2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ez... mintha pont azt mutatná, hogy úgy vagy jó, ahogy, és nem is érdekel más véleménye. - és igen ezzel meglep, hiszen én akartam megfelelni épp elégszer. Jelenleg Ashtonnak, de úgy fest, hogy ő nem akar nekem megfelelni, hiszen simán lelépett egy buliról, hogy azt a másik lányt nyugtassa meg, engem meg egyedül hagyott és én ennek ellenére se mentem oda máshoz, hogy féltékennyé tegyem, pedig jól mondja Hector, megtehettem volna. Mégis próbálok Ashtonnak megfelelni, ha már miattam volt annyira csalódott a nőkben és ha már én bántottam meg, de úgy tűnik, hogy ő meg azt se tudja mit akar, vagy csak én vagyok, aki túldramatizálom ezt az egészet? - Sok mindent veszítettél el máris? Pedig nem tűnsz idősnek. - persze fogalmam sem lehet róla, hogy volt családja, vagy épp hogy a testvére pont miattam halt meg, de ezek apró részletkérdések. Annyi biztos, hogy nem lehet könnyű dolga úgy, ha eleve nem is mer kötődni senkihez, mert fél a csalódástól, akkor ezért ennyire... hűvös? Vagy tárgyilagos? Aztán meg mégis viccelődik, mintha semmit se venne úgy igazán komolyan. Tényleg különös egy alak, akinek legalább a neve kiderül végre. - Nathalie. - mondom el végül én is a nevemet, hiszen a bemutatkozásra eddig nem került sor kettőnk között és hát már épp ideje volt. Látom én azt is, ahogyan a szavaimra reagál, de most sem tudom kivenni, hogy mit is jelent az az ajakrándulás. Meglepi, hogy ilyen nyíltan ilyesmit mondok ki, vagy más módon van hatással rá? Nem kérdezek rá, csak csendben követem a zene ütemét, ahogyan táncolunk. Ashtonnal kellene most ezt tennem, hogy pár forró tánc után már érezzem, hogy mennyire be van indulva, aztán lelépjünk a teremből és a szobájában folytassuk. Helyette... ki tudja, hogy hol van most és mi van akkor, ha pont azzal a Melissával táncol helyettem? Már-már elképzelem, ahogyan az a lány jól érzi magát, miközben én... Végtére is én is érezhetem jól magamat, csak rajtam múlik. Hector szoros ölelése határozottan jól esik, miért kellene egész este Ashton miatt rosszul éreznem magamat? - Az is valami... - suttogom, de közben nem, hiszen nem csak táncolni akarok, nem csak ezt terveztem a mai estére, ezért próbálom meg megcsókolni, de amikor közénk kerül a keze és nem engedi finoman szólva is meglepődöm, na nem valami jó értelemben, pedig vehetném úgy is, hogy nem akarja kihasználni a helyzetet. Már épp jönne a tőlem megszokott hirtelen reakció, a sértettségem kifejezésére, de úgy fest nincs rá szükség, mert amit akartam mégis megtörténik, csak épp ő kezdeményezi a csókot és cseppet sem finomkodik. Az első pillanat talán csak, amiben még érzékelni lehet, hogy nem tetszett az első visszautasítás, de aztán lehunyom a szememet és egyszerűen elmerülök az érzékek birodalmában. Az ujjaim a hajába túrnak, még levegőt venni is elfelejtek, csak akkor térek magamhoz, amikor elszakadunk egymástól, ő pedig már mögöttem terem és a nyakamba csókol egy ezek után igen-igen bizsergetőt. Beharapom az ajkamat, hogy ne legyen olyan látványos, hogy kapkodva veszem a levegőt már csak ettől is, de amire hátra fordulok már ott sincs. A szemem sarkából szúrom ki a könyvet, amit végül magamhoz szorítok észre sem véve, hogy még mindig az ajkamat harapdálom és hogy mosolygok.
