2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Peter kifakadására egyszerűen nem reagálok, hiszen nem látom semmi értelmét. Ennyi járt nekem és lássuk be még így is elég nehezen vett részt a játékban. Ellenkezett és még most is ott a kulcs a lábában, mert még arra se szánta rá magát, hogy azt kiszedje. Végül is nem panaszkodhatom, tényleg nem volt egyszerű dolga, hiszen be kellett másznia egy koporsóba, de arra is volt esély, hogy meg se teszi, mert képtelen felülkerekedni a félelmein. De tőlem azt várja, hogy felejtsem el, hogy majdnem a szívembe mártott egy ezüst tőrt? Hogy az életem csupán centiken múlt és hónapok felépülési időszakára volt szükség, hogy újra lábra tudjak állni mind a fizikai mind a lelki sérülés miatt? - Kell? Nekem már nem kell semmit sem tennem Peter. Azt teszek, amit akarok és cseppet sem érdekelnek sem Dane sem a te játszmáid. A ti gondjaitok a tieitek, engem miért is érintene? - kétkedőn pillantok rá, csepp bizalom sincs bennem sem felé, sem Dane felé. Elmegyek, mert eldöntöttem és mert nem látom értelmét maradni. Együtt dolgozni velük, mintha mi se történt volna? Mintha nem lenne ott a heg a szívem felett azóta is? Rossz időben még szinte érzem a pengét, ahogyan a húsba hatol. Ezt nem lehet csak úgy elfeledni és semmissé tenni, mintha meg se történt volna. Nem is tudom hogyan gondolja a közös - Nekem nincs szükségem a segítségedre és Danenek sem hiszem, csak igyekszik nyitni felé, de hogy mi az oka, azt nem tudom, majd te rájössz. Viszlát Peter! - ha ő nem megy, hát akkor majd megyek én. Ezen nem fogunk összeveszni, de ha különösebben nem tartóztat, akkor távozóra fogom én is, annak ellenére, hogy Peter leült és érdekelné valami közös akció. Nem is értem, hogy miért és miből gondolja bármelyikük is, hogy mi valamiféle csapat lehetünk a múltbéli események után. Én akkor járok a legjobban, ha tovább lépek, de gondolom Peter már megint csak önmagára gondol és nem arra, hogy nekem hogyan lenne jobb. Régen is azt nézte ő mennyire lett megbántva és nem azzal foglalkozott, hogy nekem mennyire tett keresztbe a viselkedésével, vagy a folyamatos féltékenykedéssel, miközben sose látta nekem mennyire fáj, amikor másokkal van. Most is csak saját maga számít és nem az, hogy nekem hogyan lenne jobb nem igaz?
Megjegyzés -- Ruha -- Zene -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Miközben Peter Lorelai-nak mond ellen, Dane már egyértelműen látja, hogy a régmúlt ütőképes triója már sosem léphet egy színpadra ismét. A három testőrnek befellegzett. Dane nem is nagyon maradna tovább, hiszen a szőkeséggel nem szándékozik szócsatát vívni, ha meg is teszi, azt mindenképpen kettesben, az mégiscsak hangulatosabb, mintha ott van Peter is, aki tartja a gyertyát. Különben sem lenne az igazi, hogy Lorelai a megnövekedett hatalmával ott legyen a kettőjük nyomozásában, hiszen Peterrel válvetve olykor bizony nyakukba veszik a világot, és mondjuk bejárják Európát. Az útjukba akadó ügyekkel pedig belátásuk szerint cselekednek. Egy nagyszájú kislány még elfogadható útitárs, ám egy önérzetes, és kiszámíthatlan bestia már kevésbé. - Legyen így. Részemről is. – Legutóbb ő már megtette, még búcsúcsókot is adott, Lory azonban egy utolsó játékra invitálta, ami lássuk be, nem volt a farkas ellenére, de az igazi végszót mégiscsak Peter adja meg, aki viszont Sophiát tekinti levegőnek. Akkor pedig ez a kérdés el is dőlt, Dane számára Lorelai a múlt, ám Peter a szöszitől nem tud szabadulni. Legalább nem keresztezik egymás útját. Pedig milyen izgalmas volt, az örökösen kiszámíthatatlan taktikázás. Most Dane-nek ki kell találnia újabb vérpezsdítő mókát, ezúttal már Sophia oldalán. A napló zavaros kérdése egyébként is sok talányt felvet, ha Loryt mindez nem érdekli, hát Dane nélküle fog lépni. Peter pedig majd egyszer állást foglal. - Akkor tudjátok, hogy hol találtok kölykök. – Biccent, és ahogyan Lory is megmondta, ő már távozik. Sötét árnya azonban mindig velük lesz, sosem fognak tőle igazán megszabadulni, hiszen az alfa mindig törődik a falkával, Dane pedig igazi társas lény, egyedül nem is tud meglenni. Most is cinkos mosollyal az ajkán néz vissza a két fiatalra, majd búcsút int.
//Köszi a játékot, akár majd lehet következő egyszercsak^^//
Ismét együtt a nagy csapat, a régi hármas, de – bárhogy is hívjuk – már semmi sem a régi. Dane ugyanaz, aki volt, én is ugyanaz vagyok, aki voltam, Lor azonban teljesen megváltozott bizonyos okok miatt. Ez pedig mindhármunk múltjába éket vert, méghozzá nem is akármilyet. A lány volt köztünk az igazi kapocs, ő tartott annak idején össze minket, persze csak addig, amíg meg nem neszeltem, hogy ő és Dane... Na igen, akkor és ott dőlt el végleg, milyen viszonyban leszek a féltestvéremmel. Elvégre, jól tudta, hogy éreztem valamit Lorelai iránt, ennek ellenére azonban fogta magát és ráhajtott! Onnantól fogva olyan a viszonyunk, amilyen, ez talán még visszafordítható is lett volna, de az utána történt dolgok... Még nagyobb súlyt helyeztek ránk és hiába él és virul Lorelai, ami történt, megtörtént. - A kezedbe helyeztem az életem! - felelem Lor szavait hallva, miközben alig hiszem el, hogy ezt tényleg ő mondja. - Meg is ölhettél volna, na és amit Sophiával tettél nemrég... Azt hiszed, a végtelenségig hagyni fogom, hogy azt tégy, amit szeretnél? Semmi sem jogosít fel arra, hogy másokat is belerángass ebbe, semmi! Én és Dane hibáztunk akkor és ott, de nem gondolod, hogy ideje lenne túllépni ezen? Hibáztathatsz minket, haragudhatsz ránk, de hagyd abba ezt az őrültséget! Bűntudatom van a történtek miatt? Igen. Nyilván még Dane is megszenvedte a maga részét, talán néha még rosszabb is volt, amikor azt hittük, Lorelai halott. Az, hogy életben van, felszabadított a bűntudat nagy része alól. És igen, bánom még amit tettem, nagyon is, de Lorelainak akkor is túl kell lépnie ezen, hiszen magában be kell látnia, hogy a sérülése ellenére se képes bántani minket. Elvégre, ha tényleg hajtaná a bosszúvágy, rég megölt volna minket, nem fáradna azzal, hogy játszadozzon velünk. Ez csak számára is felesleges munka lenne... És igen, lelkileg számomra is hatalmas nyomást jelentett ez az egész, még máig is súlyos teherrel nehezedik a vállamra, néha szinte összeroppant, annak ellenére is, hogy a lány életben van. Hiszen miattam szenvedett ki tudja meddig! De ennek az őrült hajszának semmi értelme, ezt neki is be kell látnia magában. - Elég volt? - nyílik el kissé csodálkozva a tekintetem. Igen, azt szerettem volna, ha Lor feladja a bosszúját, de ez így túl hirtelen. Mindenesetre, igyekszem nem túl döbbent képet vágni, helyette csak elégedetten biccentek egyet. Végre valami jó hír. - Ezt szerintem el kell elvállalnod – jegyzem meg csak úgy mellékesen, miközben helyet foglalok az egyik fotelben. - Gondolod, hogy Dane téged is belerángatna ebbe, ha nem lenne muszáj? Valami van a háttérben, valami olyasmi, ami téged se hagy ki ebből... És mindez talán még a lelkünknek is jót fog tenni. Elvégre, ha a történtek ellenére is képesek lennénk csapatban dolgozni, akkor az igazi