2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
-Nem igazán. Aranyvérűek között nőttem fel, és csak véletlenül láttam meg azt a karate plakátot, de oda is Ettával mentem. Szeretem a mugli dolgokat, mint mondjuk a mozi, de mégiscsak boszorkány vagyok. – Csicsergem most önfeledten, mert Alex mellett mindig önmagam lehetek, s szeretek így elmerülni a közös témákban. A fogadott húgom kiváló hallgatóság, mert én abban mérem a kommunikációt, hogy kétirányú. Nem jó dolog, ha az egyik csak kérdez, a másik pedig szolgalelkűen válaszol, de nem érdekli a kérdező személyisége. Így azért jó, ha olyanokkal tudom körbevenni magamat, akik kiváncsiak rám! – Ez kissé bonyolult, de nem hiszem, és nem is érdekel. Veled érzem jól magamat, különben is, véla vagy, mint én, a muglik között nincsenek hozzánk hasonlók, ez csak elég, nem? – Húzódik szélesre bájos ajkam, én aztán kiállok a hugiért simán, nem érdekel, hogy ki milyen vérségi alapon ítél meg másokat, ugyanis én sem vagyok igazán aranyvérű, még akkor sem, ha Alex most ezt hiszi rólam. Talán majd az esküvő után elmesélem neki. – Jó, de neked legalább vannak testvéreid. Én talán mindig is azért voltam ennyire szeretethiányos, mert otthon mindenki karót nyelt. Jut eszembe, ugye leszel majd az egyik nyoszolyólányom? – Kérdezem oldalba bökve a könyökömmel. Kifejezetten nem akarnék tanut választani, mert több kedves barátnőm van, és ez nem is verseny, meg majd kialakul, de valami lánybúcsú jól hangzana, noha én viszonylag visszafogottan bulizom. – Akkor jó! Azt hiszem mi mind egyre jobban összetartozunk, nem akarok kiemelni senkit. Valahogy olyan kényszeresen semleges szokásom maradni, hogy senkit ne bántsak meg, pedig ez szinte lehetetlen! – Bólogatok, hogy aztán Alex visszakérdezzen, méghozzá elég kemény dió az, amit feszeget. S még csak a sütimbe se tudok temetkezni alibi gyanánt, mert már megettem, így kénytelen-kelletlenül megvonom a vállamat. – Nos, Etta nagyon ügyes a karatéban, Abbie pedig úgy mozog a színpadon, mint aki oda született. Talán ők ketten, viszont.. mindketten belém kapaszkodnak, mintha valami iránytű lennék. – Talán itt az ideje, hogy a közvetlenségem afféle közösséget is kovácsol, s az örökös megfelelni vágyásom miatt a többséggel jóban vagyok, így, ha kiállok egy ügy mellett, elég sokan követnek. – Persze, köszönöm szépen a felkérést, csak aztán.. ne jelentsd meg sehol, már így is van egy olyan érzésem, hogy beképzeltnek tartanak csak mert mindig igyekszem vidám lenni. Ha csak hobbi, akkor miben? – Kérdezek vissza, részemről lassacskán mehetünk is, de azért még meghallgatom a válaszát, na meg arról még nem is beszéltünk, hogy ő kit hajt mostanság, hiszen az én szerelmi életemet már kibeszéltük, neki van vajon valaki az életében?
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Fogalmam sincs, milyen volt Beth és Jasmine, akikkel annak idején barátkozott, hiszen én nem mozogtam az ő köreikben, de azért valamennyire mégis csak sejtem a dolgot... A két beképzelt liba. Jasmine minden tükröződő felületben magát leste, Beth pedig folyamatosan a súlyával foglalkozott. Na, nem mintha én nem akarnék szép és csinos lenni, de ha lecsusszan néhány sütemény, nem rohanok a vécére és hánytatom magam ájulásig, ha pedig véletlenül smink nélkül lépek ki a folyosóra, hát egye fene... maximum ráhozom a frászt néhány iskolatársamra és ennyi. - Tudom, hogy nem hiányolod a régi barátaidat, de ez... - csóválom meg a fejem Alison szavai hallatán. - Sok mugli származású barátod van? - pillantok végül fel barátnémra, hiszen Abbie szintén aranyvérű, másokat pedig nem igazán ismerek Alison barátai közül. - És a szüleid? Gondolom, annak idején nem véletlenül kerültél Noah bandájába... Nem neheztelnek rád, ha a fülükbe jut, hogy egy hozzám hasonló félvérrel lógsz már egy jó ideje? Tudnak rólam egyáltalán? - ötlik hirtelen eszembe a következő gondolat. Ha Alison el is titkol előlük sem fogok megharagudni. Nem lehet könnyű számára mindig az elvárásokhoz alkalmazkodni és elég sok aranyvérűt ismerek ahhoz, hogy tudjam: akadnak még szabályok abban a világban. Kikopóban vannak ugyan, ettől függetlenül viszont kimondatlanul is ott lóg néha a levegőben. Mint Amerikában a rabszolgaság... Hiába élhetnek ma már szabadon a feketék, él még valamennyire, hogy alsóbb rendűeknek gondolják őket. - A mi családunk sose lesz teljes - prüszkölök fel nevetve Alison következő kérdése hallatán. - Három gyerek, három anyától - ingatom meg végül a fejem, miközben egy szalvétáért nyúlok, hogy megtörölhessem a szám. - És hát a saját példámból kiindulva... hm... szeretem a Maronikat, de mindig is kívülállónak éreztem magam. Kilenc évig nem is ismertem őket, szóval szerintem Roby és Alba helyzete is hasonló. Hiába ők a vér szerinti rokonaid, hiába lenne köztük a helyed, valamennyire örökké kívülállónak gondolod magad. Fogalmam sincs, miként fogalmazzam meg szebben és pontosabban ezt az egészet, de valami hasonló a helyzet. Kedvelem Robyt, de egyelőre még nekem is nehezemre esik belegondolni abba, hogy van egy bátyám. És kissé irigylem is, amiért ő szerelemből született, nem pedig szimplán becsusszant, mint szerény személyem. - Jaj, dehogy, nem kell! - pánikolok be kissé Alison szavai hallatán. - Csak él bennem egy egészséges versengés, ennyi az egész - igyekszem őt megnyugtatni, habár fogalmam sincs arról, mennyire sikerül ez. - Neked sose volt olyan barátod, akivel kapcsolatban úgy érezted, hogy azzal bizonyíthatod, mennyire jó vagy valamiben, ha túlszárnyalod? - teszem fel a következő kérdést, hátha jobban megérti az én helyzetemet is. - Abbie csillog a színpadon, remekül énekel, bennem pedig felkapta a fejét az a gondolat, hogy szeretném ebben túlszárnyalni őt, érted? Jelenleg ez motivál arra, hogy ráhajtsak egy főszerepre valamelyik darabban. Ettől még nem leszünk ellenségek... remélem - teszem azért hozzá egészen halkan, hiszen igenis éket verhet közénk, mert ha valamit eldöntök, abból nem szokásom engedni. - De - biccentek egyet. Kár is ezt szépíteni. Nekem azonban szerencsém volt, eddig nem ért kellemetlen meglepetés ezzel kapcsolatban. Inkább csupán felettébb kellemesek. - Csak hobbi - vonok vállat lazán a fotózás hallatán. - Nem ez lesz, amiben szeretnék kiteljesedni. Apropó... nem állnál egyszer modellt nekem? - jut eszembe végül a gondolat. Alison csinos és szép, én pedig szeretem az ilyesmit megörökíteni. Még sose fotóztam olyasvalakit, aki konkrétan modellt állna a képhez, de talán nem ártana ebben is kipróbálnom magam.
- Mindenesetre nagyon örülök neked Lexi, ha úgy érzed, hogy most már több vagy. Neked mindig lesz hely a szívemben! - Ismerem be, hogy azon kevesek egyike, akit én bármilyen körülmények között védtem volna. Talán a kapcsolatunk kicsit egyoldalú, mert ha nem kérdezne rólam, engem az se zavarna, az idősebb jogán felelősséget vállalok érte, és csak ő a fontos, de mégis meg tud lepni, hogy gyakran kétirányúvá változtatja a kérdéseivel, amik jól esnek, hogy irántam is érdeklődik. Ő már egyértelműen az új hullámos barátnők közül való, Beth és Jasmine tekintetében fel is fordulhattam volna. Ha női bajaim voltak, egész egyszerűen rámdobtak egy takarót, és ott hagytak az ágyamban egész nap szenvedni. Alexről ezt el sem tudnám képzelni! - Jól van, de akkor is fura. Viszont örülök, hogy jól kijössz ezzel a Te bátyáddal. Teljesebb lett a családotok? Jól beilleszkedett végül? - Azon azért kicsit meg vagyok illetődve, hogy Abbie-vel szembehelyezkedik, mert ezzel megint én kerülök középre. Annak idején én voltam az árukapcsolás a másik két barátnőm után Noah bandájában, de itt mintha én volnék az éltető, dobogó szív több lány gyűrűjében, mint Abbie, Alex, Etta. A többségük még az All-Star szurkolócsapatba is jelentkezett, ahol a többség ugyan mardekáros, de őket is ismerem legalább látásból. Nem mindenkivel van meg az a jó kapcsolat, mint a barátnőimmel, de eltökélt szándékom, hogy akit csak lehet, bevonok ebbe a kapcsolati körbe, hogy együtt még erősebbek legyünk. - Oh, igen? Pedig azt hiszem ők azok közé tartozik, akik kedvelnek téged. Miért érzem úgy, hogy választanom kéne köztetek? Mert nem akarok! - Ismerem be, hogy talán kicsit súlytalanok az érzelmeim, de ez talán csak azt jelenti, hogy megfürdök a bizalmukban. - Ha viszont nem olyan lesz, mint várjuk, akkor meg csalódás, nem? - Én azt hiszem kellő figyelemmel, gondoskodással is ki tudom fejezni azt, hogy ki fontos, és milyen mértékben, nem kell ahhoz ágyba bújnunk. Értem én, hogy Alex teljesen túlfűtött, dúlnak benne a hormonok, amik engem is vezettek már egyszer, amikor úgy kitört belőlem a véla báj, de azóta megtanultam, hogy a gyűrű segítségével kordában kell tartanom. Mégpedig azért, hogy ne a varázslat döntsön helyettünk! - Ugyan, rég volt már, s én próbáltam benne a jót, a szépen meglátni. De ne is beszéljünk róla, inkább magadra mondj valamit, hogy állsz végül a fotózással?