♫ Clarity ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Újra együtt ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Tökéletes? Én még magammal sem vagyok kibékülve, gondolod, hogy bárkinek meg akarnék felelni? – Igen, ez is magabiztosságot sugall. Valaki, aki kívülálló, az tökéletességgel megingathatatlan. Nathalie nem tudhatja, hogy Hector min is ment át, így nem ítélheti meg. Talán az jöhet le neki, hogy a férfit eddig elkerülte minden tragédia, hogy ilyen könnyedén vesz mindent, ám ennek pont az ellenkezője. Végülis itt van egy lány, aki teljesen maga alatt van a párja miatt, ha egyáltalán még együtt lesznek, mert most nagyon kétesélyesnek tűnik. S az ismeretlen külsejű lányka vigaszra szorul. Néhány jó szóra, bátorításra, ám Hector csupán tettekben tudja mérni a segítséget, esetleg a társasága varázsával, de a szavakban nem túl jó. - Nem is tudom, mondhatnám, hogy az élet oly rövid, ki kéne inkább élvezni, de én.. pont ezért vagyok vele úgy, hogy ebben a rövid intervallumban nem akarok már több mindenkit elveszteni. – A gyász járhat egyféle tagadással is. Nem szomorú, nem omlott össze a barátja, s a szerettei miatt, de már nem akar újrakezdeni. Minden jó így, ahogy van. Vadász, mások helyett is szótlanul bosszút áll, ám ez a Nathalie most nagyon érdeklődik, így hát marad az őszinteség. - Hector. Legyen így. – Nem mondja, hogy megpróbálja, hiszen az cseppet sem férfihez méltó. Bár faragatlan a maga módján, s a viccek éltetik, ám abban szintén őszinte volt, hogy nem szándékosan zúzta szét még jobban Nathalie lelkivilágát. Eleve rossz volt már a kedve, így a férfi sem akarta tovább törni a szilánkokat. Miután itt a félhomályban nem bántja a szemét a bálterem csillogása, egyre jobban kezdi el kivenni Nathalie alakját, a telt ajkakat, a pisze orrot, a nevetősen kerek pofit. Azért az lenne az igazi, ha tényleg látná, mert így csak erőlteti a szemét. Nem ezért, hanem a nyilvánvalóan férfias akaratgyakorlás miatt húzza még inkább magához a lányt, hogy annak még csak minimális erkölcsi tartása se legyen. Ha már tánc, akkor tánc tabuk nélkül. Az alapján, amit hall, kissé megrándul az ajka, amolyan nevetősen. Van elképzelése erről a szeretkezés témáról, amit a lány felhoz, mintha keserűség vegyülne Nathalie előző szavaiba, s most el is engedi a múltat, csak őszintén kimondja, amire vágyik. - A tánc tekintetében nem vagyok ellenére. – Feleli, de valahogy nem akarja, hogy ő legyen a bosszúállás eszköze, s mikor érzékeli, hogy a lány a nyaka köré kulcsolja a kezét, Nathalie derekáról hirtelen elemeli a kezét, kettőjük közé, hogy megtartja a szőkeség arcát, picit még pajzsot képezve a csók útjába, hogy aztán ő lendüljön előre. Így legalább a lány nem hibáztathatja magát, mert magányosságában elcsábult. Inkább csak letámadta valaki, ez még kimagyarázható. A férfi csókja erőteljes, vad, ingerlő. Újra és újra szétnyitva Nathalie ajkát mintegy birtoklóan játszva a másik griffendéles nyelvével. Hogy aztán elengedje az arcát, amin végig is simított. Mögé lépve ismét a lány derekára simítja a kezét, hogy belecsókoljon a nyakába. – Mondtam már, ne akarj mindent irányítani. – Lép el mögüle, észre sem véve, hogy a könyvet, amit magával hozott, ott is felejtette a padon. Pár pillanattal később már ott sincs.
