Bex & Gina

Már teljesen felfő az agyvízem. Alig várom, hogy vége legyen ennek a kis megbeszélésnek, üzletnek vagy lehet hívni akárminek csak ne kelljen tovább Gina közelében maradnom. Belegondolva, hogy holnap reggel még meg kell ejtenünk a cserét rossz érzés fog el. Tudom, hogy mindössze pár perc lesz maximum az egész és beszélni sem igazán fogunk, ám mégis legszívesebben messziről elkerülném a lányt. Ha mi egymással szembe kerülünk vágni lehet a feszültséget a levegőben, hiszen a kölcsönös utálat már csak ezt eredményezi. Bele se kell látnom a fejébe ahhoz, hogy tudjam mit gondol rólam. Habár ő sem különlegesebb senkinél, egy embernél sem, így nem érdekel nála sem, hogy mi a véleménye rólam. Legyen csak boldog a kis kényszerképzeteivel.
- Rendben – bólintok rá. Még nem mozdulok, megvárom, míg elmegy. Az üzlet megköttetett. Meg kell fogadnom, hogy többé nem kérek tőle semmi házit meg jegyzetet, mert ennek nem lesz jó vége. Nem azaz egyetlen ok, hogy Gináról van szó, hanem az is, hogy így a mostaninál is jobban ellustulok. Ha tudom, hogy az ölembe hullnak a jó jegyek, akkor egy percig sem fogok teperni.
- Tartom magam hozzá – forgatom meg a szemeim. Körülbelül egy perccel ezelőtt fenyegettem meg, hogy beköpöm Pitonnak bármi áron, ha megszegi az üzletet. Komolyan csak ennyi ész szorult belé? Nyilván, ha ezt mondtam, akkor azt jelenti, hogy be is tartom. Kész agyrém a csaj! – Pont letojom az idődet. Majd megyek, ott találkozunk, szia – válaszolom és végignézem, ahogy a vállára kapja a táskáját és elhagyja az elülső udvart. Nálam semmi könyv sincs, se semmilyen alkalmatosság, amibe tanszereket rakhatnék. A talárt leszámítva úgy nézek ki, mintha nem is iskolába járnék. Talán kezdetnek az is elég lesz, ha a könyveket és a tanszereket magamnál tartom. Akkor talán kedvet kapnék ahhoz, hogy olvasgassam a tananyagot az unalmas perceimben és lehet, hogy néha még a házit is megcsinálnám.
Ellököm magam a szökőkúttól és én is beindulok a kastélyba. Ma már semmi dolgom. Szabadság!

Nagyon helyes. Végül csak megkapom ettől a kis mardis libától, amit akarok. A megjegyzését miszerint „úgy tesz, mintha elhinné, hogy nem kukkolom a klienseim” szándékosan elengedem a fülem mellett.  Igazából nem érdekel, mit gondol rólam, vagy mit nem. Mit néz ki belőlem, vagy mit nem. Tulajdonképpen tényleg nincsenek embereim ilyen célra, bár néha cserélek infóra is házit, ha azt kellően értékesnek vélem, de ez ritka, mint a fehér holló.
Persze ravaszságban nem lehet alábecsülni egy mardekárost. Nyilván meg van a maga kis ravaszkodó esze, ha a süveg abba a házba osztotta, és teszem azt nem a Hugrabugba. Nem mintha bajom lenne a hugrásokkal. Talán csak túlzottan naivnak, és barátságosnak látom őket. De ezerszer inkább hallgatok egy hugrás őszinte ömlengését, mint Bex aljaskodását. Ámbár ez az üzlet szempontjából mit sem számít. Végül is ezért viseljük el egymás társaságát, kénytelen kelletlen nem?

- Nos, akkor az üzlet megkötetett.– összegzem hideg tárgyilagossággal. – Holnap reggeli előtt találkozunk a nagyterem bejáratánál, ahol lebonyolítjuk a cserét.

Részemről ennyi volt. Nincs értelme tovább időzni ennek a kis pukkancsnak a társaságában. Ami a kis megjegyzését illeti, hogy eljárhat a szája Piton előtt… Nos, az enyém is Vector előtt, bár az még tőlem is szokatlan aljasság lenne. Egyéb iránt nem lennék meglepve, ha lenne olyan ostoba, hogy merő rosszindulatból saját magát is bajba keverve köpjön be.  

