2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Karakteredre jellemző idézet"
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Kale Hunt (Kél Hánt) Születési hely és dátum: 1897.01.10. London Csoport: Varázshasználó Patrónus: Grizzly Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Ex-auror Képesség: Vélaszármazék Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Bájitaltan - Szánalmasan tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Mit is mondhatnék? A régi korok gyermekeként minden bizonnyal furcsa lesz felébredni a jelenben, ahol már mások az értékek, az adott szónak nincsen súlya. Amit képviselek, valóban egy idejét múlt elgondolás, amelyben a férfi még férfi volt, s az udvariasság szabályait követve lavírozott az etikett útvesztőiben. Figyelmes vagyok, mondhatni a lovagias fajtából, s nem vetem meg a gyengébbik nemet, már kétszáz évvel ezelőtt is szokás volt kacsintani a kiszemelt fehérnépre. A stílusom, gesztusaim mind őszinteségről árulkodnak, szokásom elgondolkozni, s ami a szívemen, a számon, nem csoda, hogy olykor meglepően nyers modorommal megfagyasztom a levegőt. Ez nem ütközik a lovagi mentalitással, lényegében összevág vele, ugyanis ahogyan mondatni szokták a szamurájok: az életem a becsületem. Dumbledore oldalán a rejtélyek nyomában jártam amióta az eszemet tudom, s ha útközben megkellett olykor állnom, hogy a szépet tegyem, hát mit tesz isten, nem mondtam nemet a hívó szónak. A varázslatok tekintetében elvetem a sötét mágiát, még eszközként sem vagyok hajlandó használni, s nem támadok lesből, talán ostobaság, hogy felhívom magamra a figyelmet; ez is én vagyok.
Megjelenés
Másik világból származom én, ahol még nem volt technika, elektronika, s így nem vagyok felkészülve arra, ami vár rám. Úgy öltözöm, s beszélek, ahogyan a varázslótársadalom kétszáz évvel ezelőtt tette. Aurorparancsnok voltam, ennek megfelelően díszes pálcélt viselek, pálcát szinte nem is hordok, csupán a kardom markolata az, amelyből elő tudom rántani, ha mégiscsak kell mágikus fókusz. A hajam hosszabbra van növesztve, hol sörényszerűen hordom, mint egy oroszlán, máskor lófarokban, ha zavarna, hogy a szemem elé kerül. Beszédem régies, megfontolt. Olyan szavakat használok én, amelyek már feledésbe merültek, s nincsen olyan, aki emlékezne rá. A bőröm halovány, északi típus lehetek, noha a családom már brit földön terjeszkedett. A szemeim kékek, skandináv jellegre utalnak. Miután aurorként nem a mágiát, hanem a fizkai harcot, a terepmunkát részesítettem előnyben, külsőm lényeges momentuma, hogy nagy hangsúlyt fektetek izmaim karbantartására, s ez mindig így volt. Nem csoda, hogy megütöm a két métert, így bárki is beszél hozzám, többségüknek fel kell rám néznie, ez mintha némi tekintélyt is kölcsönözne, amivel nem élek vissza. A beszédem lassú, türelemről árulkodik, mint aki nem siet sehová. Előfordul, hogy egy mondat közepén jut eszembe valami, s ilyenkor otthagyom az illetőt, ami lássuk be, valaki szerint roppant idegesítő tulajdonság lehet.
