2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szívesen tartanám az óráimat és foglalnám el magamat valami érdemi tevékenységgel, de sajnos egyelőre nincs esélyem rá, mert nem tudnék felállni. Valahogy fekve jobban érzem magamat, de tudom, ha feltápászkodnék innen, akkor megint szédülni kezdenék és nem jutnék el túlságosan messzire. A legrosszabb az az egészben, hogy nem tudni, hogy mi a gond, így megoldás is nehéz találni és nem tudom, hogy mikor leszek jobban, ha egyszer azt se tudom, hogy mi a bajom és még Madame Pomfrey se tudja. - A hölgyek általában azok nem igaz? Romantikus lelkek. Miért önnek mi a kedvence? - bár tudom ő régen élt, tehát jó eséllyel viszonylag régi könyveket ismer, habár a Tristan és Isolda sem kimondottan az a mai darab, úgyhogy talán azért ismerem, amit esetleg említene, vagy amit szeret. Kíváncsi vagyok, ha engem romantikus léleknek titulál, akkor ő mit szeret. A háborús regényeket talán? Azokból is van, ami jó, ami háború idején játszódik, mint mondjuk az Elfújta a szél, de azért van sok olyan is, amin én már nehezen rágom át magamat, a túl sok leírás, vagy épp a túl véres jelenetek miatt. - Köszönöm a bókot, igazán kedves öntől. Egyszerűen csak így alakult az életem és tudja itt az iskolában azért kevésbé is jut idő ismerkedésre. - a diákokkal foglalkozom és a tanítással főleg és hát nincs itt akkora választék, meg aztán fiatal tanárból sincs olyan sok, hogy az ember könnyen ismerkedhessen. Nem bánom, az a múltbéli csalódás igazság szerint kivette az ebbéli lelkesedésemet. Romantikus könyvek ide vagy oda... valahogy a szerelem bonyolultnak tűnik, bármennyire is álmodozó lélek vagyok. Talán még teljesen ki sem hevertem azt a régi fájdalmat, magam sem tudom. - Gondolja, hogy tényleg ez lehet az oka? Ha segít talán azért el tudok menni addig, várakozni újra csak unalmas lenne és még aggódnék is, hogy baja esik. - azért szó se róla a fickó hatással van rám, bármennyire is igyekszem úgy tenni, mintha ez nem így lenne. A tekintete, azok az élénk kék szemek és persze a kiváló modor. Biztosan vannak olyan nők, akikre ez nem lenne hatással, de én aki kedvelem a régi romantikus regényeket nagyon is kedvelem az efféle jellemet és hozzáállást. Nem akarnám azt sem, hogy netán magára vegye, hogy miatta lettem rosszul. Bár bizonyára zavarná, ha ilyen lenge öltözetben mennék végig a folyosón, de felkaphatok egy köntöst, vagy ha nem néz ide, de segít fel tudok öltözni, de ügyesen kell kisurrannunk, hogy Madame Pomfrey ne egyen észre.
Reméltem, hogy valamivel meghálálhatom a kedvességét, de úgy tűnik, hogy azon felül, hogy itt vagyok vele, most nem sokat tehetek érte. Elég ramatyul néz ki szegény, és elsőre még észre sem veszem, hogy onnantól kezdve, hogy beléptem, mindez rohamosan romlik is. Ennyire azért nem értek a gyógyításhoz, hogy saját magammal hozzam összefüggésbe. Csak azt látom, hogy mintha valami roham kezdene eluralkodni rajta, és nagyon rosszul van. Kedves tőle, hogy ennek ellenére mégiscsak próbálja magát összekapni, hogy társalogni tudjunk. - Nocsak, a hölgy bizony milyen romantikus lélek. Ez igazán dicséretes. Jómagam ugyan józanabb vagyok a föld felett lebegő érzéseknél, ám annyira meg konzervatív, hogy a tisztesség vezéreljen. – Ezzel nem akarom megbántani, végtelenül udvarias, és ezzel együtt ábrándos tekintetű vagyok, de mégiscsak katona, a tények embere, ezen nem tudok változtatni. Talán túl kemény a megfogalmazásom, de ahogyan eddig is igyekeztem szalonképes maradni, bízom bennem, hogy nem fogom megbántani az előadásmóddal sem. - Valóban? Meg vagyok lepve. A hölgy igen csinos, ráadásul még illedelmes társalgó, nem értem az okát, igaz, nem is rám tartozik. – Azért alaposan meresztem a szememet a magam véla stílusában, mert itt ez a modernkori hölgy, akit úgy tűnik, nem látogat senki, mert tényleg halálra unja magát. Hát ebben a modern korban már nem számít semmit sem a báj és a kellem? Mert