megkönnyebbülés lenne. Számomra legalábbis. Lor szerencsére letett a bosszújáról és igaz ugyan, hogy csapatban se kíván velünk dolgozni, de ha arról lemondott, amiért eredetileg idejött, akkor esélyes, hogy idővel ebben is változik a véleménye. Mindenesetre, Dane se fogja távozóra a dolgot, szóval be fogja avatni a szöszit is a részletekbe. - Én Sophiával már egyáltalán nem beszélek – suhan át egy halvány fintor az arcomon, hiszen bánom a dolgot, de talán így jobb neki is. Nem egyszer bántottam már meg, amióta Dane felbukkant a környéken, mostanra pedig eljutottunk odáig, hogy inkább tudomást se veszünk a másik jelenlétéről. Nem mintha sokkal jobb lenne a mostani felállás, de így legalább nem bánthatom meg ismét. Ahogy pedig elnézem, Sophia egyáltalán nem bánja a döntésemet. - Nem megyek sehova – csóválom meg a fejem. - Nem tudom, mit szeretnél, de én segítek neked. Ennyi jár részemről... Danere pillantok, az ő döntését várva, és tudom jól, hogy Lorelai azt mondta, nem kér belőlünk, de ha már itt van, miért ne segíthetnék számára? Én voltam az, aki miatt megsebesült és szenvedett, törleszteni szeretnék minden áron.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Lorelai McGregor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-03-27, 15:21
Dane végül elfogadja a kikészített teát és ez őszintén szólva cseppet sem lep meg. Most is ő a rugalmasabb, mint mindig. Sokkal jobban fogadta, amikor végül Peter mellett döntöttem, mint Peter a tényt, hogy bármikor is érdekelt Dane. Személyes sértés, mindent úgy kezel, arra pedig kénytelen vagyok felnevetni, amikor arról beszél, hogy ezzel már kvittek vagyunk. Egy játék úgy véli, ahol ő végülis meg se sérült, mert ezt is Dane vállalta fel helyette egyenlő azzal, hogy lényegében majdnem megölt, hogy hónapokba telt mire nagy nehezen a lábadozásom végén sikerült összeszednem magamat? Nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolja, de mégis úgy fest, hogy igen, ezért a nevetés, ami cseppet sem vidám. Nem is tudom arra képes lennék-e még. - Tehát úgy vélek kvittek vagyunk, hogy az, hogy be kellett másznod egy koporsóba és semmi bajod nem lett egyenlő azzal, amikor, akit szeretsz kis híján végez veled? Látszik, hogy fogalmad sincs róla vadász létedre, hogy egy ezüst tőr milyen fájdalmakat okoz nekünk. - itt Danere pillantok, hiszen ezt ő pontosan tudja, ahogyan nem olyan régen sikerült meg is tapasztalnia abban a sellő faluban. Tudok róla, ő pedig jó eséllyel tudja, hogy tudom, hiszen figyelem a lépéseiket. Peternek ellenben fogalma sincs, ahogyan igazán talán arról sem, hogy milyen fájdalmas volt a lelkemnek az egész, hogy pont ő okozta a majdnem halálomat. Nem csak azért épültem fel olyan lassan és nem azért telt évekbe mire újra felbukkantam, mert az a seb olyan nehezen forrt be, hanem azért is, mert a lelkem olyan nehezen állt újra össze, de mint ahogyan a sérülésem után is ott maradt a heg, a lelkem sem lett olyan, amilyen volt régesrég. Ezért pillantok rájuk most is komor tekintettel és rázom meg a fejemet, amikor Peter Danetől vár valamiféle eligazítást. - De mondjuk, hogy ezzel nekem elég volt. Úgyis eltudjátok szúrni nélkülem is az életeteket, nem kell hozzá asszisztálnom, de tisztázni akartam, hogy nem kell valami... közös munka sem egyikőtökkel sem. Mondhatjuk, hogy ez itt a búcsú. - vonom meg végül a vállamat, hiszen sejtem én, hogy Dane milyen terveket ápolgatott, hogy majd mi csapatban dolgozunk együtt, hogy majd minden szép és jó lesz, ha már én is erősebb lettem és hogy majd talán Peter sem támadja hátba, ha épp rossz napja lesz, de nekem erre nincs szükségem. Nem tudom csak úgy elfeledni a múltat, maximum a hátam mögött tudom hagyni, de azzal minden apró részletét el kell hagynom. Alyssának van igaza, nem kellett volna ide jönnöm, de így talán nagyobb eséllyel fogok tudni tovább lépni. - Egyetlen kérésem van csupán. Ne vonjatok be mást a csatáitokba, mert már rájöhettetek, hogy sosem lehet jó vége. Az a lány, csak rosszul jöhet ki abból, ha köze van hozzád, te is tudod. Őt is gyászolni akarod évekig? Hát te? - Danere pillantok először, hiszen tudja jól, hogy a kis barnáról beszélek, akire ő akaszkodott rá, ahogyan Peter is tudhatja jól, hogy a kis barátnőjéről van szó, akit már így is sikerült megbántania az utóbbi időben nem is egyszer. Dane fizikai sebeket okoz főleg, bajba sodorja az embert, Peter ellenben minden egyes elszúrt lépésével azok szívében forgatja meg a tőrt, akik állítólag fontosak a számára. Vajon mikor jönnek rá, hogy egyszerűen mérgező a jelenlétük? Az utolsó kortyot is közben felhörpintem a poharamból, aztán leteszem a csészét a kis asztalra. - Az ajtó nyitva. - teszem végül hozzá, hiszen nincs több mondani valóm, mehetnek a saját dolgukra, de épp ideje, hogy megértsék mindketten ez nem egy út az enyémmel. Nekem valahogy meg kell találnom önmagamat. Talán képtelen leszek rá, talán van rá esély, de olyan már sosem leszek, mint voltam.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Mosolyogva járatja a tekintetét, Peter úgy évődik Loryval, mint ő szokott Sophiával. Valahogy ez már nem az ő dolga. Történt ami történt a szöszi és közte, ám ez a másik kettő még továbbra se tud leszállni egymásról, ami csak egyet jelent, nem tudnak a másik nélkül élni, bármit is mondjon a lány, ezúttal Peter mondandójára tud bólogatni. A bosszúszomjas időnek vége, és ha úgy játékot is keresnek maguknak, azt már nem feltétlenül egymás bosszantására teszik majd. - Mi már egymást is megpróbáltuk párszor, de ez nem volt úgy igazi vágy. Csak amolyan véres játék, mint a tiéd is most. – Ő részéről már lezárta a dolgot azzal az utolsó csókkal. Nem érez Lorelai iránt mást, csak valami nosztalgikus élményt, hiszen a lány volt az első komoly szerelme, majd az első vérfarkas, akit ő választott át. Így mindig lesz helye a szívében, és igen, ha arról volna szó, hogy a lány halálos veszélyben lenne, egyetlen egyszer kérhetne tőle szívességet, de hogy ha nem hall most ismét évekig róla, hát semmivel nem lesz kevesebb a világa. Peter viszont valahol mégiscsak vérrokon, akinek törölgetni kell az orrát, és egymás nélkül igazából miért kéne boldogulniuk? Ölhetik egymást, de a végeredmény ugyanaz, az egyik szülőjük közös, így együtt halnak ha kell. - Megmondtam neki is, csak én ölhetem meg őt. – Vonja meg a vállát kacagva Peter felé. Nem, a fiú lassan már felnőtt, érett férfi, Dane nem sokáig kezelheti kölyökként, el kell engednie a kezét, de miért tenné, ha egyébként jól elboldulnak. Sosem lesznek egyformák, de az, hogy máshogyan gondolkoznak, végtére is előnyt jelenthet. Megszűnt a szerelmi háromszög, Lorelai már nem Dane-é, ráadásul Sophia tekintetében sem kell versenyezniük, Peter pedig egyszer majd elfogadja, hogy egykori barátnéjével nem lesz több. - Nos, mivel a koporsó lehetett volna a végzetünk is, így.. nem sietek sehova. Ha már így alakult. – Biceg oda a lányhoz, és lemondva a whiskey-ről várakozóan int, hogy bizony ő is kér teát, mert miért is ne? Kiváncsi, hogy ha már itt vannak, akkor mit akar kihozni szöszink a dologból.
