2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Ha már te is ezt mondod... magam sem tudom, hogy mi lehet belőle. - nem, igazából fogalmam sincs, hiszen értem én, hogy Dane tud ragaszkodni, de azért lássuk be, hogy ezt a maga eléggé kifacsarodott és furcsa módján teszi, ami azért nem mondható átlagosnak. Persze azt mondja, hogy az átlagos nem is jó, de azért egy idő után az ember mégis csak inkább húz az átlagoshoz, mint a mindig különlegeshez és izgalmashoz. Az hosszú távon fárasztó, ha mindig csak az izgalom van terítéken, vagy csak ezt gondolom és valójában tényleg unatkoznék? Tényleg nehéz eldönteni úgy,hogy még a nyugodt verziót nem igen volt lehetőségem megtapasztalni. - Bárki ellenében? - költői a kérdés, hiszen nem várok tőle névsort, de tényleg senki sincs az életében, aki annyira fontos lenne? Azért ez nem lehet így könnyű, bár jelenleg én is elbizonytalanodnék, ha azon kellene gondolkodnom, hogy kinek is vagyok igazán fontos. Peter terén is változott a véleményem, pedig azt hittem mi igazán közel állunk egymáshoz, de ő mégis csak azt látja, hogy elvakultan nem hallgatok rá, amit mondok mintha elmenne a füle mellett. Nem ilyen egy igazi barát. - Kölykök... hogy mennyire lekezelő tudsz lenni időnként. - csak a fejemet csóválom meg. Persze értem én a mondandója lényegét és lehet is benne igazság, de ettől még... nem kedves dolog valakit kölyöknek nevezni, csak azért, mert nem feltétlenül lát minden bokorban halálos veszélyt és csak mert úgy gondolom, hogy lehet, hogy sokkal nyugodtabb életünk lett volna, ha nem jön ide Dane és nem hozza magával ezt a rengeteg bajt. - Nem tudhatod... a régit sosem ismertem. - persze tény és való, hogy a mostani azért... hát huh, ahogyan azt újfent bizonyítja a közeledéssel, ami nem tolakodó annyira, de mégis nagyon is kedélyeket felborzoló. Elég nehéz már pofonnal jutalmazni ezt, még ha az elején viszonylag könnyen is ment a dolog. Persze ettől még érdekelne milyen volt előtte. Vajon ennyire tényleg megváltoztatta az, hogy mivé vált? Vagy csak annak a lánynak a nővére tanított neki ilyesmiket? Abba már bele sem akarok gondolni, hogy egyáltalán hány lány lehetett előttem, akikkel hasonló módon játszhatott el, vagy talán pont hogy bele kellene gondolnom és akkor könnyebben kitisztulna a fejem? Peter biztos, hogy csuklóból rávágna egy igent. - Ha így látod akkor tudod, hogy általában a jó kislány az, aki végül nagyon csúnyán pórul szokott járni és nem a rossz fiú. - húzom el a számat. Értem én, hogy nem bízik bennem, na de én sem bízom ám meg könnyen benne, főleg mert igenis kettőnk közül ő az, aki veszélyesebb mindenkire nézve és esetében van nagyobb esély arra, hogy megbánt és jól átejt a palánkon, főleg ha egyszer Peter is folyton azt mondja, hogy Dane mennyire manipulatív. Lássuk be, hogy kettőnk közül nekem kockázatosabb megbízni benne és nem pedig fordítva, főleg mert én tudok idővel érzéseket is belevinni ebbe az egészbe, belőle ezt nehezebb kinézni, legalábbis nem olyan hagyományos érzéseket, amik aztán istenesen padlóra küldhetik az embert, ha végül nem úgy alakulnak, ahogyan várta. - Holnap... - még elköszönni sincs idő, hiszen épp olyan gyorsan megy, mint ahogyan jött és ezen nekem cseppet sem kellene meglepődnöm. Szerintem nem is igen stílusa a lassú ténykedés. Ő csak úgy megjelenik, felbukkan az ember életében, aztán eltűnik, amikor úgy tartja kedve, ami lássuk be a bizalom terén sem utal semmi jóra. Mi van, ha egyik napról a másikra megteszi ezt és sosem látjuk többé? Peter értékelné, na de én?