nagyon úgy tűnik, hogy sokkal több kell ennél, hogy bárki is érvényesülhesen. Azért ez számomra nagyon furcsa. - Hát elég halovány a bőre kedves, és nem hiszem hogy attól, hogy túl erős mosószappant használ. Ha lábra tudna állni, elmehetnénk a szarkofághoz, de így.. nem várhatom el. Elmegyek, és beszámolok róla, hátha azzal tehető összefüggésbe. És talán.. ha onnan ered a kór, ott találandó a gyógymód is. – Várom még a megerősítését, remélem, hogy nem fog szabadkozni, mert úgy tűnik az itteni vajákosok nem túl értői az állapotának. Én pedig vagyok annyira tettrekész, hogy már azonnal is induljak. Kivéve ha más ötlet merül fel ebben a csinos, bájos teremtésben. Azt viszont én sem értem, hogy ha én jól vagyok, az mitől lehet. Valahogy ki kéne deríteni. Viszont tényleg csak a nyomok felderítésében jeleskedem, ezért is kéne jönnie, de nem erőltetem.
Just for you | Külső | When I look at you | [You must be registered and logged in to see this link.]
Jól esik a társaság, hiszen jelenleg nincs itt rajtam kívül senki sem. Nem azt mondom, hogy a javasasszony rossz társaság lenne, de neki van jobb dolga is, mint hogy velem beszélgessen. Épp e miatt jó, hogy itt van Kale és egyébként is jó társaság. Színfolt abban a manapság zajló életben, ahol mindenki kezd egyre lazább lenni, elvetni az etika szabályait. Ő ellenben olyan előzékeny és figyelmes, igazi úriember, olyan nagybetűs fajta, amilyennek még nem is igen sikerült soha sem találkoznom, és e miatt csak még jobb vele tölteni legalább egy kis időt. Örülök neki, hogy legalább már az élete alakulni kezd lassacskán, ez mindenképpen jó hír. - Az egyik kedvenc regényem, a Tristan és Isolda, de hiába imádom egész nap csak feküdni és olvasgatni azért még sem az igazi. - oh nem a könyvvel van gond, hiszen szeretek én olvasni, nagyon is. Tudom jól, hogy egy jó könyvet az ember soha sem unhat meg, de azért órákon át olvasni még sem az, amire most vágyom. A beszélgetés egy kicsit felfrissít, aztán majd újra a könyvembe temetkezem és az biztos, hogy évekre előre kialszom magamat, hiszen itt tényleg nem sok mindennel foglalkozhatok ezen kívül. Nincs sajnos fekvő hobbim, még csak kötni sem tudom, ami lefoglalhatna. Lehet, hogy most kellene megtanulnom? Főleg, ha netán hosszabb ideig itt kell lennem. - A férjem? Özvegy? Oh hogy... - meglepetten pislogok párat. Gondolom az ő idejében még az volt a módi, hogy az én koromban a nők már rég férjnél voltak és biztosan furcsa lehet számára, hogy én még nem. Persze változnak az idők, de kár lenne tagadni, hogy nem esik jól ez az... egész, hiszen én is férjnél lennék már, csak az életem végül másképp alakult. - Nincs férjem és nem is volt. Bár majdnem, de... e miatt ne aggódjon, szívesen segítek, amint kiengednek innen. - igyekszem valami gyérebb mosolyt azért az arcomra varázsolni, mert a végén még szabadkozni kezd nekem, hogy a lelkembe gázolt, pedig nem szándékosan tette és nem is olyan vészes, csak hát valahol igaza van... nem kellene egyedül lennem már az én koromban, de ha egyszer így alakult az életem hát mit lehet tenni? - Igazából csak azt éreztem, hogy szédülök, és gyenge vagyok, de nem tudom mire vélni, Madame Pomfrey se talált semmi magyarázatot, de miért lenne épp önhöz köze? Ez badarság, talán csak valami rejtélyes kor, amire nehezebb rájönni, ne hibáztassa önmagát. - oh azt nem szeretném, de úgy tűnik, hogy talán mégis lehet valami abban, amit mond, hiszen az itt léte rossz irányú változást eredményez. Én azt még észre se veszem, hogy sápadtabb lettem és még a hajam is fakóbb. - Mégis... miért lehetne? Van róla sejtése, hogy miért lehet rám hatással? Önnek semmi baja. - na igen ez az, ami furcsa, hiszen ő teljesen jól van. Vajon hatott rám a régi levegő, ami ott volt, vagy... valami más? Sejtelmem sincs róla, talán Dumbledore többet tudna, de ő nem tartózkodik az iskolában jelenleg, ami nagyban megnehezíti, hogy rájöjjünk mi is ez az egész.