- Ne aggódj, nem lesz itt semmi gond. Hacsak Te nem tartod magad az üzlethez. Mert akkor bizony nagy gond lesz. – szúrom még oda némi fenyegető hangnemmel. – Nos, akkor viszlát holnap reggelinél. Ja, és ne késs! Azért felárat számolok. Drága az időm, mint bizonyára megérted.

Tulajdonképpen választ sem várva, a vállamra kapom a táskám, és hátat fordítva a mardekáros lánynak elhagyom a bűntett helyszínét.

Kicsit már kezdem megbánni, hogy pont tőle kérek segítséget. Ez a lány a megtestesült romlottság. Nem tudom, hogy mire van ekkora képe, hogy így bemer szólogatni pont nekem, aki egy híres aranyvérű varázslócsalád sarja. Nem tiszteli a hierarchiát, a rendszert, ami a varázslóvilágot jellemzi. Ami azt illeti annyira nem ismerem ezt a lányt, hogy még csak a származásáról sem tudok semmit, ami azért nagy szó. Sok minden nem érdekel, de azért ez pont egy olyan dolog, amit szeretek tudni. Persze sosem fogok direktben rákérdezni, de majd kiderítem. Egy valamiben viszont biztos vagyok, hogy nem aranyvérű. Azt tudnám, hiszen a szüleim az összes hozzánk hasonló családot vágják fejből, ami eléggé nagy dolog, mert attól függetlenül, hogy nem olyan nagy a varázslótársadalom még vagyunk bőven.
Kezd felforrni az agyvízem, de nem mutatom előtte. Túlságosan idegesítő ahhoz, hogy higgadt tudjak maradni, de minden erőmet bevetem, mert nem akarom, hogy azt higgye nyert ügye van velem kapcsolatban. Megpróbálok olyan normálisan viselkedni, hogy én is felbosszantsam még ha nem is látszik majd rajta.
- Igazad van – válaszolom a lehető legnyugodtabb hangon. Nem tudom, hogy jó ötlet-e ezt ennyire nyíltan kimondani előtte. Attól félek, hogy ettől csak még jobban megnő az arca, már amennyiben ez lehetséges dolog. – Úgy csinálok, mintha elhinném, hogy nem kukkolod a klienseidet vagy éppen nem állítasz rájuk embereket – mosolygok rá szélesen. Ha nem figyelne meg minket, akkor nem tudná, hogy mit kérjen. Figyelemmel kell tartania mindenkit, akármennyire is fájna ezt nyíltan felvállalnia előttem. Átlátok én ezen az aljas alakon. Egy hazug csaló lesz belőle, ha kijártuk az iskolát, ebben biztos vagyok.
Meg kell fogadnom magamban, hogy ez az utolsó alkalom, hogy ilyen mélyre süllyedek és tőle kérek házit meg jegyzetet. Talpra fogok állni és ha kell, akkor éjjel-nappal tanulok majd. Senki sem fog az utamba állni.
- Azért annyira ne becsülj alá, Accipiter. Áll az üzlet – bólintok rá. Ilyenkor az lenne a helyes protokoll, hogy kinyújtom a kezem, ő megfogja az enyémet és kezet rázunk, de nincs semmi pénz, hogy én hozzáérjek ehhez a lányhoz. – De ha valamit rosszul csinálsz vagy megszeged egy apró részénél is az üzletet nehogy eljárjon a szám Piton előtt, hogy még nem hagytad abba. Remélem világos voltam – mosolygok rá negédesen. Valóban képes lennék beköpni a házvezetőmnek még akkor is, ha ezzel én is lebukok.

Rezzenéstelen arccal nézem végig a kis hisztis műsort, amit Bex rögtönöz felpattanva a szökőkút széléről. Enyhe gúnyos félmosoly jelenik meg az arcomon. Most mit mondhatnék? Igazi mardekáros a lány. Talán ezért is van, hogy ennyire nem bírunk kijönni egymással. Az ellentétes nézeteink. Ő nyíltan vállalja, hogy egy önző kis dög, bár köztünk legyen szólva, ez azért némiképp becsülendő benne. Míg én csak a kisebbekre tudok gondolni. Arra, hogy megvédjem őket, amíg lehet. Ő nyíltan lenézi a sárvérűeket, én inkább csak felnézek azokra, akiktől tanulni lehet, mint pl. McGalagony. Talán ezek a jellembeli ellentétek azok, amik mindkettőnket kiakasztanak a másikban kölcsönösen.