Jeleeen! <3 Ruha Pillowtalk [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem? Ha belőlem indulunk ki, akkor úgysem végződhet mindez jól, ugye? – Kérdezi számító mosollyal megvonva a vállát, valóban nem egy romantikus alkat, amit mégis felülír, hogy a lánnyal többnyire előzékeny, no meg most is ott a virág, amit hozott. Ám ha valóban azt nézik mindketten, hogy Dane valójában micsoda, egy gyilkolásra teremtett szörnyeteg, akit már Leslie is ilyennek harapott be, Sophia valóban nem jár messze a valóságtól, ha bizonytalan táptalajnak hiszi Dane minden sugallatát, ami kettőjükre irányul. - Nem tudom. Nem vagyok jó az ilyenek megfogalmazásában. Egy valamiben viszont igen. Hogy döntéseket hozzak. Bárki ellenében melletted teszem le a voksom. – Mondja ki most keményen, csábítós nézés nélkül. Lehet, hogy most igazat mond? Lehet, hogy most komolyan gondolja? Az együtt töltött idejük csekély része merült ki abban eddig, hogy Sophia különleges képességeit vitatták, inkább csak jól érezték magukat egymás társaságában, még ha a lány szempontjából ez sokszor félelmetes, borzongató élmény volt. Dane sosem fogta vissza magát, ha a súlyos következményeket helyezte kilátásba, mégis, bizonyos határozottan nyersen odavetett mondatokon kívül eddig Sophia megúszta ép bőrrel. A körülötte lévők viszont olykor elvesztik a testrészeiket, vagy a tiltott rengeteg nehezen felásható földjében végzik. – Biztos. Ti kölykök nehezen ismeritek fel az igazi gonoszt, és vádaskodtok összevissza. Vannak bizonyos terveim, amiben előkelő helyet foglalsz el szépségem, ám mégsem tőlem kell tartanotok. Ha rálelek arra a fegyverre a napló alapján, akkor pedig végképp nem. Viszont ha nem segítetek időben, akkor ti is arra a listára kerültök, mint mondjuk én. – Vonja meg laza mosollyal a vállát, mintha cseppnyi félnivalója sem lenne, holott mindaz, amit az ismeretlenség homályában tartozkodó valaki jelent.. Még őt is elborzasztja. Ám rövid az élet, a farkasok különben se rettegjék az éjszakát. - Mert.. ez túl elvont történet. Lorelai nővére.. nos ő volt, aki elindította mindezt. Megharapták egykor, és már emberként is manipulatív, uralkodó természet volt, ezt az átok után is továbbélte. Látott bennem valamit, és ő tett azzá, aki most vagyok. Hiába henceg azzal Peter, hogy én már előtte is tönkretettem mindenki életét. Csupán ambicióim voltak, de gyenge voltam, hogy lépjek is. Így már nincs félsz bennem.. És te is rám buksz, nem a régi Dane tetszene.. – Mosolyodik el sötéten, hogy végighúzza a hüvelykujját Sophia ajkain, ám csók most nem következik, talán egy találkára elég belőle egy. Ám megborzongatni a lány gyomrát.. Igenis ér. – Pontosan. Hiszen kettőnk közül te vagy a jókislány, és ebben illene következetesnek lenned. Hinned abban, hogy helyesen cselekszem. Ám ezzel együtt tagadhatatlan a veledszületett igazságérzeted, és engem, mint kóros teremtmény miért is ne akarnál elpusztítani? Ha azt mondod, hogy tegyem feltétel nélkül.. Rendben, csak aztán ne csalódjak. Túl kényelmes dolog nekem hátradőlni, és másokra építeni. Meg tudnám szokni, amíg ki nem billent valami.. – Igen, tisztában van vele, hogy legutóbb Sophia is döntést hozott a sellőfaluban, megmentette őt, és ezt a farkas nem fogja elfelejteni, de még csiszolódnak egymáshoz. Még ha olykor össze is kapnak, nem olyan végletesen, mint ahogyan Peter kezeli Sophiát. – Gondolom nem hoztad el. Gyere akkor át holnap ilyentájt. Ezúttal Roxmorts-ban várlak. – Nyom a lány kezébe egy cetlit, amin egy cím van. A papíros mágiától zsibong, ebből lehet tudni, hogy az épület rejtve van, és így Sophia is titokgazdává válik. Nem nagyon vár választ, csupán az ujjai közé emeli a lány kezét, és finom csókot lehel rá, majd ott sincs. Csupán a kellemes férfi parfüm, no meg a bőrzsekiszag jelzi, hogy nem sokkal ezelőtt még ott volt.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Azt sem tudtam igazán, hogy valamilyen párosként kell elképzelnünk magunkat. - na igen, úgyhogy nem volt még alkalmam átgondolni, hogy kötögető párosként képzelném-e el magunkat, de azért lássuk be nem épp az a legjobb élet, amikor az embernek csak folyton rettegni kell, vagy épp a másik szeszélyeitől tartania, úgyhogy nem mondanám, hogy kötögető párosként képzelem el magunkat, de azért az állandó izgalom sem a legfőbb vágyam, főleg hogy időnként ez még azt is jelentheti, hogy konkrétan meg akarnak ölni, az aztán főleg nem olyasmi, amihez olyan nagy kedvem van. - Egy fokkal, bármit is jelentsen ez? Én még azt sem tudom pontosan, hogy ez mit jelent. - kettőnkre mutatok, rá majd magamra. Na igen még az sem világos, hogy ez most köztünk most akkor valami kapcsolatnak számít, vagy csak valami kezdődő dolog, vagy... mi akar egyáltalán lenni? Előbb azt hiszem erre kellene rájönnöm, vagy neki mert nem vagyok benne biztos, hogy ő tudja-e egyáltalán. Sőt igazából abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Dane tudja-e hogy mi fán terem egy kapcsolat, vagy hogy volt-e neki egyáltalán már valaha effélében része. Valahogy nehezen tudom elképzelni róla, esetleg az a Lorelai, de igazság szerint az ő sztorijáról nem tudok túlságosan sokat. - Ebben tényleg teljesen biztos vagy? - azért nehéz elhinni, hogy nem az ő sötét praktikáihoz köthető sok minden, meg aztán lássuk be, hogy elég sokak haltak meg a keze által, vagy a közbenjárása miatt, szóval nem csoda, ha úgy vélem azért ebből nagyon sok minden az ő sara. - A nővére? Nem sokat tudok arról az időszakról, Peter se mesélt róla soha. - na nem kérdezek nyíltan rá, de szinte benne van a tekintetemben a kérdés, hogy ő mesélhetne, mert azért mégis csak érdekel. Hallottam ezt-azt már, de csak olyan apró infokat, amikből igen nehéz összerakni valami érdemit és azért mégis csak érdekel, miért hasonlítanak ahhoz a lányhoz, aki elásott, meg egyébként is pontosan mi volt hármuk között egyáltalán? - Megint azt csinálod... Azt várod, hogy bízzam benned, miközben te nem teszed feltétel nélkül. Hagyhattam volna, hogy meghalj ott a sellőknél tudod ugye? - ezzel igen elvileg tisztában van, de mégis úgy fest, hogy nem teljesen. Persze értem én, hogy mindig a háta mögé kell néznie és soha sem tudhatja, hogy ki akarja hátba támadni, de én nem tartozom közéjük, még ha ezt nem is igen hiszi el teljesen, vagy legalábbis biztos, hogy nem Peterrel szövetkezve. Ha azt mondanám, hogy nem kérdek belőle és hagyjon békén azt csak is magának köszönhetné és már kellett volna mondanom, de valami miatt még mindig nem megy. - Én rontom el? Azt hiszem nem érted... én nem arról beszélek, hogy valaki hátba támad, én arról beszélek, hogy olyat teszel, amit nem kellene és csalódom újra és újra, mint már annyiszor. - sóhajtok egyet, hiszen én érzelmekről beszélek, míg ő inkább a hatalmáról, olyan bizalomról. Azért a kettő egészen más. Az utóbbi időben azért is óckodtam mindentől és azért is nem mentem bele semmibe Peterrel, mert nem akartam sérülni, de úgy fest, hogy Dane ezt nem igazán érti. Nem tudom, hogy ő sérült-e már egyáltalán ilyen módon valaha is. - Nem igazán volt rá alkalmam és egyébként is te értesz ezekhez. - és gondolom amúgy is ő foglalkozik vele már jó ideje. Nekem nem asztalom még a pergamenek áttanulmányozása és a többi hasonló. Persze ez is mind olyan, amiben az ember gyakorlatot szerezhet, csak hát... én valahogy sosem gondoltam, hogy ilyen éles és életveszélyes helyzetben kell majd ezt a gyakorlatot megszereznem.