A mozdulataiból is úgy látom, hogy szeretné, hogy ha maradnék, ezt hangsúlyozza azzal, hogy végre illőbben is magára húzza a takarót. Látogatóba jöttem csupán, de nem vagyok kiváncsi pőre vállakra, majd ha valakiről leudvarlom a ruhát, az legyen az érdemem, de már így is borzongató élmény volt, ahogyan végighaladtam a folyosókon, rengeteg csupasz, fedetlen testrésszel találkoztam. Azért mégiscsak illetlen ilyen helyzetbe hozni egy férfiembert. Ezek a maiak nem gondolnak ebbe bele? Végső soron viszont nem az én tisztem ezt megítélni, Dumbledore bizonyára tud erről. Hogy miért korcsosult ide a társadalom... nos mindegy már. - Köszönöm hölgyem. Szívesen maradok, amíg el nem fárad. Milyen könyet hozott? Talán a témaválasztással van a gond. – Ezzel nem akarom kiokítani, én magam is gyakorlati ember vagyok, de ha belemerül az olvasó egy különösen jó könyvbe, ami lebilincseli, akkor nem mondhatja azt, hogy unalmas. Talán egyszer voltam kórházban, amikor a vakbelemet vették ki, akkor az ágyszomszédaimmal csevegtem sokat a napi aktualitásokról, igaz már régen volt, és ő viszont úgy tűnik nagyon el van különítve. Hogy mi végből, azt még nem volt érkezésem felfedni, talán tapintatlanság is volna. Bólintok, hogy ne aggódjak az ételek miatt, végtére is régóta kiemelkedtünk már az állati sorból, majd csak meglesek valahogyan. - Bíztam benne kisasszony. Kegyed kedves, és nyitott kalauznak bizonyult, ám oktalanság volna ilyesmit kérnem, hiszen a férje nem hiszem hogy örülne az olyan társaságnak, mint én. Ha csak nem háborús özvegy, ez esetben bocsásson meg a tapintatlanságomért, de szívesen fogadom a felkínált lehetőséget. – Biccentek barátságosan. Hogy miért jutok erre a következtetésre? A nevéből ugyan nem derült ki, de házasnak kell lennie, hiszen nem csitri már, hanem érett nő, aki már pontosan és tudatosan kiválasztotta, hogy milyen irányba tart majd az élete, és hát lássuk be, azért én sem örülnék, ha a feleségem egy szinte idegen katonával járná a birtokot, és a közeli falut, talán majd találok magamnak egy fiatal fiút, akit némi pénzmaggal motiválok arra, hogy amolyan apródi feladatok végezzen számomra. - Bizakodjunk hát abban, hogy mielőbb felépül, s akkor nekem sem kell kontárkodnom a tantervében. Mesélne a rosszullétéről Ms. Daise? Élek a gyanuperrel, hogy hozzám lehet köze. Ugyan nem értek a gyógyításhoz, de a hölgy szinte azután esett ágynak, hogy én jobban lettem. Különös véletlen, így nem is mondanám véletlennek. – És ekkor ámulok el, hogy meglátom, tényleg elég rossz bőrben van, szinte romlott is az állapota amióta itt vagyok. Miattam lenne? Mégis meg kell ezt beszélnünk...
Just for you | Külső | When I look at you | [You must be registered and logged in to see this link.]