- Mindenre van egy tökéletes válaszod? - bár nem láthatja, de szúrós pillantással mérem végig, ám azt sem, hogy a szúrós pillantás igazából nem annak szól, amit mond, hanem hogy végül is akár még igaza is lehet és egyben az elismerés szikrája is ott csillan a szememben. Na igen épp ez volt velem mindig is a gond. Mindenben tudtam látni olyat, ami miatt az illető érdekessé vált. Ezt nem értette meg Ashton, főleg amikor elment és azt hittem nem jön vissza, hogy ha egyedül vagy nem nehéz mindenkinek találni valami jót, ami érdekessé teheti és ezt a sötét ruhás, félig vak alakot is valamiféle érthetetlen misztikum lengi körbe, ami határozottan érdekessé teszi. - Miért, milyen a jelenlegi élethelyzeted, hogy nem érdekelnek a lányok? - gond nélkül szegezem neki a kérdést, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy el akarja mondani, vagy beszélni akar magáról, de mégis érdekel. Furcsa pont azért olyan érdekes fickó, mert egészen más, mint Ashton. A legtöbbeket, akik a birtokra jöttek könnyű volt befolyásolni egy mosollyal, egy kedves szóval, de az előttem álló olyan... komolyan reagál mindenre, mégis ott bujkál a mosoly a szája szegletében. Míg Ashton folyton bizonytalan és még önmagát se tartja elégnek, addig ez az ismeretlen idegen magabiztos a végtelenségig, mintha képtelenség lenne zavarba hozni, vagy olyat mondani neki, amire nincs valamiféle frappáns válasza. - Akkor legyen a második és próbálj jó kedvre deríteni ismeretlen idegen. - én simulok ugyan hozzá, de nem teketóriázik és közelebb húz magához, amitől a bent tartott levegő azonnal kiszökik a tüdőmből. Semmi bizonytalanság nincs benne most sem, a kezében sem és a lábában sem annak ellenére, hogy nem sokat lát, sőt úgy fest határozott táncos lehet. Nem csoda, hogy bár ő nem lát rendesen én így egészen közelről akaratlanul is elidőzöm a tekintetén, sőt kicsit úgy érzem még el is merülök benne. Honnan jön az a sok válasz, ami minden kérdésre tökéletes reakciót szül? Gyorsan felvesszük a ritmust és ha már ilyen közel vagyunk, elengedem a kezét és inkább átfonom két karommal a nyakát. Kellemes érezni az erős kezeket a derekamon, még a szívverésem is hevesebbre vált tőlük, és így mindkét kezével magához vonhat. - Ez elég nehéz kérdés... Eddig magántanuló voltam és nem sokat élhettem meg az életből és most... végre élni akarok. Kiélvezni az élet és a fiatalság minden pillanatát. Táncolni, szórakozni, szabadnak lenni, szeretni és szeretve lenni és persze kiadósakat... szeretkezni. - teszem hozzá még egészen halkan, szinte már suttogva, miközben csak nézem a szemeit és ha ez lehetséges egyáltalán, akkor még közelebb húzódom hozzá, egészen neki feszülve és ha nem érkezik valami ellenreakció, akkor bármennyire is illene, nem tudom megállni, hogy ne szaladjon lejjebb a tekintetem és ne tapasszam az ajkaimat az övéire. Még a nevét sem tudom és Ashton ott van a bálteremben, de... ő olyan fenemód bizonytalan és én annyira szeretetéhes vagyok ebben a pillanatban, hogy arra szó sincs.
♫ Clarity ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Újra együtt ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Kizárt? Nem forgatom ki a szavaimat, csak próbálok rámutatni, hogy hiába gondolkozol mások fejével. Szépnek tartod magadat, és a környezeted is téged. Ám mi van akkor, ha a szépség szubjektív, és valaki más miatt tart egy másik lányt szépnek? Ez nem rontja a te külsődet, még véletlenül sem, és még csak megítélni sem tudom most. – Feleli anélkül, hogy kizökkenne a megszokott magabiztoságával. Az ajkain barátságos mosoly játszik, ami egyértelműen nem annak a jele, hogy le akarná nyűgözni a lányt, hiszen Nathalie jól érezheti, Hector nem éppen egy udvarlásra szakosodott srác. Férfi. - Szándékosan még véletlenül sem, ám megbántani sem. Egyszerűen csak.. Nem értem, hogy miért akarsz mindenkinek így megfelelni. A hangod alapján betippelem, hogy vicces, kedves lány lehetsz, de ne akarj mindenkivel.. úgy viselkedni, mintha tudnád, hogy a lábaid előtt hevernek. Lehetséges, hogy én vagyok az, aki szimplán ügyetlen, ám nekem a jelenlegi élethelyzetemben nem tűnik olyan fontosnak, hogy a lányok után loholjak. – Próbálja diplomatikusan megvilágítani, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem minden férfi ugyanolyan, és nem mind ugyanazt akarja. Nathalie nem tudhatja, hogy már Hectornak is volt szerelme, sőt gyereke is, s mindkettő halála sem törte meg, de mostanság tényleg inkább a munkába menekülés a prioritás. – Én sem. Ebben legalább egyetértünk. – Neveti el magát halkan, és bólint. Valahol tudja, hogy ha Nathalie nem kéri fel, akkor ő maga tette volna meg, és ebben semmilyen lovagiasság, kezdeményezőkészség nincs, egyszerűen csak jó a zene, és ha már így elsodródtak a tömegtől, hát miért is ne? A zene mindenkire jó hatással van, és ha a meghatározatlan külsejű lánynak most jobb kedvre van szüksége, hát mindenképpen működhet. Tánc közben is tudnak beszélgetni. – Szívesen táncolok veled. – Hagyja, hogy a lány közelebb lépjen, s odavezesse a kezét Nathalie derekára. Hector érintése erőteljes, mégis oly gyengéden határozott. A lány bárminű simulásán túl még plusz egy centit húz azon a kecses derékon maga fele, hogy aztán elkezdjenek mozogni. Itt egyáltalán nem érezhető hogy a férfi enyhén félvak a sebesüléstől, az egyensúlya tökéletesnek tűnik. – Mesélsz magadról? Már igazán kiváncsivá tettél. Azt tudjuk, hogy szép vagy, ám közben az sem mindegy, hogy mi foglalkoztat. Honnan jöttél, és mit vársz az élettől?