Jeleeen! <3 Ruha Pillowtalk [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mi más? Te el tudsz képzelni magunkat kötögető, befordult párosként..? – Kérdezi élesen, noha mindez csupán provokáció. A részéről valami egyértelműen mélyről van szó, de hogy ezt ki is mondja, az nem olyan egyszerű. Végtére is úgy indult a dolog, hogy csak bosszantani akarta Petert, de mellette meg ott volt a Sophiából fakadó báj, amely megfogta annyira a farkast, hogy eldöntse, mindenkit elpusztít a lány közelében, ha nem lesz az övé. Aztán furcsa módon mégis meghátrált, hogy a másik kettő eldönthesse, hátha összeillenek, ám inkább taszították egymást, még a barátságuk is is felborult, már egymásban sem bíznak. Vagy mindez.. álca lenne? - Nem vagy, de bizonyos mértékben erősebb is. Azok számára akik el akarnak pusztítani. És hogy számomra? Számomra minden vagy, megmondtam, hogy mire számíthatsz, most még taglaljam is? Nem fogom magamat megtagadni, hogy visszafogjam a saját törvényeimet, de melletted egy fokkal átlagosabb tudok lenni. Bármit is jelentsen ez. – Sophia társaságában inkább csak védekezésből ölne, legalábbis így érti. Nem fog most nagy vallomásokat kicsikarni magából, de hogy tudja, hogy mit akar, az egészen biztos. Semmi visszafogottság nincsen a kék tekintetben, úgy méri végig a lányt, mintha már az övé is lenne, holott csak egy csók csattant el, az bármikor semmissé tehető Sophia részéről. - Hiába hibáztatsz, csak az előfutár voltam. Ha nem jövök, mindez akkor is bekövetkezik. Örülhettek, hogy valaki mellettetek áll. – Kissé szemforgat, mert tudja, hogy Sophia az első napokban igazi seggfejnek gondolta őt, és talán még most is bizonyos mértékig. Ám ez az alak, a sötét fenevad mindig kihúzta a pácból, és annak ellenére, hogy eszközei durvák, erőszakosak, nagyon si célravezetők. - Az még rég volt. Lorelai idejében. Ám a nővére megmutatta a természet igazi arcát. Azok vagyunk, amit megeszünk.. – Neveti el magát kissé cinikusan viccelődve, mintha valami indián bölcseletet sugalna a lánynak. Ám az nem tévedés, Leslie volt az, aki felfedte Dane előtt, mivé is válhat. Onnantól pedig nem volt visszaút. Erre az ösvényre lépett rá Lory is. Már csak az a kérdés, hogy a kis barnára milyen sors vár. Dane egyértelműen nem akarja újraismételni a múltat, ezt Peternek is megmondta, de mi van akkor, ha mindez törvényszerűen bekövetkezik majd? – Valójában, nekem nincs választásom. Kiállok érted, és közben történnek dolgok. De itt vagyok, ha csak át nem vertek. Peter lapit, mint szar a fűben, te pedig visszacsókolsz. Semmi pofon.. Ha rájövök, hogy csapdába akartok csalni.. – Nem akar fenyegetőzni, de azért ott van a tekintetében a bizalmatlanság. Lehet, hogy magából indul ki? Most, hogy ilyen közel vannak egymással Sophiával, mintha elérte volna amit akar, nem véletlen, hogy felmerül benne, hogy egykori barátja kelepcéjébe sétál bele. Hiszen bízott Leslie-ben, Loryban, és mindkettő megvezette. Sophia legalább nem szőke.. - Talán én nem? Kiben lehet egyáltalán megbízni? Ha tudnád Sophia, hogy mióta kell a saját utamat járni, és állandóan a hátam mögé lesni, jobban megértenél. De te csak ne általánosíts, olyan nincs mint én. Fogjuk rá, hogy képes vagyok benned megbízni, ha nem rontod el. – Folytatja a lány tarkójának cirógatását, közelebb vonva őt, de csak annyira, hogy még tudjanak beszélgetni. Az ölelés szoros, mint a satu, ami biztonságot is jelenthet, egyben veszélyes, ha tudjuk, hogy egy bestia szorításában van. – A pergamen ha jól sejtem, valamiféle.. útmutató egy rejtekhelyhez, amely a ránk vadászó inkvizitorok ellen nyújt védelmet. Megnézted már?