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ők szeretnek körberajongani, én pedig szeretem, ha ezt teszik - enyhül végül a nevetésem egy szelíd mosollyá, de természetesen mindenki más és más. Anyám azért elég durván visszaélt a képességeivel éveken keresztül, folyamatosan a pénzes hapsikat szedte fel és esélyesen most is az van neki, de fogalmam sincs, miként megy a sora. Néha rám jön a késztetés, miszerint írjak neki, hiába hagyott cserben és fordított hátat nekem könnyedén, de végül mérlegre helyezem azt, amit tőle kaptam annak idején és inkább leteszek a szándékaimról. - Á, semmiség, azt hiszem, végre a helyemen vagyok - csóválom meg a fejem Alison szavai hallatán. - És ne sajnáld, én nem bánom - szélesedik ki ismét a mosolyom és még a tekintetem is megtelik valamiféle csillogással. - Ezek az események formáltak azzá, aki ma vagyok, még ha nem is mindenki kedvel - vonom meg a vállam és valóban... Sokan gonosznak, lekezelőnek és arrogánsnak tartanak, noha rengeteg minden lappang a felszín alatt, épp csak kevesen vannak, akik mindezt hajlandóak meglátni bennem. Annak idején rettentően önbizalom hiányos voltam, még Noah piszkálódásait is szó nélkül tűrtem, de ma már bárkinek visszaszólok, ha kell. Túl sokat nyeltem, ráadásul néhány eseménynek még Alison is szemtanúja volt annak idején. És azt hiszem, azt tényleg sajnálom, hogy az ő szemében is gyávának tűntem. - Jaj, nem, ne érts félre! - emelem fel a kezem kissé megállásra késztetve a találgatását. - Amennyit én tudok, a saját fiaként nevelte fel, nem volt bezárva egy percre sem - sóhajtok egyet. - Anyuci pici fia volt, szóval talán egy fokkal még jobban is járt, mintha Rómában nevelkedett volna, bár az, amit az a nő művelt annak érdekében, hogy megszerezze... Beteges - forgatom meg a szemem, noha Roby előtt ezt sose mondtam ki ennyire nyíltan. Szereti azt a nőt, ami valamilyen szinten érthető, hiszen én is szeretem anyámat a mai napig, hiába tett lelkileg olyan sok kárt bennem. - Egyszer annyira megismerném... - húzom el a számat amolyan "najónemistudomhogyeztkomolyangondoltame"-arcot vágva mellé. Roby sok időt tölt vele, de én akkor is aggódom valamilyen szinten. Fiú és idősebb, vagyis a bátyám, neki kellene megvédenie engem, de lány létemre belém is szorult éppen elég tökösség. - Fogalmam sincs, egy ideje már nem beszéltem vele - jegyzem meg két falat közepette, noha azt nem adom Alison tudtára, hogy magamban lassan vetélytársnak könyvelem el Abbiet. Le kell mosnom a színpadról, annyi szent! - Nem is tudom... - tűnődöm el a szöszi kérdése hallatán, majd nyelem le az utolsó előtti falatot. - Talán onnan, hogy sose volt elég. Éreztettem szavakkal, tettekkel, de az valahogy nem ugyanaz. És hát olyankor izzik a levegő, szinte folyamatosan ott pattog, hogy megteszitek, mert miért ne tennétek? - próbálom meg összeszedni a gondolataimat. - Amikor pedig megtörténik, akkor jössz rá arra, mi a te szeretetnyelved, előtte nem - állapítom meg végül. Erre nem tudok jó választ adni, hiszen olyasmi egész egyszerűen nem létezik. - A mai napig nem értem, miért álltál le vele - csóválom meg a fejem. - Egy féreg... már bocsi - teszem azért még hozzá Alison felé pillantva. - De tény, ami tény, hogy nem csak engem piszkált az iskolában, az a srác voltaképp bárkibe beleállt, aki nem volt számára szimpatikus. És akinek nem volt elég megfelelő a származása, de ezt már nem teszem hozzá. Valahogy sikeresen túllendültem azon, hogy én csak egy "félvér" vagyok és sose fogok felérni az - úgynevezett - elithez.
Én azért nem büszkélkedhetek ilyen színes családdal, nekem csak a mostohaszüleim vannak, meg a vér szerinti anyám, Eleanor, de igyekszem a nálam fiatalabb barátnőimet, mint Alex amolyan nővérként kezelni, pátyolgatni. Na nem mintha olyan sok tapasztalatom lenne, Alex példának okáért a fiúk terén sokkal tapasztaltabb, de ez nem is bánt, én aztán nem sietek sehova. Már megtanultam felismerni, ha valaki úgy néz rám, na meg itt van a legilimencia is, amit egyre gyakrabban tudok használni, mert nélkül tényleg elég szőke lennék. Ha már ez az adottságom, élek vele, hátha ezáltal is jobbak lehetnek a kapcsolataim, mert zsarolni, manipulálni viszont még véletlenül sem szeretnék. - Nem is tudom, csak mert van egy töltött fegyverünk, még nem ölünk vele. - Viszonzom én is a nevetést. Nem akarom kioktatni, egyszerűen mások vagyunk, eltérően vélekedünk a testiségről, így a boldogsághoz vezető utunk is nyilván más kanyarokkal van tarkítva. Felveti a Roxfort előtti életét, erre már jobban fókuszálok, ráncolom rendesen a homlokomat, mert fájó azt hallani, hogy mennyire megvetették őt. Amikor megismertem, akkor egyből verekedéssel nyitott, mert még az iskolában sem kezelték túl jól a származását. Szerencsére velem ilyesmi nem fordult elő. - Nem csak a nem mágiahasználók. Sajnálom, hogy ilyen atrocitások értek Alex! Kedves lány vagy, sosem érdemelnél ilyesmit! - Nyelek egy nagyot, nekem alapvetően tényleg csak a barátaim vannak, és ha bántják őket, belesajdul a szívem. Nem csoda, hogy ha ennyire érzelmes vagyok, talán még a véla vér is belejátszik. Lassan végzek a saját süteményemmel, ezért nem nyelek félre, de azért hüledezek rendesen. - Elrabolta? Te jó ég! És kiszabadult? Vagy mi történt? - Könyökölök immár oda az asztalra, miután félretoltam az üres tányért. Különös lehet őt fiúban elképzelni, és el sem tudom képzelni, hogy mit láthat abban a Roberto-ban Etta. Nem vagyunk egyformák, de nekem nem kéne egy nőfaló. Még Noah sem volt az, bármennyire is bunkón tudott viselkedni velem, vagy éppen másokkal. - Ezt én is sajnálom, mert jó lett volna, ha minél többen vagyunk ebből a körből. Jut eszembe, Abbie most nem akart jönni velünk sütizni? Megsértődött, mert legutóbb nem tudtam jönni? - Kérdezek vissza, az örökös megfelelési kényszerem miatt eszembe se jutna pont a barátnőimet megbántani, de lehet, hogy ez most így alakult. - Oh, nálunk nem divat hazudozni. Lehet, hogy mardekáros vagyok, de nem hiszek a megtévesztésben. Azt hiszem ha elindulok valami mellékvágányon, aligha hiszem, hogy van visszaút. - Rázom meg a fejemet. Ez azért már nem apró füllentés, mert külföldre megyek, és ha történik velem valami, azt se tudják, hogy hol keressenek. - Az már jobb ötlet. Ha a felügyeletével sem engednek el, akkor marad a szurkolás, végülis az is majdnem külföld. És.. mielőtt még az első megtörtént volna, honnan tudtad, hogy így tudod érzékeltetni leginkább? - Tűnődöm el, mert nem érzem azt, hogy csak húznánk egymás idegeit, nálunk inkább az ahogy esik úgy puffan működik, mindent nem tervezünk meg, de spontánok sem feltétlenül vagyunk. - Áh, nem, semmi olyasmi. A pletyka, ami elindult, úgy kezdődött, hogy moziban voltunk, és látta, hogy nagyon nézik a barátnőim, ezért aztán fel akart vágni, hogy ő aztán még itt is macsó, ezért aztán.. - Mutatok a számra, hogy ez lett volna a lényeg, de én csak értetlenkedve ráztam a fejemet, de ő úgy állította be, mintha én erősködtem volna, hogy akarom. Mindegy, rég volt már. Mondjuk akkor elég pocsék volt, hogy a csapatból mindenki ellenem fordult. Kiváncsi vagyok, hogy ha Corvus még ott lett volna, akkor ő hogyan reagál.