2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Igen, reménykedtem benne – válaszolom Dane kérdésére szemrebbenés nélkül, majd lenéző képet vágva hallgatom végig a mondandóját. - Hiányoznak? Nos, nekem egyáltalán nem hiányoztál, úgyhogy akár vissza is mehetnél oda, ahonnan jöttél. Lorelai halála pedig teljes mértékben a te hibád volt, úgyhogy ha bűnbakot keresnél, akkor elsőként talán nem ártana tükörbe nézned. Ez az első olyan alkalom, hogy nyíltan kimondom azt, amit gondolok, ráadásul Dane előtt, akivel évek óta nem álltam ennyire szemtől-szemben. Én voltam az, aki leszúrta a lányt, de az előttem lévő férfi tettei vezettek egészen odáig... Ő tette meg a legelső lépést, amikor udvarolni kezdett a szőkeségnek, miután nagy nehezen elmeséltem számára, hogy tetszik nekem a lány, ő viszont ezzel egy kicsit sem törődve tette meg Lorelai felé a kezdő lépéseket. Ő volt az, aki megharapta, majd vérfarkassá változtatta, hogy ezáltal is ellene fordítson... és igen, ő volt az, akit eredetileg üldöztem, hogy végezzek vele, mégis Lorelai került a kezeim közé, erre azonban túl későn jöttem rá. - Tudod, megbízom a barátaimban – felelem. - Sophiára csak egy ember jelent veszélyt, az pedig te vagy, senki más... Ha már annyira aggódsz az épségéért, akkor igazán megtehetnél a kedvemért annyit, hogy eltakarodsz innen... Gyilkos tekintettel pillantok rá, miközben a láthatatlan bilincsek a csuklója köré fonódnak, ő pedig bosszúéhes tekintettel viszonozza tettemet. Nem érdekel, nem félek tőle, nem szabad megijednem, mert akkor ő győz, annak pedig beláthatatlan következményei lehetnek. - Nem érdekel, miért hagytál életben – válaszolom rezzenéstelen arccal, miközben ő megpróbál szabadulni, mindez azonban nem jár sikerrel. - Ahogy az sem érdekel, hogy mit tudsz és mit nem... Közel sem tudsz eleget ahhoz, hogy ítélkezz felettem. Ezt mondva meglegyintem a pálcám, minek hatására Dane egy láthatatlan kéz erejét érezheti a fején, ahogy az előrelendíti arcát a Merengőbe. Küzdhet, ahogy csak tud, de reményeim szerint pont elég erejét elvették az átokzsákok ahhoz, hogy a próbálkozásai kudarcot valljanak. A férfi arca végül elmerül a tálban, hogy pár pillanat múlva az emlékeimben köthessen ki.
Futok. Ha Dane megérkezik, akkor egy nyurga srácot pillant meg elsőként, ahogy az a sötétben, a fák között rohan mindenre elszánt tekintettel, kezében azt az ezüstkést szorongatva, mellyel később Lorelai életét oltja ki. Korántsem hasonlítok a mostani önmagamra, sokkal esetlenebb és gyengébb volt a testfelépítésem, ha valaki elsőként pillant meg, minden bizonnyal nem az jut eszébe, hogy szörnyekre vadászok, hiszen azok könnyedén elbánnak velem is. Most azonban nem érdekel a dolog. Dane-re vadászok, a legjobb barátomra, aki még mindig fontos számomra, noha, amit nemrég megtudtam, teljesen megváltoztatja a véleményemet róla. Dane-nek talán fogalma sincs arról, hogy milyen mágiával, de elértem azt, hogy ő is minden háttérinformációval rendelkezzen, amivel én is... Tudhatja, hogy nemrég felkeresett engem Lorelai, hogy bevallja számomra azt, hogy Dane az, akivel le szeretné élni élete hátralevő részét. Mindent megosztok vele az érzéseimről is, így azt is tisztán tudja, hogy akkor és ott, úgy éreztem, elárult engem és egy világ dőlt össze bennem... Ezért is vagyok itt: végezni azzal, aki elvette tőlem azt a lányt, akit mindenkinél jobban szerettem, és aki most azt szeretné, ha Dane mellette lenne. Az emlékbeli önmagam megtorpan, amikor hirtelen mozgolódást pillant meg a fák között. Nem látok sok mindent, de azzal nagyon is tisztában vagyok, hogy egy vérfarkas van a közelemben, aki csakis a volt barátom lehet, senki más... Tisztában vagyok azzal, hogy sietnem kell, nincs vesztegetnivaló időm, Dane bármikor megneszelheti a jelenlétem. Habozás nélkül cselekszem hát, előrelendülök, majd tövig mártom a kést a jószágba, aki elterül a földön, majd kezd átalakulni. Eleinte biztos vagyok abban, hogy Danné változik, helyette azonban Lorelai alakja bontakozik ki, én pedig remegő térdekkel kezdek el hátrálni a teste mellől. Normális esetben kirántanám a kést, ebben a pillanatban azonban más gondolatok kavarognak a fejemben, ami az emléket szemlélő férfinak is feltűnhet. Tisztán érezheti a hirtelen jött felismerést, ami teljes erővel sújt le rám, majd a gyászt, ami minden mást elsöpör, végül pedig megjelennek a miértek folyamatos özöne... Miért ő? Miért nem Dane? Miért nem ismertem fel? Miért kellett pont neki meghalnia? Az emlék itt elsötétül, nem áll szándékomban a férfival megosztani a további történteket, egyszerűen nem érzem életbevágóan fontosnak. Dane ismét a tanáriban találhatja magát, a bilincs továbbra is a csuklóján, nem áll szándékomban szabadjára engedni, túl veszélyes lenne.
