releváns. Az arcomra visszaköltözik a szokásos márványos pókerarc, ahogy érezhetően elvesztem az érdeklődésem a veszedés iránt. Mintha csak egy csapásra elmúlt volna az egész. Nem magyarázom meg, nem mondom el az érzéseimet, a gondolataimat, amik villámként szaladtak végig rajtam, inkább csak… - Van, akiben megbízom. - válaszolom egyszerűen, de olyan fátyolosan, mintha Luna Lovegood szállt volna meg. Nyilván rájöhet, ha gondolkozik, hogy nem csak magamra gondolok, hanem Bexley Wildfieldre is. - De az itt és most nem te vagy. A bizalmat építeni kell, és nekünk most egy hurrikán romjaiból kell újra építkeznünk. - mondok ezzel legalább annyit, hogy nem egyedül van ebben az egészben, talán eljön a kor, hogy nem ő nyit majd, hanem én, nem ő lesz a barátságos, hanem én. De biztosan nem ma, mert már beszéd közben is egyre távolodok tőle, aztán elköszönés nélkül csak elfordulok és faképnél hagyom. Mert én Corvus Flint vagyok, megtehetem.
Nem akarom kihúzni nála még jobban a gyufát, de igen nehéz, főleg mert tudom, hogy joggal dühös, hogy megbántottam, hogy neki ez még nehezebb lehet, mint másnak, de akkor inkább ne mondjak semmit sem és hagyjam, hogy főjön a saját levében? Annak se lenne sok teteje, hogy majd idővel lezárja magában és megbocsát, mert ha nem? - Mindenki követ el hibákat és... ne mondj nekem ilyet! Igazad van, én döntöttem és rosszul, de senki másnak nem mondtam és nem akartam vele rosszat. Nem tudhattam, hogy kiderül... - beharapom a számat, mert hát tény, hogy nem az a legjobb védekezés, hogy nem tudhattam, hogy életveszélybe kerülünk majd, ahol aztán Ben egy pillantásával elárulja, hogy tud Corvus titkáról, hiába eskettem meg rá, hogy ne mondja el senkinek sem. Éles helyzet volt, nem csoda, nem haragszom rá, még ha bajba is kerültem miatta, nem is kicsibe. - Én mondtam, hogy sajnálom, mi mást mondhatnék még? Akkor üldözzelek én is hetekig, vagy ennyi nem állsz szóba velem többet? Tudod... én is megbocsátottam neked, és az első években, amikor elkezdtem a Roxfortot nem ittál szerintem semmit... - mérges rám, értem én ezt és Ben sokszor mondta, hogy Corvus okkal olyan, amilyen és én bocsánatot is kértem tőle, de nem tudom mást mit tehetnék, meg aztán azt hiszem látnia kellene, hogy amit ő tett ellenem az ennél azért sokkal durvább volt éveken keresztül a haverjaival, és most így nekem támad. Én elfogadtam őt a nyilvánvaló hibáival együtt. Ha ő szívesen lenne inkább egyedül, barátok nélkül... Gonosz dolog ilyet gondolni, de ő egyedül van, én nem. - Ha nem bízol senkiben és nem kérsz segítséget, akkor az egésznek úgy sincs semmi értelme. Én is csak véletlenül tudtam meg a titkodat szinte és cserébe én is elmondtam az enyémet... többet is. - most már dacosan emelem meg a fejemet és bár kissé megremeg a szám széle, de kihúzom magamat. Igenis én is elmondtam neki, hogy mire vagyok képes, ahogyan a testvéremről is meséltem neki és igenis el kellett mondanom Bennek, mert ő segíthet és én is csak segíteni akartam.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem. Valóban nem bántanám. De az már más kérdés, hogy az a harag és csalódottság, ami bennem tombol, nem hagyja, hogy pontosan átgondoljam, hogy mit is csinálok. Hiszen lényegében ezekkel a vádló szavakkal, azzal, ahogy fölé magasodok és berántottam ide, konkrétan megfélemlítem. Pedig… Azt hittem, hogy az énem ezen jellemhibáján, már túl vagyok. Hát úgy tűnik, hogy nem. - Igen? Én meg jót akarok azzal, hogy a szemedbe mondom, hogy ezt nagyon elcseszted Katherine Benedict, mert nem vagyunk már kisgyerekek, hogy összevissza pletykáljunk és ne tiszteljük egymás döntését. Fel kéne nőni. - válaszolom vissza, nem térve ki arra, hogy még is minek tekinthetnénk egymást, barátok vagyunk, vagy sem, én se tudom, én se definiáltam sose, és most nem is akarom. A szavai nem nyugtatnak meg, bár ahogy lehalkít és összehúzza magát, az elindít bennem egy folyamatot, amire egy ideig visszahúzódom, nem nyomom el a puszta méreteimmel, hagyok neki egy kis teret, visszábbveszek, de… A következő mondatával nagyon elevembe vág. Nem annyira, hogy egy pillanatnyi sokk után belém fojtsa a szót, mert azt belém igazán nem lehet. Még ezzel sem. - Az teljesen más volt. Talán ittál és nem tudtad, hogy pontosan kivel is beszélsz? - sziszegem kicsit a végét, nem mintha büszke lennék arra, hogy az első alkoholos vajsörözésemnek ez lett a vége. - És ha ezt nem is nézem. Most kértél bocsánatot. Én hetekig üldöztem Bexley-t, mire újra szóba állt volna velem. Te pedig úgy csináltál, mintha mi se történt volna. - vágom hozzá, bár már kevésbé felindultan, pedig a Bexley-s témával egészen biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy mennyire mellé fogott és hogy nem védekezhet olyannal, amivel éppenséggel megpróbál engem lejáratni. Szégyelltem magam amiatt, de egyáltalán nem olyan tudatos döntés volt elárulnom Bex titkát (ami egyébként úgy is napvilágra jutott volna egy-két napon belül), mint ahogy ő mondta el Benjaminnak.