Ez a koporsóba való befekvés... De most komolyan, miért élvezi ennyire Lorelai, hogy szórakozhat velünk? Dane annyira engedelmes, mint egy pincsikutya, habár ez nem is csoda, ha már a farkas és a kutya rokonságban állnak egymással. Én azonban képtelen vagyok leküzdeni a félelmeimet, főleg abban a tudatban élve, hogy Lor bosszút forral ellenünk és mi van abban az esetben, ha azt itt és most szeretné megtenni? Erre Dane egyáltalán nem gondolt? Fel se merül benne, hogy talán önként helyezi a lány kezébe az életét? Az út végén úgy pattanok ki a fabörtönömből, mintha tüzes szögekkel égetnének odalenn, azt pedig szinte tudomásul se veszem, hogy majdhogynem úszok a vízben. Na igen, ha az ember mentális félelmei elég erősek, akkor az a fizikai testén is nyomot hagy, ez ellen senki se képes semmit se tenni. Én pedig életem legrosszabb pillanatait éltem át odabenn, ezt felesleges is tagadnom. A sötétség, a bezártság, a kétségek... Ezek mind-mind jelen voltak, én pedig egyiket se voltam képes leküzdeni, pedig akadt pár olyan helyzet már az életemben, ami vetekedett ezzel is. - Téged is jó újra látni, Lor – biccentek gúnyos felhanggal a szőkeség felé, majd szinte felhorkantok a következő szavai hallatán: - Már megbocsáss, de ehhez hasonló véres játékban neked se egyből a csapatmunka jutna eszedbe. Vagyis igen, felmerült bennem, de a koporsós mozaik betette nálam a kiskaput... Más helyzetben talán hajlandó lettem volna engedelmes sakkbábu lenni, de az, hogy a legnagyobb félelmem tárul a szemem elé, ráadásul azt olyasvalaki alkotta meg, akinek nem titkolt szándéka ártani számomra... Hát, köszönöm, de nem kérek belőle. - Vajon miért van az, hogy ennyire nem vagy képes elengedni a múltat? - vonom fel a szemöldököm Lorelai kérdése hallatán. - A bosszú eddig rendben van, de szerintem ezzel a kis játékkal mindketten törlesztettük a magunk részét, nem gondolod? Dane és én már rég túltettük magunkat a dolgon, te pedig itt vagy egészségesen. Kész, vége a dalnak. Vissza se kellett volna jönnöd. Megcsóválom a fejem, elvégre sokkal jobb volt számomra abban a hitben élni, hogy Lorelai meghalt, mert ez az oldala... Hiányzik a régi szőkeség, még mindig nem adtam fel a reményt, hogy odabenn még jelen van. Inkább csak azon csodálkozom, hogy Dane számára nem jön be a lány ezen oldala, pedig ő aztán élvezi a veszélyes emberek társaságát. - Volt valami konkrét elképzelésed is ezzel a játékkal vagy csak csapattréninget tartottál? - teszem fel a következő kérdésem a lány felé. - Mindegy, itt vagyunk, nem térhetnénk a tárgyra? Nem igazán érdekelnek jelen pillanatban a szemrehányó szavak, elvégre Dane rendelte ide Lort. Vagyis, nem ő rendelte, de valamilyen okból beszélni szeretett volna mindkettőnkkel. Mintha valami naplóról lett volna szó, ami veszélyt jelent ránk nézve... Fene, ebben a nagy izgalomban még az is kiment a fejemből! Mindenesetre, várom, hogy Dane eligazítást tartson ezen a téren és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy olyasvalakivel vagyunk egy szobában, aki bármikor megölhet minket. Figyelek azért Lorra is, de jelen pillanatban Dane felé fordulok. - Csak vázold neki is, utána majd meglátjuk... - sóhajtok egyet, mert ha Dane Lorelait is be szeretné vonni a munkába, akkor az azt jelenti, hogy csapatban kell dolgoznunk, ami számomra nehezen megy. Talán pont emiatt szerette volna a lány tesztelni a dolgot.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Lorelai McGregor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-03-12, 19:21
Dane hozza a formáját, ahogyan természetesen Peter is. Nem is tudom, hogy vajon mindig is ennyire nyafogós volt, vagy ez valami új keletű dolog nála? Persze végig láttam mindent és már csak arra vártam türelmesen, hogy megérkezzenek. Persze, hogy mi volt a célom... azt még az sem biztos, hogy elmondom. Az is benne van a pakliban, hogy puszta szeszélyből játszottam velük, vagy talán tényleg azt szeretném, amit Dane gondolt, hogy újra jóban legyenek? A bosszú miatt jöttem vissza, de mindketten túlélték a kis játékot és nem lett komoly bajuk akkor sem, amikor először futottunk össze, de erre gondolom ők is rájöttek már. Változtam ugyan, de bármire még így se vagyok képes? - Nem a pasim Dane, ezt te is tudod. Majdnem megölt, ez elég jó ok a komoly ellentétre nem gondolod? - na persze tény és való, hogy mindketten megcsókoltak az első találkozáskor, amikor visszatértem, de ez nem annyira meglepő, ha azt nézzük, hiszen mindkettejükhöz kötődtem és mindketten kötődtek hozzám, no meg minden bizonnyal volt egy jó nagy adag lelekiismeretfurdalásuk is, amiért lényegében miattuk haltam meg, vagy legalábbis azt hitték. Mindenesetre Peter tényleg megérkezik, miközben én még mindig a székemen ücsörögve kortyolgatom a teát, mintha mi se történt volna. Dane távozni készül, én pedig a szemtelen kijelentésével egyáltalán nem foglalkozom. Tudom milyen és azóta csak még olyanabb lett, azért is szurkál folyton oda. Ő már csak ilyen és ilyen is marad. - Nos, ahogy mindig most sem sikerült összefognotok, azaz főleg neked nem... Peter. - pillantok rá, aztán Danre siklik a tekintetem. Furcsa, hogy kettejük közül elvileg ő a sötétebb alak és mégis ennek ellenére ő az, aki megpróbálta ezt az egészet jobb útra terelni. - Vajon miért van az, hogy neked még mindig fontosabb Peter, mint fordítva? Tényleg nem unod még, hogy pesztrálod őt, miközben úgyis mindig azon töri a fejét, hogyan szúrja a hátadba a kést? - nem, ezt a részt tényleg nem értettem sosem. Dane itt van igen és mégis Petert védi, próbál vele értelmesen viselkedni, miközben folyamatosan újabb és újabb támadást kap. Egyáltalán miért nem hagyja annyiban az egészet? És hogy én magam foglalkozzam Peterrel, vagy ezzel a dumával, amit Dane lenyomott? Láthatóan eszem ágában sincs, sőt úgy fest egyelőre nem tűnik úgy, mintha tartóztatni akarnám bármelyiküket is. Végtére is az ő döntésük, hogy maradnak-e, az ajtó is nyitva, bár Peternek még lesz egy köre, ha itt végzett, hogy eltávolítsa a kulcsot a lábából, ami történetesen a bejáraté még az első szobából. Ha nem lett volna olyan tohonya ezúttal is, akkor már az elején eltűnhettek volna és el se jutnak a koporsókig, de hát... számítottam rá, hogy nem így lesz és úgy se lesznek képesek összedolgozni, legalábbis főleg Peter, mert Dane még hajlott volna-e felé, ha csak rajta múlik.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene -- [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez igaz pajtás, elboldogulsz, itt a hogyan a kérdés. Együtt mégiscsak többek voltunk. – Hiába hogy Dane nem egy érzelgős fajta, amióta egymásra találtak abban a kusza családi káoszban, sokáig igenis elválaszthatatlanok voltak. Kiegészítették egymást mind érzelmileg, mind tudásban, hiszen ha Peter volt a higgadt vadász, aki a felderítésben ügyes, Dane volt az ösztön, aki tudott mások fejével gondolkozni. Minden külön töltött dacos év csupán egy szeg volt a koporsójukban, ami a végzetük felé sodorta őket. Ám Lorelai többé már nem állhat közéjük, hiszen Dane lemondott róla, akárcsak a bosszúról, s Peter bármilyen féltékeny is lenne, a férfit mindez már nem érdekli, kész Sophiáért bármit megtenni, akár róla is lemondani, ha úgy hozná a helyzet, hogy ezzel tudja a lányt megvédeni. - Azért én el tudnám képzelni hogy a régi idők emlékére te én és, meg valami jó nő.. – Vigyorodik el, talán csak azért, mert farkas, de sosem tudott meglenni mások társasága nélkül, és ha a jövőben Sophia csatlakozna hozzájuk, hát miért is ne? A kis barna oknyomozó riporternek van hozzá szeme, hogy felfedje, ami a nála idősebb, és szakavatott férfiak előtt is rejtve marad. Ám előtt Peternek kell túl lennie azon, hogy elfogadja, Dane képes a továbblépésre, s nem csak azért van itt, hogy örökös kárhozatot hozzon a vadászra. Befekszik hát a koporsóba, hiszen ennél rosszabb már nem jöhet, még ha Peter ágál is ellene. A férfi ugyanis tudja, hogy Lory inkább szeszélyes, semmint bosszúszomjas. Nem adta volna meg a lehetőséget Dane-nek arra a bizonyos szembesítésre, ahol a csók is elcsattant, sőt, mintha még ki is provokálta volna. Afféle búcsúként, amelynek keretein belül mindenki új életet kezd. Biccent még Peternek, ez lényegében egy szarkasztikus bátorítás is lehet, hogy kövesse csak a példáját. Aztán amikor kiér a másik oldalon, s meghallja a szöszi szavait, a saját hülye dumáját ismeri fel benne. Túlságosan kitanította, ráadásul Lory a halála óta még viccesebb is lett. - A zsák meg a foltja szivi. Az állítólagos pasid még egy koporsóba se hajlandó bemászni érted. – A fájás lábát kiemelve kászálódik ki a teknőből, de nem teszi szóvá, hogy Lorelai milyen hülye vicceket csinált, hogy Dane a saját testében kellett, hogy turkáljon miatta. – Tea? Megfáztál kicsim? – Rázza a fejét, neki aztán erősebb kell, nem holmi hurutoldó. Aztán megjelenik vélhetően Peter is. – Azt hiszem nekem mennem kéne, valahogy nem akarom a gyertyát tartani a békülős szexhez.. – Húzogatja a szemöldökét, neki úgy érzi már nem nagyon van helye, kivéve ha Lorelai tartóztatná, és magyarázattal is akarna szolgálni.