Néhány pillanatig úgy teszek, mintha elgondolkodnék azon, amit mondott, majd közönyösen szólalok meg.

- Ha amúgy sem ölsz energiát az emberekbe, akkor nem nehéz teljesítened a kérésem. Tulajdonképpen csak ugyanazt kell tenned, amit eddig. Semmit. Ilyenformán tulajdonképpen tényleg csak a tintába, és a pennába kerül a dolgozat. – világítok rá tényszerűen. – Amúgy pedig ez egy általános minden üzletfelemre vonatkozó feltétel nemtől, háztól, évfolyamtól, vértől stb… függetlenül. Nem vita tárgya. Amúgy sincs időm rá, hogy mindenkinek egyesével fürkészem ki a szokásrendszerét. – vonom meg a vállam.  – Engem az üzlet, és nem a magánéleted érdekel.

Lehet ebből még jó kis üzlet, ha túl tudunk végre lendülni ezen a szeka kérdéskörön. Attól függetlenül, hogy mennyire mások vagyunk, és mennyire lenézzük a másikat, még köthetünk előnyös alkut. Bár kérdés mennyire mond igazat, elvégre sok mardekáros hazudik. Legalábbis ebben-abban. Persze, ha így van, akkor azt meg fogom tudni, és Bex megbánja, hogy velem kezdett. Különben sem én állok bukásra a jó öreg Vectornál. Nem is mulasztom el erre emlékeztetni.

- Persze ahogy gondolod. Felőlem akár meg is bukhatsz számmisztikából. Nekem mindegy. Gondolom, anyukád nagyon örülne neki, hogy a kislánya évet ismétel. És a jó öreg Vector tanár úr is kitett magáért, sikerült egy igen nehéz feladatot feladnia. Kíváncsi lennék magadtól, mire jutnál vele.

Nem tehetek róla, de olyan jó érzés ezt odaszúrni ennek a kis pökhendi libának.

Gina Accipiter mindenkinél jobban kiakaszt. Idegesítő és azt hiszi, hogy mindent mindnekinél jobban tud. Biztosan nagyon okosnak képzeli magát, de  tudom, hogy nála sokkal éleseszűbb és kiemelkedőbb tanulók is vannak a Roxfort falai között. Vegyük csak példának Corvus Flint-et, akinél jobbat nem is ismerek és őszintén nem is akarok megismerni. Gina nem olyan, mint a srác, mindössze az okoskodásból áll az élete és túlságosan fent hordja az orrát. Még hogy a mardekárosok ilyenek! Néhány hülye griffendéles igazán magába nézhetne és akkor rájönne, hogy a világ nem csupán fekete-fehér, amilyennek ők látják. McGalagonyról rájuk ragad a puszta maradiság és beszűkült látókörrel tekintenek körbe.
- Te aztán nagyon nagyra vagy magadtól, mi? – kérdezem, s felállok most már a mohás szökőkút széléről, hogy szemmagasságban legyünk és ne kelljen felfelé tekintenem Őnagyságára. – Na most szépen idefigyelsz rám és kussolsz míg én beszélek. Megkapod a tintát és a pennát is, de engem ne vegyél másokkal egy kalap alá! Ha nem tűnt volna fel, akkor nem sértegetek csak úgy ok nélkül bárkit és a legtöbbször egyedül kullogok a folyosókon, mert nincs ínyemre egyáltalán beszélgetni sem. Ha én valakinek beszólok vagy szekálom az okkal történik, megérdemli az illető. Attól, hogy lenézem a mocskos sárvérűeket még nem fogom utánuk ordítani, mert nem érdekelnek. Feleslegesen nem ölök energiát más emberekbe, csak és kizárólag magammal foglalkozom. Fel tudtad fogni vagy ismételjem el lassan, szótagolva? – kérdezem elég mogorván. Nem szeretem, amikor egy kalap alá vesznek mindenkivel. Teljesen más vagyok, egy különc, aki elvan magának. Még csak nem is szeretek bandában lógni vagy igaz barátokat gyűjteni. Nem értékelem sokra az emberi kapcsolatokat, talán pont ezért van, hogy csak egy-két ember számít igazán az életemben. Szigorú és rendkívül jó nevelést kaptam, jobb vagyok ennél a hülye griffendéles lánynál. Én meg még azt hittem, hogy a sok közös dolog miatt nem jövünk ki egymással, mekkora baromság!
- Nem, nem felel meg – nyomatékosítom, mikor rákérdez. Nem leszek a kis bábja és nem érdekel, ha ezzel nincs üzlet. Ha így áll hozzá, akkor hagyom az egészet és valahogy megoldom azt a nyomorult számmisztikát, de az már egyszer biztos, hogy én soha senkinek nem fogok meghunyászkodni.