Igaz, hogy kicsit feljebb húzom magamon a takarót, de még sem érzem magamat olyan kellemetlenül, mint amennyire ő jól láthatóan zavarban van. Végül is érthető, hiszen régi korból érkezett, és már a legutóbbi alkalommal a ruhámon is meglepődött, nem csoda, hogy most is gyorsan távozóra fogná, de azt még se szeretném. Jó egy kis társaság. Egyedül ücsörögni és semmit tenni itt nem valami élvezetes. Szívem szerint mennék már tanítani, de nem lehet, mert tudom, hogy megint megpróbálnék felpattanni, annak csak rosszullét lenne a vége. - Dehogy, maradjon csak, nyugodtan üljön le. Örülök a társaságnak. Tudja rettenetesen unalmas itt egyedül, hiába hoztam magammal könyvet. - azért egész nap olvasgatni se valami izgalmas feladat. Én azért ennél sokkal tevékenyebben szoktam tölteni az időmet, de most sajnos erre nincs lehetőségem. A mozgás azért hiányzik és nagyon remélem, hogy nem fog ez az itt töltött idő nagyon elhúzódni. Szeretnék minél előbb visszatérni a munkához. Nem arról van szó, hogy netán attól félek a helyettesítő tanár nem végzi jól a munkáját, de mégis csak az az igazi, ha a saját dolgaimmal én foglalkozom, akkor érzem úgy, hogy tényleg jól lett elvégezve és nem kerül hiba a gépezetbe. - Úgy tűnik, hogy nem étel okozta, akkor másnak is gondja lenne, de csak nekem van bajom, de ne aggódjon jobban leszek és a... Nagyteremben felszolgált ételek bár különlegesek lehetnek az ön számára, de higgye el finomak, bátran kóstolgasson. - azért kíváncsi vagyok, hogy ők mit ettek pár évtizeddel ezelőtt, de mivel tovább beszél erre végül nem kérdezek rá. Egyébként is az jobban érdekel, hogy sikerült-e beszélnie az igazgatóval és persze az is, hogy végül mire jutottak. Remélem, hogy rendben lesz a munka kérdés számára és be tud illeszkedni ebbe az új világba. - Örülök neki, hogy végül talált munkát és annak is, hogy itt marad a birtokon. A kinti világ biztosan túlságosan új lenne még, ha gondolja és jobban leszek... megmutatom majd a közeli kis falut. - ami talán már akkor is állt, amikor ő élte az életét, de valószínűleg azért azóta sokat változhatott. Remélem, hogy azért ettől függetlenül be tud majd illeszkedni ebbe a korba szépen fokozatosan. Végül is csak jobban meg kell ismernie a helyet és a világot, az ételeket teszem azt és nem lesz gond. Elég nyitott és pozitív gondolkodású férfinek tűnik, hogy úgy gondoljam menni fog neki. - Oh hát nagyon kedves. Könyvet hoztam, bár ebben a tempóban valószínűleg hamar kiolvasom majd, de az óráim... kedves öntől, de van egy tantervem és van az iskolának helyettes tanára, akinek pont az ilyen esetekben dolga, hogy felvegye a fonalat. Esetleg neki besegíthet. De azért azt is remélem, hogy hamarosan jobban leszek. - elmosolyodom, bár a mosolyom is határozottan gyengének tűnik és én magam észre sem veszem, hogy amióta bejött valahogy a bőröm is sápadtabb lett, sőt mintha bizonyos pontokon még a hajam is fakóbbá vált volna, mint az első pillanatokban.