Egyre kisebbnek és kisebbnek érzem magamat, főleg hogy Corvus eleve jóval nagyobb is nálam és nem csak az egy év miatt, hanem elég szépen megnyúlt már és most még olyan fenyegetőnek is tűnik és igen ki is ül az arcomra az ijedtség annak ellenére, hogy... nem bántana... ugye? Azért vannak itt mások is, meg ez amúgy is egy bolt, de attól még hiába, hogy mostanában nem árt másoknak már egy ideje, de attól még tudom, hogy milyen pocsék volt, amikor a haveri köre lépten-nyomon belém kötött és nem csak szavakkal bántottak. Talán még Corvusban is felkelthet némi együttérzést, ha látja rajtam, hogy tényleg és komolyan megijeszt annak ellenére, hogy a hangját nem emeli fel, de érezni azt az egyértelmű fojtott dühöt. - A barátok néha tesznek olyat, amivel nem értünk egyet, de... mégis azért teszik, mert jót akarnak. - bököm ki végül, határozottan halkabban, mint ahogyan ő teszi és egyértelműen már-már félve, hogy ettől csak nem lesz-e dühösebb és vágja a fejemhez, hogy mi nem vagyunk barátok és fogjam be. - De akkor is sajnálom és... bocsánatot kértem, ahogyan te is... amikor elmondtad Bexley titkát... - teszem hozzá még halkabban, mert lehet, hogy ez lesz az a pont, amikor tényleg faképnél hagy, hiszen nem az a típus, aki majd hirtelen magába néz és megérti a dolgok mélyről jövő lényegét, hanem nagyobb eséllyel, csak még jobban kiakad majd.
[You must be registered and logged in to see this image.] Elkezd hebegni, de nem nagyon halad sehová, hiszen a tényen nem lehet változtatni, hogy e külön megkértem, hogy hallgasson, ő pedig egész egyszerűen nem tette meg. Elhúzom a számat, amikor meghallom Ben nevét, pedig egyáltalán nincsen a sráccal semmi bajom, sőt, pontosan tudom, hogy a hátam mögött vagy van, amikor még előttem is, a pártomra szokott kelni és azon van, hogy az a kis össze verődött csapat békében meglegyen. És ennek érdekében próbálja mindenki fejébe beleverni, hogy nem baj, hogy én más vagyok, mint ők. És ezt köszönöm is szépen. De! - Ha nem tudod elmondani úgy, hogy ne jöjjön rá kiről beszélsz, akkor nem mondasz el semmit, ez ennyire egyszerű. - válaszolom vissza csípőből és veszek egy nagy levegőt. - Te egyáltalán nem érted, hogy mit csináltál? Én meghoztam egy döntést, bíztam benned. Hoztam egy másik döntést, hogy nem akarom megbeszélni ezt senki mással. És te mit csináltál? Tovább adtad, egyáltalán nem tartva tiszteletben a döntésemet. Szerinted én hülye vagyok, hogy nem tudom, hogy mi a jó nekem? Mi vagy te, az anyám, hogy azt csináld, ami szerinted a legjobb? - ömlik ki belőlem a csalódottság és csak úgy záporoznak a fojtott, de még így is ingerült szavak, ráadásul amilyen gyorsan megnyúltam szó szerint Kath fölé magasodok. Nem érdekel Ben mennyire okos, most éppen egyáltalán nem, mert szerintem szimplán azért mondta el neki, mert olyan jóban vannak és mert nem tudja tartani azt a kicsi száját. Mi lesz a következő? Elmondom neki a gyűrűm titkát és másnapra már ereklyevadászok tépik le az ujjamról, mert azonnal tovább adta az információt? Nem. Nem lesz következő.
Szó se róla sosem arról voltam híres, hogy egyből kapcsolnék, meg hát az ilyen rejtett célozgatások, még ha az nem is annyira rejtett... Így kissé ráncolom a homlokomat a szavait hallva és próbálom összerakni magamban, hogy ezzel most mit is akar, úgyhogy végül csak kénytelen kifejteni, és akkor már értem igen, hogy mi is a gond, ami miatt úgy néz rám, mint aki minimum kivégezte a törpehörcsögét. De legalább az jó jel, hogy nem hagy azonnal faképnél és persze először nem is tudom, hogy mit mondhatnék, hiszen nem... Na jó, nem mondhatom, hogy nem volt szándékos, az hazugság lenne. - Én... nagyon sajnálom. Tudom, hogy megígértem, de Ben... - na jó, azt hiszem az nem lenne a nyerő taktika, ha azt mondanám megeskettem Bent, hogy nem mondja el senkinek, mert hát itt a lényeg, hogy én elmondtam, nem pedig hogy Ben nem értette meg eléggé, hogy ez tényleg nagy titok volt. - Én csak azt gondoltam, hogy segíthet. Tudom, hogy félsz ettől az egésztől és Ben nagyon okos, de nem tudtam volna neki úgy elmondani, hogy csak körvonalakban beszélek róla és... ő nem olyan, hogy utána elmondaná bárkinek is, tényleg nem! - na jó, én is megígértem, Ben is megígérte nekem. Benne van a pakliban, hogy Corvus rávágja, ha ő megbízott bennem és elárultam, akkor Ben miért ne árulna el engem, de... Ben nálam sokkal kevesebbet fecseg és ő tényleg tud titkot tartani és én se mondtam el másnak és neki is csak jó okkal.
[You must be registered and logged in to see this image.] Tény, hogy ez a harag és ez a rosszindulat, amivel elkapom éppen olyan, mint amikor az első éveiben Jenkinssel szekáltuk a lányt, de most valahogy nem vagyok olyan empatikus kedvemben, hogy ebbe belegondoljak. Nem mondom, hogy az elmúlt egy évben öribarik lettünk, vagy valami, de azért még is sikerült felhúznia azzal, hogy eljárt a szája. - Igen, de csak az Elpazarolt bizalom ősrégi kötetébe botlottam, semmi hasznosba. - válaszolom halkan, mert semmi kedvem teátrális jelenetet rendezni ezúttal, pedig szeretem kiosztani az embereket látványosan, csak ez most más. A titkaimat nem teregetem így ki. Ha meglátom az arcán, hogy nem esik le neki, hogy miről beszélek, akkor persze csak meg tovább feszíti a húrt. - Tudod Benedict, úgy volt, hogy a barátkozás nem árthat és hogy a barátok elméletben nem teregetik ki egymás titkait, főleg, ha arra kimondottan meg is kérik őket. - kezdek bele, hogy körvonalazódjon abban a buta fejében a dolog. Miután magamhoz penderítettem elengedtem a kezét, így legalább nem az alkarját szorongatom, ahogy ökölbe szorul a kezem. - Mutathatod te magad akármilyen nyíltnak és jószívűnek, de most rohadtul megbuktál barátságból, alig beszéltünk és már elárultál engem! - mondom végre ki, ami a szívemet nyomja és szikrázó, durva tekintettel bámulok rá. Nem tudom, hogy tud-e olyat mondani, amivel visszaállítja a hitemet vagy bizodalmamat benne. Nem is tudom minek állok és várok, faképnél is hagyhatnám most, hogy elmondtam a magamét.