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Izgalmas? Tényleg azt hiszed, hogy ez a lényeg? Hogy izgalmas legyen? - persze az tény, hogy van valami, ami menthetetlenül vonz Daneben, ami felé taszít, akármit is teszek, mint ahogyan a gravitáció húz lefelé és ez ellen semmit sem tehetsz, de... ez még nem jelenti azt, hogy minden részével meg vagyok békélve és igenis mindez azért van így, mert van benne valami jó is, mert azért van olyan oldala, ami nem annyira veszélyes, ami segítőkész, aki megvédelmez. Én azért igenis ezt a részt kedvelem jobban és igenis ezt látom meg benne, ami miatt megvédtem a sellőktől és a miatt nem akartam, hogy még több vér folyjon, de ettől még elfeledni sem lehet azokat a rémtetteket, amiket tett, vagy ahogyan fenyegetett és még véletlenül sem azt a szót alkalmaznám erre, hogy izgalmas. Sokkal inkább bizonytalan, igen nagyon bizonytalan. - Hát akkor mi miatt? Ki vagyok, akire annyira fel kell figyelni? Nem vagyok olyan, mint te akkor csak a képességem kelti fel az érdeklődésemet? - úgy sem fog válaszolni, mintha csak valamiféle vallomást várnék tőle, vagy nem is tudom. Olyasmit, amit Peter sosem tett, szép szavakat, mert Dane tud bókolni, nagyon is, csak épp a maga furcsa, néha kissé riasztó módján, de még mindig nem tudom, hogy miért is figyelt fel rám pontosan. A képességem, a jellemem, a külsőm az oka, vagy minden együtt? Valami még csak van, ami felkelti az ember érdeklődését, csak hát eddig még szavakkal nem igen fejezte ki, hogy mi is az pontosan. - Ha nem jöttél volna ide talán mindez meg sem történik. Te hoztad... az egészet, de persze tudom, ha elmennél úgy se szűnne meg hirtelen. - vonom meg végül a vállamat. Ezzel nem azt mondom, hogy nem akarom, hogy elmenjen, mert nem sok jó jár a nyomában, sőt kifejezetten rossz dolgok követik a jelenlétét és tudom, hogy lesz is még belőlük bőven. Nem hiszem, hogy visszafogná magát, de az is tény, ha elmenne akkor én is magamra maradnék és nem igen lenne senki, aki segítene, mint amikor a buli után elkaptak... sehogy se tűnik egyszerűnek ez az egész helyzet. Dane körül valahogy semmi sem tűnik annak. - Mégis honnan tudnám? És ha én lennék a szükséges lépés, hogy rendben menjenek a dolgaid, akkor mi lenne? Ezek a saját törvények rosszak. Nem véletlenül vannak az életben szabályok. Ha valakit megölsz... hát cseppet sem érint meg. Soha nem volt még lelkiismeret-furdalásod? - tudom én, hogy balga kérdés és ez látszik is az arcomon. De akkor is az a gond, hogy nem bízom abban, hogy tényleg ne lennék veszélyben mellette, csak mert értem mindent megtenne. Na de miért és meddig és mi van, ha valami mégis megváltoztatná ezt a véleményét? Mert igenis lehet erre is esély és nekem ezzel is számolnom kell, mert sosem lehet tudni. - Tehát azt mondod nincs választásom ugye? - teszem fel a nyilvánvaló kérdést. Nem várok én el tőle semmit, az is elég lenne, ha nem ölne meg olyanokat, akikhez épp kedve van, de tudom, hogy ez nem így megy és nem várhatom, hogy csak úgy rendesen fog viselkedni. Ő... nem olyan igaz? És ennek ellenére is nem tolom el a kezét a térdemről, nem húzom hátra a fejemet, mert az az előző csók... Akármennyire is úgy éreztem Peter rontotta el, mert még csak nem is próbált meg lépni, tudom én a lelkem mélyén, hogy nem ért volna semmit, mert egy csók Peterrel a közelében sem lett volna egy csóknak Danenel... És már megint azt teszem, amit mindig, a rossz pasit találom meg, a rossz pasit választom és bár el nem húzódom, de lehajtom a fejemet és csak sóhajtok egy hatalmasat. - Mindig olyanokat fogok ki, mint te, akik nem eminens stréberek és akik a végén úgyis darabokra törnek, csak már nem tudom össze tudom-e építeni magamat újra... ezt érted egyáltalán? - fogalmam sincs fel tudja-e fogni. Igen kötődöm hozzá, igen vonzódom is, nem is kicsit, csak az eszem próbál minduntalan ellenkezni, a csalódások és a fájdalmas szakítások után. Az eszem, amire sosem hallgatok és amit a végén mindig csúnyán megsínylek.
Jeleeen! <3 Ruha Pillowtalk [You must be registered and logged in to see this link.]