Végül Bex belement az üzletbe. Kezdetnek jó. Este majd rögtönzők neki valamit. Feltéve, ha persze meg tudunk állapodni a megfelelő ellenszolgáltatásról. Nagyon helyes. Viszont még annyira nem ismerem, hogy tudjam, mit kérhetek, és mit nem. Persze egy kis alkudozás mindig belefér. Azt tudom, hogy aranyvérű. Folyton ezzel vág fel. Az idegeimre megy tőle, hogy őszinte legyek. Ahogy azzal is, hogy időnként beleköt néhány alsóbb évesbe. Na, most jobb lesz, ha egy ideig ezt a rossz szokását visszafogja. Egyébiránt nem értem mire fel ez a nagy vérmánia. Ahogy én látom, csak egy féle ember van. A piros vérű ember. Eddig még nem láttam olyat, hogy ha valaki megsérült arany folyt volna az ereiből, csak olyat hogy piros vér. Na, jó ez túl szó szerinti értelmezés. Nyilván itt az „aranyvért” és a „sárvért” csak képletesen kell érteni. De akkor is. Az ember származása meglehetősen keveset tesz hozzá ahhoz, hogy végül milyen ember lesz. Szóval szerintem elég szánalmas ez a vérmizéria.

Na, jó kezdjünk, hozzá az alkudozáshoz:
- Nagyon egyszerű feltételeim vannak. Talán még neked is menni fog. Azt akarom, hogy a következő három hétbe hagyd békén az alsósokat. Ne szekáld őket. Csak sétálj el mellettük. Ezen felül két üveg tinta és egy új penna sem jönne rosszul. Most jelenleg erre van szükségem. Na meg arra, hogy az az átok Piton békén hagyjon, de ezt úgysem tudnád teljesíteni, nem kérek lehetetlent. – a Pitonos megjegyzésre kissé elhúzom a számat. Sok gondom van mostanában vele. Teljesen rám szállt. Szerintem eltökélte, hogy véget vet az üzleteimnek, és mindent meg is tesz ezért. Igazán kellemetlen.

Ha megkérdezné, minek akarom, hogy ne szekálja a kicsiket, mit érdekel engem, legfeljebb megmondom majd neki, hogy árt az üzletnek. Nem kell tudnia, hogy valójában egész más okaim vannak. Ez most üzlet és kész. Az okaim, amúgy sem tartoznak rá.

- Megfelel ez így? – kérdezem teljesen közömbös hangon. Nyílván megpróbál majd alkudni. A mardekárosok, mindig alkudni akarnak. Főleg a szekálást illetően. Ez viszont nálam nem képezi alku tárgyát. A legtöbb üzletembe beveszem. Legfeljebb az időtartamon alkudhatunk. Most némi érdeklődéssel tekintek rá. Kíváncsi vagyok, hogy bele megy-e? Bár valószínűleg úgy sem lesz más választása.