Észreveszem magamat, hogy tényleg illetlen dolog a hölgyet pongyolában látni, én meg csak úgy betoppanok hivatlanul. Örök vigyorgós képemre ezúttal bizonytalanság ül ki, és csak topogok ott, mint aki a nadrágjába csinált. A virágot azért gyorsan átadom, és nézegetem a székek egyikét. - Hölgyem, ha kívánja, gyorsan távozom, hogy illően fel tudjon öltözni. Nem tisztem kegyedet zavarba hozni. – Mosolygok most mégis rá, tudom, hogy a női nem tagjai állandóan össze akarnak veszni rajtam, így nem csoda, hogy beidegződött dolog nálam, hogy a jelenlétükben mindig úgy érzem, hogy imádat tárgya vagyok. Viszont ez a hölgy talán abból adódóan, hogy legutóbb a kriptámban találkoztunk, most pedig betegágyon fekszik, láthatóan máshogy reagál rám, ami egyrészt érthetetlen, másrészt üdítő varázslattal ér fel. Ezúttal adhatom magamat, és maradok állva, amíg ki nem találja, hogy távozzak-e pár percre, vagy most már jó lesz így, és foglaljak helyet. - Sajnálattal hallom Ms. Daise. Csakis remélni merem, hogy mihamarabb erőre kap, ha csak nem evett össze valami csúnyaságot. Volt szerencsém megjelenni a nagytermi étkezések egyikén, és amit Önök jövőbeliek esznek, az számomra oly furcsa, habár azzal az édes paradicsomlébe mártogatós parázson sült burgonyával szemeztem.. Nos... ami engem illet, jártam az igazgatójánál, egykori mentoromnál, s ahogy vártam, Albus igen jótét még a mai napig, mintha el se telt volna eme hosszú idő. Felajánlotta a szolgálatom meghosszabbítását, s olybá tűnik, megvan a testőrkapitányuk a birtokon, noha tudomásom szerint eddig nem volt ilyesmi az intézményben. Élni merek a gyanuval, számomra lett alapítva, ami hízelgő. – Közelebb lépek, mert az előbb elhátráltam, de amíg várom a válaszát, azért igenis van hozzáfűznivalóm. Próbálok én udvarias lenni, de a nő olyan kacifántos hanghordozással fogalmaz, hogy félő, akkor érti meg a mondandómat, ha a legegyszerűbben fogalmazok. – Talán bántó hölgyem, de a sápadt bőre valóban arra enged következtetni, hogy még az ágyat fogja nyomni néhány napig. Segítségére lehetek valahogy? Hozzak olvasnivalót? Hívjam össze tapasztalatlan nebulóit, hogy megtartsam az óráját? Biztos, hogy volna értelme, ámbátor a rúnák az én időmben bizonyos, hogy régebbi aspektusból voltak vizsgáltak. Szerencsére értek hozzájuk egy adott szinten. Nem jelentene gondot három fertályóráig beszélni róluk. Nos hölgyem? – Kérdezek rá, de nem erőszakos szándékkal, puszta érdeklődés, hiszen segítőkésznek kell lenni, ezt kívánja az úri becsület.
Just for you | Külső | When I look at you | [You must be registered and logged in to see this link.]
Rémes, hogy Madame Pomfrey még a felnőttekkel is ugyanolyan szigorú tud lenni, mint ahogyan a diákokhoz áll hozzá. Ennyit arról, hogy én elvileg már tudok magamról gondoskodni és el tudom dönteni, hogy mikor vagyok jól ahhoz, hogy felkeljen. Ez persze most nincs így, mert szívem szerint mennék órát tartani, viszont a testem ezt jó eséllyel nem engedné. Próbáltam felkelni és nem ment, szédülés jött helyette és enyhe rosszullét még mindig, mintha csak múlni sem akarna. Valamiféle furcsa gyengeség, amit nem indokol semmi sem eléggé, az igazgató úr pedig pont most utazott el pár napra, én pedig nem vagyok elég jó kísérleti alanynak sajnos, hogy mindenféle bájitalokat kipróbáljak válogatás nélkül, hiszen a javasasszonyunk sem tud mindent megoldani akkor, ha nem tudja, hogy épp mit kellene kijavítani nem de bár. Az ajtó nyitódására azért felnézek, főleg hogy az engem pesztráló hölgyemény is épp távozik. Meglep, hogy a múltból itt ragadt úriember érkezik még hozzá virággal a kezében. Azonnal mosoly költözik az arcomra, még ha egyértelműen fáradtan is tolom feljebb magamat és kicsit még a takarót is feljebb húzom, hiszen mégis csak pongyolában vagyok, miután itt töltöttem az éjszakát. - Nagyon köszönöm Kale, örülök, hogy meglátogatott. Fogalma sincs, hogy mi a gond. Olyan hirtelen jött a rosszullét és Madame Pomfrey sem tudja, hogy mitől lehet, de biztosan nem komoly és hamar jobban leszek. Ön hogy van? Sikerült kitalálnia, hogy mihez kezdjen? - látom én, hogy topog, de nagyon remélem, hogy a kérdéseim hatására majd odahúz egy széket és leül. Tudom, hogy úriember, főleg a mai kor férfiaihoz képest, de tényleg leülhet bátran ezúttal, nem várom el tőle, hogy itt ácsorogjon és azt sem, hogy mielőbb távozzon. Jól jön egy kis társaság. Nem szeretem a bezártságot és azt se nagyon, amikor nem tudok mit kezdeni magammal, most pedig pont ez a helyzet. Itt fekszem, fáradt vagyok és kába és közben legszívesebben csinálnék valami hasznosat, de nem tudok, mert megmoccanni is nehezemre esik, felkelni az ágyból pedig biztosan nem tudnék most, pedig nagyon-nagyon unatkozom. Hiányoznak a könyveim, a virágaim a szobámban, a diákok fecsegése... valakit meg kell kérnem, hogy meglocsolja a virágokat, ha én nem tudok időben visszatérni.