- És nem ettől izgalmas? Sose tudhatod, éppen ez benne a lényeg.. – Vonja meg a vállát kiismerhetetlen mosollyal. Amennyire Peter előadta már Sophiának, hogy Dane mekkora szörnyeteg, abból a tizede nem valósult meg, és ebből a lány aligha érezhette megbántva magát. A környezete már más tészta, a kis barnának teljesen igaza van abban, hogy a vérfarkas minden további lépése kiszámíthatatlan, abban mutatott csak következetességet, hogy néhány cinikus odaszúráson túl mindig odafigyelt, hogy Sophia ne szenvedjen kárt semmiben. Egy titokzatos, sötét lovagot kapott a személyében, aki szemrebbenés nélkül öl, ha bárki az útjába áll, hogy aztán olyanoknak bocsásson meg, akik egyébként rá sem szolgáltak. Már inkább fenevad, ragadozó, aki bizonyos tekintetben az ösztönei szerint él, másfelől hideg, brilliáns vadász, aki becserkészi az áldozatait. Talán éppen a lány lenne a legvégső trófea? Dane már megmondta, hogy Sophia az övé lesz, és ebből azóta sem engedett, noha sosem tarolta le választottját. - Azért ez nem teljesen így van. Minden korábbi pillanatod a kiteljesedéshez vezetett. Felfigyeltem rád, mert az vagy, aki. És ehhez Peternek nem sok köze van. Jó őt kínozni, de jobb eszközeim is vannak annál, hogy téged használjalak. – inti a lányt le, miszerint Sophia nem a játszmájuknak a díja, és ez sosem volt így. Peter alaposan tévedett, ha azt hitte, Dane Sophiát ellene akarja hangolni. Az más kérdés, hogy a feltűnésével felkavarta az állóvizet. - A szellemlátás csak az első szint. Lehet ezt fejleszteni. Én elmenni? Nélküled? Komolyan gondolod? – Ingatja a fejét, tudja, hogy akkor Sophia magára maradna, és senki nem védené meg, főleg, hogy a kis barátja most játssza a sértett amorozót. Ha a férfi belegondol, Sophiától nem meglepő, hogy megint ellenséges, a csók ellenére is, amelyben vastagon benne volt szintén. Dane már megszokhatta, hogy a kapcsolatuk erre az örök ellentétpárra épül. Így aztán meg sem fordul a fejében, hogy hallgasson is az intelemre. - Na.. ez nézőpont kérdése. Lehet, hogy valaki nem tett rosszat, de szükséges lépés volt, hogy eltakarítsam az útból. Szégyelnem kéne, hogy saját törvényeim vannak? Baj az őszinteség? Nem tudom, hogy mit vársz tőlem. Tudod, hogy érted úgyis mindent megteszek. – Pislog sötéten a lányra, szikrázó kék pillantása most ismét Sophia látókörében, ám a csók már nem ismétlődik meg, csupán a férfi a lány térdére simítja a kezét, tovább nem megy. – Vannak bizonyos terveim, de első helyen szerepelsz bennük. Ha nem akarsz látni, annak súlyos következményei lehetnek.. Látod, én már csak ilyen vagyok, de majd a kedvedért visszafogom magamat. Azt akarnád, hogy legyek eminens stréber? Lesheted.. – Nyúl előre a másik, szabadon maradt kezével, s gyengéden a lány arcélén simít, hogy a fülét cirógatva a hajába túrjon, a lágyan Sophia tarkójára fonja az ujjait.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Ahogyan velem bánsz? Már fenyegettél engem is nem egyszer. Csak, mert nem tettél semmit... sose tudhatom. Ha az érdeked úgy kívánja, vagy tudom is én. - azért bízni benne, na azt nem tudok és talán érthető, hiszen már így is túl sok ember vére tapad a kezéhez és ebből én még csak két konkrét esetet láttam, de az egyiknél nem is csak egy ember halt meg. Nem csoda, ha finoman szólva is sokkolónak gondoltam az esetet azon a partyn, vagy hogy egy barátnőmnek a szeme láttára vágta át a torkát, na persze az után, hogy meg akart ölni épp engem, de ez más tészta. Dane... tetteit nem tudom elfogadni és ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Hogyan is tehetném, ha egyszer embereket öl, még hozzá gondolkodás és szemrebbenés nélkül. És mégis ennek ellenére, vagy talán épp ezek miatt, hogy kétszer megmentett engedek a csóknak, ami már jó ideje ott lógott a levegőben és valahogy talán a lelkem mélyén vártam is, hogy mikor következik be végre és most itt van és van olyan kellemes, mint amire számítottam, még ha nem is szabadna engednem. Tudom Peter miket gondol minderről... mindenről, de most cseppet sem érdekel és persze eszem ágában sem lenne tovább menni, netán újabb csókkal próbálkozni, mert az mintha csak azt mondaná tegye, amit csak akar, végül is nem ítélem el miatta annyira, pedig de, csak közben... Magam sem tudom. - Amit kell? Amíg nem jöttél ide, te is tudod, hogy az ég világon semmi ilyesmi nem történt. A tanárnő... - csak megrázom a fejemet, hiszen nem fogom megérteni a tetteit. A tanárnő nem tehetett semmiről, de szükséges volt a halála Dane szerint, ezt még sem fogom tudni csak úgy elfogadni, és arról még nem is tudok, hogy a sellőkkel is végzett, akiknek így a halála lényegében az én lelkemen nyugszik majd, hiszen én állítottam meg őket, amikor meg akarták ölni Danet. Vajon ezt felfogta, amikor megtette, amit megtett? - Hogyan védekezhetnék azzal, hogy szellemeket látok? És... ha csak elmennél? Nem menne az a valaki utánad és lenne mindenki más biztonságban? - vajon tényleg azt akarnám, hogy elmenjen és minden olyan legyen, mint volt? Tudna egyáltalán az életem olyan lenni, vagy én... tudnék az lenni, aki voltam? Netán már gyökeresen megváltoztam és ez ellen már úgy sincs mit tenni? Magam sem tudom és azt sem, hogy ez az egész mit hozhat még, hogy mi lesz a következő alkalommal, amikor Dane nem érkezik időben, vagy amikor Peter hal meg miatta, vagy én. Akkor vajon mennyire lesz képes csak úgy tovább lépni és a saját céljai után loholni, amik nem is tudom igazán, hogy micsodák. - Ez csak annyit jelent, hogy másokat attól még gond nélkül megölsz, ha arra van szükséged. Olyat is, aki... semmi rosszat nem tett igaz? - költői kérdés, hiszen tisztában vagyok vele, hogy így van. - És... tudom úgy se számít neked senki, de mi lesz, ha olyan valaki sérül meg miattad, a tetteid következménye miatt, akit nem akarnál ,hogy megsérüljön? - csak felteszem a kérdést is tudhatja Peter, vagy én, netán az a Lorelai akik szóba jöhetnek, bár nem igazán tudom még csak azt sem, hogy mi a fontossági sorrend. Sajnos már Peter esetén sem vagyok ezzel tisztában. Önzés tudom azt várni, hogy én legyek az első helyen, akár... mindkettejüknél, de fáj arra gondolni, hogy Peter ilyen gyorsan és gond nélkül eldobott, miközben barátok voltunk, miközben azt mondta ennél több is vagyok számára. És most... semmi.