- A pincéreknek? Butaság, nem csak a pincéreknek áll jól a fehér, de tény, hogy kevesen elég bátrak hozzá, hogy fehérbe öltözzenek. - vonom meg a vállamat csak azért is, mert hát mosolyog, de a fene tudja nem gondolja-e komolyan. Ő feketében van, tény hogy praktikus, de a fehér pont e miatt tud különleges lenni. A legtöbben persze pont e miatt nem is merik bevállalni, mint a nők a vöröset, vagy épp a kivágott ruhákat. - Nem Ashton nem olyan. Miért forgatod ki a szavaimat? Ő nem hasonlít minket össze, csak annyit mondtam, hogy az kizárt, hogy azért lenne azzal a másik lánnyal, mert szebb lenne nálam. Maximum megsajnálta, de azt se ilyenkor kellene. - kicsit még mintha fel is csattannék. Annak ellenére, hogy haragszom Ashtonra, mégis őt védem, mert hát végül is miatta vagyok most itt, úgyhogy ez teljességgel érthető. Maximum úgy fest, hogy ennek a fickónak nem egyértelmű, hogy pont azért van pocsék kedvem, mert rosszul érint a dolog és eszem ágában sincs hagyni, hogy rossz szavakkal méltassa azt, akiért én oda vagyok. Az italt viszont ennek ellenére elfogadom, amúgy is jár nekem engesztelésül, amiért feltételezni merte, hogy a külsőm miatt ment oda Melissához helyettem. - Nem tudom eldönteni, hogy szándékosan akarsz-e megbántani. - húzom el a számat egy pillanatra. Olyan, mintha kedveskedne, vigasztalna, aztán jön ezekkel a dumákkal, hogy lehet hogy neki nem is jönnék be. Én mindenkinek bejövök és itt nincs kivétel. Finoman szólva is sértő, hogy benne felmerül, hogy neki esetleg nem. - Mert az aljas trükk lett volna és... - és mi van akkor, ha nem jön be? Attól csak még inkább rosszul érezném magamat. Azt viszont látom, ahogyan mozog a lába a ritmusra és az előbbi szavai után már talán nem is csoda, ha felpattanok a helyemről és így egészen közel állva hozzá teszem a kezemet az övébe, hogy még csak kitérni se tudjon. - Mivel nem tudom eldönteni, hogy próbálsz jó kedvre deríteni, vagy sem, így inkább táncolj velem. Azt csak tudsz így is nem? - a ritmust legalábbis hallja és az ember tánc közben amúgy se figyeli a saját lábát, hogy ne tapossa le a másikat. - Közben hátha arra is rájössz, hogy nem illik olyat mondani egy maga alatt lévő lánynak, hogy talán neked nem is tetszene. - a következő mozdulattal már az egyik kezét a derekamra csúsztatom, először csak oldalt, majd finoman hátra vezetve, hogy ezzel az alakomat is kitapinthassa, a másik kezemet pedig az ujjaira kulcsolom és úgy állok meg előtte szorosan, hogy érzékelhesse még így félig vakon is, hogy milyen kellemes az illatom és persze, hogy nem vagyok éppenséggel gyenge mellben sem, hiszen bár nem szorosan, de így is közel hozzá, mégis csak összeér a testünk bizonyos pontokon.