Nem mondhatnám, hogy kifejezetten nagy keretem lenne bevásárolni, viszont Missy azért amennyi tőle telik mindent megad nekem, úgyhogy bár amúgy is az iskolához közel lakom most nála úgy döntöttünk nem árt egy kis kimozdulás és megnézni Londont a piciknek sem. Egész jól bírják, bár jó eséllyel egy csendesebb bolt már így a nap végére sok lenne nekik, ezért Missy úgy döntött elmegy velük venni egy kis édességet otthonra, meg persze akkor már az útra is, én pedig addig önállóan nézek itt körül, hogy nyugodtan választhassak, már ha találok olyan könyvet, ami tetszik. Az lenne a legjobb, ha mágikus adottság témában lenne valami, mert hát Bennel alig találtunk pontos infokat a könyvtárban, de nem sok reményt fűzök hozzá. Ettől még persze betérek a boltba és csak akkor lepődöm meg igazán, amikor egy kis nézelődés után valaki szó szerint félrehúz, ahol nem igen lát minket még az eladó sem. Egyből megfeszül a karom, hiszen az efféle lerohanás nem igen idéz bennem jó emlékeket hála épp Corvusnak és a barátainak, de amikor rájövök, hogy ő az egy picit megnyugszom, csak akkor érzem magamat igen kellemetlenül, amikor látom, hogy nem kifejezetten jó kedvű és kétlem, hogy csak épp rosszul vette fel a zokniját. - Kathrine... volt amikor már sikerült. Amúgy szia! Te is könyvet veszel? - tudom én, hogy nem lesz itt értelmetlen fecsegés, könyvekről, vagy akármi másról, de ennek ellenére mivel nem tudom, hogy most épp a baja, nem tudom, hogy hogyan kezdhetnék bele és kétlem, hogy nála nem lenne még nagyobb gond, ha óvatosan megkérdezném, hogy mi a baj. Jobb, ha nem kifakad, hanem inkább valahogy finomabban... vagy nem is tudom... oszt ki, mert valahogy úgy érzem valami fejmosás következik hamarosan.
[You must be registered and logged in to see this image.] Már évek teltek el, mióta a Familiáris varázs szétterjedt a világban, így nem furcsa, ha valaki farkassal az oldalán vásárol az Abszol úton. Nemsokára indul a Roxfort Expressz, már csak egy-két nap, én pedig valójában már mindent megvettem, csak azért akartam eljönni ide, hogy kiszabaduljak otthonról egy kicsit, kikapcsolódni. Egészen nyugodtan sétálok végig az utcákon, ugyan a tömött sorok nagyon idegesítenek és mindig elhajlok mindenki elől, aki éppen nem akar jönni. Mondjuk olyan sokan nincsenek, mivel korom ellenére már is magasra nyúltam és a Flint hímzéses kabátomban vagyok, ráadásul aki nekem mer jönni, azután a farkasom is odakap megbosszulni, nem egy aranyos háziebről beszélünk. Egyszerű, unalmas napnak ígérkezik, egészen addig, ameddig a Czikornyai és Patza előtt egy alacsony, hosszúhajú lányt meg nem látok belépni oda és belém nem csap az érzés, hogy ez biztosan Katherine volt. Még nem felejtettem el azt, hogy megígérte soha, senkinek nem fogja elmondani a titkomat a Vérmágiáról, és azt sem, hogy Benjamin még is milyen sokatmondóan pillantott rám és mennyire nem volt fennakadva, amikor... Akkor nem volt alkalmam számonkérni a lányt, de nagyon csúnyán csalódtam benne, és úgy egyáltalán abban visszavetett, hogy legyek nyíltabb az emberek felé. Bemegyek a boltba és egy darabig csak keresem a tekintetemmel, míg biztos nem leszek benne, hogy ő az, és éppen egyedül van. Csak akkor megyek oda, ha egy kis rántással magammal tudom húzni egy beugró részbe és magam felé penderítve minimálisan privátban tudunk beszélni. - Hát üdv, Benedict. - szólalok meg eléggé vészjósló, hideg hangon. Nem úgy, ahogy Benjaminéknél viselkedtem, velük ugyan piszkálódva, de a tettek mezején védelmezően. Most semmi nincs abból a bajtársiasságból, inkább csak egy kis düh villódzik a szememben. És persze csalódottság.
Tárgy: Re: Czikornyai és Patza könyvesbolt 2018-10-29, 13:52
Dany & Sarah
"Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát."