- Hogy engem bosszants? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, noha ezt azért aláírom. Még ha nem is tökéletes a kapcsolatunk Dane-el, akkor is féltestvérek vagyunk és valamilyen hülye okból kifolyólag én is aggódnék, ha egy nap szem elől veszteném. Már szinte a mindennapjaim részévé vált, még abban az esetben is, ha ezt nehéz elfogadnom. Mert kegyetlenül nehéz ám. - Különben sincs szükségem a segítségedre, ha nem vetted volna észre, boldogulok egyedül is. Itt persze nem az érzelmi életemre gondolok, mert az a maga módján kész katasztrófa, hanem leginkább a vadászatra. Abban azért igenis jó vagyok, ezt még ő is beláthatja magában, hiszen apám szinte mindenre kitanított annak idején. Na, nem mintha ő nyugdíjba vonult volna, hiszen még elég szépen űzi a mesterséget, de már nem olyan aktív, mint annak idején volt. Szerencsére azonban született egy fia, akinek átadhatja az imádott szakma minden csínját-bínját, én pedig még élvezem is a dolgot. Ezért is örültem annyira, amikor a látványmágia szakról átvettek a bestiamester-szakra. Sokat szenvedtem a szintvizsgával, de sikerült és meglepő módon nem is volt olyan nehéz. Minden álmom az volt, hogy aurornak állhassak, de ezt sajnos el kellett vetnem magamban. - Mert szerettem veletek lenni, de most... - sóhajtok egy mélyet, majd tanácstalanul megcsóválom a fejem. Igen, Lory fantasztikus, ebben egyetértek Dane-el, ez a véleményem pedig a mai napig nem változott meg róla. Más lett ugyan, de még mindig vonz benne valami, amit nehéz szavakkal meghatározni. Veszélyes, ugyanakkor azonban mégis benne van a régi Lor, akit még nem tettünk tönkre. Aki még mindig szeret minket. Vagyis, leginkább csak remélem, hogy még mindig benne van, mert ha nem, akkor nagy bajban vagyunk. - Mindegy, csak tűnjünk el innen, mert kiráz a hideg ettől a helytől... Minden egyes falban veszélyt sejtek, Lory játéka pedig kezd kifejezetten piszkossá válni. Már az elrablásunkkal is túlzásba esett, de ez már mindennek a teteje. Minek szórakozik velünk? Miért nem tehetünk már pontot az egésznek a végére? Unalmas ez a macska-egér harc, amit velünk művel. - Hát persze... - vágok le egy keserű fintort Dane szavai hallatán, miközben figyelem, amint bemászik a két koporsó egyikébe. Már a látványba is beleborzongok, mégis miként képes ezt megtenni? Méghozzá ilyen hidegvérrel... Álldogálok még pár percig magamban, azt remélve, hogy Lory megunja a dolgot és reagál valamit, de semmi. Egyedül Dane koporsója indul el a falba, majd tűnik el teljesen, én pedig szoborrá dermedve állok a helyemen a lehetőségeimet latolgatva. Most vagy elengedi Dane-t, vagy egy még rosszabb helyre viszi. Bár, a koporsóknál már semmi se rosszabb, nem igaz? Remegő lábakkal bár, de bemászok én is a sajátomba, majd lehunyt szemmel várok. Nem akarom látni, ahogy rám csukódik az a valami, egyszerűen nem bírnám ki, hogy végignézzem. Helyette csendben várom, mit eszelt ki Lor számomra. Mert valami csavar van a dologban, ebben teljes mértékben bizonyos vagyok. Talán Dane már rá is jött, én azonban még itt fekszem tudatlanul ebben az átokverte valamiben és rettegek. Na, nem Lory-tól, hanem magától a tárgytól. Félelmetes, a szöszi pedig mindent tud rólam. Talán a rémálmaimat is valóra szeretné váltani?
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-02-26, 12:04
Peter nem kap semmiféle érdemi választ, ellenben Dane amikor befekszik és magára húzza a koporsó tetejét azonnal megérzi a mozgást. Peter ebből csak annyit lát, hogy a koporsó behúzódik a falba és eltűnik a szeme elől. A sajátja még ott van nyitva, ahogyan eddig is, de vajon Lorelai türelmesen vár, amíg képes lesz leküzdeni a saját félelmét, vagy egyszerűen képes lenne otthagyni egy lezárt szobában? Jelenleg ez az, amit Peter nem tudhat, hiszen a lány megváltozott a miatt, ami történt vele, és ahogyan Dane fejtegette már nem teljesen ember, még hozzá olyan valaki, akitől lényegében elvették az életét, hiszen mindenki azt hiszi, hogy halott.
Dane a túloldalon lyukad ki, egy újabb üres szobában, de itt már van ablak, sőt még egy kivezető ajtó is. Ezen kívül még csak nincs is egyedül, ugyanis az ablak mellett gőzölgő teát kortyolgatva egy széken ücsörög a szőkeség is. - Szinte biztos voltam benne. - csak ennyit mond, pedig akár Dane haragjára is számíthatna, de úgy fest, hogy valami miatt nem tart attól, hogy a vérfarkas neki esne, pedig a szavai alapján, amiket minden bizonnyal Lorelai pontosan hallott sejthetné, hogy Dane épp elég dühös volt még percekkel ezelőtt, hogy akár ez is bekövetkezhessen.
Dane Seoras
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-02-21, 19:06
- Úgy gondolod kishaver? Akkor mi a jófrancért vagyok még mindig itt, és törölgetem az orrodat? – Horkan fel most alaposan elvesztve az önuralmát. Csak azért nem keni dühében Petert a falhoz, mert úgy véli, hogy a féltestvérének kell az örökös marakodás, hiszen ezzel tudja Dane-t valami példaképként kezelni. Még ha negatív példaképként is. De van előtte egy erős, magabiztos férfimodell, amihez próbál felnőni, méghozzá úgy, hogy mindig lerántaná maga mellé, hiszen pont Peter az, aki Lory elvesztését követően az érzelemmentes apátiába menekült. Ha Dane elmondaná neki, hogy mind Sophia mind Jade mellette lel lelki támaszt, még fel is akasztaná magát. Holott Dane gyilkos, egy hidegvérű gyilkos, mégis úgy tűnik, hogy a falkájának tekinti a kölyköket, és mellettük mégiscsak kiáll. - Amikor hármasban nyomoztunk, az mégiscsak tetszett. Rég volt már, de nem tudom elfelejteni. Minden hülyesége ellenére hiányzik. Meg tudnám ölni, ezzel együtt viszont fantasztikus nő volt.. – Csóválja a fejét, holott tudja, hogy Peter majd ide is valami szarkasztikus dumát fog nyomni. Egyszerűen a kölyök sosem tudja magát elengedni. Mintha mindig valami drótkötelen táncolna, ezt pedig Dane gyomra sosem vette be. Éppen ezért hagyja inkább rá a vérfarkas, és inkább simán kiszedi a kulcsot a lábából. Végülis ez még nem halálos seb, és ahogyan Peter hisztizik, azzal úgysem old meg semmit. Vehetjük ezt afféle bosszújátéknak is, legalábbis a férfi így gondolkozik. - Befejeznéd? Vagy tudod mit, majd csak rá fogsz jönni, hogy már nem az a kis ribi, akit befolyásolhatsz. Már rég nem az. – Csóválja meg a fejét a morbid látványon, s reméli, hogy a lábsebe pár napon belül fel is szívódik, lévén nincs kedve sokáig bicegni. A koporsók ötlete szinte adja magát. Lory már nem ember, hanem ő is természetfeletti, így nem csoda, ha halálcsapdát állít össze, amelyből az enyészet egyértelmű szimbólumán át vezet az út. - Akkor hát jóccakát. – Lép majd ereszkedik bele a koporsók egyikébe, s magára is húzza a fedelet. Ha odament talál valami kapcsolót, járatot, hát miért is ne lenne, de azt is el tudja képzelni, hogy Lory kacagja nyitja majd fel az egész kijáratot, mondván, hogy ez jó móka volt. Dane fura módon máris megmosolyogva az elképzelését. Peter meg lehetetlen alak, vélhetően ezért is nem lett vérfarkas belőle.