♫ Clarity ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Újra együtt ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Fehérben? Igen, igazad van, a pincéreknek tényleg jól áll a fehér. – Mosolyodik el, pedig nem tudja, hogy a másik milyen arckifejezést vág a viccelődésére. Ő aztán saját magán szokott mulatni, más kárán nem élcelődik, nincs hozzá joga. A fiatal férfi nem ártja bele magát mások ügyeibe, most is mindössze azért maradt, mert úgy vélte – anélkül, hogy látná a lány mimikáját – hogy talán magánytoldó lehet a jelenléte. Beszélgetőpartnere még nem mutatkozott be, ami nem meglepő, hiszen az etikettben ezt a férfinek illendő, de eddig a vadász sem siette el. Ezúttal a lány nevet, s Hector felfigyel rá, hogy nem sikerült vidámságot kicsikarnia az idegenből, tényleg maga alatt lehet. – Nem kértem a bocsánatot. Miből gondolod, hogy egyértelmű lenne? Úgy véled, hogy az egyébként kedvesnek tűnő alkatod mellett a külsőd mégiscsak tarol minden esetben? Nem sértegetni akarlak, távol álljon tőlem, de az a másik komoly felszínességről mutathat neked tanubizonyságot, ha a külsőtök alapján hasonlít össze egy harmadikkal. – Próbál rámutatni, hogy az a fiú, aki otthagyta ezt a lány egy másik kedvéért, nem biztos, hogy a külsőségek alapján döntött így. Ennek pedig komoly önértékelési gondjai lehetnek, hogy ha az előbb taglaltak helyett most mégis azon erősködik, hogy ő bizony szép. - Nos sajnálom, a romlott bólé járvánnyal felérő vész lehet. – Biccent, és közelebb lépve átadja az italt, amit a lány jobb híjján át is vesz. Kitapogatja a szőkeség mozdulatát, amikor már kapná vissza az üveget, átveszi anélkül, hogy elejtené, vagy kiönteni. Ő is kortyol belőle, aztán elteszi a válltáskába, amit le is tesz Nathalie mellé a padra, jelezve, hogy egyenlőre nem szándékozik leülni. – Bók? A hangod, és a stílusod alapján, nos igen, ezekre büszke lehetsz, a többiről nem tudok nyilatkozni, de ki tudja, hogy ha állításod szerint másoknak te vagy a vágyálma, akkor ezt most kihagytam. Sose bánd. Gondolj csak bele, milyen csalódott lennél, ha pont nekem nem jönnél be. Ezek szerint szépnek gondolnak? Miért nem kokketáltál valami másik pasival, hogy féltékennyé tedd azt az Ashtont? Nem szokott ez bejönni? – Kérdezi elmerengve, a zene továbbra is beszűrődik, s mivel az ütemérzékével nincs gond, picit topog is az egyik lábával a talajon, közben pedig picit közelebb hajol Nathalie-hoz, megtámasztva a falat a lány feje mellett, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Nagyon homályosan lát, így biztos tartás kell.
Kicsit ráncolom a homlokomat, amit persze ő nem láthat, hiszen úgy fest az ég világon semmit nem lát, maximum körvonalakat, mert nagyjából azért felém néz, amikor beszél. Vagy nagyon jól követi le a hangot, hogy merre vagyok, vagy akkor valamennyit lát a körvonalaimból. - Vannak pasik, akik fehérben is jól mutatnak és azért csukott szemmel is lehet enni, inni, nem? - szóval ez nem jó kifogás, de az azért jó, ha nem totál részeg. Értékelendő, mert akkor nem is fog nekem itt marhaságokat beszélni. Ahhoz aztán biztosan nem lenne most semmi türelmem, hogy valami részeg sráccal foglalkozzam, aki azt se tudja hol van és mit csinál. Van nekem elég bajom magamtól is, mint hogy még más nyűgjét is kezeljem és egyébként is... nem érdekel. - Hogy micsoda? - nevetem el magamat, bár cseppet sem vidáman. Most komolyan azt mondja nekem, hogy az a szürke kis egér jobban nézne ki nálam, és Ashton azért ment oda hozzá? Na ez az, ami teljességgel kizárt. - Csak azért tehetsz fel ilyen kérdést, mert nem látsz, úgyhogy e miatt megbocsátok, de nem, ez teljességgel kizárt, hogy azért ment volna oda. Ha látnál számodra is egyértelmű lenne. - rántom meg a vállamat. Hát ne hogy már ilyesmit mondjon nekem. Ashton azért nem vak, hiszen nem volt senkije azóta, hogy én nem voltam ott neki. Pont a miatt, mert senkiben sem talált annyit, mint amennyi bennem volt. Akkor meg mi a fenéért ment oda ahhoz a Melissához? Egyébként is neki is ott van valami pasi, miért nem ő vigasztalgatja, vagy foglalkozik vele? Nekem ez az első ilyen bulim és Ashton meg bele se gondolt, mennyire