Biztosan teljesen más, de én ezt elengedem a fülem mellett. Az egyéjszakás kalandok tökéletesen elegek, nem kell a kötődés pasikhoz, olyan vagyok már huszonévesen, mintha egy kiégett háromgyerekes anyuka lennék, akinek nincs ereje újrakezdeni az életét. Kicsit elmosolyodom arra, hogy veszi a lapot, hogy rá is gondoltam, mint barátra, de Dany már tovább evezett a vizsgákra, így én is inkább azon kattogok tovább. - Kíváncsi lennék Bimba professzor általában mit mond, hallgass a szívedre? - kérdezem vissza, vidáman, csak picit csipkelődve. Nincsen semmilyen problémám a tanárnővel, de olyan tipikus szív-asszony, vagy puha, mint a vaj, vagy éppen toporzékol és anyai szigorral ostorozza a diákokat. Jó, azt mondjuk sose bírja kihagyni, hogy a madragórás órán ráhozza a frászt a gyerkőcökre, de ez talán még belefér. - Igen, ez is egy jó pont, nem is kell mindenkinek egyetemre mennie, nincsen minden szakmára szakosodás és nincsen a világnak szüksége évente tíz ereklyevadászra se. Csak mondjuk egyre. De ez minket nem állít meg, hogy mi legyünk azok az egyek, ha eljön az ideje. - kacsintok egyet, aztán türelmesen megvárom, hogy fizessen, nem pislogok a számlára, amúgy se lehet egy nagy összeg. Viszont mikor megemlíti, hogy sietnie kell haza, akkor esik le csak igazán, hogy igen, ez a fiú tényleg három évvel fiatalabb nálam, kiskorú, és még a mamája várja haza. Milyen szerencsés… - A mije? Jógaóra? - kérdezek vissza, kicsit felkuncogva, mert az ilyen keleti dolgok hozzám még nem jutottak el, legalább is az nem, hogy hobbiszerűen csinálják az egyszerű anyukák. Pedig lehet jót tenne, meditálás, meg belső béke, meg ilyesmi… - Sashával megyünk el vásárolni még néhány dolgot, nemrég kapott meghívót az egyik barátjától egy hosszú hétvégére, szeretne vinni magával valamit a vendégségbe, vagy új pizsamát, nem is tudom… - mosolyodom el egy kicsit, aztán befejezve a kávémat felállok, nem akarom feltartani, ha mennie kell haza. - Örülök, hogy összefutottunk, néhány hap és találkozunk újra a Roxfortban. Vigyázz magadra addig is, és köszi a kávét. - dobok még neki egy csókot, persze csak az arcára. Az olaszoknál szokás a pusziszkodás, szóval mindkét orcájára nyomok egy puszit aztán az utcán elválunk, ki erre, ki arra.
Azt hiszem, hogy szerencsésnek mondhatom magam, mert bár voltak tragédiák, és rosszabb időszakok az életemben, még mindig tudok optimista, és vidám maradni. Igen, a humor segít enyhíteni a fájdalmat. Nincs hatásosabb gyógymód, mint a nevetés. A jókedv. Talán ezért is szeretném, hogy a barátaim mindig jó kedvűek legyenek. Végül azért észlelem, hogy Serának talán kellemetlen ez a párkapcsolat téma, így elengedem a dolgot. Bár azt nem tudom mennyire pótolhatják a testvérei egy kapcsolatot. Szerintem egész más a kettő. De ha Sera boldog így, és neki ennyi elég, akkor ennek igazán örülök. - Persze, hogy vannak barátaid, például itt vagyok én!- vigyorodom még el a kérdésre. Aztán áttérünk a vizsgákra és magával ragad a lelkesedés. - Pedig már gondolatban el is készítettem azt a HAJRÁ SERA! táblát...- nevet fel én is. Bár igazából azért nem gondoltam komolyan, hogy egy ilyen táblát lebegtetnék. A világért sem vonnám el a figyelmét a vizsgáról. Egy ilyen akadálypálya biztos szörnyen nehéz, ezért maximális koncentrációt igényel. De azért magamban végig fogom szurkolni Sera vizsgáját. Meg úgy az összes vizsgázóét. Persze csak, ha tényleg beengednek minket szurkolni. - Szerintem klassz ötlet egyébként. Tényleg jobb, mint egy orientációs beszélgetés Bimba professzorral. Mármint azoknak a diákoknak is, akiknek még fogalmuk sincs, mint szeretnének tanulni az egyetemen. Már ha egyetemre mennek. - na nem mintha nem beszélgetnék szívesen Bimba professzorral, csak hát lássuk be a növénytan, nem épp a kedvenc tárgyam. Igaz még mindig jobb, mint a bájitaltan. Megiszom a kávém maradékát, és odaintem a pincért, hogy fizetnék. Miután ez megtörténik kedvesen Serára mosolygok. - Sajnos lassan mennem kéne, anya aggódni fog, ha nem érek haza a jógaórája előtt...- forgatom meg a szemem kissé. Imádom az anyukám, de a túlféltése néha tényleg túl sok. - Tényleg, neked van valami terved a délután többi részére? - érdeklődök kedvesen.
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Czikornyai és Patza könyvesbolt 2018-10-22, 09:36
Dany & Sarah
"Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát."
Azt mondják, hogy mi szerencsések vagyunk, mert békeidőben születtünk, Voldemort uralma alatt, vagy még korábban, amikor Grindelwald akarta megreformálni a varázsvilágot, minden bonyolultabb volt, háborúztak a mágusok, rengetegen meghalnak. De ahogy csak ránk gondolok, a McCaine családra, vagy éppen Dany-ék családjára… Még egy háború se kell ahhoz, hogy az emberek meghaljanak. Nem sokáig lamentálok az emberi halandóságon, nem akarok ilyen mély gondolatokat felvetni a mindig optimista fiúnak és persze nekem se tenne jót, ha elmerülnék benne. Régen is én álltam fel belőle először, talán éppen azért, mert egészen más kapcsolatom van a halállal, mint akárki másnak. Azaz nem vagyok egyedül a világon, ezt nagyon jól tudom, de még sem olyan gyakori az, hogy sokkal több holt lélekkel állok kapcsolatban, mint a “normális” varázslók. Kicsit félrebillentem a fejemet, amikor tovább firtatja, hogy egyedül vagyok és nem is nagyon keresek magamnak pasit aztán halkan felsóhajtok. Nem akarom, hogy azt érezze, hogy terhes az érdeklődése, mert igazából kedves a figyelmessége, de azért ebben most nem értünk egyet. - Lehet, hogy egyszerűen nekem éppen elegek a testvéreim, hogy ne legyek magányos. Ha akarnék se lehetnék egyedül, hiszen mindig van miért összefutnunk. - mesélem, talán egy picit talán fáradtan. Vagy belefáradtan? Nem tudom, minden esetre gyengéden, és elrévedve. Mintha már huszonévesen elkönyveltem volna, hogy nekem ez a szerepem és ennyi. Hiába akarom mindennél jobban azokat a nyári kalandokat, megtalálni az Excaliburt, folyamatosan visszakozok és Sheree rugdoshat újra meg újra, hogy ne mondjak le az álmaimról még értük se. Picit rátérünk az ereklyevadászságra s a vizsgákra, de azért még egyetlen mondatot hozzáteszek egy kis kacsintással. - Barátaim pedig vannak, vagy tévedek? - mosolygok rá kedvesen, visszatérve a révedésből, bár a gondolkozásban nem állok le, hiszen most már azon törhetem a fejem, hogy hogyan adjam elő a vizsgáztató tanárnak, hogy szeretnék néhány alsóévest is meghívni. - Még csak egy ötlet, majd úgy kezdek neki, hogy ne lehessen bajom belőle, ne aggódj. Nincs az a tanár, aki élből elhajtana és büntetést róna ki rám, csak azért, mert feltettem egy kérdést. Az, hogy alsóbb évesek megnézhetik a vizsga gyakorlatot szerintem tényleg felér egy orientációs elbeszélgetéssel, bár azt nem mondom, hogy hangosan csápolhatsz vagy HAJRÁ SERA táblát kéne lebegtetned. - nevetek fel egy kicsit, mert az úgy már eléggé abszurd lenne. Talán nem is tenne jót, mert elvonná a figyelmem, ki tudja. Valójában nem tartom magam kiemelkedőnek és a legjobbnak a szakon, csak azért játszottam a sértődöttet, mert amúgy jól esne, ha így gondolna rám legalább egy ember, ha mindenki másnak csak a McCaine-nővér is vagyok. Nem számítok elsöprő vizsgákra és sikerre, bár mindent megteszek, hogy várakozáson felüli legyen a legrosszabb eredményem majd.