- Részben a te kezed is benne van abban, hogy ilyenné vált – felelem Dane szavait hallva, elvégre valóban így áll a helyzet, hiszen ő is formálta a lányt, nem is kis mértékben. Amikor Lorelai megismerkedett a férfival, már abban az időben is űzte a kegyetlen kis játékait, a szőkeség ezt elleste tőle, most pedig alkalmazza is. Marha jó. Mondjuk, kifejezetten örülnék annak, ha nem rajtunk gyakorolná újdonsült hobbiját. Dane-el ellentétben én viszont bosszúnak fogom fel a dolgot, hiszen ezért is tért vissza, nem igaz? Most ő játszadozik kettőnkkel, nem mi vele. - Persze, mindig is buktam a szado-mazóra – horkantok fel szemforgatva, habár van valami igazság Dane szavaiban, de ezt nem itt és most fogom megbeszélni, ráadásul nem pont vele és nem is úgy, hogy közben talán Lorelai minden egyes szavunkat hallhatja. - Lesarkítottad. Benned egyáltalán nincs semmiféle érzelem. Se szeretet, se más. Néha már úgy érzem, hogy csak úgy vagy, hogy legyél és játszadozz néha... Kész szerencse, hogy semmit sem sejtek a Dane és Sophia közt zajló dolgokról, legfőképp Dane hirtelen kialakult érzelmeiről, mert akkor totálisan kibuknék mindezen. Elvégre, Sophia tudja, milyen alak Dane, én magam figyelmeztettem rá, az pedig, hogy belezúg, mindezek mellett pedig rám van megsértődve... Hát nem tudom, de nyilván nem örülnék neki. Persze vannak dolgaim, melyeket néha nehéz figyelmen kívül hagyni, de Dane? Pont ő? Egy tömeggyilkos? És Sophia még rám haragszik? Valóban bonyolult a női lélek, már csak az a kérdés, hogyhogy nem vettem ezt észre eddig? - Valóban buli lett volna hármasban emberekre vadászni, majd a belek röpködése közben még néhány viccet is elsüthettünk volna... - újabb szemforgatás, szinte már fáj, hiszen elég gyakran folyamodtam mostanában eme gesztushoz. Dane képtelen szavai azonban megkövetelik a kellő reakciót, Lory pedig... Mintha nem ismert volna eléggé, de komolyan. Sohase mentem volna bele egy ehhez hasonló őrültségbe, bármit is éreztem volna iránta. Se lángoló szerelem, se erős barátság esetén nem tettem volna meg. - Te tudod – vonom meg fapofával a vállam, amikor Dane elutasíjta a bájitalt, majd zsebre vágom. Ő fejet hajt Lor játéka előtt, én viszont nem fogom megtenni ugyanezt. Megtalálom és ő maga szedi ki belőlem ezt a valamit, annyi szent. Nem fordítom el a tekintetem a férfi felől, amikor felhasítja a bőrét, láttam én már ennél rondább dolgokat is, de a véres kulcs láttán kissé felfordul a gyomrom. Ez lenne bennem is? Vagy hasonló? Mindenesetre, a csapóajtó kinyílik, mi pedig lejjebb tessékeljük magunkat, ahol újabb meglepetés vár minket. A magától felpislákoló fény két nyitott koporsót világít meg, én pedig kezdem úgy érezni, hogy most lett elegem mindenből. Lorelai már túlzásokba esik, nyilván most jött meg neki és ezzel szeretné korrigálni a szeszélyes hangulatait. - Na, nem! - emelem fel a hangom, amint megpillantom a helységet.- Szó se lehet róla! Hallod, Lorelai??? Én be nem mászok egyikbe sem, azt elfelejtheted! Hiszen, mi más lenne vele a célja? Sikerült azonban kitalálnia a gyengémet, hiszen legnagyobb rémálmaim egyike az, hogy élve eltemetnek. Most pedig félig-meddig valóra is vált az álmom, sőt, ha befekszem és magamra hajtom a koporsó fedelét, talán teljes egészében is megvalósulhat a dolog. Elvégre, mit tervezhet még a lány? - Unom a bujkálásodat, gyere elő, mutasd magad! - csattanok fel mérgesen. Bosszant, igenis bosszant, hogy csak játszadozik kettőnkkel, mintha holmi bábok lennénk. - Részemről itt van vége a játéknak! Elvégre, nem kényszeríthet bele abba az izébe, főleg úgy nem, hogy nincs is itt. A bosszút elfogadom részéről, de mindennek van határa, ő pedig túl is lépte ezt a vonalat.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-02-12, 14:07
Ezt akár úgy is vehetik, mintha Lorelai magna cum laude viseltetne feléjük, ha már ennyire megtiszteli kettejüket a figyelmével és próbál tenni azért, hogy jobb belátásra bírjanak, bár tény és való, hogy mindehhez hozzáadódnak a nem épp kellemes élmények is, mint ez a mostani, amikor is Dane kénytelen körömmel kifeszíteni a lábából a kulcsot, ami lássuk be tényleg nem a legkellemesebb élmény. De talán in flagranti nem is érzékeli a fájdalmat, csak pár pillanattal azután, hogy megszerezte kulcsot és a vér békésen csordogálni kezd a bokája felé. Ha nem lenne fájdalmas még csiklandós is lehetne az élmény, de így inkább a kellemetlenség az erősebb. A kulcs, amit Dane ilyen módon kiszed a lábából nyitja a lakatot, már csak az a kérdés, hogy akkor mi van Peter lábszárában, hiszen egyértelmű, hogy valamit oda is elrejtett a lány. A csapóajtó egy lenti szobába vezet, ahol felkapcsol a villany, amikor leérnek. Itt nem sok minden van, csak két szépen faragott koporsó a kőfalak között. Ablak és ajtó sincs, csak a két oldalsó fal mellett egy-egy kőasztalon pihen a két nyitott tetejű koporsó.
Dane Seoras
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-02-08, 17:05
- Lory meg a hülye játékai.. – Morgolódik a farkas fejcsóválva, bár tulajdonképpen nem haragudhat a lányra, hiszen ők együtt Peterrel alkották olyanná a szöszit, amilyen végül lett. Egy szeszélyes, és úgy tűnik nem kevésbé bestiális vérfarkasra, aki nem riad vissza attól sem, hogy perverz játékra invitálja őket. Hogy bosszú lenne? Meglehet. Ám Dane most úgy véli, inkább holmi érdekesség, hogy még tudják, él. – Nocsak. Még mindig bele vagy esve? Gyorsan váltogatod ezt kishaver. Először Lory, aztán Sophia, aztán most, hogy Lory visszajött, megint ő. Mint valami villanykapcsoló, olyan egyszerűnek tűnik, hogy ezt átkapcsold. Bár én le tudnám ennyire sarkítani a dolgaimat. – Vonja meg a vállát félmosollyal. Természetesen ez korántsem ennyire egyszerű, mint amennyire ő beállítja, ám Dane számára még bonyolult olyasmiben gondolkozni, mint a barátság. Petert is azért viseli el, mert közös az egyik szülőjük, de Jade esetében már alkalmasint menekülni kényszerül a kislány beteges rajongásától. - Talán gondolt, csak neked nem közölte, mert úgy vélte, hogy még nem érettél meg a gondolataira. Nekem azért célozgatott arra, hogy ha már mi ketten egy falkában vagyunk, kár lenne téged kihagyni. Nos mindegy, ezt már sosem tudjuk meg. – Ő lezártnak tekinti a témát, Peter nem lett vérfarkas akkor, bár ez még megtörténhet, hiszen már egy erősebb, hatalomvágyóbb Loryval állnak szemben, aki talán úgy érzi, maga alá rendelheti a vadászt, ha bestiát nevel belőle. Végülis a harapó minden esetben nyomást tud gyakorolni a tanítványaira. Éppen ezért piszkosul bosszantó, hogy Lory kezd túlnőni Dane-en. Ahogyan felállnak, a vérfarkas is megérzi a kellemetlen nyomást a lábában. A fájdalom már a sajátja egy ideje, ám az, hogy valami nem tökéletes, az nem lehet meglepő. – Hagyd csak. – Vonja meg a vállát, ő aztán nem fog inni a fájdalomcsillapítóból. Valami kulcs lehet a bőre alá beiktatva, akkor nem fog időt húzni holmi bódulattal. A körmeivel szépen a dudor alá ékel, és fogösszeszorítva a húst kezdi el kikaparni. Végülis a róka is leeszi a saját lábát, Dane is megpróbálhatja.
- De legalább nem ér majd meglepetésként a dolog – mormogom komor tekintettel. Lory még mindig fontos számomra, és igen, lehet, hogy Dane már nem érez iránta semmit, de attól még ne várja el tőlem, hogy ölbe tett kézzel nézem végig, bármit is tesz a lánnyal. A csapdája az én tetszésem se nyerte el igazán, főleg amiatt, mert a jelek szerint a csapatmunkára épít, ami, nos... hiányzik. Úgy teljes egészében. De ami a legjobban bosszant, az az, hogy fogalmam sincs arról, mi is ezzel a célja. Miért lelné kedvét abban, ha én és Dane összedolgoznánk? Mit érne el vele? Vagy esetleg azt várja, hogy egyikünk feláldozza magát annak érdekében, hogy a másik kiszabaduljon? Hát, ez sem az én, sem Dane részéről nem működő dolog. Előbb áldozzuk fel a másikat annak érdekében, hogy kiszabadulhassunk. - Bíztató kilátások rá nézve – horkantok fel megvetően, miközben igyekszem kizárni gondolataimból a Dane által bevethető módszereket. Lory-Lory... Te ennyire nem tudod, kit bosszantasz fel? Én még szemet hunyok a ténykedésed alatt, de Dane nem fog. És ha Dane számára nem tetszik valami, akkor tesz ellene, hogy ne maradjon a régiben. - Hát, akkor engedd el. Beszélj a fejével, akár még meg is fenyegetheted, csak engedd el. Biztos vagyok benne, hogy ha te a körmére nézel, akkor talán meggondolja magát a terveit illetően. Mert valamiért még mindig él bennem az a kép, ahol Lorelai még egy szőke copfos, mosolygós lányka, aki teljesen ártatlanul figyeli a világban zajló, sötét dolgokat. Annak idején beavattam abba, hogy mi apám foglalkozása, de mivel nem igazán szerette, ha arról mesélek, meg a lényekről, melyeket vele