Őszintén nem örülök, hogy pont Ginával kell üzletelnem és ő az egyetlen az ismeretségi körömből, aki ilyeneket csinál. Az igazság az, hogy valószínűleg nem sok olyan elvetemült diák van, aki kockáztatná a lebukást és házikat meg jegyzeteket adna másoknak valamiért cserébe. Én biztosan nem pazarolnám arra a szabad időmet, hogy másik mocskos háziját írjam meg. Még azt sem mondhatnám, hogy csak gyakorlok, mivel egyszer már megcsináltam, sokszor felesleges szerintem. Talán ez a probléma a jegyeimmel, ez a hozzáállás. Jól tudom, hogy többre vagyok képes, hiszen az egyik legnehezebb tárgyból kiváló értékelést kaptam legutóbb is. McGalagony nem kivételezik átváltoztatástanon és azért rendesen tanultam oda és a lelkesedésem a tárgya iránt még mindig nem változott.
Több mindenben hasonlítunk Ginával, mint amit be mernénk vallani a másik előtt. Már külsőre is felfedezni egy-két dolgot, mint a vörös hajszín vagy épp a smaragdzöld szemek, de nem is ez a lényeg most. Mind a ketten nagyszájúak vagyunk, nem túl kedvesek és kiállunk magunkért. Az is rettentően érdekes, hogy ugyanazokból a tárgyakból vagyunk kiemelkedőek. Talán ez az, amiért nem bírjuk elviselni egymást, ezért van köztünk az a szikra és a versengés.
- Hűha késtem, annyira sajnálom – gúnyolódom és olyan fejet vágok, mint aki mindjárt elsírja magát, aztán hirtelen visszajön az unott arckifejezésem. Mindig kések. Azt hiszi, hogy pont a nagy Gina Accipiter miatt fogok sietni? Nagyot téved!
- Jó ember ez a Piton, ha keresztbe tett neked, habár ezzel nekem is, de igazából bőven megfelel az, amit mondtál. Nem akarok én várakozáson felüli osztályzatot, mindössze egy elfogadhatót – rántom meg a vállam, szándékosan nem reagálok a rivallóról tett megjegyzésére, úgy akarok tűnni, mint akit nem érdekel. – Beleegyezek – jelentem ki végül.
Hamar lerendezzük az ő részét, de jól ismerem már és tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű. Semmi sincs ingyen, ha Gináról van szó. Mindig kér valamit cserébe és ha jól sejtem ez most sem lesz másképp. Bámulok rá a szökőkút szélén ülve és sokáig nem szólalok meg. Mindössze az arcát fürkészem.
- Na jó, mondd mit akarsz! – szólalok meg hirtelen. Persze, ha valami olyat kér majd, amit nem áll módomba vagy nem akarok teljesíteni vagy odaadni neki, akkor nincs szükségem a házijára. Megoldanám valahogy csak T-t ne kapjak.
Igazából azt hiszi ez a lány, hogy olyan jó munkát végez, mert megfigyel másokat. Lehet, ha direktbe a szemébe mondanám, akkor másképp vélekedne erről, de jól tudom, hogy ez így van. Ha nem koslatna emberek után, akkor honnan tudná, hogy kinek mire van szüksége? Ez azért szerintem eléggé beteges dolog.

Jellemző. Ez a nap már nem igen lehetne pechesebb. Ötre beszéltem meg a találkozót azzal a kétségtelenül ostoba üresfejű libával. Nem rég megkeresett házi ügyben. Nos igen, az én házijaim a legjobbak az iskolai képletes piacon. Valójában nem tudom, hogy boldogulhatott eddig nélkülem, olyan szánalmasan butácska. Ráadásul a stílusa. Na, attól a falra másznék. Vagy őt magát kenem egyszer fel a falra graffitinek. Persze minden mardekáros ilyen. Vagy ha akkor még nem, amikor ide kerülnek, Piton gondoskodik a „jó nevelésükről”. Apropó Piton. Nos, gáz van. Tulajdonképpen semmim sincs, amivel üzletelhetnék hála a Főkígyónak. Megtalálta az eladásra szánt dolgozataimat, és előttem füstöltette el az összeset. Roppant kellemetlen. Az még inkább, hogy idáig büntimunkán voltam. Már így is kések vagy negyedórát. Mondtam már, hogy utálom Pitont? Nos, utálom Pitont. A kiskígyó mardekárosaival együtt. Viszont a kiskígyókkal legalább üzletelni lehet. Némelyikkel. Így muszáj eltűrnöm őket. Ezt a kis liba Bexley-t is. Vajon hol lehet? Ez hihetetlen! Én kések 18 percet, ez meg még nincs itt. Micsoda pimaszság, hogy még nálam is többet késik. Nos, nekem ez tulajdonképp most kapóra jön, de akkor is. Persze ezt neki nem kell tudnia.

- Késtél. –közlöm egyszerűen, és hidegen köszönés helyett, amikor végre befut. A kis megjegyzését és műmosolyát egyszerűen figyelmen kívül hagyom a kis képmutató dögnek. – Térjünk az üzletre. Jelenleg hála a házvezetődnek – itt vágok egy félreérthetetlen fintort – a legtöbb, amit ajánlani tudok, hogy holnap reggelire készítek egy nagyjából elfogadható felső határát súroló anyagot, amit természetesen át kell másolnod a saját kézírásoddal. Még jó, hogy holnap az utolsó órád lesz délután a számmisztika. Lesz időd előtte legendás lények gondozásán, és ebédszünetbe másolni. Ki tudja Hagrid még örülni is fog, hogy valaki jegyzetel az óráján. Ne aggódj, a kedvedért igyekszem majd tőmondatokban, és roppant egyszerűen fogalmazni, hogy a jó öreg Vector bevegye, hogy még te is képes voltál ezt összehozni. – most rajtam van a kis gúnyos mosoly sora. – Sajnálatos módon jobbat nem ajánlhatok addig, amíg Piton bosszantóan gyanakvó velem szemben, és akárhányszor meglát, átkutat. A fokozatos javítási szándék a jegyeiden amúgy is hihetőbb mint, hogy hirtelen lettél számmisztika zseni. És gondolom, te sem szeretnél egy újabb rivallót anyucitól, a másolt házi miatt. Még így is érdekel az ajánlat, vagy megoldod magad?