rosszul esik, ha egyedül hagy. - Az önbizalmammal nincs baj, talán Asthon eszét az a romlott bólé ütötte ki. - teszem még hozzá, bár ezt már leszűrhette, hogy nem igazán vagyok rossz véleménnyel saját magamról, akármit is feltételez. Akárkit megkaphatnék, ha akarnék, de én próbálok kitartani Ashton mellett, de úgy nehéz, ha ő maga az, aki cserben hagy és lelép, amikor velem kellene lennie. - Végre valami jó ötlet! - veszem ki a kezéből az üvegcsét és meg is húzom jó nagy lendülettel. Szó se róla finom és nem is olyan erős, vagy csak a bólé miatt nem érzem? Kicsit azért fintorgok elsőre, de épp csak alig, ami azért nem számít és amúgy is jól esik, ahogyan melengeti a torkomat és ez a lényeg. - Ez most valami bók akart lenni? - adom vissza neki az üvegcsét, hogy igyon belőle ő is bátran, ha már nem lát. - Ha igen, akkor kösz, de hidd el nem csak a hangomra lehetek büszke. Kár, hogy nem látsz, mert akkor a szemednek is jó napja lehetne, nem csak a fülednek. - hát igen nem panaszkodom és nem is csak a vélabájról van szó. Egyébként is elég kellemes külsővel áldott meg a sors. A szőke fürtök, az átható kék tekintet és persze a telt alkat, minden szempontból ideális. Nem csoda, ha nem volt nehéz dolgom, hogy Ashton helyett mást találjak magamnak, aki végül az életét adta azért, hogy eltűnhessek a birtokról.
♫ Clarity ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Újra együtt ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Elképzelése sincs arról, hogy mi történt, és hogy valaki rajta kívül miért választaná az udvar magányát a bál helyett. Szintén sérült? Hiszen a fiatal férfi nem lát, és így nem is tudná élvezni a színes kavalkádot. Nem mintha túlzottan társaságkedvelő alak lenne. Ám az ilyen alkalmak jelentenek lehetőséget arra, hogy kívülállóként szépen odaüljön egy sarokasztalhoz, és az emberi viselkedésről tanuljon. Oly sokakat elvesztett már, mégsem gyászol, és ennek kell, hogy legyen valami oka. Képes az érzésekre, hiszen szerette a kedvest, s a bátyját is, ám kegyetlennek érzi magát, hogy ilyen könnyedén túl tud lendülni az elvesztésükön. És persze a legjobb barátja is valami ajzószerből lőtte túl magát, amit már nem is élt túl. S Hector? Mint valami szerzetes, elfogadta a tényt. - Nem éppen. Így vakon csoda, ha betalálnék a számba. – Feleli halovány mosollyal, önirónikusan úgy kalimpál, mintha denevéreket hesegetne el. – Remélhetőleg időszakos, a fehér bot nagyon elüt a fekete ruházattól. – Csóválja a fejét továbbra is maradva a magabiztos viccelődésnél, nem szokása összecsuklani, noha hallja a lány hangjából azt a nyers keserűséget, ami feltételezi, hogy itt valami nagy bánat lehet. Olyasmi, amit nem is kéne piszkálni, így azt kéne tennie, hogy hátraarc, és irány kifelé. Az mennyire volna gáláns? Cseppet sem.. - Tehát ez történt? Ez valóban nagy következetlenségre utal, de ne feledd, a külső nem minden. Lehet, hogy az a másik lány, akiért lepasszoltak, valami csupacsoda, de mit sem ér ez, ha nem vicces, vagy kedves. A külsődet felesleges másokéhoz mérned, nem ettől függnek a lényegi dolgok. – Beljebb lép végül, beazonososította, hogy hova is kell indulnia, és lám, nem botlik el semmiben. Az egyensúlya tökéletes, s bár nem látja a lányt, a körvonalai alapján odatalál hozzá. – Egyedül mentem, aligha hiszem, hogy pont rám lenne valaki kiváncsi. Lévén kicsit makacs figura vagyok, és nem gyakran jut eszembe, hogy mit akarhat a másik. Ez pedig nem bocsánatos bűn. Sajnálom, hogy te megégetted magadat, próbálj meg egy kicsivel több önbizalmat szerezni, hiszen a személyiségeddel jobban tudsz hódítani. Viszont.. ittál abból a bóléból? Olyan íze volt, mint a romlott gyümölcslevesnek. Túlerjesztették asszem. – A válltáskájából előhúz egy kisebb kupicát, s a lány felé nyújtja. – Ez egy ónangol párlat. Olyan édes, hogy összeragasztja a szádat, de remélem ízlik. Búfejtőnek. – Megkérdezhetné, hogy a lány mit szándékozott is tenni egymagában, de vélhetően úgysem kapna választ, hiszen a kis sértődött duzzogni jöhetett ide. Pedig annak mi értelme? – Lányhoz képest egészen mély a hangod, kár, hogy pont lecsúszok a nevetésedről a rossz kedv miatt. Pech..