kaptam el, inkább abbahagytam a dolgot. Most azonban ő van ennek az egésznek a középpontjában, ő mozgatja a szálakat. Vérfarkasként. Nekem rá kellene vadásznom, mégse teszem, mert kötelék van köztünk. - Hogy mi van?! - döbbenek meg teljes mértékben, miközben figyelmem most az egyszer teljes mértékben Dane felé fordítom. Engem? Vérfarkasként? Végül egy mosolyt erőltetek ajkaimra, majd halkan elnevetem magam: - Na jó, ez abszurd... Lor sose gondolt volna ilyen őrültségre. Tudta jól, hogy számomra semmi se lenne nagyobb büntetés, mint hogy olyanná váljak, amilyen te vagy. Én a ti fajtátokra vadászom, nem akarok olyan lenni, mint... Érted. Az életem tettem fel arra, hogy kiirtsam mindet. Van egy-két kivétel, de mindegyik bestia az ellenségem. Ha én is eggyé válnék közülük, akkor nem lennék képes folytatni a vadászatot, márpedig ez az életem, a mindenem. De mégis, miként vadászhatnék továbbra is bármilyen lényre, ha én is egy vagyok közülük? És apám mit szólna hozzá? Végezne velem, ha megtudná? - Dane... - szólalok meg bizonytalanul, pár perc járkálás után. - Te is érzed ezt? A lábamra pillantok, le, egyenesen a vádlim irányába, majd felhúzom a farmerom szárát, hogy megvizsgálhassam a fura érzés forrását. Ujjaimmal néhány fura dudort sikerül kitapintanom, melyek eddig biztosan nem voltak ott. Amikor megpróbálom őket megmozdítani, kissé felszisszenek, hiszen enyhe fájdalommal jár. Nyomkövető lenne? Vagy mi a fene? Gondolataimból azonban a csapóajtó zaja zökkent ki, majd egy kisebb üvegcse jelenik meg. Felkapom. - Ugye, nem azt szeretné, amire gondolok? - pillantok némi rémülettel a szememben Dane felé. - Fájdalomcsillapító – lóbálom meg, mintegy magyarázatként az üvegcsét. - A halvány színe alapján nem túl erős, ráadásul két emberre számolva még annyira sincs hatása. Az eszméletünket nem veszítjük el tőle, de határozottan díjazná véleményem szerint, ha doktorosdit játszanánk.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-02-02, 14:15
A fényforrásokkal nem igen lehet játszani, hiszen nincsenek ablakok, amiken fény szökne le és a lámpák is, amik a falba vannak építve nem mozdíthatóak, maximum tenyérrel lehet őket valamelyest eltakargatni, de ez se hoz eredményt, ahogyan Peter se talál semmi érdemben mozdíthatót. Azt viszont mindketten így hogy mászkálnak és mozognak egyértelműen érezhetik, hogy valami olyan furcsa érzés van a lábszárukban. Egyértelműen a vádli környékéről jön, kissé viszkető, bizsergető. Eddig ültek annyira nem volt feltűnő, de a mozgás egyértelműen kihozza a dolgot és ha jobban megvizsgálják a lábaikat érezhetik, hogy ott bizony akad valami. Már csak az a kérdés, hogy miért mindkettejüknél és hogy vajon hogyan szedik ki az egyértelműen a bőr alatt megbúvó valamiket, mert hogy már nyilvánvaló kezd lenni, hogy a bőrük alatt van valami, tapintva érzékelhető a dudor is, erőteljesebb nyomás hatására, pedig enyhe fájdalommal is párosul a nem oda illő tárgy jelenléte. Eddig minden bizonnyal valamiféle fájdalomcsillapítás hatására nem érzékelték. A felfedezés után néhány másodperccel halk kattanás ütheti meg a fülüket, a csapóajtó irányából érkező hang. Apró kis rés jelenik meg, amin keresztül felszínre bukkan egy üvegcse. Nem túl nagy, talán két kortynyi valami van csak benne. Értenek annyira valószínűleg hozzá, hogy az állaga, illata alapján meg tudják állapítani, ez bizony fájdalomcsillapításra jó. Egy ember részére afféle helyi érzéstelenítés, vagy... elosztva mérsékeltebb hatást keltve.
Dane Seoras
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-01-27, 16:26
- A fenyegetéseid kezdenek már-már hat éves szintet is megütni. Te fejlődsz! – Vigyorog vissza, mintha ezzel bármiféle elismerés lehetne a hangjában, noha az irónia érezhető ki leginkább. Megszokta már, hogy a kölyök ily arogáns, hogy nem képes uralni az érzéseit, noha Dane mint vérfarkas, sokkal szenvedélyesebb is lehetne, aki tripla hatásfokkal él minden egyes pillanatot. Ám él az, amit Sophiának is mondott, ő így, bestiaként lett teljes, így élhet igazi életet, mint aki erre született. Nem olyan erős, mint akinek már csecsemőkora óta ott ez a vérvonal az ereiben, ám a higadtsága, magabiztossága sok tekintetben a harapott vérfarkasok fölé emeli. S Peter sosem fogja felfogni, hogy Dane-nek mindez cseppet sem átok. - Nem úgy. Franc se fogja visszafogadni ezek után, nem akarok már tőle olyasmit. A kemény dolgokat művelni alatt érts boszút, vagy kínzást. Vagy akár el is engedhetem, Lorelai megérdemli a vendettát, végképp rászolgált, hogy az útjában legyünk. Kettőn áll a vásár, ebben az esetben hármon. Egyikünk sem volt sosem könnyű eset, azt hiszem engem nem fog érdekelni, hogy tovább folytassam a játékot. – És valóban, a szerelmi téma neki sosem állt annyira első helyen, hogy az életét tegye rá fel, noha elég sötét alak lett Lorelai „halála” óta, de úgy fest, a szőkeséget is magával rántotta a mély. Ezúttal viszont nem érzi, hogy halálos csapdában lenne, Lory még mindig kedveli mindkettőjüket, hogy időt szánjon erre az egészre. – Meglehet. Nekem többször is mondta, hogy azt akarná, hogy mi hárman sose váljunk el. Talán ő meg téged akart farkasként látni. – Mérlegeli a szőkeség egykori mondatát. Egy idő után Dane már ténylegesen is unta az örökös vetélkedést, ám Peterrel legalább annyira összetartoztak, mint Loryval. Megtalálják a csapóajtót, s a cetlit, amit át is ad a kölyöknek. – Talán.. próbáljunk játszani a fénnyel. Van itt valami, amit nem látunk, és erősen kétlem, hogy tőlünk vár valami belső kitárulkozást. – Int, hogy a fiú próbáljon meg az árnyékokkal trükközni. Ő maga is jó példával jár elől, ha vannak függönyök, behúzza őket, ha nincsenek, akkor pedig keres bármi mozdíthatót, hogy a fényforrásokat takarja kissé. S közben erőlteti a szemét, hátha felfed a tekintetével a falon valami írást, vagy olyan jelet, ami a kulcshoz vezetheti.
Szerencsés helyzet, hogy Dane nem sürget, hiszen ebben a helyzetben egyébként is pattanásig vannak feszülve az idegeim, nem hiányzik számomra az, hogy az ő pattogását is hallgassam. Nyilvánvalóan rutinos az ilyesmiben, számos csapdából kecmergett ki az évek folyamán, én azonban nem mondhatom el magamról ugyanezt. A szörnyek nem állítanak csapdákat, valahogy nem vált szokásukká az évek folyamán. Bármikor megküzdök egy vámpírral, de ha a nőkről és a csapdáikról van szó, az már teljesen más tészta... Lorelai mindig is bonyolult lány volt, ketten együtt nem voltunk képesek megfejteni, mindezt pedig megfejeli azzal, hogy vérfarkassá vált, ráadásul jó ideig halottnak hittük őt. - Idefigyelj, ha bántani mered őt, akkor esküszöm, hogy kiheréllek – szólalok meg kissé fenyegető hangnemben, hiszen bármennyire is rossz ebben a pillanatban a helyzetünk, akkor is be kell tudnunk látni, hogy Lor lépései teljesen jogosak. Elvégre, majdnem megöltem, amiről ugyan Dane nem tehet, de ő meg játszott az érzelmeivel. A kettő közül egyik sem a legjobb opció. Lorelai bosszúálló hadjárata tehát teljes mértékben jogos. Egy szavunk se lehet ellene. Oké, számomra se tetszik, hogy játszik velünk, de részemről rendben, lenyelem a békát. Egy darabig minden bizonnyal. - Nem vagyok kíváncsi a részletekre – suhan át egy fájdalmas fintor az arcomon, hiszen még mindig bánt a dolog. Igen, Lorelai és Dane lefeküdtek egymással, ez pedig nagyon is megbántott annak idején. Mostanra eljutottam arra a pontra, hogy képes vagyok tényként elfogadni és kezelni ezt, Dane ezzel már nem tud felbosszantani, de az intim részleteket inkább szeretném megúszni. - Inkább csak fogd be, jó? - pillantok jelentőségteljesen Dane felé. Oké, én vagyok a nőfaló, de neki is bújtak már az ágyába olyanok, akiket egy éjszaka alatt sikerült megunnia. Talán már leszokott erről, fogalmam sincs, de amikor én és ő annyira nagy haverok voltunk, elég szépen habzsolta a csajokat. Talán Lorelai óta fordult volna a kocka? - A női gondolkodás veszélyesebb, mint bármi más a világon – sóhajtok egyet gondterhelten, elvégre igenis gyenge pontom az, amikor valaki a köztem és Dane közt feszülő ellentétbe próbálja beleártani magát. - Valamiféle romantikus, habos-babos álmot dédelget magában arról, hogy mi egyszer majd puszipajtások leszünk? Különben is, mi érdeke lenne benne? Miért szeretné mindenki azt, hogy jóban legyünk? Magyarázd már el ezt nekem, kérlek... Beszéd közben azért én is nekilátok keresgélni, noha sokra nem jutok a felszínes tapogatással, hiszen jelenleg valami teljesen más témán kattog az agyam. Szerettem Lort és még mindig szeretem, habár azt már tényleg képtelen vagyok megérteni részéről, hogy miért szeretné annyira, ha én és Dane jóban lennénk. Mi célja van ezzel? Mi célja van az ilyesmivel bárkinek is?