- Gondolod, hogy ilyen egyszerűen elmesélem, hogy mit miért csinálok? Azért jöttem vissza, mert hiányoznak a régi idők, de nem felejtettem el, amit tettél, így miért is ne keseríthetném meg az életedet? – Igazából unalmas is lenne, ha egykori barátja nélkül kellene léteznie. Régen szinte minden együtt csináltak, versenyeztek a lányok szerelméért, s végül Lorelai lett az, aki mellett mindketten ki tudtak teljesedni, s egyúttal ő lett a vesztük is. Jó eséllyel már nem lesz olyan a kapcsolatuk, mint egykor, Dane igazi szörnyeteg lett, ám ha belegondolunk, Peter múltja sem makulátlan, ahogyan azt Sophia tudtára adta. Na nem, a vérfarkas nem mondott el mindent, csak annyit, amivel meg tudta ingatni a lány bizalmát, de annyira mégsem gázolt a kapcsolatukba, hogy mindez ne lenne visszafordíthatatlan. Mintha.. csupán annyi kárt akarna okozni, hogy az még izgalmas legyen, de ne lélekroncsoló.. - Valakinek szemmel kellett tartania, ha már te leléptél. Annak a lánynak számos ellensége van, holott nem is tud róla. Egy kicsit sem néztél utána..? – kérdezi maró gunnyal, miközben észleli, hogy a szoba ellene dolgozik, a vadász igazán jó munkát végzett, ám Dane mindig is a sötét mágiák nagymestere volt, nem elégedett meg a bensőjében élő fenevad erejével, aurorként képes könnyedén hárítani Peter mesterkedéseit, ám most túlságosan kiváncsi, így kénytelen legyengülten fogadni a vadász kérdéseit. Megrebben, ahogyan satuként érzi maga körül a bilincseket. Sötét pillantásából érezhető, hogy ha valaha kiszabadul, annak beláthatatlan következményei lesznek. Bestiális módon húzza fel az ínyét, kilátszanak a fogai, igaz, ezúttal még nem agyarak. - Többet tudok, mint hinnéd. Nem gondolkoztál el rajta, hogy miért hagytalak életben Peter? Most azt hiszed, újat fogsz tudni mutatni? – Ránt egyet a béklyón, de az még inkább rászorul a végtagjaira, szinte marja a bőrét, amitől egyre jobban sápad, de kész küzdeni a sorsa ellen. Tudja, hogy az egykori jóbarát valójában nem annyira macsó, hogy árston neki. Mindegy, amíg az emlékutazás folyik, addig kitalálhat valamit, hogy elmeneküljön, nem szándékozik bennerekedni a csapdába.