Életed fontosabb állomásai
Egyike vagyok Albus Dumbledore egykori tanítványainak. Igen, a kérdés jó, mikor is születtem. Úgy száz évvel ezelőtt, amikor még csupán átváltoztatás tanár volt, kezdett komoly varázsló lenni, s ismerkedni a mágiával. Az emlékeim ennyi év távlatából a ködbe vesznek, így a kripta mélyén merengve nehéz összeszedni a gondolataimat. Annyi bizonyos, hogy már kijártam az iskolát, ahol még valaki más volt az igazgató, s maga Dumbledore a tanítás mellett gyakorta a világot járta, barátokat, és ellenségeket szerzett, ezek egyike volt a most már sokak által ismert Grindewald. Hogy sötét varázsló volt, vagy sem, azt a modern mágiatörténészek is vitatják, de ami fontos, a tanárommal kiváló viszonyt ápolt, és így én magam is úgy voltam vele, nem árt, ha Dumbledore mellé csapódom. Éheztem a mágiát, átoktörőként dolgoztam a minisztériumban, a veszélyes tárgyakat, átokverte helyeket szabadítottam fel a sötét varázslatok alól, noha nekem eszembe sem jutott, hogy tanár legyek. Nehéz lett volna lekötni magamat egy iskolában, ahol nem ér semmilyen inger. Az első sorból akartam megtapasztalni, hogyan is működik az a varázs, amelynek részesei vagyunk. A családom komoly aurorokat, medimágusokat, bájitalkeverőket mutathatott fel, így húszas éveim elejére erősödött a bizonyítási vágy, hogy én se maradjak le mögöttük, így erősködtem, hogy más tanítványaival együtt engem is vigyem magával a varázsló, ha éppen kalandos útjai egyikére indult. Grindewald azonban mint kiderült, veszélyes játékot űzött, nem tudott betelni a mágia pusztán fehér, sőt, szürke változataival, belekóstolt a vérbe, infernusokkal kísérletezett, szíveket tépett ki, hogy azok pulzáló életerejével erősítse káoszmágiáit, s ezt Dumbledore csakis egy pontig nézte, majd beavatkozott. Mikor Grindewald már nyíltan a varázsvilág ellen fordult, s mindenki megkérdőjelezte elméjée épségét, a varázsló is belátta, hogy a rábeszélés immár mit sem ér, nyiltan ellene kellett fordulni. És ahogyan Dumbledore sem volt egyedül, úgy az ellenfele sem. A végső párbaj Bulgáriában történt, többen próbáltuk bevenni Grindewald várát, a feladatunk az volt, hogy Dumbledore minél kevesebb varázserőt pazaroljon egykori barátjához vezető úton. Tudtam, hogy mindenki kész a tanáráért az életét adni, ahogyan én is. Dumbledore tudta, hogy bár mindenkit nem menthet meg, nem számíthat az emberélet, hiszen ha Grindewald tovább erősödik, akkor nem csak páran látják a kárát. A vár alagútrendszerében hatoltunk be, és mire a végső termek egyikébe értünk, már csupán ketten voltunk Dumbledore tanítványaiból, s ő lépett a varázsló termébe, mi pedig szembenéztünk a sötét varázsló lányával. Kard és mágia feszült egymásnak, a társam végül elhullott idejekorán, a pálcám eltört a mágikus erőknek köszönhetően, a koboldok által csiszolt kardom azonban felszúrta végül a fiatal banyát, aki utolsó, halálsikolyként is kifejlesztett átkával engem is a feledésbe száműzött. Dumbledore azonban győzött, és még halványan pislákoló testemet magammal vitte, hogy a Roxfortban helyezzen örök nyugalomra. Haldokló testemre bűbájt bocsátott, hogy talán majd egyszer oda jut a medimágia magasiskolája, hogy képes leszek felébredni. Rokonaim életéhez kötötte a lelkemet, ha már nem lesz senki, aki élne, akkor nincsen értelme életben maradnom. S most... percekkel ezelőtt nyitottam ki a szememet. Sérülés nincsen rajtam, a mágia, és az idő úgy tűnik mégiscsak alkalmas volt a regenerációra, ám, hogy hol vagyok... s mikor... azt nem tudom. Még az is ködös, hogy ki vagyok egyáltalán...
Nagyon szeretem az olyan karaktereket, akik szorosan kapcsolódnak a világhoz, felmerülnek a sztorijukban canon karakterek is, mint itt Grindewald és Dumbledore is és itt aztán minden van. Már maga az ötlet is állati egyedi és különleges, szóval le a kalappal miatta és a pb választás is remek hozzá, amúgy is Thor elég közkedvelt színész, bár meglepő módon ennek ellenére én nem látom túlságosan gyakran pb-ként, talán mert túlságosan mindenki Thorként asszociál rá, na de majd most megbontjuk ezt a bevett szokást. Szépek a leírásaid még egy kis plusz mákod is volt ezzel a vélaszármazék dologgal, amihez külön gratula, a sztori tényleg állati jól felépített és hát előre hajrá a kihíváshoz, hogy majd menjen ez a múltban ragadt figura, hiszen kellenek majd a szokatlan szóösszetételek, meg a régiesebb beszédstílus, ami nem mindenkinek jön zsigerből, de ha ezt találtad ki, akkor nálad tuti nem lesz gond. Nem is tudok mit mondani, belekötni sem, úgyhogy utadra engedlek, foglalózz és mehetsz is szépen meghódítani a játékteret és persze ezt az új és ismeretlen világot.