Azt azért nem mondanám, hogy csak mert fiatal voltam megkoptak volna a rossz emlékek. Graysont bámulva a Roxfortban pedig nem is nagyon tudnak. Az igazság, hogy minden nap eszembe jut a kishúgom. Néha elképzelem, milyen lenne most, vagy melyik házba került volna, Hugrabugba, hiszen olyan vidám, kedves, és barátkozó volt, vagy a Hollóhátba, mert olyan okos? A Süvegnek nem lett volna könnyű dolga azt hiszem. Néha annyira igazságtalannak érzem a sorsot. Mi bűne volt a családunknak, hogy így kellett darabjaira tépni? De még ha néha rám is törnek ezek a gondolatok, vagy elszomorodom e miatt, azért igyekszek nem teret adni a negatív gondolkodásnak. Nem mutatni mások felé a gondjaim. Persze Sera tehetséggel lát át rajtam ilyenkor, de ennek ellenére is igyekszem vidám, és optimista lenni. Keresni az élet napos oldalát, és másokkal is megosztani azt. Úgy élni, hogy a húgom büszke lehessen az ő nagy és erős bátyjára... Talán pont ezért is nem leszek egy nőcsábász Don Juan, aki lelép az első szembe jövő szoknyával. Bár egyesek nem gondolják rólam, de hűséges típus vagyok. Elvből. Nem óhajtok semmiben sem hasonlítani, se a vér szerinti apámra, se Graysonra. - Mindenkinek kell egy társ, de legalább is néhány barát, hogy ne legyen magányos.- mosolygok Serára. Aki persze mint mindig, most is elsőre lát át rajtam. - Talán.- vigyorodom el beismerően. Aztán amikor meghallom a folytatást teljesen fellelkesülök. - Ez szuper lenne! Biztos az összes vizsgád kiváló lesz, és gyakorlati pályán is te leszel a legjobb! Majd szurkolok neked. De biztos, hogy nem lesz ebből bajod? - azért azt nem szeretném, ha az én lelkesedésem miatt kerülne összetűzésbe a tanáraival, vagy szenvedne bármilyen hátrányt. Azt nem bírná jól a kicsi lelkiismeretem, szóval azért egy picit aggódom is Sera miatt, meg a vehemens természete miatt, ha el akar valamit érni...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Czikornyai és Patza könyvesbolt 2018-10-07, 21:06
Dany & Sarah
"Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát."
Vannak olasz csábítók, akik azzal is csípik fel a nőket, hogy gitárt ragadnak és bámulatos dalokat rögtönöznek. Na, Dany még nagyon nem tart itt. Persze nem mondom, ha gitárt ragadna és a dalmágusoktól leckéket venne, akkor belőle is lehetne valami olasz gigolo, de vannak ennél nagyobb álmai is szerencsére. - Bocsánatkérés elfogadva. - mondom kicsit mosolyogva, azért nem volt olyan nagy tragédia se, csak nem törtem ki tapsviharban, mert hát… Nem volt jó, na. És ezt mindketten tudjuk. Nekem a kávé inkább a folyadék, ami életerőt csepegtet a testembe, amikor már teljesen ki vagyok merülve mert a századik anyai teendő szakad a nyakamba. Jó, legalább is amikor 17 körül voltam, ezt jelentette, ma már a megszokás itatja velem, mert a húgaim nagyok és Sasha néhány botlásán kívül nem sok mindenben van rám szükségük, csak én aggódom olyan vadul, hogy ott akarok lenni minden percben és segíteni. Meg hát… hozzászoktak ehhez, és ha nyár van és otthon vagyunk konkrétan a házimanójukként használnak, még ha észre se veszik. Én meg hát… csak tűröm és csinálom, amire szükségük van, persze jobbára bűbájokkal. Ismerem a családi hátterét viszonylag, van benne azért egy nagy törés Graysonnal és a kistestvérével és még is egy vidám, lelkes gyerek maradt. Fiatalon még könnyebben fel lehet dolgozni a traumákat, vagy egészen egyszerűen elkopnak azok a korai emlékek. Hiába én vettem magamon erőt először, még is a kicsi Sasha az, akinek a legteljesebb élete lehet még a szüleink nélkül is, vannak barátai, vannak hobbijai, nem fordult magában, vidám kislány maradt. Persze amikor megemlékezünk róluk akkor elszomorodik ugyanúgy, ahogy mi tesszük, de ez természetes. Hirtelen témátvált, én pedig csak halkan felsóhajtok. - Sehol senki, de nem is baj, nem kellenek a drámák az életembe, van benne elég így is. Meg vagyok egyedül. - mosolyodok el kedvesen, aztán a gyakorlatra kicsit összeráncolom a szemöldökömet. - Csak nem be akarsz szökni hozzánk? Gyakorlat… hát… - kicsit elgondolkozom, mert még is csak végzős Ereklyevadász vagyok, ezután már csak a mesterszak van, tehát a gyakorlataink is megsűrűsödtek. - A záróvizsgára készül mindenki. Minden végzős tárgyat le kell tenni, minimum várakozáson felüli eredménnyel és csak akkor lehet mesterszakra jelentkezni. Lehet, hogy magát a pályát nem játszhatod végig, de talán… talán be tudlak csempészni megfigyelőnek mellé. Csak elő kell adnom, hogy nincsen jobb alkalom ennél arra, hogy az Ereklyevadász szakkal szimpatizálók megfigyelhessék miről is szól az oktatás. - vetem fel, ezzel azért tényleg egy elég jó ötletet feldobva, csak kell majd a vehemens fellépésem, hogy el is érjem.