Furcsa számomra, hogy nem lett komolyabb következményei a gyilkosságnak, hiszen szent meggyőződésem volt, hogy Dane engem akar bemártani, lett is volna rá lehetősége, mégsem tette. Most ennek mi értelme van? Igazság szerint én ugyanis semmit sem látok ebben az egészben, szóval továbbra sem árt óvatosnak lennem. Valami célja mindenképp van, csak annyira kuszán futnak a szálak, hogy már semmiben sem lehetek teljes mértékig biztos. - Nahát, de rég hívtál már így – elhúzom a szám a megnevezésre, kicsit sem tetszik a szó, főleg azért sem, mert aki használja, azt már rég nem tekintem a barátomnak. - Te? Megijeszteni engem? Megöltél egy tanárt, az Azkabanban lenne a helyed, ennek ellenére még hatalmat is kaptál a kezedbe. Hogy csinálod? Válasz helyett kérdezek, Dane figyelmét igyekszem lekötni, amit nem árt megtennem, ha előnybe szeretnék kerülni vele szemben. Jó eséllyel már hat a mágia, amit összeállítottam számára, habár ő ennek semmiféle jelét sem mutatja, úgyhogy nem árt kissé visszafognom magam. Ha ismét fejjel megyek a falnak, annak nagyon nem lesz szép vége, ezt pedig nem igazán szeretném. Dane vérfarkas énje bármikor támadhat, jobb, ha nem ugrom neki óvatlanul. Egyelőre még várok. - Beszéltél Sophiával? - teszem fel a kérdést, miközben igyekszem könnyed hangnemben beszélni. Zavar a tudat, hogy a férfi a lány körül ólálkodik, megbántam már, hogy megszakítottam vele a kapcsolatot, egyelőre azonban semmit sem tehetek. Haragszik rám a lány, minden bizonnyal nekem sem tetszene a gondolat, hogy a hátam mögött Dane-el találkozgat, úgyhogy egyelőre jegeltem a kettőnk közt lévő dolgot. Időközben előhúzom a farmerem zsebéből a pálcám, intek egyet felé, mire a hátam lévő merengő a férfi felé indul el, majd közvetlenül előtte áll meg a levegőben. Még egy intés, mire Dane csuklói körül láthatatlan bilincs jelenik meg, mely blokkolja az erejét egy rövid időre. Az aurorok tanulják ezt a varázslatot, nekem pedig sok ismerősöm van az annak készülők közül, úgyhogy volt alkalmam kilesni ezt a kis trükköt. - Gondolom, fenemód érdekelnek Lorelai halálának részletei, nem igaz? - függesztem tekintetem a vérfarkasra, miközben felállok a tanári asztalról, de továbbra sem mozdulok a férfi irányába. Még egy utolsó, kétségbeesett lépés ez, hogy megpróbáljam eltéríteni a szándékától. Érthető okokból nem meséltem el senkinek sem a részleteket, hiszen igencsak kellemetlenül érintett a visszaemlékezés, de most az egyszer kivételt teszek. Nem tudom, Dane miket hallott pontosan vagy esetleg miket szűrt le a későbbiekben, de nem árt tisztázni ezeket a tévedéseket. - Szerveztem neked egy kis utazást az emlékeimben, jobban tennéd, ha alaposan megfigyelnéd az eseményeket... Nem változtattam rajtuk semmit sem, minden így történt, csak a valós eseményeket fogod látni. Megkérdezném, hogy benne vagy-e, de ez most nem rajtad múlik... Nem hiszem, hogy Dane-ből bármiféle érzelmeket is ki fog váltani a dolog, elvégre nem egy érzelgős alkat, de ha már ilyen messzire hajlandó volt elmenni, akkor csak megviselte a lány halála annak idején.
A férfi nem tudja, hogy miért éppen a tanári lett becélozva, kissé még irónikusnak is tartja, mivel éppen egy helyettesítő tanárt koncolt fel Peter nevében. Komolyabb folyománya viszont nem lett az ügynek, mintha Dane pusztán függőben akarná tartani az ügyet, hogy tovább gyötörhesse a fiút, ám valójában nem árt neki. Ez pusztán jelzésértékű volt, hogy a barátságuk úgyszólván menthetetlen, és ha Peter ultimátumot mer adni, akkor a vérfarkas maga is vadásszá válik, és szépen elkezdi ritkítani az egykori haver egyre szűkebb ismeretségi körét. Egyenlőre pusztán egy helyettesítő tanár volt a cél, nélkülözhető báb, akit Dane már jó előre kinézett. Olyan valaki, akinek se kutyája, se macskája, akiért senki nem fog könnyet hullatni, mert egy unalmas tárgy új helyettesítő pedegógusának jelentkezett. S mint új auror tanácsadó a vérfarkas nem tartott kihallgatásokat, lezárta a jegyzőkönyvet néhány odaillő alátámasztással, miszerint a felnőtt részlegen nem volt kiskorú veszélyben, így ha van is felelős, indíték hiányában külső feljelentés nélkül lezárul a nyomozás. Peter vélhetően az indokra akar rákérdezni, hiszen Dane szélsebesen távozott. Belép kopogás nélkül az ajtón, s gunyoros biccentéssel méri végig az ifjút, aki ilyen magabiztosan láblógáz az asztalon. - Na helló kishaver. Már hiányoltalak. A cuki csajszid szerint leléptél egy időre. Megijesztettelek? – Kérdezi élcelődő éllel, noha egyértelműen rosszul van, de ebből semmit sem mutat. Észrevétlenül szimatol, de sejti, hogy valami csapdába sétált bele, amelyből csakis jól működő ösztönei menthetik meg. Várható volt, hogy Peter előbb-utóbb lépni fog valamit. Dane pedig szépen végigcsinálja, ha mást nem, a móka kedvéért, hiszen mindenre talál megoldást.. Behúzza maga mögött az ajtót, ha most vezet innen kiút, az csakis a vadászon át lehetséges..