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Személy szerint én az újságírás felé hajlok, mint szakma, ugyanakkor ott van a fotózás is, de az inkább csupán valamiféle hobbi, nem több. Lekötni leköt egy ideig, de nem hiszem, hogy egy kamerával a kezemben képes lennék életem végéig ellenni. Cikkeket írni viszont nagyon izgalmas, már csak azért is, mert ott az ember állandóan úton van, nincs egy szabad perce sem. Újabb örökös pottyant ki tehát a családi cukrászda életéből, hiszen Robyt is sokkal jobban leköti a sport, semmint a sütemények készítésének művészete. Azért őt számomra elég vicces az üzemi konyhán elképzelni, valahogy annyira nem illik oda! - Fontosnak nem mondanám, de ha már van, hát miért ne élvezzem ki az előnyeit is? - nevetem el magam. - Tudod, sokáig pont a vélaságom miatt nem voltam képes beilleszkedni a muglik világában. Bécsben pár évig muglik közé jártam iskolába - osztok meg vele magamról néhány információt. Barátnők vagyunk ugyan, de kevés szó esett még köztünk a Roxfort előtti éveinkről, legalábbis részemről. Valahogy nem valami izgalmas, ami az igazat illeti és hát mindig is szégyelltem, hogy én voltam az, akit kirekesztettek. - Ott tanultam meg írni és olvasni, ahogy azt is, hogy a nem mágiahasználók mennyire kegyetlenek tudnak lenni valakivel, akik szerintük "más" - forgatom meg rosszallóan a szememet. Rengeteget szenvedtem az anyámtól örökölt képességem révén, azt hiszem, kellett pár év, mire úgy-ahogy, de képes lettem a hasznomra fordítani ezt is. Azóta pedig igenis kiélvezem a jó oldalát is, hiszen ez valamiféle kárpótlás a sok bántás miatt. - Hasonló - biccentek egyet Alison kérdése hallatán. - Bár, szerintem ez inkább egy menekülési útvonal számára - trancsírozom szét a tányéromon heverő süteményt a gondolataimba mélyedve. - Tudod, a nevelőanyja "elrabolta" őt annak idején - fejtem ki egy kissé bővebben. Roby és én nagyon hasonlóak vagyunk, már ami a lelki mélységeinket illeti. Ő a túl sok szeretet miatt sérült, én pedig amiatt, mert túl keveset kaptam, de a végeredmény voltaképp ugyanaz. Valamiféle személyiségtorzuláson estünk át, bár nem olyan beteges módon, hogy kezelésre szoruljunk. Egész egyszerűen csupán másként szeretünk. Olyan módon, amely nem mindenkinek megfelelő. - Ő az én fiú kiadásom, de legalábbis nagyon hasonló hozzám - adom meg végül Alison számára a választ, hátha ezzel már képes lesz mit kezdeni. És egyébként tényleg így gondolom... Roby és én valamilyen úton-módon, de egyek vagyunk. Alba a fiatalkora miatt más, mint mi, ő nem élt át annyi nélkülözést vagy családi tragédiát, mint mi ketten. - Én is szívesen veletek mentem volna pompomlánykodni, de azt hiszem, már ideje lenne komolyan venni a tanulmányaimat - sóhajtok egyet gondterhelten. Ott lenne Roby és Dany, miattuk tényleg megérné, ahogy Alisonnal is jól esne számomra pizsipartit tartani, de fel kell nőnöm végre és legalább a jegyeimen változtatni. - Talán ne mond el nekik, hogy hova mész - vetem fel végül. Valamiért ilyenkor még mindig ott van bennem a régi Alex, aki lépten-nyomon trükközéssel érte el azt, amit akart. - Hazudd azt, hogy táborozni mentek valamerre a csapattal vagy a fene se tudja - ütöm tovább a vasat. Imádok a tilosban járni, habár hogy ezt Alison gyomra mennyire venné be... Nos, az továbbra is kérdéses. - Bár, ha más nem, megkérhetem apámat, hogy beszéljen a fejükkel. Talán, ha látják, hogy rendes figura, abban az esetben könnyebben elengednének. Miként viszonyulnak a muglikhoz? Mert ha nem kedvelik őket, akkor veszett fejsze nyele, ugyanis abban az esetben nem lesz elég apám sármja. Plusz, az se hiányzik, hogy a végén összeszűrje a levet Alison anyjával. Három gyerek három anyától... Már nem azért, de őt se raknám ki az ablakba mintaapaként. Alison könyörgő pillantása azért hab a tortán arra vonatkozóan, hogy amint visszaértünk a kastélyba nekiüljek levelet körmölni az ügyet illetően apámnak. - Igazság szerint ezt te érzed - adom meg számára a választ. - Erőltetni nem szabad, mert az csak rosszul sülne el, de ugyanakkor ne is húzzátok egymást a végtelenségig. Erre sajnos nincs olyan válasz, ami mindenkire egységesen illene. Én például nagyon szenvedélyesen vagyok képes szeretni és azt hiszem, ezt leginkább a testiség útján vagyok képes érzékeltetni a másikkal - pirulok el én is, hiszen ez nem olyan mindennapos és hát mindenkinek más a szeretetnyelve. Alison esetében ez nyilván az egymás felé tett apró gesztusok, szavak útján nyilvánul meg, ami számomra is fontos, ugyanakkor a szex... Na, azt hiszem, én akkor és ott vagyok képes kimutatni a szeretetemet leginkább. És talán Alison is ilyen, de mivel még nem jutott el odáig, egyelőre nem tudja magáról. - Egyébként... Noah és te... Ti nem... - kezdek el puhatolózni, egyelőre szörnyen kínosan, hiszen utálom azt az alakot és a hányinger kerülget, ha pucéran kell elképzelnem magam előtt, valamiért pedig ki se nézem belőle, hogy kibírta volna azt, hogy ne érjen hozzá egy ujjal se Alisonhoz. Azt hiszem, valami ilyesmi állt a szakításuk hátterében, de mivel akkoriban még nem barátkoztam Alisonnal, így annyira nem is jutottak el a pletykák hozzám. Valamiről sutyorogtak a folyosókon, talán pont arról, hogy Alison nem hagyta magát és Noah végül ejtette?
Én úgy vagyok vele, hogy Alex és a családja elég menő, ha fent tudnak tartani egy vállalkozást, nem pedig holmi manókkal szolgáltatják ki magukat a kastélyukban. Ahogyan az igazi anyámat is becsülöm, mert dolgozik. Amikor erről Corvus-szal beszéltem, látszott, hogy kicsit megilletődött, ő még nem gondolt ilyesmire, de nem is hiszem, hogy neki kéne, hiszen a kviddicsből is szép dolog megélni, a sport is munka, több annál, mintsem valaki otthon ücsörögjön egész nap. Én pedig ugye tanár szeretnék lenni, hogy akkor se szoruljak a Fawley-ra, ha kibukik a titkunk, és tudomisén, menesztenek. Egyébként pedig imádok segíteni, azért is választanám a tanári hivatást. - Oh igen, tudom, hogy neked ez mennyire fontos. És hát nem is csodálom, megvan hozzá a külsőd, hogy ezt így kiélvezd. - Én az ilyesmit nem gondolom érdekesnek, lényegében fiatalabb koromban észre sem vettem, hogy megfordultak utánam, vagy hogy bámultak. Azt hiszem valamiféle álomvilágban szokásom élni, gyakran elbambulok a semmibe, a csillagokon gondolkozom, nem itt járok lélekben. - Ó, pedig akkor rokonok lettünk volna tényleg, így csak a pótnővéred maradok. Miért, milyen srác a bátyád? Kviddicsmániás, mint Corvus? - Bólogatok, hiszen sejthetően nagyon hasonlóak, bár Corvustól azért annyit hallottam, hogy sok ott az egó, eléggé egymásnak feszülnek, legalábbis az elején valami ilyesmi lehetett. - Hát ezt nem tudom.. Az All-star versenyre is alig akartak elengedni, de egy másik országba, a tengeren át.. Nagyon féltenek engem, az egyetlen örököst. Pedig olyan jó lenne.. Mit csináljak, hogy meggyőzzük őket? - Alex természetesen nem tudja, hogy Eleanor, a saját anyám mondjuk elengedhetne, vagy megzsarolhatná a Fawley-kat, hogy kiteríti a kártyákat, de azt hiszem az senkinek nem lenne jó. Jobb lenne a békés út, még mindig abban hiszek! - Ettem, szoktam mászkálni London mugli részén is, amikor karatézni megyünk Ettával, de nyilván ha direkt a cukrásztól kapnám, az lenne a legfinomabb. Bárcsak.. - Nyafogom szomorú, kérlelő pillantással, hogy Alex találjon ki valamit. Valami felnőtt aranyvérű kísérő talán? A meglepő kérdése okán azért enyhe pír borít be, mert Alex olyan lazán kezeli az ilyesmit, pedig fiatalabb nálam vagy másfél évvel, de hát nem vagyunk egyformák. Nem tudom, hogy mi az oka, hogy ilyen szabados életet él, vélhetően az, hogy neki olyan családja volt, hogy az apjának több gyereke van, az anyja a véla, nem pedig az ismeretlen apja mint nekem, én azonban nem nagyon bővelkedhetek olyasmiben, amire most Alex gondol. - Több dolog is történt, csak hát.. ez még az ismerkedési fázis. Szerinted meg kéne próbálni azt a bizonyos olyasmit? - Kérdezek vissza kiváncsian, én azért nem akarom erőltetni, ha Corvus inkább a házassághoz kötné, közben pedig kiváncsi vagyok Alex véleményére is! Vajon neki van valaki az életében, akiről szívesen mesélne?