Na jó, az a dalkísérlet tényleg rémesen pocsék lett, ezt el kell ismernem. Minden esetre azért elnevetem a végét, és Sera is, bár tudom, hogy ezt ő is pocséknak értékeli. Minden bizonnyal, hiszen rémes volt. - Oké, ez rémes volt. Többet nem kínozlak ilyen kísérletekkel, ígérem. - fűzöm még hozzá kedélyesen. Ami meg a kávézást illeti, nos olasz vagyok. Egy vérbeli olasznak nem tudsz olyan időpontot mondani a nap 24 órájában, amikor ne találna alkalmat egy jó kis kávézásra, a hozzá illő kávétípussal. Azt hiszem ez a kultúránkból fakadó dolog lehet. De én ezt cseppet sem bánom, sőt. Tulajdonképpen büszke vagyok az olasz kulturális gyökereimre. Az meg, hogy a kávézóba érve igyekszem úriember lenni, nos azt hiszem neveltetés kérdése. A nagymamám mindig arra nevelt, hogy legyek udvarias, és előzékeny a hölgyekkel. Más macsó srácok talán önmagukat helyezik középpontba, és magától értetődőnek veszik, hogy a nők bomlanak értük, és nekik nem is igazán fontosak, csak saját maguk. De én sosem voltam ennyire felszínes. Engem tényleg érdekelnek az emberek, az érzéseik, gondolataik. Jelen esetben Seráé. - Kösz. Tudtam, hogy rád mindig számíthatok. - válaszok egy kis mosollyal arra, hogy azt nem mondta, hogy nem vagyok balek. Na jó, néha tényleg túl naiv vagyok. Vajon mért pont ezt a tulajdonságot kellett örökölnöm az anyámtól? Alapvetően mindenkiben megbízok, és mindenkinek esélyt adok a barátkozásra. - Azért szoktam figyelni a beszélgető partnereimre. Na jó, azt hiszem ez esetben a beszélgetés hiánya volt a probléma... De ha már itt tartunk veled mi a helyzet? Van valaki kilátásban? Vagy esetleg a szuper ereklyevadász kalandjaidra koncentrálsz inkább, mint általában? Tényleg lesz valami szupi gyakorlat kilátásban mostanában? - valahol nagyon remélem, hogy azért most valahogy sikerül kicsit rá terelni a szót rólam. Azon kívül tényleg nagyon érdekelnek az ereklyevadász gyakorlatok, ásatások. Talán lesz valami olyan is, amire észrevétlen belóghatok, csak hogy én is lássak, és tanulhassak valami izgalmasat...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Czikornyai és Patza könyvesbolt 2018-09-21, 10:08
Dany & Sarah
"Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát."
Nem is tudom, hogy mikor vettem magamnak akármit is, olyan jeles napra mint szülinap vagy karácsony meg főleg. Olyankor mindig a többiek ajándékával foglalkozom és mindig rájövök, hogy nekem igazából nincs szükségem semmire. Jó, az eszközöket, amikre szükségem van a szakomhoz nyilván megveszem, de semmi feleslegeset, semmi drágát, semmi különlegeset, mert… Nem kell. Mikor megpróbálja dalba önteni a gondolatait és igen borzalmas eredménye lesz én se tudok mást tenni, mint kényszeredetten elnevetem magam, bár ez inkább az ő nevetésének visszhangja, de igazából… tényleg rémesen rossz volt. Végeztünk a boltban, irány kávézni egyet. Valahogy, ha Dany-ről van szó, akkor mindig a kávénál kötünk ki. És még azt mondják, hogy a fiatalság nem szereti a kávé ízét és csak idővel lehet hozzászokni felnőttként… Dany talán már a mózeskosárban is kávét ivott. Beérünk, ajtót nyit, széket kihúz, én pedig hagyom, egyrészt mert kész úriember akar lenni, másrészt mert jól is esik, ha néha nem csak egy anyapótlék vagyok, hanem nő is, akivel előzékeny egy férfi. Vagy fiú, hiszen Dany még csak egy fiú, de határozottan jó úton halad, hogy tisztességes pasi legyen belőle. - Hát azt nem mondtam, hogy nem vagy balek… - kezdem, de elmosolyodok és kacsintok is egyet, mielőtt a végén komolyan venné és magába zuhanna. Persze, hogy viccelek, nem bántanám így soha. - Azt nem mondtam, hogy a szép lányokat innentől kerüld, mint a pestist, csak hogy amikor beszélgetésbe elegyedsz velük figyelj is a válaszaikra, ne csak a szép mosolyukra. - válaszolom bátorítóan, bár elképzelni nem tudom, hogy ez az önbizalom megrendülés tényleg megeshet vele. Ha elveszítené ezt a temperamentumot, a pörgést, a sok mosolyt és a nevetést, elveszítené önmagát. Vajon ki lenne ezek nélkül? Kár komolyabban belemenni a gondolatba, hiszen egy tini szerelem végéről beszélünk, méghozzá egy rövidről, ekkora törést úgy se okozhatna az életében. - De ha ez megnyugtat rengeteg lány jár így. Mármint, mi is tudunk csak macsó kinézet alapján ítélni, aztán mi is tudunk jól pofára esni. - mondom neki, kis mosollyal, bár nekem csak futó kapcsolataim voltak ilyen macsókkal szóval a legkevésbé se sérültem, sőt, inkább én dobtam ki az embereket. Elijah volt a egyetlen hosszabb, de vele se mélyült tovább barátság extráknál, mintha az összes szeretetem elfogyott volna a testvéreimre és már nem lennék képes szerelemre.