Nem szokásom magamnak keresni a bajt, de most kifejezetten én küldtem egy baglyot Dane-nek, azzal a szöveggel, hogy ha találkozni szeretne velem, akkor jól tenné, ha ebben az időpontban megjelenne a tanáriban. Ez az a hely, ahol reményeim szerint nyugodtan megtehetem azt, amit szeretnék, és még be is biztosítottam magam a férfival szemben... Sokkal nagyobb a fizikai ereje nálam, ezt kénytelen vagyok belátni, nekem azonban olyasmik vannak a tarsolyomban, amik kissé visszatarthatják... Az a pár perc, amit ezzel nyerek, kifejezetten elegendő lesz arra, amit magamban már napok óta tervezek. Az amulett még mindig a mellkasomon pihen, noha a mágikus ereje már igencsak fogyóban van, nem sok támadással szemben hatásos, de több, mint a semmi. Ha az ember Dane-t várja, nem árt készülnie valamivel. A tanári asztalon ülök, jóval lazábban, mint általában, arcom elég megviselt, majdnem úgy nézek ki, mint aki már napok óta nem aludt, pedig ez egyáltalán nincs így... Aludtam én mostanában, többet is a kelleténél, habár visszatérő rémálmaim vannak Lorelai halálának a pillanatáról, noha ezúttal Sophia mered rám üveges tekintettel, a szája sarkán lecsurgó vékony vérpatakkal. Ijesztő látvány, amióta azonban Dane felbukkant az ő közelében is, csak ez jár a fejemben. Már nem állok szóba vele, napokkal ezelőtt beszélgettünk személyesen, a Valentin-napon utoljára, azóta leginkább csak kerülöm vagy levélben kommunikálunk, de ezeknek is leginkább csak összeveszés a vége. Nehéz olyasvalakit megvédeni, aki néha szánt szándékkal keresi magának a bajt. Maga a tanári szoba ugyanúgy néz ki, mint mindig, azzal a kis különbséggel, hogy itt-ott elrejtettem átokzsákokat a reményeim szerint hamarosan felbukkanó Dane ellen. A kis csomagocskákat olyan füvekkel töltöttem meg, melyek hamar bekerülnek a levegőbe, szagtalanok (így a férfi nem lesz képes őket túl hamar felfedezni, csak amikor már érzi a hatásukat), és lehetőleg minél hatásosabbak. Nem egy nagy valami, ezzel vérfarkast nem lehet megfogni, egyszerűen csak olyan emberi lesz, mint én. Pár percre elveszti azt a fene nagy erejét, amely a farkas-kórral jár, a gyorsasága sem lesz kiemelkedő, minden előnye szertefoszlik velem szemben. Senki sem kedveli ezt a csapdát, mivel gyenge és sok előkészülettel jár, nekem azonban most kifejezetten erre van szükségem. Beszélnem kell Dane-el, azt a bizonyos emléket már a Merengőbe töltöttem, ha minden jól megy, lesz alkalmam megszemléltetni vele. Egyszerűen csak szeretném, ha megismerné a lány halálának körülményeit... Nem volt ott, nem tudhatja, mit éltem át, nem láthatta a fájdalmamat sem... Komolyan képes azt hinni, hogy mindenféle bűnbánat nélkül élem tovább az életem? Egy ember meghalt miattam, cselekednem kell...