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Hát, Luca Maroniról sok minden elmondható, de az, hogy dúsgazdag lenne, nem tartozik közéjük. Mármint oké, van egy családi cukrászdánk, ami immár évtizedek óta üzemel Rómában, viszont korántsem termel annyi pénzt, hogy a bankjegyek ellepjenek minket. Ráadásul, jelenleg elég sok befolyó összeget elvisz a házunkra felvett hitel, bár tény, ami tény, hogy nem is szenvedünk hiányt semmiben sem. Luxus holmikra nem futja ugyan, de én és Alba is mindent megkapunk, amire csak szükségünk van, ráadásul további egy szoba lesz kialakítva Roby számára is, hogy ne kelljen folyamatosan Daniellel csöveznie, amikor éppen apunál van. Azért két pasi egy helyen... Mondjuk, Daniel szereti a rendet maga körül, de hogy Roberto trehány-e vagy sem, arról fogalmam sincs. - Semmi gond, elfoglaltam magam, ne aggódj - viszonozom Alison ölelését, majd bontakozom ki belőle végül és lépek hátrébb vigyorogva. - Volt ott pár srác, akik ezer örömmel elszórakoztattak engem - kotyogom ki csillogó tekintettel. Van azért jó oldala is a vélaságomnak, amely elég sokáig kéretlen vendég volt csupán az életemben és hiába viselem a felújított karkötőt a csuklómon, azért így is megakad rajtam a tekintetük, én pedig nem minden esetben hajtom el őket, amikor az asztalomhoz jönnek. Rocco és én együtt vagyunk ugyan, de más srácokkal csevegni és elfogadni tőlük ezt-azt, még nem bűn. Szeretem, ha bókolnak és szépnek találnak, azt hiszem, ez nagyon is jót tesz az önbizalmamnak, amelyet anyám olyan szépen megnyomorított annak idején. - Akkor Olaszország pont neked való lenne - jegyzem meg befelé tartva. - Tudod, egy időben eszembe jutott az is, hogy bemutatlak a bátyámnak és összeboronállak titeket, de ez az eljegyzéssel és Siennával együtt borult - nevetem el magam. Roby összejött egy lánnyal - akit, ha jól tudom - a csapatában ismert meg. Pedig, amióta idekerült, egy jó ideig arról álmodoztam, hogy ő és Alison egy pár lehetnének. Mennyire jó lett volna, ha a barátnőmmel ténylegesen egy család lehettünk volna! Titkon mindig is ilyesmiről álmodoztam, noha olyan sok barátom nem igazán akadt soha életemben. - Oké, szerintem tényleg időt kellene már szakítanunk arra, hogy elgyere hozzánk Rómába - jegyzem meg, amikor átnyújtom Alison számára az Ízbombát és huppanok le a helyemre. - Elvinnélek a cukrászdánkba és még a konyhába is bemehetnénk. Elég érdekes látni, miként készülnek a sütemények, bár a vendégeink 98%-a mugli... Ettél te már mugli süteményeket? - üti fel bennem magát a következő kérdés. Alison aranyvérű, tehát fogalmam sincs arról, hogy ismeri-e a muglik világát bármilyen szempontból is. Én ilyen tekintetben szerencsés vagyok, gond nélkül használom a tömegközlekedést és már vezettem autót is, habár nem sok sikerrel. Próbáltak tanítgatni, tudom mi mire való, de egészen más forgalomba menni vele és pillanatok alatt dönteni, semmint amikor ott ül melletted valaki és időd is van arra, hogy vacilálj. - Nem is tudom. Akarjak? - kérdek vissza, hiszen azért nem vetem le a keresztet magamról, ha Alison beavat a pikánsabbnál pikánsabb részletekbe. Bár, igazság szerint abból a Corvusból nem nézem ki, hogy egy csődör lenne, elég kimért és rideg tud lenni, amit eddig láttam belőle. - Történt már köztetek "olyasmi" egyáltalán? - szegezem neki a kérdést egyenesen mindenféle zavar nélkül. Ha a szexualitás kerül szóba, engem esélyesen csakis akkor lehetne pironkodva látni, ha konkrétan rajtakapnának, addig aligha. - Vagy vártok vele a házasságig és az első éjszaka fogja tartogatni a legnagyobb meglepetéseket? Mindig is esküvőről álmodoztam, romantikus lánykérésről, de az, hogy a házasságig ne is legyek együtt senkivel sem... Valljuk be, azért sokat számít, ha két ember az ágyban is passzol. Roccót például el nem tudnám képzelni egy frigid p*csával.
Mivel én aranyvérű családból származom, Alex apja meg dúsgazdag, igazából mindegy is, hogy ki fizet, mert csepp a tengerben. Az már jobban érdekel, hogy erősítsük a barátnős kapcsolatot, ráadásul Alex is véla részben, ahogyan én, ezért úgy kezelem, mintha ő lenne a sosem volt húgom, akit védenem kell. Ezt nyilván kikérné magának, mert elég konok lányka, úgyhogy igyekszem mindezt úgy szelíden művelni, hogy ne bántsam meg az érzéseit. Hasonlóan öltöztünk most fel, viszont már eleve a véla kisugárzásból is megismerjük a másikat. Odapattanok a póthugihoz, egy-egy puszi oldalról, aztán meg is ölelem őt. – Alex, kicsim, úgy gondoltam, hogy így vezeklek, amiért a múltkor nem jöttem időre, pedig megbeszéltük. Most viszont spuri be, mielőtt Alison néni idefagy. Nem szeretem a hideget! – Rázom a fejemet, gyorsan belekarolva Alex-be. Nem csak a hajam jelzi azt, hogy a nap a mindenem, hanem már kicsit vacogok is. Tipikusan a meleget, a kánikulát bírom, talán azért, mert Angliában nincsen, és a szüleimmel sosem utaztunk egzotikus országokba, így csak irigyelni tudom Alex családját, akinek a székhelye a mediterrán Rómában van. Én annyira fagyos csirke vagyok, hogy már most ősszel is jéghideg a kezem, s lila a szám. Végül Alex rendelt, elégedetten bólintok, és elmegyek asztalt keresni. Olyat választok, ami sarokban van, de azért rálátok a kijáratra. Ennek az a logikája, hogy védve van a hátam, de azonnal érzékelem, amint valami gyanus egyén belépne. Na nem hiszem, hogy éppen egy fagyizóban akarna valaki túszokat szedni, de jobb félni, mint megijedni. Így Alex is kibámulhat az ablakon, mert olyan sarkot választok, ami az utcára néz. Bevárom, amíg meghozza a rendelésünket, de az is lehet, hogy majd valami pincér vagy manó fogja kiszállítani. – Áh, köszi, ismersz már, mindent imádok, ami ennyire édes! – Simogatom meg az arcát kicsit anyáskodva, amikor már leül hozzám. Nagy levegőt veszek, mert látom, hogy nagy beszélgetésnek nézünk elébe. Végül megkapom a fagyimat, el is kezdem kanalazni, ezért félig tele szájjal válaszolok, csoda, hogy nem csurog ki a fogaim között a csoki. – Minden rendben, teljesen más, mint Noah volt, és ez megnyugtató. Ő sosem szégyenítene meg a többiek előtt. Ugye nem akarsz részleteket? – Kuncogok fel kicsit pironkodva, és inkább neki intek, hogy magáról meséljen, mert most le akarok nyelni úgy egy nagyobb adagot, hogy nem beszélek, hanem őt hallgatom.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hiszem, a fizetéssel kapcsolatban lesz még egy körünk Alisonnal, hiszen úgy gondoltam, itt és most én állom a számlát, szimplán jófejségből. Ha Rómában lennénk, beülhetnénk apu cukrászdájába és ingyen kanalazhatnánk a süteményeket, de sajnos az élet nem fenékig tejfel, muszáj beérnünk azzal, ami van. Ráadásul, mindenképp szándékomban áll kifaggatni a jegyességéről azzal a Flint-gyerekkel és arról, hogy mi is történt egészen pontosan a musical elő-elő próbáján. Alba ugyan elmesélt mindent, Rocco is ezt-azt, de ha jól vettem ki a szavaikból, Alison nem volt végig velük. Ráadásul, itt van a képességem is... Vélaszármazék vagyok, Alison véla, és normális esetben anyám lenne az, aki mindent is tud az erőmről, de hozzá már nem fordulhatok. Az egyetlen, amit megtanultam tőle ezzel kapcsolatban, az az volt, hogy miként vezessem az ellenkező nem tagjait az orruknál fogva. Tizenöt-tizenhat évesen rendesen vissza is éltem vele, a hollóhátas srácokkal írattam meg a házikat a szünetekben, cipelték a cuccomat, nem kellett hülyeségekre költenem a zsebpénzemet, mert ők megvették nekem, de azóta - mondhatni - benőtt a fejem lágya. Nem fair embereket kihasználni. Jó, ha nagyon elegem van mindenből, akadnak alkalmak, amikor ismét a képességemhez nyúlok, de ez szerencsére egyre ritkább. - Szia! - integetek Alisonnak már kissé távolabbról, amikor megpillantom a szélfútta aranyló fürtöket, amelyeket nehezemre esne máshoz társítani. Én is egy kapucnis pulcsit rángattam magamra, elég bőt, hosszában a térdemet veri, alatta pedig farmer van, hidegben nem divatolunk. Főleg akkor nem, amikor ki kell lépni a kellemesen meleg kastélyból. - Mióta álldogálsz itt? Miért nem ültél még be? - karolom át, majd húzom a - remélhetőleg - kellemesen fűtött üzlet irányába. Ha ezelőtt pár évvel azt mondják, hogy az a lány lesz az egyik legjobb barátnőm, aki Noah Jenkins bandáját gyarapította a jelenlétével, tuti felrúgom, hadd repüljön egy kört. Beképzelt szőkének tartottam Alisont, semmi többnek. Soha nem szállt be a szekálásomba, az ellenszenvemhez elég volt már a puszta jelenléte is. Elvégre, nem is állt ki mellettem és emiatt mindenkire haragudtam, aki fültanúja volt a felém áradó sértéseknek. - Két Ízbombát kérek - lépek végül a pulthoz és adom le a rendelésemet, mialatt Alison remélhetőleg asztalt keres számunkra. Nem lesz nehéz dolga, elég gyér a forgalom, de azért szerény személyem szeret ablak mellett ülni, csak hogy lássam az utcán sétáló embereket. Valahogy annyira jó őket bámulva merengeni... A rendelésemet szinte pillanatokon belül kikapom, majd indulok meg a két kehellyel az asztalok között lavírozva. Minden falattal más-más ízt érzel és mindig csak azt, amit szeretsz. Ez nem a Bogoly Berti-féle mindenízű drazsé, ez igazi élvezet. Mondhatni jobb, mint az orgazmus. - Mesélj, mi újság - huppanok le, majd tolom Alison elé az egyik kelyhet, én pedig már kapom is be az első falatot. Kókusz... Mennyei! - Mi a helyzet romantika fronton? - nyelem is le, hogy utána egy újabbat kanalazhassak az Élvezetek Paradicsomából. Mindenesetre, Alison válasza eléggé érdekel, szóval nem veszek el teljes mértékben az éterben. Tudtommal a lány vőlegénye nem éppen az érzelmek kimutatásáról híres, holott Alisont olyasvalakinek ismertem meg, akinek szüksége van arra, hogy szeressék. Én pedig nem csak szeretem, hanem egyenesen imádom, de ez nem elég. Kell mellé valaki, aki férfiként van mellette és ha ezt Corvus nem adja meg neki, hát teljes mellbedobással fogok tiltakozni a kapcsolatuk ellen.