Sajnos kénytelen voltam elszakadni a naplótól, és anélkül távozni a boltból. De bőven kárpótol érte Sera társasága. Így nem is bánom annyira, hogy végül egyel kevesebb szerzeménnyel távozok, mint szerettem volna. Sebaj, majd spórolok, és talán karácsonyra megvehetem magamnak. Az is szép ajándék lesz tőlem magamnak. Akkor pedig a következő szünetben bőven gyűjthetek emlékeket bele. Fő a pozitív hozzáállás. Így rá is mosolygok a társaságomban lévő szép hölgyre. - Az nem lenne valami izgalmas dal. Valahogy így szólhatna: Dany a kalandor, nyelvtani hiba miatt esett pofára, Európa szerte lalala... - ezt még valami idióta dallammal próbálom is énekelni, de mivel kicsit sem rímel, elég nehéz, és elég gázos lesz a végeredmény. Így inkább elnevetem a végét. -Azt hiszem ezt inkább meghagyom a látványmágusoknak. - csóválom meg a fejem. Na igen, bár olasz vagyok, azt hiszem táncdalszövegíró nem leszek. Esetleg műfordító kedvtelésből. Ha... De jelenleg az ereklyevadászat azért mégis jobban érdekel. Kicsit elpirulva mosolyogva nézek Serára, amikor azt mondja, hogy bókolni azt tudok. De végtelenül boldog is vagyok egyben, hogy ő az én társaságom választotta, és nem valami korban hozzá illóbb szépfiúét. Na meg kicsit büszke is, még akkor is, ha maxiumum nővéremként tudok rá gondolni. - Hát, olasz vagyok. Mi már csak ilyenek vagyunk. - mosolygok zavartan kicsit. Minden esetre örülök, hogy sikerült kicsit elterelni Serát attól a kicsit esetlenre sikerült elszólástól Codyról. Lassan elérjük az új kávézót, így ajtót nyitok Sera előtt, és amikor kiválasztunk egy asztalt, akkor még a széket is kihúzom neki. Majd a szokásos kedves közvetlen stílusomban megteszem a rendelést is. - Szóval akkor mégsem vagyok akkora balek ugye? Már kezdtem azt hinni, hogy én rontottam el valamit, és kezdett megrendülni az önbizalmam... Na jó, legközelebb igyekszem nem csak a szépségre koncentrálni... bár annyi a szép lány a suliban... - válaszolom az okfejtésére a legutóbbi balsikerű kapcsolatomra. De közben azért valahol nagyon is jól esik a vigasztaló ölelgetése. Sera egy igazi barát, és nagyon is hálás vagyok neki ezért a figyelmességért, és törődésért...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Czikornyai és Patza könyvesbolt 2018-09-06, 22:47
Dany & Sarah
"Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát."
Ha ki akarná használni a barátságunkat, azt észrevenném és nem is akarnám neki titokban megvenni ezt a kis semmiséget - hiszen csak egy útinaplóról beszélünk! De éppen azért, mert nem várja el, érdemli meg tökéletesen ez az életvidám srác, hogy ne az anyagiak tartsák vissza attól, hogy tökéletesen megörökítse a kalandjait. Érik bennem a gondolat, és ha sikerül Dany-nek lemondania róla és utolsó pillanatban nem fordul még is vissza megvenni, akkor egész biztos, hogy zárás előtt még visszajövök a könyvesboltba. - Velük legalább nem nehéz, a végén még annyit kérnek cserébe, hogy dalt költhessenek rólad. - nevetek fel egy kicsit, már nem azért, mert mondjuk lenézném a látványmágusokat, csak tényleg sok közöttük a különc. Persze az ő szemükkel pedig valószínűleg az Ereklyevadászok között akadnak furcsa alakok, talán még olyan is van, aki engem tart furcsának a néhány kis… kényszerességemmel. Ahogy észrevétlenül a könyveket is nagyság szerint sorbaraktam és pontosan egymáshoz illesztettem, míg ő nézelődött. Ráérez, hogy nem vagyok oda azért, hogy nem Ereklyevadásszal pedálozik, hanem egy gyógyítóval, de amikor elkezd puncsolni megforgatom a szemem és önkéntelenül is a hajába merítem a kezemet és kicsit összekócolom. - Bókolni, na azt tudsz! - mondom lazán, de azért kicsit kihúzom magam és kacéran futtatom végig körbe a tekintetemet a környezetemen, van-e olyan, akinek felkeltette a figyelmét az a nagyon csinosságom. Persze ha van is, akkor se fogom Dany-t lekoppintani semmiképpen, így egy futó pillantás után, ahogy a fiú visszaér a dedikálásról és fizetett, újra neki szentelem a figyelmem. Főleg, mert a sztorival valami sántított. Végighallgatom a bővített verziót és kicsit felháborodok mondjuk, amikor azt mondja, hogy a csaj bátyja is nekiment. Jó, igazából Nicolasból is ki tudnám nézni, hogy kicsit megleckézteti a srácot, aki összetöri Sasha szívét, de… Én biztos, hogy nem engedném meg neki. Nem is nagyon tudja, hogy kikkel és mikor jártam, mert a szemében valószínűleg még mindig ártatlan kislány vagyok. A védelmezése viszont nem kell, én szoktam ápolni mindenki lelkivilágát. - Azt kell mondjam, hogy - de kiemelem - ez alkalommal… semmit nem rontottál el. A lány volt idióta. Vagy hát ott rontottad el, hogy gondolom a két szép szeme után mentél, nem az agya után. - mosolyodok el, kicsit elnézően, már ami azt illeti, hogy neki milyen fontos is a külső. Meg úgy mindenkinek ebben a korban. - Szép és romantikus dolog megemlékezni az évfordulókról, de hét forduló? A hónap még talán rendben, bár az se váló ok, ha nincs hatalmas felhajtás. Legalább is én tuti nem várnám el. Szóval csak annyit tudok mondani… hogy még szerencse, hogy már is végeztetek egymással. - futtában átkarolom a vállát és kicsit megölelgetem, mert sose lehet tudni, hogy az a latin vére mennyire zúg bele és kicsodába, mennyire gyászolja a kapcsolatot még.