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-01-25, 10:14
Dane jól gondolkodik, a padlót vizsgálva addig tapogatózik, amíg sikerül kitapintana egy eltérő felületet és amikor egyszerűen kézzel körbe rajzolja felsejlik a csapóajtó, elütve most már a kő padló többi részétől, egyértelművé téve, hogy egy szimpla fa csapóajtóról van szó. A nagyobb gond, hogy ez is le van zárva, méghozzá egy elég ütős lakattal, amit még vérfarkas erővel se lehet lefeszíteni, nem hogy pusztán emberivel. Ellenben találhatnak egy levelet a tetején, ami eddig szintén jól rejtőzködött. A kis borítékban csupán pár sor van. "Mindketten többet rejtegettek a felszín alatt, mint ami látszik." Egyértelműen Lorelai szépen ívelt betűit találják a papírra vetve, de vajon mit jelenthet a kis üzenet?
Dane Seoras
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-01-17, 20:29
Egyenlőre bevárja, míg Peter odajut a kulcshoz, és kiszabadítja magát, neki igazán ráér a dolog. Már megtanulta türelmesen kezelni a helyzeteket, főleg mivel Lorynak bőven volt ideje kiagyalni, hogy mire hogyan fognak reagálni. Ha a lány meg akarta volna őket ölni, már halottak lennének. A vérfarkas szőkeség mindig egy lépéssel előttük jár, bizonyítva, hogy a női talélékonyság bizony nem ismer határokat. Bármilyen jó stratéga is Dane, a nála sokkal fiatalabb szöszit sosem lehetett lebecsülni, mert már emberlányként is megvolt a magához való esze, s most, hogy már az átokverte bestia is benne él, a maradék lelkiismerete is elszállt. - Ennyire nem nyilvánvaló? Azt, amihez neked nem volt gyomrod. Vagy ennyire bele vagy este? – Azért érezteti, hogy senki nem járathatja vele a bolondját, ám Peter kedvéért esélyes, hogy csupán csúnyán megleckékzteti Loryt, majd futni hagyja, hogy aztán évek múlva ismét visszatérjen, előlről indítva a bosszúállás körforgását. – Nem is tudom, most biztosan a fogvatartott állat beszél belőlem, ilyenkor az ember elképzeli, hányféle módon végezne azzal, aki ide juttatta. Ám Lory.. egy szeszélyes kis cafka, mindent játéknak fog fel. Na igen, ezért volt a szívem csücske, sosem lehetett megunni a kreatív fantáziálgatását. – Mélázik el réveteg mosollyal, hiszen ő azért mégiscsak magáévá tette a lányt, míg Peter nem. A sors iróniája, hogy végül Lory pont Peterbe szeretett bele. Ebből is látszik, szerelem és szex nem mindig jár kéz a kézben. – Szeretőim? Vannak nekem olyanok? Nem inkább te tartod magadat nagy vadász hírében? – Vág vissza, miközben kiszabadulnak, és a férfi már a bokáját simogatja, hogy visszatérjen belé a vérkeringés. Kettőjük közül pont a farkas az, aki monogám alkat, s szereti lassan becserkészni az áldozatát, Peter pedig tucatszám fogyasztja a rosszéletű tiniket. Akkor most bagoly mondja? - Aligha hiszem, hogy kifelé vezet az út. Loryt ismerve ez egy belső útvesztő. Rékényszerít, hogy ketten beszéljük meg, s akár össze is ugrasszon, vagy ráébresszen, hogy egymás nélkül nem érünk semmit. Tehát a további út, befelé, vagy lefelé. Szőnyegek, csapóajtók, lehetőség szerint mélyre, a sötétbe. A kijutás rajta keresztül lehetséges, tehát édes cimborám, megkapod, ma még találkozhatsz vele. – Jó példával járva elől nem is ablakokat, s egyéb kijáratokat keres, inkább amit Peternek említett, egy más színű faldarabot, üreges részt, rejtett nyomógombot.
Hiba volt belemennem ebbe a dologba, habár én ennek az egésznek már sokkal hamarabb láttam a végét, mint Dane. Komolyan azt hitte, hogy Lorelai együttműködik velünk bármikor is? Ennyire ostoba lenne? A lány bosszút állni jött vissza, ezt nem fogja csak úgy félredobni, mintha mi sem történt volna... Nem, sohasem fogja elfelejteni, mit tettünk vele, hogy ide-oda rángattuk, mint holmi rongyot, miközben ő komolyan érzett irántunk valamit. Én pedig sohasem felejtem el, hogy Dane bármikor képes lett volna ellenem fordítani a lányt azzal, hogy magához édesgeti. - Te most komolyan azt hiszed, hogy van más kiút ebből a helyzetből? - pillantok kérdőn Dane-re, miközben ő feltápászkodik, hiszen sok évnyi ismeretségünk révén már előre sejtem, mire készül. Vagy leginkább szeretne készülni... De nem, Lorelai nem hagyná, hogy más utat járjunk, mint amit már előre kitalált számunkra. Össze kell dolgoznunk, ez pedig nem csak Dane számára kellemetlen, hanem számomra is. Az a sok indulat, ami már egy jó ideje gyűlt bennem a régi haverom iránt, nem hagyja, hogy csak úgy fejet hajtsak ennek a feladatnak, de meg kell tennem. Lorelai nyilvánvalóan arra számít, hogy a makacsságom miatt ez nem fog menni, de ezúttal rácáfolok. Ma meg fog lepődni, ebben biztos vagyok. - Akkor avass be. Mit teszel majd vele? - teszem fel a kérdést, noha nyilvánvaló számomra, hogy Dane sosem bántaná a szőkeséget, hiszen valószínűleg ő is érez miatta némi bűntudatot, még abban az esetben is, ha ezt nem mutatja a külvilág felé. - Megfojtod? Felnégyeled? Mit akarsz tenni azzal a lánnyal, akit elvileg szerettél régen? - Nem tudja bántani, ahogy én se lennék képes rá soha az életemben. Leszúrtam, igen, de mindez tévedés volt, egy hatalmas hiba, amit azóta is bánok. Még abban az esetben is, ha Lory visszatért. - Nem irigylem a szeretőidet... Velük mit teszel, ha már meguntad őket? Dane egyértelműen tart lányokat a saját örömére, nem veti meg ugyanis az ehhez hasonló dolgokat, de ugyanakkor egy kegyetlen gyilkos is, aki könnyűszerrel kitöri mások nyakát egy kisebb csalódás miatt is. Talán már járt így... Nem tetszett számára az éjszakai kaland és az aktuális lányka itta meg ennek a levét. Ezért sem szeretném, ha Sophia közel kerülne hozzá. Egyetlen hiba és Dane megöli. Ebben biztos vagyok. - Köszönöm a lehetőséget – mormogom még magam elé, majd elindulok a kulcs felé. Nem veszem észre, hogy időközben a Dane lábán lévő karika kinyílt, hiszen nem hallom a kattanást és az sem ötlik a szemembe, ha esetleg a férfi már meg is szabadult a karikáktól. Leveszem a kulcsot a helyéről, majd kinyitom a lábamon lévő karikát, végül Dane felé hajítom a csomót. Még ha ki is szabadulunk, akkor is egymásra vagyunk utalva, szóval talán nem ártana nem lelépnem egyik pillanatról a másikra innen. Különben is: a múltkori csapdámmal már elég szépen kihúztam nála a gyufát, szinte csodaszámba megy, hogy még ezek után is hajlandó összedolgozni velem. Arról nem is beszélve, hogy nem ölt meg. Kár lenne tovább kísértenem a sorsot. Jelenleg csapatmunkát kell mutatnunk, még akkor is, ha egyébként nem szívleljük egymást. Lory egyértelműen kíváncsi a közösen nyújtott teljesítményünkre. - Az ajtó tuti zárva van – állapítom meg mindezt anélkül, hogy odamennék és megnézném, hiszen mi értelme lenne ennek az egésznek? Lorelai nem hagy csak úgy elmenni minket innen. - Valami ötlet, hogy miként jussunk ki? Dane a szabadulóművész, ez nem is vitás, én csak tanulhatok tőle. Talán az ajtóhoz is mellékeltek kulcsot, de azt egyelőre még nem sikerült felfedeznem, mindenesetre azért alaposan körbenézek a helységben. Minden szóba jöhető zegzugot átnézek, de semmi... Vagy csak én nem voltam elég alapos?
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2018-01-07, 10:07
Úgy fest, hogy Dane enged, így Peter indulhat el a kulcsért, viszont Dane közben érzékelheti, hogy talán az előzékenysége okán, de a zár halkan kattan a lábán. Akár le is veheti a bilincset, de tesztelheti is, hogy Peter vajon odaadja-e neki a kulcsot az után, hogy kinyitotta a sajátját, vagy eldobja, hogy ne érje el és még mindig az ellenségeskedés nyomán nem segít neki, miközben egyértelműen össze kellene dolgozniuk, hogy kijussanak és megoldják a helyzetet. Értelemszerűen Peternek sikerül elérni a kulcsot és ki is tudja nyitni vele a bilincset. Amennyiben már mindketten kiszabadultak nincs mit tenni, a szoba még mindig zárva, az egyetlen ajtó láthatóan zárva van. Kilincs ugyan van rajta, de a lenyomásra semmit sem reagál.