Jeleeen! <3 Ruha Pillowtalk [You must be registered and logged in to see this link.]
A tekintetéből süt, hogy még jó ideig, és talán sosem fogja Sophia jóváhagyását kapni a terveivel kapcsolatos nyers tetteire, mint példának okáért a gyilkolás, ezzel együtt viszont az is nyilvánvaló, hogy a lány ha nem is helyesli a szörnyeteg tetteit, mindezen cselekedetek ellenére mégis vonzódik hozzá. Akár egy modernkori tündérmese is lehetne, noha Dane cseppet sem vallja magát romantikusnak mégis a lehető leggyengédebben bánt mindig a választottjával, s most itt a virág is. Talán nem fog célt érni, de a próbálkozást úgysem tilthatja meg senki, főleg, hogy Peter alaposan kihátrált Sophia aurájából, a vérfarkas ezt igazi gyávaságnak fogja fel, nem tudták megoldani a konfliktusaikat. Hát milyen férfi az, aki nem képes hatni egy nőre? - Nem azt. A kisangyal azt élvezi, ahogyan vele bánok. Hát tudnálak téged bántani? – Kérdezi ördögien búgó hangon. Tény, hogy másokkal szemben Dane elveszi amit akar, Sophiának ezzel szemben mindig megtartotta a vétójogot, hogy leléphessen ha akar. Véletlenszerű feltűnései mindössze izgalmat, kiszámíthatatlanságot hoztak a kapcsolatukba, s a némiképpen határozott fellépés, olykor sármos udvarlás, flörtölés csak annyira volt erőszakos, amennyit még igazán el lehet várni egy férfitől. Legyen pimasz, de olyan módon, hogy az illető lány ne tudja eldönteni, hogy vajon tényleg pofont érdemel, amit az illető művel. S a mostani pillanat is ilyen. Sophia dönthetne úgy, hogy az előzmények ismeretében elhátrál, és csak a régi harcisságát idézve ismét képen törli a férfit, ehelyett egy édes, ingerlően csiklandozó csókban forrnak össze, pont annyira elég, hogy megízleljék a másik ajkát, mintegy pecsétet nyomja az öldöklő harcra, ami köztük folytonosan dúl. S Dane szemében a kaján elégedettség helyett pusztán a belenyugvó vágyakozás csillog. Leül a lány mellé, de a további közeledésnek most egyikük sem ad helyt, marad ismét a történtek megvitatása. - Oh, dehogynem. Megmondtam, hogy benned van a változás. Ilyen háttérrel.. bűn lenne elpazarolni a tudásodat, a képességeidet. Ám legyen, állítsunk csak be engem ősgonosznak, de én legalább megteszem, akár helyettetek is, amit kell. – Igaz, olykor sokszor öncélúan, csakis a saját szándékait nézve. Eddig ugyanis nem nagyon nézte, hogy másoknak mi a jó. Viszont már van néhány kivétel is, amikor például Sophiát mentette meg. – Bármelyik lehet. Aki a naplót kutatja, vagy elpuszítaná azokat, akik különlegesek, vagy.. uralná. Ezért is kéne foglalkoznod a túlvilág ismeretével. Fel kell készülnöd, hogy ha legközelebb támad meg, akár védekezni is tudj. – Nyilván nem is tudná elképzelni, hogy a lánynak komoly baja esik. Lory után már nehezen nyílik meg, de Sophia esetében bizony mégiscsak megvillantotta az emberi oldalát, amit nagyjából évekre eltemetett.. Jó mélyen. Most csupán vizslatja a lány arcát, akár még a tekercs is szóba kerülhet, de lehet, hogy Sophia ki se nyitotta azóta. - Megígérem, hogy nem fogom ritkítani a barátaid sorát, legalább addig sem vagy egyedül, amíg valamelyik ott van. – Ismét egy szívdöglesztő mosolyt villant Sophia felé, ő már csak ilyen, a gyilkos tettek közé is tud illeszteni egy-egy figyelmesnek tűnő gondolatot.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Bár nem tudom, hogy ő utána visszatért és hogy mit tett és tény megmentettem, de ettől még tisztában vagyok vele, hogy mennyi rossz dolgot tett már és ebből nem is egyet a szemem láttára. Nem tudok hát úgy nézni rá, ahogyan ő várja azt, sőt nem tudok valahogy kedves sem lenni vele, legalábbis valahogy mindig meg van a késztetés, hogy ellenkezzem és ellent mondjak neki. Ahogyan most is teszem és nem törődöm a ténnyel, hogy ez minden bizonnyal hatással van rá, hiszen erősebb lesz a szorítás a derekamon. A nagyobb gond csak az, hogy mindezek mellett viszont már nem lököm el, ahogyan azt pár hónapja még megtettem, pedig tudom, hogy ezt is kellene. Ki tudja, talán ha Peter nem úgy viselkedik ahogyan, akkor most még mindig megtenném, eltolnám magamtól, bár akkor is megmentettem volna, ha tudom, de Peter olyan, amilyen és akármennyire is ellenemre van Dane közeledése, közben még sincs annyira. Van ennek egyáltalán bármi értelme? - Mit? Nem élvezem, hogy lehetőséget adtam neked, hogy újabb embereknek árts, de... ha ott hagylak, akkor olyan