Örültem neki, hogy Alex nem volt különösebben morcos, hogy el kellett napolnunk a fagyizást. Jól otthagytam őket Abbie-vel a könyvesbolt előtt, hogy aztán se szó se beszéd, ne is csatlakozzak hozzájuk, mert Wini-vel annyira belefeledkeztem a beszélgetésbe, majd a nyomozásba, hogy csak reménykedni tudtam, hogy nem orrolnak meg rám. Egyébként jó barátnő vagyok, de most ez így alakult. Azért akartunk összegyűlni, mert Alex mondani, mesélni akart valamit. Szerencsére Abbie sem mérges, de ő most nem tud jönni, mert állítólag New Yorkba viszi a pasija valami musicalre. Jó nekik! Most azonban mindenképpen szeretném pótolni a másik vélával a dumcsit, ezért megígértem, hogy mindenképpen ott leszek, ráadásul én fizetek. Nagyon remélem, hogy ezúttal nem arról van szó, hogy Alex ismét verekedésbe keveredett! Szeretem őt megvédeni, kicsit olyan, mintha a hugom lenne! Ő máshogyan véla, mint Etta, akivel nagyon jó barátnők vagyunk, de a karate hozott össze, nem kell kiállnom érte, Alex viszont gyámolításra szorul. Picit idősebb vagyok, ezért ez belefér. Októberhez képest egészen hűvös van, ezért kapucnis széldzsekit is veszek, alóla kandikálnak ki aranyszőke göndör fürjeim. Ígéretemhez képest jó előre odaérek, fázósan fonom össze a kezemet, várva, hogy Alex is megérkezzen. Megtehetném, hogy már előre beülök a cukrászdába, és nekiállok valami finomságnak, de nem, nekem kell most vezekelnem. Addig a róka engedelmesen a lábaimhoz dörgölőzik, hogy legalább melegítsen engem, őt nyilván védi a bundája. Felnézek, hogy látom-e valahol a fekete üstököt, de még sehol semmi, a feltámadó szélben alig járkál valaki errefelé.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudhatom én, hogy mi jár a fejében, hogy mikre gondol, csak azt látom, amit elmúlt években, hogy láthatóan totál nem érdekli semmi és főleg nem én, akkor meg mégis miből kellene másra gondolnom, mint, amit amúgy is látok? Élte az életét ugye? Engem csak úgy dobott, mindenféle indoklás és magyarázat nélkül és még nekem kellene a lelke mélyére látnom, miközben azóta ki tudja hogy hány lánnyal kavart? Tudok néhányról, de őszintén szólva eszem ágában sem volt számon tartani és mindig igyekeztem úgy tenni, mintha teljesen hidegen hagyna. Azután, hogy képes volt lepattintani visszatérem a megszokott életemhez, a gőghöz, az úrfikhoz és folytattam ott, ahol abbahagytam, hiszen egyértelmű volt, hogy az a kilengés a lazább életvitelre mérhetetlenül nagy ostobaság volt a részemről. Most pedig végképp nem tehetek mást, mint hogy találjak egy jó férjet, akinek a családja elég gazdag ahhoz, hogy megmentsék a birtokunkat és az jelenlegi életvitelem ne szenvedjen csorbát. Mégis hog venné ki magát, ha ennyi év után kiutálna minket a társaság, ha mindenki a szájára venné a Gilmore családot csak, mert elszegényedtünk. És mi lenne, ha el kellene adni mindent és beköltözni valami kis londoni lakásba, mert nincs más? Nem, én nem fogom feladni a megszokott életemet holmi szórakozásért és Ansley mostani hozzáállása is azt mutatja, hogy nagyon is jól gondolom. - Hogy... hogy én? Nekem kellett volna faggatnom téged, hogy miért, mint egy szerencsétlen kiscsajnak? Tudod, hogy nem vagyok az és senki kedvéért nem is leszek! - dacosan emelem meg az államat. Akármit is mond, ha egy kicsit is ismer, akkor akkor is láthatta rajtam mennyire megbántott, amikor szakított. Nem véletlenül akartam ki annyira és azóta nem szóltam gyakorlatilag hozzá. Ha nem ismer annyira, hogy tudja az idegesség olyasmi, amit nem szoktam megengedni magamnak, akkor mégis mit keres itt? Most is megremeg kissé a szám, hogy ilyesmiket mond és kissé még az ujjaim is remegnek, ahogyan a vizes poharam köré fonódnak. Komolyan nem sok híja van annak, hogy a képébe borítsam. Oh, jesszus mit is képzeltem! - Mondtam már, hogy elmehetsz! - csattanok fel kissé talán hangosabban is a kelleténél és persze leheletnyit az arcomon is eluralkodik egy kis paprika vörösség, mert néhányan még felénk is fordulnak. Ha nem indul el ő, akkor én magam pattanok fel is viharhok ki a fagyizóból, mert igazán nincs rá szükségem, hogy mások minket nézzen és még össze is súgjanak a hátunk mögött azt tippelgetve, hogy vajon mi lehet a vita oka. Én nem ilyesmivel szoktam felhívni magamra a figyelmet.
Csak hallgatok tűntetőleg, iszen természetesen neki meg van a véleménye az én életemről, de hát lássuk be semmi köze nincs hozzá. Ő szakított, ő döntött úgy, hogy fejezzük be és még csak meg se magyarázta rendesen az okát. Csoda, hogy kiakadtam? Persze én voltam a naiv, hiszen bele se kellett volna mennem, mert hát nem volt értelme és jövője se a dolognak. A szüleim úgy se támogatták volna és bizonyára az övéi is meglepődtek volna rajta. Ha innen nézzük, akkor jól döntött, legalább nem derült ki, hogy rangomon alul próbálkoztam valakivel. Maradhat ez a mi kis titkunk örökké. Legalább annyira volt korrekt, hogy azóta se kötötte senki orrára. Bár aztán ki tudja, lehet hogy eleve ő is szégyelte valami módon? Jobb, ha ezen nem is gondolkodom. Netán az egész csak szórakozás volt neki. Hiszen most is annyira rettentő közömbös. Én meg azt hittem akár csak egy kicsit is érdekelni fogja, hogy megházasodom, de nem is értem, hogy hová gondoltam. - Hát persze, majd el is hiszem. - rázom meg kétkedőn a fejemet, bár egy pillanatra mégis csak elakadok, hiszen kipillant az ablakon, mintha csak véletlenül csúsztak volna ki a száján a szavak. Ha valaha is érdekelte volna a boldogságom, akkor nem bánt meg és nem kell olyan nyomorultul, megalázva éreznem magamat, amikor szakított velem. Ha bármelyikünk is lépett volna, arra nekem lett volna okom, hiszen én segítettem neki és a családjának és én szavaztam neki bizalmat, amikor elküldtem a nagymamámhoz. Hát igen a nagyi is mekkorát tévedett annak idején. Azt mondta, hogy milyen helyes és nyílt fiút küldtem hozzá. A francokat nyílt! Aljas és hazug, mert biztos, hogy végig csak szórakozott velem, én hülye meg elhittem. Hiszen az esküvő se érdekli. - Jó! Akkor most mehetsz is! - szólítom fel, ha már eltette a meghívót, csak nyomatékosan pillantok rá, nehogy elfelejtse állni a cehhet, mert én bizony nem fizetem, amit ő fogyasztott, főleg hogy nekem csak egy vizem volt. Nem pattanok fel és viharzok ki én, pedig nagyon közel vagyok hozzá. Ha nem teszi meg és indul el, akkor biztos, hogy nem viselem sokáig a jelenlétét és én magam leszek az, aki végül faképnél hagyom egy árva köszönés nélkül. Úgy se jön el és igazából nem is bánom. Azt hiszem elértem, amit akartam. Legalább tudom, hogy hidegen hagyja az egész és legalább újra kellően tudom utálni, hogy ne bizonytalanodjak el, ami az esküvőt illeti. Az orra alá akartam dörgölni a dolgot, hogy csak mert ő dobott, még kelendő vagyok, akkor is, ha én nem szórakoztam pasikkal az utóbbi években, ahogyan ő tette mindenféle lányokkal.