Nem egész két nap telt el, hogy sikerült felébrednem, méghozzá épen és egészségesen, ahhoz képest, hogy mennyi ideig sikerült aludnom, szinte halálosnak szánt sérüléssel. A varázslóval, aki időközben tanár, majd igazgató is lett, sikerült beszélnem, aki új posztot ajánlott, legyek a roxforti védelem egyik oszlopa, hiszen hozzám hasonló kardforgatókra mindig szükség van, ezt nem változtatja meg még az idő átszelése sem. Az igazgatóhelyettes igen rosszallóan fogadta a döntést, hiszen egy ismeretlennek ő nem adott volna bizalmat, de Dumbledore jó szokásához híven kiállt a jó ügyért. Nem mondom, hogy büszke vagyok magamra, inkább elégedett, ez a jó szó, mert nem kell azon tűnődnöm, hogy milyen módon fogok az új világba beilleszkedni. A varázsló mellett maradok, aki a mentorom volt, csak az újfajta ruházatokkal nem tudtam még megbarátkozni, és a nyelvezet sem az igazi, de talán majd beilleszkedek. Dumbledore óva intett az eszenciaszörnyektől, akik az idő hullámaiban lubickolnak, és miután nem öregedtem semmit, lehetnek következmények. Ugyan, mi bajom történhetne? Miután a varázsló van annyira előzékeny, hogy máris kapok zsoldot a múltbéli szolgálataim alapján, várható lenne, hogy egy rend új ruhát veszek, de nem, marad nekem az ósdi katonai zubbony, a zeke, a nemesi nadrág, na és a másfélkezes kard. Ellenben ha már pénz, elmentem a roxmorts-i virágoshoz, hogy egy nagy csokor idényvirágot vegyek a hölgynek, aki rám talált, és anélkül hámozott ki a szarkofágból, hogy rámsütötte volna az élőholt jelzőt. Ugyan nem túlzottan ünnepi ez a ruházat, de a kezemben lévő virágcsokor talán az. Tartósítóvarázst szórtam rá, mert megvártam az estét, amíg feljönnek a csillagok, hiszen terveim vannak. Na nem romantikusak, csak programra invitálósak. Némi kérdeződködés után megtalálom a fiatal tanárnő szobáját, többen hatalmas szemeket meresztenek rám, nyilván még nem láttak egy kékszemű szőke óriást, nagy karddal az oldalán mászkálni a folyosókon. Visszamosolygok mindenkire, tudom, hogy általában ilyen hatást váltok ki. A kisugárzásom hát így hat a lányokra, de azért remélem nem fognak elájulni tőlem, Daise pedig egészen jól kontrollálta magát, és hát lássuk be, ezt is várnám egy érett felnőttől. Megvan a szoba, így nagy levegő, és kopogok. Talán kicsit dörömbölés lesz belőle, lehet, hogy ilyen koraesti órán nincs is itt, programja is lehet. Azért reménykedni lehet. A kopogás azonban nem vezet eredményre, nem nyit ajtót senki, és azon tűnődöm, hogy merre lehet, mert ez így kútba esett. Olyan szempontból viszont vállamra csücsül a szerencse, hogy egy éppen arra járó nyúlánk hollóhátas lány tájékoztat róla, hogy a tanárnő a gyengélkedőn van tegnap óta. Ezen azért eléggé elhülök, mi baja lehet? Tegnap a reggeli órákban találkoztunk, aztán egy hosszabb beszélgetés után elváltunk, lehet, hogy már akkor kerülgette valami? Miután a gyengélkedőt sem tudom, gyorsan rákérdezek, hogy na és az merre, így öles léptekkel arra veszem az irányt. Ott szintén kopogok, és az érkező javasasszonynak mondom meg, hogy kit keresek. Amolyan „egye fene” arckifejezéssel enged utamra, hogy felkeressem a fiatal nőt. Ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy a háborúban megsérül valaki, de azok főleg katonák, a beteg nőket nem is tudom, hogyan kéne kezelni. - Jó reggelt az üde hölgynek. Most hallottam, hogy kegyed ágynak esett, pedig szerettem volna megköszönni a támogatását ezzel a csokorral. Nem is lábatlankodnék sokáig, csupán a hogyléte felől érdeklődök. – Egyik lábamról a másikra állok, nem tudom, hogy most akkor letegyem-e a virágot, vagy sem, vagy hogy húzzak-e oda egy széket, vagy mellé üljek le. Arcomon ezúttal bizonytalan árny suhan végig.