Dane Seoras
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2017-12-29, 09:34
Számított amúgy valami álnokságra, de Lory ezt most ügyesen kifundálta, ha Dane ösztönei ilyen lassan kapcsoltak. A következő pillanat, amire már józanul reagálni tud, az ocsúdás, méghozzá abból a kábulatból, amelyből a rosszindulatú füst taszította. A feje ugyan nem fáj, de határozottan rühelli, ha ilyen kába, és lassú, most még csak le se tudja önteni magát egy jéghideg vizeshordóval, mert láncra vannak verve. Semmi fémes íz, tehát a füst valami illó anyag lehetett. Maradandó hatás nélkül. - Jó eséllyel a bosszúálló démon karjaiban.. – Mosolyodik el, de látszik a tekintetén, hogy csupán kínjában jókedvű, valójában nem gondolta volna, hogy Lorelai ilyen cefet helyzetbe löki őket. A láncok megfeszülnek rajta, amint Peter rángatja őket, ettől már lefagy az arcáról a mosoly, nem szereti, ha ki van szolgáltatva valaki másnak. Főleg nem egykori barátjának. Körbepillant, de első körben csupán a lánc lehet a megoldás. Feltápászkodik hogy valami egyéb módszert találjon, de ha Loryból indul ki, itt a fizikai erő mit sem fog érni. Jó eséllyel egymásra kell, hogy utalva legyenek, mint ahogyan egymás ellen versengtek egykor, hogy ki hódítja meg jobban a szöszi kislány szívét. - Házi feladatot? Ez a nő tiszta hülye. Nem számol azzal, hogy ha kiszabadulunk, mit teszünk majd vele. – Komoran várakozik, de legbelül van egy sejtése, hogy Lorelai talán azt akarja megmutatni, hogy a két hímnek kár volt egymás ellen fordulnia, lehet, hogy az összetartás minden gondot megoldott volna. Nos meglehet, Dane már kimondta, folytatná a szövetséget, akkor is, ha Peter ilyen savanyú fejet vág hozzá. – Akkor menj. Megadom a lehetőséget, hogy kinyisd a zárat. – A hangja ezúttal nem árulkodik fenyegetésről. Lehet, hogy nem csak szavakkal, tettekkel is bizonyíthatja, Lorelai miatt már nem haragszik, és leszámítva az összezördüléseiket, Peterre mindig számíthatott. Akkor legyen ez most a szöszi jellemfejlesztő akciója, talán a fiú is megérti, hogy új fejezetet nyithatnak. Ezt megalapozandó, hátralép a vaskarika irányába, hogy Peter közelebb juthasson a kulcshoz. Viszont ha az egész csapda, akkor oly mindegy, hiszen a láncból oly erő sugárzik, hogy azt mágia nélkül úgysem tudnák máshogyan leszedni.
- Egyszerűen csak ne legyen egymáshoz semmi közünk, rendben? - vonom fel a szemöldököm, miközben tőlem szokatlanul szigorú pillantással méregetem Dane-t. - Szövetségesként elfogadlak valamilyen szinten, de ha vége annak, ami miatt velem társulsz, ismét lehet semleges a viszonyunk. Eddig is hajlandó voltam arra, hogy nem kerestelek, ezután se fog zavarni, ha kereket oldasz. Így már érted, nem igaz? Nem zavarjuk egymás köreit, ennyi az egész. Ostoba voltam, amikor Dane a barátom lett és szemet hunytam az akkori ténykedése felett, noha abban az időben még nem azért ölt, hogy nekem tegyen keresztbe, vagy hogy neki jobb legyen. Akkoriban még komolyan azt hittem, célja van a tetteinek, nem csupán az öldöklés iránti vágy hajszolja bele a dologba. Kár volt ennyire bíznom olyasvalakiben, akinek a fajtája rendes esetben az ellenségem lenne. Egy vadász és egy vérfarkas nem fér meg egymás mellett, ez tény. Még Lorelai is megváltozott, amióta átalakult. - Szerintem ez már rég bekövetkezett – dörmögöm magam elé, mert tény ami tény, egyáltalán nem tetszik számomra az, hogy Dane ennyire nem tart a lánytól. Lorelai mindkettőnkkel végezni akar, ez pedig csakis azért nem következett még be, mert valamilyen ismeretlen okból kifolyólag még játszadozik velünk egy kis ideig. Macska-egér módjára. Kifáraszt minket, kínoz minket, hogy számára még édesebb legyen a győzelem. Márpedig kétlem, hogy én voltam az, aki ilyen szörnyeteget faragott volna belőle. - Auror lennél, vagy mi a szösz, nem ez lenne a munkád? - vonom meg a vállam, majd kérdőn pillantok a mérges férfira. - Tessék, egy feladat. Old meg. Egyértelműen szórakoztat az, hogy Lorelai Dane számára is kiszámíthatatlanul viselkedik, de mindezek mellett aggaszt is a dolog. Ha már Dane sem képes egy lépéssel valaki más előtt járni, akkor ott már komoly gondok vannak. Márpedig egyértelműen nem számított erre a levélre, arra pedig végképp nem, hogy egy másik helyen lesz a találkozó. Mindenesetre, most engedelmesen követem, na nem az ő utasítása miatt, hanem azért, mert ismét látni szeretném a szőkeséget. Tisztában vagyok ama aprócska ténnyel, hogy ő már nem a régi Lorelai, de valamilyen ismeretlen okból kifolyólag úgy érzem, hogy kutya kötelességem továbbra is jelen lenni az életében, még ha ő nem is pont ezt szeretné tőlem. Annak idején nem kezeltem a lehető legjobban az érzelmeit, nem vettem észre a dolgot, mire pedig léptem volna, már rég késő volt. A köztem és Dane közt lévő versengésnek egyértelműen ő itta meg a levét. Nem számítok csapdára, hiszen egyértelműen azt gondolom, hogy ha valakitől tartanunk kell, az maga Lorelai, az ő közelében leszünk egyértelműen veszélyben. Így elég szépen meglep hát az érkező füst, mely elől megpróbálok hátrálni, de hiába... Követ engem, minden hátráló lépésemet figyelembe veszi és hiába fogom be az orrom és a szám, egyértelműen nem bírom ki túl sokáig levegő nélkül. Mindenesetre, az udvarra még pont kijutok, de már későn. A füst odáig is követ, én pedig a kissé elhanyagolt ház előtt esek össze.
- Hol vagyunk? - Ez az első kérdés, mely elhagyja a számat, szinte rögtön azután, hogy észhez tértem. Egyelőre nem nézek körbe, helyette magam veszem szemügyre, hogy tudjam, megsérültem-e valamennyire. Nem, vagyis látszólag nem. Ezek után kerülnek csak látóterembe a láncok, melyek a jobb lábamon helyezkednek el. Nem kezdem el rángatni őket, hiszen kellemetlenül ismerősek számomra... Évekkel ezelőtt ejtettek már foglyul ilyennel, így hát jól tudom, hogy semmiféle erő sem hat rájuk. Mágia talán, de természetesen, aki ezt tette, aligha hagyta nálam a pálcám. - Fene – mormogom sötét pillantást vetve a fémre, hiszen ez még Dane számára is lehetetlen feladat lenne. Van némi nyers ereje ugyan, de ez csakis Lor műve lehet, senki másé. - A kis szöszi házi feladatot adott nekünk mára – köpöm Dane felé a szavakat, némi haraggal fűszerezve. Rohadtul nem örülök annak, hogy egyenesen egy csapdába sétáltunk. - Csapatmunka. Csodás! Dane – ha ébren van – már az arckifejezésemből leveheti, hogy nem repesek a gondolattól, miszerint vele kell együttműködnöm, de ha el szeretnénk érni valamit, akkor nincs más választásom. Életem legnehezebb feladata lesz, ez tény és való.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2017-12-11, 09:09
Elérkezvén a tényleg nem túl bizalomgerjesztő épülethez elsőre nem látnak semmi különösebbet és persze magát Lorelait sem. Az ajtó nyitva, Dane tehát gond nélkül be tud lépni és abban a pillanatban, hogy lenyomja a kilincset az ajtó réseiből erőteljes füst lövell ki, ami vadul szökik be az orrukon, szájukon keresztül, lényegében követve őket, ha hátrálni próbálnának. Egyértelműen mágikus erejű füstről van szó, ami nem oszlatható csak úgy el, és utat tör magának bármi áron.
Nem sokkal - legalábbis számukra rejtély, hogy mennyivel - később térnek csak magukhoz a füst okozta alélt állapottól még mindig kissé kábán, de arra hamar rájöhetnek, hogy ahol vannak az egy ablak nélküli zárt szoba. Ajtó ugyan akad egy, de egyikük számára sem elérhető, ugyanis mindkettejük jobb lába le van láncolva. Erős mágikusan vibráló lánccal, amit még egy vérfarkas sem tud csak úgy eltépni. A pálcáik nincsenek náluk, egyébként nincs rajtuk sérülés, sebesülés, semmiféle külső nyoma annak, hogy bajuk esett volna, csak a füst okozta kábaság, ami lassan oszlani kezd. A szoba egyébként teljesen csupasz, egyetlen kis asztalka van csak az egyik fal mellett, amin halványan csillan meg egy ott hagyott kulcs. A láncuk egyébként közös, egy vaskarikán van átfűzve. Nagyjából szemmel fel lehet mérni, hogy a kulcsot nem érhetik el egyszerre, csak úgy, ha egyikük közelebb megy a vaskarikához, míg a másik megszerzi a kulcsot, ami a lábukon lévő bilincset nyitja.