Valójában sejtelmem sincs, hogy mit is vártam ettől az egésztől, csak úgy éreztem, hogy meg kell tennem, hogy a szemébe kell néznem, hogy megszűnjön a kínzó érzés, ami ott kopogtat folyamatosan a fejemben. Akkor majd könnyebben tovább tudok lépni és egyszerűbb lesz élnem a megszokott kis életemet, ami azelőtt volt, hogy megismertem őt. Hiszen előtte pontosan tudtam, hogy mit akarok, irányítottam és kézben tartottam mindent, de most... most valahogy olyan mintha kicsit kicsúsznának a kezemből a dolgok és ez nagyon nem tetszik. Meg sem kellene lepődnöm, hogy olyan bunkó módon reagál, hiszen ő sosem volt a társaság igazi tagja, maximum a szüleinek akart valamelyest megfelelni, de még azt is csak hellyel-közzel, hiszen amikor találkoztunk épp lelépni próbált a partyról. - Hát persze, aki pedig ezt teszi kész idióta, csak mert ragaszkodik a hagyományaihoz. - emelem fel az államat felhúzva azért magamat kissé a szavain. Tényleg nem tudom, hogy milyen reakciót akartam kicsikarni belőle. Talán pont ezt, hogy lássam tényleg teljesen hidegen hagyja az egész, hiszen ő gond nélkül tovább lépett és hetyegett mindenféle lányokkal, én meg inkább tettem, amit kell az iskolában nem alacsonyodtam le senki mellé, a bálokon pedig elfogadtam a rajongást és hogy mindig akad, aki a kedvemben próbál járni még akkor is, ha mind fárasztóan butának, vagy túlontúl nyomulósnak tűntek is. - Igazad van, volt időszak, amikor érdekeltek a neveletlen bunkók is, de szerencsére ebből már kinőttem. Fiatalság, bolondság. - vonom meg a vállamat, mintha csak annak lett volna betudható, hogy elcsavarta a fejemet, hogy tizenhat voltam, hogy ő volt az első csókom és minden más is és hogy érdekelt az izgalma a szokatlan stílusának azokhoz képest, akiket előtte ismertem, de hát azóta évek teltek el és már nem vagyok tizenhat, akinek csak az efféle izgalom számít, akármit is mondott neki a nagymamám, amikor elvitte az ajándékot neki. Ő valahogy mindig is látott bennem valami mást, valami többet, azért is szerettem hozzá járni, mert mellette sokkal jobban elengedtem magamat, de már egy éve halott és az utolsó időszakát is betegesen töltötte el. Ő már nincs, hogy azt mondja ne csináljam és nem a pénz a lényeg. Amúgy is, ha nem az, akkor mi? Szerelem? A szerelem buta illúzió, aminek bármikor vége lehet mindenféle magyarázat nélkül, ahogyan erre Ansley is rámutatott nekem. - Na persze, mintha téged érdekelne más boldogsága. Ne nevettess! - pillantok rá most már egyre morcosabban. Még jó, hogy csak vizet kértem, mert könnyen lehet, hogy ha tovább folytatja, akkor egyszerűen a képébe öntöm és ez egy forró kávé esetén sokkal kellemetlenebb lenne, mint a vízzel. - Ennyit akartam csak, add át a szüleidnek is a meghívást, és jelezzetek vissza, hogy eljöttök-e, hogy tudjuk hogyan készüljünk. Persze nem gond, ha esetleg nem értek rá, tudom, hogy ilyen rövid idő alatt nehéz átszervezni az ember életét. - vetem oda és most én dőlök hátrakarbafont kezekkel, hogy tőlem akár el is mehet, főleg ha csak szemétkedni tud. De mit is vártam? Végül is ő dobott, de legalább tudom, hogy tényleg azért, mert nem érdekeltem. Minden bizonnyal nem volt más neki csak egy játék egy nála fiatalabb lánykával. Egy kihívás, hogy eltud-e szórakozni az úrikisasszonnyal és ha tovább hergelem magamat tényleg a képébe öntöm azt a pohár vizet is. Láthatja rajtam jól, hogy kezdek egyre morcosabb lenni és tisztában van vele, hogy azért van egy hirtelen, meggondolatlan oldalam is.
Látom én, hogy meglepődik és mintha zavart is lenne, de hogy ezt akartam-e, ennyit akartam-e csak? Nem, magamnak se vallanám be csak úgy, hogy miről is szól ez, de valahol talán legbelül mégis csak csalódott vagyok, főleg ahogyan beszélni kezd, bár ez furcsa érdeklődés talán betudható valaminek, ami mégis csak érdekes lehet. A kora érdekli, tényleg? Tény, hogy Ansley idősebb nálam, gyakorlagilag ő már majdnem felnőttnek számított, amikor megismerkedtünk. Tizenhat voltam, tapasztalatlan még mindenben, ő pedig annyi, mint én most, de már nem vagyok tapasztalatlan és ezzel ő is tökéletesen tisztában van. - Egy évvel. Mit számít egy év? - vonom meg a vállamat felszökkenő szemöldökkel nézve rá. Fürkészem a tekintetét, mintha próbálnék a fejébe látni, de nem vagyok legilimentor, úgyhogy erre esélyem sincs. Mit várok vajon? Más reakciót, hogy mégis csak azt lássam valami hatással van rá? Olyan könnyedén dobott, hogy gyakorlatilag vérigsértett vele és igen pocsék napok következtek utána. Én voltam a balga lélek. Nem szabadott volna senki felé ennyire kitárulkoznom. Pedig tudtam én ezt, és mégis elgyengültem, de azóta se tettem meg soha. És most Alioth esetén furcsa érzés az egész, mert valahol legbelül mégis tudom, hogy valami hiányzik, ami után azóta is vágyakozom és amit nem tudom, hogy hová kellene tennem magamban. Talán, ha azt látom őt ennyire nem érdekli az egész, akkor könnyebb lesz nekem is továbblépni, vagy ha úgy felszítom magamban a haragot iránta, akkor nem gondolok majd arra, hogy mennyire felperzselt minden egyes csókja. - Most erre van szükségünk. Nekem és a családomnak is. Tudod, hogy ez így működik az én világomban. Idővel, ha a szüleid követni akarják a rendet, akkor majd neked is keresnek valakit. Talán mág ki is szemeltek egy unalmas fruskát. - a hangomban persze ott egy jó adag megvetés, amivel ügyesen leplezem az esetleges féltékenységet, hiszen nem kellene annak lennem, főleg hogy tisztában vagyok, hogy a mi kapcsolatunk után azért neki bőven voltak kisebb-nagyobb kis kalandjai. Gyorsan tovább lépett és minden egyes lányt szívből utáltam. - Alioth rendkívül udvarias és tisztelettudó és persze vagyonos, ami szintén nem utolsó szempont. Nem csak próbál befurakodni a társaságba, hanem a nagyszülei eleve elismert tagjai annak. - teszem még hozzá megemelve az államat, hiszen mindig is fennhordtam az orromat és most nagyon is jólesik azzal büszkélkedni, hogy olyasvalaki lesz a férjem, akit elismernek mások is. Lehet, hogy oldalági gyerek, hogy a nagyszülei csask nem rég próbálták megtalálni vele a közös hangot, de akkor se valami senki. Arról nem is beszélve, hogy a McGalagony név se utolsó azért a varázslótársadalomban, még ha nem is aranyvérűek, vagy nemesek, de nemesi rangom már van, nekem pénz kell, hiszen nekünk jelenleg abból van túlságosan kevés.
Hogy miért csinálom? Talán magam sem tudom. Várok valamit? Lehet, hogy így van. Hogy azt mondja ne tegyem? De miért is mondaná, hiszen ő küldött el, ő szakított, akkor miért érdekelné egy esküvő, hiszen tudta jól, hogy a végcél ez az én világomban. Az életem így működik és ezzel ő is tisztában volt már akkor is, amikor egymásba bonyolódtunk. Lehet, hogy jobb is volt így, hiszen a szüleim nem fogadták volna el őt, és a jelenlegi helyzetben nincs is más megoldás, mint pénzt szerezni, hogy ne bukjuk el a birtokot és ezért most csak én tehetek, akkor pedig áldozatot kell hoznom akkor is, ha Alioth annyira hideg és... távolságtartó, hogy az már szinte fáj. Mégis akármit is próbálok elhitetni magammal megdobban a szívem, amikor meglátom felállni. Igen, tanult valamennyi jómodort tőlem anno, hiszen még nem rendelt és illedelmesen köszönt. Biztosan felettébb meg van lepve, hogy találkozni akartam vele, hiszen csúnyán váltunk el, ami nem csoda, hiszen szakított és még csak el se magyarázta rendesen az okát. Azóta pedig tisztában vagyok vele, hogy azért voltak futó kapcsolatai. Egyszerűen csak minden bizonnyal megunta a dolgot és nem volt benne annyi gerinc se, hogy elmondja. Nem akart bujkálni és titkolózni, vagy csak nem érdekeltem már eléggé, ami persze bántotta annyira az önbecsülésemet, hogy rettentő dühös legyek rá jó ideig és most is ezt kell előszednem szépen a mélyből. Azt a dühöt, amit éreztem akkor, amikor azt mondta, hogy vége, még ha valójábna ez is volt a leglogikusabb döntés, még ha nekem kellett volna is megtennem előbb. - Szervusz Ansley! - köszönök én magam is felettébb kimérten. Rég találkoztunk, ebben igaza van, hiszen azóta az iskolában is elkerültem nagy ívben. Végül is nem is volt olyan nehéz, más házba járunk, más szakra, más évfolyamra és a Roxfort elég nagy. - Csak egy pohár vizet. - válaszolok, hogy aztán leüljek és elővegyem a borítékot, amíg ő elmegy, hogy leadja a rendelést. Nem szándékozom sokáig maradni, csak... azt hiszem csak látnom kell az arcát, amikor odaadom neki a meghívót. Ha látom, akkor könnyebb lesz kivernem a fejemből. Ha újra előhúzom azt a dühöt, amit éreztem, amikor dobott, akkor sokkal könnyebb lesz majd igent mondanom a kellő pillanatban. Akkor... továbbléphetek, mert most csak azon járt az eszem szinte végig, amígy próbáltam Alitohnak úgy előadni ezt az egészet, hogy ez neki is hasznos lesz a házasság, hogy milyen is volt Ansleyvel, hogy mennyire édes volt a csókja, hogy mennyire tetszett a vad természete, erre itt van Alioth a maga kimértségével... Ég és föld. Szóval türelmesen megvárom, amíg visszatér a vizemmel, sima buborékmentes ásványvíz, hogy aztán immár az elővett borítékot szépen elétoljam az asztalon végigcsúsztatva egy szó nélkül az első pillanatokban. Csak akkor pillantok fel rá, amikor visszahúzom a kezemet. - Úgy gondoltam ezt mégis csak személyesen adom át, ha már a családod a társaság tagja. - teszem hozzá, hiszen a meghívó az ő nevére is szól, de egyben a szüleiére is, akik annyit küzdöttek azért, hogy elfogadják őket. Végülis mi is csak ezért ismertük meg egymást, mert ők annyira a felső tízezer közé akartak tartozni és mert Ansley meg nagyon nem. Gondolom ez azóta se változott gyökeresen, hiszen ha jól tudom most az Akadémiára jár. Auror... hogy mennyire nem illik hozzá mások védelme és megmentése, hiszen egy önző alak.