Just for you | Külső | When I look at you | [You must be registered and logged in to see this link.]
Reggel kezdődött az egész. Szimpla rosszullétnek tűnt, ami előfordul, ha keveset alszol, sokat stresszelsz, vagy túl sokat gondolkodsz, de nálam igazából egyikről se lehet szó. Ittam egy kávét és úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom a dologgal, majd elmúlik. Hát... nem múlt. Alig bírtam ki az első órámat és a maiakat át is adtam helyettesítő tanárnak, mert egyszerűen elkezdett valahogy forogni velem a világ. Magam sem tudom, hogy miért és mi történt, de hogy valami nincs rendben abban teljesen biztos vagyok. A fejem még akkor is húzott eszméletlenül, amikor végül sikerült elérnem a Gyengélkedőig. Igen egyedül, mert az milyen lett volna, ha egy diák kísér el? Órán azért próbáltam tartani magamat annyira, hogy ne lássák rajtam, hogy valami nincs rendben és azt hiszem ez nagyjából sikerül is, viszont a Gyengélkedőre érve már engedtem gyenge lábaimnak és kész csoda, hogy sikerült elérni az egyik ágyat. - Nem kedveském, nem mehet csak úgy el, fogalmam sincs, hogy mi a gond, rendesen ki kell vizsgálnom, nem lesz elég egy bájital. - rázza a fejét Madame Pomfrey, miután vagy harmadszor próbálom meggyőzni róla, hogy jól vagyok, de persze én is tudom, hogy csak azért, mert leültem kicsit, egyébként nagyon is nem vagyok jól. - Jól van, maradok, de holnap órám lesz és... már a maiakat is le kellett adnom. Csak találjuk ki, hogy mi a baj. - minél előbb, mert nem akarom itt tölteni az éjszakát is. Vagyis... nem akartam volna, mert hát az egésznek ez a vége. Akármennyire is próbálta rájönni ő és később még Perselus is benézett semmi. Én magam sem tudom, hogy mi történik. Állítólag Dumbledore házon kívül van, de amint megérkezik ő is biztosan be fog jönni hozzám, főleg hogy van egy olyan apró momentum, amiről egyenlőre még nem tudnak azért túlságosan sokan. Nem mondom, hogy köze van a jelenlegi állapotomhoz, de... ki tudja.
Az egész éjszakát végül a Gyengélkedőn kell töltenem, úgyhogy a másnapi óráimnak is biztosan annyi, és az ég világon semmi nem derül ki. Szédülök, a rosszullét időnként elmúlik, főleg, amikor ülök, de ha felállok visszatér és forog az egész világ körülöttem. Furcsa ánizsos ízt érzek a számban időnként, és már kipróbáltam többféle bájitalt is, de még mindig semmi. A fáradtság is tetőződik, egészen sokáig sikerül aludnom, még ha megpróbálnám összeszedni magamat, jó eséllyel akkor se értem volna oda az első órámra, pedig nincs olyan vészesen korán. Remélhetőleg Dumbledore hamar megérkezik és ő ki tud találni majd valamit, ami segít, vagy van egyáltalán valami ötlete, hogy mi lehet a baj.