Igazán boldog vagyok, hogy Sera a barátom, és ahogy rákérdezek egyértelművé teszi, hogy melyik napló illik jobban hozzám. Azt hiszem igaza van, és amúgy is teljesen megbízok az ízlésében, szóval tényleg a fényképes az, ami jobban illik a vidám színes egyéniségemhez. Kár hogy olyan drága. Így napló nélkül vagyok kénytelen visszasorolni Sera mellé. Tudom, hogy neki igazán nem jelentene gondot megvenni egy ilyen naplót, de én sosem használnám ki a barátságunkat így. Egyszerűen nem tartanám helyesnek. De ha véletlen mégis az ágyamon találnám akkor tudnám, hogy kinek kell megköszönnöm. Valószínüleg valami kreatív különlegességgel próbálnám viszonozni a kedvességet. - Fantasztikus ötlet! Majd összebarátkozom néhány látványmágussal! - lelkesülök fel újra egy kis mosollyal, ahogy visszaveszem a könyveim. Ugyanakkor érzékelem, hogy talán kicsit megbántottam Serát a Cody-s hasonlattal, így gyorsan próbálom jóvá tenni a dolgot. - De hiszen tudod, hogy fantasztikus vagy! Egy igazi sztár a szememben! A legjobb ereklyevadász, a legjobb nővér, a legjobb barát. Szóval egy igazi példakép. Ráadásul mindig nagyon csinos vagy. - mosolygok, és veszem elő a kedvesen bókoló énem. Aztán végre sikerül túljutni a soron. Gyorsan dedikáltatom a könyvemet, majd a pénztárnál fizetek, és pár perc múlva már az utcán sétálunk. Többek közt ezért is kedvelem Serat. Mindig gyorsan átlát rajtam, amikor karcsú magyarázattal kikerülnék egy témát. Így veszek egy mély levegőt és mégis elmesélem az egész Maggie Witch sztorit, a hétfordulótól, a bátyjával történt kellemetlen találkozóig. - Néha nem értem a lányokat! Hol rontottam el? - fakadok ki végül. Tényleg nem tudom, hol a hiba bennem. Az elején minden lánnyal olyan jól megy aztán pár hét múlva meg mégse. Nem mintha nem lennék túl fiatal az elkötelezettséghez, de azért jó lenne ha nem csak futó kalandjaim lennének...
ϟ”Az igaz barátságot a szívünk diktálja, nem a szemünk.”ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Czikornyai és Patza könyvesbolt 2018-08-30, 12:55
Dany & Sarah
"Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát."
Ahogy fellelkesül rám is rámtapad a vidámság és kicsit elmosolyodom. - Most, hogy mondod, igazából nekem sincs fogalmam róla, hogy milyen bűbájjal kell kezelni a fényképezőt, hogy mozgóképet csináljon. De egészen biztos vagyok benne, hogy a Látványmágus szakon valaki ért hozzá, náluk kéne bepróbálkoznod. - adok egy újabb tippet, hiszen a látványmágusok a művészlelkek, közöttük vannak a táncosok, színészek, illúzionisták, festők, fényképészek, meg minden ilyesmik. Nem voltam soha rossz Bűbájtanból, de lényegében csak a háztartási bűbájokra koncentráltam, hogy ne ússzak el a szennyesben és a koszos edényekben, mert valahogy a testvéreim sose voltak valami önállóak, ha a takarításról volt szó. Átveszem a könyveket és még egy kicsit meg is lepődök, ahogy már egyik lába itt, másik ott és az állványt nézegeti. Kicsit rendezgetem a kezemben a könyveket nagyság szerint, hogy a legnagyobb alapú legyen legalul és a legkisebb legfelül sorban, bíbelődve, amíg nézelődik. Persze szép lassan halad a sor is, így ugyan arasznyival, de haladok előre is, a sort tartva. Ahogy meghallom a nevem felé fordulok, hogy megnézzem a naplókat. - A második, egyértelműen. - vágom rá gondolkozás nélkül, hiszen Európában akarnak utazgatni és ahhoz kell egy útinapló, az tökéletes lenne. A fekete túl gyászos és túl komoly ehhez a fiúhoz itt. Ahogy még is visszateszi őket egy kicsit összevonom a szemöldökömet, de a magyarázat adott, nincs annyi pénze. A nyelvem hegyén van, hogy felajánljam neki, hogy kifizetem, hiszen a szüleim halála után az örökségünket leginkább én igazgatom, mióta betöltöttem a 17-et és egy díszes napló igazán semmiség, de… De az a fránya olasz pasi egó úgy se hagyná, hogy csak úgy megvegyem neki. Minden esetre elraktározom, hogy melyik is tetszett neki és nagyon valószínű, hogy a napokban egy titkos imádója ott hagyja az ágyán becsomagolva. - Hát nem mondom, hogy most nem tapostál az önérzetembe. Véletlen se mondd azt, hogy olyan jó ereklyevadász, mint én, hasonlítgasd csak magad egy gyógyítóhoz. - szólalok meg egy kicsit játszott önérzetességgel. Bár valójában egy icipici bántottság tényleg van alatta, de semmi komoly. Nem sikerült beletörődnöm, hogy mindenkinek inkább az anyapótléka vagyok, és nem egy sikeres ereklyevadász, még. Pedig az szeretnék lenni… és egyszer az is leszek, csak… A megszólalására az anyukájáról egy igazán apró fájdalom szalad végig az arcomon, de aztán elnyomja a jóleső érzés, hogy ez őt boldogsággal tölti el. Nem akarok elmerülni abban, hogy korán lettem anyafigura és hogy nekem nincsen anyukám, aki bármiről is kérdezhetne engem vagy tanácsot adhatna, vagy úgy egyáltalán… lenne. Hiába voltak el sokat, amikor még éltek akkor is, elképesztően hiányzik és ez azt hiszem sosem fog teljesen elmúlni, még úgy sem, hogy én voltam az egyetlen a családból, aki tényleg elbúcsúzhatott tőlük. - Hát ez nekem most egy kicsit sántít. - vonom fel a szemöldököm sokatmondóan, hiszen amikor ilyesmire kérdezek, akkor általában dőlni szokott belőle a szó a csinos lányok magasztalásáról, és hogy éppen kit látott és hol, és hogy hogyan szándékozik elnyerni a szíve hölgyét. Ehhez képest, a “most épp semmi” eléggé karcsú.
//