Igen, fura kettősség ez, hiszen én nevelem Danielt, de nem én vagyok az apja. A fiú esetében még úgy-ahogy megállom a helyem, de Alex... Úgy érzem, apaként már nem vagyok jó szülő. Danievel eleinte ott volt Gray, aki igen sokat tett hozzá a fiú személyiségéhez, utána jött a tragédia, Vittoria halála, ő lelépett, Dany pedig velem és az anyjával maradt. Nem szívesen gondolok bele abba, hogy Paisley volt az, aki ilyenné formálta a srácot. Jobban szeretném mindezt a saját érdememnek tekinteni, de bolond lennék szemet hunyni a vele eltöltött évek felett Dany életében. - Tudod, nálunk a család egyenlő a kötelességgel – szólalok meg. Minden országban fontos a vér és a rokonság, de az olaszoknál ez igen kiemelkedő helyet foglal el. - Nem bírtam volna tükörbe nézni többé, ha őt és a húgomat magára hagyom. Szükségük volt rám. Angela tehát Daniellel együtt hozzám költözött, majd egy idő után beutazta szinte egész Európát a románcai révén. Sokáig veszekedtem vele, mire rájött, hogy ez nem tesz olyan jót a fiának, úgyhogy Dany huzamosabb ideig nálam maradhatott. Egészen a Roxfort kezdetéig. De legalább addig volt alkalma világot látni és egy-két nyelvet megszeretni. - Erre nem kérhetlek meg határozottan, de ha néha ránéznél, hálás lennék érte – mosolyodom el, elvégre tényleg jobb lenne, ha Emmába futna bele büntetés szempontjából, semmint McGalagony vagy Piton professzorba. Mintha Alex szántszándékkal keresné a szigorúbb tanárokat. Arról persze fogalmam sincs, hogy Daniel igyekszik minden iskolai értesítőt eltüntetni előlem, ami Alex büntetéseiről szól, szóval annak jóformán csak a töredéke jut el hozzám. Nyilván igen mérges lennék, ha mindez visszajutna a fülembe. Valljuk be, ez nem sokat javít a helyzeten, csak az unokahúga alá adja a lovat. - Ne sajnáld, ez az én hibám – csóválom meg a fejem, hiszen magamban be kell látnom, hogy ebben nem csak az általam kiszemelt nők voltak a hibásak. Igyekeztem azt megtalálni, aki hibátlan, de ilyen a világon nincs. Melody se volt az, őt is leginkább csak a gyász szépítette meg utólag. Köztünk is voltak viták, noha sose annyi, mint másoknál. - Majdnem férjhez mentél máshoz? - ismétlem meg a mondatát némileg döbbenten, elvégre ezek szerint Emmának szüksége van valakire az életében, minden áron. Meglep, hogy a szerelem helyett a biztos utat választotta, persze azt már nem tudhatom, miért hozta meg ezt a mindent megváltoztató döntést. Igen, kellemetlen élmény, amikor valaki mást választanak helyettünk, de nem a házasság oldja meg a magányt. A társas magány szinte ugyanaz, mint a teljes. - Én úgy érzem jobb, ha titokban marad – felelem, azt azonban már nem teszem hozzá, hogy legszívesebben semmi közöm se lenne ehhez a világhoz. A lányom és az unokaöcsém beleszülettek ebbe, őket nem tilthatom el tőle, nem is teszem hát, de én még mindig nem szándékozom a kelleténél jobban belefolyni a mágusok ügyeibe. Az vagyok, de közben mugli is és az egyszerűbb életet választottam. - Én tényleg nem... - visszakozom ismét, hiszen látom Emma zavarát, ahogy azt is, hogy igazán kellemetlenül érintette a téma. Soha életemben nem voltam olyasvalaki, aki annyira gyereket szeretett volna, Alex is csak becsúszott és hát Melodyval se terveztük igazán, az a baba is csak jött, magától. Igaz ugyan, hogy felettébb örültem a hírnek, de még évekig nem terveztem akkoriban. - Nem, persze, menj csak – ülök továbbra is döbbenten a helyemen, miközben a nő fagyijának maradékára siklik a tekintetem. Ezt – úgy érzem – igazán sikerült elrontanom. A fene se hitte volna, hogy ez ennyire kényes téma. Végül, amint elbúcsúzom Emmától, maradok még egy kis ideig, miközben magamat rágom a saját hülyeségemen. Ha egy férfinak nincs gyereke, akkor nincs, egy nő számára azonban ez igencsak kellemetlen pont, illene már megjegyeznem. Lehajtom az italom maradékát, majd fizetek, hogy folytathassam az utam. Csak reménykedem abban, hogy Emma nem orrolt meg rám annyira, hogy el se fogadja a meghívásomat a nyárra.
- Azért ez mégis majdnem olyan, büszke lehetsz magadra, főleg ha vállaltad Daniel nevelését pedig nem is a fiad. - nem akarom túlzásba vinni, csak mert régről ismerjük egymást, de akkor is úgy gondolom, hogy nem könnyű feladatot vállal az ember a nyakába, ha egy gyereket próbál meg felnevelni akkor meg főleg, ha már nem is kisgyerekkorban kezdi, szóval ő összességében még nagyobb kihívást kapott így, hogy Alexet csak későn ismerte meg, mintha eleve mellette nőtt volna fel. - Hát persze! Idővel biztosan megjön majd az esze, bár ha nehéz vele, akkor félek tőle, hogy addig lesz még néhány kihívásod vele szemben. Esetleg próbáljak meg rá figyelni az iskolában? Persze csak szigorúan titokban. - na nem mondom, hogy folyton a nyomában akarnék járni, az fura lenne és még kiszúrná, de annyit azért csak megpróbálhatok segíteni, hogy időnként ránézek, vagy ha bajba kerül, akkor esetleg ne más, komolyabb szigorúbb tanárral találkozzon először, hanem mondjuk velem. Abban biztos vagyok persze, hogy nem tolakodhatok be a személyes szférájába, nem is akarnék, de mégis csak megpróbálhatok segíteni, hátha tudok. - Oh... sajnálom Luca. - bököm ki talán kissé zavarban is, hiszen ez elég komoly téma és sejtem, hogy nem olyasmi, amit csak úgy akárkinek elmondana. Megtisztelő, hogy nekem igen, de talán tényleg kicsit zavarbaejtő is, hiszen egyáltalán tettem semmit azért, hogy megnyíljon nekem, habár tény, hogy én is épp igen komoly dolgokról beszélek neki. - Ha arra vagy kíváncsi, nem volt könnyű. Azért is mentem majdnem férjhez máshoz. Próbáltam elszakadni tőle, erre ő akkor vallotta be, hogy valószínűleg mégis többet érez mint barátság, amikor már az oltár elé kellett volna kísérnie. Elég... Nem is tudom, olyan volt, mint egy hidegzuhany. Abban a pillanatban úgy éreztem én vagyok a legnagyobb idióta a világon és most képtelen vagyok beszélni vele. - szinte hadarok, ahogyan megpróbálom felvázolni neki az elmúlt hetek eseményeit. Hát igen talán érthető, ha ezek után a nyarat nem szívesen tölteném az országban sem. Valahogy nem tudom hogyan viszonyuljak Maxhez. Évekig szenvedtem és ő képes és tönkre teszi az esküvőmet, míg én olyan sokáig néztem, ahogyan Dana után epekedik. Azt hiszem kiszerettem belőle néhány pillanat alatt, mintha valaki behúzott volna, hogy "térj már észhez!" Arra egyetértően bólintok, hogy McGalagony jó helyettese lehet majd idővel Dumbledorenak, bár úgy fest, hogy igen jól tartja magát, ami alapján valószínűleg még jó ideig kitart majd az igazgatói székben. - Azt hittem idővel... de persze ez a te döntésed. - bólintok végül lassan. Igazán nincs jogom beleszólni az életébe, de hát lássuk be az ilyesmi mindig kibukik valahogy. A titkok ritkán maradnak örökké rejtve és ha úgy derül ki, hogy nem ő mondja el. Nem is tudom, de én a gyerekei helyében megértő lennék, végül is nem olyan nagy dolog ez, mintha gyilkos lenne vagy mi a szösz. - Nem, nincs semmi baj, végülis érthető, ha az a normális, ha valakinek az én koromban már van gyereke, csak sajnos nekem ez nem adatott meg és már... - akadok el, hiszen talán már nem is fog. Elmúltam harminc, ahhoz hogy gyerekem legyen igazából már nem sok időm van, hogy szüljek, de még csak olyan férfi sincs az életemben, akinek ezt megtehetném, tehát... - Ne haragudj, azt hiszem jobb, ha megyek. Remélem tényleg... összefuthatunk nyáron Rómában. - tolom el a maradék néhány falatnyit fagyit magamtól. Igazán nem az ő hibája, de ez mégis csak egy igen kényes téma és nem akarok itt előtte kiakadni rajta. Nem tudhatta, mi nők már csak ilyen érzékenyen kezeljük az ilyesmit, ami azért érthető valahol.