Egy újabb gúnyos mosoly terül el az arcomon. Természetesen tudok a rivallóról, amit Bex kapott az anyjától a rossz jegyek miatt. Kevés dolog kerüli el a figyelmem, és pont ez miatt a rivalló miatt van a lánynak sokkal jobban szüksége rám, mint sem fordítva. Ettől függetlenül még köthetek vele előnyös megállapodást. Ma kicsit engedékenyebb leszek, mivel az átok Piton miatt nem tudok 100%-os munkát végezni.

A jegyeim egyre csak romlanak és már a kedvelt tárgyakból sem hozom mindig a legjobbat. Legutóbb anyám egy rivallóval lepett meg emiatt, ami mondanom sem kell, hogy mennyire kínos volt a reggelinél. Ugyan a legtöbben nem merték felemlegetni nekem utána és nem is nevettek ki miatta, de bennem akkor is ott van még mindig, hogy a fél diáksereg ezt végighallgatta. Azért néhány felsőbb éves mardekáros gúnyolódott még utána egy kicsit rajtam, de hamar elfelejtődött a dolog. Rivallót kapni nem feltétlenül a legnagyobb pletyka forrása a Roxfort falain belül.
Apropó pletykák. Miután megkaptam az előbb emlegetett szépséget egy olyan fülest kaptam, hogy keressem fel a szintén negyedéves, ám griffendéles Gina Accipiter nevű lányt, hiszen készségesen üzletel házikkal. Legtöbbször végig sem hallgatom a pletykákat vagy ha igen, akkor egyik fülemen be, a másikon ki, de ez most más volt. Érdeklődve figyeltem a srácra, aki ezt mondta nekem, hiszen ez most nem olyan dolog, amit nem kellene tudnia a diákoknak. Azt már viszont nem szeretem, ha mások magánélete van a terítéken vagy a legnagyobb titkaik. Az mindenkinek a maga dolga, s én is magamból indulok ki. Nem örülnék, ha olyan dolgokat tudnának rólam, amiket senkivel sem osztok meg szívesen. Meg amúgy is, nem érdekelnek mások. Még annyira sem, hogy szívesen meghallgassam, hogy mi van velük és továbbadjam.
Az egyik griffendéles másodéves lányon keresztül üzentem Ginának, hogy délután ötkor legyen a kis udvarban, ahol az a mohás szökőkút található. Általában mindig itt találkozunk, ha üzletről van szó. Szükségem van számmisztika házira, mivel ha még egyszer nem csinálom meg, akár meg is bukhatok és sajnos annyira síkhülye vagyok a tárgyhoz, hogy neki se tudtam kezdeni. Évet ismételni meg semmiképp sem szeretnék.
Nem viszek magammal semmit ezúttal, mert nem tudom, hogy mit akarhat cserébe azaz okostojás, de majd megmondja és a következő alkalommal megkapja. Annyit csak tud várni, nemde?
Mikor az óra ötöt üt elindulok a klubhelyiségből a találkozó helyszínére. Nem szeretek pontos lenni. Azt szeretem, ha rám várnak és körülöttem forog minden. Ezt általában mindig elérem még ha egy ilyen apró találkáról is van szó. Fő a stílusosság!
Lassú léptekkel haladok és még a mosdóba is elugrom közben, így a körülbelül öt perces utat húsz perc alatt teszem meg.
- Szép délutánt Gina! Hogy vagy? – kérdezem egy műmosoly keretein belül. – Ne fáradj a válasszal, mert nem érdekel – ezúttal a vigyorom már őszinte. Leülök a szökőkút szélére és karbateszem a kezeim, s úgy pillantok fel a szintén vörös hajú leányzóra.
- Mid van? – kérdezem a lényegre térve. Már így kellett volna kezdenem, de jól esett az a kis előjáték a szívemnek.