Nem mondom, hogy csak mert ez az első tényleg nagyobb bulim, ahol velem egykorúak vannak Ashtonnak kötelező végig mellettem lennie... de a fenébe is, mégis csak így van. Erre ő kivágta magát és azt mondta azért kicsit mással is beszélgetne, meg hogy ott van az a Melissa is és milyen szomorú, hogy egyedül ácsorog, mert biztosan az az alkalmi pasas, akivel együtt szokott lenni épp nem ért rá. Most komolyan ahhoz nekem mégis mi közöm van? Én viszont nem ismerek még senkit sem, és azt várja, hogy az első nagyobb bulimon egyedül ácsorogjak a fal mellett én... pont én? Ha akarnék bármikor találnék magamnak egy pasit, többet is, hiszen most is épp elegen néztek meg maguknak. Vélák is akadnak a felmenőim között és hát persze, ha már első buli akkor nem is igen fogtam vissza magamat és épp eléggé kihívó a külsőm is. Mégis nem érdekelt annyira, hogy ki néz meg úgy, hogy Ashton faképnél hagy, ami lássuk be baromira nem szép tőle. Velem kellene töltenie az estét, velem kellene szórakoznia és engem kellene lefoglalnia, aztán persze ha már jól kitáncoltuk magunkat levezetésképp a szobájában még egy kicsit akciózhatnánk, mielőtt kidőlnénk. Nem is értem, hogy hogyan gondolta. Nem csoda hát, ha nem épp a legjobb a kedvem, amikor egy pohár valami édes kis bóléval a kezemben kitrappolok. Kellően hűvös van, de nincs hideg, talán valamiféle varázslatot szórtak ide, hogy az ember, ha netán kijön egy vékony ruhában akkor se fagyjon meg, csak kicsit maximum felfrissüljön. Én is most erre a frissességre vágyom, ha már ez a Melissa tönkre vágja az estémet. Oké azt mondják a békülős szex is jó dolog, ezt az első alkalommal, amikor végre találkoztam Ashtonnal be is bizonyítottuk, de na, akkor sem így terveztem az estét. Az érkező illetőt először alig veszem észre, csak amikor megszólal. Olyan mintha nem igazán lenne a helyzet magaslatán, sőt... tapogatózik, tehát vagy túl sokat ivott, vagy nem lát. Mindkettő kellemetlen lehet neki, de én most nem másokat istápolni vagyok itt, elég nekem a saját bajom. Először nem is válaszolok a kérdésre, talán ha észre sem vesz, akkor simán békén hagy és nem kell a bajával foglalkoznom, mert arra igazán nem vagyok kíváncsi. - Tehát nem vagy részeg. - vonom le a konzekvenciát. Ezek szerint nem azért tapogatózott a falnál, mert túl sokat ivott, hanem nem lát rendesen, de valamennyit tuti, ha azt le tudta szűrni, hogy lán vagyok. - Akkor nem látsz rendesen? Állandó állapot, vagy csak kivételes? - szegezem neki a kérdést cseppet sem zavartava magamat, hogy ez esetleg bántó lehet és igazából arra sem válaszolok én miért vagyok itt. Jól sejti nem sok köze van hozzá és végül is talán csak simán azért kérdezte, mert előzékeny akar lenni és amúgy se kíváncsi rá. Én meg most eléggé meg vagyok sértődve ahhoz, hogy azon vezessem le, aki épp az utamba vetődik és hát úgy fest, hogy ezúttal ő az áldozat. Egyébként, ha közelebb jön érezheti, hogy igen kellemes, édeskés parfüm leng körül. Igyekeztem én, kitettem magamért, erre Ashton mégis azzal a Melissával beszélget, hogy szegény ne legyen szomorú. Hát ez mekkora hülyeség már! - Remélem, hogy te nem hagytad bent a partneredet árválkodni egyedül, mert akkor jobb, ha visszamész hozzá. Elég nagy szemétség. - teszem végül hozzá, részben elmondva, hogy én miért vagyok itt, pedig eszem ágában sem volt az orrára kötni, de valamilyen szinten így a mérgemet is levezetem, amit most Ashton iránt érzek.