lennék, mint te és azt sem akarom. - lássuk be nem igen volt választásom. Ha nem akarom végignézni, hogy előttem szurkálják halálra, akkor nem igen tehettem mást, mint hogy közbe szólok és még akkor sem volt biztos, hogy egyáltalán sikerrel járok, vagy elérek bármit is, hiszen akár nekem is árthattak volna, csak mert nem hagyom annyiban a dolgot. Végül is a büntetés jogos volt, csak épp nem abban a formában kellett volna megtörténnie, bár magam sem tudom, hogy Dane milyen büntetést érdemelne, mert hát ha tudnám Peter mit művelt vele... hát lássuk be azt se támogattam volna. Még sincs most időm efféléken gondolkodni, mert megtörténik az, ami már igen régóta a levegőben lógott és valahogy eddig sosem került rá sor. Meglep és közben meg sem, a röpke csók, amitől mintha egy villanásnyi időre még az idő is megállna és bármennyire is azt mondja az eszem, hogy nem, nem szabad, mégis lehunyom a szememet, sőt még vissza is csókolok automatikusan, mintha mindeddig erre vártam volna, pedig nem... igaz? Veszélyes alak és még gonosz is, akkor egyáltalán mit művelek? Erőtlenül csüccsenek le a földre mellé, amikor mellém lép. - Ne is akarj, én sosem leszek olyan, mint te és... azt sem tudom elnézni, amiket csinálsz. Tudod ugye? Ez... - csak megrázom a fejemet. Nem is igen lehet tudni, hogy most a csókról beszélek, vagy úgy általában róla. Egyszerűen tényleg nem tudom, hogy mit is akar valójában és hogy miért van még itt mindig és miért nem áll le. Mintha ő maga sem tudná pontosan, ami abszurd, hiszen Dane-ről van szó, aki inkább olyan típus, aki mindent eltervez előre. - Van sejtésed, hogy ki volt az, aki bezárt? Valami... ellenséged? - vagy az enyém? Erre rosszabb gondolni, akkor talán nem is merném kitenni a lábamat a szobámból, az pedig nem lenne kellemes, de nem tudom ki tehette és azt sem, hogy nem ismétlődik-e meg újra és azt sem miért tette, de persze könnyebb Dane-re fogni, hiszen azóta történtek rossz dolgok, hogy ő betoppant az életembe.
Jeleeen! <3 Ruha Pillowtalk [You must be registered and logged in to see this link.]
Dane nem vette észre, hogy Sophia magányosabb lenne az utóbbi időben, legalábbis tudatosan nem szigetelte el, csak hogy az övé lehessen. Nem, a módszerei teljesen mások, így ebbe bele sem gondol. Csupán a jelen pillanat lengi kettőjüket körbe, ez a sötéten-édes felhő, amely aurájával rájuk tapadva, bizonytalanná téve ismét a lányt, hogy Dane vajon miért van itt. Már megint. Valóban a hála vezeti, vagy csak ki akarja szedni Sophiából, hogy hol lehet a tekercs, amiért lényegében az életét kockáztatta..? Mintkettőjük életetét. A visszavágásra a férfi ajka megrándul, igen, pontosan ezt várta, mégsem érzi Sophiát kiszámíthatónak. Táncuk pengeéles kések között zajlik, mégsem hátrálnak meg egymás elől, s törékeny teremtés dacos visszavágásai még élvezetesebbé teszik az összes pillanatot. Félúton találkoznak, s Dane kissé csalódottnak tűnik, hogy a lány még csak köszönetet sem mond, bosszúsan fújtat, szorosabbra fűzve érintését a darázsderékon, combjával Sophia csípőjének nyomakodva. - Veled aztán még hálás sem lehet az ember? Megérdemlni? Úgysem hagytál volna ott. Jobban élvezed ezt, nem? – Ingatja a fejét sötét mosollyal, mintha a lány lelkébe látna. Már annyiszor kimondták, Peter és Sophia is, hogy tulajdonképpen nem tudják, hányadán állnak egymással. Még egy Dane-hez hasonló sötét alak is lehet bizonyos fokig úriember, nem lépett közbe, várt, hogy vajon változik-e mindez, de úgy fest, a barátság, vagy a vonzalom csökkenése már tőle függetlenül is elindult. Kivár, hogy Sophia szokhassa a helyzetet, netán még fel is képelhesse a nyilvánvalóan szemtelenül közeli helyzet miatt, ám ha ez nem történik meg ismét (miután korábban már volt példa rá), akkor Dane előrehajol, és egy érzéki csókot nyom a csillogó ajkakra. Csak egyet, nem többet. Hogy aztán elengedje a lányt, szusszanásnyi időt hagyva, inkább mellé lép, s lehúzza maga mellé a lépcsőkre. – Csak hogy ne gondold, nem tudom értékelni, ha vásárra viszed a bőrödet miattam. Teljesen megváltoztatni nem akarlak. Csak éppenhogy. Nem voltak álmatlan éjszakáid a történtek miatt? – Végülis mielőtt elindultak volna a sellőkhöz, Dane éppen egy sötét tömlőcből mentette meg a lányt, ő maga is megsebesülve akkor. És a támadó kilétére azóta sem derült fény. Legalábbis a vérfarkas még nem tud erről. Talán Sophia megcáfolja?