- Gyakorlatilag én se vagyok az – ingatom meg a fejem. - Alex csak a nyári szüneteit tölti nálam, ünnepek alatt az anyjával van. Dany pedig nem a fiam, csak én nevelem már hosszú évek óta. Amikor azonban ezt ő vágta az arcomba... Nos, azt hiszem, az ehhez hasonló érzéseket egy olyan embernek se kellene átélnie, aki gyereket nevel. Borzalmas, még abban az esetben is, ha valóban ez a helyzet. Elvégre, én voltam ott az apja helyett, de a negatív élményeket is én kaptam. Ezt Graysonnak kellett volna mondania, nem nekem. Mi tagadás, a mai napig bántanak a rég elhangzott szavak. Nyomokat hagynak maguk után, méghozzá igen fájdalmasat. - Remélem, felnőttként nem lesz ennyire hirtelen természetű – értek egyet Emmával. - Elvégre, mi is sokat változtunk az évek alatt, nem igaz? - mosolyodom el az emlékeken. Nagy nőcsábász voltam annak idején, de így, negyven éves koromra némileg leültek bennem az akkor tomboló hormonok. Akadtak ugyan felnőttként is afférjaim, ezek egyikéből született meg Alex is, de korántsem annyi, mint iskolás koromban. A lányok egymás után fogták a kilincset napi szinten. Őszintén szólva akadt olyan alkalom is, amikor annyit se kellett a váltásra várni. - Igazság szerint igen – biccentek egyet a nő feltételezése hallatán. Amikor Melody meghalt, tényleg hosszú ideig nem voltam képes semmilyen kapcsolatra sem. A vágy meg volt bennem, nem tagadom, de az érzelmek hiánya miatt nem lettem volna képes rá. Túl mély űr maradt bennem. - Érzelmileg azóta se sikerült annyira közel kerülnöm senkihez se – vallom be töredelmesen, noha Emma fel se tette az ezt érintő kérdést. - A legjobb barátod? - ismétlem meg a nő szavait, kissé felvonva a szemöldököm a helyzet hallatán.. - Ez tényleg elég... furcsa – nyögöm ki nehézkesen, elvégre még belegondolni se egyszerű egy ehhez hasonló helyzetbe. Ha Melody és köztem annak idején ugyanez alakult volna ki, elég nehezen viseltem volna a dolgot. Nyilván belementem volna a barátságba, hátha meggondolja magát, de minden bizonnyal sokat szenvedtem volna a közelében. - És ez neki tökéletesen megfelel így? - teszem fel a kérdést némileg azért habozva, hiszen tényleg nem áll szándékomban olyasmibe nyúlni, amivel esetleg túllőhetek a célon. - És neked? - Mert egyszerűen képtelen vagyok megállni, hogy az ő szempontjára ne kérdezzek rá, hiszen itt és most Emma a fontosabb. Elvégre, szerette azt az alakot, amiből végül semmi se lett, vagy ha mégis, akkor nem úgy alakult, ahogy a nő szerette volna. Borzalmas érzés lehet, főleg úgy, hogy érzelmileg továbbra is a közelében van, mint barát. - Talán McGalagony kitűnő jelölt lenne erre a posztra – vetem fel az ötletem. - Évtizedek óta tanít Dumbledore mellett, osztja a nézeteit. Olyasvalakibe nem szeretnék belefutni, aki ismét megreformálná az iskola felvételi rendjét. A mugli születésűek hamar hátrányba kerülhetnek – ingatom meg a fejem, hiszen a Dumstrangba fel se vennék őket. Így Daniel is bukta volna azt, hogy bármikor is mágus lehessen belőle. Na és természetesen én is. - Nem igazán – felelem őszintén. - És reménykedem abban, hogy soha életükben nem fognak erre rájönni. Ha kiderülne, mindketten elfordulnának tőlem, ebben biztos vagyok. Még jóval a születésük előtt lemondtam az életem eme részéről, nem is számítottam rá, hogy Dany valaha is varázsló lesz majd. Alex esetében erre jóval nagyobb volt az esély, de az anyja elfelejtett szólni a létezéséről – fejezem be némi enyhe indulattal a hangomban. Emma talán nem érti az indokaimat, hiszen – szerencsére – neki még nem kellett ehhez hasonló helyzettel szembenéznie. Két út közül választhattam, én pedig az egyik mellett tettem le a voksom, ezen már nem áll szándékomban módosítani. Mondjuk, ha egyikük olyan helyzetbe kerülne, hogy csak én menthetem meg őt, habozás nélkül felfedném a titkomat. - Bocsánat, én nem úgy gondoltam – visszakozom, amint észreveszem a nő hangulatváltozását. Nem, tényleg nem arra gondoltam, hogy az ő szerepe az lenne, hogy gyereket kell szülnie. Egyszerűen csak azt hittem, talán már van neki. Nincs azzal semmi gond, ha nincs és... Áh, ebbe tényleg elég jól belenyúltam, csak remélni merem, hogy emiatt nem hagy rögtön faképnél.
Biztosan nagyon ijesztő lehet, ha az embernek eltűnik a gyereke. Sejtelmem sincs róla, hogy mit élhet át ilyenkor egy szülő, hiszen nekem nincs sajátom, de azért annyi beleérző képességem van, hogy sejtsem, hogy nagyon pocsék érzés lehet és persze már a legrosszabbakat gondolja az ember ilyenkor. - Teljesen érthető. Nem gondolkodott, ti pedig halálra aggódtátok magatokat és nem volt jó kezdés a lányodnál sem gondolom. Sajnálom, a gyerekek... nehéz lehet szülőnek lenni. - bököm ki végül. Egyáltalán nem érzem úgy, és nem is éreztetem vele, hogy e miatt rosszul kell éreznie magát, vagy elítélném. Az ember néha tesz dolgokat hirtelen felindulásában, amit később megbán. Az a fő, hogy megbánja és persze az, hogy nem legyen gyakori a dolog. Akadnak ugyanis verekedős szülők, akik mindig bocsánatot kérnek, de aztán újra megteszik mindenféle változás nélkül, na azzal van a baj, nem egyetlen pofonnal, ami végülis még jogos is volt. - Nem lehetett könnyű akkor a lányodnak az indítás sehogysem, most pedig még kamasz is, ami még nehezebbé teszi. Remélhetőleg pár év múlva majd együtt nevettek minden butaságon. - gondolom azért ebben a korban aztán még nehezebb dolga van. Kiskorban nem alakult ki a megfelelő bizalom, most pedig még nehezebb elérni, aztán ebbe még a kamaszkor is csúnyán beleszól. Nem irigylem érte, főleg hogy nem az ő hibája, hiszen a lány anyja csinálta az egészen. A helyében teljesen jogosan lennék dühös rá, nem csoda, ha sokat vitatkoztak. - Jajj Luca! - nevetem el magamat megrázva a fejemet. Kedves a bók tőle, de igaza van nem tudom hogyan kezeljem és általában megmaradok inkább magamnak a legtöbb esetben, e miatt mások is nehezen nyitnak felém. Meg aztán ott volt a rajongásom Max irányába hosszú évekig, amin igazából snekinek se sikerült átjutnia. - Gondolom miután meghalt, akit igazán szerettél te is nehezen nyitottál újból ugye? Nos, akit én szerettem nem halt meg, hanem a legjobb barátom lett. - vonom meg tétován a vállamat. Szóval igazából még ha valaki nyitott volna is felém olyan könnyedén pattintottam le, mint annak a rendje, hiszen mindig Max volt a fontosabb. Volt persze egy-két futó randim, egy-egy pasi még diákként az iskola vége felé és felnőttként is, de egyikük sem tolerálta, hogy bármikor bármit félredobok Maxért. - A mi időnkben még csak szimpla tanár volt, de kinőtte magát és úgy sejtem még jó ideig a Roxfort élén marad. Igazából nem is tudom, hogy ki lenne alkalmas, hogy az utódja legyen, olyan... furcsa lenne. - pedig ő már akkor is idősebb tanárnak számított, amikor mi odajártunk, aztán évekkel később már igazgatóvá lépett elő. Elég szép karrier annyi szent, de meg is van az oka, hiszen kiváló varázsló, nem véletlenül szerepel még Csokibéka kártyán is. Azért oda sem jut be mindenki. - Nem is akarod nekik soha elmondani? Rosszabb, ha véletlenül derül ki nem gondolod? - ha már elég idősek akkor csak tudnak titkot tartani a család többi tagja előtt, de a titkolózás valahogy soha sem vezet semmi jóhoz, én legalábbis attól tartok. Nincs jogom persze, hogy tanácsot adjak, vagy beleszóljak az életébe, hiszen sok-sok év után találkoztunk most először, de mégis kibukik belőlem. A kérdésre azért elpirulok, hiszen ez mégis csak kényes téma és tényleg olyan, mintha illene, hogy legyen gyerekem. - Nem, sajnos nem úgy alakult az életem. - sóhajtok egy aprót, de látványosan el is csendesedem és a fagyimba temetkezem, amiből azért sejthető, hogy ez tényleg kényes téma. Na igen melyik nő az, aki szívesen beszél arról, hogy nem sikerült családot alapítania, elmúlt harminc éves és épp túl van egy majdnem esküvőn, amiből végül semmi sem lett, tehát még csak kilátásom sincs az idő pedig rohan.
Ruci 