♫ Clarity ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Újra együtt ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az a bestia tényleg jól elintézte! Csak a kiváló reflexeinek köszönheti, hogy nem vált kővé. Ettől még is megvakulhat, de talán amióta levették reggel a kötést a közel egy hétnyi teljes sötétség után, már kezd bizakodni. Homályos foltokat lát, körvonalakat, de semmi többet. Még pár nap kell, amíg a kötöhártya-átok teljesen felszívódik. Nem ismer meg alakokat, személyeket, még csak térben sem lát, hogy ne essen át a kanapén, ami a Griffendél klubhelységben meg is történt, de legalább az egyensúlyával nincs baj, tapogatózni pedig nagyjából tud. Így jutott el a belső udvarhoz, ahol már járt párszor, sőt, a kedvenc helyévé vált. Most az újévi bulin úgysem tud mit kezdeni magammal, hiszen a tömegben nem tud közelekdni, így sima garbóban, és farmerben indul el kifelé, hogy legalább ott lecsüccenjen, innen hallgatva a beszűrődő zenét. Nincsenek barátai, ismerősei, csak egy-egy szövetséges, de ez nem is baj, nem ettől lesz boldogabb, vagy kiegyensúlyozottabb, hanem a saját lelkivilágától, a valóra vált gondolataitól. Elhozta úgy megszokásból a könyvét, ami valami kacagtató szerelmi dráma, jókat derül a szereplők inkompeteciáján, hogy mennyire felesleges plusz akadályokat emelnek egymás közé, hogy ne kelljen vállalni az érzelmeiket. Most, hogy nem lát, egy szót sem tud olvasni, de valahogy megnyugtatja, hogy ha írott anyag van a kezemben, mintha az intellektus kiterjedne a testi regenerációra is. Benyit a lugasba, s ott azonnal érződik, hogy valami édeskés illat terjeng a levegőben. Parfüm? Most, hogy alig lát, jobban kiélesedett a többi érzéke. Lehet, hogy valami szerelmespárra nyitott éppen? Erőlteti a szemét, legalább félhomály uralkodik a kis udvarban, ebből úgy tűnik, csak egy valaki ücsörög a közelben. – Van itt... valaki? Nem akartam zavarni. – Szólal meg félhangosan, a fal mellett beljebb tapogatózva. A zenét nem kell túlharsogni, kellemes, félgyors szám szól, de viszonylag messze innen annyira, hogy lehessen ugyan érteni a szöveget, de ne kelljen kiabálni. A fiatal férfi arcát zúzódások borítják, amik már gyógyulófélben vannak, s az orra, meg a homloka szintjében benyomódás, ami arra enged következtetni, hogy a szeme jó sokáig volt beborogatva valami gyógyoldattal. Miután a fejét kissé oldalra fordítva hallgatózik, egyértelmű, hogy nagyjából semmit sem lát. – A magány nem túl jó tanácsadó.. kisasszony? – Kérdez rá, hiszen nem biztos, hogy valami lány van itt bent, de azért mégiscsak esélyes. Valaki, aki szintén nem akar a tömegben lenni. Vajon miért. – Ám ha belegondolok, kegyed miért pont rám hallgatna, hiszen láthatóan én sem tudom, hogy mibe kell ütnöm az orromat. – Mosolyodik el vidáman a helyzetet ironizálva mutat a saját arca irányába. Nem tűnik olyan alkatnak, amit bármi is letörne. Sötét, titokzatos illető, mégsem omlik össze az élet megpróbáltatásaitól.