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Furcsa dolog ez, hogy csak mert Peterrel nem vagyok igazán jóban, így másokkal is ritkábban találkozom. Petertől függött volna a baráti társaságom? Nem... ezt azért nem hiszem, hiszen Peter főleg mindig azzal foglalkozott, hogy a lányokat hajtotta és nem azzal, hogy barátságokat építsen ki. Egyszerűen túl sok minden történt mostanában és azt hiszem kellemesebb és könnyebb is egyedül lenni, mint magyarázkodni és arról mesélni, amiket láttam és megtapasztaltam. Sőt... azt hiszem nem nagyon tudnám rendesen szavakba önteni a tapasztalataimat. Valahogy jobb és könnyebb, ha megtartom magamnak, amíg rendet nem teszek a fejemben és magam körül, bár fogalmam sincs, hogy erre mikor kerülhet sor, főleg ha ahogyan most is Dane lépten-nyomon felbukkan, ha akarom ha nem. Talán nem csoda, ha bár meglátom a virágot, de mégis halk sóhaj kíséretében állok csak meg, amikor a férfi felbukkan újfent a sötét folyosón, amikor úgy döntöttem, hogy visszatérek az klubhelyiségbe olyankor, amikor már eleve viszonylag kevesen járkálnak kint. Na persze cseppet sem meglepő, hogy ő pont ezt az időszakot választja a felbukkanásra. Nem szereti a tömeget és tény és való, hogy nem is jött ki valami jól mostanában egy olyan találkozásunk sem, amikor körülöttünk mások is voltak. Na persze minden esetben az ő hibájából. - Mintha folyton sötét alakokat mentenék meg a haláltól. - válaszolok, persze mint mindig most is szinte visszavágva, amikor megáll a lépcső alján. Azért a virágokat csak megnézem magamnak és meg sem lep, hogy nem vár be odalent, hanem egy pillanat múlva már a falat találom a hátamnál, a kezét pedig a derekamon. Nem, még mindig nem értem az egészet és még mindig nem tudom, hogy pontosan mit is akar ezekkel elérni és mi is a végcél. Néha úgy érzem igazából... ő sem tudja miért teszi ezeket, vagy igen, vagy így trükközik, hogy elbizonytalanítson engem és Petert és maga körül mindenkit? A szavai persze meglepnek, a tettei már lassacskán kevésbé, a virágos viszont kis habozás után azért átveszem. A fejem persze már a falnál teljesen, hátrébb nem húzódhatok, de valahogy nem is elég erős az ellenállásom, sosem, hiába kellene. - Ilyet se mondtál még, ennyit számít, hogy megmentettelek? Pedig... te is tudod, hogy nem érdemelted meg ugye? - na persze arról még csak nem is tudok, hogy azóta simán lemészárolta azokat a nyomorult sellőket. Ha tudnám... nem is tudom, hogyan reagálnék. Jelenleg abban a hitben élek, hogy jót tettem azzal, hogy megmentettem, mert az értelmetlen vérontásnak egyszerűen semmi értelme sincsen. Aztán nagyot fogok koppanni, ha kiderül, hogy csak még több vér folyt és mindez miattam.
Jeleeen! <3 Ruha Pillowtalk [You must be registered and logged in to see this link.]
Sötét, sejtelmes köd ugyan nem érkezik, hiszen Dane sosem ismétli meg a trükkjeit, ám az időpont változatlanul a komor este, amikor a lány egyedül baktat a lépcsők környékén, hogy elinduljon a hálókörletek irányába. A férfi szokás szerint ügyesen kifigyeli, hogy mikor találja egyedül a lányt, hogy ne ismétlődjön meg a Sadie-s eset, amikor emléktörlést kellett alkalmaznia azon a másik lányon, na és a valentin bál sem volt a legszencsésebb eset, hiszen Sophia olykor önértékelési gondokkal küzd, és feltételezi, hogy nem ő a legszebb lány a környéken, ami nyilvánvalóan ostoba feltételezés. Ám az utóbbi idők történéseit illeti, a sellőkkel teli falu, vagy az újságírós rendezvény, Dane inkább az édeskettest részesíti előnyben, hiszen beszélniük kell. Peter látványosan kerüli Sophiát, ami vélhetően kölcsönös, ám a farkas egyiküket sem mellőzi, mindkettőjükkel dolga van, ami akár össze is fonódhat, viszont jelenleg nem szorosan függ össze mindez. Jelenleg viszont nem feltétlenül a tekercs miatt akarja látni a lányt, és erről a kezében tartott virágcsokor is árulkodik. Nem vörösrózsák, az nyilvánvaló lenne. Kedves, és szép őszies virágok, színesek, Dane azért a csábítás nagymestere, bőven illenek az alkalomhoz, mintha nem hagyná, hogy Sophia bármikor is belesüppedjen a sötét depresszióba. Mindig ott állt mellette, ezúttal viszont valami olyan történt, amit nem gondolt volna, a lány mentette meg az ő sötét lelkét. - Még nem volt alkalmam megköszönni. Látod hoztad a formádat. – Leheli a lépcső alján bevárva a kis barnát. A férfi arca most nincs olyan simára borotválva, mint legutóbb, a haja is csibészsebben van megnövesztve, a sötét szerelés viszont a régi. A bőrdzseki különben is minden alkalomra tökéletes. Minden mozdulatából árad a ragadozó pengeéles, halált hozó tartása, pillantása magával ragadó, ami hipnotikus kéksége mellett egyértelmű vonzalomról árulkodik, talán Sophia éppen ezt hiányolta Peter esetében. Dane ugyan sokszor kitérő válaszokat ad, ám a tettei mindennél ékesebben szólóak. Nem várja meg, hogy a lány leérjen elé, mégsem várja be teljesen, felhág néhány fokot, hogy úgy a harmadnál találkozhassanak, s derékon kapva Sophiát finom csókot nyom annak az arcára, hogy pusztán a mozdulattal lezárja az esetleges menekülési utat, a kis mardekárost a fenekénél a falhoz igazítja. – Feltámadtam. Ez itt a tiéd, ha teljesen össze nem nyomtam. Hiányoztál. – Susogja még mindig Sophia fülénél maradva. És ez változás. Nem azt kérdezi, amit szokott: Ugye hiányoztam?
Ruha 
